Címke: sátán

Olyan nagy áldásban részesültek ők a Szentlélek kegyelme által, hogy a sátán tehetetlen velük szemben.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Felhívás a Római Katolikus Egyház papjai és apácái részére

2011. július 25. hétfő; 21:00

Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetésre vonatkozó üzenet most gyorsan terjed, amint az meg volt jövendölve.

Leányom, szegény felszentelt szolgáim szenvednek. Kérlek, kérd fel mindazokat, akik üzeneteimet olvassák, hogy áhítatosan imádkozzanak felszentelt szolgáimért, a papokért, az apácákért, a lelki atyákért, és mindazokért, akik a keresztény gyülekezeteket vezetik az egész világon.

A Katolikus Egyházat kitartóan fogják üldözni. A sátán és hadserege támadásai által megfertőzte a Katolikus Egyházat. Az ő vágya az, hogy aláaknázza Egyházamat, az egyházi visszaélések gonoszságán keresztül, ami ehhez a szörnyű helyzethez vezetett.

Szegény gyermekeim, akik szexuális visszaélések áldozataivá váltak a sátán kegyenceinek támadása által, akik azokban a felszentelt szolgáimban voltak jelen, akik engedtek a sátán csábításának.

A sátán besétált az Egyházamba, mert annak bukását akarja. Ami pedig a szegény ártatlan apácákat és papokat illeti, ők is áldozatai azoknak az előítéleteknek, melyek azok kezében vannak, akik őket hibáztatják mások bűneiért.

Kéréseim szeretett papjaimhoz, apácáimhoz és felszentelt szolgáimhoz a következők: Ne adjátok fel. Ne feledjétek, hogy megpróbáltatásaitok által felemeltettek Szemeim előtt, ha ezeket az előítéleteket el tudjátok viselni. Engedjétek, hogy most letöröljem könnyeiteket, hiszen ti olyan módon lesztek üldözve, ami még sohasem volt tapasztalható Egyházamban.

Ti vagytok, szeretett szolgáim, apostolaim, és sohasem engedhettek ennek a külső nyomásnak. Sohasem szabad feladnotok azt az elhívatottságot, hogy Engem követtek. Emlékezzetek arra, hogy Én vagyok az Egyházatok. A nagy szomorúság könnyeit sírom értetek. Ti most testvéreitek bűneiért szenvedtek, akik megadták magukat a sátánnak. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a bátorságért, hogy méltósággal állhassatok fel szent Szavaim terjesztésére.

Szükségem van segítségetekre, mint még eddig sohasem. Szükségem van rátok a Szentségek kiosztásában egy éhező és kiábrándult gyülekezetnek. Kérlek benneteket, ne hagyjatok el Engem, különösen ebben az időben ne, amikor a sátán, követőivel, beszivárgott a Keresztény Egyházba.

Forduljatok most meg, és áhítatosan imádkozzatok, hogy a hamis prófétától megmenekülhessetek, aki a Vatikán hatalmi folyosóin sétálgat. Ő hamarosan felemelkedik. Ne forduljatok hozzá, különben Számomra örökre elvesztek. Ez az Én ígéretem. Alázatosan boruljatok térdre, és hívjátok a Szentlelket segítségül, hogy megvilágítsa lelketeket, úgy hogy képesek legyetek az igazság megkülönböztetésére a hazugságtól, amelynek lenyelésére a hamis próféta fog benneteket kényszeríteni.

Sohase legyetek kiábrándultak a megpróbáltatások miatt, amelyeket el kell viselnetek. Fogadjátok el ezeket, mert amit nektek felajánlanak az nem más, mint az erő lelketek és elmétek számára. Aztán alázattal, méltósággal és erővel fogjátok gyermekeimet a végidőkig vezetni. Legyetek bátrak. Én vezetlek benneteket. Forduljatok most meg és imádkozzatok a különleges kegyelmekért, hogy isteni küldetésetekben megerősítsenek benneteket.

Szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/felhivas-romai-katolikus-egyhaz-papjai-es-apacai-reszere

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„A törvényből és a hitből való igazság

10 Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek.

2 Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.

3 Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.

4 Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.

5 Mózes ugyanis azt írja, hogy aki “cselekszi a törvényből való igazságot, az az ember fog élni általa”.

6 A hitből való igazság pedig így szól: “Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza.

7 Vagy: “Ki megy le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza.

8 Hanem mit mond? “Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben”, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk.

9 Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.

10 Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.”

 

 

 

Jézus meggyógyít két gadarai megszállottat

28 Amikor a túlsó partra, a gadaraiak földjére ért, két megszállott ment elé, akik a sírboltokból jöttek elő, és nagyon veszélyesek voltak; annyira, hogy senki sem tudott miattuk végigmenni azon az úton.

29 És egyszerre felkiáltottak: “Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket?”

30 Tőlük távolabbra volt egy legelésző disznónyáj,

31 azért ezt kérték tőle az ördögök: “Ha kiűzöl minket, küldj a disznónyájba.”

32 Ő pedig ezt mondta nekik: “Menjetek!” Akkor azok előjöttek, és belementek a disznókba. És íme, a meredekről a tengerbe rohant az egész nyáj, és beleveszett a vízbe.

33 A pásztorok pedig elfutottak, bementek a városba, és elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt.

34 Akkor azután az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy távozzék el határukból.

Jézus meggyógyítja a bénát

9.1 Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+24%3A12-35%3B+++++Galatians+4%3A22-31%3B+++++Luke+8%3A16-21%3B+++++Romans+10%3A1-10%3B+++++Matthew+8%3A28-9%3A1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/25

A sátán tehetetlen hűséges követőimmel szemben

2011. július 25. hétfő; 9:00

Szeretett leányom, újból nagy örömmel tudósítalak téged a világ jelenlegi megtéréseiről. Minél több szörnyűséget hajtanak végre az emberek a sátán befolyása alatt, annál több gyermekem kezdi el megkérdőjelezni a világban most eluralkodó gyilkos szándék szintjeit. Minél több gonoszságot mutatnak be nektek, annál jobban felismeritek, hogy a sátán valóban létezik. Mindazoknak, akik nem hiszik, hogy ő valóban létezik, a következőket mondom: akkor engedjétek, hogy elmagyarázzam, hogy hogyan lehet észrevenni az ő gonosz munkálkodását.

Minden alkalommal, amikor gyermekeim tanúi egy gyilkosságnak, öngyilkosságnak, háborúnak, a kormányok és a hatalmon lévők korrupcióinak, amikor kapzsiságot, gőgöt és igazságtalanságot láttok, tudnotok kell, hogy ezek a tettek az ördög megnyilvánulásai. Most a sátán kétségbeesésében megmérgezi gyermekeim elméjét. Mindent meg fog tenni, amit ebben a történelmi időszakban megtehet, olyan erős a dühe. Ti, gyermekeim, az ő célpontjai vagytok. Míg ugyan könnyűnek tűnik számára azon lelkek megfertőzése, akik szélesre tárják magukat az ő befolyására, – azok, akik folyamatosan az öndicséretet keresik a földön, – mégis úgy érzi, hogy egyre nehezebb számára hűséges követőim lelkét átitatnia.

Olyan nagy áldásban részesültek ők a Szentlélek kegyelme által, hogy a sátán tehetetlen velük szemben.

Mindazok, akik alávetik magukat az imádkozásról szóló utasításaimnak, azoknak mind a lelkük, mind az értelmük megerősödik. Akkor már nem fognak törődni azzal, hogy a sátán dühében ostorozza őket, oly erős lesz páncéljuk védelme. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog minden módszert bevetni azért, hogy elcsábítson benneteket a test bűnein keresztül. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog benneteket bántani azáltal, hogy a hozzátok közelállók és a szeretteitek fülébe suttog.

Szilárdan tartsatok ki követőim, mert erőtök által összezúzzátok őt örökre. Gyermekeim, a megtérések terjedésével ő erőtlenné válik. Mert hogyan vehetne ő rá arra benneteket, hogy az ő serlegéből igyatok, amikor az ő üres ígéreteire már nem szomjaztok? Minél erősebbek vagytok, annál kevesebbet fog zaklatni benneteket.

Tudnotok kell, hogy amikor az egész világra kiterjedő nyugtalanságnak vagytok tanúi, akkor ez a csaló munkálkodása. Követőim most már rögtön felismerik a sátán gonoszságait, mivel az már annyira nyilvánvaló. Imádkozzatok, hogy testvéreiteknek is legyen bátorságuk ahhoz, hogy tanúságot tegyetek a gonosz tetteiről, és olyannak ismerjék fel ezeket, amilyenek azok valójában. Csak akkor fognak Hozzám fordulni a hitetlenek menedékért, amikor elismerik végre a sátán létezését.

Imádkozzatok a megtérésekért világszerte. Azokért a megtérésekért, amelyek nem csak a Nagyfigyelmeztetés miatt következnek be, hanem az igazság miatt is.

Szerető Tanítótok és Megváltótok

Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/satan-tehetetlen-huseges-kovetoimmel-szemben

 

———-

Római katolikus:

2021-07-25

Évközi 17. vasárnap

Kezdőének:
Szent hajlékában lakik az Isten; az egyetértőket házába fogadja, ő ad népének hatalmat és erőt. (Zsolt 67,6-7.36)

Könyörgés:
Istenünk, benned bízók oltalmazója, aki nélkül semmi sem szent, semmi sem állandó: áraszd ránk bőséges irgalmadat, hogy irányításoddal úgy használjuk a mulandó javakat, hogy szívünk már most a maradandókhoz ragaszkodjék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Elizeus próféta korában, a nagy éhínség idején történt: Jött egy ember Baal-Salisából és az Isten emberének kenyeret hozott az első termésből: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a zsákjában. Erre Elizeus megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni! Mert ezt mondja az Úr: Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, azok ettek és még maradt is, ahogy az Úr mondta.
Ez az Isten igéje.
2Kir 4,42-44

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket. 5. tónus.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.
E: Mindeneknek szeme bízón rád tekint, * és te enni adsz nekik kellő időben.
Megnyitod kezedet, * és javaiddal eltöltesz minden élőt.
H: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.
E: Igazságos az Úr minden útján, * és szent minden művében.
Közel van az Úr mindazokhoz, akik őt hívják, * akik hozzá kiáltanak igaz szívvel.
H: Megnyitod kezedet, Istenem, * és táplálsz minket.
Zsolt 144,10-11.15-16.17-18

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-6

ALLELUJA
Nagy próféta támadt köztünk, * Isten meglátogatta az ő népét. Lk 7,16 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?”
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.” Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,1-15

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-25

Nem tudjátok, hogy sok gyermekem fogja a lelkét elveszíteni az Antikrisztus miatt, aki már itt van a Földön, és ugrásra készen vár a színfalak mögött?

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„ Az ateisták és a tudósok azt fogják mondani, hogy a Nagyfigyelmeztetés egy illúzió volt

2011. júl. 3. vasárnap, 18:30

Drága szeretett leányom, folytatnod kell az utadat, előre kell nézned, és követned kell Utasításaimat. Ne fordulj el azért, amiért a sátán a nap minden percében támad téged. Kizárólag Rám összpontosíts. Meg kell tanulnod megérteni, hogy milyen lényeges az Én társaságomban eltöltött idő, különösen a Szentségimádáskor, hogy ennek a küldetésnek a csúcsán maradhass. Az imára szánt idő szintén fontos, mert minél több időt töltesz el a Velem való meghitt beszélgetésben, annál több kegyelemben lesz részed. Ennek elmulasztása azt fogja eredményezni, hogy teljesen kitárod magad a csaló támadásai előtt.

Az Én Szavamat, leányom, sokan elutasítják azok, akik nem akarnak hallani. Ennek nagyon sok oka van. Ma sok gyermekem becsukta a szemét lelkük létezésének Igazsága előtt. Ők a világot ölelik át, és mindazt, amit felkínál nekik, mint az Élet Kenyerének helyettesítőjét. Úgyszintén sokan óvakodnak a hamis prófétáktól, hiszen ez az a korszak, amikor mindenhol hamis próféták lépnek majd fel. Ez az a zűrzavar, amelyet a sátán akar okozni, hogy az Én valódi küldötteimet ne vegyék észre. Mivel az alázat egy követelmény a választott látnokok számára, nem tudják magukat kiemelni a világ szeme láttára, mert más a természetük. A hamis látnokok pedig a reflektorfénybe tolják magukat. Ők saját magukra fognak összpontosítani. Üzeneteik hitelesnek tűnhetnek, és ezekre egy virágzó nyelvezet lesz jellemző, bibliai részeket idézve, de üzeneteik valótlanságát két fő szempont fogja leleplezni. Az első: üzeneteikre hivatkozva ők a középpontban fognak állni, és élvezni fognak minden figyelmet, amit kapnak. A második szempontnak ott lesznek számotokra maguk az üzenetek. Ezek összezavaróak lesznek, nehezen olvashatóak, és nem lesznek tartós hatással a lelkekre. Leányom, sajnos az Egyház hajlik arra, hogy elutasítsa a hiteles látnokokat, mert ezekben az ügyekben felelősséget kell mutatniuk.

Ezért sokkal könnyebb Egyházamnak olyan üzeneteket támogatnia, amelyek a Szentírás idézeteit tartalmazzák, ahhoz, hogy hitelességüket bizonyítsák. Tanításaim egyszerűségét nehéz nekik elfogadni, különösen ma, amikor az igazságból sok mindent a tolerancia maszkja mögé rejtenek. Nem könnyen fogadják el azt sem, amikor az Idők Végére emlékeztetik őket, mivel felszentelt szolgáim félelmeik miatt visszautasítják kelyhem magukhoz vételét, és a felelősségteljes cselekedetet.

A világ történelmében ez a legfontosabb időszak. Az elmúlt évszázad alatt látnokaim minden jelet megkaptak, de ezeket nem veszik figyelembe, mivel fejüket a homokba dugják. Éppen ebben az időben kellene felszentelt szolgáimnak sokat prédikálni a Földre való visszatérésem fontosságáról. Nekik fel kell készíteniük a lelkeket azáltal, hogy azokra a következményekre emlékeztetik őket, amelyek rájuk várnak, ha nem sikerül nekik még itt a Földön megmenteniük a lelküket, mert haláluk után már nem könyöröghetnek megbocsátásért.

Most felszentelt szolgáimhoz szólok: miért nem akarjátok ezt kihangsúlyozni nyájaitoknak? Miért nem mutattok rá aktívan arra, hogy a nagy büntetés milyen kihatással lesz gyermekeimre? Nem tudjátok, hogy sok gyermekem fogja a lelkét elveszíteni az Antikrisztus miatt, aki már itt van a Földön, és ugrásra készen vár a színfalak mögött?

Meg kell érteniük gyermekeimnek, hogy a Nagyfigyelmeztetés bár az Irgalmasságnak egy nagy eseménye lesz, mégis csak egy része annak a nagyon nehéz és kihívó időnek, ami még be fog következni minden gyermekem életében. Végül majd a megrögzött bűnösök és a sátán követői megtagadják Létezésemet. Az ateisták azt fogják mondani, hogy ez csak egy illúzió volt, mely az egész világra kiterjedt. A tudósok pedig egy logikus magyarázatra fognak törekedni, de erre egyet sem fognak találni. Követőim kettészakadnak. Sok millió ember meg fog térni, de összezavarják őket azok a hazugságok, amelyeket a gonosz csoportok fognak terjeszteni a halált okozó Egy Világ Hatalomról, melynek az lesz a célja, hogy pénzügyi nyereségért elpusztítsa az egyszerű embereket.

Gyermekeim, ha nem marad elég ember a helyes úton, akkor lehetetlen lesz elhárítani a büntetéseket. Ez az, amiért Isten, az Atya meg akarja állítani a bűnösöket, hogy alkotását és gyermekeit megkímélje a pusztulástól. Olyan nagy erősségű földrengéseket szabadít majd a világra, amilyet még eddig nem tapasztaltak; vulkánkitöréseket a legvalószínűtlenebb helyeken, és a Föld úgy fog hánykolódni, mint egy horgony nélküli hajó a zord vizeken, egyetlen helyet sem találva a kikötésre.

Kérlek benneteket, gyermekeim, engedjétek, hogy a Nagyfigyelmeztetés megmentsen mindnyájatokat. Fogadjátok el, hogy ez a csoda sok millió embert fog megmenteni, akik különben elvesznének. Azoknak, akik nem akarják megváltoztatni az életüket, a következőket mondom: Ők a sátán házát választják. Ima nélkül semmi remény sincs számukra, mert ők a földi Új Paradicsom kulcsát el fogják veszíteni. Helyette a pokol tüzében fognak égni.

Ha tudnák, hogy ez a gonosz út hova viszi őket, gondoljátok, hogy akkor megváltoztatnák útjaikat?

Gyermekeim, kérlek benneteket, segítsetek rajtuk azáltal, hogy elmondjátok nekik az Igazságot. Ha nem akarnak hallani, imádkozzatok lelkük megmentéséért, mert ez minden, amit tehettek értük.

A ti szerető Megváltótok, és az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ateistak-es-tudosok-azt-fogjak-mondani-hogy-nagyfigyelmeztetes-egy-illuzio-volt

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg.

20 Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.

Isten igazsága minden emberé kegyelemből, hit által

21 Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták.

22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:

23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.

24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.

25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte

26 türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.”

 

 

 

„ Az ateisták és a tudósok azt fogják mondani, hogy a Nagyfigyelmeztetés egy illúzió volt

2011. júl. 3. vasárnap, 18:30

Drága szeretett leányom, folytatnod kell az utadat, előre kell nézned, és követned kell Utasításaimat. Ne fordulj el azért, amiért a sátán a nap minden percében támad téged. Kizárólag Rám összpontosíts. Meg kell tanulnod megérteni, hogy milyen lényeges az Én társaságomban eltöltött idő, különösen a Szentségimádáskor, hogy ennek a küldetésnek a csúcsán maradhass. Az imára szánt idő szintén fontos, mert minél több időt töltesz el a Velem való meghitt beszélgetésben, annál több kegyelemben lesz részed. Ennek elmulasztása azt fogja eredményezni, hogy teljesen kitárod magad a csaló támadásai előtt.

Az Én Szavamat, leányom, sokan elutasítják azok, akik nem akarnak hallani. Ennek nagyon sok oka van. Ma sok gyermekem becsukta a szemét lelkük létezésének Igazsága előtt. Ők a világot ölelik át, és mindazt, amit felkínál nekik, mint az Élet Kenyerének helyettesítőjét. Úgyszintén sokan óvakodnak a hamis prófétáktól, hiszen ez az a korszak, amikor mindenhol hamis próféták lépnek majd fel. Ez az a zűrzavar, amelyet a sátán akar okozni, hogy az Én valódi küldötteimet ne vegyék észre. Mivel az alázat egy követelmény a választott látnokok számára, nem tudják magukat kiemelni a világ szeme láttára, mert más a természetük. A hamis látnokok pedig a reflektorfénybe tolják magukat. Ők saját magukra fognak összpontosítani. Üzeneteik hitelesnek tűnhetnek, és ezekre egy virágzó nyelvezet lesz jellemző, bibliai részeket idézve, de üzeneteik valótlanságát két fő szempont fogja leleplezni. Az első: üzeneteikre hivatkozva ők a középpontban fognak állni, és élvezni fognak minden figyelmet, amit kapnak. A második szempontnak ott lesznek számotokra maguk az üzenetek. Ezek összezavaróak lesznek, nehezen olvashatóak, és nem lesznek tartós hatással a lelkekre. Leányom, sajnos az Egyház hajlik arra, hogy elutasítsa a hiteles látnokokat, mert ezekben az ügyekben felelősséget kell mutatniuk.

Ezért sokkal könnyebb Egyházamnak olyan üzeneteket támogatnia, amelyek a Szentírás idézeteit tartalmazzák, ahhoz, hogy hitelességüket bizonyítsák. Tanításaim egyszerűségét nehéz nekik elfogadni, különösen ma, amikor az igazságból sok mindent a tolerancia maszkja mögé rejtenek. Nem könnyen fogadják el azt sem, amikor az Idők Végére emlékeztetik őket, mivel felszentelt szolgáim félelmeik miatt visszautasítják kelyhem magukhoz vételét, és a felelősségteljes cselekedetet.

A világ történelmében ez a legfontosabb időszak. Az elmúlt évszázad alatt látnokaim minden jelet megkaptak, de ezeket nem veszik figyelembe, mivel fejüket a homokba dugják. Éppen ebben az időben kellene felszentelt szolgáimnak sokat prédikálni a Földre való visszatérésem fontosságáról. Nekik fel kell készíteniük a lelkeket azáltal, hogy azokra a következményekre emlékeztetik őket, amelyek rájuk várnak, ha nem sikerül nekik még itt a Földön megmenteniük a lelküket, mert haláluk után már nem könyöröghetnek megbocsátásért.

Most felszentelt szolgáimhoz szólok: miért nem akarjátok ezt kihangsúlyozni nyájaitoknak? Miért nem mutattok rá aktívan arra, hogy a nagy büntetés milyen kihatással lesz gyermekeimre? Nem tudjátok, hogy sok gyermekem fogja a lelkét elveszíteni az Antikrisztus miatt, aki már itt van a Földön, és ugrásra készen vár a színfalak mögött?

Meg kell érteniük gyermekeimnek, hogy a Nagyfigyelmeztetés bár az Irgalmasságnak egy nagy eseménye lesz, mégis csak egy része annak a nagyon nehéz és kihívó időnek, ami még be fog következni minden gyermekem életében. Végül majd a megrögzött bűnösök és a sátán követői megtagadják Létezésemet. Az ateisták azt fogják mondani, hogy ez csak egy illúzió volt, mely az egész világra kiterjedt. A tudósok pedig egy logikus magyarázatra fognak törekedni, de erre egyet sem fognak találni. Követőim kettészakadnak. Sok millió ember meg fog térni, de összezavarják őket azok a hazugságok, amelyeket a gonosz csoportok fognak terjeszteni a halált okozó Egy Világ Hatalomról, melynek az lesz a célja, hogy pénzügyi nyereségért elpusztítsa az egyszerű embereket.

Gyermekeim, ha nem marad elég ember a helyes úton, akkor lehetetlen lesz elhárítani a büntetéseket. Ez az, amiért Isten, az Atya meg akarja állítani a bűnösöket, hogy alkotását és gyermekeit megkímélje a pusztulástól. Olyan nagy erősségű földrengéseket szabadít majd a világra, amilyet még eddig nem tapasztaltak; vulkánkitöréseket a legvalószínűtlenebb helyeken, és a Föld úgy fog hánykolódni, mint egy horgony nélküli hajó a zord vizeken, egyetlen helyet sem találva a kikötésre.

Kérlek benneteket, gyermekeim, engedjétek, hogy a Nagyfigyelmeztetés megmentsen mindnyájatokat. Fogadjátok el, hogy ez a csoda sok millió embert fog megmenteni, akik különben elvesznének. Azoknak, akik nem akarják megváltoztatni az életüket, a következőket mondom: Ők a sátán házát választják. Ima nélkül semmi remény sincs számukra, mert ők a földi Új Paradicsom kulcsát el fogják veszíteni. Helyette a pokol tüzében fognak égni.

Ha tudnák, hogy ez a gonosz út hova viszi őket, gondoljátok, hogy akkor megváltoztatnák útjaikat?

Gyermekeim, kérlek benneteket, segítsetek rajtuk azáltal, hogy elmondjátok nekik az Igazságot. Ha nem akarnak hallani, imádkozzatok lelkük megmentéséért, mert ez minden, amit tehettek értük.

A ti szerető Megváltótok, és az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/az-ateistak-es-tudosok-azt-fogjak-mondani-hogy-nagyfigyelmeztetes-egy-illuzio-volt

 

A képmutató ítélkezés

7.1 “Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!

2 Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.

3 Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?

4 Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda.

5 Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”

A szent dolgok megbecsülése

6 “Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.”

Az imádság meghallgatása

7 “Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.

8 Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+3%3A19-26%3B+++++Matthew+7%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/07/03

 

 

 

———-

Római katolikus:

07-03

Szent Tamás, apostol – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Apostolokra alapozott épület vagytok.
Testvéreim!
Nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek szegletköve maga Jézus Krisztus. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, és emelkedik az Úr szent templomává. Őbenne épültök egybe ti is, és lesztek a Szentlélek közreműködésével Isten hajlékává.
Ez az Isten igéje.
Ef 2,19-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15 – 4. a tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1.2

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. * Boldogok, akik nem láttak és mégis hittek.” Jn 20,29 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Én Uram, én Istenem!
(Húsvétvasárnap este) a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Ezek az evangélium igéi
Jn 20,24-29

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-07-03

 

 

————-

Tóra:

„Az asszonyok fogadalma

2 Azután így beszélt Mózes Izráel fiai törzsfőihez: Ezt parancsolta az Úr:

3 Ha férfi tesz fogadalmat az Úrnak, vagy esküt tesz arra, hogy megtartóztatja magát, ne szegje meg a szavát, hanem tegyen meg mindent úgy, ahogyan kimondta.

4 De ha nő tesz fogadalmat az Úrnak, és önmegtartóztatásra kötelezi magát még leánykorában, apja házában,

5 ha apja hallotta fogadalmát és azt, hogy önmegtartóztatásra kötelezte magát, és nem ellenezte az apja, akkor érvényes minden fogadalma, és érvényes minden elkötelezése, amellyel önmegtartóztatást fogadott.

6 Ha azonban ellene mond neki az apja, amikor hallja őt, akkor nem érvényes semmiféle fogadalma vagy elkötelezése, amellyel önmegtartóztatást fogadott. És az Úr megbocsát neki, mert az apja mondott neki ellene.

7 Ha pedig úgy megy férjhez, hogy fogadalom terheli, vagy meggondolatlan beszéddel kötelezte el magát,

8 és a férje hallott róla, de amikor hallott róla, nem mondott ellene, akkor érvényesek a fogadalmai, és az az elkötelezés is érvényes, amellyel önmegtartóztatást fogadott.

9 De ha a férje ellentmond neki, amikor hall róla, akkor érvénytelenné teszi az asszony fogadalmát, amely őt terheli, és a meggondolatlan beszédet, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát. Az Úr is megbocsát neki.

10 Az özvegynek vagy férjétől elbocsátottnak minden fogadalma érvényes, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát.

11 Ha már a férje házában tesz fogadalmat egy asszony, vagy esküvel kötelezi magát önmegtartóztatásra,

12 és meghallja a férje, de nem ellenzi, és nem mond neki ellent, akkor érvényes az asszony minden fogadalma, és érvényes minden elkötelezése, amellyel önmegtartóztatást fogadott.

13 De ha a férje határozottan érvénytelenné teszi a fogadalmakat, amikor meghallja azokat, akkor nem érvényes semmi abból, amit kimondott fogadalomként vagy elkötelezésként. A férje érvénytelenné tette azokat, és az Úr is megbocsát neki.

14 Minden fogadalmat és minden esküt, amellyel önmegtartóztatásra kötelezi magát, a férje tesz érvényessé, és a férje tesz érvénytelenné.

15 De ha a férje egy teljes napig nem ellenzi, akkor érvényessé teszi minden fogadalmát vagy minden elkötelezését, amely terheli. Érvényessé tette azokat, mert nem ellenezte, amikor meghallotta.

16 De ha később akarja érvénytelenné tenni azokat, mint amikor hallott róluk, akkor őt terheli az asszony bűne.

17 Ezeket a rendelkezéseket parancsolta az Úr Mózesnek a férjre és a feleségre, az apára és a leányra vonatkozólag, amikor az leánykorában apja házában van.

Izráel bosszút áll Midjánon

31.1 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

2 Állj bosszút Izráel fiaiért a midjániakon, azután odakerülsz elődeidhez.

3 Mózes így beszélt a néphez: Fegyverezzetek föl magatok közül férfiakat a harcra, támadjátok meg Midjánt, és álljatok bosszút Midjánon az Úrért.”

….

….

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers%2030:2-36:13%20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

 

„A hamis vallásosság ítélete

66.1 Ezt mondja az Úr: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom?

2 Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden – így szól az Úr. Mert én arra tekintek, aki nyomorult és megtört szívű, és aki igéimet tiszteli.

3 Bikát vágnak le, de embert is ölnek, juhot áldoznak, de kutya nyakát is szegik. Ételáldozatot mutatnak be, de disznóvért is, tömjéneznek emlékeztetőül, de a bálványt is áldják. Ők is maguk választották meg útjukat, és förtelmes bálványaikban gyönyörködtek.

4 Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem.

5 Halljátok az Úr igéjét, akik tisztelitek szavát: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és kitaszítanak benneteket nevem miatt, ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az Úr, látni akarjuk örömötöket! Ők azonban szégyent vallanak.

6 Zúgás hangzik a városból, hangzik a templomból: az Úr hangja, aki megfizet ellenségeinek érdemük szerint.

Jeruzsálem jövendő boldogsága

7 Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.

8 Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.

9 Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? – kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? – kérdezi Istened.

10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!

11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.

12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

14 Meglátjátok, és örül szívetek, testetek is virul, mint a fű. Megtudják, hogy az Úr támogatja szolgáit, ellenségeit pedig megbünteti.

15 Mert eljön az Úr tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél. Rájuk zúdítja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben.

16 Mert tűzzel ítél az Úr, kardja mindenkit elér, és sokan lesznek, akiket megöl az Úr.

17 Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik dísznóhúst, undok állatot és egeret esznek – így szól az Úr.

18 Ismerem tetteiket és gondolataikat. Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet!

19 Csodát teszek majd köztük, és a megmentetteket elküldöm a népekhez: Tarsísba, Púlba és Lúdba, az íjászokhoz, Tubalhoz és Jávánhoz, a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. Vigyék hírül dicsőségemet a népeknek.

20 Elhozzák minden honfitársatokat az összes népek közül ajándékul az Úrnak: lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken, szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr -, ahogyan Izráel fiai szokták elhozni ajándékukat tiszta edényben az Úr házába.

21 Én pedig ezek közül is választok papokat és lévitákat – mondja az Úr.

22 Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok – így szól az Úr -, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is.

23 Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem – mondja az Úr.

24 Amikor eltávoznak, meglátják azoknak a holttestét, akik hűtlenül elhagytak engem. Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük.”

 

…..

 

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+66%3A1+-+66%3A24+&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/matot-masei-20210710

Képesek lesznek ellenállni Irgalmasságom sokkjának, amely a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt milliókat fog kimenteni a sátán karmai közül.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az már át volt adva Szent Fausztina nővérnek is

2011. jún. 26., vasárnap; 18:00

Drága, szeretett leányom, az idő közel van. Kevés idő maradt hátra a szegény lelkek figyelmeztetésére és felkészítésére, ami fontos, mert a Nagyfigyelmeztetés alatt olyan sokk alatt lesznek, hogy mindazt, amit látni fognak, képtelenek lesznek felfogni. El kell mondani nekik mindazt, ami rájuk fog várni, hogy tudják mire számítsanak. Ha abban a pillanatban, a nagy Isteni Irgalmasság előtt megnyitják a szívüket, akkor esélyt kapnak ők is az Örök Életre.

Ez a Nagyfigyelmeztetés Isteni Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint ezt már szent Fausztina nővérnek is kinyilvánítottam. Ez lesz Irgalmasságom nagy aktusa, amint az meg volt jövendölve, mivelhogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt Irgalmasságom az egész világot be fogja borítani. Szent Vérem és a víz ki fog lövellni, hogy végre megismerjétek az Igazságot. Mondd meg mindazoknak, akik nem hisznek Bennem, vagy az Örök Atyában, hogy ez a nagy esemény meg fog történni. Mert akkor, amikor ez megtörténik, képesek lesznek ellenállni Irgalmasságom sokkjának, amely a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt milliókat fog kimenteni a sátán karmai közül. Amikor az Igazság feltárul, nagyon sok lélek meg fog menekülni a pokol tűzétől.

A Szentlélek, Aki mindenütt jelen lesz gyermekeimben, segíteni fog, hogy meghiúsuljon a sátán munkálkodása. Mindnyájatoknak terjesztenetek kell, hogy hogyan készítsék fel az emberek előre a lelküket. Minden követőmnek meg kell értenie, hogy a felindultság őket is fel fogja zaklatni, amikor látni fogják a múltbeli bűnös magaviseletüket úgy, ahogyan azt Én látom.

Most felszólítalak mindnyájatokat, hogy keressétek fel a gyóntatószékeket. A más vallású keresztényeknek a következőt mondom: nektek is le kell térdepelnetek, és könyörögnötök kell a megmentésetekért. Mindazoknak, akik az Üzenetek miatt bizonytalanok, azt mondom: tartsátok nyitva a szíveteket, mert amikor látni fogjátok ezt az ökológiai, de természetfölötti eseményt, akkor meg kell értenetek, hogy ez a legnagyobb csoda, amelyet valaha is láthattok, és a legnagyobb Ajándék mindnyájatok számára.

Gondolkozzatok el ezen. Ez olyan lesz, mint az Utolsó Ítélet, azzal a különbséggel, hogy most nem fogtok elkárhozni. Megadatik nektek az élet újrakezdése, hogy megmentsétek a lelketeket, és hogy olyan szintre emeljétek fel lelketeket, ahogyan azt elvárom tőletek.

Híveim, most teljes szívvel imádkozzatok másokért, hogy megmeneküljenek.

Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-irgalmassagom-megnyilvanulasa-lesz-amint-az-mar-volt-adva-szent-fausztina


https://masodikeljovetel.hu/az-uj-paradicsom-tiszta-testte-lesztek-alakitva-ellenallokepesek-lesztek-mentesek-betegsegtol


 

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

9 Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

10 Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem lett isten, és utánam sem lesz.

11 Én, én vagyok az Úr, rajtam kívül nincs szabadító.

12 Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim – így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

13 Ezután is csak én leszek! Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, ki másíthatja meg?

14 Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izráel Szentje: A ti érdeketekben küldök Babilóniába, letörök minden zárat, a káldeusok pedig jajveszékelnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+43%3A9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

„A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az már át volt adva Szent Fausztina nővérnek is

2011. jún. 26., vasárnap; 18:00

Drága, szeretett leányom, az idő közel van. Kevés idő maradt hátra a szegény lelkek figyelmeztetésére és felkészítésére, ami fontos, mert a Nagyfigyelmeztetés alatt olyan sokk alatt lesznek, hogy mindazt, amit látni fognak, képtelenek lesznek felfogni. El kell mondani nekik mindazt, ami rájuk fog várni, hogy tudják mire számítsanak. Ha abban a pillanatban, a nagy Isteni Irgalmasság előtt megnyitják a szívüket, akkor esélyt kapnak ők is az Örök Életre.

Ez a Nagyfigyelmeztetés Isteni Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint ezt már szent Fausztina nővérnek is kinyilvánítottam. Ez lesz Irgalmasságom nagy aktusa, amint az meg volt jövendölve, mivelhogy a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt Irgalmasságom az egész világot be fogja borítani. Szent Vérem és a víz ki fog lövellni, hogy végre megismerjétek az Igazságot. Mondd meg mindazoknak, akik nem hisznek Bennem, vagy az Örök Atyában, hogy ez a nagy esemény meg fog történni. Mert akkor, amikor ez megtörténik, képesek lesznek ellenállni Irgalmasságom sokkjának, amely a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt milliókat fog kimenteni a sátán karmai közül. Amikor az Igazság feltárul, nagyon sok lélek meg fog menekülni a pokol tűzétől.

A Szentlélek, Aki mindenütt jelen lesz gyermekeimben, segíteni fog, hogy meghiúsuljon a sátán munkálkodása. Mindnyájatoknak terjesztenetek kell, hogy hogyan készítsék fel az emberek előre a lelküket. Minden követőmnek meg kell értenie, hogy a felindultság őket is fel fogja zaklatni, amikor látni fogják a múltbeli bűnös magaviseletüket úgy, ahogyan azt Én látom.

Most felszólítalak mindnyájatokat, hogy keressétek fel a gyóntatószékeket. A más vallású keresztényeknek a következőt mondom: nektek is le kell térdepelnetek, és könyörögnötök kell a megmentésetekért. Mindazoknak, akik az Üzenetek miatt bizonytalanok, azt mondom: tartsátok nyitva a szíveteket, mert amikor látni fogjátok ezt az ökológiai, de természetfölötti eseményt, akkor meg kell értenetek, hogy ez a legnagyobb csoda, amelyet valaha is láthattok, és a legnagyobb Ajándék mindnyájatok számára.

Gondolkozzatok el ezen. Ez olyan lesz, mint az Utolsó Ítélet, azzal a különbséggel, hogy most nem fogtok elkárhozni. Megadatik nektek az élet újrakezdése, hogy megmentsétek a lelketeket, és hogy olyan szintre emeljétek fel lelketeket, ahogyan azt elvárom tőletek.

Híveim, most teljes szívvel imádkozzatok másokért, hogy megmeneküljenek.

Megváltótok, Jézus Krisztus”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-irgalmassagom-megnyilvanulasa-lesz-amint-az-mar-volt-adva-szent-fausztina

Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. „

https://szentiras.hu/SZIT/B%C3%B6lcs3,1-9

.

.

…”

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/27

 

 

———-

Római katolikus:

2021-06-27

Évközi 13. vasárnap

Kezdőének:
Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, ujjongjatok Istennek dicsérő szóval! (Zsolt 46,2)

Könyörgés:
Istenünk, aki kegyelmeddel gyermekeiddé fogadtál és a világosság fiaivá tettél minket, kérünk, tartsd távol tőlünk a tévedés homályát, és segíts, hogy igazságod ragyogó fénye mindig tündököljön lelkünkben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világon minden teremtmény az életet szolgálja. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Az igazság ugyanis halhatatlan. Isten halhatatlanságra teremtette az embert, a saját örökkévalóságának képmásává tette. A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 1,13-15;2,23-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem. 6. tónus.
Előénekes: Dicsőítelek, Uram, mivel megmentettél engem, * nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak rajtam.
Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, * életben tartottál, nehogy sírba szálljak.
Hívek: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti, az ő szentjei, * és dicsérjétek az ő szent nevét.
Mert haragja csak egy pillanat, * de jósága végigkísér egész életünkön.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Ha este meg is látogat a sírás, * reggelre az öröm visszatér.
Meghallgatott az Úr, és megkönyörült rajtam, * az Úr lett az én segítségem.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
E: Sírásomat örömre fordítottad; * Uram, Istenem, magasztallak mindörökké.
H: Dicsőítelek, Uram, * mivel megmentettél engem.
Zsolt 29,2.4.5-6,11.12a.13b

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Testvéreim!
Ti mindenben kitűntök: a hitben, a szóban, a tudásban, minden buzgólkodásban, és az irántunk táplált szeretetben: tűnjetek ki tehát a jótékonykodásban is. Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok. Nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért. Most az ő szükségüket a ti bőségetek enyhíti, hogy majd az ő bőségük nektek szolgáljon szükségetekben segítségül, s így (a javak) kiegyenlítődjenek. Az Írásban is ez áll: „Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, aki meg keveset, nem szűkölködött.”
Ez az Isten igéje.
2Kor 8,7.9.13-15

ALLELUJA
Üdvözítőnk, Jézus Krisztus, győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. Vö. 2Tim 1,10 – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
*
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából.
Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot.
Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor
* jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy?” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen.
Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 5,21-24.35b-43 A két * közötti rész kimarad.
Mk 5,21-43

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-27

Miközben elkezdődnek förtelmes hadviseléseik az emberek ellen a terrorizmus által, a világ pénznemének monopolizálása és a föld mérgezésének szándékos fertőzése által, hallgassatok most Rám.

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

Most Róma kulcsai, Istennek, az Örök Atyának lesznek visszaadva

2011. jún. 6., hétfő, 10:30

Szeretett leányom, most légy erős. Üzeneteim tartalma félelmet okoz neked, de emiatt nem szabad összeroskadnod. Sokszor nagyon egyedül érzed magad ebben a Munkában, de Én mindennap veled vagyok, és melletted állok. Üzeneteim, amint azt előre megmondtam neked, nem okoznak mindig örömet a lelkeknek. De azok, akik hisznek, meg fogják érteni, hogy a büntetésre szükség van, hogy segítsen a világ megtisztításában.

Tudom, hogy néha nehéz az Üzenetek tartalmát megemészteni, de neked most Belém kell vetned minden bizalmadat. Még egyszer felhívom a figyelmedet arra, hogy ne foglalkozz azokkal az emberekkel, akik Szent Szavaimat megkérdőjelezik, analizálják, vagy hibát keresnek Legszentebb Szavamban. Erre nincs jogod sem neked, sem nekik. Neked most engedelmesnek kell lenned. Hagyd békén azokat, akik továbbra is gúnyolódnak, vagy elítélik Szavamat, mert ehhez nincs jogod sem neked, de másoknak sem.

Igen, természetesen kritizálnak téged, amikor nyilvánosságra hozod Szavamat. Mellőzd most mindazokat, akik támadni próbálnak téged. Az idő most nagyon rövid az ilyen hasztalan dolgokra. Akikkel most foglalkoznod kell, azok az Én szegény gyermekeim, akiknek hiányos a hitük, vagy, akik nem ismernek Engem és az Örök Atyát. Ezek azok, akikért most nagyon aggódom.

Tehát, hiába hiszik magukról, hogy ők jó keresztények, ha állandóan arra szánják az időt, hogy megpróbálják analizálni Szavamat, ahelyett, hogy követnék Tanításaimat és szegény testvéreikért imádkoznának, mert így elpazarolják az értékes időt.

Leányom, mondd meg a világnak, hogy most bekövetkeznek a megjövendölt természeti katasztrófák a Földön. Minden most fog jönni nagymértékben, és nagyon gyorsan. Ez mind azokra fog ráilleni, akik vakok, akik a bűneik által elfordították szemüket Isten, az örök Atya Igéiről és gonoszságaikba burkolództak.

Híveim, ne féljetek…

Híveim, most imádkozzatok. Ne féljetek. Isteni védelmemet minden időben felajánlom nektek, akkor is, amikor a Nevemért gúnyolnak benneteket. Az ima erőt és bátorságot fog adni nektek, amikor az ördög és kegyencei gyermekeimre szórják mérgeiket. Ti figyeljetek Rám, gyermekeim. Miközben elkezdődnek förtelmes hadviseléseik az emberek ellen a terrorizmus által, a világ pénznemének monopolizálása és a föld mérgezésének szándékos fertőzése által, hallgassatok most Rám.

Isten, az Atya Haragja most le fog sújtani, és ez gyorsan fog bekövetkezni. Most a világon mindenhol csoportosan kell imádkozni, mert segíteni fog egyes események elhárításában.

Imádkozzatok szeretet Benedek pápámért. Isten legnagyobb ellenségei veszik őt körül, olyanok, akik hataloméhesek, és át akarják venni az Egyház fölötti ellenőrzés jogát. Az ima segíthet abban, hogy késleltesse a küszöbön álló távozását, mert amint az meg volt jövendölve, kényszeríteni fogják a Vatikán elhagyására. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, még időben ezért a periódusért, mert ez lesz a legsötétebb periódus, amelyben valaha is része lett volna felszentelt szolgáimnak, püspökeimnek, bíborosaimnak és minden igazhitű követőmnek.

Róma kulcsai Istennek, a Mindenható Atyának lesznek most visszaadva.

Elérkezett a csata ideje az ördög és gonosz követői ellen. Próbálkozásaik az emberiség szabotálására nagyon szigorúan meg lesznek bűntetve, mert ők nagy szenvedést fognak elviselni gonosz tetteikért.

Álljatok ki, gyermekeim. Részesítsétek előnyben az Irántam való teljes bizalmatokat, reményeteket és odaadásotokat. A mindennapi ima, a Szentmise és az Eukarisztia segíteni fog Nekem és Atyámnak a gonosz elpusztításában. Kövessetek Engem. Vegyétek Kelyhemet, mert ha ezt teszitek, akkor az Örök Élet örömeiben lesz részetek.

Szerető Megváltótok, az emberiség Királya, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/most-roma-kulcsai-istennek-az-orok-atyanak-lesznek-visszaadva

———-

Igaz élet Istenben:

“Hadd mondjam el neked, hogy rövidesen egy nyáj lesz és egy pásztor. Én magam fogom juhaimat vezetni, még azokat is, akik nem ebből az akolból valók.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum183.html

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„… Róma kulcsai Istennek, a Mindenható Atyának lesznek most visszaadva.

Elérkezett a csata ideje az ördög és gonosz követői ellen. Próbálkozásaik az emberiség szabotálására nagyon szigorúan meg lesznek bűntetve, mert ők nagy szenvedést fognak elviselni gonosz tetteikért. …”

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Jézus megjelenik a magdalai Máriának

11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba,

12 és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól.

13 Azok így szóltak hozzá: “Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: “Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.”

14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.

15 Jézus így szólt hozzá: “Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: “Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.”

16 Jézus nevén szólította: “Mária!” Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: “Rabbuni!” – ami azt jelenti: Mester.

17 Jézus ezt mondta neki: “Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.”

18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: “Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.”

 

„… Róma kulcsai Istennek, a Mindenható Atyának lesznek most visszaadva.

Elérkezett a csata ideje az ördög és gonosz követői ellen. Próbálkozásaik az emberiség szabotálására nagyon szigorúan meg lesznek bűntetve, mert ők nagy szenvedést fognak elviselni gonosz tetteikért. …”

 

„16 Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak.

17 Követte Pált és minket, és így kiáltozott: “Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!”

18 Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: “Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle.

19 Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket.

20 Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: “Ezek az emberek felforgatták városunkat.

21 Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk.”

22 Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket.

23 Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket.

24 Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.

25 Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket.

26 Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.

27 Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok.

28 Pál azonban hangosan rákiáltott: “Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”

29 Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé;

30 majd kivezette őket, és ezt kérdezte: “Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak:

31 “Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!”

32 Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak.

33 Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt.

34 Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.”

 

„… Híveim, ne féljetek…

Híveim, most imádkozzatok. Ne féljetek. Isteni védelmemet minden időben felajánlom nektek, akkor is, amikor a Nevemért gúnyolnak benneteket. Az ima erőt és bátorságot fog adni nektek, amikor az ördög és kegyencei gyermekeimre szórják mérgeiket. Ti figyeljetek Rám, gyermekeim. Miközben elkezdődnek förtelmes hadviseléseik az emberek ellen a terrorizmus által, a világ pénznemének monopolizálása és a föld mérgezésének szándékos fertőzése által, hallgassatok most Rám. …”

 

 

 

„A vakon született ember meggyógyítása szombaton

9 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert.

2 Tanítványai megkérdezték tőle: “Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?”

3 Jézus így válaszolt: “Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.

4 Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.

5 Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.”

6 Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire,

7 majd így szólt hozzá: “Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában” – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.

8 A szomszédok pedig, és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: “Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni?”

9 Egyesek azt mondták, hogy ez az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: “Én vagyok az.”

10 Erre ezt kérdezték tőle: “Akkor hogyan nyílt meg a szemed?”

11 Ő így válaszolt: “Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente a szemeimet, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg. Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok.”

12 Megkérdezték tőle: “Hol van ő?” “Nem tudom” – felelte.

A meggyógyított vak kihallgatása és kiközösítése

13 Ezt a nemrég még vak embert a farizeusok elé vezették.

14 Az a nap pedig, amelyen Jézus a sarat csinálta, és megnyitotta a szemét, szombat volt.

15 Ekkor a farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan jött meg a látása. Ő ezt mondta nekik: “Sarat tett a szemeimre, aztán megmosakodtam, és most látok.”

16 Erre a farizeusok közül néhányan ezt mondták: “Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot.” Mások így szóltak: “Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket?” És meghasonlás támadt köztük.

17 Ezért ismét a vakhoz fordultak: “Te mit mondasz őróla, hogy megnyitotta szemedet?” Ő azt mondta, hogy próféta.

18 A zsidók azonban nem hitték el róla, hogy vak volt, és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit,

19 és meg nem kérdezték tőlük: “A ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?”

20 Szülei pedig így válaszoltak: “Azt tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született,

21 de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk, és hogy ki nyitotta meg a szemét, azt sem tudjuk. Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról.”

22 Ezt azért mondták a szülei, mert féltek a zsidóktól, mivel a zsidók már megegyeztek abban, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából.

23 Ezért mondták a szülei: “Nagykorú már, tőle kérdezzétek meg.”

24 Odahívták tehát másodszor is a nemrég még vak embert, és ezt mondták neki: “Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.”

25 Erre ő így válaszolt: “Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”

26 Ekkor megkérdezték tőle: “Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?”

27 Ő így válaszolt: “Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?”

28 Megszidták, és ezt mondták: “Te vagy az ő tanítványa, mi a Mózes tanítványai vagyunk.

29 Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, hogy honnan való.”

30 Az ember így válaszolt nekik: “Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet.

31 Tudjuk, hogy az Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja.

32 Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét.

33 Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni.”

34 Erre így feleltek neki: “Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket?” És kiközösítették.

A meggyógyított vak hite és a farizeusok vaksága

35 Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: “Hiszel te az Emberfiában?”

36 Ő így válaszolt: “Ki az, Uram, hogy higgyek benne?”

37 Jézus így felelt neki: “Látod őt, és aki veled beszél, ő az.”

38 Erre az ember így szólt: “Hiszek, Uram.” És leborulva imádta őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A11-18%3B++++Acts+16%3A16-34%3B+++++John+9%3A1-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/06

 

———-

Római katolikus:

2021-06-06

Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja

Kezdőének:
A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. (Zsolt 80,17)

Könyörgés:
Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Miután az Úr közölte a feltételeket, amelyek alapján szövetséget akart kötni népével, Mózes lejött a hegyről, s kihirdette a népnek az Úr minden szavát és parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk.” Ezután Mózes leírta az Úr valamennyi törvényét. Másnap reggel a hegy lábánál felállított egy oltárt és tizenkét emlékoszlopot Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Azután megbízott néhány fiatalt Izrael népéből, hogy égőáldozatot mutassanak be, és bikákat ajánljanak fel az Úrnak békeáldozatul.
Mózes vette a vér felét és áldozati csészékbe öntötte, a vér másik felét pedig az oltárra hintette. Majd fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a népnek. Ők kijelentették: „Követjük és megtartjuk, amit az Úr parancsol.”
Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek vére, amelyet az Úr mindezen igék alapján kötött veletek.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 24,3-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül. 7b. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Drága dolog az Úr színe előtt, * szentjei dicső halála.
Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt.
H: Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 115,12-13.15 és 1abc.17-18

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim! Krisztus a ránk váró javak főpapjaként jelent meg, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett. Ha ugyanis a bakok és bikák vére, meg az üsző hamva, a tisztátalanokra hintve külsőleg tisztává teszi őket, mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére. Ő az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk. Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.
Ez az Isten igéje.
Zsid 9,11-15

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az égből szállott élő kenyér. * Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jn 6,51 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.” Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 14,12-16.22-26

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-06

A legfontosabb ok, amiért most így szólok hozzátok, hogy figyelmeztessem, tanítsam, s gyermekeim lelkébe öntsem Legszentebb Szavamat, hogy megmenekülhessenek a sátán karmaiból.

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-udvosseg-anyja-unnepe-az-utolso-unnepnap-lesz-amelyet-nekem-az-isten-anyjanak

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

Sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat

2o11. június 4., szombat, 17 óra

Drága, szeretett leányom, a neked adott Üzeneteim közvetlen eredményeként az egész világon megnövekedett a megtérések száma. Örvendjetek, mert mondom nektek, az Én Szavaim, ha elolvassák őket, minden lelket lángra gyújtanak, még a lanyha bűnösökét is. Évezredekkel ezelőtt apostolaim által a világnak adtam Szavaimat, melyek mély hatást gyakoroltak az emberekre. Ennek a tanításnak nagy része már feledésbe merült, sokan megfeledkeztek róla, kivéve azokat, akik Isten, az Örök Atya, vagy az Én, Jézus Krisztus, az Ő Fiának követői.

A veled való kommunikálásom által, leányom, megpróbálom Tanításaimat leegyszerűsíteni. A legfontosabb ok, amiért most így szólok hozzátok, hogy figyelmeztessem, tanítsam, s gyermekeim lelkébe öntsem Legszentebb Szavamat, hogy megmenekülhessenek a sátán karmaiból.

Leányom, a Szentlélek adománya által megtöltöttem lelkedet a megkülönböztetés képességével. Ezt a képességet nem csak azért kaptad, hogy megértsd ezeket az Üzeneteket, hanem azért is, hogy a bűn gonoszsága nyilvánvaló legyen előtted. Most, amikor szemtanúja vagy a bűnnek, olyan mértéktelen undort okoz neked, hogy felzaklat téged. Most egy kis” ízelítőt” adtam neked abból, amit Én szenvedek el, amikor a bűn által megfertőzött gyermekeimet látom.

Sokan felkavarnak téged azok közül, akiket mindennapi életed során a médiában, a moziban, a televízióban látsz. A bűn, amikor jelen van a lélekben, olyan módon nyilvánul meg, hogy azt bizonyos jelek alapján világosan észre lehet venni. Leányom, te most a Tőlem kapott kegyelmek által azonnal fel tudod ismerni valakinek a bűnét. Az első jel, amit észre fogsz venni az arrogancia és a büszkeség, amikor valaki fontosabbnak tartja magát egy másik embernél. A többi jel, amit észre fogsz venni, mind a büszkeség és a kapzsiság bűnéből származik.

A mai világ legféktelenebb bűne a szexuális perverzitás. Mindig álcázva, humorral vegyítve mutogatják a világnak. Ez egy okos módszer arra, hogy megpróbáljon meggyőzni másokat arról, hogy ez egy természetes része az emberi természetnek. Látod, leányom, hogy a világon minden személy szívesen nevet, s szüksége van a humorérzékre, ami Isten Ajándéka. Amikor tehát a szexuálisan perverz viselkedésre bíztatnak, akkor ezt legtöbbször úgy teszik, hogy nevetésre fakasztanak benneteket. Ez nem csak abban az esetben aktuális, amikor ezáltal lealacsonyítják a nőket, hanem akkor is, amikor elhitetik a fiatal gyermekekkel, hogy ez a gonosz, lealacsonyító viselkedés elfogadható, és hozzátartozik a normális pop-kultúrához.

A sátán szívesen toborozza a fiatal lelkeket. Így, a modern lehetőségek felhasználásával célba veszi ezeket a drága kicsi bárányokat, hogy elvegye őket Tőlem. Az Én kicsi gyermekeim pedig tudatlanul utánozzák undorító magatartásukat, és ez a viselkedés később egy csoporthoz való tartozás kényszere alatt csak tovább gerjed.

A zeneiparban dolgozókhoz intézett figyelmeztetés

Most figyelmeztetem mindazokat, akik a zene-, a film-, és a művészetek iparában dolgoznak. Ha továbbra is fertőzitek gyermekeimet, szigorúan meg foglak benneteket büntetni. Ti, félrevezetett gyermekeim, a sátán fegyvertárának bábui vagytok. Elsősorban úgy tud felhasználni benneteket, hogy a gazdagsággal, a hírnévvel és a fényűzéssel csábít titeket. Aztán behatol szívetekbe. Azután a romlottság mélységeibe vonszol benneteket, ahol démonai által behatol a testetekbe. Így általatok kiélheti rettenetes hajlamait, véghezviheti fertőző szexuális cselekedeteit.

Egész idő alatt azt fogjátok hinni, hogy ez csak egy ártatlan szórakozás. Nem tudjátok, hogy ellopja a lelketeket? Nem érdekel benneteket? Nem értitek, hogy ha ezt a fajtalan szexuális romlottságot művelitek, örökre elvesztek? Miközben minél több buja izgatottságra vágytok, már az utolsó aktus sem elégít ki benneteket, és már nem tudjátok jóllaktatni magatokat. Azután ti fogjátok saját magatokat tönkretenni.

Mit gondoltok, miért vannak köztetek olyan sokan, akik egy hamis látszat mögött élve, ami a híresség kultúrájához tartozik, öngyilkosságot követnek el, kábítószerekkel túladagolják magukat, depressziósak, és akiknek szívét szétszakítja a kétségbeesés? Nem tudjátok, hogy a sátánnak sürgősen szüksége van a lelketekre? Minél hamarabb haltok meg a halálos bűnben, annál gyorsabban kaparintja meg a gonosz a lelketeket Teremtőtöktől, az Örök Atyától.

Azoknak a gyermekeimnek, akik a hazugság eme csapdájába estek, nagyon nehéz ezt megérteniük. De próbáljatok így gondolkodni: Még ha bűnben is éltek, Isten Világossága még mindig bennetek van. Nagyon sok bűnös és ateista nem tudja ezt megérteni. Tovább folytatják bűneik sorozatát, és egyre közelebb kerülnek a pokolhoz. Mégis, Isten Világossága megőrzi szellemi egészségüket. Isten Világossága nélkül sötétségben lenne ez a Föld. Ha egyszer megtapasztaltátok ezt a sötétséget, terrorizálni fog benneteket.

Nem csak viszolyogni fogtok a bűnös cselekedeteitektől, hanem el akartok majd futni, hogy elbújjatok valahova, mert még ha Isten Világossága valóban megjelenne is, nem lennétek képesek elviselni annak vakító fényét, vagy Erősségét.

Isten Világossága nélkül teljes sötétség van a lélekben. Mivel nektek, gyermekeim, még soha nem kellett ezt a fényt nélkülöznötök, nem tudnátok túlélni, ha ez kialudna.

Tápláljátok a lelketeket. Ez az egyetlen, amit magatokkal visztek a következő életbe.

A Nagyfigyelmeztetés egy ízelítőt ad majd nektek arra, hogy ez milyen érzés is lenne. Ha a “Nagyfigyelmeztetéskor” halálos bűnben lesztek, ne ijedjetek meg, mert ez valóban csak egy figyelmeztetés lesz. Olyan sokkolóak lesznek bűneitek, amikor durva és utálatos formájában látjátok majd őket, hogy fizikailag sokkhatást válthat ki bennetek. Ne várjatok addig. Már most tegyetek valamit a lelki életetekért. Figyeljetek a lelketek méltóságára. Tápláljátok a lelketeket, mert ez minden, amit magatokkal vihettek a következő életbe. A testeteknek nincsen semmi jelentősége. Mégis ha bűnös módon használjátok testeteket, amelyet Istentől, a Mindenható Atyától kaptatok ajándékba, úgy, hogy ezáltal másokat is bűnre vezettek, akkor a testetek lesz a lelketek halálának okozója.

Gyermekeim, gondoljatok az elkövetkezendő boldogságotokra, mert a Földön eltöltött idő csak egy töredéke annak az időnek, amit a létezésetek során meg fogtok tapasztalni. Ha nem foglalkoztok lelketekkel, úgy a pokolban egy elkülönített hely lesz biztosítva számotokra, ahol az örök kínszenvedésen és gyötrelmen kívül nem lesz más élet.

Milliók sodródnak naponta gyorsan a pokol kapuihoz haláluk pillanatában: hatalommal rendelkező emberek, vezetők, gazdagok, szegények, énekesek, színészek, terroristák, gyilkosok, másokat megerőszakolók, és azok, akik abortuszt követtek el. Ami mindnyájukban közös: egyikük sem hitte, hogy létezik a pokol.

Szerető Megváltótok és Tanítótok: Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-popkultura-altal-toborozza-fiatalokat

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„5 Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.

Az apostoli gyűlés Jeruzsálemben Péter beszéde

6 Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben.

7 Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: “Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek.

8 A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk,

9 és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.

10 Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?

11 Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.”

Jakab beszéde az apostoli gyűlésen

12 Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen sok jelt és csodát tett általuk Isten a pogányok között.

13 Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: “Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg!

14 Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének.

15 És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva:

16 Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom,

17 hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a pogányok, akik között elhangzik az én nevem. Így szól az Úr, aki ezt véghezviszi,

18 és aki ezt öröktől fogva tudja.

19 Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez,

20 hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől.

21 Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt.”

Az apostoli gyűlés határozata

22 Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt, jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között.

23 Ezt a levelet küldték velük: “Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és ciliciai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük!

24 Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást -,

25 egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal,

26 olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.

27 Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők tudtotokra adják ugyanazt élőszóval.

28 Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges:

29 hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”

30 Ők tehát, miután útnak indították őket, le is mentek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet.

31 Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.

32 Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket.

33 Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (

34 De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.)”

 

 

 

 

„17 Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.

18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

19 Ismét meghasonlás támadt a zsidók között e beszédek miatt.

20 Sokan így szóltak közülük: “Ördög van benne, és őrjöng: mit hallgatok rá?”

21 Mások ezt mondták: “Nem megszállott ember beszédei ezek. Vajon meg tudja-e nyitni az ördög a vakok szemét?”

Jézus a templomszentelési ünnepen

22 Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt.

23 Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt.

24 Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: “Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!”

25 Jézus így válaszolt nekik: “Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem,

26 de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.

27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.

28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+15%3A5-34%3B+++++John+10%3A17-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/06/04

 

Sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat

2o11. június 4., szombat, 17 óra

Drága, szeretett leányom, a neked adott Üzeneteim közvetlen eredményeként az egész világon megnövekedett a megtérések száma. Örvendjetek, mert mondom nektek, az Én Szavaim, ha elolvassák őket, minden lelket lángra gyújtanak, még a lanyha bűnösökét is. Évezredekkel ezelőtt apostolaim által a világnak adtam Szavaimat, melyek mély hatást gyakoroltak az emberekre. Ennek a tanításnak nagy része már feledésbe merült, sokan megfeledkeztek róla, kivéve azokat, akik Isten, az Örök Atya, vagy az Én, Jézus Krisztus, az Ő Fiának követői.

A veled való kommunikálásom által, leányom, megpróbálom Tanításaimat leegyszerűsíteni. A legfontosabb ok, amiért most így szólok hozzátok, hogy figyelmeztessem, tanítsam, s gyermekeim lelkébe öntsem Legszentebb Szavamat, hogy megmenekülhessenek a sátán karmaiból. …”

———-

Római katolikus:

2021-06-04

9. évközi hét péntek

OLVASMÁNY Tóbiás könyvéből
Isten próbára tette ugyan Tóbitot, de meg is gyógyította, és újra megláthatta fiát.
Anna, Tóbiás anyja, napról napra kiült az út menti dombra. Ezen a helyen várta fia érkezését. Egyszer csak megpillantotta őt, amint közeledett. Ekkor így szólt a fiú apjához: „Íme, jön a fiad, meg az a férfi, aki elment vele.”
Mielőtt Tóbiás az apjához ért, Rafael ezt mondta neki: „Tudom, hogy apád szeme megnyílik. A hal epéjével kend meg a szemét. Az orvosság majd égeti azt, és leválasztja róla a fehér hártyát. Apád visszanyeri látását, és meglátja a világosságot.”
Anna Tóbiás elé szaladt, nyakába borult, és így szólt hozzá: „Fiam, csakhogy újra látlak téged; most már meg is halhatok.” És könnyekre fakadt. Tóbit is fölkelt, megbotlott ugyan a lába, de kiment a bejárati ajtóig. Tóbiás eléje szaladt. Kezében vitte a hal epéjét, rálehelt apja szemére, átkarolta őt, és így szólt hozzá: „Apám, légy erős lelkű!” Majd ráhelyezte szemére az orvosságot, és megkente vele. Ezután két kezével kivette a hártyát annak szeme sarkából. Ekkor Tóbit a fia nyakába borult, könnyekre fakadt, és így szólt: „Látlak, fiam, szemem fénye!” Majd ezt mondta: „Áldott legyen az Isten, áldott legyen az ő nagy neve, és áldottak az ő szent angyalai örökkön-örökké. Megfenyített engem, de íme, most látom fiamat, Tóbiást.”
Bementek a házba, és magasztalták Istent mindazért, ami velük történt. Tóbiás elbeszélte apjának, hogy az Úristen sikeressé tette útját: meghozta a pénzt, és feleségül vette Sárát, Ráguel leányát, íme, ő is jön, és már közeledik Ninive kapujához. Tóbit és Anna megörültek, és kimentek menyük elé Ninive kapujához. Ninive lakói látták Tóbitot, amint segítség nélkül jár-kel, és csodálkoztak rajta.
Tóbit fennhangon dicsérte előttük Istent, hogy milyen könyörületes volt iránta az Úr, és megnyitotta szemét. Amikor Tóbit közel ért fiának, Tóbiásnak feleségéhez, Sárához, áldást mondott rá ezekkel a szavakkal: „Isten hozott, leányom! Legyen áldott a te Istened, aki hozzánk vezetett téged, leányom! Legyen áldott a te atyád, legyen áldott az én Tóbiás fiam, és légy áldott, leányom, te is! Lépj be a te otthonodba, (legyen részed) egészségben, áldásban és örömben. Jöjj, leányom!”
Ez a nap nagy örömünnep lett a Ninivében élő zsidók számára.
Ez az Isten igéje.
Tób 11,5-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! (Vö. 1b. vers. – 4. g tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérd, lelkem, az Urat; † az Urat dicsérem, amíg élek, * zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Vagy: Alleluja.
E: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottaknak igazságot szolgáltat.
Az éhezőknek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 145,2abc.7.8-9a.9bc-10

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A Messiás Isten Fia, és így Ura ősatyjának, Dávidnak is.
Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel:
„Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz:
»Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.«
Ha tehát maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?”
A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,35-37

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-06-04

Más tettek miatt is megszakad a Szívem: ide tartozik a testi erőszak, amelyet kis és ártatlan gyermekeken követnek el.

