Királyság kategória bejegyzései

Követőim már most készüljenek a lépcsőn való felkapaszkodásra

Igazság Könyve:

Az egyetlen víz, amely Isten gyermekeinek a túléléséhez szükséges, az Élet Fájáról fog származni

  1. május 10. péntek 16:40

 

Drága, szeretett leányom, áldottak azok, akik Isten Igaz Szavára válaszolnak, mert ők fognak majd először feltámadni, és belépni Új Királyságomba.

Azok lesznek az első lelkek, akiket el kell érnem, akiknek nem adatott meg Szent Szavam, beleértve azokat az országokat is, ahol elítélnek Engem. Nem az ő hibájuk, hogy őket születésüktől fogva úgy nevelték, hogy tagadják Istent, minden létező valóság Alkotóját és Teremtőjét. Arra fogok törekedni, hogy megtérítsem őket e Küldetésen keresztül, és megígérem, hogy miután a Nagyfigyelmeztetés során az Igazság meg lesz nekik mutatva, őket nagyon gyorsan Irgalmasságomba fogom vonni. Soha nem fogom elhagyni azokat, akiket megtévesztettek a hamis tanokkal, mert ők védtelenek, és szükségük van az Én Szeretetemre és Irgalmasságomra.

Az Én vágyam az, hogy követőim már most készüljenek a lépcsőn való felkapaszkodásra, mely hosszú és nehéz felkapaszkodás lesz a lelki tökéletesség felé. Azoknak, akik Hangom által már meg vannak áldva a megkülönböztetés Ajándékával, melyet az Igazság Könyve tartalmaz, Velem szemben van egy kötelességük.

A következőket kell tenniük: Használjátok az Ajándékot, amelyet adtam nektek, hogy felkészüljetek a tőletek elvárt lelki tökéletességre, most, amikor megalkotom maradék Hadseregemet a Földön. A ti felelősségetek, hogy segítsétek azokat, akik túl gyengék, büszkék és makacsok ahhoz, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét. Én általatok leszek képes arra, hogy megadjam minden léleknek az üdvösséget – beleértve azokat is, akik nem méltók Irgalmamra –, mely szükséges ahhoz, hogy örökké Dicsőségemben éljenek.

Ó, milyen csodálatos ez az Én dicsőséges Új Királyságom! Ha csak egy pillanatra is láthatnátok azt, közületek egyikőtök sem mondana soha egy szót sem Ellenem. Ez lesz a ti új otthonotok, a hely, ahol ti és családotok élvezni fogjátok az örök elragadtatást, a békét, a szeretetet és az örömet, elmerülvén mindabba, melyet Atyám a boldogságotokra teremtett. Úgy képzeljétek azt el, mint egy új lakást, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Föld volt teremtve, csakhogy ennek az Új Égnek és Új Földnek nem lesz tengere.

Az egyetlen víz, amely Isten gyermekeinek a túléléséhez szükséges, az Élet Fájáról fog származni, mely minden életet táplálni fog.

Minden igény ki lesz elégítve, és bőségben lesz a szeretet, így tehát nem lesz semmiféle elégedetlenség. Bőségben lesz nevetés, szeretet, öröm, színek és azok a szép dolgok, amilyeneket egyetlen ember sem látott még földi élete során. Egy olyan boldogság lesz az Ajándék mindegyikőtök számára – akiknek megadatik a kulcs Királyságomhoz -, amely a földön elképzelhetetlen.

Az előttetek álló élet nagy Ajándékokkal van feldíszítve, és ti az Irántam való szeretetetekben egy állandó béke állapotában maradtok. Én Isten minden gyermekével egységben fogok uralkodni, és mindenki óhaja ki lesz elégítve; oly nagy az Én Szeretetem. Ez az egyetlen élet, amelyre törekednetek kell, mivel nem fog más élet létezni a Nagy Napot követően, amikor eljövök értetek.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-egyetlen-viz-amely-isten-gyermekeinek-tulelesehez-szukseges-az-elet-fajarol-fog-szarmazni

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/10

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-10

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Most minden az Én Szent Kezemben van

Igazság Könyve:

A halál hatalma az emberiség felett véglegesen meg fog semmisülni

  1. december 17. hétfő, 12:15

 

Drága, szeretett leányom, eljövetelem napja, hogy visszaszerezzem Örökségemet, melyet Atyám ígért Nekem, hirtelen fog bekövetkezni.

Bár Én az egész emberiséget felkészítem erre a nagy eseményre, az a nap mégis váratlanul fog bekövetkezni. Közel az idő, amikor a fenevad a szakadékba lesz dobva, és aztán a tizenkét nemzet élvezni fogja a békét és az egységet.

Ez idő alatt a szentek a Mennyben, és mindazok, akik a Kegyemben haltak meg, felemeltetnek azokkal az igazakkal együtt, akik túl fogják élni a Megpróbáltatást.

Mindannyian fel fognak támadni és tökéletes testet fognak kapni, mely győzedelmeskedni fog a halál felett, melyet az emberiség Ádám bűne óta ismer. Ők élvezni fogják a békét és a jólétet szellemi vezetésem alatt, amíg Királyságom Atyámnak át nem adatik.

Ez lesz az első feltámadás, és ezt egy ezer éves uralom fogja követni, tökéletes harmóniában Atyám Isteni Akarata szerint.

Ez idő alatt azok a bűnösök, akik megtagadtak Engem, szenvedni fognak. A Második Feltámadás nem ismert az emberiség számára, és senkinek sem voltak kinyilatkoztatva részletek másként, mint Dániel Prófétának és János Evangélistának. (1)

Ezek a titkok időben ki lesznek nyilatkoztatva számotokra, mert ezeket most nem kell ismernetek.

Isten Hatalma akkor fog megnyilvánulni, amikor a lelkekért folytatott csata célt ért. A halál hatalma az emberiség felett véglegesen meg fog semmisülni. Ez az Én Ígéretem. Be fogom teljesíteni azokat a próféciákat, amelyek Atyám által adattak.

Azoknak közületek, akik össze vannak zavarodva, nem kell félniük. Most minden az Én Szent Kezemben van, de biztosak lehettek abban, hogy mindaz, ami számít, a bűnök megbocsátása. Ez akkor lesz, amikor ti mindnyájan kéritek az Üdvösség Ajándékát. Ez ilyen egyszerű.

Az Irántam való szeretetetek az Élet Ajándékát fogja hozni. A halál nem fog uralkodni rajtatok, és nem lesz többé hatalma fölöttetek, mint ahogyan azt most ismeritek. A ti jövőtök olyasvalami, melyet örömmel a szívetekben kell üdvözölnötök, mert ez Isten legnagyobb Ajándéka, és csak az arra érdemes lelkek örökölhetnek egy ilyen gazdagságot. Legyetek békében. Bízzatok Bennem. Szeressetek Engem. Ez minden, ami számít.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/halal-hatalma-az-emberiseg-felett-veglegesen-meg-fog-semmisulni

 

(1)

 

Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=revelation+20%3A6-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/17

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-17

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Menedékem, ahová menekülnötök kell: Szentséges Szívem lesz Vérem minden cseppjével

ALACOQUE SZENT MARGIT-MÁRIA

https://archiv.katolikus.hu/szentek/1016-164.html


Igazság Könyve:

Azokat, akik Isten Törvényeit követik, démonoknak fogják tartani, és felkutatják őket

  1. november 25. vasárnap, 18:45

 

Drága, szeretett leányom, Tanítványaimnak meg kell érteniük, hogy a megpróbáltatások, melyeket az Én Nevemben szenvednek el, egyre erősebbé teszik őket.

Mindazoknak mondom, akik ezeket a Szent Üzeneteket követik: sohasem szabad engednetek, hogy mások támadásai letörjenek benneteket.

Még akkor sem, amikor ezt teszik, vagy amikor mind rátok taposnak, és aztán belétek rúgnak, mialatt védtelenül hevertek a földön, tudnotok kell, hogy Én fel foglak emelni benneteket. Minden alkalommal erősebbé fogtok válni, és félelmetek kisebb lesz.

Imádkozzatok ezekért az emberekért, mert ez nem az ő hibájuk. Őket a csaló használja fel, hogy elfordítson benneteket ettől a Küldetéstől.

Nektek most el kell mondanom, hogy Irgalmasságom – hasonlóan a tűz lángjához – hamarosan elárasztja az emberiséget, és beborítja valamennyi ember lelkét. Amikor ez megtörténik, akkor a világ egy nyugodtabb helyre lesz irányítva. Oly sokan fognak megtérni, és ez így jó. De egy éjjeli viharhoz hasonlóan megérkezik majd az Antikrisztus, és lerombolja ezt a békét.

Meg fogja zavarni az emberek életét, bár ők ezt az elején nem veszik észre. Ő egy nagyon nagy hatalommal rendelkező világvezető lesz, és nektek sohasem szabad a szemébe néznetek. Süssétek le a szemeteket. Helyezzétek Belém bizalmatokat, és imádkozzatok, hogy meg lehessen menteni azokat, akiket megfertőz.

Akárcsak, mint bármely vihar esetében – amelyről tudjátok, hogy közeledik-, jól fel kell készülnötök. Ne hagyjátok védelem nélkül házatok egyetlen részét sem. Deszkázzátok be az ajtókat és az ablakokat. Szigeteljétek el magatokat és családotokat a bajtól. Ez az ember sok hatalmat kapott a Fenevadtól, ezért meg kell védenetek magatokat tőle, különben be fogja szennyezni lelketeket.

