Címke: türelem

Így fog folytatódni az Én Utazásom addig a Napig, amíg újból El nem jövök.

Igazság Könyve:


2014. augusztus 2. szombat, 10:16

Drága szeretett leányom, az Én követésemet, ezen az utolsó utazáson, hogy Atyám Szövetségét beteljesítsem, egy hegyre felkapaszkodó hegymászócsoporthoz lehet hasonlítani. Tudnotok kell, hogy ez egy magas hegy, egy kemény terep, mely tele van akadályokkal, ami problémát jelenthet még a legtapasztaltabb hegymászó számára is, hiszen minden szinten és sarkon meglepő és váratlan fordulatokat sorakoztathat fel. Azok, akik bíznak abban, amit mondok, és akik nyílt és készséges szívvel követnek Engem, könnyebbnek fogják találni ezt az utazást, mint mások. Azonban sokan, az utazás elején nagyon magabiztosak, lehet, hogy túl gyorsan mennek, és nagyokat ugranak, hogy megpróbálják megmászni a csúcsot. Ezek azok az emberek, akik nagyot fognak esni, és a hegy aljáig való leereszkedésük a legfájdalmasabb lesz.

Mások, akik nem tapasztalt hegymászók, de követik a világos utasításokat, amelyeket Az ad nekik, Aki vezeti őket, a legtöbb esetben elsőként érnek fel a csúcsra. Bizalmuk, türelmük és az akaratuk, hogy a csúcsot mindenáron elérjék, nagy energiát és lelkesedést fog biztosítani számukra, ami fenntartja majd őket a csúcsra való felkapaszkodás során. Azok, akik nem állnak meg rendszeresen inni, hogy oltsák szomjukat, kiszáradnak, akik pedig elfelejtenek élelmet vinni magukkal, megfogyatkoznak erejükben.

Ennek az utazásnak minden lépése új kihívásokat hoz magával, veszélyes kanyarokat és szinte megmászhatatlannak tűnő sziklákat.

Egy nagyon erős, ép elmével és testtel rendelkező ember szükségeltetik ahhoz, hogy a csúcsra való felkapaszkodás vonalán maradjon.

Ők zaklatottnak fogják érezni magukat azoknak köszönhetően, akik elveszítették hitüket azon képességükben, hogy a hegyre vezető utat megtegyék, és ezek folyamatosan azzal fognak próbálkozni, hogy elvonják őket feladatuktól.

Aztán lesznek olyanok, akik féltékenyek lesznek azokra, akik nagy lépéseket tesznek előre, csapdákat és más akadályokat helyezvén eléjük, megpróbálják elgáncsolni a hegymászókat, hogy lelassítsák őket. Ezek a kiábrándult és féltékeny lelkek, minden tőlük telhetőt meg fognak tenni, hogy megakadályozzák a csúcs elérésében a határozott és elszánt hegymászókat. Hazugságokat fognak kitalálni, hogy megpróbálják megállítani őket útjaikon, arról győzvén meg őket, hogy félelmükben a nagy veszélyek miatt megfutamodjanak, amelyeknek talán ki lesznek téve.

Azt fogják mondani nekik, hogy a hegymászók vezetője alkalmatlan arra, hogy felvigye őket a csúcsra, és emiatt nagy veszélynek lesznek kitéve, ha olyan ostobák, hogy folytatják útjukat, amely – mint mondani fogják – egy veszélyes és fáradságos út.

És így fog folytatódni az Én Utazásom addig a Napig, amíg újból El nem jövök. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak, a Hozzám hűségesnek maradók. Egyesek elhívatottak, és követnek Engem. Aztán pedig elárulnak. Az Irántam való gyűlöletük az összes közül a legrosszabb, mert ők azok, akik lelkeket hoztak Nekem ezen az úton, amely az Üdvösség felé vezet. De amikor megadják magukat a Sátán kísértésének, aki szörnyű hazugságokat ültet a lelkükbe, ők lesznek azok, akik majd elszakítják Tőlem a lelkeket.

Csak az alázatos, gyengéd szívű lelkek fogják sikeresen elérni a hegycsúcsot, akik minden rosszindulattól, büszkeségtől és önteltségtől mentesek. Amikor az a nap elérkezik, azok, akik eltávolodtak Tőlem, és akik elárultak Engem, nem fognak olyan helyet találni, ahová mehetnének, mert a hegyre felvezető út már nem lesz többé.

Jézusotok”

 

 
 
 
 
—–
Római katolikus:
2019-08-0317. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Mózes harmadik könyvéből
Az örvendetes évben, vagyis a jubileumi esztendőben mindenki visszakapja eredeti birtokát.
A Sínai-hegyen így szólt Mózeshez az Úr:
Számlálj hét évhetet, azaz hétszer hét esztendőt, tehát negyvenkilenc évet. Ennek az évnek hetedik hónapjában a tizedik napon, az engesztelés napján, fúvasd meg a harsonákat az egész országban! Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt! Hirdessetek szabadulást lakóhelyetek minden lakójának, mert örvendetes esztendő ez. Kapja vissza mindenki a birtokát, és térjen vissza ki-ki saját családjához! Ez az ötvenedik esztendő legyen számotokra jubileumi év!
Ebben az évben ne vessetek! Ami a szántóföldeteken magától terem, le ne arassátok; a meg nem metszett szőlőtőkék termését be ne takarítsátok! Így szenteljétek meg az örvendetes esztendőt, és azt egyétek, amit a mezőn találtok!
Az örvendetes esztendőben kapja vissza mindenki a maga birtokát! Ha eladsz valamit honfitársadnak, vagy veszel valamit tőle, egymást be ne csapjátok! Az örvendetes esztendőt követő évek száma szerint vásárolj felebarátodtól, ő pedig a termés éveinek száma szerint adjon el neked! Minél több esztendő van még hátra a következő örvendetes esztendőig, annál nagyobb legyen az ár; és minél kevesebb van hátra, annál olcsóbb legyen a vételár, mert csak a termésidőt adja el neked.
Meg ne csaljátok honfitársaitokat! Mindenki félje az Urat; mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek!”
Ez az Isten igéje.
Lev 25,1.8-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek! (4. vers. – 5. tónus)
Előénekes: Könyörüljön rajtunk az Isten és áldjon meg minket, * ragyogtassa fel arcát fölöttünk,
hogy megismerjék a földön utadat, * és üdvösségedet az összes nemzetek.
Hívek: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek!
E: Örvendjenek és ujjongjanak a nemzetek, † mert igazságosan ítéled a népeket, * és te vezérled őket a földön.
H: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek!
E: Földünk megadta gyümölcsét, * a mi Istenünk megáldott minket.
Áldjon meg minket az Isten, * félve tisztelje őt a föld minden határa.
H: Magasztaljanak téged a népek, Istenünk, * magasztaljanak téged az összes nemzetek!
Zsolt 66,2-3.5.7-8

ALLELUJA
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,10 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Keresztelő János vértanúsága.
Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.”
Heródes ugyanis annak idején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki fivérének, Fülöpnek a felesége volt. János ugyanis figyelmeztette: „Nem szabad őt feleségül venned!” Heródes emiatt ki akarta végeztetni Jánost, de félt a néptől, mert prófétának tartották őt.
Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás leánya a vendégek előtt táncolt. Ez nagyon megtetszett Heródesnek, ezért esküvel ígérte, hogy bármit is kér, megadja neki. A leány, mivel anyja már előre kioktatta, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” Erre a király elszomorodott, de esküje és a jelenlevő vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda neki (Keresztelő János fejét).
Erre elküldvén lefejeztette Jánost a börtönben. Fejét elhozták egy tálon, és odaadták a leánynak; ő meg elvitte anyjának.
Akkor János tanítványai eljöttek, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd felkeresték Jézust, és mindezt hírül adták neki.

Ezek az evangélium igéi.
Mt 14,1-12

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-08-03

 
——
Ortodox (Görög keleti): 

Szánjátok oda magatokat Istennek!

12.1 Isten irántunk mutatott nagy kegyelmére kérlek benneteket, testvéreim, hogy határozottan szánjátok oda és adjátok át magatokat[a] Istennek! Olyan ez, mintha élő és szent áldozatot vinnétek neki, amelyet ő szívesen fogad. Ez legyen a ti önkéntesen fölajánlott áldozatotok, amellyel őt méltóképpen tisztelitek!

Ne igazodjatok a jelenlegi istentelen korszellemhez, se a divatjaihoz! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és ezáltal gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek majd képesek megérteni, mi az, amit Isten akar: ami szerinte jó, ami neki tetszik, amit tökéletesnek tekint. Ezekre igyekezzetek!

Az Istentől kapott kegyelem által figyelmeztetlek benneteket, hogy egyikőtök se tartsa magát többre, mint ahogyan kellene! Józanul lássátok magatokat, a hiteteknek megfelelően, hiszen mindenki kapott bizonyos mértékű hitet Istentől. Gondoljátok csak meg: az emberi test egységes egész, de sok részből épül fel! Az egyes részeknek mind megvan a maguk sajátos feladata. Ugyanígy van ez velünk is, akik Krisztusban vagyunk: sokan vagyunk ugyan, de együttesen alkotunk egyetlen „testet”. Ennek a testnek külön-külön a részei vagyunk, és kölcsönösen kapcsolódunk egymáshoz.

Különböző ajándékokat kaptunk aszerint, hogy Isten mire adott nekünk kegyelmet. Használjuk hát ezeket! Ha például valaki a prófétálás ajándékát kapta, akkor a hite mértéke szerint használja ezt az ajándékot! Aki a gyakorlati dolgokban való szolgálat ajándékát kapta, azzal szolgáljon! Aki a tanítás ajándékát, az tanítson! Aki a biztatás és bátorítás ajándékát kapta, az biztassa és bátorítsa a többieket! Aki az adakozás ajándékát kapta, az adakozzon egyszerűen és tiszta szívvel! Aki azt az ajándékot kapta, hogy vezető legyen, az végezze szorgalmasan a feladatát! Aki azt kapta, hogy a szenvedőkkel jót tegyen, az tegye ezt jókedvűen és barátságosan!

A bennetek lévő isteni szeretet képmutatás nélkül jusson érvényre! Gyűlöljetek minden gonoszságot, viszont ragaszkodjatok ahhoz, ami jó! 10 Testvéri szeretettel szeressétek egymást, és a másik testvérnek mindig adjatok nagyobb tiszteletet, mint amit tőle vártok! 11 Ha dolgozni kell, ne lustálkodjatok, a Szent Szellem tüze lobogjon bennetek, hiszen az Urat szolgáljátok! 12 A reménység töltsön be örömmel! Legyetek türelmesek és kitartók, ha nehézségek vesznek körül! Állandóan imádkozzatok! 13 Isten népét segítsétek adományaitokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljátok a szíves vendéglátást!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+12:1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Aki tehát jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. Aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. 38 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem méltó rá, hogy hozzám tartozzon. 39 Aki meg akarja tartani az életét, az el fogja veszíteni, aki viszont énértem feladja, az meg fogja találni.”

Aki titeket befogad, engem fogad be

40 „Aki titeket befogad, az engem fogad be — aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. 41 Aki azért fogad be egy prófétát, mert az illető próféta, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely a prófétának jár. Aki azért fogad be egy igazságos embert, mert az illető igazságos, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely az igazságos embernek jár. 42 Aki csak egyetlen pohár friss vizet ad az én kedvemért egyik kis tanítványomnak, igazán mondom nektek, hogy megkapja a jutalmát!”

Jézus Bemerítő Jánosról

11.1 Miután Jézus befejezte a tizenkét tanítvány útbaigazítását, továbbment a környező galileai városokba. Tanította az embereket, és hirdette az örömüzenetet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/08/03

 
—–
Tóra:

Izráel a pusztai vándorlás végéhez érkezik

1.1 Ezek Mózes beszédei[a], amelyeket egész Izráel népének mondott, amikor még a Jordántól keletre táboroztak, a Szúffal szemben fekvő síkságon, Párán, Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között. 2-3 Ez 40 évvel azután történt, hogy Izráel népe elhagyta Egyiptomot. Bár a Hóreb-hegytől a Széír-hegyen keresztül Kádés-Barneáig 11 nap alatt el lehet érni gyalog, Izráel népének mégis 40 évre volt szüksége, hogy eljusson erre a helyre. Mózes tehát a 40. év 11. hónapjának első napján szólt a néphez, és mindazt elmondta nekik, amit az Örökkévaló parancsolt. Ez azután történt, hogy Mózes vezetésével a nép legyőzte Szihónt és Ógot. Szihón az emóriak királya volt, aki Hesbónban uralkodott, Óg pedig Básán királya, aki Astárótban uralkodott, Edrei mellett. Ebben az időben a nép a Jordántól keletre Moáb földjén táborozott. Itt kezdte Mózes magyarázni Isten tanításait és törvényeit.[b]

6-7 Ezt mondta Mózes a népnek: Emlékezzetek rá, hogy mikor a Hóreb-hegy mellett táboroztunk, Istenünk, az Örökkévaló szólt hozzánk: „Most már induljatok útnak, mert elég sokáig időztetek ennél a hegynél! Menjetek tovább az emóriak hegyvidékére, majd a szomszédos vidékre, az Arábá-völgybe, azután a síkságra és a dombvidékre, majd a délvidékre és a tenger partjára, a kánaáni népek földjére, és tovább a Libanon-hegységbe, egészen a nagy Eufrátesz folyóig! Látjátok, nektek adom ezt a földet! Induljatok hát, és vegyétek birtokba, mert az Örökkévaló megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ezt nekik és utódaiknak adja”.

Mózes vezetőket választ

Azután Mózes így folytatta: Abban az időben történt, hogy azt mondtam nektek: Számomra már túl nehéz feladat, hogy egyedül viseljem a kormányzás terhét. 10 Hiszen Istenünk, az Örökkévaló megszaporított benneteket, és oly sokan vagytok, mint az égen a csillagok. 11 Bárcsak még jobban megsokasítana titeket az Örökkévaló, ősapáitok Istene, hogy legyetek ezerszer ennyien, és áldjon meg benneteket, ahogyan megígérte! 12 De egyedül hogyan viselhetném a nép vezetésének minden terhét, és végezhetném peres ügyeitekben a bíráskodást?!

13 Válasszatok hát magatok közül törzsenként olyan férfiakat, akik bölcsek, értelmesek, és akikben a többiek megbíznak! Őket teszem majd vezetőkké közöttetek.

14 Ezt ti is helyesnek láttátok, elfogadtátok, és úgy is történt. 15 Választottatok minden törzsből bölcs és megbízható férfiakat, én pedig kineveztem őket vezetőkké. Közülük egyeseket 1 000, másokat 100, 50, illetve 10 harcosból álló katonai egységek parancsnokaivá tettem, illetve tisztviselőkké neveztem ki.

16 Megint másokat bíráknak jelöltem ki, és meghagytam nekik: Amikor peres ügyben kell ítéletet hoznotok, mindenkit gondosan hallgassatok ki, és igazságosan ítéljetek! Ne legyetek tekintettel arra, hogy a peres felek Izráel népéből, vagy a közöttetek lakó idegen népekből valók. 17 Ne legyetek részrehajlók: egyforma mértékkel ítéljetek, akár egyszerű nincstelen ember, akár gazdag vezető kerül elétek! Ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni, mert az ítélethozatal Isten ügye! Ha pedig olyan esettel találkoztok, amely számotokra túl nehéznek tűnik, akkor hozzátok elém a peres feleket, majd én ítélek közöttük.

18 Akkor rendelkeztem minden egyéb dolog felől is, amely szerint élnetek kell.

A kémek kiküldése és a nép meghátrálása

19 Azután elindultunk a Hóreb-hegytől, ahogy az Örökkévaló megparancsolta, és átkeltünk azon a nagy és rettenetes sivatagon, majd megérkeztünk az emóriak hegységéhez, Kádés-Barneába. 20 Emlékezzetek rá, hogy ott ezt mondtam nektek: Most hát megérkeztünk végre az emóriak országához, ahhoz a földhöz, amelyet az Örökkévaló nekünk akar adni. …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomásai. Isten ezeket Jeruzsálemmel és Júda királyságával kapcsolatban mutatta Ézsaiásnak azokban az években, amikor ott a következő királyok uralkodtak: Uzzijjá, azután Jótám, majd Áház, azután Ezékiás.

Pere van az Örökkévalónak Izráel népével

Ezt mondja az Örökkévaló: „Halljátok meg, egek! Figyelj rám, föld, most én szólok:[a]

Fiaimat fölneveltem, naggyá tettem,
    mégis elfordultak tőlem!
Gazdáját ismeri még az ökör is,
    urának jászlát a szamár sem felejti,
csak Izráel nem ismer engem,
    saját népem nem figyel rám!

Jaj, bűnösök nemzete!
    Nép, amelyet vétkek súlyos terhe nyom,
    gonosztevők utódai, elvetemült fiak![b]
Elhagyták az Örökkévalót,
    megvetették Izráel Szentjét,
    megharagították, és elfordultak tőle.

Ugyan miért vesződjek még veletek?
    Hiába fenyítelek, annál inkább ellenkeztek.
Minden fej beteg,
    és minden szív erőtlen.
Tetőtől talpig nincs e nemzetben egy tenyérnyi ép hely,
    csak vérző sebek,
    gennyes kelések, ütések nyomai!
Ki sem mosták, be sem kötötték,
    olajjal sem gyógyították.[c]
Országotok pusztasággá lett,
    városaitok elégtek a tűzben,
földeteket szemetek láttára idegenek emésztik,
    pusztítják és dúlják.
Sion leánya[d] magára maradt,
    mint elhagyott csőszkunyhó a szőlőben,
    kalyiba a dinnyeföldön,
    mint egy ostromlott és körülzárt város.”

Bizony, ha az Örökkévaló, a Seregek Ura
    nem őrzött volna meg közülünk némi
maradékot,
Sodoma sorsára jutottunk volna,
    Gomorához lennénk hasonlók!

Elegem van ünnepeitekből!

10 Halljátok meg az Örökkévaló szavát, Sodoma vezetői!
    Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora[e] lakói!
11 „Minek nekem az áldozati állatok sokasága
    — mondja az Örökkévaló —,
torkig vagyok az oltáron égő kosokkal,
    s a hizlalt állatok hájával!
Nincs kedvemre a bikák, bakok és bárányok vére!

———-

“MEGSZAKAD A SZÍVÜNK, SOK A SEB RAJTUK

1988. január 30.

Szűz Mária:
Vassula, gyermekeim miatt sírok, akik szétszéledtek. 1

Leszállt hozzátok most a Szeretet és az Irgalom, hogy újból a tisztaság és a szentség kenyerével tápláljon titeket. Leszáll a Szeretet, hogy reményt és békét hozzon nektek. Szeretlek benneteket, Vassula. 2

Eljössz-e hozzám torinói templomomba? Látogass meg gyakran ott, leteszed-e hűségfogadalmadat? Leányom, Fiam menyasszonya, felajánlod-e nekem hűségfogadalmadat?

Szent Anyám, szeretnék Szeplőtelen Szíved tetszésére lenni, elmegyek Hozzád Torinóba, de nem tudom, mit is jelent a “hűség fogadalom”. Mindent felajánlok Neked, amit kívánsz, kérlek engedd megtudnom, mit kell Neked felajánlanom, nehogy tudatlanságomban megtörjem fogadalmamat.

Továbbra is légy Fiam tetszésére, ajánld fel neki Szeplőtelen Szívem iránti teljes szeretetedet és hűségedet. Továbbra is légy Fiam tetszésére, ajánlj fel neki lelkeket, hogy mentse meg őket. Légy az én tetszésemre, és ajánld fel nekem hűségfogadalmadat. Ezt Jézus követésével teljesítheted, légy az Ő tükörképe! Légy hűséges Hozzá, Vassula! Imádkozni fogok érted, közbenjárok érted. Jézus menyasszonya, Szívünket töviskoszorú veszi körül. Nem vették figyelembe garabandali üzenetemet. Jöjjön hozzám szeretett fiam, János Pál, és érezze Szeplőtelen Szívemet és Jézus Isteni Szívét! Tudasd vele, hogy megszakad a Szívünk, és sok a seb rajtuk. Szívünk egyetlen nagy seb. Megszaggatták Istenük Szívét és megszaggatták az Édesanya Szeplőtelen Szívét is. Azt akarom, hogy imádkozz azokért, akik vissza fognak téged utasítani! Gyermekem, mennyire fogsz szenvedni!”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum233.html

Üdvösség Anyja: Minden egyes lépésért, amelyet azért tesztek, hogy közelebb kerüljetek Drága Fiamhoz, két lépést hátra fogtok tenni

“Jahve, mindenek Teremtõje és Atyja, szeretlek. Bizonyos, hogy nincs Hozzád hasonló Apa.

Atyám, elismerem, hogy kemény a szívünk, és igen távol vagyunk szeretõ szívedtõl… Nem mondhatjuk, hogy nem hallottunk szereteted nagyságáról, de fülünk nem figyelt, és nem vettünk tudomást Rólad… Lázadtunk ellened…

Atyám, elteltünk nyomorúsággal, és elsõk vagyunk, ha gonoszságra kerül sor. Szívünk gonoszságot suttog, és lelkünk olyan, mint az éj. …”

 
 
——–
Igazság Könyve:

2014. június 18. szerda, 14:51

Drága gyermekeim, kövessetek Engem, az Üdvösség Anyját, és fogjátok meg a kezemet, miközben én az Igazság útján Fiamhoz vezetlek benneteket.

Közbejárásomnak köszönhetően, sokan bátorságra fognak lelni, hogy az Örök Üdvösségnek ezen a tövissekkel és kövekkel kirakott útján járjatok.

Drága gyermekek, annak érdekében, hogy valóban megismerjétek Fiamat, nagy kitartásra van szükségetek. Még mielőtt képesek lennétek látni, meg kell nyitnotok elméteket, szíveteket és a lelketeket kételynek vagy gőgnek minden nyoma nélkül. Amikor az Igazság feltárul a szívetekben, akkor meg kell kapaszkodnotok benne, mert ez lesz az az eszköz, amelynek segítségével szabaddá fogtok válni.

Minden egyes lépésért, amelyet azért tesztek, hogy közelebb kerüljetek Drága Fiamhoz, két lépést hátrafelé fogtok tenni, azon mód miatt, ahogyan a gonosz ki fog benneteket gúnyolni. Ő sohasem fogja abbahagyni próbálkozását, hogy Krisztustól eltávolítson benneteket, mivel már kimesterkedte gonosz küldetését, hogy az ellenkező irányba húzzon benneteket. Tehát, amikor útközben elestek, ismét fel kell állnotok, és újra kell kezdenetek. Mindannyiszor, amikor hátra léptek, tudnotok kell, hogy minden, amit a Sátán befolyásol, mindig visszafelé lesz – ellentéte mindannak, amit Fiam az emberi nemre örökségül hagy. Ezért tehát nagy türelemre lesz szükségetek, de ha egyszer minden akadályt legyőztök, sokkal gyorsabban fogtok haladni a Fiam felé vezető úton. Minden kudarc, amelyen fölülkerekedtek, a hitetekben erősebbé tesz benneteket. És amikor a hitetek erősebbé válik, már semmi sem fog az utatokban állni, hogy Jézus Krisztus igaz tanítványaivá legyetek.

Menjetek békében, drága gyermekek, és engedjétek meg nekem, az Üdvösség Anyjának, hogy segitsek nektek a Jézus Krisztus iránti szeretetetekben erősebbé válnotok, mert Nélküle soha nem fogtok arra a békére és vigasztalásra találni, amelyet ebben – vagy a túlvilági életben kerestek.

Szerető Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-minden-egyes-lepesert-amelyet-azert-tesztek-hogy-kozelebb-keruljetek-draga-fiamhoz

“… 

Só és világosság

13 „Ti olyanok vagytok az emberek között, mint a só. De ha a só elveszti az ízét, hogyan lehet azt helyreállítani? Bizony, akkor már semmire sem jó, ezért az emberek kidobják és eltapossák.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+4-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
Római katolikus:
2019-06-18

11. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Krisztus, aki gazdag volt, szegény lett értünk.
Testvéreim!
Tudtotokra adjuk Isten kegyelmét, amellyel elárasztotta Macedónia egyházait. A bajok és megpróbáltatások ellenére túláradó öröm töltötte el őket, és nyomasztó szegénységükből bőséges adakozás fakadt. Tanúskodom arról, hogy erejükhöz mérten, sőt erejükön felül is önként adakoztak. Kérve kérték tőlünk azt a kegyet, hogy részt vehessenek a jeruzsálemi keresztény testvérek megsegítésében. Minden reményünket felülmúlva előbb az Úrnak adták magukat, aztán Isten akaratából nekünk.
Ezért arra kértük munkatársunkat, Tituszt, hogy amint elkezdte, fejezze is be nálatok (Korintusban) a jótékonyság művét. Amint mindenben kitűntök: hitben, szóban, tudásban, minden buzgóságban és az irántunk érzett szeretetben, tűnjetek ki a szeretetből fakadó adakozásban is. Nem parancsként mondom ezt, hanem mások buzgóságára hivatkozva szeretetetek őszinteségét akarom kipróbálni. Hiszen ismeritek Urunk Jézus Krisztus jóságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.
Ez az Isten igéje.
2Kor 8,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! (2a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Az Urat dicsérem, amíg élek, * zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Boldog, akinek segítője Jákob Istene, * és akinek Istenben, az Úrban van reménye.
Ő alkotta az eget és a Földet, * a tengert és mindazt, ami benne él.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Zsolt 145,2.5-6.7.8-9a

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Nemcsak barátainkat, hanem ellenségeinket is szeretnünk kell.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,43-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-18

 
 
 
… Miért akarjátok, hogy pusztasággá váljék országotok? Nem fáradtok bele, hogy pusztaságban kell élnetek? Térjetek vissza hozzám, legyetek azok között, akik keresték forrásaimat, és megtalálták. Az én tökéletességemmel, az én szépségemmel és az én dicsõségemmel foglak benneteket megújítani. Az a szándékom, hogy tökéletességre emeljem lelketeket, hogy élhessen lelketek. Szeretett gyermekeimhez kívánok szólni!1 Szeretem õket, és irántuk való szeretetem örökké tartó. Azért hívtam õket, hogy megmutassam nékik Szívemet, és meghallottak engem. Meghallották keresztemen elhangzott kiáltásomat. Mindig arra vágytam, hogy magamhoz vonzzam lelküket, mivel az én leszármazottaim. Erre a közelségre vágytam az idõk kezdete óta, és örök idõktõl fogva azt óhajtottam, hogy szeressenek és imádjanak engem, az õ Istenüket. Jöjj, arra akarom emlékeztetni õket, hogy milyen különbözõ módokon tudom magamat kinyilvánítani, miképpen fedem fel titkaimat és bölcsességemet a jámbor lelkek elõtt. Azt akarom, hogy tanulják meg, hogyan lehet felismerni azt, ami a Lélektõl jön, és azt, ami önmaguktól való.
 
 
——
Görög keleti:

1.1 Üdvözlet Páltól, a Krisztus Jézus rabszolgájától.

Isten arra választott ki engem, hogy apostola legyek, és rám bízta, hogy hirdessem örömüzenetét.

Prófétái által Isten már előre megígérte ezt az örömhírt a szent Írásokban. Az örömhír Isten Fiáról szól, Urunkról, Jézus Krisztusról, aki emberi természetét tekintve Dávid családjából született, de a Szent Szellem[a] hatalmas erővel bizonyította, hogy Jézus ugyanakkor Isten Fia — azáltal, hogy őt a halálból feltámasztotta.

Urunk, Jézus Krisztus által kaptam kegyelmet és apostoli megbízást, hogy az ő neve dicsőségére az összes zsidóságon kívüli nemzetből származókat elvezessem a Jézusban való hitre és az engedelmességre. Ti is ezek közül valók vagytok, akiket Isten arra hívott el, hogy Jézus Krisztushoz tartozzatok.

Nektek írom ezt a levelet, akik Rómában laktok, akiket Isten szeret és elhívott, hogy saját népévé legyetek.

Atyánk, az Isten és az Úr Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adok értetek

Először is hálát adok értetek Istenemnek Jézus Krisztus által, mert hitetekről már az egész világon beszélnek. Tanúm az Isten — akinek a Fiáról szóló örömüzenet hirdetésével teljes szívvel-lélekkel szolgálok —, hogy amikor imádkozom, értetek is mindig könyörgök. 10 Egyre csak azt kérem tőle, hogy egyszer már hozzátok is eljussak, ha ő is akarja. 11 Nagyon szeretnék már találkozni veletek, hogy néhány szellemi ajándékot átadjak nektek, és ezzel megerősítselek benneteket. 12 Helyesebben szólva, hogy ti is, meg én is felbátorodjunk egymás hitének segítségével.

13 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy már sokszor meg akartalak látogatni benneteket, de mindeddig akadályokba ütköztem. Azért akartam hozzátok menni, hogy a munkámnak közöttetek is legyen valami eredménye, akárcsak a többi nép között.

14 Nem számít, hogy valaki kulturált vagy primitív, tanult vagy tanulatlan, én mindenkinek adósa vagyok. 15 Ezért hát kész vagyok nektek is hirdetni az örömüzenetet, akik Rómában éltek.

16 Mert nem szégyellem senki előtt az örömhírt, hiszen Istennek hatalma az, amellyel üdvösségre juttatja mindazokat, akik hisznek benne, elsőként a zsidóknak, azután a többi népnek is. 17 Az örömhír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: „Akit a hite alapján Isten elfogad, az örökké élni fog.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+1%3A1-17&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-

https://oca.org/readings/daily/2019/06/18

A szeretet az egyetlen mód a gyűlölet legyőzésére. A gyűlölet nem tudja legyőzni a Szeretetet, ha az Istentől jön (&156.)

Igazság Könyve:
“A szeretet az egyetlen mód a gyűlölet legyőzésére. A gyűlölet nem tudja legyőzni a Szeretetet, ha az Istentől jön (&156.)
2014. június 9. hétfő, 21:42

Mélységesen szeretett leányom, mennyire vágyom arra, hogy elérjem azokat, akik elvesztették a hitüket, és akik többé már nem hisznek Bennem, valamint a tudatlanokat.

Ezek az Üzenetek az egész világ számára adatnak, és nemcsak a választottak számára, akik a tisztelet minden formájával köszöntenek Engem, és akiknek a lelke el van telve Irántam való szeretettel. Én mindenkit szeretek, de számítok az igazhitűekre, akik hirdetik Szavamat, hogy Szeretetem a megkeményedett és bezárt Szívekben is lángra lobbanjon.

Ha szerettek Engem, akkor meg fogjátok tenni másokért mindazt a jót, amelyre tanítottalak benneteket. Úgy fogtok bánni másokkal, ahogyan Én szerettelek benneteket. Türelmesek lesztek azokkal, akik megvetnek benneteket, mert a Kereszténység jelvényét viselitek. Fel fogjátok karolni a gyengéket: tanítsátok meg nekik Szeretetemet mindabban, amit mondtok, vagy tesztek. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy minden körülmény közepette megtartjátok Szavamat. Soha nem szabad elfelejtenetek, hogy Szeretetem Isteni eredetű. Istenségem feddhetetlen, tehát a Szentlélek Ereje legyőzhetetlen, amikor az Jelen van miden Munkámban. Munkáim erőteljesek, növekedni fognak, és a széllökéshez hasonlóan fognak terjedni, olyan sebességgel, mely meghaladja felfogó képességeteket. Így tehát, amikor Szavammal
megismertetem Magam – a világnak adott Üzeneteim által -, ha ti átöleltek Engem, nagy Irgalommal leszek azok iránt, akik önként átveszik Kelyhemet. Amikor a nektek adott Ajándékaimat elfogadjátok, és azokat úgy használjátok, ahogyan elvárom tőletek: mások javára – akkor a megtérés nagy csodái fognak bekövetkezni. Amikor elfogadjátok Tőlem Szeretetemet, akkor az másokra is ki fog áradni. Ha mások befogadják szereteteteket, ők is fel fogják ismerni, hogy az honnan ered.

Amikor Szeretetem a Szentlélek Ereje által belecsepeg a lelketekbe, akkor térdre fog kényszeríteni benneteket Színem előtt, s közben sírni fogtok az örömtől. Tévedés ne essék, ti azonnal fel fogjátok ismerni Isten Szeretetét, amikor a Vigasztaló Szentlélek Ereje által átszúrja a szíveteket. Akkor meg fogjátok érteni a Szeretet Hatalmát, mert Én Vagyok maga a Szeretet. Én az a Hatalom Vagyok, mely előtt minden démon, bukott angyal és maga a Sátán is földre veti magát kínjában, mert nekik nincs hatalmuk Fölöttem.
Ha megengeditek, hogy Szeretetem eltöltse a lelketeket, akkor bensőtökben nektek is meg lesz az a
hatalmatok, hogy a gonoszság mindenféle formáját legyőzzétek a világban. Szeretetem megsemmisíti a Sátán és minden démona hatalmát. Szeretetem lesz a ti fegyveretek a gonoszság ellen, amellyel szembe kell néznetek, mivel az Én Nevemben beszéltek. Fogadjátok el Szeretetemet, és mindig szeressétek ellenségeimet. Ne gyűlöljétek ellenségeimet, mert pontosan ez az, amit a Sátán tőletek akar, hogy így terjeszteni tudja a gyűlöletet. Amikor a Szeretet terjed, az másokban is szeretetet szül, hasonlóan a gyűlölethez, amely azonban kétséget, félelmet és haragot szül. A Szeretet az egyetlen mód a gyűlölet legyőzésére. A gyűlölet nem tudja legyőzni a Szeretetet, ha az Istentől jön.
Az alábbi Keresztes Imahadjárat Imáját szeretném nektek adni, hogy megvédjen benneteket a gyűlölettől.

A Keresztes Imahadjárat 156. Imája: Védelem a gyűlölet ellen
Drága Jézus, add nekem Szereteted, és nyisd meg a szívemet, hogy hálával
fogadjam Szereteted. A Szentlélek Ereje által ragyogjon rám Szereteted, hogy Irgalmasságod világítótornya lehessek.
Végy körbe Szereteteddel, és engedd, hogy az Irántad való szeretetem meggyengítsen mindenféle gyűlöletet, amellyel találkozom, amikor Szavad jó hírét terjesztem. Áraszd ránk Irgalmadat, és
bocsáss meg azoknak, akik elutasítanak és bántanak Téged, és akik közönyösek Istenségeddel szemben, és add meg nekik a Szeretet Ajándékát.
Add, hogy Szereteted átragyogjon a bizonytalanság, a gyenge hit, a megpróbáltatások és a szenvedés idején, és segíts nekem, hogy a Szentlélek Ereje által elvigyem az Igazságot azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van a Segítségedre. Ámen.

Drága követőim, miközben ez a Küldetés egyre csak növekszik, nektek olyan nagy szükségetek lesz a Védelmemre, mint még soha. Szeretetem mindig be fog borítani benneteket, és Én meg fogom
ismertetni Magam veletek Szavam által, a Szentlélek Kegyelme által, és az imának köszönhető megtérések által, amelyet az Üdvösség eme Küldetése fog hozni a világnak.
Soha ne kételkedjetek Istenségemben, vagy Isten Hatalmában, mert Nélkülem semmik vagytok.
 

Vassulám, csupán szeretetet kérek tőled. A szeretetből fakad minden erény – minden erény gyökere a szeretet. A szeretet olyan, mint a gyümölcsfa, amely előbb virágot hoz, majd gyümölcsöt – gyümölcse az erény. Jöjj, előbb csendben imádkozzunk együtt az Atyához, te és én, teljes csendben imádkozzunk! Diktálom.

 

“Igazságos Atyám, oltalmazóm,
áraszd ki fényedet és igazságodat!
Engedd, hogy vezetőim legyenek,
és arra a szent helyre vigyenek, ahol Te élsz.
Teljes szívemből szeretlek.
Szeretném megtartani fogadalmamat,
hogy beteljesítsem Szavadat.
Szent Atyám,
hibáim és bűneim tudatában kérlek, lé
gy irgalmas hozzám!
Jóságoddal és szereteteddel bocsásd meg bűneimet!
Tisztíts meg engem, Uram,
légy Szabadítóm, újíts meg engem,
őrizd meg a lelkemet irántad való hűségben és engedelmességben!
Dicsérem Szent Neved,
egészen átadom Neked akaratomat.
Készséggel leszek írótáblád.
Köszönetet mondok minden áldásodért,
és a békéért, amit nekem adtál.
Amen.”

Most ismételd meg velem! 1

Köszönöm Jézus, hogy lépésről lépésre vezetsz. Szent Tanítóm vagy, szeretettel és türelemmel tanítasz, vezetsz engem és másokat is, hogy jobban megismerjünk Téged, és megtudjuk, hogy Te vagy a végtelen Szeretet. Nem hagysz el minket soha, hanem mindig készen állsz keresésünkre, ha valamelyikünk elveszett, és hazaviszel bennünket. Sohasem éreztem, hogy szigorú, vagy türelmetlen lettél volna hozzám, csak azt éreztem, hogy szeretsz. Szeretetet és békét adtál lelkemnek. Ilyen vagy Te. Soha nem hagylak el Uram.

Leányom, utánam vágyakozz mindig! Szeress és tisztelj, maradj hűséges hozzám! Maradjunk együtt, ne feledkezz meg jelenlétemről!

—–
Római katolikus:

2019-06-09

Pünkösdvasárnap – ünnepi miseKezdőének:
Az Úrnak lelke betölti a földkerekséget, és aki egybefogja a mindenséget, tud minden szóról, alleluja. (Bölcs 1,7)
vagy
Isten szeretete kiáradt szívünkbe a bennünk lakó Szentlélek által, alleluja. (Róm 5,5;10,11)

Könyörgés:
Istenünk, te a mai szentséges ünnepen Egyházadat és általa a világ minden népét és nemzetét megszentelted. Áraszd ki a Szentlélek ajándékait az egész világra, és töltsd be híveid szívét isteni kegyelmeddel, amellyel egykor elindítottad az evangélium hirdetését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és beszélni kezdtek.
Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket.
Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze.
Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették:
„Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 2,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. Vö. 30. vers. (8. G tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Mily sokrétű a te műved, Uram! * teremtményeid betöltik a földet.
Hívek: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja.
E: Ha megvonod éltető erődet, * elpusztulnak és a porba térnek.
Ám, ha újra kiárasztod lelkedet, életre kelnek, * és a föld színét megújítod.
H: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsőség legyen az Úrnak örökkön örökké, * örül az Úr minden művének.
Legyen előtte kedves az énekem, * gyönyörűségemet őbenne találom.
H: Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 103,1ab és 24ac.29bc-30.31 és 34

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Mi mindannyian egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által.
Testvéreim!
Senki sem mondhatja magától: „Jézus az Úr!”, csak a Szentlélek által.
A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a csodajelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.
A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így van ez Krisztussal is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk keresztségünk által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk. Valamennyiünket ugyanaz a Lélek töltött el.
Ez az Isten igéje.

Vagy:
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten, fiai.
Testvéreim!
Aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él.
Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, bennetek lakó Lelke által halandó testeteket is életre kelti.
Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok.
Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk őt így: Abba, Atya!
A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: örökösei Istennek, Krisztusnak pedig társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Ez az Isten igéje.
1Kor 12,3b-7.12-13 vagy Róm 8,8-17

ALLELUJA
Jöjj el, Szentlélek Isten, † töltsd el híveid szívét, * és szereteted tüzét gyullaszd föl bennünk! – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Vegyétek a Szentlelket
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Szentlélek megtanít titeket mindenre, amit mondtam nektek.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad.
Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.
Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.
Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 20,19-23 vagy Jn 14,15-16.23b-26″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-09

 
——
Görög keleti: 
 

14 Nézzétek! Ami csak a világon van, az mind Istenünké, az Örökkévalóé: az ég és a legmagasabb menny, meg a föld és minden, ami ezekben van. 15 Mégis, mindezek közül csak ősapáinkat szemelte ki, őket szerette meg, és csak az ő utódaikat választotta ki magának valamennyi nép közül — vagyis bennünket! Így van ez mind a mai napig.

16 Ne makacskodjatok tovább, hanem változtassátok meg a szíveteket[a], hogy ezentúl engedelmesen kövessétek az Örökkévalót! 17 Mert Istenünk, az Örökkévaló az Istenek Istene és az Urak Ura! Mindenki másnál sokkal nagyobb és hatalmasabb, félelmetes és rettenetes Isten, megvesztegethetetlen és nem részrehajló az ítélethozatalban. 18 Igazságot szolgáltat az árváknak és özvegyeknek, szereti még a közöttetek lakó idegeneket is: ellátja őket élelemmel és ruhával. 19 Szeressétek ezért ti is az idegeneket, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptomban!

20 Tiszteld és féld Istenünket, az Urat! Őt szolgáld, hozzá ragaszkodj, és csak az ő nevére esküdj! 21 Dicsérjétek az Örökkévalót, mert egyedül ő a mi Istenünk, aki szemetek láttára nagy és csodálatos dolgokat vitt végbe!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+10:14-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus megjelenik a Galileai-tónál

21 Később Jézus újra megjelent a tanítványoknak a Galileai-tónál. Ez így történt: együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány. Simon Péter azt mondta: „Kimegyek halászni.”

Erre a többiek azt mondták: „Mi is veled megyünk.” El is indultak egy halászbárkával, és egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit.

Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem ismertek rá. Megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?”

„Semmit” — felelték a tanítványok.

Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok!” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, olyan nagy volt a fogás.

Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Az Úr van ott!” Amint Péter ezt meghallotta, felvette a felsőruháját — mert a munkához nekivetkőzött —, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre. Amikor partot értek, ott egy tűzrakást láttak. A parázson halak sültek, és kenyér is volt ott. 10 Jézus megszólította őket: „Hozzatok néhány halat, amelyet most fogtatok!”

11 Ekkor Simon Péter visszament a bárkához, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét. 12 Azután Jézus hívta őket: „Gyertek, reggelizzetek meg!” A tanítványok nem merték megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr. 13 Jézus ekkor fogta a kenyeret, és odaadta nekik, majd a halakat is.

14 Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halálból.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+21%3A1-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus imádkozik a tanítványaiért

17.1 Miután Jézus ezeket mondta, felnézett az égre, és így szólt: „Atyám, eljött az idő! Dicsőítsd meg Fiadat, hogy ő is dicsőséget szerezzen neked! Hatalmat adtál Fiadnak minden ember fölött, hogy örök életet adjon mindazoknak, akiket neki ajándékoztál. Az örök élet pedig az, hogy egyre jobban megismerjenek téged, az egyetlen valóságos Istent, és a Messiás Jézust, akit elküldtél. Befejeztem a munkát, amellyel megbíztál, s ezzel dicsőséget szereztem neked itt a földön. Most pedig, Atyám, fogadj vissza dicsőségedbe és jelenlétedbe, abba a dicsőségbe, amelyben veled együtt laktam, mielőtt a világ létrejött volna.

Atyám, embereket ajándékoztál nekem ebből a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, én pedig kézzelfoghatóan megmutattam nekik, hogy te milyen vagy. Ők azok, akik befogadták szavaidat, és engedelmeskedtek annak, amit mondtál. Ők már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled származik. Minden szót, amit tőled hallottam, továbbadtam nekik, ők pedig befogadták tanításodat. Felismerték, elfogadták, és meggyőződtek róla, hogy ezek a tanítások valóban tőled származnak, és azt is, hogy valóban te küldtél engem. Értük imádkozom most, és nem a hitetlenekért. Azokért imádkozom, akiket nekem adtál, mert hozzád tartoznak. 10 Mert mindazok, akik hozzám tartoznak, a tieid, és mindazok, akik hozzád tartoznak, az enyémek — és általuk mutatkozik meg dicsőségem mindenki számára.

11 Most már visszatérek hozzád, Atyám! Nem maradok tovább ezen a világon, de ők itt maradnak. Szent Atyám, őrizd meg őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál! Őrizd meg őket, hogy ők is eljussanak arra az egységre, amelyben te és én élünk! 12 Amíg velük voltam, megőriztem őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál. Vigyáztam rájuk, és nem veszett el közülük senki más, csak az az egy: a pusztulás fia. Így teljesedett be, amit az Írás róla mondott.

13 Atyám, most hozzád jövök, de amíg még ezen a világon vagyok, imádkozom azokért, akik hozzám tartoznak, hogy az örömöm egészen betöltse őket.

14 Átadtam nekik üzenetedet, Atyám.

Akik ehhez a világhoz tartoznak, gyűlölték az enyémeket, mert ők nem ebből a világból valók, ahogyan én sem tartozom ehhez a világhoz. 15 Nem arra kérlek, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a Gonosztól! 16 Ők nem ehhez a világhoz tartoznak, mint ahogyan én sem. …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+17:1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS —–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/09
—–

Mire jó az Nekem, ha az embert Színem elé vonszolják, és tűkön áll Előttem? Ez hiábavaló.

Igazság Könyve:
“2014.03.23 11:30

Drága szeretett leányom, fontos hogy mindnyájan kiterjesszétek a családotok iránt érzett szeretetet otthonaitokon kívülre is. Arra buzdítalak benneteket, hogy úgy tekintsetek azokra, akiket ismertek, vagy akiket éppen nem ismertek, az ellenségeitekre, valamint azokra, akik közel állnak hozzátok, mintha édes testvéretek lenne. Oly sokan elfelejtették, hogyan kell szeretni másokat: úgy, ahogyan Én szerettelek benneteket. Nem könnyű idegeneket szeretni, de Én azt mondom nektek, legyetek kedvesek másokkal szemben, és mutassatok tiszteletet irántuk még akkor is, ha elutasítanak benneteket. Mindenekelőtt meg kell nekik mutatnotok a felebaráti szeretetet. Nektek úgy kell gondoskodnotok mások szükségleteiről, mintha Én küldtelek volna benneteket, hogy kimondottan csak velük törődjetek.
 
Amikor Én az Igémet adtam nektek, az volt a Vágyam, hogy minden lélek megmentésre kerüljön. Ahhoz, hogy megmeneküljetek, nem szabad önzőnek lennetek, és csak a saját lelketekkel törődnötök. Nektek, szeretett követőim az a kötelességetek, hogy azokat az Ajándékokat, amelyeket most ezeken az üzeneteken keresztül hozok nektek, osszátok meg másokkal is. Osszátok meg Szeretetemet másokkal, különösen ellenségeitekkel. Imádkozzatok mindazokért, akiknek szükségük van Beavatkozásomra. Bánjatok velük türelemmel. Amikor Ajándékaimat, Imáimat, az Élő Isten Védelmi Pecsétjét adjátok nekik, akkor nektek vissza kell vonulnotok, és időt kell hagynotok számukra, hogy Hozzám forduljanak.

Én nem arra utasítalak benneteket, hogy rákényszerítsétek az emberekre az Igazság Könyvét. Szabad akaratuknak köszönhetően ők fogják eldönteni, hogy meg szeretnének
hallgatni Engem, vagy sem. Biztosítsátok ezeket az embereket arról, hogy Én, Jézus Krisztus, minden Beavatkozást meg fogok tenni annak érdekében, hogy megnyerjem a lelküket. A leggyengébbek közülük, valamilyen módon válaszolni fognak Hívásomra. Azok, akik a lelkükben gyűlöletet éreznek Irántam, egy adott pillanatban, enyhülést fognak érezni a szívükben, és nem fogják megérteni, hogy ez miért van. Tehát nektek mindig szeretettel és türelemmel kell Hozzám hoznotok a lelkeket.Mire jó az Nekem, ha az embert Színem elé vonszolják, és tűkön áll Előttem? Ezhiábavaló. A Keresztes Imahadjárat imái, amelyeket a világ számára adtam, olyan erőteljesek, hogy Isten Szeretete által mindazon lelkeknek, akikért imádkoztok, nagy Szeretetet, Együttérzést és Irgalmat fogok mutatni. Mindaz, amit tennetek kell, hogy átadjátok nekik az Imákat, és aztán arra kértek Engem, hogy vonzzam Magamhoz ezeket a lelkeket. Mert Én sohasem utasítom el azokat a bűnösöket, akiknek a legnagyobb szükségük van Irgalmamra.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mire-jo-az-nekem-ha-az-embert-szinem-ele-vonszoljak-es-tukon-all-elottem-ez-hiabavalo/ 
 
—–
Római katolikus:

2019-03-23

2. nagyböjti hét szombat

OLVASMÁNY Mikeás próféta könyvéből
Isten mindig hűséges a népének tett ígéretéhez: a megtérő bűnösnek szívből megbocsát.
A nép nevében Isten prófétája így imádkozik: Legeltesd pásztorbotoddal népedet, örökséged nyáját, amely egyedül él az erdőben, egy gyümölcsöskertnek a közepén.
Bárcsak legelhetne a Básánon és Gileádban, mint hajdanában!
Mint azokban a napokban, amikor kivonultál Egyiptom földjéről: mutass nekünk csodajeleket!
Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod választott néped maradékának bűneit?
Aki nem haragszol mindörökre, mert kedvedet találod az irgalomban? Irgalmazz nekünk még ez egyszer, tipord össze vétkeinket, vesd a tenger mélyére minden bűnünket! Tanúsíts hűséget Jákob iránt, irgalmat Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak
ősidőktől fogva. 
Ez az Isten igéje.
Mik 7,14-15.18-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jő volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában mégis koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart örökké.
Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.  
E: Mert amilyen messze van az ég a földtől, * oly nagy a
szeretete az őt félők iránt.

Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.10 és 12

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Felkelek, és atyámhoz megyek, † így szólok hozzá: * „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” Vö. Lk 15,18 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A mennyei Atya megbocsát tékozló fiának, ha őszintén megbánja bűneit.
Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik:
„Egy embernek két fia volt, A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő
szétosztotta  köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: »Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: »Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.« Az atya odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.« Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: »Mi történt?« »Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt« – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: »Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki.«
Ő erre azt mondta: »Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 15,1-3.11-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-03-23

 
——
Görög katolikus:

Isten azt akarja, hogy szentek legyetek és távolodjatok el minden szexuális bűntől. Azt akarja, hogy mindegyikőtök tanulja meg, hogyan kell a saját teste fölött uralkodnia. Olyan tisztességes módon bánjatok a testetekkel, hogy az valóban csak Istennek szolgáljon.[a] Ne adjátok át testeteket a szenvedélyes kívánságoknak, vagy szexuális bűnöknek, mint a hitetlenek, akik nem ismerik Istent.

A testvéreiteknek ne okozzatok kárt, és ne csapjátok be egymást, mert ezt megbünteti az Úr! Erre már régebben is figyelmeztettünk titeket. Az Úr szent életre hívott el bennünket, és nem arra, hogy bűnben éljünk! Ezért, aki nem akar engedelmeskedni ennek a tanításnak, az nem embereket utasít el, hanem Istent, aki pedig Szent Szellemét adta nekünk!

A testvéri szeretetről nem is kell nektek írnom, hiszen titeket maga Isten tanított meg arra, hogyan szeressétek egymást. 10 Ti valóban szeretitek minden testvéreteket egész Macedóniában! Csak arra biztatlak, hogy ezt folytassátok!

11 Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendesen és békességben éljetek! Mindenki gondosan végezze a maga munkáját, és saját kezével keresse meg a kenyerét! Ezt már korábban is parancsoltuk nektek. 12 Viselkedjetek tisztességesen a hitetlenekkel szemben, és ne szoruljatok rá senkire!

Amikor az Úr visszajön

13 Tudjátok, hogy a hitetlenek, akiknek nincs miben reménykedniük, gyászolnak és szomorkodnak azok miatt, akik már meghaltak. Azt akarjuk, hogy ti ne bánkódjatok, és ne legyetek bizonytalanságban azoknak a testvéreinknek a sorsa felől, akik már meghaltak. 14 Mivel hisszük, hogy Jézus meghalt, azután pedig feltámadt a halálból, ezért abban is bizonyosak lehetünk, hogy Isten visszahozza azokat a testvéreinket Jézussal együtt, akik benne bízva haltak meg.

15 Ezt pedig úgy mondjuk nektek, mintha maga az Úr mondaná: mi, akik még akkor is élni fogunk, amikor az Úr visszajön, nem fogjuk megelőzni azokat a testvéreinket, akik már korábban meghaltak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Thessalonians+4%3A3-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

12 Vigyázzatok, testvérek! Ne legyen közöttetek senki, akinek a szíve gonoszul és hitetlenül elfordul az élő Istentől! 13 Inkább bátorítsátok egymást minden nap. Biztassátok egymást, amíg még tart a „mai nap”, hogy közületek senki se makacsolja meg magát a bűn hamissága miatt! 14 Mert mi mindannyian részeseivé lettünk Krisztusnak, feltéve, hogy mindvégig szilárdan megtartjuk azt a bizalmat, amely kezdetben bennünk élt. 15 Az Írás ezt mondja:

„Ma, ha meghalljátok Isten hangját,
    ne makacskodjatok,
    mint amikor Isten ellen fellázadtatok!”[a]

16 Kik voltak azok, akik hallották Isten hangját, mégis fellázadtak ellene? Akiket Mózes kivezetett Egyiptomból!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+3%3A12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Hirdeti az örömüzenetet Galileában

35 Jézus korán reggel felkelt, amikor még sötét volt, kiment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. 36 Simon és társai később utána mentek, hogy megkeressék. 37 Amikor rátaláltak, ezt mondták neki: „Mindenki téged keres!”

38 De Jézus ezt válaszolta: „Menjünk a szomszédos falvakba, hogy ott is hirdessem az örömüzenetet, hiszen ezért jöttem.” 39 El is ment, és bejárta egész Galileát. Hirdette Isten üzenetét a zsinagógákban, és a gonosz szellemeket kiűzte az emberekből.

Akarom, gyógyulj meg!

40 Odament hozzá egy leprás, letérdelt előtte, és így kérte: „Ha akarod, te meg tudsz gyógyítani engem!”

41 Jézus megsajnálta,[a] kinyújtotta a kezét, megérintette, és így válaszolt: „Igen, akarom! Gyógyulj meg!” 42 Ekkor a betegről azonnal eltűnt a lepra, és teljesen egészséges lett.

43 Jézus szigorúan figyelmeztette, mielőtt elküldte: 44 „Vigyázz, senkinek se beszélj erről! Menj, és mutasd meg magad a papnak![b]  Azután vidd fel az áldozatot a Templomba a gyógyulásodért, ahogyan azt Mózes megparancsolta, hogy bizonyítékul szolgáljon nekik!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+1:35-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/03/23
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 
“2014.03.19 16:05

Idővel Isten minden gyermeke szemtanúja lesz annak, ahogyan Végső Tervének Igazsága beteljesíti majd Szövetségét. Mindenki ismerni fogja az Igazságot, és aztán könnyebb lesz majd nekik elfogadniuk Irgalmasságom Kezét. Azon a Napon, minden vallású, hitfelekezetű, bőrszínű ember és minden nemzet látni fogja Létezésem bizonyítékát.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azok-akik-engem-atkoznak-ok-maguk-lesznek-atkozottak/
Tóra:

Áron és fiai első áldozata

A nyolcadik napon Mózes szólította Áront és fiait, meg Izráel vezetőit. Ezt mondta Áronnak: „Válassz egy bikaborjút vétekáldozatnak, és egy kost égőáldozatnak. Mind a kettő ép és egészséges legyen. Ezeket áldozd föl az Örökkévalónak.

Szólj Izráel népének, hogy válasszanak ki egy kecskebakot a vétekáldozathoz, meg egy borjút és egy bárányt — mindegyik egy éves legyen — égőáldozatnak. Mindegyik áldozati állat ép és egészséges legyen. Ezen kívül hozzanak egy bikát és egy kost hálaáldozatul az Örökkévalónak, meg lisztáldozatot, olívaolajjal keverve —, mert ma az Örökkévaló meg fog jelenni nektek.”

Ekkor az egész nép odagyűlt a Találkozás Sátora elé, hozták mindazt, amit Mózes parancsolt, és megálltak az Örökkévaló előtt. Mózes azt mondta nekik: „Tegyétek meg, amit az Örökkévaló parancsolt, s akkor meg fogjátok látni az Örökkévaló dicsőségét!”

Áronnak pedig ezt mondta Mózes: „Menj oda az oltárhoz, és mutasd be a vétekáldozatot és az égőáldozatot — végezz engesztelést magadért és a népért. Azután mutasd be a nép áldozatát is, végezz engesztelést értük is. Mindent úgy tegyél, ahogy az Örökkévaló parancsolta.”

Akkor Áron odament az oltárhoz, és levágta a bikaborjút a saját vétekáldozatához. Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki belemártotta ujját a vérbe, és megkente az oltár szarvait vele. A vér többi részét Áron az oltár tövéhez öntötte. 10 Majd a vétekáldozat zsíros részeit, a veséket és a máj zsíros részét elégette az oltár tüzén, ahogy az Örökkévaló parancsolta. 11 Az áldozati állat húsát és bőrét pedig elégette a táboron kívül.

12 Azután Áron levágta az égőáldozati kost, Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki a vért körös-körül az oltárra hintette. 13-14 Majd Áron fiai apjuk kezébe adogatták a részeire vágott áldozati állat fejét és többi részeit. Áron pedig előbb megmosta a belső részeket és a lábakat, majd sorra az oltárra helyezte azokat, és elégette a tűzben.

15 Ezután következett a nép áldozata. Áron levágta a népért a vétekáldozati bakot, és ugyanúgy feláldozta azt, mint a saját magáért bemutatott vétekáldozatot. 16 Feláldozta a népért a borjút és a bárányt is égőáldozatul, az Örökkévaló parancsa szerint.

17 Azután bemutatta a nép lisztáldozatát is. Kivett abból egy maroknyit és elégette az oltár tüzén. Ez az áldozat a szokásos reggeli égőáldozaton felül történt.

18 Bemutatta a nép hálaáldozatát is. Levágta Áron a bikát és a kost. Áron fiai felfogták a vért, és odanyújtották az edényt Áronnak, aki a vért körös-körül az oltárra hintette. 19 Áron az áldozati állatok zsíros részeit, a veséket, a májat és a kos zsíros farkát 20 ráhelyezte az állatok mellrészére, és az oltárhoz vitte. A zsíros részeket elégette az oltár tüzén, 21 a mellrészt pedig a hátsó jobb combokkal együtt felmutatta az Örökkévalónak, ahogy azt Mózes meghagyta — így lett az felmutatott áldozat az Örökkévalónak.

22 Amikor Áron elvégezte a vétekáldozat, az égőáldozat és a hálaáldozat bemutatását, fölemelte két kezét a nép fölé, és megáldotta őket. Azután lejött az oltártól.

23 Mózes és Áron ezután bement a Találkozás Sátorába. Miután kijöttek onnan, együtt megáldották a népet. Ekkor megjelent az Örökkévaló dicsősége az egész nép szeme láttára. 24 Akkor az Örökkévalótól tűz jött ki, és megemésztette az oltáron lévő égőáldozatot és zsíros részeket. Amikor ezt a nép látta, hangos ujjongásban tört ki, és mindenki arccal a földre borult.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Leviticus+9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Dávid Jeruzsálembe viszi a Szövetségládát

6.1 Ezután Dávid összegyűjtötte egész Izráelből a legjobb harcosokat, 30 000 férfit. Majd seregével a júdeai Baalá városába[a] vonult. Azért ment, hogy onnan Jeruzsálembe vigye Isten Szövetségládáját, amely az Örökkévalónak, a Seregek Urának nevét viseli, akinek trónusa a kerubok fölött van. 3-4 Dávid emberei kihozták Abinádáb dombon álló házából a Szövetségládát, majd föltették egy új ökrösszekérre, amelyet előzőleg még senki sem használt. Uzza és Ahjó, Abinádáb fiai vezették az ökröket, így irányították a szekeret.[b] Ahjó ment elől.

Közben Dávid és Izráel egész népe teljes erővel örvendezett és énekelt[c] az Örökkévaló előtt. Táncoltak és énekeltek, sokféle hangszer kíséretével: lantokkal, hárfákkal, dobokkal, csörgőkkel és cintányérokkal Amikor azonban Nákón szérűskertjéhez érkeztek, az ökrök megbotlottak, és az Örökkévaló Szövetségládája megbillent, Uzza azonban kinyújtotta a kezét, és megfogta, hogy a helyére igazítsa. Az Örökkévaló megharagudott Uzza vakmerősége miatt, és Isten lesújtott Uzzára, aki ott helyben, Isten Szövetségládája mellett azonnal meg is halt. Dávid nagyon megrémült, amikor látta, hogy az Örökkévaló haragja kitört, és Uzzára zúdult. Így nevezte el azt a helyet: „Uzza összetörése”[d] — és ma is így hívják. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Samuel+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/shmini

—-

Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!

Római katolikus:

2018-12-13

2. adventi hét csütörtök

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az Úr megmutatja mindenható erejét: az őt váróknak mint gyengéd anya, a gőgösöknek mint szigorú bíró.
Prófétája által szól az Úr:
Én, az Úr, a te Istened, én ragadtam meg jobbodat. Én szólok hozzád így: Ne félj! Én megsegítelek. Ne félj hát, Jákob, te, szegény féreg, te, maroknyi Izrael. Az Úr mondja ezt neked: Én magam vagyok a te gyámolod. Izrael Szentje, a te Megváltód. Nézd, cséplőszánná teszlek, új és éles fogú cséplőszánná. Hegyeket csépelsz és törsz majd össze, halmokat zúzol pozdorjává. Szélnek engeded majd, és a szél elsodorja őket, a forgószél szétszórja mind. De te ujjongsz majd az Úrban, és dicsekszel Izrael Szentjében. Vizet keresnek a szűkölködők és a szegények, de nincs, a nyelvük száraz a szomjúságtól. Én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izraelnek Istene, nem hagyom el őket. Folyókat fakasztok a kopár dombokon, és forrásokat a völgyek ölén. A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet. A sivatagban cédrust növesztek, akácot, mirtuszt és olajfát; a pusztában fenyőt ültetek, platánt és ciprust, egymás mellett. Hogy így mindenki lássa és megtudja, meggondolja és megértse: Az Úr keze vitte ezt végbe mind, Izrael Szentje teremtette.
Ez az Isten igéje.
Iz 41,13-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Könyörületes az Úr és kegyes hozzánk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő. Vö. 8. vers.
Előénekes: Istenem és Királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
Mindenkihez jóságos vagy, Uram, * és irgalmas vagy minden művedhez.
Hívek: Könyörületes az Úr és kegyes hozzánk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
H: Könyörületes az Úr és kegyes hozzánk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Könyörületes az Úr és kegyes hozzánk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Zsolt 144,1 és 9.10-11.12-13ab

ALLELUJA
Harmatozzatok egek, onnan felülről, † és ti, felhők hullassátok közénk az Igazat! * Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt. Iz 45,8 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Messiás magasztalja előhírnökének nagyságát.
Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 11,11-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-13

 

“Az Igazság Könyve most kerül kinyilvánításra számodra, a végidők hetedik prófétájának.”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-igazsag-konyve-most-kerul-kinyilvanitasra-szamodra-a-vegidok-hetedik-hirnoke-szamara/

 

“2013.12.12 23:15

Drága szeretett leányom, miközben a Születésnapom ideje közeledik, azt szeretném, hogy minden Keresztény szerte a világon Születésem okáról elmélkedjen.

Születésemet Atyám tervezte meg gyermekei iránti Nagy Irgalmának és rendkívüli Szeretetének köszönhetően. Az Ő legnagyobb áldozata az volt, hogy elküldte egyszülött Fiát egy hálátlan, bűnösökkel teli világba, akik nem akarnak tudni Róla, Feltételei miatt. Minden prófétai beavatkozás azért történt, hogy megpróbálják megváltoztatni megkeményedett szívüket, hogy keressék az Ő Dicsőségét. De ők szembe fordultak Vele, és megölték a prófétákat, akik a lelkük számára szükséges Táplálékkal táplálták őket.

Elküldvén egy ártatlan
gyermeket a világba – az Ő egyetlen Fiát –, mint egy alázatos szolgát emberi testben, azoknak szolgáltatta ki Magát, akiktől az volt az elvárás, hogy szolgálják Mesterüket. Ezért a Mester, Szolga lett, ami az Alázat legnagyobb formája. Mégis Ő annyira szerette gyermekeit, hogy készen állt bármit megtenni, csakhogy visszaszerezze őket a Sátán megtévesztéséből és csábításából.  …”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/gyermekorom-egesz-ideje-alatt-tudtam-hogy-ki-vagyok/

 
 

——
Görög katolikus:

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Segítsetek egymásnak!

Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Boldogok és áldottak vagytok!

17 Ezután Jézus és az apostolok lejöttek a hegyről, és megálltak a síkságon. Velük együtt volt még Jézusnak sok más tanítványa is, és nagy sokaság, amely Júdeából, Jeruzsálemből, valamint Tírusz és Szidón partvidékéről gyűlt össze. 18 Mindannyian azért jöttek, hogy Jézust hallgassák, és meggyógyuljanak betegségeikből. Még azok is meggyógyultak, akik gonosz szellemektől szenvedtek. 19 Mindenki meg akarta érinteni Jézust, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.

20 Akkor Jézus a tanítványaira nézett, és ezt mondta:

„Boldogok és áldottak vagytok,
    akik felismertétek, hogy szükségetek van Istenre,
    mert tiétek Isten Királysága!
21 Boldogok és áldottak vagytok, akik most éheztek,
    mert bőségben lesz részetek!
Boldogok és áldottak vagytok, akik most sírtok,
    mert még nevetni fogtok.

22 Boldogok és áldottak vagytok, mikor az Emberfia miatt a többiek gyűlölnek és kiközösítenek titeket, szidalmaznak és rosszat mondanak rólatok! 23 Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok, mert nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen az őseik ugyanígy bántak régen a prófétákkal is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6%3A17-23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Melkisédek és Ábrahám

Ez a Melkisédek Sálem királya és a Magasságos Isten papja volt. Ábrahám éppen hazafelé tartott abból a csatából, amelyben több királyt is legyőzött. Ekkor találkozott Melkisédekkel, aki megáldotta őt, Ábrahám pedig neki adta a hadizsákmánya tizedrészét.

Melkisédek neve kettős jelentésű. Először is: „igazságosság királya”, azután „Sálem királya”, vagyis „békesség királya”. Apjáról, anyjáról, vagy származásáról semmit sem tudunk.[a] Életének sem a kezdete, sem a vége nem ismert. Akárcsak Isten Fia, Melkisédek is örökké pap marad.

Látjátok hát, milyen hatalmas ez a Melkisédek, hogy még Ábrahám ősapánk is neki adta a hadizsákmánya tizedét! A Törvény azt parancsolja, hogy Izráelben a papok — Lévi utódai — szedjenek tizedet a néptől, vagyis saját testvéreiktől, akik szintén Ábrahám utódai. Melkisédek nem volt Lévi utóda, mégis tizedet kapott Ábrahámtól, és megáldotta őt — azt, aki Istentől ígéreteket kapott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7:1-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 10 Ők nem is szóltak senkinek. Egymás között azonban arról tanakodtak, mit jelent az, hogy feltámadni a halálból. 11 Majd megkérdezték Jézustól: „Miért mondják a törvénytanítók, hogy a Messiás előtt Illésnek kell eljönnie?”[a]

12 Jézus ezt válaszolta: „Így van, előbb valóban Illés jön el, hogy mindent helyreállítson.

De mit jelent az, hogy az Írás szerint az Emberfiának sokat kell szenvednie, és hogy az emberek el fogják utasítani? 13 Igazán mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és az emberek kényük-kedvük szerint bántak vele — úgy, ahogyan az Írás mondta róla.”

A megszállott fiút megszabadítja

14 Amikor visszaértek a többi tanítványhoz, azokat éppen nagy sokaság vette körül, és törvénytanítók vitatkoztak velük. 15 Amint az emberek meglátták Jézust, elcsodálkoztak, és odafutottak, hogy köszöntsék.

16 Jézus megkérdezte: „Miről vitatkoztok?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+9%3A10-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2018/12/13
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“2013.12.14 15:17

Drága szeretett leányom, ma elkezdődtek az előkészületek Nagy Irgalmasságom Beavatkozására, hogy az emberek kővé vált szívét arannyá változtassák. Az időjárás jeleit azok fogják felismerni, akiknek szeme van, és akik képesek látni, és akik éberek azon Ígéreteimre, hogy mindenkinek egyenlő esélye van az üdvösségre.

Én csak egy Irgalmas Istenként jövök. Nem azért jövök, hogy félelmet keltsek bennetek, mert Én valóban szeretem mindnyájatokat

 

62 De Jézus így felelt: „Aki egyszer szántani kezd, azután mégis visszafordul, az nem alkalmas arra, hogy Isten Királyságában éljen!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A57-66&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/17

—–
Igazság Könyve:

“2013.11.18 20:10

Drága szeretett leányom, mindenkinek fel kell készülnie, hogy alkalmasak legyenek Elém járulni, mert Én úgy fogok jönni, mint tolvaj az éjszakában, és sokan nem fogják tudni, hogy mi is történik. Ezért fontos, hogy most mindegyikőtök meggyónjon (megvallja bűneit) Nekem.

Legszentebb Szavam Igazsága elferdített verzióként lesz hirdetve, amelyet ellenségeim cserélnek fel, akik merészek lesznek azon törekvéseikben, hogy becsapjanak benneteket. Most itt az ideje, hogy a saját lelketekre összpontosítsatok és annak állapotára. Annak az embernek, aki nem hisz Bennem, a következőt mondom: Amikor eléd fogok jönni, meg fogsz könnyebbülni attól, hogy tudod Ki Vagyok? Velem fogsz jönni? El foglak vinni téged, és le fogom törölni könnyeidet és egy dicsőséges életet fogsz élni, mihelyt meggyónsz (bevallod bűneidet) Nekem és megkérsz, hogy Irgalmasságomba vigyelek téged.

Annak, aki hisz Bennem a következőt mondom: Képes leszel szégyen nélkül megállni Előttem? Vajon azzal a tudattal fogsz Elém állni, hogy mindazt, amit tanítottam neked tiszta szívvel tetted? Mindegy. Amikor azt mondod Nekem: „Jézus, bocsáss meg nekem, követni akarlak Téged”, akkor meg leszel mentve.

Annak mondom, aki hisz Bennem, de azt gondolja, hogy ő példamutató és nincs szüksége gyónásra: te is alkalmas vagy arra, hogy Elém járulj? Amikor a lelked állapotát megmutatom majd neked, vitatkozni fogsz Velem, és azt fogod mondani, hogy alkalmas vagy arra, hogy megállj Színem előtt, holott nem vagy az? Ha nem tudjátok elfogadni Irgalmasságom Ajándékát és nem fogjátok beismerni rossz cselekedeteiteket, akkor távol maradtok Tőlem, és Én haladékként csupán egyetlen esélyt fogok még adni nektek.


Az egész emberiségnek mondom: Arra kérlek benneteket, hogy mindenekelőtt a lelketeket készítsétek fel. Nektek rendbe kell hoznotok lelketek minden részét, mielőtt készen állnátok arra, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt tökéletesen megálljatok Jelenlétemben. Ha nem teszitek meg, akkor egy fájdalmas megtisztulást kell elviselnetek, és a Tisztítótüzeteket a Földön kell elszenvednetek még mielőtt Második Eljövetelem Napja felvirradna. Arra buzdítalak benneteket, hogy mondjátok a Keresztes Imahadjárat eme imáját; mindenki a saját lelkéért és szeretteitekért:A Keresztes Imahadjárat 127. imája: A saját lelkem és szeretteim lelkének megmentéséértÓ, Jézus, készíts fel engem, hogy szégyen nélkül jöhessek Színed elé. Segíts nekem és szeretteimnek – itt nevezd meg őket -, hogy készek legyünk megvallani minden rossz cselekedetünket; hogy beismerjük hiányosságainkat. Hogy minden bűnért bocsánatot kérjünk. Hogy szeretetet mutassunk azok iránt, akiket megsértettünk. Hogy könyörögjünk az üdvösség Irgalmáért. Hogy megalázzuk magunkat Színed előtt, hogy a Nagy Megvilágosodás Napján lelkem és a – nevezd meg a személyeket – lelke is megtisztuljon, és hogy eláraszd lelkemet Isteni Irgalmasságoddal. Ámen. Most itt az ideje annak, hogy visszaemlékezzetek mindarra, amit tanítottam nektek. Most elérkezett az idő, hogy tanulmányozzátok a Tízparancsolatot és megkérdezzétek magatokat, hogy valóban aszerint éltétek –e az életeteket.Legyetek őszinték önmagatokhoz, mert ha nem, – így is, úgy is – meg lesz nektek mutatva, hogy életetek során hogyan bántottatok meg Engem. De engedjétek, hogy vigaszt nyújtsak nektek.Én csak egy Irgalmas Istenként jövök. Nem azért jövök, hogy félelmet keltsek bennetek, mert Én valóban szeretem mindnyájatokat, de Türelmemnek határa van. Csak azokat lehet Isteni Irgalmamba burkolni, akik elfogadják bűneik súlyos mivoltát, amelyeket Isten ellen követtek el. Azoknak, akik elutasítanak Engem, kevés idejük lesz önmaguk megváltására, mivel Én el fogom választani a juhokat a kosoktól. Az egyik rész Velem fog jönni. A másik rész hátra marad, és aztán az Új Kezdet tudomására lesz hozva minden teremtmény számára. Csak azoknak adatik meg az Örök Élet, akik szeretnek Engem.Most vegyétek figyelembe Felhívásomat, mert Én ezt azért teszem, hogy biztosítsam, hogy közületek a lehető legtöbben jól fel legyetek készülve még a Nagyfigyelmeztetés Napja előtt.Jézusotok

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-csak-egy-irgalmas-istenkent-jovok-nem-azert-jovok-hogy-felelmet-keltsek-bennetek-mert-en-valoban-szeretem-mindnyajatokat/

—–
Római katolikus:

2018-11-18Évközi 33. vasárnapKezdőének:
Így szól az Úr: Az én gondolatom a béke és nem a pusztulás; hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek a fogságból, bárhol is éltek. (Jer 29,11.12.14)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, add, hogy örvendezve mindig neked éljünk, mert soha meg nem fogyatkozó és teljes öröm az, ha szüntelenül szolgálhatunk neked, minden javak szerzőjének. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
A végső nagy napokról szól az Úr: Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe. Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra. Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.
Ez az Isten igéje.
Dán 12,1-3

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Örökrészem és kelyhem te vagy, Uram, * te tartod kezedben sorsomat.
Szüntelenül magam előtt látom az Urat, * ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.
Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
E: Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem, * reménységben nyugszik testem is.
Mert nem hagyod lelkemet a holtak országában, * és nem engeded, hogy szented romlást lásson.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
E: Az élet útját mutatod nekem, † színed előtt az öröm teljessége, * és jobbodon a gyönyörűség mindörökké.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Zsolt 15,5.8.9-10.11

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim!
Minden pap naponta elvégzi szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot többször is bemutatja. Ezeknek azonban nincs erejük a bűn eltörlésére. Krisztus ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Ám ahol ezek bocsánatot nyertek, ott nincs többé bűnért való áldozat.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,11-14.18

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok! Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek. Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtó előtt. Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak. Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 13,24-32″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-18


——
Görög katolikus:

A feltámadt Jézus megjelenik tanítványainak

Miután a hét első napjának kezdetén feltámadt, Jézus először a magdalai Máriának jelent meg, akiből korábban hét gonosz szellemet űzött ki. 10 Mária azonnal elment, és elmondta ezt Jézus tanítványainak, akik gyászolták és siratták Jézust. 11 Elmondta nekik, hogy Jézus él, és hogy ő találkozott is vele, de a tanítványok nem hittek neki.

12 Ezután Jézus más alakban jelent meg két tanítványának, akik éppen vidékre mentek. 13 Ez a két tanítvány visszatért Jeruzsálembe, és hírt adott a többieknek. De azok nekik sem hitték el, hogy Jézus feltámadt.

Kiküldi a tanítványait

14 Később Jézus megjelent a tizenegy tanítványának is, amikor éppen az asztalnál ültek, és ettek. Szemükre vetette, hogy mennyire hitetlenek és keményszívűek: hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták őt.

15 Majd ezt mondta nekik: „Menjetek el a világ minden részére, és hirdessétek az örömüzenetet mindenkinek! 16 Aki hisz és bemerítkezik, az üdvözülni fog. De aki nem hisz, az kárhoztató ítélet alá kerül. 17 Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják követni: a nevemben gonosz szellemeket űznek ki; új nyelveken szólnak; 18 kígyókat fognak meg, vagy halálos mérget isznak, de az sem nem árt nekik; ráteszik a kezüket a betegekre, azok pedig meggyógyulnak.”

Jézus visszatér a Mennybe

19 Miután az Úr Jézus beszélt a tanítványaival, felvitték a Mennybe, és ott Isten jobb oldalára ült. 20 Az apostolok pedig elmentek, és mindenhol kihirdették Isten üzenetét. Az Úr együttműködött velük, és hitelesítette az üzenetet természetfeletti jelekkel, amelyek kísérték az üzenet hirdetését.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus „Testének” egysége

Kérlek benneteket — én, aki azért viselem ezt a fogságot, mert az Urat szolgálom —, hogy Istentől kapott elhívásotokhoz méltóan éljetek! Legyetek mindig alázatosak, szelídek, türelmesek, és isteni szeretettel viseljétek el egymást! A Szent Szellem a békesség kötelével vesz körül — így egyesít benneteket. Ezért minden igyekezettel arra törekedjetek, hogy őrizzétek meg ezt a harmóniát! Mivel mindannyian ugyanazt az egyetlen Szent Szellemet kaptuk, együttesen ugyanazt az egyetlen Testet alkotjuk. Hasonlóképpen mindnyájan ugyanazt reméljük és várjuk, hiszen Isten erre hívott el bennünket. Csak egyetlen Úr van, aki mindannyiunknak Ura. Ugyanazt a hitet kaptuk, és ugyanabban a bemerítésben részesültünk. Csak egy Isten van — mindannyiunk Atyja — aki mindenek felett uralkodik, mindenen keresztül cselekszik, és mindenben jelen van.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Ezután egy példázatot mondott nekik: „Volt egy gazdag ember, akinek a birtoka bőséges termést hozott. 17 Azon töprengett, hová tegye a sok termést, mert nem volt elég nagy raktára. 18 Végül így határozott: »Lebontom a raktáraimat, és nagyobbakat építek a sok gabona, meg a többi termény számára. 19 Akkor majd így szólok a lelkemhez: Látod, lelkem, sok évre elegendő vagyonod és gazdagságod van! Egyél-igyál hát, és élvezd az életet!«

20 De Isten megszólította: »Milyen ostoba vagy! Még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet. Kié lesz akkor, amit összegyűjtöttél?«

21 Így jár az, aki csak magának gyűjt kincseket, és nem Isten mértéke szerint gazdag!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+12%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/18

 
—–

Üdvösség Anyja: A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni

Igazság Könyve:

“2013.10.23 15:34

Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék a nyugalmukat, maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején.

Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal.

A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön. Eközben Isten ellenségei hazugságokat és eretnekséget fognak terjeszteni, hogy megnyerjék a bűnösöket és mindazokat, akik szeretik Fiamat, annak érdekében, hogy ellenőrizhessék őket. Mindezeknek a szomorú eseményeknek meg kell történniük még Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetele előtt.

Arra kérlek benneteket, drága gyermekeim, hogy legyetek türelmesek, és Fiam kedvéért, Aki nagyon szeret benneteket, viseljétek el ezeket a nehézségeket. Ne aggodalmaskodjatok soha, mert ti hamarosan szemtanúi lesztek az Ő Új Paradicsomának, ahol sem szomorúság, sem fájdalom, de még a gonosz sem fog többé létezni. Oly kicsinységnek számít, amikor Fiamért szenvedtek, és ez jelentéktelen ahhoz képest, amit Ő elszenvedett mindenkiért és mindnyájatokért is, amikor meghalt a Kereszten, hogy megmentsen benneteket.

Ezért tehát kérlek benneteket, hogy helyezzétek minden bizalmatokat Fiamba, és legyetek hálásak, hogy égi vezetésben részesültök. Örvendjetek, mert elegendő időt kaptatok arra, hogy az Úr Nagy Napjára megfelelően felkészülhessetek.

Maradjatok békességben.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-a-fiam-egy-nagy-megujulast-tervez-ebben-az-idoben-a-foldon-es-ez-sok-fajdalmat-fog-okozni/

 
 

“2013.10.22 00:20

… Mennyire ravasz a fenevad! Milyen okosnak tűnnek tettei, mert a megtévesztés bizonyos formái édes mázzal lesznek bevonva, amelyeket csak azok lesznek képesek felismerni, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva. És miközben minden beszélgetés a közjó érdekéről folyik, minden vallás egyesítésének a vágyáról, hogy egyetlen nagy közös emberi családot alkossanak, egyetlen szót sem fognak ejteni Tanításomról, mely szerint Isten gyermekeinek Szent Igémhez kell ragaszkodniuk.
….”

 
 
“2013.10.22 13:30

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-vagytok-az-a-nemzedek-kiknek-tanuskodniuk-kell-egyhazam-vegso-keresztre-fesziteserol/


—–
Római katolikus:
2018-10-23

29. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus békét szerzett nekünk vére ontásával, és mindnyájunkat meghív országába.
Testvéreim!
Egykor Krisztus nélkül éltetek, Izrael vallási  közösségén kívül. Nem volt részetek a megígért szövetségben, remény híján és Isten nélkül éltetek a világban. Most azonban ti, akik egykor „távol” voltatok, Krisztus Jézusban „közel” kerültetek, Krisztus vére árán.
Ő a mi békességünk, aki a kettőt (Izraelt és a pogányokat) eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében. A törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel együtt érvénytelenítette. Mint békességszerző a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.
Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek, és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához. Most tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.
Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,12-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét. Vö. 9. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Hadd halljam, mit mond az én Uram, Istenem, * mert népének és szentjeinek békét ígér.
Az istenfélőkhöz valóban közel az üdvösség, * hogy országunkba dicsőség költözzék.
Hívek: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Irgalom és hűség majd egymásra lelnek, * csókot vált az igazság és a béke.
A földből a hűség kisarjad, * és az igazságosság tekint le az égből.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
E: Az Úr jóságát megmutatja, * földünk is meghozza termését.
Igazság jár az Úr előtt, * és béke a lába nyomában.
H: Népéhez szól az Isten, * és hirdeti a békét.
Zsolt 84,9-14

ALLELUJA
Imádkozva virrasszatok szüntelen, * hogy az Emberfia elé méltón álljatok. Lk 21,36 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyünk mindenkor készen az Isten előtti számadásra!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,35-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-23


——
Görög katolikus:

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.

Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A54-60&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/23

Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan közülük figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet

„A GYERMEKEK FOGJÁK MEGMENTENI A VILÁGOT”
——–
Görög katolikus 1:

Arról írunk nektek, aki már a világ kezdete előtt létezett, az Igéről,[a] aki maga az Élet. Arról,

akit magunk hallottunk,
    saját szemünkkel láttunk,
egészen közelről figyeltünk,
    sőt, kezünkkel érintettünk.

Ő, aki az Élet, nyilvánvaló lett — mi láttuk őt, tanúskodunk róla, és hirdetjük nektek az Örök Életet, aki öröktől fogva az Atya-Istennel volt, most azonban látható módon megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy titeket is bevonjunk abba a szeretet-közösségbe[b] amelyben az Atyával és a Fiával, Jézus Krisztussal élünk. Azért írunk most nektek erről, hogy ti is együtt örüljetek velünk.

Jézus vére megtisztít minden bűntől

Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk, és amelyet most nektek hirdetünk, így szól: Isten világosság,[c] és benne nincs semmi sötétség. Ezért, ha azt mondjuk, hogy közösségben vagyunk Istennel, de továbbra is a sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem követjük az igazságot. Ha pedig valóban abban a világosságban élünk, amelyben maga Isten is él, akkor közösségben vagyunk egymással. Akkor Jézusnak, Isten Fiának a vére — vagyis áldozati halála — megtisztít, és tisztán tart bennünket minden bűntől.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+1%3A1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Igazság Könyve:

“2013.10.17 20:38

Drága szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom.

“2013.10.18 00:38

Drága szeretett leányom, a legnagyobb szomorúságom az, hogy azok, akik a legjobban szeretnek Engem, tömegesen vonakodni fognak attól, hogy meghallják Hangomat most, amikor (éppen) hívom őket.

Lehetek Én az egyetlen igazi barátjuk, az egyetlen üdvösségük, de sokan közülük figyelmen kívül fogják hagyni Figyelmeztetéseimet. Még azok is, akik hallják a Hangomat, figyelmen kívül fognak hagyni Engem, és Szavaimat, mint eretnekséget, elvetik. Ők nem ismerik fel azt az időt, amelyben élnek, és az Igazságra csak a Nagyfigyelmeztetéskor fognak ráébredni. Addigra már sokan közülük elátkoztak Engem, és olyan messze távolodnak Tőlem, hogy már nem leszek képes elérni a szívüket, vagy megmenteni a lelküket.

Ne becsüljétek alá az ördögnek Irányomban tanúsított gyűlöletét. Ő szörnyű módon elárulta Atyámat, de Engem gyűlöl. Ez azt jelenti, hogy ő utálja Egyházamat, és éppen ezért a végső csatára földi Egyházam és a Sátán által küldött démonok között kerül sor. Ez a csata már elkezdődött, és ő már ellopta azokat a szeretett lelkeimet, akik közül sokan nem ismerték fel, hogy mennyire megbántják Istent.

Amikor hamarosan érezni fogják Jelenlétemet mindazok, akik szeretnek Engem – független attól, hogy hisznek-e ezekben az Üzenetekben, vagy sem –, Én a Szentlélek által a felismeréssel fogom elárasztani a lelküket. Ez az Én Ígéretem a világ számára. Én nem foglak benneteket a gonosz erejére hagyva soha cserbenhagyni, mert oly nagyon szeretlek titeket. Ti olyanok vagytok, mint Testem Végtagjai. Egy rész vagytok Belőlem.

Akár akarjátok, akár nem, de Én követni foglak titeket egészen a Nagy Napig, és harcolni fogok, hogy megmentsem a lelketeket. Hátat fordíthattok Nekem, de Én akkor sem foglak elhagyni benneteket, mert Én türelmes Vagyok. Kitartásom és Istenségem meghaladja a ti felfogóképességeteket. Nektek soha nem szabad elfelejtenetek Engem, Jézusotokat, mert Én mindig veletek vagyok, arra várva, hogy Hozzám jöjjetek.

Szeretett Üdvözítőtök,
Az Emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/lehetek-en-az-egyetlen-igazi-baratjuk-az-egyetlen-udvosseguk-de-sokan-kozuluk-figyelmen-kivul-fogjak-hagyni-figyelmezteteseimet/

 
 


—–
Római katolikus:
10-18Szent Lukács evangélista

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Lukács; az orvos, mindvégig kitartott Pál apostol mellett.
Szeretett Fiam!
Démász elhagyott a világ kedvéért és Tesszalonikába ment, Kreszcensz Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Csak Lukács van mellettem. Márkot is vedd magad mellé és hozd el, jó szolgálatot tenne nekem. Tichikuszt elküldtem Efezusba. Köpenyemet Troászban hagytam Kárpusznál, ha jössz, hozd magaddal. A könyveket is, főleg a pergamentekercseket.
Alexander, a bronzműves sokat ártott nekem, az Úr megfizet majd neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellenszegül tanításunknak.
Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserben hagyott. Ne számítson nekik bűnül! Ám az Úr mellém állt és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését és tudomást szerezzen róla minden pogány.
Ez az Isten igéje.
Tim 4,9-17b

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét. Vö. 12a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Hirdessék az emberek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Szentjeid hirdetik, Uram, * királyságod fölséges dicsőségét.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.17-18

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az aratnivaló sok, a munkás pedig kevés.
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,1-9″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-18

 
 
 
 
 

“2013.10.17 20:38

Drága szeretett leányom, bárcsak több ember hinne igazán Bennem, Jézusukban, akkor a szívükben békére találnának. Ahol nincs bizalom, ott félelem van. A félelem megakadályozza, hogy Isten Szeretete behatoljon a lelketekbe, és akkor rabbá váltok. Semmi más nem könnyíti meg a terheteket, csak egyedül az Én Világosságom.

 

 
——
Görög katolikus 2.:

Üdvözlet Júdástól, aki Jézus Krisztus szolgája és Jakab testvére, azoknak, akiket az Atya-Isten elhívott, szeret és Jézus Krisztusban megőriz.

Egyre jobban és jobban töltsön be titeket Isten irgalmassága, békessége és szeretete!

Az istentelenek büntetése

Szeretett testvéreim, a közös üdvösségünkről szerettem volna írni nektek. Azonban most mégis szükséges, hogy valami másról írjak. Arra biztatlak benneteket, hogy teljes erővel harcoljatok azért, hogy amiben hiszünk, azt meg tudjátok őrizni — azokat a tanításokat, amelyeket Isten egyszer és mindenkorra az övéinek adott!

Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve kicsapongó életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat. A próféták már régen megírták, hogy ezeket Isten el fogja ítélni.

Néhány dologra újból szeretnélek benneteket emlékeztetni, bár ezeket jól tudjátok. Az Úr[a] kiszabadította a népét Egyiptomból, később mégis elpusztította azokat, akik közülük nem hittek!

Emlékezzetek azokra az angyalokra is, akik nem őrizték meg a rangjukat, hanem elhagyták a saját lakóhelyüket! Az Úr ezért örökre megkötözte, és a sötétségben tartja fogva őket az Ítélet nagy Napjáig.

Gondoljatok Sodomára, Gomorára és a környező városokra is! E városok lakói természetellenes szexuális bűnöket követtek el, ezért az örök tűz büntetését viselik. Példájuk bennünket is figyelmeztet.

Óvakodjatok az istentelen csúfolkodóktól!

17 Szeretett testvéreim, emlékezzetek azokra, amiket Urunk, Jézus Krisztus apostolai mondtak! 18 Mert így figyelmeztettek titeket jóelőre: „Az utolsó időben majd olyanok jönnek, akik még Istent is kicsúfolják, és a saját istentelen kívánságaikat követik.” 19 Ezek azok, akik viszályt szítanak közöttetek. Saját bűnös természetük kívánságai uralkodnak rajtuk, és nem lakik bennük a Szent Szellem.

Imádkozzatok a Szent Szellem által

20 Szeretett testvéreim, ti viszont imádkozzatok a Szent Szellem által — így épüljetek fel és erősítsétek meg magatokat abban a hitben, amely a legszentebb dolog a világon! 21 Maradjatok meg Isten szeretetében! Várva várjátok Urunkat, Jézus Krisztust és a kegyelmét, mert ő hozza nektek az örök életet!

22 Bánjatok könyörületességgel azokkal, akik kételkednek, 23 másokat pedig a tűzből is ragadjatok ki, hogy megmentsétek őket! Legyetek óvatosak, amikor könyörültök rajtuk! Még a régi bűnös természet által bemocskolt ruhát is gyűlöljétek![d]

Dicsőség Istennek

24 Isten meg tud őrizni benneteket az elbukástól, és képes hibátlanul maga elé állítani a dicsőségben. Micsoda öröm lesz ez mindannyiunk számára! 25 Ő az egyetlen Isten, és egyedül ő tud megmenteni bennünket. Övé legyen minden dicsőség, nagyság, uralom és hatalom Urunk, Jézus Krisztus által a múltban is, most is, és örökké!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jude+1%3A1-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

2013.10.17 20:38


A végső támadás gyors lesz, s akkor megmutatom majd az Igazságot a világnak, amit csak azok fognak elutasítani, akik tele vannak Irántam való gyűlölettel. Ne féljetek, mert Én vagyok az emberiség egyetlen Megváltója. Csak egyedül az Én Szeretetem fog megtartani benneteket. Csak azokért a szegény lelkekért aggódjatok, akik le fognak köpni Engem, miközben Én (segítő) Kezemet nyújtom nekik, hogy Új Paradicsomomba vigyem őket.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-uj-torveny-melyet-az-ellenseg-egyhazamban-hamarosan-bevezet-gunyolni-fogja-az-atyam-altal-lefektetett-igazsagot/

Jakab, Isten és az Úr Jézus Krisztus szolgája, üdvözletét küldi Izráel szétszóratásban élő tizenkét törzsének.

Hit, próbatétel és bölcsesség

Testvéreim, örüljetek, amikor különböző megpróbáltatásokat kell elviselnetek, hiszen tudjátok, hogy ezek a nehézségek az Istenben való bizalmatokat és hiteteket teszik próbára. Ha pedig a hitetek kiállja a próbát, az kitartóvá tesz benneteket. Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság.

Ha valakinek bölcsességre van szüksége, egyszerűen csak kérje Istentől, és meg fogja kapni! Hiszen Isten mindenkinek örömmel, nagylelkűen és szemrehányás nélkül ad. Viszont aki kér tőle valamit, az bizalommal kérjen, ne kételkedve! Aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket a szél ide-oda dobál. Az ilyen ember ne is remélje, hogy megkapja, amit az Úrtól kér, mert, aki kételkedik, annak a lelke kétfelé sántikál, nem képes dönteni, mindenben állhatatlan és megbízhatatlan.

Szegények és gazdagok

A szegény sorsú testvér azzal a szellemi gazdagsággal dicsekedjen, amelyet Istentől kapott. 10 A gazdag testvér viszont a megalázottságával dicsekedhet, hiszen lehet bármilyen gazdag, ő is úgy múlik el, mint a mezőn a virágok. 11 Mert felkel a nap, és a forró szél kiszárítja a növényeket, lehullnak a virágok, és szépségük elmúlik. Ugyanígy múlik el a gazdag ember is. Egyik nap még üzleti terveket készít, a másik nap már halott.

Kísértés és kívánság

12 Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik szeretik őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=James+1%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…..
——

https://oca.org/readings/daily/2018/10/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

“2013.10.12 17:00

Azok, akik nem fogadják el az Új Paradicsom valóságát, miután minden lehetőséget megkapnak, hogy eldönthessék, melyik utat szeretnék választani, nem fognak egy újabb esélyt kapni. Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz. Az egyetlen út, amelyen járni fognak azok a lelkek, akik nem fogadják el Irgalmamat, amikor az szabadon kerül átadásra számukra, a Pokolba vezet. Sokan annyira makacsok lesznek, mivel ők teljesen az intellektuális érvelésre támaszkodnak, hogy önkéntelenül is úgy döntenek, hogy a Pokol Tüzében töltik az örökkévalóságot.
…”

Amint az Ég és a Föld eggyé válik, nem lesz többé Tisztítótűz

 
 
 

Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát

Igazság Könyve:

“2013.08.09 16:50

Drága szeretett leányom, az emberek nem értik teljesen, hogy mit jelent egységben lenni a Szívemmel. Én, Jézus Krisztus, azért jöttem, hogy megszabadítsam az emberiséget a bűn szolgaságából. A bűn akkor lépett a világba, amikor Lucifer azt hitte, hogy ő nagyobb, mint Isten. Az ő gonosz féltékenységében megkísértette az embert – Isten első gyermekeit, Ádámot és Évát – hogy elforduljanak Tőle.

Halálom adta a Megváltás Ajándékát Isten minden gyermekének. Sok ember számára a világon, minden hitvalláshoz tartozónak, beleértve azokat is, akik nem hisznek Istenben, vagy akik tagadják Istent és hamis bálványokat részesítenek előnyben, mindnyájuknak fel van kínálva az Üdvösség Ajándéka.

Nem mindenki fogja elfogadni ezt az Ajándékot. Én, mint Megváltó jöttem mindnyájatokhoz. El fogok jönni mindnyájatok elé, még az utolsó nap előtt, hogy bebizonyítsam nektek az Igazságot. Eljövök, hogy felkínáljam nektek az Örök Élet Ajándékát, azoknak is, akik súlyosan vétkeztek Isten Szemében.

Isten Dicsősége a ti előre haladó utatok, és hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, csak annyit kell tennetek, hogy elfogadjátok Irgalmasságomat. Isten Mindenható, Erőteljes és minden szempontból Tökéletes. Őt a Mennyben minden angyal és szent nagyon szereti. Őt a mai világban élő sok lélek is nagyon szereti. Mindnyájan tanúi lesznek az Ő Nagy dicsőségének az Új Égen és az Új Földön.

Istennek nincs szüksége az emberre. És csak, mert szereti a megsebzett embert, küld el újra Engem, az Ő Szeretett Fiát, hogy elhozzam az emberiségnek az Örök Életet, amelyet Ő megígért. Ezért van az, hogy Türelmes. Ezért van az, hogy szemet huny a bűnnek, abban a reményben, hogy gyermekei vissza fognak fordulni Hozzá, és elfogadják az Ő Szeretetét.

A szeretet akkor erőteljes, ha tiszta és Istentől származik. Amikor a lélek tiszta, akkor könnyebben vonzódik Isten Szeretetéhez. Azok a lelkek, akiknek szükségük van a megtisztulásra, el fogják fogadni Isten Szeretetét, elfogadván a szenvedést is, amelyre szükség van ahhoz, hogy meggyógyuljanak. Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát, és meg nem hajol Előtte alázatos szolgaságban.

Az a nap, amikor mindnyájatoknak meg lesz mutatva az üdvösség útja, közel van. Minden egyes bűnösnek meg lesz adva a lehetőség, hogy eljuthasson Istenhez. Azok, akik élni fognak a lehetőséggel bővelkedni fognak Irgalmasságomban.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egy-lelek-nem-gyogyulhat-meg-addig-amig-el-nem-ismeri-isten-nagysagat/

 
 
 

Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és terve a következő: ő addig várni fog, mígnem a háborúk már mindenhol tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon.

Akkor minden jónak fog tűnni. Hamarosan kapcsolatba kerül az emberbaráti intézményekkel, és össze fogja kapcsolni a legfőbb vezető világbankokat, hogy egy új, nagy teljesítményű pénzügyi rendszert hozzon létre. Sok vállalati és politikai vezető fog belekeveredni a terveibe. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.

Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.

Nektek nem kell elfogadnotok, amit elétek terjesztenek. Amikor látni fogjátok, hogy a béke embere, az Antikrisztus, elismerésekben részesül és nagy műveiért kitüntetéseket kap a háború sújtotta országokban, akkor tudnotok kell, hogy Beavatkozásom már közel van.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-antikrisztus-keszen-all-hogy-kinyilvanitsa-magat/


—–
Római katolikus:
Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. …”
 
Ő a Fiam, akit szeretek, és akiben gyönyörködöm! Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek neki!
 
 
Ezt mondja az Úr: Bizony, gyógyíthatatlan a sebed, halálos a sérülésed.
Nincs, aki bekötözne, és gyógyulást hozna neked.
Szeretőid nem gondolnak reád, feléd sem néznek most, hogy elborít a sok csapás.
Fenyítésem nagy és kegyetlen, mert oly súlyosak bűneid. Sújtottalak, mert nagyok voltak gonoszságaid.
Miért kiáltozol romlásod miatt?
Bizony, gyógyíthatatlan a fájdalmad!
….
És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Ezek az evangélium igéi.
 
 
 

08-09

A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Oly sok szenvedésben és küzdelemben is helytállt.
Testvéreim!
Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után annyi küzdelemben és szenvedésben helytálltatok! Egyrészt a gyalázatnak és zaklatásnak kitéve, nevetség tárgyává lettetek; másrészt részvéttel kísértétek azokat, akikkel így bántak. Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elrablását is örömmel viseltétek el abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek.
Ezért ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte! Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,32-36

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers. – 4 g. tónus.
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-09


——
Görög katolikus:

13 Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül. 14 Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég.

15 Dániel próféta beszélt arról az »utálatos dologról, amely gyilkol és pusztít«.[a] Amikor látjátok, hogy ez a szent helyen áll — aki olvassa, értse meg! —, 16 akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 17 Mindenki késedelem nélkül fusson el! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit! 18 Aki a mezőn van, azonnal fusson, ne menjen vissza a házába, még a ruháiért se!

19 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 20 Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen, se ne szombaton történjen! 21 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. 22 Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl, de a választottai kedvéért megrövidíti azt az időt.*

23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[b] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. 25 Emlékezzetek majd rá, hogy mindezt előre megmondtam!

26 Ha tehát valaki azt mondja nektek: »A Messiás a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »A Messiás a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! 27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+24%3A13-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
*
The Rapture – August 11-12, 2018 at 70th Pentecost?

Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Megpróbáltatáshoz viszonyítva

Igazság Könyve:

“2013.07.25 20:40

Drága szeretett leányom, Atyám Keze most beavatkozott a világba, hogy büntesse az embert bűne miatt. A bűn elhatalmasodott a világban, mert az ember többé már nem tesz különbséget jó és rossz között. Ti nem tudtok elmenekülni Atyám Haragjától, amikor országaitok megtapsolják a törvényesített gonosz bűnt.

Ezeket a büntetéseket az egész világon hamarosan látni fogják. Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Megpróbáltatáshoz viszonyítva. Az ember csökönyös. Elutasítja a segítséget, amikor Isten felajánlja azt. Az emberiség úgy döntött, hogy elutasítja Istent, és a köztetek lévő pogányok miatt minden egyes ember szenvedett.

Hívásom a Mennyből elsősorban azért van, hogy minden lelket megmentsen, de azért is, hogy segíteni tudjak nektek a büntetések enyhítésében, mely eléri az emberiséget. Milyen nagy az Én Irgalmasságom! Milyen nagy az Én Türelmem, de azok, akik elutasítják Tanításaimat és elkülönítik magukat Atyámtól, a Teremtőtől, hamarosan meg fogják ismerni a következményeket.

Hívok minden vallást, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok kegyelemért, akár elfogadjátok ezeket az Üzeneteket, akár nem. Az imák fontosak a katasztrófák enyhítése végett, melyek már elkezdődtek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az életetekért és a lelketek üdvösségéért.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/bar-ezek-felelmet-fognak-kelteni-megis-semmik-az-eljovendo-nagy-megprobaltatashoz-viszonyitva/

—–
Római katolikus:
07-25

Szent Jakab apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testünkben Jézus szenvedését hordozzuk szüntelen.
Testvéreim!
A hit és a kegyelem kincsét törékeny cserépedényben őrizzük, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet.
Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amelyről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt majd, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradásáért egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.
Ez az Isten igéje.
2Kor 4,7-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. 5. vers. – 8 G. tónus.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,l-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Készek vagytok-e kiinni azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,20-28″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-25


——
Görög katolikus:

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
    mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A22-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4 Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.

Ez a szeretet soha nem fogy el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. 10 Amikor azonban eljön a teljesség, a töredékes feleslegessé válik.

11 Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. 12 Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. De mikor eljön a teljesség, mindent szemtől-szembe és világosan fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogyan maga Isten ismer engem.

13 Ez a három azonban mindig megmarad: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a nagyobb.

Szellemi ajándékok a gyülekezet építésére

14 Minden erőtökkel azon igyekezzetek, hogy ez az isteni szeretet éljen és működjön bennetek! Teljes szívvel kívánjátok a Szent Szellem ajándékait, leginkább a prófétálás ajándékát! Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez beszél, hanem Istenhez. Az emberek közül senki sem érti, amit mond, mert a Szent Szellemben és titkosan szól. Aki viszont prófétál, az emberekhez szól: olyan dolgokat mond, amelyek épülésükre, bátorításukra és megerősítésükre szolgálnak. Aki a nyelveken szólás ajándékát használja, szellemileg erősíti és építi saját magát. Aki azonban a prófétálás ajándékával szolgál, az a gyülekezetet építi.

Szeretném, ha mindegyikőtöknél működne a nyelveken szólás ajándéka, de még inkább azt, hogy prófétáljatok. Hasznosabb annak a szolgálata, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha az, aki a nyelveken szólás ajándékával szolgál, egyúttal meg is tudja magyarázni, amit mondott, hogy az egész gyülekezetnek hasznára legyen. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+13-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Példázat a szőlőmunkásokról

20 „Isten Királysága hasonló ehhez: egyszer egy szőlősgazda korán reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon a szőlőjébe. Megegyezett velük egy dénár napszámban, majd kiküldte őket a szőlőjébe dolgozni.

Reggel kilenc óra körül ismét kiment a piactérre, s látott néhány férfit, akik tétlenül álldogáltak. Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megkapjátok!« Azok el is mentek.

Délben, majd három óra körül ismét kiment, és újabb munkásokat fogadott fel, akiket szintén kiküldött a szőlőjébe dolgozni. Amikor délután öt óra körül kiment a piactérre, megint talált ott munka nélkül lézengőket, és megkérdezte tőlük: »Miért álldogáltok itt tétlenül egész nap?«

»Mert még senki sem fogadott fel bennünket« — felelték.

»Menjetek ti is a szőlőmbe dolgozni!« — mondta nekik.

Amikor beesteledett, a szőlősgazda szólt a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára!«

Először jöttek azok, akik csak öt óra körül kezdték a munkát. Mindegyikük egy-egy dénárt kapott. 10 Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11 Amikor átvették a bérüket, méltatlankodva mondták a gazdának: 12 »Akik utoljára jöttek, azok csak egy órát dolgoztak. Te azonban ugyanúgy bántál velük, mint velünk, pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon!«

13 Ő így felelt egyiküknek: »Barátom! Nem vagyok igazságtalan hozzád! Nem abban egyeztünk meg, hogy egy dénár a napszám? 14 Fogd a béredet, és menj! Ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. 15 Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Azért nézed ezt rossz szemmel és irigykedve, mert én nagylelkű vagyok hozzájuk?«

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+20%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/25

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—-