Bábel Tornyát újból fel fogják építeni és Isten templomaként fogják azt bemutatni

Igazság Könyve:

Bábel Tornyát újból fel fogják építeni és Isten templomaként fogják azt bemutatni

  1. április 21. vasárnap 14:45

Drága, szeretett leányom, ki tudná Kereszthalálomat letagadni? Ki tudná azt letagadni, hogy Én azért mondtam le az Életemről, hogy mindenhol megmentsem a bűnösöket? Aztán, amikor majd eljön annak az ideje, hogy kőről kőre szétszedjék Egyházamat, ki lesz az közületek, aki le fogja tagadni földi Egyházam Igazságát?

Nektek megadatott az Igazság. Ti ismeritek Tanításaimat. Így tehát Egyházamat Tanításaimról fogjátok felismerni. Egyházam a Földön maga az Igazság. Egyházam a Földön az Én Testem. Tehát, ha valaki közületek korbácsolja a Testemet, majd újra „feltalálja” Tanításomat, s aztán hazugságokat mutat be nektek, akkor meg fogtok tagadni Engem?

Én, Jézus Krisztus, nem azért mondom el ezt nektek, hogy megosszalak benneteket. Azért mondom el ezeket a dolgokat, hogy tiszteljétek Tanításaimat, hogy megvédjétek a Szentségeket, és hogy szilárdan kitartsatok az Igazság mellett. Senki sem változtathatja meg a Földön Egyházam Tanításait. Senki. Senkinek sem adatott meg közületek az a felhatalmazás, hogy új tanokat nyilvánítson ki, és hogy úgy mutassa be azokat, mintha az Enyéim lennének. Mégis sokan közületek meg fognak Engem tagadni azáltal, hogy megtagadják a 2000 évvel ezelőtt nektek adott Igazságot. Oly hiányos a tudásotok a szent dolgokra vonatkozólag, hogy járatlanok lesztek az új törvényekben, amelyek istenkáromlások lesznek Velem szemben, amikor azokat bevezetik Egyházamban a Földön.

Csakúgy, mint korábban volt, a Bábel Tornyát újból fel fogják építeni, és Isten templomaként fogják azt bemutatni. Ez Rómában lesz található, és jelképe lesz az egy új világvallásnak. Ez a szimbólum látható lesz a tetőn, a bejáratnál, és elsőbbséget fog élvezni a főoltáron.

Az Én drága arany Tabernákulumom, meggyalázván a maga teljes Dicsőségében, az oltár közepén fog elhelyezkedni, hogy mindenki láthassa. Ez a sértés azt fogja jelenteni, hogy a fenevad előtt nyitva fog állni az ajtó Tabernákulumom bitorlására. Jelenlétem ekkor fog eltűnni.

Emberek milliói – sokan, akik nem fogják fölismerni ennek a förtelemnek a jelentését -, mindent meg fognak tenni, amit kérnek majd tőlük, és ők imádkozni fognak a fenevad előtt. Akik ebben az állítólagos templomban fognak szolgálni, egy új, arany emblémával ellátott öltözetet fognak viselni, amely egy szerény reverenda látszatát fogja kelteni. Az arany embléma, amelyet arcátlan módon fognak megjeleníteni, az egy új világvallás szimbóluma lesz.

A Keresztek el fognak tűnni. Az Én Feszületem sehol sem lesz látható. Aztán ott, a nyilvános helyeken, ahol még látható lesz a kereszt, az embereket törvények által fogják kényszeríteni, hogy vegyék le azokat. Az új Toronyról, amely a Sátánnak fog tiszteletet nyújtani, számos országban másolatot fognak készíteni, s a csalás második részét csak aztán fogják megismertetni. A Pokol létezéséről az Egyház nyilvánosan be fogja jelenteni, hogy ostobaság. Amikor ezt a szemenszedett hazugságot minden egyház el fogja fogadni, az embereket hamis biztonságérzettel fogják lecsillapítani. Azzal fognak érvelni, hogy Isten sohasem engedné meg egy ilyen hely (a Pokol) létezését. Hogy Ő mindenkit szeret; és hogy a Pokol létezését évszázadokon keresztül a vallási fanatikusok terjesztették. És így az emberek még a halálos bűnt is el fogják nézni. A bűn olyan széles körben válik majd elfogadottá, hogy az emberek többé már nem fognak imádkozni, vagy Irgalmasságomért folyamodni, mert már nem Isten lesz az, akit ők elismernek. A fenevad lesz az, akinek átadják majd a lelküket, és Isten ellenségei gondosan meg fogják szervezni útjaik minden lépését.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/babel-tornyat-ujbol-fel-fogjak-epiteni-es-isten-templomakent-fogjak-azt-bemutatni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Színem elé kell járulnotok, és meg kell vallanotok Irántam való szereteteteket

Igazság Könyve:

Amikor az ember nem hisz Istenben, akkor a jó és a rossz közötti különbséget sem fogadja el

  1. április 20. szombat 16:45

Drága, szeretett leányom, a Mennyország tele van szomorúsággal azon fájdalom miatt, amelyet szeretett követőimnek kell elviselniük a Földön.

Minden angyal és szent egyként egyesül, hogy imádkozzanak az emberiségért, mivel annak egy ilyen gonosz támadást kell a Sátántól és gonosz szellemeitől elviselnie. Miközben meghallgatom imáikat, és annak megfelelően cselekszem, arra kérek mindenkit, akik magukat Kereszténynek vallják, hogy úgy imádkozzanak, mint még soha azelőtt.

A naponkénti imák felajánlása a démoni erőkkel szemben, mely beszivárgott a Földre, segíteni fog megtisztítani a Földet a gonosz szellemektől. Nektek reményteljesnek kell lennetek, és amennyiben hűségesek maradtok Hozzám, egyre erősebbé váltok.

A Keresztények ereje, Isten Igazságával egyesülve egy hatalmas védőfalat fog képezni a fenevaddal szemben, akinek azon terve, hogy bántalmazza Isten gyermekeit, ebben az időben fog megvalósulni. Nektek a Színem elé kell járulnotok, és meg kell vallanotok Irántam való halhatatlan szereteteteket, és Én a Hadseregembe vezetlek benneteket, amelyet soha nem lehet legyőzni. Mivel több milliárdan térnek meg és fogadnak el Engem, ezért hadseregem egyre csak növekszik méreteiben, mely segíteni fog a fenevad elpusztításában.

A ti kötelességetek az, szeretett követőim, hogy azokra összpontosítsatok, akik el fogják utasítani Irgalmasságom Kezét. Nem számít, ha a Nevemben nevetségessé tesznek benneteket, mindaz, amit tennetek kell, hogy esedezzetek a lelkek megmentéséért. Tudnotok kell, hogy Isten földi hadserege különleges kegyelmeket fog kapni ahhoz, hogy magával hozza azok lelkét, akik kételkednek Szent Szavamban.

Amikor lehetővé teszik a kétségek elmérgesedését, akkor az ember elszakad Istentől. A kétségeket a Sátán ülteti az ember szívébe azért, hogy megtévessze Isten gyermekeit, elhitetvén velük azt, hogy Isten nem Létezik.

Amikor az ember nem hisz Istenben, akkor a jó és a rossz közötti különbséget sem fogadja el. Isten vezetése nélkül bele fog sétálni minden csapdába, amelyet a Sátán elébe helyez. Aztán oly sok gyűlölet fog megnyilvánulni az emberek szívében, mert ha nyitva hagyják magukat a gonosz előtt, akkor a düh elönti szívüket. A legnagyobb harag a Keresztényekre fog irányulni, és ezek az emberek mégsem fogják tudni, hogy miért éreznek így. Ezért van az, hogy akik azt állítják, hogy nem hisznek Istenben, több időt töltenek azzal, hogy elítéljék azokat, akik hisznek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a lelkükért.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amikor-az-ember-nem-hisz-istenben-akkor-jo-es-rossz-kozotti-kulonbseget-sem-fogadja-el

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/20

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-20

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Büszkeség nélkül és nyílt, tiszta lelkiismerettel jöjjetek Hozzám

Igazság Könyve:

Kérem azokat, akik félnek és össze vannak zavarodva ezen Üzenetek miatt, hogy hallgassanak meg most Engem

  1. április 19. péntek 17:00

Drága, szeretett leányom, milyen magányos számodra ez a Küldetés, annak ellenére, hogy több százezer ember körülvesz téged szeretetével és imájával.

Amikor Nekem dolgozol, és a Lábaim előtt teljesen rám hagyatkozván átadod magad Nekem, akkor nagyon egyedül fogod érezni magad. Szembesülni fogsz ellenségeim haragjával, akik egy pillanatra sem fognak békén hagyni téged.

Neked, leányom, most meg kell hallgatnod, amint ezeken a Szavakon keresztül, melyeket Isten gyermekeinek ajándékozok, egy különleges Ajándékot nyújtok mindazoknak, akik elutasítanak Engem.

Kérem azokat, akik félnek, és össze vannak zavarodva ezen Üzenetek miatt, hogy hallgassanak meg most Engem. Nem tudjátok, hogy mennyire szeretlek benneteket, még annak ellenére is, hogy nehezteltek Rám? Nem tudjátok, hogy Én soha nem büntetnélek meg benneteket, csak azért, mert ezeket az üzeneteket nem fogadjátok el, amelyek azért adatnak nektek, hogy felkészítsenek és megerősítsenek titeket az előttetek álló megpróbáltatásokra? Nem ismertek fel Engem, szeretett Jézusotokat, amikor most szólítalak benneteket?

Én a ti Megváltótok vagyok, és Én sohasem dobnálak félre benneteket, amikor kétségek vannak az elmétekben. Hogyan is haragudhatnék rátok, amikor ti szerettek Engem, és csak az Igazsággal törődtök? Én azokra a kihívásokra készítelek fel most benneteket, amelyekkel szembe kell néznetek midőn a földi Egyházamról megjövendölt próféciák ki fognak bontakozni.

Annak érdekében, hogy Irgalmas Szeretetemhez vonzzalak benneteket, és hogy megvilágosítsam a szíveteket, az alábbi Ajándékot adom nektek. Megígérem nektek, hogy amikor ezen az imán keresztül hívtok Engem, akkor a kétségeitek, hogy „Ki Vagyok Én, Aki most veletek beszél”, el fognak tűnni. Felkínálom nektek ezt az Ajándékot, hogy az imákon keresztül – amelyeket a világnak adok ezekben az időkben – megmenthessem az egész emberiséget. Ha büszkeség nélkül és nyílt, tiszta lelkiismerettel jöttök Hozzám, azonnal tudni fogjátok, hogy megkaptátok ezt az Ajándékot. Ez egy, a mások megtérése érdekében adott ajándék.

A Keresztes Imahadjárat 105. imája: Ajándék mások Megtérésére

Ó, legdrágább Jézusom, Irántad való Szeretettemmel kérlek, fogadd el lelkemet, hogy összhangban legyen Veled. Vedd lelkemet, borítsd be azt Szentlelkeddel, és segíts nekem, hogy ezen ima által megmeneküljenek mindazok, akikkel kapcsolatba kerülök. Szent Irgalmaddal árassz el minden lelket, akikkel csak találkozom, és kínáld fel számukra az üdvösséget, melyre szükségük van ahhoz, hogy belépjenek Királyságodba. Halld meg imáimat. Hallgasd meg kérésemet, és Irgalmasságod által mentsd meg minden ember lelkét. Ámen.

Arra kérem azokat, akik rágalmakat szórtak ezekre az Üzenetekre, és akik elutasítják ezeket, hogy jöjjetek Hozzám. Meg fogom mutatni nektek az Igazságot. Hordozni foglak benneteket, és vigaszt fogok hozni nektek. Mindig szeretni foglak benneteket, független attól, hogy mennyire megbántotok Engem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/kerem-azokat-akik-felnek-es-ossze-vannak-zavarodva-ezen-uzenetek-miatt-hogy-hallgassanak-meg-most

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

22 Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok,

23 azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek.

24 De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.

25 Mert ezt mondja róla Dávid: Láttam az Urat magam előtt mindenkor, mert jobbom felől van, hogy meg ne inogjak.

26 Azért vidult fel a szívem, és ujjongott fel a nyelvem, még testem is reménységben fog nyugodni,

27 mert nem hagyod lelkemet a halottak birodalmában, azt sem engeded, hogy Szented elmúlást lásson.

28 Megismertetted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.

29 Atyámfiai, férfiak! Nyíltan megmondhatom nektek ősatyánkról, Dávidról, hogy meghalt, és eltemették, sírja is nálunk van mindmáig.

30 De próféta volt, és tudta, hogy az Isten esküvel fogadta neki, hogy véréből valót ültet a trónjára;

31 ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak birodalmában, és teste sem lát elmúlást.

32 Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk.

33 Miután tehát felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is.

34 Mert nem Dávid ment fel a mennyekbe, hiszen ő maga mondja: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra,

35 amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.

36 Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek.”

Jézus első követői

35 Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt,

36 és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: “Íme, az Isten Báránya!”

37 Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust.

38 Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: “Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: “Rabbi – ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?”

39 Ő így szólt: “Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor.

40 A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik.

41 Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: “Megtaláltuk a Messiást” – (ami azt jelenti: Felkent).

42 Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: “Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” – (ami azt jelenti: Kőszikla).

43 Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: “Kövess engem!”

44 Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: “Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik.”

46 “Származhat-e valami jó Názáretből?” – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: “Jöjj, és lásd meg!”

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: “Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.”

48 Nátánaél megkérdezte tőle: “Honnan ismersz engem?” Jézus így válaszolt neki: “Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.”

49 Nátánaél így szólt hozzá: “Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!”

50 Jézus így válaszolt neki: “Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”

51 És hozzátette: “Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%202:22-36;%20%20%20%20John%201:35-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/19

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-19

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak

Igazság Könyve:

Ez a jel, mely nem tévesztendő össze a Fenevad Bélyegével, az Egy Világvallást fogja jelképezni

  1. április 17. szerda 20:00

Drága, szeretett leányom, Szívem hevesen ver, mivel Én azt a nyomorúságot és szenvedést fogom elszenvedni, amelyet az egész emberiségnek is el kell szenvednie. Ezt nem az Én Kezem fogja okozni, hanem a sátán átka, mivel szelleme kóborol és felfalja az útjában levő lelkeket. Annyira gyanútlanok (az emberek) a gonosz befolyását illetően, hogy szenvedésükért minden mást fognak hibáztatni. Nehézségükért másokat okolnak, és nem értik, hogy az Istenbe vetett hit hiánya hozta létre ezt a rombolást az életükben.

Mialatt a gonoszlélek a markában tartja az emberiséget, Isten Fénye egy bizonyos módon össze fog ütközni vele, melyet számos dolog is bizonyítani fog.

A viharok növekedni fognak, és nagyon sok országban zavargások lesznek érezhetők. Nyugtalanság lesz látható a nemzetekben, amint a kormányok hatalma elveszi azon emberek szabadságát, akik fölött uralkodnak. Aztán az Egyházak, beleértve mindazokat, akik szeretik Istent, a Szentháromságot, elkezdik szolgáltatásaik megszüntetését, és bezárják ajtóikat.

Számos olyan templomot lehet majd látni a nyugati országban, amelyek be lesznek zárva. Hamarosan a kommunizmus védjegye lesz látható egy különleges jel formájában, amelyet a nyitva maradt templomokban, médiában, ruházati cikkeken és filmekben lehet majd látni, és a magas beosztásokban levők is büszkén fogják viselni. Ez, mint egy tiszteletbeli jelvény lesz látható, és a hierarchia tagjai minden főbb egyházban és vallási felekezetben büszkélkedni fognak vele. Látni fogjátok ezt a jelképet nyilvános helyeken, az oltárokon, a repülőtereken és az egyházak vezetői által viselt öltözéken.

Ez a jel, mely nem tévesztendő össze a Fenevad Bélyegével, az Egy Világvallást fogja jelképezni. Azok, akik ezért felelősek, többé már nem fognak félni attól, hogy a jelet viseljék, mely az ellenőrzés és a fenevad iránti hűség jelképe lesz.

Az a nap, amelyen a napi Szentmiseáldozatnak beszüntetik azt a formáját, ahogyan azt az Én Szent Nevemben kell bemutatni, egyben az a nap is lesz, amikor ez a jelkép megjelenik az oltárokon és a világ minden tabernákuluma előtt.

Imádkozzatok, szeretett követőim, hogy vigaszt találjatok azon felszentelt szolgáimnál, akik hűségesek maradnak Hozzám, mert nektek vigaszra lesz szükségetek a megpróbáltatás ezen ideje alatt. Én mindig felemellek és hordozlak majd benneteket. Soha nem foglak elhagyni titeket, nektek viszont nem szabad eltérnetek Tanításaimtól, vagy elfogadnotok a pogány gyakorlatokat, mint ha az az Igazság helyettesítője lenne.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ez-jel-mely-nem-tevesztendo-ossze-fenevad-belyegevel-az-egy-vilagvallast-fogja-jelkepezni

Kérem azokat, akik félnek és össze vannak zavarodva ezen Üzenetek miatt, hogy hallgassanak meg most Engem

  1. április 19. péntek 17:00

Drága, szeretett leányom, milyen magányos számodra ez a Küldetés, annak ellenére, hogy több százezer ember körülvesz téged szeretetével és imájával.

Amikor Nekem dolgozol, és a Lábaim előtt teljesen rám hagyatkozván átadod magad Nekem, akkor nagyon egyedül fogod érezni magad. Szembesülni fogsz ellenségeim haragjával, akik egy pillanatra sem fognak békén hagyni téged.

Neked, leányom, most meg kell hallgatnod, amint ezeken a Szavakon keresztül, melyeket Isten gyermekeinek ajándékozok, egy különleges Ajándékot nyújtok mindazoknak, akik elutasítanak Engem.

Kérem azokat, akik félnek, és össze vannak zavarodva ezen Üzenetek miatt, hogy hallgassanak meg most Engem. Nem tudjátok, hogy mennyire szeretlek benneteket, még annak ellenére is, hogy nehezteltek Rám? Nem tudjátok, hogy Én soha nem büntetnélek meg benneteket, csak azért, mert ezeket az üzeneteket nem fogadjátok el, amelyek azért adatnak nektek, hogy felkészítsenek és megerősítsenek titeket az előttetek álló megpróbáltatásokra? Nem ismertek fel Engem, szeretett Jézusotokat, amikor most szólítalak benneteket?

Én a ti Megváltótok vagyok, és Én sohasem dobnálak félre benneteket, amikor kétségek vannak az elmétekben. Hogyan is haragudhatnék rátok, amikor ti szerettek Engem, és csak az Igazsággal törődtök? Én azokra a kihívásokra készítelek fel most benneteket, amelyekkel szembe kell néznetek midőn a földi Egyházamról megjövendölt próféciák ki fognak bontakozni.

Annak érdekében, hogy Irgalmas Szeretetemhez vonzzalak benneteket, és hogy megvilágosítsam a szíveteket, az alábbi Ajándékot adom nektek. Megígérem nektek, hogy amikor ezen az imán keresztül hívtok Engem, akkor a kétségeitek, hogy „Ki Vagyok Én, Aki most veletek beszél”, el fognak tűnni. Felkínálom nektek ezt az Ajándékot, hogy az imákon keresztül – amelyeket a világnak adok ezekben az időkben – megmenthessem az egész emberiséget. Ha büszkeség nélkül és nyílt, tiszta lelkiismerettel jöttök Hozzám, azonnal tudni fogjátok, hogy megkaptátok ezt az Ajándékot. Ez egy, a mások megtérése érdekében adott ajándék.

A Keresztes Imahadjárat 105. imája: Ajándék mások Megtérésére

Ó, legdrágább Jézusom, Irántad való Szeretettemmel kérlek, fogadd el lelkemet, hogy összhangban legyen Veled. Vedd lelkemet, borítsd be azt Szentlelkeddel, és segíts nekem, hogy ezen ima által megmeneküljenek mindazok, akikkel kapcsolatba kerülök. Szent Irgalmaddal árassz el minden lelket, akikkel csak találkozom, és kínáld fel számukra az üdvösséget, melyre szükségük van ahhoz, hogy belépjenek Királyságodba. Halld meg imáimat. Hallgasd meg kérésemet, és Irgalmasságod által mentsd meg minden ember lelkét. Ámen.

Arra kérem azokat, akik rágalmakat szórtak ezekre az Üzenetekre, és akik elutasítják ezeket, hogy jöjjetek Hozzám. Meg fogom mutatni nektek az Igazságot. Hordozni foglak benneteket, és vigaszt fogok hozni nektek. Mindig szeretni foglak benneteket, független attól, hogy mennyire megbántotok Engem.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/kerem-azokat-akik-felnek-es-ossze-vannak-zavarodva-ezen-uzenetek-miatt-hogy-hallgassanak-meg-most

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

Péter apostol pünkösdi beszéde

14 Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: “Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra!

15 Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van.

16 Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált:

17 Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak;

18 még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak.

19 És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget.

20 A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja.

21 Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

12 (Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)

Az emmausi tanítványok

13 Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,

14 és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.

15 Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.

16 Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt.

17 Ő pedig így szólt hozzájuk: “Miről beszélgettek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak.

18 Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: “Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?”

19 “Mi történt?” – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: “Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt;

20 hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.

21 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,

23 de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.

24 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták.”

25 Akkor ő így szólt hozzájuk: “Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!

26 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?”

27 És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.

28 Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.

29 De azok unszolták és kérték: “Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon.

30 És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.

31 Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.

32 Ekkor így szóltak egymásnak: “Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?”

33 Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket.

34 Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.

35 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2%3A14-21%3B+++++Luke+24%3A12-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/18

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-18

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Számos olyan templomot lehet majd látni a nyugati országban, amelyek be lesznek zárva

Igazság Könyve:

Ez a jel, mely nem tévesztendő össze a Fenevad Bélyegével, az Egy Világvallást fogja jelképezni

  1. április 17. szerda 20:00

Drága, szeretett leányom, Szívem hevesen ver, mivel Én azt a nyomorúságot és szenvedést fogom elszenvedni, amelyet az egész emberiségnek is el kell szenvednie. Ezt nem az Én Kezem fogja okozni, hanem a sátán átka, mivel szelleme kóborol és felfalja az útjában levő lelkeket. Annyira gyanútlanok (az emberek) a gonosz befolyását illetően, hogy szenvedésükért minden mást fognak hibáztatni. Nehézségükért másokat okolnak, és nem értik, hogy az Istenbe vetett hit hiánya hozta létre ezt a rombolást az életükben.

Mialatt a gonoszlélek a markában tartja az emberiséget, Isten Fénye egy bizonyos módon össze fog ütközni vele, melyet számos dolog is bizonyítani fog.

A viharok növekedni fognak, és nagyon sok országban zavargások lesznek érezhetők. Nyugtalanság lesz látható a nemzetekben, amint a kormányok hatalma elveszi azon emberek szabadságát, akik fölött uralkodnak. Aztán az Egyházak, beleértve mindazokat, akik szeretik Istent, a Szentháromságot, elkezdik szolgáltatásaik megszüntetését, és bezárják ajtóikat.

Számos olyan templomot lehet majd látni a nyugati országban, amelyek be lesznek zárva. Hamarosan a kommunizmus védjegye lesz látható egy különleges jel formájában, amelyet a nyitva maradt templomokban, médiában, ruházati cikkeken és filmekben lehet majd látni, és a magas beosztásokban levők is büszkén fogják viselni. Ez, mint egy tiszteletbeli jelvény lesz látható, és a hierarchia tagjai minden főbb egyházban és vallási felekezetben büszkélkedni fognak vele. Látni fogjátok ezt a jelképet nyilvános helyeken, az oltárokon, a repülőtereken és az egyházak vezetői által viselt öltözéken.

Ez a jel, mely nem tévesztendő össze a Fenevad Bélyegével, az Egy Világvallást fogja jelképezni. Azok, akik ezért felelősek, többé már nem fognak félni attól, hogy a jelet viseljék, mely az ellenőrzés és a fenevad iránti hűség jelképe lesz.

Az a nap, amelyen a napi Szentmiseáldozatnak beszüntetik azt a formáját, ahogyan azt az Én Szent Nevemben kell bemutatni, egyben az a nap is lesz, amikor ez a jelkép megjelenik az oltárokon és a világ minden tabernákuluma előtt.

Imádkozzatok, szeretett követőim, hogy vigaszt találjatok azon felszentelt szolgáimnál, akik hűségesek maradnak Hozzám, mert nektek vigaszra lesz szükségetek a megpróbáltatás ezen ideje alatt. Én mindig felemellek és hordozlak majd benneteket. Soha nem foglak elhagyni titeket, nektek viszont nem szabad eltérnetek Tanításaimtól, vagy elfogadnotok a pogány gyakorlatokat, mint ha az az Igazság helyettesítője lenne.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ez-jel-mely-nem-tevesztendo-ossze-fenevad-belyegevel-az-egy-vilagvallast-fogja-jelkepezni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Egyházam számára elkezdődött a Kálvária-hegy megmászásának szenvedése

https://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

Igazság Könyve:

Amint a pogányság végigsöpör a Földön, Isten Igéjét szét fogják szaggatni

  1. április 16. kedd 20:40

Drága, szeretett leányom, Egyházam számára elkezdődött a Kálvária-hegy megmászásának szenvedése, amint az meg volt jövendölve. Mindazoknak, akik az Én Nevemben beszélnek, akik szeretnek Engem és tisztelik Tanításaimat, most szembe kell nézniük ezzel a gyötrelmes úttal, Szent Szavam megvédése érdekében.

Amint a pogányság végigsöpör a Földön, Isten Igéjét szét fogják szaggatni. Mindazoknak mondom, akik követnek Engem, hogy emelt fővel járjatok. Soha ne mondjatok le az Igazságról, amikor mások arról akarnak meggyőzni benneteket, vagy arra akarnak rábeszélni titeket – beleértve családotokat és barátaitokat is -, hogy forduljatok el Szent Szavamtól, melyet a Földön eltöltött időm során adtam nektek. Nem szabad gyengítenetek azon szándékotokat, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. Néhányan közületek erősek lesznek az üldöztetés közepette. Lesznek azonban, akik el fognak esni. Egyesek feladják. Mások úgy döntenek majd, hogy elfogadják a Szent Tanként bemutatott hazugságokat, és el fognak szakadni Tőlem.

A vállamon fogom hordozni mindazokat, akik teljesen megbíznak Bennem. Védelemben fogom részesíteni mindazokat, akik elég bátrak ahhoz, hogy továbbra is olyan módon mutassák be a Szentmise áldozatot, ahogyan azt megkívánják a szabályok. Védelmezni fogom azon szent szolgáim által bemutatott Szentségeket, akik nem hajlandók sem mozdulni sem pedig elhagyni az Értem végzett szolgálatukat. Azoknak egyáltalán nem kell aggódniuk, akik az Én Gondomra bízták magukat. Azok, akiknek egész életük folyamán megadatott az Igazság, és ennek ellenére Tanításaimat a hazugságok javára mégis el fogják utasítani, félre lesznek dobva Tőlem. Igazságosságom félelmetes: Ne higgye senki azt, hogy lelkiismeret furdalás és minden következmény nélkül a megtévesztés mélységébe süllyedhet.

Az Én Szeretetem elég erős lesz ahhoz, hogy átölelje azokat, akik össze fognak zavarodni ezekben az időkben. Isten minden gyermekét elérem majd, akik keresnek Engem, nem számít, hogy mennyire megfeketedett a lelkük. A zűrzavar közepette megismertetem végre magam, és Lelkem végigsöpör majd a Földön, éppen akkor, amikor az emberek már azt hiszik, hogy ennél többet nem tudnak elviselni.

Ne feledjétek, hogy Én vagyok az Első és az Utolsó, semmi sem győzedelmeskedhet Felettem, mert Én Mindenható vagyok; és amikor úgy érzitek, hogy a gonoszság már nagyon nyomasztó, melyet Isten ellenségei okoznak a világnak, tudnotok kell, hogy Én itt vagyok. Azért engedem meg ezt a szenvedést, ezt az utolsó üldöztetést, mert ez a végső fegyver a fenevad ellen. E nélkül ő ellopná a világ lakossága többségének a lelkét.

Ez a lelkekért folytatott harc sokkolni fogja azokat, akik valóban szeretnek Engem, mert tanúi lesztek a gonoszságnak, mely azokban az emberekben lesz látható, akiket ti jónak tartottatok. A Sátán minden követ meg fog mozdítani, és minden lelket fel fog használni, különösen azokat, akik Hozzám közel állnak, hogy hátat fordítsanak Tanításaimnak. Miközben a csata már javában tombol, Én ezen a Küldetésen keresztül milliárdok lelkét fogom megmenteni, a megtéréseknek köszönhetően.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amint-poganysag-vegigsopor-foldon-isten-igejet-szet-fogjak-szaggatni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/16

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-16

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen

Igazság Könyve:

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen

  1. április 15. hétfő 18:20

Drága, szeretett leányom, Isten ellenségei most nagy számban kelnek fel minden nemzetből, hogy elítéljék Isten Törvényeit.

Sok új törvényt fognak bevezetni minden országban és minden egyházban. A törvények nagy része ellentétben lesz a Szent Bibliában lefektetett Tanításokkal.

Mindenfajta bűnt törvényesíteni fognak, és a fenevad sötétsége be fogja borítani a világot. Azokat, akik ellenszegülnek ezeknek a törvényeknek, mint hóbortosokat elutasítják, és megszállottakká nyilvánítják. A hangjukat azok fogják majd elnyomni, akik magukévá teszik a szekularizmust, mintha az egy hiteles vallás lenne. Minden észérvet fel fognak használni, hogy gonosz törvényeiket erőszakkal érvényre juttassák, és sokakat meg fognak téveszteni, mivel az emberi jogokat fogják eszközként felhasználni arra, hogy másokat ellenőrizzenek.

Sokan nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy harcoljanak az abortusz, az eutanázia és az azonos neműek házassága ellen. Aztán, amint a törvényeket hatályba léptetik, a Katolikus Egyház bejelenti reformációját (megújulását), miszerint minden emberi jogot és vallást elismer. Ezt követni fogja majd egy szörnyű megosztottság azok között, akik a Szentlélektől megkapták a szellemi megkülönböztetés ajándékát, és azok között, akiknek egyetlen vágya az önszeretet, és akik elutasítják Istent. Ők úgy vélik, hogy Isten és az Én Tanításaim akadályozzák életmódjukat, amelyről azt hiszik, hogy egy szabad életstílus.

A hatalmas globális elit-szervezet, mely a világ minden szögletébe beszivárgott, új egyházi törvényeket és összeesküvést fog megtervezni a vezetők megdöntésére, miközben ugyanabban az időben háborúkat dolgoznak ki, melyek pusztítást fognak magukkal hozni. Ezek annyira büszkék, és a sátán iránti elkötelezettségük oly nagymértékű, hogy azt hiszik: ők nélkülözhetetlenek. Mennyit kell majd szenvedniük gonosz tetteikért! Éppen akkor, amikor azt hiszik, hogy másokat ellenőrzésük alá vethetnek, és fondorlatos tervüket kivitelezhetik, Atyám Keze le fog csapni rájuk. Csak annyi idő lesz nekik adva, hogy hátat fordítsanak. Azután egyik a másik ellen fog fordulni, és elpusztítják egymást. Olyan nagy lesz a szenvedésük, hogy még a vége felé sem lehet majd őket rábírni arra, hogy vegyék észre, mi vár rájuk, ha továbbra is ragaszkodnak a gonoszhoz.

Ami az emberek többségét illeti, akik nem hisznek Istenben, először csak nagyon keveset fognak észrevenni ezekből az eseményekből. Majd csak akkor fognak szembeszállni nyíltan a saját nemzetükön belüli igazságtalanságokkal, miután a szabadságukat korlátozni fogják. Akkor majd fel fogják ismerni a rémtettet, mely éppen azért jött létre, mert Isten Fényét kioltották. Ennek helyébe a sötétség, az üresség, az éhség és a szeretet hiánya fog lépni. Az ember majd csak ez után fog Isten Irgalmáért kiáltani. Én ott leszek majd arra várva, hogy vigaszt nyújtsak nekik, és megmentsem szegény, megrémült lelküket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/sokan-nem-lesznek-eleg-erosek-ahhoz-hogy-harcoljanak-az-abortusz-az-eutanazia-es-az-azonos-nemuek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten Anyja: Ha Isten gyermekeit félrevezetik a hazugságokkal, el fognak szakadni Istentől

Igazság Könyve:

Isten Anyja: Ha Isten gyermekeit félrevezetik a hazugságokkal, el fognak szakadni Istentől

  1. április 14. vasárnap 14:00

Szeretett gyermekem, engedd meg, hogy vigaszt hozzak neked ebben az időben. Engedd, hogy magamhoz szorítsalak téged, hogy erőt adhassak neked, miközben folytatod Isten Szavának terjesztését ezekben a nehéz időkben.

Amikor megkérdezték azokat, akik Fiamat üldözték és aztán megölték, hogy miért tettétek ezt, ők azt felelték: „Hogy védelmezzük Isten Igéjét.” Amikor azt kérdezték tőlük, hogy eltűrné-e Isten egy másik ember meggyilkolását, azzal érveltek, hogy ez megegyezett az Egyház Tanításával. És így lesz ez az utolsó időkben is. Az emberek elferdítik majd Isten tanítását annak érdekében, hogy megindokolják az Ő Szent Szavának elutasítását.

Fiam azért adja ezeket az Üzeneteket a világnak, hogy megtartsátok Tanításait. Ő azért teszi ezt, hogy senki se utasítsa el tévesen Szent Szavát, amikor földi Szent Egyházának Tanításait meghamisítják és megszentségtelenítik. Isten Szavát sohasem szabad megváltoztatni; de a próféciák pontosan megjövendölték ezeket a napokat, hogy mikor fog ez bekövetkezni, és hogy mikor fogja Péter sziklára épített Egyháza ezt megtenni.

Fiam az Ige. Isten Igéjét Isten minden gyermekének tisztelnie kell. Amikor Isten gyermekeit a hazugságokkal félrevezetik, el fognak szakadni Istentől. Amikor valami mást fogadtok el, mint Isten Igazsága, amikor elfogadjátok a bűnt és részt vesztek benne, akkor éket vertek magatok és Fiam közé.

Ne feledjétek, hogy Én, az Isten Anyja, megvédem mindazokat, akik hívnak Engem. Védelmem minden ember és minden vallás számára van. Ha naponta elmondjátok Szent Rózsafüzéremet, akkor mindenfajta védelemben fogtok részesülni, és képesek lesztek megvédeni az Igazságot, Isten Szent Szavát.

Legyen az bárki Fiam földi Egyházában, aki embereket vezet, de ha a gyülekezete előtt nem tudja elmondani a Szent Rózsafüzért, akkor ő nem Istentől jön.

Édesanyátok,

Isten Anyja,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/isten-anyja-ha-isten-gyermekeit-felrevezetik-hazugsagokkal-el-fognak-szakadni-istentol

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/14

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-14

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A Katolikus Egyház most lép be leggonoszabb üldöztetésének történetébe

Igazság Könyve:

A Katolikus Egyház most lép be leggonoszabb üldöztetésének történetébe

  1. április 13. szombat 23:50

Drága, szeretett leányom, bátorítani szeretnék mindenkit, aki hisz Bennem és Üzeneteimben, melyeket ez a Könyv, az Igazság Könyve tartalmaz.

Amikor egy ember követ Engem és felajánlja magát Nekem, akkor utánoznia kell Jellemvonásaimat. Ez azt jelenti, hogy neki mindenkit szeretnie kell az Én Nevemben, és úgy kell bánnia minden emberrel, mint ahogyan szeretné, hogy vele is bánjanak. Azonban, ha valóban a Gondviselésemre bízzátok magatokat, akkor emiatt szenvedni fogtok. Kegyetlenül fognak bánni veletek, és minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy megvessenek benneteket.

Ezt Isten minden gyermekének mondom, de különösen a Keresztényeknek, mert a ti terhetek a legnehezebb. Felszólítom azokat a világon, akik hisznek Bennem, független attól, hogy hiszik-e, vagy sem, hogy Én ezen Üzeneteken keresztül beszélek hozzájuk.

A Keresztények állandó célpontjai lesznek azoknak, akik Isten Törvényeit meg akarják változtatni azért, hogy azok megfeleljenek a bűnös élvezetek utáni törekvéseiknek, és önző vágyaiknak. A Katolikus Egyház most lép be leggonoszabb üldöztetésének történetébe, mely a feje tetejére lesz állítva, és ki lesz fordítva. A támadást már évtizedek óta kitervelték, és gondosan felépítették. Mennyire sírnak a szentek a Mennyben ezen végzetes események miatt, amelyek olyan sebességgel fognak most kibontakozni, hogy még azokat is sokkolni fogják, akik nem hisznek ezekben az Üzenetekben.

Ezek zűrzavart fognak eredményezni, miközben sok felszentelt szolga tehetetlenné fog válni, mivel minden, ami eddig kedves volt számukra, meg lesz kérdőjelezve, és fel lesz borítva. Őket a saját soraikon belül fogják az Én Nevemben megtámadni és megfélemlíteni.

Azokat, akik közületek hűségesek földi Egyházamhoz, arra sürgetem, hogy legyenek éberek, és tartsák meg Tanításaimat, ha hűségesek szeretnének maradni Hozzám. Nektek soha nem szabad elfogadnotok semmi mást, mint az Igazságot, amit tanítottak nektek. Ti hamarosan nagyon egyedül fogjátok érezni magatokat, és az Én szegény felszentelt szolgáim szorongatott helyzetbe jutnak az Irántam való hűségük miatt; a Péter által alapított Egyházat pedig ki fogják húzni alóluk.

Mindazoknak mondom, akik a Hagyományokhoz hűséges Keresztények: maradjatok szilárdak, és ne fogadjatok el semmiféle olyan kísérletet, amely hitetek elhagyására ösztönözne benneteket. Félre állítanak majd benneteket, és kényszeríteni fognak annak elfogadására, hogy gyermekeiteket hamis tanokra oktassátok, nem Isten tanaira.

Ezek az események most veszik kezdetüket, és Én azért figyelmeztetlek ezekre benneteket, hogy vezesselek titeket. Aki azzal vádol Engem, hogy Én e Küldetésen keresztül arra ösztönzöm a lelkeket, hogy hagyják cserben földi Egyházamat, az nem érti Utasításaimat. Én egyszerűen csak azt kérem tőletek, hogy maradjatok hűségesek Tanításaimhoz, amikor úgy érzitek, hogy kényszerítenek benneteket az Egyház egy új változatának elfogadására. Ez az új verzió sohasem lesz elfogadható Isten Szemében.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/katolikus-egyhaz-most-lep-be-leggonoszabb-uldoztetesenek-tortenetebe

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/13

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-13

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Boldogok a szívükben szelídek, akik Isten Kegyelméből levetkőzték büszkeségüket

Igazság Könyve:

Boldogok a szívükben szelídek, akik Isten Kegyelméből levetkőzték büszkeségüket

  1. április 12. péntek 23:55

Drága, szeretett leányom, közületek ki az, aki igazán szeretve Engem Elém tud járulni, és önfeledten a Lábaim elé tud borulni?

Ki az köztetek, aki valóban tisztel Engem és követi Tanításaimat, és aki önmagára való tekintet nélkül meg tudja alázni magát Előttem? Ha alázatos szolgaságban Irgalmasságom elé tudjátok vetni magatokat, Én felemellek és felmagasztallak benneteket. De amikor az Én Nevemben felmagasztaljátok magatokat és azt mondjátok, hogy jobban ismertek Engem, mint mások, akkor a Lábam elé vetlek benneteket a földre.

Miért értik még mindig félre oly sokan Tanításaim Igazságát, holott megadatott nekik az Igazság? Az ember a bűn foltja miatt nem méltó arra, hogy megálljon Előttem. De azoknak, akik megértik az emberi lélek gyengeségét, tudniuk kell, hogy akik magukra vállalják, hogy a lelki dolgokkal kapcsolatos saját kiváló ismereteiket hirdessék, melyek Isten prófétái által adott Tanításain alapulnak, nagyon óvatosnak kell lenniük.

Amikor az ilyen lelkek az úgynevezett ismereteiket hirdetik, dicsekedvén a Szent Tanokkal kapcsolatos intellektuális értékeléseikkel, ahelyett, hogy az alázat fontosságára összpontosítanának, megsértenek Engem.

Amikor ők a saját ismereteiket arra használják fel, hogy a napirendjüknek megfelelve elferdítsék az Igazságot annak érdekében, hogy Tanításaimnak egy mesterséges változatába csalogassák a lelkeket, mélyen megsértenek Engem, és ezért az Isten ellen elkövetett bűncselekményért meg fogom büntetni a vétkes lelkeket.

Nektek, akik kultuszokat, lelki mozgalmakat hoztok létre, melyeket mind ti magatok találjátok ki, tudnotok kell, hogy amikor Isten Szavát megmásítjátok, súlyos bűnt követtek el. A ti hangotok, melyek Isten Szavát és az Ő teljes Dicsőségét hirdetik, egyrészt meghallásra kerülnek, mert az Igazságot tartalmazzák. De amikor Isten Szavához a ti saját értelmezéseiteket is hozzáadjátok, és ezt arra használjátok, hogy másokat megtámadjatok az Én Nevemben, azzal vádolván őket, hogy helytelenül cselekszenek, akkor bűnt követtek el.

Boldogok a szívükben szelídek, akik Isten Kegyelméből levetkőzték büszkeségüket, mert ők királyként fognak uralkodni az Új Paradicsomban.

Boldogok azok, kiknek a Belém vetett teljes bizalmuk azt jelenti, hogy Szent Szavamat anélkül prédikálják és terjesztik, hogy saját maguk dicsőségére fordítanák a figyelmet, mert ők is menedéket találnak majd Királyságomban. Azok, akik azt állítják, hogy ők az Én elkötelezett követőim, de akik azt hiszik, hogy képesek másokat megítélni, mások hitét elemezni, akiknek az Istenbe vetett hite botrányt vált ki, és akik nyilvánosan elítélik azokat a szent lelkeket, akik az Én Nevemben jönnek, nem tartoznak Királyságomhoz.

Ti a gonoszhoz tartoztok, mert ti nem Nekem, Jézus Krisztusnak vetítek alá magatokat. Én nem arra hívtalak benneteket, és engedélyt sem adtam nektek arra, hogy valamilyen különleges csoport létrehozása által más csoportokat nevetségessé (a gúny tárgyává) tegyetek.

Nektek tudnotok kell, mindnyájatoknak, akik büszkén dicsekedtek Tanításaimhoz fűződő szellemi képességeitekkel azért, hogy Isten egy másik gyermekét lenézzétek, különösen a választott lelkeket, hogy napjaitok meg vannak számlálva. A múltban Türelmem meggátolt Engem abban, hogy véget vessek az ilyen téves küldetéseknek. Most, ezekben a végső időkben, nem fogom eltűrni azt a módot, ahogyan megpróbáljátok akadályozni Második Eljövetelemet.

Milyen kevesen fogják közületek elfogadni azon tervemet, hogy felkészítselek benneteket Második Eljövetelemre, hogy ez alkalommal már a Béke Új Korszakába vezesselek benneteket. Ti már ismeritek az Igazságot. Tudjátok, hogy újra el fogok jönni, de ti nem fogjátok elfogadni, akárcsak, mint korábban, hogy Én vagyok a mindenség Királya, Aki arra szólít fel benneteket, hogy készítsétek fel a lelketeket.

Kétezer év Számomra semmi. Olyan, mintha csak a tegnap lett volna. Így tehát ma mindnyájatokat hívlak. Ami elszomorít, hogy azok, akik azt mondják, hogy szeretnek és nyilvánosan elismernek Engem, nem igazán ismernek. Ők megengedték, hogy a szervezett vallások kelepcéi, a nemzetközi politika, a túlzott pompa és szertartások elvonják figyelmüket Rólam.

Én egyszerű vagyok elmében, testben és lélekben, és ezért azokat ölelem meg először, akik ilyen módon járulnak Elém. Amikor egy apa üdvözli hazaérkezett gyermekét, aki már egy ideje külföldön volt, akkor ő nem (gyermeke) ruhájának, cipőjének, ékszerének vagy a bőröndjének szentel figyelmet. Ő csak a Fiát látja, az ő arcát és azt a szeretetet, ami a szívében van az első lélegzetvétele óta, azóta, hogy édesanyja méhéből a világra jött. Őt nem érdekli a vagyona, nézetei és véleménye, vagy a másokról szóló pletykája, mindaz, amit felismer az a szeretet, amelyet gyermeke iránt érez, és az a szeretet, amelyet gyermeke érez iránta.

A szeretet egyszerű. Nem bonyolult. Nem a gyűlöletből fakad. Ti nem szerethettek valakit, ha a lelketek haraggal és gyűlölettel van tele. Ha szerettek Engem, akkor szeretnetek kell azokat is, akik követnek Engem, független attól, hogy milyen gyengeségeik vannak. Nektek még azokat is szeretnetek kell, akik szörnyű bűnöket követnek el, mert Én az összes bűnök közül a leggonoszabbat is meg tudom bocsátani. Egy dolgot jegyezzetek meg: senkinek sincs joga másokat elítélni az Én Nevemben. Ezt egyedül csak Én tehetem.

Ezt tudnotok kell: amikor a világot azon bűnösök miatt kell figyelmeztetni, akik Isten ellenségei, akkor ahhoz egyedül csak Nekem van jogom. De mindenesetre Én imákat fogok kérni a lelkükért. Egyetlen egy kivétel azonban van: Én sohasem fogom kérni azt, hogy imádkozzatok az Antikrisztusért, mert ő nem Istentől jön.

Jézusotok.

https://masodikeljovetel.hu/boldogok-szivukben-szelidek-akik-isten-kegyelmebol-levetkoztek-buszkeseguket

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2023/04/12

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-04-12