Gonoszsága gondosan el lesz rejtve előletek, és ha nem vagytok felkészülve beleeshettek a csapdájába.

A jó és a gonosz közötti harcra sor fog kerülni mind a Földön, mind pedig a Földön kívül, mindez ugyanabban az időben.

Az a probléma ezzel a háborúval, hogy azok, akik az Antikrisztus és a Hamis Próféta oldalán állnak, úgy fognak tűnni, mintha nagyon jó dolgokat csinálnának a világban.

Azokat, akik Isten Törvényeit követik, démonoknak fogják tartani, és felkutatják őket.

Menedékem, ahová menekülnötök kell: Szentséges Szívem lesz Vérem minden cseppjével, mely kiárad majd rátok, hogy védelemben részesítsen benneteket.

Soha ne érezzetek kiábrándultságot. Soha ne érezzétek egyedül magatokat. Én egyesítettelek mindnyájatokat e Küldetés és más Küldetés által. Idővel mindazok, akik követik az utasításokat, melyeket az igaz prófétákon és látnokokon keresztül adok, segíteni fognak milliárdok lelkét megmenteni.

Kitartásotok, megpróbáltatásotok, szenvedésetek és imáitok által közületek akár húszmilliónyian is megmenthetik az emberiség legnagyobb részét.

Ez az Én ígéretem számotokra.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok valamennyi testvéretekért. Mert mindnyájan egyesülve Új Királyságom részévé válunk.

Azonban semmi kétség nem fér ahhoz, hogy nagyon sok munkára van még szükség, hogy az emberiség megtérjen.

Ez nem lesz könnyű feladat, de az a hatalom és azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok ennek a Küldetésnek, biztosítani fogják, hogy Atyám Szent Akarata olyan módon teljesüljön, ahogyan annak lennie kell.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azokat-akik-isten-torvenyeit-kovetik-demonoknak-fogjak-tartani-es-felkutatjak-oket

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/11/25

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-11-25

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az Új Királyság ideje elérkezett: az a Királyság, amely felett Szeretett Fiam fog uralkodni.

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Ne az Én kezemtől féljetek, hanem azokétól, akik a ti ellenségeitek

  1. május 18., péntek, 3:20

 

Ma azért szólok hozzád, szeretett leányom, hogy vigasztalást hozzak azoknak, akik félnek a jövőtől.

A jövő, kedves gyermekeim, az Én Szent Kezeimben nyugszik. Az Új Királyság ideje elérkezett: az a Királyság, amely felett Szeretett Fiam fog uralkodni.

Ez a végső szakasz, amikor a Föld arra készül, hogy megteremje azt a sokaságot, akik szeretik Fiamat, és idővel azokat, akik Engem szeretnek.

Sok mindennek be kell következnie, hogy az Én Isteni Akaratomat megtegyék, és ezért sok imádságra, türelemre és bátorságra van szükség.

Ne az Én Kezemtől féljetek, hanem azokétól, akik a ti ellenségeitek.

Sok gonoszság féktelen módon terjed most szét a világban, és Számomra elérkezett az idő, hogy megbüntessem azokat a nemzeteket, akik gyermekeimet kínozzák a Földön.

Miközben a csata elkezdődik, azok a Házak, amelyek Engem, Istent, az Atyát tisztelik, meg fognak újulni.

Hamarosan fel fogják ismerni, hogy visszautasították az Egy Igaz Messiást, akit az Én Fiamban, Jézus Krisztusban a világba küldtem, hogy Üdvösséget adjon a világnak.

Ezt követően mindazok, akik hisznek Fiamban és Bennem, a Legmagasságosabb Istenben, egyetértően fognak felemelkedni, hogy előkészítsék a talajt, hogy Fiam Második Eljövetele megvalósulhasson.

Fiam csak akkor fog visszatérni, amikor a megtisztulás teljes lesz.

A megtisztulás, amelyről beszélek, akkor valósul meg, amikor a jók el lesznek választva a gonoszoktól. Azoknak, akik hazugságokkal tele életet élnek, amelyet a sátán ültetett a lelkükbe, még van idejük a bűnbánatra.

Minden Tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy megmentsem őket a fenevadtól, ugyanis Én nem adom fel egykönnyen gyermekeim megmentését.

Én az Általam szentesített különféle Isteni Beavatkozások által próbálom majd Irgalmas Karjaimba venni őket, hogy megmeneküljenek.

A Belém vetett hit és bizalom ösvény az Örök Élethez.

Csak Fiam, a Világ Megváltója által jöhettek Hozzám, a Világmindenség Atyjához.

Ahhoz, hogy Hozzám jöhessetek, meg kell szabadulnotok a bűntől.

Ahhoz, hogy a bűntől szabadok lehessetek, meg kell mentenetek önmagatokat Fiam szemében.

Amint Fiamat az első alkalommal elküldtem, hogy megadja nektek az üdvösséget, ugyanúgy küldöm el Őt még egyszer, hogy utoljára megmentsen benneteket, mielőtt az Új Ég és Föld összeolvad, hogy eggyé váljon.

Azok, akik nem hajlandók elfogadni Fiam Nagy Irgalmasságát, a végső Keresztes Hadjárat után, mely arra szolgál, hogy elvezesse minden gyermekemet a Paradicsomba, az ő jogos örökségükbe, örökre el fognak veszni.

Ezután nem lesz számukra visszaút.

Soha ne feledjétek, hogy Én ki Vagyok!

Én vagyok Isten, az Atya, és Én teremtettelek titeket.

Szeretlek benneteket.

Arra vágyom, hogy mindnyájatokat hazavigyelek; de mennyire folynak a Könnyeim.

Ez azért van, mert oly sokan lesznek, akiket nem fogok tudni megmenteni, hacsak Felém nem fordulnak, és nem kérnek Engem, hogy segítsek nekik.

Ez a hívás az Égből már előre meg volt jövendölve.

Csak egyedül az Isten Báránya, az Én Fiam rendelkezik azzal a hatalommal, hogy feltárja nektek az eseményeket, amelyek előttetek állnak.

Csak Ő nyithatja fel a pecséteket.

Ő most ezt teszi a Hetedik Angyal, a Hetedik Hírnök segítségével.

Nyissátok ki a szemeteket, és fogadjátok el, hogy végre az Igazság Könyve, amely meg volt jövendölve, most nyílik meg fejezetről fejezetre, a szemetek előtt.

Fogadjátok ajándékként, mert Örök Életet hoz majd nektek.

 

Szerető Mennyei Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/az-egy-maradek-egyhaz-legyozhetetlen-amely-fennmarad-az-uj-jeruzsalem-felemelkedeseig

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

34 Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: “Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten,

35 hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.

36 Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura!

37 Ti tudjátok, mi történt, kezdve Galileától az egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett:

38 A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele.

39 Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték;

40 de az Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék;

41 de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból.

42 És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.

43 Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.””

 

 

„Jézus a világ világossága

12 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: “Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

13 A farizeusok ekkor ezt mondták neki: “Te önmagadról teszel bizonyságot: a te bizonyságtételed nem igaz.”

14 Jézus így válaszolt nekik: “Még ha én önmagamról teszek is bizonyságot, akkor is igaz a bizonyságtételem, mert tudom, honnan jöttem, és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek.

15 Ti test szerint ítéltek. Én nem ítélkezem senki felett.

16 De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem.

17 Márpedig a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két embernek a tanúságtétele igaz.

18 Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem.”

19 Erre megkérdezték tőle: “Hol van a te Atyád?” Jézus így válaszolt: “Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat: ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”

20 Mindezeket a kincstárnál mondta Jézus, amikor tanított a templomban, és senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+Acts+10%3A34-43%3B+++++John+8%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/19

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-19

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az egymás iránti szeretet, elengedhetetlen ahhoz, hogy belépjetek szeretett Fiam Királyságába

Igazság Könyve:

„Isten, az Atya: A balzsam, amelyre nektek kétségbeejtően szükségetek van, hogy megnyugtassa a lelketeket

2012. február 26., vasárnap, 9:45

Leányom, azoknak a gyermekeimnek, akik Szent Szavam hirdetésére hívatottak, hogy felkészítsék a Földet szeretett Fiam, Jézus Krisztus eljövetelére, a következőt kell mondanom.

Nektek, gyermekeim, akik ismertek Engem, szeretett Atyátokat, meg kell küzdenetek a nap minden percében az előtettek álló kísértésekkel.

Ti a Szentlélekkel vagytok eltöltve, egy különleges áldás által, melyet Fiam 2011. május 10-én adott a világnak.

Meg kell értenetek azt a felelősséget, amellyel most szembesültök.

Mivel ti egy hadseregként egyesültök, amely a maradék hadseregem kezdetét fogja alkotni a Földön, ezért minden oldalról támadva lesztek.

A hitetek és hűségetek Irántam, szeretett Atyátok és az Én drága Fiam, Jézus Krisztus iránt, tűrőképességeteken felül próbára lesz téve.

Fiamat követve, nektek is hordoznotok kell Keresztje súlyát, és ez nem lesz könnyű.

Kételyeknek, belső szenvedéseknek, és megpróbáltatásoknak lesztek kitéve, és időnként hátat akartok majd fordítani.

Sokan, akikben bíztok, lehet, hogy megpróbálnak majd elbátortalanítani benneteket.

Azt fogják nektek mondani, hogy képzelődtök, téveszméktől szenvedtek, aztán pedig ki fognak gúnyolni, le fognak nézni, és vissza fognak utasítani benneteket.

Előfordulhat, hogy úgy érzitek, engedtek majd a hazugságoknak és a félrevezetéseknek, amelyeket azért terveztek meg, hogy meggyőzzenek benneteket arról, hogy utasítsátok el ezeket az üzeneteket.

Óriási hitet és bátorságot fog követelni, hogy magatokra vegyétek kereszteteket, hogy Fiamat követve segítsetek felkészíteni az emberiséget a Földre való dicsőséges visszatérésére.

Elgáncsolnak majd benneteket, és csapdákat állítanak nektek.

Ne essetek soha azon felkérés csapdájába, hogy elítéljétek az embereket, ha nem fogadnák el ezeket az üzeneteket.

Ne győzzetek le soha másokat, amikor Szent Akaratomat véditek.

Szeressétek egymást.

Mutassatok türelmet azok iránt, akik nemcsak, hogy gúnyosan mosolyognak, és ezekben az üzenetekben hibát találnak, de még a lenézésüket is rátok zúdítják.

Maradjatok csendben. Mutassatok türelmet. Mutassatok szeretetet azok iránt, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek.

Ne ítéljetek meg soha másokat az Én Nevemben, mert erre nincs felhatalmazásotok.

Ne rágalmazzatok soha másokat. Ha ezt teszitek, akkor vétetek Tízparancsolatom ellen.

Imádkozzatok azokért, akik megbántanak benneteket, még akkor is, ha ezt az Én Nevemben teszik.

Gyermekeim, szükségem van rátok, hogy egyként egyesüljetek.

Közönyötöket dobjátok félre.

A szegény lelkek, akiknek szükségük van a figyelmetekre, nem azok, akik már megtértek, hanem azok, akik egyáltalán nem ismernek Engem.

Imádkozzatok most azokért, akik semmit sem tudnak Rólam.

Imádkozzatok azokért is, akik nem ismernek Engem, de ugyanakkor visszautasítják, hogy megismerjenek Engem, Teremtőjüket, szeretett Atyjukat, aki oly gyöngéden szereti őket.

Én minden gyermekemet egyesíteni szeretném.

Sürgetlek benneteket, hogy dobjátok el a félelem, a düh és a türelmetlenség minden fegyverét, és engedjétek meg Nekem, hogy magammal vigyelek benneteket a Paradicsom felé vezető utazásra.

Ez az utazás gyötrelmes lesz, de a szeretet és béke, amelyet a végén találtok majd, balzsam lesz számotokra, amelyre oly nagy szükségetek van, hogy megnyugtassa a lelketeket.

A nyugodtság fontos, gyermekeim.

A türelemre szükség van.

Az egymás iránti szeretet, beleértve azokat is, akik bántanak és fájdalmat okoznak nektek, elengedhetetlen ahhoz, hogy belépjetek szeretett Fiam Királyságába, az Új Ég és Föld Paradicsomába, amelyet már oly régen megígértem nektek.

Szeretett Atyátok, a Legmagasságosabb Isten”

http://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-balzsam-amelyre-nektek-ketsegbeejtoen-szuksegetek-van-hogy-megnyugtassa-lelketeket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/26

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-26

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/sedrot/pekudei-20220305

Mennyei Atya Azért lesz Fiam ismét elküldve, hogy visszakövetelje jogos trónját

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Mennyei Atya: Azért lesz Fiam ismét elküldve, hogy visszakövetelje jogos trónját

2011. december 24., szombat, 18:00

Leányom, amint már az első alkalommal Megváltót küldtem a világba, hogy megmentse az emberiséget, úgy most is kész vagyok Fiamat, Jézust, a Megváltót ismét elküldeni, hogy megmenthesse azokat a lelkeket, akik különben elkárhoznának.

Meg kell értenetek, gyermekeim, a jelentőségét annak az édes-keserű áldozatnak, amelyet az emberiségért hoztam, amikor először küldtem el a Fiamat.

Amikor felismertem, hogy egy Megváltó küldése az egyetlen mód az emberiség megmentésére, azt is tudtam, hogy egyetlen egy prófétától, vagy kiválasztott lélektől sem várhatok el egy ilyen nagy áldozatot. Úgy döntöttem, hogy a Második Isteni Személyt, Fiamat fogom elküldeni, hogy megmentse az emberiséget. Ez volt az egyetlen hatékony módszer a sátán tervének meghiúsítására, mivel oly nagyon szerettem gyermekeimet.

Az, hogy Fiamat felnőni láttam, a gyönyörűség és a fájdalom érzetét keltette bennem, mivel tudtam, hogy mi áll még előtte. Mégis, mivel mély és gyengéd szeretetet érzek minden gyermekem iránt, ez akkor egy olyan áldozat volt, amelyet készséggel kellett elviselni az emberiség megmentéséért.

Most, hogy a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik, ezen Szent Üzeneteken keresztül ismét felkészítem a világot, hogy másodjára is üdvözölhesse Fiamat.

Szeretett Fiam Második Eljövetele közel van, gyermekeim. Ő azért lesz ismét elküldve, hogy jogos trónját visszakövetelje arra az időre, amikor Ő, mint az emberiség Királya fog uralkodni. (1)

Ez a Dicsőséges Esemény látványos lesz, és befejező része annak a tervnek, mely az Emberi Faj megmentésére vonatkozik, hogy megszabaduljon a világotokat uraló gonosztól. A sátán nemsokára ki lesz űzve a világból. Az Ő követői és mindazok, akik gonosz szívűek, sokkoltak és rémültek lesznek. Ezektől az emberektől az lesz az elvárás, hogy válasszanak: vagy térdre borulnak kegyelemért könyörögve, és akkor megmenekülnek, vagy egyszerűen visszautasítják ezt a nagy ajándékot, amelyet bemutatnak nekik.

Gyermekeim, egyesüljetek mindannyian, és ne féljetek a gúnyolódástól. Mindnyájatokat a Szentlélek vezet, az angyalok és szentek védelmében részesültök. Fiam Igéjének és Ígéretének hirdetése, követőim, rajtatok fog múlni, mert Ő azt szeretné, hogy ezek az üzenetek világszerte elterjedjenek.

Imáitok kiragadhatják az eltévedt bűnösöket a sátán karjaiból.

Gyermekeim, ti most a végső küzdelem első szakaszában vagytok. Az örök üdvösséghez a második esélyt drága, szeretett Fiam Irgalmassága adja meg majd nektek. Ne játsszátok el ezt a lehetőséget. Egyesüljetek mindannyian mennyei családotokkal, hogy megmentsétek testvéreiteket a Földön.

Örüljetek ennek a Karácsonynak, mivel ez egy különleges ünnep lesz számotokra, mert a Nagyfigyelmeztetés után segítenetek kell felkészíteni a lelkeket, Fiam Második Eljövetelére.

Szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. Fogadjátok el Szeretetemet. Öleljetek meg Engem, Örök Atyátokat, aki minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy mindnyájatokat bevezethessen a Béke Új Korszakába.

A Mennyei Atya”

http://masodikeljovetel.hu/mennyei-atya-azert-lesz-fiam-ismet-elkuldve-hogy-visszakovetelje-jogos-tronjat

(1):
„„Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+1%3A8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

ISTEN RAJTAD KERESZTÜL SOK MILLIÓ LELKET MEGVIGASZTAL

1998. április 9.

Teremtményei iránt érzett ellenállhatatlan szeretetében a Teremtő háromszorosan megáldott trónjáról. …”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1022.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

“Prófécia a Messiás származásáról

2 Ezt mondja az Örökkévaló:
„Efráta[a] Betlehemben!
Bár a legkisebb vagy
Júda nemzetségei közül,
mégis benned születik meg
Izráel Fejedelme,
kinek származása
az idők kezdetére nyúlik vissza,
az őskor napjaiba!”

3 Ezért az Örökkévaló
kiszolgáltatja népét
az ellenségeiknek,
de csak addig,
amíg a terhes asszony[b] vajúdik,
és megszüli gyermekét,
amíg testvéreinek maradéka
visszatér Izráel népéhez.
4 Ő pedig erős kézzel uralkodik,
és pásztorolja nyáját
az Örökkévaló ereje által,
az Örökkévalónak, Istenének
felséges nevében.
Hatalma kiterjed az egész földre,
ezért népe biztonságban
és békében él.”

 

 

„Isten a Fia által szólt hozzánk

1 Régen a próféták által szólt Isten az őseinkhez. Sokszor és sokféleképpen megszólította őket. 2 Most, ezekben az utolsó napokban azonban a saját Fián keresztül szólt hozzánk, aki által teremtette a világot, és akinek mindent örökségül adott. 3 Isten láthatatlan lénye látható formában mutatkozik meg a Fiúban, aki Isten dicsőségét tükrözi vissza. Hatalmas szavával a Fiú tartja össze és kormányozza az egész világmindenséget. Ő az, aki megtisztított bennünket bűneinktől, s azután a Felséges Isten jobbja felől[a] leült a Mennyben. 4 Isten a Fiának sokkal magasabb rangot és nagyobb hatalmat adott, mint az angyaloknak, ezért a Fiú sokkal feljebb való az angyaloknál.

5 Isten soha egyetlen angyalnak sem mondott ilyet:

„Te vagy a fiam,
ma lettem az Édesapád!”,[b]

vagy ezt:

„Apja leszek,
ő meg a fiam lesz.”[c]

6 Viszont, amikor Isten behozza elsőszülött Fiát ebbe a világba, így szól róla:

„Imádva boruljanak a Fiú elé
Isten összes angyalai!”[d]

7 Az angyalokról pedig ezt mondja Isten:

„Angyalait szelekké[e] teszi,
szolgáit pedig tűz lángjaivá.”[f]

8 A Fiúról viszont így beszél:

„Trónod, ó Isten, örökre megmarad,
igazságos ítéletek által uralkodsz királyságodban.
9 Szereted az igazságot,
és gyűlölöd a gonoszt,
ezért öntötte Isten, a te Istened
az öröm olaját fejedre,
s ezért emelt a társaid fölé.”[g]

10 Ezt is a Fiúról mondja:

„Kezdetben te alapoztad meg a Földet, Uram,
és a Menny is a kezed munkája.
11 Azok el fognak tűnni,
de te örökre megmaradsz.
Azok elhasználódnak, ahogy a ruhák elkopnak,
12     és összehajtod őket, mint a köpenyt.
Azokat újakra fogod cserélni,
mint az elkopott ruhákat,
de te mindig ugyanaz maradsz,
életed évei sohasem érnek véget.”[h]”

 

 

 

„Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
és fiút fog szülni,
akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Micah%205:2-4;%20%20%20%20Hebrews%201:1-12;%20%20%20%20Matthew%201:18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/12/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-12-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Ezért az Ajándékért, amelyet most nekünk hozol, alázatos hódolattal a Lábaid elé vetjük magunkat

Friss hírek a linkek menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/linkek/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Keresztes Imahadjárat (5) – Dicsőség a Legmagasságosabb Istennek

2011. november 21. 19:00

Leányom, ezt a különleges imát dicsőítéssel és hálaadással kell a világnak felajánlania Istennek, az Atyának azért az Irgalmasságáért, melyet Ő az egész világ számára biztosít.

„Ó, Örök Atya, boldog hálaadással ajánljuk fel imáinkat az egész emberiség iránti Irgalmasságod értékes Ajándékáért. Örvendünk, és felajánljuk Neked, a Legdicsőségesebb Királynak, dicsőítésünket és imádásunkat a Te szerető és gyengéd Irgalmasságodért. Te vagy a mi Királyunk, Legmagasságosabb Isten, és ezért az Ajándékért, amelyet most nekünk hozol, alázatos hódolattal a Lábaid elé vetjük magunkat. Kérünk, Istenünk, légy irgalmas minden gyermekedhez. Ámen.”

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/keresztes-imahadjarat-5-dicsoseg-legmagassagosabb-istennek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2021/11/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-11-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Akik hisznek ugyan Benne, de kényelmes módon úgy határoznak, hogy minden Iránta való dicsőítést félre tesznek, … nagyon nehéz lesz bejutni a Mennyország kapuin

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ A rendes és a jó emberek hátat fordítanak Nekem

2011. jún. 23., csütörtök, 22:10

Drága, szeretett leányom, az öröm, amit ma éreztél, kegyelem volt számodra a tegnapi Szentségimádás ajándékaként. Most már tudod, milyen fontos az, hogy jóváhagyjátok a kegyelmek kiáradását, melyeket a lelkekre árasztok ez alatt az értékes idő alatt, amit az Én Társaságomban töltötök.

Hogyan lehet az elveszett lelkeket felismerni?

Ma a világ elveszett lelkeiről szeretnék veled beszélni, és arról, hogy hogyan lehet őket felismerni. Az Én követőim tévesen azt gondolják, hogy valójában azok a lelkek vannak elveszve, akik halálos bűnben vannak. Ez nem szükségszerűen igaz. Elveszett lélek lehet az a személy, aki nem hisz Bennem, vagy az Örök Atyában. De elveszett lelkek lehetnek azok a gyermekeim is, akik napról napra a pénzt hajszolják, gazdagságra, karrierre és az anyagi dolgokra törekednek. Mindezt saját maguk örömére teszik, miközben azt hiszik, hogy majd ezek a dolgok örömöt hoznak nekik a következő életben is. Ezek rendes, jó emberek, de hátat fordítanak Nekem.

Sokan ezek közül a gyermekeim közül jó szívűek. Ők tele vannak szeretettel embertársaik, családjaik és barátaik iránt. Lehetnek ők hírnevesek és kedveltek, de az is lehet, hogy mégis elveszett lelkek. Azt kérdezitek, hogy hogyan lehetséges ez? Azért, mert ők nem hisznek abban, hogy a lelkük is olyan fontos, mint a testi szükségletük. Ezért elhanyagolják azt. Mialatt a lelküket elhanyagolják, kísértéseknek vannak kitéve, amelyekkel útjaikon mindennap találkoznak. Nehezükre esik ellenállni a világi javaknak, figyelmen kívül hagyva, hogy azt az időt, amit erre fordítanak, fordíthatnák arra is, hogy hogyan osszák meg másokkal a szeretetüket. A pénz vadászása büszkeséget válthat ki belőlük. A büszkeség pedig megnehezíti azt, hogy valódi követőimmé válhassanak.

Gyermekeim, ha minden időtöket álmaitok kergetésére fordítjátok, amiről azt hiszitek, hogy a világ kínál nektek – mint a gazdagság, anyagi javak, hatalmi pozíció –, akkor kevés időtök marad az imára és lelketek táplálására, ami a következő élethez szükséges. Olyan sok gyermekem egyáltalán nem tudja megérteni, hogy miért okoznak az anyagi javak belső ürességet. Nem hallgatnak azokra a követőimre sem, akik ismerik az Igazságot. Azáltal, hogy nem ismerik el Isten, a Mindenható Atya Létezését, nem tudnak örömet szerezni másoknak, csak önmaguknak. Ezek az emberek kifele egy aktív, egészséges vidám életet élnek, mintha semmi gondjuk sem lenne a világban. De ezt az életformát nem lehet másként elérni, csak úgy, ha hisznek az Örök Életben. Az alázat hiányzik az életükből.

Védelmükre mondhatjátok a következőket: de családjaikat táplálniuk kell, és másokkal is törődniük kell, olyanokkal, akik rájuk vannak szorulva, tehát ezért a célért dolgoznak. Erre az Én válaszom az, hogy ők nem azt teszik. Nem az a céljuk, hogy táplálhassák családjaikat. Sok esetben az a céljuk, hogy kielégítsék saját élvezetüket. Minél jobban ezt cselekszik, annál jobban távolodnak el Tőlem és az Örök Atyától.

Ameddig gyermekeim nem ébrednek fel, és nem ismerik fel azt a módot, amellyel a sátán a világ minden dicsőséges attrakcióját arra használja fel, hogy az anyagi biztonság hamis érzetébe szippantson benneteket, nem tudtok Hozzám jönni. Ebben az életben időt kell fordítanotok arra, hogy a Teremtőtöket dicsőítsétek, azáltal, hogy karitatív munkátokkal másokat segítetek, hogy azok szükségletei kerüljenek a tietek elé, hogy nyomdokaimba léphessetek.

Azoknak a gyermekeimnek, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, vagy akik hisznek ugyan Benne, de kényelmes módon úgy határoznak, hogy minden Iránta való dicsőítést félre tesznek, mert a világi dolgokkal vannak jobban elfoglalva, nagyon nehéz lesz bejutni a Mennyország kapuin át a valódi Paradicsomba, ami után vágyakoznak.

A Föld az egész léteteknek csak egy fázisa. Abból, amit a Mennyország kínál, egy szempillantásnyi benyomását sem lehet megtapasztalni a földi életetekben. Semmiféle világi attrakció sem éri meg, hogy vadásszanak utána, mert az igazi kincs a Mennyország.

A legfontosabb tulajdonságok, amelyekre szükségetek van, hogy beléphessetek Dicsőséges Királyságomba: a hit, a szeretetet, az alázat és az a vágyatok, hogy Nekem szívességet tehessetek.

A ti szeretett Tanítótok és az egész emberiség Megváltója, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/rendes-es-jo-emberek-hatat-forditanak-nekem

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Isten haragja minden emberen

18 Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.

19 Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.

20 Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük,

21 hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.

22 Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek,

23 és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével.

24 Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét.

25 Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.

26 Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel,

27 ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.”

 

„… Sokan ezek közül a gyermekeim közül jó szívűek. Ők tele vannak szeretettel embertársaik, családjaik és barátaik iránt. Lehetnek ők hírnevesek és kedveltek, de az is lehet, hogy mégis elveszett lelkek. Azt kérdezitek, hogy hogyan lehetséges ez? Azért, mert ők nem hisznek abban, hogy a lelkük is olyan fontos, mint a testi szükségletük. Ezért elhanyagolják azt. Mialatt a lelküket elhanyagolják, kísértéseknek vannak kitéve, amelyekkel útjaikon mindennap találkoznak. Nehezükre esik ellenállni a világi javaknak, figyelmen kívül hagyva, hogy azt az időt, amit erre fordítanak, fordíthatnák arra is, hogy hogyan osszák meg másokkal a szeretetüket. A pénz vadászása büszkeséget válthat ki belőlük. A büszkeség pedig megnehezíti azt, hogy valódi követőimmé válhassanak.

Gyermekeim, ha minden időtöket álmaitok kergetésére fordítjátok, amiről azt hiszitek, hogy a világ kínál nektek – mint a gazdagság, anyagi javak, hatalmi pozíció –, akkor kevés időtök marad az imára és lelketek táplálására, ami a következő élethez szükséges. Olyan sok gyermekem egyáltalán nem tudja megérteni, hogy miért okoznak az anyagi javak belső ürességet. Nem hallgatnak azokra a követőimre sem, akik ismerik az Igazságot. Azáltal, hogy nem ismerik el Isten, a Mindenható Atya Létezését, nem tudnak örömet szerezni másoknak, csak önmaguknak. Ezek az emberek kifele egy aktív, egészséges vidám életet élnek, mintha semmi gondjuk sem lenne a világban. De ezt az életformát nem lehet másként elérni, csak úgy, ha hisznek az Örök Életben. Az alázat hiányzik az életükből.

Azoknak a gyermekeimnek, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, vagy akik hisznek ugyan Benne, de kényelmes módon úgy határoznak, hogy minden Iránta való dicsőítést félre tesznek, mert a világi dolgokkal vannak jobban elfoglalva, nagyon nehéz lesz bejutni a Mennyország kapuin át a valódi Paradicsomba, ami után vágyakoznak. …”

https://masodikeljovetel.hu/rendes-es-jo-emberek-hatat-forditanak-nekem

20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.”

21 “Hallottátok, hogy megmondtatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette.

22 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.

23 Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened,

24 hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat.

25 Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj.

26 Bizony, mondom néked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.“”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+1%3A18-27%3B+++++Matthew+5%3A20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/23

„… Hogyan lehet az elveszett lelkeket felismerni?

Ma a világ elveszett lelkeiről szeretnék veled beszélni, és arról, hogy hogyan lehet őket felismerni. Az Én követőim tévesen azt gondolják, hogy valójában azok a lelkek vannak elveszve, akik halálos bűnben vannak. Ez nem szükségszerűen igaz. Elveszett lélek lehet az a személy, aki nem hisz Bennem, vagy az Örök Atyában. De elveszett lelkek lehetnek azok a gyermekeim is, akik napról napra a pénzt hajszolják, gazdagságra, karrierre és az anyagi dolgokra törekednek. Mindezt saját maguk örömére teszik, miközben azt hiszik, hogy majd ezek a dolgok örömöt hoznak nekik a következő életben is. Ezek rendes, jó emberek, de hátat fordítanak Nekem. …”

———-

Római katolikus:

2021-06-23

12. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrám hitt az Úrnak, és ez megigazulására szolgált.
Az Úr szövetséget kötött vele.

Lótnak és a Jordán környéki királyoknak kiszabadítása után az Úr szava megnyilatkozott Ábrámnak látomásban: „Ne félj, Ábrám, én védőpajzsod vagyok, a jutalmad igen nagy lesz.” Ábrám így szólt: „Uram, Istenem, mit adhatsz nekem, hiszen gyermek nélkül maradtam.” És Ábrám folytatta: „Nézd, nem adtál nekem utódot, így szolgám, a damaszkuszi Eliezer lesz az örökösöm.” Erre az Úr így szólt hozzá: „Nem az lesz örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki testedből származik.” Aztán kivezette, és ezt mondta neki: „Nézz föl az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket.” Majd hozzáfűzte: „Ilyen lesz a nemzetséged.” Ábrám hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra.
Majd ismét szólt Isten Ábrámhoz: „Én vagyok az Úr, aki kihívtalak a káldeai Ur városából, hogy ezt a földet neked adjam birtokul.” Ábrám így válaszolt: „Uram, Istenem, miből tudom meg, hogy birtokolni fogom azt?” Erre Isten megparancsolta neki: „Hozz egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét, egy hároméves bakot, egy gerlét és egy galambot!”
Ábrám odahozta neki ezeket az állatokat, majd középen kettévágta őket, és a szétvágott részeket egymással szemben helyezte el, a madarakat azonban nem vágta szét. Akkor ragadozó madarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket. Amikor a nap lenyugodott, Ábrám mély álomba merült, és félelmetes sötétség szállott rá.
Amint beállt a sűrű sötétség, füstölgő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami vonult végig a szétvágott darabok között. Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, és így szólt: „Utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig.”
Ez az Isten igéje.
Ter 15,1-12.17-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét. (Vö. 8a. vers. – 8. G tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, és hívjátok segítségül nevét, * hirdessétek nagy tetteit a nemzetek között.
Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, * emlegessétek minden csodáját.
Hívek: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsekedjetek szent nevével, * az Urat kereső szívek örvendezzenek.
Keressétek az Urat és hatalmas erejét, * keressétek arcát szüntelen.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Ti vagytok Ábrahámnak, az ő szolgájának ivadékai, * választottjának, Jákobnak fiai.
Ő a mi Urunk és Istenünk, * ő ítélkezik az egész földön.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
E: Örökké emlékezik szövetségére, * ezernyi nemzedéknek adott igéjére,
melyet Ábrahámnak adott, * és az esküre, melyet Izsáknak esküdött.
H: Sohasem felejti az Isten * az ő szövetségét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 104,1-2.3-4.6-7.8-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Maradjatok bennem, és én bennetek! * Aki énbennem marad, bőséges termést hoz.” Jn 15,4a.5b – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Tetteikről ismerhetők fel az emberek.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,15-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-23

Amikor a kulcsokat visszaadják Istennek, az Atyának, ami rövidesen megtörténik, akkor az Egyház részese lesz Királyságomnak.

Az Eucharisztikus Kongresszus Magyarországon? /in Hungarian/

http://vkpatriarhat.org/en/?p=20513


Igazság Könyve:

Szűz Mária elveszett gyermekeire vonatkozó üzenete

2o11. jún.7., kedd, 14.45 óra

Gyermekem, ezek az utolsó napok nem voltak könnyűek. Csak az a fontos, hogy engedelmeskedj Fiamnak. Ne hagyd, hogy most félelem és kétség uralkodjék a szívedben, mert ha ez megtörténne, akkor a csaló munkálkodna általad.

Nyisd meg a szíved, hogy a kegyelmek eláraszthassák lelkedet, hogy közelebb kerülhess Drága Fiamhoz. Most egész közel vagy Isten Anyjához, aki a te anyád is, s aki minden időben segít neked és vezet téged. Nagyon nehéz megküzdened küldetésednek ezzel a részével, de ne feledd, hogy soha sem könnyű az Én Fiamnak dolgozni. Vonakodásod ellenére egyre erősebb leszel. Így van ez jól, hogy mindennek ellenére követed az Ő utasításait.

Imádkozz most az összes elveszett gyermekemért, mert hiányzik belőlük a szeretet, az igaz szeretet, amelyet Fiam felkínál nekik. Ez a szeretet jelenti az ő megváltásukat. Ajánld fel tehát az összes imádat ezekért a szegény, elveszett lelkekért.

Most menj békében, és tegyél meg továbbra is mindent, amit a Fiam kér tőled.

Isten Anyja, Mária, a Mennyország Királynője

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-elveszett-gyermekeire-vonatkozo-uzenete

Üzenet a papoknak, püspököknek és a bíborosoknak a hamis prófétákról

2011. jún.7. kedd, 15:15

Szeretett leányom, szenvedtél, mert a csaló kínoz téged. Erősen kell imádkoznod, hogy kibírd támadásait. Vesd Belém teljes bizalmadat, aztán hagyd, hogy Én foglalkozzam ezzel. Az Értem kiállt szenvedést ajánld fel Nekem, örömmel a szívedben. Ha továbbra sem felejted el, hogy ezek a szenvedések azért vannak, mert eggyé váltál Velem, és mint választott lélek valóban áldott vagy, akkor jobban fogod érezni magad.

Sok követőm most kezdi felfogni, hogy mi is történik a világban, és a Szentlélek kegyelme által harcra készen állnak, hogy megvédjék Szavamat. A hívők eme hadserege most egyre erősebb lesz, és félelem nélkül fogják a bűnösöket a megváltásra vezetni.

Szent Helytartómnak, Benedek Pápának szüksége van az imáitokra. Naponta imádkozzatok érte, mert neki most minden szinten védelemre van szüksége, hogy az előtte álló gyötrelmeken keresztül segítsétek. Nagyon fontos, hogy híveim résen legyenek bármelyik fellépő új pápával szemben, mert az nem Istentől való lesz. Kérlek, figyelmeztesd minden felszentelt szolgámat, hogy készüljenek fel ezekre a szörnyű kihívásokra, amelyek a legfélelmetesebbek lesznek, amivel hivatásuk idején valaha is találkoztak. Nagy bátorságot fog követelni, hogy kiálljanak Tanításaim Igazságai mellett. Olyan sok felszentelt szolgám lett vak a visszatérésemmel kapcsolatos ígéretekkel szemben. Mikor gondolták volna, hogy ez bekövetkezhet? Annyira megszokták Tanításaim előadását, hogy elfelejtették azt, hogy ezek az események talán még az ő életükben fognak beteljesedni? Mert a mai világban ez most a legnagyobb kihívás.

Ha több ezer évvel ezelőtt prófétákat küldtem a világba, akkor természetes, hogy megint prófétákat fogok küldeni, hogy felkészítsék a világot visszajövetelemre.

Ébredjetek tudatára azon Tanításoknak, amelyekre a gyülekezeteiteket tanítjátok. Fogjátok fel, hogy Én vagyok az, aki most hozzátok beszél. Ez az üzenet Tőlem jön, Isteni Megváltótoktól. Imádkozzatok a megkülönböztetés kegyelméért, hogy felismerjétek valódi Hangomat, amikor az megadatik nektek. Nyissátok meg most szíveteket és hallgassátok, amit mondani akarok nektek. Eljött a felvilágosítás ideje a próféciákról, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, és amelyek most ott tartanak, hogy szemetek előtt beteljesedjenek.

Nektek, szeretett szolgáim, bátorsággal és szeretetetek által kell az akadályok ellen küzdenetek, melyeket a csaló állított fel, és amelyek a türelmeteket a végsőkig próbára teszik. Tudomásul kell vennetek, hogy a hamis próféta készülőben van, hogy elcsábítson és hogy arról győzzön meg benneteket, hogy az Igazságot ő képviseli. Most meg kell mutatnotok az Irántam és az Örök Atya iránti engedelmességeteket. Ne essetek kétségbe. Ámbár ezek az események meg fognak benneteket ijeszteni, és összezavarnak titeket, mégis engedelmesnek és hűségesnek kell lennetek Velem szemben.

Hívatásotok ideje alatt most először lesz megpróbálva a hitetek. Péter Egyháza, az Én Egyházam. De amikor a kulcsokat visszaadják Istennek, az Atyának, ami rövidesen megtörténik, akkor az Egyház részese lesz Királyságomnak. Én vagyok az Igazság. Minden időben az Igazságot kövessétek.

Imádkozzatok most azért a kegyelemért, hogy biztosak lehessetek a sátán félrevezetésének felismerésében. Különben a hamis próféta behálózza gyermekeimet, bájos, karizmatikus fondorlataival, a csalóéval, akivel összepaktált. A sátán nem fog győzni Egyházam fölött, ha szolgáim a megtévesztéssel szemben résen lesznek, és ha ezt a valóságnak megfelelően látják: egy ördögi hazugságnak, amelyből nem lesz visszaút, ha beleestetek, vagy ha csatlakoztok ehhez az utálathoz!

Most hallgassatok meg. Forduljatok Hozzám vezetésért és azokért a különleges kegyelmekért, amelyekre szükségetek van, hogy nyájamat Hozzám és az Örök Atyához vezethessétek, mert ha ezt teszitek, akkor olyan kegyelmekben részesítelek benneteket, hogy rövid időn belül erőt gyűjthettek, hogy mindenáron megvédhessétek Igémet.

Mindnyájatokat szeretlek, és vágyódom a segítségetek után ezekben a Végidőkben.

Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/uzenet-papoknak-puspokoknek-es-biborosoknak-hamis-profetakrol

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

„…. Nektek, szeretett szolgáim, bátorsággal és szeretetetek által kell az akadályok ellen küzdenetek, melyeket a csaló állított fel, és amelyek a türelmeteket a végsőkig próbára teszik. Tudomásul kell vennetek, hogy a hamis próféta készülőben van, hogy elcsábítson és hogy arról győzzön meg benneteket, hogy az Igazságot ő képviseli. Most meg kell mutatnotok az Irántam és az Örök Atya iránti engedelmességeteket. Ne essetek kétségbe. Ámbár ezek az események meg fognak benneteket ijeszteni, és összezavarnak titeket, mégis engedelmesnek és hűségesnek kell lennetek Velem szemben.

Hívatásotok ideje alatt most először lesz megpróbálva a hitetek. Péter Egyháza, az Én Egyházam. De amikor a kulcsokat visszaadják Istennek, az Atyának, ami rövidesen megtörténik, akkor az Egyház részese lesz Királyságomnak. Én vagyok az Igazság. Minden időben az Igazságot kövessétek. …”

https://masodikeljovetel.hu/uzenet-papoknak-puspokoknek-es-biborosoknak-hamis-profetakrol


————

Ortodox (Görög keleti):

„Pál Thesszalonikában

17.1 Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak.

2 Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján.

3 Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek.

4 Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony.

5 Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.

6 Amikor nem találták ott őket, Jázont néhány testvérrel együtt a város elöljárói elé hurcolták, és így kiáltoztak: “Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek.

7 Jázon befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást tartanak királynak: Jézust.”

8 Ezzel fel is izgatták a sokaságot és a város elöljáróit, akik ezt hallották.

9 Amikor azonban kezességet kaptak Jázontól és a többiektől, elbocsátották őket.

Pál Béreában

10 A testvérek pedig még akkor éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába.

11 Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.

12 Sokan hittek tehát közülük, sőt még a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen.

13 De amint megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, odajöttek és ott is fellázították és felizgatták a sokaságot.

14 Ám akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerig. Szilász és Timóteus azonban ott maradt.

15 Pált pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.”

 

Szűz Mária elveszett gyermekeire vonatkozó üzenete

2o11. jún.7., kedd, 14.45 óra

Nyisd meg a szíved, hogy a kegyelmek eláraszthassák lelkedet, hogy közelebb kerülhess Drága Fiamhoz. Most egész közel vagy Isten Anyjához, aki a te anyád is, s aki minden időben segít neked és vezet téged. Nagyon nehéz megküzdened küldetésednek ezzel a részével, de ne feledd, hogy soha sem könnyű az Én Fiamnak dolgozni. Vonakodásod ellenére egyre erősebb leszel. Így van ez jól, hogy mindennek ellenére követed az Ő utasításait. …”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-elveszett-gyermekeire-vonatkozo-uzenete

 

 

47 Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: “Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz.

48 Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.”

49 Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: “Ti nem értetek semmit.

50 Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.”

51 Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért;

52 és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse.

53 Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.

54 Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodott a tanítványaival.

55 Közeledett a zsidók húsvétja, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe húsvét előtt, hogy megtisztuljanak.

56 Keresték Jézust és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: “Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?”

57 A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%2017:1-15;%20%20%20%20%20John%2011:47-57&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/07

 

„Üzenet a papoknak, püspököknek és a bíborosoknak a hamis prófétákról

2011. jún.7. kedd, 15:15

Szeretett leányom, szenvedtél, mert a csaló kínoz téged. Erősen kell imádkoznod, hogy kibírd támadásait. Vesd Belém teljes bizalmadat, aztán hagyd, hogy Én foglalkozzam ezzel. Az Értem kiállt szenvedést ajánld fel Nekem, örömmel a szívedben. Ha továbbra sem felejted el, hogy ezek a szenvedések azért vannak, mert eggyé váltál Velem, és mint választott lélek valóban áldott vagy, akkor jobban fogod érezni magad.

Sok követőm most kezdi felfogni, hogy mi is történik a világban, és a Szentlélek kegyelme által harcra készen állnak, hogy megvédjék Szavamat. A hívők eme hadserege most egyre erősebb lesz, és félelem nélkül fogják a bűnösöket a megváltásra vezetni.

Szent Helytartómnak, Benedek Pápának szüksége van az imáitokra. Naponta imádkozzatok érte, mert neki most minden szinten védelemre van szüksége, hogy az előtte álló gyötrelmeken keresztül segítsétek. Nagyon fontos, hogy híveim résen legyenek bármelyik fellépő új pápával szemben, mert az nem Istentől való lesz. Kérlek, figyelmeztesd minden felszentelt szolgámat, hogy készüljenek fel ezekre a szörnyű kihívásokra, amelyek a legfélelmetesebbek lesznek, amivel hivatásuk idején valaha is találkoztak. Nagy bátorságot fog követelni, hogy kiálljanak Tanításaim Igazságai mellett. Olyan sok felszentelt szolgám lett vak a visszatérésemmel kapcsolatos ígéretekkel szemben. Mikor gondolták volna, hogy ez bekövetkezhet? Annyira megszokták Tanításaim előadását, hogy elfelejtették azt, hogy ezek az események talán még az ő életükben fognak beteljesedni? Mert a mai világban ez most a legnagyobb kihívás. …”

 

———-

Római katolikus:

2021-06-07

10. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten megvigasztal minket, hogy mi is megvigasztalhassuk a szomorkodókat.
Testvéreim!
Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér (üdvözletét küldi) Isten korintusi egyházának, valamint az összes szenteknek, akik egész Achájában vannak.
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól!
Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk a szomorkodókat, azt a vigaszt nyújtva nekik, amelyet Isten nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is. Ha szorongatást szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál. Ha pedig vigasztalásban van részünk, az is a ti vigasztalásotokra van. Ez ugyanis erőt ad ugyanazoknak a szenvedéseknek elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk.
Veletek kapcsolatban szilárd a reményünk, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedésekben, úgy társaink lesztek a vigasztalásban is.
Ez az Isten igéje.
2Kor 1,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! (9a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Örüljetek és ujjongjatok, * mert jutalmatok nagy lesz a mennyben. Mt 5,12a – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Boldogok, akik lelkükben szegények.
Abban az időben Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,1-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-07

Nem akarok kizárni ezekből az üzenetekből egyetlen egy vallást sem

Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele
https://www.youtube.com/watch?v=EcIyvki1kN0&t=740

„Ma fájdalmam még nagyobb, mint keresztre feszítésemkor volt

2011. április 13. szerda; 23:00

… Kérlek benneteket, a böjt ideje alatt emlékezzetek a Passiómra, áldozatomon elmélkedve, amelyet önként hoztam mindnyájatokért, hogy megmenekülhessetek. Majd értsétek meg, hogy a Nagyfigyelmeztetés, a lelkiismeret átvilágítása, az Én Irgalmasságom következő ajándéka az emberiség számára. Terjesszétek ki a megtérést mindenhol. Segítsetek legyőzni a csalót azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét (1) imádkozzátok a lelkek megmentésért. …”

https://masodikeljovetel.hu/ma-fajdalmam-meg-nagyobb-mint-keresztre-feszitesemkor-volt

(1) Isteni Irgalmasság rózsafüzére
http://oratio.hu/r-atya4.php

„Különleges kegyelmek ígérete, ha csak egy napra is meghívjuk Jézust

2011. április 14. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, köszönöm neked, hogy több időt fordítasz erre a legszentebb munkára. Mindnyájatok számára eljött az idő, hogy megnyissátok szíveteket Felém – ha csak egy napra is -, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy különleges kegyelmekkel töltselek el benneteket. Ezeket a kegyelmeket most azok fogják kapni közületek, akik elfelejtették, hogy Létezem, mivel Nagypéntek ideje közeledik.

Ahogy a hathatós Isteni Irgalmasság Kilencedének ideje közeledik, ez az idő arra lesz felhasználva, hogy lelketeket különleges ajándékokkal árasszam el. Most úgy cselekedjetek, amint azt Én mondom nektek, és ma a saját szavaitokkal imádkozzatok Hozzám. Azok a kegyelmek, amelyeket adni fogok nektek, nemcsak közelebb fognak hozni benneteket Szent Szívemhez, hanem még a Szentlélekkel is el fogtok telni. Imádkozzátok Nagypéntektől az Én kilencedemet (2), és annyi lelket foglaljatok bele az imába, amennyit csak lehetséges, és Én egyenként mindenkit meg fogok menteni. …”

https://masodikeljovetel.hu/kulonleges-kegyelmek-igerete-ha-csak-egy-napra-meghivjuk-jezust

(2) Isteni Irgalmasság kilenced

https://regi.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=36


Igazság Könyve:

„ Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat

2011. április 6.

Szeretett leányom, azok a kínok, amelyeket el kell viselned, azért vannak, mert a csaló állandóan kísérteni próbál téged, hogy feladd ezt a Legszentebb Munkát. Ő szétszaggat téged. Fogadd ezt el. Soha ne kételkedj Isteni Szavamban, független attól, hogy ez milyen nehéz számodra. Meg leszel jutalmazva a béke lelkületével, ha valóban átadod magad Nekem. Mondd el ezt Nekem mindennap. Egész napon át kérd Tőlem a kegyelmeket, hogy elárasszalak örömömmel, amikor a csaló támad téged. Légy erős, leányom. Szabadítsd meg gondolataidat a zűrzavartól, összpontosíts a világnak szóló Üzeneteimre. Ma ezek a legfontosabb Üzenetek az emberiség számára. Azért adattak, hogy útba igazítsák az embereket, hogy megtalálják a helyes ösvényt, amely újra Hozzám vezeti őket.

Az emberek összezavarodtak a Tanításaimat illetően

Sok ma az elveszett ember. Össze vannak zavarodva a Tanításaimat illetően, mivel számtalan módon értelmezik azokat: felhígítva, megváltoztatva, hozzáadva, kivéve belőle. Gyermekeimnek most irányításra van szükségük, hogy megtalálják a szükséges kegyelmeket ahhoz, hogy újra erősek legyenek, és hogy a szívüket a világosság töltse el. Ez csak az ima által és Tanításaim betartásával érhető el.

A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki

Azok a gyermekeim, akik megtértek, tisztában vannak ezzel, és a Szentségek által egyre közelebb kerülnek Szívemhez. De ezeknek az elbarangolt, elveszett gyermekeknek teljesen elölről kell kezdeniük, a Tízparancsolatot fel kell frissítsék emlékezetükben, amelyet Mózes adott a világnak. Ma nagyon, nagyon sok gyermekem nem vesz tudomást erről. A világon egyetlen egy lelket sem zárok ki, független attól, hogy milyen vallást gyakorolnak.

Figyelmeztetés azoknak a híveimnek, akik lenézik a más hitűeket

Ha híveim megkülönböztetik, felmagasztalják, és mások elé helyezik önmagukat azok rovására, akik nincsenek tudatában Tanításaimnak, akkor ők úgy viselkednek akárcsak a farizeusok tették. Szégyelljék magukat azok, akik többnek tartják magukat, mint ezek a lelkek, akiknek megvilágosodásra van szükségük. Szégyelljék magukat azok, akik bár tudatában vannak az Igazságnak, mégis megvetést tanúsítanak a más hitűekkel szemben, és akik azt hiszik, hogy mivel tudomásuk van az Igazságról, és mert magukhoz veszik a Szentségeket, ők fontosabbak az én Szememben. Igen, sok vigasz és öröm van a Szívemben ezen jámbor követőimnek köszönhetően, de amikor megvetnek másokat, vagy elítélik őket vallásuk miatt, akkor nagyon megbántanak Engem.

Követőim, nyissátok ki a szemeteket Tanításaim Igazságára, de a legegyszerűbb módon.

Ne ítéljetek el másokat. Ne nézzétek le azokat, akikről azt hiszitek, hogy bűnösök és visszautasítják Tanításaimat. Mert ők az Én szememben egyenlők veletek, annak ellenére, hogy nektek megadatott az Igazság ajándéka. Nagy szomorúságot okoz Nekem, amikor ezek a követőim, még ha a jó szándék is vezeti őket, előírják ezeknek a szegény lelkeknek, hogy hogyan éljék életüket. Rossz úton haladnak.

Soha ne mondjátok a más vallásúakra vagy szexuálisan más beállítottságúakra, hogy elkárhoznak

Ha Tanításaimat erőszakos módon akarjátok azokra erőltetni, akik nem Engem követnek, és azt mondjátok nekik, hogy el fognak veszni, vagy, hogy lelkük sérülést fog szenvedni; azáltal, hogy gonosznak minősítitek a szokásaikat, még gyengébbé teszitek őket, mint azelőtt voltak. Sokan ezért hátat akarnak nektek fordítani. Ti pedig kudarcot vallotok.

A tanítás helyett mutassatok szánalmat irántuk. Példamutatásotok által tanítsátok őket. Sohase mondjátok, és meg se próbáljátok azt mondani nekik, hogy elkárhoztak a Szememben; mert ők nem kárhoztak el.

Én minden egyes lelket szeretek, minden hitvallásút, bármilyen felekezethez tartozót, mindenfajta szexuális beállítottságút. Mindegyik értékes gyermek Számomra. Egyik sem különb a másiknál. Mivel a bűn mindig jelen lesz, ti mindannyian bűnösök vagytok, emlékezzetek erre; azt szeretném, ha közületek mindenki követné Tanításaimat, és terjesztené Igéimet. Öleljétek meg egymást. Legyetek könyörületesek egymás iránt.

Ne rekesszetek ki senkit, független attól, hogy katolikus, vagy más keresztény felekezetű; legyen az iszlám, hindu, zsidó vagy buddhista. Még azokat az új vallásúakat se rekesszétek ki, akik nem hisznek Istenben, az Örök Atyában. Imádkozzatok értük. Tanítsátok meg nekik annak fontosságát, hogy az Igazság előtt meg kell nyissák a szívüket. Tanítsátok őket példátokon keresztül. Terjesszétek ki a megtéréseket. De sohase ítélkezzetek mások fölött, vagy ne próbáljátok kizárni azokat, akik nem értik az Igazságot.

Sohase higgyétek, hogy jobbak vagytok testvéreiteknél, mert hűségetek miatt mennyei kegyelemben részesültetek. Igen, ti örömet hoztok Szent Szívemnek, de szeretettel bánjatok másokkal és ne diktátori módon.

Egyikőtök sem méltó arra, hogy másokat elítéljen

Ezt a leckét ne feledjétek el. Közületek senki sem méltó arra, hogy elítéljen vagy kiértékeljen másokat. Senkinek sincs hatalma, vagy isteni tudása ahhoz, hogy morálisan kiértékeljen másokat. Legyetek mindig elfogulatlanok, és ne feledjétek, hogy azon napon szakadtok el Tőlem, amikor azt hiszitek, hogy Szemeim előtt ti fontosabbak vagytok, mint azok, akiket ti bűnösöknek tartotok.

Nem akarok kizárni ezekből az üzenetekből egyetlen egy vallást sem

Szavaimat, mint ajándékot adtam az emberiség számára. Közületek egyenként, és mindenkinek. Ezeken a kommunikációkon keresztül nem a jámbor követők egy csoportjára akarok koncentrálni. Engedjék meg Nekem mindazok közületek, akik értik az Igazságot, hogy emlékeztessem őket: Most a világon előnyben részesül minden olyan gyermekem – különösen a legkonokabb bűnös -, aki nem hisz az Örök Atya létezésében, az Istenben, a Mindenség Megteremtőjében. Rajtatok áll most, követőim, hogy nagyon keményen imádkozzatok és mutassatok szeretetet mindazok iránt, akik vakok. Végül, ne feledjétek: Én mindnyájatokat szeretlek.

A ti szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus, az egész emberiség Királya”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat

———-

Igaz élet Istenben:

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

„ Soha ne ítéljetek el más vallásúakat, más hitűeket vagy szexuálisan más beállítottságúakat

2011. április 6.

Soha ne mondjátok a más vallásúakra vagy szexuálisan más beállítottságúakra, hogy elkárhoznak

Ha Tanításaimat erőszakos módon akarjátok azokra erőltetni, akik nem Engem követnek, és azt mondjátok nekik, hogy el fognak veszni, vagy, hogy lelkük sérülést fog szenvedni; azáltal, hogy gonosznak minősítitek a szokásaikat, még gyengébbé teszitek őket, mint azelőtt voltak. Sokan ezért hátat akarnak nektek fordítani. Ti pedig kudarcot vallotok.

A tanítás helyett mutassatok szánalmat irántuk. Példamutatásotok által tanítsátok őket. Sohase mondjátok, és meg se próbáljátok azt mondani nekik, hogy elkárhoztak a Szememben; mert ők nem kárhoztak el. …”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat

———-

Római katolikus:

2021-04-09

Péntek húsvét nyolcadában

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Senki másban nincs üdvösség, csak Jézusban.
Péter és János apostol a béna meggyógyítása után még beszéltek a néphez, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk. Rossz néven vették, hogy tanítják a népet, és hirdetik Jézus példájával a halálból való feltámadást.
Letartóztatták tehát Pétert és Jánost. Mivel azonban már esteledett, másnapig őrizetben tartották őket. Azok közül, akik a beszédet hallgatták, sokan hívők lettek; úgyhogy a férfi hívők száma elérte az ötezret.
Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének és az írástudók, Annás főpap, Kaifás, János és Sándor meg mind, akik a főpapi nemzetségből valók voltak. Előállították a két apostolt, és vallatóra fogták őket: „Miféle hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ezt?”
Akkor Péter a Szentlélekkel eltelve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti, vének, halljátok! Ti most magatok elé idéztek minket, mert egy nyomorék emberrel jót tettünk. Kérdőre vontok, kinek a nevében gyógyítottuk meg. Hát tudjátok meg mindnyájan, ti és az egész választott nép, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból Az ő segítségével áll itt ez az ember egészségesen. Ő az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, de mégis szegletkővé lett. Nincsen üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt, amelyben az emberek üdvözülhetnének.”
Ez az Isten igéje.

ApCsel 4,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad. (1. vers. – 6. tónus)
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad.
Mondja Áron papi háza is, * mivel irgalma örökké megmarad.
Hívek: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
E: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
Ezt a napot az Úristen adta, * örvendjünk és vigadjunk rajta.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
E: Uram, szabadíts meg engem, * ó, Uram, adj nekünk bőséget.
Áldott, aki jön az Úr nevében, † az Úr házából megáldunk titeket, * Isten az Úr, ő ragyog felettünk.
H: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 117,1-2 és 4.22-24.25-27a

ALLELUJA
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus harmadszor jelenik meg tanítványainak: kenyérrel és hallal vendégeli meg őket.
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az.
Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s
alig bírták kihúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe.
A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely
tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” –
hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is.
Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 21,1-14

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-04-09

„… Nem akarok kizárni ezekből az üzenetekből egyetlen egy vallást sem

Szavaimat, mint ajándékot adtam az emberiség számára. Közületek egyenként, és mindenkinek. Ezeken a kommunikációkon keresztül nem a jámbor követők egy csoportjára akarok koncentrálni. Engedjék meg Nekem mindazok közületek, akik értik az Igazságot, hogy emlékeztessem őket: Most a világon előnyben részesül minden olyan gyermekem – különösen a legkonokabb bűnös -, aki nem hisz az Örök Atya létezésében, az Istenben, a Mindenség Megteremtőjében. Rajtatok áll most, követőim, hogy nagyon keményen imádkozzatok és mutassatok szeretetet mindazok iránt, akik vakok. Végül, ne feledjétek: Én mindnyájatokat szeretlek.

A ti szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus, az egész emberiség Királya”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ne-iteljetek-el-mas-vallasuakat-mas-hitueket-vagy-szexualisan-mas-beallitottsaguakat


————

Ortodox (Görög keleti):

„13 Azt mondja az Úr:

„E nép szíve eltávolodott tőlem,
csak a szájukkal tisztelnek,
csak szavaikkal színlelik, hogy szeretnek.
Még istentiszteletük is
betanult emberi hagyományok szajkózása.
14 Ezért hát nézzétek,
milyen csodálatosan bánok velük:
mindenki ámul és csodálkozik rajta!
Mert a bölcseket elhagyja bölcsességük,
s az értelmesek értelme elvész.”

15 Nézzétek azokat, akik terveiket
el akarják titkolni az Örökkévaló elől!
Nézzétek azokat, akik a sötétben cselekszenek,
mert azt hiszik, hogy senki sem látja őket!
16 Milyen ostobán kiforgatjátok ezt!
Vajon nem nagyobb-e a fazekas,[a]
mint kezében az agyag?
Mondhatja-e a korsó a mesternek:
„Nem is te készítettél engem!”
Mondhatja-e az agyag a fazekasnak:
„Nem értesz a mesterséghez, te ügyetlen!”

Azon a napon a süketek hallanak, a vakok látnak

17 Bizony, csak még egy kis idő,
és újra gyümölcsössé lesz a libanoni vadon,
a szőlőskert pedig sűrű erdőnek fog látszani.
18 Azon a napon a süketek
meghallják a könyvtekercs szavait,
a vakok ismét látnak,
mert a sötétség és homály eltűnik.
19 A szelídek és alázatosak ismét örülnek az Örökkévalónak,
a nincstelenek örvendeznek Izráel Szentjének.
20 Mert a kegyetlen zsarnok semmivé lesz,
és a gúnyolódó eltűnik.

Akik gonoszságra törekednek,
21     egy szóért is megrágalmaznak valakit,
csapdába ejtik, aki igazságosan ítél a kapuban,
mondvacsinált ürüggyel akadályozzák az igazat
— azok mind elpusztulnak.

22 Ezért azt mondja Jákób népének az Örökkévaló, aki Ábrahámot megváltotta:

„Többé nem szégyenül meg Jákób,
arca sem sápad el soha,
23 mert meg fogja látni gyermekeit,
akiket kezem alkotott,
és együtt fogják megszentelni nevem,
együtt tisztelik Jákób Szentjét,
és félik Izráel Istenét.”

 

 

 

 

 

 

 

„Az Örökkévaló Abrámot választja

12 Az Örökkévaló szólt Abrámhoz: „Hagyd el országodat, rokonaidat és apád családját! Menj arra a földre, amelyet mutatok neked!

2 Én pedig nagy nemzetté teszlek,
és megáldalak,
nevedet naggyá teszem,
sőt, áldássá teszlek téged!
3 Megáldom azokat,
akik téged áldanak,
de akik átkoznak téged,
azokat én sújtom átokkal!
Rajtad keresztül megáldom
a föld összes nemzetségét!”

Abrám Kánaán földjére költözik

4 Abrám engedelmeskedett az Örökkévalónak, és elhagyta Háránt. Ekkor 75 éves volt. Vele ment Lót is. 5 Abrám magával vitte a feleségét, Szárajt, meg Lótot, Abrám testvérének a fiát, minden vagyonukat és összes szolgáikat, akikre Háránban tettek szert, és együtt indultak el Háránból, hogy Kánaán földjére menjenek.

Amikor megérkeztek Kánaán földjére, 6 Abrám egészen Sikem városáig, a Móré tölgyfáig vonult.

Abban az időben még a kánaáni népek laktak azon a vidéken. 7 Az Örökkévaló megjelent[a] Abrámnak, és ezt mondta: „Abrám, leszármazottjaidnak adom ezt a földet.” Akkor Abrám oltárt épített ott az Örökkévalónak, aki megjelent neki.”

 

 

 

 

 

„15 Az ostoba mindent elhisz, amit hall,
a bölcs pedig minden lépését jól meggondolja.
16 A bölcs óvatos, és elkerüli a bajt,
az ostoba pedig gátlástalan és elbizakodott.
17 A hirtelen haragú ostobán cselekszik,
aki pedig gonosz terveket szövöget, azt meggyűlölik.
18 Az ostobák bolondságot örökölnek,
az értelmeseket pedig tudással koronázzák meg.
19 Térdet hajt a gonosz a jó előtt,
meghajol az istentelen az igazak kapujában.
20 A szegény embert még a szomszédja is lenézi,
bezzeg a gazdagnak sok a barátja!
21 Aki megveti a másikat, vétkezik,
de áldott, aki segít a szegényeken.
22 Akik gonoszt terveznek, elszámítják magukat,
akik pedig jót, azok jóindulatra és hűségre számíthatnak.
23 A szorgalmas munka mindig hasznot hajt,
de aki csak a száját jártatja, elszegényedik.
24 A bölcsek koronája a gazdagság,
az öntelt ostobáké pedig saját butaságuk.
25 Az igaz tanú életet ment,
a hamis tanú pedig cserben hagy.
26 Akik tisztelik és félik az Örökkévalót,
teljes bizalommal vannak iránta,
s ez még a gyermekeiknek is menedéket jelent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%2029:13-23;%20%20%20%20Genesis%2012:1-7;%20%20%20%20Proverbs%2014:15-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/04/09