Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni, hogy a Pokol nem létezik

Igazság Könyve:

Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni, hogy a Pokol nem létezik

  1. január 12. vasárnap, 20:28

 

Drága, szeretett leányom, ha Én, Jézus Krisztus, jelenleg nem szólnék a világhoz, akkor sok lélek soha nem léphetné át a Paradicsom Kapuját.

Nagyon sok hálátlan lélek többé már nem engedelmeskedik Törvényeimnek, és így a saját értelmezéseiket alkotják meg, amit Én visszataszítónak találok. Az Igazságra vonatkozó előírások Ajándékként adattak az emberiség számára, mintegy eszköz, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az üdvösség jogát kiérdemelje. Nem tudjátok, hogy nem élhettek az Isten Törvényeiről alkotott változatotok szerint, s közben elvárjátok azt, hogy belépjetek a Paradicsomba?

Az ember arroganciája megelőzte az alázat szellemét. Az ember már nem olyan módon szolgálja Istent, ahogyan az elrendeltetett számára. Ehelyett a saját elképzelése szerint egy látomást alkotott arról, hogy minek véli a Mennyországot. Manapság egyetlen szolgám sem utal soha a Pokol létezésére, azok, akiket kineveztek, hogy szolgáljanak Engem. A Pokol szavának már puszta említése is feszélyezteti felszentelt szolgáimat, mert félnek attól, hogy szembe találják magukat a szekuláris világ gúnyolódásaival, amelyet már megtévesztettek. A Pokol sok szegény lélek otthona, és mennyire fáj Nekem, amikor látom a gyanútlan lelkeket, amint utolsó lélegzetük vételének pillanatában, belevetik magukat a rémület mélységébe.

Isten gyermekeinek most beszélni kell annak sürgősségéről, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik vakok az Igazságra. Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni a Pokolról, hogy nem létezik. A lelkeknek azt fogják mondani, hogy Isten minden gyermeke meg fogja kapni az Örök Életet, amennyiben méltányos és méltóságteljes életet élnek, független attól, hogy hisznek-e Istenben, vagy nem. De ez hazugság. A Pokolból nincs visszaút. Az egy örökkévalóság.

Sok lélek szenved a Pokolban, akik mind a magán életükben, mind pedig a nyilvános életben elutasítottak Engem. Keserű megbánásuk súlyosabbá teszi az amúgy is szörnyű szenvedésüket, nem számítva a Sátán gyűlöletét. Ha már egyszer a Pokolban vannak, a Sátán (az ő) minden gonosz és aljas alakjában megmutatkozik számukra, és az irántuk való gyűlölete minden másodpercben elárasztja őket. Az iránta (a Sátán) való ellenérzésük – ugyanazon fenevad iránt, akinek tisztelettel adóztak földi életük során – önmagában is sok fájdalmat okoz számukra. De a legtöbb gyötrelmet a Tőlem való elszakadás és a sötétség fájdalmának a megtapasztalása okozza.

Bárki, aki azt mondja nektek az Én Nevemben, hogy a Pokol nem létezik, az nem érdekelt abban, hogy segítsen nektek lelketek megmentésében. Ha meg vagytok győződve arról, hogy a Pokol nem létezik, akkor tévesen feltételezitek, hogy a bűnnek nincs jelentősége.

Ti nem szolgálhattok Engem, ha úgy vélitek, hogy a bűn nem létezik. Ti nem élhettek egy dicsőséges örök életet Királyságomban, ha nem kértek Engem, hogy bocsássam meg bűneiteket. Ez lesz a magja a hamarosan bevezetésre kerülő új tannak, amelyre kényszeríteni fognak benneteket, hogy lenyeljétek azt. Ez lesz az, amikor becsapnak benneteket, hogy elhanyagoljátok lelketek felkészítését az Úr Nagy Napjára, amikor eljövök, hogy Enyéimként visszaköveteljelek benneteket.

Azért mondom ezt nektek, hogy figyelmeztesselek benneteket, nem pedig azért, hogy megfélemlítselek. Arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok el a bűnt, mint életetek részét, de arra sürgetlek benneteket, hogy a hét főbűnt továbbra is kerüljétek, mert ha ezt megteszitek, akkor a Kegyeimben részesültök. Mindig meg kell vallanotok a bűneiteket. Tegyétek ezt naponta. Mondjátok el Nekem, és kérjetek Engem, hogy bocsássak meg nektek. Ti pedig, akik nem részesülhettek a Gyónás Szentségében – akik más hitfelekezetet és vallást követtek –, el kell fogadnotok a Teljes Búcsú Ajándékát, amelyet Én adtam nektek.*

Vigyázzatok a lelketekre, mert a lelketek az, amely örökké élni fog. Ti e két hely közül – a Pokol, vagy a Királyságom – csak egyetlen egy helyen élhettek örökké.

 

Jézusotok

*: 24-es Keresztes Imahadjárati ima

https://masodikeljovetel.hu/hamarosan-azt-fogjak-hivatalosan-bejelenteni-hogy-pokol-nem-letezik

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/12

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-12

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat