Minden lélekért, akiket Irgalmasságomnak szenteltek, százzal többet fogok megmenteni

„Üdvözöljük a Sátán Egyház hivatalos honlapján.

LaVey Anton Szandor által 1966. április 30-án alapított mi vagyunk a történelem első föld feletti szervezete, amely nyíltan az Ember valódi természetének elfogadása iránt elkötelezett – egy testi vadállaté, amely egy olyan kozmoszban él, amely közömbös a létezésünkkel szemben. Számunkra a Sátán az a szimbólum, amely a legjobban illik hozzánk, akik születésünknél fogva testiek vagyunk – emberek, akik nem éreznek harcot gondolataink és érzéseink között, mi, akik nem fogadjuk el a testbe zárt lélek fogalmát. A büszkeséget, a szabadságot és az individualizmust képviseli – ezeket a tulajdonságokat gyakran gonoszként határozzák meg azok, akik külső isteneket imádnak, és úgy érzik, hogy elméjük és érzelmeik között háború dúl.

Ahogy Anton LaVey kifejtette a Sátáni Biblia című klasszikus művében , Az ember – az agyát használva – feltalálta az összes istent, mert sok fajunk nem tudja elfogadni vagy irányítani személyes egóját, kénytelennek érezte magát egy vagy több szereplő megidézésére, akik akadálytalanul vagy bűntudat nélkül cselekedhetnek szeszélyei és vágyai szerint. Minden isten tehát külső formák, alkotóik valódi természetének felnagyított kivetülései, megszemélyesítik a világegyetem olyan aspektusait vagy személyes indulatait, amelyeket sok követőjük aggasztónak talál. Bármelyik Isten imádása tehát azt jelenti, hogy meghatalmazottan imádják azokat, akik feltalálták ezt az Istent. Mivel a sátánista megérti, hogy minden isten kitaláció, ahelyett, hogy térdet hajtana az ilyen mitikus entitások imádatában – vagy barátságot vagy egységet keresne velük –, saját szubjektív univerzumának középpontjába helyezi magát, mint saját legmagasabb értékét.

Mi, sátánisták tehát a saját „isteneink” vagyunk, és jótékony „istenségekként” szeretetet tudunk ajánlani azoknak, akik megérdemlik, és (ésszerű határokon belül) átadhatjuk haragunkat azokra, akik kárt akarnak okozni nekünk – vagy annak, amit nagyra becsülünk. Magus Gilmore esszéje „ Mi, az ördög? ”  a Sátáni Szentírásból  részletesebben tárgyalja ezt.”

https://www-churchofsatan-com.translate.goog/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

https://www.churchofsatan.com/

Igazság Könyve:

Minden lélekért, akiket Irgalmasságomnak szenteltek, százzal többet fogok megmenteni

  1. április 11. csütörtök 21:20

Drága, szeretett leányom, neked haladnod kell előre, és azokra a szegény lelkekre kell összpontosítanod, akik egyáltalán nem hisznek Istenben. Azokra utalok, akiknek még sohasem adatott meg az Isten, Teremtőjük létezésének Igazsága.

Emberek milliárdjai nem ismerik a Szentháromságot, mert el volt rejtve előlük. Ezek azok a lelkek, akiket nagy Irgalmasságomban fogok részesíteni, és akiknek fel kell hívni a figyelmét a világnak adott eme Üzeneteimre.

A többi lelkek, akik aggodalmat okoznak Nekem, és nem hajlandók elfogadni az örök élet Igazságát, a langyos lelkűek. Sok embernek, akik bizonytalanok a megteremtésüket, vagy Isten létezését illetően, hamarosan meg lesz mutatva az Igazság. Ismét megmutatom nekik nagy Irgalmasságomat, Szeretetem megérinti majd lelküket, és megmenekülnek.

De aztán ott vannak azok, akik továbbra is ellen fognak állni Beavatkozásomnak. Ők harcolni fognak minden olyan próbálkozás ellen, mely számukra az Igazságot adja, Irgalmam bizonyítékát pedig az Arcomba fogják dobni. Én újból be fogok avatkozni, és továbbra is harcolni fogok a lelkükért.

Végül ott vannak azok is, akik mindent tudnak Rólam, azt is, hogy Én vagyok a Messiás. Sem csoda, sem pedig a szeretet cselekedetei nem fogják őket Hozzám vonzani, mert ők a Sátánnak engedték át magukat. Ezeket a lelkeket a fenevad fogja felfalni, és ő nem fogja őket szabadon engedni, mert nem a Megváltójukat látják bennem. Ők még mindig nem ismerik az igazságot a fenevad tervéről. Annak érdekében, hogy megmentsem őket, nektek, szeretett Követőim, hűségeteket kell ajándékoznotok Nekem, felajánlván őket imáitokban, és mindannyiszor, amikor a Szent Eukarisztiát magatokhoz veszitek. Minden nap ajánljátok fel őket Nekem, és Én minden lélekért, akit Irgalmasságomnak szenteltek, százzal többet fogok megmenteni.

Tegyétek meg ezt minden nap. Minden hónap végén teljes lesz a ti örömötök, mert tudni fogjátok, hogy sok ilyen lelket adtatok a Nagy Irgalmasságnak.

Ez csupán egy újabb Ajándék, amellyel megáldalak benneteket, és a kegyelmek, melyeket kapni fogtok, ha a Keresztes Imahadjárat eme imáját imádkozzátok, bőségesek lesznek.

A Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket – itt nevezd meg őket – a rabszolgaságból

Legdrágább Jézus, Eléd hozom fivérem, nővérem lelkét, aki átengedte lelkét a Sátánnak. Vedd ezt a lelket, és mentsd meg őt a Te Szent Szemeidben. Szabadítsd ki ezt a lelket a fenevad rabszolgaságából, és vidd őt az örök üdvösségre. Ámen.

Irgalmasságomat továbbra is ajándékozni fogom az emberiségnek, különösen minden olyan léleknek, akik elutasítják Isten Szavát.

Megáldalak benneteket hűséges Tanítványaim, és továbbra is elárasztalak titeket a Szentlélek Ajándékával.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/minden-lelekert-akiket-irgalmassagomnak-szenteltek-szazzal-tobbet-fogok-megmenteni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/11

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-11

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten, az Atya: Ima az Új Paradicsom Kulcsának elnyeréséért

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Ima az Új Paradicsom Kulcsának elnyeréséért

  1. április 10. szerda 16:45

Szeretett leányom, ahogyan a Szentlélek Lángja beborítja azokat az alázatos lelkeket, akik olvassák ezeket az Üzeneteket, úgy fog terjedni világszerte a megtérés is. Isten Szent Szava olyan, mint egy erős széllökés, amely a tökéletesség gyümölcseit hozza magával és mindazokat a lelkeket, akik nyomdokain vannak.

Azokból az első elültetett magvakból rengeteg gyümölcs termett, amely kiterjed minden nemzetre, beleértve a kommunista rendszer alatt lévőket is.

Leányom, mivel Szent Szavam minden vallású (egyén) elméjét és lelkét megragadja, kardhoz hasonlóan fogja átszelni azokat a nemzeteket, amelyek hátat fordítottak Nekem, szeretett Atyátoknak. Tehát, amikor növekszik a gyűlölet veled szemben, akkor tudnod kell, hogy a lelkek megmentésére adott Szent Szavam sikerrel jár.

Te, hírnököm, csak egy eszköz vagy. Ez a Küldetés nem rólad szól. Ez nem a te lelked megvilágításáról szól, mert nem ez a célom, még ha az kedves is a Számomra. Neked, leányom, mint az utolsó hírnöknek, csak közvetítened kell a világ felé a neked adott Üzeneteket, hogy az emberiség javát szolgálja. A te véleményednek és a mások számára adott tanácsodnak nincs jelentősége, és jogod sincs arra, hogy másokkal megossz ilyen véleményeket.

Amikor Isten Hangja megérinti az emberek szívét, akkor az sokak lelkében megsokszorozódik. Az Én Jóságom az – mint az egész emberiséget szerető Atyáé –, mely az ilyen nagy áldásokat lehetővé teszi.

Amint az meg volt jövendölve, nagy csodáknak lesznek szemtanúi azok, akik ezen a Küldetésen keresztül a Szentlélek Ajándékában részesültek. Megáldom mindazokat, akik szétszórják és terjesztik Üzeneteimet, mert erőfeszítéseik úgy gyümölcsöztetik Szavamat, akár a köd, mely beborítja a Földet.

A Hozzám tartozó szegény, üres lelkeknek most a következőket mondom, akik a Megtérés Ajándékára vártak: Én, a ti szerető Atyátok megígérem nektek, hogy amikor ezt az imát mondjátok, át foglak ölelni benneteket, és megnyitom a szíveteket.

Isten, az Atya: Ima az Új Paradicsom Kulcsának elnyeréséért

Drága Atyám, én a te elveszett gyermeked vagyok, aki oly összezavarodott és vak, hogy semmi vagyok a Te Segítséged és Szereteted nélkül.

Ments meg Engem Fiad, Jézus Krisztus Szeretete által, és add nekem földi Új Paradicsomod Kulcsát. Ámen.

Gyermekek, meg foglak áldani, és védelmezni foglak benneteket. Ti az Enyéim vagytok – mindannyian. Miközben vágyódom utánatok és sírok közületek azokért, akik gyűlölnek Engem, Mindenható hatalmamat fogom felhasználni, hogy megnyissam megkeményedett szíveteket, hogy rátok tudjam hagyni azt az örökséget, amelyet Szeretettel Teremtettem.

Azáltal, hogy feltárom előttetek az eljövendő eseményeket, beavatkozásom segíteni fog nektek megérteni azt, hogy mennyire szeretlek benneteket.

Amikor ezek az események a szemeitek előtt kibontakoznak, Én várni fogom, hogy Hozzám gyertek szeretettel és bizalommal a lelketekben.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-ima-az-uj-paradicsom-kulcsanak-elnyereseert

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/10

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-10

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A New Age szellemi gyakorlataival kérkednek

Igazság Könyve:

Oly sok jó és szent pap van, akik összefogtak, hogy szétszedjék ezeket az Üzeneteket

  1. április 9. kedd 23:00

Drága, szeretett leányom, oly sok jó és szent pap van, akik összefogtak, hogy szétszedjék ezeket az Üzeneteket, de ahhoz nekik sem tudásuk sem pedig képesítésük nincsen, hogy ezt megtegyék. Az ő útjuk az, hogy szolgálják Istent. Ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen módon megfertőződjenek, mert ezáltal veszélyt jelentenek azon lelkek számára, akik felismerik a Hangomat ezekben az Üzenetekben.

Miközben a New Age szellemi gyakorlataival kérkednek, sok pap úgy véli, hogy a lelkiélettel kapcsolatos tudása azt jelenti, hogy megvan a tehetsége Isten igaz prófétáinak felismeréséhez. Annyira eltávolodtak Tőlem, hogy képtelenek felismerni Szent Szavamat. Én azért nem adtam nekik ilyen kegyelmeket, mert a büszkeség az útjukban áll.

Nektek, felszentelt Szolgáim, akik közületek azt forraljátok – Isten szolgálatában álló szent hivatalotok jelvényét fondorlatos módon eszközként felhasználva -, hogy eltávolítsátok Szavamtól egyházközösségetek híveit, tudnotok kell, hogy meg lesztek büntetve. Ti nem ismertek igazán Engem. Nem vagytok hűségesek Hozzám. Ti tudatlanok vagytok a lelkiélet ismereteiben, és nektek nincs jogotok másokat nyilvánosan megalázni, másokból gúnyt űzni, vagy bárkit is lenézni az Én nevemben.

Kivétel nélkül mindnyájan választ kell adnotok majd nekem. Meg foglak büntetni benneteket, ugyan nem a hitetlenségetek miatt, hanem a büszkeség bűne miatt, mely elhiteti veletek, hogy többet tudtok a lelki dolgokról, mint Én, Jézus Krisztus, a Ti Mesteretek. Mennyire megsebeztek Engem. Mennyi csalódást okoztok Nekem, mert a ti árulásotok megsértette Küldetésemet, mely a maga nemében az utolsó. Mert felelősséget kell vállalnotok majd minden egyes bűnös lelkéért, akiket eltávolíttok Tőlem. És aztán, amikor az Igazságot tudatni fogják veletek, nehéz szívvel kell majd válaszolnotok ezekre a kérdésekre:

Miért utasítottátok el Kelyhemet, amikor szeretettel és bizalommal adatott meg az Igazság számotokra, és amikor tudtátok a szívetekben, hogy ez Tőlem volt? Miért próbálkoztok akkor azzal, hogy megsemmisítsétek ezeket az Üzeneteket? Van fogalmatok arról, hogy mennyire komoly és szent fogadalmat tettetek az Én Nevemben? Nektek most vissza kell vonulnotok és olvasnotok kell imáimat, a Keresztes Imahadjárat imáit. Ha ezt megteszitek, akkor Én áldásomat adom rátok, és a tisztánlátás erejét adom nektek. De csak az alázatos szívűek jöhetnek Hozzám.

Vonuljatok vissza. Aztán gyertek Hozzám kiüresedve (meztelenül). Hagyjátok magatok mögött ezen Üzenetekkel kapcsolatos elfogult véleményeiteket, irigységből fakadó nézeteiteket, és a szóbeszéden, fecsegésen és homályos célozgatásokon alapuló értékeléseteket. Amikor eljön az a nap, Én újra megkeresztellek benneteket, és ti ismét tiszták lesztek. A lelketek olyanná válik majd, mint a kisgyermekeké, és kínzó éhséggel fogtok Jelenlétem után vágyni.

Várom válaszotokat. Én a teljes Szeretet vagyok. Én a teljes Könyörületesség vagyok. Jöjjetek Hozzám. Én vagyok minden, amire szükségetek van.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/oly-sok-jo-es-szent-pap-van-akik-osszefogtak-hogy-szetszedjek-ezeket-az-uzeneteket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

Jákób megáldja tizenkét fiát

49 Jákób hívatta fiait, és ezt mondta: Gyűljetek össze, hadd mondjam el, mi történik veletek a messze jövőben!

Gyűljetek egybe, hallgassatok meg, Jákób fiai! Hallgassatok atyátokra, Izráelre!

Júda, téged magasztalnak testvéreid. Kezed ellenségeid nyakán lesz, leborulnak előtted atyádnak fiai.

Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím oroszlán vagy a nőstény oroszlán – ki merné fölkelteni?!

10 Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek.

11 Szőlőtőhöz köti szamarát, nemes tőkéhez szamárcsíkaját. Ruháját borban mossa, köntösét a szőlő vérében.

12 Szemei bornál ragyogóbbak, fogai tejnél fehérebbek.

14 Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya!

15 Elveszi rólad az Úr az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az Úr, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned.

16 Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el!

17 Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.

18 Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek, bár közületek valók, és gyalázatot kell elszenvedniük.

19 Elbánok majd elnyomóiddal abban az időben. A sántákat megsegítem, és a szétszóródottakat összegyűjtöm, dicsővé és hírnevessé teszem őket az egész földön, ahol gyalázták őket.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis%2049:1-2,8-12;%20%20%20%20Zephaniah%203:14-19;%20%20%20%20Zechariah%209:9-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/09

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-09

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nektek most vissza kell vonulnotok és olvasnotok kell imáimat, a Keresztes Imahadjárat imáit.

Igazság Könyve:

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti

  1. április 7. vasárnap 18:40

Drága, szeretett leányom, Isten minden egyes Egyháza a Földön, amelyek Engem, az Emberfiát tisztelnek, és azok, akik kifejezik Mennyei Atyám iránti hűségüket, hamarosan meg fognak oszlani. Egyes Egyházakon belül sokan fellázadnak majd, és nagy megosztottságok kerülnek felszínre, s mivel egyre jobban félrevezetik őket a saját soraikon belül, megpróbálnak olyan törvényeket bevezetni, amelyek elnézik a bűnt.

Azoknak, akik erkölcsi kötelezettséget éreznek, mert szeretik és ismerik Isten Szent Szavát, szemrehányást fognak tenni, és azzal fogják őket vádolni, hogy kegyetlenek és szívtelenek. Az ő bűnük az lesz, hogy ellenszegülnek a bűnös törvényeknek, amelyeket azért vezetnek be, hogy az Antikrisztus tönkretegye az Egyházakat az üldöztetés során. Amikor ezek megoszlanak és szilánkokra hullnak, akkor az alapjaik meginognak. Többé már nem lesznek képesek határozottan kiállni a gonoszsággal és az igazságtalansággal szemben. Ekkor sok megrémült lélek számára, akik nagyon össze fognak zavarodni, megérik az idő arra, hogy szemtanúi legyenek Isten egy alternatív templomának.

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti. És mivel Isten minden gyermekét szereti, ezért egyesíteni szeretné őket; és hogy nekik át kell ölelniük egymást független a hittől, vallástól, bőrszíntől, fajtól és törvényeiktől. Azt fogják mondani, hogy így mindnyájan egységessé válnának Isten Színe előtt, és felkérik mindnyájukat, hogy küldjenek képviselőket az új templomba, amely Rómában lesz megtalálható. Továbbá azt fogják mondani, hogy ez lesz majd az Új Jeruzsálem, amely a Bibliában meg van jövendölve, és amelyet Isten választott vezetője, a Hamis Próféta védelmez.

Nagyon sokan be fognak dőlni ennek a nagy hazugságnak, amely a János Evangélistának adott Isten Szent Szavának a megcsúfolása. Minden Szót, amelyek ennek a prófétának adattak a végidőkre, megragadnak, átalakítanak és kiforgatnak, hogy megfeleljen az Antikrisztus napirendjének.

Azokat, akik nem hajlandók elfogadni ezt az új, úgynevezett befogadó egyházat, nem fogják Kereszténynek tekinteni. Őket durván bántalmazni fogják, és bolondoknak tekintik majd. Ha a Szentlélek nem vezetné őket, be lennének szippantva a hamis és trágár templomba, ami elrejti azt a ronda igazságot, amely felszíne alatt húzódik meg.

Az Antikrisztus most azon munkálkodik, hogy előkészítse fellépését a világ színpadára; és ő lesz az, aki nemcsak uralkodni fog ezen egyházak fölött, de elhitetvén azt, hogy ő különleges isteni ajándékokkal rendelkezik, becsapja majd az embereket. A humanitárius ügyek iránti nagy szolgálataiért fogják tisztelni. Ő, az Antikrisztus, nemzetközi kitüntetéseket fog kapni karitatív munkájáért. És aztán azt fogják mondani, hogy ő egy szent ember karizmájával rendelkezik. Nem sokkal később csodákat fognak neki tulajdonítani, míg végül azt fogja mondani, hogy ő egy Isten küldetésében járó próféta.

Sokan be fognak dőlni ennek a szörnyű megtévesztésnek, mert a világ egyházai támogatni fogják őt, a Hamis Prófétától pedig megkapja a jóváhagyás pecsétjét.

Végül a világ azt fogja hinni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Szavaim süket fülekre fognak találni, mivel az ő jelenléte felfalja majd az egész emberiséget, s kinek a tapsa el fogja hallgattatni azokat, akik Isten Igaz Szavát hirdetik. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, Atyám Kezével együtt közbe fogok lépni az út minden jelentős lépésénél.

Üzeneteim hallhatóak lesznek, egészen az utolsó napig. Az Én Hangom sohasem fog meghalni. Isten azon gyermekei sem fognak meghalni soha, akik hűségesek maradnak Szent Szavához.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azt-fogjak-mondani-hogy-ez-az-uj-templom-egy-olyan-egyhaz-mely-mindenkit-egyesit-mert-isten-minden

Oly sok jó és szent pap van, akik összefogtak, hogy szétszedjék ezeket az Üzeneteket

  1. április 9. kedd 23:00

Drága, szeretett leányom, oly sok jó és szent pap van, akik összefogtak, hogy szétszedjék ezeket az Üzeneteket, de ahhoz nekik sem tudásuk sem pedig képesítésük nincsen, hogy ezt megtegyék. Az ő útjuk az, hogy szolgálják Istent. Ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen módon megfertőződjenek, mert ezáltal veszélyt jelentenek azon lelkek számára, akik felismerik a Hangomat ezekben az Üzenetekben.

Miközben a New Age szellemi gyakorlataival kérkednek, sok pap úgy véli, hogy a lelkiélettel kapcsolatos tudása azt jelenti, hogy megvan a tehetsége Isten igaz prófétáinak felismeréséhez. Annyira eltávolodtak Tőlem, hogy képtelenek felismerni Szent Szavamat. Én azért nem adtam nekik ilyen kegyelmeket, mert a büszkeség az útjukban áll.

Nektek, felszentelt Szolgáim, akik közületek azt forraljátok – Isten szolgálatában álló szent hivatalotok jelvényét fondorlatos módon eszközként felhasználva -, hogy eltávolítsátok Szavamtól egyházközösségetek híveit, tudnotok kell, hogy meg lesztek büntetve. Ti nem ismertek igazán Engem. Nem vagytok hűségesek Hozzám. Ti tudatlanok vagytok a lelkiélet ismereteiben, és nektek nincs jogotok másokat nyilvánosan megalázni, másokból gúnyt űzni, vagy bárkit is lenézni az Én nevemben.

Kivétel nélkül mindnyájan választ kell adnotok majd nekem. Meg foglak büntetni benneteket, ugyan nem a hitetlenségetek miatt, hanem a büszkeség bűne miatt, mely elhiteti veletek, hogy többet tudtok a lelki dolgokról, mint Én, Jézus Krisztus, a Ti Mesteretek. Mennyire megsebeztek Engem. Mennyi csalódást okoztok Nekem, mert a ti árulásotok megsértette Küldetésemet, mely a maga nemében az utolsó. Mert felelősséget kell vállalnotok majd minden egyes bűnös lelkéért, akiket eltávolíttok Tőlem. És aztán, amikor az Igazságot tudatni fogják veletek, nehéz szívvel kell majd válaszolnotok ezekre a kérdésekre:

Miért utasítottátok el Kelyhemet, amikor szeretettel és bizalommal adatott meg az Igazság számotokra, és amikor tudtátok a szívetekben, hogy ez Tőlem volt? Miért próbálkoztok akkor azzal, hogy megsemmisítsétek ezeket az Üzeneteket? Van fogalmatok arról, hogy mennyire komoly és szent fogadalmat tettetek az Én Nevemben? Nektek most vissza kell vonulnotok és olvasnotok kell imáimat, a Keresztes Imahadjárat imáit. Ha ezt megteszitek, akkor Én áldásomat adom rátok, és a tisztánlátás erejét adom nektek. De csak az alázatos szívűek jöhetnek Hozzám.

Vonuljatok vissza. Aztán gyertek Hozzám kiüresedve (meztelenül). Hagyjátok magatok mögött ezen Üzenetekkel kapcsolatos elfogult véleményeiteket, irigységből fakadó nézeteiteket, és a szóbeszéden, fecsegésen és homályos célozgatásokon alapuló értékeléseteket. Amikor eljön az a nap, Én újra megkeresztellek benneteket, és ti ismét tiszták lesztek. A lelketek olyanná válik majd, mint a kisgyermekeké, és kínzó éhséggel fogtok Jelenlétem után vágyni.

Várom válaszotokat. Én a teljes Szeretet vagyok. Én a teljes Könyörületesség vagyok. Jöjjetek Hozzám. Én vagyok minden, amire szükségetek van.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/oly-sok-jo-es-szent-pap-van-akik-osszefogtak-hogy-szetszedjek-ezeket-az-uzeneteket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

28 Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.

29 Mert a mi Istenünk emésztő tűz.

Buzdítás szeretetre és tiszta életre

13 A testvéri szeretet legyen maradandó.

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.

Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.

Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: “Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”

Ezért bizakodva mondjuk: “Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

Óvás az idegen tanításoktól, buzdítás a jótékonyságra

Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Lázár feltámasztása

11 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából.

Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg.

A nővérei megüzenték Jézusnak: “Uram, íme, akit szeretsz, beteg.”

Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: “Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.”

Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.

Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt,

de azután így szólt tanítványaihoz: “Menjünk ismét Júdeába!”

A tanítványok ezt mondták neki: “Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?”

Jézus így válaszolt: “Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát,

10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.”

11 Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: “Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.”

12 A tanítványok ezt felelték rá: “Uram, ha elaludt, meggyógyul.”

13 Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.

14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: “Lázár meghalt,

15 és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!”

16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: “Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.”

17 Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.

18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez,

19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.

20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.

21 Márta ekkor így szólt Jézushoz: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”

23 Jézus ezt mondta neki: “Feltámad a testvéred!”

24 Márta így válaszolt: “Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”

25 Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;

26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”

27 Márta így felelt: “Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.”

28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: “A Mester itt van, és hív téged.”

29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.

30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele.

31 A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.

32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”

33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott,

34 és megkérdezte: “Hova helyeztétek őt?” Azt felelték: “Uram, jöjj és lásd meg!”

35 Jézus könnyekre fakadt.

36 A zsidók ezt mondták: “Íme, mennyire szerette!”

37 Közülük néhányan pedig így szóltak: “Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?”

38 Jézus – még mindig mélyen megindulva – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.

39 Jézus így szólt: “Vegyétek el a követ.” Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: “Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.”

40 Jézus azonban ezt mondta neki: “Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”

41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: “Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.

42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”

43 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: “Lázár, jöjj ki!”

44 És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: “Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!”

A nagytanács elhatározza Jézus megölését

45 Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+12%3A28-13%3A8%3B+++++John+11%3A1-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/08

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-08

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti

Igazság Könyve:

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti

  1. április 7. vasárnap 18:40

Drága, szeretett leányom, Isten minden egyes Egyháza a Földön, amelyek Engem, az Emberfiát tisztelnek, és azok, akik kifejezik Mennyei Atyám iránti hűségüket, hamarosan meg fognak oszlani. Egyes Egyházakon belül sokan fellázadnak majd, és nagy megosztottságok kerülnek felszínre, s mivel egyre jobban félrevezetik őket a saját soraikon belül, megpróbálnak olyan törvényeket bevezetni, amelyek elnézik a bűnt.

Azoknak, akik erkölcsi kötelezettséget éreznek, mert szeretik és ismerik Isten Szent Szavát, szemrehányást fognak tenni, és azzal fogják őket vádolni, hogy kegyetlenek és szívtelenek. Az ő bűnük az lesz, hogy ellenszegülnek a bűnös törvényeknek, amelyeket azért vezetnek be, hogy az Antikrisztus tönkretegye az Egyházakat az üldöztetés során. Amikor ezek megoszlanak és szilánkokra hullnak, akkor az alapjaik meginognak. Többé már nem lesznek képesek határozottan kiállni a gonoszsággal és az igazságtalansággal szemben. Ekkor sok megrémült lélek számára, akik nagyon össze fognak zavarodni, megérik az idő arra, hogy szemtanúi legyenek Isten egy alternatív templomának.

Azt fogják mondani, hogy ez az új templom egy olyan egyház, mely mindenkit egyesít, mert Isten minden gyermekét szereti. És mivel Isten minden gyermekét szereti, ezért egyesíteni szeretné őket; és hogy nekik át kell ölelniük egymást független a hittől, vallástól, bőrszíntől, fajtól és törvényeiktől. Azt fogják mondani, hogy így mindnyájan egységessé válnának Isten Színe előtt, és felkérik mindnyájukat, hogy küldjenek képviselőket az új templomba, amely Rómában lesz megtalálható. Továbbá azt fogják mondani, hogy ez lesz majd az Új Jeruzsálem, amely a Bibliában meg van jövendölve, és amelyet Isten választott vezetője, a Hamis Próféta védelmez.

Nagyon sokan be fognak dőlni ennek a nagy hazugságnak, amely a János Evangélistának adott Isten Szent Szavának a megcsúfolása. Minden Szót, amelyek ennek a prófétának adattak a végidőkre, megragadnak, átalakítanak és kiforgatnak, hogy megfeleljen az Antikrisztus napirendjének.

Azokat, akik nem hajlandók elfogadni ezt az új, úgynevezett befogadó egyházat, nem fogják Kereszténynek tekinteni. Őket durván bántalmazni fogják, és bolondoknak tekintik majd. Ha a Szentlélek nem vezetné őket, be lennének szippantva a hamis és trágár templomba, ami elrejti azt a ronda igazságot, amely felszíne alatt húzódik meg.

Az Antikrisztus most azon munkálkodik, hogy előkészítse fellépését a világ színpadára; és ő lesz az, aki nemcsak uralkodni fog ezen egyházak fölött, de elhitetvén azt, hogy ő különleges isteni ajándékokkal rendelkezik, becsapja majd az embereket. A humanitárius ügyek iránti nagy szolgálataiért fogják tisztelni. Ő, az Antikrisztus, nemzetközi kitüntetéseket fog kapni karitatív munkájáért. És aztán azt fogják mondani, hogy ő egy szent ember karizmájával rendelkezik. Nem sokkal később csodákat fognak neki tulajdonítani, míg végül azt fogja mondani, hogy ő egy Isten küldetésében járó próféta.

Sokan be fognak dőlni ennek a szörnyű megtévesztésnek, mert a világ egyházai támogatni fogják őt, a Hamis Prófétától pedig megkapja a jóváhagyás pecsétjét.

Végül a világ azt fogja hinni, hogy ő Én vagyok, Jézus Krisztus. Szavaim süket fülekre fognak találni, mivel az ő jelenléte felfalja majd az egész emberiséget, s kinek a tapsa el fogja hallgattatni azokat, akik Isten Igaz Szavát hirdetik. De Nagy Irgalmasságomnak köszönhetően, Atyám Kezével együtt közbe fogok lépni az út minden jelentős lépésénél.

Üzeneteim hallhatóak lesznek, egészen az utolsó napig. Az Én Hangom sohasem fog meghalni. Isten azon gyermekei sem fognak meghalni soha, akik hűségesek maradnak Szent Szavához.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azt-fogjak-mondani-hogy-ez-az-uj-templom-egy-olyan-egyhaz-mely-mindenkit-egyesit-mert-isten-minden

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/07

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-07

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az üstökös megjelenésének időpontja, amelyről már beszéltem, közel van, amikor az emberek azt fogják hinni, hogy két Nap van

Igazság Könyve:

Az üstökös megjelenésének időpontja, amelyről már beszéltem, közel van, amikor az emberek azt fogják hinni, hogy két Nap van

  1. április 6. szombat 17:00

Drága, szeretett leányom, a csillagok hamarosan meg fognak változni és az üstökös megjelenésének időpontja, amelyről már beszéltem, közel van, amikor az emberek azt fogják hinni, hogy két Nap létezik. Az emberiség hamarosan látni fog egy csodálatos látványt, és mennydörgésnek hangja lesz hallható, mely úgy fog tűnni, hogy a két Nap összeütközik.

Irgalmasságom Sugarai minden lélekre ki fognak áradni, beleértve azokat is, akiknek annyira sötét a lelkük, hogy e fénytől meg fognak vakulni. Amikor a mennydörgés hangja hallható lesz, csendes nyugalom ereszkedik majd a Földre, és a csend fülsüketítő lesz. Egy hang sem lesz hallható, csak az Én Hangom csengése fog bevésődni majd a szerencsétlenek lelkébe.

Olyan leszek, mint a Napnak egy sugara, mely minden egyes hibát, bűnt és minden kétségbeesett kiáltást tisztán láthatóvá tesz majd a bűnösök szemében.

Jajveszékelés lesz, és az emberek a szomorúság mély érzését fogják a szívükben érezni, amint szembesülni fognak lelkük állapotával. Tizenöt percig minden elcsendesedik, és aztán az élet menete olyan lesz, mint korábban, mintha ez a csoda meg sem történt volna. Azoknak, akiknek lelkét az Igazság megérintette, az élete nem lehet, és nem is lesz többé ugyanolyan, mint annak előtte volt. Ők majd követni fognak Engem, az Én Tanításaimat, és milliárdokat fognak megtéríteni.

Üzeneteim napi táplálékukká fognak válni a Szent Eukarisztiával együtt, és nem lesz szükségük semmi többre. Olyan erősek lesznek, hogy semmi sem állja majd útjukat, semmi sem félemlíti vagy fékezi meg őket, amint maradék Hadseregemben az Új Paradicsomom felé menetelnek.

A többieknek azt fogják mondani, hogy a Nagyfigyelmeztetést a Föld atmoszférájában történő zavar idézte elő, és azt majd könnyen megmagyarázzák. De ez (a magyarázat) egy hazugság lesz, mivel ők nem akarják Isten Létezését elismerni. Mert ha azt megtennék, akkor nem lennének képesek azon tervük véghezvitelére, hogy megtévesszék a világot az Antikrisztus üres ígéreteinek elfogadtatásával.

Amikor ilyen nagymértékben tanúi vagytok Isten csodáinak, akkor tudnotok kell, hogy az a Tervem, hogy az emberiséget az üdvösség birodalmába vigyem, a végső szakaszába érkezett.

Menjetek hűséges követőim, és bízzatok mindig azon Ígéretemben, amelyet minden lélek megmentése érdekében tettem. Nagy az Én Irgalmam, Hatalmam pedig mindenható.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-ustokos-megjelenesenek-idopontja-amelyrol-mar-beszeltem-kozel-van-amikor-az-emberek-azt-fogjak

Isten Anyja: Te azért vagy küldve, hogy előkészítsd az utat az Ő Második Eljövetelére

  1. április 6. szombat 16:30

Gyermekem, független attól, hogy milyen magányos vagy, és mennyire nehéz ez a Küldetés számodra, neked azt továbbra is folytatnod kell, és engedelmeskedned kell Fiamnak. Tiszteletben kell tartanod minden hozzád intézett kérést. Válaszolnod kell minden tőled elvárt feladatra, még akkor is, ha emiatt mások haragját magadra vonod.

Isten minden egyes látnoka, akiknek (eddig) megjelentem, azok kezei által szenvedett, akik kegyetlenül elutasították őket. Bár sokan közülük végül is hittek, gyermekem, mégis te fogsz a legtöbbet szenvedni, mert Isten prófétája vagy. Isten prófétái mindig is gyűlöletet keltettek az Ő gyermekei körében, mert a Sátán rettenetesen megkorbácsolja azokat, akik Isten Szavát szólják.

Mint a végidők prófétája, a te ellenségeid nemcsak azok lesznek, akik elutasítják vagy gyűlölik Fiamat, hanem azok is, akik szeretik Őt. A te ellenségeid számosabbak lesznek minden eddigi próféta ellenségeinél. Ezért van az, hogy neked minden pillanatban engedelmeskedned és gyorsan válaszolnod is kell Fiamnak; Ő azért teszi mindezeket a dolgokat, és kéri, hogy kövesd utasításait, hogy biztonságban tartson téged.

Te azért lettél küldve, hogy előkészítsd az utat a Második Eljövetelre, és ehhez a felelősséghez sok szomorúság társul. Amíg a hazugságok, a gyűlölet és ezekkel az Üzenetekkel való heves szembe helyezkedés folytatódnak, neked vigasztalnod kell magad azzal, hogy e Küldetés nélkül nagyon sok lélek nem fogadná el Fiam Irgalmasságát.

Imádkozz minden egyes személyért, aki sértéseket vág hozzád, mert ha imádkozol értük, akkor Fiam megvilágosítja őket, és hamarosan megnyílnak szemeik az Igazságra.

Én, a te szeretett Édesanyád, beborítalak téged legszentebb Palástommal, és minden egyes alkalommal eltaposom a Sátán fejét, amikor bántani próbál téged. Így tehát most menj békével, gyermekem. Bízz mindenkor Bennem, az Üdvösség Anyjában, mivel Én őrködöm e különleges Küldetés fölött. Bízzál Fiamban, mert Ő nagyon jól tudja, hogy mit miért tesz. Helyezz mindent az Ő Szent Kezeibe.

Szeretett Édesanyád,

Isten Anyja,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/isten-anyja-te-azert-vagy-kuldve-hogy-elokeszitsd-az-utat-az-o-masodik-eljovetelere

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/06

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-06

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Hozzám legközelebb állók lelkek sértenek Engem a legjobban, akik elárulnak engem.

Igazság Könyve:

Egyikőtök sem kaphat felhatalmazást arra, hogy másokat az Én Nevemben elítéljen, mert ez nem lehetséges

  1. április 5. péntek 12:50

Drága, szeretett leányom, a Nekem tett engedelmességi fogadalmad értelmében, neked sohasem szabad megvédened Üzeneteimet. Ahhoz sincs jogod, hogy az Én Nevemben kifogásolj vagy kritizálj más látnokokat, vagy önjelölt prófétákat, legyenek azok bár igazak, vagy hamisak.

Azoknak, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, és akik elítélik ezeket a világnak adott Üzeneteket, tudniuk kell a következőket: Nektek nincs engedélyetek arra – még ha kérnétek sem-, hogy nyilvánosan bárkit is elítéljetek, aki azt állítja magáról, hogy egy kiválasztott lélek. Amikor azt állítjátok, hogy ezek az Üzenetek hamisak, akkor azt mondjátok, hogy ezek hazugságok. A hazugságok csak a Sátántól jöhetnek. Ezek a világnak adott Szent Üzeneteim figyelmeztetnek benneteket azokra a szörnyű hazugságokra, amelyekkel a Sátán Isten minden gyermekének lelkét eteti. Mennyire becsaptak benneteket azzal, hogy rászedtek titeket, hogy utasítsatok el Engem, szeretett Jézusotokat, Aki szomorúságomban, keserű könnyeket sírok amiatt, ahogyan elutasíttok Engem.

Azok, akik azt mondják, hogy bárki írhatná ezeket a Mennyei Üzeneteket, megbántanak Engem. Hogyan tudhatná egy ember leírni Ajkam Szavait, amikor azok tőlem jönnek? Azt hiszitek, hogy az ilyen Szent Szavakat a halandó ember keze létre tudná hozni? Azt hiszitek, hogy a bűn bármely foltjával tarkított ember létre tudná hozni Szent Szavamat Mennyei Királyságom beavatkozása nélkül? Ha igen, akkor ti elhiszitek, hogy az ember képes ilyen módon a megtérés útját kovácsolni. Az ember semmi Isten nélkül. Ti nem vagytok méltók arra, hogy hitelt érdemlően beszéljetek, amikor Isten Szavát hirdetitek. Ha Isten Szavát a saját ajkaitokkal Irányításom nélkül hirdetitek, akkor ti súlyos tévedéssel vétkeztek.

Leányom, emlékeztetnem kell téged és minden választott lelket, hogy egyikőtök sem kaphat felhatalmazást arra, hogy másokat az Én Nevemben elítéljen, mert ez nem lehetséges.

Most felszólítok minden Általam kiválasztott lelket: emlékezzetek a nektek tett azon Ígéretemre, hogy újra eljövök. Most tudnotok kell, hogy mindnyájatoknak adatott egy Küldetés, éspedig az, hogy felkészítsétek az emberek szívét Második Eljövetelemre. Most azt is tudnotok kell, hogy ez a Szentháromság által megszabott legutolsó küldetés. Senki sem kapott felhatalmazást közületek arra, hogy elítélje ezt a Küldetést, vagy bármely más Küldetést. Ha ezt teszitek, akkor félre doblak Magamtól benneteket.

Ó, mennyire Belém hasítanak a választott lelkek bűnei, sokkal mélyebben, mint bárki másé. A Hozzám legközelebb állók lelkek sértenek Engem a legjobban, akik elárulnak engem. Amikor ők ellenem szegülnek, akkor szörnyű megosztottságot okoznak ,és megakadályozzák a lelkeket abban, hogy kövessék az örök üdvösség útját.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/egyikotok-sem-kaphat-felhatalmazast-arra-hogy-masokat-az-en-nevemben-eliteljen-mert-ez-nem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/05

———-

Római katolikus:

„† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus megjövendöli tanítványai hűtlenségét: az egyik elárulja, a másik megtagadja.
Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette:
„Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták kiről mondta ezt.
A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél?” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belé szállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!”
Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja öt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted,” Jézus ezt felelte neki: „Életedet adod értem? Bizony bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,21-33.36-38”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-04

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-05

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Timothy%202:1-10;%20%20%20%20John%2015:17-16:2;%20%20%20%20Hebrews%201:1-12;%20%20%20%20Mark%202:23-3:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/04

Igazság Könyve:

A jelek mindnyájatok számára fognak adatni, és csodákra kerül majd sor

  1. március 5. kedd 15:30

Drága, szeretett leányom, egy embernek sem szabad elmulasztania a változások felismerését, amelyek világszerte felszínre törnek, mert mindaz, ami a Jelenések Könyvében meg volt jövendölve, be fog következni. Ezek közül az események közül sok eltérő lesz azon titkok emberi értelmezésétől, amelyek János Evangélista számára voltak kinyilatkoztatva. Mindazonáltal számotokra ezek akkor lesznek érthetők, amikor látni fogjátok, hogy valójában miért is vannak.

Az Antikrisztus által kidolgozott és gondosan kifinomult tervet sok emberrel együtt ügyesen megfogalmazták, beleértve a világhírű politikusokat is, akik ezt a gonosz tervet mostanáig még fel sem ismerték.

Sok központ létrehozása van folyamatban a különböző nemzetekben, ahol azt tervezik, hogy átvegyék sok ország vezetését. Azonban tevékenységük korlátozva van a választott lelkek imái miatt, és azok miatt, akik a Keresztes Imahadjárat imáit imádkozzák.

Imáitok mindig meghallgatásra találnak a Mennyben, így nektek továbbra is buzgón kell imádkoznotok, hogy gyengítsétek a fenevad gonosz cselekedeteit, aki sohasem fogja megnyerni ezt a lelkekért folytatott csatát, mivel napjai lerövidültek.

Nem az a vágyam, hogy megfélemlítselek, hanem hogy felkészítselek benneteket. Most különleges erőt és kegyelmeket hagyok mindazokra, akik állhatatosan ragaszkodnak azon Kívánságomhoz, hogy imádkozzák a Keresztes Imahadjárat imáit. A jelek mindnyájatok számára fognak adatni, és csodákra kerül majd sor.

Az Én Hatalmam az ereiteken keresztül fog áramlani, amint Ösvényemen viszlek benneteket, hogy megmentsük az emberiséget.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/jelek-mindnyajatok-szamara-fognak-adatni-es-csodakra-kerul-majd-sor

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

Jézus jó katonájának harca és az üdvösség reménysége

2 Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.

És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.

Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.

Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.

Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez.

A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie.

Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts.

Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom,

amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve.

10 Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.

17 Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.”

A tanítványok és a világ

18 “Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.

19 Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.

20 Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.

21 De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.

22 Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre.

23 Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.

24 Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.

25 De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.”

26 “Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam;

27 de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.”

16 “Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok.

A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez;

Isten tökéletes kijelentése Fia által

1 Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által,

ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette.

Ő Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.

Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.

Krisztus méltósága nagyobb az angyalokénál

Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: “Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!” majd: “Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.”

Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: “Imádja őt az Isten minden angyala!”

És az angyalokról ugyan ezt mondja: “Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”,

de a Fiúról így szól: “A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.

Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.”

10 “Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.

11 Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha,

12 és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz; és esztendeid nem fogynak el.”

Kalásztépés szombaton

23 És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat.

24 A farizeusok így szóltak hozzá: “Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?”

25 Erre ő ezt kérdezte tőlük: “Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, ő is, meg azok is, akik vele voltak?

26 Bement az Isten házába Abjátár főpap idején, és megette a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak; és azoknak is adott, akik vele voltak.”

27 Majd hozzátette Jézus: “A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért;

28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is.”

Jézus szombaton gyógyít

3 Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember;

figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene.

Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: “Állj ki középre!”

Hozzájuk pedig így szólt: “Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy kioltani?” De azok hallgattak.

Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: “Nyújtsd ki a kezedet!” Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Timothy%202:1-10;%20%20%20%20John%2015:17-16:2;%20%20%20%20Hebrews%201:1-12;%20%20%20%20Mark%202:23-3:5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/03/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-03-04

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Az utolsó napon ismét el fogok jönni. De azt megelőzően nem fogok a Földön járni.

Igazság Könyve:

Az utolsó napon ismét el fogok jönni. De azt megelőzően nem fogok a Földön járni.

  1. április 3. szerda 18:00

Drága, szeretett leányom, Hangom Ereje mindössze két év alatt oly sok nemzetet ért el ezeken az Üzeneteken keresztül, hogy most lelkek milliói fognak segíteni testvéreik lelkének megmentésében.

Isten Szava, amely e Mennyei Híváson keresztül lobban lángra, terjedni fog fiaitok, lányaitok és testvéreitek által az egész világon. E Küldetés sebessége, mely viharszerűen hódította meg a világot, a Szentlélek Ereje által van táplálva.

Oly sok nyelven, oly sok nemzet, oly sok lélek ragadta meg Irgalmam Kezét és követ Engem, amint Én az Örök Életre vezetem őket.

Atyám a végidőkre megígérte az Igazság Könyvét a világnak. Ő az Ígéretét mindig teljesíti. Senki sem ismerheti az Igazság Könyvének tartalmát, mert arról nektek eddig nem kellett tudnotok. Ennek tartalma csak Dániel prófétának volt megadva, de Atyámtól ő azt az utasítást kapta, hogy ne hozza nyilvánosságra annak titkait.

Most, leányom, neked, mint a végidők prófétájának megadatott ennek tartalma, és Isten Szava által sok gyümölcsöt fog teremni. Az Igazság Könyve azért adatik a világnak, hogy megmentse az emberi nemet a biztos haláltól. Ez egy életmentő Ajándék a lélek számára. Rendkívüli kegyelmeket hoz magával. Az Igazságot hozza nektek, nem csupán azért, hogy Tanításaimra emlékeztessen benneteket, hanem hogy felkészítsen benneteket az Egyházam elleni támadásra, mely a lelkek pusztulását fogja eredményezni.

Az Igazság Könyve, szeretett Követőim, Atyám Tervét is fel fogja tárni számotokra, hogy segítsen nektek a megfelelő előkészületeket megtenni, amelyekre szükség van, hogy beléphessetek az Új és Dicsőséges földi Paradicsomba. Az Igazság Könyve nélkül, ti, szeretett Tanítványaim, olyanok volnátok, mint a vágóhídra hurcolt bárányok, mert tudnotok kell, hogy az Istenbe vetett hiteteket kétségbe fogják vonni, és minden erőfeszítést meg fognak tenni annak érdekében, hogy eltöröljék minden nyomomat, Jézus Krisztusét, a Föld színéről.

Amikor az emberek Isten Igazságára éheznek, vigaszt keresvén egy másik irányba fognak fordulni. Nincs egyetlen ember a földön, aki képes lenne a túlélésre anélkül, hogy ne hinne valamiben, ami az életet ígéri. Sajnos sokan a hamis tanok után rohangálnak, melyek a gyengeségükre támaszkodnak. Az önszeretet azt jelenti, hogy a vallások és az úgynevezett szellemileg megvilágosodott szekták az emberi szív kapzsiságára irányulnak. Az önelégültség nem az Istenhez vagy az Igazsághoz vezet. Aztán azok a szegény lelkek, akik nem hisznek semmilyen földi élet utáni életben, lelki nyomorúságban tengődnek, remény nélkül a szívükben.

A Szentlélek Ereje, Hangom mennydörgése, a csodák melyeket tenni fogok, és ezen Üzenetek hitelességének bizonyítéka lelkek millióit fogják megnyerni.

Jelenlétem beborítja a Földet, és ez sok gyűlöletet váltott ki, mivel a Sátán mérgezi Követőim elméjét. Jelenlétem ott van a világ Tabernákulumaiban, Egyházaimban és minden kiválasztott látnok szavaiban. De ezekben, az emberiség számára adott utolsó Üzeneteimben, Jelenlétem világméretű megtéréshez fog vezetni.

Sohasem szabad elfelejtenetek Ígéretemet. Az utolsó napon újra el fogok jönni. De azt megelőzően nem fogok a Földön járni. A figyelmeztetésem számotokra az, hogy hallgassatok a próféciákra. Bárki, aki azt állítja, hogy Én lennék, vagy bárki, aki azt mondja, hogy Jézus emberi testben jár a Földön, az hazug.

Az Én időm akkor jön el, amikor leereszkedem a Mennyből, pontosan úgy, ahogyan földi életem utolsó napján oda felmentem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/az-utolso-napon-ismet-el-fogok-jonni-de-azt-megelozoen-nem-fogok-foldon-jarni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/03

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-03

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Több mint hét milliárdot szeretnék végül haza vinni Isten gyermekeiből, Örök Paradicsomukba

Igazság Könyve:

Több mint hét milliárdot szeretnék végül haza vinni Isten gyermekeiből, Örök Paradicsomukba

  1. április 2. kedd 15:30

Drága, szeretett leányom, a nyomás, amelyet Követőimre gyakorolnak, hogy elutasítsák ezeket a Szent Üzeneteket, növekedni fog. Sok félrevezetett Követőm fogja elutasítani Üzeneteim elfogadását. Egyértelmű, hogy jó szándékukban a végsőkig el fognak menni, hogy elfordítsák Tőlem az embereket azon meggyőződésükben, hogy ők Egyházam fölött őrködnek.

Én vagyok az Egyház, és amíg Szent Szolgáim védelmezik Tanításaimat, Tanaimat, Szentségeimet és a Szent Eukarisztiát, addig mi Egyek vagyunk. Azok, beleértve Egyházam vezetőit is, akik megváltoztatják ezeket a Törvényeket, többé nem részei Egyházamnak. Ezek a változtatások még nem lettek bemutatva, de amikor ezek megmutatkoznak, nagy lesz az aggodalom.

Nektek mondom, akiknek kétségeik vannak: kérlek, ne utasítsatok el Engem. Miközben ti a magatok módján megöleltek Engem, szintén könnyeket csaltok a Szemeimbe. Ti most nem láthattok Engem, de hamarosan érezni fogjátok Isteni Jelenlétemet.

Felszólítalak mindnyájatokat, hogy már most készüljetek fel a nagy és csodálatos jövőre, amelyet számotokra készítettem. A Mennyország örvend, amint a Szentlélek hamarosan leereszkedik, és szeretettel és felismeréssel hatja át szíveteket. Oly sok lélek fog megmenekülni, annyira nagy az Én Szeretetem. Én sohasem fogom feladni. Ti szenvedni fogtok az Én Nevemért, de mindez feledésbe merül majd, amikor már Új Királyságom Kapuinál vagytok. Ti mindnyájan egy családot fogtok alkotni.

Azokról beszélek, akik elvesztek Számomra, de minden szándékom az, hogy Irgalmamat minél több emberre kiterjesszem. Jöjjetek Hozzám, és engedjétek, hogy feltétel nélküli Szeretetem nagyságát és a mindnyájatok iránti Könyörületemet biztosítsam számotokra. Azok, akik elutasítanak és bizonyos esetekben gyűlölnek Engem, Karjaimmal lesznek átkarolva, miközben Én megnyugtatom szívüket és megvilágosítom a lelküket. Én leszek az ő egyetlen reményük, amikor végre ráeszmélnek arra, hogy a sötét ösvény, amelyet választottak, semmi mást nem kínál számukra, mint boldogtalanságot és félelmet.

Én ki fogom árasztani Istenségem Sugarait – mely tele van Irgalmassággal – az egész világra, és hamarosan megtisztítom az egész emberiséget, hogy ezáltal az Királyságomba gyorsan bebocsátást nyerjen. Az Én időm szinte elérkezett, miközben arra a napra várok, amikor Atyám átadja Nekem Királyságom kulcsait.

Amint a végső Szövetség lezárult, több mint hét milliárdot szeretnék végül haza vinni Isten gyermekeiből, Örök Paradicsomukba. Ez a nektek megígért végső örökségetek. Ne utasítsátok azt vissza, mert a szomorúság, amit ezáltal magatokra vontok, félelmetes lesz; és ha mégis hátat fordítanátok Nekem, eljön az idő, amikor már semmit sem tehetek megmentésetekért.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/tobb-mint-het-milliardot-szeretnek-vegul-haza-vinni-isten-gyermekeibol-orok-paradicsomukba

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/02

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-02