Címke: ördög

A következő Karácsonyt, Születésem ünnepét egy nagy szertartással fogják felcserélni

Igazság Könyve:

“2013.12.25 21:50

Drága szeretett leányom, Én vagyok a Megtestesült Ige. Testem átöleli a mai világot, de a világ, bár a Karácsonyt ünnepli, érzéketlen Üdvösségtervemmel szemben.

A Karácsony többé már nem a Születésem ünnepe, hanem egy pogány helyettesítő, ahol minden tiszteletet a hamisságok utáni törekvésnek adnak át. Mennyire meggyengült a Kereszténység hite! Milyen könnyen elfelejtették, amit a világnak tanítottam! Milyen sokat törődnek az anyagi jóléttel – amiből csupán por lesz –, miközben teljesen elhanyagolják a lelkük állapotát.

Rátok ereszkedett az az idő, amikor a legtöbb Keresztény hite annyira meggyengült, hogy keveset beszélnek Dicsőséges Istenségemről, vagy ritkán hivatkoznak arra. Tanításaimnak többé már nincs valódi értelme az életetekben, és sok pap többé már nem úgy szeret Engem, ahogyan kellene. Nem, leányom, ők egyáltalán nem ismernek jól Engem.

Nem fogok addig nyugodni, amíg meg nem hallják a Hangomat, amíg fel nem ébresztelek benneteket azzal a felhívással: hogy újítsátok meg a hiteteket. Hamarosan a Belém vetett hitetek egyre csak gyengülni fog. Annyira elfoglaltak lesztek, elmerülve azon országok politikai ügyeiben, ahol a háborúk és a szegénység burjánzanak, hogy el fogtok felejteni Engem. A hitetekben az ellenségeim fognak a Helyembe lépni, akik szolgáimnak adják ki magukat, és akik egyre jobban és jobban eltávolítanak Tőlem benneteket.

A következő Karácsonyt, Születésem ünnepét egy nagy szertartással fogják felcserélni, ami a csalók munkáját fogja dicsérni, akik Egyházamban hivalkodnak, egyházi öltözéket viselvén, ami csak arra szolgál, hogy becsapják a hívőket. Azon a napon meg fogják tapsolni a társadalmi igazságosság, az emberi jogok és a pénz istenét, és azt fogják mondani, hogy a világ éhínsége érdekében léptek fel. De tudnotok kell a következőt: Mindezek a dolgok, amelyeket az Én Nevemben mutatnak be a világnak, csak egyetlen célt szolgálnak: éspedig azt, hogy távol tartsanak benneteket Szavamtól, ami az Én Húsom. Az Én Húsom, a Testemből van. Az Én Testem pedig Egyházam. Amikor azok, akik azt mondják, hogy Egyházamhoz tartoznak, de nem tisztelik Szent Szavamat, hanem helyette a világ politikáját ölelik át és megpróbálják azt irányítani, akkor ők nem mondhatják soha, hogy Tőlem valók. Elérkezett a megosztottság ideje – a megjövendölt egyházszakadás, és az gyors lesz.

Ti csak egyetlen Istent szerethettek, és az egyedüli út Atyámhoz, Rajtam, az Ő Egyszülött Fián keresztül vezet. Ha elszakadtok Tőlem a politikai kampányok hajhászásában, melyek arra törekednek, hogy elősegítsék az emberi jogok és a társadalmi igazságosság előmozdítását, akkor meg fogtok tagadni Engem.

Nehéz a Szívem ebben az időben. Azért adom nektek ezt a figyelmeztetést, hogy ne essetek tévedésbe és abba a legravaszabb csapdába, amelyet legfőbb ellenségem, az ördög tanítványai helyeznek elétek.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kovetkezo-karacsonyt-szuletesem-unnepet-egy-nagy-szertartassal-fogjak-felcserelni/

—–
Római katolikus:

12-25

Urunk születése: Karácsony – Ünnepi mise

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, örömhírt hoz, kikiáltja a szabadulást, aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened”. Figyelj csak! Őrszemeid felemelik hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szembe látják, hogy visszatér az Úr Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felemelte szent karját minden nemzet szeme láttára, és meglátja a föld minden határa, hogy szabadítást szerez Istenünk.
Ez az Isten igéje.
Iz 52,7-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 6. tónus.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Daloljatok az Úrnak citerával, * citerával és zsoltárok hangjával.
Harsonákkal és zengő kürtökkel * ujjongjatok az Úr és Király előtt.

H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4.5-6

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Isten az ő Fia által szólt hozzánk.
Testvéreim!
Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, hiszen a világot is általa teremtette. Benne ragyog az Istenség, ő az Atya képmása, és hathatós szavával ő tartja fenn a mindenséget.
Miután megváltott minket a bűntől, helyet foglalt az isteni Fölség jobbján. Hatalmasabb, mint az angyalok, mert magasztosabb nevet örökölt náluk. Vajon melyik angyalnak mondta valaha Isten:
„A Fiam vagy te, ma szültelek téged?”
Vagy pedig:
„Én Atyja leszek, ő pedig az én Fiam?”
Sőt, amikor
Egyszülöttjét bevezeti a világba, így szól:
„És leborulva imádja őt Isten minden angyala.”
Ez az Isten igéje.
Zsid 1,1-6

ALLELUJA
Fölragyogott ránk a szent nap, * Jöjjetek, nemzetek, és imádjátok az Urat, * mert ma nagy fényesség szállt le a földre. – 5. tónus.

Hosszabb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az
Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg.
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma:
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Ige testté lett, és közöttünk lakott.
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.
Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,1-18 rövidebb: Jn 1,1-5.9-14″

https://igenaptar.katolikus.hu/2019/nap/index.php?holnap=2018-12-25

——
Görög katolikus:

Jézus születése

18 Jézusnak, a Messiásnak születése a következőképpen történt: Mária, Jézus anyja, József jegyese volt. Azonban még mielőtt összeházasodtak volna, kiderült, hogy Mária gyermeket vár, mert a Szent Szellem által áldott állapotba került.

19 József istenfélő ember volt, és a menyasszonyát meg akarta kímélni a nyilvános megszégyenítéstől. Ezért elhatározta, hogy inkább titokban küldi el Máriát, és így válik el tőle.

20 Ahogy ezen gondolkodott, álmában megjelent neki az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „József, Dávid fia! Ne félj feleségül venni Máriát, mert a méhében lévő gyermek a Szent Szellemtől fogant! 21 Fiút szül majd, akit te nevezz el Jézusnak,[a] mert ő fogja megszabadítani népét a bűneikből.”

22 Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

23 „Nézzétek! A szűz gyermeket vár,
    és fiút fog szülni,
    akinek Immánuel lesz a neve.”[b]

Ez a név azt jelenti: „Isten velünk van”. 24 Azután József felébredt az álomból, és mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló angyala parancsolta.

Feleségül vette Máriát, 25 de nem volt közöttük szexuális kapcsolat, amíg Mária meg nem szülte a fiát, akinek József a „Jézus” nevet adta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+1%3A18-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4 Amikor pedig eljött a megfelelő idő, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született, és a Törvény ideje alatt élt, hogy felszabadítsa a Törvény uralma alatt élőket, és hogy bennünket Isten a maga fiaivá fogadhasson.

Mivel tehát gyermekei vagytok, Isten elküldte Fiának Szellemét a szívünkbe, aki így kiált: „Abbá!”[a], azaz: „Édesapám!” Így azután többé már nem vagy rabszolga, hanem fiú. Ha pedig fiú, akkor örökös is, akit maga Isten tett azzá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4%3A4-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A keleti bölcsek imádják Jézust

2.1 Jézus a júdeai Betlehemben született, Heródes király uralkodása idején. Ezután bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe, és azt kérdezték: „Hol van az a kisgyermek, aki a zsidók királyának született? Ugyanis láttuk feltűnni a csillagát keleten — és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Heródes királyt ez a hír nagyon nyugtalanította, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is felbolydult. Heródes emiatt összehívott minden főpapot és törvénytanítót, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Messiásnak. „A júdeai Betlehemben — válaszolták ők —, ahogyan megírta a próféta:

»Betlehem, Júda földjén,
    nem vagy te jelentéktelen Júda fejedelmei között,
mert belőled származik majd az uralkodó,
    aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek!«”[a]

Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg először a csillagot. Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik —, és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

9-10 A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. Ekkor hirtelen feltűnt előttük ugyanaz a csillag, amelyet már keleten is láttak, és ujjongó öröm töltötte be őket. A csillag előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 11 Bementek a házba, és ott találták a gyermeket, anyjával, Máriával együtt. Leborultak a gyermek előtt, és imádták. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Mivel Isten álmukban figyelmeztette a bölcseket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek haza.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+2%3A1-12&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/12/25
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–


https://www.youtube.com/watch?v=d4zFnGuKucw

A Szeretet azért növekszik, mert az egy Ajándék Istentől, és azzal a hatalommal rendelkezik, hogy elpusztítja a gonoszságot

Igazság Könyve:

“2013.11.23 17:00

Drága szeretett leányom, szeretném elmagyarázni a szeretet fontosságát, és azt, hogy azzal hogyan győzhetitek le a gonoszságot, és hogy szeretet nélkül hogyan terjed a gonoszság.

A Sátán képtelen a szeretetre, de e helyett önmegszállottja mindannak, amiről azt hiszi, hogy az ő hatalmát és nagyszerűségét képezi. Amikor ő megszállja a lelkeket, az első dolog, hogy elpusztítja a szeretetet az illető lélekben. Amikor ezt eléri, szörnyű gyűlöletet csepegtet a lélekbe, és ez a gyűlölet megosztottságot okoz. A gyűlölet ihlette megosztottság és veszekedések kétségbeesett cselekedetek elkövetéséhez vezethetnek, amelyeket egyik lélek egy másik lélek ellen követ el. Ezek a gyűlölettel teli cselekedetek nagyon gyakran szörnyű kegyetlenségekhez vezethetnek, sőt még gyilkosságok elkövetéséhez is. Akik megnyílnak az ördögnek, azoknak a büszkeség bűne bele van csepegtetve a lelkébe, ez pedig könyörtelen becsvágyhoz és kapzsisághoz vezet. De ahol szeretet van, ott van Isten Jelenléte is.

A Szeretet azért növekszik, mert az egy Ajándék Istentől és azzal a hatalommal rendelkezik, hogy elpusztítja a gonoszságot. A Szeretet nem önző. A Szeretet nagylelkű, megbocsátó és a büszkeség bűnétől érintetlen. Nektek minden nap kérnetek kell Istentől a Szeretet Ajándékát, és amikor ez megadatik számotokra, akkor használjátok azt fegyverként a gyűlölet ellen. Amikor a szeretet jelen van egy tiszta lélekben, az mindig vonzza azon lelkek gyűlöletét, akik száműzték Istent az életükből. Ők nem képesek Isten Fényét elviselni, ami azokból a lelkekből sugárzik, akik elteltek Isten Szeretetével.

Most pedig menjetek azzal a tudattal, hogy a Szeretetet azon lelkek megsegítésére kell használni, akiknek nagy szükségük van a Segítségemre. Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat eme imáját a Szeretet Ajándékáért.

A keresztes Imahadjárat 129. imája: A Szeretet Ajándékáért
Ó, Istenem, kérlek, tölts el engem
Szereteteddel.
Segíts nekem megosztanom a
Szeretet Ajándékát mindazokkal, akik rászorulnak Irgalmadra.
Segíts nekem, hogy Téged egyre jobban szeresselek.
Segíts nekem, hogy szeressem mindazokat, akiknek szükségük van a Te Szeretetedre.
Segíts nekem, hogy szeressem ellenségeidet.
Tedd lehetővé, hogy a Szeretet, amellyel megáldottál engem, azt a célt szolgálja, hogy elárassza mindazok szívét, akikkel kapcsolatba kerülök.
Segíts nekem, hogy azzal a
Szeretettel, amelyet a lelkembe csepegtettél, legyőzzek minden gonoszságot, megtérítsem a lelkeket, megfutamítsam az ördögöt és minden gonosz ügynökét, akik megpróbálják megsemmisíteni Szent Szavad Igazságát. Ámen.

Én Vagyok a Szeretet. Ha ti igazán szerettek Engem, Én még több Szeretettel fogom elárasztani a lelketeket, és ezzel a Szeretettel segíteni fogtok Nekem a világ megmentésében.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szeretet-azert-novekszik-mert-az-egy-ajandek-istentol-es-azzal-a-hatalommal-rendelkezik-hogy-elpusztitja-a-gonoszsagot/

—–
Római katolikus:
2018-11-23

33. évközi hét péntek

SZENTLECKE a Jelenések könyvéből
Jelképes látomásában Jánosnak le kell nyelnie a könyvet, vagyis teljesen meg kell értenie Isten határozatait, hogy közölhesse embertársaival.
Én, János, égi hangot hallottam, amely így szólt hozzám:
„Menj, vedd át a kibontott könyvtekercset az angyal kezéből, aki a tenger és a föld felett áll!” Odamentem az angyalhoz, és kértem, hogy adja át a könyvtekercset. Ő hozzám fordult: „Fogd a könyvtekercset, és nyeld le! Gyomrodban ugyan keserű lesz, de a szádban olyan édes, mint a méz.”
Átvettem a könyvtekercset az angyal kezéből, és lenyeltem. Számban édes volt, mint a méz: amikor azonban lenyeltem, a gyomrom keserű lett tőle.
Aztán ezt az utasítást kaptam: „Ismét jövendölnöd kell a nemzetekről, a különböző nyelvet beszélő népekről és királyokról.”
Ez az Isten igéje.
Jel 10,8-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram! 103a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Bizonyságaid útján boldogabb vagyok, * mint akármilyen gazdagságban.
Csak bizonyságaidban gyönyörködöm, * és igaz igéd lesz tanácsadóm.
Hívek: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Istenem, drágább nekem ajkad törvénye, * sok ezer aranynál, ezüstnél.
Mily édes ínyemnek mindegyik szavad, * számnak édesebb a méznél.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
E: Nekem igéd lesz örökrészem mindenkor, * ez tölti el szívemet örömmel.
Reménykedve nyitom fel ajkam, * parancsaid után epedek.
H: Mily édes ínyemnek * a te szavad, Uram!
Zsolt 118,14.24.72.103.111.131

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A templom az imádság háza.
Amikor Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: »Az én házam az imádság háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.«”
Ott tanított azután mindennap a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De nem tudták eldönteni, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép odaadó figyelemmel hallgatta (tanítását).
Ezek az evangélium igéi.
Lk 19,45-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-11-23


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 4 hiszen minden jó, amit Isten teremtett! Semmit sem kell visszautasítanunk, ha hálaadással fogadjuk az ételt. Minden, amit Isten teremtett, szentté válik Isten beszéde és a hívő ember imádsága által.

Jézus Krisztus igazi szolgája

Ezekre tanítsd a testvéreket! Így leszel Krisztus Jézus jó szolgája, akin látszik, hogy a hit igazságain és a helyes tanításon nőtt fel. Te hűségesen követted ezt a jó tanítást. Viszont utasítsd el az értelmetlen mondákat és történeteket, amelyek nem egyeznek Isten igazságaival! Azon igyekezz, hogy az istenfélelemben és az Isten helyes módon való szolgálatában gyakorold magad!

Bár a testünk edzésének is van valami haszna, az istenfélelem gyakorlása sokkal hasznosabb, mert mind a jelenlegi, mind a jövendő örök életben áldásokat eredményez. Ez így igaz, fogadd el, amit mondok! 10 Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erőnkkel, mert az élő Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek megmentője, de különösképpen a hívőknek.

11 Parancsold meg, és tanítsd ezeket a dolgokat! 12 Igaz, hogy még fiatal vagy, de emiatt senki se becsüljön le téged! Éppen ellenkezőleg, te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, és ahogyan élsz, meg a benned élő isteni szeretettel, hiteddel és az életed tisztaságával!

13 Addig is, míg megérkezem hozzád, olvass fel a többieknek az Írásokból, bátorítsd, biztasd és tanítsd őket! 14 Ne hanyagold el, hanem használd a benned levő szellemi ajándékot, amelyet prófétai üzenet[a] által kaptál, amikor a gyülekezet vezetői rád tették a kezüket! 15 Ezekkel a dolgokkal foglalkozz minden erőddel! Ezekben élj teljes odaszánással, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen! 16 Legyen gondod magadra, és te is figyelj oda arra, amit tanítasz! Légy kitartó ezekben! Ez a javadat szolgálja neked is, meg a hallgatóidnak is.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Timothy+4&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/11/23

 
—–

Isten, az Atya: Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani

Igazság Könyve:

“2013.10.24 19:45

Drága leányom, jövök, hogy elmondjam a világnak: ellenségeim, akik azokként álcázva járják be a világot, akik azt mondják, hogy Isten Szavát hozzák az emberek tömegének, mostanra már egy emberként egyesültek. Egyként egyesítik erejüket, és gonosz csalásukkal elcsúfítják a Földet.

Én készen állok. Várakozom. Amint gonosz törvényeiket hamarosan bevezetik, Én le fogok sújtani rájuk, és a világ tanúja lesz büntetéseimnek. Figyelmeztetéseim süket fülekre találtak, és azok túl büszkék ahhoz, hogy elfogadják Irgalmasságom Kezét, melyet ezeken az Üzeneteken keresztül adok számotokra. A vezetők, akik az emberi jogok nevében üldöznek benneteket, az Én Kezemtől fognak szenvedni. Ők azt hiszik, hogy hatalmuk mindenható, és hogy legyőzhetetlenek, de hamarosan tudni fogják, hogy ők semmik a Teremtőjük Hatalma nélkül.

Én vagyok az Élet Szerzője, és éppen ezért, azok, akik úgy döntenek, hogy a hatalmukat arra használják fel, hogy gyermekeim testi és lelki életét elvegyék, mindenüket el fogják veszteni. Ha gyermekeim ellen harcoltok és eláruljátok Fiamat, Jézus Krisztust, kevés remény van számotokra. Nem adom egykönnyen Irgalmamat nektek, mert nagyon Megharagítottatok Engem. Mindazonáltal vágyom hűségetekre, de figyelmeztetlek benneteket az ördöggel való játszás veszélyeire. Én minden esélyt meg fogok nektek adni, hogy elforduljatok attól a bilincstől, mely az istentelen háromsághoz köt benneteket. Meg kell szabadítanotok magatokat a Sátán láncaitól. Az időtök rövid.

Arra kérlek benneteket, hogy nézzetek a Bibliába, az Evangéliumokba, és keressétek meg a már megjövendölt nagy hitehagyásra utaló jeleket, mivel az már elnyelte a világot, és úgy terjed, akár egy halálos vírus a társadalmatok minden elképzelhető részében. Ti megfertőződtetek, és Én, a ti Atyátok, most eljövök, hogy megtisztítsalak benneteket ettől a szörnyű szenvedéstől. Nektek könyörögnötök kell Hozzám segítségért, mielőtt túl késő lenne már számotokra.

Most imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját. Kérjétek segítségemet.

A Keresztes Imahadjárat 124. imája: Hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet
Ó Istenem, Irgalmas Atyám, minden létezőnek a Teremtője, hallgasd meg a szabadságért Hozzád intézett kérésemet.
Szabadíts meg engem a rabszolgaság láncaitól, és védj meg engem a gonosz üldöztetéstől.
Segíts nekem, hogy felismerjem az Igazságot, és jöjj segítségemre még akkor is, ha össze lennék zavarodva, vagy ha kételkednék Szavadban. Bocsáss meg nekem, ha megbántalak, és vigyél engem Új Földi Paradicsomod menedékébe. Ámen.

Közel az idő Számomra, hogy bejelentsem Fiam Második Eljövetelét. Az idő gyorsan halad, és ellenségeim uralkodása, bár rövid életű lesz, mégis egy örökkévalóságnak fog tűnni azon kegyetlenség miatt, melyet gyermekeim iránt fognak mutatni. Ők egyáltalán nem fognak tisztességesen viselkedni azokkal az ostoba emberekkel szemben, akik hűséget fognak esküdni a fenevadnak. Ahogy Engem gyűlöl a gonosz, ugyanúgy gyűlöli gyermekeimet is, legyenek azok bár jók vagy gonoszak.

Ez egy felhívás azok üdvössége érdekében, akik az eretnekséget nem fogják kétségbe vonni, amit hamarosan ki fognak nyilvánítani. Nektek újra és újra meg kell kérdőjeleznetek minden kétséget, amelyek elárasztják a lelketeket, amikor szomorúnak érzitek magatokat bármilyen tan új formája miatt, melyet szívetekben nem éreztek igazságosnak.

Én nem adtam felhatalmazást, hogy bármilyen új törvényt vagy szentséget az Én Szent Nevemben bevezessenek.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-ez-egy-felhivas-azok-udvossege-erdekeben-akik-az-eretnekseget-nem-fogjak-ketsegbe-vonni-amit-hamarosan-ki-fognak-nyilvanitani/

 
 
 

Pál Istentől kapta a felhatalmazást11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem. …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—-
https://oca.org/readings/daily/2018/10/23

—–

 

 
 
“2013.10.23 15:34

Gyermekem, Én védelmemmel borítom be valamennyi gyermekemet, hogy továbbra is megőrizzék a nyugalmukat,
maradjanak békében, és legyenek erősek a nagy megpróbáltatások ezen idején.

Nektek, gyermekeim, el kell fogadnotok azt a tényt, hogy mindig érezni fogjátok a fájdalmat, amelyet az elszigeteltség, az
elutasítás és az elbocsátás okoz azok részéről, akik Isten Szavát megvetik. A Fény azokat vonzza, akik sötétségben vannak, és ők mindig támadni és szidalmazni fognak benneteket, amikor ti teljes egységben vagytok Fiammal, Jézus Krisztussal.
 
A Fiam egy nagy megújulást tervez ebben az időben a Földön, és ez sok fájdalmat fog okozni, mivel ez egy tisztítási formában fog jelentkezni. Ez azt jelenti, hogy most sokan szenvedni fognak a bűneik miatt, miközben a Föld Jézus Krisztus számára felkészítés alatt van, hogy amikor a tisztogatás megtörtént, a kihirdetésre sor kerüljön.
 
 
 
“2013.10.22 13:30

Ti vagytok az a nemzedék, kiknek tanúskodniuk kell Egyházam végső Keresztre feszítéséről, de tudnotok kell a következőt: Dicsőséges Testem, az Új Jeruzsálem a hamuból fog kiemelkedni, és ti arra lesztek kiválasztva, hogy a tizenkét nemzet körében uralkodjatok. Ha ti továbbra is hűek maradtok Hozzám, Én dicsőségben felemellek benneteket, és a Menny és a Föld a tietek lesz az eljövendő világban. Nektek kizárólag Rám kell összpontosítanotok az utálat pusztítása során, mert az rövid lesz. És aztán többé soha semmi sem fog Tőlem elválasztani benneteket.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-vagytok-az-a-nemzedek-kiknek-tanuskodniuk-kell-egyhazam-vegso-keresztre-fesziteserol/

 

—–
Római katolikus:
2018-10-2429. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Krisztus szeretetének titka: a pogányok is társörökösök, és tagjai az Egyháznak.
Testvéreim!
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból megismertem Krisztus titkát, amint föntebb már röviden megírtam. Ha elolvassátok, megértitek, hogy megismertem Krisztus titkát, amelyről korábban nem tudtak az emberek, de most a (Szent)lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta.
Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és az evangélium által részesei az ígéreteknek. Ennek lettem szolgája Isten kegyelmi adományából, amelyet hathatós erejével juttatott nekem.
Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül az a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, és megvilágosítsak minden embert; hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most az Egyház által az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége nyilvánvalóvá legyen a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt. Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított. A benne való hit által van reményünk és biztonságos utunk Istenhez.
Ez az Isten igéje.
Ef 3,2-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból! Vö. 3. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Íme, Isten az én üdvösségem, * bízom benne, és nem félek.
Mert az Úr az én erősségem és dicsőségem, * ő lett nékem szabadulásom.
Hívek: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
E: Adjatok hálát az Úrnak, * magasztaljátok az ő nevét.
A népek közt hirdessétek tetteit, * emlékezzetek meg arról, hogy Fölséges az ő neve.
H: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
E: Zengjetek dalt az Úrnak, mert csodás dolgokat művelt: * tudja meg az egész világ!
Ujjongjatok és dicséretet mondjatok, Sion lakói, * mert nagy a ti körötökben Izrael szentje.
H: Örömmel merítsetek vizet * az Üdvözítő forrásaiból!
Iz 12,2-3.4bcd.5-6

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Sokról kell számot adnia annak, aki sokat kapott.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,39-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-24


——
Görög katolikus:

17 Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és általa adjatok szüntelenül hálát Istennek, az Atyának!

Új élet az emberi kapcsolatokban

18 Asszonyok, éljetek a férjetek fennhatósága és védelme alatt, mert ez illik azokhoz, akik az Úr hatalma alatt vannak!

19 Férfiak, isteni szeretettel szeressétek feleségeteket, és ne bánjatok velük durván, se keserűséggel!

20 Gyermekek, mindenben fogadjatok szót a szüleiteknek, mert ez így illik azokhoz, akik az Úrhoz tartoznak.

21 Apák, ne követeljetek túl sokat a gyermekeitektől, nehogy elkeseredjenek!

22 Rabszolgák, minden helyzetben engedelmeskedjetek földi uratoknak, ne csak akkor, amikor szem előtt vagytok, hogy megdicsérjenek, hanem őszintén, az Úr iránti tiszteletből! 23 Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoztok. 24 Jusson eszetekbe, hogy a munkátok igazi jutalmát nem emberektől, hanem magától az Úrtól kapjátok majd! Mennyei örökséget ad nektek, hiszen valójában Krisztust, az Urat szolgáljátok! 25 Ha pedig valaki igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit megérdemel — akárki legyen is —, mert Isten nem személyválogató!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A17-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

4.1 Ti pedig, akiknek rabszolgáitok vannak, bánjatok jól és igazságosan velük, hiszen nektek is van uratok a Mennyben!”

Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! 10 Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.

11 Vajon melyik apa adna kígyót a fiának, a az halat kér tőle? 12 Vagy ha tojást kér, talán skorpiót ad neki? 13 Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni a gyerekeiteknek, bár gonoszak vagyok, mennyivel inkább fog Mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11%3A9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/24

A kígyó különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál

Igazság Könyve:

“2013.10.16 23:27

Drága szeretett leányom, a leggonoszabb istentelen háromság, mely három ellenségemből tevődik össze – a hamis próféta, az antikrisztus és a sárkány, aki maga a Sátán -, most fel fog emelkedni, dacolva a Legszentebb Szentháromsággal.

Tudnotok kell, hogy nekik több ezer elkötelezett szolgái vannak, és az idő közeledtével sok titkos és aljas szertartásra fog sor kerülni a kígyó tiszteletére.

Annyira óvatos a Sátán, csakhogy fel ne fedje valódi kilétét. Az ő valódi gonosz szándékai, amelyek Isten minden gyermeke ellen irányulnak, álcázva vannak, és kevés kiválasztottjainak elbűvölő, szép hercegként mutatja be magát, miként a legcsábítóbb módon jelenik meg előttük. Kiválasztott prófétáimmal való kommunikáláshoz hasonlóan, a kígyó is különleges üzeneteket ad az antikrisztusnak, amelyeket ő gondosan dokumentál, és aztán megosztja földi hierarchiájával. Ezek az üzenetek földi Egyházam megszentségtelenítésére vonatkozó utasításokat tartalmaznak, arra tett előkészületként, hogy az antikrisztus átvegye trónját, megtévesztvén így a világot, elhitetve, hogy: ő a Krisztus, a Világ Üdvözítője.

Figyeljetek most mindnyájan, akik elutasítjátok ezt a figyelmeztetést. Hamarosan sok tanítványomnak – akik szeretnek Engem, de nem hisznek ezekben az Üzenetekben – nagy veszéllyel kell majd szembenéznie. A terv, hogy eltávolítsanak tőlem titeket elkezdődött, és ha nem maradtok óvatosak és éberek, akkor a sötétség barlangjába csábítanak majd benneteket. Ő, az antikrisztus, utánozni fogja Istenségem minden aspektusát, amelyet a kígyó ismertet meg vele. Ő, a kígyó, szemmel tartotta Keresztrefeszítésemet, és egyedül csak ő ismeri e szörnyű Esemény részleteit. Ő azzal fog gúnyolni Engem, hogy utasításokat ad elkötelezett szolgáinak, hogy Egyházam szertartását alakítsák át a fordítottjára. Igémből el fognak venni, és új, trágár részekkel fogják Azt kiegészíteni a fenevad tiszteletére, és sokan nem fogják érteni annak jelentést.

Kacérkodjatok csak az ördöggel, mert ha egyszer a rendelkezésére bocsátottátok magatokat, az nagy megpróbáltatásokhoz fog vezetni. Ha azokat a gonosz szavakat fogjátok ismételgetni, amelyeket ő közétek ültetett, akkor megnyitjátok számára a lelketeket. Ha imádjátok őt, az antikrisztust szeretvén, amikor arrogánsan feszeng majd előttetek, akkor helyet adtok neki a szívetekben ahelyett, hogy azt Nekem adnátok. Minden, amit tanítottam nektek, az ellentéte lesz, a feje tetejére lesz állítva és kiforgatva. Mivel oly sokan nem értik meg igazán Tanításaimat, és mivel oly kevesen hallgatták figyelmesen az Evangéliumokat, amelyek Második Eljövetelem eseményeihez vezetnek, ezért ti nem lettetek bölcsebbek.

Ó, mennyire megszakad a Szívem, hogy fel kell tárnom ezeket a híreket! Mennyire szeretném, hogy ne kelljen ehhez hasonlóan szenvednetek. De megígérem nektek, hogy megkönnyítem majd fájdalmaitokat, és amikor az ő uralkodása elérkezik, gyorsan véget is ér.

Azoknak a lelkeknek, akik ártatlanul keveredtek bele Istenségem parodizálásába, meg fogom mutatni Irgalmamat.

Sajnos azok, akik azt gondolják, hogy egy olyan paradicsomban fognak uralkodni, amelyet a csaló ígért nekik, a tüzes tóba dobva fogják majd magukat találni, ahol egy egész örökkévalóságon át fognak szenvedni. Ott senki sem fog a segítségükre jönni, mivel már lenyelték a hazugságokat, amelyeknek az volt a céljuk, hogy megnyerjék a bizalmukat, aminek pedig sok lélek elvesztése lesz a következménye, akik vakon fogják követni hamis tanaikat.

Imádkozzatok Irgalomért azok számára, akiket a sötétség királya meg fog téveszteni.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-kigyo-kulonleges-uzeneteket-ad-az-antikrisztusnak-amelyeket-o-gondosan-dokumental/


“2013.10.15 15:45
 
 

Minden Rám vonatkozó tulajdonság: a szegények iránti Szeretetem, a gyengék és az alázatosak iránti Szeretetem; rosszallássom a kapzsiság, a fösvénység és a bujasággal szemben részei lesznek azoknak az érveknek, amelyeket arra fognak felhasználni, hogy ezeket az új tanokat elfogadtassák veletek– az új egy világvallást, hogy felkészítsék a világot az Antikrisztus uralmára.

Mint egy szerető Isten adom nektek ezeket a figyelmeztetéseket, hogy megmentselek benneteket. Szenteljetek most Nekem figyelmet. Csak egyetlen dolgot kérek: Maradjatok hűek Szent Szavamhoz. Szent Igémhez, mely a Biblián keresztül adatott nektek. Ez sohasem változik. De Isten ellenségei el fogják ferdíteni annak jelentését. Amikor ez majd megtörténik, utasítsátok el azokat, akik azt fogják mondani nektek, hogy Isten jóváhagyná ezeket a változtatásokat. Semmi sem lehet ilyen távol az Igazságtól.

Jézusotok ”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-terveket-az-istentelen-haromsag-dolgozta-ki-melyek-szerint-minden-ami-igaz-szamuzetik/

 
—–
Római katolikus:
2018-10-1628. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből
Isten előtt nem a törvény külső megtartása számít, hanem a szeretet által tettekben megnyilvánuló hit.
Testvéreim!
A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.
Én, Pál mondom nektek: Ha csupán az ószövetségi törvényt tartjátok meg, Krisztus semmit sem használ nektek. Ismét kijelentem, hogy mindaz, aki a körülmetéléssel vállalja az ószövetségi törvényt, köteles azt a maga teljességében megtartani. Ha a mózesi törvény (megtartása) által akartok Isten előtt kedvessé válni, elszakadtatok Krisztustól, és elvesztettétek kegyelmét.
Mi azonban, a Szentlélektől vezetve, a hittől várjuk a megigazulást, és reméljük annak beteljesedését. Jézus Krisztusban ugyanis nem az számít, hogy valaki a körülmetélkedéssel vállalta-e az ószövetségi törvény megtartását vagy sem, hanem csak a hit, amely a szeretet által tevékeny.
Ez az Isten igéje.
Gal 5,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad! 41a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Fölöttem lebegjen irgalmad, Uram, * és szabadításod, amit ígértél.
Fogyni ne hagyd számból a hűség igéjét, * ítéleteidben van reményem.
Hívek: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Fáradhatatlanul megtartom törvényedet, * mindenkor és mindörökre.
Feléd tartva széles úton járok, * mert parancsaidat fürkészem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
E: Föllelkesülök parancsaidtól, * mert örömöm telik bennük.
Feléjük tárom kezemet, mert szeretem intelmeidet, * rendelkezéseidről elmélkedem.
H: Szálljon reám, Uram, * a te irgalmad!
Zsolt 118,41.43-45.47-48

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus elítéli azokat, akik a külső látszatra sokat adnak, de a belső, lelki tisztasággal nem törődnek.
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 11,37-41″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-16


——
Görög katolikus:

Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, és Timóteus testvértől,

Isten Kolosséban élő népének, akik hűséges testvéreink Krisztusban. Atyánk, az Isten adjon nektek kegyelmet és békességet!

Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. Az örömhírt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól hallottátok először, aki hűségesen szolgálja Krisztust a ti érdeketekben.[a] Tőle hallottuk, milyen erős isteni szeretet él bennetek a Szent Szellem által.

Szüntelen imádkozunk értetek

Amióta ezeket a jó híreket hallottuk felőletek, szüntelen imádkozunk értetek:

Azt kérjük Istentől, hogy akaratának teljes megértése által töltsön be titeket mindenféle szellemi bölcsességgel és belátással. 10 Kérjük, hogy az életetek méltó legyen az Úrhoz, sok örömet szerezzetek neki, sokféle jó tettet vigyetek véghez, és hogy egyre mélyebben ismerjétek meg Istent. 11 Kérjük, hogy Isten a saját dicsőségének hatalma szerint erősítsen meg benneteket minden tekintetben, hogy minden körülmények között állhatatosan és türelmesen helyt álljatok, sőt, hogy mindezt örömmel és hálás szívvel tegyétek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+1%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

23 Ezután mindannyiukhoz szólva ezt mondta: „Aki engem akar követni, az tagadja meg önmagát, naponta vegye fel és vigye a keresztjét, úgy kövessen. 24 Aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. De aki értem feladja az életét, vagyis a lelkét, az fogja igazán megmenteni. 25 Ugyan mit ér, ha valaki az egész világot megnyeri, önmagát azonban elveszti, vagy tönkreteszi? 26 Aki szégyell engem és a szavaimat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd visszajön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségével.

27 Igazán mondom nektek: vannak közöttetek olyanok, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Isten Királyságát.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+9%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/16

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok, a szegények megsegítése érdekében

Igazság Könyve:

“2013.10.06 23:30

Drága szeretett leányom, a hamis próféta hangja bömböl mindarról, ami Egyházamban szent. Ellenben kevés szó esik Isten Tanításainak betartásáról, a Szentségek gyakorlásának, és az Igazság hirdetésének fontosságáról. Ehelyett a figyelem elterelése lesz látható, mint például a szegényekkel és az éhezőkkel való törődés, és mindezt úgy tekintik majd, hogy ez a ti elsődleges feladatotok, mint Isten szolgáinak.

Mint Isten szolgáinak és követőinek az Egyházban, mindenekelőtt ahhoz az Igazsághoz kell hűek maradnotok, amelyet Én mondtam nektek. Szeretni a szegényeket és az éhezőket, és segíteni őket, egy jó dolog, de földi Egyházamnak, amely Nekem tett esküt, sokkal nagyobb szerepe van. Ez magába foglalja az Igazság tanítását mindenben, amit tanítottam nektek, és ti ezt meg fogjátok tenni, ha valóban szerettek Engem.

Az Egyháznak az a küldetése, hogy az Én Tanításaim Igazságát tanítsa. Szavam egyik aspektusát kiemelni a szegények megsegítése érdekében, csodálatra méltó, de egyben félrevezető is, mivel Tanításaim egyértelműen kimondják, hogy nektek a lelkükben szegényeket kell segítenetek. Segítsétek őket lelkük meggyógyításában, mielőtt segítetek nekik megszabadulni az élet megpróbáltatásaitól. Ha egy szegény embert küldök hozzátok, és megkérlek benneteket, hogy segítsetek neki, hogyan tennétek ezt? Ruhát adnátok neki? Pénzt, hogy táplálhassa családját? Vagy először a lelkét mentenétek meg Számomra?

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnek Engem.

Hamarosan Egyházam vezetői, mindenhol a világon, azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok a világ szegényeinek megsegítése érdekében. Semmit sem fognak nektek mondani bátorításként, hogy felkészítsétek a lelketeket Második Eljövetelemre, mert ezt nem merik: felkészíteni benneteket erre a nagy Napra. Ők inkább Rólam szeretnék a figyelmeteket elvonni, kérvén, hogy szenteljetek több időt a hamis próféta munkálkodásának a tiszteletére.

Nagyon rövid időn belül szobrokat, ereklyéket, plakátokat, csészéket és nagyméretre rendelt festményeket fognak készíteni a hamis prófétáról, hogy elhelyezzék mindenütt a Templomokban. Idővel az ő képe, az Antikrisztuséval együtt sok nyilvános helyet, templomot, politikai központot fog díszíteni, valamint azokban az országokban is díszelegni fog, ahol úgy tűnik majd, hogy parlamentjük felkarolja az „új fényben” tündöklő Katolikus Egyházat. Ez létre fogja hozni egy hamis evangelizáció új formáját, és mivel ez csábító lesz egy modern szekuláris világ számára, vonzani fogja a rajongókat a világ minden tájáról.

Egyetlen szóval sem fogják méltatni a Szentségek fontosságát, ahogyan azok a világnak adattak, sem a Kegyelmeket, melyeket azok közvetítenek. Ehelyett mindegyiket le fogják becsülni – külön értelmezéseket fűzvén azokhoz, hogy vonzó legyen azok számára, akik tagadják a Szentségek mivoltát. Ez abban a reményben fog történni, hogy Szentségeim megszentségtelenítésének utálatát a lehető legtöbb embernek kínálják fel, elszakítván őket Istentől, hogy így Isten ellenségei beteljesítsék az ördöggel kötött egyezségüket.

Az ördög sokakat meg fog téveszteni azok közül, akik Egyházamhoz tartoznak, a történelem ezen idejében. Ezt a legvonzóbb és legmeggyőzőbb módon fogja tenni, és igazolni fogja azokat a hazugságokat, amelyeket szolgái fognak mondani: hogy Én egyetértek ezekkel az új változásokkal. Én, Jézus Krisztus, félre leszek magyarázva azért, hogy győzedelmeskedjenek a lelkek fölött. Tanításaimat ki fogják forgatni, hogy elpusztítsák Egyházamat, és hogy ellopják a Hozzám legközelebb álló lelkeket. Emberek milliói fogják elfogadni a hazugságokat, minden gond nélkül, az egész világon. Imádkoznotok kell értük, remélvén azt, hogy idővel ők is rájöjjenek arra, hogy itt valami nincs rendben.

Amikor földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék, az Igazság mindig egyenes, világos, tömör és lényegre törő. Amikor a gonosz lélek befolyása miatt hazudtok, össze fogtok zavarodni. A kifejezésmódok, melyeknek nincs értelme. Az úgynevezett tökéletesítések, amelyeket az ellenség mutat be Egyházamban, azt jelenti, hogy az Igazság nem elég tökéletes.

Nincs szükség Szavam, Szentségeim és Tanításaim tökéletesítésére, mert azok Tőlem származtak. Én Isten vagyok. Tökéletes vagyok. Szavam mindörökre megmarad. Bárki, aki megváltoztatja Legszentebb Szavamat, az Isten ellensége. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha valaki tiszteletlenül bánik Testemmel, Legszentebb Eukarisztiámmal, és mégis azt mondja, hogy népemet vezeti, tudnotok kell, hogy ez nem igaz. Én soha nem kérnék Egyházamban egyetlen vezetőt sem arra, hogy új jelentések és értelmezések bevezetésével megváltoztassa Isten Szavát. Ez soha nem lehetséges.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/hamarosan-azt-fogjak-nektek-mondani-hogy-a-hiteteket-egy-politikai-kampany-letrehozasara-hasznaljatok-a-szegenyek-megsegitese-erdekeben/

 

—–
Római katolikus:
2018-10-0626. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Jób könyvéből
Jób megalázkodik az Úr előtt, az Úr pedig megáldja őt.
Az Úr szavára Jób így válaszolt: „Most már tudom, hogy mindent megtehetsz, Uram, és hogy egyetlen gondolatunk sincs rejtve teelőtted.
Igazad van: »Ki az az oktalan, aki gondviselésedet értelmetlennek mondja?«
Valóban balgán szóltam én olyanról, ami meghaladja bölcsességemet.
Eddig csak szóbeszédből hallottam rólad, Uram, de most saját szememmel látom, hogy ki vagy. Korholom tehát önmagamat, és bánom bűneimet, porban és hamuban!”
Jób életének következő szakaszát az Úr még jobban megáldotta, mint a korábbit.
Lett neki hatezer tevéje, tizennégyezer juha, és ezer iga ökre, ezer szamara.
Született hét fia, és három lánya is: Jemima, Kasszia, Kerenhappuk.
Az egész földön nem volt három olyan szép leány, mint Jób leányai.
Jób örökrészt is adott nekik fiútestvéreik között.
Száznegyven évig élt még Jób ezek után.
Meglátta nemcsak gyermekeit, hanem negyedízig való unokáit is.
Majd meghalt öregen, évekkel gazdagon megáldva.
Ez az Isten igéje.
Jób 42,1-3.5-6.12-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: A te arcodat, Uram, * ragyogtasd szolgád fölé. 135a. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Igazi jóságra, okosságra és bölcsességre oktass engem * mert én hiszek parancsolataidban.
Igen jó nekem, hogy megaláztak engem, * hogy bizonyságaidat megtanuljam.
Hívek: A te arcodat, Uram, * ragyogtasd szolgád fölé.
E: Jogosan ítélsz, Uram, ezt jól tudom, * igazad volt, hogy megaláztál.
Rendeléseid léteznek ma is, végzéseid szerint, * mert neked szolgál a mindenség.
H: A te arcodat, Uram, * ragyogtasd szolgád fölé.
E: Parányi szolgád vagyok csupán, * adj értelmet, hogy tudjam végzéseidet.
Ragyogva világít szavad fénye, * értelmessé teszi a kicsinyeket.
H: A te arcodat, Uram, * ragyogtasd szolgád fölé.
Zsolt 118,66.71.75.91.125.130

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Az apostoli munkajutalma: öröm a Szentlélekben.
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.
Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked.
Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”
Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,17-24″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-10-06


——
Görög katolikus:

26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Hebrews+7%3A26-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Példázat a juhnyájról és a pásztorról

10 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun megy be a juhakolba, hanem máshol hatol be, az tolvaj és rabló. A nyáj pásztora a kapun megy be, és előtte az őr kinyitja a kaput. A juhok hallgatnak a pásztoruk hangjára, ő pedig a nevükön szólítja a saját juhait, és kivezeti őket az akolból. Miután minden juhot kivezetett, az élükre áll, előttük megy, és a juhok követik, mert jól ismerik a hangját. Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert nem ismerik a hangját.”

Ezt a példázatot mondta Jézus a júdeabelieknek, de azok nem értették meg, miről beszélt.

Jézus, a jó pásztor

Jézus így folytatta: „Igazán mondom nektek: én vagyok a kapu a juhok számára. Akik előttem jöttek, mind tolvajok és rablók voltak, de a juhok nem hallgattak rájuk. Igen, én vagyok a kapu, ezért aki rajtam keresztül megy be, az biztonságban lesz, szabadon járhat ki és be, és jó legelőt talál. 10 A tolvaj azért jön, hogy lopjon, gyilkoljon és pusztítson. Ezzel szemben én azért jöttem, hogy életet adjak, mégpedig teljes és túláradóan bőséges életet!

11 Én vagyok a Jó Pásztor, aki a saját életét adja a juhokért. 12 A bérért dolgozó szolga nem gazdája a juhoknak, de nem is a pásztoruk. Ezért, amikor látja, hogy jön a farkas, magára hagyja a nyájat, és elmenekül. Azután a farkas elragadja a juhokat, és szétkergeti a nyájat. 13 A béres azért fut el, mert csak a fizetésért dolgozik, és valójában nem törődik a juhokkal.

14-15 Én vagyok a Jó Pásztor, és gondot viselek a juhaimra. Ismerem őket, ahogyan az Atya ismer engem. Juhaim is ismernek engem, ahogyan én ismerem az Atyát. Az életemet adom a juhokért. 16 Más juhaim is vannak, akik nem ebből az akolból valók. Őket is elő kell vezetnem majd, és hallgatni is fognak a szavamra. Így végül majd egyetlen nyáj lesz belőlük, az élükön egyetlen pásztorral.[a]  …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

58 Mivel ez így van, kedves testvéreim, legyetek szilárdak, hogy senki ne tudjon kimozdítani benneteket a helyetekről! Mindig teljes erővel és odaadással végezzétek az Úr munkáját, hiszen jól tudjátok, hogy az ilyen munka sohasem hiábavaló.”
 
Lévi (Máté) elhívása

27 Jézus ezután továbbment, és meglátott a vámnál egy Lévi nevű vámszedőt. Megszólította: „Kövess engem! 28 Lévi ekkor otthagyott mindent, és csatlakozott Jézushoz.

29 Ezután Lévi nagy vendégséget rendezett Jézus tiszteletére a házában, ahová sok vámszedőt, és másokat is meghívott. 30 A farizeusok és a törvénytanítók felháborodva kérdezték Jézus tanítványaitól: „Ti miért ültök egy asztalhoz vámszedőkkel és mindenféle egyéb bűnösökkel?”

31 Azonban Jézus válaszolt nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. 32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat, hanem hogy a bűnösöket hívjam, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és térjenek vissza Istenhez.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+5%3A27-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/10/06

—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Ez Nóé nemzetségének története.

Nóé igaz ember[a] volt. Kortársai közül senki sem vádolhatta őt semmilyen bűnnel. Nóé szoros közösségben élt Istennel. 10 Három fia született: Sém, Hám és Jáfet.

11-12 Az egész emberiség végleg rossz útra tért. Isten megvizsgálta a föld lakosait, és látta, hogy annyira erőszakosak lettek, hogy az egész földet elborították bűntetteikkel.

13 Ezért Isten azt mondta Nóénak: „Elhatároztam, hogy minden embert[b] kiirtok a föld színéről, mert az emberek erőszakossága már elborította az egész földet! Bizony, elpusztítom őket és a földet!

14 Építs hát magadnak egy bárkát gófer fából, és tapaszd be kívül-belül szurokkal! Készíts benne szobákat és rekeszeket! 15 Így készítsd el: a hossza 300, a szélessége 50, a magassága pedig 30 könyöknyi legyen![c] 16 A bárka teteje alatt egy könyök[d] magas nyílást hagyj a fény számára! Az ajtót a bárka oldalán helyezd el! Emeletes legyen a bárka: alsó, középső és felső szintet készíts benne!

17 Tehát építsd meg a bárkát, mert hatalmas özönvízzel fogom elborítani az egész földet, és minden élőlényt kiirtok az ég alatt, amelyben élő lehelet van. Bizony, a szárazföldön minden élőlény el fog pusztulni!

18 Veled azonban, Nóé, szövetséget kötök: te jöjj be a bárkába, s veled együtt a fiaid, feleséged és fiaid feleségei is jöjjenek be! 19 Ugyancsak hozz be a bárkába mindenféle állatból kettőt-kettőt, hogy veled együtt életben maradjanak. Minden fajból egy hímet és egy nőstényt válassz! 20 Mindenféle madárból, kis és nagy szárazföldi vadállatból is hozz be kettőt-kettőt a fajuk szerint — mindegyikből hímet és nőstényét —, hogy túléljék az özönvizet! 21 Gyűjts össze mindenféle élelmet, és raktározd el a bárkában, mind a magatok, mind az állatok számára.”

22 Nóé mindezt el is végezte: mindent pontosan úgy tett, ahogy Isten parancsolta.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+6%3A9-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten hazahozza népét

54 „Ujjongj, te meddő!
    Ujjongva kiálts és énekelj,
    aki nem szültél!
Mert több fia lesz az elhagyott asszonynak,[a]
    mint annak, aki férjnél van.”
    — mondja az Örökkévaló.

„Szélesítsd ki sátorhelyed,
    bátran terjeszd ki hajlékod határait,
    ne félj!
Sátraid köteleit nyújtsd meg,
    cövekeit verd le jó erősen,
    mert terjeszkedni fogsz jobbra is, balra is!
Utódaid öröklik a nemzeteket,
    és újjáépítik a lerombolt városokat.

Ne félj, mert nem fogsz csalódni,
    és senki sem gyaláz többé!
Sőt, elfelejted ifjúságod szégyenét is,
    nem gondolsz többé özvegységed gyalázatára.
Hiszen Alkotód a férjed,
    az Örökkévaló, a Seregek Ura!
Ő a Megváltód,[b] Izráel Szentje,
    az Egész Föld Istene!”
    — ezt mondja Megváltód, az Örökkévaló.

Mert az Örökkévaló visszahív magához,
    mint elhagyott és kesergő asszonyt a férje.
Mint a magányos asszonynak,
    akit még fiatalon elküldött a férje,
    azt mondja neked Istened:
„Röpke pillanatra elhagytalak, igaz,
    de nagy irgalommal ismét magamhoz gyűjtelek!
Mivel megharagudtam rád nagyon,
    egy szempillantásig eltakartam előled arcomat,
de örök szeretettel könyörülök rajtad!

Mert úgy van ez, mint Nóé napjaiban:
    ahogy akkor megesküdtem,
    hogy Nóé özönvize többé nem borítja el a földet,
úgy esküszöm most is,
    hogy rád többé nem haragszom,
    és nem büntetlek tovább.
10 Hiszen még a hegyek sem maradnak örökké a helyükön,
    s a dombok is meginognak,
de hűséges szeretetem irántad örökké megmarad,
    békességem szövetsége meg nem inog!”
    — mondja az Örökkévaló, aki rajtad megkönyörült.

11 „Te szegény város, akit viharok szaggattak,
    de senki sem vigasztalt!
    Nézd, én újjáépítelek!
Zafírokból készítem alapjaidat,
    drágakövekre építem falaidat,
12 rubinokkal ékesítem bástyáidat,
    gránátkővel kapuidat,
drágakövekből készítem
    körös-körül falaidat.
13 Fiaid mindannyian az Örökkévaló tanítványai lesznek,
    és békességük örökre bőséges marad.
14 Gyökeret versz az igazságban,
    és megerősödsz benne rendíthetetlenül.
Távol marad tőled minden pusztítás és romlás,
    gondolnod sem kell vele.
Közeledbe sem jön a rettegés,
    nem kell félned tőle.
15 Nézd! Ellenségeid összefognak ellened,
    de akaratom ellenére.
Akik ellened támadnak,
    elpusztulnak általad!

16 Nézd! Én teremtettem a kovácsot,
    aki parazsat szít,
és fegyvert kovácsol,
    céljának megfelelőt.
Így teremtettem a pusztítót is,
    hogy pusztítson.
17 De az ellened készült fegyverek
    mind kudarcot vallanak.
Az ellened szóló vádaskodásokat
    mind meghazudtolod.
Mert ez az Örökkévaló szolgáinak öröksége,
    hogy magam szolgáltatok nekik igazságot!”[c]
    — mondja az Örökkévaló.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+54&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/noach
—-

Én tizenkét egyszerű embert választottam ki, akik szegény halászok voltak

Igazság Könyve:

“2013.09.01 17:05

Drága szeretett leányom, végre megköszönöd Nekem ezt a nagyon nehéz Küldetést. Tudom, hogy mennyi fájdalmat okozott neked, hogy Isten Szavát hirdeted, mert ez sok haragot kelt azok között, akik azt hiszik, hogy ők elit (csoport) lennének.

Leányom, tudnod kell, hogy bár élvezed kegyeimet, mindig egyedül fogsz járni, és végül a vadonban fogod végezni, akárcsak a téged megelőző idők prófétái. Küldeni fogok néhány embert, hogy segítsenek neked, de te mindig elszigetelt leszel. Azonban Én mindig együtt leszek veled, miközben a farkasok vadászni fognak rád.

Mondd el a következőket azoknak, akik igaz tanítványaimnak, papjaimnak és felszentelt szolgáimnak tartják magukat köztetek: Én mindig meg fogom hallani a kicsinyek, a gyengék, az alázatosak és a tiszta szívűek hangját. Még ha félnek is Üzeneteimtől, Én akkor is kegyeimben részesítem majd azokat, akik valóban szeretnek Engem. Hogy kik ezek, akikről most beszélek? Azokra utalok, akik sohasem felejtették el, amit mondtam nekik. Hordozzátok Keresztemet, és kövessetek Engem, de legyetek felkészülve arra, hogy amikor Isten Szavát minden rosszindulat nélkül mondjátok, akkor az Én fájdalmamat fogjátok elszenvedni. Attól függetlenül, hogy milyen civilizáltnak tartjátok a világot ebben az időben, gyűlölni fognak benneteket, amikor dacosan kiálltok majd azok ellen, akik gyűlölnek Engem. Amikor ők Engem gyűlölnek, akkor benneteket fognak keresztrefeszíteni.


Én meghallgatom a szelídeket. Megáldom azokat, akik egyértelmű Utasításaimat elviszik hozzátok, hogy szeressétek egymást, független attól, hogy mennyire kínoznak benneteket. Azoknak mondom közületek, akik ezen Üzeneteken keresztül elutasítanak Engem: nektek nem szabad kétségeitek miatt senki ellen gyűlöletet terjesztenetek az Én Nevemben. Én, Jézus Krisztus, most elmondom nektek, hogy az ördög eljött, hogy bejelentse ezt az Isten minden gyermeke elleni végső támadást. Azok közületek, akik vonakodnak attól, hogy hallgassanak Rám, el fognak esni az ő rajongó szolgáinak bűvöletétől.Nem tudjátok, hogy a Sátán meg fogja támadni Egyházamat, és hogy ez meg volt jövendölve? Ellenségeim köztetek fognak járni és ti mégsem tartjátok azt elfogadhatónak, hogy Én ezt megengedném. Tudnotok kell, hogy az Armageddon csatája két tábort foglal magába: azokét, akik hisznek Istenben és Isten Szavát követik, és a gonoszét meg annak hadseregét, és mindazokat, akiket megtéveszt. A Sátán sokakat meg fog téveszteni Egyházamban, és csak azok lesznek képesek ellenállni a csábításnak, akik továbbra is éberek maradnak, és figyelnek a tanbeli hibákra. A csaló legerősebb eszköze a csábítás. Ő úgy csal, hogy az Igazság hirdetésének látszatát kelti.Arra buzdítom azokat a szegény lelkeket, akik szeretnek Engem, és akik hűségesek maradnak földi Egyházamhoz, hogy hallgassanak meg Engem: Nektek hűségeseknek kell maradnotok Egyházamhoz, és el kell fogadnotok a fegyelmi szabályokat, amennyiben feletteseitek hűek maradnak ahhoz, amit Kereszthalálom által adtam a világnak. A választás ideje közel van. Az utálat még nem következett be, de amikor látjátok a hibákat, amelyek Tanításaim és a Szentségek Ajándéka ellen irányulnak, (akkor) távoznotok kell. Ez a nap közel van. Aztán össze kell gyűlnetek és továbbra is követnetek kell Egyházam Szabályait, ahogyan azt Péter, még a ti időtök előtt meghatározta.

Ti, akik most gúnyoltok Engem, mivel elutasítjátok Üzeneteimet, valóban azt hiszitek, hogy Én megosztanám Egyházamat? Mielőtt eltaszítjátok Prófétámat, várjatok addig a napig, amíg arra kérnek benneteket, hogy földi Egyházam Nevében hűséget esküdjetek a hazugságoknak. Csak azért nem doblak félre benneteket, és azért nem engedem, hogy a démonok felfaljanak titeket, mert nagyon erős az irántatok való Szeretetem.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-akik-most-gunyoltok-engem-mivel-elutasitjatok-uzeneteimet-valoban-azt-hiszitek-hogy-en-megosztanam-egyhazamat/

 
 
 
25 Volt köztük egy asszony is, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt.

42 Ekkor a tizenkét éves kislány azonnal felkelt, és járni kezdett, az emberek pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. 43 Jézus azonban szigorúan megparancsolta, hogy erről senkinek se beszéljenek. Azután szólt, hogy adjanak enni a kislánynak.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Mark+5%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/08/31

 

“2013.09.01 11:08

Drága szeretett leányom, amikor a Földön jártam és beléptem Isten Templomaiba, hogy kinyilatkoztassam az Igazságot, először türelemmel bántak Velem. Sok pap csodálkozott azon, amit tudtam és csodálkoztak Rajtam, az ács alázatos Fián. Így ők figyelmesen hallgattak (Engem), mivel Én többet magyaráztam, mint amit elvártak tőlük, úgy, ahogyan le van fektetve Atyám Könyvében.

Én már tizenkét éves korom óta tudtam, hogy mi volt a Küldetésem és azt lassan kezdtem el, nem tártam fel túl sokat a megfelelő idő előtt. Tudtam, hogy fel kell készítenem a világot a Messiás Eljövetelére. Azt is tudtam, hogy Atyám Egyháza a Földön rövid időn belül meg fog tagadni Engem és azt fogja mondani, hogy Én egy szélhámos voltam.

Tizenkét egyszerű embert választottam ki, akik szegény halászok voltak, tanulatlanok és nem volt tudomásuk a Szentírásról. Miért tettem ezt? Tudtam, hogy azt a tudást, amit adnék nekik, olyannak fogadják el, mint ami az valóban volt. Ezért ők nem hasonlítanák össze Tanításaimat a Szentírással, mivel korábban nem ismerték a Szentírást, és nem próbálnának hibát keresni azáltal, hogy alaposan megvizsgálják azokat. Ez azt jelentette volna, hogy többen közülük nem lettek volna elég elszántak az Igazság terjesztésére. Az Egyház magas beosztottjai kigúnyolták őket azt állítván, hogy tudatlan emberek lévén nem méltók arra, hogy Isten választottjai legyenek Szent Szavának terjesztésére. Bizonyára, a lelki dolgokban való képzettségüknek köszönhetően és Isten Egyházában lévő beosztásaiknak megfelelően, Isten csakis Egyházát választaná, hogy az Igaz Igét megjövendöljék. Nem értették meg, hogy Isten ily módon csak az alázatosakat és a tudatlanokat választja, mert ők nem vitatkoznak. Ők nem provokálnak és nem félnek az elutasítástól, mert nem tudnak többet. Ne feledjétek, Isten nem azokat választja ki, akik mások előtt felmagasztalják magukat. Ez sohasem lehetséges.

Ezért gyűlölnek téged, leányom, Egyházamban a Földön. Ezért tépik szét Üzeneteimet és gúnyolják azokat. Ezért gúnyolnak téged, mert nem tartanak méltónak Szent Szavam terjesztésére. Mennyire megbántanak Engem. A gyűlöletet, melyet látni fogsz, elsősorban a Katolikus Egyház fogja befolyásolni. Ők soha nem fogják elfogadni egy olyan próféta küldését, aki nem ismeri a Legszentebb Bibliát vagy Tanításaimat. Azt fogják mondani, hogy te eretnekséget terjesztesz. Azért mondják ezt, mert már annyira eltávolodtak Tanításaimtól, hogy a saját hazugságaikat kezdték hinni. Tudnotok kell, hogy Prófétám a végidőkre már elküldetett és lehetetlen, hogy ne lenne kiválasztott, mert ezt a Küldetést Atyám hozta létre, Aki csakis az Övéit küldi.

Figyelmeztetem azokat, akik azáltal gúnyolnak Engem, hogy jelentéktelennek tartják ezeket az Üzeneteket – Szent Szavamat: nektek most rögtön Hozzám kell jönnötök Szentségimádást tartván, minden egyes nap, amíg meg nem halljátok a Hangomat. Csak akkor emelhetlek fel benneteket és mutathatom meg nektek, hogy mit várok el tőletek Isten szolgálatában, ebben a kritikus időben.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/en-tizenket-egyszeru-embert-valasztottam-ki-akik-szegeny-halaszok-voltak-tanulatlanok-es-nem-volt-tudomasuk-a-szentirasrol/

 
 

—–
Római katolikus:

 

2018-09-01

21. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Isten a „gyengéket” választotta ki, hogy „aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék”.
Testvéreim!
Gondoljatok csak meghívástokra! Nem sokan vannak köztetek, akik a világ szerint bölcsek, és nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket; s ami a világ szemében gyönge, azt választotta ki, hogy megszégyenítse az erőseket. Ami a világ előtt alacsonyrendű és megvetendő, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik látszanak valaminek. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.
Általa van nektek is életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül az írás szava: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!”

Ez az Isten igéje.
1Kor 1,26-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Letekint Isten a mennyből, * és látja mind az emberek fiait.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H. Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ő a segítőnk és ő a mi oltalmunk.
Benne örvend a szívünk, * az ő szent nevében reménykedünk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
Zsolt 32,12-13.18-19.20-21

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Új parancsot adok nektek. * Szeressétek egymást, ahogyan én szeretlek titeket!” Jn 13,34 – 11. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A ránk bízott kegyelmi javakról számadással tartozunk Istennek.
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,14-30″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-09-01


——
Görög katolikus:

Az Örökkévaló Szelleme nyugszik rajtam

61.1 Az Örökkévaló Isten Szelleme nyugszik rajtam,
    mivel fölkent engem az Örökkévaló.
Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
    meggyógyítsam a megtört szívűeket,
szabadulást hirdessek a foglyoknak,
    és szabadon bocsássam a megkötözötteket,
hogy hirdessem az Örökkévaló jókedvének esztendejét,
    Istenünk bosszúállása napját,
    és megvigasztaljak minden gyászolót.
Elküldött, hogy akik Sionban gyászolnak,
azoknak fejére ékes koronát tegyek
    a hamu helyett,
öröm olaját adjam nekik
    a gyász helyébe,
és dicséret palástját adjam rájuk
    a csüggedés és szomorúság szelleme helyett.
Akkor majd az igazságosság fáinak nevezik őket,
    akiket az Örökkévaló ültetett,
    hogy dicsőségét nyilvánvalóvá tegyék,
hogy újjáépítsék az ősi romokat,
    helyreállítsák, ami régen elpusztult,
és felépítsék a romba dőlt városokat,
    melyek lakatlan hevertek nemzedékeken át.

Idegenek jönnek,
    hogy nyájaidat legeltessék,
a nemzetek fiai jönnek,
    hogy földjeidet műveljék és szőlőidet gondozzák.
Titeket pedig az Örökkévaló papjainak neveznek,
    Istenünk szolgáinak tekintenek.
A nemzetek gazdagsága fog táplálni benneteket,
    és kincseikkel dicsekedtek.

Mivel a szégyenből kétszeres részt kellett viselnetek,
    és gyalázatot tűrtetek,
ezért örökségetek is kétszeres lesz a földön,
    s örömötök nem múlik el soha.
Mert én, az Örökkévaló, szeretem a jogosságot,
    de gyűlölöm az erőszakosságot és a rablást.
Megadom hát hűségesen megérdemelt jutalmukat,
    és örök szövetséget kötök velük.
Gyermekeik híresek lesznek a nemzetek között,
    és utódaikat minden nép ismerni fogja.
Mindenki látni fogja rajtuk, és elismeri,
    hogy őket az Örökkévaló áldotta meg.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus véleménye a vallási vezetőkről

23.1 Jézus ekkor az összegyűltekhez és a tanítványaihoz fordult: „A törvénytanítóknak és a farizeusoknak hatalmuk és tekintélyük van, hogy Mózes Törvényét magyarázzák és alkalmazzák. Ezért fogadjátok meg, amit mondanak, de ne tegyétek azt, amit ők tesznek, és ne kövessétek a példájukat! Mert ők csak tanítják a Törvényt, de maguk nem követik, és nem engedelmeskednek neki! Szigorú szabályokat állítanak föl, és ráerőltetik az emberekre. Ugyanakkor ők maguk meg sem próbálják követni ezeket.

Mindent csak azért tesznek, hogy az emberek lássák őket. Ezért hordanak nagyobb imadobozokat és ezért hosszabbítják meg a ruhájuk szélén a rojtokat is. Szeretnek a vacsorákon és a zsinagógákban az előkelő helyeken ülni. Szeretik, ha a piactéren mindenki tisztelettel köszön nekik, és mesternek szólítja őket.

Ti azonban ne engedjétek, hogy »Tanítónak« szólítsanak benneteket, mert csak egy Tanítótok van, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! »Atyának«[a] se szólítsatok senkit a földön, mert csak egy Atyátok van — a Mennyben! 10 Ne engedjétek azt sem, hogy »Mesternek« szólítsanak benneteket, mert csak egy Mesteretek van, a Messiás! 11 Aki szolgál a többieknek, az lesz a legnagyobb közöttetek.

12 Aki különbnek tartja magát másoknál, azt megalázzák. Aki viszont megalázza magát, azt magasra fogják emelni.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+23&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus apostolai

4.1 Mi Krisztus szolgái vagyunk, és Isten ránk bízta a titkait — így tekintsen ránk mindenki! Akire pedig rábíztak valamit, attól elvárják, hogy hűséges és megbízható legyen. Én azonban nem törődöm vele, mi a véleményetek rólam, és hogyan ítéltek meg engem. Az sem érdekelne, ha a bíróság ítélkezne felettem, sőt, még én sem mondok ítéletet magamról. Bár a lelkiismeretem tiszta, ez még nem bizonyítja, hogy ártatlan vagyok. Maga az Úr fog felettem ítélkezni! Azért ne mondjatok ítéletet senkiről idő előtt, vagyis mielőtt az Úr eljön! Várjátok meg őt! Majd ő derít fényt arra, amit ma még a sötétség takar el a szemünk elől. Napvilágra hozza még a szív legrejtettebb szándékait is! Akkor majd Istentől kapja meg mindenki az őt megillető dicséretet.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+4%3A1-5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

27 „Atyám mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya. Senki más nem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akikkel a Fiú meg akarja ismertetni őt.”

28 „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. 29 Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 30 Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+11%3A27-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Krisztus „Testének” tagjai vagytok!

12 Ezért legyetek mindenki iránt együtt érzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten szeret titeket, és kiválasztott benneteket a maga számára, hogy szent népévé tegyen! 13 Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok lenne a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak!

14 Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. 15 Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek, hiszen mindnyájan Krisztus „Testének”[a] a tagjai vagytok! 16 Krisztus beszéde és tanítása teljes gazdagságában éljen bennetek és közöttetek! Tanítsátok és tanácsoljátok egymást mindenféle bölcsességgel! Isten iránti őszinte hálával énekeljetek zsoltárokat, himnuszokat és a Szent Szellemtől származó énekeket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Colossians+3%3A12-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Jézus a názáreti zsinagógában

16 Ezután Názáretbe ment, abba a városba, ahol felnevelkedett. Szombaton, szokása szerint elment a zsinagógába. Amikor felállt, hogy az Írásokból felolvasson, 17 Ézsaiás próféta könyvét adták a kezébe. Kinyitotta a könyvtekercset, és azt a helyet kezdte olvasni, ahol ez van írva:

18 „Az Örökkévaló Szelleme van rajtam,
    mivel felkent engem,
hogy örömhírt mondjak a szegényeknek,
    elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak,
a vakoknak pedig szemük megnyílását,
    hogy megszabadítsam a szenvedőket és elnyomottakat,
19 és hirdessem az Örökkévaló kegyelmének idejét.”[a]

20 Behajtotta a könyvtekercset, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában mindenki várakozva nézett rá. 21 „Ez az Írás most teljesedett be a fületek hallatára” — mondta nekik.

22 Mindannyian elismeréssel hallgatták Jézust, és csodálkoztak, hogy a kegyelemnek ezeket az igéit idézi. De azt is kérdezgették egymástól: „Hogyan lehetséges ez? Hát nem ő a József fia?””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4%3A16-22&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/09/01
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

Tóra:

Az Örökkévaló Szolgája, a Vőlegény

10 Ujjongva örvendezek az Örökkévalóban,
    lelkem ujjong Istenemben,
mert az üdvösség ruháiba öltöztetett,
    az igazságosság palástjával vett körül,
mint vőlegényt, kire a papok fejdíszét teszik,
    mint menyasszonyt, akit ékszereivel ékesítenek.
11 Bizony, ahogy a földből kihajtanak a növények,
    a kertből kisarjad, amit gazdája ültetett,
úgy sarjasztja ki az Örökkévaló Isten
    a nemzetek szeme láttára az igazságosságot
    és a dicsőséget.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+61&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://www.hebcal.com/sedrot/nitzavim
—-

Ők meg fogják győzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit

Igazság Könyve:

“2013.07.31 18:56

Drága szeretett leányom, emlékezz mindig arra, hogy hogyan munkálkodik az ördög. Ő nagyon óvatos, nehogy felfedje magát. Ő azért, hogy zavart kelthessen, összekeveri az igazságot a hazugságokkal. Ez az ő kedvenc módszere, hogy megtévessze a lelkeket. Ő sohasem mondaná az igazságot, nem engedi meg másoknak, hogy azt lássák, hogy milyen ő valójában, de mivel ő gőgös, arroganciája és az Irántam való gyűlölete mindig ki fog szivárogni. Azok, akiknek a szemük nyitva van, azonnal fel fogják ismerni a sértéseket, melyeket Oltárom előtt az Arcomba dobnak.

Ne feledjétek, hogy a Sátán gőgös, arrogáns, nagyképű és nagyon-nagyon ravasz. Amikor a lelkekben jelen van, akkor magabiztos, ami a gőgből és az arroganciából ered és abból a hitből, hogy ő Isten fölött áll. Ő mindig ad olyan jeleket, amelyek sértik Istent, de csak azok fogják azokat észrevenni, akik tudják, hogy mit kell keresni. Azok, akik a Sátánt tisztelik, és akik idejük nagy részét olyan csoportokban töltik, melyek rituálékat szerveznek, hogy neki hódolattal adózzanak, örömüket fogják lelni abban, hogy látják ezeket a jeleket. Mindazok, akik eladták a lelküket a Sátánnak, ezeken a jeleken keresztül fognak kommunikálni, arrogáns és kihívó gesztusként Ellenem, Jézus Krisztus ellen.

Azok, akik az Én Nevemben becsapnak benneteket, arról fogják meggyőzni követőimet, hogy egy népszavazás eredményéhez igazítsák Egyházam Törvényeit. Azt fogják kérni mindenkitől, hogy egyezzenek bele az új gyakorlatokba, melyek két dolgot foglalnak magukba. Az első: hogy eltöröljék az Eukarisztiában való Jelenlétemet. A második: hogy nézzék el a bűnt, arra biztatván az embereket, hogy mutassanak rokonszenvet azok jogai iránt, akik nem hisznek Jézus Krisztusban.


Ezt a népszavazást meg fogják hamisítani, és a hazugságokat Igazságként fogják bemutatni. Amikor az új világvallás bevezetésre kerül, Földi Egyházam – az Igaz Egyház – rejtekbe fog vonulni annak érdekében, hogy tisztelettel adózhasson Irántam.Én vagyok a fenevad célpontja. Én vagyok az, akit bántani akar. Ő tudja, hogy Engem nem képes elpusztítani, ezért az emberiséget próbálja elpusztítani, amelyre másodpercenként átkot szór. Szolgái nem fognak megelégedni csupán azzal, hogy sértegetik Jelenlétemet a világ tabernákulumaiban. Ők nem lesznek boldogok azzal, hogy csak a Szentségeket pusztítsák el, káromolván így Engem. Ők csak akkor lesznek boldogok, ha lelkeket lopnak, megvalósítván így minden idők legnagyobb Istenkáromlását. Ez lesz akkor is, amikor megpróbálják újra alkotni Első Eljövetelemet *, azt a benyomást keltve, hogyKeresztelő János már elküldetett. Az az ember, aki azt fogja mondani, hogy ő Isten prófétája, hazudni fog, és nagy csodálkozást fog kelteni, amikor majd kijelenti, hogy Én, Jézus Krisztus lennék az Antikrisztus.Az Antikrisztus viszont azt fogja állítani, a Sátán hatalma által, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus. Jaj azoknak, akik tárt karokkal köszöntik őt, mert tehetetlenek lesznek vele szemben. Csak engedjétek meg ennek a kettőnek, hogy a hazugságok vákuumába szippantsanak benneteket, és akkor annyira el fogtok távolodni Tőlem, hogy csak Atyám beavatkozása hozhat benneteket vissza Nagy Irgalmasságomba.Ha bárki jön a jövőben és azt állítja, hogy ő nem más, mint Én, Jézus Krisztus, akkor tudnotok kell, hogy az egy hazug. Másodszorra nem testben fogok eljönni. A Sátán nem tudja ezeket a szavakat kimondani:
„Jézus Krisztus, aki Testben jött el.”
Amit ő, a fenevad az Antikrisztus száján keresztül fog mondani az a következő:
„Én vagyok Jézus Krisztus, Én most testben jöttem el, hogy üdvösséget hozzak nektek.”
Amikor ez megtörténik, Isteni Beavatkozásom gyors lesz, de addigra már a hamis próféta és az Antikrisztus sok lelket fognak ellopni.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy mindazok, akik azt mondják, hogy az Enyéim, továbbra is az Enyéim maradjanak.
Imádkozzatok, hogy legyen erőtök és bátorságotok Keresztem hordozásához, Testem – Misztikus Testem –, földi Egyházam legnagyobb üldöztetésének ezen időszakában.
—–
Római katolikus:
2018-07-3117. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből
Bűnbánó könyörgésünket meghallgatja Isten, és megemlékezik örök szövetségéről.
Az Úr felszólítására a próféta így könyörög a bűnös nép nevében: Szemem éjjel-nappal könnyet ont, és nem tud csillapodni, mert nagy csapás sújtotta népem szűz leányát, szerfölött nagy csapás.
Kimegyek a mezőkre: Íme, ott karddal leöltek hevernek; bemegyek a városba: Íme, éhségtől aléltakat találok. A próféta is, a pap is eltávozott ismeretlen, idegen országba. Vajon végleg elvetetted Júdát, vagy tán végleg megutálta lelked Siont?
Miért vertél meg minket úgy, hogy épség rajtunk nem maradt? A békét vártuk, de nem jött semmi jó, a gyógyulás idejét, és íme, a rettegés van itt.
Elismerjük, Urunk, gonoszságainkat és atyáink bűneit, bizony vétkeztünk ellened.
Ne adj gyalázatra minket a te szent nevedért, és ne hozz szégyent fönséges trónusodra miattunk!
Emlékezzél meg rólunk, és ne bontsd fel velünk kötött szövetségedet!
Van-e a pogányok bálványai között olyan, aki esőt ad?
És az egek maguktól zúdíthatnak-e záport?
Ugye, Urunk, te viszed ezt végbe mind?
Istenünk, te vagy a reménységünk, mert csak te tehetsz ilyet.

Ez az Isten igéje.
Jer 14,17-22

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért! 9bc. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Ne emlékezzél atyáink vétkeire, † irgalmaddal siess elénk, * mert igen nyomorultak lettünk.
Hívek: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Segíts rajtunk, szabadító Istenünk, † neved dicsőségéért ments meg minket, * és nevedért bocsásd meg bűneinket.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Jusson elődbe a foglyok jajszava, * karod erejével tartsd meg az életnek a halál fiait.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
E: Mi pedig, a te néped és legelőd juhai, † mindörökké áldunk, * nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.
H: Ments meg minket, Urunk, * neved dicsőségéért!
Zsolt 78,8-9.11 és 13

ALLELUJA
Jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki reátalál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A világ vége szétválasztja egymástól az igazakat és a gonoszokat.
Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!”
Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög.
Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13,36-43″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-31


——
Görög katolikus:

29 Egyébként pedig mit tesznek azok, akik a korábban meghaltakért merítkeznek be? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, akkor ezek az emberek miért merítkeztek be értük?

30 Mi is miért nézünk szembe állandóan a veszélyekkel? 31 Naponta halálos veszélyben élek, és kész vagyok a halálra. Testvéreim, ez olyan igaz, mint a veletek való dicsekvésem Urunk, a Krisztus Jézus által. 32 Ha csak emberi módon küzdöttem volna a „vadállatokkal” Efezusban, annak mi értelme lett volna? Ha a halottak soha nem támadnak fel, akkor annak van igaza, aki azt mondja: „Együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk!”[a]

33 Ne engedjétek magatokat becsapni! „A rossz társaság elrontja a jellemes embert is!” 34 Térjetek végre észre, és ne vétkezzetek többé, mert vannak közöttetek, akik nem is ismerik Istent igazán — azért mondom ezt, hogy elszégyelljék magukat!

Milyen lesz a testünk a feltámadáskor?

35 De azt kérdezhetné valaki: „Hogyan támadhatnak fel a halottak? Milyen testben jönnek vissza az életbe?” 36 Ezek ostoba ellenvetések! Gondolj arra, amikor elveted a gabona vetőmagját! Az előbb „meghal” a földben, és csak azután fog kihajtani. 37 Ami pedig kinő belőle, az nem is hasonlít az elvetett magra, hanem a magnak megfelelő növény lesz, például búza vagy más gabonaféle. 38 Isten azonban felnöveszti, és arra a mintára formálja, amelyet annak a bizonyos növénynek tervezett. Minden egyes fajnak a saját alakját adja.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+15%3A29-38&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Kitől származik Jézus hatalma?

23 Jézus ezután bement a Templom területére. Miközben ott tanított, a főpapok és a nép vezetői odamentek hozzá. Megkérdezték: „Miféle felhatalmazással teszed ezeket a dolgokat? Ki adta neked ezt a hatalmat?”

24 Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok rá, akkor én is megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. 25 Mondjátok meg nekem: Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől?”

Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől, akkor majd azt kérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?« 26 Ha viszont azt mondjuk, hogy emberektől, akkor félnünk kell a nép haragjától, hiszen Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartja.”

27 Ezért azt válaszolták Jézusnak: „Nem tudjuk, honnan származik János hatalma.”

Mire ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy kitől kaptam azt a hatalmat, amellyel ezeket a dolgokat teszem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+21%3A23-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/07/31
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–

* A szerkesztő nem mindenben ért egyet a fenti linken látható videóval. Anyag híján azonban kénytelen ennyivel beérni.

The editor feels quite suspicious about the official website:

https://www.bluebeam.com/

Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, ez, a részemről, az Isten Báránya részéről történő beavatkozás, hogy feltárjam a világ számára ezeket az Üzeneteket, meg volt jövendölve.

Közületek azok, akik követitek Isten Szavát, békében kell, hogy legyetek, mivel Én nem akarom, hogy eltávolodjatok Tőlem, mert szeretlek benneteket.

Nektek sohasem kell félnetek a Szeretetemtől, még akkor sem, amikor a bűn elválaszt Tőlem benneteket. Én megnyitom mindazok szemét, akik látni akarnak, és Szent Szavam be fogja csukni azok szemét, akik elutasítják Kezemet. Én felétek nyújtom a Kezemet, szeretett gyermekeim, hogy biztonságba húzzalak benneteket, távol a keselyűktől, akik fel szeretnék falni a lelketeket.

A mai naptól kezdve minden nap sok kiáltó hangot fogtok hallani, követelvén, hogy azt meghallgassátok. Ők ördögi hazugságokat és érveket fognak bemutatni nektek a méz édességével álcázva. A veletek szembeni hízelgésüket – a véget nem érő érvek zömével, hogy meghallgassátok a humanitárius okokra hivatkozó érveiket, melyek elnézik a bűnt – nem fogják abba hagyni addig, míg csak el nem fogadjátok azt, amit rátok szeretnének kényszeríteni, hogy lenyeljétek.

Az abortuszt, ami gyilkosság Isten Szemében, rá fogják kényszeríteni minden nemzetre, a dac jeléül a Mindenható Istennel, a Legmagasságosabb Istennel szemben. Amennyiben elnézitek ezt a gonosz utálatot, szörnyű bűnnel vétkeztek. Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni.

Nektek, akik nem akarjátok elfogadni, hogy ez egy súlyos bűn, kevés időtök marad üdvösségetek bebiztosítására. Mert amikor elérkezik a nagy nap, nem fogjátok meglátni Isten Arcát, kivéve, ha hátat fordítotok ennek a gonosz cselekedetnek.

A gyilkosság az Istennel szembeni dac egyik legsúlyosabb cselekedete, mely megcsonkítással lesz büntetve. Az emberi faj közötti nagy megosztottság elkezdődött. Azok, akik a fenevad oldalán állnak és elnéznek mindent, ami szembeszáll Isten Szavával, el lesznek különítve fivéreiktől és nővéreiktől. Ne becsüljétek alá Figyelmeztetésemet. Ha elfogadjátok az abortuszt, akkor Isten egyik gyermekének szándékos meggyilkolását fogadjátok el. Ha nincs bűntudat a lelketekben, akkor ti sohasem fogtok meglátni Engem. A vadonba foglak dobni benneteket.

Nagy lehet az Én Szeretetem és Irgalmasságom. Meg fogok bocsátani a legmegfeketedettebb lelkeknek is, de bűnbánat nélkül Ítéletem végleges. Büntetésem örök. Szeressetek Engem, és Én dédelgetni foglak benneteket. Pusztítsátok csak el egy másik emberi lény életét, akit Atyám szeretete teremtett, és akkor ti is el fogjátok veszíteni az életeteket.

Jézusotok”
Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni

 
 
—–
Római katolikus:
2018-05-01húsvét 5. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás első missziós útjukról visszatérnek a szíriai Antióchiába, és beszámolnak apostoli munkájukról.
Amikor Pál és Barnabás Lisztrában hirdette a Krisztusról szóló tanítást, utánuk jött néhány zsidó pizídiai Antióchiából és Ikóniumból. Ezek úgy fellázították a népet, hogy a lisztraiak megkövezték Pált; majd abban a hitben, hogy meghalt, a városon kívülre vonszolták. De mikor a tanítványok köréje gyűltek, fölkelt és bement a városba.
Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, és sok tanítványt toboroztak.
Ezután visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, buzdították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába”. Az egyes egyházak élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek, és végül imádkozva és böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akinek hívei lettek.
Pizídián keresztül haladva Pamfíliába jutottak. Miután pedig Pergében hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába. Innét azután visszahajóztak (a szíriai) Antióchiába, ahonnan egykor elindultak Isten rendeléséből a rájuk bízott munka teljesítésére.
Megérkezésük után összehívták az egyházat, és elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, és hogyan tárta fel a pogányok előtt a hit kapuját.
Ezután jó ideig a tanítványok körében tartózkodtak.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 14,19-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A te barátaid, Uram, * ismertessék meg országod dicsőségét. Vö. 12. vers.

Zsolt 144,10-11.12-13ab.21

ALLELUJA
Krisztusnak szenvednie kellett, és feltámadnia a halálból, * hogy bemehessen dicső országába. Lk 24,46.26 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus búcsúzóul az ő békéjét hagyja övéire.
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: »Elmegyek, de visszajövök hozzátok.« Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.
Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 14,27-31a”

 
 

——
Görög katolikus:

21 Péter lement a küldöttekhez, és ezt mondta: „Én vagyok, akit kerestek. Mondjátok el, miért jöttetek!”

22 Ők így feleltek: „Kornéliusz százados küldött bennünket, aki igaz, istenfélő, és akiről az egész zsidó nép jó véleménnyel van. Egy szent angyal mondta neki látomásban, hogy hívjon meg téged a házába, és hallgassa meg, amit mondasz.” 23 Péter ekkor behívta és vendégül látta őket.

Másnap Péter útra kelt, és néhány testvér kíséretében elment velük. 24 A következő nap megérkeztek Cézáreába. Közben Kornéliusz összehívta a rokonait, meg a legjobb barátait, és együtt várták Pétert. 25 Amikor Péter belépett a házba, Kornéliusz elébe ment, és a lába elé borult, hogy imádja. 26 Péter azonban felemelte, és azt mondta: „Állj fel, hiszen én is csak ember vagyok!” 27 Azután beszélgetni kezdtek, és beljebb mentek a házba. Amikor Péter meglátta, milyen sokan összegyűltek, 28 ezt mondta: „Tudjátok, hogy nekünk, zsidóknak, tilos a nem zsidókkal barátkozni, vagy meglátogatni őket. Isten azonban megmutatta nekem, hogy senkit se tartsak „közönségesnek” vagy „tisztátalannnak”. 29 Ezért, amikor elhívtatok, nem ellenkeztem, hanem eljöttem. Most viszont hadd kérdezzem meg: miért hívtatok ide?”

30 Kornéliusz így válaszolt: „Négy nappal ezelőtt ugyanebben az időben, délután három órakor a házamban imádkoztam. Hirtelen megállt előttem egy férfi, fénylő ruhában, 31 és azt mondta: »Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat. 32 Most azért küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide azt a Simont, akit Péternek is hívnak! Ő éppen egy Simon nevű tímármesternél vendégeskedik, aki a tenger partján lakik.« 33 Ezért azonnal hozzád küldtem az embereimet. Igazán kedves tőled, hogy eljöttél hozzám! Most tehát mindannyian Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk, amit az Úr rádbízott, hogy elmondd.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A21-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

Jézus és testvérei

Jézus ezután Galilea tartományában járt. Nem akart Júdeában maradni, mert a vallási vezetők meg akarták ölni. Közel volt a Sátoros ünnep, a zsidók ünnepe, ezért testvérei ezt mondták Jézusnak: „Jobb lenne, ha felmennél Júdeába, az ünnepre, hadd lássák a tanítványaid, amit teszel! Ha valaki népszerű akar lenni, az ne rejtőzzön el a nyilvánosság elől! Mutasd meg magad az egész világnak, hadd lássa mindenki a csodáidat!” Ezt azért mondták a testvérei, mert még ők sem hittek benne.

Jézus így felelt: „Az én időm még nem jött el, de számotokra minden idő alkalmas. Titeket nem gyűlölhetnek az emberek, de engem gyűlölnek, mert rájuk bizonyítom a gonosz tetteiket. Ti csak menjetek fel az ünnepre, én még nem megyek fel, mert nincs itt az ideje. Ezután Jézus még Galileában maradt, 10 a testvérei pedig elindultak Jeruzsálembe, az ünnepre.

Valamivel később azonban Jézus is elindult, de titokban, mert nem akarta, hogy felismerjék. 11 A júdeaiak keresték Jézust az ünnepek alatt, és egymást kérdezgették: „Hol lehet az az ember?”

12 Az ünnepre összegyűlt tömegben sokan Jézusról beszéltek és vitatkoztak, de csak egymás között. Voltak, akik azt mondták róla: „Jó ember.”

Mások meg azt: „Nem, dehogy is jó, hiszen félrevezeti az embereket.” 13 De nyíltan senki sem mert róla beszélni, mert féltek a vallási vezetőktől. “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+7.1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Tóra:

“… 5 Ezt mondd nekik: Azt mondja Uram, az Örökkévaló: Azon a napon, amelyen kiválasztottam magamnak Izráelt, esküre emeltem kezem Jákób családjának, és kijelentettem magam nekik Egyiptom földjén. Esküre emelt kézzel mondtam: Én vagyok az Örökkévaló, Istenetek! Azon a napon megesküdtem nekik, hogy kihozom őket Egyiptomból, és beviszem arra a földre, amelyet számukra kiszemeltem, a tejjel és mézzel folyó földre, amely az egész föld színe-java. Azon a napon ezt mondtam nekik: férfiak, utálatos bálványaitokat messzire hajítsátok, szemetek elé se kerüljenek többé! Egyiptom bálványisteneivel se mocskoljátok be magatokat, mert én vagyok az Örökkévaló, Istenetek!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS


http://www.hebcal.com/sedrot/emor

Olaj Anett tanúságtétele:

https://www.youtube.com/watch?v=B7eb_beVwp8

One of the best Pro-life speeches EVER! Gianna Jessen abortion survivor Full video:

https://www.youtube.com/watch?v=hOWMmx6eBjU