Címke: vér

Az Ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni

Jézust felemelik a Mennybe

Amikor az apostolok együtt voltak, megkérdezték Jézust: „Uram, nem mostanában fogod helyreállítani Izráel népe számára a királyságot?”

Ő így válaszolt: „Azokat az időpontokat és időszakokat, amelyeknek kijelölését az Atya saját magának tartotta fenn, nektek nem szükséges ismernetek. Ellenben, amikor a Szent Szellem leszáll rátok, erőt kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt szerte a világon mindenhol.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+1%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/28
—–

Igazság Könyve:
“Az Ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni
2014. május 1. 23:30

Drága, szeretett leányom, Az Ígéretem, hogy újra eljövök, még ennek a nemzedéknek az életében fog beteljesedni. Jelenleg a világon sok ember mit sem törődik az Úr Nagy Napjára vonatkozó próféciákkal, amelyeket a Szent Biblia tartalmaz. Annak érdekében, hogy felkészülhessetek erre az időre, Atyám arra utasított Engem, hogy tájékoztassalak benneteket arról, hogy Második Eljövetelem időpontja ki van tűzve, de csak egyedül Isten, az Örök Atya ismeri ezt az időpontot.
Még Nekem, az Ő egyszülött Fiának, sincs tudomásom erről az időpontról, csak azt tudom, hogy hamarosan bekövetkezik.

A nagy megújulás előtt még számos eseménynek kell megtörténnie, de tudnotok kell, hogy mindezek gyorsan és egymást követő gyorsasággal fognak bekövetkezni. Azoknak, akik félnek a Nagy Naptól, inkább bízniuk kellene Bennem, és imádkozniuk azok lelkéért, akik minden tőlük telhetőt megtesznek majd, hogy ellenszegüljenek Nekem, mialatt Én felkutatom a lelkeket. A Tervem az, hogy közületek még a legmakacsabbat is elvigyem Királyságomba, mivel az Én Királyságom a világ számára készült. Királyságom el fog jönni, mert ez Isten Terve, és a Végső Szövetség az Ő Isteni Akarata szerint fog beteljesedni.

Imádkozzatok szívetek nagylelkűségével azok lelkéért, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra, és Én be fogom őket borítani Drága
Véremmel. Mindaz, ami kezdetben volt, a végén be fog teljesedni, és akkor egy vég nélküli világ fog létezni. Minden Atyámmal kezdődik és végződik.

Semmi sem fogja
megakadályozni Második Eljövetelemet. Egy embernek sem lesz megengedve – aki ellenszegül Nekem, vagy megpróbálja eltávolítani a lelkeket Tőlem -, hogy szembeszálljon Velem, mert amikor megérkezem, minden ellenségem félre lesz dobva. Meg fogom menteni a gyengéket, a félénkeket, a bűnbánókat, az eretnekeket, a pogányokat, a hazugokat, a tolvajokat és a gyilkosokat – minden bűnöst. Senki sem marad ki Irgalmasságomból. Én mindnyájatokat szeretlek.
 
Jézusotok “
 
 
 
 

2019-05-02

Húsvét 2. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten nagy tetteiről az apostolok a Szentlélek erejével tanúskodtak.
Az apostolok a főtanács tilalma ellenére bátran hirdették a Krisztusról szóló tanítást. Ezért a főtanács elé állították őket.
A főpap kérdőre vonta az apostolokat: „Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.”
Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene Jézust, akit ti keresztfára feszítve megöltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Üdvözítővé emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.”
Amikor a főtanács tagjai ezt hallották, nagy haragra gyulladtak, és meg akarták ölni őket.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 5,27-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-02

—–
Római katolikus:

2019-05-01

Húsvét 2. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok miután kiszabadultak a börtönből, ismét tanították a népet.
A főpap és akik vele tartottak – vagyis a szadduceusok pártja –, féltékenységből elfogatták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette az apostolokat, és így szólt hozzájuk:

„Menjetek, álljatok ki nyíltan, és hirdessétek a népnek a templomban az örök életről szóló tanítást!” Az angyal szava szerint virradatkor be is mentek a templomba, és tanítani kezdtek.
Amikor a főpap és kísérete megérkezett, összehívták a főtanácsot – vagyis a zsidó nép összes véneit –, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék elő az apostolokat. Amikor a szolgák odaértek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek tehát, és jelentették: „A börtönt ugyan gondosan bezárva találtuk, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de mikor benyitottunk, odabent senkit sem találtunk.”
A templomőrség parancsnoka és a főpapok a hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett. Egyszer csak beállított valaki, és hírül hozta: „Azok a férfiak, akiket a börtönbe vetettetek, a templomban vannak, és tanítják a népet.”
Ekkor a parancsnok szolgáival együtt elment, és elővezette őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad ellenük.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 5,17-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. (Vö. 7a. vers. – 4 g. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Isten elküldte Fiát, hogy üdvözítse a világot.
Abban az időben így tanított Jézus:
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,16-21″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-01

“Ez alkalommal jövök megújítani a Földet, hogy helyreállítsam Királyságomat a Földön
2014. április 29. kedd, 9:00
Atyám mindnyájatok iránti Szeretete olyan Nagy, hogy a Fájdalma, amelyet az ember vaksága és Nagy Irgalmának elutasítása okoz, szintén az Ő Ajándéka az emberiség számára. Szomorúságának és a lelkek utáni vágyának köszönhetően, Ő el fogja érni, és meg fogja ragadni még a legjobban vonakodó hitetlent is. Azoknak, akik nem hisznek Istenben, de akik vágynak bizonyítékra és minden olyan jelre, amely nyomorúságukban vigaszt nyújt számukra, a következőket mondom: Én, Jézus Krisztus, első alkalommal nemcsak azért jöttem, hogy megmentsem azokat, akik elfogadták az Igazságot, hanem azokért is, akik képtelenek voltak hinni IstenbenMost ugyanazt teszem. Megígérem nektek a következőket: mialatt a hívők harcolni fognak egymás között, vitatván azt, hogy vajon Én Vagyok az, Jézus Krisztus, vagy sem, Aki jelenleg a világgal értekezik, az Irántatok való Szeretetemnek köszönhetően, be fogom nektek bizonyítani, hogy valóban Én Vagyok az, Aki most beszélek, és hogy Atyám újra elküldött Engem, hogy megmentselek benneteket. 

Ez alkalommal jövök megújítani a Földet, hogy helyreállítsam Királyságomat a Földön, a Paradicsomot, amelyet Atyám teremtett Ádám és Éva számára. Ez a Nap hamarosan felvirrad, és még mielőtt ez az idő elérkezne, meg fogom világítani elméteket, testeteket és a lelketeket. Hatalmammal, Istenségemmel meg foglak döbbenteni benneteket, és ti akkor a szeretetnek egy olyan hullámát fogjátok érezni, hogy nem lesz kétségetek afelől, hogy ez csakis Tőlem jöhet. Ez az Én Ígéretem. Isten elsőként azon gyermekeit fogja elérni, akik Őt nem ismerik, és nem hisznek Benne. A legtöbbjük futva fog majd Hozzám jönni, mivel ők nem fognak előítélettel rendelkezni, amely a lelki dolgokban való túl nagy jártasság miatt fejlődhet ki. Ugyanakkor el fogom érni azokat a lelkeket is, akik nagy sötétségben vannak, akik kétségbe vannak esve, akik elveszettek, és akiknek a szívét nagy teher nyomja. Tehát, amikor Szavamat olvassátok, amelyeket ezek az Üzenetek tartalmaznak, tudnotok kell, hogy Üzeneteim nemcsak azoknak vannak szánva, akik szeretnek Engem – ezek azért adatnak, hogy elérjenek benneteket.
Én békét adok nektek. Jó hírt hozok nektek, mert egy dicsőséges jövőt faragtam számotokra, ahol a halálnak nincs hatalma fölöttetek. Nagy örömmel várom azt a Napot. Kérlek, várjátok ti is azt türelemmel és bizalommal, mert amikor Én megnyitom a szíveteket, gondjaitok nem lesznek többé.
Szeretett Jézusotok”
——
Görög katolikus:

22 Izráeli férfiak, hallgassatok rám! A Názáret városából való Jézus olyan férfi volt, akit Isten maga igazolt és ajánlott nektek azok által a csodák, erők és jelek által, amelyeket ő vitt véghez közöttetek Jézuson keresztül. Mindannyian láttátok ezeket a csodálatos dolgokat, és magatok is jól tudjátok, hogy mindez igaz. 23 Jézust a kezetekbe adták, ti pedig gonoszok segítségével keresztre feszítve megöltétek. Isten azonban előre tudta, hogy ez így lesz, mert minden az ő terve szerint történt. 24 Jézus elszenvedte a halál fájdalmát, de Isten feltámasztotta őt, mert lehetetlen volt, hogy a Halál fogva tartsa. 25 Hiszen Dávid is ezt mondja róla:

»Mindig az Örökkévalót látom magam előtt:
    itt van a jobb oldalamon,
    hogy biztonságban legyek.
26 Ezért örül a szívem,
    és nyelvem boldogan szól.
Még testem is abban a reménységben él,
27     hogy nem hagysz a Halál birodalmában[a],
nem engeded, hogy Szented teste
    a sírban pusztuljon el.
28 Megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket,
    közel jössz hozzám,
    és betöltesz örömmel.«[b]

29 Testvéreim, nyíltan megmondhatom nektek, hogy Dávid, aki őseink közé tartozott, meghalt, eltemették, és a sírja itt van Jeruzsálemben mind a mai napig. 30 Ő azonban próféta volt, és tudta, hogy Isten megígérte neki, sőt meg is esküdött rá, hogy egyik leszármazottját teszi királlyá Dávid trónján.[c] 31 Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Messiás feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta:

»Nem maradt a Halál birodalmában,
    és teste nem pusztult el a sírban.«

32 Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk. 33Azután Jézust a legmagasabb helyre emelte fel Isten: jobb keze felől maga mellé ültette. Ekkor Jézus megkapta az Atyától a megígért Szent Szellemet, akit most kiárasztott. Ez történik most a ti szemetek láttára, és ezt halljátok. 34 Hiszen nem Dávid ment fel a Mennybe, amint ő maga mondta:

»Így szólt az Örökkévaló az én Uramhoz:
Ülj mellém, a jobb oldalamra,
35     amíg
ellenségeidet hatalmad alá[d] kényszerítem!«[e]

36 Ezért tudja meg Izráel egész népe, hogy Isten Úrrá és Messiássá tette azt a Jézust, akit ti a keresztfán megöltetek. Ehhez semmi kétség nem fér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2%3A22-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus első tanítványai

35 A következő napon Bemerítő János — két tanítványával együtt — ismét ugyanott volt. 36 Megint észrevette Jézust, amint ott járt-kelt, és ezt mondta: „Nézzétek! Ő az Isten Báránya!”

37 Amikor ezt az a két tanítvány meghallotta, Jézus után indultak. 38 Jézus megfordult, látta, hogy követik, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok?”

Ők ezt kérdezték: „Rabbi, hol laksz?” („Rabbi” azt jelenti: „Mester, Tanító”.)

39 „Gyertek velem, és meglátjátok!” — válaszolta Jézus. Azok ketten vele is mentek, és megnézték, hol lakik. Körülbelül délután négy óra volt akkor, és aznap nála is maradtak.

40 Ez a két tanítvány hallotta, amit János Jézusról mondott, és követték Jézust. Az egyikük András volt, Simon Péter testvére. 41 András azonnal megkereste a testvérét, Simont, és ezt mondta neki: „Rátaláltunk a Messiásra!” (A héber „Messiás” szó görögül „Krisztus”, magyarul „Felkent”.)[a]

42 Azután András odavezette Simon Pétert Jézushoz, aki ránézett, és ezt mondta: „Te Simon vagy, Jóna fia. Kéfás lesz a neved.” (Ez azt jelenti: „Péter”, vagyis kő.[b])

43 Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” 44 Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából származott. 45 Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézusnak hívják, József fia, és Názáretből való.”

46 Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?”

„Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp.

47 Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy igazi izraelita,[c] akiben semmi hamisság nincsen!”

48 Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?”

Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.”

49 Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!”

50 Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” 51 És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.”[d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A35-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

Én jelen vagyok a Legszentebb Eukarisztiában az Átlényegülés cselekedete révén.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, emlékeztetnem kell Isten minden gyermekét azon Ígéretem Igazságára, miszerint a Szent Eukarisztia Ajándéka adatott az emberiségnek.

Emlékeztetnem kell benneteket a Legszentebb Eukarisztia Erejére és arra a tényre, hogy Én, a ti szeretett Jézusotok vagyok az, Aki valóságosan Jelen van az Eukarisztiában. Odaadtam a Testemet, hogy megmentselek benneteket az örök kárhozattól. Nektek adtam Testemet, hogy a lelketekben maradhassak.

Én jelen vagyok a Legszentebb Eukarisztiában az Átlényegülés (a kenyér és bor átváltoztatása) cselekedete révén. Ezt nagyon világosan elmagyaráztam Apostolaimnak az Utolsó Vacsorán. Akkor miért vannak olyan sokan közületek, akik nem fogadják el ezt a nagy Ajándékot, amelyért drágán megfizettem? Ez az Én Ajándékom a számotokra. Testem és Vérem meg fogja erősíteni a lelketeket. Isteni Jelenlétem élteti a lelketeket és különleges Kegyelemmel látja el mindazokat, akik elfogadják Szent Eukarisztiámat, mely (Kegyelem) közelebb fog hozni benneteket Hozzám.

Amikor a Szentségimádás alatt együtt vagytok Velem, akkor a legnagyobb Ajándékokat fogom kiárasztani rátok. Hamarosan nehezetekre fog esni, hogy visszahúzódjatok Tőlem és Én közelebb fogok kerülni hozzátok. Szívetek össze fog fonódni az Én Szentséges Szívemmel.

A Szent Eukarisztia Erejéről sohasem szabad megfeledkeznetek, mert az élteti Jelenlétem Fényét a világban. A Szent Eukarisztiában lévő valóságos Jelenlétem nélkül elvesznétek, és képtelenek lennétek megmaradni a kegyelem állapotában.

Amikor majd megfosztanak benneteket a Testemtől, akkor üresnek kezditek érezni magatokat. El lesztek választva tőlem, és bár lehet, hogy még mindig szeretni fogtok Engem, küzdeni fogtok azért, hogy egységben maradjatok Velem.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-jelen-vagyok-a-legszentebb-eukarisztiaban-az-atlenyegules-cselekedete-reven2/

 
 
Ez a Fény Isten Fénye, és ez jelen van Fiamban és az Ő Misztikus Testében.

—–
Római katolikus:
2018-06-028. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Júdás apostol leveléből
Istennek hatalma van megőrizni minket a bűntől, hogy az ítélet napján boldog örömmel álljunk szent színe előtt.
Testvéreim!
Gondoljatok a tanításra, amelyet Urunk Jézus Krisztus apostolai előre megmondottak nektek! Épüljetek szent hitetek alapjára! Imádkozzatok a Szentlélekben! Tartsatok ki Isten szeretetében, és várjatok Urunk Jézus Krisztus örök életet adó irgalmára!
Könyörüljetek a tévelygőkön. Másokat mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből. A többieket pedig félelemmel és rettegéssel szánjátok, és mint a fertőzött ruhától, tartsátok magatokat távol tőlük!
Istennek azonban van hatalma megőrizni titeket a bűntől és (Krisztus eljövetelekor) szeplőtelenül és boldog örömmel dicsőséges színe elé állítani. Egyedül üdvözítő Istenünknek, Urunk Jézus Krisztus által legyen dicsőség és magasztalás, uralkodás és hatalom, amint az idő kezdete előtt, most és mindörökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.
Júd 17,20b-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem. Vö. 2b. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Uram, Istenem, virrasztva kereslek, * az én Istenem te vagy nékem.
Téged szomjaz a lelkem, testem utánad eped, * mint a puszta tikkadt, kiaszott földje.
Hívek: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Szentélyedben neked szolgáltam, * hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
Mert irgalmad többet ér, mint az élet, * ezért ajkam dicsőít téged.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
E: Neked mondok áldást, amíg csak élek, * a te nevedben tárom imára kezemet.
Mint dús lakomával, teljék be lelkem, * ajkam ujjong, szám dicsőít téged.
H: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem.
Zsolt 62,2.3-4.5-6

ALLELUJA
Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon, * Krisztus által adjatok hálát Istennek, az Atyának! Vö. Kol 3,16a és 17c – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Amit Jézus cselekszik, isteni hatalommal teszi.
Abban az időben Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival.
Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: »A mennyből volt«, azt fogja felelni: »Hát akkor miért nem hittetek neki?« Mondjuk talán azt, hogy »Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt.
Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 11,27-33″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-02


——
Görög katolikus:

7 Nektek írom ezt a levelet, akik Rómában laktok, akiket Isten szeret és elhívott, hogy saját népévé legyetek.Atyánk, az Isten és az Úr Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adok értetek

Először is hálát adok értetek Istenemnek Jézus Krisztus által, mert hitetekről már az egész világon beszélnek. Tanúm az Isten — akinek a Fiáról szóló örömüzenet hirdetésével teljes szívvel-lélekkel szolgálok —, hogy amikor imádkozom, értetek is mindig könyörgök. 10 Egyre csak azt kérem tőle, hogy egyszer már hozzátok is eljussak, ha ő is akarja. 11 Nagyon szeretnék már találkozni veletek, hogy néhány szellemi Ajándékot átadjak nektek, és ezzel megerősítselek benneteket. 12 Helyesebben szólva, hogy ti is, meg én is felbátorodjunk egymás hitének segítségével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+1%3A7-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

42 Ha valaki kölcsönkér tőled valamit, azt add kölcsön neki! Ha pénzt kér kölcsön, ne utasítsd el!”

Szeressétek ellenségeiteket!

43 „Hallottátok, hogy megmondták: »Szeresd a honfitársaidat, de gyűlöld az ellenségeidet!«[a] 44 Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket! 45 Így valóban Mennyei Atyátok fiai lesztek. Ő ugyanis felhozza a Napot, amely az övé, hogy világítson a gonoszoknak és a jóknak is. Hasonlóképpen, esőt küld az igazságosaknak és a bűnösöknek egyaránt. 46 Ha tehát csak azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, ugyan milyen jutalmat kaptok? Ennyit a vámszedők is megtesznek! 47 Ha csak a testvéreiteknek köszöntök, ugyan mennyivel tesztek többet, mint mások? Ezt még azok is megteszik, akik nem ismerik Istent! 48 Legyetek tehát tökéletesek, mint ahogy Mennyei Atyátok tökéletes!” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+5%3A42-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/02
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Mózes 12 kémet küld Kánaánba

13 Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Küldj ki férfiakat, hogy derítsék fel Kánaán földjét, amelyet Izráelnek adok. Minden törzsből egy-egy férfit küldj ki: olyanokat, akik vezetőnek számítanak közöttük”.

Mózes tehát Párán pusztájából felderítőket küldött ki, az Örökkévaló parancsa szerint. Mindegyikük vezetőnek számított a maga törzsében. Név szerint ezek voltak a felderítők:

Rúben törzséből Sammúa, Zakkúr fia,

Simeon törzséből Sáfát, Hóri fia,

Júda törzséből Káleb, Jefunne fia,

Issakár törzséből Jigál, Jószéf fia,

Efraim törzséből Hóséa (vagyis Józsué), Nún fia,

Benjámin törzséből Palti, Ráfú fia,

10 Zebulon törzséből Gaddiél, Szódi fia,

11 Manassé törzséből (amely Józseftől származott) Gaddi, Szúszi fia,

12 Dán törzséből Ammiél, Gemalli fia,

13 Ásér törzséből Szetúr, Mikáél fia,

14 Naftáli törzséből Nahbi, Vofszi fia,

15 Gád törzséből Geúél, Máki fia.

16 Tehát ezeket a felderítőket küldte ki Mózes Kánaánba. (Hóseát, Nún fiát Mózes Józsuénak nevezte.)

17 Ezt a feladatot bízta rájuk: „Induljatok a Negev-pusztán keresztül, azután menjetek föl a dombvidékre! 18 Nézzétek meg, milyen az a föld, és milyenek a lakóik: erősek vagy gyengék, sokan vagy kevesen vannak? 19 Figyeljétek meg, milyen a vidék, amelyen laknak: jó vagy rossz? Milyenek a települések: szabadon álló falvak vagy kőfallal kerített városok? 20 Nézzétek meg, milyen a termőföld: termékeny vagy sovány? Vannak-e ott fák vagy nincsenek? Bátran hozzatok a gyümölcsökből!” (Akkor éppen a szőlőérés kezdete volt.)

21 A felderítők tehát elindultak, és kikémlelték a földet a déli Cin-pusztától egészen az északi Rehób városáig, amely a Hamátba vezető út mellett fekszik. 22 Először a Negev-pusztán mentek keresztül, majd Hebronba értek. Ezen a vidéken Anák leszármazottjai éltek: Ahimán, Sésaj és Talmaj törzsei. (Hebron városa 7 esztendővel korábban épült, mint az egyiptomi Cóan.) 23-24 Azután elértek az Eskól-völgybe, s ott levágtak egy szőlővesszőt, amelyen egyetlen hatalmas fürt szőlő függött. Olyan súlyos volt, hogy egy rúdra kellett kötözniük, és két férfi vitte a vállán. Emiatt nevezték azt a helyet Eskól-völgynek, vagyis „Szőlőfürt-völgynek”. Ugyanott szedtek gránátalmákat és fügét is — hogy vigyenek belőlük a táborba. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+13-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Józsué felderítőket küld Jerikóba

Amikor Izráel népe Sittímnél táborozott, Józsué, Nún fia kiküldött két férfit, hogy titokban kémleljék ki az előttük lévő vidéket. Ezt mondta nekik: „Menjetek, és jól nézzétek meg azt az egész vidéket, különösen Jerikót!”

Ők el is indultak, és eljutottak Jerikó városába. Ott egy Ráháb nevű asszony házában szálltak meg, aki prostituált volt.

Jerikó királyának azonban jelentették: „Ma este izráeli kémek érkeztek a városba!”

A király azonnal elküldte a katonáit Ráhábhoz ezzel a paranccsal: „Add ki azokat a férfiakat, akik ma este érkeztek hozzád, hogy házadnál szálljanak meg, mert kémkedni jöttek!”

4-5 Ráháb azonban már előzőleg elbújtatta a két izráeli férfit, a király katonáinak pedig ezt mondta: „Igaz, hogy ide jöttek, de nem tudtam, honnan érkeztek. Estefelé, a város kapuinak bezárása előtt már elmentek innen, de nem tudom, hová. Siessetek utánuk, még utolérhetitek őket!” Valójában Ráháb elbújtatta őket a háza lapos tetején száradó lenkévék közé. A király katonái sietve kimentek a városból, és a Jordán gázlói felé igyekeztek abban a hiszemben, hogy a kémek arra mentek. A város kapuit pedig bezárták utánuk.

Mielőtt a kémek nyugovóra tértek, Ráháb fölment a tetőre, hogy beszéljen velük. 9-10 Ezt mondta nekik: „Tudom, hogy az Örökkévaló nektek adta ezt a földet, ezért mindannyian félünk tőletek. Hallottuk, hogyan szárította ki az Örökkévaló előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor Egyiptomból kijöttetek, s emiatt e föld minden lakosa retteg tőletek. Azt is hallottuk, hogy a Jordán túloldalán legyőztétek az emóriak két királyát, Szihónt és Ógot, és teljesen kipusztítottátok őket. 11 Amikor ezt megtudtuk, minden bátorságunk elszállt, és úrrá lett rajtunk a rémület, mert bizony a ti Istenetek, az Örökkévaló az Isten fenn az égben és lenn a földön!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua+2%3A1-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——-

​——

Eucharisztikus Csoda – Buenos Aires