Én nem fogom megengedni azoknak, akik a Paradicsomomba jönnek, hogy elszenvedjék a fizikai halál fájdalmát

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Követőim most kapták meg a közbenjárás ajándékát

2011. augusztus 12. péntek; 23:45

Szeretett leányom, követőim szeretete erőt ad Nekem. Örömkönnyeket hullatok, amikor azon követőim szeretetét látom, akik körbe vesznek és imáikkal átölelnek téged. Leányom, a Szentlélek Ajándéka által ők arra vannak elhívatva, hogy eme fontos üzenetek által Legszentebb Szavaimat hirdessék a világnak.

Ha csak a többi lelkek lélek is, akik Engem követnek, és tudják, hogy Én különböző prófétáim által kommunikálok, kinyitnák a szemüket, és meghallanák, amit mondani szeretnék, akkor imáik azoknak a szegény lelkeknek a javát szolgálnák, akiknek a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük.

Szeretetem hűséges követőimen keresztül beragyogja az egész világot. Szeretetem Fénye, amely rajtuk keresztül világít, éppen most nagyon sok megtéréshez vezet az egész világon. Gyermekeim talán nem tudják, mégis ebben a hónapban lelkek milliói lesznek megmentve szeretett követőim hűsége által. Ők, az Én drága gyermekeim, ebben az augusztusi hónapban, a lelkek megmentésének a hónapjában, követték az imára és a hűségre tett felszólításomat. Mondd meg gyermekeimnek, hogy imáik és böjtjeik által sok boldogságot hoztak Atyám gyengéd Szívébe. Bőséges kegyelmek áradnak most ezekre a drága, szent lelkekre, akik a közbenjárás ajándékát kapták meg azokért a lelkekért, akik különben elvesznének.

Mennyire vágyom arra, hogy közülük mindegyiket szorosan Szent Szívemre öleljem, hogy megmutathassam nekik, hogy mennyire Szeretem őket. Ők olyan bátrak, olyan hűségesek, és időről időre történő bűnös elhajlásaiktól eltekintve, mégis olyan jók. Szívüket és lelküket Irgalmam árasztja el, és értékes hadseregemet a Szentlélek fogja győzelemre vinni, hogy segítsen Nekem minél több lélek megszerzésében.

A ti szeretett hűséges Megváltótok,

Az Emberiség Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/kovetoim-most-kaptak-meg-kozbenjaras-ajandekat

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának. …”
https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

————
Ortodox (Görög keleti):

„28 De ha valaki azt mondja nektek: “Ez bálványáldozati hús”, ne egyétek meg: amiatt, aki erre figyelmeztetett, és a lelkiismeret miatt.

29 Lelkiismeretről beszélek, de nem a sajátunkról, hanem a másikéról. Mert miért vádolja az én szabadságomat a másik lelkiismerete?

30 Ha én hálával eszem, miért kárhoztatnának engem azért, amiért én hálát adok?

31 Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!

32 Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának;

33 mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.

11.1 Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak.

Az asszonyok fejének befedése

2 Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek.

Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten.

4 Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére.

5 De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna.

6 Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét.

7 Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Isten képe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége.”

 

Követőim most kapták meg a közbenjárás ajándékát

2011. augusztus 12. péntek; 23:45

Szeretett leányom, követőim szeretete erőt ad Nekem. Örömkönnyeket hullatok, amikor azon követőim szeretetét látom, akik körbe vesznek és imáikkal átölelnek téged. Leányom, a Szentlélek Ajándéka által ők arra vannak elhívatva, hogy eme fontos üzenetek által Legszentebb Szavaimat hirdessék a világnak.

Ha csak a többi lélek is, akik Engem követnek, és tudják, hogy Én különböző prófétáim által kommunikálok, kinyitnák a szemüket, és meghallanák, amit mondani szeretnék, akkor imáik azoknak a szegény lelkeknek a javát szolgálnák, akiknek a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük.

Szeretetem hűséges követőimen keresztül beragyogja az egész világot. Szeretetem Fénye, amely rajtuk keresztül világít, éppen most nagyon sok megtéréshez vezet az egész világon. Gyermekeim talán nem tudják, mégis ebben a hónapban lelkek milliói lesznek megmentve szeretett követőim hűsége által. Ők, az Én drága gyermekeim, ebben az augusztusi hónapban, a lelkek megmentésének a hónapjában, követték az imára és a hűségre tett felszólításomat. Mondd meg gyermekeimnek, hogy imáik és böjtjeik által sok boldogságot hoztak Atyám gyengéd Szívébe. Bőséges kegyelmek áradnak most ezekre a drága, szent lelkekre, akik a közbenjárás ajándékát kapták meg azokért a lelkekért, akik különben elvesznének.

Mennyire vágyom arra, hogy közülük mindegyiket szorosan Szent Szívemre öleljem, hogy megmutathassam nekik, hogy mennyire Szeretem őket. Ők olyan bátrak, olyan hűségesek, és időről időre történő bűnös elhajlásaiktól eltekintve, mégis olyan jók. Szívüket és lelküket Irgalmam árasztja el, és értékes hadseregemet a Szentlélek fogja győzelemre vinni, hogy segítsen Nekem minél több lélek megszerzésében.

A ti szeretett hűséges Megváltótok,

Az Emberiség Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/kovetoim-most-kaptak-meg-kozbenjaras-ajandekat

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.

25 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.

26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?

27 Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.

28 Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országával.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Corinthians%2010:28-11:7;%20%20%20%20Matthew%2016:24-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/12

 

„ Én nem fogom megengedni, hogy azok, akik a Paradicsomomba jönnek, elszenvedjék a fizikai halál fájdalmát

2014. április 23. szerda, 15:30

Szeretett követőim, Én gyöngéden szeretett kicsinyeim, kérlek, vegyetek tudomást arról, hogy Én nem fogom megengedni azoknak, akik a Paradicsomomba jönnek, hogy elszenvedjék a fizikai halál fájdalmátez az Én Ajándékom ezen áldott nemzedék számára. Ez az átmenet ebből a világból, amelyben éltek, az Új Paradicsomomba egy szempillantás alatt fog megtörténni; ilyen Nagy az Én Szeretetem irántatok. A Nagy Nap előtt fel kell készítenem benneteket, hogy mindannyian örököljétek majd Királyságomat. Az igaz, hogy nem kellene kitennem benneteket ezeknek a megpróbáltatásoknak, amelyeket most elviseltek, vagy azoknak, amelyek a jövőben várnak rátok. …”

https://masodikeljovetel.hu/en-nem-fogom-megengedni-hogy-azok-akik-paradicsomomba-jonnek-elszenvedjek-fizikai-halal-fajdalmat

———-

Római katolikus:

2021-08-12

19. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Józsue könyvéből
A választott nép megérkezik az ígéret földjére, és száraz lábbal átkel a Jordán folyón.
Mózes halála után az Úr így szólt Józsuéhoz: „Mától fogva felmagasztallak az egész nép előtt: Tudják meg, hogy veled leszek, mint ahogy Mózessel is voltam. Add ki a parancsot a Szövetség ládáját vivő papoknak, hogy álljanak meg a vízben, ha eljutnak a Jordán partjához!”
Józsue ekkor így szólt a néphez: „Jöjjetek ide, és halljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavát!” Majd így folytatta: „Abból fogjátok megtudni, hogy az Úr, az élő Isten közöttetek van, és elűzi színetek elől a kananeusokat, hogy íme, az egész földkerekség Urának Szövetségládája előttetek megy át a Jordánon. Amint a papok, akik az Úrnak, a földkerekség Istenének ládáját viszik, talpukkal a Jordán folyó vizét érintik, a lefelé folyó víz lefolyik és elfogy, a felülről jövő pedig egy tömegben megáll.”
A nép tehát elindult sátraiból, hogy átkeljen a Jordánon, a Szövetség ládáját vivő papok pedig előttük mentek. Éppen aratás ideje volt, és a Jordán vize teljesen betöltötte a medrét. Amint a papok beléptek a Jordánba, és lábukat bemártották a vízbe, a felülről jövő víz egy helyben megállott, és Adom városától egészen Szártánig úgy feltornyosodott, mintha gátak között lenne; a lefelé folyó víz pedig lefolyt a Puszta tengerébe, amelyet most Holt-tengernek neveznek, míg egészen el nem fogyott. Ekkor a nép átment Jerikó felé, míg a Szövetség ládáját vivő papok száraz talajon mozdulatlanul álltak a Jordán közepén, és az egész nép átkelt a száraz folyómedren.
Ez az Isten igéje.
Józs 3,7-10a.11.13-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Alleluja. (1. szám. – 9. tónus)
Előénekes: Amikor Izrael kivonult Egyiptomból, * a barbár nép közül Jákob háza,
akkor lett Júda az ő szentélye, * és Izrael az ő országa.
Hívek: Alleluja.
E: Ezt látva meghátrált a tenger árja, * és a Jordán vize visszafordult,
a nagy hegyek, mint a kosok ugrándoztak, * és a halmok, mint a kis bárányok.
H: Alleluja.
E: Mi lelt téged, tenger, hogy meghátráltál, * és téged, Jordán vize, hogy megfordultál?
Ti, hegyek, miért ugrándoztok, mint a kosok, * és ti, halmok, mint a kis bárányok?
H: Alleluja.
Zsolt 113a,1-2.3-4.5-6

ALLELUJA
Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * igazságaidra taníts meg engem! Zsolt 118,135 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Bocsássunk meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsát nekünk!
Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer.
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: »Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek.« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,21–19,1

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-12