Címke: Üdvösség Anyja

Üdvösség Anyja: Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni

  1. június 19. csütörtök, 13:48

Drága gyermekem, Örök Atyám által elrendelt Csodák hamarosan ismertek lesznek a Föld minden részén. Ezek a Csodák felülmúlnak minden emberi gondolkodást, tudományos ismeretet és tapasztalatot. A Föld, a Nap és a Hold egymásra gyakorolt hatása rendkívüli látványosságokat fog előidézni, és sokan tudni fogják, hogy ezeket egyedül csak Isten Keze tehette lehetővé. Ezek a Csodák egy három éves időszakon belül fognak megtörténni, és okkal fognak végbemenni. Ezek segíteni fognak lángra gyújtani az emberiség hitét, hogy ezáltal felismerjék: mindent Isten Keze irányít.

Amikor az ember gonosz tetteket és cselekedeteket követ el, ezeket egyedül csak Isten fékezheti meg. Nehéz megértenie az embernek Isten és a gonosz között dúló csatát. Amikor igazságtalanságok történnek, azok különleges okok miatt vannak megengedve, de legfőbb céljuk a megtisztulás szükségessége. Ez talán igazságtalannak tűnhet, de ezt nem kell az embernek megértenie, míg meg nem kapja a Tudás Ajándékát, ami a Szentlélektől jön. Amikor a lelkek megtisztulnak, csak akkor kezdik majd felismerni a módot, ahogyan Isten munkálkodik annak érdekében, hogy olyan állapotba hozza gyermekeit, amelyben képesek Őt felismerni.

A Csodák, amelyekről beszélek, Isten nagy Cselekedeteit fogják magukba foglalni, amelyek ugyan tragédiákat hoznak magukkal, de el lesznek hárítva, és ami úgy fog tűnni, hogy tudományos szempontból lehetetlen. Ezek égi nagy jeleket, a Föld mozgását és a természettel kapcsolatos színeket is magukba fogják foglalni.

Ezen Csodákban való részvételemet azokon a jeleken keresztül lehet majd látni, amelyeket a jelenéseim helyein fogok elhelyezni világszerte. Ne féljetek ezektől a csodáktól, mert ezek Isten Ajándékai. Legyetek hálásak Irgalmáért, mert nem létezik olyan nagy feladat, amelyet Isten magára nem vállalna annak biztosítása érdekében, hogy felébressze az emberiséget, hogy Őt elfogadja. Ez Isten Akarata, mert Ő szeret mindnyájatokat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ezek-csodak-egy-harom-eves-idoszakon-belul-fognak-megtortenni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/19

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-19

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Arra kérem azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, hogy imádkozzanak ezért a Küldetésért (&155.)

  1. június 8. vasárnap, 14:45

Gyermekem, meg szeretném kérni azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, hogy imádkozzanak ezért a Küldetésért. Szükség van Imáitokra, hogy ez a Munka védve legyen a gonosz minden álnok csapdájától és cselekedetétől, mely azok részéről érkezik, akik őt szolgálják és tisztelik. Még soha nem volt ennyire szükség Imáitokra, mint ebben az időben. A gonosz munkálkodása e Küldetés ellen nagyon erős, gyűlölete pedig egyre csak növekszik. Ha nem kéritek Istent, hogy oszlassa szét a gonosz gyűlöletét és az emberiségre gyakorolt hatását, akkor munkálkodásai sikerrel fognak járni, és elpusztítják azokat a lelkeket, akiknek egyetlen reményük az üdvösségre azok az Ajándékok lesznek, melyeket Isten ad gyermekeinek.

Arra kérlek benneteket, drága gyermekek, hogy imádkozzatok mindazokért, akik életüket Isten Hívásának és ennek a Küldetésnek szentelik. Ezt az imát Isten minden prófétájáért, látnokáért és szent szolgájáért kell imádkoznotok, hogy továbbra is szolgálják Őt, miközben Végső Szövetségét beteljesíti.

A Keresztes Imahadjárat 155. Imája: Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért

Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek a Védelméért intézünk Hozzád. Azokért imádkozzunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemeiket az Igazságra.

Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy szenvedésünk idején méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk. Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában mindannyiszor, amikor azért támadnak minket, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.

Szeretett gyermekeim, nektek minden nap be kell mutatnotok Imáitokat Fiamnak e Küldetés védelméért, a Sátán gyűlölete ellen. Ha ezt megteszitek, minden Áldást meg fogtok kapni. Azoknak mondom, akik megtehetik: kérlek benneteket, amilyen gyakran csak tehetitek, ajánljatok fel Szentmiséket Isten prófétájáért, az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriáért, és Isten minden szolgájáért, hogy Isten Irgalmából minden lélek örökre egyesüljön Istennel az Ő Királyságában. Ámen.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-arra-kerem-azokat-akik-kovetik-ezeket-az-uzeneteket-hogy-imadkozzanak-ezert

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/08

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-08

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)

Ezt a napot: 2014. június 4-ét az „Üdvösség Anyja” Ünnepének nyilvánítom.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)

  1. június 4. szerda, 14:13

Drága gyermekeim, egyedül csak Fiam, Jézus Krisztus adhat üdvösséget azoknak a lelkeknek, akik elfogadják Isteni Irgalmasságát.

Azonban az Üdvösség Érme egy rendkívüli Mennyei Ajándék, mely a világnak adatik Fiam azon nagy Szeretetének köszönhetően, amelyet Fiam Isten minden gyermeke iránt érez. Örök Atyám Parancsára, a nekem adott hatalom által ez az Érem lelkek milliárdjait fogja üdvösségre segíteni. Ez azért lehetséges, mert ha a lélek nyílt szívvel fogadja ezt az Érmet, akkor az megtérést fog eredményezni.

Társmegváltói szerepem, hogy segítsem Fiamat nagy Tervének megvalósításában, hogy mindenkit egyesítsen, és Örök Életet hozzon az emberiségnek, megállapítást nyert. Mivelhogy nekem, mint az Üdvösség Anyjának, minden hatalom megadatott arra, hogy összezúzzam a kígyó fejét, ez azt jelenti, hogy az ő hatalma gyorsan fog gyengülni. Ez az oka annak, amiért is ő, a gonosz, megveti ezt a Medált; és minden lelket, akiket ő megfertőz, arra fog felhasználni, hogy ocsmányságokat ordítsanak és harcoljanak a Medál ellen. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok minden alkalommal a gonosz lelket, és az elkövetkezendő években ezen a különleges napon különleges Kegyelmekért kell imádkoznotok hozzám, szeretett Édesanyátokhoz. Ezt a napot: 2014. június 4-ét az „Üdvösség Anyja” Ünnepének nyilvánítom. (Ezentúl), ezen a napon, amikor az alábbi imát imádkozzátok, közben fogok járni mindenegyes lélek nevében az Üdvösség Ajándékáért, különösen azok számára, akik nagy lelki sötétségben vannak.

A Keresztes Imahadjárat 154. Imája: Ima az Üdvösség Anyja ünnepére

Ó, Üdvösség Anyja, ma, ezen a napon, június 4-én, az Üdvösség Anyja Ünnepén, a következő lelkeket helyezem eléd: (a nevek felsorolása).

Kérlek, részesíts engem és mindazokat, akik tisztelnek téged, drága Édesanyám, és azokat is, akik szétosztják az Üdvösség Érmét, a védelem mindenféle formájában a gonosszal és mindazokkal szemben, akik elutasítják szeretett Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságát és mindazon Ajándékokat, amelyeket Ő örökségül hagy az emberiségre.

Imádkozz, drága Édesanyám, hogy minden léleknek megadassék az Örök Üdvösség Ajándéka. Ámen.

Gyermekek, gondoljatok arra, amit már mondtam nektek: mindig hívjatok Engem, Édesanyátokat, hogy a nagy szükség idején segítségetekre jöjjek. Én mindig közben fogok járni értetek, hogy békét és vigasztalást hozzak nektek azon igyekezetetekben, hogy közelebb kerüljetek Fiamhoz.

Ma, az „Üdvösség Anyja” Ünnepe lesz az utolsó ünnepnap, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek.

Örvendjetek most, mert minden angyal és szent egyesül azon lelkek miatt, akik most a gonosz elleni védelemben fognak részesülni, és akiknek sorsa Fiam Kezében fog nyugodni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-udvosseg-anyja-unnepe-az-utolso-unnepnap-lesz-amelyet-nekem-az-isten-anyjanak

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/06/04

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-06-04

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Üdvösségnek Drága Anyja, védj meg engem a Védelem Kegyelmével azon megtévesztésektől

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Jézus mindenben olyan volt, mint ti, a bűnt kivéve, mert az lehetetlen lett volna Számára (&146.)

  1. április 11. péntek, 15:22

Drága gyermekem, hét bukott angyal fogja támadni ezt a Küldetést, és megpróbálják majd rászedni Isten gyermekeit, hogy ne maradjanak hűek az Ő Maradék Hadseregéhez. Ők a Világosság angyalaiként fognak megjelenni azoknak, akiket megtévesztenek, holott ők egyáltalán nem azok.

A Sátán hatalma nagyon erős, és a világban való jelenléte nagyon is nyilvánvaló az által, hogy kiválasztja követőit, arra ösztönözvén őket, hogy az ő jelenlétével hivalkodjanak. Ő ezt a zenén keresztül teszi meg azokon a vallásokon keresztül, amelyek nem Fiamtól, Jézus Krisztustól valók, és azokon keresztül, akik az úgynevezett szent csoportok mögött nagyképűsködnek, és akik a fenevadat és annak földi uradalmát bálványozzák.

Gyermekek, nektek mindig Fiamat kell követnetek, megtartván mindazt, amit Ő a Földi Ideje során tanított. Az Ő Szent Igéje sérthetetlen, és ez minden, amit tudnotok kell, ha követni akarjátok az Ő Útját, amely az Örök Életre vezet. Nektek azon vágyatokra kell most összpontosítanotok, hogy elnyerjétek az Örök Életet, ezért úgy kell élnetek az életeteket, ahogyan azt Fiam mutatta nektek. Ne fogadjatok el soha semmit, ami kétségbe vonja az Ő Istenségét. Az az ember, aki Fiamról valótlanságokat mer állítani, nem rendelkezik a Szentlélek Ajándékával, és éppen ezért nem méltó arra, hogy meghatározza, ki az Én Fiam.

Az Én Fiam, a ti Isteni Megváltótok megalázta Önmagát, hogy emberré váljon. Amikor Ő megszületett, az Ige Testté lett, és így Jézus Krisztus ember volt, minden tekintetben. Jézus mindenben olyan volt, mint ti, a bűnt kivéve, mert az lehetetlen lett volna Számára. Isten Fia azért lett elküldve, hogy megváltsa az emberiséget, és megmentsen mindnyájatokat a haláltól, amely a sátáni szolgaságból származik. Az Ő Istensége Mindenható, Nagyszerű, Kifürkészhetetlen: az Ő Istenségét tagadni, Isten Hatalmának a megtagadását jelenti. Ha ezt megteszitek, akkor az ördög iránti hűségeteket nyilvánítjátok ki.

Gyermekek, nektek imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját, és hívnotok kell Engem, Édesanyátokat, hogy megvédjelek benneteket a megtévesztéstől, amelyeket azért fognak elétek helyezni, hogy Isten Hatalmának a megtagadására ösztönözzenek benneteket.

A Keresztes Imahadjárat 146. imája: Védelem a megtévesztés ellen

Üdvösségnek Drága Anyja, védj meg engem a Védelem Kegyelmével azon megtévesztésektől, amelyeket a Sátán hozott létre, hogy elpusztítsa a Keresztények hitét. Védelmezz minket Isten ellenségeivel szemben. Tarts minket biztonságban a hazugságoktól és az eretnekségtől, melyeket arra használnak fel, hogy meggyengítsék Fiad iránti szeretetünket. Nyisd meg szemünket a hazugságokkal, a megtévesztésekkel és minden olyan kísérlettel szemben, amelyekkel, ha találkozunk, arra ösztönözhetnek bennünket, hogy megtagadjuk az Igazságot. Ámen.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra, mely a nagy megtévesztésre figyelmeztet benneteket, és amely hamarosan Fiam földi Egyházára le fog ereszkedni.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-jezus-mindenben-olyan-volt-mint-ti-bunt-kiveve-mert-az-lehetetlen-lett-volna-szamara

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/04/11

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-04-11

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Ó, Üdvösség Anyja, védd meg ezt a Küldetést, mely Isten Ajándéka, hogy Örök Életet hozzon gyermekeinek, mindenütt a világon.

Gyümölcsoltó Boldogasszony, Annuntiatio Beatae Mariae Virginis, márc. 25

https://lexikon.katolikus.hu/G/Gy%C3%BCm%C3%B6lcsolt%C3%B3%20Boldogasszony.html

szeplotelen fogantatas

Immaculata Conceptio

https://lexikon.katolikus.hu/S/szepl%C5%91telen%20fogantat%C3%A1s.html

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Kérjetek Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség Küldetésének folytatásához, és megvédéséhez (&143.)

  1. március 25. kedd, 15:30

Drága gyermekeim, amikor Isten kiválasztott Engem, hogy az Ő Egyszülött Fiának Anyja legyek, így történt az, hogy életet adván a rég várt Messiásnak, dicsőíthettem Őt. Én akkor is csupán az Ő egyszerű, alázatos szolgálója voltam, és most is csak az vagyok.

Amikor Istent szolgáljátok, mindig emlékezzetek arra, hogy Isten Örök Üdvösségét hozó Tervében ti csak az Ő egyszerű szolgái vagytok. Az Isten-szolgálat megköveteli az alázat mély érzését. Ez más módon nem lehetséges. Ez a Küldetés, mely az utolsó Atyám jóváhagyott Tervében, hogy végső üdvösséget hozzon gyermekei számára, több millió lelket fog vonzani az Ő szolgálatára. Ők jönni fognak a Föld minden sarkából. Sokan nem lesznek tudatában elhivatottságuknak, míg csak el nem kezdik imádkozni a Keresztes Imahadjárat imáit. A Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozása által fog megtörténni, hogy a Szentlélek magával ragadja ezeket a lelkeket, és így készek lesznek hordozni Fiam Keresztjét.

Ha ti valóban a Fiamat szolgáljátok, és a segítségére jöttök, hogy Ő üdvösséget hozhasson minden bűnös számára, akkor nektek el kell fogadnotok a Kereszt súlyát. Amikor a Fiamat szolgáljátok, és később mégis zokon veszitek a szenvedést, amelyet az magával hoz, akkor ti ezzel azt a korlátot töritek el, amely a gonosztól véd meg benneteket. A Sátán sohasem fogja azokat háborgatni, akik hamis látnokokat követnek, vagy azok követőit, mert tudja, hogy ők nem teremnek gyümölcsöt. Azonban a hiteles küldetés esetében a sátán szigorú kegyetlenséggel támad. A gyenge lelkeket viszont, akiket a gőg bűne magával ragadott, arra fogja felhasználni, hogy megtámadják Fiam igaz tanítványait. Azoknak mondom, akik válaszolnak nekem, az Üdvösség Anyjának: a sátán gyűlölete akkor lesz a legnyilvánvalóbb, amikor az Üdvösség Érmém mindenki számára hozzáférhető lesz az egész világon.

Az Üdvösség Érme a lelkek milliárdjait fogja megtéríteni, és éppen ezért a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni annak érdekében, hogy megállítsa azt. Az ilyen támadásokon keresztül látni fogjátok a puszta mérget, mely a gonoszból és minden ügynökéből áradni fog, mert ő nem akarja, hogy ezt az Érmet Isten gyermekei megkapják. Gyermekek, nem szabad soha meghajolnotok a nyomás vagy a gonoszság előtt, mely azokból árad, akik elszakadtak Fiamtól. Ha ezt megteszitek, akkor megadjátok magatokat a Sátánnak. Ehelyett kérnetek kell Engem, szeretett Édesanyátokat, hogy adjak nektek erőt az Üdvösség Küldetésének folytatásához és megvédéséhez, az Angyali Üdvözlet ezen évfordulóján.

Imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját: Védelmezzük az Üdvösség Küldetését

Ó, Üdvösség Anyja, védd meg ezt a Küldetést, mely Isten Ajándéka, hogy Örök Életet hozzon gyermekeinek, mindenütt a világon. Kérlek, járj közben a mi nevünkben szeretett Fiad, Jézus Krisztusnál, hogy megadja nekünk a bátorságot kötelességeink elvégzésére; hogy mindenkor szolgáljuk Istent, különösképpen akkor, amikor azért szenvednünk kell. Segítsd ezt a Küldetést, hogy lelkek milliárdjai térjenek meg Isteni Akaratának megfelelően, a kőszívűeket pedig alakítsd át Fiad szerető szolgáivá. Add meg nekünk az erőt, hogy mindnyájan – akik ebben a Küldetésben Jézust szolgáljuk – legyőzzük a gyűlöletet és a Kereszt üldözését, és hogy nagylelkűen fogadjuk a velejáró szenvedést, teljesen elfogadva mindazt, aminek még meg kell történnie. Ámen.

Kedves gyermekeim, ne engedjétek, hogy a félelem Isten szolgálatában utatokat állja Igéjének hirdetésében. A félelem a sátántól jön, nem pedig Istentől. A bátorság és az erő, alázattal ötvözve, és az Isten Akaratához való ragaszkodás vágya csak Istentől jöhet.

Hálát adok ma Atyámnak, a Legmagasságosabb Istennek, az Angyali Üdvözlet ezen évfordulóján a világnak adott Ajándékáért,  amikor arra kért engem, hogy méhemben hordjam az Ő szeretett Fiát annak érdekében, hogy megváltsa a emberiséget, és örök Királyságába vigye a világot.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-kerjetek-engem-szeretett-edesanyatokat-hogy-adjak-nektek-erot-az-udvosseg

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/03/25

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-03-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Kérlek, szenteljetek figyelmet Nekem, ebben az időben ezt az imát imádkozva, hogy megvédjen benneteket a gyűlölettől.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Szeretet, és csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. (& 138.)

  1. február 27. csütörtök, 14:48

Gyermekem, nagy a gyűlölet az Üdvösségnek e Küldetésével szemben, mivel a gonosz egyetlen lelket sem akar elveszíteni Isten javára. Amikor Isten egy prófétáján keresztül megszólal, az a Pokolban nagy felháborodást vált ki. Ilyen körülmények között a gonosz minden erőfeszítést megtesz, hogy Isten Szavát elhallgattassa. Ő, a Sátán, mindent meg fog tenni, ami csak lehetséges, hogy ellenszenvet támasszon az emberekben minden olyan dologgal szemben, ami megmenthetné az emberek lelkét.

Ő addig fogja a gyűlöletet terjeszteni, amíg azok a lelkek, akik eltelnek gyűlöletével, önként az ő ügynökeivé nem válnak, és el nem veszítik cselekedeteik fölötti uralmukat. Eltelve az ő felháborodásával, lehetetlennek fogják találni, hogy szívükben szeretetet érezzenek azok iránt, akiket ők ellenségeiknek vélnek. Aztán elkezdik gyűlölni saját magukat is, és egyre többet vétkeznek Isten ellen, emiatt borzalmas lelki gyötrelemmel fognak eltelni. Végül, amikor az ilyenfajta gyűlölet hatalmába keríti a lelkeket, akkor ők már nem lesznek képesek megszabadulni a Sátántól. Sok imára van szükség az ilyen lelkekért. Amikor egy lélek káromolja Isten Igéjét, akkor ők a fenevad elleni küzdelemmel fognak szembesülni, mely olyan kegyetlen lesz, hogy az lehetetlenné teszi majd számukra, hogy kiszabadítsák magukat az ő hatalmából. Az Isten elleni átkozódásuk önmaguk átka lesz, és ebben a szakaszban már semmit sem lehet tenni értük.

Azok a lelkek, akik tele vannak gyűlölettel, nem Isten szavát beszélik, mert az lehetetlen. A gyűlölet sosem fog azok ajkáról ömleni, akik igazán szeretik Istent. Nektek soha nem szabad alábecsülnötök a Sátán hatalmát, mert ő minden lelket tőrbe tud csalni, független attól, hogy azok mennyire jók. Eleinte ő, a gonosz, nagyon meggyőző lesz, amikor hazugságaival tölti el áldozatait. Ő még azt a lelki érzést is felkelti majd bennük, hogy Én, az Isten Anyja vagyok az, aki a lélekkel értekezik. A lélek Isten iránti szeretetét arra fogja felhasználni, hogy a felháborodás egyfajta érzését csepegtesse belé, amit a lélek egy gonosz tett, cselekedet vagy szó által fog kifejezésre juttatni. Néha olyan lelkeket csal tőrbe, akik Isten hűséges szolgái lehetnének. De ha a lélek egyszer is megengedi, hogy a gonosz a gyűlölet bármilyen formájával eltöltse, akkor az a nő vagy férfi lehetetlennek fogja találni, hogy megszabaduljon tőle. Csak az imádság, a vezeklés nagy cselekedetei, és az alázat űzheti el tőle. Egy idő múlva a lélek tudni fogja, hogy valami nyugtalanítja őt, amikor a harag, a rossz közérzet, a szorongás és a békesség teljes hiánya hatalmába keríti a lelket. A gonosz addig nem nyugszik, míg végül a lélek Isten ellen nem fordul, és káromolja Őt.

Gyermekek, nektek sosem szabad kapcsolatba kerülnötök azokkal, akik Isten Tökéletességét illetően kétségeket helyeznek lelketekbe. Ha olyanokkal kerültök kapcsolatba, akik átkozzák Istent, akkor megfertőződtök. Ha megfertőződtök, akkor olyan gyűlölettel fogtok eltelni, amilyet azelőtt még sohasem éreztetek. Akkor nagy szükségetek lesz a segítségre és a beavatkozásra, mielőtt méltók lennétek arra, hogy újra megálljatok Isten Jelenlétében.

Hagyjátok figyelmen kívül a gyűlölet minden formáját, mert az soha nem jöhet Istentől. Csak egyetlen forrás létezik, amelyből gyűlölet fejlődik ki: és ez a Sátán. Ha kapcsolatba kerültök vele és mindazokkal, akiket ő eltölt gyűlölettel, akkor ez a méreg beárad a lelketekbe. Kerüljétek ezt a helyzetet. Maradjatok csendben. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akik másokat gyűlölnek. Imádkoznotok kell Szent Rózsafüzéremet, hogy védve legyetek az ilyen kísértésektől.

Azért figyelmeztetlek benneteket ezekre a dolgokra, mert a Sátán ereje nagyon erős ebben az időben, miközben megpróbálja világszerte ellopni azok lelkét, akik hisznek Fiamban, Jézus Krisztusban, és azokét, akik hűségesek Hozzám, az Ő szeretet Édesanyjához. Kérlek, szenteljetek figyelmet Nekem, ebben az időben ezt az imát imádkozva, hogy megvédjen benneteket a gyűlölettől.

A Keresztes Imahadjárat 138. imája: Védelem a gyűlölettel szemben

„Ó, Üdvösség Anyja, védj meg engem a gyűlölet minden formájától. Segíts nekem csendben maradnom, amikor gyűlölettel kell szembenéznem. Tarts erősen engem a Jézus Krisztus iránti hűségemben, amikor a leggyengébb vagyok. Tégy pecsétet az ajkamra. Segíts nekem, hogy hátat fordítsak azoknak, akik olyan szavakat mondanak nekem, amelyek tagadják Fiad Tanításait, és azoknak is, akik a hitem miatt kigúnyolnak engem. Imádkozz ezekért a lelkekért, drága Édesanyám, hogy mondjanak ellene a Sátánnak, és hogy érezzék a lelkükben szereteted békéjét és a Szentlélek Uralmát. Ámen.”

Szeretet, csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. Nincs középút. Ti vagy a Fiammal vagytok, vagy ellene.

Szeretet Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-szeretet-es-csak-szeretet-jon-istentol-gyulolet-csak-satantol-jon-nincs-kozte-semmi

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/02/27

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-02-27

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én még egyszer meg fogok jelenni minden „Mária Grottónál”

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: Ezek a jelenések ez év Tavaszán fognak elkezdődni, Fiam utasítása szerint

  1. január 24. péntek, 20:05

Drága gyermekem, tedd ismertté, hogy Én még egyszer meg fogok jelenni minden „Mária Grottónál”, amelyeket Fiam Egyháza az évszázadok során már elismert.

Ismertté fogom tenni Magam a Szent helyeken, melyek magukba fogják foglalni Lourdot, Fatimát, La Salette –et és Guadalupét. Garabandálban is meg fogok jelenni. Ezek a jelenések ez év Tavaszán fognak elkezdődni, Fiam utasítása szerint.

A kiválasztott lelkek a Nappal a fejem mögött fognak látni Engem. Tizenkét csillag fogja körülvenni, és körül szőni a fejemre helyezett töviskoronát – amit Fiam viselt Keresztre feszítése során – mint egy jel, hogy mindenki kövesse a példámat. Az Én szerepem, hogy Isten minden gyermekét az Igazság Útján vezessem, és hogy Fiamhoz vigyem őket.

Amikor ezek a jelenések kezdetüket veszik, semmi kétség nem lesz afelől – különösen azok között nem, akik tisztelnek Engem –, hogy Én az Igazságot mondom, amikor azt hangoztatom, hogy hamarosan az utolsó út az Igazság Könyvén keresztül fog Fiamhoz vezetni benneteket.

Ha követtek Engem, Édesanyátokat, akkor kézen foglak és Fiamhoz vezetlek majd benneteket. Fiam sok csodát ígért, hogy ezáltal megnyissa a szemeteket azokra a próféciákra, amelyeket az Én Küldetésem által adott a világnak. Sokan nem fogadják el, hogy Én ezeken a különleges helyeken megjelentem, és elutasítják azon jelentőségét, amelyet ez a lelkek üdvösségére gyakorol.

Amikor Én utoljára még ezeken a helyeken megjelenek, és az Üdvösség Anyjaként mutatkozom be, akkor tudni fogjátok, hogy ez az Én utolsó Küldetésem; és hogy minden jelenés ehhez az utolsó jelenéshez vezet, hogy Üdvösséget hozzon a világnak, mely minden egyes személyt a születésétől fogva megillet.

Örüljetek, mert ezek a napok már közel vannak, és amikor ezekről a dolgokról hallotok, akkor tudnotok kell, hogy ezek a próféciák, amikor beteljesülnek, csakis Tőlem jöhetnek, szeretett Édesanyátoktól, az Üdvösség Anyjától, Isten Anyjától.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-ezek-jelenesek-ez-ev-tavaszan-fognak-elkezdodni-fiam-utasitasa-szerint

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2024/01/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-01-23

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek el most az Üdvösség Kilencedét (&130.)

  1. december 1. vasárnap, 16:12

Gyermekem, Én vagyok a napba öltözött Asszony, a Nap Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van.

Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja – miként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára – azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, melyek az Ítélet Napján fognak kialakulni.

Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe. Ők egyesülvén Fiammal, egyként fognak csatlakozni egymáshoz, és egy tökéletes testben és lélekben fognak új életre kelni, mint ahogy az akkor volt, amikor Fiam feltámadt a halálból. A tökéletességnek ez az állapota Isten legnagyobb Ajándéka, és azt bizonyítja, hogy Ő mennyire Irgalmas. Ez az az üdvösség, amelyet Fiam megígért, amikor elszenvedte Haláltusáját a Kereszten. És mivel Ő nagyon szereti az emberiséget, meg szeretne menteni minden egyes lelket, különösen azokat, akik elvesznek Számára.

Most mindnyájatok számára adok egy különleges Ajándékot, amelyet Fiam megáldott, hogy minden lélek megmenekülhessen a Pokol tűzétől, és megkaphassa az üdvösséget. Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek el most az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Ezt az imát kell mondanotok a hét mindegyesen napján:

A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede

Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát.

Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.

Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják Őt, megbántják, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.

Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre. Ámen.

Az ígéretem, hogy segítem Fiamnak, Jézus Krisztusnak az emberiség számára készített tervét, azt jelenti, hogy egyesítelek mindnyájatokat – akik felismeritek szerepemet, mint Minden Kegyelem Közvetítőjét és Társmegváltót –, hogy az egész világ egyként egyesülhessen egységben Jézus Krisztussal, Üdvözítőtökkel és Megváltótokkal.

Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-arra-kerlek-benneteket-hogy-kezdjetek-el-most-az-udvosseg-kilencedet-130

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/01

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-01

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

a Mennyország Királynője, a Föld Királynője, az Üdvösség Anyja.

Igazság Könyve:

Ez az Én Könyvem. Az Én Szavam. Az Én Ígéretem.

  1. augusztus 15. 01:00

Drága, szeretett leányom, erről a legfontosabb napról beszélek veled, amelyet Könyvem kiadására választottam a világ számára.

Ez a nap szeretett Édesanyám, a Mennyország Királynője, a Föld Királynője, az Üdvösség Anyja Mennybemenetelének a napja.

Nem véletlen, hogy az Igazság Könyve ezen a napon lesz hozzáférhető, mert Édesanyám maga az Üdvösség Anyja. A Könyv azért van, hogy segítsen megmenteni minden ember lelkét.

Édesanyám fontos szerepet játszik az emberiség megmentésében.

Ő a Társmegváltó, a Kegyelmek Közvetítője és a Szószóló. Ez azt jelenti, hogy azért lett Áldott Édesanyám kiválasztva Isten által, hogy az Üdvösség végső tervében segítsen Nekem, Fiának.

Az Ő szerepét nem értik ebben a fontos időszakban.

Megszülte az emberiség Megváltóját, és az Üdvösség ajándékát hozta a világba az Ő „Igenével” (beleegyezésével), hogy az Én Édesanyám legyen.

Ő most Isten valamennyi gyermekének az Édesanyja, és megkapta azt a hatalmat, hogy eltapossa a Sátánt, miközben Én arra készülök, hogy megmentsem az emberi nemet a Sátán azon gonosz tervétől, hogy megtévessze Isten gyermekeit.

Az Igazság Könyve nem csupán egy könyv. Ez a Könyv az Én Szavam, megannyi jövendölés első része az emberiség megtérítésében.

Bár ennek megvalósítása, leányom, talán nehéznek tűnik számodra az eléd helyezett oly sok akadállyal együtt, de biztosítalak, leányom, hogy ez a Mennyország védelme alatt áll.

Ez az Én Könyvem. Az Én Szavam. Az Én Ígéretem.

Amikor azt mondtam, hogy újra vissza fogok térni, akkor azt úgy is értettem, hogy újra visszatérek.

Amikor az első alkalommal jöttem a világba, Isten, Örök Atyám előre felkészítette gyermekeit prófétái által.

Sokan meghallgatták. Sokan pedig nem.

Bárhogyan is, később a világ nem mulasztotta el, hogy megértse az Igazságot. Ők tudták, és megértették a Kereszten való Kínszenvedésem értelmét, és azt a szabadságot, amelyet e szenvedés a világnak adott, hogy megkaphassa az Örök Üdvösség Ajándékát.

Ugyanez történik most is. A világ most Második Eljövetelem felkészítése alatt áll. Éppen most.

Isten Szent Szava most kerül átadásra az emberiség számára, mint egy nagy Ajándék, ezeken az üzeneteken keresztül.

Sokan meghallgatják. Sokan pedig nem.

Egy dolog nyilvánvaló: Csak kevesen lesznek, akik nem fognak tudni róla.

Ők vagy elfogadják Szavamat, úgy, ahogyan az nekik adatik, vagy nem.

Én beteljesítettem Atyám Ígéretét.

Atyám azt ígérte a világnak, hogy ebben az időben majd az Igazság Könyvét adja neki.

Sokan fogják az Igazságot befogadni és elfogadni. Mások túl keserűnek fogják találni az Igazságot ahhoz, hogy megbirkózzanak vele, és hazugságnak fogják azt tartani.

Tudassátok velük, hogy a Szövetség be fog teljesedni, akárcsak mint ezek az Üzenetek.

Senki sem fogja megakadályozni, hogy az Igazság kinyilatkoztatásra kerüljön a világ számára, függetlenül attól, hogy mennyire érvel Szent Szavam ellen.

A próféciák, amelyeket a Jelenések Könyve tartalmaz, a szemetek előtt teljesülnek be.

Egy ember sem érti a Jelenések Könyvének teljes értelmét, mert annak tartalma nem volt érthetően kinyilatkoztatva a világ számára, mivel azok csak irányelvek.

Most, amikor Én, az Isten Báránya eljövök, hogy felnyissam a pecséteket, kevesen fogják elfogadni azt.

Miért?

Ha hisztek Bennem, és ezekben az üzenetekben, akkor miért tagadjátok az Igazságot most, amikor azt nektek átadják?

Ha elmulasztjátok elfogadni az Igazságot, amelyet a Hamis Prófétáról, az Antikrisztusról adnak nektek, és ha más próféciákat sem fogadtok el, ez azt jelenti, hogy nem engeditek meg Nekem, hogy vezesselek benneteket a lelkek megmentésében.

Csak az Igazság követése által lehettek biztonságban.

Emlékezzetek arra, hogy egyedül csak az igazság szabadít meg benneteket azoktól a hazugságoktól, amelyek a Sátán által lepték el az emberiséget.

Nektek folyamatosan hívnotok kell Édesanyámat, hogy vezessen Hozzám benneteket, és hogy védve legyetek azokkal a hazugságokkal szemben, amelyeket a Sátán azért fog felhasználni, hogy a Második Eljövetelem előtti utolsó Szent Szavamtól távol tartson benneteket.

Menjetek békével és szeretettel. Én most Szent Vérem védelme alatt egyesítelek mindnyájatokat.

Örvendek válaszotoknak, szeretett Tanítványaim, és a hitetekre hagyatkozom, hogy segítetek Nekem ebben a különleges küldetésben.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ez-az-en-konyvem-az-en-szavam-az-en-igeretem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/08/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Szűz Mária: Az Üdvösség Anyjaként, mivel ez az utolsó Mennyei címem, engedjétek, hogy segítsek nektek.

Igazság Könyve:

Szűz Mária: Az Üdvösség Anyjaként, mivel ez az utolsó Mennyei címem, engedjétek, hogy segítsek nektek

  1. július 23., hétfő, 4:36

Gyermekem, a siralom völgye, amelyet már sokszor megjövendöltek, oly sokféle módon árasztja el a nemzeteket.

Mégsem hallgattak a figyelmeztetésekre, melyeket a látnokoknak adtam az évszázadok során.

Néhányan azok közül, akik ismerik az Úr ígéreteit, aki azt mondta, hogy újra eljön uralkodni a vég nélküli világba, fel tudják ismerni a jeleket.

A legtöbb ember ezeket nem fogja felismerni, mert nem ismerik az Evangéliumokat.

Gyermekek, ez az idő nagyon nehéz, és zavarba ejtő. Én, a ti szeretett Édesanyátok, védelmet ajánlok nektek a Sátán ellen, ha csak megkérnétek Engem.

Nekem megadták a hatalmat, hogy eltapossam őt. Ha a segítségemért folyamodtok, Én enyhíteni tudom gyötrelmeiteket.

Gyermekem, az ő befolyása közületek sokak számára világos lett, azoknak, akik kinyitották a szemüket.

Az ő gonoszsága Isten sok gyermekében megnyilvánult.

A gyilkosságok, a szívtelen öldöklések, háborúk, kapzsiság, üldöztetés, erkölcstelenség és féktelen bűnök mindnyájatok számára láthatóak, és ezek közül mindegyik megszegi Isten Tízparancsolatát, amelyet Mózes jegyzett fel.

Nektek, akiknek kevés hitetek van, és azt mondjátok, hogy „mit számít ez”, ismernetek kell azokat a károkat, amelyeket a Sátán a lelketeknek okoz.

Ő olyan, mint egy betegség, amelyet nehéz meggyógyítani. Ha egyszer az elkap benneteket, akkor az más betegségekhez vezet, még rosszabbakhoz, mint az első volt, úgy, hogy egy gyógymód már nem lesz elég.

Ő olyan gyorsan mérgezi meg a lelket, az elmét és a testet, hogy ettől nagyon nehéz önmagatokat megszabadítanotok.

Gyerekek, ti nem tudjátok felfogni, hogy ő milyen hatalommal rendelkezik, és milyen bosszúálló. Mihelyt ő egy lelket megfertőzött, nem fogja magára hagyni, így a szóban forgó lélek csaknem elveszíti a józan eszét.

Egyes esetekben ezek a lelkek már nem ellenőrzik saját érzéseiket.

Mint Isten minden gyermekének Anyja, megvan a hatalmam arra, hogy segítsek megmenteni a lelketeket.

Az Üdvösség Anyjaként, mivel ez az utolsó Mennyei címem, engedjétek, hogy segítsek nektek.

Nektek Szent Rózsafüzéremet naponta kell imádkoznotok a védelemért, és a Sátán békén fog hagyni benneteket és szeretteiteket.

Soha ne becsüljétek le ezt az imát, mert amint imádkozzátok, rögtön csökken a Sátán hatalma.

Gyerekek, Isten hatalmát azok öröklik, akik Fiamat, Jézust hívják, hogy erőt adjon nekik átélni ezeket az időket. Ezt nem adhatják nektek, ha ti nem kéritek.

Íme, a következő imája a Keresztes Imahadjáratnak, amelyet imádkoznotok kell, hogy védelmet keressetek a Sátán ellen.

A Keresztes Imahadjárat 68. imája: Védj meg Engem a Sátán befolyásától

„Isten Anyja, Üdvösség Anyja, boríts be engem Legszentebb Palástoddal, és védd meg családomat a Sátán és az ő bukott angyalainak a befolyásától. Segíts nekem, hogy mindenkor bízni tudjak szeretett Fiad, Jézus Krisztus Isteni Irgalmasságában. Tartsd életben az Iránta való szeretetemet, és soha ne engedd, hogy eltévelyegjek Tanításai Igazságától, független attól, hogy mennyi kísértést állítanak elém. Ámen.”

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a gonosz elleni védelemért mindig, mert ő szörnyű fájdalmat, kárt és nyomorúságot okoz az életetekben.

Ha nem kéritek, nem kaphatjátok meg ezeket a kegyelmeket.

Mindenkor bízzatok Bennem, Édesanyátokban, mert az Én szerepem az, hogy segítsek Fiamnak megmenteni Isten minden gyermekének a lelkét.

Szerető Édesanyátok,

A Föld Királynője,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-az-udvosseg-anyjakent-mivel-ez-az-utolso-mennyei-cimem-engedjetek-hogy-segitsek-nektek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/07/23

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-07-23