Címke: újjongás

Az a kegyetlenség, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a kegyetlenséghez, amikor Nekem kellett szembe néznem hóhéraimmal

Igazság Könyve:

„Földrengés Európában és világháború

2011. március 18. éjfél

Szeretett Leányom, nagy szeretettel jöttem, hogy beszéljek veled ma este. Ismerem a gyötrelmet, a kínt, amit most elszenvedsz. A szenvedés, amit most felajánlottál a lelkekért azt jelenti, hogy azok a kárhozattal szembesültek volna, ha te nem tetted volna örömmel. Leányom, ezek az üzenetek hitelesek, de neked csak imádság közben vagy imádság után szabad Velem beszélgetned. Ez fontos, mert a sátán megpróbál téged eltéríteni, ha nem vagy csendes imádságban Velem.

Világháború

Leányom, a próféciák, melyekről beszéltem neked, meg fognak történni. Az Én szeretett Helytartómnak nem sok ideje van hátra a Vatikánban a márciusban történt események alapján. További eseményeknek lesz tanúja most az emberiség, beleértve egy földrengést Európában, ami sokakat sokkolni fog. De ez a megtisztulás segíteni fog egyesíteni az embereket, ami mindenki javára lesz. Egyéb globális események, beleértve a vulkánkitörést, most fognak megtörténni, míg a Közel-Keleten zajló háború bevon más nemzeteket is. Más nyugati nemzetek kiprovokálják az oroszok és a kínaiak válaszát. Mindez világháborúba torkollik.

…”

https://masodikeljovetel.hu/foldrenges-europaban-es-vilaghaboru

A Szűzanya 2021. február 25-i üzenete

Drága gyermekek! Isten megengedte nekem, hogy ma is veletek legyek, hogy imádságra és böjtre hívjalak titeket. Éljétek ezt a kegyelmi időt és legyetek a remény tanúi, mert megismétlem nektek, kicsi gyermekeim, hogy imádsággal és böjttel háborúkat is meg lehet állítani. Kicsi gyermekeim, higgyetek, és éljétek hitben és hittel ezt a kegyelmi időt, és Szeplőtelen Szívem senkit sem hagy közületek békétlenségben, aki hozzám menekül. Közbenjárok értetek a Magasságbelinél és imádkozom szívetek békéjéért és a jövőbe vetett reményetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Mária, Béke Királynője Szövetség

8777 Homokkomárom, Ady Endre u. 2.

Tel: +36304960722

Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!



Mária, Béke Királynője Szövetség
weboldal: www.mbksz.hu

 

 

„ Az ember büntetve lesz a megtisztulás ezen évében

2011. március 11. szombat, 15:30

Szeretett leányom, a tisztulás, melyet az emberiség elszenved a háborúk, földrengések, vulkánkitörések, szökőárak, hőhullámok és földcsuszamlások által tovább folytatódik, az emberiség bűnei miatt.

Csak azok lesznek megmentve, akik Hozzám, Isteni Megváltójukhoz és Teremtőjükhöz, az Én Atyámhoz, az ő Atyjukhoz fordulnak. Soha ne nézzetek félelemmel Atyámra, mert Ő minden gyermekét szereti. Mégis megbünteti azokat, akik nem akarják elfogadni létezését. Látva a gonoszság, a hitetlenség, az ember obszcén önszeretetének növekedését, az Ő türelme most a végéhez közeledik.

Az Én Örök Atyám, az Isten, a mindenség Alkotója és Teremtője minden gyermekét szülői gyengédséggel szereti. De megbünteti őket, mint ahogy a felelős szülő is teszi gyermekeivel, ha erőszakosan és elfogadhatatlanul cselekednek. Most is így szabadul fel Atyám haragja a világban, ebben az időben. Ez az év, ahogyan már mondtam neked leányom, a megtisztulás éve.

Az emberek mindenhol megértik, hogy ezek az események nem természetesek. Isteni beavatkozással történnek, hogy az ember végre megértse a szentírási igazságokat.

Imádkozzatok, imádkozzatok megtérésért.

A Ti Szeretett Jézus Krisztusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-ember-buntetve-lesz-megtisztulas-ezen-eveben

„Minden keresztény engeszteljen, imádkozzatok a pápáért

2011. márc. 5. 10 óra

Szeretett leányom, újra egyesültünk. Az utóbbi napokban nagyon elfoglalt voltál. Felismerted azt az erőt, amit testednek és hited gyakorlásához adtam neked? Ezt azért adtam, mert munkálkodásod nagyon boldoggá tesz Engem. Miközben azzal foglalkozol, hogy kinyilvánítsd ezeket az Üzeneteket, arra kérlek, hogy bátoríts minden embert arra, akit csak ismersz, hogy minél előbb megszabaduljon bűneitől. Az nem fontos, hogy milyen keresztény felekezethez tartozik. Alázatot és lojalitást kell mutasson mindenki Velem szemben, úgy, hogy megpróbálják helyrehozni mulasztásaikat.

Ez a cselekedet megerősíti őket a nagy esemény idején, amit én Figyelmeztetésnek nevezek. Mindannyian tartsatok bűnbánatot, hogy megmentsétek lelketeket. Legyetek mindig készen, mert mindazok, akik nincsenek kegyelmi állapotban, nem biztos, hogy ezt az eseményt túlélik.

Szeretett leányom, továbbra is az az Akaratom, hogy minél előbb továbbítsd ezt az üzenetet. Már említettem neked, hogy az üzenetek a lehető legrövidebb időn belül el kell érjék gyermekeimet. Miközben ez az esemény bekövetkezik, a Szent Vatikánban is lesz egy esemény. Kérj fel mindenkit, hogy imádkozzanak az én szeretett, szent helytartómért, Benedek pápáért, mert őt Örök Atyám ellenségei veszik körül. Imádkozzatok azokért a papokért, akiknek nem ingott meg a hitük sem Bennem, sem az Örök Atyában.

A hamis próféta kiemelkedése

Nekik áhítatosan kell imádkozniuk, mert ti mindnyájan tanúi lesztek annak a támadásnak, amelyet Szent Helytartóm ellen követnek el. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a hamis prófétát annak ismerjék fel, aki ő valójában. Figyeljetek viselkedésére, és hogy mennyire törekszik majd arra, hogy napirenden szerepeljen. Majd figyeljétek meg, hogy félrevezetett szent szolgáim hogyan vetik magukat lábai elé. Azt, amit mondani fog hallgassátok meg figyelmesen. Az ő alázata hamis lesz, szándékai rosszindulatúak lesznek, és az a szeretet, amelyet magából sugároz, csak őt fogja körülölelni. Újító szelleműnek, dinamikusnak fogják tartani, és friss széllökésnek. Motivált lesz és tettre kész, de ereje nem az Istentől, nem a Mennyei Atyától, való lesz. Ez az erő a sátántól, az ördögtől való.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nektek gyermekeim, résen kell lennetek. Szükségetek van Rám, hogy vezesselek most benneteket, főleg akkor, amikor mindez beteljesedik. Legyetek erősek, fogadjátok el méltóságteljesen tanításaimat. Imádkozzatok csoportokban. Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy védelmet találjatok az ördög ellen.

Ne feledjétek el a leckét: Az Én tanításaim sohasem változnak, ugyanazok maradnak, mint mindig is voltak. Amint azt már említettem: ha észreveszitek, hogy tanításaimat manipulálják, meggyengítik, (ami biztos így lesz) vagy feltűnő módon meghamisítják, (úgy hogy teljesen ellentéte lesz tanításomnak), amikor észreveszitek, hogy megtévesztenek benneteket, akkor fordítsatok hátat és imádkozzatok Hozzám, hogy vezesselek benneteket.

Isteni Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/minden-kereszteny-engeszteljen-imadkozzatok-papaert

„… Az Egyházakat üldözni fogják, nevezetesen a Katolikus Egyházat és Izrael Házát.

Sokan örülni fognak. Ezt a két vallást gyötörni fogják, úgy külsőleg, mint belsőleg, és arra is sor kerül majd, hogy még a nyomaikat is eltüntessék.

Nagy öröm lesz világszerte, amikor ezek az Egyházak elesnek.

Sokan azt hiszik, hogy megsemmisültek. Azt követően az emberek még ezen Egyházak tetemeit is figyelmen kívül fogják hagyni.

De ez ostobaság lenne részükről. Mert azok (a két Egyház) ismét fel fognak emelkedni, hogy az Új Eget és Új Földet alkossák, amint Paradicsomom kapuja megnyílik. …”

A Katolikus Egyházat és Izrael Házát üldözni fogják

2012. március 4., 3:30

https://masodikeljovetel.hu/katolikus-egyhazat-es-izrael-hazat-uldozni-fogjak

———-

Római katolikus:

2021-03-15

4. nagyböjti hét hétfő

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Isten a régi, bűnös népet újjá, bűntelenné akarja teremteni.
Az újjáteremtésről prófétája által szól az Úr:
Íme,
új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. Örüljetek és ujjongjatok mindörökké azon, amit majd teremtek!
Mert Jeruzsálemet „
Öröm-nek teremtem, és népét „Ujjongás-nak. Örömöm telik majd Jeruzsálemben, és ujjongani fogok népemen. Nem hallatszik többé benne sem sírás, sem jajkiáltás. Nem lesz ott többé olyan gyermek, aki csak néhány napig él; sem öreg ember, aki nem töltené be élete napjait.
Mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg; s aki nem éri meg a századik évét, az már átkozottnak számít. Aki házat épít, ő maga lakik benne; aki szőlőt ültet, ő maga élvezi gyümölcsét.
Ez az Isten igéje.

Iz 65,17-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem. (2a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Dicsőítelek téged, Uram, † mivel megmentettél engem, * nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak rajtam.
Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak.
Hívek: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti, az ő szentjei, * és dicsérjétek az ő szent nevét,
mert haragja csak egy pillanat, * de jósága végigkísér egész életünkön.
Ha este meglátogat is a sírás, * reggelre az öröm visszatér.
H: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Meghallgatott az Úr, és megkönyörült rajtam, * az Úr lett az én segítségem.
Sírásomat örömre fordítottad, * Uram, Istenem, magasztallak mindörökké.
H: Dicsőítelek téged, Uram, * mivel megmentettél engem.
Zsolt 29,2 és 4.5-6.11 és 12a és 13b

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A jót keressétek és ne a rosszat, hogy éljetek, * és az Úr veletek marad. Vö. Ám 5,14 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A királyi tisztviselő fiának meggyógyítása.
Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken.
Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta.
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett,
elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt.
Jézus ezt mondta: „Hacsak
jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.”
Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).
Ezek az evangélium igéi.

Jn 4,43-54

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-03-15

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

Gyermekeim, a megjövendölt jelek már jól láthatóak. Vegyétek őket észre, és úgy fogadjátok el, mint előre megadott jeleket. Egyre nagyobbak lesznek a felkelések, földrengések, árvizek és az éghajlatváltozás. Úgy a pénz, mint az élelmiszer okot fog adni az aggodalomra. Ne higgyétek azt, hogy minden el van veszve, mert ha segítségért könyörögtök Hozzám, imáitokra válaszolni fogok. Mindnyájatokat kézen fogva segítem keresztül ezeken a mozgalmas időkön. De meg kell nyissátok Előttem a szíveteket. Minden kísértés elől, ami magával ragadna benneteket zárkózzatok el és ne legyetek részesei az ördög összeesküvésének. Őrizzétek meg a szívetek és a lelketek tisztaságát. Magatartásotok legyen alázatos. De sohase féljetek az Irántam való hiteteket megvallani. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak

„ Eltűnik a demokrácia – a papokat kínozni fogják

2011. március 3. 23.00

A papok szenvedni fognak

Híveim hadserege, bátran meg fogja védeni Létezésemet. De lesznek olyanok is, akiktől a legkevésbé várnátok – beleértve az én keresztény Egyházam vezetőit is – hogy a gonosz és élősködői oldalára fognak állni. Őket hitük gyengesége miatt csábítják majd el. Meg fogjátok azt is tapasztalni, hogy szent vikáriusaim, hűséges szolgáim kénytelenek lesznek hitüket megvédeni. Az a kegyetlenség, amellyel szembe kell nézniük, hasonló lesz ahhoz a kegyetlenséghez, amikor Nekem kellett szembe néznem hóhéraimmal. Erre figyeljetek mind, akik Engem követtek. Ne engedjétek, hogy az árulók útjára térítsenek el benneteket, még akkor sem, ha félni fogtok. Ne higgyetek hamis ígéreteiknek. Legyetek bátrak. Imádkozzatok erőért. …”

https://masodikeljovetel.hu/eltunik-demokracia-papokat-kinozni-fogjak


————

Ortodox (Görög keleti):

1 Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomásai. Isten ezeket Jeruzsálemmel és Júda királyságával kapcsolatban mutatta Ézsaiásnak azokban az években, amikor ott a következő királyok uralkodtak: Uzzijjá, azután Jótám, majd Áház, azután Ezékiás.

Pere van az Örökkévalónak Izráel népével

2 Ezt mondja az Örökkévaló: „Halljátok meg, egek! Figyelj rám, föld, most én szólok:[a]

Fiaimat fölneveltem, naggyá tettem,
mégis elfordultak tőlem!
3 Gazdáját ismeri még az ökör is,
urának jászlát a szamár sem felejti,
csak Izráel nem ismer engem,
saját népem nem figyel rám!

4 Jaj, bűnösök nemzete!
Nép, amelyet vétkek súlyos terhe nyom,
gonosztevők utódai, elvetemült fiak![b]
Elhagyták az Örökkévalót,
megvetették Izráel Szentjét,
megharagították, és elfordultak tőle.

5 Ugyan miért vesződjek még veletek?
Hiába fenyítelek, annál inkább ellenkeztek.
Minden fej beteg,
és minden szív erőtlen.
6 Tetőtől talpig nincs e nemzetben egy tenyérnyi ép hely,
csak vérző sebek,
gennyes kelések, ütések nyomai!
Ki sem mosták, be sem kötötték,
olajjal sem gyógyították.[c]
7 Országotok
pusztasággá lett,
városaitok elégtek a tűzben,
földeteket szemetek láttára idegenek emésztik,
pusztítják és dúlják.
8 Sion leánya[d] magára maradt,
mint elhagyott csőszkunyhó a szőlőben,
kalyiba a dinnyeföldön,
mint egy ostromlott és körülzárt város.”

9 Bizony, ha az Örökkévaló, a Seregek Ura
nem őrzött volna meg közülünk némi maradékot,
Sodoma sorsára jutottunk volna,
Gomorához lennénk hasonlók!

Elegem van ünnepeitekből!

10 Halljátok meg az Örökkévaló szavát, Sodoma vezetői!
    Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora[e] lakói!
11 „Minek nekem az áldozati állatok sokasága
— mondja az Örökkévaló —,
torkig vagyok az oltáron égő kosokkal,
s a hizlalt állatok hájával!
Nincs kedvemre a bikák, bakok és bárányok vére!

12 Mikor elém jöttök, kinek hiányzik,
hogy Templomom udvarán tolongjatok?
13 Ne hozzatok nekem többé haszontalan áldozatot,
képmutató ajándékot!
Tömjénetek füstjétől is undorodom!
Elegem van ünnepeitekből:
Újhold, szombat, ünnepre gyülekezés — elég volt!
Vétkesek ünneplését nem szenvedhetem!
14 Lelkem utálja Újhold-ünnepeiteket,
terhemre vannak az évi nagy összegyülekezések,
belefáradtam, hogy elviseljem!
15 Hiába emelitek hozzám könyörgő kezetek,
eltakarom arcom imáitok elől.
Bármilyen buzgón is könyörögjetek,
nem hallgatom meg,
amíg kezetekhez vér tapad!
16 Mossátok le! Tisztuljatok meg!
Ne lássam többé gonosz tetteitek,
ne kövessetek el több gonoszságot!
17 Tanuljatok jót tenni,
törekedjetek igazságosan élni,
térítsétek jó útra, aki erőszakos,
karoljátok fel az árvákat,
emeljetek szót az özvegyekért!

Bűneitek vérpirosak, mégis hófehérek lesztek

18 Jöjjetek hát, szálljunk perbe egymással!
— mondja az Örökkévaló. —
Bár bűneitek vérpirosak,
mégis hófehérek lesztek,
vétkeitek tűzvörösek,
mégis fehérré lesztek,
mint a tiszta gyapjú!
19 Ha engedtek szavamnak,
ha készséggel követtek,
tiétek lesz minden,
amit a föld terem.
20 De kard pusztít el benneteket,
ha nem hallgattok rám,
ha lázadtok ellenem!”
— ezt mondja az Örökkévaló.

 

 

 

 

 

A világ teremtése

1 Kezdetben teremtette Isten az eget, a földet és mindent, ami égen-földön létezik. 2 A föld kaotikus, lakatlan és üres volt, a mélységet sötétség borította be. De Isten Szelleme ott lebegett[a] a mélységes vizek fölött.

Első nap

3 Parancsolt Isten: „Legyen világosság!” — és fölragyogott a világosság.

4 Akkor Isten megvizsgálta a világosságot, és örömét lelte benne.[b] Majd elválasztotta a világosságot a sötétségtől. 5 Azután elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt az első nap.[c]

Második nap

6 Azután ismét parancsolt Isten: „Legyen boltozat[d] a vizek között, hogy elválassza a vizeket egymástól!”

7 Így teremtette Isten a boltozatot, amely elválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat fölötti vizektől — és úgy is lett.

8 Majd elnevezte a boltozatot égnek. Leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a második nap.

Harmadik nap

9 Azután ismét parancsolt Isten: „Gyűljön össze az ég alatt minden víz egy helyre, és váljon láthatóvá a szárazföld!”[e] — és úgy is lett.

10 Majd elnevezte a szilárd alapzatot szárazföldnek, az összegyűlt vizet pedig tengernek. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne.

11 Azután ismét parancsolt Isten: „Sarjadjon ki a földből mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van!” — és úgy is lett. 12 A földből kihajtott mindenféle zöldellő növény: magot termő lágyszárú növények és gyümölcsfák, amelyek termésében szintén mag van. Akkor Isten megvizsgálta, amit alkotott, és örömét lelte benne. 13 Majd leszállt az este, azután felvirradt a reggel — ez volt a harmadik nap.

 

 

 

 

 

 

Bevezetés

1 Ezek Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának bölcs mondásai.

2 Általuk ismerheted meg a bölcsességet,
helyreigazítanak és tanácsolnak téged,
segítenek megérteni a bölcs tanításokat.
3 Segítenek kiigazítani téged, hogy bölcs legyél,
megtanítanak helyesen cselekedni, igazságosnak lenni,
és becsületesen élni.
4 Az oktalan embert eszessé,
a fiatalokat is előrelátóvá és megfontolttá teszik.
5 Még a bölcsek is gyarapíthatják tudásukat,
ha megszívlelik.
Még az értelmesek is segítséget kapnak,
6     hogy megérthessék a bölcsek rejtett értelmű mondásait,
példázatait és hasonlatait.

7 Az Örökkévalót tisztelni és félni,
ez a bölcsesség forrása és kezdete!
Csak az öntelt ostobák gyűlölik a bölcsességet,
és vetik meg figyelmeztetését.

Kerüld a rossz társaságot!

8 Fiam,[a] kövesd apád útmutatását,
ne vesd meg, amire anyád tanított!
9 Ha megfogadod szüleid tanítását,
ékes korona lesz az a fejeden,
aranylánc a nyakadon.

10 Fiam, ha gonosztevők hívnak, hogy állj közéjük,
ne hallgass rájuk,
ne menj velük!
11 Azt mondják: „Gyere velünk, álljunk lesbe,
öljük meg, aki arra jön,
raboljuk ki az ártatlanokat!
12 Pusztítsuk el őket,
ahogy a halál elnyeli az élőket,
pusztítsuk el teljesen,
dobjuk őket sírgödörbe!
13 Drága kincseiket mind elvesszük,
hogy megtöltsük házainkat.
14 Állj be közénk, legyünk társak,
s minden zsákmányon osztozunk!”

15 Fiam, ne állj közéjük,
ösvényeikre rá se lépj,
16 mert csak rosszra igyekeznek,
gyilkolni sietnek!

17 Ha látja a madár, mikor hálót feszít a madarász,
nem repül bele, elkerüli.
18 De ezek a rablók a saját életük árán állnak lesbe,
mert saját csapdájukba esnek!
19 Bizony, mindenki így jár,
aki mohón rabolva gyűjt vagyont:
zsákmánya saját gazdáját pusztítja el!

Bölcsesség hívja az embereket

20 Bölcsesség[b] az utcákon kiált,
zsúfolt piactereken szól hangosan,

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Isaiah%201:1-20;%20%20%20%20Genesis%201:1-13;%20%20%20%20Proverbs%201:1-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/03/15

 

Én az áldozati lelkeket arra használom fel, hogy a többi lelket is elhozzák Hozzám, akiket egyébként nem lehetne megmenteni

Igazság Könyve:
“Én az áldozati lelkeket arra használom fel, hogy a többi lelket is elhozzák Hozzám, akiket egyébként nem lehetne megmenteni
2014. május 7. szerda, 23:43

Drága, szeretett leányom, amikor hívom a lelkeket, hogy kövessenek Engem, akkor ez vegyes érzelmekkel tölti el őket, az ujjongástól egészen a szorongásig. Mert amikor Én felébresztem a lelkekben a Szentlélek Tüzét, akkor ez nagy Áldásokat hoz, de ezek mindig a szomorúság érzésének egyfajta árnyalatával érkeznek.

Amikor Én kiválasztom azokat a lelkeket, akik méltók Ajándékaimra, akkor ők megtapasztalják a Hozzám tartozás érzését, és kissé kívülállónak érzik magukat a világban, amelyben élnek. Ők felebarátaikat, testvéreiket és nővéreiket egy új megvilágításban fogják látni. Ők különösen érzékenyek lesznek az Isten Teremtésének szépségeire, amikor mások arcába néznek, mert látni fogják Isten Jelenlétét. Egyetlen lélek sem lesz azok között, akikkel találkoznak, aki ne sugározná számukra Isten Jelenlétét, független attól, hogy azok mennyire távolodtak el Tőle az Ő Szemében. Őket egy megrendítő együttérzés fogja eltölteni, amit csak egy szülő érezhet gyermeke iránt. Ők egy váratlan és intenzív szeretetet fognak érezni az illető személy iránt, ami meg fogja döbbenteni, és sokkolni fogja őket. Azonban a lelkekben lappangó sötétségnek is a tudatában lesznek, mely kész arra, hogy felfalja őket. A kiválasztott lélek az adott pillanatban azonnal észre fogja venni, hogy mi az, amit elvárnak tőle, és éppen emiatt fog ő Hozzám futni, elkezdvén segíteni Nekem a lelkek megmentésében, akik abban a veszélyben vannak, hogy elmerüljenek a sötétség állapotába – ennyire fogja félteni ezeket a lelkeket.

Egy áldozati lélek, egy kiválasztott lélek mindent felad, ami külsőséges az életében, és azzal, hogy ezt megteszi, nagymértékben
dicsőíti Istent. A szenvedés, amit egy kiválasztott léleknek el kell viselnie, lelkeket szabadít meg az örök kárhozattól, és ennek eredményeként a Sátán és ügynökei legkeresettebb célpontjává válik. Ezek a lelkek az Én Passiómat szenvedik el, mely egy Ajándék Isten számára, s mitől fogva egyszer kiválasztottak, legtöbbjük többé már nem tud hátat fordítani Istennek. Azonban ott vannak azok is, akik kiválasztottak, de elutasítják Kelyhemet. Nektek imádkoznotok kell ezekért a szegény lelkekért, mert a Keresztem felvételéhez szükséges bátorság hiánya a két irány egyikébe fogja őket vezetni. Ők egy belső, lelki szenvedést fognak elviselni, mivel nehéznek fogják találni, hogy közelebb kerüljenek Hozzám. Aztán, el fognak merülni egy szekuláris világban, hogy elkerüljék elhívatásukat, és ez semmi mást nem fog hozni számukra, mint egyfajta hamis reményérzetet.

Amikor egy szerető lélek imádkozik és megalázza önmagát Előttem, akkor ő Atyám Haragját lecsillapítja. Ez enyhíteni fogja majd Atyám Büntetéseinek hatását, amelyet a világra mér. Ha egy kiválasztott lélek, akit az Irántam való szeretete miatt üldöznek, és aki ezt elviselhetetlennek érzi, csak ennyit mondana Nekem: „Jézus, vedd el szenvedésemet, és tégy vele azt, amit akarsz”, akkor Én rendkívüli Kegyelmekkel árasztanám el ezt a lelket. A lélek védett lenne a gonosszal szemben, és majd bátorságra kapna. Aztán ennek a Bennem való teljes bizalmának köszönhetően a lélek tökéletességére emelkedne, és egy békés, nyugodt viselkedésre tenne szert.
Oly sok áldozatra van szükség, de amikor az ilyen lelkek teljes engedelmességben mindent átadnak Nekem, és visszautasítják a Szavam ellenségeivel való együttműködést, akkor ez sok lélek üdvösségét eredményezi.

Én az áldozati lelkeket arra használom fel, hogy a többi lelket is elhozzák Hozzám, akiket egyébként nem lehetne megmenten. Egyedül csak ilyen módon fognak és tudnak engesztelni az ilyen áldozati lelkek több millió ember lelkéért, akik elvágták a köldökzsinórt Tőlem. Ne féltsétek annyira a
sötétségben lévő lelkeket ebben az időszakban, mert az Én kiválasztott lelkeim – az áldozati lelkek – most nagy számban vannak jelen a világban. Az ő kiegyensúlyozottságuk visszahozzák Menedékembe az elveszett lelkeket.
 
Jézusotok”
 
 
 
 
 
 
“Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben?
2014. május 6. kedd, 20:02

Drága, szeretett leányom, azért utasítják el oly sokan Szavamat, mert az Igazság olyan, mint egy tüske azok oldalában, akik feszélyezve érzik magukat, hogy nyilvánosan hirdessék Tanításaimat.

Az az ember, aki azt
hiszi, hogy a szabad véleménynyilvánítás fontosabb, mint az Isten Szavához való ragaszkodás, egy nagyon veszélyes úton jár. Minden olyan ember, aki azt hiszi, hogy jogában áll a saját véleményét olyan módon kinyilvánítania, mintha az szent és sérthetetlen lenne, s közben elnézi a bűnt, az elárul Engem.

Hány ember hajlamos arra, hogy az Igazság nevében higgyen a gonosz tettekben? Az ilyen emberek, akik előírják a törvényeket, beleértve azokat is, akik Egyházatokat vezetik, azt szeretnék veletek elhitetni, hogy a szabad véleménynyilvánítás fölülmúlja Isten minden Törvényét, még akkor is, ha az a bűnt felmagasztalja.

A bűnnek sokféle megjelenési formája van, és a mai világban minden egyes bűnt félremagyaráznak, azt hirdetvén, hogy minden ember egyéni joga, hogy azt
tegye, ami kedvére van. Azonban senkinek sincs joga ahhoz, hogy bárkit is elítéljen az Én Nevemben, és ahhoz sincs joga senkinek, hogy azt állítsa: a gonosz tettek jó dolgok lennének.
 
Jézusotok “

—–
Római katolikus:

2019-05-07

húsvét 3. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A Krisztusért elszenvedett vértanúság megnyitja a mennyországot.
Elítélésekor István diakónus így szólt a néphez, a papokhoz és az írástudókhoz:
„Ti keménynyakúak, ti érzéketlen szívűek és fülűek! Mindig ellenálltatok a Szentléleknek ti is, akárcsak atyáitok. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Megölték mindazokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. Ti pedig árulói és gyilkosai lettetek neki, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a mózesi törvényt, de nem tartottátok meg.”
Miközben hallgatták, dúltak-fúltak, és dühükben fogukat vicsorították. Őt azonban eltöltötte a Szentlélek. Fölnézett az égre. Látta az Isten dicsőségét, és Jézust, az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, ahogy az Isten jobbján áll.”
Erre ordítozni kezdtek, és befogták fülüket. Egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruháikat. Miközben megkövezték, István felfohászkodott, és így imádkozott: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Amint ezt kimondta,
halálba szenderült. Saul pedig helyeselte meggyilkolását.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 7,51-8,1a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. (6a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Légy oltalmazó sziklaváram és megerősített házam, * hogy megszabadíts engem!
Erősségem és menedékem te vagy nékem, * nevedért vezess és irányíts engem!
Hívek: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, Uram, igazság Istene.
Ujjongok és örvendezem irgalmasságod miatt, * mert kicsiny voltomat tekintetre méltattad,
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
E: Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
Ragyogjon föl
arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem..
H: Én Uram, én Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 30,3cd-4.6ab és 7b és 8a.17 és 21ab

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az élet kenyere, * aki hozzám jön, többé nem éhezik.” Jn 6,35 – 5 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Oltáriszentség a világnak életet adó táplálék.
Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből:
„Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: »Égből való kenyeret adott enni nekik.«”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.”
„Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
Jézus így válaszolt: „
Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,30-35″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-07

 
 
——
Görög katolikus:

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10.1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10:1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Péter és János a Főtanács előtt

4.1 Péter és János még beszéltek, amikor odaértek hozzájuk a papok, a templomőrség kapitánya, meg néhány szadduceus. Nagyon haragudtak rájuk, mert Jézus feltámadását hirdették a népnek, s ezzel együtt azt is, hogy a halottak fel fognak támadni a halálból Jézus által. Ezért Pétert és Jánost letartóztatták, és mivel már este volt, másnapig börtönbe zárták őket. Azok közül, akik hallgatták az apostolokat, sokan hittek, úgyhogy a Jézusban hívő férfiak száma körülbelül ötezerre nőtt.

A következő napon azután összegyűltek Jeruzsálemben a nép vezetői, és a Törvény tanítói. Ott volt Annás, a főpap, meg Kajafás, János, Sándor, és a főpapi családok minden férfi tagja.[a] Előhozatták az apostolokat, és azt kérdezték tőlük: „Miféle erővel, kinek a felhatalmazásával tettétek ezt?”

Akkor Pétert a Szent Szellem betöltötte, és így válaszolt: „Népünk vezetői! Arról a jó cselekedetről kérdeztek bennünket, amit ezzel a béna emberrel tettünk? Azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg? 10 Akkor hát tudjátok meg mind, és tudja meg Izráel egész népe, hogy ez a gyógyulás a názáreti Jézus, a Messiás nevében és hatalma által történt. Ő az, akit ti keresztre szegezve megöltetek, de akit Isten feltámasztott a halálból. A feltámadott Jézus hatalma gyógyította meg ezt az embert, ezért áll itt előttetek teljesen egészségesen.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+4:1-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


—–
https://oca.org/readings/daily/2019/05/07
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–