Tarjáni Szilvia, molekuláris biológus:
https://sendvid.com/7pq60iz0
—-

https://szovetkezettv.hu/movie/az-oltasi-igazolvany/

—-
https://index.hu/techtud/2020/07/02/pizzagate_tiktok_amerika_elnokvalasztas_osszeeskuves_elmelet_konteo_pedofil_pedofilia_justin_bieber/

https://en.wikipedia.org/wiki/Pizzagate_conspiracy_theory

Az Elhitetés Kora 1.Rész – MAGYAR FELIRAT

„12 Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. „

https://www.biblegateway.com/passage/?search=eph+6%3A12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS


Igazság Könyve:

Az Igazságszolgáltatás kardjai most fognak lesújtani

2011. május 30., hétfő, 3:00 !!!

Most hallgassatok meg, gyermekeim, mindenhol a világon. Az igazságszolgáltatás kardjai azokra fognak lesújtani, akik elhanyagolták felkészülésüket a Nagyfigyelmeztetésre.

Isteni Irgalmasságom Lángjait, amelyeket azért is mutatok be a világnak, hogy mindannyian ízelítőt kapjatok az Utolsó Ítélet napjáról, sokan helytelenül fogják értelmezni. A Nagyfigyelmeztetés napja e hónap elteltével is közelebb kerül hozzátok, ezért időt kell találnotok arra, hogy felkészülhessetek Isteni Irgalmasságomra.

Sok-sok lélek nehezen fogja azt megérteni, hogy ez az esemény mit is jelent valójában. Ennek következményeként sokan fognak a sokk miatt meghalni, ami elszomorít Engem, mert amikor ezek a lelkek meglátják lelkük siralmas állapotát, nem fogják azt túlélni. Világ katolikusai, keressétek fel a gyóntatószékeket, ha azt akarjátok, hogy Szeretetem és Irgalmasságom hasznos legyen a számotokra.

Más vallás keresztényei és hívei, szólaljatok meg csendesen, és mondjátok el Istennek, hogy mennyire bűnbánóak vagytok, hogy mennyire bánjátok tévedéseiteket, és kérjétek Őt, hogy bocsássa meg bűneiteket. Egyedül csak azok lesznek kellőképpen felkészülve, akik a szívükben erős szeretetet éreznek Irántam és Isten, az Örök Atya iránt. Mivel egyeseknek nagy a lelkierejük és erős a karakterük, meg fogják érteni végre az Igazságot, és szeretettel fognak a szívükbe Engem zárni.

Ami pedig a többieket illeti: olyan brutális lesz a sokk, amely érni fogja őket, hogy holtan fognak összerogyni, amint felismerik lelkük sötétségét. Nekik már késő lesz a megbocsátásért könyörögni. Semmi remény sem lesz számukra. Imádkozzatok, imádkozzatok, ti mind, hogy olyan sok lélek élje túl az Irgalmasság eseményét, amennyi csak lehetséges.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/az-igazsagszolgaltatas-kardjai-most-fognak-lesujtani

Az Én hadseregem, több mint 20 milliós főből álló csoportra fog növekedni

2011. aug. 31., szerda, 21:00 = 7×3 !!!

https://masodikeljovetel.hu/az-en-hadseregem-tobb-mint-20-millios-fobol-allo-csoportra-fog-novekedni


————

Ortodox (Görög keleti):

„Az üres sír

20 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.

2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: “Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!”

3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.

4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz.

5 Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be.

6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek,

7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.

8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.

9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.

10 A tanítványok ezután hazamentek.”

 

„Az első keresztyének Antiókhiában

19 Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak.

20 Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Mikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust.

21 És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz.

22 Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezet fülébe, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába.

23 Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban;

24 mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.

25 Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába.

26 Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.”

„29 A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.

30 Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.”

 

 

 

„5 és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.

6 Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.

7 Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: “Adj innom!”

8 Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.

9 A samáriai asszony ezt mondta: “Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.

10 Jézus így válaszolt: “Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.”

11 Az asszony így szólt hozzá: “Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet?

12 Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?”

13 Jézus így válaszolt neki: “Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,

14 de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

15 Az asszony erre ezt mondta: “Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.”

16 Jézus így szólt hozzá: “Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!”

17 Az asszony így válaszolt: “Nincs férjem.” Jézus erre ezt mondta: “Jól mondtad, hogy férjed nincs,

18 mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.”

19 Az asszony ekkor így felelt: “Uram, látom, hogy próféta vagy.

20 A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.”

21 Jézus így válaszolt: “Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.

22 Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.

23 De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.

24 Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”

25 Az asszony így felelt: “Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.”

26 Jézus ezt mondta neki: “Én vagyok az, aki veled beszélek.”

27 Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: “Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?”

28 Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek:

29 “Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?”

30 Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.

31 Közben kérték őt a tanítványai: “Mester, egyél!”

32 Ő pedig azt mondta nekik: “Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok.”

33 A tanítványok erre egymást kérdezték: “Valaki talán hozott neki enni?”

34 Jézus ezt mondta nekik: “Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.

35 Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra.

36 Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató.

37 Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató.

38 Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”

39 Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: “Megmondott nekem mindent, amit tettem.”

40 Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig.

41 Az ő szavának sokkal többen hittek,

42 az asszonynak pedig meg is mondták: “Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A1-10%3B+++++Acts+11%3A19-26%2C+29-30%3B+++++John+4%3A5-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/30

 

Figyelmeztetés mindazoknak, akik sátáni kultuszba bonyolódtak

2011. május 30., hétfő, 22:00

Leányom, most egyre erősebb leszel, és a Szent Akaratommal szembeni engedelmességed által figyelmeztetni tudod a világot mindarra, ami még be fog következni.

Amikor a bűnről beszélek, akkor még nem azt az elvetemült bűnt nyilatkoztatom ki, amelyet még a szabályszerű bűnösöknek is nehezükre esik kifürkészni. Azok az undorító gyakorlatok, amelyeket az úgynevezett kulturált nyugati társadalmak a csukott ajtók mögött visznek végbe, csontig sokkolna benneteket.

Azok a gonosz rémtettek, ahol a sátán iránti tiszteletből, rituális szertartás szerint gyermekeket ölnek meg a mai világban, valós események. De ez csak egy néhány azokból a gonosz tettekből, amelyeket az emberek az ördög befolyása alatt követnek el. Ha ilyen messzire mentek el gyermekeim, lehetetlennek fogjátok azt tartani, hogy visszatérjetek Hozzám. Más tettek miatt is megszakad a Szívem: ide tartozik a testi erőszak, amelyet kis és ártatlan gyermekeken követnek el.

Engedjétek meg, hogy megmagyarázzam a bűn fajtáit, amelyek meggyötörnének sokakat közületek, ha részletesen leírnám őket. A sátán követői kultuszaiknak köszönhetően, kegyetlen módon bánnak az emberekkel, akikkel szemben semmi tiszteletük sincs. Rendszeres rituálék számukra a következők: áldozat, beleértve az emberáldozatokat is; káromlás, istenkáromlások, Hozzám, az Örök Atyához és szeretett Anyámhoz kötött cselekedetek megszentségtelenítése. Olyan kevés szégyenérzetük van ezeknek a sátánimádóknak, hogy tiszteletlenségüket még ki is nyilvánítják: a zenén, a mozin, a tévén és a művészeteken keresztül.

Mindazok, akik ezeket a Szentségtöréseket elkövetik, az örök kárhozattal szembesülnek, vagyis az örökkévalóságig a pokolban fognak égni.

Ez most egyike az utolsó figyelmeztetéseknek, melyeket ti Tőlem, a Megváltótoktól, Jézus Krisztustól kaptok. Ugyanakkor ez most egyben a végső kérésem is Hozzátok, hogy megmentsétek magatokat, amíg még tudjátok.

Én, Jézus Krisztus, nem teszek alaptalan fenyegetéseket. Mindent megteszek a megmentésetekért. De egy bizonyos ponton túl már semmit sem tehetek, hogy megállítsalak benneteket a hamis vigasz keresésében, amit véleményetek szerint – a gonosz kínál fel nektek. Oldjátok ki magatokat a sátáni kötelékből, amellyel fogva tart benneteket, és meneküljetek Hozzám. Meg foglak menteni benneteket, de könyörögnötök kell a megbocsátásomért addig, amíg még ebben az életben éltek.

Ne feledjétek, hogy nektek kell választanotok: Mennyország, vagy pokol. Válasszatok, amíg még itt a Földön éltek, mert amikor a következő életbe átmentek, már nem lesztek olyan állapotban, hogy választhassatok.

A ti mindig türelmes és szerető Jézus Krisztusotok

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-mindazoknak-akik-satani-kultuszba-bonyolodtak

———-

Római katolikus:

2021-05-30

Szentháromság vasárnap

Kezdőének:
Áldott legyen az Atyaisten, és Isten egyszülött Fia, valamint a Szentlélek, mert irgalmasságot gyakorolt velünk.

Könyörgés:
Mennyei Atyánk, te elküldted a világba Fiadat, az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket, és ezzel kinyilatkoztattad belső életed csodálatos titkát. Add, hogy az igaz hit megvallásával a Szentháromság dicsőségét megismerjük, és a fölséges hatalmú egy Istent imádjuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből
Mózes a pusztában ezt a beszédet intézte a néphez: „Kutasd a régi időket, amelyek előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten embert teremtett a földre! Vajon az ég egyik határától a másikig történt-e valaha ilyen nagy dolog, lehetett-e hallani hasonlót? Van-e olyan nép, amelyik hallotta az élő Istent lángok közül beszélni, ahogy te hallottad, – és életben maradt? Volt-e valaha is olyan Isten, aki megtette, hogy egy népet kivezessen egy másik nép köréből; megpróbáltatásokkal, jelekkel és csodákkal, háborúsággal, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy csapásokkal, ahogy az Úr, a ti Istenetek veletek tette Egyiptomban a szemetek láttára? Tudd meg hát és vésd szívedbe, hogy fönn az égben és lenn a földön az Úr az Isten, senki más! Tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jól menjen sorod, és majd utánad gyermekeidnek is, és hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened neked ad örökre!”
Ez az Isten igéje.
MTörv 4,32-34.39-40

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott. 5. tónus.
Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott.
E: Az Úr szavára lett a mennybolt, * szája leheletére a csillagok ezrei.
Mert csak szólt és meglettek, * parancsolt és létrejöttek.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk, és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökbe fogadott.
Zsolt 32,4-5.6 és 9.18-19.20 és 22

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Testvéreim! Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el. Általa szólítjuk őt így: „Abba, Atya!”
A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Ez az Isten igéje.
Róm 8,14-17

ALLELUJA
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek: * Istennek, aki van, aki volt, és aki eljön újra. Vö. Jel 1,8 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 28,16-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-30

 

Az igazságszolgáltatás kardjai azokra fognak lesújtani, akik elhanyagolták felkészülésüket a Nagyfigyelmeztetésre

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

„Figyelmeztetés mindazoknak, akik sátáni kultuszba bonyolódtak

2011. május 30., hétfő, 22:00

Leányom, most egyre erősebb leszel, és a Szent Akaratommal szembeni engedelmességed által figyelmeztetni tudod a világot mindarra, ami még be fog következni.

Amikor a bűnről beszélek, akkor még nem azt az elvetemült bűnt nyilatkoztatom ki, amelyet még a szabályszerű bűnösöknek is nehezükre esik kifürkészni. Azok az undorító gyakorlatok, amelyeket az úgynevezett kulturált nyugati társadalmak a csukott ajtók mögött visznek végbe, csontig sokkolna benneteket.

Azok a gonosz rémtettek, ahol a sátán iránti tiszteletből, rituális szertartás szerint gyermekeket ölnek meg a mai világban, valós események. De ez csak egy néhány azokból a gonosz tettekből, amelyeket az emberek az ördög befolyása alatt követnek el. Ha ilyen messzire mentek el gyermekeim, lehetetlennek fogjátok azt tartani, hogy visszatérjetek Hozzám. Más tettek miatt is megszakad a Szívem: ide tartozik a testi erőszak, amelyet kis és ártatlan gyermekeken követnek el.

Engedjétek meg, hogy megmagyarázzam a bűn fajtáit, amelyek meggyötörnének sokakat közületek, ha részletesen leírnám őket. A sátán követői kultuszaiknak köszönhetően, kegyetlen módon bánnak az emberekkel, akikkel szemben semmi tiszteletük sincs. Rendszeres rituálék számukra a következők: áldozat, beleértve az emberáldozatokat is; káromlás, istenkáromlások, Hozzám, az Örök Atyához és szeretett Anyámhoz kötött cselekedetek megszentségtelenítése. Olyan kevés szégyenérzetük van ezeknek a sátánimádóknak, hogy tiszteletlenségüket még ki is nyilvánítják: a zenén, a mozin, a tévén és a művészeteken keresztül.

Mindazok, akik ezeket a Szentségtöréseket elkövetik, az örök kárhozattal szembesülnek, vagyis az örökkévalóságig a pokolban fognak égni.

Ez most egyike az utolsó figyelmeztetéseknek, melyeket ti Tőlem, a Megváltótoktól, Jézus Krisztustól kaptok. Ugyanakkor ez most egyben a végső kérésem is Hozzátok, hogy megmentsétek magatokat, amíg még tudjátok.

Én, Jézus Krisztus, nem teszek alaptalan fenyegetéseket. Mindent megteszek a megmentésetekért. De egy bizonyos ponton túl már semmit sem tehetek, hogy megállítsalak benneteket a hamis vigasz keresésében, amit véleményetek szerint – a gonosz kínál fel nektek. Oldjátok ki magatokat a sátáni kötelékből, amellyel fogva tart benneteket, és meneküljetek Hozzám. Meg foglak menteni benneteket, de könyörögnötök kell a megbocsátásomért addig, amíg még ebben az életben éltek.

Ne feledjétek, hogy nektek kell választanotok: Mennyország, vagy pokol. Válasszatok, amíg még itt a Földön éltek, mert amikor a következő életbe átmentek, már nem lesztek olyan állapotban, hogy választhassatok.

A ti mindig türelmes és szerető Jézus Krisztusotok

https://masodikeljovetel.hu/figyelmeztetes-mindazoknak-akik-satani-kultuszba-bonyolodtak

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

Az Igazságszolgáltatás kardjai most fognak lesújtani

2011. május 30., hétfő, 3:00!!!

Most hallgassatok meg, gyermekeim, mindenhol a világon. Az igazságszolgáltatás kardjai azokra fognak lesújtani, akik elhanyagolták felkészülésüket a Nagyfigyelmeztetésre.

Isteni Irgalmasságom Lángjait, amelyeket azért is mutatok be a világnak, hogy mindannyian ízelítőt kapjatok az Utolsó Ítélet napjáról, sokan helytelenül fogják értelmezni. A Nagyfigyelmeztetés napja e hónap elteltével is közelebb kerül hozzátok, ezért időt kell találnotok arra, hogy felkészülhessetek Isteni Irgalmasságomra.

Sok-sok lélek nehezen fogja azt megérteni, hogy ez az esemény mit is jelent valójában. Ennek következményeként sokan fognak a sokk miatt meghalni, ami elszomorít Engem, mert amikor ezek a lelkek meglátják lelkük siralmas állapotát, nem fogják azt túlélni. Világ katolikusai, keressétek fel a gyóntatószékeket, ha azt akarjátok, hogy Szeretetem és Irgalmasságom hasznos legyen a számotokra.

Más vallás keresztényei és hívei, szólaljatok meg csendesen, és mondjátok el Istennek, hogy mennyire bűnbánóak vagytok, hogy mennyire bánjátok tévedéseiteket, és kérjétek Őt, hogy bocsássa meg bűneiteket. Egyedül csak azok lesznek kellőképpen felkészülve, akik a szívükben erős szeretetet éreznek Irántam és Isten, az Örök Atya iránt. Mivel egyeseknek nagy a lelkierejük és erős a karakterük, meg fogják érteni végre az Igazságot, és szeretettel fognak a szívükbe Engem zárni.

Ami pedig a többieket illeti: olyan brutális lesz a sokk, amely érni fogja őket, hogy holtan fognak összerogyni, amint felismerik lelkük sötétségét. Nekik már késő lesz a megbocsátásért könyörögni. Semmi remény sem lesz számukra. Imádkozzatok, imádkozzatok, ti mind, hogy olyan sok lélek élje túl az Irgalmasság eseményét, amennyi csak lehetséges.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/az-igazsagszolgaltatas-kardjai-most-fognak-lesujtani


————

Ortodox (Görög keleti):

Jakab kivégzése, Péter újabb fogsága

12.1 Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival.

2 Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette.

3 Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak.

4 Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni.

5 Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.

Péter megszabadul a börtönből

6 Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt.

7 És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: “Kelj fel gyorsan!” Erre lehulltak a bilincsek Péter kezéről.

8 Ezt mondta neki az angyal: “Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!” Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: “Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!”

9 Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát.

10 Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal.

11 Ekkor Péter magához tért, és így szólt: “Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.””

 

 

 

 

31 Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: “Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;

32 megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”

33 Ők ezt kérdezték tőle: “Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek: hogyan mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?”

34 Jézus így válaszolt nekik: “Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.

35 A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre.

36 Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”

Ábrahám utódai és az ördög fiai

37 “Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de ti meg akartok ölni, mert az én igémnek nincs helye bennetek.

38 Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.”

39 Ezt mondták neki: “A mi atyánk Ábrahám.” Jézus így szólt hozzájuk: “Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek.

40 De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet az Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna.

41 Ti ugyanazt cselekszitek, mint atyátok. Ezt mondták neki: “Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten.”

42 Jézus így szólt hozzájuk: “Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+12%3A1-11%3B+++++John+8%3A31-42&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/29

„Az Igazságszolgáltatás kardjai most fognak lesújtani

2011. május 30., hétfő, 3:00!!!

Most hallgassatok meg, gyermekeim, mindenhol a világon. Az igazságszolgáltatás kardjai azokra fognak lesújtani, akik elhanyagolták felkészülésüket a Nagyfigyelmeztetésre.

Isteni Irgalmasságom Lángjait, amelyeket azért is mutatok be a világnak, hogy mindannyian ízelítőt kapjatok az Utolsó Ítélet napjáról, sokan helytelenül fogják értelmezni. A Nagyfigyelmeztetés napja e hónap elteltével is közelebb kerül hozzátok, ezért időt kell találnotok arra, hogy felkészülhessetek Isteni Irgalmasságomra.

Sok-sok lélek nehezen fogja azt megérteni, hogy ez az esemény mit is jelent valójában. Ennek következményeként sokan fognak a sokk miatt meghalni, ami elszomorít Engem, mert amikor ezek a lelkek meglátják lelkük siralmas állapotát, nem fogják azt túlélni. Világ katolikusai, keressétek fel a gyóntatószékeket, ha azt akarjátok, hogy Szeretetem és Irgalmasságom hasznos legyen a számotokra.

Más vallás keresztényei és hívei, szólaljatok meg csendesen, és mondjátok el Istennek, hogy mennyire bűnbánóak vagytok, hogy mennyire bánjátok tévedéseiteket, és kérjétek Őt, hogy bocsássa meg bűneiteket. Egyedül csak azok lesznek kellőképpen felkészülve, akik a szívükben erős szeretetet éreznek Irántam és Isten, az Örök Atya iránt. Mivel egyeseknek nagy a lelkierejük és erős a karakterük, meg fogják érteni végre az Igazságot, és szeretettel fognak a szívükbe Engem zárni.

Ami pedig a többieket illeti: olyan brutális lesz a sokk, amely érni fogja őket, hogy holtan fognak összerogyni, amint felismerik lelkük sötétségét. Nekik már késő lesz a megbocsátásért könyörögni. Semmi remény sem lesz számukra. Imádkozzatok, imádkozzatok, ti mind, hogy olyan sok lélek élje túl az Irgalmasság eseményét, amennyi csak lehetséges.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/az-igazsagszolgaltatas-kardjai-most-fognak-lesujtani

———-

Római katolikus:

2021-05-29

8. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Sirák fiának könyvéből
Dicsőítem Istent, aki bölcsességet adott nekem.
Magasztalom, dicsőítem és áldom az Úr nevét.
Ifjúkoromban, mielőtt utakra indultam, nyíltan bölcsességet kértem imáimban.
A templom kapujában könyörögtem érte, és mindmáig törekszem utána.
Amikor kivirágzott, mint a korán érő szőlő, örömét lelte benne a szívem.
A helyes úton mentem, amikor ifjúkoromtól a nyomában jártam.
Ha egy kissé feléje fordítottam fülemet és befogadtam, nagy bölcsességet szereztem, és nagy előmenetelt tettem benne.
Dicsőítem Istenemet, aki nekem bölcsességet adott.
Elhatároztam, hogy be is gyakorlom.
Buzgón törekedtem a jóra, és nem vallok szégyent.
Keményen küzdött érte a lelkem, és buzgólkodtam a törvény megtartásában.
Magasba emeltem kezemet, és ráébredtem tudatlanságomra.
Lelkemet a bölcsességre irányítottam, és amikor szívem megtisztult, rátaláltam.
Ez az Isten igéje.
Sir 51,17-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek. (9a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Tökéletes az Úr törvénye: * megújítja a lelket.
Az Úr rendelése megbízható: * bölcsességet ad a kicsinyeknek.
Hívek: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek.
E: Az Úr végzése igaz: * megvidámítja a szívet.
Az Úr parancsa világos: * fényt gyújt a szemnek.
H: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek.
E: Az Úr félelme tiszta: * örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak, * és egytől egyig igazságosak.
H: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek.
E: Értékesebb az aranynál, * és a legdrágább drágakőnél.
Édesebb a méznél, * a csorduló lépes méznél.
H: Amit az Úr megszabott, * öröm a szívnek.
Zsolt 18,8.9.10.11

ALLELUJA
Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon, * Krisztus által adjatok hálát Istennek, az Atyának! Vö. Kol 3,16a és 17c – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Amit Jézus cselekszik, isteni hatalommal teszi.
Abban az időben Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival.
Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: »A mennyből volt«, azt fogja felelni: »Hát akkor miért nem hittetek neki?« Mondjuk talán azt, hogy »Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt.
Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 11,27-33

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-29

———–

Tóra:

„Mózes kémeket küld Kánaánba

13 Az Úr így beszélt Mózeshez:

2 Küldj férfiakat, hogy kémleljék ki Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak akarok adni. Mindegyik ősi törzsből egy férfit küldjetek, csupa tekintélyes embert.

3 Mózes elküldte őket a Párán-pusztából az Úr parancsa szerint. Valamennyien főemberek voltak Izráelben.

4 Név szerint ezek voltak: Rúben törzséből Sammúa, Zakkúr fia.

5 Simeon törzséből Sáfát, Hóri fia.

6 Júda törzséből Káléb, Jefunne fia.

7 Issakár törzséből Jigál, Jószéf fia.

8 Efraim törzséből Hóséa, Nún fia.

9 Benjámin törzséből Palti, Ráfú fia.

10 Zebulon törzséből Gaddiél, Szódi fia.

11 A József törzséhez tartozó Manassé-törzsből Gaddi, Szúszi fia.

12 Dán törzséből Ammiél, Gemalli fia.

13 Ásér törzséből Szetúr, Míkáél fia.

14 Naftáli törzséből Nahbi, Vofszi fia.

15 Gád törzséből Geúél, Máki fia.

16 Név szerint ezek azok a férfiak, akiket elküldött Mózes a föld kikémlelésére. Mózes Hóséát, Nún fiát Józsuénak nevezte el.

17 Amikor elküldte őket Mózes Kánaán földjének kikémlelésére, ezt mondta nekik: Menjetek el itt a Délvidéken át, föl a hegyekbe.

18 Nézzétek meg, hogy milyen az a föld és a rajta lakó nép, erős-e vagy gyenge, kevés-e vagy sok?

19 Milyen az a föld, amelyen lakik, jó-e vagy rossz? Milyenek a városok, amelyekben lakik: táborfélék vagy megerősített helyek?

20 Milyen a föld: kövér-e vagy sovány? Van-e rajta fa vagy nincs? Legyetek bátrak, és hozzatok a föld gyümölcséből! Azok a napok éppen az első szőlőfürtök érésének napjai voltak.

21 Elmentek tehát a férfiak, és kikémlelték a földet, a Cin-pusztától egészen Rehóbig, a hamáti úton.

22 A Délvidéken át mentek föl, és Hebrónig jutottak. Anák ivadékai, Ahiman, Sésaj és Talmaj éltek ott. – Hebrón hét esztendővel előbb épült, mint az egyiptomi Cóan.

23 Amikor eljutottak az Eskól-völgyig, lemetszettek ott egy szőlővesszőt egyetlen szőlőfürttel, amelyet ketten vittek rúdon. Szedtek gránátalmát és fügét is.

24 Azt a helyet Eskól-völgynek nevezték el arról a szőlőfürtről, amelyet ott metszettek le Izráel fiai.

25 Negyven nap múlva visszatértek a föld kikémleléséből.

26 Visszamentek, és megérkeztek Mózeshez, Áronhoz és Izráel fiainak egész közösségéhez a Párán-pusztába, Kádésba. Beszámoltak nekik meg az egész közösségnek, és megmutatták nekik a föld gyümölcsét is.

27 Elbeszélésükben ezt mondták: Elmentünk arra a földre, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel és mézzel folyó föld az, ilyen a gyümölcse!

28 De erős nép lakik azon a földön, a városok erődítményei igen nagyok, és még Anák ivadékait is láttuk ott!

29 A Délvidéken Amálék lakik, a hegyvidéken a hettiták, jebúsziak és emóriak laknak, a tenger és a Jordán partján pedig kánaániak laknak.

30 Bár Káléb csitította a Mózessel szembeforduló népet, és ezt mondta: Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele,

31 de azok a férfiak, akik vele mentek, ezt mondták: Nem tudunk az ellen a nép ellen menni, mert erősebb nálunk.

32 És rossz hírét terjesztették Izráel fiai között annak a földnek, amelyet kikémleltek, mert ezt mondták: Az a föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, olyan föld, amely megemészti lakosait! A nép pedig, amelyet ott láttunk, csupa szálas emberekből áll.

.

.

…”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+13%3A1-15%3A41&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

„Józsué kémeket küld Jerikóba

2 Akkor Józsué, Nún fia, titkon két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót. Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, és ott lefeküdtek.

2 De Jerikó királyát figyelmeztették: Vigyázz! Izráeli férfiak jöttek ide az éjjel, hogy kémkedjenek az országban.

3 Jerikó királya ezt üzente Ráhábnak: Add ki azokat a férfiakat, akik hozzád érkeztek, és betértek a házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész országot.

4 Az asszony azonban fogta, és elrejtette a két férfit, majd ezt mondta: Igaz, hogy betértek hozzám azok a férfiak, de nem tudtam, honnan valók.

5 Kapuzárás idején, amikor besötétedett, eltávoztak. Nem tudom, hová mentek azok a férfiak. Fussatok gyorsan utánuk, mert még utolérhetitek őket!

6 Pedig fölvitte őket a háztetőre, és elbújtatta a lenkóró közé, ami ki volt rakva a háztetőn.

7 A városbeli férfiak pedig üldözőbe vették őket a Jordán gázlói felé vivő úton. A kaput pedig, amint kimentek az üldözők, bezárták.

Ráháb megmenti a kémeket

8 Még le sem feküdtek a kémek, amikor fölment hozzájuk Ráháb a háztetőre,

9 és ezt mondta nekik: Tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, hiszen rettegés fogott el bennünket, és remeg tőletek mindenki, aki ezen a földön lakik.

10 Mert hallottuk, hogyan szárította ki az Úr előttetek a Vörös-tenger vizét, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy a Jordánon túl, mit tettetek Szíhónnal és Óggal, az emóriak két királyával, akiket kiirtottatok.

11 Amikor ezt meghallottuk, megdermedt a szívünk, és még a lélegzete is elállt mindenkinek miattatok. Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn a mennyben és lenn a földön.

12 Most azért esküdjetek meg nekem az Úrra, hogy amint én szeretettel bántam veletek, ti is szeretettel bántok majd apám háza népével, és biztos jelét adjátok annak,

13 hogy életben hagyjátok apámat, anyámat, fiú- és nőtestvéreimet és mindenüket, és megmentitek életünket a haláltól.

14 A férfiak így válaszoltak neki: Életünkkel kezeskedünk értetek, ha ti nem áruljátok el a mi ügyünket. Amikor majd az Úr nekünk adja ezt a földet, szeretettel és igazságosan bánunk veled.

15 Azután leeresztette őket kötélen az ablakon át – háza ugyanis a vár falánál volt, és így a várfalnál lakott -,

16 és ezt mondta nekik: Menjetek a hegyekbe, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és rejtőzködjetek ott három napig, amíg az üldözők vissza nem térnek. Azután menjetek utatokra!

17 A férfiak ezt mondták neki: Nem fogjuk megszegni azt az esküt, amelyet neked tettünk.

18 Ezért amikor bejövünk erre a földre, kösd ezt a piros fonálból font kötelet arra az ablakra, amelyen át leeresztettél bennünket. Gyűjtsd magadhoz a házba apádat, anyádat, testvéreidet és apád egész háza népét.

19 És akkor, aki csak kijön házad ajtaján az utcára, az maga lesz halálának az oka, mi ártatlanok leszünk. De minket sújtson a büntetés, ha valaki kezet emel azokra, akik veled lesznek a házban.

20 Ha azonban elárulod a mi ügyünket, akkor nem kötelez bennünket az az eskü, amellyel megeskettél bennünket.

21 Az asszony így felelt: Legyen úgy, ahogy mondtátok! Azután elküldte őket, és azok elmentek. A piros kötelet pedig rákötötte az ablakra.

22 A kémek elmentek, eljutottak a hegyekbe, és ott maradtak három napig, amíg az üldözők vissza nem tértek. Keresték ugyan őket az üldözők mindenfelé, de nem találták.

23 Azután visszatért a két férfi, lejöttek a hegyekből, átkeltek a Jordánon, és megérkeztek Józsuéhoz, Nún fiához. Elbeszélték neki mindazt, ami velük történt.

24 Ezt mondták Józsuénak: Bizony, kezünkbe adta az Úr azt az egész földet, máris reszket tőlünk annak a földnek minden lakója.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Joshua+2%3A1+-+2%3A24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.hebcal.com/sedrot/shlach-20210605

 

A világvége helyett ez a végidőket fogja jelenteni, amikor a sátán és követői, akik elmondhatatlan nyomort okoznak a világnak 1000 évre száműzve lesznek a Földről

https://remnant-army.org/wordpress/hu/az-ima-az-egyetlen-fegyveretek/


Igazság Könyve:

Összezavarodottság visszajövetelem valódi értelmével kapcsolatban

2011. május 20., péntek 10:00

Szeretett leányom, sok ember szeretné tudni, hogy valójában mit is jelent az Én „Visszajövetelem”. Szóval, hadd magyarázzam el.

Először azért jöttem a világba, hogy megváltsam az emberiséget az örök sötétségtől, és hogy az Örök Élet részesei lehessetek. Isten, az Örök Atya Irgalmasságából elküldött Engem, hogy életet kaphassatok, mert ez addig, Ádám és Éva bűnei miatt nem lett volna lehetséges. Ezúttal azért jövök vissza, hogy megjutalmazzam mindazokat, akik Engem követnek.

Ezzel az eseménnyel kapcsolatban sok zűrzavar van a világban. Sok ember azt hiszi, hogy Visszajövetelem a világ végét jelenti. Ez nem így van, mert a világvége helyett ez a végidőket fogja jelenteni, amikor a sátán és követői, akik elmondhatatlan nyomort okoznak a világnak, 1000 évre száműzve lesznek a Földről.

A Földi Új Paradicsomról

Ez az új Paradicsom, amelyet megígértem nektek, akkor fog létrejönni, amikor Ég és Föld eggyé olvad. Az új élet, amelyet minden hűséges hívemnek adni fogok, tele lesz szeretettel és dicsőséggel. Nektek, híveim, nagyon sokat kell majd szenvednetek, amíg ez az átmenet megtörténik. Azért, hogy a világnak segítsek felkészülni erre a nagy eseményre, előbb Irgalmasságom nagy Ajándékát hozom el nektek. A Nagyfigyelmeztetés mindenkinek esélyt fog adni arra, hogy láthassa bűneit, amelyekkel megbántanak Engem, és lehetővé teszi az Igazság megismerését. Csak akkor fogjátok igazán megérteni azt a szomorúságot, amelyet érzek, amikor majd megértitek a bűn szennyét, amely bennetek van.

Egy pillantás arra, ami az ítéletkor majd történni fog

Azáltal, hogy megengedem nektek, hogy Irgalmasságom cselekedetének részesei legyetek, egy valódi pillantást vethettek arra, ami a Végső Ítéletkor történni fog. Ezen az úton kaptok még egy esélyt arra, hogy visszatérjetek Hozzám. Amint látjátok, mindnyájatokat szeretem, olyan mélyen és szenvedélyesen, hogy megteszek értetek mindent, ami csak lehetséges, csakhogy a sátán karjaiból kimenthesselek benneteket.

Figyelmeztetlek benneteket, hogy a sátán megnöveli aktivitását, melyet testvéreitek által fog elkövetni azért, hogy még a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezése ellenére is, elszakítson titeket Tőlem. Most nyitottnak kell lennetek, és minden emberi gondolkodási módot félre kell tennetek, hogy el tudjátok fogadni létezésetek Igazságát a Földön. Minden hazugságot, amelyet a tudomány, és az emberi logikus gondolkodás által fogalmaznak meg, arra használnak fel, hogy távol tartsanak benneteket az Igazság elfogadásától.

A sátán nem akarja, gyermekeim, hogy ti Hozzám jöjjetek. Meg kell törni fojtogató szorítását, de ezt csak a ti segítségetekkel lehet megtenni. Ne hagyjátok, hogy hazugságai által összezavarja ítélőképességeteket. Nagyon nehezetekre fog esni, hogy érveléseit, gúnyolódásait és csúfolódásait el tudjátok hárítani, mert ő ilyen módon munkálkodik.

A Sátán más emberek által fog cselekedni, hogy elriasszon titeket

Sokan közületek nem fogják tudni, hogy a sátán más emberek által fog dolgozni ellenetek, olyanok által, akiket nagy tiszteletben tartotok. De ő pontosan így dolgozik. Olyan szegény lelkek által fog működni, akik a sötétséghez vonzódnak. Ő biztos akar lenni abban, hogy gátolt elképzeléseik legyenek dicsőségem Igazságáról és az Örök Élettel kapcsolatosan, amely jogosan illetne meg benneteket. Sohasem szabad megengednetek, hogy az Irántam való szeretetetekre befolyása legyen. Ne feledjétek: mivel ő ezt a harcot nem nyerheti meg soha, azok a szegény lelkek, akik követik őt, vele együtt a pokolba lesznek vetve. Ha az Örök Életre vágyódtok, akkor használjátok ki ezt az időt a Földön, ameddig még tudjátok, hogy megtagadjátok a sátánt.

1000 évig fogok uralkodni a Földön

Leányom, Én 1000 évig fogok uralkodni a Földön. Ne kövessetek el hibákat, mert Én most átvettem az irányítást az események fölött a világban. Most előkészítettem az utat a földi Királyságomhoz, és ez az idő közel van, sokkal közelebb, mint azt sokan gondolnák. Örüljetek ennek a hírnek, mert ezt mindenki örömmel fogja fogadni. Akkor a szenvedés mindenki számára meg fog szűnni. Lángra fogja lobbantani a szeretet és a dicsőség forrását, hogy minden embernek része legyen benne.

Ez az új Paradicsom meghaladja majd minden felfogóképességeteket, de halljátok a következőket: ez az új Élet, amely gond és baj nélküli élet lesz, minden hűséges hívemnek fel lesz kínálva. Nem lesz szükségetek semmire sem. Mindent Én fogok a rendelkezésetekre bocsátani. Egyenként mindenki, aki ezt a dicsőséges Királyságot választja, el fog csodálkozni azon az értékes gyöngyszemen, ami ott fog várni rátok. Most imádkozzatok, hogy testvéreitek megnyissák szemüket az Ígéretek Igazsága előtt, amelyet Én ígértem meg, hogy ők is bejuthassanak ebbe a Földi Új Életbe.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/osszezavarodottsag-visszajovetelem-valodi-ertelmevel-kapcsolatban

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20


————

Ortodox (Görög keleti):

„Az etióp kincstárnok megtérése

26 Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: “Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen.”

27 Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni,

28 visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát.

29 Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: “Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz.”

30 Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: “Érted is, amit olvasol?”

31 Erre az így válaszolt: “Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?” És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé.

32 Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: “Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját.

33 A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről.”

34 Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: “Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?”

35 Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.

36 Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: “Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?” (

37 Ezt mondta neki Fülöp: “Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet.” Ő pedig így válaszolt: “Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.”)

38 Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt.

39 Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.

 

 

„Összezavarodottság visszajövetelem valódi értelmével kapcsolatban

2011. május 20., péntek 10:00

Ezzel az eseménnyel kapcsolatban sok zűrzavar van a világban. Sok ember azt hiszi, hogy Visszajövetelem a világ végét jelenti. Ez nem így van, mert a világvége helyett ez a végidőket fogja jelenteni, amikor a sátán és követői, akik elmondhatatlan nyomort okoznak a világnak, 1000 évre száműzve lesznek a Földről. …”

40 Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.”

41 A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mert ezt mondta: “Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott le” –

42 és azt kérdezték: “Nem Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le?”

43 Jézus így válaszolt nekik: “Ne zúgolódjatok egymás között!

44 Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%208:26-39;%20%20%20%20John%206:40-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/20

 

„… Figyelmeztetlek benneteket, hogy a sátán megnöveli aktivitását, melyet testvéreitek által fog elkövetni azért, hogy még a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezése ellenére is, elszakítson titeket Tőlem. Most nyitottnak kell lennetek, és minden emberi gondolkodási módot félre kell tennetek, hogy el tudjátok fogadni létezésetek Igazságát a Földön. Minden hazugságot, amelyet a tudomány, és az emberi logikus gondolkodás által fogalmaznak meg, arra használnak fel, hogy távol tartsanak benneteket az Igazság elfogadásától.

A sátán nem akarja, gyermekeim, hogy ti Hozzám jöjjetek. Meg kell törni fojtogató szorítását, de ezt csak a ti segítségetekkel lehet megtenni. Ne hagyjátok, hogy hazugságai által összezavarja ítélőképességeteket. Nagyon nehezetekre fog esni, hogy érveléseit, gúnyolódásait és csúfolódásait el tudjátok hárítani, mert ő ilyen módon munkálkodik. …”

https://masodikeljovetel.hu/osszezavarodottsag-visszajovetelem-valodi-ertelmevel-kapcsolatban

———-

Római katolikus:

2021-05-20

húsvét 7. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A fogságban lévő Pál apostolt Jézus megerősíti, hogy Rómában is tanúságot tegyen róla bátorságával.
(Amikor a kis-ázsiai zsidók észrevették Pál apostolt a jeruzsálemi templomban, annyira felizgatták ellene a népet, hogy csak a Jeruzsálemben állomásozó római őrség ezredese menthette meg a haláltól. Letartóztatta ugyanis, és kettős börtönbe vetette.)
Másnap azután az ezredes szerette volna pontosabban megtudni, hogy a zsidók mivel vádolják. Ezért levétette Pál bilincseit, összehívta a főpapokat és az egész főtanácsot, azután elővezettette Pált, és eléjük állította.
Mivel pedig Pál jól tudta, hogy (a tanács tagjainak) egyik része a szadduceusok, másik része viszont a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács előtt: „Férfiak, testvérek! Én farizeus vagyok, farizeusok ivadéka. A holtak feltámadásába vetett hitem miatt állok a bíróság előtt.”
Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között. A főtanács két táborra szakadt. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs se feltámadás, se angyal, se lélek; a farizeusok viszont mindezt vallják. Ezért nagy lárma keletkezett.
A farizeusok pártjából fölemelkedett néhány törvénytudó, és hevesen tiltakozott: „Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valami szellem vagy egy angyal szólt hozzá?”
A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már attól félt, hogy Pált széttépik. Ezért katonaságot hívott, hogy kiragadja őt közülük, és fölvezesse a várba.
A következő éjszaka az Úr megjelent Pálnak, és így szólt: „Légy állhatatos! Mert ahogy Jeruzsálemben tanúságot tettél rólam, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 22,30;23,6-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom. (Vö. 1. vers. – 1 D2 tónus)
Vagy: Alleluja. 1. szám.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem.”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Örvend a szívem, és dalt zeng a lelkem, * sőt testem is megnyugszik bízva,
mert nem hagyod lelkem az alvilág mélyén, * és testemnek romlás nem árthat.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Védelmezz engem, Istenem, * hiszen tebenned bízom.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 15,1-2a és 5.7-8.9-10.11

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Legyenek mindnyájan egy: amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, * s így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem!” Jn 17,21 – tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legyenek egy, amint mi egy vagyunk!
Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott:
Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.
Egy legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.
Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem.
Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem.
Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,20-26

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-20

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

1981. május 13-án szerdán merényletet kíséreltek meg II. János Pál pápa ellen

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mer%C3%A9nylet_II._J%C3%A1nos_P%C3%A1l_p%C3%A1pa_ellen

Ld még:

https://christianae.wordpress.com/2015/07/30/a-nover-aki-lefogta-a-papa-merenylojenek-karjat-2/

Imádkozzatok Benedek Pápáért, akit a Rómából való száműzetés veszélye fenyeget

2012. március 20., kedd, 8:30

https://masodikeljovetel.hu/imadkozzatok-benedek-papaert-akit-romabol-valo-szamuzetes-veszelye-fenyeget

Nekik az a szándékuk, hogy XVI. Benedek Pápát fondorlatos módon eltávolítsák Péter Székéből

2012. május 26., szombat, 4:00

https://masodikeljovetel.hu/nekik-az-szandekuk-hogy-xvi-benedek-papat-fondorlatos-modon-eltavolitsak-peter-szekebol


Igazság Könyve:

„Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba?

2011. május 13., péntek; 22:45 óra

Szeretett leányom, a következőket a kételkedőknek szeretném mondani, különösen azoknak a felszentelt szolgáimnak, akik Igéimet elutasítják, amelyek ezeken az üzeneteken keresztül válnak ismertté: Erősítsétek meg a hiteteket azon felismerés által, hogy nemcsak akkor hirdettem Igéimet, amikor itt a Földön éltem, hanem azt követően is, a Szentlélek Ereje által.

A világ kezdete óta az Örök Atya próféták által kommunikált az emberiséggel. Az Igazság tanításai ilyen módon lettek ismeretesek az emberek előtt, hogy a hitük erős maradhasson. Az emberiség az Igazságról az apostolok által, vagy más jámbor tanítványaim, prófétáim és János Evangélista által is kapott próféciákat és tanításokat. Annak idején minden rendben volt, amikor az emberiség megkapta Tanításaimat, Igéimet és mindazt, amire megmenekülésükre szükségük volt. Most, amikor a világ történelmének legnagyobb változása elé nézünk, Isten, az Örök Atya új prófétákat küldött a világba. Ezek a próféták nem követnek el hibákat, nem új tanításokat hoznak nektek, mert erre nincs szükség. Ennek inkább három oka van.

Az első ok az, hogy az Igazságra figyelmeztesse az emberiséget, melyet a Jelenések Könyve is tartalmaz. A második ok, hogy arra az időre hívja fel az emberiség figyelmét, amelyben jelenleg élnek, úgy hogy hitük újra éledhessen. A harmadik ok az emberek megtéréséhez szükséges segítség, vagyis, hogy az Én követőim a legnagyobb hadsereget alkotva, lelkeket mentsenek. Közölni valómat ezen és más prófétámon keresztül adom, hogy Igéimet a világ minden sarkában hallhassák.

Gondoljatok az Én határtalan Szeretetemre és Együttérzésemre

Figyelmesen hallgassátok mindezeket az üzeneteket, amelyek nemcsak az Én Igéimet nyilvánítják ki, ahogyan azt ti már ismeritek, hanem a mindnyájatok iránti korlátlan szeretetemet és együttérzésemet is. Ne feledkezzetek meg az Én nagy Irgalmasságomról. Minden bűnös megbocsátásra talál, amint kérni fogják megváltásukat.

A Rózsafüzér és az Irgalmasság Rózsafüzér fontossága

Miközben természeti katasztrófák lesznek, ne feledjétek, hogy az ima segíteni fog sok katasztrófa elhárításában, különösen az Üdvösség Rózsafüzére és az Irgalmasság Rózsafüzére. Ne feledjétek, drága gyermekeim, hogy ti, akik Bennem és az Örök Atyában hisztek, és követitek utasításaimat, nincs mitől félnetek. Arra is szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a két nagy Irgalmasság cselekedete – a Szentlélek Ajándéka, amely néhány napja az egész világra kiáradt, és a Nagyfigyelmeztetés – milliókat fog megtéríteni az Igazságra. Ez egyben egy nagy csoda is lesz, amely örömet hoz majd sok embernek.

Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által, akik nem Istentől valók

Noha a sátán az ő szegény tévútra tért hívei által ki fog emelkedni, azok által, akiket elvont Tőlem, az örök megváltás egyetlen reményétől, de ez csak egy rövid ideig fog tartani. Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy ez egy félelmetes periódus lesz, az üldöztetés ideje, melyet a Vörös Sárkány vezet, és azok a politikai szervezetek, akik nem Istentől valók. Az ima és a Szentségek által megtaláljátok majd a szükséges erőt ahhoz, hogy ezeket a próbatételeket kiállhassátok. Mindezek az események előre meg voltak jövendölve, és meg is kell történniük, hogy végre a gonoszt ki lehessen irtani a világból. Ezért fontos, hogy a világ megtisztítása és a büntetések sorozata megtörténjen, mert csak ezután lesz felkészülve a világ az új Paradicsomra.

Hívásomat, sohase hagyjátok figyelmen kívül. Csak akkor fogjátok biztosan tudni, hogy valóban Én vagyok az, aki hozzátok szól, amikor látni fogjátok, hogy azok a próféciák, amelyeket kiválasztott hírnökeim közzé tettek, elkezdenek beteljesedni.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/miert-kuld-isten-az-orok-atya-uj-profetakat-vilagba

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html

———-

Római katolikus:

2021-05-13

húsvét 6. hét csütörtök

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Apostoli munkája mellett Pál megdolgozik megélhetéséért.
Második apostoli körútja alkalmával Pál elhagyta Athént, és Korintusba érkezett. Itt találkozott egy Akvilász nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég érkezett Itáliából feleségével, Priszcillával, mert Klaudiusz császár elrendelte, hogy minden zsidónak el kell hagynia Rómát. Pál hozzájuk költözött, náluk maradt, és velük együtt dolgozott, mivel ugyanazt a mesterséget űzte. Sátorkészítők voltak ugyanis.
Minden szombaton felszólalt a zsinagógában, és igyekezett meggyőzni a zsidókat meg a görögöket (Jézusról). Amikor pedig Szilás és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál egészen az igehirdetésnek szentelte magát.
Bizonyítékokat tárt a zsidók elé, hogy Jézus a Messiás.
De azok ellene mondtak, és gyalázkodtak. Erre Pál ruháját rázva így kiáltott: „A saját fejetekre szálljon véretek! Én ártatlan vagyok. Mostantól fogva a pogányokhoz fordulok.”
Otthagyta őket, és egy Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő ember házában szállt meg, akinek lakása a zsinagóga szomszédságában állt.
Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban hitt az Úrban, egész háza népével együtt; és sok korintusi is megtért és megkeresztelkedett azok közül, akik hallgatták őt.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 18,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. (Vö. 2b. vers. – 6. tónus)
Vagy: Alleluja. 6. szám.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Nem hagylak árván titeket, * elmegyek, de visszajövök hozzátok és örülni fog majd szívetek.” Jn 14,18 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Ha Krisztus távolléte miatt szomorkodunk is, bánatunk majd örömre fordul.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:

Még egy kis idő, és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)”
Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: »Még egy
kis idő, és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és viszontláttok engem?« És hogy: »Az Atyához megyek?« Mit jelent az, hogy: »Még egy kis idő?« Nem értjük, mit beszél.”
Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják. Így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: »Még egy
kis idő, és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és viszontláttok engem?« Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 16,16-20

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-13

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba?

2011. május 13., péntek; 22:45 óra

Az üldöztetés a vörös sárkány által és azok által, akik nem Istentől valók

Noha a sátán az ő szegény tévútra tért hívei által ki fog emelkedni, azok által, akiket elvont Tőlem, az örök megváltás egyetlen reményétől, de ez csak egy rövid ideig fog tartani. Figyelmeztetnem kell benneteket, hogy ez egy félelmetes periódus lesz, az üldöztetés ideje, melyet a Vörös Sárkány vezet, és azok a politikai szervezetek, akik nem Istentől valók. Az ima és a Szentségek által megtaláljátok majd a szükséges erőt ahhoz, hogy ezeket a próbatételeket kiállhassátok. Mindezek az események előre meg voltak jövendölve, és meg is kell történniük, hogy végre a gonoszt ki lehessen irtani a világból. Ezért fontos, hogy a világ megtisztítása és a büntetések sorozata megtörténjen, mert csak ezután lesz felkészülve a világ az új Paradicsomra.

Hívásomat, sohase hagyjátok figyelmen kívül. Csak akkor fogjátok biztosan tudni, hogy valóban Én vagyok az, aki hozzátok szól, amikor látni fogjátok, hogy azok a próféciák, amelyeket kiválasztott hírnökeim közzé tettek, elkezdenek beteljesedni.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/miert-kuld-isten-az-orok-atya-uj-profetakat-vilagba

————
Ortodox (Görög keleti):

„A gyülekezet imádsága

23 Amint elbocsátották őket, elmentek övéikhez, és elbeszélték, miket mondtak nekik a főpapok és a vének.

24 Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel felemelték hangjukat az Istenhez, és így szóltak: “Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van,

25 te mondtad atyánknak, a te szolgádnak, Dávidnak szájával a Szentlélek által: Miért zúdultak fel a pogányok, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot?

26 Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen.

27 Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett Heródes és Poncius Pilátus ebben a városban a pogányokkal és Izráel népével,

28 hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék.

29 Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet;

30 te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.”

31 Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.”

 

 

 

24 Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.

25 Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.

26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.

27 Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.

28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját,

29 és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%204:23-31;%20%20%20%20John%205:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/13

Ezt a káoszt a megtévesztés királya, a sátán, az ördög okozza, aki nagyon fáradozik azon, hogy elfedje identitását az emberiség előtt.

A képen: Olyan korban élünk, ahol a sátán már el sem rejtőzik, és még akkor sem látjuk őt!

Igazság Könyve:

A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Szeretett leányom, a világ, és azok is, akik Tanításaim Igazságaival szemben alszanak, most nagyon sürgősen meg kell hallgatniuk Szent Szavaimat. Miközben a világban a nyugtalanság egyre csak fokozódik, ti szálljatok magatokba, és elmélkedjetek a Szentírás szavain – azon, amit megmondtak nektek a változásokkal kapcsolatban, amelynek ti is tanúi lesztek a Földön, ha ez a bűnös élet továbbra is folytatódik.

Közületek még azok is, akik kétségbe vonják Isten, az Örök Atya Létezését, vagy az Én Létezésemet, az Isteni Megváltótokét, látni fogják a bűnöket, amelyek naponta szemeitek előtt történnek meg. Nehéz lesz ezeket ignorálni, mindegy, hogy ezek a hétköznap személyes kapcsolatai által, vagy a sajtón keresztül, vagy a rádión, vagy az interneten keresztül történik. Még azok is sokkolva lesznek közületek, akik toleránsak a bűnök elfogadását illetően, mert fel fogják ismerni azt, hogy romlottságuk milyen szinten áll, amelyről kénytelenek lesznek tanúbizonyosságot tenni.

Mit láttok? Mi sokkol benneteket a legjobban? A gonosz erőszak, ami a televízió által jut tudomásotokra, amelyet kényelemesen az otthonotokban néztek? Vagy a gyilkosságok, melyeket elkövetnek, és amelyeket kormányaitok az igazság nevében megbocsát? Vagy az a romlottság, amelyet a szemérmetlen pornográfia vetítésekor, mint művészetet mutatnak be? Vagy a csalók ravasz hazugságai, akik meghúzódnak a jogrend háta mögött, és ezt kihasználva megvásárolhatják büntetlenségüket? Lehet, hogy a gyűlölet az, amelyet az emberek az utcán az idegenekkel szemben éreztetnek? Vagy a terror, amelyet az egyszerű polgárok saját kormányaik által éreznek?

Sok a szabálytalanság a Tízparancsolattal, Mózes törvényeivel szemben, amelyeket mostanában elfogadnak, annyi egyszerre, hogy azokat felfogni túl nehéz lenne. Eltűnt a törvényesség és a rend. Hamar eltűnik a szeretet és a nagylelkűség, amelyet egyik szomszédnak a másikkal szemben kellene, hogy tanúsítson. Még hűséges szolgálóim sem vezetik nyájaikat, pedig ők Isten Nevében cselekednek.

Ezt a káoszt a megtévesztés királya, a sátán, az ördög okozza, aki nagyon fáradozik azon, hogy elfedje identitását az emberiség előtt. Ő gyáva, aki hatalmát csábításra használja fel. Ne kövessetek el semmiféle hibát, mert ő hatalommal rendelkezik, amit arra használ fel, hogy elpusztítsa az emberiséget. Embert ember ellen fordít, testvért testvér ellen, szomszédot szomszéd ellen, és mindezt egyetlen céllal teszi, hogy minél hamarabb káoszt és pusztulást okozzon. Ő sohasem fog kínzásotokkal felhagyni, gyermekeim. Nézzetek szembe a valósággal: Fogadjátok el azt, hogy létezik. A hitetleneknek azt mondom: ha megértitek végre a sátán létezésének igazságát, akkor az Igazság gyökeret ver. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten, az Örök Atya valóban létezik.

Ne feledjétek, hogy a sátán napjai meg vannak számlálva. Ne hagyjátok őt győzni. Imádkozzatok mindezekért az emberekért a világban, hogy ne essenek bele a gyűlölet csapdájába, melyeket ő, a sátán, azért állít fel, hogy tőrbe csalja Isten gyermekeit. Ezt nemcsak az irántatok való gyűlöletből teszi, hanem abból a gyűlöletből is, amelyet Irántam, Jézus Krisztus iránt, és az Örök Atya iránt érez. Addig nem fog nyugodni, amíg a lehető legnagyobb kárt nem okozza.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy gyengüljön meg a hatalma. Különösen a Rózsafűzért imádkozzátok, mert ez az ima az, mely a sátánt el fogja pusztítani.

Amikor visszatérek a Földre, ne felejtsétek el, hogy csak egyetlen út vezet az Örökkévalóságba, éspedig Rajtam keresztül.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!

EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html

————-

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

MÉG MINDIG VÁROK HÚSVÉT DÁTUMAINAK EGYESÍTÉSÉRE!

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1040.html

A TI SZÍVETEKBEN FOGOM ÚJJÁÉPÍTENI EGYHÁZAM EGYSÉGÉT

1991. május 2.
Üzenet egy lélek számára:
Béke legyen veled! Országom eljövetele hamarosan bekövetkezik, és akaratom is teljesülni fog a Földön éppúgy, ahogy a mennyben 1 , és a ti szívetekben fogom újjáépíteni Egyházam egységét.

Nem várok tovább emberi jóváhagyásra, és menyasszonyomat újból ragyogó dicsőségbe öltöztetem.

Fel fogják oldani a megosztottság átkát. …

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum617.html


————

Ortodox (Görög keleti):

Megjelenik a tanítványai között

19 Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20 Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.

21 Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22 Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23 Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”

Megjelenik Tamásnak is

24 Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25 A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!””

 

Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Szeretett leányom, mondd el a világnak, hogy a felkészítés ideje folyamatban van, vagyis a lelkek felkészítése a Földi új Paradicsomra, arra a Paradicsomra, melyet Én ígértem nektek.

Visszatérésem dátuma nem ismeretes előttetek. De legyetek biztosak abban, hogy Ígéreteim mindig beteljesednek. Irgalmasságom nagy cselekedetét, az emberiség megváltását, senki sem tudja megakadályozni. A sátánnak nincs ilyen hatalma. Leányom, ő, a csaló meg fog semmisülni, nem fogja túlélni. Az ő ideje már nagyon rövid. Figyelmeztetem mindazokat, akik bűneik által követik őt, hogy önmaguk megmentésére nagyon kevés lehetőségük maradt. Nekik most meg kell térniük, ha azt akarják, hogy megmeneküljenek. Talán nektek is, akik követtek Engem, van olyan családtagotok, vagy egy különleges barátotok, aki a bűn útját járja, úgy a ti feladatotok, hogy megpróbáljátok szemeiket az Igazság előtt felnyitni. …”

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

 

 

 

„A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Mit láttok? Mi sokkol benneteket a legjobban? A gonosz erőszak, ami a televízió által jut tudomásotokra, amelyet kényelemesen az otthonotokban néztek? Vagy a gyilkosságok, melyeket elkövetnek, és amelyeket kormányaitok az igazság nevében megbocsát? Vagy az a romlottság, amelyet a szemérmetlen pornográfia vetítésekor, mint művészetet mutatnak be? Vagy a csalók ravasz hazugságai, akik meghúzódnak a jogrend háta mögött, és ezt kihasználva megvásárolhatják büntetlenségüket? Lehet, hogy a gyűlölet az, amelyet az emberek az utcán az idegenekkel szemben éreztetnek? Vagy a terror, amelyet az egyszerű polgárok saját kormányaik által éreznek? …”

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

s

Jézus feltámadásának örömhíre

28.1 A szombat utáni nap volt a hét első napja. Ennek a hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt.

2 Ekkor erős földrengés támadt, mert az Örökkévaló angyala leszállt a Mennyből, elhengerítette a követ a sír bejárata elől, és ráült. 3 Az angyal úgy fénylett, mint a villámlás, és a ruhája hófehér volt. 4 Akik a sírt őrizték, annyira megijedtek tőle, hogy reszkettek a félelemtől, és olyanok lettek, mint a halottak.

5 Az angyal megszólította az asszonyokat: „Ti ne féljetek! Tudom, hogy a keresztre feszített Jézust keresitek. 6 Nincs itt, mert feltámadt a halálból, ahogyan azt előre megmondta. Gyertek csak, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! 7 Azután siessetek a tanítványaihoz, és mondjátok meg nekik: »Jézus feltámadt a halálból, és előttetek megy Galileába. Ott majd meg fogjátok látni őt.« Ezt az üzenetet hoztam nektek.”

8 Erre az asszonyok ijedten, de nagy örömmel elsiettek a sírtól, hogy hírt vigyenek a tanítványoknak. 9 Útközben hirtelen maga Jézus állt meg előttük, és köszöntötte őket: „Békesség!” Az asszonyok leborultak a lába előtt, és imádták őt. 10 Jézus ekkor ezt mondta: „Ne féljetek! Menjetek, mondjátok meg a testvéreimnek, hogy menjenek Galileába! Ott majd meglátnak engem.”

A vallási vezetők letagadják Jézus feltámadását

11 Az asszonyok még úton voltak, amikor az őrség néhány tagja bement a városba. Jelentették a főpapoknak, hogy mi történt. 12 Azok összegyűltek a rangidős vezetőkkel, és határozatot hoztak. A katonáknak sok pénzt adtak, hogy ne mondják el az igazat senkinek. 13 „Mondjátok mindenkinek azt, hogy éjjel elaludtatok az őrségben. Ezalatt a tanítványai eljöttek, és ellopták a holttestet. 14 Ha ezt a helytartó megtudja, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket a bajból” — mondták az őröknek. 15 Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy mondták nekik. Így azután ez a híresztelés terjedt el a zsidók között mind a mai napig.

A feltámadt Jézus kiküldi tanítványait

16 Ezután a tizenegy tanítvány Galileába ment, arra a hegyre, ahová Jézus mondta nekik. 17 Amint meglátták Jézust, leborultak előtte és imádták őt — bár néhányan kételkedtek. 18 Jézus közel lépett hozzájuk, és ezt mondta: „Mennyei Atyám minden hatalmat nekem adott a Mennyben és a Földön. 19 Ezért menjetek el a nemzetekhez, és tegyetek tanítványommá minden embert az egész világon! Merítsétek be őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevébe! 20 Tanítsátok őket, hogy engedelmeskedjenek mindannak, amit én parancsoltam nektek! Biztosak lehettek benne, hogy állandóan veletek leszek. Igen, veletek maradok minden nap, amíg ez a korszak véget nem ér!””

 

„A Sátán a káoszban tölti ki haragját, és pusztításokat végez az egész világon, de napjai most már rövidek

2011; Május 4; 20:45 óra

Ezt a káoszt a megtévesztés királya, a sátán, az ördög okozza, aki nagyon fáradozik azon, hogy elfedje identitását az emberiség előtt. Ő gyáva, aki hatalmát csábításra használja fel. Ne kövessetek el semmiféle hibát, mert ő hatalommal rendelkezik, amit arra használ fel, hogy elpusztítsa az emberiséget. Embert ember ellen fordít, testvért testvér ellen, szomszédot szomszéd ellen, és mindezt egyetlen céllal teszi, hogy minél hamarabb káoszt és pusztulást okozzon. Ő sohasem fog kínzásotokkal felhagyni, gyermekeim. Nézzetek szembe a valósággal: Fogadjátok el azt, hogy létezik. A hitetleneknek azt mondom: ha megértitek végre a sátán létezésének igazságát, akkor az Igazság gyökeret ver. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten, az Örök Atya valóban létezik.

Amikor visszatérek a Földre, ne felejtsétek el, hogy csak egyetlen út vezet az Örökkévalóságba, éspedig Rajtam keresztül.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/satan-kaoszban-tolti-ki-haragjat-es-pusztitasokat-vegez-az-egesz-vilagon-de-napjai-most-mar-rovidek

 

 

 

„Oroszország és Kína szakadást okoznak

2011. május 1. 21:00 óra

Én, Jézus Krisztus, nem szeretnék pánikot kelteni az életetekben. De nem tudnék félre állni, és azt sem, hogy az előtettek álló eseményekre ne figyelmeztesselek benneteket. Irgalmamból még adok nektek egy esélyt arra, hogy felkészüljetek lelketek gyógyulására és családjaitok létfenntartására is. Készüljetek fel alaposan, hogy elkerülhessétek a bélyeg felvételét. A Nagyfigyelmeztetés kétségtelenül megkönnyít majd minden ilyen üldöztetést, mivelhogy sokan fognak megtérni. Most imádkozzatok, imádkozzatok a globális megtérésért és minden kínszenvedés enyhítéséért, mely az Antikrisztus és a hamis próféta uralkodása alatt fog kibontakozni.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

https://masodikeljovetel.hu/oroszorszag-es-kina-szakadast-okoznak

Jézus feltámadásának örömhíre

16.1 Miután elmúlt a szombat, Mária, a Jakab anyja és a magdalai Mária, meg Salómé illatszereket vásároltak, hogy megkenjék Jézus holttestét. 2 A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. 3 Közben azt kérdezték egymástól: „Ki fogja elgördíteni nekünk azt a súlyos zárókövet a sír bejáratáról?”

4 Amikor odaértek, látták, hogy valaki már elgördítette a követ, pedig az igen nagy és súlyos volt. 5 Amikor beléptek a sziklasírba, nagyon megrémültek, mert a jobb oldalon egy fehér ruhás fiatal férfi ült.

6 Ő így biztatta őket: „Ne féljetek! Tudom, hogy a názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nézzétek, itt a hely, ahová letették a testét, de már nincs itt, mert feltámadt! 7 Menjetek hát, és mondjátok el a tanítványainak és Péternek is, hogy Jézus előttetek fog Galileába menni. Ott majd meglátjátok őt, pontosan úgy, ahogy előre megmondta.”

8 Az asszonyok ezután kimentek, és elfutottak onnan, mert annyira megdöbbentek, hogy remegtek. Nem is merték elmondani ezeket senkinek, úgy megijedtek.[a]”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-25%3B+++++Matthew+28%3A1-20%3B++++Mark+16%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

.

.

.

https://www.oca.org/readings/daily/2021/05/03

 

———-

Római katolikus:

05-03

Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok – Ü

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Az Úr feltámadása után megjelent Jakabnak, majd az összes apostolnak.
Testvéreim!
Figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Különben hiába lettetek hívőkké.
Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az írás szerint; eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent. Ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután megjelent Jakabnak, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.
Ez az Isten igéje.
1Kor 15,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden földre * elhat szózatuk. (2a. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Minden földre * elhat szózatuk.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Minden földre * elhat szózatuk.
Zsolt 18,2-3.4-5

ALLELUJA
Jézus mondja: † Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Fülöp, aki engem lát, látja az Atyát is. Jn 14,6b.9c – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem?
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.
Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát?« Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,6-14

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-05-03