Címke: szükség

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Igazság Könyve:

2014. november 19. szerda, 14:47

Drága gyermekem, engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak, különösen azoknak, akik szörnyű betegségekben szenvednek.

Én nagy áldásokat hozok nektek szeretett Fiamtól, Aki arra vágyakozik, hogy elérje mindazokat közületek, akik ilyen módon szenvednek. Ő az által fog segíteni nektek – akiket fizikai szenvedések sújtanak -, hogy eltölt benneteket Jelenlétével. Arra kér benneteket, hogy forduljatok Hozzá a szükség órájában, és könyörögjetek, hogy békét és megnyugvást hozzon számotokra.

Kérlek benneteket, kérjétek Fiamat, hogy vegyen a Karjaiba titeket, és nyújtson számotokra védelmet a fájdalmak közepette. Kérjétek Őt, hogy vegye Vállára szenvedéseteket, és Ő segíteni fog. Fiam többféle módon be fog avatkozni, hogy bebizonyítsa a világnak, Ő az, aki ezeken az üzeneteken keresztül beszél hozzátok. 

Mindazoknak a lelkeknek, akik úgy a lélek, mint pedig a test gyógyulását kérik, és elimádkozzák a Keresztes Imahadjárat 94. imáját, Fiam azokon keresztül fog válaszolni, akiket arra választott, hogy teljesítsék Szent Akaratát.

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-engedjetek-hogy-szeretetet-es-vigasztalast-vigyek-lesujtottaknak


———-

Igaz élet Istenben:

ÉN VAGYOK A LELKI VEZETŐD
1989. június 12.

Jézus?

Én vagyok, azt akarom, hogy fejlődj! Te is akarod?

Igen Uram, de nehéz körülmények között vagyok.

Fogadd el körülményeidet, és mindent, amit én adtam neked. Azt akarom, hogy légy a közelemben, hogy rám támaszkodj, és ne másra. Én vagyok a te Mestered, és én vagyok lelki vezetőd.

Uram, ha ezt mondod, ezzel arra készteted X atyát, hogy elmeneküljön és elrejtőzzék!

Vassulám, engedd meg, hogy felolvassak neked Szavamból egy szakaszt.

Jézus Sirák fia könyvénél nyittatta fel velem a Bibliát 1 , a Bölcsesség, mint nevelő. Találomra nyitottam ki.

Látod? Én vagyok a Bölcsesség, és én vagyok a te Nevelőd.

Uram, a 19. vers felkavar engem.

Ez arra vonatkozik, ha teljesen elutasítasz. De ne bánkódj, mindig felemellek, amikor elesel. Szentséges Szívem kiváltságos részébe helyeztelek téged, Vassulám. Engedd, hogy teljesen én neveljelek. A Szeretet szeret téged. Akarsz-e mindezen elmélkedni? Fogadd békémet !

Istenem, hogyan lehetséges, hogy Isten beszél velem?

Én vagyok. Virágom, légy velem!

Dicsőség Istennek! “
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum414.html

 
 
———
Római katolikus:
2019-11-2033. évközi hét szerda

OLVASMÁNY a Makkabeusok második könyvéből
A hét gyermekével együtt vértanúságot vállaló édesanya hitvallása szerint a világ Teremtője új, örök életet ad nekünk.
A pogány Antiokusz Epifánész uralkodása idején történt, hogy elfogtak hét testvért, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket.
Különösen csodálatra és a jók emlékezetére méltó az édesanya. Istenbe vetett bizakodással hősiesen viselte el azt, ahogy egyetlen napon hét fiát látta meghalni. Bölcsességgel eltelve, asszonyi lelkülettel és férfias bátorsággal mindegyiket külön-külön lelkesen buzdította atyáik nyelvén: „Nem tudom, hogyan kaptatok életet méhemben. A lelketeket nem én adtam, és nem én illesztettem össze testeteknek tagjait, hanem a világmindenség Teremtője. Ő alkotta az embert, és minden létezőnek ő adott létet. Ha most törvényeiért feláldozzátok magatokat, irgalmasságában visszaadja majd nektek lelketeket és az életet.”
Antiokusz látta, hogy megvetik őt, és az elhangzott beszéd ugyancsak őt gyalázza. Ezért a még életben lévő testvért nemcsak szavakkal próbálta rábeszélni, hanem esküvel is biztosította, hogy ha eltér atyái törvényétől, gazdaggá és boldoggá teszi, sőt barátjává fogadja és felruházza magas tisztségekkel.
De az ifjú semmiképpen sem hallgatott rá. Erre a király magához hívatta az anyát, és unszolta, hogy tanácsaival segítsen megmenteni a fiát. Hosszú rábeszélés után az anya meg is ígérte, hogy fiának lelkére beszél. Odahajolt hozzá, és a kegyetlen zsarnok megcsúfolására így szólt hozzá atyái nyelvén:
Fiam, légy irgalommal hozzám! Kilenc hónapig szívem alatt hordoztalak, három évig magam tápláltalak, és mind ez ideig neveltelek. Kérlek, fiam, tekints az égre és mindenre, amit csak égen-földön látsz! Értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet az Isten a semmiből teremtette. Ne félj tehát ettől a hóhértól, légy méltó bátyáidhoz! Vállald a sorsodat, szenvedd el most a halált, hogy majd az irgalom napján, bátyáiddal együtt visszakapjalak téged.”
Anyja még beszélt, amikor az ifjú közbeszólt: „Mire vártok még? Nem a király parancsának engedelmeskedem, hanem a törvényre hallgatok, amelyet Mózes adott atyáinknak. De te, király, aki annyi szörnyűséget kiagyaltál a zsidók ellen, tudd meg, hogy nem fogsz megmenekülni Isten kezétől!”
Ez az Isten igéje.
2Mak 7,1.20-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram. 15b. vers.
Előénekes: Hallgasd meg, Uram, igaz ügyemet, * figyelj könyörgő szavamra.
Fogadd el imámat, * ajkam nem mond hamisságot.
Hívek: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Ösvényedre tereld vissza léptemet, * hogy lábam meg ne inogjon.
Istenem, hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem, * fordítsd felém füledet, és hallgasd meg ajkam igéit.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
E: Szárnyad árnyékában oltalmazz * a gonoszoktól, akik szorongatnak.
Én azonban igazságban látom meg arcodat; * midőn felébredek, betölt engem színed látása.
H: Betölt engem színed látása, * midőn felébredek, Uram.
Zsolt 16,1.5-6.8b és 15

ALLELUJA
Jézus mondja: „Én kiválasztottalak titeket a világból,† hogy menjetek és termést hozzatok, * és termésetek meg is maradjon.” Jn 15,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tehetségeinket, mint Istentől ránk bízott kincset, kamatoztatnunk kell.
Jézus Jeruzsálemhez közeledett. Sokan azt hitték, hogy hamarosan megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy előkelő ember messze földre indult, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, és úgy térjen vissza. Magához hívta tíz szolgáját. Tíz mínát adott nekik, és így szólt: »Kereskedjetek vele, míg vissza nem térek!« Polgártársai azonban gyűlölték őt, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: »Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk!« Az előkelő ember mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Előlépett az első, és így szólt: »Uram, mínád tíz mínát hozott.« Erre azt mondta neki: »Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz város kormányzását bízom rád.«
Jött a másik szolga, és így szólt: »Uram, mínád öt mínát hozott.« Ennek azt mondta: »Te öt város kormányzója leszel.«
Jött a harmadik, és így szólt: »Uram, itt a mínád. Kendőbe kötve elrejtettem. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: felveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem is vetettél.«
Ezt így büntette meg: »A magad szavával ítéllek el, haszontalan szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem adtad pénzemet a pénzváltóknak, hogy hazaérkezve kamatostul kaptam volna vissza?« Aztán a körülállókhoz fordult: »Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van!« Azok megjegyezték: »Uram, hiszen már van tíz mínája.«
De ő így válaszolt: »Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára!«”
E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,11-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-20

“ÉN VAGYOK A LELKI VEZETŐD

1989. június 12.

Jézus?

Én vagyok, azt akarom, hogy fejlődj! Te is akarod?

Igen Uram, de nehéz körülmények között vagyok.

Fogadd el körülményeidet, és mindent, amit én adtam neked. Azt akarom, hogy légy a közelemben, hogy rám támaszkodj, és ne másra. Én vagyok a te Mestered, és én vagyok lelki vezetőd.

Uram, ha ezt mondod, ezzel arra készteted X atyát, hogy elmeneküljön és elrejtőzzék!

Vassulám, engedd meg, hogy felolvassak neked Szavamból egy szakaszt.

Jézus Sirák fia könyvénél nyittatta fel velem a Bibliát 1 , a Bölcsesség, mint nevelő. Találomra nyitottam ki.

Látod? Én vagyok a Bölcsesség, és én vagyok a te Nevelőd.

Uram, a 19. vers felkavar engem.

Ez arra vonatkozik, ha teljesen elutasítasz. De ne bánkódj, mindig felemellek, amikor elesel. Szentséges Szívem kiváltságos részébe helyeztelek téged, Vassulám. Engedd, hogy teljesen én neveljelek. A Szeretet szeret téged. Akarsz-e mindezen elmélkedni? Fogadd békémet !

Istenem, hogyan lehetséges, hogy Isten beszél velem?

Én vagyok. Virágom, légy velem!

Dicsőség Istennek!”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum414.html

 


————

Ortodox (Görög keleti): 

A thesszalonikai gyülekezet születése

2.1 Testvéreim, magatok is jól tudjátok, hogy amikor nálatok jártunk, az nem volt hiábavaló erőfeszítés. Mielőtt hozzátok érkeztünk volna, Filippiben megvertek és bántalmaztak bennünket — amint tudjátok. Isten azonban mégis felbátorított minket, hogy a ti városotokban is szabadon hirdessük az Istentől származó örömüzenetet. Hirdettük is, pedig Thesszalonikában is sokan ellenünk voltak. Üzenetünk és tanításunk igaz, a szándékaink tiszták, a viselkedésünk egyenes és őszinte. Bennünket maga Isten tett próbára és talált alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az örömüzenetet. Ezért azt nem úgy hirdetjük, hogy azzal az emberek tetszését nyerjük meg, hanem Istenét, aki a szívünket és a szándékainkat vizsgálja.

Jól tudjátok, hogy soha nem hízelegtünk nektek. Nem próbáltuk senkitől kicsalni a pénzét. Isten a tanúnk erre! Nem igyekeztünk az emberek elismerését megszerezni, sem a tiéteket, sem másokét.

Pedig Krisztus apostolai vagyunk, és használhattuk volna ezt a tekintélyünket.[a] Mi azonban olyan gyengéden bántunk veletek, ahogy az édesanya dajkálja gyermekét. Annyira megszerettünk titeket, hogy nemcsak az örömhírt adtuk át nektek, hanem még a saját lelkünket is odaadtuk volna értetek. Bizony, valóban nagyon kedvesek vagytok nekünk!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+2:1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ki léphet be Isten Királyságába?

15 Az emberek még kisgyermekeiket is odavitték Jézushoz, hogy érintse meg őket. Amikor látták ezt a tanítványok, rájuk szóltak, és el akarták őket zavarni. 16 De Jézus magához hívta a gyermekeket, és ezt mondta a tanítványainak: „Ne zavarjátok el őket! Engedjétek a gyermekeket hozzám jönni! Hiszen Isten Királysága olyanoké, akik hozzájuk hasonlítanak! 17 Igazán mondom nektek: ha valaki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint ahogy a gyermekek, nem is fog bemenni oda!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+18:15-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/20

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Üdvösség Anyja: Engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak

Igazság Könyve:
2014. november 19. szerda, 14:47

 

Drága gyermekem, engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak, különösen azoknak, akik szörnyű betegségekben szenvednek.

Én nagy áldásokat hozok nektek szeretett Fiamtól, Aki arra vágyakozik, hogy elérje mindazokat közületek, akik ilyen módon szenvednek. Ő az által fog segíteni nektek – akiket fizikai szenvedések sújtanak -, hogy eltölt benneteket Jelenlétével. Arra kér benneteket, hogy forduljatok Hozzá a szükség órájában, és könyörögjetek, hogy békét és megnyugvást hozzon számotokra.

Kérlek benneteket, kérjétek Fiamat, hogy vegyen a Karjaiba titeket, és nyújtson számotokra védelmet a fájdalmak közepette. Kérjétek Őt, hogy vegye Vállára szenvedéseteket, és Ő segíteni fog. Fiam többféle módon be fog avatkozni, hogy bebizonyítsa a világnak, Ő az, aki ezeken az üzeneteken keresztül beszél hozzátok.   

Mindazoknak a lelkeknek, akik úgy a lélek, mint pedig a test gyógyulását kérik, és elimádkozzák a Keresztes Imahadjárat 94. imáját *, Fiam azokon keresztül fog válaszolni, akiket arra választott, hogy teljesítsék Szent Akaratát.

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-engedjetek-hogy-szeretetet-es-vigasztalast-vigyek-lesujtottaknak

* https://masodikeljovetel.hu/keresztes-imahadjarat-94-imaja-az-elme-test-es-lelek-gyogyulasaert

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum414.html

 
 
 
———
Római katolikus:
11-19Árpád-házi Szent Erzsébet

Vagy:
OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Az asszony igazi ékessége az, hogy istenfélő.
Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig javára van, sohasem kárára, életének minden napján. Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez ügyes kézzel. Kinyújtja karját a guzsaly után, és kezével megfogja az orsót. Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg karját nyújtja. Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az istenfélő asszony dicséretet érdemel. Magasztaljátok keze munkájáért, és a városkapuknál dicsérjétek tetteit.
Ez az Isten igéje. 

Péld 31,10-13.19-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! (2a. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

Vagy:
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Nekünk is életünket kell adni testvéreinkért.
Szeretteim!
Tudjuk, hogy a (lelki) halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket. Akiben nincs szeretet, az a (lelki) halálban marad. Aki pedig gyűlöli testvérét, az gyilkos. Viszont tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet része az örök boldogságban. Abból ismerjük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta érettünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. De megvan-e bennünk az Isten szeretete, ha azt látjuk, hogy valamelyik testvérünk szükséget szenved, és elzárjuk előle szívünket, pedig módunkban állna, hogy segítsünk rajta? Szeretteim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal!
Ez az Isten igéje.

1Jn 3,14-18

ALLELUJA
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek; * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom:
Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.

Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a
hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.

Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-19

2014. november 18. kedd, 12:18

… 

Én már figyelmeztettelek benneteket ezekre az időkre, amelyek hamarosan rátok ereszkednek. Újból megismétlem nektek: az Én Igém Szent és Sérthetetlen. Ezek a Menny utolsó üzenetei egy olyan világ számára, mely ugyanolyan közömbös, mint hálátlan Velem szemben.

Ébredjetek fel, és nézzetek szembe az Igazsággal. Csak egyetlen Uratok van. Ti nem maradhattok hűségesek Hozzám, ha több úrnak szolgáltok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/keresztenyek-hamarosan-olyanok-lesznek-mint-poganyok



————

Ortodox (Görög keleti): 

Ti pedig követtétek a példánkat és az Úr példáját, és a Szent Szellem keltette örömmel fogadtátok a tanításunkat, pedig sok szenvedést kellett elviselnetek.

Így azután egész Macedóniában és Akhájában ti lettetek a példaképei mindazoknak, akik később hívőkké lettek. Igen, az Úr üzenete, az örömhír valóban tőletek kiindulva terjedt el. De nem csak Macedóniában és Akhájában, hanem még azon túl is mindenfelé híre ment, hogy ti Istenben hisztek.

Ezért nekünk erről nem is kell beszélnünk, mert az emberek maguk újságolják nekünk, hogyan fogadtatok minket, és hogyan fordultatok a bálványoktól az élő és igaz Istenhez, hogy ezután őt szolgáljátok, 10 és hogyan várjátok vissza a Fiát, Jézust. Igen, a Mennyből várjátok vissza őt, akit az Atya feltámasztott a halottak közül, és aki megment bennünket Isten közelgő haragjától.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+1%3A6-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

26 Ahogyan Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfia eljövetelének idejében is. 27 Akkor az emberek ettek, ittak, megházasodtak és férjhez mentek egészen addig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az Özönvíz, és mindenkit elpusztított.

28 Ugyanaz történik majd, mint ami Lót idején történt. Az emberek akkor is ettek, ittak, vásároltak és eladtak, ültettek és építettek, 29 de mikor Lót kiment Sodomából, tűz és kéneső hullott az égből, és mindenkit elpusztított a városban. 30 Ugyanígy lesz abban az időben is, amikor az Emberfia megjelenik.

31 Azon a napon, ha valaki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit, hanem azonnal meneküljön! Ha a mezőn lesz, azonnal meneküljön, ne forduljon vissza és ne törődjön azzal, amit hátrahagy! 32 Emlékezzetek Lót feleségére![a]

33 Aki meg akarja őrizni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszteni, de aki feladja az életét, az örökre megmenti.

34 Mondom nektek: azon az éjszakán, ha ketten lesznek egy ágyban, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják. 35 Ha két asszony őröl majd együtt a kézimalommal, az egyiket felviszik, a másikat otthagyják.” [36] [b]

37 A tanítványok megkérdezték tőle: „Hová, Uram?”

Ő pedig így válaszolt: „Ahol a tetem van, oda gyűlnek a keselyűk.”[c]

…”

 

2014. november 19. szerda, 14:47

Drága gyermekem, engedjétek, hogy szeretetet és vigasztalást vigyek a lesújtottaknak, különösen azoknak, akik szörnyű betegségekben szenvednek.

Én nagy áldásokat hozok nektek szeretett Fiamtól, Aki arra vágyakozik, hogy elérje mindazokat közületek, akik ilyen módon szenvednek. Ő az által fog segíteni nektek – akiket fizikai szenvedések sújtanak -, hogy eltölt benneteket Jelenlétével. Arra kér benneteket, hogy forduljatok Hozzá a szükség órájában, és könyörögjetek, hogy békét és megnyugvást hozzon számotokra.

Kérlek benneteket, kérjétek Fiamat, hogy vegyen a Karjaiba titeket, és nyújtson számotokra védelmet a fájdalmak közepette. Kérjétek Őt, hogy vegye Vállára szenvedéseteket, és Ő segíteni fog. Fiam többféle módon be fog avatkozni, hogy bebizonyítsa a világnak, Ő az, aki ezeken az üzeneteken keresztül beszél hozzátok.   

Mindazoknak a lelkeknek, akik úgy a lélek, mint pedig a test gyógyulását kérik, és elimádkozzák a Keresztes Imahadjárat 94. imáját *, Fiam azokon keresztül fog válaszolni, akiket arra választott, hogy teljesítsék Szent Akaratát.

Soha nem szabad elveszítenetek a reményt, mert amikor teljes mértékben megbíztok Fiamban, Ő mindig válaszolni fog segélykiáltásotokra.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-engedjetek-hogy-szeretetet-es-vigasztalast-vigyek-lesujtottaknak

* https://masodikeljovetel.hu/keresztes-imahadjarat-94-imaja-az-elme-test-es-lelek-gyogyulasaert

Üdvösség Anyja: Szeretet, és csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. (& 138.)

Igazság Könyve:

“2014.02.27 14:48

Gyermekem, nagy a gyűlölet az Üdvösségnek e Küldetésével szemben, mivel a gonosz egyetlen lelket sem akar elveszíteni Isten javára. Amikor Isten egy prófétáján keresztül megszólal, az a Pokolban nagy felháborodást vált ki. Ilyen körülmények között a gonosz minden erőfeszítést megtesz arra, hogy Isten Szavát elhallgattassa. Ő, a Sátán, mindent meg fog tenni, ami csak lehetséges, hogy ellenszenvet támasszon az emberekben minden olyan dologgal szemben, ami megmenthetné az emberek lelkét.

Ő addig fogja a gyűlöletet terjeszteni, amíg azok a lelkek, akik eltelnek gyűlöletével, önként az ő ügynökeivé nem válnak, és el nem veszítik cselekedeteik fölötti uralmukat. Eltelve az ő felháborodásával, lehetetlennek fogják találni, hogy szívükben szeretetet érezzenek azok iránt, akiket ők ellenségeiknek vélnek. Aztán elkezdik gyűlölni saját magukat is, és egyre többet vétkeznek Isten ellen, emiatt borzalmas lelki gyötrelemmel fognak eltelni. Végül, amikor az ilyenfajta gyűlölet hatalmába keríti a lelkeket, akkor ők már nem lesznek képesek megszabadulni a Sátántól. Sok imára van szükség az ilyen lelkekért. Amikor egy lélek káromolja Isten Igéjét, akkor ők a fenevad elleni küzdelemmel fognak szembesülni, mely olyan kegyetlen lesz, hogy ez lehetetlenné teszi majd számukra, hogy kiszabadítsák magukat az ő hatalmából. Az Isten elleni átkozódásuk önmaguk átka lesz, és ebben a szakaszban már semmit sem lehet tenni értük.

Azok a lelkek, akik tele vannak gyűlölettel, nem Isten szavát beszélik, mert az lehetetlen. A gyűlölet sosem fog azok ajkáról ömleni, akik igazán szeretik Istent. Nektek soha nem szabad alábecsülnötök a Sátán hatalmát, mert ő minden lelket tőrbe tud csalni, független attól, hogy azok mennyire jók. Eleinte ő, a gonosz, nagyon meggyőző lesz, amikor hazugságaival tölti el áldozatait. Ő még azt a lelki érzést is felkelti majd bennük, hogy Én, az Isten Anyja vagyok az, aki a lélekkel értekezik. A lélek Isten iránti szeretetét arra fogja felhasználni, hogy a felháborodás egyfajta érzését csepegtesse belé, amit a lélek egy gonosz tett, cselekedet vagy szó által fog kifejezésre juttatni. Néha olyan lelkeket csal tőrbe, akik Isten hűséges szolgái lehetnének. De ha a lélek egyszer is megengedi, hogy a gonosz a gyűlölet bármilyen formájával eltöltse, akkor az a nő vagy férfi lehetetlennek fogja találni, hogy megszabaduljon tőle. Csak az imádság, a vezeklés nagy cselekedetei, és az alázat űzheti el tőle. Egy idő múlva a lélek tudni fogja, hogy valami nyugtalanítja őt, amikor a harag, a rossz közérzet, a szorongás és a békesség teljes hiánya hatalmába keríti a lelket. A gonosz addig nem nyugszik, míg végül a lélek Isten ellen nem fordul, és káromolja Őt.

Gyermekek, nektek sosem szabad kapcsolatba kerülnötök azokkal, akik Isten Tökéletességét illetően kétségeket helyeznek lelketekbe. Ha olyanokkal kerültök kapcsolatba, akik átkozzák Istent, akkor megfertőződtök. Ha megfertőződtök, akkor olyan gyűlölettel fogtok eltelni, amilyet azelőtt még sohasem éreztetek. Akkor nagy szükségetek lesz a segítségre és a beavatkozásra, mielőtt méltók lennétek arra, hogy újra megálljatok Isten Jelenlétében.


Hagyjátok figyelmen kívül a gyűlölet minden formáját, mert az soha nem jöhet Istentől. Csak egyetlen forrás létezik, amelyből gyűlölet fejlődik ki: és ez a Sátán. Ha kapcsolatba kerültök vele és mindazokkal, akiket ő eltölt gyűlölettel, akkor ez a méreg beárad a lelketekbe. Kerüljétek ezt a helyzetet. Maradjatok csendben. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akik másokat gyűlölnek. Imádkoznotok kell Szent Rózsafüzéremet, hogy védve legyetek az ilyen kísértésektől.Azért figyelmeztetlek benneteket ezekre a dolgokra, mert a Sátán ereje oly erős ebben az időben, miközben megpróbálja világszerte ellopni azok lelkét, akik hisznek Fiamban, Jézus Krisztusban, és azokét, akik hűségesek Hozzám, az Ő szeretet Édesanyjához. Kérlek, szenteljetek figyelmet Nekem, ebben az időben ezt az imát imádkozva, hogy megvédjen benneteket a gyűlölettől.A Keresztes Imahadjárat 138. imája: Védelem a gyűlölettel szemben„Ó, Üdvösség Anyja, védj meg engem a gyűlölet minden formájától. Segíts nekem csendben maradnom, amikor gyűlölettel kell szembenéznem. Tarts erősen engem a Jézus Krisztus iránti hűségemben, amikor a leggyengébb vagyok. Tégy pecsétet az ajkamra. Segíts nekem, hogy hátat fordítsak azoknak, akik olyan szavakat mondanak nekem, amelyek tagadják Fiad Tanításait, és azoknak, akik a hitem miatt kigúnyolnak engem. Imádkozz ezekért a lelkekért, drága Édesanyám, hogy mondjanak ellene a Sátánnak, és hogy érezzék a lelkükben szereteted békéjét és a Szentlélek Uralmát. Ámen.”Szeretet, csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. Nincs középút. Ti vagy a Fiammal vagytok, vagy ellene.

Szeretet Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-szeretet-es-csak-szeretet-jon-istentol-gyulolet-csak-a-satantol-jon-nincs-kozte-semmi-138/

 
 
—–
Római katolikus:

2019-02-27

7. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Akik szeretik a bölcsességet, azokat Isten is szereti.
A bölcsesség életet lehel fiaiba, és oltalmába fogadja azokat, akik keresik.
Aki szereti (a bölcsességet), az az életet szereti, aki virradatkor keresi, tetszést talál az Úrnál. Aki birtokba veszi, dicsőséget örököl, és megáldja az Úr, bárhová visz útja. Akik szolgálnak neki, a szent Istennek szolgálnak: akik szeretik őt, azokat Isten is szereti. Aki hallgat reá, helyesen ítél, aki figyelmez rá, biztonságban lakik.
Aki bízik abban, hogy elnyeri, meg is kapja: még utódai is öröklik. (A bölcsesség) rejtve jár vele, előbb próbára teszi őt: félelembe, rettegésbe ejti, szorongással sújtja, míg csak ki nem próbálja gondolkodását, és meg nem bízik benne.
Aztán ismét egyenes úton vezeti, szilárddá teszi, eltölti örömmel, és felfedi előtte titkait. Tárházba gyűjti számára a tudás és az erény ismeretét. De ha tévútra tér, elhagyja őt, és ellenségei kezére adja.
Ez az Isten igéje.
Sir 4,12-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet. (165a. vers.)
Előénekes: Békességben élnek, akik törvényedet szeretik, * nem botlanak meg semmiben.
Hívek: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
E: Végzéseidet és parancsaidat megtartom, * útjaim színed előtt vannak.
H: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
E: Himnusz zendül ajkamon, * amikor igazságaidra tanítasz engem.
H: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
E: Nyelvem szavadat hirdeti, * mert igazság minden ítéleted.
H: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
E: Szabadításodra vágyódom, Uram, * és törvényeidben gyönyörködöm.
H: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
E: Éltesd a lelkemet, és dicsérni foglak téged, * ítéleteid segítenek engem.
H: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
Zsolt 118,165.168.171.172.174.175

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus azt tanítja: Aki nincs ellene, az vele van.
Egyszer János apostol ezekkel a szavakkal fordult Jézushoz: „Mester! Láttunk valakit, aki a nevedben ördögöt űzött ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem csatlakozott hozzánk.”
Jézus azonban így válaszolt: „Ne tiltsátok meg neki! Aki az én nevemben csodát tesz, az egyhamar nem fog szidalmazni engem. Aki nincsen ellenünk, az velünk van.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,38-40″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-02-27

 
—–
Görög katolikus:

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10.1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

17 Engedelmeskedjetek vezetőiteknek, és készségesen tegyétek meg, amit mondanak, hiszen felelősek értetek, vigyáznak rátok, és erről majd számot kell adniuk Isten előtt! Engedelmeskedjetek tehát nekik, hogy munkájukban örömük teljen, és ne okozzatok szomorúságot nekik! Ha megnehezítitek a dolgukat, az nem válik a javatokra.

18 Továbbra is imádkozzatok értünk, mert meg vagyunk győződve róla, hogy lelkiismeretünk tiszta Isten előtt, hiszen mindig arra törekszünk, hogy helyesen éljünk. 19 Kérlek, különösen azért imádkozzatok, hogy hamarosan visszatérhessek hozzátok!

20-21 A Békesség Istene feltámasztotta a halálból nyája — vagyis népe — nagy Pásztorát, Urunkat, Jézust, aki a saját vére által megkötötte az Örökkévaló Szövetséget. Most pedig a Békesség Istene adja meg nektek mindazt a jót, amire szükségetek van ahhoz, hogy akaratát véghezvigyétek. Azért imádkozom, hogy Jézus Krisztus segítségével Isten változtasson benneteket olyanná, hogy örömét lelje bennetek. Jézusnak legyen dicsőség örökké! Ámen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+13%3A17-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10:9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4.1 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézust letartóztatják

43 Jézus még beszélt, amikor megérkezett Júdás, a tizenkét tanítvány közül az egyik. Kardokkal és botokkal felfegyverzett nagy csoport jött vele, akiket a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői küldtek.

44 Júdás, az áruló előre megbeszélte velük, miről ismerik meg, kit kell letartóztatniuk: „Akit csókkal köszöntök, azt fogjátok el, és őrizet alatt vezessétek el!”

45 Júdás tehát egyenesen odalépett Jézushoz, és köszöntötte: „Mester!” — azután üdvözlésül arcon csókolta. 46 Akkor a fegyveresek megragadták és letartóztatták Jézust. 47 Az egyik tanítvány, aki ott állt Jézus mellett, ekkor kirántotta a kardját, rávágott a főpap szolgájára, de csak a fülét vágta le.

48 Jézus azt mondta a fegyvereseknek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! 49 Hiszen minden nap ott voltam közöttetek a Templom területén, és tanítottam, mégsem fogtatok el. De ennek így kellett lennie, hogy beteljesedjen, amit az Írások mondanak.” 50 A tanítványai ekkor mind otthagyták Jézust, és futva menekültek.

51 Volt Jézus követői között egy fiatalember is, akin csak egy hosszú vászoning volt. A fegyveresek őt is megragadták, hogy elfogják, 52 de a fiatalember inkább a kezükben hagyta az ingét, és meztelenül futott el.

A Főtanács kihallgatja Jézust

53 Ezután a főpap házához vezették Jézust. Odagyűltek a többi főpapok, a nép vezetői és a törvénytanítók is mind. 54 Péter távolról követte Jézust, egészen a főpap udvarába. Az őrökkel együtt ő is a tűz mellé ült melegedni.

55 A főpapok és a Főtanács többi tagja mind ürügyet kerestek, hogy Jézust halálra ítélhessék. Olyan férfiakat kerestek, akik hajlandók voltak ellene tanúskodni, de nem találtak olyan okot, amely alapján elítélhették volna.

56 Sok hamis tanú vádolta Jézust, de a vallomásaik nem egyeztek meg egymással.

57 Végül jött két hamis tanú, akik azt állították: 58 „Hallottuk, amikor ez az ember[a] azt mondta: »Lerombolom a Templomot, amelyet emberek építettek, és három nap alatt felépítek egy másikat, amelyet nem emberi kéz épít.«” 59 — de még így sem egyezett, amit (ellene * szerkesztő) mondtak.

60 Ekkor fölállt a főpap, és megkérdezte Jézust: „Miért nem felelsz arra, amivel ezek vádolnak?” 61 Jézus azonban nem szólt egy szót sem.

Ekkor a főpap megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Isten[b] Fia?”

62 Jézus így válaszolt neki: „Én vagyok.[c] Meglátjátok majd az Emberfiát, amint ott ül Isten[d] jobbján, és eljön az ég felhőivel.”

63 A főpap ekkor megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: „Mi szükségünk van még több tanúra?! 64 Hallottátok, hogy gyalázta Istent! Hogyan határoztok?”

Ekkor mindannyian úgy ítéltek, hogy Jézus bűnös, és megérdemli a halált.

65 Néhányan leköpködték, majd letakarták az arcát, és ököllel ütötték. Közben így gúnyolták: „Na, most prófétálj!” Ezután a szolgák is ütni kezdték.

Péter letagadja, hogy ismeri Jézust

66 Ezalatt Péter még mindig ott volt az udvarban. Egyszer csak arra jött a főpap egyik fiatal szolgálólánya. 67 Meglátta a tűznél melegedő Pétert, közelebb ment hozzá, szemügyre vette, és azt mondta: „Te is azzal a názáreti Jézussal voltál.”

68 Péter azonban letagadta: „Nem tudom, és nem is értem, miről beszélsz!” Azzal kiment a kapu közelébe, és ekkor a kakas megszólalt.[e]

69 Amikor a szolgálólány újra találkozott Péterrel, így szólt a többiekhez: „Ez is közéjük tartozik!” 70 De Péter ezt ismét letagadta.

Kis idő múlva az ott állók megszólították Pétert: „Biztos, hogy közéjük tartozol, hiszen te is galileai vagy.”

71 Péter ekkor átok alatt megesküdött, hogy igazat mond: „Nem is ismerem azt az embert, akiről beszéltek!”

72 Ebben a pillanatban másodszor is kukorékolt a kakas. Akkor Péter visszaemlékezett Jézus szavaira: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem” — és sírva fakadt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+14:43-77&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/02/27
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–