Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék

Igazság Könyve:

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. Miközben azzal foglalkozol, hogy kinyilvánítsd ezeket az Üzeneteket, arra kérlek, hogy bátoríts minden embert arra, akit csak ismersz, hogy minél előbb megszabaduljon bűneitől. Az nem fontos, hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és lojalitást kell mutasson mindenki Velem szemben, úgy, hogy megpróbálják helyrehozni mulasztásaikat.

Ez a cselekedet megerősíti őket a nagy esemény idején, amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen, mert mindazok, akik nincsenek kegyelmi állapotban, nem biztos, hogy ezt az eseményt túlélik.

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában.

A hamis próféta kiemelkedése

Nekik áhítatosan kell imádkozniuk, mert ti mindnyájan tanúi lesztek annak a támadásnak, amelyet Szent Helytartóm ellen követnek el. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a hamis prófétát annak ismerjék fel, aki ő valójában. Figyeljetek viselkedésére, és hogy mennyire törekszik majd arra, hogy napirenden szerepeljen. Majd figyeljétek meg, hogy félrevezetett szent szolgáim hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz, szándékai rosszindulatúak lesznek, és az a szeretet, amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani, és friss széllökésnek. Motivált lesz és tettre kész, de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától, való lesz. Ez az erő a sátántól, az ördögtől való.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nektek gyermekeim, résen kell lennetek. Szükségetek van Rám, hogy vezesselek most benneteket, főleg akkor, amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen.

Ne feledjétek el a leckét: Az Én tanításaim sohasem változnak, ugyanazok maradnak, mint mindig is voltak. Amint azt már említettem: ha észreveszitek, hogy tanításaimat manipulálják, meggyengítik, (ami biztos így lesz) vagy feltűnő módon meghamisítják, (úgy hogy teljesen ellentéte lesz tanításomnak), amikor észreveszitek, hogy megtévesztenek benneteket, akkor fordítsatok hátat és imádkozzatok Hozzám, hogy vezesselek benneteket.

Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része.

Gyermekeim, mindegy, hogy a világ melyik részén éltek, most kell felkészülnötök, mert nagyon közel van az az idő, amikor Irgalmasságom által mindenki a legértékesebb ajándékot fogja kapni. A Nagyfigyelmeztetés mindenütt megtérést fog eredményezni.

Amikor ez beteljesedik, és a Föld forgása egy pillanatra meg fog állni, akkor majd el fogják fogadni az Igazságot, amely a szeretet elterjedésében fog megnyilvánulni.

A szeretet és az általatok kisugárzó fény által a sátán követőinek nehezére fog esni, hogy gonosz viselkedésük mellett kitartsanak.

Annak ellenére, hogy ez a nagy esemény fel fog benneteket riasztani, és sok megtéréshez fog vezetni, mégis előre fel kell készülnötök.

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni.

A papok szenvedni fognak

Híveim hadserege, bátran meg fogja védeni Létezésemet. De lesznek olyanok is, akiktől a legkevésbé várnátok – beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is – hogy a gonosz és élősködői oldalára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Meg fogjátok azt is tapasztalni, hogy szent vikáriusaim, hűséges szolgáim kénytelenek lesznek hitüket megvédeni. Az a kegyetlenség, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a kegyetlenséghez, amikor Nekem kellett szembe néznem hóhéraimmal. Erre figyeljetek mind, akik Engem követtek. Ne engedjétek, hogy az árulók útjára térítsenek el benneteket, még akkor sem, ha félni fogtok. Ne higgyetek hamis ígéreteiknek. Legyetek bátrak. Imádkozzatok erőért.

Az üldöztetés nem fog sokáig tartani

Híveim, kölcsönösen erősítsétek egymást, mert még azok is, akik a legközelebb állnak hozzátok, hátat fognak fordítani a hitnek. Lehet, hogy elkülönítve, kinevetve és nyilvánosan megszégyenítve fogjátok érezni magatokat. Hagyjátok figyelmen kívül piszkálódásaikat. Vezetni és védeni foglak titeket. Ez az időszak nem tart majd hosszú ideig. A legfájdalmasabb szenvedésetek az lesz, amikor megtapasztaljátok Irántam, az Igazság iránt való hűtlenségüket.

A nem keresztény nemzetek akarnak majd irányítani

Az ima segíthet enyhíteni néhány kibontakozó katasztrofális eseményt. Azok üldöztetése, akik Bennem, vagy az Örök Atyában hisznek, olyan nemzetek által fog megtörténni, akikben nincs szeretet, főleg az Isten iránti szeretet hiányzik. Az egyetlen szeretet, ami szívükben uralkodik, az a hatalomvágy, ezért arra fognak törekedni, hogy azokat a kis számban levő országokat, ahol még az emberek boldogok, a hatalmukba kerítsék. A legfőbb céljuk az ellenőrzés: hírnevet akarnak szerezni maguknak, gazdagságra és vagyonra törekednek, mindezt a ti károtokra teszik, országaitok kárára és azokkal szemben, akik nem akarnak Engem megtagadni.

Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek a megpróbáltatásokkal szemben, de ti fogtok nyerni. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni.

Új diktátorok fellépése

A hirtelen globális változások, amelyek eddig csekély nyugtalanságnak látszottak, nemsokára háborúkká fejlődnek. A háborúk pedig élelmiszer hiányhoz vezetnek. A demokrácia hamar megszűnik, és gonosz diktatúrák alakulnak ki. Azonban ezek a diktatúrák nagyon elővigyázatosak lesznek, és úgy fognak megjelenni, mint a béke közvetítői, és mint megmentők. Annak ellenében, hogy táplálni tudjátok magatokat, a tulajdonaitokat fogják ellenőrizni, amelyeket végül is megkaparintanak maguknak. Engedélyt kell majd kérnetek tőlük ahhoz, hogy családjaitokat táplálhassátok. Ahhoz pedig, hogy utazhassatok, egy speciális formalitásra lesz majd szükségetek, ezért fel lesztek szólítva, hogy fogadjátok el a bélyeget, az Antikrisztus bélyegét. Fussatok gyermekeim! Rejtőzzetek el! Mert ez még nem minden! Azt is meg fogják határozni nektek, hogy hogyan imádkozzatok, de az nem Isten lesz, akit imádni fognak. Gyermekeim, ezek nem mások, mint a sátán hadseregei, akik lelketeket akarják ellopni.

Ti, akik hisztek Bennem, legyetek készen. Térjetek vissza Egyházaitokhoz, és imádkozzatok Istenhez, az Örök Atyához. Alkossatok imacsoportokat és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok. Könyörögjetek a megbékélés kegyelméért, hogy a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekkor lelketek állapotát alázattal el tudjátok fogadni. Nincs mitől félnetek.

Imádkozzatok családtagjaitokért és barátaitokért, gyermekeitekért és szomszédjaitokért is. Nekik is mindnyájuknak fel kell készülniük. Amikor Létezésem igazságát felismerik, nagyon sokan meg fognak térni. Sokan nem fogják tudni elviselni azt a sokkot, amikor azzal a ténnyel fognak szembesülni, ahogyan Engem bántottak. De lesznek olyanok, akiknek ez nem fog gondot okozni. Mostantól ketyeg az óra.

Könyörögjetek Hozzám segítségért

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani.

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Készülőben vannak a globális megtérések

Nyomtatóbarát változat

2011. febr. 6. vasárnap, 13:40 – 14:00 óra

Szeretett leányom, ez az üzenet egyike azoknak az utolsó üzeneteknek, amely a „Nagyfigyelmeztetés könyvében” még az első részhez tartozik.

Gyermekeim, a bekövetkező büntetések által nemsokára létezésem tudatossá fog válni számotokra. Nagyon közel van az az idő, amikor mindazokat megajándékozom, akik hisznek Istenben, a Mindenhatóban, de nemcsak őket, hanem az ateistákat is: Ez még az előtt a dicsőséges nap előtt fog bekövetkezni, amikor visszajövök, hogy megítéljem a világot.

Ez a nagy esemény meg fogja nyitni a szíveteket, és hódolattal fogtok arra a csodálatos szeretetre nézni, amelyet Irgalmasságom által mutatok meg nektek. Sokan közületek nem realizálják létezésemet és az Örök Atya létezését, ezért oly sok ártatlan lélek kell azt megértse, hogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt ti mind számíthattok Irgalmasságomra. Akkor majd egy új érzés keríti hatalmába lelketeket, független attól, hogy hogyan fogtok Engem szólítani. Legyetek hálásak, amikor ez bekövetkezik, mert a büntetések a ti megmentésetekre szolgálnak.

