Címke: prófétálás

Még azokat is örömmel fogom látni Paradicsomomban, akiknek a neve nem szerepel az Élők Könyvében – ha imáitok által elhozzátok Nekem ezeket a lelkeket.

Igazság Könyve:

2014. október 14. kedd, 18:15

Drága szeretett leányom, mindaz, amit ezen üzenetek által megjövendöltem a világ számára, be fog teljesülni. Sokan azok közül, akik ismerik ezeket az üzeneteket, sajnos továbbra is el fogják nyomni Szavamat. Mások pedig, akiknek nincs tudomásuk ezekről az üzenetekről, szembe fognak szállni Igémmel, amely a Szent Evangéliumokban adatott nekik.

Hívom mindazokat, akik együtt járnak Velem ezen a Földön, és arra kérem őket, hogy bízzanak Bennem. Éljetek Igém szerint, és akkor nem fogtok meghalni. Éljétek életeteket az Igazságnak megfelelően, és Én nagy Kegyelmeket fogok árasztani rátok és azokra, akiknek a nevét elém helyezitek. Miközben a világ elmerül a sötétségben – amikor háborúk törnek ki mindenfelé, betegség és éhínség tartja markában az emberiséget –, Beavatkozásom látható lesz. Megvédem mindazokat, akik Szentséges Szívemnek szentelik magukat. Lelket öntök mindazokba, akiknek elnehezül a szíve, és Én békét és a lélek nyugalmát fogom hozni mindazoknak, akik kérik Tőlem ezeket az Ajándékokat.

Egyedül Én, Jézus Krisztus, vehetem le rólatok a terhet, Csak egyedül Én tudom legyőzni ellenségeiteket, és azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal és a befolyásukkal, hogy a saját hasznuk miatt elpusztítsanak benneteket. Csak egyedül ti, szeretett követőim, hozhatjátok el Nekem azokat a lelkeket, akik elutasítanak, maguktól eltaszítanak, és megtagadnak Engem. Sokan közülük soha nem fognak Hozzám jönni, bár Én örömmel fogadnám Irgalmamba őket. Továbbra is imádkoznotok kell azokat az imákat, amelyeket kaptatok.

Maradjatok szorosan Mellettem, ha ezt megteszitek, akkor meg fogtok kapni minden védelmet a gonosszal szemben. Nektek továbbra is erősnek, bátornak és nyugodtnak kell lennetek, mert Én soha nem távolodom el tőletek. Veletek fogok járni, és hordozni foglak benneteket. Meg foglak vigasztalni benneteket. Én minden könnyet le fogok törölni, és hamarosan Szerető Karjaimba veszlek benneteket és szeretteiteket.

Az eljövendő világban lévő Királyságom kulcsa már elő van készítve és kiválasztom mindazokat, akiknek a neve be van írva az Élők Könyvébe. De Irgalmam olyan nagy, hogy még azokat is örömmel fogom látni Paradicsomomban, akiknek a neve nem szerepel az Élők Könyvében – ha imáitok által elhozzátok Nekem ezeket a lelkeket.

Szeretett Jézusotok”

 
 
 

 


HIÁBA ÖMLÖTT VOLNA VÉREM? Ó HITETLEN NEMZEDÉK!1988. március 17.

Vassula, úgy figyelj most is hangomra, mint hívásom kezdetén. Már jóval előtted is sokakat meghívtam szolgálatomra, igen, azok voltak az erényes napok, amikor szívesen fogadták az áldást. Szegény lelkeket hívtam meg, és ők sohasem kételkedtek abban, hogy én, az ő Istenük és megváltójuk hívom őket. Környezetük sem kételkedett úgy, ahogy ma. Vassula, a te korszakod halott. Pusztaságot hoztak létre, és azáltal terjesztik ki ezt a pusztaságot, hogy elítélik mai műveimet. Véremet ontva öntöztem meg szíveteket, hogy világosságomban éljetek. Ó teremtés, hiába ömlött volna Vérem? Ez a kor azt mondja: “Ne figyeljetek oda, fogjátok be fületeket, mert biztosan az ördög hangja az, amit hallotok.”

