Én nem fogom megengedni azoknak, akik a Paradicsomomba jönnek, hogy elszenvedjék a fizikai halál fájdalmát

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Követőim most kapták meg a közbenjárás ajándékát

2011. augusztus 12. péntek; 23:45

Szeretett leányom, követőim szeretete erőt ad Nekem. Örömkönnyeket hullatok, amikor azon követőim szeretetét látom, akik körbe vesznek és imáikkal átölelnek téged. Leányom, a Szentlélek Ajándéka által ők arra vannak elhívatva, hogy eme fontos üzenetek által Legszentebb Szavaimat hirdessék a világnak.

Ha csak a többi lelkek lélek is, akik Engem követnek, és tudják, hogy Én különböző prófétáim által kommunikálok, kinyitnák a szemüket, és meghallanák, amit mondani szeretnék, akkor imáik azoknak a szegény lelkeknek a javát szolgálnák, akiknek a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük.

Szeretetem hűséges követőimen keresztül beragyogja az egész világot. Szeretetem Fénye, amely rajtuk keresztül világít, éppen most nagyon sok megtéréshez vezet az egész világon. Gyermekeim talán nem tudják, mégis ebben a hónapban lelkek milliói lesznek megmentve szeretett követőim hűsége által. Ők, az Én drága gyermekeim, ebben az augusztusi hónapban, a lelkek megmentésének a hónapjában, követték az imára és a hűségre tett felszólításomat. Mondd meg gyermekeimnek, hogy imáik és böjtjeik által sok boldogságot hoztak Atyám gyengéd Szívébe. Bőséges kegyelmek áradnak most ezekre a drága, szent lelkekre, akik a közbenjárás ajándékát kapták meg azokért a lelkekért, akik különben elvesznének.

Mennyire vágyom arra, hogy közülük mindegyiket szorosan Szent Szívemre öleljem, hogy megmutathassam nekik, hogy mennyire Szeretem őket. Ők olyan bátrak, olyan hűségesek, és időről időre történő bűnös elhajlásaiktól eltekintve, mégis olyan jók. Szívüket és lelküket Irgalmam árasztja el, és értékes hadseregemet a Szentlélek fogja győzelemre vinni, hogy segítsen Nekem minél több lélek megszerzésében.

A ti szeretett hűséges Megváltótok,

Az Emberiség Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/kovetoim-most-kaptak-meg-kozbenjaras-ajandekat

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának. …”
https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

————
Ortodox (Görög keleti):

„28 De ha valaki azt mondja nektek: “Ez bálványáldozati hús”, ne egyétek meg: amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeret miatt.

29 Lelkiismeretről beszélek, de nem a sajátunkról, hanem a másikéról. Mert miért vádolja az én szabadságomat a másik lelkiismerete?

30 Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem azért, amiért én hálát adok?

31 Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!

32 Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának;

33 mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.

11.1 Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.

Az asszonyok fejének befedése

2 Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek.

Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten.

4 Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére.

5 De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna.

6 Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét.

7 Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Isten képe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége.”

 

Követőim most kapták meg a közbenjárás ajándékát

2011. augusztus 12. péntek; 23:45

Szeretett leányom, követőim szeretete erőt ad Nekem. Örömkönnyeket hullatok, amikor azon követőim szeretetét látom, akik körbe vesznek és imáikkal átölelnek téged. Leányom, a Szentlélek Ajándéka által ők arra vannak elhívatva, hogy eme fontos üzenetek által Legszentebb Szavaimat hirdessék a világnak.

Ha csak a többi lélek is, akik Engem követnek, és tudják, hogy Én különböző prófétáim által kommunikálok, kinyitnák a szemüket, és meghallanák, amit mondani szeretnék, akkor imáik azoknak a szegény lelkeknek a javát szolgálnák, akiknek a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük.

Szeretetem hűséges követőimen keresztül beragyogja az egész világot. Szeretetem Fénye, amely rajtuk keresztül világít, éppen most nagyon sok megtéréshez vezet az egész világon. Gyermekeim talán nem tudják, mégis ebben a hónapban lelkek milliói lesznek megmentve szeretett követőim hűsége által. Ők, az Én drága gyermekeim, ebben az augusztusi hónapban, a lelkek megmentésének a hónapjában, követték az imára és a hűségre tett felszólításomat. Mondd meg gyermekeimnek, hogy imáik és böjtjeik által sok boldogságot hoztak Atyám gyengéd Szívébe. Bőséges kegyelmek áradnak most ezekre a drága, szent lelkekre, akik a közbenjárás ajándékát kapták meg azokért a lelkekért, akik különben elvesznének.

Mennyire vágyom arra, hogy közülük mindegyiket szorosan Szent Szívemre öleljem, hogy megmutathassam nekik, hogy mennyire Szeretem őket. Ők olyan bátrak, olyan hűségesek, és időről időre történő bűnös elhajlásaiktól eltekintve, mégis olyan jók. Szívüket és lelküket Irgalmam árasztja el, és értékes hadseregemet a Szentlélek fogja győzelemre vinni, hogy segítsen Nekem minél több lélek megszerzésében.

A ti szeretett hűséges Megváltótok,

Az Emberiség Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/kovetoim-most-kaptak-meg-kozbenjaras-ajandekat

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.

25 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.

26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?

27 Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.

28 Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országával.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Corinthians%2010:28-11:7;%20%20%20%20Matthew%2016:24-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/12

 

„ Én nem fogom megengedni, hogy azok, akik a Paradicsomomba jönnek, elszenvedjék a fizikai halál fájdalmát

2014. április 23. szerda, 15:30

Szeretett követőim, Én gyöngéden szeretett kicsinyeim, kérlek, vegyetek tudomást arról, hogy Én nem fogom megengedni azoknak, akik a Paradicsomomba jönnek, hogy elszenvedjék a fizikai halál fájdalmátez az Én Ajándékom ezen áldott nemzedék számára. Ez az átmenet ebből a világból, amelyben éltek, az Új Paradicsomomba egy szempillantás alatt fog megtörténni; ilyen Nagy az Én Szeretetem irántatok. A Nagy Nap előtt fel kell készítenem benneteket, hogy mindannyian örököljétek majd Királyságomat. Az igaz, hogy nem kellene kitennem benneteket ezeknek a megpróbáltatásoknak, amelyeket most elviseltek, vagy azoknak, amelyek a jövőben várnak rátok. …”

https://masodikeljovetel.hu/en-nem-fogom-megengedni-hogy-azok-akik-paradicsomomba-jonnek-elszenvedjek-fizikai-halal-fajdalmat

———-

Római katolikus:

2021-08-12

19. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Józsue könyvéből
A választott nép megérkezik az ígéret földjére, és száraz lábbal átkel a Jordán folyón.
Mózes halála után az Úr így szólt Józsuéhoz: „Mától fogva felmagasztallak az egész nép előtt: Tudják meg, hogy veled leszek, mint ahogy Mózessel is voltam. Add ki a parancsot a Szövetség ládáját vivő papoknak, hogy álljanak meg a vízben, ha eljutnak a Jordán partjához!”
Józsue ekkor így szólt a néphez: „Jöjjetek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!” Majd így folytatta: „Abból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten közöttetek van, és elűzi színetek elől a kananeusokat, hogy íme, az egész földkerekség Urának Szövetségládája előttetek megy át a Jordánon. Amint a papok, akik az Úrnak, a földkerekség Istenének ládáját viszik, talpukkal a Jordán folyó vizét érintik, a lefelé folyó víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll.”
A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, a Szövetség ládáját vivő papok pedig előttük mentek. Éppen aratás ideje volt, és a Jordán vize teljesen betöltötte a medrét. Amint a papok beléptek a Jordánba, és lábukat bemártották a vízbe, a felülről jövő víz egy helyben megállott, és Adom városától egészen Szártánig úgy feltornyosodott, mintha gátak között lenne; a lefelé folyó víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe, amelyet most Holt-tengernek neveznek, míg egészen el nem fogyott. Ekkor a nép átment Jerikó felé, míg a Szövetség ládáját vivő papok száraz talajon mozdulatlanul álltak a Jordán közepén, és az egész nép átkelt a száraz folyómedren.
Ez az Isten igéje.
Józs 3,7-10a.11.13-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Alleluja. (1. szám. – 9. tónus)
Előénekes: Amikor Izrael kivonult Egyiptomból, * a barbár nép közül Jákob háza,
akkor lett Júda az ő szentélye, * és Izrael az ő országa.
Hívek: Alleluja.
E: Ezt látva meghátrált a tenger árja, * és a Jordán vize visszafordult,
a nagy hegyek, mint a kosok ugrándoztak, * és a halmok, mint a kis bárányok.
H: Alleluja.
E: Mi lelt téged, tenger, hogy meghátráltál, * és téged, Jordán vize, hogy megfordultál?
Ti, hegyek, miért ugrándoztok, mint a kosok, * és ti, halmok, mint a kis bárányok?
H: Alleluja.
Zsolt 113a,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * igazságaidra taníts meg engem! Zsolt 118,135 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bocsássunk meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsát nekünk!
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer.
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: »Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek.« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,21–19,1

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-12

Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

A mennyországot választom II.2010.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-mennyorszagot-valasztom-ii.2010.-pIlmmX919dmYPzXl

Mennyországot válsztom II (Teljes film magyarul)

https://www.youtube.com/watch?v=6wjXDEMPMXg&t=3779s&pp=sAQA

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Drága, szeretett leányom, ki kell tartanod ebben a szenvedésben, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy amíg az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved a kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, nem fognak elmenekülni Szemeim elől. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak belépni Atyám Királyságába.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek dobva. A mások kárán nyert vagyon jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírátok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Az úrvacsora és a bálványáldozat

14 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!

15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.

16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?

17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

18 Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral?

19 De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit?

20 Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben.

21 Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

22 Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?”

 

 

 

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Drága, szeretett leányom, ki kell tartanod ebben a szenvedésben, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy amíg az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved a kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, nem fognak elmenekülni Szemeim elől. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak belépni Atyám Királyságába.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek dobva. A mások kárán nyert vagyon jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírátok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

 

„20 Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

21 Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

22 Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A12-22%3B+++++Matthew+16%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/11

 

———-

Római katolikus:

2021-08-11

19. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Nébó hegyén meghal Mózes, Izrael vezére és legnagyobb prófétája.
Ama napokban Mózes fölment Moáb síkságáról Nébó hegyére, a Jerikóval szemben fekvő Fászga hegység csúcsára. Az Úr megmutatta neki az egész országot: Gálaádot egészen Dán földjéig, egész Neftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a tenger partjáig, a Délvidéket és a pálmafák városának, Jerikónak terjedelmes rónaságát egészen Szegorig.
Majd így szólt hozzá az Úr: „Ez az a föld, amelyet esküvel ígértem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy utódaiknak adom. Szemeddel láthatod, de oda be nem mehetsz.” Az Úr rendelése szerint ott, Moáb földjén halt meg Mózes, az Úr szolgája. Az Úr temette el Moáb földjén egy völgyben, Bethfegorral szemben. Ezért nem ismeri senki se a sírját mind a mai napig.
Mózes százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme nem volt homályos, és ereje nem fogyatkozott meg. Népe harminc napig siratta őt Moáb síkságán, míg le nem teltek siratásának és gyászolásának napjai.
Ekkor Józsue, Nun fia eltelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette a kezét. A nép hallgatott is rá, vagyis úgy cselekedtek, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek. De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. Nem volt hozzá hasonló, akit az Úr azért küldött, hogy jeleket és csodákat műveljen Egyiptom egész földjén a fáraó és annak összes szolgái előtt, és aki hatalmas erővel nagy csodajeleket vitt végbe az egész nép szeme láttára.
Ez az Isten igéje.
MTörv 34,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet! (Vö. 20a. és 9a. – 8. G tónus)
Előénekes: Minden föld dicsérje az Istent, * dicső nevének zsoltárt zengjetek.
Magasztaló énekkel mondjátok Istennek: * „Mily csodásak a te műveid!”
Hívek: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, * csodálatos, amit végbevitt.
Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek!
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
Zsolt 65,l-3a.5 és 8.16-17

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Testvéri intéssel megmenthetjük hibázó embertársunkat.
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait:
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot«. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,15-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-11

Irgalmasságom – a titok, gyermekeim, a sátán gyűlöletének meggyengítésére, amit továbbra is úgy okád, mint a sárkány szájából a tüzet

A mennyországot választom I. 2010.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-mennyorszagot-valasztom-i.-2010.-lH0ZZP0HqkJ7Fp13

A mennyországot válsztom I

https://www.youtube.com/watch?v=IVOQLhDz5Ws&pp=sAQA

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ A Nagyfigyelmeztetéstől való félelem nem az, amelyre Én benneteket bátorítalak

2011. augusztus 10. szerda; 23:00

Drága, szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetéshez vezető globális események felgyorsulása, amint az meg volt jövendölve, továbbra is folytatódik. Most az ima, gyermekeim, elengedhetetlen, mert követőim az egész világon, a Szentlélek kegyelmétől eltelve, azon munkálkodnak, hogy megalkothassák az Hadseregemet. Habár ez a hadsereg még elég kicsi, amelyben még oly sok követőmnek meg kell értenie, hogy egyenként mindenkinek fontos szerepe van, mégis most Hadseregem fel fog kelni, és gyermekeimet egészen a végsőkig kísérni fogja.

Most rám kell hallgatnia minden gyermekemnek. Imádkoznotok kell minden egyes gonosz tett elkövetőjéért, melyeket ezekben az időkben ember ember ellen követ el. A bűnösökért való imádkozásra vagytok most felszólítva. Az ima által hívjátok a Szentlelket, hogy Isteni Fényt vigyen ezekbe a szegény lelkekbe. Sokan közülük olyan vakok Atyám Szeretetének Igazságával szemben, hogy csak céltalanul bolyonganak, miközben egyik krízisből a másikba esnek, úgy, hogy mindenkit megsértenek, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ha közületek többen is könyörögni fognak a bűnösök iránti Irgalmasságomért, akkor a sátán befolyása is nagyon meg fog gyengülni. Ez a titok, gyermekeim, a sátán gyűlöletének meggyengítésére, amit továbbra is úgy okád, mint a sárkány szájából a tüzet, megpróbálván elnyelni a világot gyűlölködő füstjében.

Ő, a csaló és démonai mindenhol jelen vannak. Mivel gyermekeim hite világszerte nagyon meggyengült, ezért a sátán gonosz tettei oly erősen tartják fogva az emberiséget, hogy attól nehéz megszabadulni. Ha gyermekeim mindenhol hinnének Isten, a Mindenható Atya Létezésében, akkor ez nem történhetne meg. Akkor a sátán szorítása is meggyengülne, különösképpen, ha gyermekeim segítségért imádkoznának, és Atyám Irgalmasságáért könyörögnének.

Most az ima a ti fegyveretek, gyermekeim, mostantól, a Nagyfigyelmeztetés idejéig. Fordítsátok az imát a sötétségben levők megmentésére. A Nagyfigyelmeztetés után azért lesz szükség imáitokra, hogy gyermekeim kitarthassanak az Én Örök Atyám iránti hűségükben, és hogy magasztalják Dicsőségét.

A türelem, a mindennapi csendes ima, az imacsoportok alapítása, az Irgalmasság Rózsafüzérének naponkénti imádkozása, a böjt és a Szent Rózsafüzér imádkozása Szeretett Édesanyámhoz, ezek együtt a legtökéletesebb módja a lelkek megmentésének.

A Nagyfigyelmeztetéstől való félelem nem az, amelyre bátorítalak benneteket. Imádkozzatok most a saját lelketekért, és más lelkekért az engesztelés cselekedete által, mielőtt Velem, szeretett Megváltótokkal, szemtől-szemben találkoznátok.

Mosolygok az örömtől és a boldogságtól, ha arra a pillanatra gondolok, amikor Irgalmasságom nagy Ajándéka fel lesz fedve gyermekeim előtt. Ez egy hazaérkezés, amelyet másként nem lehet leírni. Mert ez akkor fog megtörténni, amikor eltölti szíveteket az Én isteni Szeretetem. Lelketek végül meg fog világosodni felkészülésképpen a földi Új Paradicsomra. Amikor egyesülni fogtok Velem, a vigaszt fogom hozni számotokra, ami eddig hiányzott az életetekből.

Gyermekek, ne feledjétek el annak okát, amiért most a világgal kommunikálok. Az a vágyam, hogy minden gyermekem számára biztosítsam a sátán karmaiból való megmenekülését. Ez is az Én mély, mérhetetlen Szeretetem, amelyet mindnyájatokért érzek, ezért nyújtom a Kezemet felétek, hogy egyesülhessetek Velem, hogy felkészítselek benneteket a hazatérésetekre a ti jogos otthonotokba.

A félelem nem Tőlem származik. Szeretlek benneteket, gyermekeim. Szeretetem Dicsőséges Ajándékát hozom nektek. Örvendjetek, mosolyogjatok és köszöntsetek Engem, amikor a jel megjelenik az égen. Emeljétek fel karjaitokat, és dicsőítsétek Istent, az Atyát azért, mert megengedte Nekem ezt az utolsó lehetőséget a megmentésetekre.

Szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus, Az Irgalmasság Királya”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetestol-valo-felelem-nem-az-amelyre-en-benneteket-batoritalak

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában.

6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak.

7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: “Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani.”

8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren.

9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól.

10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal.

11 Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.

12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!”

 

 

„… Most rám kell hallgatnia minden gyermekemnek. Imádkoznotok kell minden egyes gonosz tett elkövetőjéért, melyeket ezekben az időkben ember ember ellen követ el. A bűnösökért való imádkozásra vagytok most felszólítva. Az ima által hívjátok a Szentlelket, hogy Isteni Fényt vigyen ezekbe a szegény lelkekbe. Sokan közülük olyan vakok Atyám Szeretetének Igazságával szemben, hogy csak céltalanul bolyonganak, miközben egyik krízisből a másikba esnek, úgy, hogy mindenkit megsértenek, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ha közületek többen is könyörögni fognak a bűnösök iránti Irgalmasságomért, akkor a sátán befolyása is nagyon meg fog gyengülni. Ez a titok, gyermekeim, a sátán gyűlöletének meggyengítésére, amit továbbra is úgy okád, mint a sárkány szájából a tüzet, megpróbálván elnyelni a világot gyűlölködő füstjében.

Ő, a csaló és démonai mindenhol jelen vannak. Mivel gyermekeim hite világszerte nagyon meggyengült, ezért a sátán gonosz tettei oly erősen tartják fogva az emberiséget, hogy attól nehéz megszabadulni. Ha gyermekeim mindenhol hinnének Isten, a Mindenható Atya Létezésében, akkor ez nem történhetne meg. Akkor a sátán szorítása is meggyengülne, különösképpen, ha gyermekeim segítségért imádkoznának, és Atyám Irgalmasságáért könyörögnének.

 

Most az ima a ti fegyveretek, gyermekeim, mostantól, a Nagyfigyelmeztetés idejéig. Fordítsátok az imát a sötétségben levők megmentésére. A Nagyfigyelmeztetés után azért lesz szükség imáitokra, hogy gyermekeim kitarthassanak az Én Örök Atyám iránti hűségükben, és hogy magasztalják Dicsőségét.

A félelem nem Tőlem származik. Szeretlek benneteket, gyermekeim. Szeretetem Dicsőséges Ajándékát hozom nektek. Örvendjetek, mosolyogjatok és köszöntsetek Engem, amikor a jel megjelenik az égen. Emeljétek fel karjaitokat, és dicsőítsétek Istent, az Atyát azért, mert megengedte Nekem ezt az utolsó lehetőséget a megmentésetekre.

Szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus, Az Irgalmasság Királya”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetestol-valo-felelem-nem-az-amelyre-en-benneteket-batoritalak

 

 

 

„6 Jézus így szólt hozzájuk: “Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!”

7 Ők pedig így tanakodtak egymás közt: “Nem hoztunk kenyeret!”

8 De Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: “Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek?

9 Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?

10 A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?

11 Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek?! Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!”

12 Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A5-12%3B++++Matthew+16%3A6-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/10

 

———-

Római katolikus:

08-10

Szent Lőrinc, diakónus és vértanú – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten a jókedvű adakozót szereti.
Testvéreim!
Azt mondom nektek: Aki szűken vet, szűken is arat, aki pedig bőven vet, bőven is arat. Mindenki elhatározásának megfelelően adjon; ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten ugyanis elég hatalmas ahhoz, hogy minden kegyelmet bőven árasszon rátok, hogy mindenkor mindenben bővelkedve, készen legyetek minden jótettre. Hiszen ezt olvassuk a Szentírásban: „Bőségesen adakozik a szegényeknek, nagylelkűsége örökké megmarad.”
Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, az megsokasítja a vetésteket és megszaporítja jótékonyságtok gyümölcsét.
Ez az Isten igéje.
2Kor 9,6-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait. (5a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog ember, aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Boldog ember, aki irgalmas, † és szívesen ad kölcsön, * aki a törvény szerint intézi minden dolgát.
Nem tántorodik meg soha, * az igaz emléke örökké megmarad.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Rossz hírtől nem kell félnie, * szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.
Szíve erős, nem ismer félelmet, * ellenségei szégyenben maradnak.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Boldog az az ember, * aki irgalmas szívvel segíti társait.
Zsolt 111,1-2.5-6.7-8.9

ALLELUJA
Ezt mondja a mi Urunk: * „Aki engem követ, övé lesz az élet világossága.” Jn 8,12bc – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ha a búzaszem elhal sok termést hoz.
Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,24-26

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-1

Ne feledjétek, a háború, az erőszak és a gyilkosság nem Istentől jön. Ezeket a sátán okozza.

Beati pauperes spiritu

https://gloria.tv/post/f23MbC9e41r61kcNHDoLqBhnz

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Nyugtalanság a világban, ezt pedig az Irántam való szeretet hiánya okozza

2011. augusztus 9. szerda, 20:30

Drága, szeretett leányom, elérkezett a világban a nyugtalanság ideje, ahol ember-ember ellen, testvér-testvér ellen, szomszéd-szomszéd ellen fordul, amint az már meg volt jövendölve. Az események most fognak kitörni, egyik a másik után. Sok ország fogja ezt megtapasztalni. A világban gyermekeim között sok a harag, a csalódás és a félelem. Mondd meg nekik, hogy ezeket az eseményeket a sátán szítja, és hogy más nyugtalanság is ki fog törni, amelyek a Nagyfigyelmeztetés előtt egyre csak fokozódni fognak.

Ez, leányom, előre meg volt jövendölve, ami csak egy azon a jelekből, amelyet az emberiség 2011-ben, a Tisztulás évében meg fog tapasztalni. Az Én gyermekeim a sokk alatt tanúi lesznek a gonosz valódi létezésének a világban, különösen azokban a lelkekben, akiket a merő gyűlölet és harag uszít egymás ellen. Leányom, nem lesznek győztesek ebben a csatában, amely továbbra is tombolni fog. Ezeket a rémtetteket az emberi kéz okozza. Az Irántam való és az Én Örök Atyám iránti szeretetük hiánya miatt a sátán önkéntes cinkostársai lesznek.

Imádkozzatok, gyermekeim, azokért, akik szenvedni fognak a világban levő nyugtalanság miatt. Mert egyes országok meg fognak menekülni a dühöngés kitörésétől és a rombolástól. A gyűlölet háborúja különböző országokon és nemzeteken belül láthatóvá válik. Az összezavarodottságot, a terrort és a szomorúságot sokan fogják megtapasztalni.

Kérlek benneteket, bízzatok Atyámban, Istenben, az Örök Atyában, mert Kezei által meg fogja állítani ezeket a szerencsétlenségeket, gyermekek. Legyetek erősek, éberek és hűségesek Hozzám, szeretett Megváltótokhoz. Minden meg fog változni az életetekben, ha a szeretet értelmét, a harmónia fontosságát és a felebarát iránti gondoskodást megértitek. Az ima segíteni fog a gonosz nyugtalanság enyhítésében.

Ne feledjétek, a háború, az erőszak és a gyilkosság nem Istentől jön. Ezeket a sátán okozza. Az ő haragja még ilyen szintet sohasem ért el, mint most, és dühe azokban a gyermekeimben van jelen, és azokon keresztül működik, akik lélekben gyengék, és akiknek a szeretet hiányzik a szívükből.

Hallgassatok most meg Engem. Szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. A sátánt, kegyenceit és bábuit most utasítsátok vissza.

Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz, hogy közösségeiteket védelemben részesítse. Imádkozzatok Hozzám a vezetésért. Imádkozzatok a Szentlélek segítségéért, hogy alászálljon országaitokra.

A ti Irgalom-teljes Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nyugtalansag-vilagban-ezt-pedig-az-irantam-valo-szeretet-hianya-okozza

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„VÉGET ÉR E RENDKÍVÜLI KEGYELEM, A SZENTÍRÁS SOHASEM HAZUDIK – 1994. augusztus 18.

“… Itt van már a büntetés, amelyet a menny ez istentelen nemzedéknek tart fenn. Továbbra is mellettetek maradok, és arra

biztatlak, hogy imádkozzatok, böjtöljetek és éljetek igaz életet Istenben! Ha megengeditek, egyre közelebb viszlek benneteket

Istenhez. Én, “i Panayia”5 mindegyikőtöket megáldalak, és mondom nektek, köpenyemet már rátok borítottam kicsinyeim, hogy

eltakarjalak az ördög elől, aki mint oroszlán, állandóan körülöttetek jár.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum874.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

 

„… Kérlek benneteket, bízzatok Atyámban, Istenben, az Örök Atyában, mert Kezei által meg fogja állítani ezeket a szerencsétlenségeket, gyermekek. Legyetek erősek, éberek és hűségesek Hozzám, szeretett Megváltótokhoz. Minden meg fog változni az életetekben, ha a szeretet értelmét, a harmónia fontosságát és a felebarát iránti gondoskodást megértitek. Az ima segíteni fog a gonosz nyugtalanság enyhítésében.

Ne feledjétek, a háború, az erőszak és a gyilkosság nem Istentől jön. Ezeket a sátán okozza. Az ő haragja még ilyen szintet sohasem ért el, mint most, és dühe azokban a gyermekeimben van jelen, és azokon keresztül működik, akik lélekben gyengék, és akiknek a szeretet hiányzik a szívükből.

Hallgassatok most meg Engem. Szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. A sátánt, kegyenceit és bábuit most utasítsátok vissza.

Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz, hogy közösségeiteket védelemben részesítse. Imádkozzatok Hozzám a vezetésért. Imádkozzatok a Szentlélek segítségéért, hogy alászálljon országaitokra.

A ti Irgalom-teljes Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nyugtalansag-vilagban-ezt-pedig-az-irantam-valo-szeretet-hianya-okozza

Nyugtalanság a világban, ezt pedig az Irántam való szeretet hiánya okozza

2011. augusztus 9. szerda, 20:30

Drága, szeretett leányom, elérkezett a világban a nyugtalanság ideje, ahol ember-ember ellen, testvér-testvér ellen, szomszéd-szomszéd ellen fordul, amint az már meg volt jövendölve. Az események most fognak kitörni, egyik a másik után. Sok ország fogja ezt megtapasztalni. A világban gyermekeim között sok a harag, a csalódás és a félelem. Mondd meg nekik, hogy ezeket az eseményeket a sátán szítja, és hogy más nyugtalanság is ki fog törni, amelyek a Nagyfigyelmeztetés előtt egyre csak fokozódni fognak.

Ez, leányom, előre meg volt jövendölve, ami csak egy azon a jelekből, amelyet az emberiség 2011-ben, a Tisztulás évében meg fog tapasztalni. Az Én gyermekeim a sokk alatt tanúi lesznek a gonosz valódi létezésének a világban, különösen azokban a lelkekben, akiket a merő gyűlölet és harag uszít egymás ellen. Leányom, nem lesznek győztesek ebben a csatában, amely továbbra is tombolni fog. Ezeket a rémtetteket az emberi kéz okozza. Az Irántam való és az Én Örök Atyám iránti szeretetük hiánya miatt a sátán önkéntes cinkostársai lesznek.

Imádkozzatok, gyermekeim, azokért, akik szenvedni fognak a világban levő nyugtalanság miatt. Mert egyes országok meg fognak menekülni a dühöngés kitörésétől és a rombolástól. A gyűlölet háborúja különböző országokon és nemzeteken belül láthatóvá válik. Az összezavarodottságot, a terrort és a szomorúságot sokan fogják megtapasztalni. …”

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs5,15-6,3

 

 

Az igaznak korai halála.

7Az igaznak azonban, ha időnap előtt hal is meg, nyugalomban lesz része. 8Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, nem függ az évek számától. 9Sokkal többet ér az embernek a megfontoltság, mint az ősz haj és a bűntelen élet, mint a magas kor. 10Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. 11Elragadta, hogy a gonoszság ne ártson értelmének, és az álnokság el ne csábítsa a lelkét. 12Mert a bűn igézete elhomályosítja a jót, és a szenvedély bódulata megrontja az ártatlan lelket. 13Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. 14Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlottság köréből. Látják ezt az emberek, de nem értik, és nem veszik szívükre, 15hogy kegyelem és irgalom vár az Úr választottjaira és oltalom a szentjeire. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs4,7-15

.…

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/09

———-

Római katolikus:

08-09

A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein), szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Eljegyezlek magamnak örökre.
Ezt mondja az Úr:
Íme, én kivezetem őt a pusztába, hogy a szívéhez szóljak, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban; mint azokban a napokban amikor feljött Egyiptom földjéről.
Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek igazsággal és igazságossággal, jósággal és könyörülettel; eljegyezlek magamnak hűséggel, és te majd megtudod, hogy én vagyok az Úr!
Ez az Isten igéje.
Oz 2,16b.17b.21-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra! 11. vers.
Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé! (Vö. Mt 25,6).
Előénekes: Halljad, leányom, figyelj szavamra, * felejtsd el népedet és atyád házát.
Szépségedet kívánja a király, * mert ő a te urad, hódolj előtte.
Hívek: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra!
Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
E: Belül a királylány csupa szépség, * arannyal van átszőve ruhája.
Színpompás ruhában vezetik a királyhoz, * szüzek követik, és barátnői kísérik útján.
H: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra!
Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
E: Ujjongó örömmel vonulnak, * bevonulnak a király házába.
Atyáid helyett fiaid lesznek, * az egész földön fejedelmekké teszed őket.
H: Halljad, leányom, és figyelj, * füledet hajlítsd szavamra!
Vagy: Íme, jön a Vőlegény: * menjetek az Úr Krisztus elé!
Zsolt 44,11-12.14-15.16-17

ALLELUJA
Jöjj Krisztus jegyese, vedd a koronát, * melyet az Úr készített örökre! – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Íme, jön a Vőlegény! Menjetek eléje!
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz.
Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Ezek az evangélium igéi.

Mt 25,1-13

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-09

„… Kérlek benneteket, bízzatok Atyámban, Istenben, az Örök Atyában, mert Kezei által meg fogja állítani ezeket a szerencsétlenségeket, gyermekek. Legyetek erősek, éberek és hűségesek Hozzám, szeretett Megváltótokhoz. Minden meg fog változni az életetekben, ha a szeretet értelmét, a harmónia fontosságát és a felebarát iránti gondoskodást megértitek. Az ima segíteni fog a gonosz nyugtalanság enyhítésében.

Ne feledjétek, a háború, az erőszak és a gyilkosság nem Istentől jön. Ezeket a sátán okozza. Az ő haragja még ilyen szintet sohasem ért el, mint most, és dühe azokban a gyermekeimben van jelen, és azokon keresztül működik, akik lélekben gyengék, és akiknek a szeretet hiányzik a szívükből.

Hallgassatok most meg Engem. Szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. A sátánt, kegyenceit és bábuit most utasítsátok vissza.

Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz, hogy közösségeiteket védelemben részesítse. Imádkozzatok Hozzám a vezetésért. Imádkozzatok a Szentlélek segítségéért, hogy alászálljon országaitokra.

A ti Irgalom-teljes Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nyugtalansag-vilagban-ezt-pedig-az-irantam-valo-szeretet-hianya-okozza

Minden készen áll Szeretetlángom eljövetelére, mely beborítja majd az egész világot.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Gyermekeim, ne kedvetlenedjetek el a kétségbeejtő meséktől, melyekkel az emberiség szembesül

2011. augusztus 8. 19:45

Drága, szeretett leányom, napok teltek el azóta, hogy utoljára kommunikáltam veled. Ezzel lehetőséget kaptál, hogy meghallgasd szeretett Atyám, a Legmagasságosabb Isten tanácsát, hogy az segítségedre legyen megérteni a szenvedés szerepét a lelkek megmentésében.

Miközben a Nagyfigyelmeztetés ideje közeledik, egyre fogynak a napok. Minden készen áll Szeretetlángom eljövetelére, mely beborítja majd az egész világot. Az angyalok, a Mennyország kórusa, most már a Dicsőség Napjára várnak, amikor visszatérek, hogy az emberiségnek még egy utolsó lehetőséget adjak Létezésem és Örök Atyám létezésének elismerésére.

Gyermekeim, ne bátortalanodjatok el a meséktől, amelyek az emberiség kilátástalan jövőjéről szólnak. Ehelyett most nézzetek Rám, és adjátok át félelmeiteket Nekem. Az emberiség egy nagyon csodálatos Ajándékot fog kapni. Az emberek nemcsak szemtől-szembe fognak Velem találkozni, hanem végtelen nagy boldogságban lesz részük, mert megismerik és meglátják az Igazságot, ahogyan az a szemük elé tárul.

Ez lesz a történelem egyik legnagyobb napja ahol a remény és a szeretet mindnyájatok számára meg lesz mutatva. Még a megrögzött bűnösök is térdre fognak borulni, és a bűnbánat könnyeit fogják sírni. Ez jó hír, gyermekeim, mert mindenkit meg lehetne menteni, ha feladnák a büszkeségüket és önzésüket. Mindenkinek a saját szabad akarata által kell egyesülnie Velem, hogy beléphessek a szívükbe, azért, hogy a Világosság felé vezethessem őket. Sok halálos bűnben élő bűnösnek fogja ez a Fény égetni a szemét és lelkét. Fájdalmas lesz. Ha el tudják viselni a félelmet, látva, hogy mennyire megbántanak Engem, akkor erősekké válnak, és megtérnek.

Nos, Hadseregem gyermekei, azt mondom most nektek, hogy mosolyogjatok, mert ez az esemény a legkülönlegesebb lesz az életetekben, és a meglévő szeretetetek Irántam és az Én Örök Atyám iránt áthatja majd lelketeket. Oly sok szeretet fogja elméteket, testeteket és lelketeket eltölteni, hogy lelkileg mindörökre meg fogtok újulni. Imádkozzatok most mindnyájatokért, mert az idő rövid. Most a világ a Nagyfigyelmeztetésre való felkészítés alatt áll, hogy hatalmas Ajándékomra mindenki készen állhasson.

Gyermekeim, maradjatok továbbra is áhítatosak a Lelkek megmentésének hónapjában, hogy augusztus végéig lelkek milliói meneküljenek meg fáradozásaitok által.

Gondoljatok arra, hogy Én Jelen Vagyok, és veletek vagyok minden egyes nap. Figyellek és vezetlek benneteket. Mindnyájatokat szeretlek. Maradjatok hűek kéréseimhez, hogy a megkínzott lelkek megmeneküljenek.

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/gyermekeim-ne-kedvetlenedjetek-el-ketsegbeejto-mesektol-melyekkel-az-emberiseg-szembesul

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Az üres sír

20.1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.

2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: “Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!”

3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.

4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz.

5 Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be.

6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek,

7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.

8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.

9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.

10 A tanítványok ezután hazamentek.”

 

 

 

 

„Az erősek hordozzák az erőtlenek gyengeségeit

15 Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk.

2 Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére.

3 Hiszen Krisztus sem magának kedvezett, hanem ahogyan meg van írva: “A te gyalázóid gyalázásai énreám hullottak.”

4 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk.

5 A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy kölcsönös egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint,

6 hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.

Zsidók és pogányok együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben

7 Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.”

 

 

 

„… Gyermekeim, ne bátortalanodjatok el a meséktől, amelyek az emberiség kilátástalan jövőjéről szólnak. Ehelyett most nézzetek Rám, és adjátok át félelmeiteket Nekem. Az emberiség egy nagyon csodálatos Ajándékot fog kapni. Az emberek nemcsak szemtől-szembe fognak Velem találkozni, hanem végtelen nagy boldogságban lesz részük, mert megismerik és meglátják az Igazságot, ahogyan az a szemük elé tárul.

Ez lesz a történelem egyik legnagyobb napja ahol a remény és a szeretet mindnyájatok számára meg lesz mutatva. Még a megrögzött bűnösök is térdre fognak borulni, és a bűnbánat könnyeit fogják sírni. Ez jó hír, gyermekeim, mert mindenkit meg lehetne menteni, ha feladnák a büszkeségüket és önzésüket. Mindenkinek a saját szabad akarata által kell egyesülnie Velem, hogy beléphessek a szívükbe, azért, hogy a Világosság felé vezethessem őket. Sok halálos bűnben élő bűnösnek fogja ez a Fény égetni a szemét és lelkét. Fájdalmas lesz. Ha el tudják viselni a félelmet, látva, hogy mennyire megbántanak Engem, akkor erősekké válnak, és megtérnek.

Nos, Hadseregem gyermekei, azt mondom most nektek, hogy mosolyogjatok, mert ez az esemény a legkülönlegesebb lesz az életetekben, és a meglévő szeretetetek Irántam és az Én Örök Atyám iránt áthatja majd lelketeket. Oly sok szeretet fogja elméteket, testeteket és lelketeket eltölteni, hogy lelkileg mindörökre meg fogtok újulni. Imádkozzatok most mindnyájatokért, mert az idő rövid. Most a világ a Nagyfigyelmeztetésre való felkészítés alatt áll, hogy hatalmas Ajándékomra mindenki készen állhasson.

Gyermekeim, maradjatok továbbra is áhítatosak a Lelkek megmentésének hónapjában, hogy augusztus végéig lelkek milliói meneküljenek meg fáradozásaitok által.

Gondoljatok arra, hogy Én Jelen Vagyok, és veletek vagyok minden egyes nap. Figyellek és vezetlek benneteket. Mindnyájatokat szeretlek. Maradjatok hűek kéréseimhez, hogy a megkínzott lelkek megmeneküljenek.

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/gyermekeim-ne-kedvetlenedjetek-el-ketsegbeejto-mesektol-melyekkel-az-emberiseg-szembesul

Jézus meggyógyít két vakot

27 Amikor Jézus továbbment onnan, csatlakozott hozzá két vak, és ezt kiáltotta: “Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!”

28 Amikor pedig bement a házba, odamentek hozzá a vakok; Jézus megkérdezte tőlük: “Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Ezt felelték: “Igen, Uram!”

29 Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: “Legyen a ti hitetek szerint!”

30 Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig erélyesen rájuk parancsolt: “Vigyázzatok, meg ne tudja senki!”

31 De azok elmentek, és elvitték hírét az egész vidéken.

Jézus meggyógyítja a megszállott némát

32 Amikor ezek mentek kifelé, íme, odavittek hozzá egy megszállott némát.

33 Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: “Sohasem láttak még ilyet Izráelben!”

34 A farizeusok viszont ezt mondották: “Az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket.”

Az aratnivaló sok, a munkás kevés

35 Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A1-10%3B+++++Romans+15%3A1-7%3B++++Matthew+9%3A27-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/08

 

———-

Római katolikus:

2021-08-08

Évközi 19. vasárnap

Kezdőének:
Tekints szövetségedre, Istenünk, és ne hagyd végleg magára a rád hagyatkozót. Kelj fel, Uram, védd meg ügyedet, és hallgasd meg a hozzád könyörgők szavát. (Zsolt 73,20.19.22.23)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, bizalommal Atyánknak szólítunk téged. Tökéletesítsd szívünkben a fogadott fiúság lelkületét, hogy a megígért örökséget elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Az áldozat bemutatása után Illés prófétának a Kármel hegyéről menekülnie kellett Izebel királyné haragja elől.
Illés visszavonult a pusztába egynapi járóföldre. Odaérkezett egy borókabokorhoz, leült alá, és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” Ezzel lefeküdt és elaludt.
Egyszer csak egy angyal megérintette, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy föltekintett, íme, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett és ivott, aztán újra lefeküdt aludni.
Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette őt és ezt mondta: „Kelj föl és egyél! Mert különben túl hosszú lesz számodra az út.” Illés fölkelt, evett, ivott, aztán ennek az ételnek erejéből negyven nap és negyven éjjel vándorolt, egészen Isten hegyéig, a Hórebig.
Ez az Isten igéje.
1Kir 19,4-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr! 4g. tónus.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr!
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk Istennek jó illatú áldozati adományként.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,30–5,2

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér, * aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben a zsidók zúgolódni kezdtek Jézus ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem, Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?”
Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza, – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,41-51

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-08

Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Isten, az Atya – A szenvedés szerepe

2011. augusztus 7. vasárnap; 14:45

Én vagyok az Alfa és az Omega. Én vagyok Isten, az Atya, az Ember és a Világmindenség Megteremtője.

Drága leányom, most véglegesen elfogadtam ajándékodat, hogy segítesz a lelkek megmentésében. Ajándékodat szeretettel és örömmel fogadom. Ez az út nem lesz egyszerű, de védelemben lesz részed, ha minden egyes nap kéred az Én segítségemet. Szenvedésed a szellemi és a lelki sötétség által fog bekövetkezni. Amint ez rosszabbodik, akkor mindig gondolj azokra a teremtményekre, akik szenvedésed által fognak megmenekülni.

Menj a Szentségimádásra olyan gyakran, amilyen gyakran csak teheted, hogy megkaphasd ehhez a Munkához a szükséges erőt. Szeretett Fiam üzenetei folytatódni fognak. Ezeket úgy most, mint azelőtt, terjeszteni kell, mert a világnak szóló üzenetekből egyre több lesz, és nem kevesebb. Téged sok szent segít, akik közbenjárnak a nevedben.

Imádkozz továbbra is a Szentháromsághoz a szükséges kegyelmekért, hogy erős maradj. Sohase érezd magad elhagyatottnak, bár ez szenvedésed részének fog tűnni. Lazíts. Csendesedj el, és mutatkozz örömtelinek a külvilág felé. Ne végy tudomást azokról, akik bántani fognak téged. Inkább arra gondolj, hogy ez azért van, mert Isteni Fény fog átragyogni a lelkeden, ami más lelkekben a sötétséget fogja a felszínre hozni. Akkor, és csakis akkor fogod megérteni azt a kínt, amely Fiam Szívét égeti, amikor a bűnöket látja a világban. A te szenvedésed csak egy töredéke lesz annak, amit Ő a nap minden percében elszenved.

Most fogadd el az Ajándékot, amely neked is adatott, amikor engesztelő lélekké váltál elhívásod által. Ne felejtsd el, leányom, te mindig a Szívemben vagy. Őrködöm fölötted és védelmezlek téged. Most mosolyogj. Ne félj, mert ez a Munka nagy jutalomban fog részesíteni az Én Dicsőséges Királyságomban mind téged, mind pedig családodat és szeretteidet.

Szerető Atyátok,

Isten, a Mindenség Teremtője”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-szenvedes-szerepe

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Az okos istentisztelet

12.1 Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek;

2 és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

A kegyelmi ajándékok sokfélesége és a gyülekezet egysége

3 A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.”

 

 

„Isten, az Atya – A szenvedés szerepe

2011. augusztus 7. vasárnap; 14:45

Én vagyok az Alfa és az Omega. Én vagyok Isten, az Atya, az Ember és a Világmindenség Megteremtője.

Drága leányom, most véglegesen elfogadtam ajándékodat, hogy segítesz a lelkek megmentésében. Ajándékodat szeretettel és örömmel fogadom. Ez az út nem lesz egyszerű, de védelemben lesz részed, ha minden egyes nap kéred az Én segítségemet. Szenvedésed a szellemi és a lelki sötétség által fog bekövetkezni. Amint ez rosszabbodik, akkor mindig gondolj azokra a teremtményekre, akik szenvedésed által fognak megmenekülni.

Menj a Szentségimádásra olyan gyakran, amilyen gyakran csak teheted, hogy megkaphasd ehhez a Munkához a szükséges erőt. Szeretett Fiam üzenetei folytatódni fognak. Ezeket úgy most, mint azelőtt, terjeszteni kell, mert a világnak szóló üzenetekből egyre több lesz, és nem kevesebb. Téged sok szent segít, akik közbenjárnak a nevedben.

Imádkozz továbbra is a Szentháromsághoz a szükséges kegyelmekért, hogy erős maradj. Sohase érezd magad elhagyatottnak, bár ez szenvedésed részének fog tűnni. Lazíts. Csendesedj el, és mutatkozz örömtelinek a külvilág felé. Ne végy tudomást azokról, akik bántani fognak téged. Inkább arra gondolj, hogy ez azért van, mert Isteni Fény fog átragyogni a lelkeden, ami más lelkekben a sötétséget fogja a felszínre hozni. Akkor, és csakis akkor fogod megérteni azt a kínt, amely Fiam Szívét égeti, amikor a bűnöket látja a világban. A te szenvedésed csak egy töredéke lesz annak, amit Ő a nap minden percében elszenved.

Most fogadd el az Ajándékot, amely neked is adatott, amikor engesztelő lélekké váltál elhívásod által. Ne felejtsd el, leányom, te mindig a Szívemben vagy. Őrködöm fölötted és védelmezlek téged. Most mosolyogj. Ne félj, mert ez a Munka nagy jutalomban fog részesíteni az Én Dicsőséges Királyságomban mind téged, mind pedig családodat és szeretteidet.

Szerető Atyátok,

Isten, a Mindenség Teremtője”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-szenvedes-szerepe

„37 Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám;

38 és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.

39 Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.”

40 “Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem.

41 Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap.

42 Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.”

Keresztelő János kérdése és Jézus válasza

11.1 Amikor Jézus bevégezte a tizenkét tanítvány útbaigazítását, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+12%3A1-3%3B+++++Matthew+10%3A37-11%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/07

 

———-

Római katolikus:

2021-08-07

18. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Az ószövetségi vallás alaptörvényei.
Moáb síkságán Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet, szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! Ezeket a szavakat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben és vésd gyermekeidnek is az eszébe; beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz és amikor úton vagy; amikor lefekszel s amikor fölkelsz! Kösd őket jel gyanánt a kezedre; legyenek és függjenek a szemed előtt! írd fel őket házad ajtófélfáira és kapuira!
Ha majd bevisz téged az Úr, a te Istened, arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak, és Jákobnak, és neked adja azokat a nagy és szép városokat, melyeket nem te építettél; minden jóval telt házakat ad neked, amelyeket nem te töltöttél meg; vízgyűjtő medencéket kapsz, melyeket nem te ástál; szőlőket és olajfakerteket, amelyeket nem te ültettél, eszel belőle és jól laksz: akkor vigyázz, hogy meg ne feledkezzél az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából! Féld az Urat, a te Istenedet, és csak neki szolgálj, egyedül az ő nevére esküdj!”
Ez az Isten igéje.
MTörv 6,4-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem! (2. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem!
Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram.
Hívek: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem!
E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazom, pártfogóm és üdvöm ereje!
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől!
H: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem!
E: Él az Úr, az én áldott segítőm, * legyen dicsőség üdvöm Istenének.
Felmagasztalta királyát, győzelmet adott néki, * irgalmas volt fölkentjéhez.
H: Szeretlek, Uram, Istenem, * én erősségem!
Zsolt 17,2-3a.3bc-4.47 és 51ab

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus győzött a halálon, * s az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 2Tim 1,10b – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ha erős a hitetek, semmi sem lesz nektek lehetetlen.
Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.”
Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult.
Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: »Menj innét amoda!« – átmegy, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 17,14-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-07

————-

Tóra:

„Igazságos ítélkezés

18 Állíts törzsenként bírákat és elöljárókat minden lakóhelyeden, amelyet Istened, az Úr ad neked, és ezek ítéljék a népet igaz ítélettel.

19 Ne ferdítsd el az ítéletet, ne légy személyválogató, és ne fogadj el vesztegetést, mert a vesztegetés elvakítja a bölcseket is, és az igaz beszédet is elferdíti.

20 A tiszta igazságot kövesd, hogy élhess, és birtokolhasd azt a földet, amelyet Istened, az Úr ad neked.

Pogány szokások tiltása és büntetése

21 Ne ültess semmiféle szent fát Istenednek, az Úrnak az oltára mellé, amelyet építesz!

22 Ne állíts szent oszlopot se, mert azt gyűlöli Istened, az Úr!

17.1 Ne áldozz Istenednek, az Úrnak olyan bikát vagy juhot, amelyben fogyatkozás vagy bármilyen hiba van, mert utálatos az Istened, az Úr előtt.

2 Ha valamelyik lakóhelyeden azok közül, amelyeket Istened, az Úr ad neked, akad köztetek egy férfi vagy nő, aki olyan dolgot követ el, amelyet rossznak lát Istened, az Úr, s így áthágja szövetségét,

3 ha elmegy, és más isteneket szolgál, leborul a nap, a hold vagy az ég minden serege előtt, amit én nem parancsoltam,

4 és ezt jelentik neked, és meghallod, akkor jól vizsgáld meg az ügyet! És ha valóban igaz, hogy ilyen utálatos dolog történt Izráelben,

5 akkor vezesd ki a kapuba azt a férfit vagy nőt, aki ezt a gonoszságot elkövette, és kövezd halálra azt a férfit vagy nőt!

6 Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása alapján nem szabad.

7 A tanúk emeljenek rá először kezet, amikor kivégzik, csak azután az egész nép. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!

A legfőbb törvényszék

8 Ha egy ügy annyira bonyolult számodra, hogy nem tudsz ítéletet mondani a magad lakóhelyén, különböző vérontások, jogigények és testi sértések dolgában, vagy peres ügyekben, akkor menj fel arra a helyre, amelyet kiválaszt Istened, az Úr.

9 Menj el a lévita-papokhoz és ahhoz a bíróhoz, aki abban az időben hivatalban lesz, és kérj tanácsot, majd ők kimondják az ítéletet.

10 Te pedig aszerint járj el, amit ők megmondanak neked azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr. Vigyázz, hogy mindent úgy tégy, ahogyan az utasítást kapod!

11 A kapott utasítás szerint és a kimondott ítélet szerint járj el, ne térj el attól, amit mondanak neked, se jobbra, se balra!

12 Ha pedig valaki elbizakodottan azt meri tenni, hogy nem hallgat arra a papra vagy bíróra, aki ott áll Istenednek, az Úrnak szolgálatában, az az ember haljon meg. Így takarítsd ki a gonoszt Izráelből!

13 Hallja meg az egész nép, és féljen; ne legyenek többé elbizakodottak!

A királytörvény

14 Ha majd bemégy arra a földre, amelyet Istened, az Úr ad neked, és birtokba veszed, és ott laksz, és ezt mondod: Királyt akarok emelni magam fölé, mint a körülöttem levő többi népek,

15 csak azt emeld magad fölé királlyá, akit Istened, az Úr kiválaszt. Atyádfiai közül emelj királyt magad fölé; nem tehetsz magad fölé idegen embert, aki nem atyádfia!

16 Csak sok lovat ne tartson, és ne vigye vissza a népet Egyiptomba, hogy sok lovat szerezzen, mert az Úr megmondotta nektek, hogy ne térjetek vissza többé azon az úton.

17 Ne legyen sok felesége, hogy szíve el ne hajoljon, nagyon sok ezüstöt és aranyat ne gyűjtsön.

18 Amikor királyi trónjára ül, írassa le magának e törvény másolatát abból a könyvből, amely a lévita-papoknál van.

19 Legyen az nála, és olvassa azt egész életében, hogy megtanulja félni Istenét, az Urat; őrizze meg ennek a törvénynek minden igéjét, és teljesítse mindezeket a rendelkezéseket.

20 Ne legyen gőgös a szíve atyjafiaival szemben, és ne térjen el ettől a parancsolattól se jobbra, se balra, hogy hosszú ideig uralkodhasson ő is meg a fiai is Izráelben.

A lévita-papok javadalma

18 A lévita-papoknak, Lévi egész törzsének ne legyen birtoka és öröksége Izráelben. Az Úrnak szóló tűzáldozatokból, az ő örökségéből éljenek.

2 Ne legyen öröksége testvérei között; az Úr az ő öröksége, ahogyan megígérte neki.

3 Ez legyen a papok törvényes járandósága a néptől, azoktól, akik marhát vagy juhot áldoznak: adják a papnak a lapockát, az állát meg a gyomrot.

4 Add neki gabonád, mustod és olajad első termését is, meg juhaidnak először lenyírt gyapját.

5 Mert őt választotta ki Istened, az Úr, valamennyi törzsed közül, hogy ott álljon és szolgáljon az Úr nevével áldva, ő és fiai minden időben.

.…

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+16%3A18-21%3A9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

„12 Én, én vagyok vigasztalótok! Miért félsz halandó embertől, olyan embertől, aki a fű sorsára jut?

13 Elfelejtetted alkotódat, az Urat, aki az eget kifeszítette, és alapot vetett a földnek? Miért rettegsz szüntelen, mindennap az elnyomó izzó haragjától, mellyel el akar pusztítani? De hová lesz az elnyomó izzó haragja?!

14 Hamarosan megszabadul a megkötözött, nem hal meg, nem kerül a sírba, nem fogy el a kenyere.

15 Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, aki fölriasztom a tengert, hogy zúgnak hullámai. Seregek Ura a nevem!

16 Igéimet adom a szádba, és kezem árnyékával takarlak be, amikor újra kifeszítem az eget, és alapot vetek a földnek, Sionnak pedig ezt mondom: Az én népem vagy!

Vége a nép nyomorúságának

17 Ébredj már, ébredj már, kelj föl, Jeruzsálem! Kiittad már a harag poharát, melyet az Úr keze tartott eléd, az öblös poharat, amelytől tántorogsz, kiittad, kiürítetted.

18 Fiai közül, akiket szült, nem állt mellé egy sem. Fiai közül, akiket fölnevelt, nem fogta kézen egy sem.

19 Két dolog történt veled – még csak nem is szánnak -: pusztulás és összeomlás, éhínség és fegyver – s még csak vigasztalód sincsen.

20 Fiaid aléltan feküdtek minden utcasarkon, mint antilop a hálóban, betelt rajtuk az Úr haragja, Istened dorgáló szava.

21 Ezért halld meg ezt, te szegény, aki részeg vagy, de nem bortól:

22 Ezt mondja Urad, az Úr, Istened, aki népéért perel: Kivettem már kezedből a poharat, melytől tántorogsz, nem kell tovább innod haragom öblös poharából.

23 Kínzóid kezébe adom azt, akik ezt mondták neked: Hajolj le, hadd tapossunk rajtad! Te pedig olyanná tetted hátadat, mint a föld, mint az utca, amelyen taposnak.

A szabadulás örömhíre

52 Ébredj, ébredj, Sion, szedd össze erődet! Öltözz ékes ruhába, Jeruzsálem, te szent város, mert nem jön már ide többé körülmetéletlen és tisztátalan.

2 Rázd le magadról a port, kelj föl, fogságba vitt Jeruzsálem, oldd le nyakadról bilincsedet, Sion fogságba vitt lánya!

3 Ezt mondja az Úr: Ingyen adtalak oda, nem pénzen váltalak meg.

4 Mert ezt mondja az én Uram, az Úr: Egykor Egyiptomba került népem, és jövevény volt ott, aztán Asszíria sanyargatta.

5 Most pedig mit tegyek – így szól az Úr -, hiszen ingyen vitték el népemet?! Ujjonganak, akik uralkodnak rajta – így szól az Úr -, és gyalázzák nevemet szüntelen, mindennap.

6 Ezért majd megismeri népem a nevemet azon a napon, hogy én vagyok az, aki így szólt: Itt vagyok!

7 Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!

8 Halld, őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az Úr a Sionra.

9 Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet!

10 Kinyújtotta szent karját az Úr minden nép szeme láttára. Meglátják majd az egész föld határán Istenünk szabadítását.

11 Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan, tisztátalan dolgot ne érintsetek! Vonuljatok ki belőle, tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok!

12 De nem kell sietve vonulnotok, nem kell futva mennetek, mert az Úr jár előttetek, Izráel Istene lesz mögöttetek is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+51%3A12+-+52%3A12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/shoftim-20210814

Már nem sokáig kell önmagatokat megvédenetek, mert nagyon közel a Nagyfigyelmeztetés

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-szenvedes-szerepe

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Mózes negyven napig a hegyen marad

12 Azután azt mondta az Úr Mózesnek: Jöjj fel hozzám a hegyre és maradj itt, mert át akarom adni neked a kőtáblákra írt törvényt és parancsolatokat, amelyeket azért írtam le, hogy tanítani lehessen azokat.

13 Elindult tehát Mózes és szolgája, Józsué. Mielőtt fölment Mózes az Isten hegyére,

14 ezt mondta a véneknek: Maradjatok itt, amíg visszatérünk hozzátok! Áron és Húr itt lesz veletek. Akinek vitás ügye lesz, forduljon hozzájuk.

