Címke: gyűlölet

Isten Anyja: Te azért vagy küldve, hogy előkészítsd az utat az Ő Második Eljövetelére

Igazság Könyve:
“Gyermekem, függetlenül attól, hogy milyen magányos vagy, és mennyire nehéz ez a Küldetés számodra, neked azt továbbra is folytatnod kell, és engedelmeskedned kell Fiamnak. Tiszteletben kell tartanod minden hozzád intézett kérést.
Válaszolnod kell minden tőled elvárt feladatra, még akkor is, ha ez azt jelentené, hogy mások haragját magadra vonod.Isten minden egyes látnoka, akiknek (eddig) megjelentem, azok kezei által szenvedett, akik kegyetlenül elutasították őket. Bár sokan közülük végül is hittek, gyermekem, mégis te fogsz a legtöbbet szenvedni, mert Isten prófétája vagy. Isten prófétái mindig is gyűlöletet keltettek az Ő gyermekei körében, mert a Sátán rettenetesen megkorbácsolja azokat, akik Isten Szavát szólják.

Mint a végidők prófétája, a te ellenségeid nemcsak azokból fognak állni, akik elutasítják vagy gyűlölik Fiamat, hanem azokból is, akik szeretik Őt. A te ellenségeid számosabbak lesznek minden eddigi próféta ellenségeinél. Ezért van az, hogy neked minden pillanatban engedelmeskedned kell Fiamnak és gyorsan válaszolnod Neki; mert Ő azért teszi ezeket a dolgokat és kéri, hogy kövesd utasításait, hogy biztonságban tartson téged.

Te azért vagy küldve, hogy előkészítsd az utat a Második Eljövetelre és ehhez a felelősséghez sok szomorúság társul. Amíg a hazugságok, a gyűlölet és ezekkel az Üzenetekkel való heves szembe helyezkedés folytatódnak, neked vigasztalnod kell magad, mert e nélkül a Küldetés nélkül sokkal több olyan lélek lenne, aki nem fogadná el Fiam Irgalmasságát.

Imádkozz minden egyes személyért, aki sértéseket vág hozzád, mert ha imádkozol értük, akkor Fiam megvilágosítja őket, és hamarosan megnyílnak szemeik az Igazságra.

Én, a te szeretett Édesanyád, beborítalak téged legszentebb Palástommal, és minden egyes alkalommal eltaposom a Sátán fejét, amikor bántani próbál téged. Így tehát most menj békével, gyermekem. Bízz mindenkor Bennem, az Üdvösség Anyjában, mivel Én őrködöm e különleges Küldetés fölött. Bízz Fiamban, mert Ő tudja, mit tesz. Adj át mindent az Ő Szent Kezeibe.

Szeretett Édesanyád,
Isten Anyja,
Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-te-azert-vagy-kuldve-hogy-elokeszitsd-az-utat-az-o-masodik-eljovetelere/

—–
Római katolikus:
“2018-04-06

Péntek húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Senki másban nincs üdvösség, csak Jézusban.
Péter és János apostol a béna meggyógyítása után még beszéltek a néphez, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk.

Rossz néven vették, hogy tanítják a népet, és hirdetik Jézus példájával a halálból való feltámadást.
Letartóztatták tehát Pétert és Jánost. Mivel azonban már esteledett, másnapig őrizetben tartották őket
. Azok közül, akik a beszédet hallgatták, sokan hívők lettek; úgyhogy a férfi hívők száma elérte az ötezret.
Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének és az írástudók, Annás főpap, Kaifás, János és Sándor meg mind, akik a főpapi nemzetségből valók voltak. Előállították a két apostolt, és vallatóra fogták őket: „Miféle hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ezt?”
Akkor Péter a Szentlélekkel eltelve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti, vének, halljátok! Ti most magatok elé idéztek minket, mert egy nyomorék emberrel jót tettünk. Kérdőre vontok, kinek a nevében gyógyítottuk meg. Hát tudjátok meg mindnyájan, ti és az egész választott nép, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból Az ő segítségével áll itt ez az ember egészségesen. Ő az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, de mégis szegletkővé lett. Nincsen üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt, amelyben az emberek üdvözülhetnének.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,1-12
VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad. 1. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Áron papi háza is, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
Ezt a napot az Úristen adta, * örvendjünk és vigadjunk rajta.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
E: Uram, szabadíts meg engem, * ó, Uram, adj nekünk bőséget.
Áldott, aki jön az Úr nevében, † az Úr házából megáldunk titeket, * Isten az Úr, ő ragyog felettünk.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 117,1-2 és 4.22-24.25-27a

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus harmadszor jelenik meg tanítványainak: kenyérrel és hallal vendégeli meg őket.
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az.
Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe.
A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is.


Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,1-14″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-06


——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló szenvedő Szolgája

13 „Nézzétek Szolgámat!
Elvégzi feladatát sikeresen,[a]
    ezért felmagasztalják,
magas tisztségre emelik,
    és felséges lesz.
14 Sokan elfordultak tőle,
    mert nem volt kívánatos a megjelenése.
    Nem olyan volt, mint az emberek fiai.
De ahogyan sokan elborzadtak tőle
,
15     úgy fognak csodálkozni rajta a nemzetek!
Még a királyok is ámulnak rajta,
    és elnémulnak előtte,
mert saját szemükkel látják,
    amit senki sem mondott nekik,
s megértik,
    amiről sohasem hallottak.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+52%3A13-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

33 Gyermekeim, már nem sokáig maradok veletek. Kerestek majd engem, de ahogyan a júdeaiaknak már korábban mondtam, most nektek is mondom, hogy ahová én megyek, oda nem jöhettek velem.34 Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egymást! 35 Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+13%3A31-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/06
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Tóra:

A harmadévi tized28 Minden harmadik év végén vidd el terményeid tizedrészét a város kapujánál lévő raktárba! 29 Akkor eljönnek érte a lakóhelyeteken élő léviták és idegenek, az árvák és az özvegyek. Ebben az évben az ő számukra gyűjtsd össze, és nekik add oda, hogy ne szűkölködjenek ők se. Akkor megáld titeket Istenünk, az Örökkévaló, megáldja kezed minden munkáját!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+14%3A22-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Ma nagy Kegyelmeket árasztok ki a világra

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, ma nagy Kegyelmeket árasztok ki a világra, közben annak örvendek, hogy a hit létezik a megpróbáltatások és a nehézségek ellenére is, melyeket Isten gyermekeinek el kell viselniük a világban, ebben az időben.

Én ma megújítom a föld színét és eltöltöm Szentlelkemmel azok lelkét, akik hisznek Bennem, szeretett Jézus Krisztusukban, az egész emberiség Megváltójában. Örvendjetek, és hagyjátok figyelmen kívül azt a gyötrelmet, amelyet a Sátán idézett elő. Ehelyett legyetek alázatosak Előttem, és helyezzétek minden bizalmatokat Irgalmamba, és Én meg foglak védeni benneteket minden rossztól.

Nektek tudnotok kell, hogy minden hatalom az Enyém. A gonosznak és azoknak, akiket ő rabul ejt, nincs hatalmuk Fölöttem. De az ő befolyásuk sokakat el fog pusztítani azok közül, akik szabad utat engednek a fenevad félrevezetésének.

Királyságom a maga teljes Dicsőségének Tündöklő Ragyogásában rátok vár, és ez az idő szinte már elérkezett.

Szóródjatok szét, Követőim, sokasodjatok csoportokban és hirdessétek Isten Igéjét, az Igazságot, melyet a Szent Biblia tartalmaz. Nektek most vissza kell térnetek az Evangéliumokhoz, és emlékeztetnetek kell azok tartalmára az embereket, mert abban Isten Igéje rejlik.

Sok új törvényt fognak bevezetni nemzetetekben, ahol Atyám Könyvéhez lehetetlen lesz majd hozzájutni. Nektek sohasem szabad elfogadnotok ezeket a törvényeket, mert azok megtagadnak Engem. Amikor már nem fértek hozzá Tanításaimhoz, gyermekeitek nem fognak ismerni Engem. Amikor Tanításaimat, Isten Törvényeit betiltják, akkor tudni fogjátok, hogy a Sátán keze az, amely kormányaitokat vezeti.

Nem szabad megengednetek, hogy rabszolgaként kezeljenek benneteket. Nem szabad alávetnetek magatokat azoknak az esztelen törvényeknek, melyek megfosztanak benneteket szabad akaratotoktól. Soha ne feledjétek, hogy a szabad akarat ajándékával születtetek – s ez egy Ajándék Istentől.

Az az ember, aki elveszi a szabad akaratotokat, bárki is legyen az, ez által Istent tagadja. Minden olyan kormány vagy nemzet, amely megfoszt benneteket azon szabad akaratotoktól, hogy Istenről tanúságot tegyetek, azt a Sátán vezeti. Ti, követőim, azon nemzetek sátáni befolyása által vagytok becsapva, amelyek bankjaitokat, kormányaitokat és az élelemhez való hozzáférhetőséget ellenőrzik.

Eljön az idő, amikor ők még több szenvedést fognak okozni nektek, mint jelenleg, de hirtelen és váratlanul egy súlyos büntetés fog bekövetkezni, ami ellehetetleníti majd azokat a kormányokat és hatáskörüket. Isten beavatkozása gyors lesz, és ők – azok a gonosz szekták – a kezükön és a térdükön fognak csúszni, ordítani fognak annak a büntetésnek a rémületétől, mely gonosz tetteik miatt rájuk szakad.

Nektek, szeretett Követőim, bíznotok kell bennem, és erősnek kell maradnotok. Ma egy különleges Ajándékkal áldalak meg benneteket – az állhatatosság Ajándékával. Tudni fogjátok, hogy megkaptátok ezt az Ajándékot, mert a türelmetek megingathatatlan lesz. Azon elhatározásotok, hogy Szent Akaratomat tegyétek, még benneteket is meg fog lepni, és amikor elérkezik annak az ideje, hogy Második Eljövetelemről nyíltan tanúságot tegyetek, nem marad félelem bennetek. Ehelyett az Irántam való szeretetetek egy különleges szeretetben fog megnyilvánulni testvéreitek iránt. Úgy fogjátok most látni őket, ahogyan Atyám Szemében megjelennek: mint kis gyermekeket. Szívetekben túlárad majd a szeretet még azon ellenségeitek iránt is, akik a fenevad parancsára a nemzetetek fölött uralkodnak.

Ez a szeretet lehetővé teszi számotokra, hogy még azok lelkét is megtérítsétek, akiknek gyűlölet van a szívükben. Ezekért a lelkekért mondott imáitok mentesíteni fogja őket attól a büntetéstől, amellyel egyébként szembesülniük kellene a büntetés napján, amikor eljövök ítélni.

Az állhatatosság ezen Ajándéka, melyet ma adok nektek, lelkeket fog menteni, mert minden Ajándéknak, melyet hozok, egyetlen célja van, hogy megmentsen minden lelket, és hogy az Új földi Paradicsomban egy Szent Családként egyesülhessünk.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ma-nagy-kegyelmeket-arasztok-ki-a-vilagra/

—–
Római katolikus:
A szertartás további összes olvasmánya az alábbi dokumentumban olvasható.
Ter 1,1-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Eged kamráiból öntözd a hegyeket, * a földet jóltartod javaid ségével.
Az állatoknak füvet sarjasztasz, † és növényeket az ember javára * hogy kenyeret nyerjen a földből.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Mily sokrétű a te műved, Uram! * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Zsolt 103,1-2a.5-6.10 és 12.13-14.24 és 35c

ALLELUJA
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad. – 6. tónus.

B évben
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek, feltámadt.
Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek.
Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.
Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”
Ezek az evangélium igéi.
B évben: Mk 16,1-7

——
Görög katolikus: 

Jézus, a jó pásztorJézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

….

16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a]

—–
26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.”

 

——-
—–
—–
Tóra:
“Ott rendezz ezekből ünnepi lakomát egész családoddal együtt, és örvendezzetek az Örökkévaló jelenlétében. Így mindig emlékezni fogtok arra, hogy Istenünket, az Örökkévalót tiszteljétek.”
——
———
Magyar aktuális vonatkozás:
1848 forradalom és szabadságharc / 18.4.8. választás

Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, ez az Üzenet az egész világ számára adatikminden felekezetű Keresztény számára, a zsidó, és minden vallás számára, akik Mindenható Atyámat, a Legmagasságosabb Istent hirdetik.Ez az Üzenet azok számára is adatik, akik nem hisznek az Atyaistenben vagy Bennem, az Ő egyszülött Fiában. Azok számára is van, akik nem törődnek azzal, hogy milyen élet áll előttük, és akiknek közömbössége azt jelenti, hogy ők nem tudják elfogadni Isten Létezését.

Ezeken az Üzeneteken keresztül figyelmeztetve vagytok jövőbeli életekre és a jólétetekre váró veszélyre, hogy mindnyájatokat el tudjam vinni az Új Paradicsomba, amely számotokra lett teremtve arra az időre, amikor az Ég és Föld eggyé olvad. Ez a Királyság már elkészült, és a Kapui mindnyájatok számára meg fognak nyílni. Ez a gyönyörű Ajándék, ahol ti tökéletes testben, elmében és lélekben fogtok élni, az Egy Mindenható Istentől származik, Aki a világot teremtette.

Földi száműzetésetek ideje csaknem a végéhez ért. Többé már nem fogjátok elviselni a bűn fájdalmát, amely a világ minden részén pusztítást okoz. A gyűlölet, melyet a világban a sátán fertőzése tart életben, nem fog többé létezni. Amikor a gyűlölet száműzetik, a gonosz többé már nem fogja beszennyezni Isten tökéletes Teremtését. Az Ő Bolygója, a Természet Ajándékai, Védelme és Szeretete meg fog újulni, hogy örök életet adjon nektek, ahol a halálnak nincs helye.

A földi élet, mint amilyen ez most, sohasem fog kielégíteni benneteket, amíg a Sátán uralkodik. Uralkodása már véget ért, de azok, akiket megfertőzött, folytatni fogják a bűn terjesztését, beszippantván az ártatlanokat és a kevésbé ártatlanokat a kétségbeesés mélységébe. Ez a fertőzés mindaddig folytatódni fog, míg el nem viszik, és be nem mutatják a lehető legtöbb lelket a fenevadnak, aki majd felfalja őket.

Végre, Én hamarosan eljövök a második alkalommal is – ahogyan az meg volt jövendölve -, hogy elhozzam számotokra a végső üdvösséget, és hogy nektek ajándékozzam a Kulcsot Megígért Királyságomhoz. Királyságom az égből fog leereszkedni a világ szeme láttára, még mielőtt az utolsó harsona megszólalna. Amikor a harsonák felzendülnek, csak azok vétetnek fel (Királyságomba), akik megengedték Nekem, hogy megmentsem őket, és akik Isten Szavához hűségesek maradtak. Ezért nem szabad megengednetek a kevélység (gőg) bűnénekhogy Isten Hívásával szemben elvakítson benneteket ebben az időben. Ezt a Küldetést már a legelső próféciák előkészítették, amelyeket Isten adott az emberiség számára. Legyetek hálásak, hogy Isten Irgalmasságának köszönhetően megkaptátok ezt a Nagy Ajándékot. Soha ne engedjétek meg, hogy a gőg vakká tegyen benneteket Isteni Jelenlétemre, mert pontosan a gőg az, ami Irgalmasságomtól el fog választani benneteket.

Most azért készítelek fel benneteket, hogy az egész emberiséget meg tudjam menteni, és nemcsak a választottakat, akik nagy alázattal szolgálnak Engem. Én mindnyájatokat akarom, függetlenül attól, hogy mit hisztek. Atyám azzal a céllal tervezte meg ezt a Küldetést, hogy megnyissa szíveteket, hogy az Igazságot még időben meg lehessen mutatni nektek, még mielőtt a Nagy Nap bekövetkezne, amikor eljövök majd ítélni. 

A Szentlélek Ajándéka továbbra is kiárad erre a Küldetésre, és eláraszt minden lelket, különösen azokat, akik makacsul hátat fordítanak Nekem. A lelkekért folytatott harc Királyságom és a fenevad által vezetett rettenetes mélység között folyik. Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet. Nem számít, hogy honnan erednek ezek a sértések, de sohasem szabad azokat elfogadnotok az Én Szent Nevemben.

Most elérkezett a nagy megtévesztés ideje, és Én arra buzdítalak benneteket, hogy imádkozzatok Istenhez a bölcsességért, hogy megértsétek, mi az, ami valóban Tőlem jön és mi az, ami nem.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-nyitva-kell-tartanotok-a-szemeteket-minden-olyan-dologra-ami-serti-istensegemet/

—–
Római katolikus:

” Nagyhétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik. 
Ezt mondja az Úr:
„Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava sem hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a távoli szigetek.”
Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az eget és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s kisarjasztotta rajta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta: „Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.”
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * üdvözít engem. (Vö. 1a. vers.)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.

Zsolt 26,1.2.3.13-14

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! * Tévelygéseinken csak te könyörülsz. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mária megkeni Jézus lábát, és ezt Jézus már temetési előkészületnek veszi. 
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,1-11″

——

Görög katolikus: 

17 Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Szentje, Megváltód:

Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    aki tanítalak téged mindarra, ami javadra válik,
    aki vezetlek azon az úton, amelyen járnod kell.

20 Jöjjetek ki Babilóniából,
    meneküljetek el a káldeusoktól!
Énekelve hirdessétek,
    ujjongva kiáltsátok világgá:
Az Örökkévaló megváltotta a szolgáját, Jákóbot!” “

” 16 Aki megtartja a parancsot, megtartja életétde aki nem törődik teendőivel, meghal.”
—–
—–
—–

Sokan azt hiszik, hogy a Pokol csupán egy néphagyomány szerinti hely

Igazság Könyve:

“Oly kevesen hisznek a Pokol létezésében. Sokan azt hiszik, hogy a Pokol csupán egy néphagyomány szerinti hely. Oly sokan hiszik azt, hogy Isten nem engedné meg egy ilyen hely létezését és hogy minden bűn, független attól, hogy mennyire gyűlöletes, meg lesz bocsátva. Hibáztatom e miatt azokat a felszentelt szolgákat, akik évtizedeken át megadták magukat a szekuláris világ nyomásának. Ez a megtévesztés milliárd és milliárd lélek vesztét jelentette. És bár e lelkek számára már túl késő, azonban még mindig van idő azok számára, akik ma a halálos bűn foltjával vannak megjelölve, hogy megmentésre kerüljenek.

Nektek imádkoznotok kell, hogy ezeket az embereket meg lehessen menteni a Sátán gonosz vonzerejétől, aki már előre örül várható sorsuknak.

Nektek imádkoznotok kell, hogy ezeket az embereket meg lehessen menteni a Sátán gonosz vonzerejétől, aki már előre örül várható sorsuknak. Fényem csak akkor fog kiáradni rájuk és ez csak akkor lehetséges, amikor megnyitják szemüket a bűn igazságára. Annak ellenére, hogy ők gonoszságaikkal kínoznak Engem, egy sincs közöttük, akiben bűnei miatt ne lenne rossz érzés vagy kétségbeesés. Bár sokan ismerik az okát az ilyen nyugtalanságnak, semmit sem fognak tenni ellene addig, amíg továbbra is elnézőek bűneikkel szemben és megindokolják azokat. Néhányan megteszik ezt, mert körbe vannak véve a hazugságok sötétségével, melyek beágyazódtak kultúrájukba. Az ilyen hazugságok elősegítik a bűn elfogadását.

Segítsetek Nekem megmenteni őket ezen Litánia segítségével.

„Jézus az Emberiséghez” 5. Litánia: Azok megmentésére, akik halálos bűnben vannak. 

Sokan azt hiszik, hogy a Pokol csupán egy néphagyomány szerinti hely.”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/sokan-azt-hiszik-hogy-a-pokol-csupan-egy-nephagyomany-szerinti-hely/ 

 
Római Katolikus: 
” † EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,40-45 “
 
 
Görög Katolikus:

Az apostolok kiküldése

14 Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15 Ezután így szólt hozzájuk: “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

16 Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk.

De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést ne váltson ki az erőtlenek között.

10 Mert ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, amint a bálványtemplomban asztalnál ülsz, vajon nem fog-e erőtlen lelkiismerete felbátorodni arra, hogy ő is megegye a bálványáldozati húst?

11 És így ismereteddel vesztét okozod erőtlen testvérednek, akiért Krisztus meghalt.

12 Így aztán amikor a testvérek ellen vétkeztek, és erőtlen lelkiismeretüket megsértitek, Krisztus ellen vétkeztek.

13 Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.

Pál ingyenessé teszi az evangéliumot

Nem vagyok szabad? Nem vagyok apostol? Nem láttam Jézust, a mi Urunkat? Nem az én munkám eredménye vagytok-e ti az Úrban?

Ha másoknak nem volnék is apostola, nektek bizony az vagyok, mert apostolságom pecsétje ti vagytok az Úrban.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+8-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

Az utolsó ítéletről

31 “Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.

32 Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

33 A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.”

34 “Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.

35 Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,

36 mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.

37 Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?

38 Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?

39 Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?

40 A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

41 “Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.

42 Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom,

43 jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.

44 Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?

45 Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.

46 És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.”

 

Tóra:

10 Te, emberfia, mondd el Izráel házának, hogy milyen ez a templom. Ők pedig szégyenkezzenek bűneik miatt, és azután mértékül vehetik ezt a mintát.

11 Ha majd szégyenkezni fognak mindazok miatt, amiket elkövettek, akkor ismertesd velük a templom tervezetét és elrendezését, kijáratait és bejáratait, egész tervezetét és előírásait, egész tervezetét és a rá vonatkozó törvényeket; rajzold le a szemük láttára, hogy jegyezzék meg egész tervezetét és előírásait, és azt valósítsák meg.

12 Ez a templom törvénye. A hegy tetején körülhatárolt egész terület igen szentséges. Íme, ez a templom törvénye.

Az új oltár

13 Ezek az oltár méretei könyökkel mérve (ez a könyök a szokásosnál egy tenyérrel hosszabb volt): körülötte egy könyök mély és egy könyök széles bemélyedés volt, amelynek a szélén egyarasznyi szegély volt. Ilyen magas volt az oltár:

14 a földben levő bemélyedéstől az alsó tömb két könyök magas volt, ennek volt egy könyök széles pereme. A kisebb tömbtől a nagyobb tömbig négy könyök, egy könyök peremszélességgel.

15 Maga a tűztér négy könyök magas volt, és a tűztérből négy szarv emelkedett ki.

16 A tűztér hosszúsága tizenkét könyök volt, a szélessége is tizenkét könyök: a négy oldala négyzetet alkotott.

17 A felső tömb hosszúsága tizennégy könyök volt, a szélessége is tizennégy könyök, egyformán mind a négy oldalán. Egy félkönyöknyi szegély vette körül, a bemélyedés pedig egy könyök volt körös-körül. Az oltár lépcsője kelet felől volt.

18 Azután ezt mondta nekem: Emberfia! Így szól az én Uram, az Úr: Ezek az oltárra vonatkozó rendelkezések, arra az időre, amikor majd elkészül, hogy égőáldozatot mutassanak be rajta, és vért hintsenek rá.

19 A Cádók utódai közül való lévita-papoknak, akik elém járulhatnak a szent szolgálat végzésére – így szól az én Uram, az Úr -, adj egy bikaborjút vétekáldozatul!

20 Végy a véréből, és kend meg az oltár négy szarvát, a felső tömb négy sarkát, meg a szegélyt körös-körül. Így mutass be vétekáldozatot, és végezz engesztelést érte!

21 Azután vedd a vétekáldozatra szánt bikát, és égesd el azt a templomhoz tartozó kijelölt helyen, a szent területen kívül.

22 Másnap pedig vigyél egy hibátlan kecskebakot vétekáldozatul! Ugyanúgy mutassák be vétekáldozatul az oltárért, ahogyan a bikát bemutatták.

23 Miután megvolt a vétekáldozat, mutass be áldozatul egy hibátlan bikaborjút és egy hibátlan kost a nyájból!

24 Vidd oda azokat az Úr színe elé, a papok pedig szórjanak rájuk sót, és mutassák be azokat égőáldozatul az Úrnak.

25 Hét napon át minden nap készíts el egy kecskebakot vétekáldozatnak, továbbá egy bikaborjút és egy kost a nyájból; hibátlanokat készítsenek.

26 Hét napon át végezzenek engesztelést az oltárért, így tisztítsák meg, és így avassák föl!

27 Ezeknek a napoknak az elteltével a nyolcadik naptól kezdve készítsék oda a papok az oltárra égőáldozataitokat és békeáldozataitokat, én pedig kegyelmes leszek hozzátok – így szól az én Uram, az Úr.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+43%3A10-27&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

——–

http://www.hebcal.com/sedrot/tetzaveh

Festmények a pokolról (felirat a videóba konvertálva)

El fogok törölni minden olyan nemzetet, amely az Arcomba köpött

Igazság Könyve:

“Azon ártatlanok ellen elkövetett bűneitek miatt, akiknek tönkretettétek az életét, Büntetésem lesújt majd rátok. Egyetlen nemzet sem kerüli el ezt a büntetést, és Büntetésem mértéke a bűn aljasságával lesz azonos, ahová lealacsonyítottátok magatokat.

Talán azt gondoljátok, hogy büntetésem kíméletlen, de e nélkül ti elpusztítanátok egymást. Ha nem avatkoznék be, akkor a világ megszűnne létezni, mert azt ketté törnétek gonosz technológiáitokkal, melyeket létrehoztatok.

Nem fogom megengedni, hogy ezt tegyétek. Az Én Hatalmam Mindenható, és ti most tanúi lesztek Büntetéseimnek, amint azok az emberiséget elérik.

Térjetek meg! Imádkozzatok bűntársaitokért, különösen azokért, akiket már megfertőzött a gonosz sötétsége. El fogok törölni minden olyan nemzetet, amely az Arcomba köpött, és elveszítette (önmaga feletti) uralmát. Azok, akik másokat üldöznek, azt a fájdalmat fogják elviselni, amelyet másoknak okoztak.

Atyátok, a Legmagasságosabb Isten”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-el-fogok-torolni-minden-olyan-nemzetet-amely-az-arcomba-kopott/


—–
Római katolikus:
“…  Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg.”
“… hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9″

“… Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. …”
“… „Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked!” Jónás fölkelt és elment Ninivébe az Úr parancsa szerint. Ninive nagy város volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. Jónás bement a városba, megtett egynapi utat, és hirdetni kezdte: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!”

Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsinyek egyaránt zsákruhát öltöttek.
Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjukról, megkímélte őket a büntetéstől, amellyel fenyegette őket.
Ez az Isten igéje.
Jón 3,1-5.10″

“… Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét”
…..

A gyűlölet, a gyilkosság és a felebaráti szeretet hiányának növekedése mérhetetlen és a bűn futótűzként fertőzte meg a Földet.

Igazság Könyve:

A felkészülés időszakát nagy gondossággal kell most elkezdeni Visszajövetelem Nagy Napjára. Mivel ti, szeretett Követőim, válaszoltok Hívásomra, Én meg fogom növelni a hiteteket és ti mindenhol sokasodni fogtok.

Ez a Küldetés a tetőpontja minden utasításnak, melyet Atyám az emberiség számára adott mindazoknak, akik előtettek voltak. Hát nem értitek, hogy amikor a próféták a kezdetektől fogva leírták az Úr napját, akkor ez az Én Időmre vonatkozik, arra az időre, amelyben az utolsó szövetséget fogom beteljesíteni?

… 

Én sohasem foglak elítélni benneteket azért, ha nem fogadjátok el ezen Szent Üzeneteimet. De sohasem fogom megbocsátani, ha Isten Szava ellen káromkodtok, mely a Szentlélek Ereje által adatik nektek. Ha nem hisztek Üzeneteimben, akkor távolodjatok el azoktól, de legyetek továbbra is odaadással Irántam.
Drága Tanítványaim, ti hamarosan egy nagy hadsereget fogtok létrehozni és egy erős védelmet Isten ellenségei ellen. Amint ez a hadsereg növekszik erejében, kérlek benneteket annyi felszentelt szolgát bátorítsatok arra, hogy segítsenek titeket, amennyit csak lehet.

Fontos, hogy biztosítsák a napi Szentmisét és a Szentáldozás Szentségét a rászorulók számára, függetlenül attól, hogy mennyi ellenállásra találnak.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-gyulolet-a-gyilkossag-es-a-felebarati-szeretet-hianyanak-novekedese-merhetetlen-es-a-bun-futotuzkent-fertozte-meg-a-foldet/

—–
Római katolikus:
Amikor Dávid király Bahurimba ért, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Semei, Géra fia. Amint jött, egyfolytában átkozódott, sőt köveket hajigált Dávidra és szolgáira; pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.
„Íme, a saját édes fiam, aki tőlem kapta életét, életemre tör! Mennyivel inkább érthető, hogy így bánik velem ez az ellenséges törzsbéli. Hagyjátok! Hadd átkozzon az Úr akarata szerint! Hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jóra fordítja ezt a mai átkot.”
Aztán tovább folytatta útját társaival együtt.
Ez az Isten igéje.
2Sám 15,13-14.30;16,5-13a
„Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!”

Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.”

——
Görög katolikus: 
20 Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból,
21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek. …”
A hamis tanítók tévelygése

De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

Sokan fogják követni kicsapongásaikat, akik miatt káromolni fogják az igazság útját,

benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban. Ellenük már régóta készen van az ítélet, és nem kerülik el kárhozatukat.

Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig.

Nem kímélte meg az őskor világát sem, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát.

Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek.

Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől.

Mert ennek az embernek az igaz lelke napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva.

Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára. …”

“… 10 Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. …”
—–
—–
—–
Tóra:
18 Az egyezséget megszegő embereket pedig, akik nem tartották meg az előttem kötött egyezség szavait, olyanokká teszem, mint azt a borjút, amelyet kettévágtak, és átmentek a részei között.

19 Júda és Jeruzsálem vezetőit, az udvari embereket, a papokat és az ország egész népét, akik átmentek a borjú részei között,

20 odaadom ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe; holttestük pedig az égi madarak és a földi állatok eledelévé lesz.

21 Odaadom Cidkijját, Júda királyát és vezéreit is ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe, a babilóniai király hadseregének hatalmába, amely most elvonult innen. …”
—–
—-