Címke: angyal

Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk és Istenünk!

Római katolikus:
2018-11-2834. évközi hét szerda

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Az Egyiptomból való szabadulás előképe a megváltásnak: az üdvözültek dicsőítő éneket énekelnek.
Én, János, látomásban egy csodálatos nagy jelet láttam az égen: hét angyalt, akikre a hét végső csapás volt rábízva. Általuk teljesedik be Isten büntetése. Tűzben játszó, üvegként csillogó tengert láttam. Láttam azokat is, akik legyőzték a (gonoszság) vadállatát, semmibe vették képmását és a nevének számát. Kezükben tartották Isten hárfáját, ott álltak az üvegtengeren. Isten szolgájának, Mózesnek és a Báránynak énekét énekelték: Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királyai Ki ne félne, tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vagy a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul, mert nyilvánvalóvá lett, ahogyan ítéltél.
Ez az Isten igéje.
Jel 15,1-4

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk! Jel 15,3b – 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt!
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Zúgjon a tenger és mind, ami betölti, * a földkerekség, és akik rajta élnek!
Tapsoljanak a folyamok, * és a hegyek is ujjongjanak az Úr színe előtt!
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
E: Mert eljön ítélni a földet, † igazságban ítéli az egész világot, * egyenlőképpen minden népet.
H: Nagy és csodálatos minden műved, * mindenható Urunk és Istenünk!
Zsolt 97,1.2-3ab.7-8.9

ALLELUJA
Légy mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus nevéért gyűlölhetnek minket, de lelkünknek nem árthatnak.
Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani.
Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket.

De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-28


——
Görög katolikus:

22 Gondold meg jól, mielőtt kijelölsz valakit gyülekezeti vezetőnek és ráteszed a kezed, hogy ezáltal megerősítsd a kijelölését! Ne siess ezzel! Vigyázz, hogy téged ne terheljen a felelősség mások bűnei miatt! Őrizd meg tisztán magadat!

23 Timóteus, te eddig kizárólag vizet ittál. Ezentúl igyál egy kevés bort is, mert jót fog tenni a gyomrodnak, és nem fogsz olyan gyakran gyengélkedni!

24 Vannak, akiknek a bűnei jól láthatók. Ezek a nyilvánvaló bűnök mutatják, hogy ítélet vár rájuk. De vannak olyanok is, akiknek a bűnei csak később derülnek ki. 25 Hasonló a helyzet a jótettekkel is: vannak, amelyeket jól lehet látni. Más jótettek nincsenek szem előtt — de ezek sem maradnak örökké rejtve!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A rabszolgákról

Akik rabszolgák, és keményen dolgozniuk kell, őszintén tiszteljék és becsüljék a gazdájukat, hogy Isten nevét és a tanításunkat senki ne szidalmazza! Vannak olyan hívő rabszolgák, akiknek a gazdájuk is hívő, tehát testvérek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gazdájuk kevesebb tiszteletet érdemel. Éppen ellenkezőleg, még jobban kell szolgálniuk a gazdájukat, mint szeretett hívő testvérüket!

Timóteus, tanítsd ezeket a testvéreknek, és biztasd őket, hogy eszerint éljenek!

A hamis tanítók és az igazi gazdagság

Azonban vannak, akik másképpen tanítanak — olyan dolgokat, amelyek nincsenek összhangban Urunk, Jézus Krisztus egészséges tanításával. Ezek a hamis tanítók nem fogadják el azt a tanítást, amelynek az igazi istenfélelem és az Isten helyes szolgálata az alapja. Ezek nagyra tartják magukat, de semmihez sem értenek igazán. Valójában az a betegségük, hogy szeretnek vitatkozni, és bizonyos szavak miatt huzakodni. Ebből azonban csak irigység, veszekedés, egymás sértegetése és gonosz gyanúsítás származik. Állandóan viszálykodnak, megromlott a gondolkozásuk, és nem ismerik az igazságot. Úgy gondolják, Isten szolgálata arra való, hogy ezzel sok pénzt szerezzenek.

Természetesen az istenfélelem és az Isten helyes szolgálata valóban nagy haszonnal jár, de csak akkor, ha igazán elégedett vagy mindazzal, amid van. Gondold meg: amikor világra jöttünk, semmit sem hoztunk magunkkal. Világos, hogy el sem vihetünk semmit, amikor meghalunk. Ha tehát van ennivalónk és ruhánk, elégedjünk meg vele!

Akik arra vágyakoznak, hogy meggazdagodjanak, csapdába kerülnek, és kísértések veszik körül őket. Ostoba vágyaikat követik, és maguknak ártanak vele, a vesztükbe rohannak, s végül elpusztulnak. 10 Pénzimádatukból sokféle baj és gonoszság származik. A pénz utáni sóvárgás már letérített a hit útjáról egyeseket, akik ezenfelül még rengeteg szenvedést is okoztak saját maguknak.

Figyelmeztetések

11 Te azonban, Timóteus, Isten embere vagy! Tehát menekülj el, és maradj távol ezektől a dolgoktól! Teljes erővel azon igyekezz, hogy Isten tetszése szerint élj, és őt szolgáld! Küzdj a hitért, az isteni szeretetért, a türelmes kitartásért és a szelídségért — hogy ezek uralkodjanak benned!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Honnan származik Jézus hatalma?

20.1 Egyik nap Jézus a Templom területén tanított, és hirdette az örömüzenetet. Odamentek hozzá a főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői. Megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?”

Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit: az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy az emberektől?”

Ekkor azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől volt, akkor majd megkérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« Ha meg azt mondjuk, hogy az emberektől volt, akkor a nép megkövez minket, mert meg vannak győződve róla, hogy Bemerítő János próféta volt.” Ezért azt felelték Jézusnak: „Nem tudjuk.”

„Akkor én sem mondom meg, ki adott nekem felhatalmazást, hogy ezeket tegyem!” — válaszolta Jézus.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/28

 
—–

Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.

Római katolikus:
2018-11-2734. évközi hét kedd

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
A történelmet lezáró isteni ítélet képe az aratás és a szüretelés látomásában jelenik meg.
Én, János, látomásomban fehér felhőt láttam. A felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. Fején aranykoronát viselt, kezében éles sarló volt.
Egy angyal jött ki a templomból, és harsány hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Lendítsd meg sarlódat, és arass! Itt az aratás ideje. Már érett a vetés a földön.” A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.
Ekkor egy másik angyal lépett ki a mennyei templomból, akinek éles metszőkése volt. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő. Ennek hatalma volt a tűz felett. Harsány hangon kiáltott annak, akinél az éles metszőkés volt: „Lendítsd meg éles késedet, és szüreteld le a föld szőlőfürtjeit, mert beértek már a szemek!” Az angyal lehajította éles metszőkését a földre. Leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy sajtójába vetette.
Ez az Isten igéje.
Jel 14,14-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot. 13ab. vers. – 11. tónus.
Előénekes: Mondjátok a nemzeteknek: * „Az Úr uralkodik!”
Ő tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, * ő ítélkezik a népek fölött igazságban.
Hívek: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Örvendjen az ég, a föld ujjongjon, * zúgjon a tenger és ami betölti.
Örvendjen a mező, * és minden, ami rajta van.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
E: Ujjongjon az erdő minden fája * az Úr színe előtt, mert eljön.
Jön, hogy ítélje a földet, † igazságosan ítéli meg a földkerekséget, * és a népeket hűsége szerint.
H: Urunk, Istenünk érkezik, * ítélni az egész világot.
Zsolt 95,10-13

ALLELUJA
Légy hű mindhalálig – mondja az Úr, * az élet koronáját adom néked! Jel 2,10c – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Semmi sem maradandó ezen a földön. Nem marad kő kövön a jeruzsálemi templomból sem.
Abban az időben amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”
Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: »Én vagyok!« És: »Elérkezett az idő!« Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 21,5-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-27

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

11 Hatvan évnél fiatalabb özvegyasszonyokat ne írj fel az özvegyek listájára, mert, amikor a testi kívánságaik erősebbek lesznek, mint az a vágyuk, hogy Krisztust szolgálják, újra férjhez akarnak menni. 12 Így nem tartják meg korábbi ígéretüket, és ítélet alá kerülnek. 13 Ráadásul az ilyen fiatalabb özvegyasszonyok megszokják, hogy kerüljék a munkát, és hogy házról-házra járjanak. De nemcsak munkakerülők lesznek, hanem pletykákat is terjesztenek, beleavatkoznak mások ügyeibe, és olyan dolgokat mondanak, amilyeneket nem kellene.

14 Éppen ezért azt akarom, hogy a fiatalabb özvegyasszonyok inkább menjenek férjhez, neveljenek gyermekeket, viseljék gondját a saját családjuknak és a háztartásuknak! Így az ellenségünknek nem fognak semmi lehetőséget adni a vádolásra. 15 Azért mondom ezt, mert vannak olyan fiatalabb özvegyasszonyok, akik már le is tértek a jó útról, és a Sátánt követik.

16 Ha egy hívő asszony rokonai között vannak özvegyasszonyok, akkor ez a hívő asszony maga tartsa el őket.[b] Ne a helyi gyülekezetre nehezedjen ez a teher. Így csak a teljesen egyedül élő özvegyeket kell támogatnia a gyülekezetnek.

A gyülekezet vezetőiről

17 Azok a vezetők, akik jól végzik a gyülekezetben munkájukat, kétszeres anyagi támogatást és megbecsülést érdemelnek, különösen azok, akik az Isten üzenetével és a tanítással foglalkoznak. 18 Mert az Írás azt mondja: „A cséplést végző ökörnek ne kösd be a száját, és engedd, hogy egyen is, miközben tapossa a gabonát!”[c], és: „A munkásnak add meg a maga fizetését!”[d]

19 Ne hallgass arra, aki gyülekezeti vezetőt vádol, csak akkor, ha két vagy három másik ember is tanúsítja, hogy igazat mond! 20 Akik folyamatosan vétkeznek, azokat határozottan figyelmeztesd, de ezt az egész helyi gyülekezet előtt, nyilvánosan kell megtenned. Így a többieket is figyelmezteted, hogy ne vétkezzenek.

21 Megparancsolom neked, Timóteus, hogy kövesd ezeket az utasításaimat, és senkivel se kivételezz! Úgy mondom ezt, mint aki tudom, hogy Isten, Krisztus Jézus és a kiválasztott angyalok előtt állok.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Timothy+5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kizavarja a kereskedőket a Templomból

45 Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. 46 Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«[a] Ti azonban »rablók barlangjává«[b] tettétek.”

47 Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. 48 De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+19%3A45-48&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/27

 
—–

Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát

Igazság Könyve:

“2013.08.09 16:50

Drága szeretett leányom, az emberek nem értik teljesen, hogy mit jelent egységben lenni a Szívemmel. Én, Jézus Krisztus, azért jöttem, hogy megszabadítsam az emberiséget a bűn szolgaságából. A bűn akkor lépett a világba, amikor Lucifer azt hitte, hogy ő nagyobb, mint Isten. Az ő gonosz féltékenységében megkísértette az embert – Isten első gyermekeit, Ádámot és Évát – hogy elforduljanak Tőle.

Halálom adta a Megváltás Ajándékát Isten minden gyermekének. Sok ember számára a világon, minden hitvalláshoz tartozónak, beleértve azokat is, akik nem hisznek Istenben, vagy akik tagadják Istent és hamis bálványokat részesítenek előnyben, mindnyájuknak fel van kínálva az Üdvösség Ajándéka.

Nem mindenki fogja elfogadni ezt az Ajándékot. Én, mint Megváltó jöttem mindnyájatokhoz. El fogok jönni mindnyájatok elé, még az utolsó nap előtt, hogy bebizonyítsam nektek az Igazságot. Eljövök, hogy felkínáljam nektek az Örök Élet Ajándékát, azoknak is, akik súlyosan vétkeztek Isten Szemében.

Isten Dicsősége a ti előre haladó utatok, és hogy megkapjátok ezt az Ajándékot, csak annyit kell tennetek, hogy elfogadjátok Irgalmasságomat. Isten Mindenható, Erőteljes és minden szempontból Tökéletes. Őt a Mennyben minden angyal és szent nagyon szereti. Őt a mai világban élő sok lélek is nagyon szereti. Mindnyájan tanúi lesznek az Ő Nagy dicsőségének az Új Égen és az Új Földön.

Istennek nincs szüksége az emberre. És csak, mert szereti a megsebzett embert, küld el újra Engem, az Ő Szeretett Fiát, hogy elhozzam az emberiségnek az Örök Életet, amelyet Ő megígért. Ezért van az, hogy Türelmes. Ezért van az, hogy szemet huny a bűnnek, abban a reményben, hogy gyermekei vissza fognak fordulni Hozzá, és elfogadják az Ő Szeretetét.

A szeretet akkor erőteljes, ha tiszta és Istentől származik. Amikor a lélek tiszta, akkor könnyebben vonzódik Isten Szeretetéhez. Azok a lelkek, akiknek szükségük van a megtisztulásra, el fogják fogadni Isten Szeretetét, elfogadván a szenvedést is, amelyre szükség van ahhoz, hogy meggyógyuljanak. Egy lélek nem gyógyulhat meg addig, amíg el nem ismeri Isten Nagyságát, és meg nem hajol Előtte alázatos szolgaságban.

Az a nap, amikor mindnyájatoknak meg lesz mutatva az üdvösség útja, közel van. Minden egyes bűnösnek meg lesz adva a lehetőség, hogy eljuthasson Istenhez. Azok, akik élni fognak a lehetőséggel bővelkedni fognak Irgalmasságomban.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/egy-lelek-nem-gyogyulhat-meg-addig-amig-el-nem-ismeri-isten-nagysagat/

 
 
 

Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és terve a következő: ő addig várni fog, mígnem a háborúk már mindenhol tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon.

Akkor minden jónak fog tűnni. Hamarosan kapcsolatba kerül az emberbaráti intézményekkel, és össze fogja kapcsolni a legfőbb vezető világbankokat, hogy egy új, nagy teljesítményű pénzügyi rendszert hozzon létre. Sok vállalati és politikai vezető fog belekeveredni a terveibe. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.

Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.

Nektek nem kell elfogadnotok, amit elétek terjesztenek. Amikor látni fogjátok, hogy a béke embere, az Antikrisztus, elismerésekben részesül és nagy műveiért kitüntetéseket kap a háború sújtotta országokban, akkor tudnotok kell, hogy Beavatkozásom már közel van.
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-antikrisztus-keszen-all-hogy-kinyilvanitsa-magat/


—–
Római katolikus:
Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. …”
 
Ő a Fiam, akit szeretek, és akiben gyönyörködöm! Hallgassatok rá, és engedelmeskedjetek neki!
 
 
Ezt mondja az Úr: Bizony, gyógyíthatatlan a sebed, halálos a sérülésed.
Nincs, aki bekötözne, és gyógyulást hozna neked.
Szeretőid nem gondolnak reád, feléd sem néznek most, hogy elborít a sok csapás.
Fenyítésem nagy és kegyetlen, mert oly súlyosak bűneid. Sújtottalak, mert nagyok voltak gonoszságaid.
Miért kiáltozol romlásod miatt?
Bizony, gyógyíthatatlan a fájdalmad!
….
És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Ezek az evangélium igéi.
 
 
 

08-09

A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Oly sok szenvedésben és küzdelemben is helytállt.
Testvéreim!
Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után annyi küzdelemben és szenvedésben helytálltatok! Egyrészt a gyalázatnak és zaklatásnak kitéve, nevetség tárgyává lettetek; másrészt részvéttel kísértétek azokat, akikkel így bántak. Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elrablását is örömmel viseltétek el abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek.
Ezért ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte! Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet.
Ez az Isten igéje.
Zsid 10,32-36

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers. – 4 g. tónus.
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Jézus így tanított az utolsó vacsorán:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.
Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek.
Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.
Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 15,9-17″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-09


——
Görög katolikus:

13 Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül. 14 Isten Királyságának örömüzenetét az egész világon mindenhol hirdetni fogják. Ez minden nemzet számára hiteles bizonyíték lesz. Csak azután érkezik el a vég.

15 Dániel próféta beszélt arról az »utálatos dologról, amely gyilkol és pusztít«.[a] Amikor látjátok, hogy ez a szent helyen áll — aki olvassa, értse meg! —, 16 akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 17 Mindenki késedelem nélkül fusson el! Aki éppen felment a háza lapos tetejére, vissza se menjen a házba, hogy onnan elvigyen valamit! 18 Aki a mezőn van, azonnal fusson, ne menjen vissza a házába, még a ruháiért se!

19 Jaj a gyermeket váró asszonyoknak és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 20 Imádkozzatok, hogy ez a menekülés ne télen, se ne szombaton történjen! 21 Akkor olyan nehéz és keserves időszakot kell átélnetek, amilyen még nem volt a világ kezdete óta, és nem is lesz többé. 22 Ha Isten le nem rövidítené azt az időszakot, bizony senki sem élné túl, de a választottai kedvéért megrövidíti azt az időt.*

23 Ha akkor valaki azt mondja nektek: »Nézzétek, itt a Messiás!«, vagy: »Ott van!« — ne higgyetek neki! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták lépnek fel, akik nagy csodákat és jeleket[b] tesznek, hogy félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is. 25 Emlékezzetek majd rá, hogy mindezt előre megmondtam!

26 Ha tehát valaki azt mondja nektek: »A Messiás a pusztában van!«, ne menjetek ki oda! Vagy ha ezt mondják: »A Messiás a belső szobában van!«, azt se higgyétek el! 27 Mert, amikor az Emberfia eljön, mindenki meg fogja látni őt! Olyan lesz, mint a villámlás az égen, amely kelettől nyugatig mindenhol látható. 28 Ahol a holttest van, oda gyűlnek a keselyűk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+24%3A13-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

….


—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/09
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

—–
*
The Rapture – August 11-12, 2018 at 70th Pentecost?

A ti pogány gyakorlataitok a Pokolba vezetnek benneteket

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a megkorbácsolás, amit ebben az időben elviselek, nemcsak az Elárulásom miatt van, amely Egyházamon belül most folyamatban van, hanem a hamis pogány bálványokkal is kapcsolatos, amelyekkel a mai világban helyettesítenek Engem.

A pogányság nagyon gyorsan növekszik és új népszerű kultúraként van felkarolva, mint az Egy Igaz Istenbe vetett hit egy alternatívája. Ennek számos formája van. A legfontosabb, hogy az úgy lesz bemutatva, mintha egy ártalmatlan szórakozás lenne azok számára, akik belekóstoltak a New Age gyakorlatokba, és mintha a személyes fejlődés egy fontos része lenne – egyfajta humanizmus és önszeretet.

Ez a világméretű pogányság meg volt jövendölve a végidőkre és sok olyan ember számára, akik nem tudják annak felismerni, mint ami az valójában. Ez egyfajta önszeretet és a hamis istenek szeretete, amiben sokan hisznek az úgynevezett mágikus előnyök miatt, amelyeket ezek szerintük felkínálnak.

Sokan, akik a kikapcsolódást keresik annak érdekében, hogy lelkük ürességet kitöltsék, melyet a Buddha szobor imádásával tesznek, ami központi szerepet kap az életükben, otthonaikban és a munkahelyeken. Ők egyfajta lelki nyugalomba csendesednek el, amikor a New Age pogányságot gyakorolják, mint a jóga, a reiki és az úgynevezett meditáció. Nem sokkal ezután egy mély vágy kezdi vonzani őket és továbbra is hinni fognak minden hamis ígéretben, amelyet azok tesznek, akik ezt az utálatot gyakorolják. Mert ez az okkultizmus egyik formája, mely millió lelket elvakít az Isten Igazságára.

Legyen az bármilyen tan – New Age, vagy más –, ami nagy lelki vigaszt ígér nektek, és aminek az a célja, hogy önzésre hatalmazzon fel benneteket, tudnotok kell, hogy az nem Istentől származik. Minden olyan tant, ami azt diktálja, hogy olyan szobrokat tiszteljetek, amelyek nem Istentől valók, vagy ahol azt kérik tőletek, hogy olyan gyakorlatokban vegyetek részt, amelyek az okkultizmusba keveredtek, minden áron el kell kerülnötök. Nem tudjátok, hogy mit jelentenek ezek a lelketek, az elmétek és a testetek számára? Elpusztítják azokat.

Oly sok lélek fertőződik meg e gyakorlatok által, mely gyakorlatok megnyitják lelketek ajtaját és lehetővé teszik a Sátánnak és démonjainak, hogy felfaljanak benneteket. Ezek – tévedés ne essék – erőteljes gyakorlatok, amelyek vonzzák a gonosz szellemeket. A tarot kártyák használata, a jóga, a reiki és a bizonyos típusú meditációk, amelyek felkarolják a pogány praktikákat, meg fognak fertőzni benneteket. Idővel megbetegedhettek és tele lesztek sötét kétségbeeséssel, amint a gonosz szelleme belép az életetekbe, amiből alig van menekülés.

Ezek a sátáni hatások jelei a világban és sok ördög jön a fény angyalaként álcázva. Ez az oka annak, amiért azok, akik tarot kártyáktól megszállottak lesznek, és akik ezen az angyal kultúrán belül elfogadják az úgynevezett nagy mestereket, felkarolják a gonosz szellemét, ami ártalmatlan szórakozásként van bemutatva.

A pogányság másik formája az ateizmus gyakorlatában rejlik. Azoknak, akik büszkék az ateizmusukra, és akiknek jó az életvitelük, mely által kedvesek és szeretettel vannak mások iránt és tisztelettel bánnak felebarátjaikkal, tudniuk kell, hogy a Mennyek Országa nem lesz az övék. Én sohasem tudnálak befogadni benneteket Királyságomba, amikor majd az utolsó lélegzetet veszitek, függetlenül attól, hogy milyen nagy szívfájdalmat okoz ez nekem. Ha nem könyörögtök Hozzám – éspedig még halálotok előtt -, hogy fogadjalak el benneteket, akkor nem tudok segíteni nektek, mert a szabad akaratotokba nem avatkozhatok bele. Legyen az bárki, aki azt mondja nektek, hogy az ateizmusnak nincs jelentősége, az egy hazug. Az Igazság az, hogy csak azok léphetnek be Királyságomba, akik elfogadnak Engem, és akik elismerik Istent.

Oly sokaknak közületek, akik egy ilyen zavaros életet élnek és azt hiszik, hogy minden rendben lesz, sokat kell még tanulniuk. Ezért engedte meg Atyám, hogy sor kerüljön a Nagyfigyelmeztetésre, mert e nélkül sok lélek a Pokol tűzébe lenne taszítva.

Legyetek hálásak, hogy az Igazság megadatik nektek, mert kinevezett szolgáim közül csak nagyon kevesen prédikálnak a bűnös élet veszélyeiről, amelyben ma éltek, és annak szörnyű következményeiről, melyet ezek magukkal hoznak.

Pogány praktikáitok a Pokolba fognak vezetni benneteket. Ateizmusotok el fog választani benneteket Tőlem. Csak a bűnbánat menthet meg titeket. Hallgassátok és fogadjátok el az Igazságot, még akkor is, ha úgy érzitek, hogy az visszataszító számotokra, és akkor az Örök Élet Ajándéka adatik meg nektek – egy élet, amelyre éppen most vágytok, de ami sohasem lesz a tietek, ha továbbra is hamis isteneket bálványoztok és elutasítotok Engem, Jézus Krisztust. A választás egyedül a tietek. Senki más nem hozhatja meg helyettetek ezt a döntést, mert Isten szabad akaratot adott nektek, hogy a jó és a rossz között válasszatok, és ezt sohasem fogja elvenni tőletek, még akkor sem, ha a rossz utat választjátok.

Jézusotok”


—–
Római katolikus:
2018-06-03Krisztus Szent Teste és Vére, ÚrnapjaKezdőének:
A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. (Zsolt 80,17)Könyörgés:
Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Miután az Úr közölte a feltételeket, amelyek alapján szövetséget akart kötni népével, Mózes lejött a hegyről, s kihirdette a népnek az Úr minden szavát és parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk.” Ezután Mózes leírta az Úr valamennyi törvényét. Másnap reggel a hegy lábánál felállított egy oltárt és tizenkét emlékoszlopot Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Azután megbízott néhány fiatalt Izrael népéből, hogy égőáldozatot mutassanak be, és bikákat ajánljanak fel az Úrnak békeáldozatul.
Mózes vette a vér felét és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Követjük és megtartjuk, amit az Úr parancsol.
Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet az Úr mindezen igék alapján kötött veletek.
Ez az Isten igéje.
Kiv 24,3-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül. 7b. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Drága dolog az Úr színe előtt, * szentjei dicső halála.
Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 115,12-13.15 és 1abc.17-18

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim! Krisztus a ránk váró javak főpapjaként jelent meg, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére, meg az üsző hamva, a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére. Ő az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.
Ez az Isten igéje.
Zsid 9,11-15

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 14,12-16.22-26″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-06-03


——
Görög katolikus:

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük.”

“…  15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.”

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

“… 9 „Gyűljetek össze mind, ti nemzetek,
    népek, gyülekezzetek!
Közületek ki tudta ezt előre?
    Vagy ki tudja megmondani, mi volt régen?
Állítsák elő tanúikat, hogy igazolják őket,
    hogy aki hallja, azt mondja rá: »Igaz!«”

Az én tanúim ti vagytok, népem!

10 „Az én tanúim ti vagytok, népem
    — mondja az Örökkévaló —,
és szolgám, akit azért választottam,
    hogy megismerjetek,
higgyetek bennem,
    és megértsétek:
Én Vagyok, csak én!
    Előttem nem volt más Isten,
    és utánam sem lesz senki más!

11 Egyedül én vagyok az Örökkévaló,
    rajtam kívül nincs más Szabadító!

12 Én szóltam hozzátok,
    én szabadítottalak meg titeket,
    én jelentettem ki a múltat és jövőt.
Igen, én tettem ezt,
    nem valami idegen isten!
Ti vagytok tanúim,
    hogy
én vagyok Isten egyedül!
    — ezt mondja az Örökkévaló. —

13 Mindig is én voltam,
    ezután is én leszek Isten egyedül!
Nincs senki, aki kezemből kivehetne,
    nincs, aki megmásíthatná, amit teszek!”

14 Ezt mondja Megváltótok, az Örökkévaló, Izráel Szentje:
„Értetek küldök seregeket Babilóniába,
    megalázom a káldeusokat.
Fogságba hurcolják őket a saját hajóikon,
    amelyekre oly büszkék voltak.[a] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+28%3A16-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 33 Nekik valóban erős hitük volt! Hitük által országokat hódítottak meg, igazságosan uralkodtak, megkapták Isten ígéreteit, bezárták az oroszlánok száját, 34 eloltották a dühöngő tüzet, megmenekültek a kard általi haláltól, felerősödtek a gyengeségből, hősökké lettek a csatában és megfutamították az ellenséges seregeket.35 Asszonyok a hitük által visszakapták halottaikat, akik újra életre keltek. Másokat megkínoztak, mert visszautasították a szabadulást, hogy majd jobb feltámadásban legyen részük. 36 Egyeseket kigúnyoltak és megkorbácsoltak, másokat megbilincseltek és börtönbe zártak. 37 Voltak, akiket kövekkel dobáltak halálra, másokat kettéfűrészeltek, vagy karddal öltek meg.

Egyesek közülük csupán báránybőr, vagy kecskebőr ruhát viseltek, bujdostak, és szegénységben éltek. A többiek gonoszul bántak velük és elnyomták őket. 38 Pusztákon és a hegyek között bujdostak, barlangokban és földbe vájt odúkban rejtőztek. Rájuk nem volt méltó a világ!

39 Bár a hitük miatt mindannyian kedvesek voltak Isten számára, mindeddig még nem kapták meg, amit Isten ígért nekik. 40 Isten ugyanis valami jobbat tervezett a számunkra, ezért a hitnek ezek a hősei is csak velünk együtt fogják elérni a tökéletességet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+11%3A33-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 

Ki tartozik Jézushoz?

32 Aki az emberek előtt vállalja, hogy hozzám tartozik, azt én is vállalom Mennyei Atyám előtt. 33 Aki azonban nem vállal engem az emberek előtt, arról én is azt fogom mondani Mennyei Atyám előtt, hogy semmi köze hozzám.”

Jézus követésének ára

34 „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a Földre! Nem azért jöttem, hogy békét, hanem hogy kardot hozzak. 35 Azért jöttem, hogy

»szembeállítsam a fiút az apjával,
    leányt az anyjával,
    menyet az anyósával.
36 Így az embernek a saját családtagjai
    lesznek az ellenségei.«[a]

37 Aki tehát jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. Aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. 38 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem méltó rá, hogy hozzám tartozzon.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10%3A32-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 27 Ekkor Péter megkérdezte: „Látod, mi mindent otthagytunk, és követtünk téged. Velünk mi lesz?”

28 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: az újjászületéskor az Emberfia majd dicsőséges trónjára ül. Akkor majd ti is — akik követtek engem — tizenkét trónra ültök, hogy Izráel tizenkét törzse felett uralkodjatok. 29 Mindenki, aki elhagyta értem házát, testvéreit, apját, anyját, gyermekeit vagy szántóföldjeit, százszor annyit kap vissza, és örök életet kap örökségül. 30 De sokan, akik most az első helyeket foglalják el az életben, akkor majd utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, az első helyekre kerülnek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+19%3A27-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/06/03
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

“…  9-10 Ezt mondta nekik: „Tudom, hogy az Örökkévaló nektek adta ezt a földet, ezért mindannyian félünk tőletek. Hallottuk, hogyan szárította ki az Örökkévaló előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor Egyiptomból kijöttetek, s emiatt e föld minden lakosa retteg tőletek. Azt is hallottuk, hogy a Jordán túloldalán legyőztétek az emóriak két királyát, Szihónt és Ógot, és teljesen kipusztítottátok őket. 11 Amikor ezt megtudtuk, minden bátorságunk elszállt, és úrrá lett rajtunk a rémület, mert bizony a ti Istenetek, az Örökkévaló az Isten fenn az égben és lenn a földön!
 

Mózes 12 kémet küld Kánaánba

13 Ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Küldj ki férfiakat, hogy derítsék fel Kánaán földjét, amelyet Izráelnek adok. Minden törzsből egy-egy férfit küldj ki: olyanokat, akik vezetőnek számítanak közöttük”.

