Címke: bűnös

A gonosz szelleme sokkal erősebb, mint az ember akarata

Igazság Könyve:

2015. február 8. vasárnap, 20:31

Drága szeretett leányom, miközben a Szentlélek áthatol ezeken az üzeneteken, Igém – amint az az Én földi időmben is volt – villámcsapásként terjed szét. A sebesség, amellyel a Szentlélek szétárad, meghaladja a halandó ember felfogóképességét. És, amint a Vigasztaló Isten Erejével beborítja mindazok lelkét, akik alázatos szívűek, a gonosz szelleme is utánozni fogja Őt ebben mindenütt, ahol csak jelen van.

A gonosz szelleme sokkal erősebb, mint az ember akarata, de tehetetlen Isten azon gyermekeivel szemben, akik minden bizalmukat Belé helyezik. A gonosz szelleme mindig talál okot arra, hogy megtévessze az embert.

A Sátán, a nagy csaló, a lélekben lévő gőgöt arra fogja felhasználni, hogy meggyőzze az embert arról, hogy az ő téves okfejtése megszabhatja azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Az áldozat azt fogja hinni, hogy a saját sorsát ő maga irányítja, és ezért a hite bármilyen kevés is  az, másodlagossá válik.

A lelkiismereti szabadság a gyenge lelkeket arra vezetheti, hogy elutasítsák Isten létezését. Más lelkek, akik elfogadják Isten Létezését, engedni fognak, hogy személyes véleményük szabja meg saját magán értelmezésüket: hogy Ki az Isten, és hogy Isten hogyan válaszol a bűnösöknek. Így is, úgyis el fogják utasítani Isten Tekintélyét cserében azért, amit hinni akarnak. A gőgjük fogja bukásukhoz vezetni őket.

Az ördög nagyon ravasz, és azt fogja mondani az ilyen lelkeknek, hogy „csináld, amit a lelkiismereted mond”, és meggyőzi őket arról, hogy a lelkiismeret elsőbbséget élvez Isten Igéjével szemben. Ó, milyen könnyen manipulálható az ember, aki éppen a bűn miatt esik áldozatul az ilyen megtévesztésnek. Ugyan már: kik vagytok ti, akik eldöntitek, hogy többet tudtok Rólam annál, mint amit Én tanítottam nektek? Tanításaim világosak, pontosak és sohasem ellentmondásosak. Ha nem tudtok megbízni Isten Igéjében, akkor nem tudjátok Őt szeretni sem igazán. Szabad akaratotok döntésén múlik, hogy mit hisztek.

De az az ember, aki elferdíti Isten Igéjét, csakhogy az tökéletesen beleilljen Igémről alkotott saját véleményébe, és megfeleljen a saját igényeinek, engedni fog a gonosz kísértéseinek.

Ahol megtartják Igémet, ott lézeng az ördög is, arra várva, hogy felfalja azokat a lelkeket, akik nagyra értékelik az Isten Igéjéről alkotott saját nézeteiket és véleményüket. Minden embernek, aki határozottan kiáll az Igazság mellett, annak a csaló szörnyű próbálkozásaival kell szembenéznie, aki sosem fog felhagyni azon erőfeszítéseivel, hogy tévútra vezesse őket. Így tehát, ahol a Szentlélek széttárja Szárnyait, ott a gonosz szelleme is követni fogja az út minden lépésénél. Könyörtelenül, csalódottan, de eltökélten gyötörni fogja azokat a lelkeket, akik a Szentlélek Erejével vannak megáldva.

Ti olyat nem fogtok látni, hogy a gonosz szelleme kísértené azokat a lelkeket, akiket már megnyert magának, mert neki azokra már nincs szüksége.

 Az az ember, aki szeret Engem, és követi Isten Igéjét, sebezhető, mivel ő a legkeresettebb díj. Soha nem szabad azt gondolnotok, hogy elég erősek vagytok ahhoz, hogy az ilyen, hitetekre mért támadásoknak ellenálljatok, mert mindenki bűnös közületek. És mint bűnösök – hacsak meg nem tisztítjátok rendszeresen a lelketeket a kiengesztelődés (gyónás) által -, ti szintén el fogtok árulni Engem, mert különben nem lesztek elég erősek ahhoz, hogy ellenálljatok a nyomásnak, hogy  meg tagadjatok engem. Soha ne felejtsétek el azt, amire figyelmeztettelek benneteket. Ti minden idők legnagyobb harcának a kellős közepén vagytok. Csak legrátermettebbek, a legerősebbek és a legtisztább lelkűek fogják ezt a harcot túlélni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-szelleme-sokkal-erosebb-mint-az-ember-akarata


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


EGÉSZ ÉLETETEKNEK KÖRÜLÖTTEM KELLENE FOROGNIA!
1992. július 23.  

Jézus?ÉN VAGYOK. Még jobban szeress! Vassula, elkészültél? A Vőlegény továbbra is beléd fogja vésni műveit. Te és én egyesültünk szeretetemben. Tudod ezt?Leheleted azt mondja nekem, hogy én is gyermekednek számítok, de lelkem még gyenge és nem érti. Zavarban van választásod miatt.Teremtmény! Teremtőd szüntelenül veled van. Ne keress mást, csak engem! Veled vagyok. Teremtmény? Egész életednek körülöttem kellene forognia! Életed az én kezemben van, és te porszem vagy csupán. Vágyakozz utánam! Ma megízleltettem veled szeretetem édességét és Szívem  melegségét. Drága lélek, térj be e Szívbe, amely szeret téged, és M-A-R-A-D-J benne!”
 
 
 
 
 

———-
Római katolikus:

2020-02-08

4. évközi hét szombat

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Salamon trónra léptekor bölcsességet kér magának, népe javára.
Trónja megszilárdítása után Salamon király elment Gábaonba, hogy ott áldozatot mutasson be, mert ez híres áldozati hely volt. Ezer áldozati állatot mutatott be Salamon egészen elégő áldozatul azon az oltáron, Gábaonban. Éjszaka álmában megjelent az Úr Salamonnak, és azt mondta neki: „Kérj bármit, és én megadom neked!”
Salamon így válaszolt: „Nagy irgalmasságot cselekedtél szolgáddal, Dáviddal, az én atyámmal, minthogy hűséggel, igazsággal és egyenes szívvel járt színed előtt. Meg is őrizted iránta nagy irgalmasságodat, és fiút adtál neki, aki ma már az ő trónján ül. Uram Istenem, te királlyá tetted szolgádat atyám, Dávid helyett. Pedig én még kicsiny gyermek vagyok, és tapasztalatlan az ügyek intézésében. És most itt áll szolgád a te választott néped között; e nagyszámú nép között, melyet sokasága miatt megszámlálni és megolvasni lehetetlen. Adj tehát szolgádnak tanulékony szívet, hogy igazságot tudjon szolgáltatni népednek, és különbséget tudjon tenni jó és rossz közötti Különben ki tudná kormányozni ezt a nagy népet?”
Tetszett az Úrnak a beszéd, hogy Salamon ilyen dolgot kért tőle. Azért így válaszolt neki: „Mivel ilyen dolgot kértél, és nem kértél magadnak sem hosszú életet, sem gazdagságot, sőt még ellenségeid életét sem kérted, hanem bölcsességet kértél magadnak, hogy igazságot tudj szolgáltatni: íme, teljesítem kérésedet. Olyan bölcs és igazságszerető szívet adok neked, hogy hozzád hasonló sem előtted nem volt, sem utánad nem lesz. Sőt amit nem kértél, azt is megadom neked: olyan gazdagságot és dicsőséget adok neked, hogy a te életedben nem lesz hozzád hasonló a királyok között.”
Ez az Isten igéje.

1Kir 3,4-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem! (12b. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Bűntől az ifjú hogyan tisztíthatja meg útját? * Csak úgy, hogy megtartja tanításodat.
Hívek: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Egész szívemből téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Szívem mélyére rejtettem szavadat, * hogy ne vétkezzem ellened.
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Áldott vagy, Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Elsorolom ajkammal * szádnak minden rendelését.
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
E: Végzéseid útján nagyobb örömre találok, * mint bármilyen gazdagságban.
H: Én Uram, Istenem, * taníts meg igazságaidra engem!
Zsolt 118,9.10.11.12.13.14

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra, * ismerem őket és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus megértő szeretettel fordul az emberekhez, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok.
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,30-34″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-02-08

————
Ortodox (Görög keleti): 

11 Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is.

12 Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket.

13 Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.

Óvás a szóharcoktól

14 Ezekre emlékeztesd, és az Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására.

15 Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét.

16 A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben,

17 és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Hümenaiosz és Filétosz,

18 akik az igazság kérdésében eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét.

Isten szilárd alapvetése és pecsétje

19 Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll, amelynek a pecsétje ez: “Ismeri az Úr az övéit, és hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja!”

————————————-

Ezt mondta: “Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte.

Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.

Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm,

mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül.”

Azután így szólt az Úr: “Halljátok, mit mond a hamis bíró!

Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?

Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=++2+Timothy+2%3A11-19%3B++Luke+18%3A2-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———————-
https://oca.org/readings/daily/2020/02/08

 
2015. február 7. szombat, 21:37

Feltétel nélkül kell szeretnetek Engem, és ez nem könnyű feladat. Engem szeretni azt jelenti, hogy megtartjátok Isten Igéjét. Ha ettől eltértek, akkor az Irántam való szeretetek elsorvad, míg végül már csak a saját szabályaitok szerint fogtok élni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-vagyok-ti-egyetlen-vigaszotok-egy-olyan-vilagban-mely-ellenem-van

 

 

 

——–
Tóra:

Jetró tanácsot ad Mózesnek

18.1 Jetró, Midján papja, Mózes apósa hallott arról, amit Isten Mózessel és népével tett, hogy az Örökkévaló kiszabadította Izráel népét Egyiptomból. Akkor Jetró elhatározta, hogy meglátogatja Mózest. Maga mellé vette a leányát, Cippórát, Mózes feleségét, akit Mózes korábban hazaküldött. Magával vitte Mózes és Cippóra két fiát is, és együtt indultak útnak. (Mózes, amikor az első fia megszületett, a Gérsóm[a] nevet adta neki, mert azt mondta: „Jövevény lettem idegen földön.” Második fiát Eliézernek[b] nevezte, mert azt mondta: „Apám Istene megsegített, és megszabadított a fáraótól, aki meg akart ölni.”) Tehát Jetró és vele Cippóra, meg annak két fia együtt mentek Mózeshez a pusztába, aki a néppel együtt az Isten hegyénél[c] táborozott.

Jetró még érkezése előtt megüzente Mózesnek: „Én, Jetró, jövök hozzád, feleségeddel és két fiaddal együtt.”

Mózes apósa elé ment, hogy köszöntse. Amikor találkoztak, földig hajolt Jetró előtt, majd megcsókolta az arcát, köszöntötték egymást, és elbeszélgettek.[d] Azután bementek a sátorába. Mózes elbeszélte apósának, mi mindent tett velük az Örökkévaló, hogyan bánt el a fáraóval és az egyiptomiakkal Izráel népének érdekében, milyen gondjaik voltak a pusztai vándorlás során, és hogyan segítette meg őket az Örökkévaló minden helyzetben.

Jetró szívből örült mindannak a jónak, amelyet az Örökkévaló Izráellel tett, és hogy megszabadította Izráel népét az egyiptomiak hatalmából. 10 Ezt mondta: „Áldott legyen az Örökkévaló, aki megszabadított titeket a fáraó kezéből, kimentett az egyiptomiak hatalmából! 11 Most már tudom, hogy az Örökkévaló hatalmasabb minden más istennél, mert elpusztította az egyiptomiakat, amikor azok gonoszul bántak Izráel népével!”

12 Azután Jetró égő- és véresáldozatokat mutatott be Istennek. Az áldozati lakomára Áron és Izráel népének összes vezetői is eljöttek. Isten jelenlétében együtt lakomáztak Jetróval.

13 A következő napon Mózesnek ítélkeznie kellett az emberek közötti vitás ügyekben. Olyan sokan jöttek hozzá ítéletért, hogy reggeltől estig sorban álltak Mózes előtt.

14 Amikor Jetró látta, hogy Mózes egyedül végzi ezt a feladatot, megkérdezte tőle: „Miért így végzed ezt a munkát? Miért csak egyedül te ítélkezel? Hiszen így reggeltől estig várniuk kell az embereknek, amíg sorra kerülnek!”

15 Mózes így válaszolt: „Azért jönnek hozzám, mert Isten határozatát akarják megtudni. 16 Amikor valamilyen vita támad közöttük, hozzám jönnek, hogy igazságot szolgáltassak nekik, és meghallják tőlem Isten erre vonatkozó határozatát, tanítását és törvényét.”

17 De Jetró ezt mondta: „Nem jól van ez így, Mózes! 18 Túl sok ez a teher ahhoz, hogy egymagad viseld! Így te is nagyon kifáradsz, meg azok is, akik a sorukra várnak. 19 Hallgass csak rám! Hadd adjak neked tanácsot, és ha megfogadod, Isten veled lesz. Neked az a dolgod, hogy képviseld a népet Isten előtt, és hogy a vitás ügyeiket terjesztd Isten elé! Eddig is ezt tetted, ezután is legyél a nép szószólója Isten előtt, és képviseld őket. 20 Tanítsd a népet Isten törvényére, rendelkezéseire, és mutass utat nekik, hogy azon járjanak. Egyes helyzetekben pedig mondd meg nekik, hogy mit tegyenek.

21 Másfelől azonban gondosan válassz ki a nép közül arra alkalmas becsületes férfiakat, akik tisztelik és félik Istent. Olyanokat, akikben az emberek megbíznak, és akiket nem lehet megvesztegetni. Tedd őket vezetőkké 1 000, vagy 100, vagy 50, vagy 10 ember fölött. 22 Ők bíráskodjanak a rájuk bízottak vitás ügyeiben mindenkor. Ha olyan esettel találkoznak, amit túl nehéznek találnak, akkor forduljanak hozzád, és te ítélj abban az ügyben. Az egyszerűbb dolgokban pedig ők maguk döntsenek. Így kevesebb teher hárul rád, mert ezek a vezetők veled együtt hordozzák a bíráskodás terhét. 23 Ha megfogadod tanácsomat — és ezt Isten is így kívánja —, akkor te is el tudod látni a feladatodat anélkül, hogy túlterhelnéd magad, és az emberek is megelégedve és békességgel térhetnek haza, mert lesz, aki megoldja vitás kérdéseiket.”

24 Mózes hallgatott apósára, és úgy járt el, ahogyan Jetró tanácsolta. 25 Kiválasztott a nép közül alkalmas férfiakat, és vezetővé tette őket 1 000, vagy 100, vagy 50, vagy 10 emberből álló csoportok fölött, 26 és rájuk bízta, hogy a csoportjuk vitás ügyeiben bíráskodjanak. Ezek a vezetők a nehéz ügyeket Mózes elé vitték, a kisebb dolgokban pedig maguk hoztak ítéletet.

27 Azután Mózes elbúcsúzott apósától, aki visszatért hazájába.”

————————

2015. február 7. szombat, 21:37

Feltétel nélkül kell szeretnetek Engem, és ez nem könnyű feladat. Engem szeretni azt jelenti, hogy megtartjátok Isten Igéjét. Ha ettől eltértek, akkor az Irántam való szeretetek elsorvad, míg végül már csak a saját szabályaitok szerint fogtok élni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-vagyok-ti-egyetlen-vigaszotok-egy-olyan-vilagban-mely-ellenem-van


Az Örökkévaló prófétának hívja el Ézsaiást

6.1 Abban az esztendőben[a], amikor Uzzijjá[b] király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot. Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek. Így kiáltottak egymásnak:

„Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura,
    dicsősége betölti az egész Földet!”

Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.[c]

Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű[d] nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”

Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról. Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”[e]

Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?”

Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”

Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:

Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
    de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
    de ne lássátok!”
10 „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
    füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
    hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,
    és meg ne gyógyítsam őket!”

11 Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta:

„Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek,
    házaik elhagyottan és lakatlanul állnak,
    földjük műveletlen marad és elvadul,
12 mert messzire viszi az Örökkévaló a népet,
    alig marad valaki az országban.
13 Ha tizedrészük megmarad,
    azt is újra meg újra pusztulás sújtja.
Mégis, ahogy a tölgyfa tönkje életben marad,
    miután a fát kivágták,
e nép maradéka is szent mag lesz,
    és életben marad.”

Vigyázz, ne ess kétségbe!

Ezek Áháznak, Júda királyának uralkodása idején történtek. Áház Jótám fia, ez pedig Uzzijjá fia volt.

Recín,[f] Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya[g] hadjáratot indítottak Jeruzsálem, Júda fővárosa ellen, de nem tudták elfoglalni.[h]

Mindez pedig így történt: Hírül vitték Áháznak, aki Dávid király utóda volt Júda trónján, hogy Arám és Izráel királyai összefogtak Júda ellen. Ennek hallatára Áház és egész népe nagyon megrémült: úgy ingadoztak, mint a fák a szélben.

Ekkor az Örökkévaló szólt Ézsaiásnak: „Fiaddal, Seárjásúbbal[i] együtt menjetek ki a Felső-tóhoz,[j] a csatorna végéhez, ahol a ruhafestők mezeje van. Ott fogtok találkozni Áházzal, akinek ezt mondd: Vigyázz, ne ess kétségbe! Légy nyugodt, és ne félj! Ne ijedj meg Recín haragjától, se az arámi seregtől, se Remaljá fiától! Fenyegetésüknek nagyobb a füstje, mint a lángja! Ne félj tőlük! Igaz, hogy ők gonosz terveket szőttek ellened és országod ellen. Igaz, hogy Arám és Izráel királyainak az a szándéka, hogy megtámadják és elfoglalják Júdát, azután magukhoz csatolják, és Tábeal fiát tegyék meg királynak Júdában.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+18%3A1+-+20%3A23%3B++Isaiah+6%3A1+-+7%3A6%3B+9%3A5+-+9%3A6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————————
https://www.hebcal.com/sedrot/yitro

ELJÖTT AZ ÓRA, SZENTLELKEM ÓRÁJA, HOGY MEGDÍCSŐÍTSE FIAM TESTÉT

1992. június 17.

Jahve, Istenem, aki oly gyengéd vagy és közel vagy hozzám, halld meg annak szenvedését, aki Lelked Gyönyörűsége: Jézus Krisztusét. Az Egyház kapui elhagyottá váltak, és papjai sóhajtoznak elhagyatottsága miatt. Egyedül maradt a város, amelyet egykor betöltöttek a hívők, mintha hirtelen özveggyé vált volna. Templomaid 1 sorra elpusztulnak, ahogy élelmet keresnek az életben maradáshoz, de csak a Sátán füstjét szívják be tömjén helyett. Hol vannak a kerthez hasonló birtokok? Hol vannak az egykor illatozó, bimbózó szőlőskertek? Miért rombolták le oltáraidat? 2

… 
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum722.html

“…

Az az ember, aki szeret Engem, és követi Isten Igéjét, sebezhető, mivel ő a legkeresettebb díj. Soha nem szabad azt gondolnotok, hogy elég erősek vagytok ahhoz, hogy az ilyen, hitetekre mért támadásoknak ellenálljatok, mert mindenki bűnös közületek. És mint bűnösök – hacsak meg nem tisztítjátok rendszeresen a lelketeket a kiengesztelődés (gyónás) által -, ti szintén el fogtok árulni Engem, mert különben nem lesztek elég erősek ahhoz, hogy ellenálljatok a nyomásnak, hogy  meg tagadjatok engem. Soha ne felejtsétek el azt, amire figyelmeztettelek benneteket. Ti minden idők legnagyobb harcának a kellős közepén vagytok. Csak legrátermettebbek, a legerősebbek és a legtisztább lelkűek fogják ezt a harcot túlélni.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/gonosz-szelleme-sokkal-erosebb-mint-az-ember-akarata

Aggódjatok előbb a saját lelketekért, azután pedig imádkozzatok másokért

Igazság Könyve:
2014. augusztus 17. vasárnap, 17:18

 

Drága szeretett leányom, ne legyen megosztottság követőim között a lelkek megmentésének eme küldetésében, mert erre vágyik az, aki utál Engem. Amikor szeretett Keresztény követőim között megosztottság van, és amikor az Én Nevemben egymás ellen harcolnak, ez nagy bánatot okoz Nekem. Bánatom csak fokozódik, amikor azok, akik Szavamat hirdetik, később megtagadják azt azáltal, hogy kegyetlen eszközökkel másokra mérget szórnak, hogy így kárt okozzanak nekik.

Az Én Szememben Isten minden gyermeke egyenlő. Tudnotok kell, hogy közületek a jók nem mentesek a Sátán kísértésétől, míg azok, akiknek kétségbeesés és gyűlölet van a szívében, nincsenek megfosztva Ajándékaimtól. Közületek mindenki bűnös. Ne jöjjetek soha a Színem elé, azt mondván egy lélekről, hogy nem méltó Hozzám. Ne ócsároljatok másokat Előttem, és ne mondjátok neki, hogy gonosz, mert kik vagytok ti, ha nem bűnösök a Szememben?

A világ tele van szeretettel, de ugyanakkor tele van Irántam, Jézus Krisztus iránti gyűlölettel és közönnyel is. A világ csak akkor fog teljesen meggyógyulni, amikor a bűn gyökerestől ki lesz tépve. Ezért mindenekelőtt a saját lelketekért aggódjatok, azután pedig imádkozzatok másokért. Ha így tesztek, akkor Én mindnyájatokra ki fogom árasztani Irgalmamat. Amikor egy ember Színem előtt felmagasztalja önmagát, és rosszat mond más emberről, akkor ő az utolsó helyen fog állni Ítélőszékem előtt, míg az az ember, aki megalázza önmagát Előttem, az első helyet fogja megkapni.

Mikor akarjátok végre valóban elfogadni Tanításaimat? Miért mondjátok, hogy az Enyéim vagytok, amikor másokkal szemben gyűlölettel viseltettek? Ti soha nem lesztek méltók Királyságomra, amíg el nem dobjátok önelégültségetek köpenyét és büszkeségetek fegyverét.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/aggodjatok-elobb-sajat-lelketekert-azutan-pedig-imadkozzatok-masokert



———-
Igaz élet Istenben:
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum624.html

 
—–
Római katolikus:
2019-08-1719. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Józsue könyvéből
Élete végén Józsue megújítja az Úrral kötött szövetséget.
Amikor Józsue érezte, hogy életének vége közeledik, ezt a beszédet intézte a néphez:
„Féljétek az Urat, és szolgáljatok neki egész és igaz szívvel! Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeknek Mezopotámiában és Egyiptomban atyáitok szolgáltak. Ti az Úrnak szolgáljatok! Ha nem akartok az Úrnak szolgálni, válasszatok most, kinek akartok szolgálni: azoknak az isteneknek-e, akiknek atyáitok szolgáltak Mezopotámiában, vagy az amoriták isteneinek, akiknek most a földjét lakjátok. Mi, én és házam népe az Úrnak szolgálunk.”
A nép így felelt: „Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, és más isteneknek szolgáljunk. Az Úr a mi Istenünk, ő vezette ki atyáinkat Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Szemünk láttára ő tette ezeket a nagy csodákat, oltalmazott minket az egész úton, amelyet végigjártunk, és az összes nép között, ahol átvonultunk. Az Úr elűzött előlünk minden népet, így az amoritákat is, akik az országot lakták. Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, ő a mi Istenünk.”
Józsue erre azt mondta a népnek: „Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert ő szent Isten, féltékeny Isten, aki nem nézi el vétkeiteket és elpártolástokat. Ha elhagyjátok az Urat, és idegen isteneknek szolgáltok, ő is elfordul tőletek, megsanyargat és elpusztít titeket, bár azelőtt jót tett veletek.”
Akkor a nép így válaszolt Józsuának: „Nem lesz úgy, amint mondod, mert mi az Úrnak fogunk szolgálni!” Józsue erre azt mondta a népnek: „Ti vagytok a tanúk magatok ellen, hogy az Urat választottátok, hogy neki szolgáljatok.” Azt felelték: „Mi vagyunk a tanúk!” Józsue ekkor meghagyta nekik: „Akkor, távolítsátok el magatok közül az idegen isteneket, és hajtsátok szíveteket az Úrhoz, Izrael Istenéhez!” Azt mondta erre a nép Józsuénak: „Az Úrnak, a mi Istenünknek fogunk szolgálni, és az ő parancsainak fogunk engedelmeskedni.”
Józsue tehát megkötötte a szövetséget a néppel azon a napon Szichemben, és a nép elé terjesztette a parancsokat és a rendeleteket. Józsue beírta mindezeket a szavakat az Úr törvényének a könyvébe. Aztán vett egy nagy követ, és odahelyezte a tölgyfa alá, amely az Úr szent helyén volt. Majd ezt mondta az egész népnek: „Íme, ez a kő szolgáljon bizonyságul ellenetek, mert ez hallotta az Úr minden szavát, amelyet hozzánk intézett. Ez tanú lesz ellenetek, nehogy később letagadjátok, és hazudni merjetek az Úrnak, a ti Isteneteknek!” Ekkor elbocsátotta a népet, mindenkit a maga birtokára.
Ezek után az események után meghalt Józsue, Nun fia, az Úr szolgája, száztíz éves korában.
Ez az Isten igéje.
Józs 24,14-29

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem. (Vö. 5a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Istenem, te vagy, nékem * az én örökségem.
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.11

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megáldja a gyermekeket.
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a
mennyek országa!”
Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Ezek az evangélium igéi.

Mt 19,13-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-17

 

——
Ortodox (Görög keleti): 

Aki különbséget tesz a napok között, az Úr tiszteletére teszi. Aki mindenféle ételt elfogyaszt, az is az Úrért teszi, hiszen hálát ad Istennek, amikor eszik. Aki viszont bizonyos ételektől tartózkodik, az is az Úrért teszi, és ő is hálát ad Istennek.

Igen, mi valamennyien az Úrért élünk! Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha pedig meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úrhoz tartozunk. Hiszen Krisztus azért halt meg, és azért támadt fel, hogy uralkodjon mind a holtak, mind az élők felett.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+14:6-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Enni ad több, mint négyezer embernek

32 Jézus magához hívta tanítványait, és ezt mondta nekik: „Sajnálom ezt a sokaságot! Már három napja velem vannak, és kifogytak minden ennivalóból. Nem akarom éhesen elküldeni őket, nehogy összeessenek az úton.”

33 „Honnan vehetnénk ezen az elhagyatott helyen annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” — kérdezték a tanítványok.

34 Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van?”

„Hét — válaszolták —, és néhány kisebb halunk.”

35 Ezután Jézus szólt az embereknek, hogy telepedjenek le a földre. 36 Majd fogta a hét kenyeret és a halakat, és miután hálát adott Istennek, tört az ételből, és kezdte osztani a tanítványainak, azok pedig az embereknek. 37 Mindnyájan ettek, és jóllaktak. Utána összeszedték a maradékot, és hét kosarat töltöttek meg a darabokkal. 38 A tömegben körülbelül négyezer férfi volt, s rajtuk kívül még az asszonyok és a gyerekek. 39 Miután Jézus elbocsátotta az embereket, beszállt egy bárkába, és Magadán vidékére ment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+15%3A32-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/17

——
—–
Tóra:

12 Ha engedelmeskedtek, és ezekhez igazodva éltek, akkor Istenünk, az Örökkévaló is megtartja veletek kötött szövetségét, és hűséges szeretettel bánik veletek aszerint, ahogy azt esküvel megígérte őseinknek. 13 Igen, akkor az Örökkévaló szeretni fog, megáld és megsokasít titeket. Megáldja gyermekeiteket és földetek termését: a búzát, a bort és az olívaolajat. Megszaporítja háziállataitokat is azon a földön, amely felől megesküdött őseiteknek, hogy nektek fogja adni.

14 Bizony, minden más nemzetnél áldottabbak lesztek! Nem lesz közöttetek gyermektelen egyetlen férfi vagy nő sem. Állataitok között sem lesz meddő. 15 Az Örökkévaló távol tart tőletek mindenféle betegséget. Egyet sem bocsát rátok azokból a szörnyű csapásokból és betegségekből, amelyeket Egyiptomban megismertetek — sőt, inkább ellenségeiteket sújtja majd azokkal.

16 Azokat a nemzeteket, amelyeket Istenünk, az Örökkévaló kiszolgáltat nektek, teljesen pusztítsátok el! Ne könyörüljetek rajtuk, ne imádjátok isteneiket, mert az csapdává lenne számotokra!

Romboljátok le a bálványokat!

17 De ha mégis úgy gondolnátok, hogy azok a nemzetek erősebbek nálatok, és kétségeitek támadnának, hogy hogyan űzhetnétek el őket, 18 jusson eszetekbe, hogyan bánt el Istenünk, az Örökkévaló egész Egyiptommal és a fáraóval! Ne féljetek hát azoktól a népektől! 19 Emlékezzetek a súlyos egyiptomi csapásokra, a jelekre és csodákra, az Örökkévaló hatalmának nagy megnyilvánulásaira, amelyek által kihozott bennünket Egyiptomból! Ugyanígy fog elbánni az Örökkévaló a többi nemzettel is — ne félj hát tőlük!

20 Sőt, Istenünk, az Örökkévaló még azokra az ellenségeitekre is rettenetes félelmet[a] bocsát, akik elmenekülnek és elrejtőznek előletek, és őket is elpusztítja. 21 Ne rémüljetek hát meg tőlük, mert velünk van Istenünk, az Örökkévaló, a nagy és rettenetes Isten! 22 Bizony, kipusztítja az Örökkévaló azokat a nemzeteket előletek, de csak fokozatosan. Nem űzheted el mindet egyszerre, mert akkor túlságosan elszaporodnának a vadállatok erdőn-mezőn. 23 Kiszolgáltatja neked azokat a nemzeteket, és végleg eltörli őket: kipusztítjátok őket mind egy szálig. 24 Királyaikat is kezetekbe adja, s még emlékezetüket is eltörlitek a földről. Senki nem tud ellenállni nektek — mindegyiket végleg kipusztítjátok.

25 Akkor teljesen romboljátok le isteneik bálványait, és égessétek el azokat! Ne kívánjátok meg a bálványszobrokon lévő aranyat, ezüstöt — ne zsákmányoljátok magatoknak még azt se, különben még csapdába ejtenének benneteket! Utálatosak és gyűlöletesek azok a bálványok Istenünk, az Örökkévaló számára mindenestül! 26 Azokat a bálványokat semmi szín alatt ne vigyétek be házaitokba, különben ti is átok alá kerültök, mint azok a népek! Teljes szívetekből utáljátok őket, mert átkozottak és gyűlöletesek! Maradjatok távol tőlük!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+7%3A12-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

14 Sion így panaszkodik:
„Elfelejtett már engem az Örökkévaló,
    nem törődik velem Uram!”

15 „Hát elfelejtheti-e gyermekét az anya?
    Szeretett fiacskájával ne törődne?
De még ha el is felejtené
    — ezt feleli az Örökkévaló —,
én terólad soha meg nem feledkezem!
16 Lásd, Sion, tenyerembe véstem[a] képedet[b],
    szüntelen szemem előtt tartalak.
17 Fiaid sietve visszatérnek hozzád,
    pusztítóid és rombolóid pedig elvonulnak.
18 Emeld föl tekinteted,
    nézz körül, és lásd meg:
fiaid mindannyian összegyűlnek,
    hozzád sietnek!”
Életemre mondom
    — szól az Örökkévaló —,
úgy fognak téged ékesíteni, Sion,
    mint ékszerek a menyasszonyt!
Bizony, gyermekeid lesznek ékességeid!

19 Elpusztított földjeid, városaid romjai,
    és a letarolt vidékek
hamarosan szűknek bizonyulnak,
    mikor fiaid hazatérnek.
Pusztítóid pedig messzire távoznak.
20 Gyermekeid, akiket sirattál,
    ezt mondják majd neked:
„Szűk ez a hely,
    adj nekünk tágasabb tért,
    bővebb lakóhelyet!”
21 Te pedig ezt gondolod, Sion:
    „Ki szülte ezeket a gyermekeket?
Hiszen én meddő voltam,
    magányos és gyermektelen,
    száműzött és bolyongó!
Ki nevelte fel őket,
    mikor elhagyott voltam?
Honnan jöttek hát ezek?”

22 Ezt mondja az Örökkévaló Isten:
„Nézd! Kezemmel intek a nemzeteknek,
    zászlómmal jelt adok a népeknek,
hogy ölükben hozzák vissza fiaidat,
    vállukon hordozzák leányaidat.
23 A nemzetek királyai viselnek gondot rájuk,
    és királynék dajkálják gyermekeidet.
Előtted földre borulnak,
    és a port nyalják lábadnál,
hogy megtudd:
    én vagyok az Örökkévaló!
Akik bennem bíznak,
    nem csalódnak soha.”

24 Elvehetik-e zsákmányát az erős harcostól?
    Kiszabadulhatnak-e a kegyetlen börtönéből hadifoglyai?
25 „Bizony, megszabadulnak az erős foglyai,
    s a kegyetlen kezéből is kiveszik zsákmányát!
Mert én harcolok ellenségeiddel
    — mondja az Örökkévaló —,
    és megszabadítom fiaidat, Sion!
26 Ellenségeid egymást falják fel,
    és saját vérüktől,
    mint édes bortól, megrészegednek!
Igen, én teszem ezt,
    hogy mindenki megtudja:
Én vagyok az Örökkévaló,
    Szabadítód és Megváltód,
Jákób erős Istene!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+49%3A14-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/eikev

Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek

Igazság Könyve:

“2014.01.11 10:48

Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy a világ megtudja, mennyire szeretem az embereket, mert Én még a legegyszerűbbet, a legmeggyötörtebbet és a legméltatlanabbat is szeretem. Aki csak azt gondolja, hogy Én az egyik embert a másik elé helyezem, az nem ismer Engem. Lehet, hogy kedvezek bizonyos lelkeknek, de nem szeretem őket sem jobban, sem kevésbé, mint a szerencsétlen lelkeket.

Én Szeretettel a Szívemben nézek minden lélekre. Én minden lélekhez ragaszkodom, mert ti Tőlem, az Atyától valók vagytok. Bár lehet, hogy gyengeségeitek által megbántódom és haragszom a gonosz szándékaitok és vágyaitok miatt, de az irántatok érzett Szeretetem sohasem hal meg. Isten minden bűnöst szeret – nem számít, hogy azok mit tettek. Istennek van végső Hatalma minden lélek sorsa felett, és ez a hatalom Őt illeti.

Csak Nekem van az egyedüli Felhatalmazásom arra, hogy ítélkezzek. Egy ember sem kapta meg közületek ezt a jogot. Amikor ő valakiről azt tartja, hogy bűnös, akkor ő csak vezekléssel büntetheti meg azt az embert és nem halállal. Soha senki sem ítélhet halálra egy embert a bűneiért, sem bíró, sem politikai vezető, sem földi Egyházam tagja függetlenül attól, hogy az mennyire gonosz. Senki sem ítélheti Pokolra a másikat, mert ha azt mondja, hogy egy lélek elkárhozott, akkor helyette ő lesz az, aki el fog kárhozni, attól függetlenül, hogy mennyi szent cselekedetet vitt végbe az Én Nevemben.

Mennyi időt pazaroltok arra, hogy egymást elítéljetek, ahelyett, hogy elfogadnátok a nektek adott Ajándékot – az egymás iránti szeretet Ajándékát! Szeressétek az Ajándékot, melyet Isten adott mindnyájatoknak, és ami a tietek, hogy kívánságotok szerint bármilyen módon továbbadjátok azt – ha ez megfelel Atyám Akaratának. Mégis oly sokan – akik szeretnek Engem, Jézus Krisztust-, azt gondolják, hogy Én elnézek minden olyan cselekedetet, melyek az egymás iránti gyűlöletet táplálják. Ehelyett tudnotok kell, hogy Én csak azt akarom, hogy szeressétek egymást és maradjatok állhatatosak Isten Szavához, amelyet az Ó és az Újszövetség tartalmaz.

Az Ige örök, nem változik meg soha. Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek. Talán több tudásotok és információtok lehet, de ti nem vagytok kiválóbbak, mint bármelyik előttetek élő generáció. Az ember halandó. Ebben a tekintetben semmi sem fog addig változni, ameddig el nem hozom nektek az Örök Életet.

Álljatok meg és gondolkodjatok. Utasításaim még mindig ugyanazok, mint ahogyan az Én földi Időmben adatott az emberiség számára. Most az egyetlen különbség az, hogy sok ember a tudomány fejlődése miatt azt gondolja, hogy nagyobbak lennének, mint Isten. Sokan annyira hisznek a halhatatlanságukban, hogy döntésük szerint nem fogadják el, hogy Isten teremtette őket. Sokan azt hiszik, hogy van hatalmuk Isten Törvényeinek átírására.

Sokan úgy döntöttek, hogy felépítik az új Bábel Tornyát, és amikor ezt teszik, akkor az Atyám Kezének egyetlen ütésétől romba fog dőlni. Akkor az ember rá fog jönni arra, hogy az élet csak Istennel és Istenért létezhet, ami megfelel Isten Akaratának. Nincsen élet Isten nélkül.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-az-emberek-akik-a-mai-vilagban-elnek-nem-kulonboznek-azoktol-akik-evezredekkel-ezelott-eltek/

 
 
extra ecclesiam nulla salus
 
 
 
2013.05.23 22:30
….

Ti össze fogtok gyűlni a világ minden sarkából, és bár több nyelvet beszélve fogtok csatlakozni Maradék Hadseregemhez, egy egységet fogtok Velem alkotni.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-en-kereszteny-katonaim-fogjak-alkotni-a-legnagyobb-hadsereget-az-antikrisztussal-szemben/

 

2013.08.30 20:24
….

Az Új Paradicsomomban csak egyetlen vallás lesz: az Új Jeruzsálem, ahol naponta imádni fognak Engem. Mindenki egységben lesz Atyám Szent Akaratával. Ott tizenkét nemzet lesz, de csak egyetlen nyelv, mert nem fogom megengedni a megosztottságot.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagy-orom-lesz-mindenhol-ez-100-napig-fog-tartani/

 
 
2013.12.09 19:46
….
Ő, az antikrisztus, több nyelven fog beszélni, de egyetlen latin szó sem fogja elhagyni az ajkát …”
 
 
 
—–
Római katolikus:

2019-01-11

Január 11.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Isten tanúságot tett Fiáról: Jézus megkeresztelkedésekor a víz és a Szentlétek által, a keresztfán a víz és a vér által.
Szeretteim!
Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az, aki víz és vér által jött: Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.
Az emberek tanúságát is elfogadjuk, de az Isten tanúsága többet jelent. Az Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. Aki hisz az Isten Fiában, Isten tanúbizonyságát fogadja el. Aki viszont nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, mert nem hisz Isten tanúságában, amelyet Fiáról tett.
Ez a tanúságtétel pedig abban áll, hogy az Isten
örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Aki tehát magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete. Akiben nincs az Isten Fia, annak nincsen élete.
Ezt azért írtam nektek, akik hisztek az Isten Fiában, hogy tudjátok:
örök életetek van.

Ez az Isten igéje.
1Jn 5,5-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet. 12a. vers.
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion Istenedet,
mert erőssé tette kapuid zárát, * és megáldotta benned fiaidat.
Hívek: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
E: Határaidon ő ad békét, * és jóllakat kövér búzával.
Elküldi szavát a földre, * az ő igéje gyorsan terjed.
H: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
E: Igéjét Jákobnak hirdeti, * törvényeit és végzéseit Izraelnek.
Egyetlen néppel sem bánt így, * végzéseit nem fedte fel senki másnak.
H: Dicsérd Uradat, Jeruzsálem, * magasztald, Sion, Istenedet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 147,12-13.14-15.19-20

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus meggyógyít egy leprást.
Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem.”
Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!”
A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,12-16″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-11


——
Görög katolikus:

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

„Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
    mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.

Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. 10 Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk. 11 Életünk folyamán állandóan halálos veszélyeknek vagyunk kitéve Jézusért, hogy Jézus élete viszont látható legyen a mi halandó testünkben. 12 Ezért a halál bennünk végzi a munkáját, az élet pedig bennetek.

13 Az Írás azt mondja: „Hittem, azért szóltam.”[b] Bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van. Mi is azért szólunk, mert hiszünk, 14 mert tudjuk, hogy Isten, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból, ugyanúgy bennünket is fel fog támasztani, és veletek együtt maga elé állít. 15 Mindez értetek történik. A célja pedig az, hogy egyre több és több ember fogadja el és adja tovább Isten kegyelmét, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségéért.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+4%3A6-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Tanácsok időseknek, fiataloknak és szolgáknak

Te azonban, Titusz, tanítsd a hívőket, hogyan éljenek az egészséges tanítás szerint. Az idősebb férfiakat arra tanítsd, hogy legyenek józanok, mértéktartók és tiszteletre méltók. Legyenek egészségesek a hitben, a szeretetben, a türelmességben és az állhatatosságban.

Tanítsd az idősebb asszonyokat is, hogy tiszteletre méltó módon viselkedjenek, ahogy ez Isten népéhez illik. Ne terjesszenek rossz híreket, és ne legyenek részegesek! Sőt, másokat is tanítsanak a jóra. Neveljék arra a fiatalabb asszonyokat, hogy szeressék a férjüket és gyermekeiket, s hogy megfontoltak és kedvesek legyenek, tiszta erkölcsűek, jól igazgassák a háztartásukat, és engedelmeskedjenek a férjüknek, hogy ne hozzanak szégyent arra a tanításra, amelyet Istentől kaptunk.

Hasonlóképpen a fiatalabb férfiakat is biztasd, hogy legyenek mértékletesek és megfontoltak mindenben, és te magad légy a példa előttük minden nemes cselekedetben!

A tanítást igaz szívvel és méltósággal végezd! Minden, amit mondasz, legyen egészséges és igaz, hogy senki se vádolhasson érte! Így még az sem mondhat semmi rosszat rólad, aki ellenkezik veled, hanem kénytelen lesz elhallgatni.

A hívő rabszolgákat arra tanítsd, hogy mindenben engedelmeskedjenek a gazdájuknak, és igyekezzenek a kedvükben járni. Ne feleseljenek a gazdájuknak, 10 ne lopkodjanak tőlük, hanem legyenek hűségesek és teljesen megbízhatóak! Ha így szolgálnak, akkor az Üdvözítőnkről, Istenünkről szóló tanítást mások számára is vonzóvá teszik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Titus+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


19 A törvénytanítók és a főpapok megértették, hogy ezt a példázatot Jézus róluk mondta. Ezért legszívesebben azonnal letartóztatták volna, de nem merték, mert féltek az emberektől.

Ravasz kérdés az adóról

20 Ettől kezdve a törvénytanítók és a főpapok állandóan figyeltették Jézust. Besúgókat küldtek utána, akik istenfélőnek mutatták magukat. Szerették volna rajtakapni, amint valami rosszat mond. Az volt a tervük, hogy ha ez sikerül, átadják Jézust a római kormányzónak, akinek hatalma volt rá, hogy elítélje. 21 A besúgók ezzel a kérdéssel mentek Jézushoz: „Mester, tudjuk, hogy amit mondasz és tanítasz, az mind helyes. Tudjuk, hogy nem vagy részrehajló, és az igazságnak megfelelően tanítod Isten útját. 22 Mondd meg nekünk: helyesnek tartod-e, hogy adót fizessünk a császárnak, vagy nem?”

23 Jézus azonban átlátott alattomos szándékukon, ezért így felelt meg nekik: 24 „Mutassatok nekem egy ezüstpénzt! Kinek a képmása és felirata van rajta?”

„A császáré” — felelték azok.

25 „Akkor adjátok meg a császárnak, ami a császáré; és Istennek, ami Istené!” — mondta Jézus.

26 Ezen a válaszon a besúgók annyira megdöbbentek, hogy szóhoz sem jutottak. Nem tudtak belekötni abba, amit Jézus a nyilvánosság előtt mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20%3A19-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/01/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára

Igazság Könyve:

“2014.01.04 13:40

Drága szeretett leányom, bár Igazságosságomtól tartani kell, Én mindig válaszolni fogok azoknak, akik Irgalomért könyörögnek mások lelke számára. Megígérem, hogy amikor imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom Imáit és más imákat, amelyekben arra kértek Engem, hogy legyek irgalmas, meg fogom hallgatni, és annak megfelelően fogok eljárni.

Irgalmam határtalan, és beborít minden bűnöst, amikor ők vagy mások a (bűntől való) megváltást keresik. Szeretetem végtelen. Együttérzésem állandó. Ne kételkedjen soha senki azon Ígéretemben és Vágyamban, hogy mindenkit meg akarok menteni, beleértve az ellenségeimet is. Arra buzdítalak benneteket, szeretett követőim, a világ minden táján – beleértve azokat is, akik nem ismerik ezeket az Üzeneteket -, hogy imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a saját lelketekért és a mások lelkéért. Ez magába foglalja a hívőket, a hitetleneket és azokat, akik nem ismerik az Igazságot.

Irántatok való Szeretetem azért van, hogy lássátok, érezzétek és éljétek. Mindössze annyit kell tennetek, hogy válaszoltok, amint azt Én tanítottam nektek. Úgy szeressetek másokat, amint azt Én teszem. Legyetek irgalmasok, amikor ostoroznak tieteket, azáltal, hogy imádkoztok értük. Szánjatok nagylelkűen időt arra, hogy keményen dolgoztok és imádkoztok, hogy megmentsétek azok lelkét, akik eltávolodtak Tőlem.

Ez az Én leghőbb vágyam. Menjetek békével.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-mindig-valaszolni-fogok-azoknak-akik-irgalomert-konyorognek-masok-lelke-szamara/

 
 

“2014.01.04 13:50

Gyermekem, a Fiam közvetlen megszületéséhez vezető időszakban, a fájdalmak annyira nyilvánvalóak voltak mindenben, ami minket ért. Erzsébethez menekültem vigasztalásért abban a tudatban, hogy ő a Szentlélek adta felismeréssel van megáldva. Én és szeretett jegyesem, kerestük a béke e menedékhelyét egy olyan időszakban, amikor nagyon megterhelt bennünket annak az ismerete, aminek be kell következnie.

Amikor az Én időm közeledett, a gonosz lélek mindenféle akadályt gördített elénk – minden megtett lépésünk elé. Az ajtókat a képünkbe vágták; az emberek, akiket ismertünk, kerültek minket, és a vadonba voltunk dobva. És végül így a fejünk fölött tető nélkül találtuk magunkat, és egy, az állatok számára alkalmas menedékhelyre kerültünk, miközben a Szent Messiás koldusként jött a világra. Nem voltak ünnepi szertartások (ünnepségek), nem volt koronázás, és köszönetnyilvánítás sem volt. Csak néhány ember maradt körülöttem, hogy magányomban vigasztaljon. De aztán, amikor Fiam megszületett, minden aggodalom elhagyott. Minden, amit éreztem, a legnagyobb Isteni Jelenlét Szeretete volt. Végül a béke uralkodott a szívemben.

A Szentlélek Ereje segítséget és vigaszt küldött nekünk, bár ők csak kevesen voltak. Bár Jézus Krisztus születése egy szerény és egyszerű esemény volt – amelyen csak kevesen vettek részt – a szó mégis elterjedt. Így munkálkodik a Szentlélek. Sokan várták Jézus születését. Sokan hallottak az eseményről, és sokan beszéltek róla. Amikor ismertté vált, hogy Jézus Krisztus, az emberiségnek megígért Messiás megszületett, akkor az ellenzék elkezdett toborozódni. Heródesnek és minden szolgájának gonosz támadása azt bizonyította, hogy Isten Jelenléte mennyi félelmet kelt a gonosz emberek szívében.

Attól a naptól kezdve Fiam védelmezője lettem, és ezt követően szeretett jegyesem, József, a legtöbb esetben megszervezte a biztonságunkat. Éveket töltöttünk azzal, hogy egyik helyről a másikra menekültünk. Oly sok ellenállással (ellenséggel) kellett szembenéznünk – annyi félelemmel, annyi gyűlölettel. Ez volt a sorsunk. Attól a pillanattól, amikor a tizenkét éves, templomban prédikáló Fiamra találtunk, elrejtettük őt az Emberek elől.

József családja is részt vett abban, amikor minket csempésztek, és sok éven át utaztunk. Először Júdeába mentünk, s aztán Fiam elkerült Indiába, Perzsiába, Egyiptomba, Görögországba és Angliába. Mindenütt, ahová csak mentünk, Fiam Jelenléte sok csodát eredményezett, bár nyilvánosan sohasem mutatkozott be, mint Messiás. Jó védelem alatt volt, és sok mindent láttunk tőle. Békében, szeretetben és harmóniában éltünk, és amíg az Ő (Fiam) nyilvános Küldetése el nem kezdődött, jegyesem, József, védelme nélkül sehová sem tudtunk volna menni.

És most, hogy Második Eljövetele a küszöbön áll, Megérkezése előtt minden akadályt az útjába fognak gördíteni. Az Ő prófétájának ajkáról elhangzott minden Szót szét fognak szedni, és ki fognak gúnyolni. Csak egy maroknyi embernek lesz tudomása arról az Igazságról, mely ezt a Küldetést körülveszi, és sok ajtót fognak becsapni azok előtt, akik az Ő utasításait követik. Ez a Küldetés egy magányos Küldetés számodra, gyermekem, és az utasítás számodra az, hogy maradj engedelmes minden dologban, amelyet Isten megismertet veled.

Segítség lesz neked küldve. A segítség azonban megszűnik, ha ez Fiam kívánsága. Még ha kevés embert lehet is látni, akik követik ezt a Küldetést, mégis több millióan teljesen hisznek benne. Mert Isten Igéje, a Szentlélek Ereje által, mindig is magához fogja vonzani az Övéit.

A szülési fájdalmak elkezdődtek, és a munka már nem fog túl sokáig tartani. Hamarosan felvirrad az új kezdet megszületése, s az Úr Napja végül megérkezik. Gyermekek, legyetek békében, mert mindezeknek a dolognak meg kell történniük, még mielőtt a Föld megtisztulna a bűntől.

 
 
—–
Római katolikus:

01-04

Karácsonyi idő – január 4.

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Aki Istentől született, nem vétkezhetik.
Gyermekeim!
Senki se vezessen félre titeket! Jézus az igazság, ezért az igaz ember az igazság szerint cselekszik. Aki bűnt követ el, az a sátántól való, mert a sátán kezdettől fogva bűnös. Azért jött el az Isten Fia, hogy lerombolja a sátán művét.
Aki Istentől született, nem követ el bűnt, mert megmarad benne az isteni élet csírája. Nem vétkezhetik, mert Istentől született. Ebből ismerhetők fel Isten gyermekei és a sátán fiai. Aki nem az igazság szerint cselekszik, nem Istentől való, de az sem, aki nem szereti testvérét.
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 3cd. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt!
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Zúgjon a tenger, és ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek.
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.7-8.9

ALLELUJA
Sok ízben szólt az ősatyákhoz egykor az Isten. * Végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az első tanítványok találkoznak Jézussal:
Keresztelő János után Jézus lesz Mesterük.

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?”
Azok ezt felelték; „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz?”
„Jöjjetek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak.
Ez a tizedik óra körül volt.
A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, és elvitte Jézushoz.
Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,35-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-01-04

 

 
“2014.01.02 20:40
 

Leányom, szinte már elérkezett hozzátok az az idő, amikor a Kilétemről való minden nyilvános elismerés csupán egy halvány pislákolás lesz a gyertya kanócán, amely szinte már teljesen elégett.

Azok, akik azt mondják, hogy Tőlem valók, csak keveset fognak beszélni Rólam. Azok, akik Hozzám hűségesek, meg fognak rémülni, amikor látni fogják azt a sok embert, akik majd meg fognak Engem tagadni. Az az idő, amikor a hívők el lesznek választva azoktól, akiket súlyos tévedésbe visznek, szinte már elérkezett. Az eljövendő napokban a vakok, a süketek és azok, akik továbbra sem lesznek éberek Isten Igaz Szavára, több milliárdnyian fognak eggyé tömörülni és egy hamis tant fognak elfogadni, mely nem Tőlem való. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/negybol-harman-meg-fognak-engem-tagadni/

 
 
 
——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló megváltottai visszatérnek Sionra

35.1 Örül majd a puszta,
    a kiszáradt föld újra kizöldül,
a sivatag ujjongva kivirul,
    mint a fehér liliom virága.
Virágba borul akkor az egész vidék,
    ujjongva énekel, és vígan örvendezik,
mert dicsősége olyan lesz,
    mint a libanoni erdőé,
ékessége, mint a Kármel hegyéé,
    és gazdagon terem, mint a Sáron síksága.
Bizony, meglátják ők az Örökkévaló dicsőségét,

    Istenünk fenségét mind megismerik.

Erősítsétek azokat,
    akik lecsüggesztik kezüket,
    akiknek térde roskadozik!
Mondjátok azoknak, akik feladták a reményt:
„Bátorság, ne féljetek!
    Nézzétek, Istenetek már jön, és bosszút áll!
Ellenségeinek megfizet,
    jön, és megszabadít titeket!”
Akkor újra látnak a vakok,
    a
süketek ismét hallanak,
a sánták ujjongva ugrándoznak, mint a szarvasok,
    s a némák örvendezve énekelnek,
mert a pusztában források fakadnak,
    s folyók öntözik a sivatagot.

A csalóka délibáb igazi tóvá változik,
    s a szomjas pusztában bővizű források fakadnak.
Ahol egykor sakálok tanyáztak,
    ott fű zöldell, nád és káka terem.

Jól megépített út lesz ott,
    s így nevezik: „A Szent Helyhez vezető
út”.[a]
Tisztátalan nem léphet rá,
    csak a megváltottak járnak rajta.
    Nem léphet rá tévelygő istentelen[b].

Nem lesz ott oroszlán,
    vagy vérengző vadállat.
Csak a megváltottak járnak rajta,
    s nem les rájuk veszély.
10 Ezen jönnek haza,
    akiket az Örökkévaló megszabadít:
    öröménekkel, ujjongva térnek vissza Sionba.
Fejüket el nem hervadó öröm koszorúzza,
    örök boldogságot találnak ott.
Örömüket semmi sem árnyékolja többé,
    fájdalom és bánat előlük messze menekül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“2014.01.04 13:50
….
És most, hogy Második Eljövetele a küszöbön áll, Megérkezése előtt minden akadályt az
útjába fognak gördíteni. Az Ő prófétájának ajkáról elhangzott minden Szót szét fognak szedni, és ki fognak gúnyolni. Csak egy maroknyi embernek lesz tudomása arról az Igazságról, mely ezt a Küldetést körülveszi, és sok ajtót fognak becsapni azok előtt, akik az Ő utasításait követik. Ez a Küldetés egy magányos Küldetés számodra, gyermekem, és az utasítás számodra az, hogy maradj engedelmes minden dologban, amelyet Isten megismertet veled. …”

25 Amikor János befejezte a feladatát, ezt mondta: »Mit gondoltok rólam, ki vagyok én? Nem én vagyok a Messiás! Ő majd csak ezután fog jönni, de én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem.«

26 Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti, más nemzetbeliek, akik Istent imádjátok, hallgassatok meg engem! Az üdvösségnek ez az üzenete nekünk szól! 27-28 Jeruzsálem lakói és a nép vezetői nem értették meg, hogy Jézus a Szabadító, és elítélték őt. Bár nem tudták vádolni semmivel, amiért halált érdemelt volna, mégis azt kérték Pilátustól, hogy ítélje halálra, és végeztesse ki. Így teljesedett be mindaz, amit a próféták előre megmondtak és leírtak, és amit a zsidók minden szombaton felolvasnak a zsinagógákban. 29 Miután megtették vele mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és egy sziklasírba helyezték. 30 Isten azonban feltámasztotta őt a halálból! 31 Ezután több napon át látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ők most is tanúsítják az egész nép előtt, hogy mindez igaz.

32 Mi pedig azt az örömhírt hoztuk nektek, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket Isten őseinknek tett, 33 most nekünk, az ő leszármazottjaiknak teljesítette be. Éppen azáltal teljesítette, hogy Jézust feltámasztotta a halálból, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban:

»Te vagy az én fiam,
    ma lettem az édesapád.«[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+13%3A25-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS




Jézus prófétál az utolsó időkről

13 Amikor Jézus már kifelé ment a Templom területéről, egyik tanítványa megszólította: „Mester! Nézd, milyen hatalmas kövek, micsoda épületek!”

Jézus ezt felelte: „Nézd meg jól ezeket a nagy épületeket! Itt kő kövön nem marad, mert mindent porig fognak rombolni.”

Ezután leült az Olajfák hegyén, ahonnan jól lehetett látni a Templomot. Csak Péter, Jakab, János és András volt mellette, akik megkérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor fog ez megtörténni! Milyen jelek fogják mutatni, amikor mindezeknek be kell teljesülniük?”

Akkor Jézus így tanította őket: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják, hogy én vagyok a Messiás, és sokakat félrevezetnek. Fogjátok hallani a háborúk zaját, és fogtok híreket hallani a távolban zajló háborúkról is, de ne rémüljetek meg! Ezeknek meg kell történniük, mielőtt a vég valóban elérkezik. Egyik nép a másikra támad, és egyik ország a másik ellen fog harcolni. Földrengések és éhínségek lesznek különböző helyeken. De mindez még csak a »szülési fájdalmak« kezdetét jelzi.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+13%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2019/01/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át

Igazság Könyve:

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.

Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.

Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.

Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.

Jézusotok
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-nem-fogok-allni-es-nezni-mikozben-ti-tonkreteszitek-az-eleteteket-ami-a-tietek-lehetne-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

 

 
—–
Római katolikus:
2018-10-28Évközi 30. vasárnapKezdőének:
Az Urat kereső szívek örvendezzenek! Keressétek az Urat és hatalmas erejét, keressétek az ő arcát mindig! (Zsolt 104,3-4)Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Ezt mondja az Úr: „Kitörő örömmel örüljetek Jákobon, örvendjetek annak, aki első a nemzetek között. Dicsőítsétek, hirdessétek és mondjátok: »Az Úr megszabadította népét, Izrael maradékát.« Íme, visszahozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld határairól. Mindnyájukat összegyűjtöm: a vakokat és a sántákat is, a várandósokat és a szülő anyákat is. Nagy sereg lesz, amely ide visszatér. Könnyek között jönnek, fohászkodás közt vezetem őket vissza. Forrásvizekhez vezérlem őket, sima ösvényeken, nehogy elessenek. Mert atyjává lettem Izraelnek, és Efraim az én elsőszülött fiam.”
Ez az Isten igéje.
Jer 31,7-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk. 8 G. tónus.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
Zsolt 125,1-2ab.2cd-3.4-5.6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Minden főpap az emberek közül való, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is gyöngeség nehezedik. Így a népért is, és a saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. Ezt a tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak az, akit Isten meghív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „Fiam vagy te, ma szültelek téged.” Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 5,1-6

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * és az evangéliumban fölragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: ,Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!”
Jézus megállt és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,46-52″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-28


——
Görög katolikus:

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Befejezés

11 Nézzétek csak, milyen óriási betűkkel írok most a saját kezemmel! 12 Akik megpróbálják rátok erőltetni, hogy körülmetélkedjetek, azok az emberek tetszését keresik. Attól félnek, hogy ha egyedül csak Krisztus keresztjét[a] hirdetik, akkor üldözni fogják őket. 13 Ők körül vannak metélve ugyan, de maguk sem tartják be a Törvény előírásait. Csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy majd ezzel a testi formasággal dicsekedhessenek.

14 Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével! A kereszten a világ meghalt a számomra, és én is meghaltam a világnak.[b] 15 Mert sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít. Kizárólag az új teremtménynek[c] van értéke. 16 Békesség és irgalom mindazoknak, akik ezen igazság szerint élnek, és Isten Izráelének!

17 Ezentúl senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert én olyan sebhelyeket[d] hordozok a testemen, amelyek világosan mutatják, hogy Jézusé vagyok.

18 Urunk, Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek! Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kiűzi a gonosz szellemek seregét

26 Ezután megérkeztek Gadara[a] vidékére, amely Galileával szemben van, a Genezáreti-tó túlsó partján. 27 Amikor Jézus a partra lépett, a város felől szembe jött vele egy férfi, akiben gonosz szellemek laktak. Ez az ember már régóta ruha nélkül járt, és nem házban lakott, hanem a sírbarlangokban tanyázott. 28-29 Mivel a gonosz szellemek gyakran eluralkodtak rajta, a férfi kezét-lábát sokszor leláncolták és megbilincselték, hogy megfékezzék. De hiába próbálták fogva tartani, mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellemek kiűzték őt a pusztába. Amikor a férfi meglátta Jézust, felüvöltött, a lába elé vetette magát, és így kiabált: „Mi közöd hozzám, Jézus, Magasságos Isten Fia?! Kérlek, ne kínozz engem!” Jézus ugyanis megparancsolta a gonosz szellemnek, hogy menjen ki az emberből.

30 Ekkor Jézus megkérdezte a gonosz szellemtől: „Mi a neved?”

Az pedig így felelt: „Légió”[b], mert sok gonosz szellem lakott abban az emberben. 31-32 A közelben, a hegyoldalon nagy disznókonda legelészett. A gonosz szellemek kérlelték Jézust, hogy ne küldje őket a feneketlen mélységbe, hanem engedje meg nekik, hogy a disznókba menjenek. Jézus megengedte nekik, 33 így a gonosz szellemek kijöttek az emberből, és belementek a disznókba. Azok pedig a meredek hegyoldalról a tóba rohantak, és mind belefulladtak.

34 Amikor a pásztorok látták, hogy mi történt, elfutottak és mindenkinek elmondták ezt a városban és a környéken. 35 A városból sokan kijöttek Jézushoz, hogy lássák, mi történt. Azt a férfit, akiből a gonosz szellemek kimentek, ott találták Jézus lábánál ülve. Már fel volt öltözve, és teljesen épelméjű lett. Az emberek ekkor nagyon megrémültek. 36 Akik látták, elbeszélték a többieknek, hogyan szabadította meg Jézus ezt a megszállottat a gonosz szellemektől. 37 Ekkor Gadara egész népe arra kérte Jézust, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem töltötte el őket. Jézus hajóba szállt, és elment. 38 Az az ember azonban, akiből a gonosz szellemeket kiűzte, könyörgött neki, hogy vele mehessen.

De Jézus elküldte, és azt mondta neki: 39 „Menj haza, és mondd el mindenkinek, amit Isten tett veled!”

Ő el is ment, és az egész városban elhíresztelte, mit tett vele Jézus.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A26-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/28
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Egyházam az Igazságra épült, és csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól

Igazság Könyve:

“2013.10.27 23:30

Drága szeretett leányom, amikor Egyházamat nyíltan megtapsolja egy büszke és szekuláris világ, akkor tudnotok kell, hogy ez a két különálló szervezet közel áll ahhoz, hogy eggyé váljon. Amikor Egyházam megöleli a szekuláris világot, és ez által politikailag motivált lesz, elismerést keresve a politika és az üzlet világában, akkor tudnotok kell, hogy Én nem tűrnék el soha ilyen cselekedeteket.

Egyházam az Én Igémre épült. Egyházam az Igazságra épült, és semmi, csakis a színtiszta Igazság áradhat az ajkairól. Amikor Egyházam az Én felhatalmazásommal a bűn ellen beszél, akkor mindig szenvedni fog a bírálattól, mivel az ember mindig a bűn védelmére fog kelni. A bűn sokkal elfogadhatóbbá teszi az életet mind az ő, mind pedig mások számára, és éppen ezért meg fog tenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy a Pokol létezését egy ostobaságnak nyilvánítsa. Amikor Egyházam csak erről a világról beszél: bánatáról, a problémáiról, az ember szenvedéséről, és nem az Isten Igéjét hirdeti, akkor elválasztja magát Tőlem. Egyházam tagjai közül csak azok mondhatják, hogy Egyházamhoz tartoznak, akik továbbra is hűségesek maradnak mindahhoz, amit tanítottam nekik. Egyházamat csak azok alkotják, akik az Igazságot mondják.

Amikor az Egyházamon belül elutasítanak Engem, Jézus Krisztust, akkor a gonosz szelleme belépett a területére. Engem most kiszorítanak Egyházamból. Engem többé már nem úgy tisztelnek, mint egykor tiszteltek. A Saját Szavaimat nem használják többé az Igazság kinyilvánítására. Ezeket elferdítik, hogy elnézzék azokat a szavakat, tetteket és cselekedeteket, amelyek nem Tőlem valók és soha nem is fognak Tőlem származni. Szavamat nem lehet megváltoztatni soha és az az ember, aki fogja és beszennyezi Szavamat, büntetésül fog örökké szenvedni.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egyhazam-az-igazsagra-epult-es-csakis-a-szintiszta-igazsag-aradhat-az-ajkairol/

“2013.10.26 17:52

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a küldetésből, melynek célja az emberiség megmentése. Én azért jövök, hogy üdvösséget hozzak mindenkinek.

Kérdezzetek meg bármelyik jó szülőt, hogy feláldozná-e gyermekét egy másikért, és ők a következőt mondanák: Nem számít, hogy milyen rosszul viselkedtek, vagy mennyire bántottak meg Engem, Én sohasem tudnám őket elutasítani, mert a testem részei. Ugyanez igaz Isten ellenségeire is. Megbántják Őt, és nagy szomorúságot okoznak Neki, de Ő ennek ellenére is szereti őket, mert Tőle származnak, bár az emberiség bűne miatt éheznek.

Hogyan lehet az, kérdezhetitek, hogy még azoknak is meg tudok bocsátani, akik a legjobban bántottak meg Engem? Akik másokat ostoroznak, fájdalmat és szenvedést okoznak nekik? Ez azért van, mert szeretem őket. Én mindig is szeretni fogom a bűnösöket. A bűneik undorítanak Engem, de Én mindig arra fogok várni, hogy megöleljem őket.

Ez a Küldetés a megbocsátásról szól. Ez az egész azért van, hogy megmentse a lelketeket. Bár időközönként lehet, hogy kemények a Szavaim, de azok mégis azért adatnak nektek, mert szeretlek benneteket, és nem tudom elviselni a gondolatát annak, hogy elveszítelek benneteket. Azoknak, akik az élet becsvágya miatt elárultak Engem, soha nem szabad félniük, hogy Hozzám jöjjenek, és kérjék segítségemet. Hiányoztok Nekem. Szomorú vagyok, de minden lehető módon be fogok avatkozni, anélkül, hogy megsérteném Atyám Szövetségét, a szabad akaratot, amely mindig a tietek marad, egészen az új kezdetig. Semmi sem választhat el Tőlem benneteket, ha bocsánatomat kéritek.

Én Irgalmamba fogom belemeríteni a Földet, és minden gonosz cselekedetért, amelyet ellenségeim azért hajtanak végre, hogy tévedésbe ejtsenek benneteket, megígérem, hogy közbe fogok lépni. Nem foglak a farkasoknak dobni benneteket, akik fel akarnak falni titeket. Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át. Én fenn foglak tartani benneteket egészen addig az időpontig, amikor meg kell hoznotok a végső döntést.


Nem fogom egykönnyen elengedni a lelketeket. Kegyetlen halált haltam, hogy megmentselek titeket. Ez alkalommal tanúi lesztek a legerősebb Isteni Beavatkozásnak, hogy visszaszerezzelek benneteket. Ti az Enyéim vagytok. Én a tietek Vagyok. A fenevad nem fogja egykönnyen megszerezni a lelkeket, mert Én Isten Vagyok, egy rettentő nagy erő. Én Mindenható Vagyok. A Sátánnak semmije sincs, de ravaszsága magához fogja vonzani közületek a gyengéket. Arra sürgetlek benneteket, akik szerettek Engem, hogy imádkozzatok, hogy a gyengék szerető szívvel fogadják Isteni Beavatkozásomat.Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-nem-fogok-allni-es-nezni-mikozben-ti-tonkreteszitek-az-eleteteket-ami-a-tietek-lehetne-egy-egesz-orokkevalosagon-at/

 

 
 
—–
Római katolikus:
2018-10-2729. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus az Egyházfeje; általa növekszik szeretetben az Egyház.
Testvéreim!
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben. Ezért mondja az írás:
Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.
Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Akkor majd nem leszünk többé kiskorú gyermekek, akiket mindenféle megtévesztő emberi tanítás és tévedésbe ejtő álnokság megingat és magával sodor. Az igazság útján járva szeretetben fogunk élni, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet, (az Egyházat) egybekapcsolja és összetartja a különböző ízületek segítségével és minden tag arányos együttműködésével. Így növekszik Krisztus teste, (az Egyház), és építi fel magát a szeretetben.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,7-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk. Vö. 1. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Örvendeztem, amikor azt mondták nekem, * az Úr házába megyünk.
Íme, itt állunk már kapuid előtt, * kapuid előtt, ó, Jeruzsálem.
Hívek: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Jeruzsálem városa jól megépült, * részei egymáshoz illenek.
Oda járulnak föl a törzsek, * az Úr népének törzsei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.
E: Az Úr Izraelnek törvénybe adta, * hogy ott nevére áldást mondjanak,
mert ott állnak az ítélőszékek, * Dávid házának székei.
H: Isten házába indulunk, * örömtől dobban a szívünk.

Zsolt 121,1-2.3-4a.4b-5

ALLELUJA
Én nem kívánom a bűnös halálát, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * hanem hogy a bűnös éljen, és hozzám térjen. Ez 33,11 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tartsunk mindnyájan bűnbánatot, mert így mentjük meg lelkünket!
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: »Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?« De az így válaszolt: »Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.«
Ezek az evangélium igéi.
Lk 13,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-27


——
Görög katolikus:

Tudjuk, hogy ez a „sátor”, amelyben itt a földön élünk — vagyis a testünk —, egyszer el fog pusztulni. Isten viszont örök lakóhelyet készített számunkra a Mennyben, amelyet nem emberek építettek. Ezért, amíg ebben a földi testben élünk, sóhajtozunk, mert szeretnénk már beköltözni mennyei otthonunkba. Amikor majd oda beköltözhetünk, az olyan lesz, mintha felöltöztetnének bennünket, és akkor valóban nem leszünk meztelenek! Most, amíg ebben a földi testben élünk, sok teher nehezedik ránk, s ezért sokszor sóhajtozunk. Mégsem kívánjuk „levetni” ezt a földi testet. Inkább szeretnénk, ha „rávehetnénk” azt a mennyeit, hogy ezt a halandó testet teljesen nyelje el az örök élet. Aki pedig bennünket éppen erre készített fel, az maga Isten! Ő adta nekünk előlegbe a Szent Szellemet, aki annak a biztosítéka, hogy mindazt, amit Isten megígért, valóban meg is fogjuk kapni.

Ezért minden körülmények között bátran tekintünk előre. Hiszen tudjuk, hogy amíg ebben a földi testben élünk, távol vagyunk az Úrtól. A benne való hitünk és bizalmunk által élünk, nem pedig ahhoz igazodva, amit a szemünkkel látunk, ezért vagyunk bátrak és bizakodók. Jobban szeretnénk ugyan kiköltözni ebből a földi testből, és hazaköltözni az Úrhoz, de akár ebben a testben élünk, akár hazaköltözünk, arra törekszünk, hogy az Úr kedvében járjunk. 10 Mert kivétel nélkül mindannyiunknak oda kell állnunk Krisztus ítélőszéke elé! Ott fogja mindenki megkapni, amit megérdemel, aszerint, hogy ebben a földi testben mit tett: jót, vagy rosszat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Corinthians+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/27

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

5-6 Hallgass meg minket, Urunk — felelték a hettiták —, hiszen nagy fejedelem vagy közöttünk! Válaszd bármelyik neked tetsző temetkezőhelyet, és oda temesd halottadat! Egyikünk sem fogja megtagadni tőled, sem megakadályozni téged, akármelyikünké is legyen az a hely.”

Akkor Ábrahám fölkelt, és meghajolt a hettiták előtt, majd ezt válaszolta: „Ha valóban megengeditek, hogy itt temessem el halottamat, akkor szóljatok az érdekemben Efrónnak, Cóár fiának! Mert az ő tulajdona az a makpélai barlang, a szántóföldje végében — azt szeretném megvenni tőle. Teljes árat fizetek érte, akármennyi is legyen az. Itt előttetek kész vagyok megadni az árát, hogy saját temetkezőhelyem legyen az a barlang.”

