Isten Fénye le fog ragyogni rátok, és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat

Igazság Könyve:

Isten Fénye le fog ragyogni rátok, és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat

  1. november 5. kedd, 11:00

 

Drága, szeretett leányom, Isten már megkezdte a végső előkészületeket annak biztosítására, hogy üdvösséget hozzon minden gyermekének. Közületek nagyon sokan nem veszik észre, hogy pontosan mit is jelent a Második Eljövetel, ezért nem készültök fel arra. Sokan azt hiszik, hogy ez még hosszú ideig nem fog bekövetkezni. Így tehát csak azok, akik valóban felkészülnek, lesznek készen, hogy üdvözöljenek Engem, Vőlegényüket, felöltöztetve és bemutatva Nekem, ahogy illik. Mások aludni fognak, felkészületlenek lesznek, és zavarodottak. Némelyek nem fognak hinni Bennem addig, amíg nem leszek látható a világ minden részén. Egyesek meg fognak halni a sokktól, de a legtöbben eltelnek majd örömmel és csodálattal. Azok, akik hagyták magukat megtéveszteni, bocsánatot fognak nyerni, ha könyörögni fognak Hozzám, hogy részesítsem őket védelemben. Sajnos sokan vissza fogják utasítani Nagy Irgalmasságomat, mivel a szívük kővé vált, és azt már semmi sem fogja megnyitni.

Az elkövetkezendő időszak tele lesz nagy kinyilatkoztatásokkal és rátok áradó különleges Kegyelmekkel. Azért teszem mindezt, hogy ti egyre erősebbek és erősebbek legyetek, és ne adjátok majd el a lelketeket cserébe az evilági vonzalmakért. Egyre többen fognak majd közel kerülni Hozzám, és miközben Én a lelketekhez beszélek, békét fogtok érezni a nagy hitehagyás szörnyűségei közepette. Amikor tanúi lesztek majd ennek a szörnyűségnek, jobban fel lesztek fegyverkezve, hogy ellen tudjatok állni a szörnyűségeknek, és hogy másoknak segítsetek.

Isten Fénye le fog ragyogni rátok, és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat, még akkor sem, ha azok elutasítanak benneteket, akik többre nem képesek. Amikor a Földön jártam, a Farizeusok nagyon sok embert fordítottak el Tőlem. Ugyanez fog most is történni. Sokakat közületek arra fognak biztatni, hogy ne csak az égből jövő Hívásomat utasítsátok el ebben az időben, hanem Tanításaimat is. Tanításom nem változtatható meg soha, mert az maga az Igazság, és csak az Igazság menthet meg benneteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/isten-fenye-le-fog-ragyogni-ratok-es-en-megigerem-hogy-nem-fogjatok-egyedul-erezni-magatokat

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/11/05

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-11-05

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat