Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének

Igazság Könyve:

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

——

Igaz Élet Istenben:

BE FOG TELJESEDNI
DÁNIEL PRÓFÉTA
JÖVENDÖLÉSE

1994. augusztus 23.

http://www.tlig.net/hu/humsg/hum876.html

———-

Római katolikus:

2021-03-13

3. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Ozeás próféta könyvéből
Először Istenhez kell visszatérnünk, hogy rendezhessük kapcsolatainkat embertársainkkal.
Így szól a néphez az Úr prófétája:
Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott szét, de ő gyógyít is meg minket, ő sebesített meg, de Ő kötöz is be bennünket.
Életre támaszt minket két nap múlva (1), és feltámaszt a harmadik napon (2), hogy élhessünk az ő színe előtt. Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat; biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső, amely megöntözi a földet.
Így szól az Úr: „Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda?
Hűségetek olyan, mint a reggeli felhő, és mint a harmat, amely gyorsan tovatűnik. Ezért sújtottam őket a próféták szavával, ezért pusztítottam őket ajkam igéjével, ítéletem napnál világosabb. Mert irgalmat akarok, és nem áldozatot, istenismeretet várok, és nem égőáldozatot.”
Ez az Isten igéje.

Oz 6,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet! (Oz 6,6 – 1 D2 tónus)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem! † Mivel irgalmas és jóságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le bűnömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
E: Te a véres áldozatot nem kedveled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, te nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
E: Jóságodban, Uram, tégy jót Sionnal, * Jeruzsálem falait építsd fel újra.
Akkor majd elfogadod az igaz áldozatot, * az égő és a teljes áldozatot.
H: Nem áldozatot kívánok tőled, * hanem irgalmas szívet!
Zsolt 50,3-4.18-19.20-21ab

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Bár hallgatnátok ma Isten szavára: * „Népem, ne légy kemény szívű!” Zsolt 94,8ab – 12, tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki magát megalázza, azt dicsőségre emelik.
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy
irgalmas nekem, bűnösnek
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 18,9-14

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-13

(1)Az Úr mennybemenetelének ünnepélyessége”

https://www.translatetheweb.com/?from=&to=hu&dl=en&ref=trb&a=https%3A%2F%2Fbible.usccb.org%2Fbible%2Freadings%2F051321-Ascension.cfm

https://bible.usccb.org/bible/readings/051321-Ascension.cfm

(2) https://bible.usccb.org/bible/readings/061321.cfm

Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

2011. február 7. hétfő; 22:00

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon


————

Ortodox (Görög keleti):

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!

Segítsetek egymásnak!

6 Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! 2 Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének. „

 

 

 

 

 

„… „Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.”

 

 

 

 

 

19 Ezért hát teljes erővel törekedjünk azokra a dolgokra, amelyek a közöttünk lévő békességet, összhangot, egymás épülését és megerősítését szolgálják! 20 Ne romboljátok le Isten munkáját holmi ételek miatt! Mert igaz ugyan, hogy önmagában véve minden étel rituálisan „tiszta”, vagyis megehető, de mégis rosszul teszed, ha olyat eszel, amivel a testvéredet megbotránkoztatod. 21 Inkább ne egyél húst, vagy ne igyál bort, ha ezen a testvéred megütközne! Ne tegyél semmi olyat, amivel a testvéred hitét rombolod!

22 Ezekben a dolgokban a meggyőződésedet tartsd meg magadnak! Legyen ez olyan dolog, amit csak Isten ismer! Boldog és áldott, aki azt teszi, amit helyesnek tart, és emiatt nem kell utólag magát elítélnie. 23 Aki viszont úgy eszik valamit, hogy nem biztos benne, hogy ez helyes, az ítéletet von magára, mert nem a hite és meggyőződése szerint cselekedett. Mert minden, amit nem a hitünk alapján teszünk, bűn.

 

 

 

 

 

Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Fogadjátok el tehát, hogy ezek a próféciák be fognak következni. Kevesen fogják tudni majd ezt letagadni, legyen az bár az esemény alatt, vagy utána. Mégis sokan fognak Nekem hátat fordítani. Majd a nagy üldöztetés fog következni. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

25 Dicsőség Istennek, mert ő meg tud titeket erősíteni az örömüzenet által, amelyet hirdetek, és amely Jézus Krisztusról szól! Ez az a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve, 26 most azonban nyilvánosságra került a próféták írásai által. De az örökké élő Isten parancsa szerint nemcsak nekünk, hanem az összes népnek is kihirdették ezt a titkot, hogy ők is eljussanak a hitből származó engedelmességre. 27 Az egyedül bölcs Istené legyen minden dicsőség Jézus Krisztus által mindörökké! Ámen.”

 

 

 

 

 

„ Vigasztaló szavak azokhoz, kik kételkednek ezekben az üzenetekben

2011. március 6. vasárnap, 15:00

Üzeneteimet nehezen emészthetőnek fogják találni még azok a követőim is, akik azt állítják magukról, hogy hisznek Bennem. A bizonyítékok feltárulkozásakor majd újra értékelik véleményüket mindazok, akik hirdetik, hogy gyűlölnek Engem. Egyesek sírni fognak, amikor az igazság édessége láthatóvá válik számukra. Mások továbbra is kételkedni fognak, mert elkövetik azt a hibát, hogy döntéseiket emberi érvelés által próbálják meghozni. …”

https://masodikeljovetel.hu/vigasztalo-szavak-azokhoz-kik-ketelkednek-ezekben-az-uzenetekben

Az adakozásról

6 „Vigyázzatok, hogy ne az emberek szeme láttára tegyetek jót! Ne azért tegyétek, hogy mindenki lássa, különben nem kaptok semmi jutalmat Mennyei Atyátoktól!

2 Ha adsz valamit a szegényeknek, ne kürtöld szét a hírét, hogy mindenki rád figyeljen! Ezt a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék és tiszteljék őket! Igazán mondom nektek: ezzel már meg is kapták az összes jutalmukat. 3 Te azonban úgy adakozz a szegényeknek, hogy még a bal kezed se tudja, mit ad a jobb kezed! 4 Amit adsz, azt titokban add! Mennyei Atyád, aki jól látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd érte.”

Az imádkozásról

5 „Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek felállni és hangosan imádkozni a zsinagógában és az utcasarkon, hogy mindenki lássa és hallja őket! Igazán mondom nektek: ezzel már meg is kapták az összes jutalmukat. 6 Amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót, és titokban imádkozz Mennyei Atyádhoz! Ő látja, amit titokban teszel, és megjutalmaz érte!

7 Amikor imádkoztok, ne legyetek bőbeszédűek, mint azok, akik nem ismerik Istent, és azt hiszik, hogy akkor teljesül a kérésük, ha sokszor ismételgetik. 8 Ne utánozzátok őket! Mennyei Atyátok jól tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle. 9 Inkább így imádkozzatok:

»Atyánk, aki a Mennyben vagy,
legyen megszentelve a neved!
10 Jöjjön el királyi uralmad,
és akaratod teljesüljön itt a Földön is,
ahogy a Mennyben teljesül!
11 A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!
12 Bocsásd meg a bűneinket,
ahogyan mi is megbocsátottunk azoknak,
akik ellenünk vétkeztek!
13 Ne engedd, hogy kísértésekkel próbára tegyenek bennünket,
és szabadíts meg minket a gonosztól!«[a]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians%205:22-6:2;%20%20%20%20Matthew%2011:27-30;%20%20%20%20Romans%2014:19-23,%2016:25-27;%20%20%20%20Matthew%206:1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/13

 

 

 

 

————–

Tóra:

„Az égőáldozatok

1 Az Örökkévaló szólította Mózest a Találkozás Sátorából, és így szólt hozzá:[a] 2 „Ezt mondd Izráel népének: Amikor közületek valaki áldozatot hoz az Örökkévalónak, az áldozatra szánt állat a következők egyike lehet: szarvasmarha, juh, vagy kecske.

3 Ha szarvasmarhát hoz égőáldozatul, akkor az csakis ép és egészséges bika legyen. Vezesse a bikát a Találkozás Sátorának bejáratához, hogy az Örökkévaló elfogadja azt áldozatul. 4 Azután tegye a kezét az állat fejére, amelyet az Örökkévaló így elfogad égőáldozatul, hogy engesztelést szerezzen annak az embernek, aki hozta.

5 Ezután vágják le[b] a bikát ott, az Örökkévaló előtt. Az Áron rendjéből való papok pedig mutassák be áldozatul a vért az oltáron, amely a Találkozás Sátora előtt van: hintsék a vért körös-körül az oltár négy oldalára. 6 Nyúzzák meg az állatot, és vágják részeire. 7-8 Ezalatt az Áron rendjéből való papok gyújtsanak tüzet az oltáron, majd helyezzék el ezeket a részeket — a fejet és a hájat is — az égő fára. 9 A beleket és a lábszárakat azonban előbb vízben mossák meg. Azután a pap égesse el az oltáron az egész állatot. Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad.

10 Ha valaki juhot, vagy kecskét hoz égőáldozatul az Örökkévalónak, akkor az csakis ép és egészséges kos, vagy bak legyen. 11 Az oltár északi oldalánál vágják le az áldozati állatot az Örökkévaló előtt. Az Áron rendjéből való papok hintsék a vért körös-körül az oltár négy oldalára. 12 Az állat testét vágják részeire, és tegyék külön a fejét és a hájat. Majd helyezzék el ezeket a részeket — a fejet és a hájat is — az égő fára. 13 A beleket és a lábszárakat azonban előbb vízben mossák meg. Azután a pap égesse el az oltáron az egész állatot. Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad.

14 Ha valaki madarat hoz égőáldozatul az Örökkévalónak, akkor az gerle, vagy galambfióka legyen. 15 A pap vigye az oltárhoz, tekerje ki a nyakát, majd égesse el az oltár tüzén. Előbb azonban a vérét folyassa ki az oltár falára, 16 a begyét meg a farokrészét pedig mindenestül távolítsa el, és dobja az oltár keleti oldalán a hamu helyére. 17 A madarat a szárnyainál fogva hasítsa fel, de ne vágja szét két darabra. A pap égesse el a madarat egészen a tűzben, az oltáron égő fa lángjában. Égőáldozat ez, kedves illatú ajándék, amelyet az Örökkévaló szívesen fogad.

Ételáldozatok

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+1%3A1-5%3A26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Ó, szeretett leányom, ezen az estén örömmel köszöntelek figyelmességedért. Tudtam ugyan, hogy nemsokára ismét visszatérsz Hozzám, de elmaradásod kissé fájdalmas volt számomra.

Kérlek, hallgass meg figyelmesen. Tudom, hogy saját életed lefoglal téged, mégis arra kérlek, hogy próbáld megérteni azt, hogy nagyon sürgősek ezek az üzenetek. Szavaim a legfontosabb történelmi korszakban szólnak hozzád. Ez az az időszak, amikor a világ nagy változásokat fog megélni, olyat, amelyben az emberiségnek még sohasem volt része. …”

 

 

 

 

 

 

Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

2011. február 7. hétfő; 22:00 …”

21 a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.

Izráel hűtlensége

22 De nem engem hívtál segítségül, Jákób, nem értem fáradoztál, Izráel!

23 Nem nekem hoztál bárányt égőáldozatul, nem engem dicsőítettél véresáldozataiddal. Nem én voltam, akinek ételáldozatoddal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömjénezéssel fáradoztál.

24 Nem nekem vettél pénzért illatos nádat, nem engem árasztottál el véresáldozataid kövérjével. Hanem te voltál az, akinek én szolgáltam vétkeid miatt, te voltál az, akiért fáradoztam bűneid miatt.

25 Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.

26 Ha emlékeztetni akarsz, akkor törvénykezzünk! Mondd el, amivel igazolhatod magad!

27 Már ősatyád is vétkezett ellenem, és szószólóid álnokul viselkedtek.

28 Ezért vetettem el a szentély fejedelmeit, hagytam, hogy pusztítsák Jákóbot, és káromolják Izráelt.

Az Úr Lelkét ígéri népének

44.1 De most hallgass rám, szolgám, Jákób, Izráel, akit kiválasztottam!

2 Ezt mondja az Úr, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam!

3 Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.

4 Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák.

5 Egyik ezt mondja majd: Én az Úré vagyok! A másik Jákób nevére hivatkozik. A harmadik a kezébe írja: Az Úré vagyok, és dicsekedve említi Izráel nevét.

6 Ezt mondja az Úr, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten.

7 Kicsoda olyan, mint én? Szóljon, mondja meg, sorolja fel, hogy mi történt, amióta hajdan népet alkottam; és mondják el a jövendőt, ami következik.

8 Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla!

A bálványimádás bolondság

9 A bálványszobrok készítői mind hiábavalók, és amiket kedvelnek, nem érnek semmit. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért szégyent vallanak.

10 Ki formált istent, ki öntött bálványszobrot, amely semmit sem ér?

11 Akik a bálványokhoz ragaszkodnak, mind szégyent vallanak, mert maguk a mesterek is csak emberek. Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Majd megrettennek és szégyent vallanak valamennyien!

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A21+-+44%3A23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/vayikra-20210320

„ Hirdessétek üzeneteimet az egész világon

Nyomtatóbarát változat

2011. február 7. hétfő; 22:00

Öleld át ezt az ajándékot, leányom. Ne érezz ijedtséget vagy kiábrándultságot. Ez az emberiség számára egy ajándék. Ennek a hívásnak az elfogadása szenvedést hozott számodra, de nem olyan módon, ahogyan számítottál rá. Szenvedésed a kísértések miatt volt. Kétségeid visszatartottak téged attól, hogy lelkedben elfogadhasd a békét és az örömöt, amelyek a tieid lennének, ha megengednéd azt a szabadságot Nekem, hogy megfogjalak és vezesselek. Itt az ideje, leányom, hogy átadj mindent Nekem. Ajánld fel Nekem szabad akaratodat, mint ajándék, és Én az összes ajándék közül a legnagyobbat és a legédesebbet adom neked: a békét, az örömöt és Irántam való nagy Szeretetet, lényed minden részének. Gyere most, leányom. Légy az Enyém. Alkoss végre egységet Velem. Add át Nekem teljes szeretetedet, szenvedéseidet, gondjaidat és aggodalmaidat. Csak engedd el őket. Akkor és csakis akkor leszel igazán szabad, és szíved is megkönnyebbül. …”

https://masodikeljovetel.hu/hirdessetek-uzeneteimet-az-egesz-vilagon

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Nekik áhítatosan kell imádkozniuk, mert ti mindnyájan tanúi lesztek annak a támadásnak, amelyet Szent Helytartóm ellen követnek el. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a hamis prófétát annak ismerjék fel, aki ő valójában. Figyeljetek viselkedésére, és hogy mennyire törekszik majd arra, hogy napirenden szerepeljen. Majd figyeljétek meg, hogy félrevezetett szent szolgáim hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz, szándékai rosszindulatúak lesznek, és az a szeretet, amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani, és friss széllökésnek. Motivált lesz és tettre kész, de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától, való lesz. Ez az erő a sátántól, az ördögtől való …”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert