Címke: szorongattatás

A pénzetek értéktelen lesz. A túlélés miatt a dzsungel törvényeire lesz szükségetek – Az ültetni való magvak többet fognak érni, mint egy millió dollár

Igazság Könyve:

A gazdagság hajhászása

Nyomtatóbarát változat

2010. november 30. kedd; 12:00

Szeretett leányom, összpontosíts, és hallgasd meg, amit mondani akarok neked. Te most az átmenet fájdalmas időszakát éled, az első üzenettől számítva, egészen a mostani üzenetekig. Kérlek, értsd meg, hogy ezek az üzenetek Tőlem származnak, és hagyd abba a kétkedést. Ezáltal jobban tudsz erre a munkára összpontosítani, amire elhívattál.

Azzal kapcsolatban, ami a világban történik, napról-napra egyre nyilvánvalóbb, hogy a gonosz Világrend kárt akar okozni a Földön. Az Egyesült Nemzetek egyike azoknak a fedőszerveknek, akik az új világrendhez tartoznak, akik megpróbálják kiirtani Tanításaimat, és erre a célra fel fognak használni minden rendelkezésükre álló gyilkos fegyvert.

Ne féljetek, mert az Én híveim keményen fognak harcolni, és nem fognak megtagadni Engem, különösen azokban az országokban, amelyeket Nekem ajánlottak fel, és ahol ájtatosan és rendíthetetlenül élik hitüket. Ők nem fognak meghátrálni, és nem fogják mindezt hagyni. De sokan, a felmerülő költségek miatt, annak biztosítására, hogy gyermekeiket a világosságra vezessék, tehetetlenek lesznek.

Amint azt már megmagyaráztam neked korábban, az Én Örök Atyám haragja hamarosan megmutatkozik a földön, amint az emberek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek arra, hogy megtagadjanak Engem.

A világ ugyanolyan, mint eddig. Az emberek is ugyanolyannak látszanak, mint eddig. A televízió világa is, rózsaszínű felhívásaival, ugyanolyan maradt. Az emberek a homokba dugják a fejüket. Azt gondolják, hogy a világ továbbra is így fog folytatódni, amilyen az most. Sajnos tévednek. Az Én kötelességem gyermekeimmel szemben, hogy megmentsem őket. Nem engedhetem meg, hogy továbbra is beszippantsanak benneteket az üres ígéretek, az üres álmok és a hamis nagyravágyások vákuuma. Ezek azok az örömök, amelyekhez sok – sok éven át hűségesek maradtatok. Ezek voltak azok az ígéretek, amelyek saját hibátokon kívül, az önértékelés követéséről győztek meg benneteket, mint a saját-haszon és az önjutalmazás. Azt mondták nektek, hogy az elsőbbségre törekedjetek, mindegy, hogy az mibe kerül.

És ti lennétek az elsők. Ti, a nagyravágyásotokkal, a gazdagság utáni vágyatokkal önmagatok és gyermekeitek számára, a törekvéssel, hogy jobbak legyetek testvéreiteknél, és az önigazolás állandó, rendületlen keresésével be lettetek csapva. Ezeket a nagyravágyásokat a csaló táplálta gyermekeimbe, ezen nagyravágyások csillogásával és vonzerejével. Sok gyermekem nevetni fog ezeken az üzeneteken, és azt fogják mondani, hogy hamisak. Sajnos, a csaló valóban létezik, de legtöbb gyermekem nem fogadja el a létezését.

Ő ravasz módon bújik meg a dolgok, az emberek, a cselekedetek és vonzó ösztönzése mögött. Manapság az ő csábítása alatt a következőt lehet érteni: ha egy személyt megkérdeznének, hogy mit szeretne jobban, a pénzt, vagy széthullott családjával ismét egyesülni, akkor ő a pénz mellett döntene. Kérdezzetek meg másokat, hogy elárulnák – e testvéreiket az anyagi haszon miatt, és a válasz igen lenne. Kérdezzetek meg egy kis gyermeket, hogy felcserélné – e az ő egyszerű életét, egy csodákkal teli és izgalmas életre, és a válasz igen lenne.

Miért olyan nehéz megérteni gyermekeimnek, hogy ők még akkor is többet és többet akarnak, amikor már tudják, hogy övék a fődíj? Egy gazdag ember, aki már egyszer nyereségre tett szert, az továbbra is folyamatosan többet akar elérni. Ennek az az oka, hogy a sátán ajándékai egy zord, üres érzést hagynak bennetek, amelyet nem értetek. Aztán folytatjátok a fáradságos keresést, és ezt általában felebarátjaitok kárára teszitek. Egyetlen ember sem tehet nagy vagyonra szert anélkül, hogy ne okozna fájdalmat azoknak az embereknek, akik az útjába kerülnek. Egyetlen ember sem tehet úgy vagyonra szert, hogy ezt ne a mások kárára tenné. Az az ember, aki másokkal nem osztja meg a vagyonát, elkárhozik. Az a személy, akinek semmije sincs, sokkal jobban hajlik a megosztásra, mint az, aki anyagi javakkal van megáldva.

Tanításaimat nem lehet felhígítani

Miért utasítják el gyermekeim azokat a tanításokat, amelyeket már Apostolaim az Újszövetségben összefoglaltak? Miért nem kísérik figyelemmel ezeket a tanokat? Azt hiszik, hogy azért írták le tanítványaim, hogy az emberek ne hallják meg ezeket? Mióta Én ezt a Földet elhagytam, ezek a tanítások nem változtak. Ezek (a tanítások) nem ok nélkül vannak. Ezek értelmezéseit megváltoztathatjátok, felhígíthatjátok, új értelmet adhattok neki, vagy egyes részeket kitörölhettek belőle, de egy dolog maradni fog, és ez az Igazság. Az Igazság mindig ugyanaz marad. Ez nem tud és nem is fog megváltozni, még akkor sem, ha ez nem tetszik az embereknek. Most erre figyelj. Legyetek figyelmesek. Nem követhetitek ezt a kényelmes utat, ha Atyám Birodalmába akartok bemenni. Sokan közületek a szerencsének tulajdonítják a gazdagságot és a megszerzett dicsőséget. Amit sokan nem ismernek fel, az az, hogy időközben sokan közületek a lelküket már eladták az ördögnek.

Egyes gyermekeim tisztában vannak azzal, hogy súlyos bűnt követtek el, de nem törődnek vele. Mások pedig egyszerűen meg vannak arról győződve, hogy önmaguk és a családjuk részére a legjobbat teszik, de ők meg kell, hogy értsék: az anyagi biztonság elfogadható, de a luxus és a gazdagság utáni hajsza nem.

A valóság az, hogy a roppant nagy vagyon megszerzése csak bűnök árán történhet. Az a vagyon, amelyet talán bűn nélkül szereztek meg, végül is a bűnhöz fog vezetni.

Atyám Egyházának tanításai ellenére az egész világon, az emberek még most sem fogadják el tanításaimat. A gazdag embereknek, akik az anyagi javak után törtetnek, van egy istenük. A szegény embereknek, akik a gazdagságra törekednek, szintén van egy istenük. Mind a kettőnek ugyanaz: a pénz. A pénz hasznavehetetlen, ha azt nem becsületes úton szerezték, és azoknál is, akik kevésbé szerencsések (vagyonosak), mert nem tanultak a megtapasztaltakból.

A pénzt, az anyagi javakat és minden jó dolgot, amelyeket azok az emberek birtokolnak, akik szerencséseknek tartják magukat, el kell, hogy osszák a rászorulók között. De az sincs rendjén, hogy a pénzt csak azért ajándékozzák el, hogy ezáltal dicsőséget és figyelmességet szerezzenek maguknak.

Biztosak lehettek abban, hogy éppen a gonosz által fogjátok felismerni azt, ami jelenleg a világban terv szerint történik, és amikor ez a kívánság (a terv) valósággá válik, látni fogjátok, hogy üres zsebetek miatt milyen csekély értéke van a pénznek. Amikor ők, azok a gonosz lények, átveszik a pénzetek feletti hatalmat, és ti nem juthattok hozzá anélkül, hogy feltételeiket elfogadnátok, akkor fogjátok végre megérteni, hogy a boldogsághoz egy vagylagos (alternatív) utat kell választanotok.

A pénzetek értéktelen lesz. A túlélés miatt a dzsungel törvényeire lesz szükségetek. Mindazok, akiknek megvan a túlélési ösztönük, könnyebben fogják elviselni, mint azok, akiknek azelőtt sohasem kellett térdelve dolgozniuk. Az ültetni való magvak többet fognak érni, mint egy millió dollár. Egy egyszerű gyümölcs többet fog érni nektek, mint egy feltűnő autó, mert amikor mindent elvesznek tőletek, akkor fogjátok Teremtőtöket segítségül hívni. Egyedül csak akkor fogtok ráébredni, és csakis akkor, hogy ami számít az nem más, mint a szívetekben lévő szeretet, mert a lelketek nem tud fejlődni a szeretet nélkül, és nem fog tudni bejutni Atyám Birodalmába sem.

Gondoljátok át. Legyetek óvatosak a gazdagság keresésében. Most álljatok meg, mielőtt túl késő lenne. Osszátok meg vagyonotokat, és kövessétek ösvényemet. Ez a tanítás talán túl szigorú azon gyermekeim számára, akik bizonytalanságot éreznek.

Szerető Megváltótok Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/gazdagsag-hajhaszasa


———-

Imahadjárati imák:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/keresztes-imahadjarati-imak/

https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html


http://www.tlig.org/hu/

„… Azzal kapcsolatban, ami a világban történik, napról-napra egyre nyilvánvalóbb, hogy a gonosz Világrend kárt akar okozni a Földön. Az Egyesült Nemzetek egyike azoknak a fedőszerveknek, akik az új világrendhez tartoznak, akik megpróbálják kiirtani Tanításaimat, és erre a célra fel fognak használni minden rendelkezésükre álló gyilkos fegyvert.

Amint azt már megmagyaráztam neked korábban, az Én Örök Atyám haragja hamarosan megmutatkozik a földön, amint az emberek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek arra, hogy megtagadjanak Engem. ….”

———-

Római katolikus:

2020-12-04

1. adventi hét péntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Hamarosan eljön a Megváltó, hogy megnyissa a vakok szemét, és megszabadítsa választott népét.
Prófétája által szól az Úr: Még egy nagyon kis idő, és nemde gyümölcsöskert lesz a Libanon, a gyümölcsöskert meg erdővé terebélyesedik?
Azon a napon a siketek is meghallják az írás szavát, a vakok szeme pedig látásra nyílik a sötét homály után.
A szelídek ismét örvendeznek az Úrban, és a szegények ujjonganak Izrael Szentjében.

Mert a zsarnok elvész, a gúnyolódó kipusztul, és kiirtatnak mindazok, akik gonoszat forralnak, akik gonoszul megrágalmaznak másokat, akik becsapják a bírót, ha pörre mennek, és az igazat alaptalanul megfosztják jogától.
Ezért mondja az Úr, Jákob házának Istene, aki megváltotta Ábrahámot: „Nem szégyenül meg többé Jákob, és arca nem sápad el többé, mert látni fogja, amit kezem végbevitt körükben, és szentnek hirdeti nevemet.” Valóban, szentnek magasztalják majd Jákob Szentjét, és félve tisztelik Izrael Istenét.
Akkor a tévelygő lelkűek bölcsességet tanulnak, és a zúgolódók elfogadják a fegyelmet.
Ez az Isten igéje.
Iz 29,17-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem. (1a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Világosságom és üdvösségem az Úr, * kitől félnék?
Életem oltalmazója az Úr, * kitől rettegnék?
Hívek: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Egyet kérek az Úrtól, csak egy a vágyam, * hogy az Úr házában lakjam életem minden napján.
Hogy élvezhessem az Úr örömét, * és szemlélhessem szent templomát.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
E: Hiszem, hogy meglátom az Úr javait, * az élők földjén.
Remélj az Úrban, bátran cselekedj, * szíved legyen erős, és bízzál az Úrban.
H: Világosságom az Isten, * ő az üdvösségem.
Zsolt 26,1.4.13-14

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * és megadja szolgáinak a tisztánlátást. – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A Jézusban hívő vakok visszanyerik látásukat.
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!”
Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?”
„Hisszük, Uram!” – felelték azok.
Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!”
Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 9,27-31

https://igenaptar.katolikus.hu/2021/nap/index.php?holnap=2020-12-04


————

Ortodox (Görög keleti):

Óvás az idegen tanításoktól, buzdítás a jótékonyságra

7 Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.

8 Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

9 Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek.

10 Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak.

11 Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül.

12 Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett.

13 Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva.

14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.

15 Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.

16 A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

32 Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!”

Az igazi kincs

33 “Adjátok el vagyonotokat, és adjátok alamizsnául, szerezzetek magatoknak el nem avuló erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol a tolvaj nem férkőzhet hozzá, a moly sem emészti meg.

34 Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.”

Intés vigyázásra

35 “Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.

36 Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.

37 Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik.

38 És ha a második vagy ha a harmadik őrváltáskor érkezik is meg, és virrasztva találja őket: boldogok azok a szolgák!

39 Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura: melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába.

40 Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!”

4 Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele,

5 mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.

A kegyesség haszna

6 Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél.

7 A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben,

8 mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.

16 Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.

19 A főpapok és az írástudók már abban az órában rá akarták vetni a kezüket, de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot.

Az adópénz

20 Ezután állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, és átadhassák a hatóságnak, és a helytartó hatalmának.

21 Ezek megkérdezték tőle: “Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját.

22 Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?”

23 Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk:

24 “Mutassatok nekem egy dénárt: kinek a képe és felirata van rajta?” Ők ezt felelték: “A császáré.”

25 Ő pedig így válaszolt nekik: “Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”

26 Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews%2013:7-16;%20%20%20Luke%2012:32-40;%20%20%20%201%20Timothy%204:4-8,%2016;%20%20%20%20Luke%2020:19-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/12/04

—–

http://budapest.orthodoxia.org/2020/04/04/egyhazkozsegi-hirlevel-217/
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

„… Atyám Egyházának tanításai ellenére az egész világon, az emberek még most sem fogadják el tanításaimat. A gazdag embereknek, akik az anyagi javak után törtetnek, van egy istenük. A szegény embereknek, akik a gazdagságra törekednek, szintén van egy istenük. Mind a kettőnek ugyanaz: a pénz. A pénz hasznavehetetlen, ha azt nem becsületes úton szerezték, és azoknál is, akik kevésbé szerencsések (vagyonosak), mert nem tanultak a megtapasztaltakból.

A pénzt, az anyagi javakat és minden jó dolgot, amelyeket azok az emberek birtokolnak, akik szerencséseknek tartják magukat, el kell, hogy osszák a rászorulók között. De az sincs rendjén, hogy a pénzt csak azért ajándékozzák el, hogy ezáltal dicsőséget és figyelmességet szerezzenek maguknak.

Biztosak lehettek abban, hogy éppen a gonosz által fogjátok felismerni azt, ami jelenleg a világban terv szerint történik, és amikor ez a kívánság (a terv) valósággá válik, látni fogjátok, hogy üres zsebetek miatt milyen csekély értéke van a pénznek. Amikor ők, azok a gonosz lények, átveszik a pénzetek feletti hatalmat, és ti nem juthattok hozzá anélkül, hogy feltételeiket elfogadnátok, akkor fogjátok végre megérteni, hogy a boldogsághoz egy vagylagos (alternatív) utat kell választanotok.

A pénzetek értéktelen lesz. A túlélés miatt a dzsungel törvényeire lesz szükségetek. Mindazok, akiknek megvan a túlélési ösztönük, könnyebben fogják elviselni, mint azok, akiknek azelőtt sohasem kellett térdelve dolgozniuk. Az ültetni való magvak többet fognak érni, mint egy millió dollár. .”

Életeteket oly módon irányítják, hogy nem is vagytok ennek tudatában. Mivel a csaló vezeti őket, ravaszok, elbűvölőek, jó szónokok, mohók, könyörtelenek

Igazság Könyve:
” Sátánista csoportok felemelkedése és a világ ellenőrzése
Nyomtatóbarát változat

2010. november 20. szombat, 7:20 óra

Leányom, mondd meg gyermekeimnek, hogy a kígyó, ugrásra készen áll. Nem hagyhatjátok, hogy beleessetek az ő gonosz csapdájába, ahonnan nincs visszaút.

A kígyónak sok arca van. Követői – akiket agymosásnak vetett alá, hatalmat és pompát ígérve nekik -, most egymással összeesküvést szőnek, és köröskörül a világban olyan események sorozatát készítik elő, amelyek mindenütt mérhetetlen szomorúságot, fájdalmat és borzalmat fognak okozni.

Az Én gyermekeim semmivel sem lesznek okosabbak.
Azok, akiknek megmutatták az igazságot, és akiket Én vezetek majd, bátor lelkek. Megpróbálják kétségbeesve figyelmeztetni a világot erre a szörnyű csoportra, amelyek minden irányba szétszóródtak, szemük előtt tartva ugyanazt a célt. Az összes országban szétszóródva, a hatalom minden szintjén jelen vannak, s titokban összeesküvést szőnek.


Vannak olyan ártatlan tagok, a gonosz társadalom részeként, akik nem ismerik fel az Igazságot. Helyette körbejárnak, jótetteket hajtanak végre, anélkül, hogy megértenék a gonosz cselekedeteit, az idősebbek pedig titokban cselekszenek. Ne kövessetek el hibát, ezek az idősek a sátán hűséges követői, és sátáni rituálékon kötelezik el magukat neki, amelyeken – más emberek, akik tanúi lennének mindezeknek – öklendeznének az irtózattól a sátán imádatának fajtalan cselekedetei, és az ördög ígéreteivel szemben tanúsított hűség láttán, amelyek szervezeteik középpontjában állnak.

Mindazok közületek, akik az Én bátor kis lelkeim szavait mulatságosnak tartják, most hallgassanak Rám. Az igazság megértésének, valamint ezen bátor hangokra való hallgatás elutasítása tönkre fogja tenni az életeteket, a hiteteket és a megélhetéseteket, mert ezek az emberek már nagyon régóta összeesküdtek az ellenőrzés érdekében. Munkálkodásuk nyilvánvaló sok-sok országban, de úgy vannak kidolgozva, hogy azok olyan módon valósuljanak meg, hogy a
mindennapi munkájukat végző gyermekeim ne ismerjék fel, hogy mi történik.
 

A kígyó
MOST ugrásra készen áll!

Ha azt mondom, hogy a kígyó ugrásra kész, akkor úgy értem, hogy
most. Ő, , és az ő büszke és éhes „vadállatokból” álló gonosz serege gyorsan és eltökélten haladnak az élet minden területén. Életeteket oly módon irányítják, hogy nem is vagytok ennek tudatában. Mivel a csaló vezeti őket, ravaszok, elbűvölőek, jó szónokok, mohók, könyörtelenek, és csak a saját céljukat tartják szem előtt. A bankok, a modern kommunikációs eszközök, a katonaság, a vallásos intézmények és kormányzatok által mindnyájatokat uralni akarnak. Legyetek éberek és hallgassatok Rám most.
 

Nem összeesküvés-elméletek *

Figyelmeztetésemet és gyermekeim figyelmeztetését elutasítják, mint összeesküvés-elméletet.

Sajnos, ezek nem azok. Leányom, ez a helyzet nem hirtelen alakult ki. Ez a csoport, – és most csak egy csoportra utalok -, már évszázadok óta összeesküvést sző és mesterkedik, és a társadalom legrangosabbjai közül toborozza tagjait.

Ők gyilkolták meg azokat, akik a múltban leleplezték őket. Az évszázadok során állam- és kormányfőket gyilkoltak meg, közöttük híres és tehetséges személyeket. Ők vértestvérek, és felfalják az emberiség testét. Sátánista ereklyé

Tisztelik a fajtalan ereklyéket és jeleket, mert ezek a kígyó kívánságai. Ez – ne essetek tévedésbe – egy hatalmas és rémisztő csoport. Olyan hatalmasak, hogy nehéz lesz a karmaikból megszabadulni, amikor rájuk lesz bízva a megélhetésetek, az élelmetek és a pénzetek.

Gyermekeim, a kormányzatokban, a bankokban, az élelmiszeriparban és a segélyszervezetekben hatalmon lévő sok-sok ember nem tudja, hogy mi történik, és nem is fogja megtudni, egészen a nagy szorongattatásig, amely már készülőben van, hogy beteljesedjék. Akkor látni fogják, hogy felbukkan a “fenevad”, aki gyors változásokat hoz, s úgy kell harcolnotok vele, ahogyan azelőtt még sohasem, hogy a gonosz uralma elől elrejtőzhessetek.

Amikor a “fenevad” és követői a pénzetek fölött fognak ellenőrzést gyakorolni, akkor ezzel együtt mindent irányítani fognak, kivéve egy dolgot. Nem tudják, és nem is lesz nekik megengedve, hogy megpróbálják ellopni lelketeket. Mégis éppen ez az, amit meg fognak próbálni.

Mindazok, akik megkérdőjelezik ezt az üzenetet, – amelyet azért küldök nektek, mert az a legfőbb vágyam, hogy segítselek, vezesselek benneteket, és hogy kinyilvánítsam előttetek az igazságot -, hallgassanak Rám. Ha nem hisztek ennek az üzenetnek, akkor Én imádkozom értetek – ezt híveimtől is elvárom -, hogy meglássátok a világosságot. Kérlek benneteket, figyeljétek őket és legyetek éberek ezen gonosz hataloméhes vadállatok jelei láttán, akiknek csorog a nyála a tervezés és a hamis dicsőség meghozatala közben.

Ne kövessétek el azt a hibát, hogy pénzszerzési képességeiteket irányítsák, mert az ehhez való hozzáférés nem lesz elég. Nem, ők sokkal többet akarnak majd tőletek ennél. Ellenőrizni akarják, hogy mit esztek, mit isztok, és hogy hol éltek. Most meg kell tennetek a következő szükséges lépéseket saját védelmetek érdekében.

 

Keressetek óvóhelyeket

Kérlek benneteket, mint hívő csoportok, keressetek magatoknak menedékhelyet. Elküldöm nektek a világosságot, hogy segítsen nektek a túlélésben. Kezdjétek el a saját élelmiszereteket megtermelni. Raktározzatok el élelmiszert, amennyit csak tudtok, és tegyétek félre. Kezdjetek el tervezni, mintha egy viharra várnátok. Tudjátok, hogy a sötétség olyan mértékben száll alá, hogy fel kell készülnötök arra, azért, hogy túléljétek.

Hallgassatok a prófétákra. Ne kövessétek el ugyanazt a hibát, amelyet népem elkövetett, amikor nem akart az én Noé prófétámra hallgatni. Hátat fordítottak neki, vonakodtak hallgatni rá. Élték mindennapi életüket, közben kacagtak és ettek, és egyáltalán nem figyeltek a rájuk váró rettenetes sorsra.

Álljatok most fel. Forduljatok Örök Atyámhoz, az Istenhez, a Mindenhatóhoz vezetésért. Készítsétek fel családjaitokat a közelgő beszivárgó sötétségre, amelyet most fel sem foghattok. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok bátorságért, hogy ne fogadjátok el a gonosz “fenevad” bélyegét. Ő, a gonosz hadserege által megpróbálja, hogy ezt a bélyeget kirója rátok, ami elsősorban egy gonosz azonosító bélyeg lesz. Ezt akarják elfogadtatni veletek, és úgy lesz bemutatva nektek, mint ami nélkülözhetetlen, számotokra jó, aminek segítségével hozzájuthattok a pénzetekhez, élelmiszert vásárolhattok, utazhattok, házaitokban lakhattok, és üzleteket köthettek. Ez a végső ellenőrzés lesz. Ti és valódi politikai vezetőitek tehetetlenek lesznek.

Felszólítom a médiát, azokat, akiket nem fertőzött meg a gonosz csoport, hogy figyeljék és lássák, ami történik. Leplezzétek le mindazokat, akik támogatják a kígyót és hadseregét, de ezt óvatosan tegyétek.

Gyermekeim óvakodjatok ettől a csoporttól és ismerjétek fel, hogy valóban itt vannak, hogy azoknak a bátor és erős embereknek az állításai igazak, akik megpróbálják leleplezni őket.

Mindazoknak közületek, akik talán azt gondolják, hogy egy Isteni forrásból eredő üzenetből hogyan fakadhat ilyen szenzációs “képtelenség”: Gondolkozzatok el még egyszer ezen. Menjetek vissza, és olvassátok a Szentírást. Azok a Szavak, amelyeket Atyám megbízható könyve tartalmaz, helyesek. Régi idők eseményeiről tudósítanak. Az igazságról adnak számot, azért, hogy közelebb vezessenek benneteket Istenhez. Az akkori és mai prófétáim szavai a teljes igazságot mutatják be az elkövetkezendő életről.

A Figyelmeztetés, amely János könyvében található – bár számos ember manapság úgy találja, hogy ezt nehéz megfejteni – , azokon az eseményeken alapszik, amelyek most fognak kibontakozni.

A Jelenések könyve pontosan megjövendöli azoknak az eseményeknek a sorozatát, amelyeket a sátán fog kiváltani, akkor, amikor a végidő közeledik. Ő ismeri az igazságot, hogy napjai meg vannak számlálva. Azonban azt meséli azoknak a szegény gyermekeimnek, akik imádják őt, hogy a Paradicsom vár rájuk; másképp, csalogatóbban, mint ahogyan azt Isten megígérte. Ezért Örök Atyámmal vívott utolsó küzdelmében mindent meg fog tenni, hogy lelkeket lopjon, mégpedig olyan sokat, amennyit csak lehetséges, mielőtt még Atyám haragja lesújtana.

Ő, a sátán nagyon siet. Fussatok az ellenkező irányba. Hárítsátok el őt a családotok közeléből és imádkozzatok úgy, ahogyan már nagyon régóta nem tettétek. Az ima mindnyájatokat megvéd. Újítsátok meg hiteteket, és amikor a három napos sötétség leszáll a Földre, ők, az Én követőim könnyen ki fogják világítani házaikat. A rettenetes sötétség, amit egyetlen ember sem tud megmagyarázni, feketébb, mint az éjszaka.

A hitetleneknek, és azoknak, akik a fenevad dicséretét zengik: ezen a ponton felismerik majd az igazságot, mert nem tudnak elmenekülni a sötétség elől, amikor az leszáll.

Álljatok fel gyermekeim és harcoljatok. Szőjetek terveket a test és a lélek túlélése érdekében, most amikor a szemeitek előtt bontakoznak ki ezeknek az embereknek a gonosz tettei.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus”
https://masodikeljovetel.hu/satanista-csoportok-felemelkedese-es-vilag-ellenorzese

 
*
lásd a 33:10 -től
 
 
 
 
 

VÉDELMI IMÁK ÉS KÖNYÖRGÉSEK – Egyének, családok számára és a nemzetekért (II. rész)

Keresztes Imahadjárat 98. imája

Hogy Isten Kegyelme beborítsa a világvezetőket

Keresztes Imahadjárat 113. imája

Hogy a gonosz megsemmisüljön országunkban

Keresztes Imahadjárat 139. imája

Erőért a gonosz legyőzésére

Keresztes Imahadjárat 162. imája

A gyengék és az ártatlanok védelmére

Keresztes Imahadjárat 166. imája

Hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok” 

https://masodikeljovetel.hu/napi-imak-11-nap-csutortok

 
 

———-
Igaz élet Istenben:

 
“… Jöjj, gyenge leányom, jövendölj az én Nevemben, és mondd meg új szövetségem népének, hogy eljönnek a napok, amikor újból keresztülszúrják Szívünket. Ellenségeim készülnek megostromolni szentélyemet, oltáromat, tabernákulumomat, hogy felállítsák a vészthozó undokságot. Olyan nagy szorongattatás készül, amelyhez nem volt hasonló, amióta nemzetek léteznek. Erővel és árulással akarnak betörni házamba.  …”


 
———–


 
 
———-
Római katolikus:
11-19

Árpád-házi Szent Erzsébet – Ü

Vagy:
OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Az asszony igazi ékessége az, hogy istenfélő.
Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele. Mindig javára van, sohasem kárára, életének minden napján. Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez ügyes kézzel. Kinyújtja karját a guzsaly után, és kezével megfogja az orsót. Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg karját nyújtja. Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az istenfélő asszony dicséretet érdemel. Magasztaljátok keze munkájáért, és a városkapuknál dicsérjétek tetteit.
Ez az Isten igéje.
Péld 31,10-13.19-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! (2a. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

Vagy:
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Nekünk is életünket kell adni testvéreinkért.
Szeretteim!
Tudjuk, hogy a (lelki) halálból új életre keltünk, mert szeretjük testvéreinket. Akiben nincs szeretet, az a (lelki) halálban marad. Aki pedig gyűlöli testvérét, az gyilkos. Viszont tudjátok, hogy egyetlen gyilkosnak sem lehet része az örök boldogságban. Abból ismerjük meg (Isten) szeretetét, hogy életét adta érettünk. Nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. De megvan-e bennünk az Isten szeretete, ha azt látjuk, hogy valamelyik testvérünk szükséget szenved, és elzárjuk előle szívünket, pedig módunkban állna, hogy segítsünk rajta? Szeretteim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal!
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,14-18

ALLELUJA
Jézus mondja: † Új parancsot adok nektek; * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket. Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.
Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.
Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,27-38″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-11-19

” A szeretet üzenete az ateisták részére
Nyomtatóbarát változat

2010. november 18. 21.00

Emlékezzetek egy utolsó tanításomra: ateisták szerte a világon, hallgassátok most meg ezt az Üzenetet, még akkor is, ha nehezetekre esik ezt megtenni. Gyermekeim közül mindenki érez szeretetet élete bizonyos szakaszában. Amikor szeretetet éreztek a szívetekben, azt nem láthatjátok, nem tudjátok azt megérinteni, és talán leírni is nehezetekre esnék. Nincs tudományos módszer arra, ami felbecsülhetné azt. A szeretet alázatossá tesz benneteket. A szeretet nagylelkűvé tesz benneteket. A szeretet segít abban, hogy nagy áldozatokat hozzatok. A szeretet összezavar, de szenvedélyes. A szeretet nem mesterséges. Ez Isten Ajándéka. A szeretet csak egyetlen forrásból származik.

A Szeretet maga az Isten. Isten a Szeretet. Ez ilyen egyszerű. Nyissátok meg szíveteket a Tiszta Szeretet előtt, amelyet Én és Örök Atyám tartogat mindenki számára közületek. Úgy nézzetek Rám, mint ahogyan egy gyermek nézne a szüleire. Hívjatok Engem, és Én megtöltöm a szíveteket. Ha ezt megteszitek, sohasem fogtok hátat fordítani Nekem.

 …”

“… Mindazok közületek, akik az Én bátor kis lelkeim szavait mulatságosnak tartják, most hallgassanak Rám. Az igazság megértésének, valamint ezen bátor hangokra való hallgatás elutasítása tönkre fogja tenni az életeteket, a hiteteket és a megélhetéseteket, mert ezek az emberek már nagyon régóta összeesküdtek az ellenőrzés érdekében. Munkálkodásuk nyilvánvaló sok-sok országban, de úgy vannak kidolgozva, hogy azok olyan módon valósuljanak meg, hogy a mindennapi munkájukat végző gyermekeim ne ismerjék fel, hogy mi történik.

A kígyó MOST ugrásra készen áll!

Ha azt mondom, hogy a kígyó ugrásra kész, akkor úgy értem, hogy most. Ő, és az ő büszke és éhes „vadállatokból” álló gonosz serege gyorsan és eltökélten haladnak az élet minden területén. Életeteket oly módon irányítják, hogy nem is vagytok ennek tudatában. Mivel a csaló vezeti őket, ravaszok, elbűvölőek, jó szónokok, mohók, könyörtelenek, és csak a saját céljukat tartják szem előtt. A bankok, a modern kommunikációs eszközök, a katonaság, a vallásos intézmények és kormányzatok által mindnyájatokat uralni akarnak. Legyetek éberek és hallgassatok Rám most.

….

Ő, a sátán nagyon siet. Fussatok az ellenkező irányba. Hárítsátok el őt a családotok közeléből és imádkozzatok úgy, ahogyan már nagyon régóta nem tettétek. Az ima mindnyájatokat megvéd. Újítsátok meg hiteteket, és amikor a három napos sötétség leszáll a Földre, ők, az Én követőim könnyen ki fogják világítani házaikat. A rettenetes sötétség, amit egyetlen ember sem tud megmagyarázni, feketébb, mint az éjszaka.

A hitetleneknek, és azoknak, akik a fenevad dicséretét zengik: ezen a ponton felismerik majd az igazságot, mert nem tudnak elmenekülni a sötétség elől, amikor az leszáll.

————

Ortodox (Görög keleti): 

Készüljetek az Úr visszajövetelére!

5.1 Úgy gondolom, a kijelölt időszakokról és időpontokról nem kell külön írnom nektek, testvéreim. Hiszen jól tudjátok, hogy az Úr Napja olyan váratlanul fog megérkezni, mint az éjjeli tolvaj. Amikor majd mindenki azt mondja: „Most teljes a béke és biztonság!”, hirtelen rájuk tör a pusztulás, ahogy a szülési fájdalmak rátörnek a terhes asszonyra. Ezek elől semmiképpen nem tudnak elmenekülni!

Ti azonban, testvéreim, nem a sötétségben éltek. Ezért számotokra az Úr Napja nem váratlanul fog megérkezni, mint a tolvaj. Hiszen ti mindannyian a világosságban éltek és a nappalhoz tartoztok. Nincs semmi közünk az éjszakához és a sötétséghez. Ne legyünk hát olyanok, mint a hitetlen emberek! Ne aludjunk, hanem éberen őrködjünk, és legyünk elővigyázatosak, mert, aki aludni akar, éjszaka alszik, és a részegesek is éjszaka részegednek le. Mi azonban, akik a nappalhoz tartozunk, legyünk józanok és elővigyázatosak!

Vegyük fel hát magunkra a hit és az isteni szeretet mellpáncélját! Fejünkre tegyük fel a sisakot, vagyis bizakodva várjuk a teljes megváltásunkat,

————————–

Példázat a csaló intézőről

16.1 Azután Jézus a tanítványainak mondott egy példázatot: „Volt egy gazdag ember, és annak egy intézője, akire rábízta egész gazdasága irányítását. Az intézőt egyszer bevádolták a gazdánál, hogy elpazarolja a rábízott vagyont. Ezért a gazda magához hívatta, és felelősségre vonta: »Mit hallok rólad?! Számolj el, hogyan gazdálkodtál a vagyonommal, mert elbocsátalak!« Erre az így gondolkozott: »Mit tegyek? Látom, hogy elvesztem az állásomat! Kapálni nem tudok, koldulni meg szégyellek. Tudom már, mit tegyek, hogy az emberek befogadjanak a házukba, amikor majd elvesztem az állásomat!«

Azután egyenként magához hívatta a tulajdonos adósait. Megkérdezte az elsőtől: »Mennyivel tartozol?« Az így felelt: »Száz korsó[a] olívaolajjal.« Mire ő azt mondta: »Itt a papírod, ülj le, és gyorsan javítsd ki ötvenre!« Azután a másodiktól is megkérdezte: »Hát te mennyivel tartozol?« Az pedig így válaszolt: »Száz kórus[b] búzával.« Ekkor ő ezt mondta: »Itt a papírod, javítsd ki nyolcvanra!«

Később a gazda mégis dicsérte ezt a csaló intézőt, mert az okosan viselkedett. Mert akik ehhez a világhoz tartoznak, okosabban bánnak egymással, mint azok, akik a világossághoz tartoznak.

Én pedig azt mondom nektek, hogy használjátok fel a vagyonotokat és pénzeteket arra, hogy barátokat szerezzetek magatoknak! Így azután, amikor majd meghaltok, azok a barátok örömmel fogadnak titeket, amikor megérkeztek az örök hazába.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Thessalonians%205:1-8;%20%20%20%20Luke%2016:1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/11/19

—–

Üdvösség Anyja: ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek el a Katolicizmus új értelmezését

Igazság Könyve:

“2013.09.11 16:30

Gyermekem, e nagy szomorúság idején Szívem összefonódik szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szívével, amikor Isten minden gyermeke ellen megnövekszik az üldöztetés.

Minden ember a világon, különösen azok, akiknek nincs pénzük, nem befolyásos személyek vagy nincs tulajdonuk, szenvedni fognak azok kapzsiságától, akik sok nemzetet ellenőriznek. A munkám, mely által segítek megvalósítani Fiam Szövetségének utolsó részét, már többféle módon kezd látszani. Én Isten Erejével, Fiam Védelmének Menedékhelyére fogom mindazokat vezetni, akik bánattól terheltek, mert az életük során szenvedésben volt részük. Azokat, akiknek ilyen szegénységet, éhséget, szorongattatást és igazságtalanságot – bármi legyen is az – kell elviselniük, meg fogom vigasztalni, ha kértek Engem, hogy imádkozzak értetek.

Azok közületek, akiknek azért kell szenvedni, mert Jézus Krisztusról, az emberiség Megváltójáról kell tanúságot tennetek, külön erőt fogtok kapni ebben az időben, amikor arra kértek Engem, hogy segítsek nektek. Hamarosan a legnagyobb igazságtalanságot lehet majd látni Fiam Egyházában, ahol az egyszerű híveket és a felszentelt szolgákat egyaránt engedetlenséggel fogják vádolni Jézus Krisztus Tanításait illetően.

Egy eskü letételére fognak kérni benneteket – melyet a Hiszekegyhez hasonlóan kell majd elmondani -, hogy kifejezzétek Isten imádásának megváltoztatott formája iránti hűségeteket. Ezen eskütétel által – mely a Legszentebb Bibliában nincs elismerve – nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket. A Liturgiát meg fogják változtatni és új kiegészítéseket fognak bejelenteni, miközben más részeket, amelyeket oly sok éven át imádkoztak, többé már nem fogják használni. Ezt a gonosz tervet meg fogják indokolni, mivel a Fiamra jellemző összes tulajdonságra hivatkoznak, és kijelentik, hogy ezek az okai az ilyen változásoknak.

Ezért tehát azok közületek, akik hűségesek Fiamhoz, ezt nagyon nyugtalanítónak fogják találni, és a ti lelketek nagyon fog szenvedni. És miközben ti továbbra is tisztelettel fogtok adózni Fiamnak, ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek el a Katolicizmus új értelmezését *. E megpróbáltatás során ne veszítsétek el a bátorságotokat, mert ti, drága gyermekeim, Isten kegyeltjei vagytok, és Ő mindvégig veletek marad.

Ne forduljatok el soha az Igazságtól. Soha ne higgyetek el semmit, ami nem Istentől származik.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ki-fognak-gunyolni-benneteket-amiert-nem-ismeritek-el-a-katolicizmus-uj-ertelmezeset/

 
 
A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének
——-
 
 
 
—–
Római katolikus:
2018-09-1123. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
A keresztény ember ne pereskedjék keresztény testvérével!
Testvéreim!
Ha valaki közületek pereskedik, hogyan merészeli a nem hívőknél keresni igazát, és nem a közösség tagjainál? Nem tudjátok-e, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ felett? És ti, ha majd a világ felett ítélkeztek, nem vagytok-e jogosultak arra, hogy csekélyebb dolgokban is ítélkezzetek? Nem tudjátok-e, hogy angyalok felett fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább tehát a mindennapi ügyekben.
Vajon amikor mindennapi ügyekben pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek? Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Hát nem akad köztetek egyetlen értelmes ember sem, aki testvérei ügyében döntőbíró lenne? Ehelyett a testvér a testvérével pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt!
Már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Ehelyett ti követtek el igazságtalanságot, és okoztok kárt, mégpedig a testvéreknek! Nem tudjátok-e, hogy a gonoszoknak nem lesz részük Isten országában?
Ne ámítsátok magatokat! Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de az Úr Jézus nevében, a Szentlélek által megtisztultatok, megszentelődtetek és megigazultatok.
Ez az Isten igéje.
1Kor 6,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. 4a. vers. – 3 a. tónus.
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-6a.9b

ALLELUJA
Jézus mondja: „Én kiválasztottalak titeket a világból, † hogy menjetek és termést hozzatok, * és termésetek meg is maradjon.” Jn 15,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus egy imádságban töltött éjszaka után kiválasztja tizenkét apostolát.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-11


——
Görög katolikus:

11 Testvéreim! Ha én még mindig a körülmetélkedést terjesztem — amint azt egyesek állítják —, akkor miért üldöznek engem továbbra is? Hiszen, ha még mindig a körülmetélést hirdetném, akkor a Keresztről[a] szóló tanításom nem okozna botrányt. 12 Bárcsak azok, akik titeket megzavarnak, a körülmetélkedésükön túlmenően még ki is herélnék[b] magukat!

13 Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csakhogy ezt a szabadságot ne a régi emberi természet kívánságainak kielégítésére használjátok, hanem inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak! 14 Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: „Szeresd embertársadat,[c] mint saját magadat!” 15 De ha továbbra is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást!

A Szent Szellem és a régi emberi természet

16 Éljetek a Szent Szellem állandó irányítása szerint, s akkor a régi emberi természet kívánságait nem fogjátok teljesíteni! 17 Mert amire a régi természetünk törekszik, az ellentétes azzal, amit a Szent Szellem akar. E kettő tehát ellensége egymásnak. Ebből következik, hogy ha a Szent Szellem szerint éltek, akkor nem azt fogjátok tenni, amit a régi természet szerint kívánnátok. 18 Ha engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok a Mózes Törvényének uralma alatt.

19 Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, 20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, 21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Tehát a farizeusok és a törvénytanítók megkérdezték Jézust: „Tanítványaid miért nem követik őseink hagyományait? Miért nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek?”

Jézus így válaszolt nekik: „Milyen képmutatók vagytok! Igaza volt Ézsaiásnak, amikor rólatok prófétált:

»Ez a nép csak a szájával tisztel engem,
    de a szíve távol van tőlem.
Látszólag tisztelnek ugyan engem,
    de nem ér az semmit,
mert a tanításaik,
    csak emberi parancsok!«[a]

Bizony, ti Isten parancsát semmibe veszitek, de ragaszkodtok az emberi hagyományokhoz.”

Majd így folytatta: „Alattomosan félretoljátok Isten parancsát, hogy a saját tanításaitokat tegyétek a helyére. 10 Például Mózes azt parancsolta: »Tiszteld apádat és anyádat!«[b], és azt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjön!«[c] 11 Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: »Amivel segíthetnék rajtad, azt már áldozatul felajánlottam Istennek«, 12 akkor azt már nem szabad odaadnia a szüleinek. 13 Ezzel valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskednünk. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. S még sok más ehhez hasonlót is tesztek!”

14 Ezután Jézus ismét magához hívta az embereket, és ezt mondta: „Figyeljetek rám mindnyájan, és értsétek meg, amit mondok! 15 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről jut bele, hanem az, ami belőle származik!” [16] [d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+7%3A5-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Megpróbáltatáshoz viszonyítva

Igazság Könyve:

“2013.07.25 20:40

Drága szeretett leányom, Atyám Keze most beavatkozott a világba, hogy büntesse az embert bűne miatt. A bűn elhatalmasodott a világban, mert az ember többé már nem tesz különbséget jó és rossz között. Ti nem tudtok elmenekülni Atyám Haragjától, amikor országaitok megtapsolják a törvényesített gonosz bűnt.

Ezeket a büntetéseket az egész világon hamarosan látni fogják. Bár ezek félelmet fognak kelteni, mégis semmik az eljövendő Nagy Megpróbáltatáshoz viszonyítva. Az ember csökönyös. Elutasítja a segítséget, amikor Isten felajánlja azt. Az emberiség úgy döntött, hogy elutasítja Istent, és a köztetek lévő pogányok miatt minden egyes ember szenvedett.

Hívásom a Mennyből elsősorban azért van, hogy minden lelket megmentsen, de azért is, hogy segíteni tudjak nektek a büntetések enyhítésében, mely eléri az emberiséget. Milyen nagy az Én Irgalmasságom! Milyen nagy az Én Türelmem, de azok, akik elutasítják Tanításaimat és elkülönítik magukat Atyámtól, a Teremtőtől, hamarosan meg fogják ismerni a következményeket.

Hívok minden vallást, és kérlek benneteket, hogy imádkozzatok kegyelemért, akár elfogadjátok ezeket az Üzeneteket, akár nem. Az imák fontosak a katasztrófák enyhítése végett, melyek már elkezdődtek. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az életetekért és a lelketek üdvösségéért.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/bar-ezek-felelmet-fognak-kelteni-megis-semmik-az-eljovendo-nagy-megprobaltatashoz-viszonyitva/

—–
Római katolikus:
07-25

Szent Jakab apostol

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testünkben Jézus szenvedését hordozzuk szüntelen.
Testvéreim!
A hit és a kegyelem kincsét törékeny cserépedényben őrizzük, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet.
Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amelyről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, Jézussal együtt minket is feltámaszt majd, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradásáért egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.
Ez az Isten igéje.
2Kor 4,7-15

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. 5. vers. – 8 G. tónus.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Zsolt 125,l-2ab.2cd-3.4-5.6

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Készek vagytok-e kiinni azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?”
Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?”
„Készek vagyunk!” – felelték.
Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 20,20-28″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-25


——
Görög katolikus:

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
    mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A22-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Minden titok kitudódik

16 „Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. 17 Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. 18 Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Jézus igazi családja: a tanítványai

19 Egyszer Jézushoz eljöttek a testvérei és az anyja, de a tömeg miatt nem tudtak a közelébe jutni. 20 Az emberek ekkor szóltak Jézusnak: „Édesanyád és testvéreid odakinn várnak, és látni szeretnének.”

21 De ő így válaszolt: „Az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak Isten beszédére, és megteszik, amit ő mond.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+8%3A16-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4 Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.

Ez a szeretet soha nem fogy el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. 10 Amikor azonban eljön a teljesség, a töredékes feleslegessé válik.

11 Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. 12 Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. De mikor eljön a teljesség, mindent szemtől-szembe és világosan fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogyan maga Isten ismer engem.

13 Ez a három azonban mindig megmarad: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a nagyobb.

Szellemi ajándékok a gyülekezet építésére

14 Minden erőtökkel azon igyekezzetek, hogy ez az isteni szeretet éljen és működjön bennetek! Teljes szívvel kívánjátok a Szent Szellem ajándékait, leginkább a prófétálás ajándékát! Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez beszél, hanem Istenhez. Az emberek közül senki sem érti, amit mond, mert a Szent Szellemben és titkosan szól. Aki viszont prófétál, az emberekhez szól: olyan dolgokat mond, amelyek épülésükre, bátorításukra és megerősítésükre szolgálnak. Aki a nyelveken szólás ajándékát használja, szellemileg erősíti és építi saját magát. Aki azonban a prófétálás ajándékával szolgál, az a gyülekezetet építi.

Szeretném, ha mindegyikőtöknél működne a nyelveken szólás ajándéka, de még inkább azt, hogy prófétáljatok. Hasznosabb annak a szolgálata, aki prófétál, mint aki nyelveken szól, kivéve, ha az, aki a nyelveken szólás ajándékával szolgál, egyúttal meg is tudja magyarázni, amit mondott, hogy az egész gyülekezetnek hasznára legyen. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+13-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


Példázat a szőlőmunkásokról

20 „Isten Királysága hasonló ehhez: egyszer egy szőlősgazda korán reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon a szőlőjébe. Megegyezett velük egy dénár napszámban, majd kiküldte őket a szőlőjébe dolgozni.

Reggel kilenc óra körül ismét kiment a piactérre, s látott néhány férfit, akik tétlenül álldogáltak. Ezt mondta nekik: »Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megkapjátok!« Azok el is mentek.

Délben, majd három óra körül ismét kiment, és újabb munkásokat fogadott fel, akiket szintén kiküldött a szőlőjébe dolgozni. Amikor délután öt óra körül kiment a piactérre, megint talált ott munka nélkül lézengőket, és megkérdezte tőlük: »Miért álldogáltok itt tétlenül egész nap?«

»Mert még senki sem fogadott fel bennünket« — felelték.

»Menjetek ti is a szőlőmbe dolgozni!« — mondta nekik.

Amikor beesteledett, a szőlősgazda szólt a munkások vezetőjének: »Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket! Az utolsókkal kezdd, és az elsőket fizesd ki utoljára!«

Először jöttek azok, akik csak öt óra körül kezdték a munkát. Mindegyikük egy-egy dénárt kapott. 10 Amikor az elsők következtek, azt remélték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11 Amikor átvették a bérüket, méltatlankodva mondták a gazdának: 12 »Akik utoljára jöttek, azok csak egy órát dolgoztak. Te azonban ugyanúgy bántál velük, mint velünk, pedig mi egész nap keményen dolgoztunk a forró napon!«

13 Ő így felelt egyiküknek: »Barátom! Nem vagyok igazságtalan hozzád! Nem abban egyeztünk meg, hogy egy dénár a napszám? 14 Fogd a béredet, és menj! Ennek az utolsóként érkezett munkásnak is ugyanannyit akarok adni, mint neked. 15 Vagy talán nincs jogom azt tenni a saját pénzemmel, amit akarok? Azért nézed ezt rossz szemmel és irigykedve, mert én nagylelkű vagyok hozzájuk?«

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+20%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/25

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—-