Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is.

Igazság Könyve:

Üdvösség Anyja: arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek el most az Üdvösség Kilencedét (&130.)

  1. december 1. vasárnap, 16:12

 

Gyermekem, Én vagyok a napba öltözött Asszony, a Nap Isten Fényét jelképezi a világban. Nap nélkül nincs Világosság. Világosság nélkül nincs Élet. Isten nélkül csak a halál van.

Az Én szerepem, mint az Üdvösség Anyja – miként segítek Fiamnak ebben a végső Küldetésében, végső Tervében, hogy beteljesedjen Atyja végső Szövetsége, hogy Üdvösséget hozzon minden lélek számára – azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy elhozzam Neki azokat a lelkeket, akikre Ő annyira vágyik. Szeretném, ha ismertté válna, hogy Én nemcsak a Mennyország Királynőjévé lettem kinevezve, hanem Izrael tizenkét törzsének a Királynőjévé is. Tizenkét nemzet fog az Új Jeruzsálemben uralkodni. Tizenkét csillag van a koronámon, melyeket szeretett Fiam, Jézus Krisztus, helyezett a fejemre Megkoronázásom alkalmából, mintegy utalásként erre a próféciára. A tizenkét csillag mindegyike a tizenkét nemzetet jelképezi, melyek az Ítélet Napján fognak kialakulni.

Minden lélek, beleértve azokat is, akik fel fognak támadni a halálból, valamint azok, akik a mai világban élnek és Isten Fényében maradnak, át fognak menni az Új Égbe és az Új Földbe. Ők egyesülvén Fiammal, egyként fognak csatlakozni egymáshoz, és egy tökéletes testben és lélekben fognak új életre kelni, mint ahogy az akkor volt, amikor Fiam feltámadt a halálból. A tökéletességnek ez az állapota Isten legnagyobb Ajándéka, és azt bizonyítja, hogy Ő mennyire Irgalmas. Ez az az üdvösség, amelyet Fiam megígért, amikor elszenvedte Haláltusáját a Kereszten. És mivel Ő nagyon szereti az emberiséget, meg szeretne menteni minden egyes lelket, különösen azokat, akik elvesznek Számára.

Most mindnyájatok számára adok egy különleges Ajándékot, amelyet Fiam megáldott, hogy minden lélek megmenekülhessen a Pokol tűzétől, és megkaphassa az üdvösséget. Fiam azt szeretné, ha minden lélek megmenekülne, független attól, hogy mennyire súlyosak a bűneik. Arra kérlek benneteket, hogy kezdjétek el most az Üdvösség Kilencedét. Nektek azt most azonnal el kell kezdenetek, és folytatnotok kell egészen az idők végéig, ahogyan arra utasítalak benneteket. Ezt az imát egy naptári hónap hét egymást követő napján kell imádkoznotok, kezdve a hétfővel, a reggeli órákban. A hétnek minden egyes napján háromszor kell azt elimádkoznotok, és e napok valamelyikén, böjtölnötök is kell. Az a kérés felétek, hogy azon a napon, amelyiken böjtöltök, csak egy főétkezést tartsatok, és a másik két alkalommal csak kenyeret és vizet vegyetek magatokhoz.

Ezt az imát kell mondanotok a hét mindegyesen napján:

A keresztes Imahadjárat 130. imája: Az Üdvösség Keresztes Imahadjárat Kilencede

Szeretett Édesanyám, Üdvösség Anyja, kérlek, hogy Fiad, Jézus Krisztus Irgalma által nyerd el minden lélek számára az örök üdvösség Ajándékát.

Kérlek, hogy közbenjárásod által imádkozz, hogy minden lélek kiszabaduljon a Sátán rabszolgaságából.

Kérd Fiadat, hogy mutasson Irgalmat és megbocsátást azon lelkek iránt, akik közönyükkel elutasítják Őt, megbántják, és akik hamis tanokat és isteneket imádnak.

Esedezve kérünk, drága Édesanyánk, hogy könyörögj azon Kegyelmekért, amelyek megnyitják a szívüket azoknak a lelkeknek, akiknek a leginkább szükségük van a segítségedre. Ámen.

Az ígéretem, hogy segítem Fiamnak, Jézus Krisztusnak az emberiség számára készített tervét, azt jelenti, hogy egyesítelek mindnyájatokat – akik felismeritek szerepemet, mint Minden Kegyelem Közvetítőjét és Társmegváltót –, hogy az egész világ egyként egyesülhessen egységben Jézus Krisztussal, Üdvözítőtökkel és Megváltótokkal.

Menjetek békével. Én mindig imádkozni fogok értetek, drága gyermekek, és válaszolni fogok mindig hívásotokra, hogy az emberiség megváltassék Isten Szemében.

 

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-arra-kerlek-benneteket-hogy-kezdjetek-el-most-az-udvosseg-kilencedet-130

 

 

 

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

 

 

 

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

 

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/12/01

 

 

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-12-01

 

 

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat