Mostantól ketyeg az óra. – A kanóc meg van gyújtva!

Igazság Könyve:

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

Szeretett Leányom, nagy szeretettel jöttem, hogy beszéljek veled ma este. Ismerem a gyötrelmet, a kínt, amit most elszenvedsz. A szenvedés, amit most felajánlottál a lelkekért azt jelenti, hogy azok a kárhozattal szembesültek volna, ha te nem tetted volna örömmel. Leányom, ezek az üzenetek hitelesek, de neked csak imádság közben vagy imádság után szabad Velem beszélgetned. Ez fontos, mert a sátán megpróbál téged eltéríteni, ha nem vagy csendes imádságban Velem.

Világháború

Leányom, a próféciák, melyekről beszéltem neked, meg fognak történni. Az Én szeretett Helytartómnak nem sok ideje van hátra a Vatikánban a márciusban történt események alapján. További eseményeknek lesz tanúja most az emberiség, beleértve egy földrengést Európában, ami sokakat sokkolni fog. De ez a megtisztulás segíteni fog egyesíteni az embereket, ami mindenki javára lesz. Egyéb globális események, beleértve a vulkánkitörést, most fognak megtörténni, míg a Közel-Keleten zajló háború bevon más nemzeteket is. Más nyugati nemzetek kiprovokálják az oroszok és a kínaiak válaszát. Mindez világháborúba torkollik.

Ezen események súlyosságát az ima enyhítheti

Mindeközben a Nagyfigyelmeztetés hamarosan bekövetkezik. Ez megtérést fog eredményezni. A megtérés az ima által enyhítheti ezen események fokozatát és súlyosságát.

…”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. Miközben azzal foglalkozol, hogy kinyilvánítsd ezeket az Üzeneteket, arra kérlek, hogy bátoríts minden embert arra, akit csak ismersz, hogy minél előbb megszabaduljon bűneitől. Az nem fontos, hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és lojalitást kell mutasson mindenki Velem szemben, úgy, hogy megpróbálják helyrehozni mulasztásaikat.

Ez a cselekedet megerősíti őket a nagy esemény idején, amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen, mert mindazok, akik nincsenek kegyelmi állapotban, nem biztos, hogy ezt az eseményt túlélik.

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában. …”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

2011. február 7. hétfő; 22:00

Leányom, egy kissé elkalandoztál és most erőt, bizalmat és bátorságot kérsz, hogy utasításaimat teljesíteni tudd. Ez így helyes. Adjátok az időtöket Nekem, mint ahogyan azt szeretett Édesanyám kérte, hiszen lelketek tiszta kell, hogy maradjon, amikor Szavaimat közlitek.

…”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

———-

Római katolikus:

2021-03-14

Nagyböjt 4. vasárnapja

Kezdőének:
Örvendezz, Isten népe! Gyűljetek össze mind, akiknek kedves az Úr ügye. Szívből örüljetek, akik azelőtt szomorkodtatok. Vigasztalódjatok meg, mint a gyermek megnyugszik anyja kebelén. (Vö. Iz 66,10-11)

Könyörgés:
Istenünk, te szent Fiad által csodálatos módon magadhoz békítetted az emberiséget. Engedd, kérünk, hogy keresztény néped készséges önátadással és élő hittel készüljön a közelgő ünnepekre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Krónikák második könyvéből
Cidkijának, Juda utolsó királyának napjaiban nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát. Megszentségtelenítették az Úr templomát, amelyet pedig ő tett szentté Jeruzsálemben. Az Úr, atyáik Istene, követei által még jókor és ismételten elküldte hozzájuk figyelmeztetéseit. Kímélni akarta népét és a maga lakóhelyét. De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették üzeneteit, és kinevették prófétáit. Végül az Úr haragja visszavonhatatlanul népére zúdult.
Ellenségeik a templomot felgyújtották, Jeruzsálem falait lerombolták, valamennyi palotáját és minden drágaságát elhamvasztották, és teljesen elpusztították. Aki a kardtól megmenekült, az fogságba került Babilonba. Szolgái lettek a királynak és utódainak, míg uralomra nem jutott a perzsa királyság. Így teljesedett be az Úrnak Jeremiás próféta által mondott szava: Pusztaság lesz az ország és nyugodni fog hetven esztendeig, míg e nyugalom által elégtételt nem szolgáltat a megszentségtelenített szombatokért.
Az Úr teljesíteni akarta Jeremiás próféta által mondott szavát. Azért Kürosznak, a perzsák királyának első évében fölébresztette Kürosznak, a perzsák királyának lelkét. Ő a következő felhívást intézte egész birodalmához, mégpedig írásban is: „Így szól Kürosz, a perzsa király: Az Úr, az ég Istene nekem adta a föld minden országát. Ő megparancsolta, hogy templomot építsek neki a Judában fekvő Jeruzsálemben. Aki közületek az ő népéhez tartozik, legyen azzal az ő Istene, és térjen haza.”
Ez az Isten igéje.

2Krón 36,14-16.19-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha nem emlékezem meg rólad. 4g. tónus.
Előénekes: Babilon folyói mellett ültünk és sírtunk, * Sion városára emlékeztünk.
Hárfáinkat fűzfákra függesztettük, * azon a földön.
Hívek: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha nem emlékezem meg rólad.
E: Mert akik elhurcoltak minket, * dalt akartak hallani tőlünk.
Elnyomóink öröméneket követeltek tőlünk: * „Daloljatok nekünk Sion dalaiból!”
H: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha nem emlékezem meg rólad.
E: Hogyan dalolhatnánk az Úr énekeit * az idegen földön?
Ha elfelednélek téged, Jeruzsálem, * száradjon el a jobb kezem!
H: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha nem emlékezem meg rólad.
E: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha nem emlékezem meg rólad.
Ha nem Jeruzsálemet tartom * legfőbb örömömnek.
H: Ragadjon ínyemhez a nyelvem, * ha nem emlékezem meg rólad.
Zsolt 136,1-2.3.4-5.6

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim! A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket is, bűneink miatt halottakat. Így kegyelméből kaptátok az üdvösséget. Feltámasztott minket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett, hogy az eljövendő korokban Jézus Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bőségét, irántunk való jóságából.
Kegyelemből részesültetek az üdvösségben, a hit által. Ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék. Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,4-10

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Az
ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,14-21

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-14

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

Nyomtatóbarát változat

2011. március 3. 23.00

„… Itt az ideje, hogy felkészítésetek lelketeket

Az idő elérkezett. Menjetek, gyermekeim, és kezdjétek el lelketek felkészítését. Kívánjátok lelketek megszentelődését, amelyhez a Szentségekre és kegyelemre van szükség. Aztán kérjetek meg Engem, hogy karjaimba vegyelek benneteket, és könyörögjetek a megmentésetekért. Szeretetem és együttérzésem fölülmúlja képzelő erőtöket. De örvendjetek a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésekor, amely az Utolsó Ítélet előtt a legkegyelemteljesebb ajándék lesz számotokra. Legyetek hálásak, hogy ilyen csodálatos Ajándékot fogtok kapni. Mert amikor a világ minden sarkában megtérések fognak bekövetkezni, akkor lesztek valóban készen arra, hogy részesei legyetek az új Égnek és Földnek, amelyek akkor eggyé fognak válni. Ez lesz az Én Paradicsomom, a dicsőséges Örökségem, amelyre ti is jogosak vagytok, ha ti is úgy akarjátok.

Most pedig gyermekeim, várjátok a Nagyfigyelmeztetést, mert az idő egyre közeledik.

A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak


————

Ortodox (Görög keleti):

„A tanítványok üresen találják Jézus sírját

20 A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról. 2 Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”

3 Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. 4 Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. 5 Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. 6 Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. 7 Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. 8 Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. 9 Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.

