Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni

Igazság Könyve:
“Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni
2014. május 10. szombat, 17:30

Drága, szeretett leányom, te ezt most
nem tudod megérteni, ellenben tudnotok kell, hogy Én egy olyan embert fogok támasztani Egyházamban, aki fel fog állni, és az Igazságot fogja hirdetni. Ő ezt egy olyan időszakban fogja megtenni, amikor egyetlen Bíborosnak, püspöknek, papnak, vagy bármilyen más felszentelt szolgámnak sem lesz bátorsága, hogy ezt megtegye. Amikor az új hamis tan elnyeli az Egyházat, akkor azon belül a szívükben sokan tudni fogják, hogy ez egy nagyon téves tan. Ők meg fognak ugyan rémülni, de ahhoz, hogy a hangjukat felemeljék, félni fognak. A számukat tekintve annyira kisebbségben lesznek azokhoz képest, akiknek a hite nagyon gyenge, hogy készek lesznek elfogadni minden eretnekséget, amit az Én Nevemben bemutatnak majd Isten gyermekeinek.

A férfi, akit Én fel fogok emelni, egy bátor lélek, és sokan meg fognak könnyebbülni, amikor meg fog szólalni. Amikor ő ezt megteszi, sokan fel fognak állni, és meg fognak szólalni, megmentvén ezáltal sok lelket. Amikor ő felemeltetik, további terveim vannak, hogy összegyűjtsek minden más olyan vallást, amelyek nem úgy fogadnak el Engem, Jézus Krisztust, mint Isten Fiát. Mindezek az Isteni Tervek már előre meg voltak jövendölve, és ezt követően emberek milliói fogják felismerni az Igazságot világszerte. Aztán ők növekedni fognak, és Áldásom lesz rajtuk, hogy így összegyűjtsenek minden hitvallást, azzal a kizárólagos céllal, hogy Isten Igaz Igéjének a hirdetése biztosítva legyen. A hit ekkor olyannyira terjedni fog, hogy a férfiak, a nők és azok fiai hirdetni fogják a Szent Evangéliumokban foglalt Szavamat a világnak mind a négy sarkában. Ők prófétálni fognak, feltárván a világnak ezeket az Isteni Üzeneteket, és Jelenlétem be fogja őket borítani, hogy megadja számukra a szükséges erőt és bátorságot.

Annyira erőteljes lesz ez az Én nemzedékem az Igazság terjesztésében, hogy azok közül, akik meg lettek tévesztve, és a nagy tévedés útjára lettek vezetve, sokan meg fognak térni, és futva fognak visszatérni Hozzám. Ők olyan gyorsan el fognak terjedni, hogy minden Ellenem elkövetett eretnekségért, lelkek milliói fognak megtérni. Először a pogányokat fogom vonzani, mivel nekik nem adatott meg az Igazság, így tehát a világnak semmi kétsége nem lesz afelől, hogy mennyire erőteljes lesz az Én Beavatkozásom. Aztán, egybe vonzok minden más vallást is, akiknek világosan meg lesz mutatva, hogy Atyámhoz csak egyetlen út vezet, mégpedig Rajtam keresztül. És miközben a lelkek millióit fogom Magamhoz vonzani és ahhoz az Igazsághoz, Aki Én Magam Vagyok, több millió más lélek az ember csinálta valláshoz fog vonzódni, amit a gonosz agyalt ki és hozott létre.

A gonosz terve éppen olyan bonyolult, mint amilyen egyszerű: kárhozatba vinni a lehető legtöbb lelket azáltal, hogy elpusztítja a Belém, Jézus Krisztusba vetett hitüket. Ezt ők az Igazság megtagadásával fogják megtenni. Míg az új vallás a hazugságok révén el fogja nyelni a lelkeket, addig Én annak a háromszorosát fogom visszanyerni, biztosítván azt, hogy Isten gyermekei ne felejtsék el az Igazságot.

Jézusotok “
 
 

—–
Római katolikus:

2019-05-10

húsvét 3. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Isten kiválasztja Sault a nemzetek apostolának.
A jeruzsálemi keresztényüldözés idején Saul még mindig dühtől lihegve halálra kereste az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, és arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához. Az volt a szándéka, hogy elfogja és Jeruzsálembe viszi azokat a férfiakat és nőket, akikről kideríti, hogy az új hit követői.
Már közel járt Damaszkuszhoz, amikor egyszerre mennyei fény vette körül. A földre esett, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre ő megkérdezte: „Ki vagy te, Uram?”
A hang folytatta: „Én vagyok
Jézus, akit te üldözöl. Állj fel, menj be a városba! Ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
Az útitársak ijedtükben némán álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. Saul pedig fölkelt a földről, kinyitotta a szemét, de semmit sem látott. Kézenfogva vezették be Damaszkuszba. Három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Élt akkor Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány. Látomásban így szólt hozzá az Úr: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” – felelte.
Az Úr pedig folytatta: „Menj az Egyenes-utcába! Keresd meg Júdás házában a tarzusi Sault! Nézd, éppen imádkozik!”
Ugyanekkor Saulnak is látomása volt: Ananiást látta, ahogy belép őhozzá, és ráteszi kezét, hogy
visszanyerje látását.

Ananiás ekkor így tiltakozott az Úr előtt: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyi gonoszságot követett el Jeruzsálemben szentjeid ellen. Felhatalmazása van a főpapoktól, hogy itt is elfogjon mindenkit, aki segítségül hívja nevedet.” Az Úr ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert őt választottam eszközül, hogy hirdesse nevemet a pogányoknak, a királyoknak és a választott nép fiainak. Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie.”
Ananiás elment. Belépett a házba, rátette kezét Saulra, és így beszélt hozzá: „Saul testvér! Urunk, Jézus, aki megjelent neked idejövet az úton, ő küldött ide engem, hogy visszanyerd látásodat, és eltelj a Szentlélekkel.”
Hirtelen mintha valami hályogféle hullott volna le a szeméről.
Visszanyerte látását. Megkeresztelkedett, majd ételt vett magához, és erőre kapott.
Néhány napig a damaszkuszi tanítványok között maradt, aztán hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 9,1-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15. – 8 G. tónus)
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az ő hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 116,1.2.

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, * az bennem marad és én őbenne.” Jn 6,56 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus teste az Eucharisztiában valóban ételünk, vére italunk.
Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.
Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.
Amint engem az élő
Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.
Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Ezek az evangélium igéi.
Jn 6,52-59″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-05-10

 
——
Görög katolikus:

21 Kedveseim, ha a szívünk nem vádol bennünket, akkor bizalommal mehetünk Istenhez. 22 Ő pedig megadja, amit kérünk, akármi legyen is az, mert engedelmeskedünk a parancsainak, és azt tesszük, amit ő szeret. 23 Isten pedig azt parancsolja, hogy a Fiában, Jézus Krisztusban higgyünk, és szeressük egymást. Ezt parancsolta nekünk maga Jézus is, amikor velünk volt. 24 Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk!

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!

4.1 Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e! Azért mondom ezt, mert sok hamis próféta jön-megy szerte a világon. Így tudjátok eldönteni, hogy egy szellem Istentől jött-e: ha elismeri és megvallja, hogy Jézus a Messiás, aki emberi testben jelent meg a Földön — akkor az a szellem Istentől jött. Ha viszont ezt nem ismeri el, és nem akarja kimondani, akkor nem Istentől jött. Ez a Krisztus Ellenségének szelleme, akiről hallottátok, hogy el fog jönni a világra, és már itt is van.

Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Ők a világhoz tartoznak, és amit mondanak, azt is a világból veszik, ezért hallgat rájuk a világ. Ezzel szemben mi Istenhez tartozunk, és aki Istent ismeri, hallgat ránk. Aki pedig nem Istenhez tartozik, az nem fogadja el, amit mondunk. Így tudjuk megkülönböztetni az Igazság Szellemét attól a szellemtől, amely félrevezeti és becsapja az embereket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3-4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

“… 54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13:54-58&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Anániás és Szafira halála

5.1 Volt egy Anániás nevű férfi, aki feleségével, Szafirával együtt eladta egyik földbirtokát. Az érte kapott pénz egy részét megtartotta magának, és ezt a felesége is tudta. A másik részt pedig elvitte, és átadta az apostoloknak. Péter azonban ezt mondta neki: „Anániás, hogyan foglalhatta el a Sátán ennyire a szívedet? Megpróbáltad becsapni a Szent Szellemet, és félretettél magadnak az eladott föld árából! Hát nem a tiéd volt, mielőtt eladtad? Vagy talán nem a tiéd volt a pénz, amit érte kaptál? Hogyan jutott ilyesmi az eszedbe? Hiszen ezzel Istennek hazudtál, nem embereknek!” Amikor ezt Anániás meghallotta, azonnal összeesett és meghalt. Akik csak hallották ezt az esetet, nagyon megrettentek. Majd a fiatalok betakarták a holttestet, kivitték és eltemették.

Körülbelül három óra múlva odament Anániás felesége is, aki még nem tudta, mi történt. Péter megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, ennyi pénzért adtátok el azt a földet?”

„Igen, ennyiért” — válaszolta az asszony.

Péter ezt mondta neki: „Miért egyeztetek meg a férjeddel abban, hogy próbára teszitek az Úr Szellemét? Nézz oda! Ott jönnek, akik épp az előbb temették el a férjedet, és téged is kivisznek innen!” 10 Ebben a pillanatban az asszony is holtan esett össze Péter lába előtt. Amikor a fiatalok bejöttek és látták, hogy Szafira meghalt, őt is kivitték, és a férje mellé temették. 11 Ezért az egész gyülekezet nagyon megrettent, és mindazok is, akik hallottak az esetről.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+5:1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Jézus enni ad több, mint ötezer embernek

6.1 Jézus ezután elment a Galileai-tó (Tibériás-tó) másik oldalára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodákat, ahogyan a betegeket meggyógyította. Jézus felment a hegyoldalra, és a tanítványaival együtt letelepedett. Ekkor már közel volt a páska, a zsidók nagy ünnepe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5-6&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——
https://oca.org/readings/daily/2019/05/10
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük