Sohase értékeljétek le a Rózsafüzér hatalmát, mert akár egyetlen csoport is, melynek tagjai rendszeresen imádkozzák a Szent Rózsafüzért, egy egész nemzetet menthet meg.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

Az emberek nem tudják, hogy mi is a lelkük valójában – erre egyszerű a válasz

2011. jún. 25., szombat; 1:30

Drága, szeretett leányom, felszentelt szolgáim, mindenhol a világon, végre hallani fogják hangodat, ott azonban néma marad, ahol feledésbe merült Isten, az Örök Atya Létezése.

Lehet, azt mondod, hogy ők nem hallják, de azért nem hallják, mert nincs hallásuk. Most légy bátor, annyi emberhez szólj, amennyihez csak lehetséges. Kérd meg az embereket, hogy hirdessék Szavam közölnivalóit. Hívd őket. Kérdezd őket. Magyarázd el nekik azt, hogy először el kell olvasniuk az Üzeneteket, mielőtt elutasítanák azokat, mert amikor megérzik azt az erőt, ami Isteni Ajkaimból ered, és amikor azt is érezni fogják, hogy a Lelkem vonzani kezdi a lelküket, csak akkor fogják végre megérteni, hogy valójában Én vagyok az, aki a világgal kommunikál.

Szomorú vagyok, leányom, azokért a széles barikádokért és megoszlásokért, amelyekkel leblokkolják minden próbálkozásainkat, úgy az Enyéimet, mint Áldott Édesanyámét, amelyek által megpróbálunk a látnokokon keresztül szólni a világhoz. A múltban az alázatot szélesebb körben gyakorolták az emberek. Ma ez a fontos tulajdonság eltűnt. E helyett most olyan a világ, ahol az emberiség intelligenciája, a csábítás, vagy a testi vonzóerő minden tekintetben elsőbbséget élvez az emberek életében. A lelkiélet halott. Leányom, olyanok az emberek, mint az üres kagylók. Kagylók, amelyeket, ha feltörnek, semmit sem érnek. Gyermekeimnek a lélek szilárdságáért kell törekedniük.

Ez nagyon sok embernek esik nehezére, főleg azoknak, akiknek lelkük emberi bölcsességgel van tele, és amelyekben csak kevés hely marad a lelki bölcsességnek.

A sátán hatására a lelkiség hiánya olyan nagymértékű lett, hogy az emberek prédává lesznek, és megnyitják lelküket a bűn előtt. A lelkiség hiánya, vagy az Istenbe vetett hit hiánya miatt a lélek ki van szolgáltatva a sátán fertőzésének. A megtévesztés királya azt hiteti el a lelkekkel, hogy a test és az elme alkotja a teljességet. Nagyon téved, mert a lelketek nélkül nem lehettek teljesek.

Mi is a lelketek valójában?

Sok ember nem tudja, hogy mi is a lelkük valójában. Nem tudják, hogy hogyan lehet a lelket megérezni, vagy felismerni. Az elmétek lenne? A lelkiismeretetek? A válasz egyszerű: a lelketek, ti vagytok. A lelketek olyan, amilyenek ti vagytok a lelkiismeretetek, a hitetek, a meggyőződésetek független ül attól, hogy ez valóban az Igazságot képviseli, vagy éppen amit ti el szeretnétek hinni. A lélek nem egy egyedülálló része a lényeteknek, gyermekeim, nem olyasmi, ami egy másik világhoz tartozik. A lélek jelen van minden ember belsejében.

A lelket a következő Tanításom szerint szemlélhetitek. Elhanyagolttá válhat a bűn miatt, amit nagyon nehéz elkerülni, de újra feltöltődhet a gyónás segítségével, vagy a lelkiismeret megvizsgálása által, és a jóra való erősfogadás által. De a lelket meg is lehet semmisíteni. Egyesek akarattal semmisítik meg lelküket a bűnbeesés által, mert teljes tudatossággal keresik ennek a világnak a gyönyöreit, vagy a kicsapongó életet. Mások pedig letagadják, hogy van lelkük. Arroganciájuk arról győzi meg őket, hogy ők mindentudók. Véleményük szerint az élet itt a Földön kezdődik, és fejeződik be.

Aztán ott vannak azok a fiatal lelkek, akik nem hibásak, mert szüleik a felnevelésük ideje alatt teljesen elhalmozták őket az anyagiakkal, holott arra egyáltalán nem is lett volna szükségük. Az ő vallásuk az anyagi nyereségen alapszik. Mialatt azon fáradoznak, hogy mindig jobban és jobban ingereljék (az anyagiakkal) őket, egyre nőni fog a becsvágyuk, már nem lesz semmi, amiért fáradozni érdemes, mígcsak szembesülni fognak a halállal. Aztán teljesen elvesznek, tanácstalanok és összezavarodottak lesznek. Azáltal, hogy bensőjükben egy utálatos érzést éreznek, megtudják, hogy mindez helytelen. A lélek szól hozzájuk, de ők nem tudják, hogy hogyan válaszoljanak. Ezek azok a lelkek, akiket meg kell mentenetek.

Felszólítok minden követőmet szerte a világon, hogy segítsenek Nekem megmenteni minden szegény gyermekemet. Tudom, hogy egy különleges nagylelkűségre szólítottalak fel benneteket. Ez egy nagy felelősség. De azáltal, hogy szent Akaratomnak eleget tesztek, megmentitek a világ nagy részét a sátán karmainak szorításából és a terrortól, amit ő kezel.

Követőim, most menjetek mind, és terjesszétek Szavamat ennek a kimerült, félrevezetett és kiábrándító világnak. Kegyelmemet egyenként mindenkire kiárasztom közületek, egyetlen megtért lélekért is, aki megszabadulhat a pokol rémületétől.

Mindnyájatokat szeretlek. Megölellek benneteket, követőim, drága gyermekeim, bárhol is vagytok a világon. Mennyi örömet szereztek naponta Nekem! Mennyi vigaszt adtok Nekem! Hozzatok Hozzám most minél több lelket.

A ti Isteni Megváltótok

Az egész emberiség Megváltója, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/az-emberek-nem-tudjak-hogy-mi-lelkuk-valojaban-erre-egyszeru-valasz

„ A Szűzanya: Sátán elveszíti hatalmát, amikor a Rózsafüzért imádkozzák

2011. jún. 25., szombat; 15:00

Gyermekem, koncentrálj mindig a Fiamra, mert szűksége van a figyelmességedre. Minden bizalmaddal Rá kell hagyatkoznod, és nem szabad megengedned soha senkinek, hogy elterelje a figyelmedet Róla.

Ő téged választott, gyermekem, mint ezen idők egyik legfontosabb hírnökét, hogy az elveszett lelkek megmeneküljenek. Mondd meg az embereknek, hogy imádkozzák az Én Legszentebb Rózsafüzéremet, sőt a nem katolikusoknak is, mert ez a legerősebb fegyver a csaló ellen, aki nyög fájdalmában, ha ezt az imát imádkozzák. A Rózsafüzér imádkozásakor az ő hatalma meggyengül. Minél több gyermekem imádkozza a Rózsafüzért, annál több lelket lehet megmenteni.

A te küldetésed, gyermekem, nagyon nehéz, sokkal keményebb, mint bármelyik prófétáé volt eddig a történelem folyamán. Ez a lelkek sötétsége miatt van az egész világon. Sohasem ereszkedett le még ilyen sötétség a világra, hiszen most gyermekeim hátat fordítanak Fiamnak, éppen Neki, aki félelmetes halált szenvedett el, hogy megmentsen benneteket. De nem csak ezt felejtették el, hanem arra is elhatározták magukat, hogy valódi Létezését megtagadják.

A ti áldott Édesanyátokhoz intézett imáitok megsebzi az ördögöt, aki összekuporodik, és elveszíti hatalmát, amikor a Rózsafüzéremet imádkozzák. Ez az a fegyver, ami Nekem adatott. Így tudok elveszett lelkeket menteni, mielőtt a sátán fejét végérvényesen eltaposnám. Sohase értékeljétek le a Rózsafüzér hatalmát, mert akár egyetlen csoport is, melynek tagjai rendszeresen imádkozzák a Szent Rózsafüzért, egy egész nemzetet menthet meg.

Mondd meg gyermekeimnek, hogy legyenek óvatosak, és ne hanyagolják el az imát, mert ha ezt megteszik, akkor teljesen megnyílnak a csaló előtt, aki bájos módon hálózza be és veszélyes ösvényre tereli őket, a sötétség felé. Vigyétek gyermekeimet a világosság felé azáltal, hogy a Szent Rózsafüzérem iránti odaadásotokat terjesztitek.

Szerető Édesanyátok, Mária, a béke Királynője

https://masodikeljovetel.hu/szuzanya-satan-elvesziti-hatalmat-amikor-rozsafuzert-imadkozzak

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

„… Mi is a lelketek valójában?

Sok ember nem tudja, hogy mi is a lelkük valójában. Nem tudják, hogy hogyan lehet a lelket megérezni, vagy felismerni. Az elmétek lenne? A lelkiismeretetek? A válasz egyszerű: a lelketek, ti vagytok. A lelketek olyan, amilyenek ti vagytok a lelkiismeretetek, a hitetek, a meggyőződésetek független ül attól, hogy ez valóban az Igazságot képviseli, vagy éppen amit ti el szeretnétek hinni. A lélek nem egy egyedülálló része a lényeteknek, gyermekeim, nem olyasmi, ami egy másik világhoz tartozik. A lélek jelen van minden ember belsejében.

A lelket a következő Tanításom szerint szemlélhetitek. Elhanyagolttá válhat a bűn miatt, amit nagyon nehéz elkerülni, de újra feltöltődhet a gyónás segítségével, vagy a lelkiismeret megvizsgálása által, és a jóra való erősfogadás által. De a lelket meg is lehet semmisíteni. Egyesek akarattal semmisítik meg lelküket a bűnbeesés által, mert teljes tudatossággal keresik ennek a világnak a gyönyöreit, vagy a kicsapongó életet. Mások pedig letagadják, hogy van lelkük. Arroganciájuk arról győzi meg őket, hogy ők mindentudók. Véleményük szerint az élet itt a Földön kezdődik, és fejeződik be. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-emberek-nem-tudjak-hogy-mi-lelkuk-valojaban-erre-egyszeru-valasz


————

Ortodox (Görög keleti):

„14 Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt.

15 Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd,

16 azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.

A törvény alatt élők bűnössége

17 Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és az Istennel dicsekszel,

18 és ismered az ő akaratát, és meg tudod ítélni, mi a helyes, mert megtanultad a törvényből;

19 és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók világossága,

20 az oktalanok nevelője, és a kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége:

21 ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz?

22 Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy?

23 Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent?

24 Bizony “miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között”, úgy amint meg van írva.

25 A körülmetélkedés valóban használ, ha megtartod a törvényt; de ha törvényszegő vagy, akkor körülmetéltséged körülmetéletlenséggé lett.

26 Ha pedig a körülmetéletlen megtartja a törvény rendelkezéseit, nem tekinti-e Isten a körülmetéletlenségét körülmetéltségnek?

27 Még a származása szerint körülmetéletlen is, aki betölti a törvényt, el fog ítélni téged azért, mert az Írás és a körülmetélés ellenére törvényszegő vagy.

28 Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve,

29 hanem az részesül dicséretben – mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem szívében a Lélek által van körülmetélve.”

 

 

„Gyermekem, koncentrálj mindig a Fiamra, mert szűksége van a figyelmességedre. Minden bizalmaddal Rá kell hagyatkoznod, és nem szabad megengedned soha senkinek, hogy elterelje a figyelmedet Róla.

Ő téged választott, gyermekem, mint ezen idők egyik legfontosabb hírnökét, hogy az elveszett lelkek megmeneküljenek. Mondd meg az embereknek, hogy imádkozzák az Én Legszentebb Rózsafüzéremet, sőt a nem katolikusoknak is, mert ez a legerősebb fegyver a csaló ellen, aki nyög fájdalmában, ha ezt az imát imádkozzák. A Rózsafüzér imádkozásakor az ő hatalma meggyengül. Minél több gyermekem imádkozza a Rózsafüzért, annál több lelket lehet megmenteni.

A te küldetésed, gyermekem, nagyon nehéz, sokkal keményebb, mint bármelyik prófétáé volt eddig a történelem folyamán. Ez a lelkek sötétsége miatt van az egész világon. Sohasem ereszkedett le még ilyen sötétség a világra, hiszen most gyermekeim hátat fordítanak Fiamnak, éppen Neki, aki félelmetes halált szenvedett el, hogy megmentsen benneteket. De nem csak ezt felejtették el, hanem arra is elhatározták magukat, hogy valódi Létezését megtagadják.

A ti áldott Édesanyátokhoz intézett imáitok megsebzi az ördögöt, aki összekuporodik, és elveszíti hatalmát, amikor a Rózsafüzéremet imádkozzák. Ez az a fegyver, ami Nekem adatott. Így tudok elveszett lelkeket menteni, mielőtt a sátán fejét végérvényesen eltaposnám. Sohase értékeljétek le a Rózsafüzér hatalmát, mert akár egyetlen csoport is, melynek tagjai rendszeresen imádkozzák a Szent Rózsafüzért, egy egész nemzetet menthet meg.

Mondd meg gyermekeimnek, hogy legyenek óvatosak, és ne hanyagolják el az imát, mert ha ezt megteszik, akkor teljesen megnyílnak a csaló előtt, aki bájos módon hálózza be és veszélyes ösvényre tereli őket, a sötétség felé. Vigyétek gyermekeimet a világosság felé azáltal, hogy a Szent Rózsafüzérem iránti odaadásotokat terjesztitek.

Szerető Édesanyátok, Mária, a béke Királynője

https://masodikeljovetel.hu/szuzanya-satan-elvesziti-hatalmat-amikor-rozsafuzert-imadkozzak

 

 

 

„33 “Hallottátok azt is, hogy megmondatott a régieknek: Ne esküdj hamisan, az Úrnak pedig add meg, amit esküvel fogadtál.

34 Én pedig azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten királyi széke,

35 se a földre, mert az lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa;

36 de ne esküdj saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajad szálát sem tudod fehérré vagy feketévé tenni.

37 Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.”

38 “Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért.

39 Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.

40 Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, engedd át neki a felsőt is.

41 Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+2%3A14-29%3B+++++Matthew+5%3A33-41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/25

 

 

———-

Római katolikus:

2021-06-25

12. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
A körülmetélés lesz a szövetség jele Isten és Ábrahám ivadékai között.
Amikor Ábrahám kilencvenkilenc esztendős lett, megjelent neki az Úr, és így szólt hozzá: „Én vagyok a mindenható Isten: járj előttem, és légy tökéletes!”
Majd ezt mondta az Isten Ábrahámnak: „Tartsátok meg szövetségemet, te és utódaid nemzedékről nemzedékre! Ez lesz a szövetségem jele közöttem és közötted meg utódaid között, amelyet meg kell tartanotok: körül kell metélni nálatok minden férfit.”
Majd ezt mondta az Úristen Ábrahámnak: „Sárait, a feleségedet ne nevezd többé Sárainak, hanem Sára legyen a neve, mert megáldom őt, és általa adok neked fiúgyermeket. Megáldom őt, hogy nemzetek és népek királyai származzanak tőle.”
Ábrahám arcra borult, de elnevette magát, mert azt gondolta: „Százesztendős embernek születhet-e gyermeke, és lehet-e anya a kilencvenesztendős Sára?” Ezért azt mondta az Istennek: „Csak Izmael maradjon életben színed előtt!”
Isten erre azt mondta neki: „Igenis, Sára, a te feleséged fog téged fiúval megajándékozni, akit nevezzél Izsáknak! Fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. Izmaellel kapcsolatban is meghallgatlak: Íme, megáldom őt és megszaporítom, sőt felette nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelem származik majd tőle, és nagy néppé teszem őt. Ám szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára fog neked ajándékozni egy esztendő múlva, ilyenkor.”
Amikor befejezte a beszédet, Isten eltávozott Ábrahámtól.
Ez az Isten igéje.
Ter 17,1.9-10.15-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat. (Vö. 4. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Boldog mindaz, ki féli az Urat, * aki az ő útjain jár.
Kezed munkájából élhetsz, * boldog leszel, és jól megy sorod.
Hívek: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
E: Feleséged olyan, mint a termő szőlőtő, * a te házad bensejében.
Fiaid olyanok, mint az olajfacsemeték, * úgy veszik körül asztalodat.
H: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
E: Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, * aki féli az Urat.
Áldjon meg az Úr Sionból, * hogy lásd Jeruzsálem jólétét életed minden napján.
H: Íme, ilyen áldásban részesül, * aki féli az Urat.
Zsolt 127,1-2.3.4-5

ALLELUJA
Krisztus gyengeségeinket magára vette, * és betegségeinket ő hordozta. Mt 8,17 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meggyógyít egy leprást.
Amikor Jézus befejezte a hegyi beszédet és lejött a hegyről, nagy sokaság követte. Ekkor odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.”
Jézus kinyújtotta kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” Erre a leprás azonnal megtisztult. Akkor Jézus így szólt hozzá: „Nézd, ne mondd el ezt senkinek se, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl azt az áldozatot, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul a gyógyulásról!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 8,1-4

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-25