Címke: harsonák

Amikor a harsonák hangjára az Új Jeruzsálem leereszkedik a világra, fény tölti be az eget és minden elcsendesedik

Igazság Könyve:

Szeretett leányom, a fájdalom, amit fizikailag elszenvedsz ebben az időben, a lelkek megmentése miatt van, akik annyira eltávolodtak Tőlem, hogy ha te, mint áldozati lélek nem ajánlanád fel Nekem őket, akkor örökre elvesznének. Emlékezz mindig arra, hogy mennyire fáj Nekem és hogy megszakad a Szívem, ha csak egy lelket is elveszítek.

Az emberiség iránti Szeretetem változatlan marad, mert senki sem tudna megakadályozni Engem abban, hogy minden egyes értékes lelket szeressek. Annyira szeretem őket, hogy a neked adott Ajándékok, vagyis úgy látni Isten minden gyermekét, ahogyan azokat Ő látja – tiszta szívvel -, sohasem fognak véget érni. Ezért szenvedsz olyan sokat, kicsim. Nem azok miatt kell elviselned ezeket az új testi megpróbáltatásokat, akiknek haragja megsért téged, hanem azon lelkekért, akik szörnyű sötétségben vannak és kiknek sorsa rémületet kelt benned.

Kérlek, értsd meg, hogy amikor ezekért a fájdalmas megpróbáltatásokért türelmetlen és ideges leszel, mindez semmi ahhoz az intenzív szenvedéshez képest, amellyel azok a lelkek fognak szembesülni, akiket a fenevad megkaparint magának. Mindez semmit sem jelent, összehasonlítva azokkal a lelkekkel, akiknek a Tisztítótűz fájdalmait kell majd elviselniük. Mindez a fájdalom keveset fog jelenteni számodra, amikor majd látni fogod, hogy azokat a lelkeket, akik egyébként nem lennének képesek megmenteni magukat, kitépem a gonosz szorításából.

Leányom, nem számít, hogy mennyire fájdalmas ez a szenvedés, semmi jelentősége sem lesz már akkor, amikor Isten gyermekeit egyesítem a Nagy Napon, amelyen a Legdicsőségesebb Paradicsom leereszkedik.

Amikor a harsonák hangjára az Új Jeruzsálem leereszkedik a világra, fény tölti be az eget és minden elcsendesedik, mielőtt az angyalok hangja felcsendül, kiknek éneklése – még a végső pillanat előtt – minden lelket el fog érni. Ez lesz az utolsó óra, amikor eljövök majd ítélni élőket és holtakat.
Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-a-harsonak-hangjara-az-uj-jeruzsalem-leereszkedik-a-vilagra-feny-tolti-be-az-eget-es-minden-elcsendesedik1/


—–
Római katolikus:
06-09A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Ujjongó örömmel örülök az Úrban.
A próféta így beszél: Népem sarjadéka híres lesz a nemzetek között, és minden ivadékuk a népek körében. Akik látják őket, elismerik majd, hogy ez az a nemzedék, amelyet megáldott az Úr.
Nagy örömmel örvendezem az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igazság köntösét terítette rám. Felékesített, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát.
Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjasztja ki az Úristen az igazságot, és a magasztalást minden nép színe előtt.
Ez az Isten igéje.
Iz 61,9-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. – 7 b. tónus.
Előénekes: Szívem ujjong az Úrban, * erővel tölt el Istenem.
Ellenségeimmel bátran szembeszállok * mert örvendezem segítségeden.
Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.
Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jóllakhatnak, akik nélkülöztek.
Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagy családú.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.
Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.
A fejedelmek sorába ülteti, * a dicsőség trónusára.
H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.
1Sám 2,1.4-5.6-7.8abcd

ALLELUJA
A Boldogságos Szűz Mária szívébe véste Isten Igéjét * és elgondolkodott rajta. Vö. Lk 2,19 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Mária, Jézus minden szavát megőrizte szívében.
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.”
Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Ám ők nem értették mit akar ezzel mondani.
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 2,41-51a”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-09


——
Görög katolikus:

19 Ezeket a Törvény azokról mondja, akik a Törvény hatalma alatt élnek. Így azután kivétel nélkül mindenki — zsidó és nem zsidó — egyaránt bűnös Isten előtt. 20 Miért? Mert senki sem képes arra, hogy a Törvény parancsainak teljesítésével Isten számára elfogadhatóvá legyen.Hiszen a Törvény csak rávilágít a bűneinkre, hogy világosan meglássuk és felismerjük azokat.

Milyen alapon fogad el Isten bennünket?

21 Isten azonban mégis képes arra, hogy a maga számára elfogadhatóvá tegye az embert a Törvény nélkül is. Nekünk meg is mutatta ezt az új utat, amelyről már a Törvény és a próféták is beszéltek. 22 Isten ugyanis mindenkit elfogad, aki hisz Jézus Krisztusban, attól függetlenül, hogy az illető zsidó, vagy nem zsidó. 23 Hiszen minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön.

24 Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amelyet a Jézus Krisztus által elvégzett megváltásban kaphatunk meg. 25 Isten azért küldte Jézust, hogy akik benne hisznek, azoknak a bűneit megbocsássa. Ez Jézus vére, vagyis a halála által lehetséges. Így mutatta meg Isten, hogy ő mindig igazságos. Igazságosságát mutatja az, hogy türelmes volt, és Jézusra való tekintettel elengedte a múltban elkövetett bűnöket. 26 Ugyanígy az is Isten igazságosságát bizonyítja, hogy most elfogadja  azokat, akik Jézus Krisztusban hisznek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+3%3A19-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ne ítéljetek el senkit!

Ne ítéljetek el senkit, hogy titeket se ítéljenek majd el! Ha mégis ítéletet mondtok mások fölött, akkor titeket is úgy ítélnek majd, ahogyan ti ítéltek másokat. Amilyen mértékkel mértek másokat, olyan mértékkel mérnek majd titeket is. Miért nézed a szálkát a másik szemében, ha a magadéban még a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod neki: »Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből!« — amikor a te szemedben gerenda van? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát! Akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy a szálkát is kivehesd más szeméből.

Nem dobjuk a kutyák elé azt a szent húst, amit Istennek áldozunk. Ti se adjátok a kutyáknak, ami szent, mert csak ellenetek fordulnak, és megmarnak! Gyöngyeiteket se szórjátok a disznók elé, mert csak a sárba tapossák!”

Kitartóan kérjetek Istentől!

„Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+7%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

“… Hiszen ez az egész közösség szent, és az Örökkévaló közöttünk van!”Mózes egy szót sem válaszolt, csak arccal a földre borult. Azután fölkelt, és ezt felelte Kórahnak és társainak: „Holnap reggel az Örökkévaló maga fogja megmutatni, ki tartozik hozzá, ki a szent, ki jöhet közel hozzá.[a] Csak az közeledhet az Örökkévalóhoz, akit ő kiválaszt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+16-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

14 Sámuel pedig ezt indítványozta a seregnek: „Jöjjetek, menjünk Gilgálba, és erősítsük meg, hogy Saul a királyunk!”15 Ekkor mind felvonultak Gilgálba. Ott, az Örökkévaló jelenlétében ismét királlyá tették Sault, hálaáldozatokat mutattak be az Örökkévalónak. Saul és Izráel egész népe együtt ünnepelt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Samuel+11%3A14-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

 
0610:
Várakozással kell a jövő felé néznetek. Meg kell próbálnotok hallgatni ezekre az Üzenetekre, mert ez lesz a ti mentőövetek, amelyre szükségetek lesz, mivel az elkövetkezendő napok egyre sötétebbek lesznek.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nem-szabad-felnetek-mert-amit-igerek-a-tietek-es-a-ti-oroksegetek1/

Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, ez az Üzenet az egész világ számára adatikminden felekezetű Keresztény számára, a zsidó, és minden vallás számára, akik Mindenható Atyámat, a Legmagasságosabb Istent hirdetik.Ez az Üzenet azok számára is adatik, akik nem hisznek az Atyaistenben vagy Bennem, az Ő egyszülött Fiában. Azok számára is van, akik nem törődnek azzal, hogy milyen élet áll előttük, és akiknek közömbössége azt jelenti, hogy ők nem tudják elfogadni Isten Létezését.

Ezeken az Üzeneteken keresztül figyelmeztetve vagytok jövőbeli életekre és a jólétetekre váró veszélyre, hogy mindnyájatokat el tudjam vinni az Új Paradicsomba, amely számotokra lett teremtve arra az időre, amikor az Ég és Föld eggyé olvad. Ez a Királyság már elkészült, és a Kapui mindnyájatok számára meg fognak nyílni. Ez a gyönyörű Ajándék, ahol ti tökéletes testben, elmében és lélekben fogtok élni, az Egy Mindenható Istentől származik, Aki a világot teremtette.

Földi száműzetésetek ideje csaknem a végéhez ért. Többé már nem fogjátok elviselni a bűn fájdalmát, amely a világ minden részén pusztítást okoz. A gyűlölet, melyet a világban a sátán fertőzése tart életben, nem fog többé létezni. Amikor a gyűlölet száműzetik, a gonosz többé már nem fogja beszennyezni Isten tökéletes Teremtését. Az Ő Bolygója, a Természet Ajándékai, Védelme és Szeretete meg fog újulni, hogy örök életet adjon nektek, ahol a halálnak nincs helye.

A földi élet, mint amilyen ez most, sohasem fog kielégíteni benneteket, amíg a Sátán uralkodik. Uralkodása már véget ért, de azok, akiket megfertőzött, folytatni fogják a bűn terjesztését, beszippantván az ártatlanokat és a kevésbé ártatlanokat a kétségbeesés mélységébe. Ez a fertőzés mindaddig folytatódni fog, míg el nem viszik, és be nem mutatják a lehető legtöbb lelket a fenevadnak, aki majd felfalja őket.

Végre, Én hamarosan eljövök a második alkalommal is – ahogyan az meg volt jövendölve -, hogy elhozzam számotokra a végső üdvösséget, és hogy nektek ajándékozzam a Kulcsot Megígért Királyságomhoz. Királyságom az égből fog leereszkedni a világ szeme láttára, még mielőtt az utolsó harsona megszólalna. Amikor a harsonák felzendülnek, csak azok vétetnek fel (Királyságomba), akik megengedték Nekem, hogy megmentsem őket, és akik Isten Szavához hűségesek maradtak. Ezért nem szabad megengednetek a kevélység (gőg) bűnénekhogy Isten Hívásával szemben elvakítson benneteket ebben az időben. Ezt a Küldetést már a legelső próféciák előkészítették, amelyeket Isten adott az emberiség számára. Legyetek hálásak, hogy Isten Irgalmasságának köszönhetően megkaptátok ezt a Nagy Ajándékot. Soha ne engedjétek meg, hogy a gőg vakká tegyen benneteket Isteni Jelenlétemre, mert pontosan a gőg az, ami Irgalmasságomtól el fog választani benneteket.

Most azért készítelek fel benneteket, hogy az egész emberiséget meg tudjam menteni, és nemcsak a választottakat, akik nagy alázattal szolgálnak Engem. Én mindnyájatokat akarom, függetlenül attól, hogy mit hisztek. Atyám azzal a céllal tervezte meg ezt a Küldetést, hogy megnyissa szíveteket, hogy az Igazságot még időben meg lehessen mutatni nektek, még mielőtt a Nagy Nap bekövetkezne, amikor eljövök majd ítélni. 

A Szentlélek Ajándéka továbbra is kiárad erre a Küldetésre, és eláraszt minden lelket, különösen azokat, akik makacsul hátat fordítanak Nekem. A lelkekért folytatott harc Királyságom és a fenevad által vezetett rettenetes mélység között folyik. Nektek nyitva kell tartanotok a szemeteket minden olyan dologra, ami sérti Istenségemet. Nem számít, hogy honnan erednek ezek a sértések, de sohasem szabad azokat elfogadnotok az Én Szent Nevemben.

Most elérkezett a nagy megtévesztés ideje, és Én arra buzdítalak benneteket, hogy imádkozzatok Istenhez a bölcsességért, hogy megértsétek, mi az, ami valóban Tőlem jön és mi az, ami nem.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-nyitva-kell-tartanotok-a-szemeteket-minden-olyan-dologra-ami-serti-istensegemet/

—–
Római katolikus:

” Nagyhétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Íme, az én szolgám, akiben kedvem telik. 
Ezt mondja az Úr:
„Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztottam rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, nem emeli föl a hangját, és szava sem hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a távoli szigetek.”
Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az eget és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s kisarjasztotta rajta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta: „Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezed és én formáltalak. Általad kötök szövetséget népemmel, és adok világosságot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.”
Ez az Isten igéje.
Iz 42,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * üdvözít engem. (Vö. 1a. vers.)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * üdvözít engem.

Zsolt 26,1.2.3.13-14

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Üdvöz légy, Királyunk! * Tévelygéseinken csak te könyörülsz. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mária megkeni Jézus lábát, és ezt Jézus már temetési előkészületnek veszi. 
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,1-11″

——

Görög katolikus: 

17 Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Szentje, Megváltód:

Én vagyok Istened, az Örökkévaló,
    aki tanítalak téged mindarra, ami javadra válik,
    aki vezetlek azon az úton, amelyen járnod kell.

20 Jöjjetek ki Babilóniából,
    meneküljetek el a káldeusoktól!
Énekelve hirdessétek,
    ujjongva kiáltsátok világgá:
Az Örökkévaló megváltotta a szolgáját, Jákóbot!” “

” 16 Aki megtartja a parancsot, megtartja életétde aki nem törődik teendőivel, meghal.”
—–
—–
—–