Mózes tehát Párán pusztájából felderítőket küldött ki, az Örökkévaló parancsa szerint. Mindegyikük vezetőnek számított a maga törzsében. Név szerint ezek voltak a felderítők: …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+13-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Jóga – Guru vagy Jézus Joseph Marie atya tanúságtétele

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, azért jövök ebben az időben, hogy figyelmeztesselek téged azok árulására, akik körülvesznek téged ebben a Küldetésben. Sokan kénytelenek lesznek hátat fordítani ennek a munkának, és neked egyáltalán nem szabad utánuk szaladnod. Én sem szaladtam soha azok után, akik üldöztek Engem. Ehelyett felajánlottam Magam, mint egy leölésre szánt bárányt a lelkek megmentése érdekében.

Figyeld csak meg, hogyan veszik hamarosan a keblükre a kinevezett és a Sátán által felkészített hamis prófétákat azok, akik azt mondják magukról, hogy Isten szolgái. Próféciájukat, melyek mindegyike tagadja az Igazságot, arra fogják felhasználni, hogy megszégyenítsenek benneteket. Senki ne gondolja egy pillanatra sem, hogy Üzeneteimet, amelyek azért adatnak a világnak, hogy Második Eljövetelemre készítsék fel az emberiséget, nem fogják szétszaggatni.

Leányom, ezeket az akadályokat figyelmen kívül kell hagynod. Engedelmességed által erősebbé foglak téged tenni – mert az idő nem a te oldaladon áll -, biztosítván azt, hogy a Kegyelmeket, melyeket az emberiségre árasztok, mindenki elnyerhesse.

Az Én igaz prófétáim nagy többsége nem ismeri a Szentírást vagy a próféciákat, melyeket Irgalmasságomból adok a világnak. Nekik nem kell részeket idézniük a Szent Bibliából, mert Én nem erre kérem őket. A Szavam úgy adatik, amilyen az valójában. Az Én Bibliám szent. Nem megengedett számukra, hogy azért idézzenek részleteket belőle, hogy ez által bármiféle Isteni Kinyilatkoztatás hitelességét igazolják. Amikor Én egy Üzenetet adok, akkor a próféta azt írja le, amit Én diktálok neki, és sohasem kérem tőle, hogy részeket idézzen azokból, amelyek az Apostolok által adattak a világnak.

Én nagyobb vagyok, mindenkinél, aki Engem szolgál. Az Én Szavam Szent. Ajándékaim azért adatnak számotokra, hogy felkészítse a lelketeket, és éppen ezért minden igaz prófétának imákat is adok, melyek a Szívemmel való egyesülés ellenállhatatlan vágyát gyújtják meg bennetek.

Az üldöztetés, amelyet el kell viselned, folytatódni fog, és egyre rosszabb lesz. És amikor már azt gondolod, hogy semmi többet nem tudsz tenni, Én be fogom bizonyítani Isteni Jelenlétemet a világnak. Szenvedj, kicsim, méltósággal. Ne védd meg Szavamat, bármennyire csábító is ez, még akkor sem, ha gonosz hazugságokat mutatnak be neked.

Azok, akik ismernek Engem, azt is tudni fogják, hogy mikor nem származnak Tőlem a Szavak, mert Én a szívükben lakom. Azonban a Sátán annyira ravasz, hogy utánozni tud Engem, egyetlen kivétellel: ő sohasem fogja elismerni azt, hogy Én testben jöttem el, vagy, hogy a Testem jelen van a Szent Eukarisztiában.

A Lelkem most egyre erősödik és továbbra is szembe fog szegülni a gonosz erőkkel. Angyalaim minden démont el fognak pusztítani, s mire az utolsó nap elérkezik, egy sem marad belőlük.

A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.

Én vagyok a Kezdet és a Vég. Én eljövök, ahogyan azt megígértem, hogy örök életet hozzak nektek. Álljanak most fel mindazok közületek, akik hisznek Bennem és elfogadják az Igazságot. Gyertek Hozzám. Uralkodjék Atyám Akarata az Új Ég és az Új Föld fölött. Örvendjetek, mert Én a békét és az egységet hozom mindazoknak, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe. Az Én utolsó Szövetségem beteljesült. Uralkodásom elérkezett. Álljatok fel, és fogadjátok el Isten Kezét.

Az a nap, amikor majd ezeket a Szavakat halljátok, az a nap lesz, amikor már tudni fogjátok az Igazságot.

Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, mert csak Isten és az Isteni kinyilatkoztatások Ajándékai hozhatnak számotokra szeretetet, békét, örömet és megtérést, melyek ezen Üzenetek által végigsöpörnek a világon. Mindez Ajándék számotokra. Ezek célja, hogy megmutassa nektek az igaz utat jogos örökségetekhez. Fogadjátok ezt szívélyesen és hálával a lelketekben.

Szeretett Jézusotok”
A most neked adott Szavaim az Utolsó Napon újból hallhatóak lesznek. Emlékezz azokra.  

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-most-neked-adott-szavaim-az-utolso-napon-ujbol-hallhatoak-lesznek-emlekezz-azokra/

—–
Római katolikus:
2018-04-28

húsvét 4. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás – első missziós útjukon – elkezdik a pogányok között a térítő munkát.
Pál apostolnak pizídiai beszéde utáni szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten igéjét. Amikor azonban a zsidók meglátták a nagy tömeget, féltékenység fogta el őket, és rágalmakat szórva akarták meghazudtolni Pál szavait.
Pál és Barnabás azonban bátran kijelentette: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét. De mivel ti visszautasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.
Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává rendeltelek téged, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”
A pogányok ennek hallatára örvendezve magasztalták az Úr tanítását. Hittek is mindazok, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje így az egész környéken elterjedt. A zsidók azonban felbujtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város elöljáróit, és üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen. Ezért kiutasították őket a városból. Ők pedig – (vádképpen) – lerázták ellenük lábuk porát, és Ikóniumba mentek. A tanítványok pedig elteltek örömmel és Szentlélekkel.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 13,44-52

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát. 3cd. vers.
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * és győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak irgalmas jóságát.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, * és megismeritek az Igazságot – mondja a mi Urunk. Jn 8,31b-32 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Aki Jézust látja, az látja és ismeri a mennyei Atyát is.
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.
Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,7-14″

http://igenaptar.katolikus.hu/
——
Görög katolikus:

20 Azonnal hirdetni kezdte a város zsinagógáiban, hogy Jézus az Isten Fia.

21 Akik hallották Sault, nagyon csodálkoztak, és ezt kérdezték: „Hát nem ő az, aki Jeruzsálemben el akarta pusztítani azokat, akik Jézusban hisznek? Hiszen ide is azért jött, hogy letartóztassa, és a jeruzsálemi főpapokhoz hurcolja őket!”

22 De Saul egyre nagyobb erővel bizonyította a damaszkuszi zsidóknak, hogy Jézus a Messiás, és zavarba hozta őket.

23-24 Egy idő múlva a damaszkuszi zsidók összefogtak, és elhatározták, hogy végeznek Saullal. Éjjel-nappal őrizték a város kapuit, hogy ha arra jön, meggyilkolják. Saul azonban megtudta, mire készülnek. 25 A tanítványai pedig az egyik éjszaka egy kosárban leengedték őt a városfalon kívülre, és így elmenekült.

Saul Jeruzsálemben

26 Amikor Saul Jeruzsálembe érkezett, szeretett volna a tanítványokhoz csatlakozni. De azok féltek tőle, mert nem hitték el, hogy ő is Jézus tanítványa lett. 27 Csak Barnabás barátkozott vele, és elvitte az apostolokhoz. Elmagyarázta nekik, hogyan látta meg Saul az Urat az úton, hogyan szólt hozzá az Úr, és hogy Damaszkuszban Saul milyen bátran beszélt Jézus nevében.

28 Így azután Saul is a tanítványok közé tartozott, szabadon járt-kelt Jeruzsálemben, és bátran beszélt az Úr nevében. 29 Gyakran beszélgetett, sőt vitatkozott a görög kultúrát követő zsidókkal, akik viszont azt tervezték, hogy meggyilkolják őt. 30 Amikor a testvérek ezt megtudták, elvitték Sault Cézárea városába, és onnan továbbküldték Tarzuszba.

31 Ebben az időben Júdeában, Galileában és Samáriában Jézus tanítványainak egész közössége mindenhol nyugalmat élvezett, épült és gyarapodott. A hívők egész életükkel tisztelték az Urat, a Szent Szellem pedig bátorította és segítette őket, ezért egyre többen csatlakoztak hozzájuk. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+9%3A20-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


17 Tehát ezt parancsolom nektek: isteni szeretettel szeressétek egymást!”

Jézus figyelmezteti tanítványait az üldöztetésre

18 „Ha a hitetlenek gyűlölnek benneteket, jusson eszetekbe, hogy engem előbb gyűlöltek, mint titeket! 19 Ha közéjük tartoznátok, akkor ez a világ kedvelne titeket, mint a saját embereit. De ti nem tartoztok ehhez a világhoz, hiszen én kiválasztottalak titeket — ezért gyűlölnek benneteket.

20 Emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek: a szolga nem nagyobb, mint az ura. Ezért, ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Másfelől, ha egyesek elfogadták és követték a tanításomat, akkor a tiéteket is követni fogják. 21 Mindezeket miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki engem küldött. 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna velük, most nem lennének bűnösök, így azonban nincs mentség a bűneikre. 23 Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. 24 Ha nem tettem volna közöttük olyan csodákat, amilyeneket még senki sem tett, most nem lennének bűnösök. De látták a csodákat, mégis gyűlölnek engem is, és Atyámat is.

25 Mindez azért történt így, hogy beteljesedjen, ami a Törvényükben meg van írva: »Ok nélkül gyűlöltek engem.«[a]

26 El fog jönni a Segítő, az Igazság Szelleme,[b] akit az Atyától küldök hozzátok, és ő majd tanúskodik mellettem. 27 De ti is tanúskodni fogtok rólam, mert kezdettől velem voltatok.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+15%3A17-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

16 Mindezt azért mondom nektek, hogy majd ne érjen benneteket meglepetésként, és el ne veszítsétek a hiteteket. Ki fognak zárni titeket a zsinagógai közösségből, sőt, egyeseket meg is ölnek közületek! Akik pedig megölnek benneteket, azt fogják hinni, hogy ezzel Istennek tesznek szolgálatot.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+16%3A1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS