Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

A mennyországot választom II.2010.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-mennyorszagot-valasztom-ii.2010.-pIlmmX919dmYPzXl

Mennyországot válsztom II (Teljes film magyarul)

https://www.youtube.com/watch?v=6wjXDEMPMXg&t=3779s&pp=sAQA

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Drága, szeretett leányom, ki kell tartanod ebben a szenvedésben, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy amíg az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved a kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, nem fognak elmenekülni Szemeim elől. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak belépni Atyám Királyságába.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek dobva. A mások kárán nyert vagyon jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírátok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Az úrvacsora és a bálványáldozat

14 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!

15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.

16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?

17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

18 Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral?

19 De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit?

20 Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben.

21 Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

22 Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?”

 

 

 

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Drága, szeretett leányom, ki kell tartanod ebben a szenvedésben, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy amíg az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved a kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, nem fognak elmenekülni Szemeim elől. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak belépni Atyám Királyságába.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek dobva. A mások kárán nyert vagyon jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírátok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

 

„20 Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

21 Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

22 Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A12-22%3B+++++Matthew+16%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/11

 

———-

Római katolikus:

2021-08-11

19. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Nébó hegyén meghal Mózes, Izrael vezére és legnagyobb prófétája.
Ama napokban Mózes fölment Moáb síkságáról Nébó hegyére, a Jerikóval szemben fekvő Fászga hegység csúcsára. Az Úr megmutatta neki az egész országot: Gálaádot egészen Dán földjéig, egész Neftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a tenger partjáig, a Délvidéket és a pálmafák városának, Jerikónak terjedelmes rónaságát egészen Szegorig.
Majd így szólt hozzá az Úr: „Ez az a föld, amelyet esküvel ígértem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy utódaiknak adom. Szemeddel láthatod, de oda be nem mehetsz.” Az Úr rendelése szerint ott, Moáb földjén halt meg Mózes, az Úr szolgája. Az Úr temette el Moáb földjén egy völgyben, Bethfegorral szemben. Ezért nem ismeri senki se a sírját mind a mai napig.
Mózes százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme nem volt homályos, és ereje nem fogyatkozott meg. Népe harminc napig siratta őt Moáb síkságán, míg le nem teltek siratásának és gyászolásának napjai.
Ekkor Józsue, Nun fia eltelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette a kezét. A nép hallgatott is rá, vagyis úgy cselekedtek, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek. De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. Nem volt hozzá hasonló, akit az Úr azért küldött, hogy jeleket és csodákat műveljen Egyiptom egész földjén a fáraó és annak összes szolgái előtt, és aki hatalmas erővel nagy csodajeleket vitt végbe az egész nép szeme láttára.
Ez az Isten igéje.
MTörv 34,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet! (Vö. 20a. és 9a. – 8. G tónus)
Előénekes: Minden föld dicsérje az Istent, * dicső nevének zsoltárt zengjetek.
Magasztaló énekkel mondjátok Istennek: * „Mily csodásak a te műveid!”
Hívek: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, * csodálatos, amit végbevitt.
Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek!
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
Zsolt 65,l-3a.5 és 8.16-17

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Testvéri intéssel megmenthetjük hibázó embertársunkat.
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait:
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot«. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,15-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-11