Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől

Igazság Könyve:

„Az ima jelentősége és ereje

2011. március 24. csütörtök; 23:00

Az oka annak, hogy próféciákat adok az, bizonyossá tegyem szeretett követőim előtt, hogy egy Isteni beavatkozásra kerül sor.

Az Isteni Szeretet Békét hoz

Sokan álhűséget mutatnak Tanításaim iránt. Mások számára ugyanez unalmas és fárasztó. Attól félnek, ha az Én példámat követik, nélkülözniük kell majd a jólétet, melyet hitük szerint az anyagi dolgok jelentenek az életükben. Nem értik, hogy az egyedüli igazi vigasztalás, melyet megtapasztalhatnak, nem más, mint az Isteni Szeretet. Ez a szeretet csak akkor jöhet be életetekbe, ha közelebb kerültök – egyszerű ima által – Hozzám és az Én Örök Atyámhoz. Amint egyszer megtapasztaljátok ezt a békét, felszabadultok az aggodalmaktól és a feszültségektől. Nincs az a hamis élénkítő (stimuláns), melynek hatása hasonlítható lenne ahhoz az örömérzéshez, melyet az Én Szívemhez közeledve éreztek. Ez a szeretet azon túl, hogy átjárja az egész testeteket, elméteket és lelketeket, lehetővé teszi számotokra, hogy szabadabb életet éljetek. Megtapasztaltok majd egy mély megelégedettséget, mely számotokra ismeretlen volt addig. Akkor majd meghökkentek azon, hogy mily kevéssé vonzó már az anyagi jólét világa. El fogjátok veszíteni az irántuk való érdeklődéseteket, és ez meg fog lepni benneteket.

Oh, gyermekeim, ha megpróbálnátok, hogy közelebb kerüljetek Hozzám, akkor végre szabadok lennétek.

Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik.

Kérlek, gyermekeim, emlékezzetek ezért az ima jelentőségére. Az erőre és a sebességre, amellyel terjed, hogy beborítsa mindazokat a szerencsés lelkeket, akiket ez a szeretetfelhő magához vonz.

…”

https://masodikeljovetel.hu/az-ima-jelentosege-es-ereje

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

ÉN, AZ ÚR, LÉLEK VAGYOK! MONDOTTAM, HOGY ÉN VAGYOK AZ EGYETLEN TÖRVÉNYHOZÓ ÉS BÍRÓ

1993. március 9.

Maranatha! Jöjj!

Az én békémet adom neked. Közel vagyok, ajtótokban állok, szeretteim! …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum784.html

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

„… A ti szerető Megváltótok, Igazságos Bírátok és Irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

———-

Római katolikus:

2021-03-26

5. nagyböjti hét péntek

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten megszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Jeremiás próféta így panaszkodik szenvedése idején:
Hallom sokak gyalázkodását: „Rettegés mindenütt! Jelentsétek föl! Följelentjük!”
Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek: „Hátha valamiképp tőrbe csalhatnánk, legyőzhetnénk, és bosszút állhatnánk rajta.”
De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak, mivel mit sem értek el.
Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. Te pedig, Seregek
Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd lássam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.
Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Ez a Isten igéje.

Jer 20,10-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem. (Vö. 7. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Szeretlek, Uram, Istenem, * és erősségem.
Menedékem és sziklaváram, * szabadítóm te vagy, Uram.
Hívek: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazom, pártfogóm és üdvöm ereje.
Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, * és megszabadulok ellenségeimtől.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: A halál örvényei körülvettek engem, * megrémített a pusztító áradat.
Az alvilág kötelékei körülfogtak, * a halál foglyul ejtett.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
E: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
Templomából meghallotta szavamat, * kiáltásom színe elé jutott.
H: Az Urat szólítottam a szenvedés idején, * és ő meghallgatott engem.
Zsolt 17,2-3a,3bc-4.5-6.7

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Csodái igazolják, hogy Jézus az Isten Fia.
Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek
Atyám nevében. Melyik jó cselekedetért akartok megkövezni engem?”
A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jó cselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: »Káromkodol!« – mert azt mondtam, hogy Isten
Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből.
Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek:
János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 10,31-42

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-26

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

A szenvedés alázatot szül, az alázat pedig lelkeket ment meg

Leányom, ahogy a világ folyamatosan megtapasztalja ezeket a felkavaró eseményeket, azok, akik elszenvedik ezeket, meg lesznek alázva. Az alázat révén menekülhetnek meg. Mindez szükséges ahhoz, hogy felkészüljön a világ Második Eljövetelemre. Ez az idő már nincs messze. Ez, leányom, híveim számára a nagy dicsőség napja lesz. Tartsd ezt a napot folyamatosan a tudatodban, mert minden korábbi szenvedést, amit az Én nevemben viseltél el, addigra már elfelejted. Mindazok a próféciák, melyeket a Jelenések könyvében előre megírtak, most teljesednek be a világ számára. Nagyon szépen kérem, hogy azok, akik megértették ezen események jelentőségét, magyarázzák el a többieknek annak fontosságát, hogy a lelkük megtisztulása érdekében bocsánatot kell kérniük Istentől. …”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

„… Többé már nem fogtok üres kétségbeesést érezni a lelketekben. Ehelyett nyugodtabbak lesztek, nem siettek már, több időtök lesz arra, hogy másokkal törődjetek, és hogy elérjétek belső békéteket. Ezt fogjátok sugározni, és mások vonzódni fognak hozzátok. Csodálkoztok majd, hogy miért. Ne féljetek, mert ez Isten kegyelmének a munkája. Amikor tele vagytok kegyelemmel, akkor az fertőző és a szeretet által átterjed másokra is. Ezután a körforgás folytatódik. …”


————

Ortodox (Görög keleti):

Vigyázz, ne ess kétségbe!

7 Ezek Áháznak, Júda királyának uralkodása idején történtek. Áház Jótám fia, ez pedig Uzzijjá fia volt.

Recín,[a] Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya[b] hadjáratot indítottak Jeruzsálem, Júda fővárosa ellen, de nem tudták elfoglalni.[c]

2 Mindez pedig így történt: Hírül vitték Áháznak, aki Dávid király utóda volt Júda trónján, hogy Arám és Izráel királyai összefogtak Júda ellen. Ennek hallatára Áház és egész népe nagyon megrémült: úgy ingadoztak, mint a fák a szélben.

3 Ekkor az Örökkévaló szólt Ézsaiásnak: „Fiaddal, Seárjásúbbal[d] együtt menjetek ki a Felső-tóhoz,[e] a csatorna végéhez, ahol a ruhafestők mezeje van. Ott fogtok találkozni Áházzal, 4 akinek ezt mondd: Vigyázz, ne ess kétségbe! Légy nyugodt, és ne félj! Ne ijedj meg Recín haragjától, se az arámi seregtől, se Remaljá fiától! Fenyegetésüknek nagyobb a füstje, mint a lángja! Ne félj tőlük! 5 Igaz, hogy ők gonosz terveket szőttek ellened és országod ellen. Igaz, hogy Arám és Izráel királyainak az a szándéka, hogy 6 megtámadják és elfoglalják Júdát, azután magukhoz csatolják, és Tábeal fiát tegyék meg királynak Júdában. 7 De az Örökkévaló Isten azt mondja:

Nem lesz abból semmi,
tervük kudarcot vall!
8 Hiszen Arám feje Damaszkusz,
Damaszkusz feje pedig Recín.
Még hatvanöt év, és Izráel királysága összedől,
népe szétszóródik és eltűnik.
9 Izráel feje Samária,
Samária feje pedig Remaljá fia.
De ha nem bíztok bennem,
ha nem hisztek szavamnak,
bizony, ti sem maradtok meg!”

Prófécia Immánuelről

10 Az Örökkévaló ismét szólt Áházhoz: 11 „Kérj magadnak jelt az Örökkévalótól, Istenedtől! Kérj jelt megerősítésül, akár olyan mélységben, mint a Seol, akár olyan magasban, mint a Menny!”[f]

12 De Áház így felelt: „Nem kérek jelt, nem teszem próbára az Örökkévalót!”

13 Ézsaiás ekkor azt mondta Áháznak: „Hallgass meg, Júda királya, és ti, az egész királyi család, akik Dávidtól származtok! Nem elég, hogy Isten embereit fárasztjátok, még Istenem türelmét is próbára teszitek! 14 Ha Áház nem kér jelt tőle, akkor Uram maga fog nektek jelt adni.

Nézzétek! A fiatal szűz gyermeket fogan,
fiút szül,[g]
és így nevezi fiát: »
Immánuel«.[h]
15 Ez a fiú vajat[i] és mézet eszik,
amíg megtanulja a rosszat elutasítani
és a jót
választani.

 

 

 

 

32 Miután Nóé elmúlt 500 éves, három fia született: Sém, Hám és Jáfet.

Az özönvíz előtt

6 Az emberek elszaporodtak és elterjedtek a földön. Isten fiainak tetszettek az emberek leányai, mert nagyon vonzónak látták őket. Akik megtetszettek nekik, azokat el is vették feleségül.

3 Akkor az Örökkévaló ezt mondta: „Ne maradjon szellemem örökké az emberben, hiszen ő csak halandó földi lény![a] Legyen hát életének ideje mindössze 120 esztendő.”[b]

4 Isten fiai elvették az emberek leányait, akik gyerekeket szültek nekik. Ezekből lettek a régi idők híres-nevezetes hősei, nagy harcosok, akik akkoriban — sőt még később is — éltek a földön.

5 Az Örökkévaló látta, hogy az ember gonoszsága az egész földön elhatalmasodott. Megvizsgálta és úgy találta, hogy az emberek szívében minden gondolat, szándék és terv mindig csak rosszra irányul. 6 Emiatt az Örökkévaló megbánta, hogy embert teremtett a földre, és bánkódott. 7 Majd az Örökkévaló elhatározta: „Eltörlöm a földről az embert, akit teremtettem! Sőt, az állatokat is elpusztítom vele együtt! Elpusztítom az embereket, a kis és nagy szárazföldi állatokat és a madarakat is, mivel már bánom, hogy megalkottam őket.”

Nóé története

8 Nóé azonban kedves volt az Örökkévalónak, ezért neki megkegyelmezett.”

 

.

 

 

11 Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni, 12 hanem azt mondja:

Istenem, rólad beszélek testvéreimnek,
és dicséreted éneklem összegyűlt testvéreimmel együtt.”[a]

13 Azt is mondja:

„Istenben bízom én”,[b]

és ezt is:

„Itt vagyok, és velem együtt a gyermekek is,
akiket Istentől kaptam.”[c]

14 Ezek a „gyermekek” közönséges hús-vér emberek. Ezért Jézus is ugyanilyen emberi testben járt a Földön. Azért kellett ennek így lennie, hogy Jézus a saját halálával legyőzze a Sátánt, aki a Halál felett uralkodik. 15 Igen, Jézus emberré lett és meghalt, hogy az embereket megszabadítsa a halálfélelemtől, amely őket egész életükben rabszolgaságban tartotta.

16 Nyilvánvaló, hogy Jézus nem az angyaloknak nyújtott segítő kezet, hanem Ábrahám utódainak. 17 Ezért kellett Jézusnak minden tekintetben hasonlóvá válnia a testvéreihez. Csak így lehetett könyörületes és hűséges Főpap, aki Istent szolgálja. Csak így szerezhette meg Isten bocsánatát a nép bűneire. 18 Jézus megtapasztalt minden kísértést és szenvedést, ezért most valóban tud segíteni azoknak, akiket ugyanezek a kísértések tesznek próbára.”

 

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Könyörögjetek Hozzám segítségért

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

 

„24 Nem sokkal ezután Erzsébet áldott állapotba került, s a következő öt hónapban ki sem mozdult a házukból. Ezt mondta: 25 „Hát így tett velem az Örökkévaló, amikor rám tekintett, és elvette meddőségem szégyenét!”

Gábrielt Isten Máriához küldi

26-27 Később, amikor Erzsébet már terhessége hatodik hónapjában volt, Isten elküldte Gábriel angyalt a galileai Názáretbe egy szűzhöz, kit Máriának hívtak. Ezt a leányt egy József nevű férfi — aki Dávid király leszármazottja volt — már eljegyezte magának feleségül, de még nem házasodtak össze. 28 Gábriel megjelent Máriának, és így köszöntötte: „Üdvözöllek! Az Örökkévaló kegyelmébe fogadott téged, és veled van.”

29 Mária megdöbbent, és zavarban volt. Azon tűnődött, vajon mit jelenthet ez a szokatlan köszöntés.

30 De az angyal így folytatta: „Ne félj, Mária, mert nagyon kedves vagy Istennek! 31 Figyelj rám! Áldott állapotba kerülsz, és fiad fog születni, akit nevezz el Jézusnak. 32 Ő hatalmas lesz, és a Magasságos Isten Fiának fogják hívni. Ősapjának, Dávidnak trónjára fogja őt ültetni Isten, az Örökkévaló. 33 Így fog uralkodni mindörökké Jákób leszármazottjai fölött, és királyi uralma soha nem ér véget.”

34 Mária ezt kérdezte: „Hogyan lehetséges ez? Hiszen én még szűz vagyok!”

35 Az angyal így válaszolt: „A Szent Szellem száll rád, és a Magasságos Isten ereje vesz körül téged. Ezért a gyermek, akit majd megszülsz, szent lesz, és Isten Fiának nevezik. 36 Nézd, a rokonod, Erzsébet is áldott állapotban van, és ez már a terhessége hatodik hónapja! Idős kora ellenére fiút fog szülni, pedig mindenki meddőnek tartotta! 37 Látod, Isten számára semmi sem lehetetlen!”

38 Mária így válaszolt: „Az Örökkévaló szolgálóleánya vagyok, történjen velem minden úgy, ahogy mondtad!” Ezután az angyal elment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%207:1-15;%20%20%20%20%20Genesis%205:32-6:8;%20%20%20%20%20Proverbs%206:20-7:1;%20%20%20%20Hebrews%202:11-18;%20%20%20%20Luke%201:24-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/26