Ne engedjétek, hogy a jövőtől való félelem eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom

Igazság Könyve:

Ne engedjétek, hogy a jövőtől való félelem eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom

  1. október 21. vasárnap. 17:50

Drága, szeretett leányom, oly sok ember, aki elfogadja üzeneteimet, feleslegesen aggódik a világ jövőjét illetően. Ez érthető.

Nekik sohasem szabad azt érezniük, hogy kötelesek felhagyni mindennel, figyelmen kívül kell hagyniuk a hétköznapi életüket, elhanyagolni a munkájukat, családjukat vagy szeretteiket annak érdekében, hogy lelkeket mentsenek.

Én, a ti Jézusotok, mindig gondoskodni fogok tulajdonomról. Nektek nincs miért félnetek Tőlem. Minden, amit kérek, az a ti imátok a lelkek megmentéséért.

Ne engedjétek, hogy a jövő félelme eluralkodjon rajtatok, mert ez nem az Én óhajom.

Azonban azt elvárom tőletek, hogy időt szakítsatok az imára és az áldozatokra, amint ezekben az Üzenetekben utasítottalak benneteket. Folytassátok hétköznapi életeteket, bár Szent Szavam örökre meg fogja változtatni azt a módot, ahogyan ti az életet látjátok.

Többé nem fogjátok ugyanazt érezni a világi dolgokról, vagyis ahogyan azt a múltban láttátok. Bár továbbra is életetek része lesz, mégsem lesz többé ura életeteknek.

Ne feledjétek, hogy ti nem szolgálhattok két úrnak, mert csak egy létezik, és ez Isten.

Nem várom el Tanítványaimtól, hogy mindenről lemondjanak, csakhogy kövessenek Engem. Nem várom el követőimtől, hogy hátat fordítsanak napi feladataiknak, csakhogy kövessék Üzeneteimet. Nem, Én a szereteteteket kérem. Nektek követnetek kell Isten Törvényeit. Éljétek életeteket Tanításaim szerint. Tiszteljétek a Szentségeket. Mutassatok szeretetet egymás iránt, és imádkozzatok azok lelkéért, akik nem tudnak magukon segíteni.

Menjetek békével, abban a tudatban, hogy nagy az Én Irgalmasságom; és az emberiség iránti Szeretetem le fogja győzni a fenevad tetteit, és azt a szörnyű szenvedést, melyet ő okoz ebben a világban.

Legyetek békében. Megáldalak benneteket.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ne-engedjetek-hogy-jovotol-valo-felelem-eluralkodjon-rajtatok-mert-ez-nem-az-en-ohajom

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

A feltámadás rendje Krisztus eljövetelekor

13 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük.

14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.

15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat.

16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak,

17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.

24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.

25 Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.

26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.

27 Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.

28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,

29 és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.”

58 Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.

Az adakozás rendje

16 Ami a szentek javára folyó gyűjtést illeti, ti is úgy cselekedjetek, ahogyan azt Galácia gyülekezeteinek rendeltem.

A hét első napján mindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.

Amikor pedig megérkezem, azokat, akiket ti alkalmasnak találtok, elküldöm ajánlólevéllel, hogy adományotokat elvigyék Jeruzsálembe.

Jézus meggyógyítja a kapernaumi százados szolgáját

7 Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba.

Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott.

Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte: jöjjön el, és mentse meg a szolgáját.

Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: “Méltó arra, hogy megtedd ezt neki,

mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk.”

Jézus erre elindult velük. Amikor pedig már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: “Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj.

De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám.

Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok ennek: Menj el, elmegy; és a másiknak: Jöjj ide, idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt, megteszi.”

Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: “Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.”

10 Mire a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians%204:13-17;%20%20%20%20John%205:24-30;%20%20%20%201%20Corinthians%2015:58-16:3;%20%20%20%20Luke%207:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/22

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-22

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Amikor megpróbálnak egy utálatos szentséget létrehozni Templomaimban, azt fogják mondani, hogy ez az azonos neműek párkapcsolatának jogaiért van

BCP: God’s anathema – curse – against the Cardinal and four Bishops of Belgium for a sodomite antigospel

http://vkpatriarhat.org/en/?p=22282

Belgium püspökei dacolnak a Vatikánnal, és szertartást hirdetnek az azonos neműek kapcsolatának megáldására

Bishops in Belgium defy Vatican, publish ceremony for blessing same-sex unions

https://www.catholicnewsagency.com/news/252339/belgium-bishops-defy-vatican-publish-ceremony-for-blessing-same-sex-unions

VIDEO (EN): Father Elias Leyds Responds To Belgian Bishops Blessing Same-Sex Unions | EWTN News In Depth

https://www.youtube.com/watch?v=yR45BqzL2xg

JÓ HÍR – már az is  hogy ha egy rossz hír HAMIS – mint pl. ez:

A homoszexuális együttélések törvényesítését kérte a lett parlamenttől Riga érseke (FAKE NEWS!)

https://katolikusvalasz.blog.hu/2020/12/22/a_homoszexualis_egyuttelesek_torvenyesiteset_kerte_a_lett_parlamenttol_riga_erseke

Igazság Könyve:

Amikor megpróbálnak egy utálatos szentséget létrehozni Templomaimban, azt fogják mondani, hogy ez az azonos neműek párkapcsolatának jogaiért van

  1. október 21. vasárnap, 10:05

Drága, szeretett leányom, a látomások, melyeket látni engedtem neked a Pokolba merülő lelkekről, nem azért voltak, hogy megijesszenek téged. Ez inkább azért volt, hogy a valóságot megmutassa neked. Ilyen módon most meg fogod érteni, mennyire szenvedek, amint azt figyelem, hogy a lelkek a Pokol mélységébe zuhannak.

Ó, ha csak ismernék az emberek a Pokol rémületét, és azt a módot, ahogyan a fenevad felfalja az ilyen lelkeket, akkor elkerülnék a bűnt mindenáron.

Ugyanezeket a lelkeket még mindig meg lehet menteni, leányom, éspedig a „Védettség Kegyelméért” Litánia által. Azzal, hogy ezt imádkozzátok, tanítványaim, megkönnyebbülést fogtok hozni Nekem ettől a szörnyű, szívtépő ostorcsapástól.

Azok, akik halálos bűnben halnak meg, a Pokol tüzére vannak szánva. Sokan abban a meggyőződésben követnek el halálos bűnt, hogyha valóban van Isten, akkor Ő irgalmas. És így továbbra is vétkeznek addig, amíg megindokolják bűneiket, hogy végül ezeknek már nem lesz jelentősége a szemükben.

Azt fogják mondani, hogy nem volt más választásuk, mert a bűneikre azért volt szükség, hogy mások előnyére váljon.

A gyilkosság bűnére azt fogják mondani, hogy egy másik halálának megbosszulásáért követték el.

A prostitúció bűnére azt fogják mondani, hogy a család megsegítésének érdekében történt, hogy élelmet tegyenek az asztalra.

Az abortusz bűnére azt fogják mondani, hogy az előnybe részesíti az anya életét, és megkönnyíti azt. A szexuális elfajzottságra azt fogják mondani, hogy ez csak természetes dolog.

Azok, akik okkult gyakorlatokon vesznek részt, azt fogják mondani, hogy az csupán egy ártalmatlan szórakozás; mégis a fenevadat tisztelik, amikor ezt teszik.

Amikor másokat üldöznek, és tönkreteszik a hírnevüket és a megélhetésüket is, azt fogják mondani, hogy ez egy szükséges büntetés volt mások bűneiért.

Amikor másokat diktatúra által elpusztítanak, az elméjüket, testüket és lelküket, azt fogják mondani, hogy ez a saját érdekükben történt.

Amikor megpróbálnak egy szentséget létrehozni Templomaimban, mely egy utálat, azt fogják mondani, hogy ez az azonos neműek párkapcsolatának jogaiért van, akiknek ugyanolyan joguk van, mint a többieknek.

Amikor belülről lerombolják Egyházamat, azt fogják mondani, hogy minden egyház egyforma. Azt a mentséget fogják előhozni, hogy csak egyetlen egy Isten létezik, csakhogy egy pogány egyházat vezethessenek be.

Ezek a bűnösök az elveszett lelkek, akikről beszélek.

Ahhoz, hogy segítsetek nekik, először is a szemükbe kell néznetek. Úgy gondoljatok rájuk, mint a gyermekeitekre, fivéretekre és nővéretekre. Isten Szemével nézzétek őket. Akkor szeretetet fogtok érezni. De elfog majd benneteket a rémület, mert ti ismeritek a rémületet a szívetekben, amellyel ők szembesülni fognak. Mennyire kell imádkoznotok, hogy ők hamarosan meglássák az Igazságot!

Mennyire kell imádkoznotok ezeknek a lelkeknek az üdvösségéért!

Isten minden gyermeke szeretve van, beleértve azokat is, akiknek a lelkük fekete.

Bűneiket meg kell semmisíteni, mielőtt Isten valamennyi gyermeke egy családként egyesülhetne Új Királyságomban.

Neked, leányom, minden kegyelem és lőszer megadatott, hogy elpusztítsa a bűnt, és megmentse a lelkedet, és mások lelkét is.

Köszönöm, leányom, hogy válaszoltál hívásomra.

Neked még sok tennivalód van.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/amikor-megprobalnak-egy-utalatos-szentseget-letrehozni-templomaimban-azt-fogjak-mondani-hogy-ez-az

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

27 Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért,

28 és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől.

29 Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte,

30 és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.

Krisztus példája: engedelmessége a kereszthalálig

2 Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület,

akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;

és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”

Jézus kiküldi hetvenkét tanítványát

10 Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült.

Így szólt hozzájuk: “Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.

Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.

Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Útközben ne is köszöntsetek senkit.

Ha azonban egy házba beléptek, legelőször ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak!

Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, reátok száll vissza.

Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.

Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek.

Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített az Isten országa.

10 Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt:

11 Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy közel jött az Isten országa.

12 Mondom nektek: Sodomának elviselhetőbb sorsa lesz azon a napon, mint annak a városnak.”

13 “Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákban és hamuban ülve régen megtértek volna.

14 De Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek.

15 Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz levettetni!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians%201:27-2:4;%20%20%20%20Luke%2010:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött

https://www.youtube.com/results?search_query=jewish+worship+songs

Igazság Könyve:

A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött

  1. október 20. szombat, 22:30

Drága, szeretett leányom, Második Eljövetelem az utolsó fejezete lesz Szövetségemnek. Ez a Szövetség látni fogja az Új Jeruzsálem megszületését.

Ez az Új Jeruzsálem Isten valamennyi gyermekének egyesítését fogja jelenteni, azokét, akik elfogadják az Úr Szavát.

A zsidók el fogják fogadni végre, hogy az Igaz Messiás már eljött, hogy elhozza nekik az üdvösséget, melyre vágynak.

Én, Jézus Krisztus, Dávid Házából, Üdvözítőként fogok eljönni, az egy Igaz Isten Szent Akarata szerint.

Ők elutasítottak Engem, az Isten Fiát, aki első alkalommal testben jött el. Ez alkalommal a Mennyből fogok jönni, és beborítom Választott Népemet Új Királyságom ajándékával.

Ők végre békében lesznek, mert látni fogják az Igazságot, és el fogják fogadni a Szentháromság egy Isten Létezését. Csak egy Isten van. Nem létezhet több. De Én egységben vagyok Atyámmal. Én Isten vagyok. Testben jöttem el, hogy megmutassam Irgalmasságomat az emberiségnek, és hogy megmentsem őket az örök kárhozattól. A Szentlélek szintén egységben van az Egy Istennel, amikor megnyilatkozik a próféták lelkében, és lángra gyújtja Isten gyermekeinek a lelkét.

Oly sok ember fog hevesen harcolni Második Eljövetelem ellen, beleértve azokat is, akik hisznek az Egy Igaz Istenben. Ők, ahogyan az már a múltban is megtörtént, nem fogják elfogadni Isten Szavát, mely a prófétáim által kerül kinyilatkoztatásra.

Sok jó és jámbor keresztény továbbra is el fogja utasítani Szavamat, egészen a végsőkig.

Szavamat kifogásolják majd, és félredobják, különösen a Katolikus Egyház. De tudnotok kell a következőket: Második Eljövetelem ideje közel van, és azok, akik továbbra is elutasítanak Engem és Atyámnak tett azon Ígéretemet, hogy létrehozom Királyságát a Földön, félre lesznek állítva.

Miután Nagy Irgalmasságom feltárul, és amikor már minden lehetőség meg lett adva azoknak, akik nem akarták az Igazságot elfogadni, Türelmem elfogy.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/zsidok-el-fogjak-fogadni-vegre-hogy-az-igaz-messias-mar-eljott

A lelkek milliárdjai vannak már a Pokolban, akik életük során szégyentelenül elutasítottak Engem

  1. október 20. szombat, 23:20

Drága, szeretett leányom, az a látomás, amelyet a tegnap éjjel megengedtem neked, lelkiséged megerősítésére szolgált, és arra, hogy megmutassa neked a halál utáni élet Igazságát.

A halált követő első órában a Sátán elküldi démonait, hogy megkísértsék a lelkeket, még ebben a szakaszban is.

Arra csábítja őket, hogy utasítsák el a Tisztítótűz állapotát. Ő ugyanazt teszi azokkal is, akik a kegyelem állapotában haltak meg, akik a Mennyországra voltak szánva.

Megmutattam neked azt a sebességet is, amellyel a lelkek a Pokolba merültek, és azt a félelmetes elnyomást, amellyel szembesültek, s tettem mindezt azért, hogy figyelmeztesd azokat, akik nem hisznek a Pokol létezésében.

Milliárdnyi lélek van már ott, és minden pillanatban nagyon sokan lépnek oda be, ami úgy jelent meg előtted, mint hulló csillagok zápora, mint a jégeső, mely a tüzes tóba esik.

Megmutattam neked a sokkot is, és azoknak a lelkeknek az örömét, akik az utolsó pillanatban lettek kihúzva, és megmentve. Ez annak a szenvedésnek köszönhető, melyet az áldozati lelkek fogadtak el, a lelkeknek a Pokol tüzétől való megmentéséért.

Először a rémületet láttad, és aztán a félelmet az arcukon, amikor a végső nyughelyük Igazságát sejteni kezdték. Aztán, amikor felfogták, hogy ettől megmenekültek, az az öröm az arcukon is meg volt mutatva neked.

A lelkek milliárdjai vannak a Pokolban, akik szégyentelenül elutasítottak Engem földi életük során. Sokan elegáns, intelligens emberek, akik befolyásos pozícióval rendelkeztek a világban, akik nagy erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy Isten Szava ne kerüljön meghallgatásra. Sokan több ezer ártatlan ember meggyilkolásának elrendeléséért voltak felelősek. Ők kivégezték Isten gyermekeit anélkül, hogy egy szikra bűntudat is lett volna a szívükben. Ők aljas cselekedeteket követtek el, beleértve a szexuális perverzitásokat is, melyek sértőek Isten számára, és iszonyattal töltik el Őt.

Sokan világi tevékenységeik által üldözték Isten Egyházait, és egyes esetekben fekete miséken csatlakoztak az ellenséghez, ahol ők a fenevadat imádták.

Ezek azok a lelkek, akiket te megmentesz leányom. Azokat, akiknek megfeketedett a lelkük, és kőszívűek.

A Pokolban tízszer több lélek van, mint a Tisztítótűzben. A lelkek milliárdjai a Pokolban – mind különböző szinteken -, sokkal többen vannak, mint a Mennyországban, minden egyes lélekre számítva harmincháromszor többen.

Nem könnyű bejutni a Mennyországba, sok elkötelezettség kell a lelketek felkészítésére, hogy belépjetek kapuin.

Ez az Igazság ideje. Az Igazság nem mindig kellemes, de szükséges Isten minden gyermeke számára, hogy megértse ezeket.

Az Én Irgalmasságom azonban nagy. Amennyiben azt a magatok számára kéritek, imáitok válaszra találnak. Amennyiben mások lelkének megmentésére kéritek, különösen haláluk órájában, felkérésetek meghallgatásra talál. Ha nem kéritek Irgalmasságomat, akkor nem kaphatjátok meg.

A Nagyfigyelmeztetés idején Irgalmasságom az egész Földre kiárad. Akkor kérnetek kell Tőlem Irgalmasságomat, hogy megvédjen benneteket.

Akik elutasítják Irgalmasságomat, azok a saját szabad akaratukkal fogják megtenni.

Irgalmasságom bőséges, mégis oly kevesen kérik azt.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/lelkek-milliardjai-vannak-mar-pokolban-akik-eletuk-soran-szegyentelenul-elutasitottak-engem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/20

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-20

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Kegyekben akkor részesültök, ha magatokhoz veszitek Fiam Testét

Igazság Könyve:

Szűz Mária: Kegyekben akkor részesültök, ha magatokhoz veszitek Fiam Testét

  1. október 19. péntek, 9: 06

(Egy 20 percig tartó jelenés során kapott üzenet a Boldogságos Szűz Máriától, melynek alkalmából az Ő homlokán a Szent Eukarisztia jelent meg.)

Gyermekem, az Ostya, amit a homlokomon látsz, egy jelkép, hogy bizonyítsa Isten valamennyi gyermekének Fiam valóságos Jelenlétét az Eukarisztiában.

Fiam jelen van a világban, és ott áll mindennap Isten valamennyi gyermeke mellett abban a reményben, hogy érezni fogják Jelenlétét.

Gyermekek, csak Fiam, Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója valóságos testének magatokhoz vétele által lesztek különleges kegyelmekkel megáldva.

Amikor Fiam meghalt a bűneitekért, hogy Isten valamennyi gyermeke képes legyen szembeszállni a halállal, akkor Ő egy fontos örökséget hagyott maga után.

Krisztus Jelenléte a Szent Eukarisztiában valóságos, és amikor azt magatokhoz veszitek, különleges védelemben részesít benneteket. Közelebb visz benneteket a Vele való egységre.

Ő az Élet Kenyere. Ezt a nektek adott Ajándékot sohasem szabad megkérdőjelezni vagy elutasítani.

Kegyekben azok részesülnek, akik magukhoz veszik Testét és Vérét, beleértve a Tisztítótűzből való megszabadulást is, feltéve, ha azt naponta magukhoz veszik. Fiam a halálotok időpontjában a Karjaiba vesz benneteket, távol a Purgatórium tűzétől.

A Szentmise tehát, mely felajánlja Fiam valódi testét Atyám tiszteletére, sok előnyt hoz magával.

Aki minden nap Szentmisén vesz részt, és a Szent Eukarisztiában magához veszi Fiam Testét és Vérét, mentesítve lesz a Purgatóriumban történő megtisztulástól.

Azok, akik elutasítják Fiam létezését az Eukarisztiában, egy nagy Ajándékot tagadnak meg önmaguktól. Nem lesztek elítélve, amiért a Szentmisén visszautasítjátok Testét, de nem fogjátok megkapni azokat a kegyelmeket, amelyeket Ő Isten valamennyi gyermekének szeretne ajándékozni.

A Szentostyát, melyet magatokhoz vesztek, megfelelő módon kell átváltoztatni (konszekrálni). Amikor a Testét magatokhoz veszitek, Ő mély és alázatos szeretettel tölt el benneteket, mely megerősíti majd a hiteteket, és elhozza számotokra az Örök Életet.

A Szent Eukarisztia egy olyan Ajándék, amely az Örök Életet fogja megadni nektek. Soha ne feledjétek a következőket:

Fiam nagyon megszenvedett azért, hogy ezt a nagy Ajándékot a világnak adja, az Útlevelet a Mennyországba. Ne utasítsátok ezt vissza. Ne vonjátok kétségbe nagylelkűségét. Ne becsüljétek le a Szentostya erejét.

Kérlek benneteket, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 81. imáját a Szentáldozás Ajándékáért.

„Ó, Mennyei Ostya, töltsd el testemet a számára szükséges táplálékkal. Töltsd el lelkemet Jézus Krisztus Isteni Jelenlétével. Add meg nekem a kegyelmeket, hogy teljesítsem Isten Szent Akaratát. Tölts el Engem békével és nyugalommal, melyek a Te Szent Jelenlétedből fakadnak.  Soha ne engedd, hogy kételkedjek Jelenlétedben. Segíts nekem, hogy elfogadjalak Téged, mint Testi és Léleki Valóságot, és hogy a Szent Eukarisztia által a nekem ajándékozott Kegyelmek segítsenek hirdetni a Mi Urunk, Jézus Krisztus Dicsőségét. Tisztítsd meg a szívemet. Nyisd meg a lelkemet, és szentelj meg engem, amikor magamhoz veszem a Szent Eukarisztia nagy Ajándékát. Add meg nekem azokat a kegyelmeket, és részesíts engem azokban a kegyekben, melyekkel minden gyermekedet megajándékozod, és mentesíts engem a Purgatórium tűzétől. Ámen.”

Gyermekeim, nektek imádkoznotok kell, hogy minden keresztény elfogadja és megértse a Szent Eukarisztia erejét. Ez az a fegyverzet, melyre szükség van, hogy minden gyermekem lelkét megmentse.

Fogadjátok ezt szívetek méltóságával és nagylelkűségével.

Áldott Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-kegyekben-akkor-reszesultok-ha-magatokhoz-veszitek-fiam-testet

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/19

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-19

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Isten, az Atya: Fiam hamarosan el lesz küldve, hogy felfedje az emberiség teremtésének Igazságát

A Fehér Hadsereg

A gyermekek fogják megmenteni a világot

http://www.inditlak.hu/feherhadsereg.html

http://www.tengernekcsillaga.hu/%21dokumentumok/TengernekCsillaga/TCs03-5.pdf

Igazság Könyve:

Isten, az Atya: Fiam hamarosan el lesz küldve, hogy felfedje az emberiség teremtésének Igazságát

  1. október 18. csütörtök, 6:00

Drága, leányom, közel az idő számomra, hogy visszaküldjem egyetlen Fiamat, hogy valamennyi gyermekemet a Szívembe gyűjtse.

Szívem, mely az Élet forrása, meg fog nyílni, hogy minden gyermekemet egyként összegyűjtse.

Ígéretem minden kicsinyem megmentésére szinte beteljesült.

A legnagyobb vágyam, hogy kinyilatkoztathassam Magam minden egyes embernek, beleértve azokat is, akik nem értik meg, hogy miért, és hogyan lettek Kezem által megteremtve.

Hamarosan elküldöm a Fiamat, hogy felfedje az emberiség teremtésének Igazságát.

Ez a nap már évtizedek óta elő lett készítve. De erre a mai napig nem kerülhetett sor, mivel túl sok gyermekem veszett volna el.

Hamarosan meg lesz mutatva gyermekeimnek teremtésük és létezésük Igazsága, és a lelkük halhatatlansága.

Bár ez az esemény sok lélekben nagy reményt és örömet fog kelteni, mások számára azonban gyötrelem lesz, amit nem lesznek képesek elviselni.

Szeretetem és Irgalmasságom forrása ki fog áradni az egész emberiségre Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül.

Ezután következik a nagy elkülönítés, amikor azok a lelkek, akik válaszolnak Irgalmasságára, oldalra lesznek állítva.

A fennmaradó lelkek számára meg lesz adva minden lehetőség, hogy meghallják a Mennyország hívását.

Én, az ő Atyjuk, az éghajlat ereje által fogom magam megismertetni. A Kezem látható lesz, amint kinyújtom minden gyermekem felé, hogy megmentsem őket a haláltól.

Hívásomat hallani fogják, de nem mindenki. Ezeknek a lekeknek is meg fogom mutatni a Szeretetemet prófétáimon keresztül, egy utolsó kísérletként, hogy közelebb vonzzam őket a Szívemhez.

Az égbolt szétnyílik majd, és visszahúzódik. Egy pergamentekercshez hasonlóan kigördül, miközben az Égi jelek feltárulnak. Angyalaim hangja csalogatni fogja ezeket a szegény kis lelkeimet, egészen a végsőkig.

Most megígérem, hogy Szeretetem forrása betakarja majd az egész Földet, miközben egyesítem Szívemet valamennyi gyermekem szívével.

Isteni Beavatkozásomnak milliárdok lesznek tanúi, és sokan megkönnyebbülten fognak a Karjaimba futni. Isteni Tervem Igazsága és a földi élet misztériuma fel fog tárulni, hogy mindenki láthassa. Csak akkor fogja az ember az Igazságot elfogadni az Örök Élet létezéséről.

Közel van a szenvedés vége a Földön. A végső üldöztetés, mely által a gonosz uralkodik gyermekeim fölött, véget ér.

Aztán a szabadság, melyet kezdet óta kívántam gyermekeim számára, végre gyermekeimé lesz.

Nézzetek Rám, gyermekek, szeretett Atyátokra, mert a Kezemben tartalak benneteket. Eljövök Fiam által, hogy Földi Királyságomba vigyelek benneteket.

Ez az az örökség, amit a Fiamnak ígértem. Ez az Én ígéretem valamennyi gyermekemnek.

A nagy csodák ideje nagyon közel van.

Megáldom minden egyes gyermekemet.

Szeretlek benneteket.

Betakarlak benneteket, és Szívemmel egyesítelek titeket.

Atyátok, a Legmagasságosabb Isten

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-fiam-hamarosan-el-lesz-kuldve-hogy-felfedje-az-emberiseg-teremtesenek-igazsagat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/18

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-18

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

A változás folyamata nagyon hamar elkezdődik.

Igazság Könyve:

A változás folyamata nagyon hamar elkezdődik

  1. október 17. szerda, 12:30

Drága, szeretett leányom, a változás folyamata nagyon hamar elkezdődik.

Végre, sok ember a világon meg fogja érteni élete értelmét, és azt, hogy mi fontos és mi nem.

Ezt az előttetek álló időszakot úgy kell tekinteni, mint a földi Új Paradicsomra való felkészülés időszakát. Ettől nem kell félni.

Azoknak, akik ismernek Engem, azt kell mondanom, hogy nektek teljesen meg kell bíznotok Bennem. Azok számára, akik nem ismernek Engem, az Igazság első alkalommal lesz kinyilatkoztatva.

Tanítványaimnak most el kell kezdeniük a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását, beleértve a 43. imát* is, hogy a lelkek megmeneküljenek a Nagyfigyelmeztetés alatt, és hogy a Föld megújulása Legszentebb Akaratomnak megfelelően valósuljon majd meg.

Amint hamarosan az Igazság kinyilatkoztatásra kerül, Szent Üzeneteimet mindenhol terjeszteni kell. Amikor ez megtörténik, sokan lesznek éberek a megtévesztésekkel szemben, melyekkel szembesülni fognak országukban. Meg fogják tanulni, hogy hogyan ismerjék fel az Antikrisztust, és képesek lesznek felfegyverezni magukat kínzásai ellen.

Most itt az ideje, hogy egyesítsétek magatokat Szentséges Szívemmel.

Amennyiben ti egységben vagytok Velem, mindenkor védve lesztek.

Jézusotok

*(43) – Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

Ó, Istenünk, Mindenható Atyánk,

Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében, és az Ő kereszthalálára való emlékezés által kérlek, hogy szabadíts meg minket bűneinktől.

Könyörgöm Hozzád, mentsd meg azokat a lelkeket, akik nem képesek önmagukat megmenteni, és akik lehet, hogy halálos bűnben fognak meghalni a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Szeretett Fiad engesztelő szenvedése által bocsáss meg azoknak, akik képtelenek a Megváltást keresni, mert nem fognak elég sokáig élni ahhoz, hogy kérhessék Jézus, a te Fiad Irgalmát, hogy szabadítsa meg őket bűneiktől. Ámen.

https://masodikeljovetel.hu/valtozas-folyamata-nagyon-hamar-elkezdodik

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/17

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-17

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

a Jelenések Könyvében megjövendölt Próféciák beteljesedései elkezdődtek.

Igazság Könyve:

Ez egy nehéz és magányos idő számos látnok számára, mert mindegyik egyedül dolgozik

  1. október 16. kedd, 4:20

Drága, szeretett leányom, amikor azt mondom, hogy prófétákat küldök a világba, akkor ez azt jelenti, hogy mindegyik egy különleges küldetést kapott. Nincs két küldetés, mely keresztezné egymást.

Te, leányom, amint azt már mondtam neked, az utolsó próféta vagy. Bárki, aki most kerül a nyilvánosságra, és azt állítja, hogy az Én Szavamat hirdeti, mialatt te üzeneteket kapsz, az nem Tőlem kapja a felhatalmazást.

Sok szegény lélek döntött úgy, hogy magára vonja a figyelmet, és hogy bizonyos esetekben eltereljék a figyelmet ezekről a szent Üzenetekről, melyek segítségül adatnak a lelkek megmentésére.

Azért jövök, hogy kérjem Isten gyermekeit, hallgassák meg, amit el kell mondanom, de nem kényszeríthetem őket, hogy meghallgassanak.

Én sohasem parancsolhatom Isten gyermekeinek, hogy bármit is megtegyenek, mert ez lehetetlen, mivel megkapták a szabad akarat Ajándékát.

Mindaz, amit tőletek kérek, hogy nyissátok meg a szíveteket, és engedjétek, hogy Szeretetem eltöltse lelketeket. Azt akarom, hogy tudjátok mindnyájan – beleértve azokat is, akik gonosz tetteket követnek el – : szeretlek benneteket. Mint ilyen, a ti megváltásotokat előnyben részesítem. Akárhogyan is, a Jelenések Könyvében megjövendölt Próféciák beteljesedései elkezdődtek.

Azok, akik hallgatnak utasításaimra és válaszolnak hívásomra, sok lelket tudnak megmenteni.

Az a vágyam, hogy mindegyikőtök Hozzám jöjjön, és részesüljön Új Paradicsomom Királyságában.

Én nem ítélem el a megrögzött bűnösöket, és titeket sem arra kérlek, hogy elítéljétek őket, mert ehhez nincs jogotok. Amennyiben másokat elítéltek, nem Isten Nevében beszéltek. Ha arra biztattok másokat, hogy ítélkezzenek mások fölött, és ők ennek hatására elítélik őket, akkor ti visszautasítotok Engem.

Felszólítalak mindnyájatokat, hogy csak egy hangra hallgassatok. Az Én Hangom az, amelyre összpontosítanotok kell, ha meg akarjátok menteni magatokat, családotokat, barátaitokat és szomszédaitokat. Minden imára szükség van, hogy segítsen nektek és szeretteiteknek felkészülni a „Gyónásomra”, a Nagyfigyelmeztetésre.

Most már közel az idő.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/ez-egy-nehez-es-maganyos-ido-szamos-latnok-szamara-mert-mindegyik-egyedul-dolgozik

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/16

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-16

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Azok, akik túlélik a végidőket, nem fognak fizikai halált halni

Igazság Könyve:

Azok, akik túlélik a végidőket, nem fognak fizikai halált halni

  1. október 15. kedd, 23:30

Drága, szeretett leányom, a halottak feltámadására vonatkozó titkot fontos megérteni.

Amikor, mint testet öltött ember meghaltam, megsemmisítettem halandóságotokat. Miután meghaltam, halálom nemcsak a haláltól szabadított meg benneteket, hanem a bűntől is a földi halál után. Kereszthalálom a halhatatlanság ajándékát adta nektek Királyságomban.

Mivel emberként haltam meg, halandó halált haltam. Amikor valaki meghal, akkor halhatatlan lesz, ha a kegyelem állapotában van.

Amikor feltámadtam a halálból, azoknak ajándékoztam ezt az Ajándékot, akik most a Mennyországban vannak, akik a kegyelem állapotában haltak meg. Új Paradicsomomban ők egy tökéletes, halhatatlan testet kapnak. Azok, akik a földön vannak, egy szempillantás alatt halhatatlan testet kapnak Második Eljövetelemkor.

Amint hírnökeim harsonái megcsendülnek, a halottak feltámadnak, valamint azok, akiknek neve fel van jegyezve az Élet Könyvében, hogy az Örök Életet élvezzék Új Királyságom ezer éve alatt, melyet Atyám megígért Nekem. Ezt fogják az Új Paradicsomnak hívni, és minden, ami most még halandó, többé már nem lesz az.

Ti egyesülni fogtok Velem, Jézusotokkal.

A halál többé nem fog számítani, mert nem fog létezni.

Most, hogy elhoztam nektek Ajándékom végső üdvösségét, hallgatnotok kell Rám.

Legyetek óvatosak, és bátorítsátok azokat – akik ma épp úgy, mint azok, akik Noé napjaiban elmerültek a szórakozással teli becsvágyó életükben -, hogy ne legyenek ostobák, és ne hagyják figyelmen kívül a jeleket. Akárcsak Noé napjaiban, ők is elsodródhatnak majd rémületükben, amikor jön az áradat. Ez alkalommal ne hagyjátok, hogy ez megtörténjék.

Követőimnek részletes figyelmeztetések lettek adva, de nem ér semmit. A baj az, hogy azok, akik elfogadják az Igazságot, összevegyülnek azokkal, akik nem fogadják el, és azok befolyásolják őket.

Nektek távol kell tartanotok magatokat a pogányoktól, és imádkoznotok kell értük. Ha nem tartjátok távol magatokat, akkor el lesztek csábítva a hazugságok és a tisztátalan lelkek által. Azok, akik ellenállnak Nekem, félre lesznek taszítva védelmem alól. Hamarosan úgy találják majd, hogy romlott életük eluralkodik rajtuk, eleinte csak lassan. Aztán majd kizárnak Engem, és a hazugságok rabszolgái lesznek. Ha a társaságukban maradtok, ti is támadva lesztek.

Aztán azon fogjátok kapni magatokat, hogy mentegetőztök az Igazsággal szemben, Isten Szaváról beszélve. Ez abban a szakaszban lesz, amikor világosan látni fogjátok a megosztottságot világotokban. Az Ajándék, amelyet a Szentlélektől kaptatok, biztosítani fogja, hogy rögtön felismerjétek a veszélyt, amelyben vagytok.

Ha ők ismernék az Igazságot, szaladnának hozzátok. Mert minden hamis isten, amit bálványoznak, anyagi dologból készült, melyet Isten teremtett. Ugyanazt a klasszikus hibát követik el: az anyagi dolgok csodáit imádják, de nem vesznek tudomást Teremtőjükről.

A Béke Új Korszakában sokkal több lehetne nekik, oly sok tökéletesség, de ők mindennek hátat fordítanak.

Én mindig szeretni fogom őket, de Irántam való szeretetük hiánya azt jelenti, hogy nem akarnak belépni az új életbe, melyet Én teremtettem számukra.

Ez az új élet meg lett teremtve, mely két okból volt lehetséges:

Amikor testben meghaltam, megsemmisítettem a halált. Amikor feltámadtam a halálból, az Örök Életet adtam nektek, ekkor a testnek már nincs hatalma fölöttetek.

Ez az Én Ígéretem Isten minden gyermekének. Azok, akik túlélik a végidőket, nem fognak fizikai halált halni. Ők áldottak. Ők azonnal egy tökéletes fizikai testté lesznek változtatva, misztikus egységben az Én Dicsőséges Testemmel.

Akkor lesz majd, hogy találkozni fognak azokkal, akik kegyeimben haltak meg, akik feltámadnak halottaikból. Ők mind a Paradicsomomban fognak élni.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-tulelik-vegidoket-nem-fognak-fizikai-halalt-halni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabba

Imáitok által meg lehet menteni azokat, akik hidegvérű gyilkosságot követnek el.

Igazság Könyve:

Imáitok által meg lehet menteni azokat, akik hidegvérű gyilkosságot követnek el

  1. október 14. vasárnap, 6:10

Drága, szeretett leányom, egy pillanatra sem szabad hinnetek, hogy nem lehet megmenteni azokat , akik szörnyű bűnöket követnek el, és akik gonosz tetteikkel kegyetlenségeket okoznak a világban.

Imáitok által meg lehet menteni azokat, akik hidegvérrel gyilkosságot követnek el, akik kivégzik honfitársaikat, vagy akik megölik az anyaméhben gyermekeiket.

Sok ilyen lélek nem fogja megváltását keresni az Én Szememben, mert ők nem látnak rosszat abban, amit tettek. Üdvösségük imáitoktól függ.

Ezek azok a lelkek, akik után a legjobban vágyakozom.

Ezek az elveszett lelkek annyira eltávolodtak Tőlem, hogy csak az áldozati lelkek szenvedései és Tanítványaim imái menthetik meg őket.

Még azokat is meg lehet menteni az örök kárhozattól, akik tudatosan imádják a Sátánt, akik tudják, hogy létezem, de továbbra is gúnyolnak Engem.

Arra sürgetlek mindnyájatokat, hogy hívjatok Engem a Keresztes Imahadjárat ezen imáján keresztül, és kérjetek megváltást a halálos bűnben lévő lelkeknek, akik gyilkosságot követtek el.

A Keresztes Imahadjárat 80. imája azokért a lelkekért, akik gyilkosságot követtek el:

„Ó, drága Jézus, Irgalomért könyörgök azok számára, akik gyilkosságot követtek el. Sürgősen kegyelmet kérek azok számára, akik halálos bűnben vannak. Felajánlom Neked szenvedéseimet és nehézségeimet, hogy megnyisd Szívedet, és megbocsásd bűneiket. Kérlek Téged, borítsd be Drága Véreddel mindazokat, akiknek a lelkében gonosz szándék van, hogy gonoszságaiktól tisztára lehessen mosni őket. Ámen.”

Ne feledjétek, hogy a lelkeknek szükségük van a segítségetekre, még akkor is, ha bűneik talán undort keltenek bennetek.

Őket megfertőzte a gonosz, és sokan közülük nem ismerik a jó és a rossz közötti különbséget.

Ezek azok a lelkek, akik a legnagyobb gyötrelmet és fájdalmat okozzák Nekem. Szenvedésem hosszabb lesz, hogy mindegyikük megmenekülhessen.

Menjetek, Tanítványaim, és engedjétek meg Szeretetemnek és az alázatnak, hogy elárassza szíveteket, úgy, hogy nagylelkű szenvedésetek segítsen megmenteni ezeket a gyermekeket, Istennek szegény, elveszett gyermekeit.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/aztan-ott-lesz-globalis-oltas-bevezetese-ami-meg-fog-olni-benneteket-ha-alavetitek-magatokat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/14

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-14

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Aztán ott lesz a globális oltás bevezetése, ami meg fog ölni benneteket, ha alávetitek magatokat.

http://reparti.free.fr/schwab2020.pdf

https://videa.hu/videok/nagyvilag/korona-h1n1-analogia-covid-19-sertesinfluenza-PneapNGX1ZqI5n3V

https://masodikeljovetel.hu/666-os-szam-mint-rejtett-szam-lesz-egy-chipbe-beagyazva-amelyet-majd-ratok-kenyszeritenek-hogy

Charles Michel elnök beszéde a Globális Egészségügyi Csúcstalálkozón

https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2021/10/25/speech-by-president-charles-michel-at-the-world-health-summit/

meg kell őrizni a WHO professzionális, pragmatikus működését

https://index.hu/kulfold/2022/05/23/who-szijjarto-peter-genf-majomhimlo/

Nem szabad átpolitizálni a WHO működését

https://kormany.hu/hirek/szijjarto-peter-nem-szabad-atpolitizalni-a-who-mukodeset

Tényleg kényszeroltást és járványügyi paktumot erőltetne a nemzeti kormányokra a WHO?

https://24.hu/tudomany/2022/05/28/who-pandemia-paktum-jarvanykezeles-kenyszeroltas-vakcina-koronavirus-covid-19-egeszsegugyi-vilagkozgyules/

https://www.politico.com/newsletters/global-pulse/2022/02/24/who-vaccine-passports-00011144

https://www.who.int/publications/i/item/WHO-2019-nCoV-Digital_certificates-vaccination-2021.1

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Yuval_Noah_Harari_Sapiens&type=22&id=281940

Igazság Könyve:

Aztán ott lesz a globális oltás bevezetése, ami meg fog ölni benneteket, ha alávetitek magatokat

  1. október 13. szombat, 16:10

Drága, szeretett leányom, a próféciák, amelyeket Fatimában megjövendöltek, most kezdenek a világban kibontakozni.

Az egy világ-kormány, amelyet azok a nemzetek hoztak létre, akik fáradhatatlanul együtt dolgoznak, s majdnem befejezték munkájukat, hamarosan bemutatásra kerül a világnak.

Ennek életbe léptetésekor keletkezik az új egy-világvallás, mely egy utálat Atyám szemében.

Egyházamat megtámadta az ellenség, akik báránybőrbe bújt farkasok. Ők mindenkit megtévesztenek, akikkel csak kapcsolatba kerülnek.

Aztán ott lesz a globális oltás bevezetése, ami meg fog ölni benneteket, ha alávetitek magatokat neki.

Ez egy olyan időszak, amikor csak az ima – és abból is sok – tudja enyhíteni e szörnyű gonoszság hatását, melyet a hatalmon lévő emberek egy elit csoportja hozott létre.

Kormányaitok minden részében munkálkodnak, és azok, akik minden nap velük együtt dolgoznak, tisztában vannak azzal, amit ők tesznek.

Olyan ravaszok, hogy minden gonosz tettet nagy dologként fognak bemutatni, mint jó dolgot az emberiség szolgálatában. Ők mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy mindent megszentségtelenítsenek, ami Istennel kapcsolatos.

Terjeszteni és támogatni fogják a pogányságot. Istennek azon gyermekei, akik elfogadják törvényeiket és tanításaikat, meg lesznek módszereiktől fertőzve.

Nektek védelemért kell imádkoznotok, de mindenekelőtt ezekért a lelkekért kell imádkoznotok, mert Atyám megbüntetni szándékozik őket. Külön fogja választani a többiektől, és elpusztítja őket. Imáitok nélkül el fognak veszni, és a tüzes tóba lesznek dobva.

Jézusotok

https://masodikeljovetel.hu/aztan-ott-lesz-globalis-oltas-bevezetese-ami-meg-fog-olni-benneteket-ha-alavetitek-magatokat

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/13

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-13