15 Amikor fölment Mózes a hegyre, felhő borította be a hegyet,

16 mert az Úr dicsősége ereszkedett rá a Sínai-hegyre. Már hat napja borította be azt a felhő, és a hetedik napon kiáltott Isten Mózesnek a felhő közepéből.

17 Az Úr dicsőségének látványa olyannak tűnt Izráel fiai szemében, mintha emésztő tűz lett volna a hegy csúcsán.

18 Mózes azonban bement a felhő közepébe, egészen fölment a hegyre, és ott maradt Mózes a hegyen negyven nap és negyven éjjel.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus%2024:12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

„A várakozás ideje – mondjátok el a többieknek, hogy megtudják, mire számíthatnak

2011. augusztus 4. csütörtök, 21:40

Drága, szeretett leányom, a világ minden nap tovább süllyed a hanyatlás felé. Gyermekeim között vegyes érzelmek uralkodnak, mint a remény, az aggódás, a düh és kétségbeesés, mindez a háborúk és a pénz hiánya miatt, és családjaitok megfelelő táplálása és öltöztetése miatt. De szívleljétek meg a következőket: már nem sokáig kell önmagatokat megvédenetek, mert nagyon közel az idő, amikor a Nagyfigyelmeztetés után a világban a Világosság és a Szeretet által több lesz a pozitív érzés. Nincs minden elveszve, leányom.

Imádkozzatok azokért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt meg fognak térni, hogy az Igazság ösvényén maradjanak. Imádkozzatok, hogy mindazon követőim szeretete, akik már ismerik az Igazságot, megerősödjön Irántam és Örök Atyám iránt.

Mindaddig, amíg gyermekeim magukhoz ölelik a Nagyfigyelmeztetés Ajándékát, nincs mitől félniük.

Azoknak, akik nem maradnak meg az ösvényen, és egy bűnnel teli út felé fordulnak, sok félni valójuk van. Atyám nem fogja megengedni, hogy megfertőzzenek másokat csökönyös és gonosz módszereik által. Ők meg lesznek állítva. Sajnos sokan fognak elfordulni az igazságtól, és továbbra is megpróbálnak hatalmat és ellenőrzést gyakorolni a többi Gyermekeim felett.

Imádkozzatok, hogy a büntetés enyhüljön. Imáitok segíteni fognak a megtérésekben és az ilyen helyzetek elhárításában. Ez most a várakozás ideje, az imádkozás ideje, a felkészülés ideje, és annak biztosítása, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, megtudja, hogy mire számíthat.

Ez az augusztusi hónap, „A lelkek megmentésének hónapja” nagyon fontos, gyermekeim. Kérlek benneteket, hogy ebben a hónapban tartsatok ki hűségetekben a lelkekért, mert megsokszorozódik azok száma, akiket megmentetek.

A Mennyország örvend annak a szeretetnek és nagylelkűségnek, amely minden követőm szívéből és lelkéből árad, akik erre elkötelezték magukat azért, hogy az emberek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek; ez Számomra nagy ajándék.

Menj most, leányom, és terjeszd Szavamat. Menj most békével és szeretettel.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/varakozas-ideje-mondjatok-el-tobbieknek-hogy-megtudjak-mire-szamithatnak

11 Az Úr pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogyan egyik ember beszél a másikkal. Amikor visszatért a táborba, a szolgálatára rendelt ifjú, Józsué, a Nún fia nem távozott el a sátorból.

Az Úr megmutatja dicsőségét

12 Majd ezt mondta Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és megnyerted jóindulatomat.

13 Ha valóban megnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hadd tudjam meg tőled, hogy megnyertem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped!

14 Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?

15 Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!

16 Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén.

17 Az Úr így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert megnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek.

18 Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!

19 Az Úr így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok.

20 Orcámat azonban nem láthatod – mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.

21 És ezt mondta az Úr: Van itt hely nálam, állj a kősziklára!

22 És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok.

23 Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.”

 

 

 

 

4 Faragott tehát Mózes két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, korán reggel fölment a Sínai-hegyre az Úr parancsa szerint, és kezében vitte a két kőtáblát.

5 Ekkor leszállt felhőben az Úr, odaállt mellé, és kimondta az Úr nevet.

6 Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!”

 

 

 

„8 Mózes sietve letérdelt a földre, leborult, „

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus%2033:11-23;%2034:4-6,%208&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/06

 

———-

Római katolikus:

08-06

Urunk színeváltozása – Ü

Ha ez az ünnep nem esik vasárnapra, akkor az evangélium előtt csak az egyiket olvassuk az alábbi két olvasmány közül.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
Ruhája fehér volt, mint a hó.
Én, Dániel az éjjeli látomásban láttam, hogy egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak és felnyitották a könyveket.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.
Ez az Isten igéje.
Dán 7,9-10.13-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon! (6. tónus)
Előénekes: Király az Úr! † Ujjongjon a föld, * és örvendjen minden sziget!
Homály és felhő lebegi őt körül, * trónját jog és igazság tartja szilárdan.
Hívek: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
E: A földkerekséget bevilágítják villámai, * a föld látja és beleremeg.
A hegyek viaszként szétfolynak az Úr arca előtt, * az egész föld az Úr színe előtt.
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
B: Igazságosságát hirdetik az egek, * és dicsőségét meglátják a népek.
Mert te vagy, Uram, a legfölségesebb az egész világon, * messze fölségesebb vagy minden istennél!
H: Király az Úr! * Legfölségesebb az egész világon!
Zsolt 96,1-2.5-6.9

SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Mi hallottuk az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen.
Szeretteim!
Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi. Amikor az Atyaisten megtisztelte és megdicsőítette, ez a szózat hangzott el hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. Így még jobban hiszünk a prófétai jövendölésekben, és ti is jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag föl nem kél a szívetekben.
Ez az Isten igéje.
2Pét 1,16-19

ALLELUJA
Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik, * őt hallgassátok! Mt 17,5c – 4 G. tónus.

B” évben:
† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A mennyei Atya tanúsítja, hogy Jézus az ő szeretett Fia.
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,2-10 „B” évben”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-06

Elérkezett az utolsó ütközet ideje, amikor el fogom taposni a kígyó (a sátán) fejét

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

A várakozás ideje – mondjátok el a többieknek, hogy megtudják, mire számíthatnak

2011. augusztus 4. csütörtök, 21:40

Drága, szeretett leányom, a világ minden nap tovább süllyed a hanyatlás felé. Gyermekeim között vegyes érzelmek uralkodnak, mint a remény, az aggódás, a düh és kétségbeesés, mindez a háborúk és a pénz hiánya miatt, és családjaitok megfelelő táplálása és öltöztetése miatt. De szívleljétek meg a következőket: már nem sokáig kell önmagatokat megvédenetek, mert nagyon közel az idő, amikor a Nagyfigyelmeztetés után a világban a Világosság és a Szeretet által több lesz a pozitív érzés. Nincs minden elveszve, leányom.

Imádkozzatok azokért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt meg fognak térni, hogy az Igazság ösvényén maradjanak. Imádkozzatok, hogy mindazon követőim szeretete, akik már ismerik az Igazságot, megerősödjön Irántam és Örök Atyám iránt.

Mindaddig, amíg gyermekeim magukhoz ölelik a Nagyfigyelmeztetés Ajándékát, nincs mitől félniük.

Azoknak, akik nem maradnak meg az ösvényen, és egy bűnnel teli út felé fordulnak, sok félni valójuk van. Atyám nem fogja megengedni, hogy megfertőzzenek másokat csökönyös és gonosz módszereik által. Ők meg lesznek állítva. Sajnos sokan fognak elfordulni az igazságtól, és továbbra is megpróbálnak hatalmat és ellenőrzést gyakorolni a többi Gyermekeim felett.

Imádkozzatok, hogy a büntetés enyhüljön. Imáitok segíteni fognak a megtérésekben és az ilyen helyzetek elhárításában. Ez most a várakozás ideje, az imádkozás ideje, a felkészülés ideje, és annak biztosítása, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, megtudja, hogy mire számíthat.

Ez az augusztusi hónap, „A lelkek megmentésének hónapja” nagyon fontos, gyermekeim. Kérlek benneteket, hogy ebben a hónapban tartsatok ki hűségetekben a lelkekért, mert megsokszorozódik azok száma, akiket megmentetek.

A Mennyország örvend annak a szeretetnek és nagylelkűségnek, amely minden követőm szívéből és lelkéből árad, akik erre elkötelezték magukat azért, hogy az emberek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek; ez Számomra nagy ajándék.

Menj most, leányom, és terjeszd Szavamat. Menj most békével és szeretettel.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/varakozas-ideje-mondjatok-el-tobbieknek-hogy-megtudjak-mire-szamithatnak

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-szenvedes-szerepe

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„24 Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott.

Hajadonok, nőtlenek és özvegyek

25 A hajadonokról ugyan nincs rendelkezésem az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki az Úr irgalma folytán hitelt érdemel.

26 Azt tartom tehát jónak a küszöbön álló megpróbáltatások miatt, hogy jó az embernek úgy maradnia, amint van.

27 Feleséghez vagy kötve? Ne keress válást. Feleség nélkül vagy? Ne keress feleséget.

28 De ha megnősülsz, nem vétkezel, és ha férjhez megy a hajadon, nem vétkezik. Az ilyeneknek azonban gyötrelmük lesz a testben, én pedig szeretnélek ettől megkímélni titeket.

29 Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralevő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna,

30 és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék,

31 és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert e világ ábrázata elmúlik.

32 Azt szeretném, hogy gond ne terheljen titeket. Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak.

33 Aki viszont megházasodott, az a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a feleségének;

34 ezért élete megosztott. A nem férjes asszony és a hajadon az Úr dolgaival törődik, hogy szent legyen testében is, lelkében is, aki pedig férjhez ment, a világi dolgokkal törődik: hogyan legyen tetszésére a férjének.

35 Ezt pedig éppen a ti javatokra mondom, nem azért, hogy tőrbe csaljalak, hanem hogy feddhetetlenül élhessetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.”

 

 

„Szűz Mária üzenete – Én már csak néhány alkalommal fogok megjelenni a világban

2011. augusztus 3. szerda; 9:45

Gyermekem, emlékeztesd gyermekeimet arra, hogy már csak néhány alkalommal fogok a világban megjelenni, mert elérkezett az utolsó ütközet ideje, amikor el fogom taposni a kígyó (a sátán) fejét. …”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-uzenete-en-mar-csak-nehany-alkalommal-fogok-megjelenni-vilagban

12 Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: “Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet?”

13 Ő pedig így válaszolt: “Minden palántát, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.

14 Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek.”

15 Péter ekkor ezt kérte: “Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot.”

16 Ő pedig így szólt: “Még ti is értetlenek vagytok?

17 Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?

18 Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert.

19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.

20 Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosdatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert.”

A kánaáni asszony

21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+7%3A24-35%3B+++++Matthew+15%3A12-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/05

 

„… Minden alkalommal, amikor gyermekeim tanúi egy gyilkosságnak, öngyilkosságnak, háborúnak, a kormányok és a hatalmon lévők korrupcióinak, amikor kapzsiságot, gőgöt és igazságtalanságot láttok, tudnotok kell, hogy ezek a tettek az ördög megnyilvánulásai. Most a sátán kétségbeesésében megmérgezi gyermekeim elméjét. Mindent meg fog tenni, amit ebben a történelmi időszakban megtehet, olyan erős a dühe. Ti, gyermekeim, az ő célpontjai vagytok. Míg ugyan könnyűnek tűnik számára azon lelkek megfertőzése, akik szélesre tárják magukat az ő befolyására, – azok, akik folyamatosan az öndicséretet keresik a földön, mégis úgy érzi, hogy egyre nehezebb számára hűséges követőim lelkét átitatnia. …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-tehetetlen-huseges-kovetoimmel-szemben

———-

Római katolikus:

2021-08-05

18. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes a lázongó népnek vizet fakaszt a sziklából.
A pusztai tartózkodás utolsó esztendejének első hónapjában Izrael fiainak egész sokasága eljutott a Szin-pusztába, és letelepedett Kádesben. Itt meghalt Mirjám, és itt is temették el.
Mivel pedig nem volt ivóvize a népnek, fellázadtak Mózes és Áron ellen, és így pöröltek velük: „Bárcsak mi is odavesztünk volna az Úr színe előtt, amikor testvéreink elpusztultak! Miért hoztátok ki az Úr népét a pusztába, hogy meghaljunk mi is, meg az állataink is? Miért hoztatok ki minket Egyiptomból, miért vezettetek bennünket erre a kietlen vidékre, melyet bevetni nem lehet, nem terem se fügét, se szőlőt, se gránátalmát, de még ivóvíz sincs?” Erre Mózes és Áron ott hagyták a sokaságot, bementek a Szövetség sátrába, és földre borultak. Ekkor megjelent előttük az Úr dicsősége, és az Úr így szólt Mózeshez: „Vedd a botodat, és Áronnal, a testvéreddel gyújtsd egybe a népet, és szemük láttára parancsoljatok a sziklának, és az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihatik belőle az egész nép és állataik is.”
Mózes tehát az Úr színe előtt kezébe vette a botot, ahogy a parancs szólt, egy begyűjtötte a népet a szikla előtt, és így szólt hozzájuk: „Halljátok, ti, lázadók és hitetlenkedők! (Kételkedtek abban, hogy) tudunk vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?” Azzal Mózes felemelte a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára, és abból bőséges víz fakadt, úgyhogy ihatott belőle a nép és a jószága.
Ezután így szólt az Úr Mózeshez és Áronhoz: „Mivel nem hittetek nekem, és nem dicsőítettetek meg a választott nép előtt, nem ti fogjátok bevezetni ezt a népet arra a földre, amelyet nekik szántam.”
A helyet Meribának, azaz a Pörölés vizének nevezték el, ott pörlekedett ugyanis a nép az Úrral. Ő pedig ott bizonyította be előttük szentségét.
Ez az Isten igéje.
Szám 20,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” (Vö. 8. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt.
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
E: Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt, mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

ALLELUJA
Te Péter vagy, azaz kőszikla, † és e sziklára építem Egyházam, * és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Hitvallásáért Péter ígéretet kap arra, hogy ő lesz az Egyház sziklaalapja.
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 16,13-23

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-05

Az Én születésnapom, egy egészen különleges ünnepnap

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Az Én születésnapom, egy egészen különleges ünnepnap

2011. augusztus. 4. csütörtök; 20:30

Holnap, gyermekem, egy egészen különleges ünnep van számomra, szeretett Édesanyátok számára, mert ez az én születésnapom.

Szívem tele szomorúsággal a megbántások miatt, amelyeket szeretett Fiam szenved el az emberek bűneiért. Mosolygok, amint látom, hogy hűséges gyermekeim mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy lelkeket mentsenek, de könnyeim még mindig folynak, mert a világotokban levő szenvedést már nem bírom tovább nézni.

Gyermekem, ne fordíts hátat még egyetlen pillanatra sem, amikor Fiamtól, Jézus Krisztustól és a Legmagasságosabb Istentől való üzeneteket terjeszted, mert az idő egyre fogy. Szentelj erre a munkára annyi időt, amennyit csak tudsz. Folytasd tovább, gyermekem. Szent Palástommal betakarlak téged mindenkor.

Szerető Édesanyátok,

A Mennyország Királynője”

https://masodikeljovetel.hu/az-en-szuletesnapom-egy-egeszen-kulonleges-unnepnap

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„12 A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el.

13 És ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét.

14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek.

15 Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk.

16 Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?

A keresztyén különféle hivatásban

17 Egyébként mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, ahogy az Isten elhívta: így rendelkezem minden más gyülekezetben is.

18 Körülmetélten hívatott el valaki? Ne tüntesse el. Körülmetéletlenül hívatott el valaki? Ne metélkedjék körül.

19 A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi, egyedül Isten parancsolatainak a megtartása fontos.

20 Mindenki maradjon abban a hivatásban, amelyben elhívatott.

21 Rabszolgaként hívattál el? Ne törődj vele. Ha viszont szabaddá lehetsz, inkább élj azzal!

22 Mert az Úrban elhívott rabszolga az Úr felszabadítottja, hasonlóan a szabadként elhívott a Krisztus rabszolgája.

23 Áron vétettetek meg: ne legyetek emberek rabszolgái.

24 Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott.”

 

A várakozás ideje – mondjátok el a többieknek, hogy megtudják, mire számíthatnak

2011. augusztus 4. csütörtök, 21:40

Drága, szeretett leányom, a világ minden nap tovább süllyed a hanyatlás felé. Gyermekeim között vegyes érzelmek uralkodnak, mint a remény, az aggódás, a düh és kétségbeesés, mindez a háborúk és a pénz hiánya miatt, és családjaitok megfelelő táplálása és öltöztetése miatt. De szívleljétek meg a következőket: már nem sokáig kell önmagatokat megvédenetek, mert nagyon közel az idő, amikor a Nagyfigyelmeztetés után a világban a Világosság és a Szeretet által több lesz a pozitív érzés. Nincs minden elveszve, leányom.

Imádkozzatok azokért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt meg fognak térni, hogy az Igazság ösvényén maradjanak. Imádkozzatok, hogy mindazon követőim szeretete, akik már ismerik az Igazságot, megerősödjön Irántam és Örök Atyám iránt.

Mindaddig, amíg gyermekeim magukhoz ölelik a Nagyfigyelmeztetés Ajándékát, nincs mitől félniük.

Azoknak, akik nem maradnak meg az ösvényen, és egy bűnnel teli út felé fordulnak, sok félni valójuk van. Atyám nem fogja megengedni, hogy megfertőzzenek másokat csökönyös és gonosz módszereik által. Ők meg lesznek állítva. Sajnos sokan fognak elfordulni az igazságtól, és továbbra is megpróbálnak hatalmat és ellenőrzést gyakorolni a többi Gyermekeim felett.

Imádkozzatok, hogy a büntetés enyhüljön. Imáitok segíteni fognak a megtérésekben és az ilyen helyzetek elhárításában. Ez most a várakozás ideje, az imádkozás ideje, a felkészülés ideje, és annak biztosítása, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, megtudja, hogy mire számíthat.

Ez az augusztusi hónap, „A lelkek megmentésének hónapja” nagyon fontos, gyermekeim. Kérlek benneteket, hogy ebben a hónapban tartsatok ki hűségetekben a lelkekért, mert megsokszorozódik azok száma, akiket megmentetek.

A Mennyország örvend annak a szeretetnek és nagylelkűségnek, amely minden követőm szívéből és lelkéből árad, akik erre elkötelezték magukat azért, hogy az emberek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek; ez Számomra nagy ajándék.

Menj most, leányom, és terjeszd Szavamat. Menj most békével és szeretettel.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/varakozas-ideje-mondjatok-el-tobbieknek-hogy-megtudjak-mire-szamithatnak

 

„35 Amikor felismerték őt a helység lakói, embereket küldtek az egész környékre, és odavittek hozzá minden beteget,

36 és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét megérinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak.

Jézus tanítása a tisztaságról

15.1 Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták:

2 “Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket.”

3 Ő így válaszolt nekik: “Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?

4 Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.

5 Ti pedig így tanítotok: Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és anyját.

6 Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.

7 Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás:

8 Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem.

9 De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.”

10 Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: “Halljátok, és értsétek meg!

11 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Corinthians%207:12-24;%20%20%20%20Matthew%2014:35-15:11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/04

 

———-

Római katolikus:

2021-08-04

18. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
A választott nép kevésre becsülte az ígéret földjét; Isten ezért büntetést szabott ki rájuk.
Amikor a választott nép a fáráni pusztában tartózkodott, az Úr ezt mondta Mózesnek: „Küldj férfiakat Kánaán földjére, hogy kémleljék ki azt a földet, amelyet népemnek akarok adni! Minden törzsből küldj egyet-egyet, olyant, aki a vezetők körébe tartozik.”
A kiküldöttek negyven nap múlva visszatértek, miután kikémlelték a földet, és eljutottak Mózeshez és Áronhoz meg a választott nép egész gyülekezetéhez a Fárán-pusztába, amely Kádes mellett van. Beszámoltak nekik és az egész sokaságnak, aztán megmutatták nekik a föld gyümölcseit. Ezt mondták: „Eljutottunk arra a földre, amelyre küldtél bennünket. Az csakugyan tejjel és mézzel folyó ország, amint ezekből a gyümölcsökből is látható. Lakói azonban igen erősek, városai pedig nagyok és fallal vannak körülvéve. Enák fiait is láttuk ott. Amalekiták laknak a Délvidéken, heteusok, jebuzeusok, amorreusok a hegységben, és kananeusok laknak a tenger mellékén és a Jordán folyó körül.”
Erre a nép zúgolódni kezdett Mózes ellen, de Káleb csendesítette őket: „Menjünk csak fel bátran, és foglaljuk el azt a földet, mert bizonyosan el tudjuk foglalni!” Ám a többiek, akik vele voltak, azt mondták: „Nem mehetünk fel egy olyan nép ellen, amely erősebb, mint mi.” Sőt, gyalázták népük előtt azt a földet, melyet megtekintettek, és azt mondták: „A föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, elemészti lakóit; népe, melyet láttunk, szálfatermetű; láttunk ott néhány óriást Enák fiaiból, az óriások nemzetségéből, akikhez képest mi olyanoknak látszottunk, mint a sáskák.”
Emiatt jajveszékelve sírt az egész sokaság azon az éjszakán.
Az Úr ekkor így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Meddig fog még zúgolódni ellenem ez a hálátlan nép? Meghallottam népem zúgolódását. Mondd meg tehát nekik: Ezt üzenem nekik, én, az Úr: Amilyen igaz, hogy én élek, olyan igaz, hogy úgy bánok veletek, ahogy fülem hallatára ti zúgolódtatok. Ebben a pusztában fog heverni holttestetek. A megszámláltak közül, aki húszéves elmúlt, és zúgolódott ellenem, senki sem megy be arra a földre.
Ama negyven nap számának megfelelően, amely alatt szemügyre vettétek az ígéret földjét, egy-egy esztendőt számítva minden napért, negyven esztendeig fogtok lakolni gonoszságtok miatt, és megismeritek bosszúmat. Ahogyan megmondtam, én, az Úr, úgy fogok bánni e nagyon gonosz sokasággal, amely fellázadt ellenem; ebben a pusztában fog elpusztulni és meghalni.”
Ez az Isten igéje.
Szám 13,1-2.25–14,1.26-29.34-35

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy. (4a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Atyáinkkal együtt mi is vétkeztünk, * bűnbe estünk, gonoszat tettünk.
Atyáink Egyiptomban * nem értették meg csodáidat.
Hívek: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
E: Csakhamar elfeledték tetteid, * nem bíztak Isten terveiben.
Telhetetlen vágyra gerjedtek a pusztában, * a sivatagban Istent kísértették.
H: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
E: Elfeledték Istent, aki megmentette őket, * aki nagy jeleket művelt Egyiptomban,
Kám földjén csodákat, * félelmetes dolgokat a Vörös-tengeren.
H: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
E: Már arra gondolt, hogy eltörli őket, * ha nem lett volna Mózes, akit kiválasztott.
Ám ő résen állt színe előtt, hogy elfordítsa az Úr haragját, * nehogy elpusztítsa őket.
H: Emlékezzél meg, Uram, rólunk, * hiszen népedhez te jóságos vagy.
Zsolt 105,6-7a.13-14.21-22.23

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meggyógyítja egy kánaáni pogány asszony leányát.
Abban az időben Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”
Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 15,21-28

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-04

Ő, a csaló, nevet gyermekem, mert tudja, hogy értékes lelkeket sikerült neki ellopnia.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Szűz Mária üzenete – Én már csak néhány alkalommal fogok megjelenni a világban

2011. augusztus 3. szerda; 9:45

Gyermekem, nem kell félned ebben a munkában, mivel meg volt jövendölve, hogy megtérések fognak bekövetkezni. Sajnos, nem minden ember lesz megmentve, vagyis nem minden embert lehet megmenteni. Azok, akik ma Drága Fiamat üldözik, sokkal rosszabbak, mint azok, akik a Keresztrefeszítéskor kivégezték Őt. Mert Fiam azért halt meg, hogy megmentse a bűntől az emberiséget, ezáltal az egész világ megtanulta azt a leckét, hogy milyen fontos a Fiam iránti hűség. Sokan ismerik az Igazságot, de elutasítják azt.

Oly sokszor voltam elküldve, hogy imádkozásra buzdítsak az egész világon, mégis a gyermekeimnek szóló figyelmeztetések idővel feledésbe merültek. Ma, amikor különböző országokban látnokaimon keresztül nyilatkoztatom ki Magam, nemcsak hogy elutasítják őket, de még a gúnyolódást is el kell szenvedniük. Az Én jelenlétem és a jelek, amelyeket az égen mutatok, akárcsak más jelenések, el vannak utasítva. Sőt még a papok és a püspökök is elutasítják figyelmeztetéseimet. Milyen vakok ők, hogy visszautasítják a Tőlem, Szeretett Édesanyjuktól kapott segítséget.

Fiam ma oly nagyon szenved a bűn gonoszsága okozta gyötrelmében, hogy szívszaggató Őt így látni. Az Én gyermekeim el sem tudják képzelni, hogy mennyire szenved a kínoktól, amikor az emberek kegyetlenségét látja ma a világban.

Gyermekem, emlékeztesd gyermekeimet arra, hogy már csak néhány alkalommal fogok a világban megjelenni, mert elérkezett az utolsó ütközet ideje, amikor el fogom taposni a kígyó (a sátán) fejét.

Gyermekeimnek tudniuk kell, hogy szeretett Fiam mennyire szereti és dédelgeti őket. Arra sürgetem őket, hogy nyissák meg a szívüket, és mutassák meg Neki szeretetüket és együttérzésüket, amelyet megérdemel. Ő, a Megváltótok, aki önszántából fogadta el a halált a maga legkegyetlenebb formájában, azért, hogy megmentsen benneteket, most meg akarja menteni ezt a generációt a sátán csapdáitól.

Ő, a csaló, nevet gyermekem, mert tudja, hogy értékes lelkeket sikerült neki ellopnia. Most imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt meghallgassák Fiamat, és hogy a megmentés Ajándékát alázattal és tárt karokkal fogadják.

Ne feledjétek, hogy mint Édesanyátok, mindig kegyelemért fogok könyörögni gyermekeim számára. Könnyeim azokért folynak, akik nem akarják meghallani az Igazságot, mert ezeket a szerencsétlen lelkeket csak az állandó ima által lehet megmenteni.

Szerető Édesanyátok: A Szomorúság Királynője”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-uzenete-en-mar-csak-nehany-alkalommal-fogok-megjelenni-vilagban

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„20 Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.

Házasság és elválás

7.1 Amikről pedig írtatok, azokra ezt válaszolom: jó a férfinak asszonyt nem érinteni.

2 A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje.

3 A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt.

4 A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.

5 Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni.

6 Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsként.

7 Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy.

8 A nem házasoknak és az özvegyeknek pedig ezt mondom: jó nekik, ha úgy maradnak, mint én is.

9 Ha azonban nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni.

10 A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől.

11 Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki a férjével. A férfi se bocsássa el a feleségét.

12 A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el.”

 

 

 

Keresztelő János halála

14 Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem, meghallotta Jézus hírét,

2 és ezt mondta szolgáinak: “Ez Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért működnek általa a csodatevő erők.”

3 Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás kedvéért.

4 János ugyanis azt mondta neki: “Nem szabad együtt élned vele!”

5 Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották.

6 Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és megtetszett Heródesnek;

7 ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki.

8 Az pedig anyja unszolásának engedve így szólt: “Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.”

9 A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését.

10 Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben,

11 elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának.

12 Aztán eljöttek tanítványai, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak.

Ötezer ember megvendégelése

13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+6%3A20-7%3A12%3B+++++Matthew+14%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/03

 

 

 

„Szűz Mária üzenete – Én már csak néhány alkalommal fogok megjelenni a világban

2011. augusztus 3. szerda; 9:45

Gyermekem, nem kell félned ebben a munkában, mivel meg volt jövendölve, hogy megtérések fognak bekövetkezni. Sajnos, nem minden ember lesz megmentve, vagyis nem minden embert lehet megmenteni. Azok, akik ma Drága Fiamat üldözik, sokkal rosszabbak, mint azok, akik a Keresztrefeszítéskor kivégezték Őt. Mert Fiam azért halt meg, hogy megmentse a bűntől az emberiséget, ezáltal az egész világ megtanulta azt a leckét, hogy milyen fontos a Fiam iránti hűség. Sokan ismerik az Igazságot, de elutasítják azt.

Oly sokszor voltam elküldve, hogy imádkozásra buzdítsak az egész világon, mégis a gyermekeimnek szóló figyelmeztetések idővel feledésbe merültek. Ma, amikor különböző országokban látnokaimon keresztül nyilatkoztatom ki Magam, nemcsak hogy elutasítják őket, de még a gúnyolódást is el kell szenvedniük. Az Én jelenlétem és a jelek, amelyeket az égen mutatok, akárcsak más jelenések, el vannak utasítva. Sőt még a papok és a püspökök is elutasítják figyelmeztetéseimet. Milyen vakok ők, hogy visszautasítják a Tőlem, Szeretett Édesanyjuktól kapott segítséget.

Fiam ma oly nagyon szenved a bűn gonoszsága okozta gyötrelmében, hogy szívszaggató Őt így látni. Az Én gyermekeim el sem tudják képzelni, hogy mennyire szenved a kínoktól, amikor az emberek kegyetlenségét látja ma a világban.

Gyermekem, emlékeztesd gyermekeimet arra, hogy már csak néhány alkalommal fogok a világban megjelenni, mert elérkezett az utolsó ütközet ideje, amikor el fogom taposni a kígyó (a sátán) fejét.

Gyermekeimnek tudniuk kell, hogy szeretett Fiam mennyire szereti és dédelgeti őket. Arra sürgetem őket, hogy nyissák meg a szívüket, és mutassák meg Neki szeretetüket és együttérzésüket, amelyet megérdemel. Ő, a Megváltótok, aki önszántából fogadta el a halált a maga legkegyetlenebb formájában, azért, hogy megmentsen benneteket, most meg akarja menteni ezt a generációt a sátán csapdáitól.

Ő, a csaló, nevet gyermekem, mert tudja, hogy értékes lelkeket sikerült neki ellopnia. Most imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt meghallgassák Fiamat, és hogy a megmentés Ajándékát alázattal és tárt karokkal fogadják.

Ne feledjétek, hogy mint Édesanyátok, mindig kegyelemért fogok könyörögni gyermekeim számára. Könnyeim azokért folynak, akik nem akarják meghallani az Igazságot, mert ezeket a szerencsétlen lelkeket csak az állandó ima által lehet megmenteni.

Szerető Édesanyátok: A Szomorúság Királynője”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-uzenete-en-mar-csak-nehany-alkalommal-fogok-megjelenni-vilagban

 

 

———-

Római katolikus:

2021-08-03

18. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mózes negyedik könyvéből
Mózes nagyobb a prófétáknál: Isten Mózest testvéreivel szemben is megvédelmezi.
A pusztai vándorlás során Mirjám és Áron lázadozni kezdtek Mózes ellen annak etióp felesége miatt. Ilyeneket mondtak: „Hát csak Mózessel beszélt az Úr? Nemde mivelünk is hasonlóképpen beszélt?”
Amikor az Úr ezt meghallotta – Mózes ugyanis a legszelídebb férfiú volt a föld összes lakói között –, azonnal szólt Mózeshez, Áronhoz és Mirjámhoz: „Ti, hárman menjetek oda a Szövetség sátrához!” Amikor odaértek, az Úr leszállóit a felhőoszlopban, megállt a sátor bejáratánál, és odaszólította Áront meg Mirjámot. Miután azok odamentek, így szólt hozzájuk: „Halljátok szavamat!
Ha valaki az Úr prófétája köztetek, annak látomásban jelenek meg, vagy álomban szólok hozzá. Ámde Mózes, az én szolgám, nem ilyen. Ő az én házamban egészen otthonos, azért vele szemtől szemben beszélek. Ő nyíltan és nem rejtélyekben vagy jelképekben látja az Urat. Hogyan mertétek mégis gyalázni Mózest, az én szolgámat?” Aztán haragra gerjedve irántuk, eltávozott onnan.
Amint a felhőoszlop eltávozott a sátor fölül, Mirjám a leprától fehér lett, mint a hó. Amikor Áron meglátta, hogy a lepra ellepte Mirjámot, könyörögve fordult Mózeshez: „Kérlek, uram, ne ródd fel nekünk ezt a bűnt, melyet esztelenül elkövettünk! Ne legyen olyan, mint az idétlen magzat, akit anyja elvetélt! Nézd, teste felét már megemésztette a lepra!”
Mózes erre így imádkozott az Úrhoz: „Kérlek, Istenem, gyógyítsd meg őt!”
Ez az Isten igéje.

Szám 12,1-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk! (Vö. 3a vers. – 1 D2 tónus
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!
E: Gonoszságomat beismerem, * szüntelenül előttem lebeg bűnöm.
Egyedül csak ellened vétettem, * ami színed előtt gonosz, olyat tettem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!
E: Te feddhetetlen vagy döntéseidben, * és igazságos, amikor ítélsz,
íme, én bűnben születtem, * anyám vétekben fogant engem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Könyörülj, Urunk, Istenünk, * mert nagy a vétkünk!
Zsolt 50,3-4.5-6a.6bc-7.12-13

ALLELUJA
Mester, te vagy az Isten Fia, * te vagy Izrael királya. Jn 1,49b – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a vízen járva tanúságot tesz isteni hatalmáról.
Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy tetszés szerint – különösen az „A” évben, amikor az előbbi evangéliumot hétfőn olvastuk:

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus szemében egyedül a belső, az erkölcsi tisztaság számít.
Egy alkalommal Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz. Megkérdezték tőle: „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Evés előtt ugyanis nem mosnak kezet.” Jézus erre magához hívta a népet, és így szólt: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi az embert tisztátalanná, ami a szájába kerül, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.”
Ekkor hozzáléptek tanítványai, és így szóltak: „Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?” Jézus ezt válaszolta: „
Tövestől kitépik mindazt a növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 14,22-36 vagy Mt 15,1-2.10-14

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-03