Címke: bizalom

“Azt gondoljátok, hogy hiába figyelmeztet a Szentírás: „Féltékenyen szeret a Szentlélek, aki bennünk lakik!”?

Római katolikus:
2018-05-227. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Jakab apostol leveléből
Isten azért nem teljesíti számos kívánságunkat, mert helytelenül kérjük őt.
Testvéreim!
Honnan vannak a háborúskodások és veszekedések köztetek? Nemde onnét, hogy bűnös vágyak igyekeznek uralomra jutni tagjaitokban? Kívántok valamit, és nem kapjátok meg. Öltök és irigykedtek, és semmit sem tudtok elérni. Harcoltok és háborúskodtok, még sincs semmitek, mert nem kértek. Vagy kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek, azért hogy bűnös kívánságaitokra fordítsátok.
Ti, házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellenségeskedés Istennel?
Aki tehát ennek a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek.
Vagy azt gondoljátok, hogy hiába figyelmeztet a Szentírás: „Féltékenyen szeret a Szentlélek, aki bennünk lakik!”? Sőt, további kegyelemmel akar elhalmozni, amikor ezt mondja: „Isten a kevélynek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.”
Vessétek tehát alá magatokat Istennek! Az ördögnek viszont álljatok ellen, akkor majd elfut előletek! Közeledjetek Istenhez, és ő is közeledik majd hozzátok! Mossátok meg kezeteket, ti, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti, kétszívűek! Érezzétek át nyomorúságtokat, szomorkodjatok és sírjatok! Nevetéstek forduljon gyászra, örömötök pedig szomorúságra! Alázkodjatok meg az Úr előtt, ő majd felmagasztal titeket!
Ez az Isten igéje.
Jak 4,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged. 23a. vers. – 3 a. tónus.
Előénekes: Így szóltam: † Bárcsak szárnyaim lennének, mint a galambnak, * hogy elrepülnék és megnyugodnék.
Innen bizony messzire elfutnék, * és laknék inkább a pusztaságban.
Hívek: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Várom azt, aki szabadulást hoz nekem a szélvész és a vihar fergetegétől. * Szórd szét őket, Uram; nyelvüket zavard össze.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Erőszakot és viszályt látok az egész városban, * a város falain éjjel-nappal körbe járnak.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
E: Az Úr majd táplál téged, † belé vessed bizodalmadat, * nem engedi soha, hogy az igaz meginogjon.
H: Istenbe vessed bizodalmadat: * ő majd táplál téged.
54,7-8.9-10a.10b-11a.23

ALLELUJA
Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk keresztjével, * mely által a világ megfeszíttetett számomra, és én a világ számára. Gal 6,14 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országában az az első, aki embertársait szolgálja.
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,30-37″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-22


——
Görög katolikus:

26 Pál tehát csatlakozott ahhoz a négy férfihoz, és másnap velük együtt elvégezte a tisztulási szertartást. Azután elment a Templomba és bejelentette, hogy mikor jár le a tisztulásuk ideje, s hogy akkor készítsék el értük az áldozatot.

Pált a zsidók majdnem megölik

27 Amikor a hét nap már majdnem letelt, néhány Kis-Ázsiából jött zsidó meglátta Pált a Templomban. Ezek az kis-ázsiaiak Pál ellen uszították a többieket, akik erőszakkal megragadták őt, és közben azt kiáltozták: 28 Izráeli férfiak, segítsetek! Ez az a férfi, aki népünk, Törvényünk és szent Templomunk ellen tanít minden városban mindenkit! Ráadásul nem zsidókat is behozott a Templom területére, és ezzel tisztátalanná tette a szent helyet! 29 (Ezt azért mondták, mert előzőleg látták Pált és Trofimoszt a városban. Trofimosz Efezusból jött, és görög volt. A zsidók azt hitték, hogy Pál bevitte őt a Templom területére.)

30 Az egész város felbolydult emiatt, és a nép a Templom udvarába csődült. Erőszakkal megragadták Pált, kivonszolták onnan, a kapukat pedig azonnal bezárták. 31 A feldühödött tömeg meg akarta ölni Pált. Közben azonban valaki szólt a római katonai parancsnoknak, hogy Jeruzsálemben zűrzavar támadt. 32 A parancsnok azonnal maga mellé vette a tisztjeit, meg a katonáit, és ezekkel együtt lefutott oda, ahol a csődület volt. Amikor az emberek meglátták a parancsnokot és a katonákat, elengedték Pált, és nem verték tovább.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+21%3A26-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 2 Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot. Azért teszik ezt, mert sem az Atyát nem ismerik, sem engem. Látjátok, előre megmondtam nektek! Tehát, amikor majd ezek bekövetkeznek, emlékezzetek rá, hogy én előre figyelmeztettelek titeket.”

A Szent Szellem munkája

„Korábban azért nem beszéltem ezekről, mert veletek voltam, de most visszatérek ahhoz, aki elküldött engem. Egyikőtök sem kérdezi: »Hová mész?« Igaz, most szomorúak vagytok, mivel ezt mondtam, de higgyetek nekem: javatokra válik, hogy elmegyek! Miért? Mert ha elmegyek, elküldöm hozzátok a Segítőt. Ha nem mennék el, akkor ő sem jönne el hozzátok. Amikor pedig eljön a Szent Szellem, nyilvánvaló módon be fogja bizonyítani az egész világnak, és minden embernek, hogy mi a vétek, mi az igazságosság, és mi az ítélet. Be fogja bizonyítani az embereknek, hogy ha nem hisznek bennem, akkor vétkeznek. 10 Bebizonyítja, hogy Isten igazságos ítélete az, hogy én visszatérek az Atyához, és nem láttok többé. 11 Be fogja bizonyítani, hogy e világ fejedelme[a] fölött kimondták a kárhoztató ítéletet.

12 Még sok mondanivalóm lenne, de most még nem értenétek. 13 Azonban eljön majd az Igazság Szelleme, aki bevezet benneteket a teljes valóságba, mert nem a saját gondolatait mondja majd, hanem azt, amit az Atyától hall. Kijelenti majd nektek az eljövendő dolgokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/22
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

A léviták szolgálatba állításaAzt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Válaszd külön a lévitákat Izráel népéből és végezd el megtisztításuk szertartását, hogy rituálisan tiszták legyenek! Ezt kell tenniük, hogy megtisztuljanak: először hintsd rájuk a megtisztulás vizét, azután borotválják le a hajukat és egész testüket, majd mossák ki ruháikat, és mosakodjanak meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——

http://www.hebcal.com/sedrot/behaalotcha

Igazság Könyve:

Még van idő arra, hogy megújítsátok életeteket. Ez nagyon egyszerű. Gyertek Hozzám és Én védelmezni foglak benneteket. Ezek a próféciák a jövőre vonatkoznak és be fognak teljesedni.

Ha pedig mint ostobaságot elutasítjátok, akkor meg fogjátok bánni azt a napot, amikor hátat fordítottatok azon Igazságnak, mely mint Isten értékes gyermekeinek volt megígérve.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ezek-az-uzenetek-lesznek-az-utolsok-melyek-a-nagy-nap-elott-adatnak-nektek-amikor-itelni-jovok/

Ő azért lett küldve, hogy lerombolja Egyházamat és apró darabokra tépje

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a Sátán dühös földi Egyházamra, és fertőzése továbbra is terjed falai között.ravasz csaló, aki türelmesen várakozott a színfalak mögött, hamarosan bejelenti uralkodását az Én szegény, gyanútlan szolgáim fölött. A fájdalmat, amit ő Nekem fog okozni, nagyon nehéz lesz elviselnem, és mégis uralkodása el fogja érni csúcspontját a gonosztól való végső megtisztulás során Egyházam magján belül.

Ő ügyesen egyengette saját útját és nagyképű viselkedése hamarosan látható lesz pompás udvartartása közepette. Kezdetben a büszkesége, arroganciája és önmegszállottsága gondosan el lesz rejtve a világ elől. Amint a kürtök felcsendülnek, hogy bejelentsék Egyházam fejévé való kinevezését, a külvilág számára a megkönnyebbülés sóhaja lesz hallható.

Az Én Testem maga az Egyházam, de ő nem Nekem, Jézus Krisztusnak fog hűséget esküdni, mert semmilyen szeretetet sem érez Irántam. Az ő hűsége a fenevadé; és mennyire ki fogja nevetni és gúnyolni felszentelt szolgáimat, akik támogatni fogják őt.

Ő, aki bele merészel ülni Templomomba és akit a gonosz küldött, nem mondhatja az igazságot, mert ő nem Tőlem jön. Ő azért lett küldve, hogy lerombolja Egyházamat és hogy apró darabokra tépje, még mielőtt kiköpné azt aljas szájából.

Az Én Testem maga az Egyházam. Egyházam még mindig él, de csak azok, akik az Igazságot mondják és Isten Szent Szavához ragaszkodnak, lehetnek Egyházam részei a Földön. Most, amikor Péter Székén keresztül az Ellenem, Jézus Krisztus elleni végső sértés megnyilvánulásra kerül, meg fogjátok érteni végre az Igazságot.

Az Igazság Könyvét, amely Dánielnek meg volt jövendölve a végidőkre vonatkozólag, Egyházam tagjai nem fogják félvállról venni, mert annak tartalma megbetegíti majd szeretett Felszentelt szolgáimat, amikor rájönnek, hogy Én az Igazságot mondom.

hamis próféta – aki Egyházam vezetőjének adja ki magát – készen áll arra, hogy viselje azt a ruhát, amelyet nem az ő számára készítettek.

Ő meg fogja szentségteleníteni Szent Eukarisztiámat, és ketté fogja osztani Egyházamat s majd újra megfelezi azt.

Erőfeszítéseket tesz majd annak érdekében, hogy elbocsássa az Általam kinevezett Szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa hűséges követőit.

Ő gyökerestől kitépi majd mindazokat, akik hűségesek Tanításaimhoz és odadobja őket a farkasoknak.

Tettei nem lesznek azonnal nyilvánvalóak, de hamarosan látni lehet majd azokat a jeleket, amelyeket kidolgoz, hogy keresse a világ befolyásos vezetőinek és a magasabb helyeken lévők támogatását.

Amikor az utálat gyökeret eresztett, a változások hirtelen fognak bekövetkezni. Röviddel ezt követően fognak jönni a bejelentései, hogy létrehozzon egy egységes Katolikus Egyházat minden hitfelekezet és vallás összekapcsolásával.

Ő fogja vezetni az új világvallást, és uralkodni fog a pogány vallások fölött is.

Magához öleli majd az ateizmust, azzal, hogy megváltoztatja a véleményét az ateizmus megbélyegzéséről és azt fogja mondani, hogy az az úgynevezett emberi jogokra való törekvéssel jár együtt.

Ez az új, mindent magába foglaló Egyház minden bűnt – ami Isten szemében bűnnek számít – elfogadhatónak fog tekinteni.

Bárki, aki ellene mer szegülni, azt felkutatják és megbüntetik.

Azokat a papokat, püspököket és bíborosokat, akik ellenszegülnek, kiközösítik és megfosztják őket címeiktől. Másokat pedig zaklatni és üldözni fognak s e miatt sok pap majd bujkálni kényszerül.

Azokhoz a szegény felszentelt szolgáimhoz szólok, akik most felismerik Hangomat: kérlek, hallgassatok meg Engem, mivel megpróbállak elérni benneteket, hogy az vigaszt hozzon nektek. Én sohasem fogom kérni tőletek, hogy utasítsátok el földi Egyházamat, mert Én voltam az, szeretett Üdvözítőtök, aki azt létrehozta. Élő Áldozatként felajánlottam Testemet, hogy megmentselek benneteket. Ti azt a felelősséget kaptátok, hogy tanúságot tegyetek az Én Nevemben, hogy megmentsétek azok lelkét, akiket tanítotok és vezettek.

Mindaz, amit tehettek, hogy bíztok Bennem és továbbra is szolgáltok Nekem. Amit nem szabad tennetek, hogy olyan nektek bemutatott doktrínát fogadjatok el, ami nem egyezik meg Tanításaimmal. Azt kell tennetek, amit a szívetek mond, de tudnotok kell a következőt:

A jelen időszak mély fájdalmat fog okozni nektek és az a keserű bánat, amelyet majd megtapasztaltok – amikor látni fogjátok, hogyan gyalázzák meg Egyházamat -, sírásra fakaszt benneteket. De nektek úgy kell felismernetek a hazugságokat, amilyenek azok valójában: Kereszthalálommal szembeni sértésnek.

Ez a rombolás Egyházam szerkezetének összeomlásához vezethetA változásokat és az épületek átalakításait Rómában fogják kimesterkedni, mint az egy-világegyház számára létrehozott új templomot is, amely Rómában lesz látható.

Biztosak lehettek abban, hogy amint Templomomat meggyalázzák, úgy Engem is, Jézus Krisztust, az emberiség Üdvözítőjét is félredobnak és bedobnak a csatornába.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-azert-lett-kuldve-hogy-lerombolja-egyhazamat-es-apro-darabokra-tepje/

—–
Római katolikus:

” 3. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Még a választott nép sem szívleli meg Isten szavát; pedig csak úgy lehet boldog, ha engedelmeskedik. 
Prófétája által szól hozzánk az Úr:
Hallgassatok szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok.
De nem fogadtak szót, és nem figyeltek rám, hanem saját gonosz szívük szándékait követték; a hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, hogy atyáitok kijöttek Egyiptom földjéről, mind a mai napig egyfolytában küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; napról napra küldtem őket. De nem hallgattak rám, és nem figyeltek szavamra; sőt még jobban megkeményítették nyakukat, gonoszabbak voltak, mint atyáik.
És ha ezt elmondod is nekik: nem fognak rád hallgatni; hívhatod őket, úgysem felelnek. Ezt mondd hát nekik: Ez az a nemzet, amely nem akar az Úrnak, az ő Istenének szavára hallgatni, sem a fegyelmet nem vállalja. Eltűnt szívükből és szájukból a hűség!
Ez az Isten igéje.
Jer 7,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” (Vö. 8. vers.)
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt!
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
E: jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus szava nekünk is szól: „Aki nincs velem, ellenem van!” 
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmánytAki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velemaz szétszór.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,14-23″

——
Görög katolikus: 

“10 A vesszőszál, Isai gyökerének sarja,

    lobogó zászló lesz magasan a népek fölött.
Őt keresik, hozzá jönnek mind a nemzetek,
    és megtisztelik lakóhelyét.

Izráel szétszórt népének összegyűjtése

11 Akkor az Úr másodszor nyújtja ki karját,
    hogy népe maradékát megváltsa.
Megszabadítja, akik megmaradtak
    Asszíriában, Egyiptomban,
    Patrószban, Etiópiában,
    Élámban, Sineárban, Hamátban,
    a tenger szigetein és partvidékein.
12 Mert magasra emeli zászlaját,
    jelt ad a nemzeteknek,
és összegyűjti Izráel szétszórt fiait
    az egész földről,
összeszedi Júda elszéledt leányait
    a négy égtáj felől. …”

Az özönvíz vége

Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, és az állatokról, amelyek a bárkában voltak, hanem gondja volt rájuk: erős szelet küldött a vízzel borított földre, és az özönvíz apadni kezdett. …”

” 3
Az Örökkévaló megadja, amit az igazságosak kívánnak,
    de megakadályozza, hogy a gonoszok kívánsága teljesüljön. 
A bölcs szívű engedelmeskedik a parancsnak,
    az istentelen beszédű pedig elbukik.
Aki igazságosan él, az biztonságban lakik,
    de aki görbe utakon jár, azt rajtakapják. …
—–
—–
—–
Tóra:
” 43 Mózes gondosan megvizsgálta az elkészült tárgyakat, és megállapította, hogy valóban mindent arra a mintára készítettek, amelyet az Örökkévaló mutatott, illetve parancsolt. Ezután Mózes megáldotta őket.”

A Szövetségládát a Templomba viszik

Ezután Salamon összehívta Jeruzsálembe Izráel vezetőit, a törzsek fejedelmeit és a nemzetségfőket, hogy Dávid városából, vagyis Sionból felvigyék a Templomba az Örökkévaló Szövetségládáját.Tehát a hetedik, vagyis az Étánim hónapban összegyűlt Izráelből minden férfi Salamon királyhoz az ünnepre.[a]

Amikor Izráel összes vezetői együtt voltak, a papok a rudak segítségével felemelték a Szövetségládát, …”

—–
——–
ONE WORLD RELIGION | World Alliance of Religions for Peace Summit Signing Ceremony:

Krisztus maradék hadserege diadalmaskodni fog

Igazság Könyve:
“Nem szabad megengednetek, hogy a félelem és az aggodalom megzavarja azt a szerepeteket, amelyet Fiam szabott ki rátok. Krisztus maradék hadserege diadalmaskodni fog és több milliárd lelket terel nyomdokaiba, akiket bemutat majd Isten Trónja előtt.

Mily nagy áldásban részesültetek! Azok közületek, akik vezetni és támogatni fogják a Keresztes Imahadjárat csoportjait, több milliárd lelket mentenek meg. …”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-anyja-krisztus-maradek-hadserege-diadalmaskodni-fog/

Krisztus maradék hadserege diadalmaskodni fog
—–
Római katolikus:
“Egy alkalommal Dávid király parancsot adott Joábnak, serege fővezérének: „Járd be Izrael valamennyi törzsét Dántól, az északi tartománytól Beersebáig, a déli tartományig! Számláljátok meg a népet, hogy tudhassam, hányan vannak!”

(Joáb teljesítette is a parancsot, és) átadta a királynak a népszámlálás eredményét: Izraelben nyolcszázezer a hadköteles, kardfogásra alkalmas férfi, Júdában pedig ötszázezer. …”

——
Görög katolikus: 
Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek,

és ezt kérdezgetik: “Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.”

Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára.

Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult,

a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.

Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.

10 De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek.

11 Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek,

12 akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

13 De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. …”
24 “Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik,

25 a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.

26 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel;

27 és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig.”

28 “Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

29 Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.

30 Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.

31 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”

32 “Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.

33 Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!”

——–
—–
—–
Tóra:
Ígéretek és intelmek

20 Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem.

21 Vigyázz magadra előtte, és hallgass a szavára! Ne szegülj ellene, mert nem bocsátja meg hitszegéseteket, hiszen az én nevem van jelen benne. …”

26 … Mert én jóra fordítom sorsukat, és megkönyörülök rajtuk.”
—–
—-

A gyűlölet, a gyilkosság és a felebaráti szeretet hiányának növekedése mérhetetlen és a bűn futótűzként fertőzte meg a Földet.

Igazság Könyve:

A felkészülés időszakát nagy gondossággal kell most elkezdeni Visszajövetelem Nagy Napjára. Mivel ti, szeretett Követőim, válaszoltok Hívásomra, Én meg fogom növelni a hiteteket és ti mindenhol sokasodni fogtok.

Ez a Küldetés a tetőpontja minden utasításnak, melyet Atyám az emberiség számára adott mindazoknak, akik előtettek voltak. Hát nem értitek, hogy amikor a próféták a kezdetektől fogva leírták az Úr napját, akkor ez az Én Időmre vonatkozik, arra az időre, amelyben az utolsó szövetséget fogom beteljesíteni?

… 

Én sohasem foglak elítélni benneteket azért, ha nem fogadjátok el ezen Szent Üzeneteimet. De sohasem fogom megbocsátani, ha Isten Szava ellen káromkodtok, mely a Szentlélek Ereje által adatik nektek. Ha nem hisztek Üzeneteimben, akkor távolodjatok el azoktól, de legyetek továbbra is odaadással Irántam.
Drága Tanítványaim, ti hamarosan egy nagy hadsereget fogtok létrehozni és egy erős védelmet Isten ellenségei ellen. Amint ez a hadsereg növekszik erejében, kérlek benneteket annyi felszentelt szolgát bátorítsatok arra, hogy segítsenek titeket, amennyit csak lehet.

Fontos, hogy biztosítsák a napi Szentmisét és a Szentáldozás Szentségét a rászorulók számára, függetlenül attól, hogy mennyi ellenállásra találnak.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-gyulolet-a-gyilkossag-es-a-felebarati-szeretet-hianyanak-novekedese-merhetetlen-es-a-bun-futotuzkent-fertozte-meg-a-foldet/

—–
Római katolikus:
Amikor Dávid király Bahurimba ért, kijött onnan egy ember, aki Saul rokonságából való volt, név szerint Semei, Géra fia. Amint jött, egyfolytában átkozódott, sőt köveket hajigált Dávidra és szolgáira; pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján.
„Íme, a saját édes fiam, aki tőlem kapta életét, életemre tör! Mennyivel inkább érthető, hogy így bánik velem ez az ellenséges törzsbéli. Hagyjátok! Hadd átkozzon az Úr akarata szerint! Hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, és jóra fordítja ezt a mai átkot.”
Aztán tovább folytatta útját társaival együtt.
Ez az Isten igéje.
2Sám 15,13-14.30;16,5-13a
„Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből!”

Erre Jézus megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Azt válaszolta: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” Nagyon kérte Jézust, hogy ne űzze el őket arról a vidékről.”

——
Görög katolikus: 
20 Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból,
21 mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek. …”
A hamis tanítók tévelygése

De voltak a nép körében hamis próféták is, mint ahogyan közöttetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak közétek becsempészni. Ezekkel megtagadják az Urat, aki őket megváltotta, így gyors pusztulást hoznak magukra.

Sokan fogják követni kicsapongásaikat, akik miatt káromolni fogják az igazság útját,

benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban. Ellenük már régóta készen van az ítélet, és nem kerülik el kárhozatukat.

Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig.

Nem kímélte meg az őskor világát sem, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát.

Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek.

Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől.

Mert ennek az embernek az igaz lelke napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva.

Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára. …”

“… 10 Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. …”
—–
—–
—–
Tóra:
18 Az egyezséget megszegő embereket pedig, akik nem tartották meg az előttem kötött egyezség szavait, olyanokká teszem, mint azt a borjút, amelyet kettévágtak, és átmentek a részei között.

19 Júda és Jeruzsálem vezetőit, az udvari embereket, a papokat és az ország egész népét, akik átmentek a borjú részei között,

20 odaadom ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe; holttestük pedig az égi madarak és a földi állatok eledelévé lesz.

21 Odaadom Cidkijját, Júda királyát és vezéreit is ellenségeik kezébe, az életükre törők kezébe, a babilóniai király hadseregének hatalmába, amely most elvonult innen. …”
—–
—-

“Ti oly könnyen felfaljátok azokat a hamis szavakat, melyeket a hazugok tárnak elétek.”

Igazság Könyve:
Mennyire ostobák azok közületek, beleértve hűséges követőimet is, akik annyira éhesek vagytok Szeretetemre, hogy oly könnyen felfaljátok azokat a hamis szavakat, melyeket a hazugok tárnak elétek. 
Miközben oly sok hang – a hamis próféták szájából – irányítja sokak figyelmét, az Én Igaz Hangom félre van dobva. Azoknak mondom közületek, akik meglelik Hangomat, és akik tanúi a sok önjelölt próféta szavainak: nektek most meg kell hallgatnotok Engem.

Eljön majd az idő, amikor szégyellni fogjátok kegyetlenségeteket, Szent Szavam keserű elutasítását, azon makacs visszautasításotokat – mely a büszkeség bűnéből születik –, hogy megöleljétek Szentséges Szavamat ebben az időben. Mert eljött az ideje annak, hogy az Igazság kinyilatkoztassék az emberiségnek, pontosan a lelketek érdekében, minden férfi, nő és gyermek lelkének érdekében. 


Megígértem a világnak, hogy az Igazság kinyilatkoztatásra kerülhet számára ez alatt az idő alatt, mégis közületek olyan sokan vakok és süketek Isten Szavára.

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-oly-konnyen-felfaljatok-azokat-a-hamis-szavakat-melyeket-a-hazugok-tarnak-eletek/

—–
Római katolikus:
“Testvéreim!

Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. Mert nem az a megbízható, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl.

Bárcsak eltűrnétek részemről egy kis oktalanságot. Sőt viseljetek el engem is. Én ugyanis Isten szeretetének féltékenységével féltelek titeket, mert eljegyeztelek benneteket egy férfival, hogy mint tiszta szüzeket vezesselek el Krisztushoz benneteket.

Ez az Isten igéje.
2Kor 10,17-11,2″

——
Görög katolikus: 
Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog futni tőletek!Jöjjetek közel Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok! Ti bűnösök, takarítsátok ki a bűnöket az életetekből![a]Tisztítsátok meg a szíveteket, és ne próbáljátok többé Istent is, meg a világot is követni!

15 Ehelyett azt kellene mondanotok: „Ha az Úr akarja, és élünk, ezt meg ezt fogjuk tenni.” 16 Ti pedig magabiztosak és büszkék vagytok — minden ilyen büszkeség gonosz dolog!

17 Ha valaki tudja, hogy mi volna helyes, mégsem teszi meg, bűnt követ el.”
—–
—–
—–
Tóra:
Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:

Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
    de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
    de ne lássátok!”

10 „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
    füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
    hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,

    és meg ne gyógyítsam őket!””
—–

“Fiam minden nyomának megsemmisítése a vég kezdetét fogja jelenteni. Amint ez megtörténik, tudni fogjátok, hogy a Második Eljövetel ideje közel van.”

Igazság Könyve:
“… a Föld felnyög majd kínjában a sötétség súlya alatt”
VÖ.:
25 Én, az Örökkévaló pedig azt mondom: Ha már nem lesz érvényben a nappallal és éjszakával kötött szövetségem, s ha az ég és a föld nem engedelmeskedik többé törvényeimnek, amelyekkel megszabtam rendjüket,”
——–
“… A Világháború megszervezés alatt áll …”
VÖ.:
ÉS:
 
“… Fiam minden nyomának megsemmisítése a vég kezdetét fogja jelenteni. Amint ez megtörténik, tudni fogjátok, hogy a Második Eljövetel ideje közel van. …”

 

—–
Római katolikus:
“Hadd tudja meg az egész föld: van Izraelnek Istene. Tudja meg ez az egész sereg azt is, hogy az Úrnak nincs szüksége kardra és dárdára a győzelemhez! Mivel ez a harc az ő ügye, ezért ad a kezünkbe benneteket.”

„Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult.
Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 3,1-6
——
Görög katolikus: 
17 Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és készségesen tegyétek meg, amit mondanak, hiszen felelősek értetek, vigyáznak rátok, és erről majd számot kell adniuk Isten előtt! “
—–
—–
—–
Tóra:
11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik.

12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.

13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!”