Szükségem van arra, hogy Isteni Jelenlétem előtt (az Oltáriszentség) beszélgessetek Velem.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Szentségimádáskor kiáradó bőséges szeretetem megerősít és megnyugtat benneteket

2011. jún. 12., szombat; 19:00

Drága, szeretett leányom, azok a kegyelmek, amelyeket gyermekeim Szentségimádáskor kapnak, nagyon erőteljesek. Nemcsak azokat a kegyelmeket kapjátok meg, amelyek az élet szenvedéseinek leküzdésében segítenek benneteket, hanem azokat is, amelyek által megerősödik az Irántam, a ti odaadó és hűséges Megváltótok iránti szeretetetek.

Az a szeretet, amely a lelkekre árad a Szentségimádáskor, bőséggel adatik. A lelkek Kegyelmeim áradatát nagyon sokféleképpen érzékelik. Az első ajándék a béke ajándéka lelketek számára. Ezt azonnal érezni fogjátok, amint véget ér a Velem egyesülésben eltöltött idő.

Nagyon-nagyon sok gyermekem tagadja meg magától azt a temérdek Ajándékot, melyeket a Szentségimádáskor, az alatt az egy óra alatt adok, amit Jelenlétem előtt az oltárnál töltötök el. Habár a katolikusok tudatában vannak annak, hogy az Eukarisztiának milyen nagy Ereje van, mégis ezt a legfontosabb időt, amit Velem a szemlélődés által töltenek el, csak kevesen méltányolják. Egyszerűen elutasítják ezt az Ajándékot. Azt az időt, amit Rám kellene szánniuk, unalmasnak találják.

Óh, ha tudnák, hogy ez milyen erőssé tenné őket! Félelmeik és gondjaik mind eloszlanának, ha csendes, meghitt társaságot nyújtanának Nekem. Ha gyermekeim látnák azt a Fényt, ami ez alatt a különleges Szent Óra alatt átöleli a lelküket, nagyon meglepődnének.

Gyermekeim, ti ez alatt az óra alatt nagyon, nagyon közel kerültök Hozzám. Ekkor a hangotok, kéréseitek, az Irántam való szeretetetek felajánlása, mind meghallgatásra kerülnek. Gyermekeim, ez alatt az idő alatt sok csodálatos kegyelmet kaptok. Tehát, kérlek benneteket, gyermekeim, ne tagadjátok meg Tőlem azt az időt, amit az Én társaságomban kellene eltöltenetek.

A jutalmak minden aggodalomtól meg fognak szabadítani benneteket.

A jutalmak megszabadítanak benneteket aggodalmaitoktól, megkönnyítik szíveteket, elméteket és lelketeket, megnyugvást hoz nektek. Miközben az Eukarisztiát magatokhoz veszítek, megtöltöm a lelketeket. De amikor a Szentségimádáskor Hozzám jöttök, olyan mértékben foglak beburkolni benneteket, hogy Irgalmas Szeretetem áradata teljesen átitatja az elméteket, testeteket és a lelketeket. Olyan erőt fogtok érezni, amely által csendes bizalom alakul ki bennetek, amit nehéz lesz letagadni.

Most gyertek Hozzám, gyermekeim. Szükségem van társaságotokra. Szükségem van arra, hogy Isteni Jelenlétem előtt (az Oltáriszentség) beszélgessetek Velem. Szeretlek benneteket, és minden Kegyelmemmel el akarlak árasztani titeket, hogy ezáltal megtölthessétek az Én Szentséges Szívemet a lelketekkel.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szentsegimadaskor-kiarado-boseges-szeretetem-megerosit-es-megnyugtat-benneteket

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

Pál prédikál Tróászban. Eutikhosz

7 A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál prédikált nekik, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította.

8 Elég sok lámpás volt abban a felső szobában, ahol együtt voltunk.

9 Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál sokáig prédikált, és az álomtól elnehezülve leesett a harmadik emeletről, úgyhogy holtan szedték fel.

10 Ekkor Pál lement, ráborult, átölelte, és ezt mondta: “Ne zajongjatok, mert a lelke benne van.”

11 Azután felment, megtörte a kenyeret, evett, és még sokáig, egészen virradatig beszélt hozzájuk, majd útnak indult.

12 A fiút pedig élve hozták fel, és egészen megvigasztalódtak.”

 

 

„… Nagyon-nagyon sok gyermekem tagadja meg magától azt a temérdek Ajándékot, melyeket a Szentségimádáskor, az alatt az egy óra alatt adok, amit Jelenlétem előtt az oltárnál töltötök el. Habár a katolikusok tudatában vannak annak, hogy az Eukarisztiának milyen nagy Ereje van, mégis ezt a legfontosabb időt, amit Velem a szemlélődés által töltenek el, csak kevesen méltányolják. Egyszerűen elutasítják ezt az Ajándékot. Azt az időt, amit Rám kellene szánniuk, unalmasnak találják.

Óh, ha tudnák, hogy ez milyen erőssé tenné őket! Félelmeik és gondjaik mind eloszlanának, ha csendes, meghitt társaságot nyújtanának Nekem. Ha gyermekeim látnák azt a Fényt, ami ez alatt a különleges Szent Óra alatt átöleli a lelküket, nagyon meglepődnének.

Gyermekeim, ti ez alatt az óra alatt nagyon, nagyon közel kerültök Hozzám. Ekkor a hangotok, kéréseitek, az Irántam való szeretetetek felajánlása, mind meghallgatásra kerülnek. Gyermekeim, ez alatt az idő alatt sok csodálatos kegyelmet kaptok. Tehát, kérlek benneteket, gyermekeim, ne tagadjátok meg Tőlem azt az időt, amit az Én társaságomban kellene eltöltenetek. …”

https://masodikeljovetel.hu/szentsegimadaskor-kiarado-boseges-szeretetem-megerosit-es-megnyugtat-benneteket

 

10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit.

11 Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.”

A másik Pártfogó ígérete

12 “Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek,

13 és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban;

14 ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.”

15 “Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat,

16 én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké:

17 az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.”

18 “Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.

19 Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.

20 Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.

21 Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+20%3A7-12%3B+++++John+14%3A10-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/12

 

„… Most gyertek Hozzám, gyermekeim. Szükségem van társaságotokra. Szükségem van arra, hogy Isteni Jelenlétem előtt (az Oltáriszentség) beszélgessetek Velem. Szeretlek benneteket, és minden Kegyelmemmel el akarlak árasztani titeket, hogy ezáltal megtölthessétek az Én Szentséges Szívemet a lelketekkel.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/szentsegimadaskor-kiarado-boseges-szeretetem-megerosit-es-megnyugtat-benneteket

 

———-

Római katolikus:

2021-06-12

10. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten bűneinkért való áldozattá tette Krisztust, hogy általa megigazuljunk.
Testvéreim!
Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Nem tartja számon vétkeinket. Sőt, ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga int benneteket általunk.
Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel. Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart mindörökké.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van az ég a földtől, * oly nagy a szeretete az őt félők iránt.
Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.8-9.11-12

ALLELUJA
Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet! Zsolt 118,36a és 29b – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megrója az égre-földre esküdöző embert.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a Földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,33-37

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-12

 

 

 

 

 

———–

Tóra:

„A tisztító víz

19.1 Azután így beszélt az Úr Mózeshez és Áronhoz:

2 Ez a törvény rendelkezése, amelyet megparancsolt az Úr: Mondd meg Izráel fiainak, hogy vigyenek neked egy hibátlan vörös tehenet, amelynek semmiféle fogyatkozása nincs, és még nem volt rajta iga.

3 Adjátok azt Eleázár papnak, és ő vitesse ki azt a táboron kívülre, és vágják le a jelenlétében.

4 Vegyen Eleázár pap vért az ujjával, és hintsen a vérből hétszer a kijelentés sátra elé.

5 Azután égessék el a tehenet a szeme láttára, a bőrét, a húsát és a vérét a ganéjával együtt égessék el.

6 Vegyen a pap cédrusfát, izsópot és karmazsin fonalat, és dobja a tehén égő részei közé.

7 Azután mossa ki ruháját a pap, mosakodjék meg vízben, majd menjen be a táborba, de tisztátalan lesz a pap estig.

8 Mossa ki vízben a ruháját az is, aki elégette a tehenet, és mosakodjék meg vízben, de tisztátalan lesz estig.

9 Egy tiszta ember szedje össze a tehén hamvát, helyezze el a táboron kívül egy tiszta helyre, és legyen az Izráel fiai közösségéé, hogy vétektől megtisztító vizet készítsenek vele.

10 De mossa ki a ruháját az, aki összeszedi a tehén hamvát, és legyen tisztátalan estig. Örök rendelkezés legyen ez Izráel fiai és a köztük tartózkodó jövevények részére.

11 Ha valaki megérint bármely emberi holttestet, tisztátalan lesz hét napig.

12 Az ilyen tisztítsa meg magát azzal a vízzel a vétektől a harmadik és a hetedik napon, akkor tiszta lesz. De ha nem tisztítja meg magát a harmadik és a hetedik napon, akkor nem lesz tiszta.

….

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%20Numbers%2019:1-22:1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„Jeftét vezérré választják

11.1 A gileádi Jefte erős vitéz volt, egy parázna nőnek volt a fia. Jeftét Gileád nemzette.

2 De amikor a felesége is szült fiakat Gileádnak, és feleségének a fiai felnőttek, azok elűzték Jeftét, és ezt mondták neki: Nem kapsz örökséget apánk házából, mert más asszony fia vagy.

3 Jefte elmenekült testvérei elől, és Tób földjén telepedett le. Gyülevész népség verődött Jefte köré, és együtt portyáztak.

4 Néhány nap múlva az ammóniak megkezdték a harcot Izráel ellen.

5 Amikor megkezdődött a harc az ammóniak és Izráel között, elmentek Gileád vénei, hogy elhozzák Jeftét Tób földjéről.

6 Ezt mondták Jeftének: Jöjj, légy a vezérünk, és harcoljunk az ammóniak ellen!

7 De Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Hiszen ti gyűlöltök engem, és kiűztetek apám házából! Miért jöttetek most hozzám, amikor bajban vagytok?

8 Gileád vénei ezt felelték Jeftének: Éppen azért fordultunk most hozzád. Jöjj velünk, és harcolj az ammóniak ellen, azután légy nekünk, Gileád egész lakosságának a feje!

9 Jefte ezt mondta Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy harcoljak az ammóniak ellen, és ha az Úr hatalmamba adja őket, akkor én akarok lenni a vezetőtök.

10 Gileád vénei azt felelték Jeftének: Hallja az Úr, ami köztünk történt. Úgy fogunk cselekedni, ahogyan mondod.

11 Akkor elment Jefte Gileád véneivel. A nép pedig a maga fejévé és vezérévé tette őt. Jefte pedig mindezt elmondta az Úr színe előtt Micpában.

Jefte tárgyal az ellenséggel

12 Jefte követeket küldött az ammóniak királyához ezzel az üzenettel: Mi dolgunk van nekünk egymással? Miért jöttél ellenem, hogy harcolj országom ellen?

13 Az ammóniak királya azt felelte Jefte követeinek: Azért, mert elvette Izráel az én földemet az Arnóntól a Jabbókig és a Jordánig, amikor kijött Egyiptomból. Most tehát add vissza azt békés úton!

14 Jefte ismét követeket küldött az ammóniak királyához,

15 és azt üzente neki: Így szól Jefte: Nem vette el Izráel se Móáb földjét, se az ammóniak földjét.

16 Hiszen amikor Izráel kijött Egyiptomból, a pusztában vándorolt a Vörös-tengerig, és elérkezett Kádésba.

17 Izráel akkor követeket küldött Edóm királyához ezzel az üzenettel: Hadd vonuljak át országodon! De nem hallgatott rá Edóm királya. Móáb királyához is elküldött, de az sem engedte ezt meg. Ezért kellett Izráelnek Kádésban maradnia.

18 Azután tovább vándorolt a pusztában, megkerülte Edóm országát és Móáb országát, így érkezett el napkelet felől Móáb országához, és tábort ütött az Arnónon túl. Nem lépték át Móáb határát, mert Móáb határa az Arnón.

19 Ekkor követeket küldött Izráel Szíhónhoz, az emóriak királyához, Hesbón királyához, és ezt üzente neki Izráel: Hadd vonuljak át országodon a magam helyére!

20 De Szíhón nem hitte el, hogy Izráel csak át akar vonulni a határán, ezért összegyűjtötte Szíhón egész népét, tábort ütött Jahcánál, és megütközött Izráellel.

21 Az Úr, Izráel Istene, kezébe adta Izráelnek Szíhónt és egész népét, és megverték őket. Így vette birtokba Izráel azoknak az emóriaknak az egész földjét, akik azon a földön laktak.

22 Birtokba vették az emóriak területét az Arnóntól a Jabbókig és a pusztától a Jordánig.

23 Azért ha az Úr, Izráel Istene, maga űzte ki az emóriakat népe, Izráel elől, te akarod azt birtokba venni?

24 Nem úgy van-e, hogy amit birtokul adott neked a te istened, Kemós, az a te birtokod? Mi pedig birtokoljuk mindazoknak a földjét, akiket a mi Istenünk, az Úr űzött ki előlünk.

25 Talán te különb vagy Báláknál, Cippór fiánál, Móáb királyánál? Mert-e ő perbe szállni Izráellel, mert-e harcolni ellene?

26 Háromszáz évig lakott Izráel Hesbónban és falvaiban, Aróérban és falvaiban, meg az Arnón menti városokban, miért nem akartátok abban az időben elvenni?

27 Én tehát nem vétettem ellened. Te akarsz rosszat tenni velem azzal, hogy háborút indítottál ellenem. Az Úr, a bíró, ítéljen ma Izráel fiai és Ammón fiai között!

28 De az ammóniak királya nem hallgatott Jefte üzenetére, amelyet küldött neki.

Jefte fogadalma és győzelme

29 Ekkor az Úr lelke szállt Jeftére, és ő átvonult Gileádon és Manassén. Átvonult Gileád-Micpén, és Gileád-Micpéből vonult az ammóniak ellen.

30 Fogadalmat tett Jefte az Úrnak, és ezt mondta: Ha valóban kezembe adod az ammóniakat,

31 akkor bármi jön ki elém házam ajtaján, amikor békességgel visszatérek az ammóniaktól, az Úré lesz az, feláldozom égőáldozatul.

32 Fölvonult Jefte az ammóniak ellen, és megütközött velük. Az Úr pedig a kezébe adta őket.

33 Verte őket Aróértől fogva a Minnítbe vivő útig, húsz városon keresztül egészen Ábél-Kerámimig. Igen nagy vereség volt ez. Így kellett megalázkodniuk az ammóniaknak Izráel fiai előtt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges%2011:1%20-%2011:33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/chukat-20210619