Címke: őszinte szeretet

Minden felfordulás, melyeknek hamarosan tanúi lesztek, bizonyíték lesz a Jelenések Könyvében szeretett Jánosomnak adott próféciák Igazságára

Igazság Könyve:

“2013.11.07 18:35

Drága szeretett leányom, az új kezdet ideje közel van. Amint a Nagy Megpróbáltatás továbbra is érezteti hatását, sok eseményre fog még sor kerülni.

Az ellenség Egyházamban minden szégyenérzet nélkül megpróbálja elmondani, hogy az új szekuláris egy-világegyházat, mely szívesen lát minden bűnöst és minden vallási felekezetet, Isten jóváhagyta. Amikor Egyházam tagjai üdvözlik a szekuláris világot, akkor többé már nem fogja az Igazságot követni. Ha ti az Én igaz követőim vagytok, akkor a hitetek tetteitekben és munkáitokban fog megmutatkozni. Ha ti az Enyéim vagytok, akkor hűek maradtok Isten Igéjéhez. Ha megtartjátok Szavamat, akkor engedelmeskedtek mindabban, amit tanítottam nektek. Ha ti nem vagytok Tőlem valók, akkor átkozni fogjátok fivéreiteket és nővéreiteket. Ha ti nem vagytok Tőlem valók, akkor gyűlölni fogjátok azokat, akik Tőlem valók. Ha azt hiszitek, hogy örök életetek lesz anélkül, hogy azt kiérdemelnétek, akkor nagyon tévedtek.

Ha azt mondjátok, hogy a bűn természetes dolog, és hogy csak egy igazságos és „korrekt” Isten bocsáthat meg minden bűnt, akkor ez igaz. De ha azt hiszitek, hogy az örök élet a ti természetes jogotok, és azt megelőzően nem szükséges bűnbánatot tartanotok, akkor az Igazságot tagadjátok. Én szeretlek mindnyájatokat. Én soha nem lennék kegyetlen, barátságtalan, gonosz, sértő, és nem okoznék fájdalmat Isten egyetlen gyermekének sem. De nem nyitnám ki soha Királyságom ajtaját egyetlen bűnösnek sem, hacsak őszinte bűnbánatot nem mutatna rossz cselekedeteiért. Amikor az üdvösség felé vezetlek benneteket, minden ajtót megnyitok, hogy az utolsó napon üdvözölhesselek titeket. Most sok ajtó van nyitva, de csak kevesen lépnek be azokon. Közületek senki sem fog belépni Királyságomba, hacsak nem engedelmeskedtek az Evangéliumban nektek adott Szavamnak. A hiteteknek tisztának kell lennie. Egymás iránti szereteteteknek őszintének kell lennie, és akkor Szavam iránti engedelmességetek el fogja nyerni számotokra az örök élet Ajándékát.

Sokan, akik Kereszténynek vallják magukat, hűtlenek Egyházamhoz. A Szentáldozásban Engem megfeketedett lélekkel vesztek magatokhoz. Figyelmen kívül hagyjátok Tanításaimat, és elnézitek a bűnt azt gondolván, hogy az számotokra jelentéktelen. Gonosz nyelvvel hazugságokat terjesztetek másokról, és sokakat elítéltek az Én Nevemben.

A Szent Evangéliumokban megkaptátok az Igazságot, és mégsem gyakoroljátok, amit azok tanítanak nektek. Irántatok való Szeretetem azt jelenti – bár közületek sokan nem fogják kiérdemelni az Üdvösséget, melyet Kereszthalálom által adtam a világnak -, hogy még esélyt adok mindnyájatok számára, hogy Isteni Irgalmasságom ideje alatt meglássátok az Igazságot, amikor előbb eljövök segíteni azon döntésetekben, hogy elfogadjátok Ajándékomat, vagy sem.

Minden felfordulás, melyeknek hamarosan tanúi lesztek, bizonyíték lesz a Jelenések Könyvében szeretett Jánosomnak adott próféciák Igazságára.

Amikor azt látjátok, hogy az Egyház a szekuláris világgal egységre lép, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett Küldetésem ideje, hogy összegyűjtsem a lelkeket a világ minden tájáról.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-felfordulas-melyeknek-hamarosan-tanui-lesztek-bizonyitek-lesz-a-jelenesek-konyveben-szeretett-janosomnak-adott-profeciak-igazsagara/

—–
Római katolikus:

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országában mindenki asztalhoz ülhet, aki a meghívást készséggel elfogadja.
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában!”
Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: »Jöjjetek! Minden készen van!« De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: »Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!« A másik azt mondta: »Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!« Egy további így szólt: »Most nősültem, nem mehetek.«
A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: »Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!« A szolga jelentette: »Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.« Az úr akkor megparancsolta a szolgának: »Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,15-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-06

 

 
 
 

“2018-11-07

31. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Isten meghív az üdvösségre, és erőt is ad, hogy elérhessük azt.
Testvéreim!
Ti, akik mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok üdvösségteket! Nemcsak amikor köztetek vagyok, hanem sokkal inkább most, hogy távol kell lennem. Hiszen Isten maga műveli bennetek jóakarata szerint a szándékot is, meg a végrehajtást is.
Zúgolódás és okoskodás nélkül tegyetek meg mindent, hogy kifogástalanok és tiszták legyetek: Istennek kedves és ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedék között, akik között úgy ragyogtok, mint csillagok a világmindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus (eljövetele) napján dicsőségemre váljatok!
Ha így lesz, akkor nem küszködtem hiába, és nem fáradtam fölöslegesen. Még ha a hitetekért hozott áldozaton és szolgálaton felül a véremet is ontják, örülni fogok, és együtt örvendezek mindnyájatokkal. Ti is örüljetek és örvendezzetek velem!
Ez az Isten igéje.
Fil 2,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr az én világosságom, * ő az én üdvösségem. 1a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Az Úr az én világosságom, * ő az én üdvösségem.
E: Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján,
hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
H: Az Úr az én világosságom, * ő az én üdvösségem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Az Úr az én világosságom, * ő az én üdvösségem.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,14 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Csak az lehet Jézus tanítványa, aki vele együtt vállalja a keresztet is.
Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni
Vagy,
ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,25-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-07


——
Görög katolikus:

Az Istennek tetsző élet

Testvéreim, most szeretnék valami másról írni. Tanítottunk titeket arra, hogyan éljetek Istennek tetsző módon, és valóban úgy is éltek. Ezért most kérünk és biztatunk benneteket az Úrban, Jézusban, hogy ebben jussatok még előbbre! Hiszen jól tudjátok, mit parancsoltunk nektek Jézus Krisztus nevében. Isten azt akarja, hogy szentek legyetek és távolodjatok el minden szexuális bűntől. Azt akarja, hogy mindegyikőtök tanulja meg, hogyan kell a saját teste fölött uralkodnia. Olyan tisztességes módon bánjatok a testetekkel, hogy az valóban csak Istennek szolgáljon.[a] Ne adjátok át testeteket a szenvedélyes kívánságoknak, vagy szexuális bűnöknek, mint a hitetlenek, akik nem ismerik Istent.

A testvéreiteknek ne okozzatok kárt, és ne csapjátok be egymást, mert ezt megbünteti az Úr! Erre már régebben is figyelmeztettünk titeket. Az Úr szent életre hívott el bennünket, és nem arra, hogy bűnben éljünk! Ezért, aki nem akar engedelmeskedni ennek a tanításnak, az nem embereket utasít el, hanem Istent, aki pedig Szent Szellemét adta nekünk!

A testvéri szeretetről nem is kell nektek írnom, hiszen titeket maga Isten tanított meg arra, hogyan szeressétek egymást. 10 Ti valóban szeretitek minden testvéreteket egész Macedóniában! Csak arra biztatlak, hogy ezt folytassátok!

11 Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendesen és békességben éljetek! Mindenki gondosan végezze a maga munkáját, és saját kezével keresse meg a kenyerét! Ezt már korábban is parancsoltuk nektek. 12 Viselkedjetek tisztességesen a hitetlenekkel szemben, és ne szoruljatok rá senkire!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

48 De mi lesz azzal a szolgával, aki nem tudta, hogy ura mit kíván tőle? Az ilyen szolga enyhébb büntetést fog kapni. Mert akinek sokat adtak, attól sokat is kérnek számon! Akire sokat bíztak, annak nagyobb a felelőssége!”

Jézus követése miatt meghasonlás támad

49 „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a Földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50 Be kell merítkeznem,[c] és nagy teher nehezedik rám, amíg ez meg nem történik! 51 Úgy gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a Földre? Nem! Az emberek szembefordulnak egymással miattam. 52 Mostantól fogva még a családtagok között is meghasonlás támad! Egy öttagú családban hárman lesznek kettő ellen, és ketten három ellen.

53 Az apa fia ellen fordul,
    és a fiú apja ellen,
az anya leánya ellen fordul,
    és a leány anyja ellen,
az anyós menye ellen fordul,
    a meny pedig anyósa ellen.
[d]

Az idők jelei

54 Azután Jézus a sokasághoz fordult: „Amikor nyugatról felhő közeleg, azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy is lesz. 55 Amikor déli szél fúj, azt mondjátok, hogy nagy meleg jön, és úgy is lesz. 56 Képmutatók! Mikor látjátok az égen és a földön a jeleket, megértitek milyen idő következik! Akkor hogyan lehet, hogy a mostani idők jeleit nem értitek meg?”

Békülj ki ellenfeleddel!

57 „Miért nem döntitek el ti magatok, hogy mi az igazságos? 58 Gondold csak el: valaki vádol téged, pert indít ellened, és ellenfeleddel együtt a bíró elé kell állnotok. Ilyen esetben nagyon igyekezz, hogy még útközben kibéküljetek egymással! Ha ez nem sikerül, az ellenfeled a bíró elé visz, a bíró átad a börtönőrnek, az pedig börtönbe zár téged! 59 Mondom neked: ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillérig meg nem fizetted, amivel tartozol!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A48-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–