Ha tagadjátok a bűn létezését, akkor ti Engem tagadtok meg

https://bcp-video.org/response-to-schneider/

Igazság Könyve:

Ha tagadjátok a bűn létezését, akkor ti Engem tagadtok meg

  1. október 4. péntek, 23:44

 

Drága, szeretett leányom, egyetlen ember sem harcolhat Ellenem, s közben elvárja, hogy örök élete legyen – hacsak előbb át nem adja önmagát teljesen Nekem. Isten minden gyermekének tudnia kell, hogy az idő közeledik, amikor a világnak fel kell ismernie, hogy Végső Hívásom szinte elérkezett hozzájuk.

Ne féljetek soha Hívásomtól. Üdvözöljétek azt, mert Én Szeretetet, Békét és Üdvösséget hozok nektek. Ha nem vesztek tudomást Rólam, azt a saját felelősségetekre teszitek, mert Én csak annyi időt adok nektek, hogy válaszolhassatok Mennyei Hívásomra.

Ti, szeretett követőim, nem számít, hogy kik vagytok, hamarosan elszigetelve és elvágva találjátok magatokat valódi Jelenlétemtől. Jelenlétemet, Szavamat és Isten Igaz Tanítását most száműzik, és ti egy nagyon magányos állapotban fogjátok találni magatokat. Azok, akik csúfolják és gúnyolják a világ számára adott eme Szent, Szeretet Üzeneteimet, csodálkozva kérdezik, hogyan lehetséges ez… s közben a megtévesztés útját követitek. Minél tovább jártok ezen az úton, annál nagyobb távolságot helyeztek a lelketek és Irgalmam közé.

Ha szerettek Engem, akkor hinni fogtok Tanításaimban. Ha ismertek Engem, akkor fel fogjátok ismerni Szent Szavamat a Szentírásban. Ha ti ismertek Engem, és mégis elfogadjátok azt, hogy Én valaha is megengedném Szent Szavam valami olyasvalamivé való átalakítását, ami valójában már nem az – anélkül, hogy beavatkoznék -, akkor ti nem mondhatjátok, hogy ismertek Engem. Ha ti azt hiszitek, hogy Én, az Emberfia, Aki brutális halált halt értetek, hogy a bűntől megmentsen benneteket, hátra tudnék dőlni, és eltűrni egy ilyen helyzetet, akkor ti megtagadjátok Isten Szavát.

Ha tagadjátok a bűn létezését, akkor ti Engem tagadtok meg. Ha elfogadjátok a bűnt, mintha az egy jó dolog lenne, vagy akár egy percig is azt hiszitek, hogy Én megbocsátanám a bűnt anélkül, hogy bűnbánatot tartanátok, akkor ti többé már nem tarthattok igényt egy helyre Királyságomban. Figyelmeztetlek benneteket, hogy az előttetek álló időszak a pusztulás legveszélyesebb útjára fog vezetni benneteket, hacsak nem maradtok hűségesek Szent Szavamhoz.

Az Én Igém Örök. Az Én Királyságom a tietek, ha úgy fogadjátok Szavamat, ahogyan az adatott nektek. Ha meg meritek azt hamisítani, vagy elfogadjátok annak bármilyen más új alkalmazását, akkor ti ezért szenvedni fogtok. Haragom most egyre csak növekszik, amikor azt látom, hogy sokan közületek milyen kevés tiszteletet mutatnak azon Igazság iránt, ahogyan az Atyám Könyvében le lett írva. Nem lehet más az Igazság. Isten az eltérés semmilyen formáját sem fogadja el. Semmiféle érvelést. Semmilyen emberi gondolkodást. Nincs kivétel. Az Igazság örökké élni fog. A hazugságok a fenevad Karjaiba fognak vezetni benneteket.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ha-tagadjatok-bun-letezeset-akkor-ti-engem-tagadtok-meg

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/10/04

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-10-04

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat