Címke: vezetők

A világ vezetői most meggyorsítják terveiket a világhatalom megszerzésében.

https://konteo.blogrepublik.eu/2014/05/03/georgia-guidestones/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/videok/

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A globális csoportosulások az Antikrisztus fennhatósága alatt állnak

2011. október 5. szerda; 21:00

Drága, szeretett leányom, örömömre szolgál, hogy a Szentségimádásra szánt órák számát megnövelted. Ez így helyes, mert azok a kegyelmek, amelyeket ezért a különleges időért adni fogok neked, meg fogják erősíteni akaratodat, hogy tovább terjeszthesd Üzeneteimet.

Most, amikor egyre több gyermekem ismeri fel, hogy a világ mind politikailag, mind pedig gazdaságilag számukra felfoghatatlan módon megváltozott, nemsokára látni fogják az Igazságot. A világ vezetői – mert most róluk beszélek, akik gyáva módon elrejtőznek, oda, ahol ti nem láthatjátok őket -, most meggyorsítják terveiket a világhatalom megszerzésében.

Hadseregeket állítanak fel, fegyvereket készítenek, és mérgező anyagokat állítanak elő, és mindezt azért az egy célért, hogy gyermekeimet elpusztíthassák. Amikor az éles szemű megfigyelők nyilvánosságra hozzák az Igazságot, akkor összeesküvés elméletnek tartják azokat. Meg kell értenetek, hogy ezek a csoportosulások olyan hatalommal rendelkeznek, egy egységet alkotva a tisztesség látszata alatt, hogy képesek uralni az Igazságot, és arra is képesek, hogy eltitkolják azt a nyilvánosság szeme előtt.

Lássátok be, gyermekeim, hogy a gonosz csoportok nyilvánvaló harcot folytatnak követőim és az Egyház vezetői ellen. Még az is sikerült nekik, hogy beszivárogjanak Egyházam belsejébe. Az általuk kiköpött méreg olyan, mint egy patak, folyik és ömlik minden irányba. Olyan tervük van, mely nemcsak megtéveszt benneteket, hanem azt is akarják, hogy még a gondolkodásmódjukat is átvegyétek tőlük. Külsőleg úgy fog látszani, mintha a világot akarnák megmenteni a humanitárius erőfeszítéseik által. Kreatív megoldásaik, hogy számotokra könnyebbé tegyék az életet, olyan formát öltenek, melyek által egységre hozhatják a pénzeteket, élelmiszereteket, egészségeteket, a szociális gondoskodást és a vallást. Mindent egy hatáskör alá. Az Antikrisztus hatásköre alá.

Kérlek benneteket, utasítsátok vissza ezeknek a gonosz embereknek azon próbálkozásait, hogy gonosz terveikbe beszippantsanak benneteket, ártatlan gyermekeimet. Ők azt akarják, hogy saját beleegyezésetekkel utasítsátok vissza Istent, a Mindenható Atyát. Ha elkezdenek ellenőrizni benneteket, akkor el vagytok veszve. Ellenőrizni fogják, hogy mit esztek, hogy milyen vallási gyakorlatokon vesztek részt, és azokat a gyógyszereket, melyeket a rendelkezésetekre bocsátanak.

Imádkozzatok, imádkozzatok Istenhez, az Atyához, hogy már most vessen véget gonosz rémtetteiknek, és kérjétek meg Őt, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt mentse meg lelküket. Függetlenül fondorlatos terveiktől, nekik most a legjobban a ti imáitokra van szükségük. Ők a sátán bábui, és ezek a szegény, félrevezetett gyenge lelkek a legtöbb esetben azt sem tudják, hogy mit cselekszenek, de azt sem, hogy kinek a parancsát teljesítik.

Imádkozzátok ezekért a lelkekért az Irgalmasság Rózsafüzérét, ha tehetitek mindennap, addig, amíg csak tudjátok. Segítsetek Nekem megmenteni őket.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/globalis-csoportosulasok-az-antikrisztus-fennhatosaga-alatt-allnak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„11 Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya.

12 Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket.

13 Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak.

14 Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: “Szeresd felebarátodat, mint magadat.”

15 Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!

A test cselekedetei és a Lélek gyümölcse

16 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.

17 Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.

18 Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt.

19 A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,

20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás;

21 irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.”

 

 

 

„A képmutató ítélkezés

37 “Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.

38 Adjatok, és adatik nektek: jó, megnyomott, megrázott, megtetézett mértékkel adnak öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek.”

39 Példázatot is mondott nekik: “A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a ketten verembe?

40 A tanítvány nem feljebb való mesterénél; aki pedig teljesen felkészült, az lesz olyan, mint a mestere.

41 Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?

42 Hogyan mondhatod atyádfiának: Atyámfia, hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a saját szemedben nem látod a gerendát? Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát atyádfia szeméből.’

Amilyen a fa, olyan a gyümölcse

43 “Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és viszont nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem.

44 Mert minden fát a gyümölcséről lehet megismerni. Hiszen tüskebokorról nem szednek fügét, csipkebokorról sem szüretelnek szőlőt.

45 A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A11-21%3B+++++Luke+6%3A37-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/10/05

 

———-

Római katolikus:

2021-10-05

27. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Jónás próféta könyvéből
Ninive lakói megtérnek: szokatlan és kemény böjtöt tartanak; az Úr meg is bocsát nekik.
Jónás prófétához másodízben szólt az Úr: „Kelj fel, és indulj Ninivébe, a hatalmas városba! Hirdesd ott az igét, amelyet ajkadra adok!”
Jónás az Úr parancsára el is indult Ninivébe.
Ninive nagy város volt Isten előtt. Három nap kellett a bejárásához.
Jónás bement a városba egynapi járásnyira, és hangos szóval hirdette az Úr szavát: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive.”
A város lakói hittek Istennek, és böjtöt hirdettek. A város apraja-nagyja bűnbánati szőrruhába öltözött. Maga a király is, amikor meghallotta ezt a hírt, leszállt trónjáról, királyi palástját is letette, és ő is fölvette a bűnbánati szőrruhát. Sőt mélyen megalázkodva hamuba ült. A királynak és a város nagyjainak rendeletére kihirdették az egész városban: „Böjtöljön most minden ember, minden állat, marha és a juh: ne egyék és ne legeljen, sőt még vizet se igyék! Minden ember, minden állat öltsön szőrruhát, és harsány hangon könyörögjön az Úrhoz! A gonosz térjen jó útra, és hagyjon fel bűneivel! Így talán ránk tekint az Úr, és megbocsát: haragja lecsillapodik, s talán mégsem veszünk el.”
Amikor Isten látta bűnbánó cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjaikról, megkönyörült rajtuk, és nem bocsátotta rájuk azt a csapást, amelyet megbüntetésükre tervezett.
Ez az Isten igéje.
Jón 3,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat? 3. vers.
Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád: * Istenem, hallgass a szómra!
Füled figyeljen fel * könyörgő szavamra.
Hívek: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
E: Jobban, mint éji őr a hajnalt, * várja az Urat Izrael.
Mert az Úrnál az irgalom, † és bőséges a megváltás nála, * ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.
H: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
Zsolt 129,1-4.7-8

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus Mária és Márta házában.
Abban az időben Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,38-42

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-05

Az új világ valóság, amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok, akik ezt a valóságot nem felejtették el

Igazság Könyve:

Hordozzátok keresztemet

Nyomtatóbarát változat

2010. Jan. 16. 15 óra

A sátán napjai meg vannak számlálva

A sátán tudja, hogy itt a Földön meg vannak számlálva napjai, ezért arra fog törekedni, hogy minél több kárt okozzon. Hívei tevékenykedései felgyorsulnak, rögtön támadásba kezdenek, hogy mindenben kárt tehessenek. Szörnyű tetteik, amelyeket szemeitek előtt visznek végbe, meg fognak lepni benneteket, de csak rövid ideig fognak tartani.

Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre.

Hétköznapjaitokban is kövessétek példámat. Hordozzátok Keresztemet, még akkor is, ha túl nehéznek tűnik számotokra. Sohase féljetek felvenni keresztemet, mert csak annyit kell hordoznotok, amennyire képesek vagytok.

…”

https://masodikeljovetel.hu/hordozzatok-keresztemet

A Figyelmeztetés: Jézus második eljövetele közel van, alkalom lelketek megmentésére

Nyomtatóbarát változat

2011. január 12. szerda, 15.00

Leányom, tegnapi üzenetem szigorú volt. Sokan, miután ezt az üzenetet elolvassák, azt fogják mondani, hogy „Az Úr nem így szól hozzánk”. De ők ezt honnan is tudhatnák? Azokról a gyermekeimről beszélek, akik másoknak ki vannak szolgáltatva és szenvednek. Isteni Irgalmasságom által szólok hozzátok azért, hogy megmentésetekben segítségetekre legyek, és hogy az új Paradicsomban egyesülve, egy szent család lehessünk.

Egyetlen lelket sem szeretnék elveszíteni. Most már egyre fontosabb, hogy meghalljátok Hangomat.

A hitetleneknek nehezükre esik

Megértem, hogy sok gyermekemnek, különösen a hitetleneknek nehéz a halál utáni életben hinni. Ők kizárólag csak a világi ügyekkel foglalkoznak, a túlélésért küzdenek, közben a lelki életet annyira elhanyagolják, hogy nem tudnak már hinni az elkövetkező életben. Nekik most kell magukba szállniuk. Azt hiszik, hogy a halál után vége mindennek, hogy ez az egyetlen világ, amiért aggódniuk kell. Mennyire el vagyok keseredve ezekért a rossz útra tévelyedett lelkekért! Ha csak egy futólagos pillantást vethetnének arra, amit a Paradicsom kínál számukra, akkor napjaikat csak imával és dicsőítéssel töltenék, és hálával magasztalnának Engem és a Mennyei Atyát.

Az új világ valóság, amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok, akik ezt a valóságot nem felejtették el, és akik a mai napig mindennap imádkoznak Hozzám. Mennyire szeretem híveimet! Mégis mennyit szenvedek értük! Ezek a jámbor hívek mindent megtesznek, hogy létezésemről másokat is meggyőzzenek. Nevemért mégis kinevetik és kigúnyolják őket. Mennyire megtöri ez Szívemet!

A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért, akik elhagyták hitüket

Ha tudnátok, hogy a túlvilági lelkek mennyire vágyakoznak azokért, akik elhagyták a hitüket! Azok a hozzátartozóitok, akik Atyám békés birodalmát élvezik, állandóan imádkoznak és közbenjárnak értettek. Amit nem tudtok, az a következő: ha időt szántok arra, hogy elbeszélgessetek Velem – saját szavaitokkal – és arra kértek, hogy vezesselek benneteket, válaszolni fogok még akkor is, ha hitetek langyos. Ti pedig tudni fogjátok, hogy Én válaszoltam. Gyermekeim, forduljatok most felém és saját szavaitokkal kérjétek, hogy erősítsem meg hiteteket.

Gondoljátok át azokat a tanításokat, amelyeket ebben az üzenetben adtam nektek, és gondoljátok át a Szentírás tanításait, és tudni fogjátok, hogy milyen életet kellene élnetek. Nagyon közel az idő, amikor leleplezem irgalmasságom által mindazokat, akik nem tartották be tanításaimat, és feltárom előttük azokat a bűnöket, amelyeket életük során elkövettek.

.”

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-jezus-masodik-eljovetele-kozel-van-alkalom-lelketek-megmentesere

2011. A megtisztulás éve

Nyomtatóbarát változat

2011. Január 11. és 12-én, 23.45-től 0:30-ig

Szeretett leányom, végre újra egyesülhetünk. Az elmúlt napokban olyan mértékben alakult át lelked állapota, hogy képes legyen befogadni üzeneteimet. Ne félj szívedbe fogadni ezeket az üzeneteket, mert azok közül, amelyeket eddig a világ számára adtam, ezek a legsürgetőbbek, még akkor is, ha időigényesek.

2011-es évben megkezdődik az átalakulás, a megtisztulás folyamata, amelyet milliónyi ember, szerte a világon tanúsítani fog. Az ima segít ugyan a világ katasztrófáinak elhárításában, de most már sajnos ez nem elég ahhoz, hogy visszafogja az Örök Atya kezét, amely rövidesen lesújt az emberiségre.

Most már mindenki tisztán láthatja mindazokat a rossz tetteket, a lélek és a test szennyezettségét, amelyek a jelen világot jellemzik. Itt az idő, hogy megálljanak mindazok, akik csak a mindennapos dolgokkal vannak elfoglalva, hogy mindazt tudatosítsák, ami a szemük előtt történik.

Az ördög, a sötétség erőivel működik, és nagy pusztítást végez, ezért már a mindennapos gyilkosság is normális lett, olyannyira, hogy a tettesekkel szemben az emberiség már érzéketlené vált. Ennek a társadalomnak az egoizmus és a kapzsiság lettek az urai. Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti..

Nem nyilvánítja ki magát, de ott van minden nyílt demonstráción, amely dicsőíti a szexuális erkölcstelenséget és a súlyos testi sértéseket másokkal és önmagukkal szemben.

A luxuscikkek iránti állandó hajsza fogva tart benneteket, mert ezeket családotok jóléte fölé helyezitek. Miközben gyermekeim ezeket az üres álmokat kergetitek, az idő múlásával lassan megtapasztaljátok, hogy táplálék nélkül maradtatok. Ezek az értékek és a hasztalan dolgok nem fogják üres gyomrotokat megtölteni, sem üres lelketeket, pedig ezeket táplálni kell. Ezek táplálását csak ima által, különösképpen a szervezett csoportos ima által érhetitek el.

Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

…”

https://masodikeljovetel.hu/2011-megtisztulas-eve

„… Az új világ valóság, amit mindenkinek megígértem. Áldottak mindazok, akik ezt a valóságot nem felejtették el, és akik a mai napig mindennap imádkoznak Hozzám. Mennyire szeretem híveimet! Mégis mennyit szenvedek értük! Ezek a jámbor hívek mindent megtesznek, hogy létezésemről másokat is meggyőzzenek. Nevemért mégis kinevetik és kigúnyolják őket. Mennyire megtöri ez Szívemet!

A túlvilági lelkek vágyakoznak mindazokért, akik elhagyták hitüket

Ha tudnátok, hogy a túlvilági lelkek mennyire vágyakoznak azokért, akik elhagyták a hitüket! Azok a hozzátartozóitok, akik Atyám békés birodalmát élvezik, állandóan imádkoznak és közbenjárnak értettek. Amit nem tudtok, az a következő: ha időt szántok arra, hogy elbeszélgessetek Velem – saját szavaitokkal – és arra kértek, hogy vezesselek benneteket, válaszolni fogok még akkor is, ha hitetek langyos. Ti pedig tudni fogjátok, hogy Én válaszoltam. Gyermekeim, forduljatok most felém és saját szavaitokkal kérjétek, hogy erősítsem meg hiteteket. …”

———-

Római katolikus:

2021-01-30

3. évközi hét szombat

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A hit hősei abba az országba vágyódtak, amelyet nem emberkéz épített.
Testvéreim!
A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot.
Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet
örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy. Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.
Sára is a
hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag, vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.
Hitben hunytak el ők mind, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek.
Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik.
Ábrahám
hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Kész volt feláldozni egyszülöttjét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta:Izsák által lesznek utódaid.” Biztosra vette, hogy az Isten képes a halottakat is feltámasztani. Ezért vissza is kapta, mintegy előképül.
Ez az Isten igéje.

Zsid 11,1-2.8-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét. (Vö. 68. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Erős szabadítót támasztott minékünk, * szolgájának, Dávidnak családjából,
amint szólott a szentek szájával, * ősidők óta a próféták ajka által.
Hívek: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
E: Megszabadít az ellenség kezéből, * mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket.
Atyáinkkal irgalmat gyakorol, * hogy szent szövetségére emlékezzék,
H: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
E: az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, * hogy nekünk váltja be, amit ígért,
hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, * neki szolgálatot teljesítsünk:
Szentségben és igazságban járjunk előtte * napról napra, amíg élünk.
H: Áldott az Úr, atyáink Istene, * mert meglátogatta az ő népét.
Lk 1,69-70.71-72.73-75

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Kicsoda Jézus, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?
Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában.
Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy
csendesség lett.
Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek?
Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Ezek az evangélium igéi.

Mk 4,35-41

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-01-30

„… Miért bűntettek engem a szeretetlenséggel?

Az én gyermekeim még ennek a szép bolygónak is hátat fordítottak, amelyet az Isteni Atya, a világmindenség Megteremtője, oly nagy szeretettel ajánlott fel nektek. Mit tettetek? Miért bűntettek engem szeretetetek hiányával? Mindezt Megváltótokkal teszitek? Miért mondotok le a legfontosabb szükségletekről, vagyis arról, hogy a lelketeket tápláljátok, hogy szomjatokat oltsátok, hogy megismerjétek Atyám birodalmát, a Mennyországot, melyet örökségül ígért nektek? Gyermekeim, ti a saját üdvösségeteknek fordítotok hátat! Észre sem veszitek? Higgyétek el, hogy nem menthetlek meg benneteket, ha lelkiismereteteket most meg nem vizsgáljátok, és ha nem imádkoztok vezetésetekért.

…”
————

Ortodox (Görög keleti):

“8 Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ezt nekik és utódaiknak adja”.

Mózes vezetőket választ

9 Azután Mózes így folytatta: Abban az időben történt, hogy azt mondtam nektek: Számomra már túl nehéz feladat, hogy egyedül viseljem a kormányzás terhét. 10 Hiszen Istenünk, az Örökkévaló megszaporított benneteket, és oly sokan vagytok, mint az égen a csillagok. 11 Bárcsak még jobban megsokasítana titeket az Örökkévaló, ősapáitok Istene, hogy legyetek ezerszer ennyien, és áldjon meg benneteket, ahogyan megígérte!

 

 

„… Vezetőitek és politikusaitok hatalomvággyal vannak eltelve, és legtöbb esetben a ti jólétetek teljesen mindegy számukra. Ha az öngyilkosságok száma megszaporodik, az csak a csalótól van, az ördögtől, mert a társadalomban a kétségbeesés érzését kelti. …”

 

 

15 Választottatok minden törzsből bölcs és megbízható férfiakat, én pedig kineveztem őket vezetőkké. Közülük egyeseket 1 000, másokat 100, 50, illetve 10 harcosból álló katonai egységek parancsnokaivá tettem, illetve tisztviselőkké neveztem ki.

16 Megint másokat bíráknak jelöltem ki, és meghagytam nekik: Amikor peres ügyben kell ítéletet hoznotok, mindenkit gondosan hallgassatok ki, és igazságosan ítéljetek! Ne legyetek tekintettel arra, hogy a peres felek Izráel népéből, vagy a közöttetek lakó idegen népekből valók. 17 Ne legyetek részrehajlók: egyforma mértékkel ítéljetek, akár egyszerű nincstelen ember, akár gazdag vezető kerül elétek! Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, mert az ítélethozatal Isten ügye! Ha pedig olyan esettel találkoztok, amely számotokra túl nehéznek tűnik, akkor hozzátok elém a peres feleket, majd én ítélek közöttük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Deuteronomy%201:8-11,%2015-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 

 

„… Gyermekeim, a hit, amely a mindennapos, rendszeres ima által megerősödik, segíteni fog a rémtettek kiirtásában. Vonuljatok vissza, gyermekeim, és fedezzétek fel újra tanításaimat. Helyezzetek vissza Engem az életetekbe. Ismét vegyetek fel Engem szívetekbe, úgy, hogy karjaimba zárhassalak benneteket. Engedjétek, hogy lelki tökéletességre vezesselek benneteket, hogy amikor az Ég és Föld egyesülni látszik, készen legyetek az örök életre. …”

 

14 Nézzétek! Ami csak a világon van, az mind Istenünké, az Örökkévalóé: az ég és a legmagasabb menny, meg a föld és minden, ami ezekben van. 15 Mégis, mindezek közül csak ősapáinkat szemelte ki, őket szerette meg, és csak az ő utódaikat választotta ki magának valamennyi nép közül — vagyis bennünket! Így van ez mind a mai napig.

16 Ne makacskodjatok tovább, hanem változtassátok meg a szíveteket[a], hogy ezentúl engedelmesen kövessétek az Örökkévalót! 17 Mert Istenünk, az Örökkévaló az Istenek Istene és az Urak Ura! Mindenki másnál sokkal nagyobb és hatalmasabb, félelmetes és rettenetes Isten, megvesztegethetetlen és nem részrehajló az ítélethozatalban. 18 Igazságot szolgáltat az árváknak és özvegyeknek, szereti még a közöttetek lakó idegeneket is: ellátja őket élelemmel és ruhával. 19 Szeressétek ezért ti is az idegeneket, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptomban!

20 Tiszteld és féld Istenünket, az Urat! Őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és csak az ő nevére esküdj! 21 Dicsérjétek az Örökkévalót, mert egyedül ő a mi Istenünk, aki szemetek láttára nagy és csodálatos dolgokat vitt végbe! „

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Deuteronomy%2010:14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——–
https://oca.org/readings/daily/2021/01/30

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

———

Tóra:

„Jetró tanácsot ad Mózesnek

18 Jetró, Midján papja, Mózes apósa hallott arról, amit Isten Mózessel és népével tett, hogy az Örökkévaló kiszabadította Izráel népét Egyiptomból. 2 Akkor Jetró elhatározta, hogy meglátogatja Mózest. Maga mellé vette a leányát, Cippórát, Mózes feleségét, akit Mózes korábban hazaküldött. 3 Magával vitte Mózes és Cippóra két fiát is, és együtt indultak útnak. (Mózes, amikor az első fia megszületett, a Gérsóm[a] nevet adta neki, mert azt mondta: „Jövevény lettem idegen földön.” 4 Második fiát Eliézernek[b] nevezte, mert azt mondta: „Apám Istene megsegített, és megszabadított a fáraótól, aki meg akart ölni.”) 5 Tehát Jetró és vele Cippóra, meg annak két fia együtt mentek Mózeshez a pusztába, aki a néppel együtt az Isten hegyénél[c] táborozott.

6 Jetró még érkezése előtt megüzente Mózesnek: „Én, Jetró, jövök hozzád, feleségeddel és két fiaddal együtt.”

7 Mózes apósa elé ment, hogy köszöntse. Amikor találkoztak, földig hajolt Jetró előtt, majd megcsókolta az arcát, köszöntötték egymást, és elbeszélgettek.[d] Azután bementek a sátorába. 8 Mózes elbeszélte apósának, mi mindent tett velük az Örökkévaló, hogyan bánt el a fáraóval és az egyiptomiakkal Izráel népének érdekében, milyen gondjaik voltak a pusztai vándorlás során, és hogyan segítette meg őket az Örökkévaló minden helyzetben.

9 Jetró szívből örült mindannak a jónak, amelyet az Örökkévaló Izráellel tett, és hogy megszabadította Izráel népét az egyiptomiak hatalmából. 10 Ezt mondta: „Áldott legyen az Örökkévaló, aki megszabadított titeket a fáraó kezéből, kimentett az egyiptomiak hatalmából! 11 Most már tudom, hogy az Örökkévaló hatalmasabb minden más istennél, mert elpusztította az egyiptomiakat, amikor azok gonoszul bántak Izráel népével!”

12 Azután Jetró égő- és véresáldozatokat mutatott be Istennek. Az áldozati lakomára Áron és Izráel népének összes vezetői is eljöttek. Isten jelenlétében együtt lakomáztak Jetróval.

13 A következő napon Mózesnek ítélkeznie kellett az emberek közötti vitás ügyekben. Olyan sokan jöttek hozzá ítéletért, hogy reggeltől estig sorban álltak Mózes előtt.

14 Amikor Jetró látta, hogy Mózes egyedül végzi ezt a feladatot, megkérdezte tőle: „Miért így végzed ezt a munkát? Miért csak egyedül te ítélkezel? Hiszen így reggeltől estig várniuk kell az embereknek, amíg sorra kerülnek!”

15 Mózes így válaszolt: „Azért jönnek hozzám, mert Isten határozatát akarják megtudni. 16 Amikor valamilyen vita támad közöttük, hozzám jönnek, hogy igazságot szolgáltassak nekik, és meghallják tőlem Isten erre vonatkozó határozatát, tanítását és törvényét.”

17 De Jetró ezt mondta: „Nem jól van ez így, Mózes! 18 Túl sok ez a teher ahhoz, hogy egymagad viseld! Így te is nagyon kifáradsz, meg azok is, akik a sorukra várnak. 19 Hallgass csak rám! Hadd adjak neked tanácsot, és ha megfogadod, Isten veled lesz. Neked az a dolgod, hogy képviseld a népet Isten előtt, és hogy a vitás ügyeiket terjesztd Isten elé! Eddig is ezt tetted, ezután is legyél a nép szószólója Isten előtt, és képviseld őket. 20 Tanítsd a népet Isten törvényére, rendelkezéseire, és mutass utat nekik, hogy azon járjanak. Egyes helyzetekben pedig mondd meg nekik, hogy mit tegyenek.

.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+Exodus+18%3A1-20%3A23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

„Ézsaiás elhívatása

6 Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot.

2 Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel arcát takarta el, kettővel lábát fedte be, kettővel pedig repült.

3 Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!

4 A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel.

5 Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!

6 És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.

7 Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva.

8 Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, ki megy el követségünkben? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!

9 Ő válaszolt: Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!

10 Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon.

11 Megkérdeztem: Meddig tart ez, Uram? Ő így felelt: Míg el nem pusztulnak, és lakatlanok nem lesznek a városok, a házakban nem lesz ember, a föld pedig pusztává nem válik.

12 Eltávolítja az Úr az embert, és nagyon elhagyott lesz az ország.

13 Ha megmarad belőle egy tized, azt is újból pusztulás éri. De úgy, ahogyan a csernek vagy a tölgynek kivágás után is megmarad a gyökere. Ez a gyökér lesz a szent mag!

A szír-efraimi háború

7 Áháznak, Jótám fiának, Uzzijjá unokájának, Júda királyának az idejében történt, hogy háborút indított Recín, Arám királya és Pekah, Remaljá fia, Izráel királya Jeruzsálem ellen; de nem tudták legyőzni.

2 Amikor hírül vitték Dávid házának, hogy összefogott Arám Efraimmal, reszketni kezdett a szíve és népének a szíve, ahogyan az erdő fái reszketnek a szélben.

3 Akkor így szólt az Úr Ézsaiáshoz: Menj ki Seárjásúb fiaddal együtt Áházhoz a Felső-tó vízvezetékének a végéhez, a Ruhafestők mezejéhez vezető útra,

4 és mondd meg neki: Légy óvatos, maradj nyugton! Ne félj, ne lágyuljon meg a szíved e két füstölgő, üszkös fadarab miatt, az arámi Recínnek és Remaljá fiának a haragja miatt!

5 Mivel azt a gonosz tervet szőtte ellened az arámi Recín az efraimi Remaljá fiával együtt,

6 hogy vonuljunk föl Júda ellen, törjünk rá, kapcsoljuk magunkhoz, és tegyük királyává Tábal fiát,”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+6%3A1+-+7%3A6%3B+9%3A5+-+9%3A6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/yitro-20210206

 

Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet

Igazság Könyve:
 
 

IMÁK KÜLÖNLEGES KEGYELMEKÉRT – Szeretetért, Isteni Vezetésért, a Szentlélek Ajándékaiért (II.rész)

Keresztes Imahadjárat 101. imája

Csodatevő ima, hogy megérezzük Jézus Jelenlétét

Keresztes Imahadjárat 109. imája

A Bizalom Ajándékáért

Keresztes Imahadjárat 119. imája

Hogy érezzem Isten Szeretetét

Keresztes Imahadjárat 137. imája

Az Átalakítás imája

Keresztes Imahadjárat 145. imája

Tölts el engem Szereteted Ajándékával

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-6-nap-szombat

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 
———–

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-10-31

30. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
A keresztény ember számára az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.
Testvéreim!
Mindig örülök, és ezután is örülni fogok, ha azt hallom, hogy valaki Krisztust hirdeti. Tudom ugyanis, hogy ez (az igehirdetés) a ti imádságtok által és Jézus Krisztus Lelkének segítségével üdvösségemre válik.
Abban bízom és remélek, hogy semmiben sem vallok szégyent. Sőt nyíltan megmondom, hogy Krisztus most is, mint mindig, megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent.
Nem tudom tehát, mit válasszak, mert mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni (e világból), hogy Krisztussal legyek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. Ebben a meggyőződésben biztosra veszem, hogy életben maradok, sőt előrehaladástokra és hitből fakadó örömötökre maradok meg, mindnyájatok javára. Így még több okotok lesz arra, hogy Krisztusban örüljetek, ha majd elmegyek hozzátok.
Ez az Isten igéje.
Fil 1,18b-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent. 3a. vers.
Előénekes: Mint szarvasgím a források vizére, * úgy sóvárog utánad a lelkem, Istenem.
Hívek: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
E: Lelkem szomjazik az Isten után, † az élő Isten után, * mikor mehetek, hogy megjelenjek az Isten színe előtt?
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
E: Arra gondolok, † hogyan mentem be a csodás hajlékba Isten házáig, * miközben ujjongott és énekelt az ünneplő sokaság.
H: Istent szomjazza lelkem: * az élő Istent.
Zsolt 41,2.3.5bcd

ALLELUJA
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű! Mt 11,29ab – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A kevélyt megalázzák, az alázatost dicsőségre emelik.
Szeretetből tegyük a jót, ne pedig a viszonzás reményében.
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak
válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik.
Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki!« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.
Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön,
így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb!« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 14,1.7-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-10-31

“… Én, a ti szeretett Atyátok kitűztem végre a Nagyfigyelmeztetés napját. Egyedül csak Én ismerem ezt az időpontot. Egyedül csak Én ismerem ennek a Nagy Napnak az időpontját, amikor Fiam vissza fog térni, hogy igényt tartson arra a Királyságra, amelyet megígértem Neki.

A szelíd és alázatos szívűek, akik szeretnek Engem, az ő Atyjukat, és akik elfogadják egyszülött Fiam, Jézus Krisztus Istenségét, elsőként lesznek összegyűjtve. Azokat, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvében, meg fogják hívni, hogy a szentek mellett vezetőkként uralkodjanak Izrael tizenkét törzsének soraiban.

Aztán a langyos lelkűek is meg fognak világosodni közületek, és így a ti terhetek nehezebb lesz. A ti imáitoknak köszönhetően lesz az, hogy a többiek, azok, akik elbújnak Előlem, Védelmem hajlékába kerülnek. …”

 
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Óvás az idegen tanításoktól, buzdítás a jótékonyságra

Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.

10 Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak.

11 Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül.

12 Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett.

13 Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva.

14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.

15 Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.

16 A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

——————————

32 Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!”

Az igazi kincs

33 “Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.

34 Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.”

Intés vigyázásra

35 “Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.

36 Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.

37 Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik.

38 És ha a második vagy ha a harmadik őrváltáskor érkezik is meg, és virrasztva találja őket: boldogok azok a szolgák!

39 Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura: melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába.

40 Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!”

——————————–

Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.

10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”

11 “Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.

12 Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket.

13 A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.

14 Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem,

15 ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért.

16 Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.

——————————–

12 Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk;

13 és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét.

14 De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el.

15 Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön.

16 De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel.

17 Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.

18 Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.

————————————–

A lámpás

16 “Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.

17 Mert nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.

18 Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi rokonai

19 Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt.

20 Ezért tudtára adták neki: “Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének.”

21 Ő azonban így válaszolt: “Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+13%3A7-16+%3B++++Luke+12%3A32-40+%3B++++John+10%3A9-16%3B+++++2+Corinthians+3%3A12-18%3B+++++Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
 
 
 
 
 
 
“…. Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. ….”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———————–

Tóra:

Az Örökkévaló meglátogatja Ábrahámot

18.1 Később az Örökkévaló ismét megjelent Ábrahámnak, aki akkoriban Mamré tölgyesében táborozott.

A déli hőség idején Ábrahám éppen a sátra bejárata előtt ült, amikor fölnézett, és látta, hogy három férfi áll a sátra előtt. Eléjük sietett, tisztelettel a földre borult, majd ezt mondta: „Uram, kérlek, ne kerüld el szolgád házát! Legyetek a vendégeim! Hadd hozzak egy kis vizet, hogy megmossátok lábatokat! Pihenjetek meg kissé e fa árnyékában! Hozok egy falat kenyeret, hogy felfrissüljetek, mielőtt tovább indultok, ha már erre visz az utatok!”

„Legyen úgy, ahogy mondtad” — válaszolták a férfiak.

Akkor Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: „Sietve készíts három adag finomlisztből lepényt a vendégeinknek!” Majd a csordához sietett, kiválasztott egy szép fiatal borjút, a szolgájára bízta, hogy hamar vágja le, és készítsen belőle ételt. Azután vette az elkészített húst, sajtot, tejet, és felszolgálta vendégeinek. Amíg a vendégek ettek, Ábrahám szolgálatkészen ott állt mellettük a fa alatt.

Azután az egyik vendég megkérdezte: „Ábrahám, hol van Sára, a feleséged?”

„Itt van, bent a sátorban” — felelte Ábrahám.

10 „A megfelelő időben[a] visszajövök hozzád, és a feleségednek, Sárának fia lesz” — mondta a vendég.

Sára eközben a sátor bejáratánál hallgatózott.

11 Ebben az időben már Ábrahám és Sára is igen megöregedett. Sára régen túl volt már azon a koron, amikor valakinek gyermeke születhet. 12 Ezért hitetlenkedve nevetett magában, és ezt gondolta: „Ugyan, ez lehetetlen! Öreg vagyok én már ehhez! Meg a férjem is megöregedett.”

13 Ekkor az Örökkévaló megkérdezte Ábrahámtól: „Miért nevetett Sára? Miért gondolja, hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy gyermeket szüljön? 14 Vajon van-e valami lehetetlen az Örökkévaló számára? A megfelelő időben visszajövök hozzád, és akkor már fia lesz Sárának!”

15 Sára azonban megijedt, és letagadta: „Nem is nevettem!” — mondta.

„De bizony nevettél!” — mondta az Örökkévaló.

Ábrahám közbenjár Sodomáért

16 Azután a három vendég tovább indult Sodoma felé, és Ábrahám elkísérte őket, hogy elköszönjön tőlük. 17 Közben az Örökkévaló ezt gondolta: „Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni készülök? 18 Hiszen rajta keresztül áldást nyer a föld minden népe, és belőle erős és hatalmas nemzet származik! 19 Hiszen Ábrahámmal szövetséget kötöttem, hogy gyermekeit és háza népét megtanítsa arra, hogyan járjanak az Örökkévaló útján, hogyan éljenek és cselekedjenek igazságosan és nekem tetsző módon — hogy én is beteljesítsem, amit ígértem neki!”

20 Akkor az Örökkévaló Ábrahámhoz fordult: „Sodoma és Gomora bűne már az égre kiált. Áldozataik hozzám kiáltanak segítségért. 21 Lemegyek hát oda, hogy magam is lássam, valóban olyan gonosz dolgokat tesznek-e, ahogy áldozataik panaszolják, vagy nem.”

22 A másik két férfi továbbment Sodoma felé, az Örökkévaló azonban még ott maradt Ábrahám előtt. 23 Akkor Ábrahám közelebb lépett az Örökkévalóhoz, és megkérdezte: „Valóban el akarod pusztítani az ártatlan embereket is Sodomában a gonoszokkal együtt[b]? 24 Ha van ötven igaz a városban, akkor is mindenestül elpusztítod egész Sodomát? Nem kíméled meg a várost az ötven igaz kedvéért? 25 Nem, ezt el sem tudom képzelni! Lehetetlen, hogy ugyanúgy megöld az igazakat, mint a gonoszokat! Bizonyára különbséget teszel az ártatlan és a bűnös között! Az egész föld Bírája nem hozhat igazságtalan ítéletet!”

26 Az Örökkévaló így válaszolt: „Rendben van! Ha találok ötven igaz embert Sodomában, az ő kedvükért megkímélem az egész várost.”

27 Ábrahám folytatta: „Kérlek, Uram, hadd szóljak még egyszer, noha csak por és hamu vagyok! 28 Lehet, hogy nincs ötven igaz, csak negyvenöt — képes lennél elpusztítani az egész várost a hiányzó öt miatt?”

Az Örökkévaló válaszolt: „Ha találok ott negyvenöt igazat, megkímélem a várost.”

29 „De ha csak negyvenet találsz?” — kérdezte Ábrahám.

„Ha negyvenet találok, akkor is megkímélem” — felelte az Örökkévaló.

30 „Ne haragudj meg rám Uram, ha még ezek után is szólok! Lehet, hogy csak harmincan vannak” — folytatta Ábrahám.

„Nem fogom elpusztítani a várost, ha találok harmincat” — válaszolt az Örökkévaló.

31 Ábrahám így folytatta: „Kérlek, Uram, hadd szóljak még egyszer! Lehet, hogy csak húsz igaz ember van a városban.”

„Ha csak húszat találok, akkor is megkímélem” — felelte az Örökkévaló.

32 „Ne haragudj meg rám Uram, hogy még egyszer szólni merészelek! Lehet, hogy csak tíz igazat találsz ott” — mondta Ábrahám.

„Ha legalább tízet találok, akkor sem pusztítom el” — felelte az Örökkévaló.

33 Miután az Örökkévaló befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, továbbment, Ábrahám pedig hazatért.

….

….

….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis%2018:1-22:24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Elizeus és az özvegyasszony olajos korsója

Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből[a] az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”

Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?”

„Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.

„Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”

Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!”

„Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.

Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”

Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik

Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. 10 Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,[b] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.

11 Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. 12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”

Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.

14 Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”

Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”

15 „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.

Az asszony ismét megállt az ajtóban, 16 Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”

„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”

17 Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.

Elizeus föltámasztja a halott fiúcskát

….
….

….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=II%20Kings%204:1%20-%204:37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———————-

https://www.hebcal.com/sedrot/vayera-20201107

Nem kell aggódni, mert Isten szeret mindnyájatokat

“…. 25 Jézus anyja ott állt a keresztfa közelében. Vele volt a nővére, Mária, a Klópás felesége, és a magdalai Mária is. 26 Mikor Jézus látta, hogy anyja is ott áll, meg az a tanítvány is, akit Jézus szeretett, ezt mondta az anyjának: „Asszony, ő a fiad!” 27 A tanítványnak pedig ezt: „Nézd, ő az édesanyád!” Ezért az a tanítvány befogadta a saját otthonába Jézus anyját, aki attól kezdve ott lakott vele.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+19:25-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:
“Nem kell aggódni, mert Isten szeret mindnyájatokat
2014. május 8. csütörtök, 23:30

Drága, szeretett leányom, nézz körül, és sok olyan embert fogsz látni, aki gondtalan életet él.
Nevetést, örömet és nagy bajtársiasságot fogsz látni, és tudni fogod, hogy ez csak Istentől jöhet. Sok ember, aki már ismeri az Igazságot, nyílt és hálás szívvel át fog ölelni Engem, és akkor mi eggyé válunk.

Az a Tervem, hogy összegyűjtsek mindenkit, és nagy szeretettel,
örömmel és boldogsággal árasszalak el benneteket. Gyönyörködni fogok Új Királyságomban, ahol lesz sok nevetés, öröm, gyönyörűség, valamint Örök Élet. A Szeretet sugározni fog mindenegyes teremtményből; minden egyes lélek és az élet tökéletes lesz.

Amikor a világ jövőjéért aggódtok, emlékezzetek arra, amit már mondtam nektek. Minden rendben lesz, amikor eljövök, hogy a vég nélküli új világba gyűjtselek benneteket. Nem kell aggódni, mert Isten szeret mindnyájatokat. Ami pedig a hátrányos helyzetben lévő és szomorú életet élő lelkeket illeti, ők lesznek elsőként összegyűjtve,
ha elfogadják, hogy Én Ki Vagyok. Azok, akik szörnyű sötétségben vannak, rendkívüli Kegyelmekben fognak részesülni, hogy megtisztuljon a lelkük, hogy így meglazíthassam a gonosz szorítását fölöttük, és elvigyem őket Irgalmasságom biztonságába. Ez egy csata, és ez kemény küzdelem lesz, de a Szentháromság ki fogja fejteni Erejét, és meg fogja világítani a lelkeket, hogy azok ne vesszenek el.

Én közületek fontos vezetőket
fogok kiemelni, és egy hadsereggel, mely minden nemzetben terjed, ti növekedni fogtok, és Isten gyermekeinek nagy többségét magatokkal fogjátok vinni az Új Paradicsomba. Nézzetek Rám bizalommal, és ne féljetek Szeretetemtől; hiszen nektek tudnotok kell, hogy Én szándékosan soha nem ijesztenélek meg benneteket, mert amikor ismertté teszem Jelenlétemet, akkor az nagy csodálattal és örömmel fog eltölteni benneteket. Biztosítalak benneteket, hogy nem kell félnetek, mert Én Maga Vagyok a Szeretet. A szeretet meg fog nyugtatni benneteket, és amikor szemtől szembe kerültök Velem, Jézusotokkal, akkor a meghittség egyfajta közvetlen érzése fog áthatolni rajtatok, amely csak akkor van jelen, ha a szívetek egybefonódik az Enyémmel.
Ó, mennyire szeretlek mindnyájatokat, és mennyire vágyom a lelketek után.

Jézusotok”
 
 
—–
Római katolikus:

2019-05-08

húsvét 3. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az üldözés ellenére a hívek mindenütt hirdették Isten igéjét.
István diakónus megkövezése után nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével valamennyien elszéledtek Júdea és Szamaria vidékére. Istvánnak pedig istenfélő emberek megadták a végtisztességet, és nagyon megsiratták.
Saul ellenben sanyargatta az egyházat: sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és az asszonyokat, és fogságba vetette őket.
A szétszéledt hívek, ahol csak megfordultak, hirdették az evangéliumot. Fülöp diakónus Szamaria városába került, és ott hirdette Krisztust. A nép egy szívvel-lélekkel figyelt Fülöp szavaira, mert hallották és látták a csodajeleket, amelyeket művelt. Sok, ördögtől megszállott emberből ugyanis nagy kiáltozás közben eltávozott a tisztátalan lélek, amely megszállva tartotta őket. Sok béna meg sánta is meggyógyult, így aztán nagy öröm támadt abban a városban.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 8,1b-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden föld Istent dicsérje! (Vö. 1. vers. 13. számú responzum. – 10. tónus)
Vagy: Alleluja. 10. szám.
Előénekes: Minden föld dicsérje az Istent, * dicső nevének zsoltárt zengjetek.
Magasztaló énekkel mondjátok Istennek: * „Mily csodásak a te műveid!”
Hívek: Minden föld Istent dicsérje!
Vagy: Alleluja.
E: Az egész föld imádjon és magasztaljon téged, * nevedet zsoltárral dicsérje.
Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, *
csodálatos, amit az emberekért végbevitt.
H: Minden föld Istent dicsérje!
Vagy: Alleluja.
E: Szárazfölddé lett a tenger, * gyalogszerrel keltek át a vízen.
Örvendezzünk tehát őbenne, * mert hatalmával uralkodik mindörökké.
H: Minden föld Istent dicsérje!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 65,1-3a.4-5.6-7a

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Mindaz, aki hisz az Isten Fiában, örökké élni fog, * és én az utolsó napon feltámasztom.” Jn 6,40 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus az élet kenyere.
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot:
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: »Bár láttok engem, mégsem hisztek.«
Minden, amit a Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el.
Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
Atyám akarata az, hogy mindaz, aki
látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.” 
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,35-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-08

——
Görög katolikus:

11 Kedveseim, ha Isten így szeretett bennünket, akkor nekünk is ezzel az isteni szeretettel kell szeretnünk egymást. 12 Istent még soha senki nem látta, de ha isteni szeretettel szeretjük egymást, Isten bennünk él, és ez a szeretet kiteljesedik bennünk.

13 Tudjuk, hogy Istenben élünk, és Isten bennünk él. Honnan tudjuk? Abból, hogy ő a saját Szelleméből adott nekünk. 14 Az Atya-Isten elküldte a Fiát a Földre, hogy az egész világot megmentse — ezt mi a saját szemünkkel láttuk, és bizonyítjuk, hogy így igaz. 15 Aki elismeri és megvallja az emberek előtt: „Hiszem, hogy Jézus az Isten Fia” — abban Isten benne él, és ő is Istenben él. 16 Mi pedig megismertük és tapasztaljuk Isten irántunk való szeretetét, ezért bízunk ebben a szeretetben.

Mert Isten maga a szeretet. Aki ebben az isteni szeretetben éli az életét, az valójában Istenben él, és Isten is él benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+4%3A11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


1.1 Arról írunk nektek, aki már a világ kezdete előtt létezett, az Igéről,[a] aki maga az Élet. Arról,

akit magunk hallottunk,
    saját szemünkkel láttunk,
egészen közelről figyeltünk,
    sőt, kezünkkel érintettünk.

Ő, aki az Élet, nyilvánvaló lett — mi láttuk őt, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, aki öröktől fogva az Atya-Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe[b] amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk. Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.

Jézus vére megtisztít minden bűntől

Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság,[c] és benne nincs semmi sötétség. Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. Ha pedig valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának a vére — vagyis áldozati halála — megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+1%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

13 A vallási vezetők látták, hogy Péter és János milyen bátrak, s mikor megtudták, hogy tanulatlan és egyszerű emberek, nagyon elcsodálkoztak. Azt is tudták róluk, hogy Jézus követői voltak, 14 de mivel a meggyógyított férfi ott állt mellettük, nem tudtak semmit sem válaszolni.

15 Ekkor kiküldték őket a teremből, és így tanakodtak: 16 „Mit tegyünk ezekkel? Mert kétségtelenül csodát tettek, ezt mindenki tudja Jeruzsálemben, ezt mi sem tagadhatjuk le. 17 Valahogy mégis meg kell akadályoznunk, hogy ez tovább terjedjen a nép között. Tehát fenyegessük meg őket, hogy többé senkinek se beszéljenek annak az embernek[a] a nevében!”

18 Majd behívták Pétert és Jánost, és megparancsolták nekik, hogy többé senkinek ne beszéljenek Jézusról, és ne tanítsanak az ő nevében. 19 Az apostolok erre így válaszoltak: „Gondoljátok meg, jónak látja-e Isten, ha inkább nektek engedelmeskedünk, mint neki! 20 Ami azonban minket illet, mi nem hallgathatunk, hanem beszélnünk kell arról, amit láttunk és hallottunk. 21 Ekkor a vezetők még egyszer megfenyegették, majd szabadon engedték őket. Nem tudták sehogyan sem megbüntetni őket, mert az egész nép dicsérte Istent a történtek miatt, 22 hiszen a koldus, akivel a csoda történt, már negyven éves is elmúlt!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+4:13-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Szeretsz-e engem?

15 Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e, mint ők?”

Péter így felelt: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus erre azt mondta neki: „Viselj gondot a bárányaimra!”

16 Azután újra megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?”

Péter ismét ezt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta: „Viseld gondját a juhaimnak!”

17 Ezután harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, Jóna fia, a barátom vagy?”

Péter erre elszomorodott, hogy Jézus harmadszorra is megkérdezte tőle: „A barátom vagy?” Így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz. Tudod, hogy milyen kedves vagy nekem.”

Jézus azt mondta neki: „Viselj gondot a juhaimra![a] 18 Igazán mondom neked, amíg fiatal voltál, felkötötted az övedet, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod a kezed, és akkor majd más köti fel az övedet, és oda visz, ahová nem akarsz menni.” 19 Ezzel adta tudtára, hogyan fog meghalni, és a halálával hogyan szerez dicsőséget Istennek. Ezután hozzátette: „Kövess egem!”

20 Ekkor Péter hátrafordult, és látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus szeret, utánuk jön. Ő volt az, aki a vacsora közben Jézushoz közel hajolt, és megkérdezte tőle: „Uram, ki az, aki elárul téged?” 21 Mikor Péter látta ezt a tanítványt, megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?”

22 Jézus ezt felelte: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá? Te csak kövess engem!”

23 Így terjedt el a testvérek között az a hír, hogy ez a tanítvány nem fog meghalni. Pedig Jézus nem ezt mondta, hanem azt: „Ha azt akarom, hogy életben maradjon, amíg visszajövök, mi közöd hozzá?” 24 Ez a tanítvány az, aki mindezekről a dolgokról tanúskodik. Ő az, aki ezeket leírta, és tudjuk, hogy amit mond és ír, az igaz.

25 Jézus még sok más dolgot is tett. Ha ezeket mind részletesen leírnák, azt hiszem, az egész világ sem lenne elég, hogy befogadja azokat a könyveket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21:15-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
“Én az áldozati lelkeket arra használom fel, hogy a többi lelket is elhozzák Hozzám, akiket egyébként nem lehetne megmenteni
2014. május 7. szerda, 23:43

Drága, szeretett leányom, amikor hívom a lelkeket, hogy kövessenek Engem, akkor ez vegyes érzelmekkel tölti el őket, az ujjongástól egészen a szorongásig. Mert amikor Én felébresztem a lelkekben a Szentlélek Tüzét, akkor ez nagy Áldásokat hoz, de ezek mindig a szomorúság érzésének egyfajta árnyalatával érkeznek. ….”

Ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset, és feltörje pecsétjeit?

—–
Római katolikus:
2018-11-2233. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Jézus, az Isten Báránya megváltott minket vére kiontása árán.
Én, János, látomásban láttam a mennyei trónuson ülőnek jobb kezében egy kívül-belül teleírt könyvtekercset, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány szóval kérdezte: „Ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset, és feltörje pecsétjeit?” De senki sem volt képes rá sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt, hogy kinyissa a könyvet, és elolvassa. Erre keserves sírásra fakadtam, mert senki sem volt méltó a könyvtekercset kinyitni és elolvasni. A vének egyike így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, és feltöri hét pecsétjét.”
Akkor láttam, hogy a trón és a négy élőlény meg a vének között, mintegy megölve, ott áll a Bárány. Hét szarva és hét szeme volt: ezek Istennek az egész földre szétküldött hét szelleme. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amint átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel telt aranycsészéje: ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: „Méltó vagy, (Urunk), hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit. Hiszen megöltek, de megváltottad (az embereket) Istennek, véred árán minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és majd uralkodni fognak a földön.”
Ez az Isten igéje.
Jel 5,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket. Jel 5,10 – 7 b. tónus.
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Istenünk országává * és papjaivá tettél minket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4.5 és 6a és 9b

ALLELUJA
Bár hallgatnátok ma Isten szavára! * Ne legyetek többé keményszívűek! Zsolt 94,8ab – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Halljuk meg az Úr szavát, hogy üdvözítő javaiban részesüljünk!
Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta:
Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,41-44″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-22


——
Görög katolikus:

A gyülekezet vezetőiről

Igaz ez a mondás: „Ha valaki gyülekezeti vezető[a] szeretne lenni, jó dolgot kíván.” Ezeknek a vezetőknek azonban úgy kell élniük, hogy senki se kritizálhassa őket jogosan! Az ilyen férfi legyen hűséges egyetlen feleségéhez, legyen bölcs, fegyelmezett, tiszteletre méltó, vendégszerető és jó tanító. Nem lehet részeges, kötekedő, verekedő, vagy olyan, aki a pénzt szereti, hanem legyen szelíd és békés természetű! Legyen igazi családfő: nevelje a gyermekeit engedelmességre és szüleik iránti tiszteletre! Hiszen, ha valaki a saját családját sem tudja kormányozni, hogyan lenne képes akkor gondot viselni a helyi gyülekezetre, amely Istené?

Ne legyen gyülekezeti vezető olyan, aki még csak nem régen kezdte el Jézust követni! Az ilyen ugyanis könnyen beképzelt és büszke lesz, és ugyanolyan ítélet alá kerülhet, mint a Sátán. Fontos, hogy a gyülekezeti vezetőnek a gyülekezeten kívüliek között is jó híre legyen! Ha megfelel ezeknek a követelményeknek, akkor nem fogják kritizálni, és nem esik a Sátán csapdájába.

A diakónusokról

Hasonlóképpen a diakónusok is olyan férfiak legyenek, akiknek tekintélyük van mások előtt. Ne legyenek kétszínűek, részegesek, ne akarjanak csalással meggazdagodni. Hűséggel ragaszkodjanak a hit titkához, amelyet Isten megismertetett velünk, és tartsák tisztán a lelkiismeretüket. 10 Előbb ki kell próbálni őket, és csak akkor végezzék ezt a szolgálatot, ha megbízhatónak bizonyultak. 11 Hasonlóképpen a nők[b] esetében is követelmény, hogy mások szemében tiszteletre méltóak legyenek, ne pletykáljanak, hanem legyenek józan gondolkodásúak, és minden tekintetben megbízhatóak.

12 A diakónusok is legyenek hűségesek egyetlen feleségükhöz, gyermekeiket és családjukat jól irányítsák. 13 Akik folyamatosan jól végzik diakónusi szolgálatukat, megbecsülést szereznek maguknak, és a Krisztus Jézusban való hitük megerősödik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 
 

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

31 Azután Jézus félrehívta tizenkét tanítványát, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám! Most felmegyünk Jeruzsálembe, és ott minden be fog teljesedni, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Az Emberfiát kiszolgáltatják a többi nemzeteknek. Kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 megverik, s végül megölik, három nappal később azonban fel fog támadni. 34 A tanítványok azonban nem értették, hogy miről beszél, mert az el volt rejtve előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18%3A31-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/22

Isten, az Atya: Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani

Igazság Könyve:

“2013.10.24 19:45

Drága leányom, jövök, hogy elmondjam a világnak: ellenségeim, akik azokként álcázva járják be a világot, akik azt mondják, hogy Isten Szavát hozzák az emberek tömegének, mostanra már egy emberként egyesültek. Egyként egyesítik erejüket, és gonosz csalásukkal elcsúfítják a Földet.

Én készen állok. Várakozom. Amint gonosz törvényeiket hamarosan bevezetik, Én le fogok sújtani rájuk, és a világ tanúja lesz büntetéseimnek. Figyelmeztetéseim süket fülekre találtak, és azok túl büszkék ahhoz, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét, melyet ezeken az Üzeneteken keresztül adok számotokra. A vezetők, akik az emberi jogok nevében üldöznek benneteket, az Én Kezemtől fognak szenvedni. Ők azt hiszik, hogy hatalmuk mindenható, és hogy legyőzhetetlenek, de hamarosan tudni fogják, hogy ők semmik a Teremtőjük Hatalma nélkül.

Én vagyok az Élet Szerzője, és éppen ezért, azok, akik úgy döntenek, hogy a hatalmukat arra használják fel, hogy gyermekeim testi és lelki életét elvegyék, mindenüket el fogják veszteni. Ha gyermekeim ellen harcoltok és eláruljátok Fiamat, Jézus Krisztust, kevés remény van számotokra. Nem adom egykönnyen Irgalmamat nektek, mert nagyon Megharagítottatok Engem. Mindazonáltal vágyom hűségetekre, de figyelmeztetlek benneteket az ördöggel való játszás veszélyeire. Én minden esélyt meg fogok nektek adni, hogy elforduljatok attól a bilincstől, mely az istentelen háromsághoz köt benneteket. Meg kell szabadítanotok magatokat a Sátán láncaitól. Az időtök rövid.

Arra kérlek benneteket, hogy nézzetek a Bibliába, az Evangéliumokba, és keressétek meg a már megjövendölt nagy hitehagyásra utaló jeleket, mivel az már elnyelte a világot, és úgy terjed, akár egy halálos vírus a társadalmatok minden elképzelhető részében. Ti megfertőződtetek, és Én, a ti Atyátok, most eljövök, hogy megtisztítsalak benneteket ettől a szörnyű szenvedéstől. Nektek könyörögnötök kell Hozzám segítségért, mielőtt túl késő lenne már számotokra.

Most imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját. Kérjétek segítségemet.

A Keresztes Imahadjárat 124. imája: Hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet
Ó Istenem, Irgalmas Atyám, minden létezőnek a Teremtője, hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet.
Szabadíts meg engem a rabszolgaság láncaitól, és védj meg engem a gonosz üldöztetéstől.
Segíts nekem, hogy felismerjem az Igazságot, és jöjj segítségemre még akkor is, ha össze lennék zavarodva, vagy ha kételkednék Szavadban. Bocsáss meg nekem, ha megbántalak, és vigyél engem Új Földi Paradicsomod menedékébe. Ámen.

Közel az idő Számomra, hogy bejelentsem Fiam Második Eljövetelét. Az idő gyorsan halad, és ellenségeim uralkodása, bár rövid életű lesz, mégis egy örökkévalóságnak fog tűnni azon kegyetlenség miatt, melyet gyermekeim iránt fognak mutatni. Ők egyáltalán nem fognak tisztességesen viselkedni azokkal az ostoba emberekkel szemben, akik hűséget fognak esküdni a fenevadnak. Ahogy Engem gyűlöl a gonosz, ugyanúgy gyűlöli gyermekeimet is, legyenek azok bár jók vagy gonoszak.

Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani. Nektek újra és újra meg kell kérdőjeleznetek minden kétséget, amelyek elárasztják a lelketeket, amikor szomorúnak érzitek magatokat bármilyen tan új formája miatt, melyet szívetekben nem éreztek igazságosnak.

Én nem adtam felhatalmazást, hogy bármilyen új törvényt vagy szentséget az Én Szent Nevemben bevezessenek.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-ez-egy-felhivas-azok-udvossege-erdekeben-akik-az-eretnekseget-nem-fogjak-ketsegbe-vonni-amit-hamarosan-ki-fognak-nyilvanitani/

 
 
 

Pál Istentől kapta a felhatalmazást11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
https://oca.org/readings/daily/2018/10/23

—–

 

 
 
“2013.10.23 15:34

Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék a nyugalmukat,
maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején.

Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az
elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal.
 
A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön.
 
 
 
“2013.10.22 13:30

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-vagytok-az-a-nemzedek-kiknek-tanuskodniuk-kell-egyhazam-vegso-keresztre-fesziteserol/

 

—–
Római katolikus:
2018-10-2429. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus szeretetének titka: a pogányok is társörökösök, és tagjai az Egyháznak.
Testvéreim!
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból megismertem Krisztus titkát, amint föntebb már röviden megírtam. Ha elolvassátok, megértitek, hogy megismertem Krisztus titkát, amelyről korábban nem tudtak az emberek, de most a (Szent)lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta.
Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek. Ennek lettem szolgája Isten kegyelmi adományából, amelyet hathatós erejével juttatott nekem.
Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül az a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, és megvilágosítsak minden embert; hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most az Egyház által az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége nyilvánvalóvá legyen a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt. Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított. A benne való hit által van reményünk és biztonságos utunk Istenhez.
Ez az Isten igéje.
Ef 3,2-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból! Vö. 3. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne, és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Hívek: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok, Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
Iz 12,2-3.4bcd.5-6

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Sokról kell számot adnia annak, aki sokat kapott.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,39-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-24


——
Görög katolikus:

17 Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és általa adjatok szüntelenül hálát Istennek, az Atyának!

Új élet az emberi kapcsolatokban

18 Asszonyok, éljetek a férjetek fennhatósága és védelme alatt, mert ez illik azokhoz, akik az Úr hatalma alatt vannak!

19 Férfiak, isteni szeretettel szeressétek feleségeteket, és ne bánjatok velük durván, se keserűséggel!

20 Gyermekek, mindenben fogadjatok szót a szüleiteknek, mert ez így illik azokhoz, akik az Úrhoz tartoznak.

21 Apák, ne követeljetek túl sokat a gyermekeitektől, nehogy elkeseredjenek!

22 Rabszolgák, minden helyzetben engedelmeskedjetek földi uratoknak, ne csak akkor, amikor szem előtt vagytok, hogy megdicsérjenek, hanem őszintén, az Úr iránti tiszteletből! 23 Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok. 24 Jusson eszetekbe, hogy a munkátok igazi jutalmát nem emberektől, hanem magától az Úrtól kapjátok majd! Mennyei örökséget ad nektek, hiszen valójában Krisztust, az Urat szolgáljátok! 25 Ha pedig valaki igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit megérdemel — akárki legyen is —, mert Isten nem személyválogató!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A17-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4.1 Ti pedig, akiknek rabszolgáitok vannak, bánjatok jól és igazságosan velük, hiszen nektek is van uratok a Mennyben!”

Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! 10 Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.

11 Vajon melyik apa adna kígyót a fiának, a az halat kér tőle? 12 Vagy ha tojást kér, talán skorpiót ad neki? 13 Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni a gyerekeiteknek, bár gonoszak vagyok, mennyivel inkább fog Mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/24

A sötétség tana – a nagy hitehagyás, amely Egyházam ágyékából fog fakadni – sűrű ködként fog leereszkedni

Igazság Könyve:
“2013.09.14 03:00

 

Drága szeretett leányom, Én vagyok a Hang köztetek, Aki megpróbálom Magamat megértetni azok között a vezetők között, akik a hitehagyást terjesztik, és akik a Föld négy szögletében uralkodnak.

A sötétség tana – a nagy hitehagyás, amely Egyházam ágyékából fog fakadni – hamarosan sűrű ködként fog leereszkedni minden gyanútlan Keresztényre. Elkezdődött a terv az Igazság elfojtására, és Szent Tanaim kiforgatott változata hamarosan világossá válik sokak számára közületek. De amíg ők az Igazságot hazugságra cserélik,

a Szentlélek felemelkedik ellenségeim ellen. Fényem továbbra is látható lesz az egész zűrzavar közepette, amelyet a minden idők legnagyobb hitehagyásának vezetői fognak rászabadítani a világra. Ők nem fognak addig nyugodni, amíg a világ pogánnyá nem lesz, Irántam, Jézus Krisztus iránt való szeretet nélkül. A szekuláris világra úgy fognak tekinteni, mint egyetlen olyan világra, ahol az embert arra ösztönzik, hogy a saját élvezeteit és vágyait kövesse. Minden kísérletet meg fognak tenni annak érdekében, hogy elfojtsák a Szentlélek Jelenlétét. Tagadni fogják Keresztre feszítésem szenvedését és annak értelmét, hogy miért szükséges az üdvösséget kiérdemelni, noha az mindenkinek megadatik, aki megváltja magát Színem előtt, és aki Irgalmamért esedezik. Ők nemcsak a Rólam és Tanításaimról szóló hazugságokkal való etetést kényszerítik Isten gyermekeire, hanem még azokat is üldözni fogják, akik az ilyenfajta hazugságokat megkérdőjelezik.Azok, akik kétségbe vonják Egyházam vezetőjét, könyörtelen bánásmódban fognak részesülni, és egy parányi irgalmat sem fognak irányukban mutatni. Segíteni fogok nektek, akik bár elfogadjátok a hamis tanokat azoktól, akik azt mondják, hogy Egyházamat képviselik, de a szívetekben tudjátok, hogy ők nem jöhetnek Tőlem. Meg foglak vigasztalni titeket, mint ahogyan vezetni is foglak benneteket. Nektek nem szabad soha letagadnotok az Igazságot, vagy azoknak engednetek, kiknek a hatalom iránti szenvedélye azt jelenti, hogy az Én Nevemben fognak hazudni,

ha kedvező feltételek mellet Ellenségeim oldalán maradhatnak. A hitetek most valóban próbára lesz téve.Most azért jöttem, hogy elhozzam nektek az Igazságot, mivelhogy az Igazságot meg fogják tőletek tagadni. Amikor ez megtörténik, nem fogják nektek megengedni, hogy hirdessétek az Igazságot más lelkek számára, akik e nélkül nem tudnának életben maradni.

Imádkozzatok

Irgalomért a saját lelketek számára, és azon lelkek számára, akiket ellenségeim súlyos tévedésbe fognak vezetni.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-sotetseg-tana-a-nagy-hitehagyas-amely-egyhazam-agyekabol-fog-fakadni-suru-kodkent-fog-leereszkedni/


—–
Római katolikus:
2018-09-1323. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
A felebaráti szeretet ellen elkövetett bűn egyúttal vétek Krisztus ellen is.
Testvéreim!
A tudás könnyen felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít. Aki tetszeleg tudásában, az még nem ismerte föl, hogy mi a helyes ismeret. Aki azonban szereti Istent, azt Isten is magáénak tudja.
Ami a bálványoknak áldozott hús fogyasztását illeti: tudjuk, hogy nincsenek bálványistenek a világon, hanem csak egy Isten van. Igaz, a pogányok égi és földi istenekről beszélnek, mivel sok istenük és uruk van, nekünk azonban egy Istenünk van: az Atya, akitől minden származik, és mi is őérte vagyunk. Egy Urunk van: Jézus Krisztus, aki által minden van, és mi is őáltala vagyunk.
De nincs meg mindenkiben ez a tudás. A bálványokkal kapcsolatban némelyek még most is a régi meggyőződésben élnek, és úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt. Mivel lelkiismeretük téves, beszennyeződnek.
(Ha viszont te, annak tudatában, hogy nincsenek bálványok, megeszed az áldozati húst, de bizonytalankodó testvéred csak azt látja, hogy bálványoknak áldozott húst eszel, és szintén eszik belőle, akkor) a te tudásod miatt követ el bűnt, pedig Krisztus érte is meghalt. Ezért amikor testvéred ellen vétkezel, mert megsérted bizonytalankodó lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel.
Ha tehát az étkezésem a testvéremnek lelki romlására vezet, inkább sohasem eszem húst, csakhogy testvéremet meg ne botránkoztassam.
Ez az Isten igéje.
1Kor 8,1b-7.11-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján! 24b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Uram, te megvizsgálsz, és jól ismersz engem, * tudod, ha leülök, vagy ha fölkelek.
Gondolataimat messziről is ismered, † szemmel tartod jártomat-keltemet, * jól látod minden utamat.
Hívek: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Egész bensőmet te alkottad, * anyám méhében te szőttél egybe engem.
Magasztallak, hogy oly csodásán alkottál; † csodálatos minden műved, * lelkem jól tudja mindezt.

H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!
E: Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet, * próbálj meg, és ismerd meg minden gondolatomat.
Nézd meg, nem járok-e téves úton, * és vezess az örök élet útján.
H: Vezess engem, Uram, * az örök élet biztos útján!

Zsolt 138,1-3.13-14ab.23-24

ALLELUJA
Ha szeretjük egymást, Isten megmarad szívünkben, * és szeretete tökéletes lesz bennünk. 1Jn 4,12 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas.
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-13


——
Görög katolikus:

Salamon imádsága

22 Ezután Salamon az Örökkévaló oltára elé állt, Izráel egész összegyűlt népével szemben, és karját az ég felé tárva 23 így imádkozott:

„Ó Örökkévaló, Izráel Istene! Nincs hozzád fogható isten sem égen, sem földön! Te megtartod a szövetséget, amelyet szolgáiddal kötöttél, és hűséges szereteted állandó marad azok iránt, akik teljes szívvel-lélekkel járnak jelenlétedben.

27 De hogyan is lakhatna Isten a Földön, az emberek között?! Hiszen téged, Uram, az egész Menny, még a legmagasabb Menny sem tud magába fogadni! Mennyivel kevésbé ez a ház, amelyet építettem! 28 Mégis hallgasd meg, kérlek, szolgád imádságát és könyörgését! Istenem, Örökkévaló, hallgass meg engem, szolgádat, mikor ma hozzád kiáltok és hozzád imádkozom! 29 Legyen ez a ház éjjel-nappal szüntelen szemed előtt! Figyelj rá, hiszen te mondtad, hogy ide helyezed nevedet! Hallgasd meg szolgád, amikor e Templom felé fordulva hozzád imádkozik! 30 Hallgasd meg szolgád és néped, Izráel imádságát a jövőben is, amikor majd e Templom felé fordulva hozzád imádkoznak! Hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről őket, és amikor elfogadod imádságunkat, bocsáss meg nekünk!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+8%3A22-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

19 Az Örökkévaló bölcsességgel teremtette a Földet,
    és értelemmel feszítette ki az eget,

20 tudásával hasította fel a mélységet,
    és zúdított esőt a fellegekből.

21 Fiam, ne téveszd a szemed elől,
    ragaszkodj a bölcsességhez és megfontoltsághoz,
22 mert ezek éltetik a lelkedet,
    nyakadat aranylánccal ékesítik!
23 Akkor biztos léptekkel járhatsz utadon,
    s nem botlasz meg soha,
24 ha lefekszel, nem félsz semmitől,
    nyugodtan alszol, és álmod könnyű,
25 nem rettegsz váratlan bajoktól,
    sem a pusztító vihartól, amely a gonoszokra zúdul,
26 mert az Örökkévaló maga nyújt neked biztonságot,
    s megóvja lábadat a csapdáktól.

27 Ne késlekedj jót tenni a rászorulóval,
    ha módod van rá, hogy adj!
28 Ne mondd szomszédodnak, ha nálad van, amit kér:
    „Jöjj vissza holnap, majd akkor adok!”

29 Ne tervezz rosszat szomszédod ellen,
    aki bizalommal van irántad!

30 Ne pereskedj ok nélkül azzal,
    aki nem bántott téged!

31 Ne irigyeld, aki erőszakos,
    s ne kövesd a példáját soha,
32 mert az Örökkévaló utálja a gonoszokat,
    de az igazakat bizalmába fogadja!
33 Az Örökkévaló megátkozza a gonosz ember családját,
    de megáldja az igazak otthonát.
34 Az Örökkévaló megalázza azt, aki másokat megaláz,
    de jóindulattal van az alázatosak iránt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+3%3A19-34&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bölcsesség vendégségbe hív

9.1 Felépítette házát a bölcsesség,
    kifaragta mind a hét oszlopát.[a]
Mindent elkészített: ételeket, borokat,
    asztalt terített vendégeinek.
Szolgáit kiküldte, hogy hívják vendégeit,
    s hogy a város magaslatairól kiáltsanak:
„Jöjjetek mind, akik tanácsra szorultok!”

    Hívja a tapasztalatlanokat is:
„Jöjjetek, legyetek vendégeim,
    egyetek-igyatok asztalomnál,
hagyjátok el bolondságaitokat, hogy éljetek,
    és járjatok az értelem ösvényein!”

Aki öntelt és büszke csúfolódót figyelmeztet,
    csak bajt szerez magának.
Ha meginted a gonoszt,
    megvádol téged, és neked támad.
Ne intsd meg a büszke és öntelt embert,
    csak meggyűlöl érte,
intsd meg a bölcset,
    és szeretni fog!
Tanítsd a bölcset,
    és még bölcsebb lesz,
tanácsold azt, aki igazságos,
    és tanul belőle!

10 A bölcsesség kezdete: tisztelni és félni az Örökkévalót.
    A Szentet megismerni — az vezet értelemhez.
11 Bölcsesség szaporítja meg napjaidat,
    éveket ad életed éveidhez.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+9%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus nagyobb Mózesnél

3.1 Ezért mindnyájan figyeljetek Jézusra! Őrá gondoljatok, aki hitünk szerint Isten Apostola és Főpapja. Nektek mondom ezt, szent testvéreim, akiket Isten elhívott. Jézus hűséges volt Istenhez, aki őt elküldte — akárcsak Mózes Isten népe között. Amikor valaki házat épít, akkor jobban megbecsülik az építőt, mint az épületet. Ugyanez a helyzet Jézussal is: sokkal nagyobb tiszteletet érdemel, mint Mózes. Mert minden háznak van építője, de Isten az, aki mindent felépített.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

1 Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola,

Isten szent népének, akik Efezusban laknak,[a] és hisznek a Krisztus Jézusban.

Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Szellemi áldásokat kaptunk Krisztusban

Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki Krisztusban megáldott bennünket minden szellemi áldással a Mennyben. Az Atya annyira szeretett bennünket, hogy Krisztusban már a világ teremtése előtt kiválasztott minket, hogy bennünket a saját népévé tegyen, akik az ő szemében szentek és tökéletesek. Szeretetétől indíttatva előre elhatározta, hogy Jézus Krisztus által a saját gyermekeivé fogad bennünket. Igen, ezt akarta, mert így tetszett neki. Mindezt pedig azért tette, hogy dicséretet szerezzen dicsőséges kegyelmének, amellyel megajándékozott bennünket szeretett Fiában, Jézus Krisztusban, aki megváltott bennünket a vére, vagyis a halála árán. Rajta keresztül kaptuk meg bűneinkre a bocsánatot Isten kegyelmének gazdagsága szerint.

Isten elárasztott bennünket kegyelmével, mindenféle bölcsességgel és megértéssel. Megismertette velünk mideddig elrejtett tervét, amelyet tetszése szerint készített, és Krisztus által akar megvalósítani.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus segít egy föníciai asszonyon24 Jézus ezután elment onnan Tírusz vidékére. Ott bement egy házba, mert nem akarta, hogy észrevegyék. Mégis kitudódott, hogy ott van. 25 Megtudta ezt egy asszony is, akinek a leányában gonosz szellem lakott. Odament hát Jézushoz, és a lábaihoz borult. 26 Ez az asszony görög származású volt, a szíriai Föníciában született. Könyörgött Jézusnak, hogy űzze ki a leányából a gonosz szellemet.

27 Jézus így válaszolt neki: „Először a gyermekeknek kell jóllakniuk. Nem helyes, ha elvesszük tőlük a kenyeret, és odadobjuk a kutyáknak.”

28 Az asszony így válaszolt: „Igen, Uram, de még az asztal alatt levő kutyák is ehetnek a gyermekektől lehulló morzsákból.”

29 „Mivel így válaszoltál — felelte Jézus —, menj csak nyugodtan haza! A gonosz szellem már kiment a leányodból.”

30 Ő pedig hazamenve látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és valóban kiment belőle a gonosz szellem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+7%3A24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia!

13 Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékén járt, megkérdezte tanítványaitól: „Mit mondanak az emberek rólam, kicsoda az Emberfia?”

14 „Egyesek azt mondják, hogy te vagy Bemerítő János, mások Illésnek, vagy Jeremiásnak, vagy a régi próféták közül az egyiknek tartanak” — válaszolták.

15 „Hát ti mit mondtok rólam, ki vagyok én?” — kérdezte tovább.

16 Simon Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia.”

17 Jézus ezt felelte: „Milyen áldott és boldog vagy Simon, Jóna fia, mert ezt nem magadtól mondtad, hanem Mennyei Atyám jelentette ki neked. 18 Én pedig azt mondom, hogy te Péter vagy. Erre a sziklára fogom felépíteni az eklézsiámat, és a halál erői[a] sem lesznek képesek azt legyőzni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+16%3A13-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/09/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
 
“2013.09.07 18:25
Egyházam tévedhetetlen, de ha Egyházam bármelyik úgynevezett szolgája vagy vezetője kiforgatná Isten Szavát, vagy átírná a Szent Eukarisztia jelentését, akkor ők Istent káromolnák. …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szent-szavamat-nem-szabad-megvaltoztatni-vagy-ugy-alkalmazni-hogy-az-valami-massa-valjon/

Üdvösség Anyja: Egy új, kegyetlen világháború lesz bejelentve

Igazság Könyve:

“013.09.06 18:46

Drága gyermekem, Fiam, Jézus Krisztus utasítására rá kell mutatnom arra, hogy a háborúk, amelyek most Közel-Keleten ki fognak bontakozni, egy nagy csatát fognak előre jelezni, amely egy új, kegyetlen világháborúként lesz bejelentve.

Milyen nagyon megtöri ez szegény szenvedő Fiam Szentséges Szívét. A gyűlölet, mely átjárja azon vezetők szívét, akikre az egyszerű emberek országaik vezetését bízták, szét fog terjedni. Ők el fogják árulni saját nemzetüket. Milliókat fognak megölni, és sok nemzet fog belekeveredni. Nektek tudnotok kell, hogy azok lelkét, akiket megölnek, és ártatlannak bizonyulnak bármely bűncselekmény elkövetésében, Fiam meg fogja menteni.

Ezek a háborúk gyorsan ki fognak terjedni, és alighogy belekeveredik a világnak mind a négy sarka, a Nagy Háborút máris be fogják jelenteni. Sajnos nukleáris fegyvereket is be fognak majd vetni és sokan fognak szenvedni. Ez egy félelmetes háború lesz, de nem fog sokáig tartani.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok minden ártatlan lélekért, és továbbra is imádkozzátok Legszentebb Rózsafüzéremet naponta háromszor, azért, hogy enyhítse a szenvedést, amely a 3. Világháború következménye lesz.

Köszönöm, gyermekem, hogy válaszoltál a hívásomra. Tudnod kell, hogy jelenleg nagy szomorúság van a Mennyben, és hogy ezt a rossz hírt nehéz szívvel hozom nektek.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-egy-uj-kegyetlen-vilaghaboru-lesz-bejelentve/

 

 
 

“2013.09.06 20:15

Gyermekem, senkinek sem szabad elfelejtenie közületek, hogy Fiam az emberiség megmentéséért halt meg. Ő megszabadított minden lelket a fenevad rabságából. Ő megadta mindnyájatoknak az Üdvösség Ajándékát; és annak érdekében, hogy az Örök Életet megkapjátok, Fiamhoz kell jönnötök, és kérnetek kell Tőle ezt a Nagy Ajándékot.

Az egyetlen út az Örök Élethez Fiamon, Jézus Krisztuson keresztül vezet. Mivel Ő annyira irgalmas, megadja mindenkinek azt a lehetőséget, hogy a saját szabad akaratukból jöjjenek Hozzá. Ő az Igazságot adta a világnak, és Kereszthalálának Ajándéka által mindenki számára utat nyitott, hogy örök békében és az Ő Paradicsomában éljenek.

Sokan nem fogadják el Fiamat, és Istenben sem hisznek. Ha nem hisztek Istenben, vagy nem fogadjátok el az Üdvösség Ajándékát, akkor elszakítjátok magatokat Istentől. E végső Küldetésnek köszönhetően, mely a lelkek megmentését szolgálja – beleértve minden bűnös lelkét is, valamint azokat, akik nem hajlandók Isten Létezését elismerni -, Fiam egy Nagy Csodát fog tenni. A Nagyfigyelmeztetés folyamán, mindenki látni fogja azt a bizonyítékot, hogy van lelkük, és sokan meg fognak térni. Azoknak, akik nem fognak megtérni és továbbra is ateisták maradnak, nem adható meg az Üdvösség Ajándéka, mivel elutasítják Irgalmassága Kezét. Ezek a lelkek a legarcátlanabb módon fogják Őt elutasítani, de imáitok megmenthetik őket.

Azok, akik elutasítanak minden arra tett próbálkozást, beavatkozást és minden Irgalmat, hogy az Új Paradicsomba vigye őket, félre lesznek dobva. Ők nem fognak Fiam Királyságában részesülni, mivel Atyám, Aki a szabad akarat Ajándékát örökül hagyta az emberiségre, egyetlen gyermekére sem fogja soha ráerőltetni az Ő Akaratát.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ateisták elfogadják az Irgalmasság Kezét, amelyet Fiam mindnyájuk felé ki fog nyújtani. Ne feledkezzetek meg a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozásáról, hogy ezek a szegény kis lelkek megmenekülhessenek.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-az-egyetlen-ut-az-orok-elethez-fiamon-jezus-krisztuson-keresztul-vezet/

 
—–
Római katolikus:
09-07Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúk

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség:
Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük telve volt halhatatlansággal.

….

ALLELUJA
Boldog, aki a kísértést kiállja, † mert miután kiállta a próbát, * elnyeri az örök élet koronáját. Jak 1,12 – 3. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!

Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-07

 
 

“2018-09-06

22. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Krisztusban mindent nekünk adott az Isten.
Testvéreim!
Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: „Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket”, továbbá: „Tárva az Úr előtt az ember gondolata, csupa hiúság annak foglalata.”
Senki se kérkedjék tehát emberekkel! Hisz minden a tiétek: Pál, Apolló, Péter, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.
Ez az Isten igéje.
1Kor 3,18-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne. 1a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úré a föld, és ami betölti, * a földkerekség és minden lakója.
Tengerek fölé ő rakta alapját, * s a vizek árján ő tartja szilárdan.
Hívek: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
E: Ki mehet föl az Úr hegyére, * ki állhat meg az ő szent helyén?
Aki ártatlan kezű, tiszta szívű, * akinek az esze nem jár csaláson.
H: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
E: Az nyer áldást az Úrtól, * és megigazulást üdvözítő Istenétől.
Ez az istenkeresők népe, * amely arcát kutatja Jákob Istenének.
H: Istené az egész világ, * és minden, ami létezik benne.
Zsolt 23,1-2.3-4ab.5-6

ALLELUJA
Kövessetek engem, mondja az Úr, * és én emberek halászává teszlek titeket! Mt 4,19 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az első négy tanítvány meghívása a csodálatos halfogás után.
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 5,1-11

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-06


——
Görög katolikus:

23 Mielőtt azonban elérkezett ez a hit, a Törvény őrzött bennünket, és egészen addig raboskodtunk, amíg Isten meg nem ismertette velünk az eljövendő hitet. 24 Így tehát Krisztus megérkezése előtt a Törvény volt a Krisztushoz vezető nevelőnk. Azóta viszont már hit által válhatunk Isten számára elfogadhatóvá. 25 Miután ez a hit megérkezett, többé nincs szükség arra, hogy a nevelőnk felügyeljen ránk.

26 Ti mindnyájan Isten gyermekei vagytok Krisztus Jézusban, és ez a hitetek által valósult meg, 27 mivel, aki Krisztusba merítkezett be, az Krisztust öltötte magára. 28 Ebben a tekintetben tehát nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok. 29 Ha pedig Krisztushoz tartoztok, akkor Ábrahám leszármazottjai vagytok, és egyúttal örökösei mindannak, amit Isten Ábrahámnak és a leszármazottjainak ígért.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+3%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDSÖrökségünk

Ezzel azt szeretném mondani, hogy amíg az örökös kiskorú, addig semmiben sem különbözik a rabszolgától, pedig jogilag már akkor is minden az övé. Mégis nevelőszülők és gondviselők felügyelete alatt él az apja által meghatározott ideig. Ugyanígy mi is, amikor még olyanok voltunk, mint a gyermekek, a világot uraló hatalmasságok rabszolgái voltunk.

Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

30 Ezután visszatértek Jézushoz az apostolok, és beszámoltak mindenről, amit tettek és tanítottak. 31 Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek velem egy csendes helyre, de csak ti magatok, és pihenjetek egy kicsit!” Ugyanis akkora volt a tömeg és a jövés-menés, hogy még enni sem maradt idejük.

32 Így tehát Jézus és a tanítványai beszálltak egy bárkába, és elvonultak egy csendes helyre. 33 Azonban sokan észrevették, hogy elindultak, és felismerték őket. A környező városokból nagyon sokan összegyűltek, és a tó partján oda futottak, ahová Jézus akart menni. Így az emberek előbb értek oda, mint ők. 34 Amikor Jézus partra szállt, látta az összegyűlt sokaságot, és megsajnálta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Tanítani kezdte őket sok mindenre.

35 Mikor már későre járt az idő, a tanítványai Jézushoz fordultak, és azt javasolták: „Lakatlan hely ez a vidék, és már későre jár. 36 Küldd el a népet, hogy a környező tanyákon és falvakban valami ennivalót vegyenek maguknak!”

37 De Jézus így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!”

„Úgy gondolod, hogy mi menjünk el, és vegyünk nekik kétszáz ezüstpénzért kenyeret, és azt adjuk nekik?” — kérdezték.

38 „Most hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” — mondta Jézus.

Miután mindent összeszámoltak, így feleltek: „Öt kenyerünk van, és két halunk.”

39 Akkor mondta nekik, hogy ültessék le az embereket a fűbe, csoportonként. 40 Le is telepedtek ötvenes vagy százas csoportokban. 41 Jézus vette az öt kenyeret és a két halat, felnézett az égre, és hálát adott Istennek. Azután tört a kenyerekből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét az emberek között. Ugyanígy szétosztotta a két halat is. 42 Mindannyian ettek, és jól is laktak. 43 Végül összeszedték a maradékot: 12 kosarat töltöttek meg a kenyérdarabokkal, és ezen felül még a halakból is maradt. 44 A sokaságban, amely így jóllakott, körülbelül 5 000 férfi volt.

Jézus a vízen jár

45 Jézus ezután utasította a tanítványait, hogy azonnal szálljanak be bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, Betsaidába, amíg ő elbocsájtja az embereket.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+6%3A30-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/09/06

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Nagy öröm lesz mindenhol. Ez 100 napig fog tartani.

Igazság Könyve:

“2013.08.30 20:24

Drága szeretett leányom, kérlek, biztosítsd, hogy minden nemzet meghallja Próféciáimat, hogy fel tudjanak készülni a csodálatos, megújult Földre – az Új Paradicsomra. Isten minden gyermeke jogosult örökségére, és ezért el kell kezdeniük tervezni erre a Nagy Napra, mintha egy nagy esküvőre készülnének.

Szólítom a Zsidókat, a Muzulmánokat és a Keresztényeket, valamint minden más vallást, hogy most hallgassanak meg Engem. Senki sem marad érintetlen az antikrisztus gonoszságától. De ha most felkészültök, elfogadva az Élő Isten Pecsétjét, és azt otthonaitokban tartjátok, akkor védettek lesztek azzal a szenvedéssel szemben, amelyet ő a világnak fog okozni.

Amikor Isten Igaz Szavát ismertté teszik számotokra, akkor meg kell állnotok és meg kell azt hallgatnotok, mert az Új Ég és Új Föld Kapuihoz vezet benneteket. Ez az Új Paradicsom várakozik és lelkek milliárdjainak lesz otthona, beleértve azokat is, akik a Tisztítótűz állapotában és a Mennyországban várakoznak. Egyesíteni fogom mindazokat, kiknek szíve nyitott Isten Parancsolatára, akik érezni fogják Irgalmasságom Szeretetét.

Kérlek, ne féljetek attól a Naptól, mert az nagy boldogságot, békét és örömet fog nektek hozni. Királyságom ámulatba fog ejteni benneteket, annak elképesztő szépsége miatt. Közületek sokan félnek Üzeneteimtől, mert úgy gondolják, hogy Második Eljövetelem a halált és a véget jelenti. De ez egy téves feltételezés lenne.

Azok közületek, akik önként, feltételek nélkül, alázattal és szeretettel jönnek Hozzám, nem fogják megtapasztalni a fizikai halál fájdalmát. Ehelyett egy szempillantás alatt az új környezetetekben fogjátok magatokat találni. Először meg fogtok döbbenni, és gyorsan körbe fogtok nézni, hogy megtaláljátok szeretteiteket. Én olyan sok lelket fogok megmenteni, hogy együtt lesztek a családjaitokkal, beleértve azokat is, akiket szerettek, akik már együtt vannak Velem a Mennyországban, és azokat is, akiket majd kiszabadítok a Tisztítótűzből.

Nagy öröm lesz mindenhol. Ez 100 napig fog tartani. Az Új Paradicsomomban csak egyetlen vallás lesz: az Új Jeruzsálem, ahol naponta imádni fognak Engem. Mindenki egységben lesz Atyám Szent Akaratával. Ott tizenkét nemzet lesz, de csak egyetlen nyelv, mert nem fogom megengedni a megosztottságot.

Vezetőket fogok kijelölni, és egy nemzetnek sem lesz hiánya élelmiszerből, vízből, otthonokból és az életből. Ott nem lesz halál, mert az Örök Életet fogom adni mindazoknak, akik oda belépnek. Minden nemzet együtt fog munkálkodni Isten Szavának terjesztésén, és a boldogság, amelyet ma a Földön nem lehet megvalósítani, egyike lesz a legnagyobb Ajándékoknak, melyeket be fogok nektek mutatni. Ti szeretve lesztek nagyon, és Engem úgy fogtok szeretni, ahogyan Én szeretlek benneteket.

Sokan közületek találkozni fogtok családjaitok nemzedékeivel, évszázadokra visszamenőleg. A nemzedékek folytatódni fognak, és így látni fogjátok fiaitokat és lányaitokat házasodni, és Isten tökéletes gyermekeit nemzeni – mindegyikük nagy Kegyelmekkel lesz megáldva. Egyházam Feje ki lesz nevezve, és az ő neve Péter, mert azt ígértem, hogy ő építheti fel Egyházamat a Földön. És így az Új Paradicsomban ő fogja Egyházamat vezetni.

Ó, ha csak megmutathatnám nektek azt, ami előttetek áll, örömkönnyeket sírnátok, és kiharcolnátok a Kapukhoz vezető utatokat. Ezért arra kérlek mindnyájatokat, hogy hagyjátok figyelmen kívül azokat a próbálkozásokat, melyekkel az Örök Élet keresésében akadályoznak benneteket. Hagyjátok figyelmen kívül azokat, akik azt mondják nektek, hogy nem Létezem. Ne higgyetek azoknak, akik Szent Szavamat használva, arról akarnak meggyőzni benneteket, hogy nem Én szólok most hozzátok ezeken az Üzeneteken keresztül.


Nektek harcolnotok kell, hogy a dicsőséges örökség mindnyájatoknak megadassék, mert senkinek sincs joga ahhoz, hogy megtagadja másoktól ezt a nagy örökséget, mely minden egyes embert megillet, független attól, hogy mennyire feketedett meg a lelke. Megadom nektek az eszközöket mindenhol, hogy lelkeket hozzatok Hozzám, hogy így együtt le tudjuk rombolni a Sátán munkáját, és gyorsan beléphessünk az Új Világba.Az Én békém legyen veletek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nagy-orom-lesz-mindenhol-ez-100-napig-fog-tartani/

 

—–
Római katolikus:
2018-08-3021. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Jézus Krisztusban elnyertük Isten igéjének és ismeretének gazdagságát.
Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola és Szosztenész testvér köszönti Isten korintusi egyházát, a Krisztus Jézusban megszentelteket, a meghívott szenteket és mindazokat, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét.
Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól!
Veletek kapcsolatban szüntelenül hálát adok az Istennek azért az isteni kegyelemért, amelyet Krisztus Jézusban nyertetek. Benne gazdagok lettetek minden tanításban és ismeretben. A Krisztus melletti tanúságtétel is megszilárdult köztetek. Így semmi kegyelmet sem nélkülöztök, amíg Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok. Ő mindvégig megerősít titeket, hogy feddhetetlenek legyetek Urunk, Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki meghívott Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe.

Ez az Isten igéje.
1Kor 1,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenem, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké. Vö. 1b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön örökké.
Nagy az Úr, és minden dicséretre méltó, * nagyságát felfogni nem lehet.
Hívek: Istenem, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké.
E: Nemzedékről nemzedékre dicsérjék művedet, * és hatalmadat hangosan hirdessék.
Magasztos fölséged nagyságáról szóljanak, * és beszéljék el minden csodás tettedet.
H: Istenem, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké.
E: Félelmetes tetteid erejéről szóljanak, * és hirdessék a te nagyságodat.
Terjesszék végtelen jóságod hírét, * és igazságosságodat ujjongva áldják.
H: Istenem, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké.
Zsolt 144,2-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus váratlanul jön el az ítéletre.
Vigyázzunk, hogy készen találjon minket!

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz:
Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Mit gondoltok?
Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát.
Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 24,42-51″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-30


——
Görög katolikus:

Üdvözlet Páltól, az apostoltól. Engem nem emberek tettek apostollá, és nem is ők küldtek a szolgálatba, hanem Jézus Krisztus hívott el, és az Atya Isten, aki Jézust feltámasztotta a halálból.

Ezt a levelet a velem levő testvéreim nevében is küldöm a Galácia[a] tartományában élő helyi gyülekezeteknek.

Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet. Jézus önmagát áldozta fel a bűneinkért, és hogy kiszabadítson bennünket ebből a jelenlegi, gonosz világrendszerből — Atyánknak, az Istennek terve és akarata szerint. Övé legyen a dicsőség mindörökké. Ámen!

Csak egyetlen igazi evangélium létezik

Meglep, hogy ilyen gyorsan elfordultatok Istentől, aki Krisztus kegyelméhez hívott titeket, és átpártoltatok valami másféle örömüzenethez — máshoz, mint amit mi hirdettünk nektek. Pedig nem létezik másféle, csupán arról van szó, hogy némelyek megzavarnak titeket azzal, hogy el akarják torzítani a Krisztusról szóló örömüzenetet.

Az igazi örömüzenet az, amelyet mi hirdettünk nektek. Akárki hirdetne másfélét, az legyen átkozott — még ha egy Mennyből jövő angyal, vagy akár mi magunk mondanánk is! Ezt már korábban is mondtuk nektek, de most megismétlem: ha valaki másféle örömüzenetet hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, az átkozott legyen!

10 Mit gondoltok, az emberek kedvét keresem, vagy Istenét? Vajon arra törekszem, hogy népszerű legyek? Bizony, ha még mindig az emberek tetszését keresném, akkor nem lennék Krisztus rabszolgája.

….

20 Isten előtt mondom, hogy ez, amit írok, nem hazugság! 21 Később Szíria és Cilicia vidékére mentem.

22 A Krisztushoz tartozó júdeai gyülekezetek azonban még személyesen nem ismertek engem. 23 Csak ennyit hallottak rólam: „Ez az ember egykor üldözött minket, de most ugyanazt a hitet tanítja, amelyet valamikor el akart pusztítani.” 24 Ezek a hívők azután Istent magasztalták értem.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Pál látogatása a jeruzsálemi apostoloknál

2.1 Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében újból felmentem Jeruzsálembe, és magammal vittem Tituszt is. Isten kijelentése következtében indultam el. Ez alkalommal külön, csak a vezetőknek magyaráztam el, hogy milyen örömüzenetet hirdetek az Izráelen kívüli nemzeteknek. Meg akartam bizonyosodni afelől, hogy ebben egyetértünk, nehogy az addigi és a jelenlegi munkám kárba vesszen.

Bár a velem levő Titusz görög származású volt, a vezetők mégsem kényszerítették arra, hogy körülmetélkedjen. Szükséges volt azonban, hogy velük megbeszéljük ezeket a kérdéseket, mivel néhányan befurakodtak közénk, akik magukat a testvéreinknek mutatták. Ezek alattomos szándékkal ki akarták kémlelni a mi szabad életmódunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk. Az volt ugyanis a szándékuk, hogy ismét a Törvény rabszolgáivá tegyenek bennünket. Mi azonban egy pillanatra sem hátráltunk meg, és semmiben sem tettünk engedményt nekik, hogy az örömhír igazságát tisztán megőrizzük számotokra.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus kiűzi a gonosz szellemek seregét

5.1 Jézus a tanítványaival megérkezett a tó túlsó partjára, Gadara[a] vidékére. Amikor kilépett a bárkából, szembe jött vele egy férfi, akiben gonosz szellem volt. Ez az ember a sírbarlangokban lakott, és senki nem tudta megkötözni, még láncokkal sem. Már sokszor megbilincselték, ő azonban mindig elszakította a láncokat, és széttörte a bilincseket. Senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal ott kóborolt a sírok között és a hegyeken, ordítozott és kövekkel vagdosta magát.

Már messziről észrevette Jézust, odaszaladt hozzá, és leborult előtte. 7-8 Jézus ráparancsolt: „Gonosz szellem, menj ki ebből az emberből!” Az pedig így kiabált: „Mi közöd hozzám, Jézus, Magasságos Isten Fia? Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem!”

Jézus megkérdezte: „Mi a neved?”

Légió[b], mert sokan vagyunk” — felelte ő. 10 Majd könyörgött Jézusnak, hogy ne küldje el őket arról a vidékről.

11 A közelben, a hegyoldalon nagy disznókonda legelt. 12 A gonosz szellemek így könyörögtek: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!” 13 Jézus megengedte nekik, s akkor a gonosz szellemek kijöttek a férfiból, és a disznókba mentek. Erre az egész konda a meredek lejtőről hanyatt-homlok a tóba rohant, s mind belefulladtak. Mintegy kétezer disznó pusztult el így.

14 A pásztorok, akik a disznókat őrizték, elfutottak a városba, és elhíresztelték ezt az egész környéken. Az emberek pedig kijöttek, hogy megnézzék, mi történt. 15 Amikor Jézushoz értek, ott látták azt a férfit, akiben korábban egy egész légiónyi gonosz szellem lakott. Rendesen fel volt öltözve, ott ült a többiek között, és teljesen épelméjű volt. Ezen mindenki nagyon megdöbbent. 16 A szemtanúk elmondták a többieknek, hogy mit tett vele Jézus, és mi történt a disznókkal. 17 Azután mindannyian kérték Jézust, hogy menjen el a vidékükről.

18 Amikor Jézus beszállt a bárkába, akkor a férfi, aki megszabadult a gonosz szellemektől kérte őt, hogy hadd mehessen vele. 19 De Jézus ezt mondta neki: „Menj haza a családodhoz, és mondd el nekik, mit tett veled az Örökkévaló, és hogyan könyörült rajtad!” 20 A férfi el is ment, és mindenkinek hirdette a Tízvárosban, hogy milyen hatalmas dolgot tett vele Jézus. Ezen azután mindenki nagyon megdöbbent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+5%3A1-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/30

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
És ez így folytatódik, amíg további lelkek milliói a Sátán rabszolgáivá nem válnak.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nektek-imadkoznotok-kell-a-lelkukert-mert-eladtak-azt/
 
—–

Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek

Római katolikus:
2018-06-17Évközi 11. vasárnap

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Ezt mondja az Úr, az Isten: „Veszek egy hajtást a nagy cédrusfa tetejéről, a legmagasabb ágáról, és elültetem egy igen magas hegyen. Izrael magas hegyén ültetem el. Ágakat fejleszt, gyümölcsöt terem és pompás cédrussá fejlődik. Alatta lakik majd mindenféle madár, és ágai árnyékában pihen meg mindenfajta szárnyas.
S akkor megtudja majd a mező minden fája, hogy én, az Úr aláztam meg a magas fát, és emeltem föl az alacsony fát; én szárítottam ki a zöldellő fát, és én borítottam virágba a száraz fát. Én, az Úr mondtam ezt, és  végbe is viszem.
Ez az Isten igéje.
Ez 17,22-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem. 5. tónus.
Előénekes: Jó dolog az Urat dicsérni, * nevednek, ó fölsége éneket zengeni.
Irgalmadat hajnalban hirdetni, * és egész éjszaka hűségedet.
Hívek: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem.
E: Virul az igaz, akár a pálma, * s úgy növekszik, mint a Libanon cédrusa.
Az Úr házában ültették el őket, * Istenünk csarnokában virágzanak.
H: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem.
E: Még öregkorukban is gyümölcsöt hoznak, * telve vannak bőséges élettel.
Hogy hirdessék: „Igaz az Isten, * ő a menedékem, hamisság nincsen benne.”
H: Mennyire jólesik nékem, * tégedet, Uram, hálával dicsérnem.
Zsolt 91,2-3.13-14.15-16

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testvéreim!
Bizalom tölt el minket, s nem feledkezünk meg arról, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk. Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől, és hazaérkezni az Úrhoz. Ezért is igyekszünk az ő kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,6-10

ALLELUJA
Isten igéje a mag, Krisztus a magvető, * mindaz, ki reá talál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 4,26-34″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-17


——

Igazság Könyve:

Én vagyok a ti szeretett Jézusotok, aki a lelketeken keresztül munkálkodik. Még akkor is, ha figyelmen kívül hagytok Engem, Én itt Vagyok. Én a lelketeken keresztül munkálkodom, mert azt Nekem adtátok és így ti mindig szenvedni fogtok Érettem és Velem.

Ma leányom, azokhoz fordulok, akik azt mondják, hogy nem hisznek Istenben: ha nem hisztek Istenben, el kell magyaráznom nektek, hogy honnan ismeritek fel, hogy Isten valóban Létezik. Isten jelen van minden egyes e világban megszületett emberben, függetlenül hitétől vagy szüleik hitétől. Isten valamennyi életformán keresztül egyfajta áhítat érzelmét és a csodálat érzelmét hozza magával, mely mindig az intenzív szeretet érzését kelti egy lélekben Isten másik Teremtménye iránt.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-jelen-van-minden-egyes-e-vilagban-megszuletett-emberben-fuggetlenul-hitetol-vagy-szuleik-hitetol/

 
 

“Drága szeretett leányom, éppúgy, ahogyan Én egyedül tettem meg a lassú és fájdalmas utat a Kálvária hegyére, ugyanígy fogja Maradék Hadseregem is azt megtenni.


Amikor ezen a gyötrelmes dombon kapaszkodtam fel, több száz Római katonával voltam körülvéve, akik megakadályozták az út mentén levőket abban, hogy vigaszt nyújtsanak Nekem.
 

A zsidók megtagadtak, aztán elárultak Engem. A Rómaiak keresztre feszítettek Engem, és ezért volt Róma az a hely, ahol szeretett Péter apostolom arra kapott utasítást, hogy megalakítsa Egyházamat a Földön, mert arra vágytam, hogy Egyházam azok között alakuljon meg, akik üldöztek Engem.
 

Miközben hamarosan sor kerül Második Eljövetelemre, és miközben feltárul azon Végső Küldetésem, hogy eljövök elhozni a megígért végső üdvösséget az emberiség számára, a történelem meg fog ismétlődni. A zsidók még mindig tagadni fognak Engem a Nagyfigyelmeztetés bekövetkeztéig. Isten ellenségei mindenhol fel fognak lázadni Ellenem. Azok, akik szeretnek Engem, és akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, el fognak árulni Engem.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-romai-birodalmon-belul-fog-a-nagy-fortelem-felemelkedni-ellenem/

——

 

Görög katolikus:

 “… 17 Miután Abrám így legyőzte Kedorláómert és a vele szövetséges királyokat, hazafelé indult. Sodoma királya kivonult Abrám elé a Sávé-völgybe — más néven a Király-völgybe —, hogy köszöntse.

Abrám és Melkisédek találkozása

18 Melkisédek, Sálem királya, a Felséges Isten papja Abrám elé ment, kenyeret és bort hozott neki, 19 majd megáldotta:

„A Felséges Isten,
    aki az eget és földet teremtette[a],
áldjon meg téged, Abrám!
20 Áldott legyen a Felséges Isten,
    aki győzelmet adott neked, Abrám,
    
ellenségeid fölött!

Akkor Abrám Melkisédeknek adta a csatában szerzett zsákmánya tizedrészét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+14%3A14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ebben az időben a nép a Jordántól keletre Moáb földjén táborozott. Itt kezdte Mózes magyarázni Isten tanításait és törvényeit.[b]

6-7 Ezt mondta Mózes a népnek: Emlékezzetek rá, hogy mikor a Hóreb-hegy mellett táboroztunk, Istenünk, az Örökkévaló szólt hozzánk: „Most már induljatok útnak, mert elég sokáig időztetek ennél a hegynél! Menjetek tovább az emóriak hegyvidékére, majd a szomszédos vidékre, az Arábá-völgybe, azután a síkságra és a dombvidékre, majd a délvidékre és a tenger partjára, a kánaáni népek földjére, és tovább a Libanon-hegységbe, egészen a nagy Eufrátesz folyóig! Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ezt nekik és utódaiknak adja”.

Mózes vezetőket választ

Azután Mózes így folytatta: Abban az időben történt, hogy azt mondtam nektek: Számomra már túl nehéz feladat, hogy egyedül viseljem a kormányzás terhét. 10 Hiszen Istenünk, az Örökkévaló megszaporított benneteket, és oly sokan vagytok, mint az égen a csillagok. 11 Bárcsak még jobban megsokasítana titeket az Örökkévaló, ősapáitok Istene, hogy legyetek ezerszer ennyien, és áldjon meg benneteket, ahogyan megígérte! 12 De egyedül hogyan viselhetném a nép vezetésének minden terhét, és végezhetném peres ügyeitekben a bíráskodást?!

13 Válasszatok hát magatok közül törzsenként olyan férfiakat, akik bölcsek, értelmesek, és akikben a többiek megbíznak! Őket teszem majd vezetőkké közöttetek.

14 Ezt ti is helyesnek láttátok, elfogadtátok, és úgy is történt. 15 Választottatok minden törzsből bölcs és megbízható férfiakat, én pedig kineveztem őket vezetőkké. Közülük egyeseket 1 000, másokat 100, 50, illetve 10 harcosból álló katonai egységek parancsnokaivá tettem, illetve tisztviselőkké neveztem ki.

16 Megint másokat bíráknak jelöltem ki, és meghagytam nekik: Amikor peres ügyben kell ítéletet hoznotok, mindenkit gondosan hallgassatok ki, és igazságosan ítéljetek! Ne legyetek tekintettel arra, hogy a peres felek Izráel népéből, vagy a közöttetek lakó idegen népekből valók. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Kiküldi a tanítványait

14 Később Jézus megjelent a tizenegy tanítványának is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.

15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16%3A9-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

7 Ne feledkezzetek meg a vezetőitekről, mert ők tanítottak benneteket Isten szavára. Figyeljétek meg, hogyan élnek és halnak meg, és kövessétek a hitüket!Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Ne engedjétek, hogy különféle idegen tanításokkal félrevezessenek benneteket! Isten kegyelmével erősítsétek meg a szíveteket, ne különböző ételekre vonatkozó szabályok betartásával, mert azoknak semmi értelmük sincs! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A7-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus imádkozik a tanítványaiért

17 Miután Jézus ezeket mondta, felnézett az égre, és így szólt: „Atyám, eljött az idő! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy ő is dicsőséget szerezzen neked! Hatalmat adtál Fiadnak minden ember fölött, hogy örök életet adjon mindazoknak, akiket neki ajándékoztál. Az örök élet pedig az, hogy egyre jobban megismerjenek téged, az egyetlen valóságos Istent, és a Messiás Jézust, akit elküldtél. Befejeztem a munkát, amellyel megbíztál, s ezzel dicsőséget szereztem neked itt a földön. Most pedig, Atyám, fogadj vissza dicsőségedbe és jelenlétedbe, abba a dicsőségbe, amelyben veled együtt laktam, mielőtt a világ létrejött volna.

Atyám, embereket ajándékoztál nekem ebből a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, én pedig kézzelfoghatóan megmutattam nekik, hogy te milyen vagy. Ők azok, akik befogadták szavaidat, és engedelmeskedtek annak, amit mondtál. Ők már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled származik. Minden szót, amit tőled hallottam, továbbadtam nekik, ők pedig befogadták tanításodat. Felismerték, elfogadták, és meggyőződtek róla, hogy ezek a tanítások valóban tőled származnak, és azt is, hogy valóban te küldtél engem. Értük imádkozom most, és nem a hitetlenekért. Azokért imádkozom, akiket nekem adtál, mert hozzád tartoznak. 10 Mert mindazok, akik hozzám tartoznak, a tieid, és mindazok, akik hozzád tartoznak, az enyémek — és általuk mutatkozik meg dicsőségem mindenki számára.

11 Most már visszatérek hozzád, Atyám! Nem maradok tovább ezen a világon, de ők itt maradnak. Szent Atyám, őrizd meg őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál! Őrizd meg őket, hogy ők is eljussanak arra az egységre, amelyben te és én élünk! 12 Amíg velük voltam, megőriztem őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál. Vigyáztam rájuk, és nem veszett el közülük senki más, csak az az egy: a pusztulás fia. Így teljesedett be, amit az Írás róla mondott.

13 Atyám, most hozzád jövök, de amíg még ezen a világon vagyok, imádkozom azokért, akik hozzám tartoznak, hogy az örömöm egészen betöltse őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+17%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Békességben Istennel

Most tehát Isten elfogadott bennünket a hitünk alapján. Ezért Urunk, Jézus Krisztus által békességben élünk[a] vele. Jézus által kaptunk szabad hozzáférést Isten kegyelméhez, amelyben élünk. Örvendezünk annak, hogy reménységünk szerint részesülni fogunk Isten dicsőségében. De nemcsak ennek örülünk, hanem a megpróbáltatásoknak is, amelyeket ki kell állnunk. Miért? Mert tudjuk, hogy ezek türelmes kitartást fejlesztenek ki bennünk. A kitartás eredménye a kipróbált jellem, abból pedig reménység származik, ez a reménység pedig soha nem fog csalódást okozni. Hiszen Isten szeretete betöltötte szívünket a Szent Szellem által, aki Isten ajándéka a számunkra.

Amikor eljött a megszabott ideje, Krisztus meghalt értünk, bűnösökért. Mi akkor még tehetetlenek voltunk. Nehéz lenne olyan embert találni, aki hajlandó lenne meghalni, hogy valaki mást megmentsen, még akkor is, ha az a másik igazságos. Egy jó emberért talán mégis vállalná a halált valaki, Isten azonban azzal mutatta meg, mennyire szeret bennünket, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor mi még bűneinkben éltünk.

Akkor most mennyivel inkább megmenekülünk Isten haragjától Krisztus által! Hiszen Isten már elfogadott bennünket Krisztus vére, vagyis a halála által. 10 Amikor még ellenségei voltunk, Isten békét kötött velünk a saját Fia halála árán. Akkor mennyivel inkább megment bennünket Krisztus élete most, miután már békességben élünk Istennel!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+5%3A1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 Egész lényedet a tekinteted világítja meg. Ezért, ha jóindulattal és adakozásra készen tekintesz az emberekre, akkor egész lényedet elárasztja a világosság. 23 Ha viszont önző és zsugori módon nézel rájuk, akkor egész lényed elsötétül. Ha pedig a tekinteted, vagyis a mécsesed elsötétül, akkor valóban nagy sötétségbe kerültél![a]

24 Egyetlen szolga sem szolgálhat egyszerre két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Pénzt!”[b]

Isten Királysága legyen az első!

25 „Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit fogtok enni és inni, se testetek miatt, hogy mibe fogtok öltözködni! Hiszen nagyobb dolog életet adni, mint az ételről gondoskodni! Nagyobb dolog testet alkotni, mint ruhát készíteni! 26 Figyeljétek meg az égi madarakat! Nem vetnek, nem aratnak, élelmet sem gyűjtenek magtárba — Mennyei Atyátok mégis táplálja őket. Ti azonban sokkal értékesebbek vagytok, mint a madarak! 27 Ki tudná közületek aggodalmaskodásával akár csak egy órával is meghosszabbítani az életét?

28 Miért aggódtok a ruhák miatt? Figyeljétek meg a mezőn a vadvirágokat, hogyan növekednek, pedig nem fáradoznak, hogy ruhát készítsenek maguknak! 29 Mégis azt mondom nektek, Salamon király a dicsősége csúcsán sem öltözködött olyan szépen, mint ezek közül bármelyik. 30 Látjátok, ezek a növények ma még virágzanak, holnapra pedig már elszáradnak, és a tűzbe dobják őket, Isten mégis milyen gyönyörűen öltözteti őket! Mennyivel inkább fog titeket öltöztetni?! Ne legyetek hát kishitűek!

31 Ne aggódjatok, és ne kérdezzétek: »Mit fogunk enni, és mit fogunk inni?«, vagy: »Mibe öltözzünk?« 32 Azok törtetnek szüntelen ilyen dolgok után, akik nem ismerik Istent. Mennyei Atyátok jól tudja, hogy mindezekre szükségetek van. 33 Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván — erre törekedjetek mindenek előtt! Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+6%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/17