10 Efrón is ott ült a hettita vezetők között, és most ő szólalt meg, hogy mindenki hallotta, aki arra járt a városkapunál: 11 „Nem úgy, Uram! Hanem, kérlek, hallgasd meg ajánlatomat! Neked adom azt az egész földet, amelyben a barlang fekszik. Népem fiai előtt, mint tanúk előtt, neked adom, csak temesd oda halottadat!”

17-18 Így vásárolta meg a hettiták nyilvánossága előtt Ábrahám Efróntól azt a makpélai földdarabot. Ez a terület Mamrétól, azaz Hebrontól keletre fekszik, fák is vannak rajta, és ebben van az a bizonyos barlang. Mindez Ábrahám tulajdona lett. 19 Ezután Ábrahám eltemette Sárát, a feleségét Makpéla mezején, a barlangban, Mamrétól, azaz Hebrontól keletre, Kánaán földjén. 20 Ez a földdarab, a benne fekvő barlanggal együtt — mivel a hettitáktól megvásárolta — Ábrahám jogos tulajdona lett, családi temetkezőhelyül.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+23%3A1-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Adónijjá meg akarja szerezni a királyságot

Dávid király nagyon megöregedett, és idős kora miatt állandóan fázott. Szolgái hiába próbálták takarókkal melegíteni. Végül azt javasolták a királynak: „Hadd keressünk urunknak egy fiatal szűz leányt, aki gondozza a királyt. Ha ez a leány a király karjai között fekszik, akkor urunk nem fog fázni többé.” A király szolgái tehát keresni kezdtek egész Izráelben egy szép leányt, hogy szolgálja a királyt. Végül rátaláltak a súnémi Abiságra, akit el is vittek Dávidhoz. Ez a leány valóban nagyon szép volt. Ettől fogva ő ápolta és gondozta a királyt, aki azonban nem hált vele.

5-6 Adónijjá, Dávid fia, akit Haggít szült Dávidnak, daliás termetű férfi volt. Adónijjá később született, mint a féltestvére, Absolon. Adónijjá elbizakodottságában ezt mondta: „Én leszek a király Dávid után!” Saját testőrökből álló kíséretet szerzett magának, amely lovasokból, harci szekerekből és ötven gyalogos katonából állt. Ez utóbbiak mindig Adónijjá harci szekere előtt futottak, akárhová ment. Dávid azonban soha nem szólt Adónijjának, és nem vonta kérdőre, bármit is tett. Soha nem dorgálta meg: „Fiam, miért viselkedsz így?!”

Adónijjá tanácskozott Jóábbal, Cerúja fiával és Ebjátárral, a pappal, akik a pártjára álltak, és támogatták. Azonban voltak, akik nem csatlakoztak Adónijjához: Cádók pap, Benája, Jójádá fia, azután Nátán próféta, Simei, Réi, meg Dávid testőrei.

Ezután történt, hogy Adónijjá juhokat, marhákat és hizlalt borjakat áldozott a Kígyó-sziklánál, a Rógél-forrás[a] mellett. Erre az alkalomra meghívta a testvéreit — a király összes fiát —, és Júda törzsének minden királyi tisztviselőjét, 10 csak a következőket nem hívta meg: Salamont, a testvérét; Nátán prófétát meg Benáját és a király testőreit.

Nátán és Betsabé közbenjár Dávidnál

11 Nátán próféta azonban megtudta ezt, és felkereste Betsabét, Salamon anyját. Ezt kérdezte tőle: „Nem hallottad, hogy Adónijjá, Haggít fia lett a király? Urunk, Dávid pedig semmit sem tud róla! 12 Most hát hallgass rám! Hadd adjak neked tanácsot, hogyan mentheted meg az életedet és fiad, Salamon életét is.

Salamon trónra lép

32 Majd Dávid király ezt parancsolta: „Hívjátok ide Cádók papot, Nátán prófétát és Benáját, Jójádá fiát!” Azok be is jöttek, és megálltak a király előtt, 33 aki ezt parancsolta nekik: „Vegyétek magatok mellé szolgáimat! Salamont ültessétek fel az öszvéremre, és vonuljatok le a Gihon-forráshoz![b] 34 Ott Cádók pap és Nátán próféta kenje fel Salamont egész Izráel királyává! Azután fújjátok meg a trombitákat, és kiáltsátok: »Éljen Salamon király!« 35 Azután vonuljatok fel ide, és Salamon üljön a trónomra, mert helyettem ő lesz a király! Őt választottam, hogy uralkodjon Izráel és Júda fölött.”

36 Benája, Jójádá fia így válaszolt a királynak: „Ámen! Úgy legyen! Mondjon rá áment az Örökkévaló, uram, királyom Istene is! 37 Ahogyan az Örökkévaló vele volt urammal, a királlyal — úgy legyen Salamonnal is, és tegye trónját még hatalmasabbá, mint uram, Dávid király trónját!”

38 Akkor Cádók pap, Nátán próféta, Benája, Jójádá fia és a királyi testőrség felültette Salamont Dávid király öszvérére, és levonultak a Gihon-forráshoz. 39 Cádók pap a Szent Sátorból kihozta az olajtartót, amelyben a szent olajat őrizték. Az olajat Salamon fejére öntötte, így kente fel királlyá. Megfújták a trombitákat és az egész nép azt kiáltotta: „Éljen Salamon, a király!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kings+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tettek Isten Dicsőségére

Igazság Könyve:

“2013.09.18 17:08

Drága szeretett leányom, amikor azt mondtam, hogy újra eljövök majd ítélni élőket és holtakat, akkor ezzel a következőt akartam mondani: Az első Ítéletnek be kell teljesednie, és ez alatt azt értem, hogy Második Eljövetelemkor minden életben maradt embert a Földön a szerint fogok megítélni, amit addig az időpontig tettek Isten Dicsőségére. Ítéletem szigorú lesz, mivel ekkorra már Irgalmam elárasztotta a Földet.

Azok, akik közületek – Engem elutasítván – továbbra is hajthatatlanok maradnak – jóllehet az Igazság meg lett nektek mutatva -, félre lesznek dobva Tőlem. Ti nem fogjátok elfogadni soha Irgalmamat, függetlenül attól, hogy mennyire esedezem üdvösségetekért. Az Engem való megtagadásotok és Irántam való gyűlöletetek örök szenvedést fog hozni nektek, és Én keserű és szomorú könnyeket fogok hullatni értetek. Ó, mennyire fogtok a földi kényelem után vágyakozni, annak ellenére, hogy ott a bűnös élvezetekre és a hatalom utáni gonosz törekvésekre vesztegettétek az időt, és ahol másokat elnyomtatok. A Föld egy rég elveszett paradicsomnak fog tűnni, amikor a sötétség mélységében Segítségemért fogtok ordítani.


Azok, akik közületek szeretnek Engem, de akiknek lelkét a bűn megrontotta, nem kell félniük, mert Irgalmammal foglak elnyelni benneteket, ha kéritek azt. Minden bűnös megmentésre kerül, mihelyt megváltja magát a Szemeimben, nem számít, hogy mennyire súlyosak a bűnei.Az élők, akik a Kegyeimben vannak, Dicsőséges Paradicsomomba fognak felemeltetni. Ezek között mindenféle bűnös lesz, minden vallásból és fajból való ember, aki hívott Engem, Üdvözítőjét, az Emberfiát, és mindazok, akik kérik Tőlem, hogy mentsem meg őket.Fel fogom támasztani a halálból azokat, akik már megtisztultak a Tisztítótűz mélységeiben, valamint azokat, akik a Mennyországban türelmesen várnak eme Nagy Nap elérkezésére. A többi száműzettetik.Időtöket a Földön Atyám határozta meg, és ez a nap Számomra még ismeretlen, de Én most a következőket mondom nektek: ti, ez a nemzedék, össze lesztek gyűjtve és Új Paradicsomomba foglak vinni benneteket, amikor az Ég és Föld eggyé fog válni. Időt kaptatok a felkészülésre, tehát jól használjátok fel azt, mivelhogy örök életet kaphattok, és megoszthatjátok azt szeretteitekkel. Most arra kérlek benneteket, hogy ajánljatok fel Nekem minden szeretett személyt, családotokat, barátaitokat és nemzeteteket, hogy Drága Vérem Védelmével boríthassam be őket.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/masodik-eljovetelemkor-minden-eletben-maradt-embert-a-foldon-a-szerint-fogok-megitelni-amit-addig-az-idopontig-tettek-isten-dicsosegere/
 
 
 

“2013.09.18 23:30

Drága szeretett leányom, azt kérem tőletek, hogy mindnyájan imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme különleges imáját mindazok felajánlására, akik közel állnak hozzátok, hogy Drága Véremmel beboríthassam őket.

A Keresztes Imahadjárat 122. imája: Felajánlás Jézus Krisztus Drága Vérének
Drága Jézus, kérlek, szentelj meg engem, a családomat, a barátaimat, a nemzetemet, hogy Drága Véred védelme alatt legyenek.
Te meghaltál értem, és a Te Sebeid az én sebeim lettek, mivelhogy méltósággal elfogadom a szenvedést, melyet a Második Eljöveteledhez vezető úton fogok elviselni.
Együtt szenvedek Veled, drága Jézus, amint megpróbálod a Szívedbe gyűjteni Isten minden gyermekét, hogy így Örök Életünk legyen.
Boríts be engem és mindazokat, akiknek szükségük van Védelmedre a Te Drága Véreddel. Ámen.
Mindössze annyit kell tennetek, hogy bíztok Bennem, és Én meg fogom védeni mindazokat, akik Hozzám fordulnak a saját és mások lelkének üdvösségéért.
Menjetek és készüljetek fel az Ítélet Napjára. Megáldalak mindnyájatokat és megadom nektek az erőt, hogy odaadással folytassátok Keresztes Imahadjáratom Imáinak az imádkozását.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/imadkozzatok-a-keresztes-imahadjarat-eme-kulonleges-imajat-mindazok-felajanlasara-akik-kozel-allnak-hozzatok-hogy-draga-veremmel-beborithassam-oket/

 

—–
Római katolikus:
2018-09-18

24. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az Egyház Krisztus titokzatos teste, amelynek tagjai a hívek.
Testvéreim!
A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így van ez Krisztussal is.
Mi ugyanis, akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk, mindnyájan egy testté lettünk a keresztségben az egy Lélek által. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból. Ti pedig Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai. Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal és gyógyító erővel? Mindnyájan beszélnek nyelveken? Mindnyájan értelmezik a beszédeket?
Ti törekedjetek értékesebb adományokra!
Ez az Isten igéje.
1Kor 12,12-14.27-31a

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Isten népe vagyunk * és legelőjének nyája! 2c. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal!
Járuljatok színe elé * vidám énekszóval!
Hívek: Isten népe vagyunk * és legelőjének nyája!
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övéi vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Isten népe vagyunk * és legelőjének nyája!
E: Őt magasztalva lépjetek be kapuján, † énekelve vonuljatok hajlékába, * áldjátok nevét, és adjatok hálát néki.
H: Isten népe vagyunk * és legelőjének nyája!
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad, * és hűsége nemzedékről nemzedékre.
H: Isten népe vagyunk * és legelőjének nyája!
Zsolt 99,2-5

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus megsajnálja a síró édesanyát, és feltámasztja annak fiát.
Abban az időben Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság.
Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból.
Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának.
Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk.” „Isten meglátogatta népét.” Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 7,11-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-18


——
Görög katolikus:
19 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának. 20 Isten szellemi értelemben beépített benneteket abba a templomba[a], amelynek alapját az apostolok és próféták alkotják. Ennek a szellemi templomnak a sarokköve[b] maga Krisztus Jézus, 21 aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen. 22 Krisztusban ti is — mindazokkal együtt, akik őhozzá tartoznak — folyamatosan beépültök ebbe a templomba, amely Isten számára készül, hogy ő lakjon abban, a Szent Szellem által.”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+2%3A19-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten rejtett terve

Mindezek miatt vagyok én, Pál, most fogságban. Azért kerültem ide, mert Krisztus Jézust szolgálom tiértetek, akik a zsidóságon kívüli nemzetek közül valók vagytok. Biztosan hallottatok már arról a megbízatásról, amelyet Istentől kaptam — kegyelme által — a ti érdeketekben. Isten ugyanis közvetlen kijelentés által ismertette meg velem azt a korábban rejtett tervét, amelyről az előbb röviden írtam már. Ha ezt elolvassátok, megértitek belőle, milyen betekintést engedett nekem a Krisztusra vonatkozó rejtett tervébe. Ezt Isten mindeddig senkinek sem mutatta meg olyan módon, ahogyan most kijelentette a Szent Szellem által szent apostolainak és prófétáinak.

Ez a titok pedig a következő: az örömüzenet által a nem zsidó származásúak örököstársaivá lettek a zsidóknak, részeivé váltak ugyanannak a Testnek, és ők is ugyanúgy várják Isten — Krisztusban adott — ígéreteinek beteljesedését.

Ennek az örömüzenetnek a szolgája lettem. Irántam való jóindulatából Isten ajándékozott meg ezzel a feladattal. Így mutatta meg a hatalmát bennem, …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus családfája

23 Jézus körülbelül harminc éves volt, amikor megkezdte nyilvános működését. Az emberek József fiának gondolták.

Éli fia volt.

24 Éli Mattát fia,

Mattát Lévi fia,

Lévi Melki fia,

Melki Jannáj fia,

Jannáj József fia,

25 József Mattatiás fia,

Mattatiás Ámós fia,

Ámos Náhum fia,

Náhum Heszli fia,

Heszli Naggai fia,

26 Naggai Mahat fia,

Mahat Mattatiás fia,

Mattatiás Simei fia,

Simei Jószek fia,

Jószek Jóda fia,

27 Jóda Jóhánán fia,

Jóhánán Résa fia,

Résa Zerubbábel fia,

Zerubbábel Sealtiel fia,

Sealtiel Néri fia,

28 Neri Melki fia,

Melki Addi fia,

Addi Kószám fia,

Kószám Elmadám fia,

Elmadám Ér fia,

29 Ér Jézus fia,

Jézus Eliézer fia,

Eliézer Jórim fia,

Jórim Mattát fia,

Mattát Lévi fia,

30 Lévi Simeon fia,

Simeon Júda fia,

Júda József fia,

József Jónám fia,

Jónám Eljákim fia,

31 Eljákim Melea fia,

Melea Menna fia,

Menna Mattáta fia,

Mattáta Nátán fia,

Nátán Dávid fia,

32 Dávid Isai fia,

Isai Óbed fia,

Óbed Boáz fia,

Boáz Szalmón fia,

Szalmón Nahsón fia,

33 Nahsón Aminádáb fia,

Aminádáb Admin fia,

Admin Arni fia,

Arni Heszrón fia,

Heszrón Fáresz fia,

Fáresz Júda fia,

34 Júda Jákób fia,

Jákób Izsák fia,

Izsák Ábrahám fia,

Ábrahám Táré fia,

Táré Náhór fia,

35 Náhor Szerug fia,

Szerug Reu fia,

Reu Peleg fia,

Peleg Héber fia,

Héber Selah fia,

36 Selah Kénán fia,

Kénán Arpaksád fia,

Arpaksád Sém fia,

Sém Nóé fia,

Nóé Lámek fia,

37 Lámek Metusélah fia,

Metusélah Hénók fia,

Hénok Járed fia,

Járed Mahalalél fia,

Mahalalél Kénán fia,

38 Kénán Enós fia,

Enós Sét fia,

Sét Ádám fia,

Ádám pedig Isten fia volt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+3%3A23-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust próbára teszi a Sátán

4.1 Jézus a Szent Szellemmel beteljesedve visszatért a Jordán folyótól. A Szent Szellem ekkor kivezette a pusztába,”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/09/18
—–

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A Tízparancsolatot, melyet Atyám Mózes próféta által adott a világnak, az ember átírja

Igazság Könyve:
2013.07.08 17:00

Drága szeretett leányom, bármikor azt érzed, hogy kevés remény van a bűnösök számára, kérlek, ne feledd, hogy Nagy Irgalmasságom szakadatlan. Nincs egyetlen lélek sem a világon, akit ne szeretnék megölelni, vagy ne vinném el neki a Megváltás Ajándékát. Szeretlek mindnyájatokat. Megbocsátok mindazoknak, akik a Megváltás Ajándékáért könyörögnek Hozzám, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogom megbüntetni azokat, akik súlyos bűnt követnek el.

A Tízparancsolatot, melyet Atyám Mózes próféta által adott a világnak, az ember átírja. Ízekre szedték azokat, elferdítették, és új értelmet adtak nekik, úgy, hogy az ember el tudja nézni a bűnt.

Ti más hamis isteneket bálványoztok és igazoljátok azt. Ti szörnyű hazugságban éltek, amikor ilyen módon sértegetitek Atyámat, és mégis a pogányok, amikor az Igazságot megmutatják nekik, bűnbánatot fognak tartani és Én várni fogok, hogy átöleljem őket.

Ti gyilkoljátok egymást és azt mondjátok, hogy egyszerűen csak irgalmat mutattok, amikor ezt teszitek. Törvényesítitek a gyilkosságot, a kivégzést, az eutanáziát és az abortuszt és azt mondjátok, hogy ezek jó dolgok. Ez a gonoszság legrosszabb formája, amikor minden Élet Szerzőjét – Az Ég és a Föld Teremtőjét – kihívjátok azáltal, hogy megmásítjátok Isten Isteni Törvényeit. Mégis, amikor igaz bűnbánatot mutattok, Én szintén várni fogok, hogy Karjaimba zárjalak benneteket.

Fosztogatjátok azt, ami nem a tietek és loptok a nincstelenektől annak érdekében, hogy kielégítsétek a még többre való vágyaitokat. A test szörnyű bűneit követitek el, melyek emberi méltóságon aluliak, és úgy viselkedtek, mint verembe szabadított vadállatok. Hitványságotok iszonyatos Isten Szemében, de mégis, ha hívtok Engem és Irgalomért könyörögtök Hozzám, Én ott leszek, türelmesen várva. Ha megszentségtelenítitek Istent azáltal, hogy nem vagytok hajlandók elfogadni Létezését, és aztán megpróbáljátok magatokkal vinni a mélységbe Gyermekeit a fenevaddal együtt, Én még mindig várni fogok, ameddig visszafordultok és megkértek Engem, hogy ismertessem meg Magam veletek.

Sokan azok közül, akik elfogadjátok az Igazságot, nem fordítotok többé időt arra, hogy a Sabbat napján (az Úr napján) megtiszteljetek Engem, mert ti a saját igényeiteket részesítitek előnyben Velem szemben. Ti annyira megsebeztek Engem, mert ti már tudjátok, hogy Isten gyermekei vagytok. Elhagytátok Atyátok Házát és csak akkor fogtok visszajönni, ha nem lesz fedél a fejetek fölött. És Én várni fogok arra, hogy üdvözöljem visszatéréseteket.

Szeretetetek Isten iránt meggyengült, akárcsak szüleitek iránti szeretetetek és tiszteletetek. A szívetek olyannyira megkeményedett, hogy az irántuk való szereteteteket és a róluk való gondoskodásotokat nem olyan módon mutatjátok meg, ahogyan kellene.

Ti naponta káromoljátok és szidjátok Istent, a legtiszteletlenebb módon használva Nevemet, de nem akartok olyan módon beszélni Velem, ahogyan szeretném. Amikor másokat rágalmaztok, engem rágalmaztok. Ha egy másik személy hírnevében kárt tesztek, akkor elpusztítjátok Szeretetemet. És mégis, amikor bűnbánatot mutattok, meg fogok bocsátani nektek.

Ti tiszteletlenséget mutattok a házasság intézményével szemben és nem csináltok nagy ügyet ennek a Legszentebb Szentségnek a sértéséből. Azon kívül sértegetitek Istent, amikor továbbra is Áldását keresitek a házasságra, még akkor is, amikor Ő azt nem ismeri el és nem tudja azt elismerni. Mégis tovább sértegetitek Őt.

Annyira megszállottak vagytok a földi javak keresésétől és annyira fertőzöttek vagytok az egészségtelen becsvágyaitoktól, hogy elpusztítjátok azokat az embereket, akik az utatokba kerülnek. Ennek ellenére Én Irgalmat fogok mutatni nektek, ha visszajöttök Hozzám.

Nincs olyan rossz bűn – kivéve a Szentlélek elleni káromlást –, hogy azt ne lehessen megbocsátani. Esedezem mindnyájatokhoz, hogy vizsgáljátok meg lelkiismereteteket és még egyszer békéljetek meg Velem.

Én Türelmes vagyok. Én a Szeretet vagyok. Én a Ti Üdvösségetek vagyok. Én várok. Kérlek, jöjjetek mielőbb Hozzám, mert Én mérhetetlen szenvedéllyel szeretlek benneteket. Nem fogok nyugodni addig, ameddig meg nem mentettelek mindnyájatokat.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-tizparancsolatot-melyet-atyam-mozes-profeta-altal-adott-a-vilagnak-az-ember-atirja/

—–
Római katolikus:
” OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Örök nyugtalanság annak sorsa, aki múló javakért fáradozik. Boldog csak az, aki Isten igéjére szomjazik.
A szegények elnyomóit prófétája által így inti az Úr:
Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy árulhassuk a gabonát, kisebb vékával, nagyobb súlyokkal, mérleggel, csalárdul, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?”
De azt mondja az Úristen: „Eljön a nap, amikor délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre.
Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dalotokat; gyászruhát adok rátok és kopaszságot hozok fejetekre; olyanná teszem az országot, mintha egyszülöttjét gyászolná, és végnapjuk a keservek napja lesz.
Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.”

Akkor felkerekednek tengertől-tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.
Ez az Isten igéje.
Ám 8,4-6.9-12
 
 
 

2018-07-08

Évközi 14. vasárnapKezdőének:
Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, templomod belsejében. Istenünk, miként már neved is, úgy fölséged is betölt minden földhatárt; jobbod telve igazsággal. (Zsolt 47,10-11)

Könyörgés:
Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemelted az elesett emberiséget. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Ezekiel így ír prófétai meghívásáról:
Az Úr megszólított engem, a Lélek eltöltött, lábaimra állított, és hallottam, amint az Úr beszélt hozzám.
Ezt mondta nekem: „Emberfia, elküldelek Izrael fiaihoz, a lázadókhoz, akik fellázadtak ellenem. Ők és atyáik lázadoztak ellenem mind a mai napig. Fiaiknak kemény a fejük és megátalkodott a szívük. Hozzájuk küldelek, hogy mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten. Akár meghallgatják, akár nem hallgatják – mert hiszen lázadó nemzedék ez –, megtudják, hogy próféta van közöttük.
Ez az Isten igéje.
Ez 2,2-5

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk. 2. tónus.
Előénekes: Szememet hozzád emelem, * hozzád, aki a mennyben lakozol.
Íme, miként a szolgák szeme * uruk kezére figyel.
Hívek: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
E: Miként a szolgálók szeme úrnőjük kezére, * úgy tekintünk Urunkra,
Istenünkre, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
H: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
E: Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, * mert igen elteltünk gyalázattal.
Túlságosan megtelt a lelkünk * a dúslakodók gúnyolódásával és a kevélyek megvetésével.
H: Szemünk az Úrra tekint, * amíg csak meg nem könyörül rajtunk.
Zsolt 122,1-2a.2bcd.3-4

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testvéreim! Hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.”
Ezért legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakjék bennem. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.
Ez az Isten igéje.
2Kor 12,7-10

ALLELUJA
Az Úr Lelke van rajtam, * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Lk 4,18 – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,1-6″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-08


——
Görög katolikus:

Jézus megjelenik a tanítványainak

36 Még be sem fejezték, amikor hirtelen maga Jézus jelent meg közöttük, és a szokásos módon köszönt nekik: „Békesség!”

37 Ettől nagyon megrémültek, és félelmükben azt hitték, hogy valamilyen szellemet látnak. 38 De Jézus bátorította őket: „Miért vagytok összezavarodva? Miért nem hisztek a szemeteknek? 39 Nézzétek meg a kezemet és lábamat! Érintsetek meg, és győződjetek meg róla, hogy valóban én vagyok az! A szellemeknek nincs sem húsa, sem csontja, de amint látjátok, nekem van.”

40 S ezzel megmutatta nekik a kezeit és lábait. 41 De azok örömükben még mindig nem tudták elhinni, hogy valóság, amit látnak, és csak csodálkoztak. Ekkor Jézus megkérdezte: „Van itt valami ennivaló?” 42 Akkor adtak neki egy darab sült halat, 43 s ezt Jézus a szemük láttára megette.

44 Azután ezt mondta: „Látjátok, erről beszéltem nektek, amíg veletek voltam! Szükséges volt, hogy minden beteljesedjen, amit megírtak rólam Mózes Törvényében, a próféták könyveiben és a zsoltárokban!”

45 Ezután megvilágosította a tanítványok értelmét, hogy értsék az Írásokat. 46 Majd ezt mondta nekik: „Az Írásokban ez áll: a Messiásnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel fog támadni a halálból. 47-48 Ti láttátok, hogy ez megtörtént! Tanúk vagytok erre. Ezért menjetek és az én nevemben hirdessétek mindenkinek, hogy bűneikre bocsánatot nyerhetnek. Hirdessétek, hogy térjenek vissza Istenhez, változtassák meg gondolkodásukat és akkor Isten is megbocsát nekik. Kezdjétek itt, Jeruzsálemben, és mondjátok el mindenkinek az egész világon! 49 Én pedig el fogom küldeni hozzátok, akit Atyám megígért nektek, de amíg azt a mennyei erőt meg nem kapjátok, maradjatok itt, Jeruzsálemben!”

Jézus visszatér a Mennybe

50 Ezután Jézus kivezette a tanítványait Jeruzsálemből, mejdnem egészen Betániáig. Ott felemelte a kezét, és megáldotta őket, 51 közben felemelkedett és eltávolodott tőlük. Így vitték fel őt a Mennybe. 52 A tanítványok imádták Jézust, és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe. 53 Mindig a Templom területén tartózkodtak, dicsérték és áldották Istent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A36-53&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Különböző ajándékokat kaptunk aszerint, hogy Isten mire adott nekünk kegyelmet. Használjuk hát ezeket! Ha például valaki a prófétálás ajándékát kapta, akkor a hite mértéke szerint használja ezt az ajándékot! Aki a gyakorlati dolgokban való szolgálat ajándékát kapta, azzal szolgáljon! Aki a tanítás ajándékát, az tanítson! Aki a biztatás és bátorítás ajándékát kapta, az biztassa és bátorítsa a többieket! Aki az adakozás ajándékát kapta, az adakozzon egyszerűen és tiszta szívvel! Aki azt az ajándékot kapta, hogy vezető legyen, az végezze szorgalmasan a feladatát! Aki azt kapta, hogy a szenvedőkkel jót tegyen, az tegye ezt jókedvűen és barátságosan!

A bennetek lévő isteni szeretet képmutatás nélkül jusson érvényre! Gyűlöljetek minden gonoszságot, viszont ragaszkodjatok ahhoz, ami jó! 10 Testvéri szeretettel szeressétek egymást, és a másik testvérnek mindig adjatok nagyobb tiszteletet, mint amit tőle vártok! 11 Ha dolgozni kell, ne lustálkodjatok, a Szent Szellem tüze lobogjon bennetek, hiszen az Urat szolgáljátok! 12 A reménység töltsön be örömmel! Legyetek türelmesek és kitartók, ha nehézségek vesznek körül! Állandóan imádkozzatok! 13 Isten népét segítsétek adományaitokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljátok a szíves vendéglátást!

14 Még azokat is áldjátok, akik üldöznek vagy zaklatnak titeket! Ne kívánjatok nekik semmi rosszat, hanem áldjátok őket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+12%3A6-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus meggyógyít egy béna férfit

Ezután Jézus beszállt egy bárkába, átkelt a tavon, és a saját városába ment. Ott néhányan egy béna férfit vittek hozzá hordágyon. Jézus látta azoknak a hitét, akik hordozták a beteget, ezért odafordult a bénához: „Bízzál fiam, a bűneid meg vannak bocsátva!”

Ezt hallotta néhány törvénytanító is, akik egymás között így tanakodtak: „Ez az ember Istent gyalázza!

Mivel Jézus tudta, hogy mit gondolnak, ezt mondta nekik: „Miért gondoltok ilyen rosszat? Mi könnyebb? Azt mondani, hogy meg vannak bocsátva a bűneid, vagy azt, kelj fel, és menj el? Győződjetek meg róla: az Emberfia felhatalmazást kapott, hogy itt a földön megbocsássa a bűnöket.” Ekkor a beteghez fordulva így szólt: „Kelj fel, fogd a hordágyat, és menj haza!” Ekkor a férfi felkelt, és hazament. Amikor látta ezt az összegyűlt sokaság, félelem és csodálat töltötte el őket, és dicsőítették Istent, aki ilyen nagy hatalmat adott az embernek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+9%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

744. Nem az a Küldetésem, hogy egy új Bibliát adjak nektek, mert az nem lehetséges, mivel Atyám Könyve a teljes Igazságot tartalmazza

744 = 24 x 31
Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amikor azok, akik szeretnek Engem, megkérdezik tőled, hogy mi a Küldetésed célja, a te válaszod ez kell, hogy legyen: a lelketek megmentése. Amikor gúnyosan kinevetnek téged, kigúnyolnak és azt kérdezik, hogy mi adott neked jogot arra, hogy Isten Szavát hirdesd – a válasz ez: Jézus így tudja megmenteni a lelketeket. Aztán, amikor azok, akik már hirdetik Szent Szavamat és követik Tanításaimat, eretnekséggel vádolnak téged, számukra a következő a válasz: Ti, akik hűségesek vagytok Krisztushoz, nem gondoljátok, hogy Isten Szemében ti is bűnösök vagytok? Ti nem szeretnétek megmenteni a lelketeket?A bűn mindig ott fog állni köztetek és Isten között. Minden egyes lélekre vonatkozik, beleértve a legmegátalkodottabb bűnösöket és azokat is, akik közületek választott lelkek, hogy sohasem lesznek mentesek a bűntől addig, míg Én újra el nem jövök. Lehet, hogy minden alkalommal megszabadultok bűneitektől, amikor meggyónjátok azokat, de a lelketek csak egy rövid időre tisztul meg.

Soha ne érezzétek azt, hogy nincs szükségetek az Élet Táplálékára. Fényem Magamhoz vonz most benneteket ezen az oly különleges Küldetésen keresztül. Nagy áldásokban és különleges kegyelmekben részesítelek benneteket, ha válaszoltok Hívásomra, amint Új Királyságom, Új Paradicsomom felé hívlak benneteket.

Lehet, hogy azt gondoljátok, Istennek nem kellett volna egy másik prófétát küldenie, mivelhogy Kereszthalálom után az emberiség megszabadult a Sátán szorításából, és hogy Tanításaimon keresztül megkaptátok az Igazságot, amelyet Atyám Könyve, a Szent Biblia tartalmaz. És valóban, igazatok lenne, de csak erre vonatkozólag. Azonban itt még több minden van, amit tudnotok kell, mivel a próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, nem ismertek számotokra.

Ti csupán csak egy összefoglalót kaptatok meg, és mégis közületek sokan vonakodnak elismerni annak tartalmát. Ti félvállról veszitek a Jelenések Könyvét, és nem is akarjátok azt megérteni.

Nem az a Küldetésem, hogy egy új Bibliát adjak nektek, mert az nem lehetséges, mivel Atyám Könyve a teljes Igazságot tartalmazza.

Az Én feladatom egyrészt az, hogy – egy olyan világban, amely belemerült a pogányságba – az Igazságra emlékeztesselek benneteket, másrészt pedig az a Vágyam, hogy felkészítsem a lelketeket Második Eljövetelem idejére.

Sokan közületek azt mondják, hogy ismernek Engem, de ennek ellenére sokan mégis elhagyták az Igazságot. Sokan nem hisznek a Sátán vagy a Pokol létezésében és éppen ezért a bűnt sem veszik komolyan. A bűn iránti toleranciátoknak köszönhetően súlyos tévedésbe vezettek benneteket. És a legnagyobb megtévesztések csak most következnek szerte a Keresztény Egyházakban, amikor a bűnt félredobják. A megtévesztés tanaiba fognak vezetni benneteket. Ez a gonosznak egy fondorlatos terve, hogy eltávolítson Tőlem benneteket.

Isteni Jelenlétemnek köszönhetően – mivel Testem és Vérem a világ minden Tabernákulumában megtalálható – képesek voltatok a bűnt legyőzni. DE MOST, AMIKOR MEGVALÓSUL A SZENT EUKARISZTIA ELTÁVOLÍTÁSÁNAK TERVE, TEHETETLENEK LESZTEK.

Ezért van az, hogy feltárom az Igazságot arról, ami be fog következni, hogy felkészíthesselek benneteket. Csak azért hívlak most titeket, mert szeretlek benneteket.

Amikor a megtévesztések lelepleződnek, akkor majd megértitek, hogy milyen sokat kell tanulnotok, és hogy a büszkeség mennyire megakadályozott benneteket abban, hogy elfogadjátok Irgalmasságom Kezét, és hogy mennyire semmik vagytok Nélkülem.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nem-az-a-kuldetesem-hogy-egy-uj-bibliat-adjak-nektek-mert-az-nem-lehetseges-mivel-atyam-konyve-a-teljes-igazsagot-tartalmazza/

—–
Római katolikus:

” 5. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Szétszórt népét összegyűjti majd az Isten, örök szövetségre lép velük, és köztük él. 
Prófétája által szól az Úr: Én kiragadom Izrael fiait a népek közül, ahová elhurcolták őket. Összegyűjtöm őket mindenhonnan, és a saját földjükre vezetem őket.
Egy néppé teszem Őket országomban, és Izrael hegyein egy király kormányozza majd őket, és nem alkotnak többé két népet, és nem oszlanak többé két országra.
Nem szennyezik be többé magukat bálványaikkal, tévelygéseikkel és bűneikkel. Kiszabadítom őket minden tévelygésükből, amellyel vétkeztek, megtisztítom őket, és az én népem lesznek, ÉN MEG AZ Ő ISTENÜK LESZEK.
Szolgám, Dávid lesz majd a királyuk, és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak. Törvényeimhez igazodnak, és szemük előtt tartják parancsaimat, és teljesítik azokat.
Azon a földön laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákobnak adtam, s amelyen atyáitok is laktak. Ők is ezen laknak majd, fiaik is, sőt fiaik fiai is, mindörökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük mindörökké.
A béke szövetségét kötöm velük, s ez örök szövetség lesz. Megerősítem és megsokasítom őket, és felállítom közöttük szentélyemet, örök időkre.
Köztük lesz hajlékom, és ÉN AZ Ő ISTENÜK LESZEK, ők meg az én népem lesznek. Akkor megtudják a nemzetek, hogy ÉN VAGYOK AZ ÚR, én szentelem meg Izraelt, mert szentélyem mindörökre köztük lesz.
Ez az Isten igéje.
Ez 37,21-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. (Vö. 10d. vers.)
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
Aki szétszórta Izraelt össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.
…..

Jer 31,10.11-12ab.13

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Ez 18,31 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus meghal, hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. 
….

Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”
Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.
Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.
Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”
A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 11,45-57″

——
Görög katolikus: 
“13 A lépcső mellett maga az Örökkévaló állt, és ezt mondta neki: „ ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ, atyádnak[a], Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene. Neked és leszármazottjaidnak adom a földet, amelyen fekszel. 14 Leszármazottjaid olyan sokan lesznek, mint a homokszemek a földön, és elterjednek nyugatra, keletre, északra és délre. Meg fogom áldani a föld minden nemzetségét általad és leszármazottjaid által. 15 Lásd meg, én veled vagyok, megőrizlek, és gondodat viselem akárhová mész, és visszahozlak erre a földre. Soha el nem hagylak, és mindazt beteljesítem, amit neked mondtam!”
“6 Azután ezt mondd az ellenem lázadóknak, Izráel egész népének: Ezt üzeni nektek URAM, AZ ÖRÖKKÉVALÓ: Most már elegem van utálatos bűneitekből, Izráel népe! 7 Még idegeneket is behoztatok Templomomba! Körülmetéletlen szívű és testű idegeneket engedtetek be szentélyembe, hogy Templomomat tisztátalanná tegyétek! Megszegtétek szövetségemet, utálatos bűnöket követtetek el, és ezután még elém jöttetek, és áldozatokat hoztatok: kenyeret, húst és vért! Ezzel is csak tisztátalanná tettétek Templomomat.8 Ezen felül még a Templomban végzendő szent szolgálatokat sem magatok láttátok el, hanem idegenekre bíztátok!”

9 Ezt mondja URAM, AZ ÖRÖKKÉVALÓ: „Körülmetéletlen szívű és testű idegenek nem léphetnek Templomomba. Ez minden idegenre vonatkozik, aki népem, Izráel között él.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ez%C3%A9kiel+44&version=ERV-HU

 8 Ezzel pedig azt mutatja meg a Szent Szellem, hogy amíg ez a Szent Sátor áll, addig nem nyílik meg az út a Szentek Szentjébe.

9 Isten tiszteletének ez a rendje egyúttal példázat is, amely a mostani időre is vonatkozik. Azt jelenti, hogy a Szent Sátor rendje szerinti ajándékok és áldozatok nem képesek megtisztítani a résztvevők lelkiismeretét. 10 Ezekben a szertartásokban ugyanis csak ételek, italok, különböző mosakodások, meg egyéb külsőséges dolgok szerepeltek. Ezek csak kívülről érintik az ember testét, de a belsejét nem tisztítják meg. A szertartásokat Isten csak arra az időre adta, amíg el nem jött a teljes megújítás ideje és az új rend.

Az Új Szövetség rendje

11 Ez az idő pedig most van, hiszen már Krisztus lett a Főpapunk! Ő azoknak az új áldásoknak a Főpapja, amelyek már elérkeztek hozzánk. De nem a földi sátorba ment be, hanem nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem emberek építettek, és nem ebből a földi világból való.

12 Nem is a bakok vagy bikák vérét vitte be, hanem a saját vérét, amikor a Mennyben bement a Szentek Szentjébe. Csak egyszer ment be, de örökre ott is marad — s ezzel örökké tartó megváltást szerzett nekünk. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsid%C3%B3khoz+9&version=ERV-HU

“24 Ezért Krisztus nem a földi, emberek által készített Szent Sátorba ment be, hanem egyenesen a Mennybe. A földi Szent Sátor ugyanis csak a másolata az igazinak, amely a Mennyben van. Jézus Krisztus azért ment fel a Mennybe, hogy ott most a mi érdekünkben jelenjen meg Isten előtt. …

27 Ahogyan el van rendelve, hogy egyszer minden embernek meg kell halnia, azután pedig mindenki ítéletre kerül, 28 ugyanígy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét magára vállalja. Amikor pedig majd másodszor is megjelenik, akkor már nem a bűnök terhét hordozza, hanem azért jön, hogy az üdvösség teljességét hozza azoknak, akik őt várva-várják. …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsid%C3%B3khoz+9&version=ERV-HU

—–
—–
—–
Tóra:
” 26 Gyermekeitek majd megkérdezik: »Mit jelent ez a szertartás?« 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+12%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“30. … ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ.31 Tehát tartsátok meg parancsaimat, és engedelmeskedjetek azoknak! ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ! 32 Ne hozzatok gyalázatot nevemre, hanem szenteljétek meg nevemet Izráel népe között! ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ, aki megszentellek titeket.  33 Én hoztalak ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetekké legyek. ÉN VAGYOK AZ ÖRÖKKÉVALÓ!” “

 ———–
http://www.hebcal.com/holidays/pesach

A legnagyobb hiba, melyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, amikor a világ átéli a Nagyfigyelmeztetést, két részre fog oszlani.

Az egyik rész azokból fog majd állni, akik elfogadták a Gyónást, és akiknek a lelkét a Szentlélek fogja eltölteni. Attól a naptól kezdve az ő megtérésük teljes lesz és emiatt azok kezeitől fognak szenvedni, akik elutasítják Irgalmasságom Kezét.

A másik rész azokból a megrögzött bűnösökből fog összetevődni, akik hűségüket a fenevadnak szentelik és akik a szívüket és lelküket szándékosan elkötelezték a Sátánnak és teljesen tudatában vannak annak, amit tesznek. Mert ők abban az úgynevezett paradicsomban hisznek, amelyet ő (a sátán) ígért nekik, ami természetesen nem létezik. Az ő sorsuk örök szenvedés a Pokol tüzében.

Vannak olyanok is, akik nem hisznek Istenben, vagy Bennem, Megváltójukban, Jézus Krisztusban. Irgalmasságomat közülük sokan nem fogják elfogadni. Ők nem fognak törődni lelkük állapotával, mert azt hiszik, hogy ennek nincs értelme. Ezek az ateisták – sokan közülük szívükben jó emberek, de azt hiszik, hogy a saját életüket ők maguk irányítják, és hogy a világi élvezetek utáni törekvésük fenntartja őket ebben az életben; hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy békét és megelégedést hozzon nekik, mely természetesen nem lehetséges, mivel ez mindaddig lehetetlen, míg a bűn felszámolásra nem kerül.

Makacsságuk azt jelenti, hogy ők nem mehetnek Atyámhoz, hacsak meg nem változnak és el nem fogadnak Engem, Jézus Krisztust. Ők nem léphetnek be abba a Paradicsomba, amelyet Ő (az Atya) teremtett minden gyermeke számára.

A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vettetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk az Istentől kapott nagyszerű Ajándék. Azt semmilyen erőszakos módon nem lehet elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-legnagyobb-hiba-melyet-elkovethettek-ha-azt-feltetelezitek-hogy-csak-a-megrogzott-bunosok-vettetnek-a-pokol-tuzere/

———-

Római katolikus:

“»Lakóhelyük váljék pusztasággá, ne legyen senki, aki sátrukat lakja«, továbbá: »Tisztségét kapja meg más«. Kell tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik mindig velünk voltak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt – kezdve János keresztségétől egészen addig a napig, amikor felment a mennybe –, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.”

Kijelöltek tehát kettőt:  Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: „Uram, te ismered mindenkinek a szívét, mutasd meg, kit választasz e kettő közül, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre kerüljön.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így őt a tizenegy apostolhoz sorolták.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 1,15-17.20-26

Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!
Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.
Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. ”

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-24



——

Görög katolikus: 

” 14S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.  15Akinek van füle, hallja meg! 16Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, 17akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. 18Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. 19Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.” 

http://szentiras.hu/SZIT/Mt11

“… 10A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. 11Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; 12ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, 13de ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. …”

http://szentiras.hu/SZIT/2Tim2


“22
Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. 23Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is. 25Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek. 26Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. 27Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok.

….

161Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. 2Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. 3Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. 4Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. “

http://szentiras.hu/SZIT/Jn15

” 9Az igazságot szereted, a gonoszságot gyűlölöd, azért kent föl Isten, a te Istened, a vigasság olajával minden társad felett. 10Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. 11Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha. …”

http://szentiras.hu/SZIT/Zsid1

———

https://oca.org/readings/daily/2018/02/24

———-

Tóra: 

Illés tehát elment, hogy megjelenjen Ahábnál. Samáriában súlyos éhínség volt. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Kings+18&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———–

http://www.hebcal.com/sedrot/kitisa