Amint a Szentlélek eláraszt egy lelket, akkor az felemelkedik, azonnal vonzódni kezd Atyám Akaratához, és teljes önátadásában válaszol

Igazság Könyve:

Amint a Szentlélek eláraszt egy lelket, akkor az felemelkedik, azonnal vonzódni kezd Atyám Akaratához, és teljes önátadásában válaszol

  1. október 30. szerda, 18:00

 

Drága, szeretett leányom, amikor a Szentlélek leszáll egy emberre, számos dolog történik: az első a zavarodottság és a hitetlenkedés érzése; a második a legyőzöttség érzése, valami olyan erős hatalom által, mely az Atya Szent Akarata iránt teljes alárendeltséget ad az embernek. Véget ér a saját emberi értelem kiválóságába vetett hit, mert az értelemnek többé már nincs érdemi szerepe. Ehelyett a lélek azzal a tudással, bepillantással és megértéssel lesz átitatva, mely túlmutat a saját gyarló emberi értelmezésen.

Amint a Szentlélek eláraszt egy lelket, akkor az felemelkedik, azonnal vonzódni kezd Atyám Akaratához, és teljes önátadásában válaszol.

Amint a kezdeti félelem alábbhagyott, mélységes béke lesz érezhető, és az ember azon félelme, hogy meglátják, amint Isten Igéjét hirdeti, eltűnik. Őket többé már nem fogja érdekelni az emberek véleménye, mert a szájukból az Igazság fog áradni. A lélek személyisége, független attól, hogy maradi, szégyenlős vagy félénk, háttérbe kerül és másodlagossá válik Isten Igéjének a hirdetésében.

Mindazok a lelkek – kivétel nélkül –, akik megkapják a Szentlélek Ajándékát, át fogják adni szabad akaratukat Atyám Akaratának. Mert azoknak a lelkeknek, akik valóban meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával az lesz a feladatuk, hogy Isten Igéjét terjesszék, és ezért szenvedni fognak. Mindazonáltal Isten Szeretetének burka be fogja borítani ezeket a lelkeket, miközben ők félelem nélkül és bátran menetelnek előre, hogy hirdessék az Igazságot. Azok, akik a pogányság ezen idejében Tanításaim Igazságát hirdetik, amikor Egyházam elszakad az Igaz Hittől, rendkívüli erőt fognak kapni annak biztosítására, hogy a Hangom hallható legyen. Ez az erő Istentől, Szeretett Atyámtól fog jönni. Isten Erejének Hatalma által lesz az, hogy a Sátán hadseregéből sokan meg fognak térni, míg a meg nem tért maradék, el lesz pusztítva.

A Szentlélek lángoló kardokhoz hasonlóan át fogja szelni mindazok szívét, akik hallgatják és elfogadják az Igazságot.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amint-szentlelek-elaraszt-egy-lelket-akkor-az-felemelkedik-azonnal-vonzodni-kezd-atyam-akaratahoz-es

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/10/30

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-10-30

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat