A változás folyamata nagyon hamar elkezdődik.

Igazság Könyve:

A változás folyamata nagyon hamar elkezdődik

  1. október 17. szerda, 12:30

 

Drága, szeretett leányom, a változás folyamata nagyon hamar elkezdődik.

Végre, sok ember a világon meg fogja érteni élete értelmét, és azt, hogy mi fontos és mi nem.

Ezt az előttetek álló időszakot úgy kell tekinteni, mint a földi Új Paradicsomra való felkészülés időszakát. Ettől nem kell félni.

Azoknak, akik ismernek Engem, azt kell mondanom, hogy nektek teljesen meg kell bíznotok Bennem. Azok számára, akik nem ismernek Engem, az Igazság első alkalommal lesz kinyilatkoztatva.

Tanítványaimnak most el kell kezdeniük a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását, beleértve a 43. imát* is, hogy a lelkek megmeneküljenek a Nagyfigyelmeztetés alatt, és hogy a Föld megújulása Legszentebb Akaratomnak megfelelően valósuljon majd meg.

Amint hamarosan az Igazság kinyilatkoztatásra kerül, Szent Üzeneteimet mindenhol terjeszteni kell. Amikor ez megtörténik, sokan lesznek éberek a megtévesztésekkel szemben, melyekkel szembesülni fognak országukban. Meg fogják tanulni, hogy hogyan ismerjék fel az Antikrisztust, és képesek lesznek felfegyverezni magukat kínzásai ellen.

Most itt az ideje, hogy egyesítsétek magatokat Szentséges Szívemmel.

Amennyiben ti egységben vagytok Velem, mindenkor védve lesztek.

Jézusotok

*(43) – Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

Ó, Istenünk, Mindenható Atyánk,

Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében, és az Ő kereszthalálára való emlékezés által kérlek, hogy szabadíts meg minket bűneinktől.

Könyörgöm Hozzád, mentsd meg azokat a lelkeket, akik nem képesek önmagukat megmenteni, és akik lehet, hogy halálos bűnben fognak meghalni a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Szeretett Fiad engesztelő szenvedése által bocsáss meg azoknak, akik képtelenek a Megváltást keresni, mert nem fognak elég sokáig élni ahhoz, hogy kérhessék Jézus, a te Fiad Irgalmát, hogy szabadítsa meg őket bűneiktől. Ámen.

https://masodikeljovetel.hu/valtozas-folyamata-nagyon-hamar-elkezdodik

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/10/17

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-10-17

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat