Címke: utálat

“A Földön lévő Egyházam támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve.”

2013.03.03. 
Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, ne félj a támadásoktól, amelyek ellened irányulnak, mert Én minden pillanatban veled vagyok, hogy erősebbé tegyelek. Elszomorít Engem, hogy azt kell mondanom, hogy te sok szóbeli bántalmazást fogsz elszenvedni Üdvösségem Tervének ezen időzítése miatt.Mert ez az az idő, amelyben nemcsak a buzgó Katolikusok lesznek próbára téve hitükben és Irántam lévő (való) hűségükben, hanem egyben ez lesz a legnagyobb megpróbáltatás is minden Keresztény számára a világ minden részén.

Azoknak, akik eretnekséggel vádolnak benneteket, a következőket mondom: Én, Jézus Krisztus, sohasem hazudnék, mert Én az Igazság vagyok. Sohasem tudnálak becsapni benneteket, mert az nem lehetséges. Ne feledjétek, hogy az Én Testem maga az Egyház. A Földön lévő Egyházam támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve.

Ez alatt azt értem, hogy attól a perctől kezdve, amikor a szent Eucharisztiát a Római Szentszék szolgái elvetik, az én Testem már nem lesz többé Jelen.

Ez valósággá válik és nektek akkor hátat kell fordítanotok.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Isten minden gyermekéért – minden felszentelt szolgámért, beleértve a félrevezetett hamis prófétákat is. Én azonban sohasem fogom kérni tőletek azt, hogy az Antikrisztusért imádkozzatok, mert az lehetetlen.

Ébredjetek fel mindnyájan és hallgassatok arra, amit el kell mondanom nektek. Nem szabad pánikba esnetek, kétségbe esnetek vagy a reményt elveszítenetek, mert ez az utálat a végső gyötrelem lesz, amelynek tanúja kell, hogy legyen Isten minden gyermeke és amelyet el kell viselnie, még mielőtt újra Eljönnék.

Ez a Nagy Dicsőség, a Nagy Öröm napja lesz és Eljövetelem véget fog vetni a gonoszságnak, amely megrontja a Földet.

A félelem helyett legyetek vidámak. Nektek előre, Második Eljövetelemre kell néznetek, mert Én a nektek megígért Új Paradicsomot hozom Magammal.

Keresztemet hordozni mindig nehéz lesz. Ez az időszak, amelyben most éltek, egyfajta keresztrefeszítést hoz magával, melynek elviselését sok Keresztény nagyon nehéznek fog találni – olyan nagy fájdalmuk lesz.

Azok a szegény lelkek, akik nem hiszik, hogy Én az Igazságot mondom ezeken az Üzeneteken keresztül, kérdezzék meg önmaguktól a következőket: Hisztek-e a Szent Bibliában és azokban a próféciákban, amelyeket a borítója között tartalmaz? Hiszitek-e az Antikrisztus létét és a csalóról szóló kinyilatkoztatásokat, aki fondorlatos eszközök által fogja Péter Székét átvenni? Ha igen, akkor el kell fogadnotok, hogy ez az az időszak, amikor az események a szemeitek előtt fognak kibontakozni. Ez nem a jövőre vonatkozik – ez most zajlik. Fogadjátok el ezt bátorsággal és jöjjetek Hozzám teljes bizalommal, mert Én szeretlek benneteket. Arra van szükségem, hogy a szemeteket nyitva tartsátok. Nem szabad megrettennetek az Igazságtól.

Az utálat most már elkezdődött. Ha elutasítjátok Kelyhemet, akkor megakadályoztok Engem a lelkek megmentésében, akikre pedig szükségem van, hogy beteljesítsem az Atyámnak ígért Szövetséget.

Megáldalak benneteket. Arra vágyom, hogy megnyissam szíveteket és elvigyelek benneteket Dicsőséges Királyságomba.

Jézusotok”

A Földön lévő Egyházam támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve.

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egyhazam-a-foldon-tamadas-alatt-van-es-ez-azt-jelenti-hogy-testem-ujra-keresztre-lesz-feszitve-ahogy-az-meg-volt-jovendolve/

—–
Római katolikus:

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten mindig hűséges a népének tett ígéretéhez: a megtérő bűnösnek szívből megbocsát. 
A nép nevében Isten prófétája így imádkozik: Legeltesd pásztorbotoddal népedet, örökséged nyáját, amely egyedül él az erdőben, egy gyümölcsöskertnek a közepén.
Bárcsak legelhetne a Básánon és Gileádban, mint hajdanában!
Mint azokban a napokban, amikor kivonultál Egyiptom földjéről: mutass nekünk csodajeleket!
Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod választott néped maradékának bűneit?
Aki nem haragszol mindörökre, mert kedvedet találod az irgalomban? Irgalmazz nekünk még ez egyszer, tipord össze vétkeinket, vesd a tenger mélyére minden bűnünket! Tanúsíts hűséget Jákob iránt, irgalmat Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak ősidőktől fogva.
Ez az Isten igéje.
Mik 7,14-15.18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers.)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jő volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában mégis koronázza.

Zsolt 102,1-2.3-4.10 és 12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Felkelek, és atyámhoz megyek, † így szólok hozzá: * „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” Vö. Lk 15,18 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit. 
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.«
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 15,1-3.11-32″

——
Görög katolikus: 

12 Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől.

13 Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.

14 Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.

15 Mert amikor ezt mondja az Írás: “Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor“, ….”

——

Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, az eljövendő idők fel fogják rázni a világot szendergéséből, vallástól függetlenül – ha az még van egyáltalán –, mert a kis szarv hangja figyelmet fog parancsolni világszerte. Péter Székén ülve, ez a csaló fennhangon fogja rikoltani és büszkén hirdetni azon megoldását, hogy minden egyházat egyetlen egyházba kell egyesíteni. A szekuláris világ megtapsolja majd modern újítóként üdvözölve, mert ő a bűnt el fogja nézni.Ő olyan új törvényeket fog bevezetni, amelyek nemcsak a Katolikus Egyház Tanításainak mondanak majd ellent, hanem minden Keresztény törvény ellen is fognak irányulni. A papok, akik ellenzik ezeket az Üzenetek, kénytelenek lesznek újra értékelni őket, amikor a szörnyű igazság lelepleződik számukra. A neked adott Szavam Igazsága, leányom, végül lassan derengeni fog (feldereng) számukra. Mennyire sírni fognak bánatukban, amikor rájönnek majd, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki – az Atya Áldásával – a végidők próféciáit minden részletében feltárom neked.

Aztán minden Szót falni fognak az Ajkamról, amint Én a többi esemény bekövetkezését feltárom majd annak érdekében, hogy felkészítse az emberiséget. Fontos, hogy az ember meghallja és válaszoljon Hívásomra, hogy mindenkit meg tudjak menteni a fenevad szorításából.

A hamis próféta, miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia.

Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma. De a csatát a lelkekért meg kell vívni, amint az meg volt jövendölve. Azáltal, hogy terjesztitek Szavamat, Üzeneteimet és Imáimat, segíteni fogtok nekem megmenteni azokat a lelkeket, akikre szükségem van, hogy Új Paradicsomomat Isten minden gyermekével meg lehessen tölteni.

Mindig bízzatok bennem, Jézusotokban, mivel Én vezetni és védelmezni foglak benneteket ez utálatosság ideje alatt a Földön. Megígérem, hogy ez az időszak rövid lesz.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-egy-nagyon-kozeli-szovetsegese-lesz-a-hamis-profetanak-es-nem-fogja-illuziokban-ringatni-magat-afelol-hogy-ki-o-valojaban-a-satan-fia/

—–
Római katolikus:

“SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Kiemel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
Ez az Isten igéje.
Róm 8,31b-34

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mt 17,5 – 3a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,2-10″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-25

——
Görög katolikus: 

21 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,

23 de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.

24 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták.”

25 Akkor ő így szólt hozzájuk: “Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!

26 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” “

—–

49 Nátánaél így szólt hozzá: “Mester, te vagy az Isten Fiate vagy Izráel királya!”

50 Jézus így válaszolt neki: “Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”

51 És hozzátette: “Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” “

————
—–
—–
Tóra:

17 Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?!

18 Ő így felelt: Nem én rontottam meg Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. 

30 Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Jöjjetek ide hozzám! És odament hozzá az egész nép. Ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát.

31 Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved.

37 Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!

38 Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta.

39 Amikor látta ezt az egész nép, arcra esett, és ezt mondta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Kings+18&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———–
———