Akiket pedig látomásokkal áldottam meg, azokat ma kigúnyolják és elveszik bátorságukat enyéim, akik házamban laknak. Elszántak, és mindig készen állnak arra, hogy elítéljenek engem. Mert akaratuk ellenére is elítélnek az emberek előtt, amikor tagadják adományaimat. Ha enyéim szívesen fogadnák áldásaimat, így szólnának azokhoz, akik beszámolnak nekik felhívásomról: “Nyisd ki füledet, fiam, mert valóban lehetséges, hogy Isten szól hozzád.” Olvastasd el újból teremtésemmel Sámuel * meghívását! 1 Azok voltak az erények napjai, amikor szívesen fogadták az áldásokat. Teremtés, bárcsak azt mondhatnám ma rólad, hogy “Kevés hitű korszak”, de csak azt mondhatom, hogy “Ó teljesen hitetlen korszak!”

Leányom, fáradt vagyok, hadd pihenjek meg szívedben, gyermekem!
Ó jöjj Uram!

Mi ketten?

Igen Uram. 2

Írd!

Igen Uram.
Isten szomorú, mert sokan vannak, akik Isten elé helyezik az ördögöt. Avilai Szent Teréz mondja: “Nem értem ezeket a félelmeket! Azt mondjuk: Ó, az ördög, az ördög, – pedig azt is mondhatnánk: Istenem, Istenem! és ezzel remegésre késztetnénk az ördögöt. “Ma nagyon sokszor fordul elő, hogy az ördögöt helyezzük az első helyre. – Vannak olyanok is, akik gúnyolódnak, és azt mondják: “Menj csak drágám és vizsgáltasd meg magadat, ma már jó orvosok vannak.” – Mások parapszichológiai tudásukkal kérkednek, mert szerintük Isten hívása “elavult” dolog. – Isten szemében azonban a le súlyosabb a képmutatás, a diplomatikus válasz, ami sem igen, sem nem. Egyszerűen csak kezüket mossák, ahogy Pilátus tette Urunkkal kapcsolatban: Tudjátok-e, hogy miért? Mert hiányzik a hit!

1988. március 18.

  Legyen a HIT, ez a szent szó a te ismertető jeled, virágom! Igen, nyomorúságos nemzedék! ”

 
 
 
*

“… Sámuel visszament a helyére, és lefeküdt. 10 Az Örökkévaló ismét megállt Sámuel mellett, és szólította, mint azelőtt: „Sámuel, Sámuel!”A fiú így felelt: „Szólj, Örökkévaló, mert szolgád figyel rád!”

11 Az Örökkévaló akkor ezt mondta: „Lásd meg, Sámuel! Hamarosan olyat teszek Izráelben, hogy mindenkinek belecsendül a füle, aki hallja! 12 Beteljesítem, amit korábban már megmondtam Éli családjáról, semmit el nem hagyok abból. 13 Megmondtam Élinek, hogy örökre meg fogom büntetni a családját azok miatt a bűnök miatt, amelyekről neki is tudomása volt. Jól tudta, hogy fiai gyalázzák az Örökkévalót,[c] mégsem állította meg őket. 14 Emiatt megesküdtem, hogy Éli családjának bűneit sohasem lehet jóvátenni sem véresáldozattal, sem lisztáldozattal.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Samuel+3:9-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———-
Római katolikus:
2019-10-15

28. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Nincs mentség azok számára, akik bár felismerik Isten létezését, mégsem imádják őt.
Testvéreim!
Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje az minden hívőnek: először is a zsidóknak, azután a pogányoknak. Isten igazsága nyilvánul meg ugyanis benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, amint írva van: „Az igaz a hitből él.” Isten büntetése eléri az égből az emberek minden istentelenségét, mivel Isten tanítását rosszindulatból elfojtják. Ami ugyanis megtudható Istenről, az világos előttük. Isten maga gondoskodott arról, hogy őt megismerhessék. Ami ugyanis benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel felismerhető.
Éppen ezért
nincs mentség azok számára, akik felismerték ugyan az Istent, de nem dicsőítették Istenként, és nem adtak hálát neki. Belevesztek okoskodásaikba, és ítélőképességük elhomályosult. Azzal kérkedtek, hogy bölcsek, de oktalanná váltak. A halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, madarak, négylábúak, sőt csúszómászók bálványozásával.
Ezért Isten szívük vágya szerint
kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket. Hiszen Isten igazságát felcserélték a maguk hamis elképzelésével, és inkább a teremtményeknek hódoltak és szolgáltak, mint a teremtő Istennek, aki áldott mindörökké. Ámen.

Ez az Isten igéje.
Róm 1,16-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek. 2a. vers.
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek.
Zsolt 18,2-5

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli azokat, akik a külső látszatra sokat adnak, de a belső, lelki tisztasággal nem törődnek.
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,37-41″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-15


2014. október 12. vasárnap, 18:40

Álljatok fel gyermekeim, és emeljétek fel szíveteket reménnyel és bizalommal. Én többféleképpen be fogok avatkozni, megakadályozván, hogy a gonosz cselekedetek, álnok árulások és az eretnekség elpusztítson benneteket. Az Én Időm felvirradt, és ellenségeimre le fogok sújtani, miközben igyekszem mindent a helyes sorrendben tenni, hogy minden készen legyen. A föld meg lesz tisztítva, ahogyan Isten gyermekei is meg lesznek tisztítva minden gonoszságtól, és Én fel fogom emelni a szelídeket, az alázatosakat és a gyöngéd szívűeket, hogy elfoglalják helyüket az Új Égen és Új Földön.

Soha ne veszítsétek el a reményt, mert minden Hatalom az Enyém. Jöjjetek Hozzám, kicsinyeim, és merítsetek vigaszt az irántatok való feltétel nélküli Szeretetemből. Bízzatok Bennem, és minden dicsőség a tietek lesz.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”



————

Ortodox (Görög keleti): 

20 Urunk, Jézus Krisztus nevében adjatok hálát mindig, mindenért Istennek, az Atyának!

Tanácsok a házaspároknak

21 Rendeljétek alá magatokat egymásnak a Krisztus iránti tiszteletből!

22 Minden feleség úgy rendelje alá magát a férjének, mint az Úrnak! 23 Mert az asszony „feje” a férje, ahogyan az Eklézsia „feje” Krisztus. Az Eklézsia Krisztus „Teste” — és Krisztus ennek a „Testnek” az Üdvözítője. 24 Ahogy az Eklézsia alárendeli magát Krisztusnak, ugyanúgy a feleség is minden dologban rendelje alá magát a férjének!

25 Férjek, ti pedig úgy szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az Eklézsiát. Odaadta érte a saját életét, 26 hogy szentté tegye, és szellemileg megtisztítsa, mintegy megfürdetve az Isten beszédében.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5:20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 24 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 25 Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti, vagy tönkreteszi? 26 Aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd visszajön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségével.

27 Igazán mondom nektek: vannak közöttetek olyanok, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten Királyságát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9:23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/15

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

 
 
 
 

2014. október 11. szombat, 1:00

Egy pillanat alatt Szentséges Szívembe foglak emelni mindnyájatokat és megmentelek benneteket, akiknek meleg és gyöngéd szívük van, mert ilyen az irántatok való Szeretetem. Szeretett követőim, ti nem fogjátok elviselni a fizikai halál fájdalmát, ha imáitokkal segítetek Nekem megmenteni azok lelkét, akiknek a legnagyobb szükségük van Megbocsátásomra és Irgalmamra – ez az Én Ígéretem.

Segítsetek Nekem ebben a nagy törekvésben, és hamarosan minden tündökölni fog a fényességtől és Új Királyságom Dicsőségétől. Itt fogtok élni mindörökre, anélkül, hogy gondjaitok lenne a világban.

Az Irántam, Örök Atyám, családjaitok és barátaitok iránti Szeretet uralkodni fog az egész világon, amelynek sohasem lesz vége.

Menjetek békével, hogy Engem szeressetek és szolgáljatok.

Jézusotok”

Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni

Igazság Könyve:
“Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni
2014. május 10. szombat, 17:30

Drága, szeretett leányom, te ezt most
nem tudod megérteni, ellenben tudnotok kell, hogy Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni. Ő ezt egy olyan időszakban fogja megtenni, amikor egyetlen Bíborosnak, püspöknek, papnak, vagy bármilyen más felszentelt szolgámnak sem lesz bátorsága, hogy ezt megtegye. Amikor az új hamis tan elnyeli az Egyházat, akkor azon belül a szívükben sokan tudni fogják, hogy ez egy nagyon téves tan. Ők meg fognak ugyan rémülni, de ahhoz, hogy a hangjukat felemeljék, félni fognak. A számukat tekintve annyira kisebbségben lesznek azokhoz képest, akiknek a hite nagyon gyenge, hogy készek lesznek elfogadni minden eretnekséget, amit az Én Nevemben bemutatnak majd Isten gyermekeinek.

A férfi, akit Én fel fogok emelni, egy bátor lélek, és sokan meg fognak könnyebbülni, amikor meg fog szólalni. Amikor ő ezt megteszi, sokan fel fognak állni, és meg fognak szólalni, megmentvén ezáltal sok lelket. Amikor ő felemeltetik, további terveim vannak, hogy összegyűjtsek minden más olyan vallást, amelyek nem úgy fogadnak el Engem, Jézus Krisztust, mint Isten Fiát. Mindezek az Isteni Tervek már előre meg voltak jövendölve, és ezt követően emberek milliói fogják felismerni az Igazságot világszerte. Aztán ők növekedni fognak, és Áldásom lesz rajtuk, hogy így összegyűjtsenek minden hitvallást, azzal a kizárólagos céllal, hogy Isten Igaz Igéjének a hirdetése biztosítva legyen. A hit ekkor olyannyira terjedni fog, hogy a férfiak, a nők és azok fiai hirdetni fogják a Szent Evangéliumokban foglalt Szavamat a világnak mind a négy sarkában. Ők prófétálni fognak, feltárván a világnak ezeket az Isteni Üzeneteket, és Jelenlétem be fogja őket borítani, hogy megadja számukra a szükséges erőt és bátorságot.

Annyira erőteljes lesz ez az Én nemzedékem az Igazság terjesztésében, hogy azok közül, akik meg lettek tévesztve, és a nagy tévedés útjára lettek vezetve, sokan meg fognak térni, és futva fognak visszatérni Hozzám. Ők olyan gyorsan el fognak terjedni, hogy minden Ellenem elkövetett eretnekségért, lelkek milliói fognak megtérni. Először a pogányokat fogom vonzani, mivel nekik nem adatott meg az Igazság, így tehát a világnak semmi kétsége nem lesz afelől, hogy mennyire erőteljes lesz az Én Beavatkozásom. Aztán, egybe vonzok minden más vallást is, akiknek világosan meg lesz mutatva, hogy Atyámhoz csak egyetlen út vezet, mégpedig Rajtam keresztül. És miközben a lelkek millióit fogom Magamhoz vonzani és ahhoz az Igazsághoz, Aki Én Magam Vagyok, több millió más lélek az ember csinálta valláshoz fog vonzódni, amit a gonosz agyalt ki és hozott létre.

A gonosz terve éppen olyan bonyolult, mint amilyen egyszerű: kárhozatba vinni a lehető legtöbb lelket azáltal, hogy elpusztítja a Belém, Jézus Krisztusba vetett hitüket. Ezt ők az Igazság megtagadásával fogják megtenni. Míg az új vallás a hazugságok révén el fogja nyelni a lelkeket, addig Én annak a háromszorosát fogom visszanyerni, biztosítván azt, hogy Isten gyermekei ne felejtsék el az Igazságot.

Jézusotok “
 
 

—–
Római katolikus:

2019-05-10

húsvét 3. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten kiválasztja Sault a nemzetek apostolának.
A jeruzsálemi keresztényüldözés idején Saul még mindig dühtől lihegve halálra kereste az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához. Az volt a szándéka, hogy elfogja és Jeruzsálembe viszi azokat a férfiakat és nőket, akikről kideríti, hogy az új hit követői.
Már közel járt Damaszkuszhoz, amikor egyszerre mennyei fény vette körül. A földre esett, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”
A hang folytatta: „Én vagyok
Jézus, akit te üldözöl. Állj fel, menj be a városba! Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Az útitársak ijedtükben némán álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, kinyitotta a szemét, de semmit sem látott. Kézenfogva vezették be Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Látomásban így szólt hozzá az Úr: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” – felelte.
Az Úr pedig folytatta: „Menj az Egyenes-utcába! Keresd meg Júdás házában a tarzusi Sault! Nézd, éppen imádkozik!”
Ugyanekkor Saulnak is látomása volt: Ananiást látta, ahogy belép őhozzá, és ráteszi kezét, hogy
visszanyerje látását.

Ananiás ekkor így tiltakozott az Úr előtt: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyi gonoszságot követett el Jeruzsálemben szentjeid ellen. Felhatalmazása van a főpapoktól, hogy itt is elfogjon mindenkit, aki segítségül hívja nevedet.” Az Úr ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy hirdesse nevemet a pogányoknak, a királyoknak és a választott nép fiainak. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.”
Ananiás elment. Belépett a házba, rátette kezét Saulra, és így beszélt hozzá: „Saul testvér! Urunk, Jézus, aki megjelent neked idejövet az úton, ő küldött ide engem, hogy visszanyerd látásodat, és eltelj a Szentlélekkel.”
Hirtelen mintha valami hályogféle hullott volna le a szeméről.
Visszanyerte látását. Megkeresztelkedett, majd ételt vett magához, és erőre kapott.
Néhány napig a damaszkuszi tanítványok között maradt, aztán hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 9,1-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15. – 8 G. tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az ő hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1.2.

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, * az bennem marad és én őbenne.” Jn 6,56 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus teste az Eucharisztiában valóban ételünk, vére italunk.
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.
Amint engem az élő
Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.
Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,52-59″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-10

 
——
Görög katolikus:

21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4.1 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

“… 54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13:54-58&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Anániás és Szafira halála

5.1 Volt egy Anániás nevű férfi, aki feleségével, Szafirával együtt eladta egyik földbirtokát. Az érte kapott pénz egy részét megtartotta magának, és ezt a felesége is tudta. A másik részt pedig elvitte, és átadta az apostoloknak. Péter azonban ezt mondta neki: „Anániás, hogyan foglalhatta el a Sátán ennyire a szívedet? Megpróbáltad becsapni a Szent Szellemet, és félretettél magadnak az eladott föld árából! Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd volt a pénz, amit érte kaptál? Hogyan jutott ilyesmi az eszedbe? Hiszen ezzel Istennek hazudtál, nem embereknek!” Amikor ezt Anániás meghallotta, azonnal összeesett és meghalt. Akik csak hallották ezt az esetet, nagyon megrettentek. Majd a fiatalok betakarták a holttestet, kivitték és eltemették.

Körülbelül három óra múlva odament Anániás felesége is, aki még nem tudta, mi történt. Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyi pénzért adtátok el azt a földet?”

„Igen, ennyiért” — válaszolta az asszony.

Péter ezt mondta neki: „Miért egyeztetek meg a férjeddel abban, hogy próbára teszitek az Úr Szellemét? Nézz oda! Ott jönnek, akik épp az előbb temették el a férjedet, és téged is kivisznek innen!” 10 Ebben a pillanatban az asszony is holtan esett össze Péter lába előtt. Amikor a fiatalok bejöttek és látták, hogy Szafira meghalt, őt is kivitték, és a férje mellé temették. 11 Ezért az egész gyülekezet nagyon megrettent, és mindazok is, akik hallottak az esetről.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+5:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

6.1 Jézus ezután elment a Galileai-tó (Tibériás-tó) másik oldalára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodákat, ahogyan a betegeket meggyógyította. Jézus felment a hegyoldalra, és a tanítványaival együtt letelepedett. Ekkor már közel volt a páska, a zsidók nagy ünnepe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/05/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

Amikor a Szentlélek jelen van, akkor, mint a tűz terjedni fog és Isten Igéjét minden nyelven ismételten feleleveníti

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, a Szentlélek Ajándékát nagyon sokan félreértik. Ez egy értékes Ajándék és Isten Nagylelkűségének köszönhetően árad a világra. Ez nagy szeretettel adatik mindenki számára, de nem mindenki fogadja el. Nem mindenki képes befogadni ezt az Ajándékot. Azok, akik azt hiszik, hogy kiérdemelték ezt az Ajándékot, mert azt mondják, hogy ismernek Engem, és akik teológiailag minden szempontból képzettek, nem szükségképpen felkészültek befogadni ezt a Legszentebb Ajándékot.

Tíz napon át a Cönákulumban (az Utolsó Vacsora Termében) szeretett Édesanyámnak türelmesen meg kellett magyaráznia Apostolaimnak az alázat fontosságát. Alázat nélkül ez a Mennyei Ajándék nem tölthet el benneteket. Néhányan Apostolaim közül azt gondolták, hogy mivel ők választott tanítványok voltak, jobbak az egyszerű embereknél, mert közelebb álltak Hozzám, és ezért másoknak automatikusan a lábaik elé kell vetniük magukat. De természetesen, nem ez az, amire Én őket tanítottam. Édesanyám hosszú órákat töltött azzal, hogy elmagyarázza nekik, a büszkeség hogyan akadályozhatja meg a Szentlélek belépését a lelkükbe.

Amikor a Szentlélek belép egy lélekbe, sok Ajándékot hoz magával. Ez lehet a tudás Ajándéka, a Nyelveken Szólás Ajándéka, a Bölcsesség Ajándéka, a Szeretet Ajándéka, a Gyógyítás Ajándéka vagy a Prófétálás Ajándéka. Apostolaim esetében az történt, hogy amint megkapták ezt az Ajándékot, hamar rájöttek arra, hogy ezt követően, nekik sohasem szabad megengedniük a büszkeség bűnének azt, hogy Küldetésüket beszennyezze. Mert ha a gőg egy olyan személy útjába áll, aki megkapta a Szentlélek Ajándékát, akkor onnan Isten Lelke eltűnik és Annak helyében a sötétség szelleme fog lakozni.

Egy sötét lélek nem képes másokra árasztani a Szentlélek Világosságát. Csak sötétséget képes terjeszteni. A lélek sötétsége megtéveszt másokat. Ez különösen akkor megtévesztő, amikor olyasvalakiről van szó, aki szent tanítvány hírében áll, vagy pedig Tanításaim szakértőjeként ismert. Mindez gyűlöletet, nyugtalanságot eredményez és a reménytelenség érzését kelti.

Hogy megkaphassátok a Szentlélek Ajándékát, meg kell tisztítanotok a lelketeket és mentesítenetek kell a gőg bűnétől, különben sohasem kaphatjátok meg azt. Amikor a Szentlélek jelen van, akkor, mint a tűz terjedni fog, és Isten Igéjét minden nyelven ismételten feleleveníti. Ez magával hozza majd az elme, a test és a lélek gyógyulását, és a bölcsességet, mely egyedül csak Istentől jöhet. Ez a megtérést fogja terjeszteni világszerte.

Ezek lesznek azok a gyümölcsök, melyek által tudni fogjátok, hogy a Szentlélek hol van jelen. Minden lehetséges Ajándék sokasága, beleértve a Mennyei csodákat is, most mindenki javára az Igazság Könyvében lett kinyilvánítva – A Könyvben, mely ezekre az időkre volt megígérve, hogy az emberiség javát szolgálja. Fogadjátok azt szívetek jóindulatával és adjatok hálát Istennek az egyik utolsó Mennyei Ajándékért, a Nagy Nap előtt.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/amikor-a-szentlelek-jelen-van-akkor-mint-a-tuz-terjedni-fog-es-isten-igejet-minden-nyelven-ismetelten-feleleveniti/

 
—–
Római katolikus:
2018-05-18húsvét 7. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Fesztusz helytartó és Agrippa király beszélget Pál apostolról, aki a meghalt, de feltámadt Jézust hirdeti.
Amikor Pál apostol fogságban volt Cezáreában, Agrippa király és nővére, Bereniké odaérkezett, hogy üdvözölje Fesztuszt, az új helytartót. Már több napja ott időztek, amikor Fesztusz szóvá tette a király előtt a fogoly Pál ügyét:
„Elődöm, Félix, itt hagyott egy foglyot. Amikor Jeruzsálemben voltam, a főpapok és a vének hozzám fordultak ügyében, és elítélését kérték. Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiak senkit sem szoktak kiszolgáltatni, amíg a vádlottat nem szembesítik vádlóival, és alkalmat nem adnak neki, hogy védekezhessék a vád ellen. Mikor aztán többen idejöttek, másnap késedelem nélkül a bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert.
Amikor a vádlók előálltak, semmi olyan vádat nem hoztak fel ellene, amelyet én bűnnek minősíthettem volna. Csak vallásukkal kapcsolatban volt vele valami vitájuk, meg egy bizonyos Jézus nevű halottat emlegettek, akiről Pál azt állította, hogy él. Ezekben a vitapontokban nem tudtam eligazodni. Ezért megkérdeztem tőle, hajlandó-e fölmenni Jeruzsálembe, hogy ott ítélkezzenek fölötte ebben az ügyben.
Pál azonban föllebbezett, és azt kívánta, hogy ügyét küldjem a császárhoz. Úgy rendelkeztem tehát, hogy tartsák őrizetben, míg el nem küldöm a császárhoz.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 25,13b-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen. 19. vers.
Vagy: Alleluja. 11. szám.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
E: Mert amilyen messze van az ég a földtől, * olyan nagy a szeretete az őt félők iránt,
és amilyen távol van napkelet napnyugattól, * olyan messzire veti el vétkeinket.
H: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr a mennyben állította fel trónusát, * királyi hatalmával uralkodik a mindenségen.
Mind, ti, angyalai, áldjátok az Urat, * ti, hatalmasok, akik teljesítitek parancsát.
H: Az Úr a mennyben állította fel trónusát: * uralkodik a mindenségen.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 102,1-2.11-12.19-20ab

ALLELUJA
A Szentlélek mindenre megtanít titeket, * eszetekbe juttat mindent, amit mondtam néktek. Jn 14,26 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Legeltesd juhaimat! Legeltesd bárányaimat!
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 21,15-19″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-18

 

——
Görög katolikus:

Az efezusi tanítványokra is leszáll a Szent Szellem

19 Amíg Apollós Korinthusban volt, Pál más városokat látogatott meg, majd Efezusba érkezett. Itt találkozott néhány tanítvánnyal. Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok-e a Szent Szellemet, amikor hívők lettetek?”

De ők így válaszoltak: „Nem, de még csak nem is hallottunk a Szent Szellemről!”

Ekkor Pál megkérdezte: „Hát akkor hogyan merítettek be titeket?”

Mire ők azt mondták: „Úgy, ahogyan Bemerítő János tanította a bemerítkezést.”

„János azért merítette be az embereket, hogy ilyen módon fejezzék ki, hogy őszintén Istenhez akarnak fordulni. Azt is mondta nekik, hogy higgyenek abban, aki majd ő utána fog jönni, vagyis Jézusban” — mondta Pál.

Amikor a tanítványok ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. Amikor Pál rájuk tette a kezét, a Szent Szellem leszállt a tanítványokra, akik kezdtek más nyelveken szólni és prófétálni. A tanítványoknak ez a csoportja tizenkét férfiból állt.

Pál ezután elment a zsinagógába. Ott bátran beszélt a zsidóknak Isten királyi uralmáról. Sokat vitatkozott velük három hónapon keresztül, és próbálta meggyőzni őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+19%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Én vagyok az út, az igazság és az élet

14 „Ne nyugtalankodjatok: higgyetek Istenben, és higgyetek bennem! Atyám házában sokak számára van lakóhely. Ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Most elmegyek, hogy helyet készítsek a számotokra. Miután elkészítettem, visszajövök értetek, és magammal viszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is. Ismeritek az utat, amely oda vezet, ahová megyek.”

Ekkor Tamás megkérdezte: „Uram, azt sem tudjuk, hová mész, hogyan tudhatnánk akkor az utat?”

Jézus így válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet! Az Atyához csakis rajtam keresztül lehet eljutni. Ha valóban ismernétek engem, akkor az Atyát is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek és látjátok őt.”

Ekkor Fülöp szólalt meg: „Uram mutasd meg nekünk az Atyát, hadd lássuk őt! Azzal megelégszünk.”

Jézus így válaszolt: „Fülöp, olyan régóta veletek vagyok, és még mindig nem ismertél meg igazán! Aki engem látott, az Atyát látta. Miért mondod hát: »Mutasd meg nekünk az Atyát«? 10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. 11 Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha másért nem, higgyetek azoknak a tetteknek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez!

26 Később azonban majd az a Segítő — a Szent Szellem — fog megtanítani titeket mindenre, akit az Atya küld hozzátok, hogy engem képviseljen. Ő majd emlékeztet titeket mindenre, amit nektek mondtam.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+14%3A1-47&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/18
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

A Szentlélek Ajándékával, a világ minden táján prófétálni fogtok az Én Nevemben.

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, Fényem most azon nemzetek fölött fog ragyogni, melyeknek nem tanították meg az Igazságot.

Ott, ahol nem tesznek említést Istenről, Isteni Jelenlétem most ki fog tölteni minden sarkot azoknál a nemzeteknél, akik nem tisztelnek Engem, bár tisztában vannak azzal, hogy Én Ki Vagyok. A sötétség fátyla fel lesz emelve, és végül ezek a kiéhezett lelkek inni fogják Szentlelkemet és falni fogják Szent SzavamatEnnyi idő után, Imacsoportjaim elterjedésének köszönhetően, megadatik nekik az Igazság.

Azokra a nemzetekre utalok, ahol templomaitok üresen állnak, ahol a Szentségek ritkán állnak rendelkezésre, és ahol a napi Szentmiséket már nem mutatják be többé. Rajtatok áll, szeretett Tanítványaim, hogy terjesszétek Szent Szavamat, hogy a sötét lelkek és azok, akik semmit sem tudnak Rólam, megvilágosodjanak, és gyöngéd bátorítást kapván Hozzám jöjjenek.Megáldalak benneteket, és mindnyájatok iránt érzett mély Szeretetem Hatalma által számotokat nagymértékben növelni fogom. Imacsoportjaim minden országban meg fognak alakulni és a Szentlélek Ajándékával, a világ minden táján prófétálni fogtok az Én NevembenEmlékezzetek mindnyájan Tanításaimra. Emlékeztessétek a lelkeket, hogy olvassák a Szent Bibliát, ami egyike a legnagyobb Ajándékoknak, melyet Atyám adott nektek. Imádkozzátok Imáimat. Olvassátok Dicsőséges üzeneteimet, és imádkozzatok, hogy még a legkeményebb szívűeket is elérhessétek.

Én sok Ajándékot fogok még adni nektek és utasításokat utatok minden lépésénél, melyet az Igazság Ösvényén tesztek.

Jézusotok”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szentlelek-ajandekaval-profetalni-fogtok-az-en-nevemben-a-vilag-minden-tajan/

—–
Római katolikus:
Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát
Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” 
——
Görög katolikus: 
21 Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek:
22 ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját,”
14 Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: “Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját…”
—–
—–
—–
Tóra:

Mondd meg nekik: Ezt a tűzáldozatot mutassátok be az Úrnak: naponta két hibátlan egyéves bárányt állandó égőáldozatul.

Az egyik bárányt reggel készítsd el, a másik bárányt pedig estefelé készítsd el.

Ételáldozatul egytized véka finomlisztet mutass be egynegyed hín préselt olajjal gyúrva.

Állandó égőáldozat ez, amelyet a Sínai-hegyen rendeltem el az Úrnak szóló kedves illatú tűzáldozatul. …”

 
 
17 és ennek a hónapnak a tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni.

18 Az első napon szent összegyülekezés legyen. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát. …”
——-