Címke: védelem

Üdvösség Anyja: Van egy üzenetem a Római Katolikus Papság (Klérus) számára

Igazság Könyve:
2014. november 21. péntek 16:15

 

Én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja – az Üdvösség Anyja. Ma van egy üzenetem a Római Katolikus Papság számára, és szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök hozzátok.

Hívom Fiam minden felszentelt szolgáját, akik a nagy megpróbáltatások ezen idejében szolgálják Őt az Egyházban. Ti vagytok az Ő Legszentebb Szentségeinek élcsapata, akiket Fiam meghívott, hogy minden lélek üdvösségén munkálkodva, szolgáljátok Őt, és ezért nagy a ti felelősségetek Vele szemben.

A ti kötelességetek minden esetben az, hogy szolgáljátok mindenkor Fiamat és az Ő Testét – Egyházát –, biztosítván azt, hogy Legszentebb Igéje mindenkor meg legyen tartva. Előttetek a nagy fájdalom és az üldöztetés időszaka és nektek erre már most fel kell készülnötök. A hitetek a jövőben a végsőkig próbára lesz téve *, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy új fogadalmat tegyetek, mely során azt fogják kérni tőletek, hogy egy olyan új tanhoz legyetek hűségesek, amely nem Fiamtól származik.

Azok közületek, akik majd felismerik a hamis tanokat, amikor azt bemutatják nektek, nem szabad megadnotok magatokat annak. Amikor majd arra utasítanak benneteket, hogy átalakítsátok és megváltoztassátok a Legszentebb Szentségeket, akkor el kell futnotok. Fiam Egyháza az elviselhetetlenségig próbára lesz téve. Azoknak közületek, akik esetleg félredobják majd az Igazságot egy új módosított tan javára  – amelyről azt fogják mondani, hogy meg kell felelnie az emberek igényeinek – tudniuk kell, hogy ez Isten Igéjének egy nagy elárulása.

Mivel arra tettetek fogadalmat, hogy Fiamat szolgáljátok, ezért Isten gyermekeivel szemben az a kötelességetek, hogy őket Fiam, Jézus Krisztus Testével és Vérével tápláljátok. Azonban el fog jönni majd az az idő, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy változtassátok meg a Szentmiseáldozatot. Lesznek köztetek olyanok is, akik azonnal tudni fogják, hogy itt egy nagy hibát követnek el és ezért ti ennek hátat kell, hogy fordítsatok.

Nektek továbbra is táplálnotok kell azok lelkét, akik számítanak rátok, hogy őket a Legszentebb Eukarisztiával tápláljátok. Ha hűségesek maradtok Fiamhoz, és továbbra is szolgálni fogjátok Isten gyermekeit, amint az kötelességetek, akkor Őt nagy méltósággal fogjátok szolgálni.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok minden nap a Szent Rózsafüzéremet, hogy adja meg számotokra a szükséges erőt és a Sátán elleni védelmet, mert az előttetek álló idők, amelyek hamarosan rátok szakadnak, elviselhetetlenek lesznek. Ha mindig magatoknál tartjátok az Élő Isten Pecsétjének imáját, akkor különleges védelemben fogtok részesülni a gonosszal szemben.

A papok közül sokan lesznek olyanok, akiknek nem lesz elég bátorságuk ahhoz, hogy megvédjék Isten Igéjét, de sohasem szabad félnetek attól, hogy hűséget mutassatok Fiam iránt. Ha eláruljátok Fiamat, ártatlan lelkeket fogtok magatokkal vinni, akik akaratuk ellenére tévedésben és egy borzalmas sötétségben fogják magukat találni.

Már egy jó ideje annak, hogy a sátán behatolt Fiam Egyházába, de minden alkalommal, amikor az általa okozott káosz és zűrzavar elviselhetetlenné vált, akkor ez Fiam szeretett szolgái hitének köszönhetően szertefoszlott. Most amikor sok pap hite meggyengült, egyes esetekben pedig teljesen megsemmisült, a Pokol kapui megnyíltak, és nagy veszély fenyeget.

Nektek soha nem szabad abba a kísértésbe esnetek, hogy lemondjatok mindarról, amit Fiam tanított. Fiam sosem változott. Az Ő Igéje mélyen belevésődött abba a kősziklába, amelyre Egyháza épült. Az Ő Szentségei azt a Fényt hozzák a lelkeknek, amelyre szükségük van az életben maradáshoz. Ha eláruljátok Fiamat, akkor magát az életet pusztítjátok el, mert Fiam Jelenléte nélkül a világ ma nem létezne.

Boldogok azok, akik Fiamat valóban szeretik, mert ők lesznek azok, akik jó példával az élen fognak járni.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-van-egy-uzenetem-romai-katolikus-papsag-klerus-szamara

AZ EGYHÁZ UTOLSÓ PRÓBATÉTELE 

 

———-
Igaz élet Istenben:

“A VILÁG MA NEM GONDOL ALKOTÓJÁRA
1996. szeptember 23.

Uram, hálát adok Neked,
hogy megmutattad dicsőségedet
nekem, a méltatlannak.
Te, Uram, szóltál, de a világ
nem figyel Rád.
Bár mindenütt
kinyilvánítod dicsőségedet,
a világ nem akar látni és hinniSokáig kell-e még küzdenünk?
Bár nem nélkülözzük jeleidet,
a világ szándékosan pusztítja
saját lelkét.

Szólásra nyitottam ajkamat és beszéltem, győződjetek meg róla… de a világ ma nem gondol Alkotójára, szívében nincs hely Teremtője számára… a világ hűtlensége azonban nem fogja kioltani az én hűségemet.
Lelkem hatalmával megújítom a rászorulót, ezért mindazt, amit háromszorosan Szent Lelkemben tesznek az emberek, azt dicsőítésünkre fogják tenni. Továbbra is kiárasztom rátok kegyelmeimet, hogy ámulatba ejtsem a ti időtök bölcseit és tudósait. Egyetlen ember sem képes igazán értékelni és teljesen megérteni Szentlelkemet.
Lelkem különféle módon munkálkodik, de mindig a jó érdekében.
Éppen ezért igyekezz áldást adni Szentlelkem nevében! Lelkiismereted legyen teljes egységben Szentlelkemmel, hogy amit teszel, azt a Szentlélek által jusson kifejezésre. Engedd, hogy Szentlelkem átjárja lelkedet, de ennek érdekében meg kell halnod önmagad számára! Minél alázatosabb leszel, annál könnyebben fog utat találni benned Szentlelkem.
Mi ketten? IC

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum983.html 


 
———
Római katolikus:
11-21A Boldogságos Szűz Mária bemutatása a templomban

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak

OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből
Örvendj, Sion leánya, íme, eljövök!
Örvendj és ujjongj, Sion leánya, mert íme, eljövök majd és nálad lakom! – mondja az Úr. Azon a
napon sok nép csatlakozik az Úrhoz, és az ő népévé lesznek.
Az Úr majd nálad lakik, és te megtudod, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzád.
Birtokba veszi majd Júdát az Úr, mint az ő osztályrészét a szent földön, és ő újra
kiválasztja Jeruzsálemet.
Hallgasson el most minden test az Úr előtt, mert már elindult
szent hajlékából.
Ez az Isten igéje.

Zak 2,14-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve. (49. vers. – 5. tónus)
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Előénekes: Magasztalja lelkem az Urat, * és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Hívek: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: * íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: * ő, akit Szentnek hívunk.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma azokon, * akik istenfélők.
Csodát művelt erős karjával: * a kevélykedőket széjjelszórta.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Hatalmasokat elűzött trónjukról, * kicsinyeket pedig felmagasztalt;
az éhezőket minden jóval betölti, * a gazdagokat elbocsátja üres kézzel.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
E: Gondjába vette gyermekét, Izraelt * megemlékezett irgalmáról,
melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak mindörökké.
H: Nagyot művelt velem a hatalmas Isten: * szent az ő neve.
Vagy: Boldog vagy, Szűz Mária, * mert az örök Atya szent Fiát te hordoztad!
Lk 1,46-47.48-49.50-51.52-53.54-55

ALLELUJA
Boldogok, akik Isten szavát hallgatják, * és hűségesek maradnak hozzá. Lk 11,28 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus azokat nevezi anyjának és testvéreinek, akik a mennyei Atya akaratát teljesítik.
Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot
tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.”
Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én
anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”
Ezek az evangélium igéi.

Mt 12,46-50″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-21


————

Ortodox (Görög keleti): 

A Szent Sátor fölállítása

40.1 Ezután az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Az első hónap első napján állítsd föl a Szent Sátrat, vagyis a Találkozás Sátorát! Helyezd el benne a Szövetségládát, majd akaszd elé a kárpitot, hogy eltakarja. Helyezd el a szent kenyerek asztalát, és tedd rá mindazt, ami oda tartozik. Tedd a helyére az arany mécstartót, helyezd rá a mécseseket. Tedd a helyére az arany illatáldozati oltárt, a kárpit elé, a Szövetségládával szemben. Tedd a helyére a Sátor bejárati függönyét.

Helyezd el az égőáldozati oltárt a Sátor bejárata elé, majd a mosdómedencét is az oltár és a Sátor közé. Töltsd meg a mosdómedencét vízzel. Állítsd föl az udvar kerítését, majd tedd a helyére az udvar bejáratának függönyét.

Ezután vedd a fölkenetés szent olaját, és kenj meg vele mindent, amit eddig fölállítottál és elrendeztél. Így szenteld föl a Szent Sátrat és minden fölszerelését, hogy szent legyen. 10 Az égőáldozati oltárt és annak minden eszközét is kend meg a felkenetés olajával. Így szenteld meg, hogy egészen szent legyen. 11 A mosdómedencét és annak állványát is kend meg, így szenteld föl azt is.

12 Azután vezesd Áront és a fiait a Találkozás Sátorának bejárata elé, és mosd le őket vízzel. 13 Öltöztesd föl Áront a szent főpapi ruhákba, majd kend föl őt — így szenteld föl főpappá, hogy szolgálhasson nekem ebben a tisztségben. 14 Azután hozd oda a fiait, és add rájuk a hosszú lenvászon inget, 15 majd őket is kend meg a szent olajjal, mint az apjukat, Áront, hogy ők is papjaim legyenek. Ez a felkenetés örökre papjaimmá teszi őket és utódaikat, nemzedékről nemzedékre.”

16 Mózes mindent úgy tett, ahogyan az Örökkévaló parancsolta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+40&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Örökkévaló Isten, te tetted szolgádat királlyá, apám, Dávid helyett — én pedig még olyan vagyok, mint egy kisgyermek: nincs tapasztalatom abban, hogyan kell helyesen uralkodni. Szolgád a te néped között él, amelyet magadnak választottál — s ez a nép oly hatalmas, hogy meg sem számolható.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Kings+3%3A7-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 A papok a nyolcadik naptól kezdve minden nap mutassák be az égőáldozatokat és hálaáldozatokat az oltáron. Én pedig szívesen fogadlak benneteket.« — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.”

A külső keleti kapu

44.1 Azután a férfi visszavitt a külső keleti kapuhoz. A kapun kívül álltunk, amely zárva volt. Majd az Örökkévaló szólt hozzám: „Ez a kapu maradjon zárva! Ne nyissák ki, senki ember ne menjen be rajta, mert az Örökkévaló, Izráel Istene ment be rajta — ezért maradjon zárva! Egyedül a fejedelem ülhet le ebben a kapuban, hogy itt az Örökkévaló jelenlétében kenyeret egyen. De ő is csak a belső oldalról, a kapu előcsarnoka felől jöhet ide, és ugyanott is kell távoznia.”

A léviták szolgálata

Majd a férfi az északi kapun keresztül a Templom elé vezetett. Láttam, amint az Örökkévaló dicsősége betöltötte az Örökkévaló Templomát, s arcomra borultam előtte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+43-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

… 

… 
 

2014. november 21. péntek 16:15
Már egy jó ideje annak, hogy a sátán behatolt Fiam Egyházába, de minden alkalommal, amikor az általa okozott káosz és zűrzavar elviselhetetlenné vált, akkor ez Fiam szeretett szolgái hitének köszönhetően szertefoszlott. Most amikor sok pap hite meggyengült, egyes esetekben pedig teljesen megsemmisült, a Pokol kapui megnyíltak, és nagy veszély fenyeget.

Nektek soha nem szabad abba a kísértésbe esnetek, hogy lemondjatok mindarról, amit Fiam tanított. Fiam sosem változott. Az Ő Igéje mélyen belevésődött abba a kősziklába, amelyre Egyháza épült. Az Ő Szentségei azt a Fényt hozzák a lelkeknek, amelyre szükségük van az életben maradáshoz. Ha eláruljátok Fiamat, akkor magát az életet pusztítjátok el, mert Fiam Jelenléte nélkül a világ ma nem létezne.

Boldogok azok, akik Fiamat valóban szeretik, mert ők lesznek azok, akik jó példával az élen fognak járni.

Szeretett Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-van-egy-uzenetem-romai-katolikus-papsag-klerus-szamara

 

 
“… 

XVI. Benedek a falakról elmélkedve így ír: „Az egyháznak is vannak falai. A fal egyrészről befelé irányítja a figyelmet, ugyanakkor összegyűjt, védelmet nyújt, hogy találkozhassunk egymással. A fal értelme, hogy befelé irányítsa figyelmünket, amikor megzavarja a külvilág zaja, biztosítja a felelősségteljes együttélést és a hitről való tanúságtételt az emberi lét nehézségei közepette.” A fal a belsőre figyel, pozitív, hiszen összegyűjt, védelmez, egyesít. Van azonban egy másik jelentősége is, teszi hozzá XVI. Benedek, meghatározza azt a határvonalat, amely távol tartja mindazt, ami nem tartozik ahhoz, ami a falakon belül van.

Írásában visszaemlékezik arra a pillanatra, amikor a II. vatikáni zsinaton egyre gyakrabban visszatért a nyitás optimizmusa, és arra engedett következtetni, hogy nincs szükség határokra, sőt nem kell határokat állítani. Visszaemlékezik a Wilhelm Stählin evangélikus püspök Jeruzsálemnek is vannak falai és kapui című konferenciájára, amely a falak fontosságáról szólt. Kiemelte, hogy a Jelenések könyvében a végső időket idéző szent városnak is vannak falai és kapui is. Emlékeztetett, hogy a város békéje és szabadsága érdekében nem léphet be bárki a belsejébe. …”

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Igazság Könyve:

2014. november 19. szerda, 14:47

Drága gyermekem, engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak, különösen azoknak, akik szörnyű betegségekben szenvednek.

Én nagy áldásokat hozok nektek szeretett Fiamtól, Aki arra vágyakozik, hogy elérje mindazokat közületek, akik ilyen módon szenvednek. Ő az által fog segíteni nektek – akiket fizikai szenvedések sújtanak -, hogy eltölt benneteket Jelenlétével. Arra kér benneteket, hogy forduljatok Hozzá a szükség órájában, és könyörögjetek, hogy békét és megnyugvást hozzon számotokra.

Kérlek benneteket, kérjétek Fiamat, hogy vegyen a Karjaiba titeket, és nyújtson számotokra védelmet a fájdalmak közepette. Kérjétek Őt, hogy vegye Vállára szenvedéseteket, és Ő segíteni fog. Fiam többféle módon be fog avatkozni, hogy bebizonyítsa a világnak, Ő az, aki ezeken az üzeneteken keresztül beszél hozzátok. 

Mindazoknak a lelkeknek, akik úgy a lélek, mint pedig a test gyógyulását kérik, és elimádkozzák a Keresztes Imahadjárat 94. imáját, Fiam azokon keresztül fog válaszolni, akiket arra választott, hogy teljesítsék Szent Akaratát.

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-engedjetek-hogy-szeretetet-es-vigasztalast-vigyek-lesujtottaknak


———-

Igaz élet Istenben:

ÉN VAGYOK A LELKI VEZETŐD
1989. június 12.

Jézus?

Én vagyok, azt akarom, hogy fejlődj! Te is akarod?

Igen Uram, de nehéz körülmények között vagyok.

Fogadd el körülményeidet, és mindent, amit én adtam neked. Azt akarom, hogy légy a közelemben, hogy rám támaszkodj, és ne másra. Én vagyok a te Mestered, és én vagyok lelki vezetőd.

Uram, ha ezt mondod, ezzel arra készteted X atyát, hogy elmeneküljön és elrejtőzzék!

Vassulám, engedd meg, hogy felolvassak neked Szavamból egy szakaszt.

Jézus Sirák fia könyvénél nyittatta fel velem a Bibliát 1 , a Bölcsesség, mint nevelő. Találomra nyitottam ki.

Látod? Én vagyok a Bölcsesség, és én vagyok a te Nevelőd.

Uram, a 19. vers felkavar engem.

Ez arra vonatkozik, ha teljesen elutasítasz. De ne bánkódj, mindig felemellek, amikor elesel. Szentséges Szívem kiváltságos részébe helyeztelek téged, Vassulám. Engedd, hogy teljesen én neveljelek. A Szeretet szeret téged. Akarsz-e mindezen elmélkedni? Fogadd békémet !

Istenem, hogyan lehetséges, hogy Isten beszél velem?

Én vagyok. Virágom, légy velem!

Dicsőség Istennek! “
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum414.html

 
 
———
Római katolikus:
2019-11-2033. évközi hét szerda

OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
A hét gyermekével együtt vértanúságot vállaló édesanya hitvallása szerint a világ Teremtője új, örök életet ad nekünk.
A pogány Antiokusz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket.
Különösen csodálatra és a jók emlékezetére méltó az édesanya. Istenbe vetett bizakodással hősiesen viselte el azt, ahogy egyetlen napon hét fiát látta meghalni. Bölcsességgel eltelve, asszonyi lelkülettel és férfias bátorsággal mindegyiket külön-külön lelkesen buzdította atyáik nyelvén: „Nem tudom, hogyan kaptatok életet méhemben. A lelketeket nem én adtam, és nem én illesztettem össze testeteknek tagjait, hanem a világmindenség Teremtője. Ő alkotta az embert, és minden létezőnek ő adott létet. Ha most törvényeiért feláldozzátok magatokat, irgalmasságában visszaadja majd nektek lelketeket és az életet.”
Antiokusz látta, hogy megvetik őt, és az elhangzott beszéd ugyancsak őt gyalázza. Ezért a még életben lévő testvért nemcsak szavakkal próbálta rábeszélni, hanem esküvel is biztosította, hogy ha eltér atyái törvényétől, gazdaggá és boldoggá teszi, sőt barátjává fogadja és felruházza magas tisztségekkel.
De az ifjú semmiképpen sem hallgatott rá. Erre a király magához hívatta az anyát, és unszolta, hogy tanácsaival segítsen megmenteni a fiát. Hosszú rábeszélés után az anya meg is ígérte, hogy fiának lelkére beszél. Odahajolt hozzá, és a kegyetlen zsarnok megcsúfolására így szólt hozzá atyái nyelvén:
Fiam, légy irgalommal hozzám! Kilenc hónapig szívem alatt hordoztalak, három évig magam tápláltalak, és mind ez ideig neveltelek. Kérlek, fiam, tekints az égre és mindenre, amit csak égen-földön látsz! Értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet az Isten a semmiből teremtette. Ne félj tehát ettől a hóhértól, légy méltó bátyáidhoz! Vállald a sorsodat, szenvedd el most a halált, hogy majd az irgalom napján, bátyáiddal együtt visszakapjalak téged.”
Anyja még beszélt, amikor az ifjú közbeszólt: „Mire vártok még? Nem a király parancsának engedelmeskedem, hanem a törvényre hallgatok, amelyet Mózes adott atyáinknak. De te, király, aki annyi szörnyűséget kiagyaltál a zsidók ellen, tudd meg, hogy nem fogsz megmenekülni Isten kezétől!”
Ez az Isten igéje.
2Mak 7,1.20-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram. 15b. vers.
Előénekes: Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, * figyelj könyörgő szavamra.
Fogadd el imámat, * ajkam nem mond hamisságot.
Hívek: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Ösvényedre tereld vissza léptemet, * hogy lábam meg ne inogjon.
Istenem, hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem, * fordítsd felém füledet, és hallgasd meg ajkam igéit.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Szárnyad árnyékában oltalmazz * a gonoszoktól, akik szorongatnak.
Én azonban igazságban látom meg arcodat; * midőn felébredek, betölt engem színed látása.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
Zsolt 16,1.5-6.8b és 15

ALLELUJA
Jézus mondja: „Én kiválasztottalak titeket a világból,† hogy menjetek és termést hozzatok, * és termésetek meg is maradjon.” Jn 15,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tehetségeinket, mint Istentől ránk bízott kincset, kamatoztatnunk kell.
Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: »Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!« Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: »Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!« Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt: »Uram, mínád tíz mínát hozott.« Erre azt mondta neki: »Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.«
Jött a másik szolga, és így szólt: »Uram, mínád öt mínát hozott.« Ennek azt mondta: »Te öt város kormányzója leszel.«
Jött a harmadik, és így szólt: »Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.«
Ezt így büntette meg: »A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?« Aztán a körülállókhoz fordult: »Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!« Azok megjegyezték: »Uram, hiszen már van tíz mínája.«
De ő így válaszolt: »Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!«”
E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,11-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-20

“ÉN VAGYOK A LELKI VEZETŐD

1989. június 12.

Jézus?

Én vagyok, azt akarom, hogy fejlődj! Te is akarod?

Igen Uram, de nehéz körülmények között vagyok.

Fogadd el körülményeidet, és mindent, amit én adtam neked. Azt akarom, hogy légy a közelemben, hogy rám támaszkodj, és ne másra. Én vagyok a te Mestered, és én vagyok lelki vezetőd.

Uram, ha ezt mondod, ezzel arra készteted X atyát, hogy elmeneküljön és elrejtőzzék!

Vassulám, engedd meg, hogy felolvassak neked Szavamból egy szakaszt.

Jézus Sirák fia könyvénél nyittatta fel velem a Bibliát 1 , a Bölcsesség, mint nevelő. Találomra nyitottam ki.

Látod? Én vagyok a Bölcsesség, és én vagyok a te Nevelőd.

Uram, a 19. vers felkavar engem.

Ez arra vonatkozik, ha teljesen elutasítasz. De ne bánkódj, mindig felemellek, amikor elesel. Szentséges Szívem kiváltságos részébe helyeztelek téged, Vassulám. Engedd, hogy teljesen én neveljelek. A Szeretet szeret téged. Akarsz-e mindezen elmélkedni? Fogadd békémet !

Istenem, hogyan lehetséges, hogy Isten beszél velem?

Én vagyok. Virágom, légy velem!

Dicsőség Istennek!”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum414.html

 


————

Ortodox (Görög keleti): 

A thesszalonikai gyülekezet születése

2.1 Testvéreim, magatok is jól tudjátok, hogy amikor nálatok jártunk, az nem volt hiábavaló erőfeszítés. Mielőtt hozzátok érkeztünk volna, Filippiben megvertek és bántalmaztak bennünket — amint tudjátok. Isten azonban mégis felbátorított minket, hogy a ti városotokban is szabadon hirdessük az Istentől származó örömüzenetet. Hirdettük is, pedig Thesszalonikában is sokan ellenünk voltak. Üzenetünk és tanításunk igaz, a szándékaink tiszták, a viselkedésünk egyenes és őszinte. Bennünket maga Isten tett próbára és talált alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az örömüzenetet. Ezért azt nem úgy hirdetjük, hogy azzal az emberek tetszését nyerjük meg, hanem Istenét, aki a szívünket és a szándékainkat vizsgálja.

Jól tudjátok, hogy soha nem hízelegtünk nektek. Nem próbáltuk senkitől kicsalni a pénzét. Isten a tanúnk erre! Nem igyekeztünk az emberek elismerését megszerezni, sem a tiéteket, sem másokét.

Pedig Krisztus apostolai vagyunk, és használhattuk volna ezt a tekintélyünket.[a] Mi azonban olyan gyengéden bántunk veletek, ahogy az édesanya dajkálja gyermekét. Annyira megszerettünk titeket, hogy nemcsak az örömhírt adtuk át nektek, hanem még a saját lelkünket is odaadtuk volna értetek. Bizony, valóban nagyon kedvesek vagytok nekünk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+2:1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki léphet be Isten Királyságába?

15 Az emberek még kisgyermekeiket is odavitték Jézushoz, hogy érintse meg őket. Amikor látták ezt a tanítványok, rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. 16 De Jézus magához hívta a gyermekeket, és ezt mondta a tanítványainak: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyermekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 17 Igazán mondom nektek: ha valaki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint ahogy a gyermekek, nem is fog bemenni oda!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18:15-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/20

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Üdvösség Anyja: Engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak

Igazság Könyve:
2014. november 19. szerda, 14:47

 

Drága gyermekem, engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak, különösen azoknak, akik szörnyű betegségekben szenvednek.

Én nagy áldásokat hozok nektek szeretett Fiamtól, Aki arra vágyakozik, hogy elérje mindazokat közületek, akik ilyen módon szenvednek. Ő az által fog segíteni nektek – akiket fizikai szenvedések sújtanak -, hogy eltölt benneteket Jelenlétével. Arra kér benneteket, hogy forduljatok Hozzá a szükség órájában, és könyörögjetek, hogy békét és megnyugvást hozzon számotokra.

Kérlek benneteket, kérjétek Fiamat, hogy vegyen a Karjaiba titeket, és nyújtson számotokra védelmet a fájdalmak közepette. Kérjétek Őt, hogy vegye Vállára szenvedéseteket, és Ő segíteni fog. Fiam többféle módon be fog avatkozni, hogy bebizonyítsa a világnak, Ő az, aki ezeken az üzeneteken keresztül beszél hozzátok.   

Mindazoknak a lelkeknek, akik úgy a lélek, mint pedig a test gyógyulását kérik, és elimádkozzák a Keresztes Imahadjárat 94. imáját *, Fiam azokon keresztül fog válaszolni, akiket arra választott, hogy teljesítsék Szent Akaratát.

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-engedjetek-hogy-szeretetet-es-vigasztalast-vigyek-lesujtottaknak

* https://masodikeljovetel.hu/keresztes-imahadjarat-94-imaja-az-elme-test-es-lelek-gyogyulasaert

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum414.html

 
 
 
———
Római katolikus:
11-19Árpád-házi Szent Erzsébet

Vagy:
OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Az asszony igazi ékessége az, hogy istenfélő.
Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig javára van, sohasem kárára, életének minden napján. Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez ügyes kézzel. Kinyújtja karját a guzsaly után, és kezével megfogja az orsót. Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg karját nyújtja. Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az istenfélő asszony dicséretet érdemel. Magasztaljátok keze munkájáért, és a városkapuknál dicsérjétek tetteit.
Ez az Isten igéje. 

Péld 31,10-13.19-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! (2a. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

Vagy:
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Nekünk is életünket kell adni testvéreinkért.
Szeretteim!
Tudjuk, hogy a (lelki) halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket. Akiben nincs szeretet, az a (lelki) halálban marad. Aki pedig gyűlöli testvérét, az gyilkos. Viszont tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet része az örök boldogságban. Abból ismerjük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta érettünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. De megvan-e bennünk az Isten szeretete, ha azt látjuk, hogy valamelyik testvérünk szükséget szenved, és elzárjuk előle szívünket, pedig módunkban állna, hogy segítsünk rajta? Szeretteim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal!
Ez az Isten igéje.

1Jn 3,14-18

ALLELUJA
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek; * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom:
Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.

Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a
hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-19

2014. november 18. kedd, 12:18

… 

Én már figyelmeztettelek benneteket ezekre az időkre, amelyek hamarosan rátok ereszkednek. Újból megismétlem nektek: az Én Igém Szent és Sérthetetlen. Ezek a Menny utolsó üzenetei egy olyan világ számára, mely ugyanolyan közömbös, mint hálátlan Velem szemben.

Ébredjetek fel, és nézzetek szembe az Igazsággal. Csak egyetlen Uratok van. Ti nem maradhattok hűségesek Hozzám, ha több úrnak szolgáltok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/keresztenyek-hamarosan-olyanok-lesznek-mint-poganyok



————

Ortodox (Görög keleti): 

Ti pedig követtétek a példánkat és az Úr példáját, és a Szent Szellem keltette örömmel fogadtátok a tanításunkat, pedig sok szenvedést kellett elviselnetek.

Így azután egész Macedóniában és Akhájában ti lettetek a példaképei mindazoknak, akik később hívőkké lettek. Igen, az Úr üzenete, az örömhír valóban tőletek kiindulva terjedt el. De nem csak Macedóniában és Akhájában, hanem még azon túl is mindenfelé híre ment, hogy ti Istenben hisztek.

Ezért nekünk erről nem is kell beszélnünk, mert az emberek maguk újságolják nekünk, hogyan fogadtatok minket, és hogyan fordultatok a bálványoktól az élő és igaz Istenhez, hogy ezután őt szolgáljátok, 10 és hogyan várjátok vissza a Fiát, Jézust. Igen, a Mennyből várjátok vissza őt, akit az Atya feltámasztott a halottak közül, és aki megment bennünket Isten közelgő haragjától.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+1%3A6-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 27 Akkor az emberek ettek, ittak, megházasodtak és férjhez mentek egészen addig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az Özönvíz, és mindenkit elpusztított.

28 Ugyanaz történik majd, mint ami Lót idején történt. Az emberek akkor is ettek, ittak, vásároltak és eladtak, ültettek és építettek, 29 de mikor Lót kiment Sodomából, tűz és kéneső hullott az égből, és mindenkit elpusztított a városban. 30 Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia megjelenik.

31 Azon a napon, ha valaki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit, hanem azonnal meneküljön! Ha a mezőn lesz, azonnal meneküljön, ne forduljon vissza és ne törődjön azzal, amit hátrahagy! 32 Emlékezzetek Lót feleségére![a]

33 Aki meg akarja őrizni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszteni, de aki feladja az életét, az örökre megmenti.

34 Mondom nektek: azon az éjszakán, ha ketten lesznek egy ágyban, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják. 35 Ha két asszony őröl majd együtt a kézimalommal, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják.” [36] [b]

37 A tanítványok megkérdezték tőle: „Hová, Uram?”

Ő pedig így válaszolt: „Ahol a tetem van, oda gyűlnek a keselyűk.”[c]

…”

 

2014. november 19. szerda, 14:47

Drága gyermekem, engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak, különösen azoknak, akik szörnyű betegségekben szenvednek.

Én nagy áldásokat hozok nektek szeretett Fiamtól, Aki arra vágyakozik, hogy elérje mindazokat közületek, akik ilyen módon szenvednek. Ő az által fog segíteni nektek – akiket fizikai szenvedések sújtanak -, hogy eltölt benneteket Jelenlétével. Arra kér benneteket, hogy forduljatok Hozzá a szükség órájában, és könyörögjetek, hogy békét és megnyugvást hozzon számotokra.

Kérlek benneteket, kérjétek Fiamat, hogy vegyen a Karjaiba titeket, és nyújtson számotokra védelmet a fájdalmak közepette. Kérjétek Őt, hogy vegye Vállára szenvedéseteket, és Ő segíteni fog. Fiam többféle módon be fog avatkozni, hogy bebizonyítsa a világnak, Ő az, aki ezeken az üzeneteken keresztül beszél hozzátok.   

Mindazoknak a lelkeknek, akik úgy a lélek, mint pedig a test gyógyulását kérik, és elimádkozzák a Keresztes Imahadjárat 94. imáját *, Fiam azokon keresztül fog válaszolni, akiket arra választott, hogy teljesítsék Szent Akaratát.

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-engedjetek-hogy-szeretetet-es-vigasztalast-vigyek-lesujtottaknak

* https://masodikeljovetel.hu/keresztes-imahadjarat-94-imaja-az-elme-test-es-lelek-gyogyulasaert

A pogányok, akik elkerülik az Igazságot, be fognak lépni a Házamba

Úgy tűnik én is megtévesztés áldozata lettem. Itt az eredeti kép:

https://veritas-vincit-international.org/2018/10/31/pope-francis-uses-a-stang-during-the-opening-mass-of-the-youth-synod/

14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem hogy figyelmeztesselek titeket, mint féltett gyermekeimet. 15 Mert lehetne akár tízezer tanítómesteretek is a Krisztusban, de édesapátok csak egy van, hiszen az örömhírt tőlem hallottátok! Így lettem a Krisztus Jézusban a szellemi édesapátok. 16 Kérlek hát, kövessétek az én példámat!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/14

—–

 

Igazság Könyve:

2014. november 15. szombat, 10:22

Drága szeretett leányom, legyen ismert, hogy bárki, aki elutasítja a Jelenések Könyvét, megtagadja Isten Igéjét. A Jelenések Könyve az Igazságot tartalmazza, és ha valaki abból bármit is elvenne, tagadná a megjövendölt próféciákat, vagy ha ahhoz bármilyen módon valamit is adna, a vadonba lesz dobva.

Az Igazság üdvösségre vezet benneteket, az Új Paradicsomhoz vezető út pedig Hozzám. Az embernek az üdvösség egyedül csak Általam, Jézus Krisztus, az Emberfia által adatik majd meg. Én Vagyok az Út és a Világosság.

Egyedül Általam, és elfogadván azt, Aki Vagyok, lesztek képesek arra, hogy meglássátok Isten Fényét. Nincs más út. Csak kövessetek bármilyen általatok választott utat, de azok közül egyik sem fog Istenhez vezetni benneteket.

Ha ti az Enyéim vagytok, akkor nektek szeretettel, kedvességgel és türelemmel kell tisztelnetek fivéreiteket és nővéreiteket. Nem szabad másokat elítélnetek vallási meggyőződésük miatt. Úgy kell őket szeretnetek, ahogyan Én szeretem őket. Ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadnotok a hitüket, vagy nagyra kell becsülnötök azt, mert ezáltal Engem  megtagadtok. Nem lehet két mesternek szolgálni. Soha nem szabad megsértenetek Engem azzal, hogy hűséget mutattok más, Velem szemben előnybe helyezett hamis isteneknek.

Az a nap, amikor Házam Fedele alatt hamis isteneknek fogjátok kifejezni hódolatotokat, az a nap lesz, amikor megrohamozom Templomomat, és mindent megsemmisítek benne. Mennyire langyos a hite néhány szolgámnak, akik befolyást gyakorolnak a lakosságra és arra törekszenek, hogy az emberek szolgai hízelgését keressék. Milyen kevés tiszteletet mutatnak Irántam a Saját Házamban, amikor mindent, amit Én adtam nektek, közönyösen félredobnak, míg végül semmi sem fog maradni Belőlem Egyházamban.

Ti, szeretett követőim és felszentelt szolgáim, akik továbbra is hűségesek maradtok az Igéhez, súlyos terhet fogtok viselni. Fájdalmat és megaláztatást fogtok elszenvedni, amikor szemtanúi lesztek majd a szentségtöréseknek, eretnekségeknek és az okkult gyakorlatoknak. Bár Szentséges Testem legtöbb megbecstelenítését okosan el fogják rejteni, azok, akik igazi tisztánlátással rendelkeznek, sokkolva lesznek, de ugyanakkor tehetetlenek, amikor ezek a dolgok meg fognak történni. A megtévesztés, mely minden repedésből visszhangozni fog, olyan nagy lesz, hogy egy kétezer fős hadsereg sem lenne elég ahhoz, hogy ezeket a csalókat megállítsa a károkozásban.

Ezeket a csalókat azok vezetik, akik nem Tőlem jönnek. Ők fondorlatos eszközök segítségével szivárogtak be Testembe (Egyházamba), és hosszú időt vett igénybe, és még időbe fog telni, míg véglegesen és teljes mértékben megkaparintják Egyházamat. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, hamarosan olyannak fogják látni ezeknek a cselekedeteit, mint amilyenek azok valójában.

A pogányok, akik elkerülik az Igazságot, be fognak lépni Házamba, ahol tárt karokkal fogják őket fogadni. Hogy elhallgattassák azokat, akik nagy ellenállást fejtenek ki, azt fogják mondani nektek, hogy szeretetet kell mutatnotok Isten gyermekei iránt. Nagyon kevesen fognak megvédeni Engem, Jézus Krisztust, és akiknek mégis lesz bátorságuk kifogásolni istenkáromló szertartásaikat, amelyeket ugyanazon oltárokon fognak bemutatni, mint amelyek Szent Eukarisztiám lakhelyéül szolgálnak, azokat el fogják hallgattatni.

Ellenségeim megkaparinthatják Házamat, de nem Egyházamat, mert azt az egész világ Keresztényei alkotják. Azok a hívők fogják továbbra is fenntartani földi Egyházamat, akik nem lesznek hajlandók megtagadni Isten Igéjét, és akik soha nem fogják elfogadni Isten Szent Igéjének bármiféle megváltoztatását. Semmi sem fog győzedelmeskedni vele szemben.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/poganyok-akik-elkerulik-az-igazsagot-be-fognak-lepni-hazamba

* Priest burns Pachamama effigies in reparation for idol worship at Vatican

“Hírek a munkatársakról

Tükhikosz majd elmondja nektek, hogy mi történt velem, és hogyan vagyok. Ő szeretett testvérem,aki velem együtt hűségesen szolgálja az Urat. Éppen azért küldöm most hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velünk, és így megvigasztaljon benneteket. Vele megy majd hűséges és szeretett testvérünk, Onézimosz is, aki közétek tartozik. Ők majd elmondanak nektek mindent, ami velünk történt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+4:2-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 


———-

Igaz élet Istenben:

MEGENGEDEM NEKIK, HOGY ÜLDÖZZENEK
1995. december 13.


Dühödten próbálnak befalazni. El akarják hallgattatni Hozzád forduló imáimat. Elferdítették szavaidat, és most el vannak szánva arra, hogy akadályt gördítsenek utamra.Vassulám, béke legyen veled! Nem ezt jövendöltem neked kezdettől fogva, hogy tudd? Ne érezz kísértést arra, hogy megvédd magadat! Tanúid fognak megvédeni. Támadásuk semmiség. Bízzál bennem! Hamarosan el kell távoznod… ami pedig a falat illeti, amelyet befalazásodra építenek, azt Lelkem lehelete ledönti, és általad mutatom meg dicsőségemet, ha hűséges maradsz hozzám.Most így beszélnek: “Ó… végre legyőztük!” Nem ismerik azonban és nem is figyelik meg bölcsességemet. Te pedig gyermekem, maradj mindenkor fegyelmezett Egyházammal szemben, és kegyeimnek fogsz örvendeni. E napokban felfedem általad Egyházam előtt az ördög terveit. A Sátán, a világ fejedelme, perzselő dühében azon van, hogy legyőzze minden művemet. Kezdettől fogva gyilkos ő, és különösen papi lelkeimet veszi célba. Körbejár, hogy elrabolja és kárhozatra vesse azokat, akik igazán az enyémek…Ahogy tudod, hatalmam van arra, hogy változtassak helyzeteden, Vassula, de miként tudod, a szolga nem lehet nagyobb uránál. Én vagyok a te Mestered, és mivel az előljárók üldözték Mesteredet, megengedem nekik, hogy üldözzenek téged is. De “lo tedhal!” 1  Veled vagyok. Én leszek italod, ételed, nyugalmad, békéd és örömöd. Látod? Imádkozz, és imádj engem! Imádkozz és kövess engem! IC “

———
Római katolikus:
2019-11-1532. évközi hét péntek

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A teremtő Isten létezését a teremtmények bizonyítják.
Balgák azok, akik megrekednek a teremtett szépségeknél.

Így szól az örök Bölcsesség: Mind balga ember, akiben nincs istenismeret: a látható világ szépségéből nem ismeri fel azt, aki van, és nem fogja fel az alkotásból, hogy van Alkotó. Inkább a
tüzet, a szelet, a vizet vagy a csillagok körét, a Holdat s a Napot tartja a világot kormányzó isteneknek. De hogyha isteneknek hitték ezeket elbájoló szépségükért, tudhatták volna, hogy e szépség Alkotója még dicsőbb. S ha megcsodálták mindezeknek munkáját és erejét, miért nem ismerték fel, hogy az Alkotójuk még hatalmasabb? Mert a teremtmények nagyságából, szépségéből összehasonlítás útján felismerhető a Teremtőjük létezése. Az ilyenek ellen mégis kevesebb a panaszunk, mert ők csak tévednek, miközben Istent keresik; hiszen meg akarják találni őt. Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak és azokat vizsgálják, megejti szívünket azok látása, mert annyira szép az, amit látni lehet. Ezeknek ugyanakkor még sincs mentségük, mert ha tudásban annyira vitték, hogy át tudták kutatni a világot, hogyan lehet, hogy ennek Urát mégsem találták meg?
Ez az Isten igéje.
Bölcs 13,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek. 2a. vers.
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek.
Zsolt 18,2-5

ALLELUJA
Nézzetek föl, és emeljétek föl fejeteket * mert elérkezett megváltástok ideje. Lk 21,28 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus második eljövetele mindenkit személyesen érint.
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és
elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek; azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat
otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 17,26-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-15


————

Ortodox (Görög keleti): 

….  10 Köszönt benneteket Arisztarkhosz, aki velem együtt raboskodik, és Márk, Barnabás unokatestvére is. Márkról már írtam nektek: fogadjátok őt szeretettel, amikor hozzátok érkezik. 11 Köszönt titeket Jusztusz, akinek a másik neve Jézus. A zsidók közül csak ők dolgoznak velem együtt Isten királyi uralmának kiterjesztésében. Ők viszont valóban nagy vigasztalást jelentenek számomra.12 Epafrász, aki közétek tartozik, szintén köszöntését küldi. Ő is a Krisztus Jézus szolgája, aki imádságaiban állandóan küzd értetek. Azért imádkozik, hogy szellemileg érettek legyetek, és minden helyzetben biztosan felismerjétek, mi az Isten akarata. 13 Bizony, nagyon sokat fáradozik értetek, és azokért, akik Laodiceában és Hierápoliszban laknak. 14 Köszönt még benneteket kedves barátunk, Lukács doktor és Démász is.15 Köszöntsétek a Laodiceában élő testvéreket, valamint Nimfát és a házánál levő helyi gyülekezetet is. 16 Miután felolvastátok ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy olvassák fel a laodiceai helyi gyülekezetben is. Ti pedig vegyétek át és olvassátok fel azt a levelet, amelyet nekik írtam! 17 Mondjátok meg Arkhipposznak: „Legyen gondod a szolgálatra, amit az Úr bízott rád, és azt gondosan végezd!”18 Ezt a köszöntést a saját kezemmel írtam — pál. Emlékezzetek rám, mert most még börtönben vagyok! Az Úr kegyelme maradjon veletek!”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+4:10-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

15 Ő pedig ezt mondta nekik: „Ti elhitetitek az emberekkel, hogy igazságosak vagytok, de Istentnem tudjátok becsapni, mert ő ismeri a szíveteket. Amit az emberek fontosnak és értékesnek tartanak, az Isten számára utálatos!

A Törvényről

16 Bemerítő János megérkezése előtt az embereket Mózes Törvénye és a próféták írásai szerint tanították. János fellépése óta azonban Isten Királyságának az örömüzenetét hirdetjük, és mindenki itt tolong, hogy bemehessen a Királyságba. 17 Mégis, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét! Még az ég és a föld is hamarabb elmúlik, mint hogy ez megtörténjen!”

A válásról

18 „Aki a feleségétől elválik, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el. Aki elvált asszonyt vesz feleségül, az is házasságtörést követ el.”

Ne okozz megütközést!

17.1 Ezt mondta Jézus a tanítványainak: „Elkerülhetetlen, hogy történjenek olyan dolgok, amelyek miatt egyesek elveszítik a hitüket. De jaj annak, aki miatt ilyesmi történik! Jobban járna, ha egy malomkövet kötnének a nyakára, és bedobnák a tengerbe, mielőtt ilyen bajt okozna. Vigyázzatok hát, legyetek óvatosak!

Ha Isten családjában valamelyik testvéred bűnt követ el, figyelmeztesd, és ha megbánja,[d] bocsáss meg neki! Ha napjában hétszer is vétkezik ellened, és hétszer visszajön hozzád megbánással, bocsáss meg neki!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+16-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/15

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Isten minden gyermeke, aki rendelkezik az Élő Isten Pecsétjével, védett lesz a nehézségekkel szemben, amelyek a Nagy Megpróbáltatás kibontakozásakor fognak bekövetkezni.

Igazság Könyve:
2014. november 9. vasárnap, 15:20

 

Drága szeretett leányom, mindaz, amit valaha is tenni szerettem volna az volt, hogy megmentsem Isten gyermekeinek a lelkét. Örök Atyám mindig arra vágyott, hogy úgy szeressék Őt gyermekei, ahogyan Ő szereti őket.

Még akkor is, amikor elsőszülöttje elutasította Szeretetét, szeretett Atyám ennek ellenére megalkotta a Tízparancsolatot, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az Ő Törvényei szerint éljen. Az ember vágya mindig az kell, hogy legyen, hogy Mesterét szolgálja, de ahhoz, hogy ezt megtegye, szeretnie kell fivéreit és nővéreit. Azáltal, hogy betartja Isten Törvényeit, hűséges lesz, és közelebb fog kerülni Hozzá. De azzal, hogy elutasítja a Tízparancsolatot, az ember nagy távolságot teremt önmaga és Isten között.

Az Én Végső Küldetésem, amely elhozza az embernek az üdvösség gyümölcsét, sok Ajándékot hozott. Most azt szeretném, hogy ettől a naptól kezdve mindannyian, minden nap, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 33. Imáját *, és tartsatok magatoknál egy példányt az Élő Isten Pecsétjéről. Az emberek közül sokan, akik esetleg nem ismerik ezt a Küldetést, megkaphatják a Pecsét Védelmét, ha imádkozzátok értük ezt az imát.

Isten minden gyermeke, aki rendelkezik az Élő Isten Pecsétjével, védett lesz a nehézségekkel szemben, amelyek a Nagy Megpróbáltatás kibontakozásakor fognak bekövetkezni. Azért kérem ma ezt tőletek, mert nagy védelmet ígérek nektek a Keresztény Hit üldözőivel és a zavargásokkal szemben, melynek tanúi lesztek a Föld mind a négy sarkában. Arra kérlek benneteket, ne hagyjátok, hogy a félelem bármilyen formája megzavarja a szíveteket. Miközben arra vágyom, hogy Irgalmam által megmentsem az egész világot, most kijelentem, hogy ennek a Küldetésnek köszönhetően, ötmilliárd lelket fogok megmenteni. Kijelentem, hogy ez az egyike a legnagyobb Kegyelmeknek, melyet örökségként valaha is hagytam Isten gyermekeire a világ történetében.

Ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy le fogom rövidíteni a szenvedést, amelyet a fenevad fog okozni az emberiségnek: ilyen nagy az Én Irgalmam. De előbb Isten büntetésének lesztek tanúi, amint az már előre meg volt jövendölve, mely egy fontos része az ember végső megtisztulásának.

Bízzatok Bennem. Emeljétek fel a szíveteket, és ne féljetek soha a gonosztól és azoktól a gonoszságoktól, amelyeket rövidesen látni fogtok. Ha valóban hisztek Bennem, engedjétek, hogy az öröm eltöltse a lelketeket. Meg fogom menteni mindazokat, akik számára Irgalmamért könyörögtök, a Keresztes Imahadjárat Imáim által. Az egyetlen bűn, amelyet nem lehet megbocsátani, a Szentlélek elleni istenkáromlás örök bűne.

Ma van annak a napja, amikor Én ünnepélyesen megígérem, hogy elhozom az emberiség számára – az ötmilliárd lélek megmentése által – Királyságom szeretetét, békéjét és örömét.

Én szeretlek benneteket, és dédelgetlek mindnyájatokat. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennék értetek, ha az megegyezik Isten Akaratával.  Mindössze csak kérnetek kell.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ennek-kuldetesnek-koszonhetoen-otmilliard-lelket-fogok-megmenteni

* https://masodikeljovetel.hu/vedelmem-pecsetje-meg-volt-jovendolve-amint-masodik-pecset-feltorettetik

 

———-
Igaz élet Istenben:

PAPJAITOKNAK IMÁRA VAN SZÜKSÉGE!
1992. február 13.

Igazságos dolog-e az újonnan megtért görög imacsoportot megsemmisíteni?
Igazságos-e, hogy egyik
pap elkergette és szétszórta őket, és ezért kénytelenek visszatérni abba a sivatagba, ahol egykor voltak?

Vassula, papjaitoknak imára van szüksége!

Uram, megengeded, hogy kiszárítson egy egész szőlőskertet? Te folyókká tetted a pusztaságot és a kiszáradt földet vízforrássá!

Vassula, papjaitoknak imára van szüksége!

Te eltöltötted gyümölcsöddel az éhezőt, Uram,
Te jóllakattad az éhezőt,
felemelted az elfáradtat,
a szegényt és a nyomorultat.
Örömet vittél a szenvedőnek,
és szereteteddel meggyógyítottad a beteget.
Vizet adtál azoknak,
akik majdnem szomjan haltak.
Ne hagyd el őket!

Nem hagyom el őket. Vassulám, papjaitoknak imára van szüksége! Bízzál bennem! Az Ecclesia új életre kel! Az én gyógyító balzsamom

A SZERETET.

De sokunkban nincs szeretet!

Az egész emberiségre ki fogom árasztani Lelkemet, megolvasztom a hajlíthatatlanok szívét, és tüzemben megtisztul gonoszságuk.

Uram, hadd merészeljek még valamit mondani!
Ahogy tudod, ezt a kis imacsoportot most megfélemlítette az a pap. Én magam nem vagyok méltó, nélküled elveszett vagyok, és a Te világosságod nélkül szinte elalszik a bennem pislákoló világosság…

Szíved még többet készül nekem mondani, fejezd be mondatodat leányom!

…az egység nem épülhet fel a görögkeleti papok nélkül. Az egységnek az a formája, amelyet Te kívánsz, nem tetszik nekik.

Pedig Vassulám, nekem egész listám van a nagylelkű emberekről. Példaképül fognak szolgálni e nemzedék számára. De legyen gondod erre a papra! Tiszteld papjaimat, ajánlj fel nekem engesztelő áldozatokat, és bátorítani foglak kegyelmeimmel. Bízd rám magad, és engedd, hogy időnként próbára tegyelek! Meg fogok gyógyítani minden hűtlenséget, amit szemem észrevesz. “

 
 
 

 

———-
Római katolikus:
2019-11-10

Évközi 32. vasárnapKezdőének:
Imádságom jusson színed elé, Uram, hajlítsd füledet kérésemre! (Zsolt 87,3)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk
minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
Isten feltámasztja övéit az örök életre.
A pogány Antiokhosz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket.
Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készek vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint megszegjük atyáink
törvényeit.” A második, amikor már végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.”
Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de
törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” Még a király és környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette.
Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket. is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „
Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”
Ez az Isten igéje.
2Mak 7,1-2.9-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram. 15b. vers. (11. tónus)
Előénekes: Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, * figyelj könyörgő szavamra.
Fogadd el imámat, * ajkam nem mond hamisságot.
Hívek: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Ösvényedre tereld vissza léptemet, * hogy lábam meg ne inogjon.
Istenem, hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem, * fordítsd felém füledet, és hallgasd meg ajkam igéit.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Szárnyad árnyékában oltalmazz * a
gonoszoktól, akik szorongatnak.
Én azonban igazságban látom meg arcodat, * midőn felébredek, betölt engem színed látása.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
Zsolt 16,1.5-6.8b és 15

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből
Erősítsen meg benneteket az Úr, hogy mindig a jót mondjátok és tegyétek!
Testvéreim!
Isten, aki szeretett minket, s kegyelmével állandó
vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk, vigasztalja meg szíveteket, és szilárdítson meg benneteket minden jó tettben és szóban.
Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és
gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié.
Az Úr azonban hűséges, megerősít benneteket, és megoltalmaz a
gonosztól. Bízunk az Úrban, hogy megtartjátok, amit meghagytunk nektek, és a jövőben is meg fogjátok tartani. Az Úr vezérelje szíveteket Isten szeretetére és krisztusi türelemre!
Ez az Isten igéje.
2Tessz 2,16-3,5

ALLELUJA
Jézus Krisztus az elsőszülött a holtak közül, * övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Jel 1,5a.6b – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Krisztus a feltámadásban örök életet ad nekünk.
Abban az időben odajárultak Jézushoz néhányan a szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs
feltámadás, és megkérdezték tőle:
„Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, és asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének.
Volt
hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána. Végül az asszony is meghalt.
A
feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.”
Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való
feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.
Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”
Ezek az evangélium igéi.”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-10


A HETEDIK PECSÉT 
1993. június 3. 


A világ ma visszautasítja Szívünket, Szent Édesanyád Szívét és az én Szentséges Szívemet. Ezek az idők, amelyekben éltek, az irgalom idői. Már elmondtam neked, hogy mi következik, amikor feltörik a hatodik pecsétet.3 Most figyelj és írd:

Közvetlenül azután, hogy a két Szív befejezte tanúságtételét4 fel fogom törni a hetedik pecsétet és azt egy félelemmel telt csend követi.5 Ebben a csendben a világi emberek azt gondolják, hogy diadalt arattak Szívünk felett. Örvendezni fognak és megünneplik ezt az eseményt, mert azt gondolják, hogy megszabadultak Szívünktől, akik szócsöveink által tettek tanúságot, mert amiről tanúskodtak, az bántotta fülüket, bántotta érdekeiket és gonosz szándékaikat. Akkor ezt a csendet hirtelen az én napom érkezése töri meg, és jaj a tisztátalannak! Jaj annak, aki nem bánja bűneit! Holttestük e sivatagban fog feküdni, amelyet ők maguk hoztak létre.

Angyalom akkor megtölti parázzsal a tömjénezőt, amelyet trónom és az oltár előtt kezében tart, és ledobja a Földre.6 És miközben mindenki ezt nézi, heves földrengés keletkezik, a Föld elemei tüzet fognak és szétolvadnak.7 Sokan elmenekülnek a hegyekbe, hogy elrejtőzzenek a barlangokban8 és a sziklák között. Felkiáltanak hozzám, de nem fogok figyelni rájuk. Próbára fognak tenni, káromolni fogják Szent Nevemet, és azt fogják mondani a hegyeknek9 és a szikláknak: „Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülőnek színe elől, és a Bárány haragja elől!” Mert eljön az én napom, és ki fogja túlélni? A túlélők10 térdre fognak borulni, félelem szállja meg őket, és csak engem, az Ő Istenüket fogják dicsérni… Majd ezután eljön az új Föld és az új Ég hozzátok.11 A világ országa az én országom lesz, és én fogok uralkodni minden szívben. A régi világ elmúlik.12 Lélek, uralmam a ti napjaitokban  fog megkezdődni.

1 A Szentlélekben való megnyugvás. Több alkalommal előfordult a találkozókon.
2 Lelkileg, a megtérésekben.
3 Az 1993. február 18-ki üzenetben.
4 Azt hiszem, azt jelenti, amikor az idő kész az Úr napja számára.
5 vö. Jel 8,1
6 vö. Jel 8,5
7 vö. Pt 3,12
8 vö. Jel 6,16
9 vö. Jel 6,16
10 vö. Jel 11,3
11 vö. Jel 11,15
12 vö. Jel 21,4

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum806.html


————

Ortodox (Görög keleti): 

“… 
14 Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.

17 Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! 18 Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! 19 Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek.

20 Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat az irgalmas samáriai utazóról

25 Egyszer Jézushoz jött egy törvénytanító, hogy próbára tegye, és ezt kérdezte tőle: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”

26 Jézus megkérdezte tőle: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan értelmezed?”

27 Az így válaszolt: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel;[a] és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!”[b]

28 „Jól válaszoltál. Ezt tedd, és élni fogsz!” — mondta Jézus.

29 A törvénytanító azonban igazolni akarta magát, és tovább faggatta Jézust: „De hát ki számít az embertársamnak?”

30 Jézus erre egy történettel válaszolt: „Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba utazott. Útközben rablók támadták meg, akik kifosztották, s még a ruháját is elvették, megverték, majd félholtan otthagyták. 31 Nemsokára arra ment egy pap, de mikor meglátta a sebesültet, kikerülte, és otthagyta. 32 Később egy lévita ment arra. Mikor meglátta a sebesültet, ő is átment az út másik oldalára, és otthagyta. 33 Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. 34 Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. 35 Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«

36 Mit gondoltok, a három közül melyik volt igazi embertársa annak, akit kiraboltak?”

37 A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki megsajnálta és segített rajta.”

Jézus azt mondta: „Igazad van, menj, és kövesd a példáját!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+10:25-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/10

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
——-
 
 
 
——–
Tóra:
“… 

31 Géházi előbb ért oda, és Elizeus pálcáját a fiú arcára tette, de az nem éledt föl, s nem adott semmi életjelet. A szolga visszament és jelentette: „Uram, a fiú nem éledt föl.”

32 Elizeus bement a házba, s látta, hogy a gyermek valóban halott, és éppen az ő ágyán fekszik! 33 Senkit nem engedett a szobába, becsukta az ajtót, és imádkozott az Örökkévalóhoz. 34 Majd ráfeküdt a gyermekre, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére helyezte, s ekkor a gyermek teste fölmelegedett. 35 Azután Elizeus fölkelt, járkált a szobában le s föl. Másodszor is ráfeküdt a gyermekre, aki ekkor hétszer tüsszentett, majd kinyitotta a szemét.

36 Elizeus szólította Géházit, hogy hívja az asszonyt, s amikor az odajött, ezt mondta neki: „Itt a fiad, vidd magaddal!” 37 Az pedig Elizeus lábához borult, majd elvitte a fiát.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kings+4:1-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–

https://www.hebcal.com/sedrot/vayera

Ennek a Küldetésnek köszönhetően, ötmilliárd lelket fogok megmenteni

Igazság Könyve:
2014. november 9. vasárnap, 15:20

Drága szeretett leányom, mindaz, amit valaha is tenni szerettem volna az volt, hogy megmentsem Isten gyermekeinek a lelkét. Örök Atyám mindig arra vágyott, hogy úgy szeressék Őt gyermekei, ahogyan Ő szereti őket.

Még akkor is, amikor elsőszülöttje elutasította Szeretetét, szeretett Atyám ennek ellenére megalkotta a Tízparancsolatot, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az Ő Törvényei szerint éljen. Az ember vágya mindig az kell, hogy legyen, hogy Mesterét szolgálja, de ahhoz, hogy ezt megtegye, szeretnie kell fivéreit és nővéreit. Azáltal, hogy betartja Isten Törvényeit, hűséges lesz, és közelebb fog kerülni Hozzá. De azzal, hogy elutasítja a Tízparancsolatot, az ember nagy távolságot teremt önmaga és Isten között.

Az Én Végső Küldetésem, amely elhozza az embernek az üdvösség gyümölcsét, sok Ajándékot hozott. Most azt szeretném, hogy ettől a naptól kezdve mindannyian, minden nap, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 33. Imáját, és tartsatok magatoknál egy példányt az Élő Isten Pecsétjéről. Az emberek közül sokan, akik esetleg nem ismerik ezt a Küldetést, megkaphatják a Pecsét Védelmét, ha imádkozzátok értük ezt az imát.

Isten minden gyermeke, aki rendelkezik az Élő Isten Pecsétjével, védett lesz a nehézségekkel szemben, amelyek a Nagy Megpróbáltatás kibontakozásakor fognak bekövetkezni. Azért kérem ma ezt tőletek, mert nagy védelmet ígérek nektek a Keresztény Hit üldözőivel és a zavargásokkal szemben, melynek tanúi lesztek a Föld mind a négy sarkában. Arra kérlek benneteket, ne hagyjátok, hogy a félelem bármilyen formája megzavarja a szíveteket. Miközben arra vágyom, hogy Irgalmam által megmentsem az egész világot, most kijelentem, hogy ennek a Küldetésnek köszönhetően, ötmilliárd lelket fogok megmenteni. Kijelentem, hogy ez az egyike a legnagyobb Kegyelmeknek, melyet örökségként valaha is hagytam Isten gyermekeire a világ történetében.

Ugyanakkor azt is tudnotok kell, hogy le fogom rövidíteni a szenvedést *, amelyet a fenevad fog okozni az emberiségnek: ilyen nagy az Én Irgalmam. De előbb Isten büntetésének lesztek tanúi, amint az már előre meg volt jövendölve, mely egy fontos része az ember végső megtisztulásának.

Bízzatok Bennem. Emeljétek fel a szíveteket, és ne féljetek soha a gonosztól és azoktól a gonoszságoktól, amelyeket rövidesen látni fogtok. Ha valóban hisztek Bennem, engedjétek, hogy az öröm eltöltse a lelketeket. Meg fogom menteni mindazokat, akik számára Irgalmamért könyörögtök, a Keresztes Imahadjárat Imáim által. Az egyetlen bűn, amelyet nem lehet megbocsátani, a Szentlélek elleni istenkáromlás örök bűne.

Ma van annak a napja, amikor Én ünnepélyesen megígérem, hogy elhozom az emberiség számára – az ötmilliárd lélek megmentése által – Királyságom szeretetét, békéjét és örömét.

Én szeretlek benneteket, és dédelgetlek mindnyájatokat. Nincs olyan dolog, amit meg ne tennék értetek, ha az megegyezik Isten Akaratával.  Mindössze csak kérnetek kell.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ennek-kuldetesnek-koszonhetoen-otmilliard-lelket-fogok-megmenteni

*

“… 20 Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen, se ne szombaton történjen! 21 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. 22 Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl, de a választottai kedvéért megrövidíti azt az időt.

23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[a] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+24%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

ld még:

” those days will be shortened * see 1:24 ”

The Rapture – on before Nissan 1, 2020?

https://www.youtube.com/watch?v=w1wiLx5iL7U&t=84m

 

———-
Igaz élet Istenben:

A HETEDIK PECSÉT 
1993. június 3. 

Uram?

ÉN VAGYOK. Add át nekem terhedet, gyermekem!

Fáj a fülem a gonoszok üvöltésétől. Rosszakaratú nyelvük hazugságot hazugságra mond rólam.

Egy napon elém kell állniuk vádlóidnak!… Én a te oldaladon állok, nem vetted észre? Minden vádjuk éppúgy semmivé lesz, ahogy a víz felszívódik. Kelj fel! Kelj fel, és tedd kezedet a betegre, és meg fogom gyógyítani. Beszélj! És szájadból jövő szavaim hangjától lelkük karomba omlik.1 Támaszkodj rám! Az én békémet adtam neked, lakozz tehát ebben a békében! Ne félj most! … lásd,

én vagyok a Feltámadás,

de e világ ura a halál. Ne vádold üldözőidet, hogy ne ítéljelek meg téged is az ítélet napján. Szenvedésem lelke! Én az Úr, mutatom meg neked azokat a lépéseket, amelyeket kínszenvedésem alatt tettem. Mivel nekem szolgálsz, engem kell követned. Mit szeretnél, hogy mondjak neked? Talán, hogy „kövess engem, de ne az én lábam nyomában?” Ez nem lehetséges, mert aki engem szolgál, az az én véres lábnyomomat követi… Az én ujjam érintésével támasztod fel a halottakat.2 Akik még mindig nem látják csodáimat, azok mellett elhaladt országom. Barátom, kis barátom, lásd hogy már eddig milyen sok mennyei mannával tápláltalak! És én, a te Istened, továbbra is táplálni foglak. Egyetlen ember sem tolhatja félre kezemet szájad elől. Én leszek a te Erőd, hogy törékenységed által véghez vigyem tervemet. Országomra készítelek fel mindannyiotokat. Írd:

A világ ma visszautasítja Szívünket, Szent Édesanyád Szívét és az én Szentséges Szívemet. Ezek az idők, amelyekben éltek, az irgalom idői. Már elmondtam neked, hogy mi következik, amikor feltörik a hatodik pecsétet.3 Most figyelj és írd:

Közvetlenül azután, hogy a két Szív befejezte tanúságtételét4 fel fogom törni a hetedik pecsétet és azt egy félelemmel telt csend követi.5 Ebben a csendben a világi emberek azt gondolják, hogy diadalt arattak Szívünk felett. Örvendezni fognak és megünneplik ezt az eseményt, mert azt gondolják, hogy megszabadultak Szívünktől, akik szócsöveink által tettek tanúságot, mert amiről tanúskodtak, az bántotta fülüket, bántotta érdekeiket és gonosz szándékaikat. Akkor ezt a csendet hirtelen az én napom érkezése töri meg, és jaj a tisztátalannak! Jaj annak, aki nem bánja bűneit! Holttestük e sivatagban fog feküdni, amelyet ők maguk hoztak létre.

Angyalom akkor megtölti parázzsal a tömjénezőt, amelyet trónom és az oltár előtt kezében tart, és ledobja a Földre.6 És miközben mindenki ezt nézi, heves földrengés keletkezik, a Föld elemei tüzet fognak és szétolvadnak.7 Sokan elmenekülnek a hegyekbe, hogy elrejtőzzenek a barlangokban8 és a sziklák között. Felkiáltanak hozzám, de nem fogok figyelni rájuk. Próbára fognak tenni, káromolni fogják Szent Nevemet, és azt fogják mondani a hegyeknek9 és a szikláknak: „Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülőnek színe elől, és a Bárány haragja elől!” Mert eljön az én napom, és ki fogja túlélni? A túlélők10 térdre fognak borulni, félelem szállja meg őket, és csak engem, az Ő Istenüket fogják dicsérni… Majd ezután eljön az új Föld és az új Ég hozzátok.11 A világ országa az én országom lesz, és én fogok uralkodni minden szívben. A régi világ elmúlik.12 Lélek, uralmam a ti napjaitokban  fog megkezdődni.

1 A Szentlélekben való megnyugvás. Több alkalommal előfordult a találkozókon.
2 Lelkileg, a megtérésekben.
3 Az 1993. február 18-ki üzenetben.
4 Azt hiszem, azt jelenti, amikor az idő kész az Úr napja számára.
5 vö. Jel 8,1
6 vö. Jel 8,5
7 vö. Pt 3,12
8 vö. Jel 6,16
9 vö. Jel 6,16
10 vö. Jel 11,3
11 vö. Jel 11,15
12 vö. Jel 21,4

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum806.html



———-
Római katolikus:
11-09A lateráni bazilika felszentelése

Amikor ez az ünnep nem vasárnapra esik, az evangélium előtt csak egy olvasmányt olvasunk, bármelyiket választva az itt következők közül

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Láttam a templomból fakadt vizet, és akikhez eljutott ez a víz, meggyógyultak.
Száműzetésünk huszonötödik esztendejében az Úr eljött isteni látomásban, és egy angyal odavezetett a jeruzsálemi templom kapuja elé. Láttam, hogy a küszöb alól víz fakadt, a ház keleti oldalán, keletre nézett ugyanis a templom főbejárata. A víz az épülettől jobbra folyt le, az oltártól dél felé. Azután az angyal kivitt az északi kapun, s a külső kapun kívül fekvő útra vezetett, amely keletre visz. És íme, jobbról forrás tört elő!
Kísérőm így szólt: „A keleti vidék felé indul ez a víz, tehát keletre, onnét majd lehömpölyög a sivatag felé; a sivatagtól zúg tovább le a Holt-tengerig. Ez a víz a sós tengervizet is egészségessé teszi. Amerre árad e folyó, minden lény élni fog! Ahová eljut ez a víz, igen sok lesz a hal; amit csak öntöz e folyó, minden virulni fog! A folyó mentén mindkét parton sok gyümölcsfa nő: lombjuk le nem hull, és gyümölcsük nem fogy el. Havonként érik friss gyümölcsük, mert vizük a szentélyből fakad, gyümölcsük étel, lombjuk pedig orvosság lesz.”
Ez az Isten igéje.
Ez 47,1-2.8-9.12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét. (Vö. 5. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Isten az erőnk és menedékünk, * biztos segítségünk, mikor minket szorongatnak.
Ezért nem félünk, ha megrendül a föld alattunk, * és a hegyek elmerülnek a mély tengerbe.
Hívek: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
E: A folyók ágai vidítják Isten városát, * a fölséges Isten szent hajlékát.
Meg nem inog, mert Isten lakja, * kora hajnaltól oltalmazza.
H: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
E: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
Jöjjetek és lássátok az Úrnak tetteit, * melyeket végbevitt az egész földön.
H: Csörgedező patakok vidítják Isten városát, * a Magasságbelinek Szentséges lakóhelyét.
Zsolt 45,2-3.5-6.8-9

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Ti Isten temploma vagytok!
Testvéreim!
Ti Isten épülete vagytok. Mint bölcs építőmester az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapokat; de más épít rá. Ügyeljen azonban mindenki, hogyan épít rá! A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat.
Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!
Ez az Isten igéje.
1Kor 3,9c-11.16-17

ALLELUJA
Az Úr mondja: † Kiválasztottam és megszenteltem ezt a helyet, * hogy benne legyen nevem mindörökre! 2Krón 7,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus saját teste templomáról beszélt.
Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?”
Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 2,13-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-09

“JAHVE MEGLÁTOGATOTT
1992. január 16.  

Ó Uram, nem találok Szavakat dicséretedre, mégis szeretnék szólni Hozzád!Jahve:   Segítek neked. Írd!

Jahve meglátogatott.
Mint szélroham
úgy emelt fel Lelke,
és megmutatta nekem
Arcát.
Gyengédséget, szeretetet
és végtelen jóságot
fedett fel előttem,
majd elárasztott áldásokkal
és mannát kínált bőséggel,
hogy megosszam testvéreimmel.
Járt velem a feledés földjén,
lentről, a holtak közül
vett fel.
Azok közül emelt fel,
akik elfelejtették őt,
és visszaadta lelkemnek az emlékezetet.
Ó Uram, Jahve, mily hálás vagyok!
Legyen rajtunk, Uram,
a Te szelídséged!
Legyen áldott Jahve
mindörökre!
Amen.

És most leányom, mögötted vannak az éjszaka rémei.
ÉN VAGYOK előtted.
Biztonságban hazavezetlek oda, ahová tartozol! ”

 

 

————

Ortodox (Görög keleti): 

12 Mivel mi ebben a nagyobb dicsőségben reménykedünk, teljesen nyíltan és félelem nélkül szólunk. 13 Nem úgy viselkedünk, mint Mózes, aki eltakarta az arcát, hogy Izráel népe ne láthassa a rajta ragyogó dicsőséget, se azt, amikor az elhalványul, és végleg eltűnik.14 De Izráel népének gondolkodása valóban elsötétült, és megmerevedett. Mind a mai napig, amikor csak olvassák az ószövetségi Írásokat, befedi a szívüket az a „takaró” — s az nem is tűnik el onnan, csak akkor, ha az Úrhoz fordulnak. 15 Igen, mindmáig, amikor csak Mózes Törvényét olvassák, ez a „takaró” borul az értelmükre. 16 Amikor azonban az Úrhoz fordulnak, az a „takaró” eltűnik, 17 mivel az Úr a Szellem, ahol pedig az Úr Szelleme, ott a szabadság.18 Mi azonban mindannyian fedetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Eközben pedig az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá, és dicsőségről-dicsőségre jutunk.”https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+3%3A12-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A megszállott fiút megszabadítja

37 Másnap, amikor a hegyről lejöttek, hatalmas tömeg várta Jézust. 38 A tömegből valaki ezt kiáltotta: „Mester! Kérlek, jöjj, és nézd meg a fiamat, mert ő az egyetlen gyermekem! 39 Időnként egy gonosz szellem ragadja meg, a fiú fölsikolt, rángatózik, és habzik a szája. Csak nehezen távozik el tőle, miután meggyötörte. 40 Kértem a tanítványaidat, hogy űzzék ki a fiamból, de nem sikerült nekik.”

41 Jézus így válaszolt: „Milyen hitetlen és romlott ez a nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom?! Meddig szenvedjelek el még titeket? Hozd ide a fiad!”

42 Amikor a fiú közelebb lépett, a gonosz szellem a földre dobta, és megrángatta. Jézus azonban ráparancsolt a gonosz szellemre, meggyógyította a fiút, és visszaadta az apjának. 43 Az emberek megukon kívül voltak a csodálkozástól, amikor látták Isten hatalmas erejét megnyilvánulni.

Jézus a közelgő haláláról beszél

Amíg a többiek még azon csodálkoztak, amit Jézus tett, ő ezt mondta a tanítványainak:”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9:37-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/09

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

————–

 
——–
Tóra:

Az Örökkévaló meglátogatja Ábrahámot

18.1 Később az Örökkévaló ismét megjelent Ábrahámnak, aki akkoriban Mamré tölgyesében táborozott.

A déli hőség idején Ábrahám éppen a sátra bejárata előtt ült, amikor fölnézett, és látta, hogy három férfi áll a sátra előtt. Eléjük sietett, tisztelettel a földre borult, majd ezt mondta: „Uram, kérlek, ne kerüld el szolgád házát! Legyetek a vendégeim! Hadd hozzak egy kis vizet, hogy megmossátok lábatokat! Pihenjetek meg kissé e fa árnyékában! Hozok egy falat kenyeret, hogy felfrissüljetek, mielőtt tovább indultok, ha már erre visz az utatok!”

„Legyen úgy, ahogy mondtad” — válaszolták a férfiak.

Akkor Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: „Sietve készíts három adag finomlisztből lepényt a vendégeinknek!” Majd a csordához sietett, kiválasztott egy szép fiatal borjút, a szolgájára bízta, hogy hamar vágja le, és készítsen belőle ételt. Azután vette az elkészített húst, sajtot, tejet, és felszolgálta vendégeinek. Amíg a vendégek ettek, Ábrahám szolgálatkészen ott állt mellettük a fa alatt.

Azután az egyik vendég megkérdezte: „Ábrahám, hol van Sára, a feleséged?”

„Itt van, bent a sátorban” — felelte Ábrahám.

10 „A megfelelő időben[a] visszajövök hozzád, és a feleségednek, Sárának fia lesz” — mondta a vendég.

Sára eközben a sátor bejáratánál hallgatózott.

11 Ebben az időben már Ábrahám és Sára is igen megöregedett. Sára régen túl volt már azon a koron, amikor valakinek gyermeke születhet. 12 Ezért hitetlenkedve nevetett magában, és ezt gondolta: „Ugyan, ez lehetetlen! Öreg vagyok én már ehhez! Meg a férjem is megöregedett.”

13 Ekkor az Örökkévaló megkérdezte Ábrahámtól: „Miért nevetett Sára? Miért gondolja, hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy gyermeket szüljön? 14 Vajon van-e valami lehetetlen az Örökkévaló számára? A megfelelő időben visszajövök hozzád, és akkor már fia lesz Sárának!”

15 Sára azonban megijedt, és letagadta: „Nem is nevettem!” — mondta.

„De bizony nevettél!” — mondta az Örökkévaló.

Ábrahám közbenjár Sodomáért

… “

 

Elizeus és az özvegyasszony olajos korsója

Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből[a] az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”

Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?”

„Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.

„Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”

Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!”

„Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.

Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”

Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik

Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. 10 Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,[b] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.

11 Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. 12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”

Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.

14 Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”

Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”

15 „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.

Az asszony ismét megállt az ajtóban, 16 Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”

„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”

17 Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.

Elizeus föltámasztja a halott fiúcskát

18 A fiúcska fölcseperedett, s egy nap kiment az apjához a mezőre, ahol éppen gabonát arattak. 19 Egyszer csak azt mondta az apjának: „Jaj, nagyon fáj a fejem! Jaj, a fejem!”

Az apja szólt az egyik szolgájának: „Vidd a gyereket az anyjához!”

20 A szolga haza is vitte a gyermeket, akit az anyja az ölébe fektetett. Azonban a gyermek déltájban meghalt. 21 Az anya ekkor fölvitte, és lefektette az Isten emberének ágyára, majd becsukta az ajtót, és elment.

22 Azután szólt a férjének: „Kérlek, adj mellém egy szolgát és egy szamarat, hogy sietve az Isten emberéhez menjek! Hamarosan visszajövök.”

23 „De hiszen nincs ma sem Újhold ünnepe sem Szombat, miért mész hozzá?” — kérdezte a férje.

„Minden rendben lesz!” — mondta az asszony.

24 Fölnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgájának: „Azonnal induljunk! Hajtsd az állatot, ahogy lehet! Csak akkor lassíts, ha mondom.”

25 Elmentek a Kármel-hegyre, az Isten emberéhez, Elizeushoz, aki már távolról észrevette, hogy közelednek.

„Nézd! Az a súnemi asszony közeledik — mondta Elizeus a szolgájának, Géházinak —, 26 szaladj csak eléje, s kérdezd meg, jól van-e,[c] s hogy van a férje és a fia!”

Géházi eléje is ment, de az asszony csak annyit mondott neki: „Jól vagyunk.”

27 Nem állt meg, amíg az Isten emberéhez nem ért a hegyen. A földre borult előtte, és megragadta a lábát. Amikor Géházi el akarta zavarni az asszonyt, Elizeus rászólt: „Hagyd csak, mert nagyon el van keseredve, az Örökkévaló pedig eltitkolta előlem, hogy miért.”

28 Akkor az asszony ezt mondta Elizeusnak: „Uram, én nem kértem, hogy fiam szülessen! Nem azt mondtam neked, hogy ne hitegess?!”

29 Akkor Elizeus elküldte Géházit az asszony házához: „Indulj hamar, siess, meg ne állj! Ha találkozol valakivel, még csak ne is köszönj neki! Ha valaki köszön neked, ne válaszolj! Menj, és tedd a pálcámat a fiú arcára!”

30 De a fiú anyja ezt mondta Elizeusnak: „Uram, esküszöm az Örökkévalóra és a te életedre, hogy nem megyek innen haza nélküled!”

Így hát Elizeus is elindult, és követte az asszonyt a házához.

31 Géházi előbb ért oda, és Elizeus pálcáját a fiú arcára tette, de az nem éledt föl, s nem adott semmi életjelet. A szolga visszament és jelentette: „Uram, a fiú nem éledt föl.”

32 Elizeus bement a házba, s látta, hogy a gyermek valóban halott, és éppen az ő ágyán fekszik! 33 Senkit nem engedett a szobába, becsukta az ajtót, és imádkozott az Örökkévalóhoz. 34 Majd ráfeküdt a gyermekre, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére helyezte, s ekkor a gyermek teste fölmelegedett. 35 Azután Elizeus fölkelt, járkált a szobában le s föl. Másodszor is ráfeküdt a gyermekre, aki ekkor hétszer tüsszentett, majd kinyitotta a szemét.

36 Elizeus szólította Géházit, hogy hívja az asszonyt, s amikor az odajött, ezt mondta neki: „Itt a fiad, vidd magaddal!” 37 Az pedig Elizeus lábához borult, majd elvitte a fiát.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kings+4:1-37&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–

https://www.hebcal.com/sedrot/vayera

Üdvösség Anyja: „Isten gyermekeinek Anyja” szerepemet aláássák

Igazság Könyve:
2014. október 27. hétfő, 16:20

Gyermekem, fontos emlékeztetni Legszentebb Rózsafüzérem naponkénti imádkozására, hogy védelmezze ezt és Örök Atyám által a világ számára szentesített más küldetést.

A Keresztények, akik Hitüket gyakorolják, nagyon nehéznek fogják találni, hogy továbbra is kinyilvánítsák Irántam, a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja iránt való odaadásukat, ebben az időben. „Isten gyermekeinek Anyja” szerepemet aláássák, és elvetik, főképpen bizonyos Katolikus csoportok, amelyek nem Fiamtól származnak. Az ilyen csoportok azt a benyomást keltik, hogy Fiam Egyházának a hívei, de nem gyakorolják, amit Ő tanított. Ők üldözik azokat, akik az Igazságot támogatják, és a legvégsőkig elmennek, csakhogy elutasítsanak minden magán kinyilatkoztatást, mint valami értelmetlen dolgot, amelyek Fiam Kereszthalála óta az emberiségnek adattak. Ha nem lennének magán kinyilatkoztatások, amelyek általam, Isten Anyja által, Krisztus hírnökeként adatnának a világnak, sokan nem fordultak volna soha az Igazsághoz. Ehelyett sokan továbbra is a sötétségben vándorolnának, elutasítanák Isten Létezését, mellőznék az imádságot – a kaput, amely ha megnyílik, megvilágítja a lelket. „Isten Anyja” szerepemet világszerte támadják a hatalom miatt, amelyet azért kaptam, hogy elpusztítsam a gonosz ellenséget. El fogom tiporni a kígyó fejét, amint az meg volt jövendölve, ellenben azokat, akik hűséget mutatnak Irántam, gúnyolni és nevetség tárgyává fogják tenni a szélhámosok, akik azt merik magukról hirdetni, hogy Egyházam tanításának szakértői.

Fiam iszonyodik mindenféle gyűlölettől, amellyel az ember testvére iránt viseltetik. Ő könnyeket hullat, amikor valaki azt mondja, hogy Fiam Egyházát képviseli, majd pedig gyűlöletet szít Isten gyermekei ellen. Ő minden alkalommal elszenvedi Keresztre feszítésének fájdalmát, amikor Egyházában az egyik szolga megbántja a másikat, vagy pedig szörnyű szenvedést okoz az ártatlanoknak.

Gyermekek, nektek most kitartóan kell imádkoznotok Fiam Egyházáért, mivel az a legnagyobb támadás alatt van megalapítása óta. Fiam ellenségeinek sok terve van Egyházam elpusztítását illetően, s e tervek közül a legtöbb annak belsejéből fog jönni. Vegyétek figyelembe mostani figyelmeztetésemet, meg azokat, amelyeket Fatimában * tártam fel a világ számára. Az ellenség várakozik, és hamarosan teljesen uralni fogja Fiam földi Egyházát, és milliókat fog tévedésbe ejteni.

Csukjátok be a fületeket, amikor azt halljátok, hogy Fiam szolgáit megvetik vagy rágalmazzák, amiért megvédik Isten Igéjét. Emlékezzetek mindig arra, hogy Istentől csak szeretet jön, és minden olyan személy vagy szervezet, mely arra ösztönöz benneteket, hogy ítéletet szórjatok az emberre – független attól, hogy mit követett el -, megkérdőjelezhető. Ti nem nevezhetitek magatokat Isten szolgáinak, majd pedig azt mondjátok a világnak, hogy szórjon rágalmakat egy másik személyre. Nem nézhetitek el a gyűlöletkeltés egyetlen formáját sem. Nem szabad senkit gyűlöletre ösztönözni, mert bárki, aki Fiam nevében ilyet tesz, nem jöhet Istentől. Rózsafüzéremet olyan gyakran kell imádkozni, amilyen gyakran csak lehetséges, hogy összezúzza a gonoszságot, mely markában tartja jelenleg a világot, amikor igazságosnak ítélnek mindenféle kegyetlenséget.  

Az embernek testvére iránti szeretete nagyon megfogyatkozott, és a Keresztények közötti felebaráti szeretet is meggyengült. Nektek meg kell nyitnotok szemeteket az Igazságra, és emlékeznetek kell arra, amire Fiam tanított benneteket. Az olyan világos, mint a nap, ami azért lett leírva, hogy a világ a Legszentebb Bibliában olvasni tudja.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-isten-gyermekeinek-anyja-szerepemet-alaassak


” Fatima üzenete


“Attól a perctől kezdve, hogy nem fogadtuk meg az üzenet e fölszólítását, tanúsítjuk, hogy beteljesedett, Oroszország elárasztotta a világot tévedéseivel. S ha nem is láthatjuk e prófécia teljes beteljesedését, annyit látunk, hogy lépésről lépésre teljesedik. Ha nem térünk le a bűn, a gyűlölet, a bosszú, az emberi személy jogait tipró igazságtalanság, az erkölcstelenség és az erőszak útjáról. És nem mondhatjuk, hogy Isten büntet minket így; ellenkezőleg, maguk az emberek készítik a büntetést. Isten jóságosan figyelmeztet és hív a jó útjára, tiszteletben tartva a nekünk adott szabadságot; ezért az emberek nem bújhatnak ki a felelősség alól.” A Szentatyának, II. János Pál pápának a döntése Fatima “titka” harmadik részének közzétételére, lezár egy történelmi korszakot, melyet hatalmaskodó és gonosz emberi akaratok tragédiái határoznak meg, de áthatotta Isten irgalmas szeretete, s Jézus és az Egyház Anyjának aggodó virrasztása is. Isten, a történelem Urának munkálkodása és az ember felelős együttműködése drámai és termékeny szabadságban két oszlop, melyekre az emberiség történelme épül.”

https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=150


———-

Igaz élet Istenben:

SZENTLELKEM JELEN LESZ!
Belfast, 1991. március 10.

Közvetlenül a Szent Brigitta egyházközség termében tartandó találkozó előtt:

Vassulám, viselkedj most előttem úgy, ahogyan Király előtt szokás! Dicsőíts azzal, hogy szolgálsz nekem! Enyéim meg fogják ismerni hangomat, hívni fogom őket, és ők jönni fognak.

Uram, erőm, erődöm, menedékem, világosságom és életem! Itt vagyok, hogy megtegyem akaratodat. Uram, kérlek add nekem erődet, hogy újból megdicsőíthessem Nevedet! Légy JELEN közöttük, nyisd meg szívüket, hogy befogadják Szentlelkedet!

Erősen JELEN leszek leányom. Szentlelkem JELEN lesz! Az igazságosság fog győzni ebben az országban. Én, az Úr, ráteszem kezemet erre az országra és éreztetem velük jelenlétemet. 1 Hallják meg mindazok, akiknek van fülük! Indulj most, kedvesem, melletted vagyok.

 

EL FOGLAK KÜLDENI MÉG NÉHÁNY MÁS NÉPHEZ IS

1992. július 8.

“Kihoztál Egyiptomból egy szőlőtövet,
és népeket űztél el, hogy elültesd.
Előkészítetted számára a talajt,
ezért vert gyökeret és terjedt el a földön.
Üzeneted befödte árnyékával a hegyeket,
indáival Isten cédrusait.
Vesszőit a tengerig növelte,
hajtásait a nagy folyamig.” 1

“Seregek Ura, térj vissza,
tekints le az égből és lásd,
látogasd meg szőlőtövedet,
és védd meg, mit jobbod ültetett!” 2

Uram?

Én vagyok. Kicsim, támaszkodj rám! Szentséges Szívem Vassulája, örvendezz! Királyod eljött küszöbödig és betért a szobádba.
Királyod lehajolt a magasból, hogy elérjen téged. Lépésről lépésre tanítottalak. Én vagyok a te Nevelőd. Apránként vontalak el a világtól, hogy Szívembe merítselek. Olyan dolgokat fedtem fel előtted, amelyek meghaladják tudásodat és képességeidet. Higgy nekem, édes tanítványom! Én, Jézus szeretlek téged. Fogadd békémet! Együtt fogunk munkálkodni. Én és te együtt fogjuk terjeszteni üzenetemet. El foglak küldeni még néhány más néphez is, és amikor érzem, hogy betöltötted küldetésedet, vissza fogsz térni hozzám. Én magam jövök érted, és magammal viszlek.”

 
 
———
Római katolikus:
2019-10-27Évközi 30. vasárnapKezdőének:
Az Urat kereső szívek örvendezzenek! Keressétek az Urat és hatalmas erejét, keressétek az ő arcát mindig! (Zsolt 104,3-4)Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Sirák fia könyvéből
Az alázatos ember imáját meghallgatja Isten.
Az Úr igaz bíró: nem nézi az ember személyét, nem részrehajló a szegény kárára; s meghallgatja azt, aki a balsorsban kéri őt.
Nem utasítja el az árvák könyörgését, sem az özvegyet, ha tele van panasszal. Aki szívből szolgálja, azt elfogadja az Úr, az ilyenek imádsága a felhőkig hatol. A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön, és nem csendesül, míg el nem éri célját. Nem tágít, amíg rá nem tekint a Fölséges, és míg nem szolgáltat neki igazságot. És az Úr nem késlekedik.
Ez az Isten igéje.
Sir 35,15b-17.20-22a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt. Vö. 7a. vers. (4. g tónus)
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt.
E: Az Úr arcát a gonoszok ellen fordítja, * emléküket is eltörli a földről.
Kiáltottak az igazak, és az Úr meghallgatta őket, * és minden szorongatásból megszabadultak.
H: A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt.
E: Közel van az Úr azokhoz, kik töredelmes szívűek, * és szabadulást hoz a megtört lelkeknek.
Az Úr megváltja szolgáinak lelkét, * és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.
H: A szegény felkiáltott az Istenhez, * és Isten meghallgatta őt.
Zsolt 33,2-3.17-18.19 és 23

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Aki hűségesen harcol hitéért, elnyeri az örök élet koronáját.
Szeretett Fiam!
Az én véremet nemsokára kiontják áldozatul. Eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.
Készen vár rám az igazság győzelmi koszorúja, amelyet az Úr, az igazságos Bíró megad nekem azon a napon. De nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja az ő eljövetelét.

Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserbenhagyott. Ne számítson nekik bűnül!
Ám az Úr mellém állt, és erőt öntött belém, hogy befejezzem az
evangélium hirdetését, és tudomást szerezzen róla minden pogány. Így megmenekültem az oroszlán torkából.
Sőt, az Úr ezután is megszabadít minden gonosz cselvetéstől, és átment mennyei országába. Dicsőség legyen neki mindörökké! Ámen.
Ez az Isten igéje.

2Tim 4,6-8.16-18

ALLELUJA
Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés igéit. 2Kor 5,19 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki magát megalázza, azt dicsőségre emelik.
Abban az időben:
Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba
imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így
imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem bűnösnek.«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 18,9-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-27


————

Ortodox (Görög keleti): 

11 Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba. 12 Két fehér ruhás angyalt látott, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt: egyik a feje, a másik a lába helyén.

13 Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?”

Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” 14 Majd hátranézett, és látta, hogy egy férfi áll a háta mögött. Jézus volt az, de Mária nem ismert rá.

15 Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?”

Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el a testet, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!”

16 Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!”

Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.)

17 „Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!”

18 Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A11-18&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

31 Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki örökké áldott, tudja, hogy igazat mondok.

32 Amikor Damaszkusz városában voltam, el akartak fogni. Ezért Aretász király helytartója őriztette a várost. 33 Akkor az ablakon keresztül egy kosárban leeresztettek a városfalon kívülre, és így menekültem meg a kezéből.

Látomások és kijelentések

12.1 Bár semmi haszna sincs a dicsekedésnek, mégis hadd beszéljek az Úrtól kapott látomásokról és kijelentésekről![d] Ismerek egy embert[e] a Krisztusban, akit tizennégy évvel ezelőtt felvittek egy időre a harmadik Mennybe. Hogy ezt a testében élte át, vagy a teste nélkül, azt csak Isten tudja. 3-4 Csak azt tudom, hogy azt az embert — akár a testében, akár testén kívül, azt csak Isten tudná megmondani — felvitték a Paradicsomba, és ott olyan dolgokat hallott, amelyeket nem szabad, de lehetetlen is lenne elmondania. Ilyen dolgokkal dicsekszem, nem saját magammal. Vagy ha mégis magammal, akkor is csak a gyengeségeimmel.

Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék ostoba, mert igazat mondanék, de nem akarom, hogy bárki is többet gondoljon rólam, mint amit látott a tetteimből, vagy hallott tőlem.

S hogy el ne bízzam magam az Úrtól kapott különleges kijelentések miatt, egy „tövist” kaptam a testembe: a Sátán egyik angyalát. Azért kaptam, hogy állandóan ostorozzon engem, hogy el ne bizakodjam. Háromszor kértem az Urat, hogy szabadítson meg ettől a „tövistől”, de ő ezt válaszolta: „Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el a célját.” Ezért boldogan dicsekszem a gyengeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakjon bennem. 10 Örömmel elviselem a gyengeségeimet, meg amikor az emberek bántanak, vagy rosszat mondanak rólam, vagy amikor különböző nehézségek és bajok vesznek körül, amikor az emberek üldöznek vagy rosszul bánnak velem Krisztus miatt, mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok igazán erős.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+11-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kiűzi a gonosz szellemek seregét

26 Ezután megérkeztek Gadara[a] vidékére, amely Galileával szemben van, a Genezáreti-tó túlsó partján. 27 Amikor Jézus a partra lépett, a város felől szembe jött vele egy férfi, akiben gonosz szellemek laktak. Ez az ember már régóta ruha nélkül járt, és nem házban lakott, hanem a sírbarlangokban tanyázott. 28-29 Mivel a gonosz szellemek gyakran eluralkodtak rajta, a férfi kezét-lábát sokszor leláncolták és megbilincselték, hogy megfékezzék. De hiába próbálták fogva tartani, mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellemek kiűzték őt a pusztába. Amikor a férfi meglátta Jézust, felüvöltött, a lába elé vetette magát, és így kiabált: „Mi közöd hozzám, Jézus, Magasságos Isten Fia?! Kérlek, ne kínozz engem!” Jézus ugyanis megparancsolta a gonosz szellemnek, hogy menjen ki az emberből.

30 Ekkor Jézus megkérdezte a gonosz szellemtől: „Mi a neved?”

Az pedig így felelt: „Légió”[b], mert sok gonosz szellem lakott abban az emberben. 31-32 A közelben, a hegyoldalon nagy disznókonda legelészett. A gonosz szellemek kérlelték Jézust, hogy ne küldje őket a feneketlen mélységbe, hanem engedje meg nekik, hogy a disznókba menjenek. Jézus megengedte nekik, 33 így a gonosz szellemek kijöttek az emberből, és belementek a disznókba. Azok pedig a meredek hegyoldalról a tóba rohantak, és mind belefulladtak.

34 Amikor a pásztorok látták, hogy mi történt, elfutottak és mindenkinek elmondták ezt a városban és a környéken. 35 A városból sokan kijöttek Jézushoz, hogy lássák, mi történt. Azt a férfit, akiből a gonosz szellemek kimentek, ott találták Jézus lábánál ülve. Már fel volt öltözve, és teljesen épelméjű lett. Az emberek ekkor nagyon megrémültek. 36 Akik látták, elbeszélték a többieknek, hogyan szabadította meg Jézus ezt a megszállottat a gonosz szellemektől. 37 Ekkor Gadara egész népe arra kérte Jézust, hogy menjen el tőlük, mert nagy félelem töltötte el őket. Jézus hajóba szállt, és elment. 38 Az az ember azonban, akiből a gonosz szellemeket kiűzte, könyörgött neki, hogy vele mehessen.

De Jézus elküldte, és azt mondta neki: 39 „Menj haza, és mondd el mindenkinek, amit Isten tett veled!”

Ő el is ment, és az egész városban elhíresztelte, mit tett vele Jézus.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8:26-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/27

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Gyermekek, imádkozzatok azok védelméért, akik Isten, az Örök Atya iránti hűségük miatt Szenvednek, és azokért, akik a kegyetlen és értelmetlen háborúk áldozatai.

Igazság Könyve:

2014. július 24. csütörtök, 16:48

Isten drága gyermekei, soha nem szabad elfelejtenetek, hogy Isten Szemében mennyire különlegesek vagytok, mivel Ő feltétel nélkül szeret mindnyájatokat. Hogy mennyire szeret benneteket, meghaladja felfogóképességeteket. Mosolyog, amikor ti mosolyogtok. Nevet, amikor nevettek. Sír, amikor fájdalom és szomorúság ér benneteket, és dühös lesz, amikor mások kezétől üldöztetést szenvedtek.

A történelemnek ebben az időszakában, amikor a gyűlölet mindenfelé megfertőzi a nemzeteket, és amikor ártatlanokat kínoznak, sanyargatnak és megölnek, Isten kinyújtja Karját, és megbünteti a gonoszokat. Amikor az emberiség szembeszáll Istennel, Törvényeit figyelmen kívül hagyván, különösen, amikor a másik ember életét nem tartja tiszteletben, akkor a Büntetése el fogja nyelni ezt a világot. Aki nem tiszteli az emberi életet, az nem ismeri el Istent, sem pedig az Ő Istenségét.

Isten az Élet Teremtője és Alkotója: Ő az, Aki életet ad, és csak egyedül Neki van Joga azt el is venni. Ó, mennyi bánat van jelenleg mennyei Királyságában a sok ellenségeskedés miatt, amelyet a gonosz szít Teremtményeivel szemben.

Nektek kérnetek kell Istent, hogy enyhítse a szenvedést, melyet azok az emberek okoznak a világban, akiknek a szíve hideg, haragos és tele van gyűlölettel. Azoknak, akik másokat rettegésben tartanak, szükségük van imáitokra. Kérlek benneteket, imádkozzátok az alábbi imát, hogy védelmezzétek a gyengéket és az ártatlanokat, és hogy csökkenjenek azok a rémtettek, amelyeket az embernek el kell viselnie ebben az időben.

A Keresztes Imahadjárat 162. Imája: A gyengék és az ártatlanok védelmére

Ó, Istenem, Mindenható Atyám, kérlek, védd meg a gyengéket és az ártatlanokat, akik azok kezeitől szenvednek, akiknek a szívében gyűlölet van. Enyhítsd a szenvedést, amelyet szegény, tehetetlen gyermekeidnek kell elviselniük.

Adj meg nekik minden szükséges Kegyelmet, hogy ellenségeiddel szemben megvédjék magukat. Töltsd el őket bátorsággal, reménnyel és felebaráti szeretettel, hogy mindezeket megtalálván a szívükben, megbocsássanak azoknak, akik őket gyötrik.

Arra kérlek, drága Uram, Örök Atyám, bocsáss meg azoknak, akik szembeszállnak az Élet Törvényeivel, és segíts nekik, hogy felismerjék, cselekedeteikkel mennyire megbántanak Téged, hogy így jó útra térjenek és Karjaidban vigaszt keressenek. Ámen.

Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azok védelméért, akik Isten, az Örök Atya iránti hűségük miatt Szenvednek, és azokért, akik a kegyetlen és értelmetlen háborúk áldozatai.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

 

—–
—–
—-
 
 
 

MEGSZAKAD A SZÍVÜNK, SOK A SEB RAJTUK

1988. január 30.

Szűz Mária:
Vassula, gyermekeim miatt sírok, akik szétszéledtek. 1

Leszállt hozzátok most a Szeretet és az Irgalom, hogy újból a tisztaság és a szentség kenyerével tápláljon titeket. Leszáll a Szeretet, hogy reményt és békét hozzon nektek. Szeretlek benneteket, Vassula. 2

Eljössz-e hozzám torinói templomomba? Látogass meg gyakran ott, leteszed-e hűségfogadalmadat? Leányom, Fiam menyasszonya, felajánlod-e nekem hűségfogadalmadat?

Szent Anyám, szeretnék Szeplőtelen Szíved tetszésére lenni, elmegyek Hozzád Torinóba, de nem tudom, mit is jelent a “hűség fogadalom“. Mindent felajánlok Neked, amit kívánsz, kérlek engedd megtudnom, mit kell Neked felajánlanom, nehogy tudatlanságomban megtörjem fogadalmamat.

Továbbra is légy Fiam tetszésére, ajánld fel neki Szeplőtelen Szívem iránti teljes szeretetedet és hűségedet. Továbbra is légy Fiam tetszésére, ajánlj fel neki lelkeket, hogy mentse meg őket. Légy az én tetszésemre, és ajánld fel nekem hűségfogadalmadat. Ezt Jézus követésével teljesítheted, légy az Ő tükörképe! Légy hűséges Hozzá, Vassula! Imádkozni fogok érted, közbenjárok érted. Jézus menyasszonya, Szívünket töviskoszorú veszi körül. Nem vették figyelembe garabandali üzenetemet. Jöjjön hozzám szeretett fiam, János Pál, és érezze Szeplőtelen Szívemet és Jézus Isteni Szívét! Tudasd vele, hogy megszakad a Szívünk, és sok a seb rajtuk. Szívünk egyetlen nagy seb. Megszaggatták Istenük Szívét és megszaggatták az Édesanya Szeplőtelen Szívét is. Azt akarom, hogy imádkozz azokért, akik vissza fognak téged utasítani!  Gyermekem, mennyire fogsz szenvedni!”

 
 
 

—–
Római katolikus:

07-25

Szent Jakab apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testünkben Jézus szenvedését hordozzuk szüntelen.
Testvéreim!
A hit és a kegyelem kincsét törékeny cserépedényben őrizzük, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet.
Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amelyről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt majd, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradásáért egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.
Ez az Isten igéje.
2Kor 4,7-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. (5. vers. – 8. G tónus)
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,l-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Készek vagytok-e kiinni azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,20-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-07-25

 
 
——
Ortodox (Görög keleti): 

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
    mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A22-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


18 Senki se csapja be magát! Ha valaki közületek azt gondolja, hogy a jelenlegi világ szerint bölcsnek számít, inkább legyen „bolonddá”, hogy valóban bölcs lehessen. 19 Miért? Mert ennek a világnak a bölcsessége Isten szemében bolondság. Ahogyan az Írás is mondja: „Isten a saját ravaszságukkal ejti csapdába a bölcseket.”[a] 20 Másutt: „Az Örökkévaló ismeri a bölcsek gondolatait, és tudja, hogy semmit sem érnek.”[b] 21 Azért senki se dicsekedjék emberekkel, hiszen minden a tiétek: 22 Pál, Apollós, Kéfás[c], a világ, az élet, a halál, a jelen meg a jövendő is. Minden a tiétek, 23 ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus meg Istené.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3:18-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A búza és a gyomok példázatának magyarázata

36 Ezután Jézus elbocsátotta az embereket, és hazament. Tanítványai odamentek hozzá, és kérték: „Magyarázd el nekünk a búza és a gyomok példázatát!”

37 Jézus így válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. 38 A szántóföld a világ. A jó mag azokat jelképezi, akik Isten Királyságához tartoznak, a gyomok pedig azokat, akik a Gonoszhoz tartoznak. 39 Az ellenség, aki a gyomokat veti, a Sátán. Az aratás ennek a korszaknak a vége[a], az aratók pedig az angyalok.

40 Ahogy a gyomokat összeszedik és elégetik, úgy fog történni ennek a korszaknak a végén is. 41 Az Emberfia elküldi angyalait, hogy válogassák ki és gyűjtsék össze Királyságából mindazokat, akik gonosz dolgokat tesznek, és akik miatt az emberek vétkeznek. 42 Ezeket tüzes kemencébe dobják, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz. 43 Ekkor azok, akik szeretik az igazságot, ragyogni fognak majd Mennyei Atyjuk Királyságában, mint a nap. Akinek van füle, hallja és értse meg, amit mondok!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13:36-43&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Üdvösség Anyja: Aki nem tiszteli az emberi életet, az Istent sem ismeri el (&162.)

Igazság Könyve:

2014. július 24. csütörtök, 16:48

Isten drága gyermekei, soha nem szabad elfelejtenetek, hogy Isten Szemében mennyire különlegesek vagytok, mivel Ő feltétel nélkül szeret mindnyájatokat. Hogy mennyire szeret benneteket, meghaladja felfogóképességeteket. Mosolyog, amikor ti mosolyogtok. Nevet, amikor nevettek. Sír, amikor fájdalom és szomorúság ér benneteket, és dühös lesz, amikor mások kezétől üldöztetést szenvedtek.

A történelemnek ebben az időszakában, amikor a gyűlölet mindenfelé megfertőzi a nemzeteket, és amikor ártatlanokat kínoznak, sanyargatnak és megölnek, Isten kinyújtja Karját, és megbünteti a gonoszokat. Amikor az emberiség szembeszáll Istennel, Törvényeit figyelmen kívül hagyván, különösen, amikor a másik ember életét nem tartja tiszteletben, akkor a Büntetése el fogja nyelni ezt a világot. Aki nem tiszteli az emberi életet, az nem ismeri el Istent, sem pedig az Ő Istenségét.

Isten az Élet Teremtője és Alkotója: Ő az, Aki életet ad, és csak egyedül Neki van Joga azt el is venni. Ó, mennyi bánat van jelenleg mennyei Királyságában a sok ellenségeskedés miatt, amelyet a gonosz szít Teremtményeivel szemben.

Nektek kérnetek kell Istent, hogy enyhítse a szenvedést, melyet azok az emberek okoznak a világban, akiknek a szíve hideg, haragos és tele van gyűlölettel. Azoknak, akik másokat rettegésben tartanak, szükségük van imáitokra. Kérlek benneteket, imádkozzátok az alábbi imát, hogy védelmezzétek a gyengéket és az ártatlanokat, és hogy csökkenjenek azok a rémtettek, amelyeket az embernek el kell viselnie ebben az időben.

A Keresztes Imahadjárat 162. Imája: A gyengék és az ártatlanok védelmére

Ó, Istenem, Mindenható Atyám, kérlek, védd meg a gyengéket és az ártatlanokat, akik azok kezeitől szenvednek, akiknek a szívében gyűlölet van. Enyhítsd a szenvedést, amelyet szegény, tehetetlen gyermekeidnek kell elviselniük.

Adj meg nekik minden szükséges Kegyelmet, hogy ellenségeiddel szemben megvédjék magukat. Töltsd el őket bátorsággal, reménnyel és felebaráti szeretettel, hogy mindezeket megtalálván a szívükben, megbocsássanak azoknak, akik őket gyötrik.

Arra kérlek, drága Uram, Örök Atyám, bocsáss meg azoknak, akik szembeszállnak az Élet Törvényeivel, és segíts nekik, hogy felismerjék, cselekedeteikkel mennyire megbántanak Téged, hogy így jó útra térjenek és Karjaidban vigaszt keressenek. Ámen.

Gyermekek, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azok védelméért, akik Isten, az Örök Atya iránti hűségük miatt Szenvednek, és azokért, akik a kegyetlen és értelmetlen háborúk áldozatai.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

 
 
 
 
“AZÉRT TEREMTETTELEK, HOGY SZERESS!

. 1988. szeptember 6.

Uram?

Én vagyok, nézz a szemembe és ne nézz se jobbra, se balra! Rám nézz, a te Uradra! Én vagyok az Út, az Igazság és az örökké tartó Élet. Ne feledd, milyen nagy szeretettel tanítottalak Szavamra, és amit tudsz, azt tõlem tanultad. Egész országom tele van csodákkal. Én vagyok az Alfa és az Omega. Szeress… Úgy viselkedj elõttem, ahogy egy király elõtt szokás, ajánld fel nekem minden szeretetedet! Arra teremtettelek, hogy szeress engem, add nekem minden szeretetedet! 1 Tudom, mennyire gyenge és nyomorult vagy nélkülem, de azt is tudom, hogy csupán egyszerû gyermek, egy semmi van a kezemben, és Lelkem szabadon lélegezhet abban a térben, amelyet te nyitsz nekem. Engedd meg Lelkemnek, hogy alakítson és neveljen téged! Bármit tanulsz, az a Bölcsességtõl származik, és én vagyok a Bölcsesség.  ….”

 
 

—–
Római katolikus:
2019-07-2416. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Az Úr az éhező népnek kenyeret ad a mennyből.
Izrael fiainak egész sokasága elindult Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuktól számított második hónap tizenötödik napján eljutottak a Sin pusztába, amely Elim és Sínai között van.
Itt a pusztában Izrael egész közössége zúgolódni kezdett Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezt mondták nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Miért hoztatok ki minket ide a pusztába? Hogy az egész közösség éhen vesszen?”
Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Íme, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki és gyűjtsön magának egy napra valót belőle. Így akarom próbára tenni, hogy követi-e parancsomat. Ha a hatodik napon elkészítik azt, amit begyűjtöttek, kétszer annyi lesz, mint amennyit naponként gyűjtöttek.”
Erre Mózes így szólt Áronhoz: „Mondd meg Izrael fiai egész sokaságának: »Járuljatok az Úr színe elé, mert meghallotta zúgolódástokat!«” Amikor Áron közölte ezt az izraeliták egész közösségével, és ők a puszta felé tekintettek, az Úr dicsősége megjelent felhő alakjában. Az Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam a nép zúgolódását. Közöld velük: »Ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.«”
És valóban: estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő ereszkedett alá a táborra. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog maradt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai meglátták és kérdezgették egymást: „Mi ez?”
Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 16,1-5.9-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr. (24b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Istent kísértették szívük mélyén, * ételt követeltek kívánságuk szerint.
Isten ellen zúgolódtak, és így szóltak: * „Tud-e Isten a pusztában asztalt teríteni?”
Hívek: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Parancsot adott a felhőknek odafönn, * és megnyitotta az ég kapuit.
Eledelül mannát hullatott, * mennyei kenyeret adott nékik.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Angyalok kenyerét ette az ember, * bőségesen jóltartotta őket.
Keleti szelet támasztott az égen, * és déli szelet hajtott erejével.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
E: Húst hullatott rájuk, annyit, mint a por, * s annyi madarat, mint a tenger fövenye,
lehullottak táboruk közepén, * sátraik közelében.
H: Mennyei kenyeret * adott nékik az Úr.
Zsolt 77,18-19.23-24.25-26.27-28

ALLELUJA
Jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki reátalál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Isten igéje csak készséges lélekben hozza meg termését.
Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket:
„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.
Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,1-9″

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

„Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!
11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!
12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —
13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

12 De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak: üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak titeket — csak azért, mert hozzám tartoztok. 13 Ez majd lehetőséget nyújt számotokra, hogy tanúskodjatok rólam. 14 Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat. 15 Én majd idejében a szátokba adom, hogy mit mondjatok. Olyan bölcsességet adok nektek, amellyel ellenfeleitek nem tudnak vitatkozni, sőt, még válaszolni sem.

16 Még a szüleitek, testvéreitek, rokonaitok és barátaitok is ellenetek fordulnak majd, és kiszolgáltatnak az ellenségeiteknek. Egyeseket meg is fognak ölni közületek. 17 Mindenki gyűlöl majd benneteket, mert az én nevemet viselitek. 18 Ennek ellenére, egyetlen hajszálatok sem vész el! 19 Türelmes kitartással azonban meg fogjátok menteni a lelketeket.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+21:12-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

28 Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott. 29 Hiszen őket Isten már a világ teremtése előtt ismerte. Sőt, külön is választotta őket, hogy a Fiához hasonlóvá váljanak. Igen, azt akarta, hogy Fia legyen az elsőszülött a sok testvér között Isten nagy családjában. 30 Azt tervezte, hogy ezek a testvérek a Fiához hasonlítsanak. Ezeket a maga számára előre különválasztotta, azután elhívta, majd elfogadhatóvá tette őket, és dicsőséget is adott nekik.

Isten szeretete Krisztus Jézusban

31 Mit is lehetne még hozzátenni ezekhez? Mivel Isten velünk van, ki lehet ellenünk?! 32 Hiszen ő még a saját Fiát sem kímélte meg, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért! Akkor hogyne adna nekünk minden mást is a Fiával együtt?

33 Ki vádolhatja azokat, akiket Isten kiválasztott? Senki! Isten felmentette őket minden vád alól! 34 Akkor ki ítélhetné el őket? Talán Krisztus Jézus? Hiszen ő nemcsak meghalt, de fel is támadt értünk! Most pedig az Atya jobb oldalán ül, és közbenjár értünk az Atyánál! 35 Mi választhat el bennünket Krisztus szeretetétől? Elnyomás, szenvedés, nyomor, nehézségek, üldözés, éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy akár ha meg is ölnek bennünket? Nem, egyik sem! 36 Hiszen az Írás is azt mondja:

„Érted gyilkolnak bennünket állandóan,
    olyannak tekintenek, mint a levágni való juhokat.”[a]

37 Mindezek ellenére, minden nehéz helyzetben mi vagyunk a győztesek! Sőt, még annál is többek — ő általa, aki szeretett bennünket. 38-39 Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, semmiféle teremtmény sem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amely Urunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+8:28-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[b]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[c] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

16.1 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/07/24

A világ Szavam Igazságára éhezik

“…

10 „Vigyázzatok! Egyet se nézzetek le ezek közül a gyermekek közül! Mert mondom nektek: a melléjük rendelt angyalok mindig látják Atyám arcát a Mennyben! [11] [a]

Az elveszett juh

12 Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és az egyik elkóborol, vajon nem hagyja-e ott a legelőn a kilencvenkilencet, hogy megkeresse azt az egyet? 13 Igazán mondom nektek: mikor megtalálja, jobban örül annak az egynek, mint a többi kilencvenkilencnek, amely nem tévedt el. 14 Ugyanígy Mennyei Atyátok sem akarja, hogy akár egy is elvesszen e gyermekek közül.”

Ha a testvéred vétkezik

15 „Ha az Isten családjába tartozó testvéred vétkezik ellened,[b] menj oda hozzá, négyszemközt figyelmeztesd, és mutass rá arra, amit rosszul tett! Ha hallgat rád, akkor sikerült elérned, hogy testvérek maradjatok. 16 Ha nem hallgat rád, újra menj el hozzá, de ezúttal vigyél magaddal egy vagy két embert! Így mindent két, vagy három tanú[c] bizonyíthat. 17 Ha rájuk sem hallgat, mondd el a gyülekezetnek! Ha még a gyülekezetre sem hallgat, akkor úgy bánj vele, mint egy hitetlennel vagy vámszedővel!

18 Igazán mondom nektek: amit megköttök a földön, az meg lesz kötve a Mennyben, viszont amit feloldotok a földön, az fel lesz oldva a Mennyben is.

19 Igazán mondom nektek: ha közületek ketten összhangban vannak itt a földön, akkor kérhetnek akármit, Mennyei Atyám megadja nekik. 20 Mert, amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+18%3A10-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/17

 
Igazság Könyve:
2014. június 17. kedd, 22:23

Mélységesen szeretett leányom, Maradék Hadseregem nagy számban gyűlt össze, és szétszóródott a világ minden táján. Az Enyéim ismernek Engem, és a Szentlélek Erejének köszönhetően, ismertté tettem Magam ezen Üzenetekben foglalt Szavaim Hatalma által.

Szavam gyorsan Hozzám fogja húzni azokat, akik a Szentlélekkel áldottak. Ezeket a lelkeket illetően, nem merül fel semmi kétség. Szavaimon keresztül a Szentlélek még a legvonakodóbbakat is vonzani fogja, és bár lehet, hogy ők bizonytalanok abban, hogy valóban Én, Jézus Krisztus Vagyok az, Aki hívja őket, hogy válaszoljanak Hívásomra, ennek ellenére, bár kissé vonakodva, mégis Hozzám fognak jönni. Végül egészen át fognak ölelni Engem. Aztán ott vannak azok is, akik hisznek Bennem, de nem fogadják el, hogy Én hívom őket. Idővel ők is válaszolni fognak Hívásomra. De mi is az Én Hívásom?  Egyszerűen csak azért van, hogy igazoljon Engem? Nem, mert arra nincs szükség.

Hívásom célja, hogy összegyűjtvén, felkészítselek benneteket, hogy minden Keresztény segítsen Nekem azon igyekezetemben, hogy megmentsem az emberiséget. Szeretett tanítványaimnak köszönhetően sok mindent meg tudok valósítani.

Az Küldetésem, hogy lelkeket mentsek, és ezt az emberi szabad akarat segítségével fogom megtenni. Isten Akarata az, hogy életet adjon, és hogy Védelme alá vegye minden gyermekét. Az Isteni Akarat által minden lelket meg lehet menteni, de az Örök Üdvösséghez vezető út az ember Istentől kapott szabad akaratában rejlik. Szabad akaratotoknak köszönhetően mindnyájan dönteni fogtok saját jövőtök felől. Ti nem lesztek arra kényszerítve, hogy elfogadjátok Isten Irgalmát, de meg lesztek kérve arra, hogy kövessetek Engem. Én ezt soha nem fogom megparancsolni nektek, mivel ez a ti jogotok – a szabad akaraté -, hogy ti magatok döntsétek el, mi az, amit tenni akartok.

Néhány ember bölcsen fog dönteni, mert ők tudni fogják, hogy mi az, amit számukra felkínálok: az Igazság Útját – az Örök Élethez vezető Utat. Néhány ember oktalanul fog dönteni, és a téves utat fogja követni. Ők ezt azért fogják tenni, mert nem voltak képesek megérteni az Igazságot – Isten Szavát. Engedni fogják, hogy a csábító anyagi világ erős vonzása, az érzéki vágyak meg az élvezetek elsodorják őket Tőlem. Ők nem hisznek a halál utáni életben, és bűntudatot sem éreznek bűneik miatt, amelyeket önző vágyaik kielégítése érdekében követnek el. Azonban, ha az Igazságot bemutatnák nekik, és mások ösztönzik őket arra, hogy hallgassanak Isten Szavára és a Jövőről tett Ígéretemre, meg tudnának változni. A Megtérés Ajándékának köszönhetően, Királyságomban lakhatnának.

Hívásom tehát azért van, hogy minden lelket az Igazság keresésére ösztönözzön. Szabad akaratuk által – és ennek saját elhatározásukból kell történnie – meg fogják engedni Nekem, szeretett Jézusuknak, hogy megmentsem őket. Hívok most minden Keresztényt: vegyétek fel a fegyverzeteteket, segítsetek Nekem összegyűjteni a szétszóródott és az elveszett lelkeket. Segítségetek által bátorítani tudok minden valláshoz, fajhoz és bőrszínhez tartozó lelket, hogy jöjjenek Hozzám. Amikor eléritek őket, Én a Szentlélek nagy Ajándékaival be foglak borítani benneteket, hogy sikerrel járjatok, és elhozzátok Nekem az elveszett lelkeket, akik után másodpercenként epekedem.

De az ember szabad akarata az, amely által az Isteni Akarat úgy fog beteljesedni, ahogyan annak lennie kell, amikor az ember saját szabad választása által úgy dönt, hogy a Karjaimba jön. Menjetek mindnyájan, és tanítsátok a Szent Evangéliumok Igazságát. A világ Szavam Igazságára éhezik. Szavamat többé már nem úgy tanítják, ahogyan azt kellene. Az embereknek át kell adni az Igazságot – mert pontosan ez az, amiért az életemet odaadtam. Az Igazság, azaz Szent Szavam hiányában, ti nem lesztek képesek az Örök Üdvösséghez vezető helyes utat választani.

Éppen ezért jövök most, hogy elhozzam nektek az Igazságot; hogy észhez térítselek benneteket, hogy legyetek felkészülve, és készen, minden félelem és aggodalom nélkül a szívetekben, várjátok a Nagy Napot. Ha elfogadtok Engem, és teljesen megbíztok Bennem, békében lesztek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-szavam-igazsagara-ehezik

—–
Római katolikus:

2019-06-17

11. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Minden helyzetben úgy viselkedjünk, amint Isten szolgáihoz illik; példaképül szolgáljon Pál apostol áldozatos élete!
Testvéreim!
Krisztus munkatársaként figyelmeztetünk titeket: Ne legyen bennetek hiábavaló az Isten kegyelme!
Ezt mondja ugyanis az Úr: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak. Ha eljön az üdvösség napja, megsegítlek.” Most van itt az alkalmas idő, most van itt az üdvösség napja. Mi nem adunk semmiféle okot megütközésre, hogy ne gúnyolhassák szolgálatunkat! Úgy viselkedünk minden helyzetben, mint Isten szolgái! Nagy türelemmel viseljük a nyomorúságot, a szükséget, és a szorongatást! Vállaljuk, hogy megverjenek, börtönbe zárjanak és tüntessenek ellenünk!
Fáradunk, virrasztunk, böjtölünk! Szolgálunk feddhetetlen élettel, tudással, türelemmel, a Szentlélekben, őszinte szeretettel! Hirdetjük az igazságot Isten erejével, harcolunk az igaz ügyért, és védjük minden erőnkkel: akár siker ér, akár kudarc, akár gyalázat, akár dicséret!
Csalónak mondhatnak, mégis igazak vagyunk; ismeretlenek lehetünk, mégis jól ismernek; meghalhatunk, és mégis élünk; megfenyíthetnek, mégsem halunk bele.
Megszomoríthatnak, mégis folyton derűsek vagyunk; szegények vagyunk, mégis sok embert gazdagítunk; semmink sincsen, mégis a miénk minden.
Ez az Isten igéje.
2Kor 6,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát. (2a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Lámpás a te igéd lábam előtt, * és ösvényem világossága. Zsolt 118,105 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A rosszindulatot ne viszonozd rosszindulattal!
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Szemet szemért, fogat fogért.” Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,38-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-17

 
——
Görög keleti:
Igaz, hogy valamikor ti is sötétségben éltetek, most azonban világosság vagytok, mert közösségben vagytok az Úrral. Éljetek ezért úgy, ahogyan a világosság gyermekeihez illik, hiszen a világosság mindenféle jó, igazságos és a valóságnak megfelelő dolgot eredményez. 10 Mindig igyekezzetek mérlegelni, mi kedves az Úrnak!

11 Többé ne vegyetek részt azokban a hiábavaló dolgokban, amelyeket a sötétségben élő emberek szoktak tenni! Sőt, inkább leplezzétek le, és bizonyítsátok be, hogy ezek a dolgok rosszak! 12 Mert még beszélni is szégyen azokról a gonoszságokról, amiket ők titokban elkövetnek. 13 Ám minden cselekedet nyilvánvalóvá lesz, amikor fény derül rá, 14 és minden, ami napvilágra kerül, az maga is világosság. Ezért mondjuk:

„Ébredj fel, te alvó!
    Támadj fel a halálból,
és Krisztus világossága ragyog rád!”

15 Ezért ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem bölcsek! 16 Aki értelmes, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk. 17 Ne legyetek hát ostobák, hanem ismerjétek fel, és értsétek meg az Úr akaratát! 18 Többé már ne részegeskedjetek, mert az megvadít, és bolondságra vezet! Ellenkezőleg, inkább a Szent Szellem töltsön be újra meg újra benneteket! 19 Zsoltárokkal, himnuszokkal és a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást! Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5%3A8-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…  Isten felkínálja nektek szeretete adományát. Válaszoljatok irgalmas hívására! Az Isten szól hozzátok. Õ és én a Föld négy sarkából hívunk benneteket, hogy térjetek meg, mert sürget az idõ! Kis gyermekeim, maradjatok kicsinyek és egyszerûek! Legyetek a föld sója azáltal, hogy kicsinyek maradtok, mivel ti vagytok a világ világossága, ti vagytok azok a lelkek, akiket a mi Szívünk rendkívül szeret… A mennyek országa a gyermekeké és a kicsinyeké.

Sok országban megjelenek mostanában, hogy az isteni világosság felé fordítsam szíveteket. Meg akarom gyógyítani lelketeket. Arra akarlak emlékeztetni, hogy mindannyian az Atyához tartoztok. Az Atya Szent, ezért éljetek ti is szentül!