Címke: uralom

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet.

Igazság Könyve:

Az elkövetkezendő élet

2010. december 11. szombat; 9:15

Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.

Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a Föld megteremtése óta.

A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy mások rovására.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindnyájatokra a mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám, gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket, és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amelyet Én érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.

Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra: Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra, gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.

A semmibe vezető üres ösvény

Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.

Szenvedésem a Getszemáni kertben

Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem, és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.

Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével: Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.

Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-elkovetkezendo-elet


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Hála és Dícsőítés a Mennyei Atyához

Keresztes Imahadjárat 5. imája

Keresztes Imahadjárat 15. imája

Köszönet az Isteni Irgalmasság ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 47. imája

Élesszétek újra Jézus iránti szereteteteket

Keresztes Imahadjárat 52. imája

Imádság az Atyához

Keresztes Imahadjárat 69. imája

Ima Isten, az Atyához, az Ő Isteni Akaratának elfogadásáért

Keresztes Imahadjárat 90. imája

Hálaadás legdicsőségesebb Második Eljöveteledért”

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-7-nap-vasarnap

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

JÉZUS KÜLDÖTT, HOGY ELŐKÉSZÍTSEM AZ UTAT ELJÖVETELÉRE

1990 július 22

Szent Szűzanyánk üzenete

Béke legyen veletek, szeretett gyermekeim! Szent Édesanyátok szól hozzátok. Megköszönöm, hogy eljöttetek ide meghallgatni bennünket. Nyissátok ki szíveteket, és fogadjatok meg minden szót, amit nektek mondunk.
Jézus az Ő szeretetét és az Ő békéjét adja nektek.
Ő vezet titeket az üdvösségre. Engem is Ő küldött, hogy előkészítsem az utat eljövetelére. Azért jövök, hogy újból megnyissam előtte az utat. Ne lepődjetek meg kicsinyeim! Tudom, milyen nehéz a pusztaságban élni, de sok néphez eljövök, hogy felkészítselek titeket. Az igazságosságra tanítalak, hogy szabaddá tegyelek benneteket. Kérjétek az Urat, hogy vezérelje lépéseiteket az Ő parancsolatainak útjára! Vigasztaljátok meg Őt szeretetetekkel! Legyetek az Ő balzsama! Érezzétek, hogy szeretlek titeket. Érezzétek, hogy Fiam szeret benneteket! ….

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum544.html

„… Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét. …”

———-

Római katolikus:

2020-12-13

Advent 3. vasárnapja

Kezdőének:
Örüljetek az Úrban szüntelenül: újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van! (Fil 4,4.5)

Könyörgés:
Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Egyedül a Megváltó hozza meg az igazi boldogságot.
A próféta így beszél: Az Úr Lelke nyugszik rajtam. Azért kent föl az Úr és küldött engem, hogy
örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét. Nagy örömmel örvendezem az Úrban, lelkem ujjong az én Istenemben, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, s az igazság köntösét terítette rám. Felékesített, mint a vőlegényt, aki koszorút visel, és mint a menyasszonyt, aki ékszerekkel díszíti magát. Mert amint a föld megtermi növényeit, és a kert veteményeket sarjaszt, úgy sarjasztja ki az Úristen az igazságot, és a magasztalást minden nép színe előtt.
Ez az Isten igéje.

Iz 61,1-2a.10-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét. 3a. tónus.

Előénekes: Magasztalja az én lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözí Istenemben.
Mivel tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,* íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Mert nagy dolgot művelt velem ő, aki hatalmas, * ő, akit Szentnek hívunk.
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik istenfélők.
Hívek: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.

E: Az éhezőket minden val betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
Gondjába vette gyermekét, Izraelt, * megemlékezett irgalmáról.
H: Lelkem ujjongva hirdeti * Istenemnek dicsőségét.
Lk 1,46-48.49-50.53-54

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből.
Őrizze meg Isten a szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül!
Testvéreim!
Legyetek mindig
derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok meg mindent, és a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok. A békesség Istene szenteljen meg titeket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Hűséges az, aki meghívott benneteket, ő majd végbe is viszi.
Ez az Isten igéje.

1Tessz 5,16-24

ALLELUJA
Az Úr lelke van rajtam: * elküldött, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek. Iz 61,1 – 7b. tónus

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Köztetek van az, akit ti nem ismertek.
Abban az időben: Föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok:
Egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 1,6-8;19-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-12-13

„… Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a Szeretetet és az Igazságot úgy, hogy az értelmet kapjon. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,%207-15

„…. Biztosak lehettek abban, hogy éppen a gonosz által fogjátok felismerni azt, ami jelenleg a világban terv szerint történik, és amikor ez a kívánság (a terv) valósággá válik, látni fogjátok, hogy üres zsebetek miatt milyen csekély értéke van a pénznek. Amikor ők, azok a gonosz lények, átveszik a pénzetek feletti hatalmat, és ti nem juthattok hozzá anélkül, hogy feltételeiket elfogadnátok, akkor fogjátok végre megérteni, hogy a boldogsághoz egy vagylagos (alternatív) utat kell választanotok. …”

https://masodikeljovetel.hu/gazdagsag-hajhaszasa

 

….

….


—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/13

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Az Én utolsó Szövetségem beteljesült. Uralkodásom elérkezett. Álljatok fel, és fogadjátok el Isten Kezét.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, azért jövök ebben az időben, hogy figyelmeztesselek téged azok árulására, akik körülvesznek téged ebben a Küldetésben. Sokan kénytelenek lesznek hátat fordítani ennek a munkának, és neked egyáltalán nem szabad utánuk szaladnod. Én sem szaladtam soha azok után, akik üldöztek Engem. Ehelyett felajánlottam Magam, mint egy leölésre szánt bárányt a lelkek megmentése érdekében.

Figyeld csak meg, hogyan veszik hamarosan a keblükre a kinevezett és a Sátán által felkészített hamis prófétákat azok, akik azt mondják magukról, hogy Isten szolgái. Próféciájukat, melyek mindegyike tagadja az Igazságot, arra fogják felhasználni, hogy megszégyenítsenek benneteket. Senki ne gondolja egy pillanatra sem, hogy Üzeneteimet, amelyek azért adatnak a világnak, hogy Második Eljövetelemre készítsék fel az emberiséget, nem fogják szétszaggatni.

Leányom, ezeket az akadályokat figyelmen kívül kell hagynod. Engedelmességed által erősebbé foglak téged tenni – mert az idő nem a te oldaladon áll -, biztosítván azt, hogy a Kegyelmeket, melyeket az emberiségre árasztok, mindenki elnyerhesse.

Az Én igaz prófétáim nagy többsége nem ismeri a Szentírást vagy a próféciákat, melyeket Irgalmasságomból adok a világnak. Nekik nem kell részeket idézniük a Szent Bibliából, mert Én nem erre kérem őket. A Szavam úgy adatik, amilyen az valójában. Az Én Bibliám szent. Nem megengedett számukra, hogy azért idézzenek részleteket belőle, hogy ez által bármiféle Isteni Kinyilatkoztatás hitelességét igazolják. Amikor Én egy Üzenetet adok, akkor a próféta azt írja le, amit Én diktálok neki, és sohasem kérem tőle, hogy részeket idézzen azokból, amelyek az Apostolok által adattak a világnak.

Én nagyobb vagyok, mindenkinél, aki Engem szolgál. Az Én Szavam Szent. Ajándékaim azért adatnak számotokra, hogy felkészítse a lelketeket, és éppen ezért minden igaz prófétának imákat is adok, melyek a Szívemmel való egyesülés ellenállhatatlan vágyát gyújtják meg bennetek.

Az üldöztetés, amelyet el kell viselned, folytatódni fog, és egyre rosszabb lesz. És amikor már azt gondolod, hogy semmi többet nem tudsz tenni, Én be fogom bizonyítani Isteni Jelenlétemet a világnak. Szenvedj, kicsim, méltósággal. Ne védd meg Szavamat, bármennyire csábító is ez, még akkor sem, ha gonosz hazugságokat mutatnak be neked.

Azok, akik ismernek Engem, azt is tudni fogják, hogy mikor nem származnak Tőlem a Szavak, mert Én a szívükben lakom. Azonban a Sátán annyira ravasz, hogy utánozni tud Engem, egyetlen kivétellel: ő sohasem fogja elismerni azt, hogy Én testben jöttem el, vagy, hogy a Testem jelen van a Szent Eukarisztiában.

A Lelkem most egyre erősödik és továbbra is szembe fog szegülni a gonosz erőkkel. Angyalaim minden démont el fognak pusztítani, s mire az utolsó nap elérkezik, egy sem marad belőlük.

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Én vagyok a Kezdet és a Vég. Én eljövök, ahogyan azt megígértem, hogy örök életet hozzak nektek. Álljanak most fel mindazok közületek, akik hisznek Bennem és elfogadják az Igazságot. Gyertek Hozzám. Uralkodjék Atyám Akarata az Új Ég és az Új Föld fölött. Örvendjetek, mert Én a békét és az egységet hozom mindazoknak, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Az Én utolsó Szövetségem beteljesült. Uralkodásom elérkezett. Álljatok fel, és fogadjátok el Isten Kezét.


Az a nap, amikor majd ezeket a Szavakat halljátok, az a nap lesz, amikor már tudni fogjátok az Igazságot.Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert csak Isten és az Isteni kinyilatkoztatások Ajándékai hozhatnak számotokra szeretetet, békét, örömet és megtérést, melyek ezen Üzenetek által végigsöpörnek a világon. Mindez Ajándék számotokra. Ezek célja, hogy megmutassa nektek az igaz utat jogos örökségetekhez. Fogadjátok ezt szívélyesen és hálával a lelketekben.Szeretett Jézusotok”A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.  


 
—–
Római katolikus:
2018-04-29Húsvét 5. vasárnapjaKezdőének:
Az Úrnak új dalt énekeljetek, mivelhogy csodákat művelt, tudtul adta hűségét a nemzeteknek, alleluja. (Zsolt 97,1-2)Könyörgés:
Istenünk, te megváltottál és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosan szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Amikor (megtérése után) Saul Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle. Nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy (Pál) látta az úton az Urat, hogy (az Úr) mit mondott neki, és hogy ő milyen bátran kiállt Damaszkuszban Jézus ügye mellett.
(Pál) ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába elkísérték, majd onnét Tarzuszba küldték.
Az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre terjedt.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 9,26-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében. 2. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 2. szám.
Előénekes: Az istenfélők előtt, * teljesítem fogadalmam.
Egyenek a szegények és lakjanak jól, † áldják az Urat mind, akik keresik, * „Szívük élni fog mindörökké”.
Hívek: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: A föld határai megemlékeznek erről és az Úrhoz térnek, * leborul előtte a nemzetek minden családja.
Egyedül őt imádják mind, akik a földben alszanak, * hódoljanak előtte mind, akik a porba visszatérnek.
H: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Neki él az én lelkem, * és neki fog szolgálni nemzetségem.
Beszéljenek az Úrról a jövendő nemzedéknek, † igazságát hirdessék a születendő népnek: * „Mindezt az Úr cselekedte!”
H: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 21,26b-27.28 és 30.31-32

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Gyermekeim, ne szóval és nyelvvel szeressünk, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel hogy az igazságból valók vagyunk-e és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol is valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami neki tetszik. Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint ő parancsolta. Aki teljesíti parancsait, ne; Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk, akit adott nekünk.
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,18-24

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Maradjatok bennem, és én bennetek, * aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a. 5b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,1-8″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-29

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

Jézus feltámadásának örömhíre

24 A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket: „Miért a halottak között keresitek az élőt? Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”

Ekkor az asszonyok visszaemlékeztek, hogy Jézus valóban ezt mondta nekik, majd visszamentek a városba, és mindent elmondtak a tizenegy apostolnak és a többieknek. 10 Az asszonyok csoportjában volt a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja, meg más asszonyok is, akik a feltámadás hírét hozták. 11 Az apostolok azonban nem hittek az asszonyoknak, és képtelenségnek tartották, amit mondtak. 12 Péter mégis felkelt, és elfutott a sírhoz. Ott lehajolva benézett a sírkamrába, de csak a vászonlepedőket látta. Azután elment, és azon töprengett, hogy vajon mi történhetett.[a]…”​

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Éneász csodálatos gyógyulása

32 Péter bejárta a Jeruzsálem környékén lévő városokat. Eközben meglátogatta a Liddában élő hívőket[a] is. 33 Ott talált egy Éneász nevű béna embert, aki már nyolc éve ágyban fekvő beteg volt. 34 Péter megszólította: „Éneász! Jézus, a Messiás meggyógyít téged! Kelj fel, és tedd rendbe az ágyadat!” Ő pedig azonnal felkelt. 35 Lidda és Sáron lakói mind látták, hogy Éneász meggyógyult, és hittek az Úrban.

Péter imádságára Tábita feltámad

36 Joppéban élt egy Tábita nevű tanítvány, akit görögül Dorkásznak hívtak, (ami zergét jelent). Ez az asszony mindig jót tett mindenkivel, és sokszor adakozott a szegényeknek. 37 Azokban a napokban Tábita megbetegedett, és meg is halt. A testét megmosták, és egy emeleti szobában fektették le.

38 Joppé közel volt Liddához. Ezért, amikor a tanítványok meghallották, hogy Péter Liddában van, elküldtek hozzá két férfit. Ezt üzenték neki: „Kérünk, azonnal jöjj át hozzánk!” 39 Péter el is ment velük. Amikor megérkezett Liddába, bevezették őt abba a felső szobába, ahol Tábita holtteste feküdt. A síró özvegyasszonyok mind körülállták Pétert, és mutogatták neki azokat a ruhákat, amelyeket még Tábita készített, amíg velük volt.

40 Péter ekkor mindenkit kiküldött a szobából, letérdelt és imádkozott. Azután a holttesthez fordult, és azt mondta: „Tábita, kelj fel!” Az asszony kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. 41 Péter kézenfogta és felsegítette, majd behívta a hívőket és az özvegyasszonyokat a szobába. Megmutatta nekik, hogy Tábita él. 42 Ennek az eseménynek elterjedt a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A32-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus meggyógyít egy beteget a Betesda tavánál

Ezek után egy ünnep következett, amelyre a júdeaiak fel szoktak menni Jeruzsálembe, és Jézus is felment. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy Betesda nevű vízgyűjtő medence, amelyet öt oszlopcsarnok vesz körül. Itt nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.[a] [4] [b] Volt közöttük egy férfi, aki már harmincnyolc éve szenvedett valamilyen betegségben. Jézus látta, hogy ott fekszik, és tudta, hogy milyen régóta beteg. Megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”

Az így felelt: „Uram, nincs senki, aki segítene rajtam, és bevinne a medencébe, amikor a víz felkavarodik. Mire odaérek, mindig valaki más lép be előttem.”

Ekkor Jézus ezt mondta: „Kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj haza!” A férfi azonnal meggyógyult, felkelt, fogta a hordágyát, és elment.

Mivel ez szombaton történt, 10 a zsidók rászóltak: „Szombat van, a Törvény szerint nem szabad terhet hordoznod!”

11 Ő ezt felelte: „Aki meggyógyított, az mondta, hogy fogjam a hordágyamat, és menjek haza.”

12 Azok megkérdezték: „Ki volt az az ember?”

13 De a meggyógyított férfi erre nem tudott válaszolni, mert közben Jézus eltűnt, mivel nagy tömeg volt azon a helyen.

14 Később a Templom területén Jézus találkozott ezzel a férfival, és azt mondta neki: „Látod, most visszakaptad az egészségedet, de vigyázz, hogy többé ne vétkezz, különben valami még rosszabb történhet veled!”

15 Ezután a férfi megmondta a vallási vezetőknek, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5%3A1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/29
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Ők Isten gyermekeit a kis szarv uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni

Igazság Könyve:
Drága szeretett leányom, ahogy erősödnek a változások földi Egyházamon belül, ezzel összhangban ugyanúgy fognak a hamis próféták hangjai is emelkedni, hogy támogassák a förtelmet Egyházamban. Miközben Én kinyilatkoztatom neked az Igazságot – a végidők igaz prófétájának -, melynek legtöbb része már ismertté vált, a hazugság is terjedni fog, hogy összezavarja mindazokat, akik követnek Engem.

Minden utasításnak, amelyet Én neked adok a világ számára, pontosan az ellentéte fog elhangzani a hamis próféta szájából. Megnyilatkozásuk vigasztaló szavak lesznek Követőim számára, akik úgy találják majd, hogy az Igazság elviselése túl félelmetes lenne számukra. Gonosz hazugságaikon keresztül, Isten gyermekeit a kis szarv* uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni.*

Amikor Én az Egyház nagy megoszlásáról beszéltem neked, nem mondtam el, hogy ez hogyan fog történni. Így most hallgass meg Engem. Éppúgy, amint a papok elutasították Szent Szavamat az Én időmben a Földön, Második Eljövetelem előtt a papok szintén el fognak utasítani Engem. Nemcsak a neked adott Szavamat fogják elutasítani, de még a változásokat is el fogják fogadni, melyeket rájuk kényszerítenek. Amint elfogadják az istenkáromlásokat és a számukra bemutatott új szabályokat, a felszenteltségük ajándékai hatástalanná lesznek téve.

Hűséges Követőim szintén meg fognak oszlani a földi Egyházam iránti hűségüket illetően. Mindaz, amit tennetek kell, hogy kövessétek tanításaimat, amelyek Atyám Könyvében a számotokra adattak. Nincs szükség arra, hogy bárhova is fussatok, mivel Én jelen vagyok köztetek.

Ti ismeritek az Igazságot. Keresztényekként ezzel tápláltak benneteket. Ezért tehát amikor azt látjátok, hogy Isten Tízparancsolatát és Tanításaimat átírják és Szentségeimet megváltoztatják, akkor nektek hátat kell fordítanotokNe engedjétek, hogy a hazugságok félelmet keltsenek bennetek, inkább azokat féltsétek, akik elfogadják ezeket az új határozatokat és törvényeket – melyekről azt feltételezik, hogy Tőlem valók – és azokat, akik nem értik meg az Igazságot.

Jézusotok

 

*: Dán 7,7

… Ezután egy negyedik vadállatot is láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.

Figyeltem a szarvakat: egyszerre csak egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak, mint az embereknek, és nagyokat mondó szája volt” (Dániel könyve 7,1-8).

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ok-isten-gyermekeit-a-kis-szarv-uralma-ala-fogjak-helyezni-aki-fellengzos-pompaval-fog-peter-szekeben-ulni/

 
Milyen büszkék lesznek majd, amikor a „kicsi”, aki megbújik közöttük, felemelkedik és büszkélkedni fog hatalmával. Ők üdvözölni fogják az új egyház kinevezett vezetőjét és hatalma elterjed majd az egész világon.”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-zsidok-ellensegei-minden-nemzetben-osszegyulnek-hogy-eltiporjak-izraelt/

Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt.

Figyeltem a szarvakat: egyszerre csak egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és nagyokat mondó szája volt.”

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Szeretteim! Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült. Ebben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.
A vele jelképezett keresztség most titeket is ugyanígy megment. Hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által. Ő azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.
Ez az Isten igéje.
1Pét 3,18-22

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Nemcsak kenyérrel él az ember, * hanem minden igével is, mely Isten ajkáról való. Mt 4,4b. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,12-15″

 

——
Görög katolikus: 

“…

Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: “Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:

az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.”

Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,

és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.

10 A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,

11 de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.”

Az Úr eljöveletének sürgető közelsége

11 De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk:

12 az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. …”

—–
—–