Címke: szegénység

Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

A mennyországot választom II.2010.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-mennyorszagot-valasztom-ii.2010.-pIlmmX919dmYPzXl

Mennyországot válsztom II (Teljes film magyarul)

https://www.youtube.com/watch?v=6wjXDEMPMXg&t=3779s&pp=sAQA

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Drága, szeretett leányom, ki kell tartanod ebben a szenvedésben, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy amíg az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved a kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, nem fognak elmenekülni Szemeim elől. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak belépni Atyám Királyságába.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek dobva. A mások kárán nyert vagyon jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírátok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

Az úrvacsora és a bálványáldozat

14 Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást!

15 Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok.

16 Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?

17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk.

18 Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral?

19 De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit?

20 Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben.

21 Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is.

22 Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?”

 

 

 

„Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök, 23:45

Drága, szeretett leányom, ki kell tartanod ebben a szenvedésben, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy amíg az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved a kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, nem fognak elmenekülni Szemeim elől. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor tanúja vagyok annak, hogy az ember a rossz utat választva odáig süllyed, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak belépni Atyám Királyságába.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek dobva. A mások kárán nyert vagyon jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírátok,

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-mindazokert-akik-nem-latnak-mast-az-anyagi-nyeresegen-kivul

 

„20 Azután megparancsolta tanítványainak: ne mondják meg senkinek, hogy ő a Krisztus.

Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról

21 Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

22 Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

23 Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”

Jézus követése

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+10%3A12-22%3B+++++Matthew+16%3A20-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/08/11

 

———-

Római katolikus:

2021-08-11

19. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Nébó hegyén meghal Mózes, Izrael vezére és legnagyobb prófétája.
Ama napokban Mózes fölment Moáb síkságáról Nébó hegyére, a Jerikóval szemben fekvő Fászga hegység csúcsára. Az Úr megmutatta neki az egész országot: Gálaádot egészen Dán földjéig, egész Neftalit, Efraim és Manassze földjét, Júda egész területét a tenger partjáig, a Délvidéket és a pálmafák városának, Jerikónak terjedelmes rónaságát egészen Szegorig.
Majd így szólt hozzá az Úr: „Ez az a föld, amelyet esküvel ígértem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy utódaiknak adom. Szemeddel láthatod, de oda be nem mehetsz.” Az Úr rendelése szerint ott, Moáb földjén halt meg Mózes, az Úr szolgája. Az Úr temette el Moáb földjén egy völgyben, Bethfegorral szemben. Ezért nem ismeri senki se a sírját mind a mai napig.
Mózes százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme nem volt homályos, és ereje nem fogyatkozott meg. Népe harminc napig siratta őt Moáb síkságán, míg le nem teltek siratásának és gyászolásának napjai.
Ekkor Józsue, Nun fia eltelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette a kezét. A nép hallgatott is rá, vagyis úgy cselekedtek, ahogyan az Úr megparancsolta Mózesnek. De olyan próféta nem támadt többé Izraelben, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. Nem volt hozzá hasonló, akit az Úr azért küldött, hogy jeleket és csodákat műveljen Egyiptom egész földjén a fáraó és annak összes szolgái előtt, és aki hatalmas erővel nagy csodajeleket vitt végbe az egész nép szeme láttára.
Ez az Isten igéje.
MTörv 34,1-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet! (Vö. 20a. és 9a. – 8. G tónus)
Előénekes: Minden föld dicsérje az Istent, * dicső nevének zsoltárt zengjetek.
Magasztaló énekkel mondjátok Istennek: * „Mily csodásak a te műveid!”
Hívek: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, * csodálatos, amit végbevitt.
Áldjátok Istenünket, nemzetek, * dicsőségéről éneket zengjetek!
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
E: Mindnyájan, kik félitek az Istent, † jertek, halljátok: * elbeszélem, mily nagy csodákat tett vélem.
Ajkam hozzá kiáltott, * nyelvem dicséretet mondott néki.
H: Áldott legyen az Isten, * aki életre hívta lelkemet!
Zsolt 65,l-3a.5 és 8.16-17

ALLELUJA
Isten kiengesztelődött Krisztusban a bűnös világgal, * és ránk bízta a kiengesztelődés hirdetését. 2Kor 5,19

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Testvéri intéssel megmenthetjük hibázó embertársunkat.
Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait:
„Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy »kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot«. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony, mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,15-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-08-11

Csak egy út van Istenhez, és ez általam, Jézus Krisztuson keresztül történik. Nincs más útvonal

“EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS

Üdvöz légy, Királyunk! * Tévelygéseinken csak te könyörülsz. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mária megkeni Jézus lábát, és ezt Jézus már temetési előkészületnek veszi.
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között.
Mária pedig vett egy font illatos, drága nárdusz-olajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt; ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta.
Jézus azt mondta neki; „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert
szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.”
A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,1-11″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-15

Igazság Könyve:

18 április 2014 @ 11:24pm

 

Csak egy út van Istenhez, és ez általam, Jézus Krisztuson keresztül történik. Nincs más útvonal

Szeretett lányomnak, a világ ismét fel fog kelni, hamuból, a vérkorból. Fogom , ígérem, törölje le a pestis az Antikrisztus ki a föld színéről. El fogom pusztítani Isten ellenségeit és azokat, akik a nyomorúság, az igazságtalanság és a szenvedés Isten gyermekeinek neveléséért felelősek.

A gonoszság, mely az ember szívét napjainkban a világ minden részén kézben tart, különböző formát ölel. Brutális formájában az emberek kínoznak, meggyilkolták és keményen büntetik. Aztán más módon, az embereknek kell elviselni nagy nehézségek, beleértve az élelmiszer hiánya, a lakhatás hiánya és a szörnyű szegénység, míg a vezetők Felfalnak minden jogot, hogy az övék. Aztán ott vannak a tisztességtelen törvényeket, amelyek támogatják az erős, hogy gazdag emberek gazdagabb és szegény emberek szegényebb, ahol a kis kegyelem vagy szeretet mutatja, hogy ezek nagy szükség van. Végül, ott van az üldözés a keresztények – az én követőim – a világ minden tájáról. Ezek a megvetett, több, mint bármely más, és szenvednek rettenetesen a nevem. A keresztyéneket a gonosz követői gyűlölik, aki ügynökeit használja a csend különböző módokon történő elhallgatásában. Sok terveik magukban foglalják a cenzúrát vagy a jogot, hogy nyíltan kijelentsem a Hozzám való hűséget. És míg a kormányok, ma, majd szilárdan megvédeni a jogait minden más hitvallás vagy polgári jog, akkor nem hajlik a jogait keresztények.

Keresztények hamarosan betiltották a gyakorlás a hit nyilvános helyeken, az iskolákban, a kollégiumokban, amíg végül a templomok Isten. Lehet mondani,-biztosan ez lehetetlen-, hogy megakadályozzák a keresztények gyakorló hitük, a saját egyházak? Ez a legravaszabb módon fog jönni, ahol milliók lesznek megtévesztve, kevés értesítést fizetve, mint az ige minden egyes részlete, ahogy az most változik, de ez csendben fog múlni. Csak azok, akik figyelni fogják a változásokat, és egy idő után elfogadhatóvá válik, hogy minden keresztény egyházat megnyithat minden vallás számára, beleértve azokat is, akik nem hisznek bennem. Azonban nem mindazok, akik követik hitek, amelyek nem bálványosít a Szentháromság Isten, lesz kénytelen az új világ templom. Nem. Ez lesz a keresztények, ki lesz arról, hogy bálványoz pogányság, amelyet gondosan be, mint egy új templom, és amely ölelés egy új formája “Közösség” – a templom mindenki számára – ahol én, Jézus Krisztus, nem fog jellemző.

Csakúgy, mint az idén, My keresztek kezd eltűnni, és bár én egyházak, és azok, akik azt mondják, hogy szolgálni engem, beszélnek, hogy fontos a humanizmus, nem fogsz hallani beszélni a fontosságát, hogy megadta magát, Jézus Krisztus, a Megváltó. Ön tehát nem lesz felkészülve az örök üdvösségre. Annak fontosságát, hogy az én utam, hogy apám nem lesz megemlítve, és nem lesz jelentősége a Szentszentségeknek kell vitatni. Ehelyett, akkor azt mondta, hogy fontos a keresett szükségleteinek és jólétének mások, amelyeket fel kell használni, mint helyettesíti a rajongó me. Én vagyok az egyház. Testem, én templom, de az idő, én leszek csiszolt teljesen az egyik oldalon. A fejed tele lesz igazságokkal. Minden útvonalról azt fogod mondani, ami ahhoz szükséges, hogy közelebb hozzuk Istent. De minden út lesz lenni elmondott-hoz séta legyőz lesz-ban ellentétes utasítás.

Most ismerlek, hogy csak egy igazság van. Csak egy út van Istenhez, és ez általam, Jézus Krisztuson keresztül történik. Nincs más útvonal.

Jézusnak”

 

—–
Római katolikus:

2019-04-18

Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
A húsvéti vacsora parancsa.
Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban: „Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja. Hirdessétek ki Izrael egész közösségének: A hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően a szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik. Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét. Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete estefelé vágja le. Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik. A húsát – tűzön megsütve – még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák. Így fogyasszátok: Legyen a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 12,1-8.11-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket. 7b. tónus.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
E: Drága dolog a Úr színe előtt, * szentjei dicső halála.
Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjel törted.
H: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
E: Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
H: Az áldás kelyhe, amelyet nekünk adtál, * Krisztus vérében részesít minket.
Zsolt 115,12-13.15-16bc.17-18

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Valahányszor eszitek e kenyeret és isztok a kehelyből, az Úr halálát hirdetitek.
Testvéreim!
Én az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az újszövetség kelyhe az én véremben. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én emlékezetemre!” Amikor ugyanis e kenyeret eszitek és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Ez az Isten igéje.
1Kor 11,23-26

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket.” Jn 13,34 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Mindvégig szerette őket.
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.
Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.” De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha?” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!” Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 13,1-15″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-04-18

 
 

Én vagyok József, a testvéretek!

45.1 Ekkor József már nem tudta tovább türtőztetni magát. A körülötte álló egyiptomiak miatt nem akarta kimutatni érzéseit, ezért fölkiáltott: „Az egyiptomiak menjenek ki a teremből!” S mikor magukra maradtak, megismertette magát testvéreivel: „Én vagyok József! Él-e még édesapánk?”kérdezte sírva. Oly hangosan sírt, hogy az egyiptomiak is meghallották, s még a fáraó udvarába is eljutott a híre. De a testvérek annyira megrémültek tőle, hogy szólni sem tudtak.

„Lépjetek közelebb, kérlek!” — mondta József. Ekkor kicsit közelebb léptek.Valóban én vagyok az! József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne bánkódjatok ezen! Ne vádoljátok magatokat amiatt, hogy eladtatok rabszolgának, és ide kerültem! Valójában Isten volt az, aki előttetek ide küldött megmentésetek végett! Már két éve tart az éhínség ideje, de még hátra van öt további szűk esztendő, amikor sem vetés, sem aratás nem lesz a földön. Isten engem azért küldött ide előttetek, hogy mind titeket, mind utódaitokat megmentse, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. Nem ti küldtetek engem ide, hanem Isten! Ő tett engem a fáraó tanácsadójává[a], a fáraó udvarának urává és egész Egyiptom kormányzójává.

József Egyiptomba hívja egész családját

Menjetek hát sietve atyámhoz, és mondjátok neki: Fiad, József ezt üzeni: »Isten engem egész Egyiptom kormányzójává tett, ezért késedelem nélkül költözz hozzám! 10 Gósen tartományában telepítelek le, így közel leszel hozzám. Jöjj hozzám egész családoddal, gyermekeiddel, unokáiddal, meg összes nyájaiddal és minden vagyonoddal együtt. 11 Mindennel ellátlak benneteket, amire csak szükségetek lesz, és állataitokról is gondoskodom, hiszen még további öt évig éhínség lesz a földön. Nálam semmiben sem fogtok szükséget látni!«”

12 Majd József ezt mondta a testvéreinek: „Figyeljetek rám! Saját szemetekkel látjátok, Benjáminnal együtt, hogy én vagyok József, és magam szóltam hozzátok! 13 Beszéljétek el atyámnak, amit láttatok és hallottatok itt. Számoljatok be neki arról, milyen magas tisztségre és dicsőségre jutottam itt, Egyiptomban, és sietve hozzátok őt hozzám!” 14 Ekkor József megölelte Benjámint, a testvérét, és egymás nyakába borulva sírtak. 15 Ugyanígy sorra megölelte, megcsókolta többi testvérét is, együtt sírtak, majd hosszasan elbeszélgettek.

16 Mikor eljutott a hír a fáraó udvarába, hogy Józsefhez eljöttek a testvérei, mind a fáraó, mind a főemberei megörültek ennek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+45%3A1-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/17
—–

 
——
Görög katolikus:

Új nemzedéket nevelek Jákób népéből

Ezt mondja az Örökkévaló:
„Ha nektárt találtok a szőlőfürtben,
    azt mondjátok: »Ezt ne törd össze,
    mert áldás van benne!«”
Én is így teszek népemmel,
    hogy szolgáimat megkíméljem:
    
összetöröm őket, de nem valamennyit.
Új nemzedéket nevelek Jákób népéből,
    és örökösöket Júdából,
    akik hegyeimet birtokba veszik.
Választottaim öröklik földemet,
    és szolgáim telepednek le rajta.
10 Sáron síkságán nyájak legelnek,
    Ákór völgyében[a] pedig csordák delelnek.
Népemé lesz ez a föld,
    azoké, akik megtaláltak engem.

Mikor szóltam hozzátok, nem törődtetek vele

11 „Ti pedig, akik elhagytátok az Örökkévalót,
    és szent hegyemet elfelejtettétek,[b]
akik a szerencse istenének áldoztok,
    és a végzet[c] istennőjének;
12 fegyver által vesztek el,
    letarol titeket az öldöklés.
Így határoztam felőletek,
    mert mikor hívtalak, nem feleltetek,
    mikor szóltam hozzátok, nem törődtetek vele.
Egyre csak azt műveltétek,
    amit gonosznak tartok,
azt választottátok,
    amit nem szeretek.

13 Ezért hát — mondja az Örökkévaló Isten —,
    szolgáim esznek majd,

    ti pedig éheztek,
szolgáim isznak majd,
    de ti szomjaztok,

szolgáim örülnek majd,
    ti pedig megszégyenültök,
14 szolgáim örömükben énekelnek majd,
    ti meg fájdalmatokban kiáltoztok,
    és megtört szívvel jajgattok.
15 Választottaim még a neveteket is
    csak átokként emlegetik:
»Így
pusztítson el téged az Örökkévaló Isten!«
    De szolgáinak az Örökkévaló új nevet ad.”

Új eget és új földet teremtek

16 „Akkor, aki áldást kíván a földön,
    ezt mondja: »Az igazság és hűség Istene
    áldjon meg!«
Aki esküszik a földön,
    az igazság és hűség Istenére esküszik,
mivel a hajdani nyomorúság feledésbe merül,
    én sem gondolok rá többé.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+65:8-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
17 április 2014 @ 9:00pm

Az ember minden segítséget kap, a mennyből való beavatkozással, és sok lehetőséget arra, hogy végső választásra kerüljön. Ő vagy utánam, vagy maradjon mögötte.

Jézusnak”

Az én-m új paradicsom akarat válik a világ nélkül vég – mint megjövendös

 

Izráel családostul Egyiptomba költözik

46.1 Így hát Izráel egész családjával és minden vagyonával együtt útnak indult Egyiptomba. Amikor Beérsebába érkezett, ott áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének. Akkor Isten éjjeli látomásban megszólította Izráelt: „Jákób, Jákób!”

„Itt vagyok, Uram!” — válaszolt ő.

Isten így szólt: „Én vagyok az Isten, atyád Istene! Nyugodtan költözz csak Egyiptomba, ne félj, mert nagy néppé teszlek téged ott! Veled megyek Egyiptomba, de majd ismét kihozlak onnan — ez egészen biztos! Amikor meghalsz, József melletted lesz, és ő fogja le a szemedet.”

Azután Jákób továbbment Beérsebából Egyiptom felé. Fiai felültették apjukat, feleségeiket és gyermekeiket a szekerekre, amelyeket a fáraó e célra küldött. 6-7 Magukkal vitték összes állataikat és minden vagyonukat, amelyre Kánaán földjén szert tettek. Így érkezett meg Egyiptom földjére Jákób és egész népes családja: fiai és azok fiai, leányai, valamint fiainak leányai. Jákób minden leszármazottja Egyiptomba került.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+46:1-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

15 Fiam, ha bölcs leszel,
    boldoggá teszel engem is!
16 Mennyire örülök majd,
    ha bölcsen beszélsz!

— 14 —

17 Ne irigyeld a bűnösöket,
    de mindig teljes szívedből tiszteld és féld az Örökkévalót!
18 Akkor jó jövő vár rád,
    és amit remélsz, abban nem fogsz csalódni!

— 15 —

19 Hallgass rám fiam, hogy bölcs legyél,
    és irányítsd szíved az Örökkévaló útjára!
20 Ne barátkozz iszákosokkal,
    és ne járj együtt azokkal, akik túl sokat esznek!
21 Mert az ilyenek elszegényednek:
    folyton csak esznek, isznak, alszanak,
    végül semmijük sem marad.

— 16 —

22 Hallgass apád tanácsára,
    mert neki köszönheted, hogy élsz!
Tiszteld anyádat,
    még idős korában is!
23 Az igazság, bölcsesség, tanács és értelem
    minden pénzt megér,
vedd meg bármi áron,
    de soha el ne add semmiért!
24 Milyen boldog az igazságszerető gyermek apja,
    s mennyi öröme telik az apának bölcs gyermekében!
25 Hadd örüljenek a te szüleid is,
    hadd teljék öröme benned annak, aki megszült!

— 17 —

26 Add nekem a szívedet, fiam!
    Kövesd életem példáját!
27 A prostituált veszélyes,
    mint a mély verem,
más asszonya pedig, mint a szűk kút:
    nehéz kiszabadulni belőle.
28 Leselkedik rád, hogy rabul ejtsen,
    mint a rabló áldozatára,
    és a házasságtörő férfiak számát szaporítja.

— 18 —

29 Kik azok, akik folyton vitatkoznak és verekednek,
    sok szomorúságot és bajt okoznak,
    sebeket kapnak ok nélkül,
    és szemük a bortól vöröslik?
30 Azok, akik egész éjjel bor mellett mulatnak,
    s folyton ürügyet keresnek, hogy ihassanak.
31 Ne nézd hát a bort, ne csodáld rubin színét!
    Ne nézd, hogyan gyöngyözik a pohárban,
    mert hamar lecsúszik a torkodon!
32 Végül megmar, mint a kígyó,
    megmérgez, mint a vipera!
33 Részegen furcsa dolgokat látsz,
    és össze-vissza beszélsz.
34 Úgy érzed, viharos tengeren hánykolódsz,
    az árboc tetején.
35 Azt mondod: „Ütöttek, de nem fájt.
    Vertek, de nem is éreztem.
Mikor fogok felébredni?
    Hadd igyak még egy kicsit!”

— 19 —

24.1 Ne irigykedj a gonoszokra!
    Messze kerüld őket,
mert folyton valami pusztítást terveznek,
    gonoszságról beszélnek!

— 20 —

Bölcsesség által épül a ház, az otthon és a család,
    és az értelem által lesz erős.
Az otthont és a családi élet minden területét pedig
    a tudás tölti meg drága és kedves kincsekkel.

— 21 —

A bölcs férfi hatalmasabb, mint az erős,
    és a tudós hatalmasabb, mint akinek csak a testi ereje nagy.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=proverbs+23-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/04/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A következő Karácsonyt, Születésem ünnepét egy nagy szertartással fogják felcserélni

Igazság Könyve:

“2013.12.25 21:50

Drága szeretett leányom, Én vagyok a Megtestesült Ige. Testem átöleli a mai világot, de a világ, bár a Karácsonyt ünnepli, érzéketlen Üdvösségtervemmel szemben.

A Karácsony többé már nem a Születésem ünnepe, hanem egy pogány helyettesítő, ahol minden tiszteletet a hamisságok utáni törekvésnek adnak át. Mennyire meggyengült a Kereszténység hite! Milyen könnyen elfelejtették, amit a világnak tanítottam! Milyen sokat törődnek az anyagi jóléttel – amiből csupán por lesz –, miközben teljesen elhanyagolják a lelkük állapotát.

Rátok ereszkedett az az idő, amikor a legtöbb Keresztény hite annyira meggyengült, hogy keveset beszélnek Dicsőséges Istenségemről, vagy ritkán hivatkoznak arra. Tanításaimnak többé már nincs valódi értelme az életetekben, és sok pap többé már nem úgy szeret Engem, ahogyan kellene. Nem, leányom, ők egyáltalán nem ismernek jól Engem.

Nem fogok addig nyugodni, amíg meg nem hallják a Hangomat, amíg fel nem ébresztelek benneteket azzal a felhívással: hogy újítsátok meg a hiteteket. Hamarosan a Belém vetett hitetek egyre csak gyengülni fog. Annyira elfoglaltak lesztek, elmerülve azon országok politikai ügyeiben, ahol a háborúk és a szegénység burjánzanak, hogy el fogtok felejteni Engem. A hitetekben az ellenségeim fognak a Helyembe lépni, akik szolgáimnak adják ki magukat, és akik egyre jobban és jobban eltávolítanak Tőlem benneteket.

A következő Karácsonyt, Születésem ünnepét egy nagy szertartással fogják felcserélni, ami a csalók munkáját fogja dicsérni, akik Egyházamban hivalkodnak, egyházi öltözéket viselvén, ami csak arra szolgál, hogy becsapják a hívőket. Azon a napon meg fogják tapsolni a társadalmi igazságosság, az emberi jogok és a pénz istenét, és azt fogják mondani, hogy a világ éhínsége érdekében léptek fel. De tudnotok kell a következőt: Mindezek a dolgok, amelyeket az Én Nevemben mutatnak be a világnak, csak egyetlen célt szolgálnak: éspedig azt, hogy távol tartsanak benneteket Szavamtól, ami az Én Húsom. Az Én Húsom, a Testemből van. Az Én Testem pedig Egyházam. Amikor azok, akik azt mondják, hogy Egyházamhoz tartoznak, de nem tisztelik Szent Szavamat, hanem helyette a világ politikáját ölelik át és megpróbálják azt irányítani, akkor ők nem mondhatják soha, hogy Tőlem valók. Elérkezett a megosztottság ideje – a megjövendölt egyházszakadás, és az gyors lesz.

Ti csak egyetlen Istent szerethettek, és az egyedüli út Atyámhoz, Rajtam, az Ő Egyszülött Fián keresztül vezet. Ha elszakadtok Tőlem a politikai kampányok hajhászásában, melyek arra törekednek, hogy elősegítsék az emberi jogok és a társadalmi igazságosság előmozdítását, akkor meg fogtok tagadni Engem.

Nehéz a Szívem ebben az időben. Azért adom nektek ezt a figyelmeztetést, hogy ne essetek tévedésbe és abba a legravaszabb csapdába, amelyet legfőbb ellenségem, az ördög tanítványai helyeznek elétek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kovetkezo-karacsonyt-szuletesem-unnepet-egy-nagy-szertartassal-fogjak-felcserelni/

—–
Római katolikus:

12-25

Urunk születése: Karácsony – Ünnepi mise

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást, aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened”. Figyelj csak! Őrszemeid felemelik hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szembe látják, hogy visszatér az Úr Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felemelte szent karját minden nemzet szeme láttára, és meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Ez az Isten igéje.
Iz 52,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.

H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten az ő Fia által szólt hozzánk.
Testvéreim!
Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Benne ragyog az Istenség, ő az Atya képmása, és hathatós szavával ő tartja fenn a mindenséget.
Miután megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján. Hatalmasabb, mint az angyalok, mert magasztosabb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha Isten:
„A Fiam vagy te, ma szültelek téged?”
Vagy pedig:
„Én Atyja leszek, ő pedig az én Fiam?”
Sőt, amikor
Egyszülöttjét bevezeti a világba, így szól:
„És leborulva imádja őt Isten minden angyala.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 1,1-6

ALLELUJA
Fölragyogott ránk a szent nap, * Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre. – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az
Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,1-18 rövidebb: Jn 1,1-5.9-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-25

——
Görög katolikus:

Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
    és fiút fog szülni,
    akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+1%3A18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4 Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”[a], azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A4-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A keleti bölcsek imádják Jézust

2.1 Jézus a júdeai Betlehemben született, Heródes király uralkodása idején. Ezután bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe, és azt kérdezték: „Hol van az a kisgyermek, aki a zsidók királyának született? Ugyanis láttuk feltűnni a csillagát keleten — és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Heródes királyt ez a hír nagyon nyugtalanította, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is felbolydult. Heródes emiatt összehívott minden főpapot és törvénytanítót, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Messiásnak. „A júdeai Betlehemben — válaszolták ők —, ahogyan megírta a próféta:

»Betlehem, Júda földjén,
    nem vagy te jelentéktelen Júda fejedelmei között,
mert belőled származik majd az uralkodó,
    aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek!«”[a]

Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg először a csillagot. Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik —, és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

9-10 A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. Ekkor hirtelen feltűnt előttük ugyanaz a csillag, amelyet már keleten is láttak, és ujjongó öröm töltötte be őket. A csillag előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 11 Bementek a házba, és ott találták a gyermeket, anyjával, Máriával együtt. Leborultak a gyermek előtt, és imádták. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Mivel Isten álmukban figyelmeztette a bölcseket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek haza.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/12/25
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

https://www.youtube.com/watch?v=aB3CynL5M54


https://www.youtube.com/watch?v=d4zFnGuKucw

Üdvösség Anyja: ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek el a Katolicizmus új értelmezését

Igazság Könyve:

“2013.09.11 16:30

Gyermekem, e nagy szomorúság idején Szívem összefonódik szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szívével, amikor Isten minden gyermeke ellen megnövekszik az üldöztetés.

Minden ember a világon, különösen azok, akiknek nincs pénzük, nem befolyásos személyek vagy nincs tulajdonuk, szenvedni fognak azok kapzsiságától, akik sok nemzetet ellenőriznek. A munkám, mely által segítek megvalósítani Fiam Szövetségének utolsó részét, már többféle módon kezd látszani. Én Isten Erejével, Fiam Védelmének Menedékhelyére fogom mindazokat vezetni, akik bánattól terheltek, mert az életük során szenvedésben volt részük. Azokat, akiknek ilyen szegénységet, éhséget, szorongattatást és igazságtalanságot – bármi legyen is az – kell elviselniük, meg fogom vigasztalni, ha kértek Engem, hogy imádkozzak értetek.

Azok közületek, akiknek azért kell szenvedni, mert Jézus Krisztusról, az emberiség Megváltójáról kell tanúságot tennetek, külön erőt fogtok kapni ebben az időben, amikor arra kértek Engem, hogy segítsek nektek. Hamarosan a legnagyobb igazságtalanságot lehet majd látni Fiam Egyházában, ahol az egyszerű híveket és a felszentelt szolgákat egyaránt engedetlenséggel fogják vádolni Jézus Krisztus Tanításait illetően.

Egy eskü letételére fognak kérni benneteket – melyet a Hiszekegyhez hasonlóan kell majd elmondani -, hogy kifejezzétek Isten imádásának megváltoztatott formája iránti hűségeteket. Ezen eskütétel által – mely a Legszentebb Bibliában nincs elismerve – nagy veszélynek teszitek ki a lelketeket. A Liturgiát meg fogják változtatni és új kiegészítéseket fognak bejelenteni, miközben más részeket, amelyeket oly sok éven át imádkoztak, többé már nem fogják használni. Ezt a gonosz tervet meg fogják indokolni, mivel a Fiamra jellemző összes tulajdonságra hivatkoznak, és kijelentik, hogy ezek az okai az ilyen változásoknak.

Ezért tehát azok közületek, akik hűségesek Fiamhoz, ezt nagyon nyugtalanítónak fogják találni, és a ti lelketek nagyon fog szenvedni. És miközben ti továbbra is tisztelettel fogtok adózni Fiamnak, ki fognak gúnyolni benneteket, amiért nem ismeritek el a Katolicizmus új értelmezését *. E megpróbáltatás során ne veszítsétek el a bátorságotokat, mert ti, drága gyermekeim, Isten kegyeltjei vagytok, és Ő mindvégig veletek marad.

Ne forduljatok el soha az Igazságtól. Soha ne higgyetek el semmit, ami nem Istentől származik.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/udvosseg-anyja-ki-fognak-gunyolni-benneteket-amiert-nem-ismeritek-el-a-katolicizmus-uj-ertelmezeset/

 
 
A Keresztes Imahadjárat 121. imája: Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének
——-
 
 
 
—–
Római katolikus:
2018-09-1123. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
A keresztény ember ne pereskedjék keresztény testvérével!
Testvéreim!
Ha valaki közületek pereskedik, hogyan merészeli a nem hívőknél keresni igazát, és nem a közösség tagjainál? Nem tudjátok-e, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ felett? És ti, ha majd a világ felett ítélkeztek, nem vagytok-e jogosultak arra, hogy csekélyebb dolgokban is ítélkezzetek? Nem tudjátok-e, hogy angyalok felett fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább tehát a mindennapi ügyekben.
Vajon amikor mindennapi ügyekben pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek? Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Hát nem akad köztetek egyetlen értelmes ember sem, aki testvérei ügyében döntőbíró lenne? Ehelyett a testvér a testvérével pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt!
Már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Ehelyett ti követtek el igazságtalanságot, és okoztok kárt, mégpedig a testvéreknek! Nem tudjátok-e, hogy a gonoszoknak nem lesz részük Isten országában?
Ne ámítsátok magatokat! Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de az Úr Jézus nevében, a Szentlélek által megtisztultatok, megszentelődtetek és megigazultatok.
Ez az Isten igéje.
1Kor 6,1-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. 4a. vers. – 3 a. tónus.
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-6a.9b

ALLELUJA
Jézus mondja: „Én kiválasztottalak titeket a világból, † hogy menjetek és termést hozzatok, * és termésetek meg is maradjon.” Jn 15,16 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus egy imádságban töltött éjszaka után kiválasztja tizenkét apostolát.
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte.
Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,12-19″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-11


——
Görög katolikus:

11 Testvéreim! Ha én még mindig a körülmetélkedést terjesztem — amint azt egyesek állítják —, akkor miért üldöznek engem továbbra is? Hiszen, ha még mindig a körülmetélést hirdetném, akkor a Keresztről[a] szóló tanításom nem okozna botrányt. 12 Bárcsak azok, akik titeket megzavarnak, a körülmetélkedésükön túlmenően még ki is herélnék[b] magukat!

13 Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csakhogy ezt a szabadságot ne a régi emberi természet kívánságainak kielégítésére használjátok, hanem inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak! 14 Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: „Szeresd embertársadat,[c] mint saját magadat!” 15 De ha továbbra is marakodtok, végül még elpusztítjátok egymást!

A Szent Szellem és a régi emberi természet

16 Éljetek a Szent Szellem állandó irányítása szerint, s akkor a régi emberi természet kívánságait nem fogjátok teljesíteni! 17 Mert amire a régi természetünk törekszik, az ellentétes azzal, amit a Szent Szellem akar. E kettő tehát ellensége egymásnak. Ebből következik, hogy ha a Szent Szellem szerint éltek, akkor nem azt fogjátok tenni, amit a régi természet szerint kívánnátok. 18 Ha engeditek, hogy a Szent Szellem vezessen benneteket, akkor nem vagytok a Mózes Törvényének uralma alatt.

19 Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, 20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, 21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A11-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Tehát a farizeusok és a törvénytanítók megkérdezték Jézust: „Tanítványaid miért nem követik őseink hagyományait? Miért nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek?”

Jézus így válaszolt nekik: „Milyen képmutatók vagytok! Igaza volt Ézsaiásnak, amikor rólatok prófétált:

»Ez a nép csak a szájával tisztel engem,
    de a szíve távol van tőlem.
Látszólag tisztelnek ugyan engem,
    de nem ér az semmit,
mert a tanításaik,
    csak emberi parancsok!«[a]

Bizony, ti Isten parancsát semmibe veszitek, de ragaszkodtok az emberi hagyományokhoz.”

Majd így folytatta: „Alattomosan félretoljátok Isten parancsát, hogy a saját tanításaitokat tegyétek a helyére. 10 Például Mózes azt parancsolta: »Tiszteld apádat és anyádat!«[b], és azt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjön!«[c] 11 Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának: »Amivel segíthetnék rajtad, azt már áldozatul felajánlottam Istennek«, 12 akkor azt már nem szabad odaadnia a szüleinek. 13 Ezzel valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskednünk. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. S még sok más ehhez hasonlót is tesztek!”

14 Ezután Jézus ismét magához hívta az embereket, és ezt mondta: „Figyeljetek rám mindnyájan, és értsétek meg, amit mondok! 15 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami kívülről jut bele, hanem az, ami belőle származik!” [16] [d] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+7%3A5-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten, az Atya: Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát

Igazság Könyve:

“2013.08.07 18:50

Legdrágább leányom, a világnak fel kell készülnie az emberiség legnagyobb ellenségének érkezésére, amilyen még nem volt, amióta gyermekeim otthont kaptak a Földön.

Az Antikrisztus készen áll, hogy kinyilvánítsa magát, és terve a következő: ő addig várni fog, mígnem a háborúk már mindenhol tombolnak. Aztán közbelép, és egy hamis békét fog kötni Izrael államában, egyesítvén Izraelt Palesztinával egy hihetetlen szövetség által. Mindenki dicsérettel fogja elhalmozni őt. De ő nem fog itt megállni, hanem olyan ütemben fog előrehaladni, amely sokakat elképeszt majd, előmozdítván béketárgyalásokat sok háború sújtotta nemzetben. Ismét dicsérni fogják, és aztán milliárdok fogják őt rendkívüli csodálattal körülvenni, szerte a világon.

Akkor minden jónak fog tűnni. Hamarosan kapcsolatba kerül az emberbaráti intézményekkel, és össze fogja kapcsolni a legfőbb vezető világbankokat, hogy egy új, nagy teljesítményű pénzügyi rendszert hozzon létre. Sok vállalati és politikai vezető fog belekeveredni a terveibe. Hamarosan egy új szörnyűség fog létrejönni a világ gazdasága fellendítésének nevében. Ez lesz az új Babilon, az összes hatalom központja, ahol a világ elitjei és a gazdagok kereskedni fognak. Ezt a jó hírek forrásának fogják tekinteni, mivelhogy az emberek javát fogja szolgálni, kezdve a különböző munkahelyektől a lakásokig, ahol élnek, és az élelmiszerig, melyekkel táplálják családjaikat.

Az Antikrisztust minden dicsőség körbe fogja venni. Aztán a hamis prófétával együtt egy világméretű társulatot fognak létrehozni, amely a világ legnagyobb humanitárius kezdeményezéseként lesz bemutatva. A világ meg fogja tapsolni ezt az új Babilont, és mindenki megpróbál majd hangosan követelőzni, hogy egy kicsit is megvethesse a lábát a saját területén.

Az új Babilont – ezt fogják mindenkinek mondani – dicsőíteni kell, mint a nagy egységet, hogy támogatni tudja a környezetet, átölelni az anyaföldet és megszabadítani a világot a gazdagok okozta szegénységtől – ahogyan annak gonosz szájából ömleni fog.

Amikor ez megtörténik, beavatkozásom Keze ki fogja fordítani a világot a tengelyéből. Nem fogom tétlenül nézni, anélkül, hogy ne figyelmeztetném gyermekeimet e förtelem felkarolásának következményeire, melyet a Pokol mélyén hoztak létre és az emberiségnek okoznak. Nagy jeleim mindazoknak adatnak, akik a sértéseket az Én Szent Nevemben tárt karokkal üdvözlik és elfogadják.

Meg fogom rázni a világot és az fel fog borulni. Senki sem lesz képes figyelmen kívül hagyni Beavatkozásomat. Aztán a Föld egyharmadára tüzet fogok bocsátani. Hamarosan éhínség lesz tapasztalható, de nem az Én Kezem által – ez a Föld szándékos beszennyezése miatt lesz az Antikrisztus által. Miközben ő és serege gonoszságot okoznak sok nemzet gyanútlan embereinek, Én vissza fogok ütni.

Bár ezt a szenvedést nehéz lesz elviselni, de ti ne féljetek, gyermekek, mert rövid lesz. Nagy az Én Szeretetem mindnyájatok iránt, de Igazságosságom gyors és büntetésem nagymértékű. Nektek nem kell elfogadnotok, amit elétek terjesztenek. Amikor látni fogjátok, hogy a béke embere, az Antikrisztus, elismerésekben részesül és nagy műveiért kitüntetéseket kap a háború sújtotta országokban, akkor tudnotok kell, hogy Beavatkozásom már közel van.

Nektek mindenkor egységben kell maradnotok Fiammal, Jézus Krisztussal, és imádkozzatok, hogy a hűséges papok és a klerikusok által hozzájuthassatok a Szentségekhez a megpróbáltatások ideje alatt, amely előtettek áll.

Akaratom teljesülni fog.

Semmi sem tudja és fogja megakadályozni, hogy a Végső Szövetség létre jöjjön, ahol Fiam Békében Uralkodni fog.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-az-antikrisztus-keszen-all-hogy-kinyilvanitsa-magat/

—–
Római katolikus:

2018-08-08

18. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Isten örök szeretettel szereti népét, és annak maradékát megszabadítja.
Prófétája által a messiási idők jó hírével vigasztal az Úr: „Abban az időben majd népem összes törzseinek Istene leszek, ők pedig népemmé lesznek” – ezt ígéri most az Úr. Így szól az Úr: „A pusztában vándorló nép, amely a kardtól megmenekült, kegyelmet talált; Izrael nyugalma felé tart.”
A távolból megjelent neki az Úr, és így szólt: „Örök szeretettel szerettelek téged, magamhoz vontalak, és megkönyörülök rajtad.
Ezért ismét felépítelek, népem, és te felépülsz majd, Izrael szűzi leánya; virulsz majd és ékeskedel, ha dobjaiddal és ünnepi karaiddal kivonulsz.
Újra szőlőt ültetsz Szamaria hegyein, és akik elültetik a szőlőt, azok fogják szüretelni is.
Mert eljön majd a nap, amikor így kiáltanak Efraim hegyén az őrök: »Jöjjetek, menjünk föl Sionba az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!«”
Igen, így szól az Úr: „Vigadjatok, örvendjetek Jákob miatt!
Csendüljön énekszó, ujjongjatok e dicső nemzeten!
Harsogva hirdessétek, hogy mit tett az Úr: megszabadította népét, Izrael maradékát!”
Ez az Isten igéje.
Jer 31,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor. Vö. 10d. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Halljátok az Úr szavát, nemzetek, * a távoli szigeteken is hirdessétek:
„Aki szétszórta Izraelt, össze is gyűjti, * és őrzi, miként nyáját a pásztor.”
Hívek: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: Mert az Úr Jákobot megváltotta, * és kiszabadította a zsarnok kezéből.
Eljönnek és örömükben ujjonganak Sion hegyén, * az Úr javaiért hálát adni jönnek.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
E: A leányok akkor örömükben körtáncot lejtenek, * az ifjak és öregek velük vigadnak.
Gyászukat örömre fordítom, * fájdalmukban megvigasztalom és felvidítom őket.
H: Az Úr úgy őriz minket, * miként nyáját a pásztor.
Jer 31,10.11-12ab.13

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk: * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus meggyógyítja egy kánaáni pogány asszony leányát.
Abban az időben Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!”
Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 15,21-28″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-08-08


——
Görög katolikus:

Azért merjük ezt mondani, mert Krisztus által teljes bizalmunk van Istenben. Nem mintha önmagunktól, a saját erőnkből képesek lennénk bármi jót tenni, hanem Isten az, aki képessé tesz bennünket erre. Igen, ő tett alkalmassá minket, hogy az Új Szövetség szolgái legyünk — vagyis a Szent Szellemet szolgáljuk, nem pedig a Törvény betűjét! Az írott Törvény ugyanis megöl, a Szent Szellem pedig életet ad.

Az Új Szövetség nagyobb dicsősége

A Törvényt kőbe vésett betűkkel rögzítették, és a halálba vezetett. A szolgálata mégis olyan dicsőséges volt, hogy Izráel népe rá sem tudott tekinteni Mózes ragyogó arcára, amelyen Isten dicsősége tükröződött — bár ez a dicsőség hamarosan elhalványult!

Mennyivel dicsőségesebb hát az életadó Szent Szellemet szolgálni! Ha dicsőséges dolog a Törvényt szolgálni, vagyis rábizonyítani az emberekre a bűneiket, és elítélni őket, akkor sokkal dicsőségesebb az a szolgálat, amely Isten számára elfogadhatóvá teszi az embereket! 10 Kétségtelenül a Törvény szolgálatának is megvolt a maga dicsősége, ez azonban az Új Szövetség sokkal nagyobb dicsősége mellett egészen elhalványul. 11 Az a régi elmúlt, mégis dicsőséges volt. Mennyivel dicsőségesebb tehát az, ami örökké megmarad!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2+Corinthians+3%3A4-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

29 Jaj nektek, képmutató törvénytanítók és farizeusok! Síremléket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírját. 30 Ezt mondjátok: »Ha ősapáink idejében éltünk volna, mi nem vettünk volna részt a próféták megölésében.« 31 Ezzel azonban ti magatok is beismeritek, hogy a próféták gyilkosainak a leszármazottjai vagytok. 32 Akkor hát fejezzétek be, amit őseitek elkezdtek!

33 Mérges kígyók és viperák fiai vagytok! Hogyan is menekülhetnétek meg attól, hogy az ítéletkor a Gyehennára kerüljetek? 34 Ezért tehát prófétákat, bölcseket és törvénytanítókat küldök majd hozzátok. Lesznek majd, akiket megöltök, másokat keresztre feszítetek, megint másokat zsinagógáitokban megkorbácsoltok és városról városra üldöztök. 35 Így végül elveszitek az ítéletet, amely mindazoknak igaz embereknek meggyilkolásáért jár, akiket ezen a földön öltek meg: az ártatlan Ábeltől kezdve egészen Barakiás fia, Zakariásig,[a] akit a Templom és az oltár között gyilkoltak meg. 36 Igazán mondom nektek: mindezek ezt a nemzedéket fogják sújtani.”

Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet!

37 „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket Isten hozzád küld! Hányszor akartam összegyűjteni a gyermekeidet, ahogy a tyúk szárnyai alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! 38 Bizony üressé és elhagyatottá lesz a Házatok![b] 39 Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem láttok engem, amíg ezt nem mondjátok: »Áldott, aki az Örökkévaló nevében jön!«”[c] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23%3A29-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/08
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni

Igazság Könyve:

“2013.07.27 19:22

Drága szeretett leányom, az a Vágyam, hogy minden hűséges követőm kitartóan imádkozzon, hogy a lelkeknek okozandó baj az ateizmus növekedése miatt elhárításra kerüljön. Az ateizmus nem mindig nyilvánítja ki önmagát. Azok az emberek, akik bármilyen okból kifolyólag úgy döntenek, hogy többé nem hisznek Istenben, nagyon gyakran egy helyettesítőt teremtenek maguknak.

Az embernek (lelki) felépítése miatt, okot kell keresnie arra, hogy igazolja létezését. Az emberiség átka az, hogy az embert az ember szemében magasztalja fel. A humanista szerint, mindent meg kell tenni annak biztosítására, hogy az ember szükségletei előnyt élvezzenek. Sok ember összetéveszti a humanizmust a Kereszténységgel. Amikor minden áron azt hirdetik, hogy a szenvedés és a szegénység elkerülése végett milyen fontosak a világi javak az ember életében, akkor könnyű azt feltételezni, hogy ez nem más, mint a felebaráti szeretet egyik formája.

Ha azt mondjátok, hogy véget akartok vetni a szegénységnek, a munkanélküliségnek és más nyomorúságnak, akkor sokan azt fogják gondolni, hogy Isten Nevében beszéltek. Nézzetek a humanizmus álarca mögé, és nem fogjátok Isten jeleit megtalálni, még a Neve említését sem fogjátok hallani. Azok, akik humanistaként élik az életüket, nem szeretik Istent. Ők csakis saját magukat szeretik. Ők azt is hiszik, hogy mindaz, ami számít, az emberiség jóléte – általában világi dolgok formájában -, a cél eszközeként.

Bár jótékonyságnak tűnik, amikor azt lehet látni, hogy az ember szükségleteivel törődtök, sohasem tudjátok helyettesíteni Istent az által, hogy az emberek szükségleteit helyezitek az első helyre. Ha ezt teszitek, megbántjátok Istent. A humanizmus, bár rendelkezik az Isten iránti szeretet minden külső jelével, mégsem az, aminek látszik. A szeretet álarca mögött az önszeretet rejtőzik. Az ember meg fog halni, a teste porrá lesz, a lelke tovább él, mégis, a humanizmus azt szeretné elhitetni veletek, hogy az ember halhatatlan.

Legyetek óvatosak amikor felkaroljátok a humanizmust, mert ha ezt megteszitek, akkor elvágjátok magatokat Tőlem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/nezzetek-a-humanizmus-alarca-moge-es-nem-fogjatok-isten-jeleit-megtalalni/

—–
Római katolikus:
07-26

Szent Joakim és Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária szülei

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Nevük él, nemzedékről nemzedékre.
Hadd dicsérjük a híres férfiakat, a mi őseinket, nemzedékeik sorában. Ezek a jámbor férfiak azok, akiknek jótetteit nem felejtik el. Javaik gyermekeiknél fennmaradnak, szent örökségük unokáiknál sem vész el, mert ivadékaik, és kedvükért még fiaiknak fiai is az isteni szövetség részesei maradnak. Nemzetségük örökre megmarad, és dicsőségük nem merül feledésbe.
Testüket békében eltemették, de nevük él nemzedékről nemzedékre. Bölcsességükről beszélnek a népek, és dicséretüket hirdeti a gyülekezet.
Ez az Isten igéje.

vagy ahol ünnep:
SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Reméltek az Istenben.
Szeretteim!
Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem hisznek is az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő tiszta életüket. Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggatnak magukra vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a maga békés szelídségében és zavartalan nyugalmában.
Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek az Istenben és engedelmeskedtek a férjüknek. Így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem riadtok vissza. Hasonlóképpen, ti, férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal, mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.
Mindnyájan legyetek egyetértők, együtt érzők, a testvériség szeretői, irgalmasok, szerények, alázatosak. Ne fizessetek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal, hanem ellenkezőleg, mondjatok áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségtek.
Ez az Isten igéje.
Sir 44,1.10-15 vagy 1Pét 3,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját. Vö. 8. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Az Úr esküt tett Dávidnak, * igaz esküt, és nem vonja vissza:
„Testi utódodat * ültetem a te trónodra.”
Hívek: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Az Úr kiválasztotta Siont magának, * ezt kívánta lakóhelyül:
„Nyugalmam helye ez lesz örökre, * itt fogok lakni, ez a kívánságom.”
H: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
E: Ott Dávid hatalmát megnövelem, * fényességet hintek fölkentemre.
Ellenségeit szégyennel borítom, * az ő fején azonban korona ragyog.”
H: Az Úristen neki adja * atyjának, Dávidnak trónját.
Zsolt 131,6-7.9-10.13-14

ALLELUJA
Várták Izrael vigasztalását, * és a Szentlélek lakott bennük. Vö. Lk 2,25c – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Sok próféta és igaz ember kívánta látni azt, amit ti láttok.
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz:
Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek: sok próféta és igaz kívánta látni, amit ti láttok, – és nem láthatta; kívánta hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,16-17″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-26


——
Görög katolikus:
 

29 Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: mindenki, aki értem és az örömhírért elhagyta otthonát, testvéreit, apját, anyját, gyerekeit, szántóföldjét, 30 az százszor annyit kap vissza még ebben a világban: otthont, testvért, anyát, gyermekeket, szántóföldeket. Ugyanakkor üldözésben is része lesz, a következő korszakban pedig örök életet kap. 31 Sokan, akik most az első helyeket foglalják el, akkor majd az utolsók lesznek. Ugyanakkor sokan, akik most az utolsó helyeken vannak, akkor majd az első helyekre kerülnek.”

41 Amikor a másik tíz tanítvány meghallotta, hogy Jakab és János mit kért, megharagudtak rájuk. 42 Ekkor Jézus odahívta őket, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy az Izráelen kívüli népek uralkodói zsarnokoskodnak az alattvalóik felett, és az előkelők visszaélnek a hatalmukkal. 43 Közöttetek azonban ne így legyen! Éppen ellenkezőleg: aki közületek nagy akar lenni, legyen szolgája a többieknek! 44 Aki pedig az első akar lenni köztetek, az legyen a többiek rabszolgája! 45 Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sokakat megmentsen.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+10%3A29-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

6 Így tehát testvéreim, ha elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, hogyan szolgálhat ez a ti javatokra, hacsak nem szólok hozzátok egyúttal isteni kijelentéssel, ismerettel, prófétálással, vagy tanítással is? Így van ez még az élettelen hangszerekkel is. Ha például fuvolán, vagy valamilyen húros hangszeren játszik valaki, ám ezek a hangszerek nem adnak tiszta és érthető hangokat, akkor senki nem fogja felismerni, milyen éneket akarnak kísérni vele. Vagy gondoljatok a csatára: ha a trombita nem ad jól hallható és világosan felismerhető jelzést, akkor a katonák nem készülnek fel a harcra.Így van ez veletek is: ha nyelveken szóltok, hogyan fogják a hallgatók megérteni, amit mondtok? S ha nem értik, akkor a levegőbe fogtok beszélni. 10 Milyen sokféle nyelv van a világon, és mindegyik érthető jelentést hordoz. 11 Mégis, ha valaki olyan nyelven szól hozzám, amelyet nem ismerek, akkor idegen leszek a számára, és ő is idegen lesz nekem. 12 Ugyanez vonatkozik rátok is. Mivel nagyon akarjátok a Szent Szellem ajándékait, azon igyekezzetek, hogy elsősorban a helyi gyülekezet építésére, megerősítésére szolgáló ajándékok működjenek közöttetek!

13 Ebből következik, hogy aki a nyelveken szólás ajándékát használja, imádkozzon érte, hogy meg is tudja magyarázni, amit mondott! 14 Ha ugyanis nyelveken imádkozom, a szellemem ugyan imádkozik, de az értelmem nem vesz részt benne. 15 Akkor mit tegyek? Imádkozom a szellememmel is, de az értelmemmel is. Dicséretet énekelek a szellememmel is, de énekelni fogok az értelmemmel is. 16 Máskülönben, ha te csak szellemeddel mondasz áldást, vagyis a nyelveken szólás ajándékát használod, hogyan mondhatja rá a másik ember, hogy „Ámen”? Hiszen nem is érti, mit mondasz! 17 Te ugyan szépen adsz hálát, de ez a többieknek szellemileg semmit sem használ!

18 Hálát adok Istennek, hogy a nyelveken szólás ajándéka bennem jobban működik, mint bárkinél közületek. 19 Ha viszont a helyi gyülekezetben vagyok, inkább akarok valamelyik érthető nyelven öt szót mondani, hogy ezzel is tanítsalak benneteket, mint tízezret a nyelveken szólás ajándékával, amelyből senki sem ért semmit.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+14:6-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
 

Jézus előre jelzi a halálát és feltámadását

17 Amikor Jézus Jeruzsálembe ment, útközben félrehívta a tizenkét tanítványt, és ezt mondta: 18 „Jól figyeljetek! Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát átadják a főpapoknak és a törvénytanítóknak. Azok halálra fogják ítélni, 19 és átadják az idegeneknek,[a] hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítve kivégezzék — de három nappal később fel fog támadni.”

Ki ülhet Jézus jobb és bal oldalán?

20 Ezután odament hozzá a Zebedeus felesége, a fiaival[b] együtt. Leborult előtte a földre, mert kérni akart tőle valamit.

21 „Mit szeretnél?” — kérdezte tőle Jézus.

Az asszony így felelt: „Azt szeretném, hogy Királyságodban az egyik fiam a jobb, másik pedig a bal oldaladon ülhessen! Kérlek, ígérd meg ezt nekem!”

22 Jézus erre így válaszolt a két fiúnak: „Nem tudjátok, mit kértek! Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet nekem ki kell innom?”[c]

„Igen, ki tudjuk inni” — felelték.

23 Jézus így folytatta: „Valóban fogtok inni a poharamból. De azt, hogy ki ülhet majd a jobb és a bal oldalamon, nem én döntöm el, hanem Mennyei Atyám. Oda majd azok fognak kerülni, akiknek ő ezt a két helyet elkészítette.”

24 Amikor ezt a másik tíz tanítvány meghallotta, megharagudtak a két testvérre. 25 De Jézus odahívta magához mind a tizenkettőt, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy a világ uralkodói hatalmuk alá kényszerítik alattvalóikat, és a nagy hatalmú vezetőik zsarnokoskodnak a népeken. 26 Közöttetek azonban ne így legyen! Aki közületek nagy akar lenni, legyen a többiek szolgája! 27 Aki pedig az első akar lenni közöttetek, az legyen a többiek rabszolgája! 28 Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és így sokakat megmentsen.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+20%3A17-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/26

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–