Amikor a Földön jártam, a Farizeusok nagyon sok embert fordítottak el Tőlem. Ugyanez fog most is történni.

Igazság Könyve:
Isten Fénye le fog ragyogni rátok, és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat
2013. november 5. kedd, 11:00

Drága, szeretett leányom, Isten már megkezdte a végső előkészületeket annak biztosítására, hogy üdvösséget hozzon minden gyermekének. Közületek nagyon sokan nem veszik észre, hogy pontosan mit is jelent a Második Eljövetel, ezért nem készültök fel arra. Sokan azt hiszik, hogy ez még hosszú ideig nem fog bekövetkezni. Így tehát csak azok, akik valóban felkészülnek, lesznek készen, hogy üdvözöljenek Engem, Vőlegényüket, felöltöztetve és bemutatva Nekem, ahogy illik. Mások aludni fognak, felkészületlenek lesznek, és zavarodottak. Némelyek nem fognak hinni Bennem addig, amíg nem leszek látható a világ minden részén. Egyesek meg fognak halni a sokktól, de a legtöbben eltelnek majd örömmel és csodálattal. Azok, akik hagyták magukat megtéveszteni, bocsánatot fognak nyerni, ha könyörögni fognak Hozzám, hogy részesítsem őket védelemben. Sajnos sokan vissza fogják utasítani Nagy Irgalmasságomat, mivel a szívük kővé vált, és azt már semmi sem fogja megnyitni.
Az elkövetkezendő időszak tele lesz nagy kinyilatkoztatásokkal és rátok áradó különleges Kegyelmekkel. Azért teszem mindezt, hogy ti egyre erősebbek és erősebbek legyetek, és ne adjátok majd el a lelketeket cserébe az evilági vonzalmakért. Egyre többen fognak majd közel kerülni Hozzám, és miközben Én a lelketekhez beszélek, békét fogtok érezni a nagy hitehagyás szörnyűségei közepette. Amikor tanúi lesztek majd ennek a szörnyűségnek, jobban fel lesztek fegyverkezve, hogy ellen tudjatok állni a szörnyűségeknek, és hogy másoknak segítsetek.
Isten Fénye le fog ragyogni rátok, és Én megígérem, hogy nem fogjátok egyedül érezni magatokat, még akkor sem, ha azok elutasítanak benneteket, akik többre nem képesek. Amikor a Földön jártam, a Farizeusok nagyon sok embert fordítottak el Tőlem. Ugyanez fog most is történni. Sokakat közületek arra fognak biztatni, hogy ne csak az égből jövő Hívásomat utasítsátok el ebben az időben, hanem Tanításaimat is. Tanításom nem változtatható meg soha, mert az maga az Igazság, és csak az Igazság menthet meg benneteket.

Jézusotok
https://masodikeljovetel.hu/isten-fenye-le-fog-ragyogni-ratok-es-en-megigerem-hogy-nem-fogjatok-egyedul-erezni-magatokat

Minden felfordulás, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, bizonyíték lesz a Jelenések Könyvében szeretett Jánosomnak adott próféciák Igazságára
2013. november 7. csütörtök, 18:35

Drága, szeretett leányom, az új kezdet ideje közel van. Amint a Nagy Megpróbáltatás továbbra is érezteti hatását, sok eseményre fog még sor kerülni.
Az ellenség Egyházamban minden szégyenérzet nélkül megpróbálja elmondani, hogy az új szekuláris egy-világegyházat, mely szívesen lát minden bűnöst és minden vallási felekezetet, Isten jóváhagyta. Amikor Egyházam tagjai üdvözlik a szekuláris világot, akkor többé már nem fogja az Igazságot követni. Ha ti az Én igaz követőim vagytok, akkor a hitetek tetteitekben és munkáitokban fog megmutatkozni. Ha ti az Enyéim vagytok, akkor hűek maradtok Isten Igéjéhez. Ha megtartjátok Szavamat, akkor engedelmeskedtek mindabban, amit tanítottam nektek. Ha ti nem vagytok Tőlem valók, akkor átkozni fogjátok fivéreiteket és nővéreiteket. Ha ti nem vagytok Tőlem valók, akkor gyűlölni fogjátok azokat, akik Tőlem valók. Ha azt hiszitek, hogy örök életetek lesz anélkül, hogy azt kiérdemelnétek, akkor nagyon tévedtek.
Ha azt mondjátok, hogy a bűn természetes dolog, és hogy csak egy igazságos és nem részrehajló Isten bocsáthat meg minden bűnt, akkor ez igaz. De ha azt hiszitek, hogy az örök élet a ti természetes jogotok, és azt megelőzően nem szükséges bűnbánatot tartanotok, akkor az Igazságot tagadjátok. Én szeretlek mindnyájatokat. Én soha nem lennék kegyetlen, barátságtalan, gonosz, sértő, és nem okoznék fájdalmat Isten egyetlen gyermekének sem. De nem nyitnám ki soha Királyságom ajtaját egyetlen bűnösnek sem, hacsak őszinte bűnbánatot nem mutatna rossz cselekedeteiért. Amikor az üdvösség felé vezetlek benneteket, minden ajtót megnyitok, hogy az utolsó napon üdvözölhesselek titeket. Most sok ajtó van nyitva, de csak kevesen lépnek be azokon. Közületek senki sem fog belépni Királyságomba, ha nem engedelmeskedik az Evangéliumban nektek adott Szavamnak. A hiteteknek tisztának kell lennie. Egymás iránti szereteteteknek őszintének kell lennie, és akkor Szavam iránti engedelmességetek el fogja nyerni számotokra az örök élet Ajándékát.
Sokan, akik Kereszténynek vallják magukat, hűtlenek Egyházamhoz. A Szentáldozásban Engem megfeketedett lélekkel vesztek magatokhoz. Figyelmen kívül hagyjátok Tanításaimat, és elnézitek a bűnt azt gondolván, hogy az számotokra jelentéktelen. Gonosz nyelvvel hazugságokat terjesztetek másokról, és sokakat elítéltek az Én Nevemben.
A Szent Evangéliumokban megkaptátok az Igazságot, és mégsem gyakoroljátok, amit azok tanítanak nektek. Az irántatok való Szeretetem azt jelenti – bár közületek sokan nem fogják kiérdemelni az Üdvösséget, melyet Kereszthalálom által adtam a világnak -, hogy még esélyt adok mindnyájatok számára, hogy Isteni Irgalmasságom ideje alatt meglássátok az Igazságot, amikor előbb eljövök segíteni azon döntésetekben, hogy elfogadjátok Ajándékomat, vagy sem.
Minden felfordulás, amelyeknek hamarosan tanúi lesztek, bizonyíték lesz a Jelenések Könyvében szeretett Jánosomnak adott próféciák Igazságára.
Amikor azt látjátok, hogy az Egyház a szekuláris világgal egységre lép, akkor tudni fogjátok, hogy elérkezett Küldetésem ideje, hogy összegyűjtsem a lelkeket a világ minden tájáról.

Jézusotok
https://masodikeljovetel.hu/minden-felfordulas-amelyeknek-hamarosan-tanui-lesztek-bizonyitek-lesz-jelenesek-konyveben-szeretett

———-
Igaz élet Istenben:
Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

Egység

„Keletről jön el a hajnal
2004. augusztus 20.
… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”
Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):
https://www.oca.org/readings/daily/2023/11/06

———-
Római katolikus:
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-11-06

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30
———-
Tóra:
https://www.hebcal.com/shabbat