Ez a járvány az arcon lesz látható

Igazság Könyve:

A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS

  1. május 7. kedd 20:35

 

Drága, szeretett leányom, mennyire figyelmetlen voltál, és megengedted magadnak, hogy az elmúlt két napban elvonjanak a Szemem elől. Nem tudod, hogy mi okozta ezt az elterelést? Azáltal, hogy csak egy nap is elmulasztottad a Szentségimádást, máris megragadtak és bántalmaztak téged az Én Nevemben, mivel nem védted magad úgy, ahogyan én téged arra utasítottalak. Az Én utasításom az, hogy továbbra is járulj Elém naponta, és imádkozd el a legszentebb Rózsafüzért, hogy ezáltal Édesanyám azzal a védelemmel boríthasson be téged, amelyre szükséged van ebben a munkában.

Sokan, akik közel állnak Hozzám, olyan magabiztosságra tesznek szert, mely elhiteti velük, hogy nincs az a szenvedés, amely képes lenne megállítani őket, amikor Küldetésemet végzik, de ez csak akkor válik lehetővé, ha hívtok Engem, hogy vezesselek benneteket.

Leányom, hamarosan egy járvány kezdete lesz látható, mivel Atyám egy büntetést fog küldeni a Földre, azokra a nemzetekre, amelyek megbántják Őt, és azokra, akik lehetővé teszik, hogy a szegény, ártatlan embereknek gonoszságot és igazságtalanságot okozzanak.

Ez a járvány az arcon lesz látható, és a sebek nem fognak addig begyógyulni, amíg a Nagy Büntetés véget nem ér. A járvány elterjedtebb lesz, mint az AIDS, és ez lesz a jelek közül az első, amely a közelgő Büntetést hivatott jelezni. Ezt a járványt éhínség fogja követni, amely a föld egyharmadát fogja érinteni, és ennek az Antikrisztus uralkodása alatt lesztek szemtanúi.

Amint az Antikrisztus uralma egy pókhálóhoz hasonlóan terjed, azzal egy időben Atyám Keze által egy sor büntetés lesz a világ négy sarkára bocsátva. Az Isteni beavatkozás segíteni fog abban, hogy megállítsa a lelkek megkaparintását, melyet a fenevad fog végbevinni az Antikrisztus ereje által. Az ő követői egy fájdalmas büntetést fognak majd elszenvedni, mely a járvány miatt lesz látható az arcukon. Ők nem fognak tudni elmenekülni e szigorú büntetés elől, de azok sem, akik ezt a gonosz megtévesztést véghezviszik Egyházamban a Földön.

A Nagyfigyelmeztetés azért lesz adva, hogy azok, akik kételkednek Igazságszolgáltatásom Kezében, megértsék végre, hogy az emberek úgy fognak szenvedni, mint Noé idejében, ha hátat fordítanak Istennek.

A végső sértés Atyám ellen – a háború és az abortusz bűne miatt – az emberiségre vonja majd az Ő legnagyobb büntetését. A születendő gyermekek életének oly gonosz módon történő kioltása, méghozzá lelkiismeret furdalás nélkül, a test és a lélek halálával lesz büntetve.

 

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jarvany-elterjedtebb-lesz-mint-az-aids

 

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/05/08

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-05-08

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat