Különösen imádkozzatok azokért a világvezetőkért, akiknek hamarosan véget ér az életük a gyűlölettel teli gonosz tettek által

vö.:
https://masodikeljovetel.hu/az-arab-vilag-felkelese-harom-vezeto-politikust-megolnek

https://masodikeljovetel.hu/masik-ket-politikai-vezeto-egyiket-akikrol-regebben-beszeltem-hamarosan-meg-fogjak-gyilkolni

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ A világban történő nézeteltéréseket az ima tudja elhárítani

2011. júl. 1., péntek; 23:00

Drága, szeretett leányom, az ima és az Irántam való hűség olyan, mint a víz, amelyet egy szomjas embernek adnak. Ha víz szűkében vagytok, akkor tovább szomjaztok, és végül, víz hiányában meg fogtok halni. Mindazoknak, akik ismernek és szeretnek Engem, és hűségesek Hozzám, a következőket mondom: Meg kell egy dolgot értenetek: ha nem veszítek továbbra is rendszeresen magatokhoz Testemet és nem imádkoztok Hozzám, akkor nagyon hamar el fogjátok veszíteni az Utánam való vágyakozásotokat is. E nélkül a vágy nélkül el fogtok távolodni Tőlem egészen addig, amíg a fejetek elfordul Tőlem a bűn kísértése miatt, amelyet a sátán ültet a lelketekbe. Amikor már nem Vagyok az életetekben valóban Jelen, akkor ti már nem az Én gyermekeim vagytok.

Legyetek résen minden időben. Az ima megvéd benneteket a bűntől. Az Irántam való hűségetek talán vonzani fogja a csalót, aki gyakran gúnyolódni fog veletek. Mégis, ha hűségetek nem állandó Irántam, akkor céltalanul fogtok bolyongani a világban.

Híveim, értsétek meg, hogy az ima sok nézeteltérést el tud hárítani a világban. Azoknak az imáknak a hatására, amelyeket ez a látnoknő és más látnokok végeztek, már meggyengültek azok a közvetlen veszélyek, amelyek a pápát fenyegették, de nem hosszú időre. Az Áldott Édesanyámhoz intézett ima hegyeket tud elmozdítani, meg tudja gyengíteni az undorító gonosztettek hatásait, beleértve azokat is, amelyek már meg voltak jövendölve, és meg tudja téríteni a bűnösöket is.

Ne feledd el a következő tanítást, leányom: Az ima a te fegyvered a csaló ellen. Küldetésedben mindenekelőtt meg kell tanulnod a rendszeres imádkozás szükségességét. A Szemlélődésben több időt kell Velem töltened, mert ha ezt nem teszed, akkor meggyengülhet a tisztánlátásod az Üzeneteimmel szemben, és hibák léphetnek fel. Légy óvatos, leányom, amikor olyasmit adnak neked, ami a jövendölések dátumára vonatkozik. Ha Én hónapokat mondok, akkor az egy éven belül bármikor bekövetkezhet. Ne téveszd össze az emberi értelmezéseket az Általam adott időzítésekkel. Én nem adtam neked semmilyen jellegzetes dátumot, csak egy irányvonalat.

Ezek a jövendölések be fognak teljesülni, de egyedül csak az Örök Atya Keze által. Bízzál jobban Bennem. Imáid és a követőim imái segíthetnek a katasztrófák késleltetésében, és egyes esetekben megakadályozzák azokat. Mindig emlékezz erre.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Mert ha ezt szívből teszitek, imáitok meghallgatásra fognak találni. Különösen imádkozzatok azokért a világvezetőkért, akiknek hamarosan véget ér az életük a gyűlölettel teli gonosz tettek által. Ezeknek, és mindazoknak, akiknek kemény szívük van, akik az embertelenség bűncselekményében vétkesek, nagy szükségük van az imáitokra. Mindig imádkozzatok a bűnösökért, mert Én minden gyermekemet szeretem, és szükségem van az imáitokra, hogy a pokol tűzétől megmenthessem őket.

A ti mindig irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilagban-torteno-nezeteltereseket-az-ima-tudja-elharitani

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

10 Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.

11 Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.

Ádám és Krisztus

12 Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett.

13 Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény.

14 Mégis úrrá lett a halál Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám vétkéhez hasonlóan estek bűnbe. Ő pedig előképe az eljövendőnek.

15 De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a vétke miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.

16 És az sem igaz, hogy a kegyelmi ajándék ugyanolyan, mint az első ember bűnbeesése. Az ítélet ugyan egyetlen eset folytán vitt a kárhozatba, a kegyelmi ajándék viszont sokak elbukásából vitt megigazulásra.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+5%3A10-16%3B+++++Matthew+8%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

„… Mindazoknak, akik ismernek és szeretnek Engem, és hűségesek Hozzám, a következőket mondom: Meg kell egy dolgot értenetek: ha nem veszítek továbbra is rendszeresen magatokhoz Testemet és nem imádkoztok Hozzám, akkor nagyon hamar el fogjátok veszíteni az Utánam való vágyakozásotokat is. E nélkül a vágy nélkül el fogtok távolodni Tőlem egészen addig, amíg a fejetek elfordul Tőlem a bűn kísértése miatt, amelyet a sátán ültet a lelketekbe. Amikor már nem Vagyok az életetekben valóban Jelen, akkor ti már nem az Én gyermekeim vagytok.

Legyetek résen minden időben. Az ima megvéd benneteket a bűntől. Az Irántam való hűségetek talán vonzani fogja a csalót, aki gyakran gúnyolódni fog veletek. Mégis, ha hűségetek nem állandó Irántam, akkor céltalanul fogtok bolyongani a világban.

Híveim, értsétek meg, hogy az ima sok nézeteltérést el tud hárítani a világban. Azoknak az imáknak a hatására, amelyeket ez a látnoknő és más látnokok végeztek, már meggyengültek azok a közvetlen veszélyek, amelyek a pápát fenyegették, de nem hosszú időre. Az Áldott Édesanyámhoz intézett ima hegyeket tud elmozdítani, meg tudja gyengíteni az undorító gonosztettek hatásait, beleértve azokat is, amelyek már meg voltak jövendölve, és meg tudja téríteni a bűnösöket is.

Ne feledd el a következő tanítást, leányom: Az ima a te fegyvered a csaló ellen. Küldetésedben mindenekelőtt meg kell tanulnod a rendszeres imádkozás szükségességét. A Szemlélődésben több időt kell Velem töltened, mert ha ezt nem teszed, akkor meggyengülhet a tisztánlátásod az Üzeneteimmel szemben, és hibák léphetnek fel. Légy óvatos, leányom, amikor olyasmit adnak neked, ami a jövendölések dátumára vonatkozik. Ha Én hónapokat mondok, akkor az egy éven belül bármikor bekövetkezhet. Ne téveszd össze az emberi értelmezéseket az Általam adott időzítésekkel. Én nem adtam neked semmilyen jellegzetes dátumot, csak egy irányvonalat.

Ezek a jövendölések be fognak teljesülni, de egyedül csak az Örök Atya Keze által. Bízzál jobban Bennem. Imáid és a követőim imái segíthetnek a katasztrófák késleltetésében, és egyes esetekben megakadályozzák azokat. Mindig emlékezz erre.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Mert ha ezt szívből teszitek, imáitok meghallgatásra fognak találni. Különösen imádkozzatok azokért a világvezetőkért, akiknek hamarosan véget ér az életük a gyűlölettel teli gonosz tettek által. Ezeknek, és mindazoknak, akiknek kemény szívük van, akik az embertelenség bűncselekményében vétkesek, nagy szükségük van az imáitokra. Mindig imádkozzatok a bűnösökért, mert Én minden gyermekemet szeretem, és szükségem van az imáitokra, hogy a pokol tűzétől megmenthessem őket.

A ti mindig irgalmas Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilagban-torteno-nezeteltereseket-az-ima-tudja-elharitani

 

Jézus lecsendesíti a tengert

23 Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai.

24 És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt.

25 Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: “Uram, ments meg minket, elveszünk!”

26 De ő így szólt hozzájuk: “Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett.

27 Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: “Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+5%3A10-16%3B+++++Matthew+8%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/01

 

„ A világban történő nézeteltéréseket az ima tudja elhárítani

2011. júl. 1., péntek; 23:00

Drága, szeretett leányom, az ima és az Irántam való hűség olyan, mint a víz, amelyet egy szomjas embernek adnak. Ha víz szűkében vagytok, akkor tovább szomjaztok, és végül, víz hiányában meg fogtok halni. … „

———-

Római katolikus:

2021-07-01

13. évközi hét csütörtök

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Áldozatával Ábrahám megmutatta, hogy hisz Istennek, és minden fölött szereti őt.
Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: „Ábrahám!” „Itt vagyok” – felelte. Akkor Isten ezt mondta neki: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Mórija földjére, és ott mutasd be égőáldozatul azon a helyen, amelyet majd mutatok neked.”
Másnap reggel Ábrahám korán fölkelt, fölnyergelte szamarát, magával vitte két szolgáját és a fiát, Izsákot. Miután fát hasogatott az égőáldozathoz, fölkerekedett, és elindult a hely felé, amelyet Isten mondott neki. A harmadik napon Ábrahám fölemelte szemét, és messziről meglátta a hegyet. Ekkor ezt mondta a szolgáknak: „Várakozzatok itt a szamárral. Én és a fiam elmegyünk imádkozni, és utána visszatérünk hozzátok.”
Ábrahám tehát fogta az égőáldozathoz szükséges fát, és feltette fiának, Izsáknak vállára, ő pedig kezébe vette a tüzet és a kést. Így mentek egymás mellett. Akkor Izsák megszólította Ábrahámot: „Atyám!” Ő ezt válaszolta: „Igen, fiam!” Erre Izsák azt mondta: „Íme, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz?” Ábrahám így felelt: „Isten majd gondoskodik a bárányról az égőáldozathoz.” Így mentek tovább egymás mellett.
Amikor megérkeztek a helyre, amelyet Isten mutatott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte fiát, és az oltárra helyezett fára tette. Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, és vette a kést, hogy feláldozza a fiát.
De az Úr angyala rászólt az égből, és ezt mondta: „Ábrahám, Ábrahám!” „Itt vagyok” – felelte. Az angyal folytatta: „Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé, és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent, hiszen egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem.” Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Odament, megfogta a kost, és feláldozta égőáldozatul fia helyett. Ábrahám így nevezte a helyet: „Az Úr gondoskodik.” Ezért mondják mind a mai napig: „A hegyen majd gondoskodik az Úr.”
Azután az Úr angyala az égből másodszor is szólt Ábrahámhoz, és mondta: „Magamra esküszöm – ez az Úr szava –, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, megáldalak téged. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál szavamra.” Ábrahám visszatért szolgáihoz. Elindultak és együtt mentek vissza Bersabéba. Ábrahám Bersabéban maradt.
Ez az Isten igéje.
Ter 22,1-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén. (9. vers – 7. b tónus)
Előénekes: Az Urat nagyon szeretem, * mert könyörgésem szavát meghallgatta.
Fülét hozzám fordította, * amely napon hozzá kiáltottam.
Hívek: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
E: A halál kötelékei körülfontak, * elértek engem az alvilág gyötrelmei.
Szorongatás és fájdalom fogott el, † ámde az Úr nevét kiáltottam, * „Uram, mentsd meg az életemet!”
H: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
E: Az Úr jóságos és igazságos, * irgalmas a mi Istenünk.
Az Úr oltalmába fogadja a kicsinyeket; * nyomorult voltam, de ő megmentett.
H: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
E: Lelkemet a haláltól megmentette, * szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól.
Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
H: Az Úr színe előtt járok, * az élők földjén.
Zsolt 114,1-2.3-4.5-6.8-9

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus a béna ember meggyógyításával bizonyítja bűnbocsátó hatalmát.
Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”
Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyernek bűneid!«, vagy ha azt mondom: »Kelj föl, és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament.
Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,1-8

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-01