Címke: gonosz

Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Igazság Könyve:

2015. március 4. szerda, 22:12

Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.

Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.

A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.

A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövetett cselekedeteik szerint.

A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.

Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem. Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.

A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.

Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.

Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.

Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok.

Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.

Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.

Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.

A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-huseges-felszentelt-szolgaim-akik-huek-maradnak-igemhez-fel-fognak-allni-es-vezetni-fognak


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html



NE AGGÓDJ A HOLNAP MIATT!
SAJÁT MEGÍTÉLÉSED MINDIG TÉVÚTRA VEZET TÉGED
1988. december 27. Jézus?Én vagyok! Ó, mindössze szeretetet kérek tõled. Dicsõíts meg azáltal, hogy terjeszted üzenetemet! Mutasd meg szeretetemet a találkozókon! Vassula, “ne nézz a hátam mögé” 1 , ne gondolj arra, hogy mi következik! Arra figyelj, hogy mit nyújt a mai nap neked!Uram, helytelen dolog tervezni?

Azt mondtam, hogy ne aggódja holnap miatt, ne aggódj, bízzál bennem! Szeretném, ha megértenéd, hogy ha elegendõ teret adsz magadból, hogy benned lélegezzek, akkor szabadon végezhetem munkámat. Szeretném, ha teljesen megértenéd egyszer, hogy minden tõlem való, amid csak van, és hogy minden az én mûvem és nem a tied. Nélkülem még szemedet sem tudod kinyitni. Bízd hát magadat rám, ne engedd, hogy saját megítélésed rászedjen téged!Szeretlek, és nem akarom, hogy eless! Engem akarj, és semmi mást! Fogadd el azt, amid van; és mindent, amit én adok neked. Ne figyelj az emberek fecsegésére. Hagyatkozz rám, mert ez az én mûvem. Saját megítélésed mindig tévútra vezet. Hagyd, hogy úgy történjék minden, ahogy magától történik. Így munkálkodom: Ne “siettesd” a dolgokat, az eseményeket, mert a siettetéssel engem állítasz félre! Maradj tehát semmi! Hagyd, hogy minden tõiem jöjjön!

Uram, hogyan ismerjem fel a különbséget a “sugallat” és “saját megítélésem” között? Nagyon nehéz!

Kedves, megmondom: Hozzám jöjj minden lépésed elõtt! Jöjj és beszéld meg velem! Imádkozz a jótanács és a tudás Szentlelkéhez, és kijelölöm minden lépésedet. Bármit akarsz tenni, elõször hozzám jöjj! Én foglak vezetni, ne tervezz soha egyedül ! Vassula, imádkozz a tisztánlátásért! Ne siess! Terveimet már jóval azelõtt kigondoltam, hogy megszülettél,leányom. Azzal bíztalak meg, hogy hirdesd és közvetítsed üzenetemet a világnak, de ne feledd, nem kérem tõled, hogy gyõzd meg õket. Akinek füle van, hallja meg! Ne feledkezz meg tehát utasításaimról virágom!
Mi ketten? ”

 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-03-06

1. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Isten ítéletei igazságosak: megbocsát a megtérő bűnösnek, de megbünteti a bűnbeeső igazat.
Prófétája által szól az Úr:
Ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövetett, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz igazodik, életben marad és nem hal meg.
Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, és az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen? Ha viszont az igaz elfordul igazságától és bűnt követ el, utánozza azokat az iszonyatos tetteket, amelyeket a bűnös végbevisz, vajon élni fog?
Nem emlékezem többé az igazságra, amelyet tettekre váltott, hanem hűtlensége és vétkei miatt, amelyeket elkövetett, meg kell halnia.
Azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja.” Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak?
Amikor az igaz elfordul az
igazságtól és gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg.
Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét.
Magába szállt és elfordult elkövetett bűneitől, azért életben
marad és nem hal meg.

Ez az Isten igéje.
Ez 18,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? (3. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád: * Istenem, hallgass a szómra!
Füled figyeljen fel, * könyörgő szavamra.
Hívek: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Tebenned remélek, Uram, * és igédben reménykedik lelkem.
Lelkem várja az Urat, * jobban, mint éji őr a hajnalt.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Jobban, mint éji őr a hajnalt, * várja az Urat Izrael.
Mert az Úrnál az irgalom, † és bőséges a megváltás nála, * ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
Zsolt 129,1-2.3-4ab.4c-6.7-8

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nem lehet kedves Isten előtt, aki felebarátját nem szereti.
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,20-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-03-06

“… És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.

…  Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni. …”


————

Ortodox (Görög keleti): 

Jeruzsálem nyomorúsága az ítélet idején

3.1 Az Úr, a Seregek Ura eltávolít Jeruzsálemből és Júdából mindenféle támaszt: minden támaszt, amit a kenyér, minden támaszt, amit a víz nyújt,

a hőst és a katonát, a bírót és a prófétát, a varázslót és a véneket,

a hadnagyot és a főrendűt, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt.

Ifjakat teszek vezéreikké, és sihederek uralkodnak rajtuk.

Sanyargatja a nép között ember az embertársát, egyik ember a másikat. Rátámad az ifjú a vénre, a hitvány a tekintélyesre.

Ha valaki így unszolja rokonsága egyik tagját: Neked még van ruhád, légy te a vezetőnk, légy úrrá ezen a felforduláson! –

akkor az így fog válaszolni: Nem akarok sebkötöző lenni! Nincs a házamban se kenyér, se ruha, ne tegyetek engem a nép vezetőjévé!

Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen fordulnak, és dicsőségével szemben engedetlenek.

Személyválogatásuk ellenük szól, vétkeiket Sodoma módjára hirdetik, nem titkolják. Jaj, nekik, mert maguknak okoznak bajt!

10 Mondjátok az igazaknak, hogy jó dolguk lesz, mert tetteiknek gyümölcsét eszik.

11 Jaj a gonosznak! Rossz dolga lesz, mert keze munkája szerint bánnak vele.

12 Ó, népem! Gyermekek sanyargatnak, asszonyok uralkodnak rajtad! Ó, népem! Vezetőid félrevezetnek, tévútra visznek téged!

13 Előlép perelni az Úr, készen áll, hogy ítélkezzék népe fölött.

14 Törvényt tart az Úr népe vénei és vezérei fölött: Letaroltátok a szőlőt, szegényektől rabolt holmi van a házatokban!

15 Hogy meritek összezúzni népemet, összetörni a nyomorultakat?! – Az Úrnak, a Seregek Urának szava ez.”

———————————–

“…  Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket. …”

————————

20 Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált.

21 Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére.

22 Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez.

23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.

24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.

25 Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.

A bűnbeesés

3.1 A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?

Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk,

csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.

De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg!

Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.

Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.

Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.

Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között.

De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?

10 Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.

11 Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?

12 Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.

13 Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.

Isten büntetése

14 Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben!

15 Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.

16 Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.

17 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!

18 Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed.

19 Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!

20 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.”

———————————
“… 
És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni. …”

——————————

“…

19 Az Úr bölcsességgel vetette meg a föld alapját, értelemmel erősítette meg az eget.

20 Az ő tudása által váltak ketté a mélységes vizek, és harmatoznak a magas fellegek.

21 Fiam, ne téveszd ezt szem elől, vigyázz arra, hogy okos és megfontolt légy!

22 Ez élteti lelkedet, és ékesíti nyakadat.

23 Utadon biztonságban jársz, és lábadat nem ütöd meg.

24 Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol.

25 Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök.

26 Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától.

27 Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!

28 Ha van mit adnod, ne mondd embertársadnak: Menj el, jöjj holnap, majd akkor adok!

29 Ne koholj rosszat embertársad ellen, aki gyanútlanul lakik melletted!

30 Ne pörölj ok nélkül olyan emberrel, aki nem bánt rosszul veled!

31 Ne irigykedj az erőszakos emberre, és egyik útját se válaszd!

32 Mert a rossz úton járókat utálja az Úr, de a becsületesekkel közösségben van.

33 Az Úr átka van a bűnösök házán, de az igazak lakóhelyét megáldja.

34 A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++Isaiah+3%3A1-15%3B++Genesis+2%3A20-3%3A20%3B+++Proverbs+3%3A19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/03/06

 
 
 

Szeretetük, egyesítve az Én Isteni Szeretetemmel, le fogja győzni a gonoszt.

Igazság Könyve:
2015. január 10. szombat, 15:36

Drága leányom, az emberiség Ellenem és mindaz ellen fordult, amit a saját Elgondolásom szerint teremtettem, ezért nagy az Én Bánatom.

Gyermekeimet, szeretett Fiam, Jézus Krisztus Beavatkozása fogja megmenteni, és ez nagyon hamar be fog következni. Még mielőtt ez a nap elérkezne, arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy ismerjék el az Igazságot, Fiamat és az Ő Szeretetét, és imádkozzanak Irgalmáért.

Nektek, akik szeretitek Fiamat, emlékeznetek kell az Ígéretére, mely szerint megmenti a világot, és felszámolja a bűnt, még mielőtt Dicsőséges Királysága leereszkedne. A test és a lélek élete örökkévaló lesz, és azok, akik elfogadják Fiam Irgalmát, meg fogják kapni ezt a nagy Ajándékot; azok, akik nem fogadják el, nem fogják azt megkapni.

Jöjjetek gyermekeim, és fogadjátok el Igémet, mert az örökkévaló és semmi sem fogja azt elpusztítani. Ellenségem jelenleg forr a dühtől, mert tudja, hogy a világ meg fog szabadulni az ő befolyásától, és éppen ezért szörnyű megpróbáltatásokat fog bocsátani a lelkekre, mivel azt akarja, hogy tagadják meg az örök élet Ajándékát.

Ti a Legszentebb Szentháromságba vetett hitetek miatt az elviselhetetlenségig próbára lesztek téve, és közületek sokan el fognak esni. Az igaz hit igaz bizalmat követel, és ha nem bíztok a Fiam által tett ígéretekben, el fogtok szakadni Tőle.

Rövidesen minden egyes gyermekem meg fogja kapni Létezésem bizonyítékát. Amikor megkapjátok ezt a jelet, ne kételkedjetek benne, mert ez azért van, hogy Menedékembe vigyen benneteket, amelyet örökségbe hagyok nektek.

Létezésemet illetően sok jel adatott már a világnak, és most még többet hozok nektek. Ne féljetek, mert Én minden lelket figyelemmel kísérek, és egyetlen olyan lélek sincs közöttetek, akit ne gyöngéd szívvel szeretnék. Én szeretem ellenségeimet, beleértve azokat is, akik gonoszságaikkal gyötörnek Engem. De az Ajándék, amelyet hamarosan hozok nekik, fel fogja ébreszteni bennük a Teremtőjük iránti szeretetet, mely a szívükben szunnyad. Szeretetük, egyesítve az Én Isteni Szeretetemmel, le fogja győzni a gonoszt. Én el fogom minden félelmüket és könnyeiket törölni.

Ti, gyermekeim, akkor fogjátok megkapni ezt az Ajándékot, amikor a legkevésbé számítotok rá. Mert ez az idő egyre csak közeledik, és a világ arculata mindörökre meg fog változni, mindenki javára.

Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebből a világból származik, és ami még azon túl létezik. Királyságom örökkévaló.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/legmagassagosabb-isten-az-en-hatalmam-folulmulja-mindazt-ami-ebben-vilagban-van-es-ami-meg-azon-tul


———-

Igaz élet Istenben:

 EZEKET AZ ÜZENETEKET A LÉLEK KENTE FEL

– NE HIBÁZTASD A BÜSZKÉKET! IMÁDKOZZ ÉRTÜK!

1992. augusztus 9. Rhodos

Miután a TV-ben beszéltem, az üldözések özöne, rágalmak és akadályok következtek. Sok megtérés történt, és az emberek bűnbánatot éreztek az adás idején. De egy szerzetes, aki küzd az Úr üzenete ellen, akkor tüzet gyújtott.

Vassula, felhívásom sok halott szívet ébresztett fel. Beszélni fogok azok kedvéért, akik körülötted vannak: Maradjatok bennem még inkább, mint valaha, és ne féljetek! Olyan sokat írtam nektek szeretetemről. Aki hűséges marad hozzám, azt nem tépi ki a vihar, de aki hagyja, hogy a világ uralkodjék felette, az el fogja veszíteni Szívemet.

Ezeket az üzeneteket a Lélek kente fel. A Lélek Igazság. Ezért senki sem fogja tudni feltartóztatni az Igazságot. Kiegyengettem az utat számodra, ezért imádkozz, hogy olyan világosan tudd hirdetni üzenetemet, ahogyan hirdetned kell. Fogd meg a kezem és járj velem! Drága lélek,én vagyok a te Szent Társad. Csupán annyit mondok most: Bátorság, légy áldott és maradj velem egyetértésben! Imádkozz megpróbáltatásaidban! Veled van minden szent. Mi ketten? Jöjj!

Később:

„Hallgasd meg, Uram, imámat,
figyelj könyörgésemre,
ne zárkózz el síró szavam elől!” 1

Higgy, gyermekem, higgyél és bízzál bennem! Sohasem kell szomorkodnod, ha üldöznek. Mikor fogsz végre megérteni? Lásd, én vagyok vezet téged. Engem úgy ismernek, hogy királyokat és egész országokat is megdöntöttem, ha akadályoztak utamban. Felemeltem az alacsonyakat és ledöntöttem a hatalmasokat. Jöjj, ne hibáztasd a büszkéket! Imádkozz értük!

 

 
———
Római katolikus:
2020-01-11

Január 11.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Amit Isten akarata szerint kérünk, az meghallgatást nyer.
Szeretteim!
Az a
bizalom él bennünk Jézus iránt, hogy bármit is kérünk akarata szerint, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy minden kérelmünket meghallgatja, akkor tudjuk azt is, hogy már megkaptuk azt, amit kérünk tőle.
Ha valaki látja, hogy testvére vétkezik, de nem
halált hozó bűnnel, imádkozzék érte, és Isten életet ad neki. Ez arra áll, aki nem halált hozó bűnt követett el. Mert van halált hozó bűn is. Nem az ilyenről mondom, hogy könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn. De van olyan bűn is, amely nem okoz halált.
Tudjuk, hogy aki az Istentől való, nem vétkezik. Az Isten Szülöttjének ereje megóvja, és a
gonosz nem keríti
hatalmába. Mi tudjuk, hogy Istentől vagyunk, az egész világ viszont a gonosz hatalmában van. Tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és érzéket adott nekünk az igaz Isten ismeretére. Így tehát az ő igaz Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk. Ő az igaz Isten és az örök élet.
Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól! Ámen.
Ez az Isten igéje.

1Jn 5,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. (4a. vers. – 3 a. tónus)
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.

H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E:
Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.

Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4,5 és 6a és 9b

ALLELUJA
A sötétségben lakó népre nagy fényesség áradt, * és világosságot láttak, akik a halál szomorú földjén éltek. Mt 4,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Keresztelő János örül barátja, Jézus fellépésének.
Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből
örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,22-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-11


2015. január 7. szerda, 16:30

Az időnek nincs különösebb jelentősége. Ami Isten Igéje által évezredekkel ezelőtt adatott az embernek, nem változott, és nem is lehet azt megváltoztatni. Mindannak, ami Istentől származik, érintetlennek kell maradnia, független attól, hogy az mennyire nehéz. Az Isten Igéjéhez való hűség nagy erőt, kitartást és eltökélt szándékot követel.

A szeretet a módja annak, hogy hűek maradhassatok Fiamhoz, de ennek a szeretetnek feltétel nélkülinek kell lennie. Ezt az önszereteteteknek nem szabad beszennyeznie, mert akkor nem dicsőíti Istent. Ha valóban szeretitek Istent, akkor hűségesek maradtok az Igéhez. Ha azt mondjátok, hogy Fiam, Jézus Krisztus tanítványai vagytok, akkor feltétel nélkül kell követnetek az Ő Tanításait. Nem mondhatjátok, hogy szeretitek Istent, ha egymást nem szeretitek. Nem járhattok az Ő nyomdokaiban, ha nem bocsátotok meg az ellenetek vétkezőknek.

Csak ha betartjátok Isten Törvényeit, akkor léphettek be az Ő Dicsőséges Királyságába.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ti-vagy-elfogadjatok-isten-igejet-amelyet-o-meghatarozott-vagy-nem


————

Ortodox (Görög keleti): 

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. “

…  15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6.1 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

 

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire.”

 
 



 
 
 

——–
Tóra:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Mikor ők eljönnek,
    Jákób népe gyökeret ver,
Izráel kivirul, kivirágzik,
    a földkerekséget betöltik gyümölcsükkel.”

Az Örökkévaló újra összegyűjti Izráelt

Vajon úgy verte Izráelt az Örökkévaló,
    ahogy azokat, akik Izráelt verték?
Úgy öldökölte saját népét,
    mint azokat, akik népét öldökölték?
Mértékletesen fenyítetted népedet, Uram,
    mikor száműzetésbe küldted:
így pereltél vele.
    Elfújtad, elsodortad őket,
    mint a viharos keleti szél.
Amikor megbocsátja az Örökkévaló Jákób népének vétkét,
    a megbocsátás gyümölcse az lesz,
hogy a nép apróra töri a bálványok oltárait,
    szobraikat és oszlopaikat ledönti.
10 Mert az erős várost elhagyják lakói,
    magányosan pusztul, elfelejtik,
    sivár lesz és néptelen, mint a sivatag.
A helyén tehenek legelnek,
    lerágják a bokrokat, heverésznek.
11 Majd asszonyok jönnek,
    rőzsét gyűjtenek,
    száraz ágakat, tűzrevalónak.

Jaj, elpusztul ez a föld,
    mert lakói értelmetlenek!
Ezért nem kegyelmez nekik Teremtőjük,
    nem irgalmaz nekik Alkotójuk.

12 Azon a napon az Örökkévaló kicsépeli búzáját
    az egész
földön,
    az Eufrátesztől Egyiptom patakjáig.[a]
Bizony, összegyűjti Izráel fiait,
    szemenként, mint a búzát!
13 Azon a napon felharsan a sófár erős hangja:
    visszajönnek, összegyűlnek megint,
akik egykor szétszóródtak és nyomuk veszett
    Asszíriától Egyiptomig.
Együtt imádják az Örökkévalót
    Jeruzsálem szent hegyén.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+27%3A6-77&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jeremiás származása és elhívása

1.1 Ezek Jeremiásnak, Hilkijjá fiának beszédei, aki a Benjámin törzsi területén fekvő, Anatótban élő papok családjából származott.[a] Jósiás, Ámón fia, Júda királya uralkodásának 13. évétől kezdve[b] szólt az Örökkévaló Jeremiáshoz. Majd beszélt vele Jójákim, Jósiás fia, Júda királya idejében, továbbá egészen Cidkijjá, Jósiás fia, Júda királya uralkodásának 11. évéig, amikor az 5. hónapban Jeruzsálemet az ellenség lerombolta, és annak lakóit száműzetésbe hurcolta.

Az Örökkévaló megszólított:

„Mielőtt az anyaméhben megformáltalak,
    már ismertelek téged.
Még meg sem születtél,
    én már különválasztottalak magamnak,
    hogy a nemzetek prófétája legyél.”

De én ezt válaszoltam: Jaj, Örökkévaló Úr Isten! Nem vagyok én járatos a nyilvános beszédben, még olyan fiatal vagyok!

Akkor az Örökkévaló ezt felelte:

„Ne mondd, hogy túl fiatal vagy,
    csak menj, ahová küldelek,
    és mondd el mindazt, amit parancsolok!
Ne félj azoktól, akikhez menned kell,
    mert én vagyok veled,
    hogy
megmentselek a kezükből!”
    — az Örökkévaló mondja ezt neked.

Majd az Örökkévaló kinyújtotta kezét, megérintette a számat, és ezt mondta:

„Saját szavaimat adtam most a szádba!
10 Ezáltal a mai napon felvigyázóvá teszlek,
    nemzetek és királyságok fölé állítalak,
hogy gyökerestül kitépj, lerombolj, elpusztíts, szétszórj,
    s hogy építs fel, és ültess el.”

11 Majd az Örökkévaló ezt kérdezte tőlem: „Jeremiás, mit látsz?”

Mandulafa ágát — feleltem.

12 „Helyes — mondta az Örökkévaló —, jól láttad, mert én éberen őrködöm[c] azon, hogy amit mondok, azt véghez is vigyem.”

13 Másodszor is megkérdezett az Örökkévaló: „Jeremiás, most mit látsz?”

Látok egy forrongó üstöt, amely észak felől éppen errefelé készül kiömleni — válaszoltam.

14 Akkor az Örökkévaló ezt mondta: „Igen, észak felől tör a veszedelem az ország egész népére. 15 Mert idehívom az északi királyságok összes nemzetségeit — mondja az Örökkévaló. — El is jönnek, királyaik felállítják trónjaikat Jeruzsálem falaival és kapuival szemben, és megostromolják a várost. Sőt, Júda összes többi városát is megostromolják.

16 Én pedig ítéletet mondok a városaitok fölött, minden gonoszságukért: mivel elhagytak engem, más isteneknek vittek illat-áldozatot, és saját kezük alkotásait imádták.

17 Jeremiás, készülj föl, indulj el, és hirdesd ki nekik mindazt, amit neked parancsolok! Meg ne rémülj tőlük, különben én rémítelek meg általuk!

18 Lásd, én ma fallal körülvett erős várrá, vasoszloppá és bronzfallá teszlek téged az egész országgal: Júda királyaival, fejedelmeivel, papjaival és egész népével szemben! 19 Bár harcolnak majd ellened, de nem tudnak legyőzni, mert én vagyok veled, és megmentelek” — mondja az Örökkévaló.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–

https://www.hebcal.com/sedrot/shemot


2015. január 10. szombat, 15:36

Drága leányom, az emberiség Ellenem és mindaz ellen fordult, amit a saját Elgondolásom szerint teremtettem, ezért nagy az Én Bánatom.

… 

Ti a Legszentebb Szentháromságba vetett hitetek miatt az elviselhetetlenségig próbára lesztek téve, és közületek sokan el fognak esni. Az igaz hit igaz bizalmat követel, és ha nem bíztok a Fiam által tett ígéretekben, el fogtok szakadni Tőle.

… 

Ti, gyermekeim, akkor fogjátok megkapni ezt az Ajándékot, amikor a legkevésbé számítotok rá. Mert ez az idő egyre csak közeledik, és a világ arculata mindörökre meg fog változni, mindenki javára.

Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebből a világból származik, és ami még azon túl létezik. Királyságom örökkévaló.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/legmagassagosabb-isten-az-en-hatalmam-folulmulja-mindazt-ami-ebben-vilagban-van-es-ami-meg-azon-tul


A Legmagasságosabb Isten: Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebben a világban van, és ami még azon túl létezik

Igazság Könyve:
2015. január 10. szombat, 15:36

 

Drága leányom, az emberiség Ellenem és mindaz ellen fordult, amit a saját Elgondolásom szerint teremtettem, ezért nagy az Én Bánatom.

Gyermekeimet, szeretett Fiam, Jézus Krisztus Beavatkozása fogja megmenteni, és ez nagyon hamar be fog következni. Még mielőtt ez a nap elérkezne, arra kérem azokat, akik szeretnek Engem, hogy ismerjék el az Igazságot, Fiamat és az Ő Szeretetét, és imádkozzanak Irgalmáért.

Nektek, akik szeretitek Fiamat, emlékeznetek kell az Ígéretére, mely szerint megmenti a világot, és felszámolja a bűnt, még mielőtt Dicsőséges Királysága leereszkedne. A test és a lélek élete örökkévaló lesz, és azok, akik elfogadják Fiam Irgalmát, meg fogják kapni ezt a nagy Ajándékot; azok, akik nem fogadják el, nem fogják azt megkapni.

Jöjjetek gyermekeim, és fogadjátok el Igémet, mert az örökkévaló és semmi sem fogja azt elpusztítani. Ellenségem jelenleg forr a dühtől, mert tudja, hogy a világ meg fog szabadulni az ő befolyásától, és éppen ezért szörnyű megpróbáltatásokat fog bocsátani a lelkekre, mivel azt akarja, hogy tagadják meg az örök élet Ajándékát.

Ti a Legszentebb Szentháromságba vetett hitetek miatt az elviselhetetlenségig próbára lesztek téve, és közületek sokan el fognak esni. Az igaz hit igaz bizalmat követel, és ha nem bíztok a Fiam által tett ígéretekben, el fogtok szakadni Tőle.

Rövidesen minden egyes gyermekem meg fogja kapni Létezésem bizonyítékát. Amikor megkapjátok ezt a jelet, ne kételkedjetek benne, mert ez azért van, hogy Menedékembe vigyen benneteket, amelyet örökségbe hagyok nektek.

Létezésemet illetően sok jel adatott már a világnak, és most még többet hozok nektek. Ne féljetek, mert Én minden lelket figyelemmel kísérek, és egyetlen olyan lélek sincs közöttetek, akit ne gyöngéd szívvel szeretnék. Én szeretem ellenségeimet, beleértve azokat is, akik gonoszságaikkal gyötörnek Engem. De az Ajándék, amelyet hamarosan hozok nekik, fel fogja ébreszteni bennük a Teremtőjük iránti szeretetet, mely a szívükben szunnyad. Szeretetük, egyesítve az Én Isteni Szeretetemmel, le fogja győzni a gonoszt. Én el fogom minden félelmüket és könnyeiket törölni.

Ti, gyermekeim, akkor fogjátok megkapni ezt az Ajándékot, amikor a legkevésbé számítotok rá. Mert ez az idő egyre csak közeledik, és a világ arculata mindörökre meg fog változni, mindenki javára.

Az Én Hatalmam fölülmúlja mindazt, ami ebből a világból származik, és ami még azon túl létezik.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/legmagassagosabb-isten-az-en-hatalmam-folulmulja-mindazt-ami-ebben-vilagban-van-es-ami-meg-azon-tul

 

———-
Igaz élet Istenben:

“SEMMISÉGED ELLENÉRE IS SZERETLEK

1988. március 1.

Én vagyok. 1

Valahányszor látsz engem, mosolyodj rám! Igen, virágom, maradj Szabadítód mellett. Jöjj, imádkozzunk az Atyához:

Tekints le Uram arra, ami szemed előtt áll.
A nyomorúságot látod, bocsáss meg nekem Atyám, mert nem vagyok méltó kegyelmeidre.
Semmit sem érdemlek, mert semmi vagyok.
Végtelen jóságodban engedd meg ennek a semminek,
hogy Rád támaszkodhassék. Nyomorúságom és semmiségem ellenére is szeretlek, jóságos Atyám.
Szükségem van erődre, hogy tudjak dolgozni, és mindent megtegyek,
amit kegyelmeddel meg kell tennem. Amen.

Ó Vassula, keresd és kövesd erényeimet, és növekedj bennük! – Én, az Úr, semmiséged ellenére is szeretlek. Mindig támaszkodj rám, mindenben segítek neked, bízzál bennem és engedd meg, hogy mindvégig mint vakot vezesselek! Időnként válladra ,, teszem keresztemet, hogy hordozd. Én és te, te és én. Én megpihenek benned, te meg énbennem. Én vagyok a Hűség, és sohasem hagylak el! Szerezz nekem több örömet azzal, hogy lelkedet teljesen az én műveimnek szenteled. Hűségesnek kell lenned fogadalmadhoz, a hűség fogadalmához, igen Ó mennyire vártam tőled ezeket a szavakat, mennyire vágytam hallani tőled ezeket a szavakat!

Uram, segíts nekem, hogy megtartsam fogadalmamat, nem bízom magamban!

Ne félj. Mindig emlékeztetni foglak, mivel ismerem kimondhatatlan gyengeségedet. Törékeny vagy, de erőmmel megszüntetem gyengeségedet. Emlékezz jelenlétemre, mi ketten, mindenkor és mindörökké. Szeress, remélj és higgy! Én, az Úr Jézus Krisztus sohasem hagylak el. “

 
 
 
 

“2015. január 9. péntek, 15:30

Drága szeretett leányom, eljött az idő minden Keresztény számára az egész világon, hogy egyesüljenek azon emberek milliárdjainak megvetéseivel szemben, akik az Igazság ellen vannak – Isten Szent Igéje ellen.

Most minden bűnre – amelyeket Istennel szemben követnek el – úgy tekintenek, mintha azok elfogadhatóak lennének a Szemeimben. A bűnöket, melyek iszonyatosak Számomra, hamarosan úgy fogják bemutatni, mintha szent dolgok lennének Szemeimben, de ez sohasem lehetséges. Amikor olyasmit mutattok be, ami nem Tőlem származik, és még a Templomaimban is Elém helyezitek azokat, akkor nagy fájdalmat okoztok Nekem.

Még sohasem volt olyan nehéz a Keresztények számára, hogy kövessék Tövises Utamat, mint amilyen ma. Hazugságokat, hazugságokat, hazugságokat adnak be nektek az Én Nevemben, de nektek soha nem szabad elfelednetek Tanításaimat, különben azok fognak becsapni benneteket, akik összeesküvést szőnek Isten Igéje ellen. Kereszténynek lenni sokkal többet követel annál, mint kijelenteni, hogy azok vagytok. Ha igaz Keresztények vagytok, akkor meg fogjátok tenni mindazt, amit tanítottam, és követni fogjátok azt a Szent Tant, amelyet a Szent Biblia tartalmaz. Egy dolog elismerni Igémet és más dolog azt megvalósítani, amit tanítottam. …

https://masodikeljovetel.hu/amikor-hianyzik-szeretet-tavol-maradok-lelektol


———-
Római katolikus:

2020-01-10

Január 10.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Isten tanúságot tett Fiáról: Jézus megkeresztelkedésekor a víz és a Szentlétek által, a keresztfán a víz és a vér által.
Szeretteim!
Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az, aki víz és vér által jött: Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.
Az emberek tanúságát is
elfogadjuk, de az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. Aki hisz az Isten Fiában, Isten tanúbizonyságát fogadja el. Aki viszont nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, mert nem hisz Isten tanúságában, amelyet Fiáról tett.
Ez a tanúságtétel pedig abban áll, hogy az Isten
örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Aki tehát magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete. Akiben nincs az Isten Fia, annak nincsen élete.
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiában, hogy tudjátok:
örök életetek van.
Ez az Isten igéje.

1Jn 5,5-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet. (12a. vers. – 7 b. tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
E: Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával.
Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
H: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek.
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 147,12-13.14-15.19-20

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus meggyógyít egy leprást.
Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.”
Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!”
A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,12-16″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-10

————
Ortodox (Görög keleti): 

 Ábrahám is a hite által engedelmeskedett, amikor Isten hívta, hogy költözzön egy másik országba. Elindult, bár fogalma sem volt róla, hol van az az ország, csak azt tudta, hogy Isten neki ígérte örökségül. Miután odaért, ugyancsak a hite által lakott azon a megígért földön, de csak úgy, mintha menekült lett volna egy idegen országban. Sátorban lakott, akárcsak Izsák és Jákób, akiknek Isten ugyanazt az ígéretet tette. 10 Azért vándorolt, mert hittel várta azt a várost,[a] amelynek alapja szilárd, és amelyet maga Isten tervezett és épített.

11 Sárának egészen addig még nem született gyermeke, és már túl öreg volt ahhoz, hogy szüljön. Ábrahám hite által Sára mégis képessé vált arra, hogy gyermeket foganjon és szüljön. Ugyanis Isten ezt előre megígérte Ábrahámnak, aki teljesen megbízott benne. 12 Így történt, hogy ettől az egyetlen férfitől, Ábrahámtól — aki akkor már közel volt a halálhoz — olyan sokan származtak, mint égen a csillagok, vagy mint tengerparton a homokszemek.

13 Ezek az emberek mind hitben éltek és haltak meg, de életükben nem kapták meg mindazt, amit Isten nekik ígért. Csak távolról látták azokat, és már előre örültek az ígéretek jövendő beteljesülésének. Nyíltan megvallották, hogy idegenek és jövevények, akik csak átutazóban vannak a Földön. 14 Ezzel azt is kifejezték, hogy várják és keresik a saját hazájukat. 15 Mert, ha abba az országba kívánkoztak volna vissza, ahonnan eljöttek, bőven lett volna idejük, hogy visszatérjenek oda. 16 Ők azonban sokkal jobbat kívántak: olyan ország után vágyakoztak, amely a Mennyben van. Ezért Isten sem szégyelli, hogy őt Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének nevezzék, mert valóban elkészítette számukra azt a mennyei várost!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11:8-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Jézus nappal a Templom területén tanított, de este kiment az Olajfák hegyére, és ott töltötte az éjszakát. 38 Az egész nép már korán reggel sietett hozzá a Templom területére, hogy hallgassa őt.

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik

22.1 Közeledett már a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amit Páska ünnepnek is neveztek. A főpapok és törvénytanítók keresték a módját, hogyan végezzenek Jézussal, de ezt titokban akarták megtenni, mert féltek a néptől.

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel

A Sátán belement Júdás Iskáriótesbe, aki Jézus tizenkét apostola közé tartozott. Ezután Júdás elment a főpapokhoz és a templomőrség vezetőihez, és megbeszélte velük, hogyan adhatná a kezükbe Jézust, hogy letartóztassák. A vezetők nagyon megörültek Júdás ajánlatának, és megegyeztek vele, hogy megfizetik. Ettől fogva Júdás kereste a kedvező alkalmat, hogy Jézust olyankor adja az ellenségei kezébe, amikor nincs körülötte nagy tömeg.

Az utolsó Páska-vacsora

Elérkezett a Kovásztalan kenyerek ünnepe, amely előtt fel kell áldozni a páskabárányt. Jézus azt mondta Péternek és Jánosnak: „Menjetek, és készítsétek el nekünk a Páska-vacsorát, hogy együtt megehessük!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21%3A37-22%3A8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2020/01/10

Azokat viszem közelebb Szentséges Szívemhez, akik kisgyermekként jönnek Hozzám.

Igazság Könyve:
2015. január 4. vasárnap, 16:00

 

Drága szeretett leányom, ha egy olyan ember jön Hozzám, aki nem hisz Bennem, vagy Igémben, de aki – megkapván a tisztánlátás ajándékát – segítségemért és Irgalmamért folyamodik, Én meg fogom őt menteni, és üdvözítem őt. Ha pedig egy olyan ember jön Hozzám, aki ismer Engem, de mégis elárul, megpróbálván igazolni tetteit, félre fogom őt dobni, mert a legsúlyosabb bűnt követte el.

Az Én legnagyobb ellenségeim azok, akik meg vannak áldva az Igazsággal, de a büszkeségük elhiteti velük, hogy a kiváltság jogán cselekedhetnek az Én Nevemben. Nem azok árultak el Engem – amikor a Földön jártam -, akik nem ismertek, hanem egyvalaki az Enyéim közül. Ugyanaz lesz mindig a helyzet, mint volt, egészen a Nagy Napig.

Azok, akik Színem előtt felmagasztalják magukat, de másokról rosszat mondanak, el lesznek szakítva Tőlem. Azok, akik elszakadtak Tőlem, mivel elutasítottak Engem, de végül mégis Hozzám fordulnak, elsőként lesznek megmentve. Legyetek óvatosak, amikor azt híresztelitek, hogy Hozzám tartoztok, mert a bölcs ember a kapott kegyelmektől függetlenül is szeretni fog Engem. Ő soha nem fog dicsekedni szent mivoltával, jámbor életével, vagy azzal, hogy megérti Igémet. A gőg azok bukását okozza, akik azt hiszik, hogy többet tudnak Rólam, mint mások. Azokat viszem közelebb Szentséges Szívemhez, akik kisgyermekként jönnek Hozzám. Ezek azok a lelkek, akik feltétel nélkül szeretnek Engem, akik nem érzik annak szükségét, hogy mutogassák Irántam való szeretetüket azért, hogy mások e miatt csodálják őket, és felnézzenek rájuk. A lelkeket, akikre vágyom, az az ember hozza el Hozzám, aki – az Igazságot mondván – mindent a Kezeimbe tesz, és nem pedig az, aki úgy érzi, hogy cselekedetéért nagy elismerést érdemel.

A gonosz azok lelkére akar szert tenni, akik úgy gondolják, hogy nagyságuk az Én Szememben minden szeretetet fölülmúl, amelyet Irántam érezhetnek. Ezt követően pedig arra használja fel ezeket a lelkeket, hogy ravaszságuk által hamisságokat terjesszenek az Én Nevemben. A gőg bűne a legfőbb oka minden elképzelhető bűnnek, amelyet Ellenem elkövetnek. Nektek arra kell törekednetek, hogy harcoljatok mindig a kísértés ellen, nehogy eláruljatok Engem, amikor azt hiszitek, hogy Szent Igémnek bármiféle ismerete is feljogosít benneteket arra, hogy hangot adjatok azon véleményeteknek, hogy Isten hogyan munkálkodik az Üdvösség Tervében. Csak egyedül Annak van joga, hogy ezt megtegye, Aki mindenekfölött áll. Minden léleknek térdet kell hajtania Színe előtt, és nem szabad előre törtetnie, hogy azt tegye, ami szerinte Isten Szent Akarata, ha ez bármelyik élő lélek Isten Nevében történő sértését jelentené.

Hallgassatok figyelmesen arra, amit most mondok nektek. Ha elárultátok Igémet, vagy az Igazságot, akkor kérnetek kell Engem, hogy szabadítsalak meg benneteket vétkeitektől, mert nem fogjátok megkapni azt az időt, amelyre gondoltok, hogy Isteni Irgalmasságomban vigaszt keressetek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-szinem-elott-felmagasztaljak-magukat-de-masokrol-rosszat-mondanak-el-lesznek-szakitva

 

———-
Igaz élet Istenben:

AZ ÚJ ÉG ÉS AZ ÚJ FÖLD
1990. december 19.  

Uram!

Én vagyok.

Bárcsak meghallgatna népem… 1

Az átkot fel fogják oldani, és meg fognak hallgatni. Bátorság kicsim! … Veled vagyok… Közeledben van a Szeretet… Ó, Vassula, kedves, oly közel vagyok hozzád! 2 Én vagyok. Vigyázok minden léptedre. Állj fel, és csókolj meg! Közel vagyok hozzád. Csókold meg a Szentséges Szívet, amely itt van előtted…

(Megcsókoltam Szentséges Szívét.)

Igen… Szerezz nekem örömöt, és írj!

(Szent Arcára néztem, és örömtől repesett a szívem.)

Béke legyen veletek! Én vagyok az, szeretett gyermekeim, a Szentséges Szív. Én, a ti Megváltótok követlek benneteket, hogy megnyerjem szíveteket, és egészen az enyémek legyenek. Összegyűjtöttelek ma benneteket, miként az iskolában, hogy együtt legyünk, és közvetlenül a Bölcsességtől tanuljatok. Látást fogok adni a vakoknak, hogy meglássák ragyogásomat. Oktatni fogom a tanulatlanokat, hogy növekedjenek Lelkemben, és megértsék, hogyan kell megkülönböztetni a bűnt az erénytől. Minden szívet meg fogok nyerni, még azokat is, amelyek gránittá váltak, és olyan rendíthetetlenek, mint a malomkő. Miként az az ember, aki meghívja barátait, hogy megossza velük vagyonát, én is meghívlak benneteket, hogy megosszam veletek vagyonomat. Találkozóim hasonlítanak az iskolához. Lelki életetek fejlesztését szolgálják. Emlékeztetnek benneteket Szavam értelmére. Eljövetelem nagy eseményére készítem fel lelketeket iskolámban, és kegyelmemből olykor jövendő dolgokról beszélek nektek, hogy ismertessem, miképpen fognak megtörténni. Ha nem tanultok a Bölcsességből, hogyan tudtok törvényem szerint élni? Hiszen sokan nem ismertetek engem, és azt sem ismertétek, akit hozzátok küldtem. Én vagyok a Feltámadás. Látjátok, miként teljesedtek be a jövendölések?
Életre keltettem leányomat a sírból, kézen fogtam, felneveltem, hogy kedveskedhessek neki. Igen, én vagyok a Feltámadás és a Világosság!
Nem tettem-e meg veletek is ugyanezt? Nem könyörültem-e meg rajtatok? Nem kerestem-e és nem találtam-e meg azokat, akik távol voltak Szívemtől? És nem hoztalak-e vissza örökkétartó szeretettel magamhoz? És nem kedveskedtem-e nektek ezekben az években, hogy megnyerjem szíveteket?
  Felkeltettem irgalmamat, hogy elnyomjam haragomat, és szeretetemet árasztottam ki igazságosságom helyett. Felkínáltam nektek békémet, majd kegyelmemet. Könyörületem lehajolt a mennyből, és meghallgatta imába foglalt kéréseiteket. Áldásaimat adtam rátok szüntelen.

” …mint a csatorna, amely átszeli a kertet,
így szóltam: ,Öntözni akarom kertemet,
locsolni akarom virágágyaimat.’
De nézd csak, az árkom folyóvá változott,
a folyómból pedig tenger kerekedett.” 3

  Ma azt mondom nektek: Pásztorotok hamarosan közöttetek fog élni, és városának kertjeiben fogja legeltetni nyáját. Nem, ti még nem vagytok egy nyáj, de egyenként visszahozlak benneteket a sivatagból. Ezért kis nyájam, amikor látjátok, hogy Pásztorotok megjön a sivatagból, tudnotok kell, hogy bárányaim maradéka is velem van, és amit veled tettem, leányom, mindazt megteszem bátyáiddal is. Meg foglak menteni benneteket! Egyesíteni foglak benneteket többi bátyátokkal. A Bölcsesség lesz Szent Társatok, hogy szüntelenül tanítson benneteket. Hamarosan feloldom az átkot, és véget ér nagy hitehagyástok. Beteljesedik az imádság, amelyet én adtam nektek. Akaratom megvalósul a Földön éppúgy, mint a mennyben. Megszentelt Nevemben sok nemzet jön a messzeségből, a Föld minden határáról, hogy szent Nevem mellett lakjanak, és nagyságomat magasztalják az istenség [isteni élet] által, amelyet vissza akarok adni nektek. Eljön az én országom, mert trónom leszáll a magasból szent városomba, és uralkodni fogok maradékom felett, akik színről színre fognak engem látni.

A Szeretet Szeretetként tér vissza

és akaratom megvalósul a Földön is, ahogy a mennyben, mert egyek lesztek, és szerető szívvel, benső égő tűzzel fogtok engem egyetlen tabernákulum körül dicsérni. Főpapi imámat beteljesítem a Földön is, miként a mennyben. Lelketek gyökeret fog bennem verni szeretetben és egységben, és eltelik Lelkem teljességével.
Igen, szeretteim, nemcsak mindennapi kenyereteket adom meg, hanem Szívem rejtett kincsét is: a mennyei mannát, amely átváltoztat benneteket, és lelketeket az én Lelkem másává teszi. Szentlelkem kiáradása fog átváltoztatni benneteket, hogy megértsétek, hogyan kell teljesen megbocsátani azoknak, akik vétkeztek ellenetek. Megadom nektek az értelem és az irgalom Lelkét, hogy megértessem veletek, mit jelent “az Úr félelme”. Igen szeretteim, és ha ezt megértettétek, megadom nektek a Bölcsességet, hogy útitársatok és vezetőtök legyen.
Olyan szentségre fog vezetni benneteket, amely ezer évre megbénítja a Sátánt, és amely meg fogja akadályozni, hogy a Sátán közénk álljon, hogy az én szeretetem és közétek álljon. Tehát amikor azt látjátok, hogy lángba borul az ég, és megolvadnak az elemek a forróságban, tudjátok, hogy ez ígéretem kezdetének, az új Égnek és az új Földnek a jele: ez lesz Egyházam megújulása, Egyházam újjászületése,

a ti szívetek újjászületése.

Nekem szentelt lelkek, akik engem képviseltek, tőletek a következőket kérdezem: emlékeztek-e, hogyan hallgattam meg Illés hozzám intézett panaszát Izrael viselkedésével kapcsolatban, mivel azt gondolta, megölték minden prófétámat, és lerombolták minden oltáromat? Emlékeztek-e, mit feleltem erre?
Így szóltam: megtartottam magamnak hétezer férfiút, akik nem hajtottak térdet Baál előtt.
Ma pedig ezt mondom nektek szeretett testvéreim: megtartottam magamnak egy maradékot. Kiválasztottam és kegyelmemmel átalakítottam őket, hogy hűségesek maradjanak hozzám. E maradékot azért nevelem fel, hogy felépítsék az egykori oltárokat, és helyreállítsák szentélyemet.
Ők új Egyházam építői.

Míg a gonoszok továbbra is gonoszat cselekszenek, üldöznek benneteket, a végső idők prófétáit és szentjeit, és míg a kevélyek világra szóló tekintélyért küzdenek,
én, a ti Megváltótok, felnevelem és kiképezem Szentséges Szívemben ezeket az építőket, hogy Egyházam oszlopai legyenek. Testvéreim, sohasem foglak elhagyni benneteket, soha… Jöjjetek… vegyétek fel kereszteteket és kövessetek! Ha útközben elfáradtok, támaszkodjatok rám, támaszkodjatok Szívemre, és szívdobbanásaim megadják nektek a szükséges bátorságot és erőt, hogy folytassátok Kálváriára vezető utatokat. Legyetek áldottak! Mindezt azért mondtam el nektek, hogy békére és reménységre leljetek bennem. Ma világosan szóltam hozzátok, szeretteim. Őrködjetek, és virrasszatok, hogy meghalljátok lépteimet. Az Ige most igen közel van hozzátok, és felétek tart. Megáldalak benneteket, homlokotokon hagyom szeretetem sóhaját. Ez a sóhaj jelzi, hogy az enyémek vagytok. Legyetek egyek Szent Nevemben! “

 
 

 
———
Római katolikus:

2020-01-05

Karácsony 2. vasárnapjaKezdőének:
Mialatt mély csend borult mindenre, és az éjszaka sietős útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, királyi trónjáról eljött közénk. (Bölcs 18,14-15)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, te vagy híveid világossága. Áraszd jóságosan mennyei dicsőségedet az egész világra, hogy minden nép fölött felragyogjon tiszta fényed. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Isten bölcsessége a választott nép között lakott.
A bölcsesség a maga dicséretét zengi, tiszteletben áll Istennél, népe közepette dicséri önmagát. Megszólal a Magasságbeli gyülekezetében, és Isten népének serege előtt eldicsekszik. Így beszél hozzájuk: „A mindenség Teremtője parancsot adott nekem, s aki teremtett, kijelölte sátramnak helyét. Így szólt: »A sátradat Jákobban üsd fel, örökrészed Izraelben legyen, és választottaim között verj gyökeret.« Ősidőktől fogva, a kezdet kezdetén teremtett, és nem pusztulok el soha, mindörökre. Szolgáltam előtte szent sátrában, majd pedig Sionban kaptam lakóhelyet. Letelepedtem a szeretett városban, s Jeruzsálemben van uralmam székhelye. Dicsőséges nép közt vertem így gyökeret, az Úrnak részében, az ő örökrészén, s a szentek gyülekezetében megtelepedtem.”
Ez az Isten igéje.
Sir 24,1-4.12-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Ige emberré lett, * és itt élt közöttünk. 7. tónus.
Vagy: Alleluja. 7. szám
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Az Ige emberré lett, * és itt élt közöttünk.
Vagy: Alleluja.
E: Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával.
Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
H: Az Ige emberré lett, * és itt élt közöttünk.
Vagy: Alleluja.
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek.
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Az Ige emberré lett, * és itt élt közöttünk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 147,12-13.14-15.19-20

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Isten arra rendelt minket, hogy fogadott fiakká legyünk.
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Lelkének minden áldásával megáldott minket a mennyekben lévő Krisztus által. Őbenne választott ki a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk színe előtt. Szeretetből eleve arra rendelt minket, hogy akaratának tetszése szerint, Jézus Krisztus által fogadott fiakká legyünk, és magasztaljuk fölséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Amióta értesültem az Úr Jézusba vetett hitetekről, és az összes szent iránt tanúsított szeretetetekről, szüntelenül hálát adok értetek, és imádságomban
újra meg újra megemlékezem rólatok. Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reménységre hívott meg titeket, és milyen gazdag az a fölséges örökség, amelyet ő a szenteknek készített.
Ez az Isten igéje.
Ef 1,3-6.15-18

ALLELUJA
Dicsőség neked, Krisztus, akit hirdettek a pogány népeknek! Dicsőség neked, Krisztus, akiben hittek világszerte! Vö. 1Tim 3,16 – 7. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
*(Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.)*
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
*(János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.)*
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma a *-ok közötti rész kihagyásával Jn 1,1-5.9-14
Jn 1,1-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-05


————

Ortodox (Görög keleti): 

A világ teremtése

Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+1%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Izráel népe átvonul a tenger közepén

15 Az Örökkévaló így felelt Mózesnek: „Eleget kiáltottál már hozzám segítségért! Parancsolj Izráel népének, hogy induljanak el! 16 Te meg fogd a botodat, nyújtsd ki a tenger fölé, és válaszd ketté a vizet, hogy Izráel népe száraz lábbal kelhessen át a tenger közepén a túlsó partra! 17 Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy utánuk nyomuljanak a tengerbe. Azzal fogom megmutatni dicsőségemet, hogy győzelmet aratok a fáraó, az egész serege és összes lovas harci szekere fölött. 18 Az egyiptomiak pedig megtudják, hogy én vagyok az Örökkévaló, amikor győzelmet szerzek a fáraó és összes lovas harci szekere fölött!”

Az Örökkévaló elpusztítja az egyiptomi sereget

19 Ezután az Isten angyala — aki eddig Izráel serege előtt járt — odaállt Izráel tábora mögé. Ugyanakkor a felhőoszlop is elmozdult a sereg előtti helyéről, és a tábor mögé állt. 20 Elválasztotta egymástól az egyiptomiak és az izráeliek táborát úgy, hogy egész éjjel egyikük sem tudott közeledni a másikhoz. A felhőoszlop az egyik oldalon sötétbe borította az egyiptomiakat, ugyanakkor a másik oldalon világított az izráelieknek.[a]

21 Mózes kinyújtotta karját a tenger fölé, az Örökkévaló pedig erős keleti szelet támasztott, amely egész éjjel fújt, és elhajtotta a tenger vizét. Így a víz kettévált, és a tenger feneke szárazra került. 22 Izráel népe bevonult a tenger közepébe, és a szárazra került tengerfenéken átmentek a túloldalra. Eközben a víz úgy állt jobbról-balról mellettük, mint a fal.

23 Az egyiptomi hadsereg üldözve utánuk nyomult a tenger közepébe, a fáraó összes lovas harci szekerével együtt. 24-25 A hajnali őrségváltás idején az Örökkévaló lenézett a tüzes felhőből az egyiptomi seregre, és a harci szekereiket használhatatlanná tette. A kerekek elakadtak.[b] A sereg csak nagy üggyel-bajjal haladt, kitört a pánik és a katonák rémülten kiabáltak: „Meneküljünk innen! Az Örökkévaló harcol ellenünk, az izráeliek oldalán!”

26 Az Örökkévaló ekkor szólt Mózesnek: „Nyújtsd ki a karod a tengerre, hogy a víz visszatérjen eredeti helyére, és elborítsa az egyiptomiakat szekerestül-lovastul.”

27 Éppen föltűnt a hajnal, amikor Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, amelynek vize visszatért medrébe. A menekülő egyiptomiak éppen szembe futottak a zuhataggal, és elmerültek benne. Így söpörte el az Örökkévaló az egyiptomi hadsereget a tenger vizével. 28 Amikor a víz visszatért eredeti helyére, elborította a fáraó egész seregét, és a harci szekereket, a lovakkal együtt. Akik Izráel népét üldözték, mind egy szálig ott pusztultak el.

29 Az izráeliek azonban száraz lábbal keltek át a tenger közepén, s eközben a víz úgy állt jobbról-balról mellettük, mint a fal.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+14%3A15-29&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–

https://oca.org/readings/daily/2020/01/05

Üdvösség Anyja: Isten Akarata leküzdhetetlen

Igazság Könyve:
2014. december 29. csütörtök, 17:30

 

Drága gyermekeim, ne féljetek Krisztus Ígéreteitől, mert azok lesznek a ti megmentő tényezőitek. Fiam, Jézus Krisztus, jelen van köztetek, és ő soha nem fog cserbenhagyni benneteket, vagy eltávolodni tőletek. Ígérete, hogy megmenti a világot, be fog teljesedni, mivel ez Örök Atyám Akarata.

Tudnotok kell, hogy Isten Akarata leküzdhetetlen, és nem számít, hogy milyen nagyok az elétek gördített akadályok, Isten, az Ő Istensége által össze fogja zúzni ellenségeit. Soha nem szabad arra gondolnotok, hogy a gonosz győzni fog, mert ez lehetetlen. Isten nagy Szeretete az Örök Üdvösség felé fog vezetni benneteket, és senkinek sem fog sikerülni, hogy utatokat állja. Amikor Fiam ellenségei megpróbálnak benneteket arra kényszeríteni, hogy olyan törvényeket fogadjatok el, amelyek nem Istentől valók, akkor annak ellent kell állnotok. Lehet, hogy ez nehéz lesz számotokra, de erőt fogtok kapni, hogy folytassátok veszélyes utazásotokat; a Mennyből ehhez minden segítséget meg fogtok kapni.

Tanuljátok meg felismerni a gonosz munkálkodását, látván a háborúkat, amelyek mindenütt felütik a fejüket; a gonosz törvényeket, amelyeket szinte minden országba bevezettek, és amelyek tagadják Isten Igéjét; és Jézus Krisztus elárulását azok részéről, akik azt mondják, hogy Őt képviselik, miközben hátradőlnek és semmit sem tesznek annak érdekében, hogy hirdessék Szent Igéjét. Tanuljátok meg felismerni a gyűlöletet, amelyet Isten választott lelkei iránt mutatnak, mert akkor meg fogjátok ismerni azt a nehéz küldetést, amelyet nekik adtak, hogy emlékeztessék a világot arra, hogy Isten Szeretete még mindig él.

Hálát kell adnotok tehát a Legmagasságosabb Istennek az Életért, amelyet egyetlen Fia, Jézus Krisztus által adott az emberiségnek. Ha nem lett volna Fiam születése és az Ő Keresztrefeszítése, nem jött volna létre az Új Szövetség sem, hogy dicsőséges életet hozzon nektek, mely rátok vár, ha úgy döntötök, hogy elfogadjátok azt.

Ezek azok az idők, amelyben az új világra, az új Mennyországra és az új Földre kell felkészülnötök. Ne vesztegessétek az időt azzal, hogy vitatkoztok azon, amit a Fiam most nektek mond. Ehelyett tanuljátok meg jó szívvel elfogadni az Igazságot. Én, a ti szeretett Édesanyátok, Fiam felé foglak vezetni titeket, és imáitok minden téren meg fognak erősíteni benneteket, hogy méltók legyetek Krisztus Ígéreteire.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-isten-akarata-lekuzdhetetlen

 

———-
Igaz élet Istenben:

SZENT ÉDESANYÁTOK SZAVAM FRIGYSZEKRÉNYE
1987. december 26.

December 25-ről 26-ra virradó éjjel Jézus a fatimai üzenetekkel együtt hangsúlyozta a garabandali üzenetek fontosságát is, és azt, hogy a kettő egy és ugyanaz. Mintha nem is pihentem volna azon az éjszakán, alvás közben folytonosan fülembe csengett az üzenet. Jézus erősebben éreztette jelenlétét.


Fatima Szentélye Garabandal elismeréséért kiált! Megtanítottalak arra, hogy felismerjétek az idők jeleit. Keresitek-e ezeket a jeleket? Hogyan lehet, hogy nem ismeritek fel a jeleket? Ennyire nem érzitek? Miért zárkózik el értelmetek? Miért nem akartok látni? Miért nem akartok hallani? Elfelejtettétek szavaimat? Miért ismétlitek tévedésteket? Kedves, miért van ez a sok haragos támadás a garabandali üzenet ellen, amelyet Szent Édesanyátok adott nektek, aki Szavam frigyszekrénye? Papjaim ellenállása a garabandali jelenésekkel és üzenettel kapcsolatban mind a Sátán mesterkedése.
Most is újból megkísérli, ahogy Fatimában tette, hogy
megakadályozza üzenetem széleskörű elterjedését. Nem fogjátok föl, hogy a Sátán – aki ismeri üdvözítő tervemet, amelyet Édesanyám által adtam egyszerű gyermekeknek Garabandalban – ismét megkísérli megdönteni tervemet, hogy sötétségben hagyva benneteket, elessetek? A Sátán megkétszerezi erőfeszítéseit, hogy diadalt arasson Szent Édesanyátok felett. Mesterkedéseivel ráveszi Egyházamat, hogy tagadja meg ezeket a jelenéseket, a fatimai, üdvöt hozó üzenetek folytatását. A Sátán dühödten próbálja megakadályozni, hogy belőlem táplálkozzatok. Az én üdvözítő tervem világos: azért jövök, hogy megmentsem gyermekeimet. Ismerjétek fel hangomat – ne lepődjetek azon, hogy milyen eszközöket használok.
Egy senkit választottam, aki semmit sem tud, tiszta vásznat, hogy ezáltal váljék nyilvánvalóvá, hogy tőlem való minden, ami ezen a vásznon látható, és hogy elhiggyétek, hogy én vagyok az, Jézus, Isten szeretett Fia, aki beszél. Az én országom köztetek van. Ábeleim, tudom hogy ti újból fel fogtok ismerni. Ó szeretteim, mennyire szeretlek benneteket! Hamarosan felfedem előttetek tervemet. Uram, ha a papok nem ismerik fel hangodat, akkor Uram; mi történik?Vassula, nem a te a dolgod, hogy kérdezz, por és hamu!1 Hadd vezesselek úgy, ahogy én akarom, a többit hagyd rám!

Igen, Uram.

Ó jöjj, ne érts félre! Szeretet vagyok, tanulj meg elfogadni! Jöjj, mi ketten? Megtöltöm lámpásodat.

Igen Uram, köszönöm, hogy szeretettel vigyázol rám.

Menjünk.”

 
 
———
Római katolikus:

2019-12-29

A Szent Család: Jézus, Mária és JózsefKezdőének:
A pásztorok gyorsan útra keltek és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Gyermeket. (Lk 2,16)

Könyörgés:
Istenünk, te ragyogó példaképnek állítod elénk a Szent Családot. Segíts, hogy nyomukban járjunk: gyakoroljuk a családi élet erényeit, mindig egyek maradjunk a szeretetben, és így atyai házadban örvendezzünk örök jutalmadnak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Aki féli az Urat, tiszteli szüleit.
Isten tekintélyt adott az apának a gyermekek előtt, és megszabta az anya jogát a gyermekekkel szemben. Aki tiszteli apját, bűneit engeszteli, megszabadul tőlük, és mindennapi imája meghallgatásra talál. Kincset gyűjt magának, aki megbecsüli anyját, aki pedig tiszteli apját, örömét leli gyermekeiben, s amikor imádkozik, meghallgatásra talál. Aki becsüli apját, hosszú életű lesz, s aki szót fogad apjának, felüdíti anyját.
Fiam! Legyen gondod apádra öregségében, és ne keserítsd őt életében. Ha meg is fogyatkozik erejében, légy elnéző iránta, és ne vesd meg életének egy napján se. Apád iránt tanúsított jó cselekedeted nem megy feledésbe, és elszámolják neked bűneidért. A jótett fejében majd gyarapodni fogsz.
Ez az Isten igéje.
Sir 3,3-7.14-17a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad. Vö. 1. vers.
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad.
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Boldog ember, ki féli az Urat, * aki az Úrnak ösvényén halad.
Zsolt 127,1-2.3.4-5

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
A család élete az Úrban.
Testvéreim!
Mint Istennek szent és kedves
választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.
Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.
Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon! Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel! Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárokat, himnuszokat és szent énekeket!
Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek! Így adjatok hálát általa az Atyaistennek!
Asszonyok! Engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban! Férfiak! Szeressétek feleségeteket, ne legyetek hozzájuk durvák! Gyermekek! Fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr előtt!
Apák! Ne keserítsétek meg gyermekeitek életét, hogy kedvüket ne veszítsék!
Ez az Isten igéje.
Kol 3,12-21

ALLELUJA
Szívetekben uralkodjék Krisztus békéje, * Krisztus tanítása töltsön el titeket gazdagon. Kol 3,15a és 16a – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Vedd a gyermeket és anyját és menekülj Egyiptomba!
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Egyiptomból hívtam az én fiamat.

Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni”.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 2,12-15.19-23″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-29


————

Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-53&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Menekülés Egyiptomba

13 Miután a bölcsek elmentek, Józsefnek álmában megjelent az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg ismét szólok neked! Heródes ugyanis kutatni fog a gyermek után, mert meg akarja ölni.”

14 József azonnal felkelt, és még azon az éjjelen a gyermekkel és annak anyjával együtt Egyiptomba indult. 15 Ott is maradt egészen Heródes haláláig. Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

„Egyiptomból hívtam ki a fiamat.”[a]

Heródes megöleti a betlehemi gyermekeket

16 Amikor Heródes fölismerte, hogy a bölcsek túljártak az eszén, őrjöngött dühében. Kiküldte a katonáit, hogy öljenek meg Betlehemben és a környékén minden fiúgyermeket, aki kétéves, vagy annál fiatalabb volt. A két éves kort azért szabta meg, mert a bölcsektől megtudta a csillag feltűnésének idejét. 17 Ekkor teljesedett be, amit Isten Jeremiás próféta által mondott:

18 „Kiáltozás hallatszott Rámában,
    nagy sírás és jajgatás:
Ráhel siratta gyermekeit,
    és nem akart megvigasztalódni,
    mert meghaltak.”[b]

Visszatérés Egyiptomból

19 József és családja Egyiptomban éltek, amikor Heródesnek vége lett. Akkor az Örökévaló egyik angyala megjelent Józsefnek álmában, 20 és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és az anyját, és térj vissza Izráel földjére, mert akik meg akarták ölni a gyermeket, már meghaltak!”

21 József útrakelt, és hazatért a gyermekkel és Máriával Izráel földjére. 22 De nem mert Júdeába menni, mert meghallotta, hogy ott Arkhelaosz, Heródes fia uralkodik. Akkor Isten tanácsot adott Józsefnek álmában, aki így a családjával együtt Galileába ment, 23 és odaérve Názáret városában telepedett le.

Így teljesedett be, amit Isten a próféták által mondott a Messiásról:

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/12/29
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

A humanizmus egy sértés Istennel szemben

Igazság Könyve:
2014. december 25. csütörtök, 15:10

Drága szeretett leányom, ne foglalkozzatok a gonosszal, mely megrontja a világot. Hagyjatok mindent Rám. Mert mindaddig, amíg szerettek és tiszteltek Engem, és Szent Akaratomnak megfelelően másokat is szerettek, Én meg foglak védeni benneteket minden Ellenem irányuló dolog fájdalmától.

A legnehezebb fájdalom, amelyet el kell viselnetek az lesz, hogy tanúi lesztek az úgynevezett jótékonysági cselekedeteknek és a világméretű humanitárius törődéseknek, amelyekkel ellenségeim valódi szándékaikat álcázni fogják. Ti tudni fogjátok a szívetekben, hogy a csaló munkálkodik. Amikor a szekuláris világ és azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek a politikáról, a humanitárius cselekedetekről beszélnek, de minden áron kerülik, hogy az emberi élet védelmének fontosságát hirdessék, akkor tudnotok kell, hogy ez nem az, amit Én szeretnék. Amikor azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, de nem ugyanolyan szenvedéllyel beszélnek az abortusz bűnének gonosz mivoltáról, mint az emberiség ellen irányuló más gonosz cselekedetekről, akkor tudnotok kell, hogy valami nincs rendben.

Atyám meg fogja büntetni mindazokat, akik megölik az Ő gyermekeit, köztük azokat a gyermekeket is, akiket még az anyaméh hordoz, arra várván, hogy megszülessenek. Az ilyen bűncselekmények elkövetői rettenetes büntetést fognak elszenvedni, hacsak meg nem bánják az Ellene elkövetett bűneiket. Azok, akik Tőlem valók és földi Egyházamat képviselik, nem tettek eleget az Igazság hirdetésének. A gyilkosság, beleértve az abortuszt is, egyike az Isten ellen elkövetett legnagyobb bűnöknek. Rendkívüli bűnbánatra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen bűn feloldozást nyerhessen. Akkor Egyházam miért nem harcol erélyesen eme bűn ellen – mely egyike az Atyám elleni dac leggyalázatosabb cselekedeteinek? Miért terelik el a figyelmeteket attól, hogy beismerjétek a legsúlyosabb bűnöket miközben a humanitárius cselekedetek fontosságáról prédikálnak?

A humanizmus egy sértés Istennel szemben, mert az ember szükségleteire összpontosít és nem annak szükségére, hogy a bűnt meg kell bánni minden létező dolog Teremtője előtt. Ha figyelmen kívül hagyjátok az Isten által a Törvényekben egyértelműen meghatározott halálos bűnöket, amelyek az örök kárhozatra vezetnek, akkor nincs az az együttérzés az emberi faj polgárjogai iránt, mely képes lenne kiengesztelni a bűnöket.  

Ha hisztek Bennem, és ha Engem szolgáltok, akkor csakis az Igazságról kell beszélnetek. Az igazság az, hogy a bűn a ti legnagyobb ellenségetek, és nem azok, akik üldöznek benneteket. A halálos bűnök, ha azokat meg nem bánjátok, a Pokolba visznek benneteket. Ha halálos bűnben vagytok, és az időt nagyszabású jótékonysági és humanitárius cselekedetek támogatására fordítjátok, nem pedig bűnbánatra, akkor a lelketek el fog veszni.

Emlékezzetek az Igazságra. Ne tévesszenek meg benneteket a jótékonyságról szóló beszédek, akciók és cselekedetek, amikor a ti legfontosabb feladatotok, hogy harcoljatok a halálos bűn ellen. Azok a felszentelt szolgáim, akik nem hajlandók emlékeztetni benneteket a halálos bűn következményeire, nem értették meg a küldetésüket, hogy mit jelent Engem szolgálni. A bűnt nem lehet a szemetek elől a föld alá söpörni, mintha az nem is létezne. Nincs az az együttérzés a világon azok iránt az emberek iránt, akiket az Én Nevemért üldöznek, amely képes lenne ellensúlyozni azt a tényt, mely szerint a bűnösöknek ne kellene kiengesztelődniük Velem, Jézus Krisztussal a bűnök megbocsátása érdekében.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/humanizmus-egy-sertes-istennel-szemben


———-

Igaz élet Istenben:

 MENJ EL A KISZÁRADT CSONTOKHOZ!
1993. március 1.

„Ha szavaid elém kerültek,
csak úgy nyeltem őket;
kedvem telt szavadban
és öröme szívemnek.” 1

Lefátyoloztam szememet, és nem láttalak sem Téged, sem ragyogásodat és dicsőségedet. Sötétségem legmélyén hirtelen világosság gyúlt, melynek ragyogásán ámulva és meglepődve megtántorodtam, … és a Te Lelked legyőzte a fásultság lelkét, amely lelkemben tanyázott, és nem lélegzett többé bennem.

Láttam, amint itt állsz csendben… és úgy tűnt, mintha ismernélek téged, Kedvesem. Majd szólásra nyitottad ajkad, nevet adtál nekem, és azonnal meggyógyult lelkem emlékezete. Lehullott szememről a fátyol, lelkemet Atyám karjában találtam. Ó Istenem! Milyen drága vagy nekem!

Szent vagyok. Megmondtam, hogy meg foglak tisztítani, új szívet adok neked, és új lelket helyezek beléd. Leveszem lelkedről a fásultság lelkét és az én Lelkemet adom neked. Azon a napon megesküdtem, hogy enyémmé teszlek. Megesküdtem, hogy meggyógyítalak, hogy mint a fa, teremj gyümölcsöt népem számára. Megesküdtem, hogy jóllakatom az éhezőt és minden szájat. Igen! Megesküdtem arra, hogy eljövök hozzád, feléd fordulok, hogy megműveljelek és semmiségedben vessem el dicsőségemet. És most én, az Isten, mindörökre beköltöztem lelkedbe.

Prófétálj tehát félelem nélkül! Menj el a kiszáradt csontokhoz, és én húst adok nekik, lélegzetet adok nekik, hogy dicsérjenek és dicsőítsenek engem. Igen, rálehelek a halottakra, hogy éljenek és így kiáltsanak: „Ki olyan, mint az Isten?” Emlékeztetni fogom őket arra, hogy nem találnak  nagyobb szeretetet Teremtőjük szereteténél. ”

 

 
 
———
Római katolikus:

12-25

Urunk születése: Karácsony – Ünnepi mise

Karácsony napjának összes olvasmánya egyetlen fájlban letölthető az alábbi linkről .

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást, aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened”. Figyelj csak! Őrszemeid felemelik hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szembe látják, hogy visszatér az Úr Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felemelte szent karját
minden nemzet szeme láttára, és meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Ez az Isten igéje.

Iz 52,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten az ő Fia által szólt hozzánk.
Testvéreim!
Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Benne ragyog az Istenség, ő az Atya képmása, és hathatós szavával ő tartja fenn a mindenséget.
Miután
megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján.
Hatalmasabb, mint az angyalok, mert magasztosabb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha Isten:
„A Fiam vagy te, ma szültelek téged?”
Vagy pedig:
„Én Atyja leszek, ő pedig az én Fiam?”
Sőt, amikor Egyszülöttjét bevezeti a világba, így szól:
„És leborulva imádja őt Isten minden angyala.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 1,1-6

ALLELUJA
Fölragyogott ránk a szent nap, * Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre. – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek
világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi
világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 1,1-18 rövidebb: Jn 1,1-5.9-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-12-25

————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
    és fiút fog szülni,
    akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+1%3A18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”[a], azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A4-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


NEVEZZ APUKÁNAK!

 


A keleti bölcsek imádják Jézust

2.1 Jézus a júdeai Betlehemben született, Heródes király uralkodása idején. Ezután bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe, és azt kérdezték: „Hol van az a kisgyermek, aki a zsidók királyának született? Ugyanis láttuk feltűnni a csillagát keleten — és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Heródes királyt ez a hír nagyon nyugtalanította, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is felbolydult. Heródes emiatt összehívott minden főpapot és törvénytanítót, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Messiásnak. „A júdeai Betlehemben — válaszolták ők —, ahogyan megírta a próféta:

»Betlehem, Júda földjén,
    nem vagy te jelentéktelen Júda fejedelmei
között,
mert belőled származik majd az uralkodó,
    aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek!«”[a]

Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg először a csillagot. Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik —, és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

9-10 A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. Ekkor hirtelen feltűnt előttük ugyanaz a csillag, amelyet már keleten is láttak, és ujjongó öröm töltötte be őket. A csillag előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 11 Bementek a házba, és ott találták a gyermeket, anyjával, Máriával együtt. Leborultak a gyermek előtt, és imádták. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Mivel Isten álmukban figyelmeztette a bölcseket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek haza.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+2:1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS



https://oca.org/readings/daily/2019/12/25
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html


Gianna Jessen, az abortusz túlélő bizonysága

Ahogy a bűn elborítja a világot, a Nap lassan elveszíti a fényét, és elhalványul.

Igazság Könyve:
2014. október 24. péntek, 22:50

Drága szeretett leányom, a Nap egyike lesz a legnagyobb jeleknek, amikor az isteni beavatkozás hamarosan feltárul. Amikor változásokat láttok majd a napban, amikor az nagyobbnak tűnik, hosszabban ragyog az évszaktól eltérően, tudnotok kell, hogy közeledik Második Eljövetelem ideje.

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, amelynek tevékenysége szokatlan lesz, hogy a világot figyelmeztesse. A tudósok képtelenek lesznek megindokolni a napban végbemenő váratlan mozgásokat, e csillag szokatlan viselkedését, amely fényt ad nektek. A Föld a Nap fénye nélkül teljes sötétségbe borulna. Tehát amikor az ember bűnei megnövekednek, és a bűnre úgy tekintenek, mintha az egyszerűen csak az emberi természet része lenne, a Földet el fogja borítani a sötétség szelleme.

Ahogy a bűn elborítja a világot, a Nap lassan elveszíti a fényét, és elhalványul. Ahogy az ember elveszíti a mások iránti szeretet érzését és érzéketlenné válik a fájdalommal szemben, amelyet a bűnnek köszönhetően másoknak okoz, a világ egyre sötétebbé válik – sötét lesz a szelleme, a napnál is sötétebb.

Én folytatom Isten gyermekeinek felkészítését ezekre az időkre. Meg fogom mutatni nektek az utat Királyságomhoz, és ti látni fogjátok Fényemet. Semmi sem fogja elterelni figyelmeteket az út mentén, mivel tisztán fogjátok látni, hogyan hozza magával a gonosz a rettenetes sötétséget.

A Nap szét fog oszlani, míg végül három napig semmilyen fény sem fogja beborítani a Földet. Az egyetlen fény az Igazságtól jövő fény lesz. És a negyedik napon, az ég hirtelen szétnyílik, és fény-szeretet fog áradni az égből, amelyről soha nem hittétek volna, hogy hozzá hasonló létezik. Aztán ugyanabban az időben minden ember, minden országban Dicsőségem teljességében fog látni Engem, amint eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat, amelyet Atyám ígért Nekem.

Soha ne féljetek a felkészüléstől, amelyre azért van szükség, hogy mindnyájan készen álljatok a Velem való találkozásra. Gondoskodnotok kell arról, hogy jól fel legyetek készülve Számomra, mert ez lesz az a nap, amikor át fogom adni nektek Királyságom Kulcsát, és ott nagy ünneplés lesz. A gonosz az eljövendő Új Világomban többé már nem fog létezni, és az igazak csatlakozni fognak Hozzám, hogy egységben legyenek Velem, valamint az angyalokkal és a szentekkel.

Úgy kell tekintenetek erre a küldetésre, mintha egy utazáson lennétek. Az utazás minden része új felfedezéseket hoz magával – módokat, melyek segítségével megtudhatjátok, hogy mire van szükségetek ahhoz, hogy felkészülhessetek a következő szakaszra. Miközben minden akadályt megmásztok, erősebbé váltok. Köztetek még a leggyengébbek is be fogják fejezni ezt az utazást, mert Én vezetni foglak benneteket minden megtett lépéseteknél, és ez az út hamarosan véget fog érni.

Örüljetek, mert Királyságom vár rátok, az idő pedig rövid lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/isten-keze-napot-fogja-felhasznalni-arra-hogy-vilagot-figyelmeztesse

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, hogy a világot figyelmeztesse

Igazság Könyve:
2014. október 24. péntek, 22:50

 

Drága szeretett leányom, a Nap egyike lesz a legnagyobb jeleknek, amikor az isteni beavatkozás hamarosan feltárul. Amikor változásokat láttok majd a napban, amikor az nagyobbnak tűnik, hosszabban ragyog az évszaktól eltérően, tudnotok kell, hogy közeledik Második Eljövetelem ideje.

Isten Keze a Napot fogja felhasználni arra, amelynek tevékenysége szokatlan lesz, hogy a világot figyelmeztesse. A tudósok képtelenek lesznek megindokolni a napban végbemenő váratlan mozgásokat, e csillag szokatlan viselkedését, amely fényt ad nektek. A Föld a Nap fénye nélkül teljes sötétségbe borulna. Tehát amikor az ember bűnei megnövekednek, és a bűnre úgy tekintenek, mintha az egyszerűen csak az emberi természet része lenne, a Földet el fogja borítani a sötétség szelleme.

Ahogy a bűn elborítja a világot, a Nap lassan elveszíti a fényét, és elhalványul. Ahogy az ember elveszíti a mások iránti szeretet érzését és érzéketlenné válik a fájdalommal szemben, amelyet a bűnnek köszönhetően másoknak okoz, a világ egyre sötétebbé válik – sötét lesz a szelleme, a napnál is sötétebb.

Én folytatom Isten gyermekeinek felkészítését ezekre az időkre. Meg fogom mutatni nektek az utat Királyságomhoz, és ti látni fogjátok Fényemet. Semmi sem fogja elterelni figyelmeteket az út mentén, mivel tisztán fogjátok látni, hogyan hozza magával a gonosz a rettenetes sötétséget.

A Nap szét fog oszlani, míg végül három napig semmilyen fény sem fogja beborítani a Földet. Az egyetlen fény az Igazságtól jövő fény lesz. És a negyedik napon, az ég hirtelen szétnyílik, és fény-szeretet fog áradni az égből, amelyről soha nem hittétek volna, hogy hozzá hasonló létezik. Aztán ugyanabban az időben minden ember, minden országban Dicsőségem teljességében fog látni Engem, amint eljövök, hogy visszaköveteljem Királyságomat, amelyet Atyám ígért Nekem.

Soha ne féljetek a felkészüléstől, amelyre azért van szükség, hogy mindnyájan készen álljatok a Velem való találkozásra. Gondoskodnotok kell arról, hogy jól fel legyetek készülve Számomra, mert ez lesz az a nap, amikor át fogom adni nektek Királyságom Kulcsát, és ott nagy ünneplés lesz. A gonosz az eljövendő Új Világomban többé már nem fog létezni, és az igazak csatlakozni fognak Hozzám, hogy egységben legyenek Velem, valamint az angyalokkal és a szentekkel.

Úgy kell tekintenetek erre a küldetésre, mintha egy utazáson lennétek. Az utazás minden része új felfedezéseket hoz magával – módokat, melyek segítségével megtudhatjátok, hogy mire van szükségetek ahhoz, hogy felkészülhessetek a következő szakaszra. Miközben minden akadályt megmásztok, erősebbé váltok. Köztetek még a leggyengébbek is be fogják fejezni ezt az utazást, mert Én vezetni foglak benneteket minden megtett lépéseteknél, és ez az út hamarosan véget fog érni.

Örüljetek, mert Királyságom vár rátok, az idő pedig rövid lesz.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/isten-keze-napot-fogja-felhasznalni-arra-hogy-vilagot-figyelmeztesse


———-

Igaz élet Istenben:

DICSÉRD ÉS HIRDESD NEVEMET!

Las Vegas, 1996. december 4.

Szeretlek, Uram.

Ó, Vassula! Meghívlak, pihenj meg Szentséges Szívemben! Jöjj, Atyám gyermeke! Jöjj! Én vagyok a te Istened, a te Sziklád, az Örökséged. Az én dicsőségemre keltettelek életre a bölcsességgel. Gyengéden vezettelek és Szívemből adtam tanácsot neked…
  Ó, Vassula! 1 Oly sok lélek haldoklik kint a világban! Fáj a Szívem, és rettenetesen bánt, hogy látnom kell ezeket a haldokló lelkeket… 2
Vassula, kész vagy-e arra, hogy több áldozatot ajánlj fel nekem, hogy hazahozhassam a lelkeket? Igen, az én Szentséges Szívembe!

Igen, Uram…

Helyezd belém bizalmadat! Ne fáradj bele abba, hogy értem és velem dolgozz! Légy szerény, hogy Lelkem vezethessen téged oda, ahova én akarom. Dicsérd Nevemet és hirdesd azoknak a nemzeteknek, amelyekhez Szentlelkem hatalmával küldelek! Ne ereszd el a kezem! Engedd, hogy kezemben tartsam a tiédet! Jöjj! A te hűséges Istened van veled hűséges szeretetében .
Megáldalak, drága lélek.
Menj most, imádkozz velük és emlékeztesd őket arra, hogy Isten, akire vágyakoznak, mindenkor velük van és megáldja őket!
Lakozz mindörökre az én Szentséges Szívemben, imádkozz a lelkek megtéréséért, és tarts ki hűségedben, mivel én hűséges vagyok! IC ”

 
 

 
 
———
Római katolikus:
2019-10-2429. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztény szabadság: Isten szolgálata.
Testvéreim!
Most olyan egyszerűen akarok hozzátok szólni, hogy mindnyájan könnyen megértsétek. Ahogy egykor a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok magatokat, úgy adjátok most magatokat az igazság szolgálatában az életszentségre!
Amíg ugyanis a
bűn szolgái voltatok, Krisztus igazsága szinte semmit sem jelentett számotokra. De mi hasznotok volt abból, ami miatt most szégyenkeztek? Hiszen annak következménye a halál. Most azonban felszabadultatok a bűn hatalmából, és Isten szolgái lettetek. Gyümölcsötök a megszentelődés, célotok az örök élet. A bűn következménye a halál, Isten kegyelmi ajándéka viszont az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Ez az Isten igéje.

Róm 6,19-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik. Zsolt 39,5a.
Előénekes: Boldog ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, † nem lép a bűnösök útjára, * a gúnyolódok körében nem foglal helyet,
hanem az Úr törvényében leli örömét, * az ő parancsairól elmélkedik éjjel és nappal.
Hívek: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Olyan, mint a fa, melyet folyóvíz mellé ültettek, * mely idejében gyümölcsöt érlel.
Nem fonnyad el a lombja, * siker koronázza minden tettét.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
E: Nem így járnak a gonoszok, nem így, * hanem mint a polyva, melyet szétszór a szél.
Mert az Úr őrzi az igazak útját, * a gonoszok útja pusztulás.
H: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.
Zsolt 1,1-2.3.4.6

ALLELUJA
Mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, * csakhogy Krisztust elnyerjem, és őhozzá tartozzam. Fil 3,8-9 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak.
Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék!
Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,49-53″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-24


————

Ortodox (Görög keleti): 

20 Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom —, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt. 21 Hiszen élni annyit jelent számomra, hogy Krisztussal élni, ha viszont meg kell halnom, az tiszta nyereség.[a]

22 Igaz, ha tovább élhetek ebben a testben, az gyümölcsöző munkát jelent a számomra, ezért nem is tudom, melyiket válasszam. 23 Egyszerre kétféle kívánság van bennem. Szeretnék már kilépni ebből a földi életből, és Krisztushoz költözni, mert az számomra sokkal-sokkal jobb. 24 Számotokra viszont az az előnyösebb, ha életben maradok. 25 Ebben bízva tudom, hogy egy ideig még itt maradok, és veletek leszek. Segíteni fogok nektek, hogy felnőjetek a hitben, és sok örömötök teljék benne. 26 Ezért, amikor újból meglátogatlak benneteket, még több okotok lesz arra, hogy Krisztus Jézusban dicsekedjetek velem.

27 Mindenesetre ügyeljetek arra, hogy a Krisztusról szóló örömüzenethez méltóan éljetek. Akkor akár meg tudlak látogatni titeket, akár nem, jó híreket fogok hallani felőletek. S én azt szeretném hallani, hogy erősek vagytok, és egy szívvel-lélekkel küzdötök azért, amit az örömhírből származó hit jelent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A20-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kinek a hatalmával űzi ki Jézus a gonosz szellemeket?

14 Történt egyszer, hogy Jézus gonosz szellemet űzött ki egy emberből, aki nem tudott beszélni. Miután kiment belőle a gonosz szellem, a néma megszólalt. Ezen mindenki szerfölött elcsodálkozott. 15 Egyesek azonban azt mondták: „A gonosz szellemek fejedelmének, a Sátánnak segítségével űzi ki a gonosz szellemeket!”

16 Mások pedig próbára akarták tenni Jézust, és azt kérték, hogy tegyen valami csodát, mutasson nekik valamilyen csodás mennyei jelet bizonyítékul Istentől. 17 Jézus azonban jól tudta, mit gondolnak róla, és ezt mondta: „Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul. Hasonlóképpen tönkremegy az a család is, amelyben belső harcok dúlnak. 18 Ha tehát a Sátán a saját gonosz szellemeit űzi ki, akkor valójában önmaga ellen fordul, és a királysága sem állhat fenn tovább. Ha azt mondjátok, hogy én a Sátán segítségével űzöm ki a gonosz szellemeket, 19 akkor a ti tanítványaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Így hát ők maguk bizonyítják, hogy tévedésben vagytok! 20 Ha pedig én Isten ujjával, vagyis a hatalmával űzöm ki a gonosz szellemeket, akkor nyilvánvaló, hogy Isten Királysága megérkezett hozzátok!

21 Ha az erős fegyveres őrzi a maga házát, akkor biztonságban van a vagyona. 22 Ha megtámadja valaki, aki még nála is erősebb, legyőzi, és elveszi a fegyvereit, amelyekben bízott, akkor a győztes elveszi a legyőzött vagyonát, és a zsákmányt szétosztja.

23 Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem együtt arat, az szétszórja a termést.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:14-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——-
https://oca.org/readings/daily/2019/10/24

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Átkozottak azok, akik Engem átkoznak

Igazság Könyve:

2014. október 18. szombat, 14: 20

Drága szeretett leányom, a gonosz sok olyan ember szívét tartja a markában, akik hisznek Bennem, mivel megengedték neki, hogy könnyen a lelkükhöz férkőzzön.

A Sátán az érzékek, valamint a büszkeség bűne által kísérti a lelkeket. Azok, akik úgy vélik, hogy okosságuk és Isten Szent Szavának az ismerete feljogosítja őket arra, hogy elítéljenek másokat az Én Nevemben, nagyon megbántanak Engem. Tele büszkeséggel, önimádatuk elhiteti velük, hogy jogukban áll megvetni másokat és mérget szórni rájuk az Én Nevemben. Legyetek óvatosak azokkal szemben, akik másokat átkoznak, aztán pedig azt mondják, hogy Tőlem valók, mert ők egy gonosz nyelvvel beszélnek. Azon a napon, amikor eljövök, ezek a lelkek meg fognak lapulni félelmükben, és a Fényemtől el fogják takarni szemüket, mely meg fogja vakítani őket.

Bízzatok mindig Irgalmamban, mert Én mindig meg fogok bocsátani azoknak, akik őszinte bűnbánattal a lelkükben jönnek Színem elé mindazért, amit megbántásomra mondtak, tettek, és elkövettek. Féljetek azonban Igazságszolgáltatásomtól, mert az félelmetes lesz, s amelyért nem fogok bocsánatot kérni. Tudnotok kell, hogy a gőgösek és a hatalmasok, akik a másokra gyakorolt gonosz hatás miatt elvesztették Számomra a lelkeket, akikre vágyom, szenvedni fognak. Ők Trónom előtt remegni fognak félelmükben, mégis vitatkozni fognak Velem és védeni gonosz útjaikat abban a téves hitben, hogy hallgatni fogok rájuk.

Átkozottak azok, akik Engem átkoznak. Áldottak azok, akik a mások iránti szeretetben élik az életüket, és akik még akkor is követik Tanításaimat, ha ez fájdalmat okoz nekik. Én fel fogom emelni az igazakat, de össze fogom törni a gonoszokat, akik Isten Igéjének hátat fordítanak. Aki másoknak fájdalmat okoz főleg az Én Nevemben, annak számot kell adnia majd Nekem az Utolsó Napon.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/atkozottak-azok-akik-engem-atkoznak

 

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html
———-
Római katolikus:
10-18

Szent Lukács evangélista

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Lukács; az orvos, mindvégig kitartott Pál apostol mellett.
Szeretett Fiam!
Démász elhagyott a világ kedvéért és Tesszalonikába ment, Kreszcensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem. Tichikuszt elküldtem Efezusba. Köpenyemet Troászban hagytam Kárpusznál, ha jössz, hozd magaddal. A könyveket is, főleg a pergamentekercseket.
Alexander, a bronzműves sokat ártott nekem, az Úr megfizet majd neki tettei szerint. Te is
óvakodj tőle, nagyon ellenszegül tanításunknak.
Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserben
hagyott. Ne számítson nekik bűnül! Ám az Úr mellém állt és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését és tudomást szerezzen róla minden pogány.
Ez az Isten igéje. 

Tim 4,9-17b

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. (Vö. 12a. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-18


2014. október 12. vasárnap, 18:40

Álljatok fel gyermekeim, és emeljétek fel szíveteket reménnyel és bizalommal. Én többféleképpen be fogok avatkozni, megakadályozván, hogy a gonosz cselekedetek, álnok árulások és az eretnekség elpusztítson benneteket. Az Én Időm felvirradt, és ellenségeimre le fogok sújtani, miközben igyekszem mindent a helyes sorrendben tenni, hogy minden készen legyen. A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól, és Én fel fogom emelni a szelídeket, az alázatosakat és a gyöngéd szívűeket, hogy elfoglalják helyüket az Új Égen és Új Földön.

Soha ne veszítsétek el a reményt, mert minden Hatalom az Enyém. Jöjjetek Hozzám, kicsinyeim, és merítsetek vigaszt az irántatok való feltétel nélküli Szeretetemből. Bízzatok Bennem, és minden dicsőség a tietek lesz.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

————
Ortodox (Görög keleti): 

Arról írunk nektek, aki már a világ kezdete előtt létezett, az Igéről,[a] aki maga az Élet. Arról,

akit magunk hallottunk,
    saját szemünkkel láttunk,
egészen közelről figyeltünk,
    sőt, kezünkkel érintettünk.

Ő, aki az Élet, nyilvánvaló lett — mi láttuk őt, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, aki öröktől fogva az Atya-Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe[b] amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk. Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.

Jézus vére megtisztít minden bűntől

Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság,[c] és benne nincs semmi sötétség. Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. Ha pedig valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának a vére — vagyis áldozati halála — megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+1%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2014. október 17. péntek 15:30

Drága gyermekeim, kérlek benneteket, imádkozzatok Fiam hűséges szolgáiért a jövőben sorra kerülő események miatt. Sokan meg lesznek fosztva címeiktől, és megszégyenítve a pusztába dobják majd őket. A nyugtalanság és zűrzavar egyre csak terjedni fog Fiam Egyházában, az árulók pedig nagy számban fognak felemelkedni, és sokan fogják őket követni. Más Keresztény Egyházak közelebb fognak kerülni az újonnan átalakított egyházhoz, és akkor minden készen fog állni arra, hogy egy új vallás kiemelkedjék. Sokak számára, akik változásokat szeretnének, eleinte az egyház ezen új formája egy friss szellőnek * fog tűnni. Ezt követően világossá fog válni, hogy ez az egyház kizárólag csak azoknak lesz jó, akik meg akarták változtatni Isten Törvényeit, hogy azok megfeleljenek bűnös életüknek. Ez az egyház teljesen el fogja veszíteni a hitet. Az egyház az Isten egy új, megújított egyházának a látszatát fogja kelteni, de mindazok a jelképek, amelyek célja, hogy dicsőítsék Fiamat, nem azt a célt fogják szolgálni.  …”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-sokan-meg-lesznek-fosztva-cimeiktol

2014. október 12. vasárnap, 21:20

Drága szeretett leányom, Én Isten minden gyermekének a Védelmezője Vagyok – mindnyájatoké, függetlenül a nemtől, a kortól és vallástól. Én Vagyok földi Egyházam Védelmezője, és senki sem győzedelmeskedhet vele szemben. Egyházam sértetlen marad, jóllehet sokan el fognak hagyni Engem.

Azok, akik elhagynak Engem, akik megváltoztatják Isten Igéjét, nem mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, mert Én nem védelmezhetek egy olyan egyházat, mely nem az Igazságot mondja. Hitetek valódi megpróbáltatása elkezdődött, hamarosan nagyon össze fogtok zavarodni, és nem lesz hova fordulnotok. Biztosak lehettek abban, hogy amilyen Irgalmas Én Vagyok, nem fogok csak úgy állni és az árulóknak engedni, hogy Testemet megszentségtelenítsék. Ők csak egy bizonyos pontig mehetnek el, míg Atyám Kezének mennydörgő ereje hallhatóvá nem válik. …

Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.

Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!

Az istentelenek büntetése

Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!

Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.

Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.

…. 

Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!

17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.

Imádkozzatok a Szent Szellem által

20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!

22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![d]

Dicsőség Istennek

24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1%3A1-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/18

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 

“2014. október 18. szombat, 14: 20

Átkozottak azok, akik Engem átkoznak. Áldottak azok, akik a mások iránti szeretetben élik az életüket, és akik még akkor is követik Tanításaimat, ha ez fájdalmat okoz nekik. Én fel fogom emelni az igazakat, de össze fogom törni a gonoszokat, akik Isten Igéjének hátat fordítanak. Aki másoknak fájdalmat okoz főleg az Én Nevemben, annak számot kell adnia majd Nekem az Utolsó Napon.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/atkozottak-azok-akik-engem-atkoznak

A sátán sóvárog a lelkek után, farkasétvágya van, és az akarata könyörtelen

Igazság Könyve:
2014. szeptember 4. csütörtök, 23:03

 

Drága szeretett leányom, minden prófécia, melyek már oly rég meg voltak jövendölve, és amelyek nyilvánosan vagy magánkinyilatkozás által adattak a prófétáknak és a látnokoknak, most fognak kibontakozni.

A kételkedő ember meg fogja kérdőjelezni Isten Szavának hitelességét, de amikor tanúja lesz mindannak, ami meg volt jövendölve a Jelenések Könyvében, el fog csendesedni, mert amikor ezek az események magukkal ragadják az emberiséget, egyetlen vigaszt abban fognak találni, ha megkeresnek Engem.

Amikor a szívetek tele van szomorúsággal a gonosz cselekedetek miatt, amelyeket rosszindulatú emberek visznek végbe Isten gyermekei ellen, a gyötrelem könnyeit fogjátok sírni. Akkor majd látni fogjátok, hogy milyen messzire el tud menni a gonosz azok lelkében, akiknek a szíve kőből van. Amikor látni fogjátok, hogy Isten ellenségei milyen csekély figyelemmel és tisztelettel vannak az emberi élet iránt, akkor meg fogjátok végre érteni, hogy a gonosz milyen nagy erőt gyakorol az emberiségre. *

A Sátán, az ő utolsó óráiban, aki azokban a lelkekben nyilvánul meg, akiket az ő rothadt útjaival tölt el, meg fogja mutatni az emberiségnek, hogy milyen erős a gyűlölete az emberi nem iránt.

Minden ürüggyel, amelyet az ember a gonoszság igazolására használ, a gonosz tettek elkövetői a gyűlöletüket fogják kimutatni, amelyet a szívükben hordoznak Isten gyermeke iránt. Ők a gonosz rémtetteket Isten Nevében fogják véghezvinni és a lelkükben nem lesz szeretet. Gyűlöletet szítanak, és a legtöbbjük nem érti, hogy gyűlöletük miért olyan erős másokkal szemben. Bár sokan nem hisznek a gonosz létezésében, azonban most tudnotok kell, hogy ő képtelen arra, hogy ne fedje fel önmagát azokon keresztül, akiket megfertőz. Párája addig terjed, amíg fel nem fal minden nemzetet, minden gyenge lelket és a hatalommal rendelkező vezetőket, akiknek becsvágy iránti szeretetük megnyitja őket a sátán befolyására.

Hamarosan látni fogjátok, hogy a társadalmatok minden területén, minden nemzetben és különböző módon gonosz cselekedetek fognak történni. A sátán sóvárog a lelkek után, farkasétvágya van, és az akarata könyörtelen. Amikor gyűlölete a lelkekben valóban megnyilvánul, ezek az emberek képtelenek lesznek elrejteni tetteiket. Egyedül csak az ilyen helyzetekben láthatják sokan közületek a gonoszt olyannak, amilyen ő valójában, és ezt azon szegény lelkek cselekedetén keresztül, akik alávetették magukat akaratának.

Soha nem szabad beletörődnötök abba, amikor gonosz cselekedeteket és tetteket – beleértve a háborúkat és zavargásokat – láttok kitörni a világban. Ilyenkor nagy szükség van imáitokra.

Jézusotok”

 
 
* ördögűzés – exorcizmus:
Anneliese Michel 6 demons possession audio tape

——

 


“Drága gyermekek! Imádkozzatok! Minden nap imádkozzátok a rózsafüzért, ezt a virágkoszorút, amely engem, mint édesanyát közvetlenül összeköt fájdalmaitokkal, szenvedéseitekkel, vágyaitokkal és reményeitekkel. Szeretetem apostolai veletek vagyok Fiam kegyelme és szeretete által és imát kérek tőletek. A világnak annyira szüksége van a ti imáitokra, hogy a lelkek megtérjenek. Teljes bizalommal nyissátok meg szíveteket Fiam számára és Ő szívetekbe fogja írni Igéinek lényegét  ez pedig a szeretet. Fiam Legszentebb Szívéhez elszakíthatatlan kötelékkel kapcsolódva éljetek. Gyermekeim, édesanyaként mondom nektek végső ideje, hogy letérdeljetek Fiam előtt, és Isteneteknek, éltetek középpontjának ismerjétek el Őt. Olyan ajándékot hozzatok számára, amelyet Ő a legjobban szeret, ez pedig a felebarát iránti szeretet, az irgalom és a tiszta szív. Szeretetem apostolai, sok gyermekem még nem ismeri el Fiamat Istenének, még nem ismerték meg az Ő szeretetét. De a ti tiszta és nyitott szívvel elmondott imáitok és felajánlásaitok által, amelyeket Fiam számára hoztok, a legkeményebb szívek is megnyílnak. Szeretetem apostolai a szívből mondott ima ereje – a szeretettel telt hathatós ima – megváltoztatja a világot. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Veletek vagyok. Köszönöm nektek.”

https://www.medjugorje-info.com/hr/medjugorje-novosti/video-gospino-ukazanje-vidjelici-mirjani-2-9-2019


———-
Igaz élet Istenben:

“SZENT PÁL ÜZENETE

1996. szeptember 4.

Úgy éreztem, hogy Szent Pálhoz kell imádkoznom, mert napok óta ő járt eszemben, és teljesen lekötötte figyelmemet. Olyan volt, mintha követne. Olyan közel éreztem magamhoz, mint Urunkat, amikor üzenetet készül adni. Majd miután imádkoztam hozzá, megkaptam Szent Pál tanácsát:

Szent Pál: Béke, nővérem az Úrban! Őrködj csoportod felett 1 , és ne mulaszd el bátorítani őket!… Legyen szent a ti szívetek, hirdesse szívetek a feltámadt Krisztust! Beszéljetek mindig Krisztusról…
Isten arra hívott meg benneteket, hogy részesüljetek dicsőségében. Ő kedveli az alázatost és az ártatlant. Mindenekelőtt legyetek tiszták, hogy jó lelkiismerettel állhassatok az Úr elé. Az Úr Lelke van rajtatok és mindegyiktek különös kegyelmet kapott. E különleges kegyelmeket az Egyház javára kaptátok, hogy a feltámadt Krisztust hirdessétek, akinek feltámadását napjaitokban valótlanságnak tartják.
Át kell törnötök a hamisság korlátait, amelyeket most állítanak körétek. Az Egyház ellenségei éppen olyan
erősek és ravaszak romboló munkájukban, mint a házépítő erős kőművesek.

  —–
Római katolikus:
2019-09-0422. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből
Az evangélium igaz tanítása eljutott a kolosszei hívekhez, és eljut minden emberhez.
Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér, (üdvözletét küldi) a Krisztusban hívő testvéreknek, a szenteknek, akik Kolosszében élnek. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól az Istentől (és Urunktól Jézus Krisztustól)!
Valahányszor imádkozunk értetek, hálát adunk Istennek, Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mivel hallottunk a Jézus Krisztusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely eltölt titeket valamennyi szent iránt, a mennyei jutalom reményében. Erről a reményről szól az evangélium igaz tanítása, amely eljutott hozzátok, és munkálkodik az egész világon. Gyümölcsöt is hoz és gyarapszik úgy, mint nálatok, mióta a maga igazságában hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét.

Így tanultátok ezt szeretett szolgatársunktól Epafrásztól, aki Krisztusnak hűséges szolgája köztetek. Ő értesített minket arról az irántunk érzett szeretetről, amelyet a Szentlélektől kaptatok.
Ez az Isten igéje.
Kol 1,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Isten irgalmában bízom * mindörökké. 10b. vers.
Előénekes: Mint viruló olajfa Isten házában, * Isten irgalmában bízom mindenkor és mindörökké!
Hívek: Isten irgalmában bízom * mindörökké.
E: Örökké áldalak azért, amit tettél, * nevedben reménykedem, mert jóságos vagy híveidhez.
H: Isten irgalmában bízom * mindörökké.
Zsolt 51,10.11

ALLELUJA
Az Úr Lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4,18 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus tanítói küldetése minden emberhez szól.
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus.
Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 4,38-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-04

 

 

“A kapernaumi zsinagógában

21 Ezután Kapernaum városába mentek. A következő szombaton Jézus elment a zsinagógába, és tanította az összegyűlteket. 22 Mindenki csodálkozott azon, amit mondott, mert úgy tanított, mint aki teljes felhatalmazást kapott, nem pedig úgy, ahogy a törvénytanítók szoktak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

 

——
Ortodox (Görög keleti): 

11 Korinthusi testvéreink, mi mindent őszintén elmondtunk nektek! Kitártuk előttetek a szívünket. 12 Értsétek meg, hogy a mi szívünkben bőven van hely a számotokra! Azonban ti ezt nem viszonozzátok: nem akartok a szívetekbe fogadni minket. 13 Úgy beszélek veletek, mint a saját gyermekeimmel: nyissátok meg a szíveteket előttünk, és fogadjatok be minket!

Mi vagyunk az élő Isten temploma!

14 Testvéreim, ne engedjétek, hogy bárki a hitetlenekkel közös igába fogjon benneteket! Mi köze lehet egymáshoz két embernek, ha az egyik Istennel összhangban akar élni, a másik meg áthágja Isten törvényeit? Mi köze lehet a világosságnak a sötétséghez? 15 Miben lehet egyetértés Krisztus és a Sátán[a] között? Lehet-e valamilyen közössége hívőnek és hitetlennek? 16 Mi köze van Isten templomának[b] a bálványokhoz? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten maga mondta:

„Velük együtt fogok lakni, és közöttük járok,
    Istenük leszek, ők pedig népemmé lesznek.”[c] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+6:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Volt ott egy férfi, akiben gonosz szellem lakott. Ez kiabálni kezdett: 24 „Mi közünk hozzád, názáreti Jézus?! Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy te: az Isten Szentje!”

25 Jézus ekkor ráparancsolt a gonosz szellemre: „Hallgass el! Menj ki belőle!” 26 A gonosz szellem megrázta a férfit, majd hangos kiáltással kiment belőle.

27 Ezen mindenki megdöbbent, és egymástól kérdezgették: „Mi lehet ez? Micsoda új tanítás! Hatalommal parancsol még a gonosz szellemeknek is, és azok engedelmeskednek neki!” 28 Jézus tetteinek a híre hamar elterjedt Galilea egész vidékén.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1%3A23-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/09/04

——