Jézus megjelenik a magdalai Máriának

10 Ezután a tanítványok hazamentek, „

 

 

 

The wick has been lit! – A kanóc meg van gyújtva!

https://www.youtube.com/watch?v=Sqew6pBWNYQ&t=0s

16:42

 

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

“… Imádkozzatok családtagjaitokért és barátaitokért, gyermekeitekért és szomszédjaitokért is. Nekik is mindnyájuknak fel kell készülniük. Amikor Létezésem igazságát felismerik, nagyon sokan meg fognak térni. Sokan nem fogják tudni elviselni azt a sokkot, amikor azzal a ténnyel fognak szembesülni, ahogyan Engem bántottak. De lesznek olyanok, akiknek ez nem fog gondot okozni. Mostantól ketyeg az óra. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

 

11 Mindezt azért is mondom, mert jól tudjátok, hogy milyen időket élünk! Itt az ideje, hogy végre felébredjetek az álomból! Hiszen most már sokkal közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. 12 Az „éjszaka” már majdnem elmúlt, és közeleg a „nappal”. Dobjuk hát félre mindazokat a dolgokat, amelyek a „sötétséghez” tartoznak, és vegyük fel a világosság fegyvereit! 13 Éljünk úgy, ahogy a teljes nappali világosságban illik! Ne vegyünk részt vad mulatozásokban, se részegeskedésben, és ne kövessünk el szexuális bűnöket! Ne vétkezzünk a testünkkel! Hagyjuk abba a veszekedést, és ne irigykedjünk többé! 14 Ehelyett „öltsétek magatokra” az Úr Jézus Krisztust, és a régi emberi természetet pedig ne tápláljátok, se ne teljesítsétek a kívánságait!

Ne bírálj másokat!

14 Fogadjátok be magatok közé azokat is, akiknek a hite még gyenge, de ne vitatkozzatok velük, se ne kritizáljátok őket! 2 Van, akinek az a meggyőződése, hogy mindenféle ételt szabadon megehet.[a] Akinek viszont gyenge a hite, azt hiszi, hogy csak zöldségféléket ehet. 3 Aki tehát mindent megeszik, ne nézze le azt, aki bizonyos dolgokat nem eszik meg! De aki nem eszik meg mindent, az se ítélje el a másikat, aki mindenfélét szabadon elfogyaszt! Hiszen Isten mindkettőt magához fogadta! 4 Különben is, ki vagy te, hogy más szolgája fölött ítélkezel?! Hiszen csak az urának van joga elbírálni, hogy a szolgája jól vagy rosszul végezte a feladatát. De az Úr Jézus szolgája nem fog kudarcot vallani, mert az Úr hatalmas arra, hogy megerősítse.

 

 

 

 

 

 

14 Mert ha megbocsátjátok az embereknek bűneiket, akkor Mennyei Atyátok is megbocsát nektek. 15 De ha nem bocsátotok meg másoknak, akkor Mennyei Atyátok sem bocsát meg nektek.”

A böjtölésről

16 „Amikor böjtöltök, ne legyen szomorú az arcotok, mint a képmutatóké, akik elgyötört arckifejezésükkel mutatják, hogy böjtölnek. Igazán mondom nektek: ezzel már meg is kapták az összes jutalmukat. 17 Te azonban úgy öltözz és viselkedj, hogy 18 senki se vegye észre, amikor böjtölsz! Csak Mennyei Atyád lássa, aki titokban figyel, s ő majd megjutalmaz.”

Nem szolgálhatsz egyszerre két úrnak!

19 „Ne a földön gyűjtsetek magatoknak kincseket, ahol elpusztítja a moly, a rozsda, vagy ellopják a tolvajok és a betörők! 20 Inkább a Mennyben gyűjtsetek kincseket, mert ott sem moly, sem rozsda nem teszi tönkre, sem a tolvajok nem lopják el! 21 Mert ahol az értékeid vannak, oda húz a szíved.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++John+20%3A1-10%3B+++++Romans+13%3A11-14%3A4%3B+++++Matthew+6%3A14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/14