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

———-

Római katolikus:

2021-03-11

3. nagyböjti hét csütörtök

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Még a választott nép sem szívleli meg Isten szavát; pedig csak úgy lehet boldog, ha engedelmeskedik.
Prófétája által szól hozzánk az Úr:
Hallgassatok szavamra, és én Istenetek leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és akkor jól megy majd sorotok.
De nem fogadtak szót, és
nem figyeltek rám, hanem saját gonosz szívük szándékait követték; a hátukat fordították felém, nem az arcukat. Attól a naptól fogva, hogy atyáitok kijöttek Egyiptom földjéről, mind a mai napig egyfolytában küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat; napról napra küldtem őket. De nem hallgattak rám, és nem figyeltek szavamra; sőt még jobban megkeményítették nyakukat, gonoszabbak voltak, mint atyáik.
És ha ezt elmondod is nekik: nem fognak rád hallgatni; hívhatod őket, úgysem felelnek. Ezt mondd hát nekik: Ez az a nemzet, amely nem akar az Úrnak, az ő Istenének
szavára hallgatni, sem a fegyelmet nem vállalja. Eltűnt szívükből és szájukból a hűség!
Ez az Isten igéje.

Jer 7,23-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!” (Vö. 8. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Jöjjetek, örvendezzünk az Úrnak, * és ujjongjunk üdvünk sziklája előtt!
Dicsőítő énekkel lépjünk színe elé, * magasztaljuk őt zsoltárt zengve.
Hívek: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
E: jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk előtte, * hulljunk térdre Urunk, Alkotónk előtt,
mert ő a mi Istenünk, * mi pedig az ő népe, és kezére bízott nyáj vagyunk.
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
E: Bárcsak hallgatnátok ma az ő szavára: * „Ne keményítsétek meg szíveteket,
mint egykor Meribánál, Massza napján a pusztában, † ahol atyáitok megkísértettek engem, * próbára tettek, bár látták számos csodámat.”
H: Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy keményszívű!”
Zsolt 94,1-2.6-7.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Teljes szívvel térjetek vissza most hozzám, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * mert én jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok! Joel 2,12-13 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus szava nekünk is szól: „Aki nincs velem, ellenem van!”
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta.
Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa.
Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 11,14-23

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-11

„… Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik. …”

„… Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék. …”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek
————

Ortodox (Görög keleti):

11 Szerencsétlenek! Kain példáját követték, és mivel kívánták a pénzt, Bálám rossz útját választották. Lázadó természetük miatt úgy fognak elpusztulni, mint Kóré.[a] 12 Olyanok, mint a szennyfolt a tiszta ruhán, amikor veletek együtt vacsoráznak a helyi gyülekezetben. Szemtelenül együtt esznek veletek, de csak magukat hizlalják. Olyanok, mint a szél kergette felhők, amelyekből nem esik egy csöpp eső sem, vagy mint a terméketlen gyümölcsfák, amelyeket késő ősszel gyökerestül kivágnak — s amelyek így kétszeresen is elpusztulnak. 13 Mint ahogy a tenger vad hullámai tajtékot hánynak, úgy vannak ezek az emberek is a saját szégyenletes dolgaikkal. Olyanok, mint az eltévedt csillagok, akikre a legsűrűbb örök sötétség vár.

Énók próféciája

14 Róluk is prófétált Énók, aki Ádámtól számítva a hetedik nemzedékben élt, amikor azt mondta: „Nézzétek, eljön az Úr sok ezer szentjével együtt! 15 Eljön, hogy ítéletet tartson mindenki felett, és megbüntessen minden istentelen embert. Elítéli őket minden tettükért, amelyet Isten ellen követtek el, és minden gonosz beszédért, amelyet Isten ellen mondtak.”

16 Ezek az emberek mindenben hibát keresnek, mindig panaszkodnak, a saját kívánságaikat követik, szeretnek nagyokat mondani és haszonlesésből dicsérnek másokat.

Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!

17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.

Imádkozzatok a Szent Szellem által

20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!

22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![b]

Dicsőség Istennek

24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!”

 

 

„… Gyermekeim, ha engedtek nekik, akkor azt fogjátok megtapasztalni, hogy nagyon nehéz lesz a helyes útra visszatérni, és az is nehezetekre fog esni, hogy lépteiteket újra felém irányítsátok. Ez nagy bátorságot fog követelni tőletek a megpróbáltatásokkal szemben, de ti fogtok nyerni. Ha azért fogtok szenvedni, mert szívetek szenvedélyesen vágyik Isten, az Örök Atya szeretetére, akkor ezt örömmel fogjátok elviselni. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

 

 

 

 

 

„2 Ott így vádolták: „Megállapítottuk, hogy ez az ember félrevezeti népünket. Ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja, hogy ő a Messiás-Király.”

3 Pilátus megkérdezte Jézustól: „Te vagy a zsidók királya?”

Jézus pedig így válaszolt: „Igen, ahogy mondod.”

4 Pilátus ezt mondta a főpapoknak és az összegyűlt sokaságnak: „Semmit nem találok ebben az emberben, amivel vádolni lehetne.”

5 De azok annál inkább bizonygatták: „A tanításaival zavart okoz egész Júdeában! Az egész népet fellázítja! Galileában kedte, és most már itt is!”

Jézus Heródes előtt

6 Amikor Pilátus ezt hallotta, megkérdezte, hogy Jézus Galileából való-e. 7 Amikor megtudta, hogy Heródes hatósága alá tartozik, átküldte hozzá Jézust. Heródes azokban a napokban éppen Jeruzsálemben tartózkodott, 8 és nagyon megörült, mikor meglátta Jézust. Sokat hallott már róla, és remélte, hogy majd a szeme láttára tesz valamilyen csodát. 9 Sokáig faggatta, de Jézus egy szót sem válaszolt neki. 10 A főpapok és törvénytanítók Heródes előtt is hevesen vádolták Jézust. 11 Heródes és a katonái is megvetően bántak vele: kigúnyolták, és csúfot űzve belőle előkelő ruhát adtak rá, majd visszaküldték Pilátushoz. 12 Heródes és Pilátus ezen a napon kötöttek barátságot. Előzőleg ugyanis haragban voltak.

Pilátus halálra ítéli Jézust

13 Ekkor Pilátus maga elé hívatta a főpapokat, a zsidók vezetőit és az összegyűlt sokaságot. 14 Ezt mondta nekik: „Elém hoztátok ezt az embert, és azzal vádoljátok, hogy tanításaival félrevezeti a népet. Előttetek hallgattam ki, és úgy találtam, hogy amivel vádoljátok, abban ártatlan. 15 Elküldtem őt Heródeshez, de ő is úgy találta, hogy ez az ember nem követett el semmit, amiért büntetést érdemelne, ezért visszaküldte hozzánk. Látjátok hát, hogy semmi olyat nem követett el, amiért halált érdemelne. 16 Megkorbácsoltatom hát, azután pedig szabadon fogom bocsátani.” [17] [a]

18 Ekkor mindazok, akik Pilátus előtt összegyűltek, kiabálni kezdtek: „Őt végeztesd ki! Barabbást engedd szabadon!” 19 (Ez a Barabbás nevű fogoly részt vett a városban korábban kitört lázadásban, és gyilkosságot is elkövetett.)

20 Pilátus szabadon akarta engedni Jézust, ezért újra kihirdette, hogy elengedi. 21 De a tömeg még jobban kiabált: „Keresztre vele! Feszítsd keresztre!”

22 Pilátus harmadszor is megkérdezte: „Miért? Mi rosszat tett? Ez az ember nem bűnös! Semmit sem találtam benne, amiért halált érdemelne. Megkorbácsoltatom, és utána szabadon engedem.”

23 De a tömeg hangosan kiabálva követelte, hogy Jézust feszítsék keresztre, s így végezzék ki. Végül a kiáltozásukkal fölülkerekedtek, 24 és Pilátus engedett nekik. Kihirdette az ítéletét: teljesíti, amit követelnek tőle. 25 Kívánságuk szerint szabadon engedte Barabbást, aki lázadásért és gyilkosságért volt elítélve. Ugyanakkor elrendelte, hogy Jézust — akaratuknak megfelelően — végezzék ki.

Jézus kivégzése: a keresztre feszítés

26 Ezután Jézust a katonák elvezették. Útközben szembe jött velük egy Cirénéből való, Simon nevű férfi, aki éppen a vidékről jött a városba. A katonák kényszerítették Simont, hogy vigye a keresztfát Jézus után.

27 Nagy tömeg követte Jézust, köztük asszonyok is, akik jajgattak és siratták őt. 28 Jézus odafordult hozzájuk: „Jeruzsálemi asszonyok, ne engem sirassatok! Inkább magatokat és a gyerekeiteket sirassátok! 29 Mert eljönnek a napok, amikor azt mondják: »Milyen boldogok az asszonyok, akiknek nem lehetett gyermekük! Azok a boldogok, akik nem szültek és nem szoptattak gyermeket!« 30 A hegyeknek azt mondják majd: »Essetek ránk!«, és a domboknak: »Rejtsetek el minket!«[b] 31 Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a sorsa a kiszáradt fának?”[c]

32 A katonák Jézussal együtt két bűnözőt is elvezettek, hogy őket is kivégezzék. 33 Amikor megérkeztek arra a helyre, amelyet így neveztek: „Koponya”, ott Jézust keresztre feszítették. Ugyanezt tették a két bűnözővel is. Egyiküket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán feszítették meg.

34 Azután Jézus ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek!”[d]

A katonák sorsvetéssel elosztották maguk között Jézus ruháit. „

 

 

 

 

Amint ez az esemény bekövetkezik, új hadseregem alakul a Földön, amelyhez nemcsak híveim, hanem mindazok is tartozni fognak, akik az Igazságot meg akarják ismerni. Közületek mindazok, akik bűneik láttán bocsánatért könyörögnek, arra fognak törekedni, hogy a lelki sötétségben élők között az Igazságot elterjesszék.

Gyermekeim, ez az ajándék mégis fájdalmat fog okozni nektek, mert az Én Nevemért kigúnyolnak benneteket. Ha ez bekövetkezik, legyetek hálásak, mert ha fájdalmas eseményben lesz is részetek, éppen ebből fogjátok megtudni, hogy ti az én valódi apostolaim vagytok. Amikor eljön annak az ideje, ti együtt lesztek Velem a Paradicsomban. Kedveseim, sohase féljetek hitetek miatt. Ha csak egy pillanatra is láthatnátok mindazt a pompát, amelyet a Mennyei Atya számotokra készített elő a Paradicsomban, emberi szemetek azt a fényt nem bírnák elviselni. A Föld is Isten alkotása, és lehet bármilyen szép számotokra, és bármennyire is kötődtök hozzá, mégis elég lenne egy futólagos pillantás ahhoz, hogy máris azért az időért könyörögjetek, amikor egyesülni fogtok Velem a Paradicsomban.”

https://masodikeljovetel.hu/keszuloben-vannak-globalis-megteresek

Jézus halála

44 Délben elsötétült az ég, és délután három óráig sötétség borította az egész földet, 45 mert a Nap elhomályosult. A Templom belsejében a függöny kettéhasadt. 46 Jézus felkiáltott: „Atyám, a kezedbe teszem le szellememet.”[a] Amikor ezt kimondta, meghalt.

47 Amikor a római százados látta ezt, Istent dicsérte, és azt mondta: „Ez az ember valóban igazságos és ártatlan volt!”

48 Akik erre az eseményre kíváncsian odagyűltek, és látták mindazt, ami történt, ezután mellüket verve[b] hazamentek.

49 Akik ismerték Jézust és azok az asszonyok, akik Galileától idáig követték, egy kissé távolabb álltak, és mindezt végignézték.

Jézus temetése

50-51 Volt egy József nevű férfi, a Főtanács egyik tagja, aki a júdeai Arimátia városából származott. Jó és igazságos ember volt, aki maga is várta Isten Királyságának eljövetelét, és nem értett egyet a többiekkel, amikor a Főtanács halálra ítélte Jézust. 52 József — Jézus halála után — Pilátushoz ment, és engedélyt kért tőle, hogy Jézus holttestét eltemesse. 53 Majd levette a keresztről a testet, vászonba tekerte, és elhelyezte egy sziklasírba, amelybe még senkit sem temettek. 54 Ez az előkészület napjának végén történt, és már közel volt a szombati ünnep kezdete.

55 Az asszonyok, akik Galileától kezdve követték Jézust, Józseffel mentek, látták a sírt, és azt is, hogyan helyezték el a sziklasírba Jézus testét. 56 Azután hazamentek, és előkészítették az illatszereket, amelyeket temetésnél szoktak használni.

A szombat ünnepén azonban otthon maradtak a Törvény parancsa szerint.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude%201:11-25;%20%20%20%20Luke%2023:2-34,%2044-56&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/11

 

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben