Címke: Ne féljetek

Csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.  

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 

———-
Imahadjárati imák:
https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva
———-
Igaz élet Istenben:
 

Boldog az az ember, aki Szavaimon elmélkedik, és kinyitja szívét, hogy befogadjon engem

  1. december 11.
    Source: http://ichtys.hu/index.php/155-2017-december-11

 

 
 
———-
Római katolikus:

2020-06-09

10. évközi hét kedd

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből
Illés próféta megszaporítja a careftai özvegyasszony lisztjét és olaját.
Egy bizonyos idő elmúltával – mivel nem volt eső Izraelben – kiszáradt a Kárit-patak, (amely mellett Illés próféta rejtőzködött).
Ezért az Úr szózatot intézett hozzá ezekkel a szavakkal: „Kelj fel, és eredj a Szidon-vidéki Careftába! Tartózkodjál ott! Íme, megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.”
Illés útra kelt, és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony, aki rőzsét szedegetett. A próféta megszólította, és ezt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor az asszony elindult, utána szólt: „Hozz egy falat kenyeret is!”
Az így felelt: „Amint igaz, hogy él a te Istened: Nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajom a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán elmegyek és elkészítem magamnak és a fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.”
Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál, csak előbb csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem. Magadnak és a fiadnak csak utána készíts. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.”
Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által mondott.

Ez az Isten igéje.
1Kir 17,7-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét! (7a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Midőn segítségül hívtalak, * meghallgattál engem, igazságom Istene.
Meddig lesz még kemény a szívetek, emberek, * miért szeretitek a haszontalanságot, meddig törekedtek még hazugságra?
Hívek: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
E: Tudjátok meg: † Az Úr csodásán megmenti hívét; * meghallgat az Úr, ha én őhozzá kiáltok.
Bár haragusztok, többé ne vétkezzetek! † Szálljatok magatokba szívből, * nyugovóra térve teremtsetek csendet.
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
E: Azt mondják sokan: † „Ki részesít jóban minket?” * Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!
Szívembe nagyobb örömet öntöttél, * mint azoknak, akik dúskálnak búzában meg borban!
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Zsolt 4,2-3.4-5.7-8

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, * hogy lássák jótetteiteket, és mennyei Atyátokat dicsőítsék érte! Mt 5,16 – 1 D2 tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus híveinek példás élete tanítás az egész világnak.
Jézus így tanított a hegyi beszédben:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek.
Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,13-16″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-09


————

Ortodox (Görög keleti): 

Címzés, üdvözlés

1.1 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát,

amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért.

Az ő Fiáról szól ez az evangélium, aki test szerint Dávid utódaitól származott,

a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk,

aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet:

akik közé tartoztok ti is, mint Jézus Krisztus elhívottai.

Mindazoknak Rómában, akik az Isten szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

—————————

13 Szeretném, testvéreim, ha tudnátok: sokszor feltettem magamban, hogy elmegyek hozzátok, de mindeddig megakadályoztattam abban, hogy közöttetek is legyen munkámnak valami gyümölcse, ahogy a többi nép között is volt.

14 Görögöknek és barbároknak, bölcseknek és tudatlanoknak egyaránt adósa vagyok.

15 Azért szívem szerint kész vagyok az evangéliumot hirdetni nektek is, akik Rómában vagytok.

A levél tárgya

16 Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is,

17 mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: “Az igaz ember pedig hitből fog élni.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Romans+1%3A1-7%2C+13-17%3B+++Matthew+4%3A25-5%3A13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/09

—–

Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra

Igazság Könyve:
2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-
Imahadjárati imák:
https://masodikeljovetel.hu/imak-ket-hetre-beosztva

———-
Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:
2020-06-05

9. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt második leveléből
Mindannak, aki hűséges akar maradni Krisztushoz, áldozatot kell vállalnia
Szeretett Fiam!
Te követted tanításomat, életmódomat, elhatározásomat, hitemet,
béketűrésemet, szeretetemet, türelmemet, és részt vettél üldöztetéseimben és szenvedéseimben. Tudod, hogy mi minden történt velem Antiochiában, Ikóniumban, Lisztrában, és milyen üldöztetéseket álltam ki! De mindezekből kiszabadított engem az Úr! Hiszen mindazok, akik buzgón akarnak élni Krisztus Jézusban, üldözést fognak szenvedni! A gonosz emberek és a csalók viszont egyre mélyebbre süllyednek a gonoszságban, tévelyegnek és másokat is a tévelygésbe vezetnek.
Te azonban
tarts ki amellett, amit tanultál, és amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. Gyermekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által eljuss az üdvösségre.
Minden írás, amelyet az Isten sugalmazott, hasznos a tanításra, az érvelésre, a feddésre s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes és minden jóra kész legyen.
Ez az Isten igéje.

2Tim 3,10-17

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet. (165a. vers. – 4. g tónus)
Előénekes: Sokan üldöznek és szorongatnak engem, * de törvényeidtől el nem térek.
Az igazság a te igéd alapja, * minden ítéleted igaz mindörökké.
Hívek: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
E: A fejedelmek ok nélkül vesztemre törnek, * de szívem csak szavadat féli.
Békességben élnek, akik törvényedet szeretik, * nem botlanak meg semmiben.
H: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
E: Szabadításodat várom, Uram, * parancsaidat híven követem.
Végzéseidet és parancsaidat megtartom, * útjaim színed előtt vannak.
H: Békességben élnek, Uram, * akik szeretik törvényedet.
Zsolt 118,157.160.161.165.166.168

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A Messiás Isten Fia, és így Ura ősatyjának, Dávidnak is.
Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel:
„Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Hiszen maga Dávid mondja a
Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz:
»Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem
ellenségeidet.«
Ha tehát maga Dávid a
Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?”
A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 12,35-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-06-05

————
Ortodox (Görög keleti): 

Pált Rómába viszik

27.1 Miután úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába, átadták Pált a többi fogollyal együtt a császári csapatból való Juliusz nevű századosnak.

Azután felszálltunk egy adramittiumi hajóra, amely Ázsia tartomány partvidékét akarta behajózni, és elindultunk. Velünk volt a thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is.

Másnap befutottunk Szidónba. Mivel Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla.

Onnan továbbindulva Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt.

Majd Cilicia és Pamfília partja mentén haladva befutottunk a líciai Mirába.

Ott a százados egy Itáliába induló alexandriai hajót talált, és abba szállított be minket.

Több napig tartó lassú hajózás után nagy nehezen jutottunk el Knidoszig; de mivel a szél miatt nem tudtunk kikötni, elhajóztunk Kréta alatt Szalmóné közelében.

Nagy nehezen elhaladtunk mellette, és eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőnek neveznek, és amelyhez közel van Lázea városa.

Pál tanácsa ellenére továbbhajóznak

Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket:

10 “Férfiak, látom, hogy a további hajózás nemcsak a rakományra és a hajóra, hanem életünkre nézve is veszélyessé válik.”

11 De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott.

12 A kikötő nem volt alkalmas a telelésre, s ezért a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan, hátha eljutnak Főnixbe, ahol áttelelhetnek. Ez Kréta egyik kikötője, amely délnyugat és északnyugat felé néz.

13 Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat; felszedték tehát a horgonyt, és továbbhajóztak Kréta közelébe.

14 Nemsokára azonban a sziget irányából az “Eurakviló”-nak nevezett szélvihar csapott le a tengerre.

15 Mikor az magával ragadta a hajót, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni, rábíztuk a hajót, és sodortattuk magunkat vele.

16 Amikor egy kis sziget alá futottunk be, amelyet Klaudának hívnak, csak nagy nehezen tudtuk megtartani a mentőcsónakot.

17 Miután ezt felvonták, óvintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy a Szirtisz tengeröböl zátonyaira futnak, a horgonyt leeresztették, és úgy sodródtak tova.

18 A vihar hevesen dobált bennünket, azért másnap kidobálták a hajóterhet,

19 harmadnap pedig a hajó felszerelését dobálták ki saját kezükkel.

20 Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye.

21 Minthogy már sokat éheztek is, Pál felállt közöttük, és így szólt: “Az lett volna a helyes, férfiak, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, hogy elkerüljük ezt a veszélyt és ezt a kárt.

22 Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.

23 Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok.

24 Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón.

25 Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta.

26 Egy szigetre kell kivetődnünk.”

Hajótörés és megmenekülés

27 Eljött a tizennegyedik éjszaka, mióta az Adrián sodródtunk tovább, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek.

28 Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölet állapítottak meg. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet állapítottak meg.

29 De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot.

30 Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni.

31 Pál azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: “Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg.”

32 A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár.

33 Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: “Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek.

34 Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről.”

35 E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett.

36 Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek.

37 Lélekszám szerint kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.

38 Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.

39 Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték fel, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót.

40 A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé.

41 Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni.

42 A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön.

43 De a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre,

44 azután a többiek pedig, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.

————————

18 Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba:

19 én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.”

20 “De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem;

21 hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.

22 Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk:

23 én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.”

24 “Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.

25 Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem.

26 És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Acts+27%3A1-44%3B++++John+17%3A18-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/06/05

—–

A világ meglátja a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html


http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-30

húsvét 7. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol Rómában, fogolyként is hirdeti az Isten országát.
Rómába érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy saját szállásán maradhasson egy katona őrizete alatt.
Harmadnapra magához kérette a legtekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, így szólt hozzájuk:
„Férfiak, testvérek! Én semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis
bilincsbe verve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezére. Ők kivizsgálták ügyemet, és szabadon akartak bocsátani, mert semmi okot sem találtak, amiért halálra ítéljenek. A zsidók tiltakozása miatt azonban kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet vádolni akarnám.
Ez az oka annak, hogy látni kívántalak titeket, és néhány szót akartam szólni hozzátok. Ezt a
bilincset ugyanis a választott nép reménysége miatt rakták rám.”
Két álló esztendeig maradt Pál apostol a bérelt szállásán. Mindenkit fogadott, aki csak fölkereste. Hirdette nekik az Isten országát, és bátran, akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 28,16-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram. (Vö. 7b. vers. – 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Szent templomában van az Isten, * az Úr trónja a mennyben áll.
Rátekint szeme a szegényre, * pillantása az emberek fiait vizsgálja.
Hívek: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, * utálja azt, aki az erőszakot kedveli.
Az Úr igaz: az igazságot kedveli, * az igazak meglátják az ő arcát.
H: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 10,4.5 és 7

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Az Igazság Lelkét küldöm nektek. * Ő minden igazságra megtanít titeket.” Jn 16,7.13 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
János apostol vallja, hogy igaz az ő tanúsága Jézusról.
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?”
Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!”
Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?”
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.
Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 21,20-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-30

————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál Tróászban

Amikor a hét első napján[a] összejöttünk, hogy megtörjük a kenyeret,[b] Pál egészen éjfélig beszélt, mert másnap tovább akart utazni. Az emeleti szobában, ahol összegyűltünk, elég sok világítóeszköz volt. Egy Eutikhosz nevű fiatalember az ablakban ült, és nagyon elálmosodott, mivel Pál kissé hosszúra nyújtotta a beszédét. A fiatalember olyan mélyen elaludt, hogy kiesett az ablakból. Három emelet magasról esett le, és amikor felemelték a földről, már halott volt. 10 Akkor Pál lement hozzá, ráborult a fiú testére, átölelte, és azt mondta: „Ne aggódjatok, mert él!” 11 Ezután Pál újra felment az emeleti szobába, megtörte a kenyeret, és evett. Még sokáig, egészen hajnalig beszélgetett a tanítványokkal, majd elment. 12 Eutikhoszt pedig — mindenki nagy örömére — épségben hazavitték.

—————————–

“… Ne féljetek Tőlem. …”
—————————–

10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. 11 Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha másért nem, higgyetek azoknak a tetteknek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez! 12 Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, az is megteszi majd mindazt, amit én tettem. Sőt, még nagyobb dolgokat fog véghezvinni! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy én majd az Atyához megyek, 13 és megteszem, amit a nevemben kértek, hogy az Atya dicsőséget kapjon a Fiú által. 14 Igen, bármit kértek majd az én nevemben, meg fogom tenni.”

A Szent Szellem eljövetelének ígérete

15 „Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak. 16 Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt[a] küld nektek, aki örökre veletek marad. 17 Ő az Igazság Szelleme,[b] akit a hitetlenek világa nem tud befogadni, mert ők nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd.

18 Nem hagylak titeket árván, hanem visszajövök hozzátok. 19 Kis idő múlva a hitetlenek már nem látnak többé engem, de ti láttok. Mivel én élek, ti is élni fogtok. 20 Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában élek, ti bennem éltek, én pedig bennetek. 21 Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán! Aki pedig engem szeret, azt Atyám is szereti, és én is szeretem — ezért megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen engem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+20%3A7-12%3B+++John+14%3A10-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/30

—–
 

“…. Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. …”

 

 
 
———————
Tóra:

A Gerson-nemzetségek feladatai

21 Azután ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: 22 „Vedd számba a Gerson-nemzetségeket! Családonként és nemzetségenként 23 írj össze minden 30 és 50 év közötti hadköteles férfit, akik alkalmasak a Találkozás Sátora körüli szolgálatok ellátására!

24 Az ő feladatuk és felelősségük, hogy gondot viseljenek a fölszerelésekre, hordozzák és őrizzék azokat, amikor a tábor vonul, megáll vagy elindul. 25 Ezek a következők: a Sátort borító összes takaró, beleértve a külső delfinbőr-takarót is; a bejáratokat fedő kárpitok, 26 a sátor és az oltár körüli udvar kerítését alkotó takarók; az udvar bejáratának kárpitja, és az ezekhez tartozó kötelek és egyéb fölszerelések. Ők végezzenek minden, ezekkel kapcsolatos teendőt a vonulás alatt, a Sátor szétszedésénél és fölállításánál egyaránt. 27-28 A szolgálatukat Áron és fiai felügyelete alatt végezzék akkor is, amikor vonul a tábor, meg akkor is, amikor helyben vesztegel. A gersoniak felelősek ezeknek a dolgoknak az őrzéséért is, mind vonuláskor, mind pedig a táborozás idején. Mindezeket Ítámár, Áron főpap fiának irányítása alatt végezzék.”

A Merári-nemzetségek feladatai

29 „Vedd számba a Merári-nemzetségeket is! Családonként és nemzetségenként 30 írj össze minden 30 és 50 év közötti hadköteles férfit, akik alkalmasak a Találkozás Sátora körüli szolgálatok ellátására! 31 Az ő feladatuk és felelősségük, hogy gondot viseljenek a következő fölszerelésekre, hordozzák és őrizzék azokat, amikor a tábor vonul, megáll vagy elindul. Ezek a következők: a sátor deszkái, reteszei, oszlopai és talpai, 32 az udvar kerítésének oszlopai, talpai, cövekei, kötelei, és minden egyéb ide tartozó fölszerelés. Készíts listát ezekről a tárgyakról, amelyekért a meráriak felelősek. 33 Ezeket a feladatokat kell ellátniuk a merári nemzetségeknek, Ítámár pap, Áron fia felügyelete és irányítása alatt”.

A léviták számbavétele

34 Mózes, Áron és a közösség törzsi vezetői együtt vették számba a Kehát-nemzetségeket családjaik és nemzetségeik szerint. 35 Jegyzékbe vették azokat a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 36 és úgy találták, hogy a létszámuk 2 750 fő. 37 Tehát ennyien teljesítettek szolgálatot a Találkozás Sátoránál a Kehát-nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

38 Azután számba vették a Gerson-nemzetségeket is családjaik és nemzetségeik szerint. 39 Jegyzékbe vették a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 40 és úgy találták, hogy a létszámuk 2 630 fő. 41 Tehát ennyien teljesítettek fizikai szolgálatot a Találkozás Sátoránál a gersoni nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

42 Azután számba vették a Merári-nemzetségeket is családjaik és nemzetségeik szerint. 43 Jegyzékbe vették a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 44 és úgy találták, hogy a létszámuk 3 200 fő. 45 Tehát ennyien teljesítettek szolgálatot a Találkozás Sátoránál a merári nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

46 Mózes, Áron és Izráel törzsi vezetői így vették számba a lévitákat nemzetségeik és családjaik szerint. 47 Jegyzékbe vették az összes 30 és 50 év közötti férfit, aki alkalmas volt arra, hogy a Találkozás Sátorát és annak fölszerelését hordozza, fölállítsa és szétszedje. 48 Úgy találták, hogy a teljes létszámuk 8 580 fő. 49 Az Örökkévaló Mózesnek adott parancsai szerint tehát számba vették őket, és minden egyes lévitának meghatározták a maga feladatát a Sátor fölállításában, szétszedésében, és a vonulás idején.

Tisztasági törvények

5.1 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: „Parancsold meg Izráel népének, hogy küldjenek ki a táborukból mindenkit, aki tisztátalanná vált valamilyen rosszindulatú bőrbetegség miatt, vagy testéből származó folyás miatt, vagy mert megérintett egy holttestet.


…”

“…Élt ebben az időben egy Mánóah nevű férfi, aki Dán törzséből, Corá városából származott. Mánóah felesége meddő volt, emiatt gyermektelenek voltak.

Egyszer az Örökkévaló angyala megjelent Mánóah feleségének, és megszólította: „Figyelj rám! Eddig meddő voltál, de nemsokára mégis áldott állapotba kerülsz, és fiad születik. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan[a] ételt! Fiad fog születni, akinek fejét soha ne érje borotva, mert Istennek szentelt nazír[b] lesz fogantatásától kezdve. Ő kezdi majd megszabadítani Izráel népét a filiszteusok elnyomásától”.

Az asszony hazament, és elmondta ezt a férjének: „Isten embere jött hozzám, olyan volt, mintha Isten angyala lett volna. Nagyon megrémültem, mert félelmetes volt. Nem mertem megkérdezni tőle, honnan jött, és ő sem mondta meg a nevét. Azt mondta nekem: »Fiad fog születni, aki fogantatásától kezdve haláláig Istennek szentelt nazír lesz. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan ételt!«”

Ekkor Mánóah könyörgött az Örökkévalónak: „Kérlek, Uram, jöjjön el hozzánk ismét Istennek az az embere, akit küldtél! Tanítson meg bennünket, hogyan neveljük a születendő gyermekünket!”

Isten meghallgatta és teljesítette Mánóah kérését. Isten angyala ismét eljött Mánóah feleségéhez. Az asszony éppen a mezőn volt, de a férje nem volt vele. 10 Az asszony ekkor hazasietett, és hívta a férjét: „Gyere velem hamar! Ugyanaz a férfi, aki a múltkor beszélt velem, ismét eljött!”

11 Ekkor mindketten visszamentek a mezőre. Mánóah egyenesen a férfihoz fordult: „Te vagy az, aki a múltkor beszéltél a feleségemmel?”

„Én vagyok” — válaszolta az ismeretlen.

12 „Mit kell tennünk, amikor beteljesedik a szavad? Hogyan bánjunk a gyermekkel, és mit tegyen ő?” — kérdezte Mánóah.

13 „A feleségednek mindent elmondtam — válaszolt az Örökkévaló angyala — aszerint éljen! 14 Semmit ne egyen, ami a szőlőn terem, ne igyon bort vagy másféle szeszesitalt, és ne egyen semmiféle tisztátalan ételt. Mindenben ahhoz tartsa magát, amit mondtam neki!”

15 Mánóah kérlelte: „Hadd vendégeljünk meg! Kérlek, várd meg, amíg ételt készítünk a számodra egy kecskegidából!”

16 De az angyal ezt felelte: „Még ha itt marasztalnál, akkor sem ennék az ételből! De ha valóban szeretnél készíteni valamit, akkor a kecskegidát az Örökkévalónak áldozd fel égőáldozatul!” Azért mondta ezt, mert Mánóah még mindig nem értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszél.

17 Azután Mánóah ezt kérte tőle: „Kérlek, mondd meg, mi a neved, hogy amikor majd beteljesedik a szavad, tisztelhessünk téged!”

18 De az Örökkévaló angyala így felelt: „Miért kérded a nevemet? — titokzatos és csodálatos[c] az”.

19-20 Akkor Mánóah elkészített egy kecskegidát, meg az ételáldozatot, és egy sziklára helyezve feláldozta az Örökkévalónak, aki titokzatos és csodálatos dolgokat tesz.[d]

Amikor az oltáron a tűz lángja felcsapott az ég felé, az Örökkévaló angyala a lángok között felszállt a mennybe, és eltűnt. Mánóah és felesége látta ezt, és mindketten arccal a földre estek.

21 Mánóah csak ekkor értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszélt! De az angyal többé nem jelent meg nekik.

22 Mánóah ezt mondta feleségének: „Biztosan meghalunk, mert Istent láttuk!” 23 De a felesége biztatta: „Ha az Örökkévaló meg akart volna ölni bennünket, akkor nem fogadta volna el tőlünk az égőáldozatot és ételáldozatot! Akkor nem mutatta volna meg ezeket, és nem ígért volna ilyen dolgokat nekünk!”

24 Ezek után az asszony fiút szült, akit Sámsonnak nevezett. A fiú felnőtt, és az Örökkévaló megáldotta őt. 25 Az Örökkévaló Szelleme kezdett működni Sámsonban, amikor még Dán táborában lakott, amely Corá és Estáól városok között terült el.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges%2013:2%20-%2013:25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———————–

Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

 
 
“BŐSÉGES TANÍTÁST ADOK NEKED ÉS ENNEK A NEMZEDÉKNEK A SZENTLÉLEKRŐL

2011. június 24.

Gyermekem, Én vagyok az Atyád, engedd meg, hogy rajtad keresztül dolgozzak.

Örvendeztess meg Engem mindig azzal, hogy elismered bűnös voltodat, és hogy nélkülem képtelen lennél bármit is elérni saját magadtól.

Senki sem tökéletes. Ha azonban valakiben a Szentlélek lakik, és felfedi Magát neki, azt kegyelemmel tölti el, és Ő egyesíti a testet és a lelket Számunkra, hogy megdicsőítsen Bennünket… ha így benne marad, tökéletessé teszi őt, és megadja neki minden jónak a lényegét.

Jól mondtad: hogy bőséges tanítást adok neked és ennek a nemzedéknek a Szentlélekről, a sok félreértés és az ismeret hiánya miatt, mivel Ő a legkevésbé ismert a Háromságból. Sokszor megszólítottad Őt, és Ő beszélt hozzád, és ezt azért tette, hogy megértsétek, Ő a Háromság harmadik isteni személye.[1]

Gyermekem, aki egészen nyomorúságos vagy, be fogom teljesíteni benned a tervemet, így ne aggódj amiatt, hogy cserbenhagysz engem, ne arra figyelj[2], akinek az volt a vágya, és most is az, hogy kiszakítson az Ölelésemből. A megújítás már folyamatban van, és minden lélek, aki megváltozik, az megdicsőít Engem. Minden lélek, aki visszatér Hozzám, azt megáldom.

Nézd, Vassula, az erőfeszítéseiden és a tagadásaidon keresztül kiszakítod a lelkeket a Sátán karjai közül, aki azután többé nem talál rajtuk fogást. Hozzáteszem, hogy ennek a cselekedetnek, ennek az üdvözítő tettnek is ára van, de az egyes lelkek jóléte és biztonsága alapvetően fontos.

Amint azt régebben mondtam neked: az igazi teológia az Én szemlélésem, aki az Istenetek vagyok. Hagyd, hogy bírálóid kritizáljanak téged, ha akarnak. A világi ismeret, vagy a könyvekből szerzett tudás nem ugyanaz a tudás, melyet a Lélek kinyilatkoztat. A Lélek az, aki különböző módokat választ, hogy megnyerjen és tanítson téged, jeleken keresztül, egy kinyilatkoztatás által, egy személyes tapasztalat segítségével, misztikus tudás és megértés fényével, és más ilyen dolgokkal. Vassula ’Mou’[3], adtam neked szárnyakat, hogy repülj, hogy szabad légy, mint egy madár, aki az égen szárnyal. Szállj fel a magasba, szállj fel a mennybe, és szerezd meg azokat a kimondhatatlan erényeket, melyek mindenki számára hozzáférhetők. Én, aki Alkotód és Atyád vagyok, megáldalak téged. Élj az Én békémben!”

http://ichtys.hu/index.php/component/content/article/17-fokategoria/legujabb-uzenetek/135-2011-junius-24


http://www.tlig.org/hu/

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-22

húsvét 6. hét péntek

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostolt az Úr bátorítja, hogy Korintusban sok hívet fog szerezni.
Amikor Pál apostol Korintusban tartózkodott, egy éjjel látomásban az Úr így szólt hozzá:
„Ne félj, hanem beszélj, és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni vagy ártani neked, nagyszámú népem lakik ugyanis ebben a városban.” Ott maradt tehát másfél évig, és ezalatt hirdette náluk az Isten igéjét.
Amikor Gallió volt Ahája helytartója, a zsidók egy emberként Pálra támadtak, és a törvényszék elé hurcolták, és így vádolták: „Ez itt arra próbálja rábeszélni az embereket, hogy Mózes törvényével ellenkező módon tiszteljék az Istent.” Pál már éppen szólásra nyitotta ajkát, amikor Gallió a zsidókhoz fordult: „Emberek! Ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy gaztettről volna szó, akkor meghallgatnálak benneteket türelemmel. Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy vallási törvényeitekkel kapcsolatban vetődik fel vitás kérdés, azt intézzétek el ti magatok! Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni.” Ezzel elkergette őket a törvényszék elől.
Erre mindannyian nekiestek Szósztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ütlegelni kezdték a törvényszék előtt. De Gallió mit sem törődött vele.
Pál még jó ideig Korintusban maradt, azután búcsút vett a testvérektől. Priszcilla és Akvilász társaságában áthajózott Szíriába. Előbb azonban Kenkreában lenyíratta a haját, mert fogadalmat tett.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 18,9-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene. (8a. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval,
mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten; * nagy király az egész földön.
Hívek: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: A népeket uralmunk alá vetette, * és a nemzeteket lábunkhoz alázta.
Örökséget választott nékünk, * dicsőséget Jákobnak, akit szeretett.
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
E: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr az égbe emelkedett harsonaszóval.
Zengjetek dalt Istenünknek, zengjetek, * zengjetek dalt királyunknak, zsoltárt zengjetek!
H: Az egész világnak * az Úr a királya és Istene.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 46,2-3.4-5.6-7

ALLELUJA
Krisztusnak szenvednie kellett, és feltámadnia a halálból, * hogy bemehessen dicső országába. Lk 24,46.26 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Jézustól kapott örömet senki sem veheti el a tanítványoktól.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd
sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul.
Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már
nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.
Így ti is most
szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek.
Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 16,20-23a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-22

————
Ortodox (Görög keleti): 

Előálltak azonban néhányan, akik a farizeusok pártjából lettek hívőkké, és azt mondták, hogy körül kell metélni azokat, és meg kell parancsolni nekik, hogy tartsák meg Mózes törvényét.

Az apostoli gyűlés Jeruzsálemben Péter beszéde

Összegyűltek tehát az apostolok és a vének, hogy tanácskozzanak ebben az ügyben.

Amikor nagy vita támadt, Péter felállt, és így beszélt hozzájuk: “Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy régtől fogva engem választott ki Isten közületek, hogy az én számból hallják a pogányok az evangélium igéjét, és higgyenek.

A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, mint ahogyan nekünk,

és nem tett semmi különbséget közöttünk és közöttük, mert hit által megtisztította szívüket.

10 Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni?

11 Ellenben abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.”

Jakab beszéde az apostoli gyűlésen

12 Ekkor elcsendesedett az egész gyűlés, és meghallgatták Pált és Barnabást, amint elbeszélték, milyen sok jelt és csodát tett általuk Isten a pogányok között.

13 Amikor elhallgattak, megszólalt Jakab, és ezt mondta: “Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg!

14 Simon elbeszélte, hogyan gondoskodott Isten először arról, hogy a pogányok közül népet szerezzen az ő nevének.

15 És ezzel egyeznek a próféták szavai, ahogyan meg van írva:

16 Ezután visszatérek, és felépítem Dávid leomlott sátorát, romjait is felépítem, és helyreállítom,

17 hogy keresse az emberek maradéka az Urat, és mindazok a pogányok, akik között elhangzik az én nevem. Így szól az Úr, aki ezt véghezviszi,

18 és aki ezt öröktől fogva tudja.

19 Ezért én úgy gondolom: ne terheljük meg azokat a pogányokat, akik megtérnek Istenhez,

20 hanem rendeljük el nekik, hogy tartózkodjanak a bálvány okozta tisztátalanságtól, a paráznaságtól, a megfulladt állattól és a vértől.

21 Mert Mózesnek ősidőktől fogva minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt.”

Az apostoli gyűlés határozata

22 Akkor az apostolok és a vének, az egész gyülekezettel együtt, jónak látták, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül és elküldjék őket Pállal és Barnabással Antiókhiába: mégpedig Júdást, akit Barsabbásnak hívtak, és Szilászt, akik vezető emberek voltak a testvérek között.

23 Ezt a levelet küldték velük: “Mi, az apostolok és a vének, a ti testvéreitek, az antiókhiai, szíriai és ciliciai pogány származású testvéreknek üdvözletünket küldjük!

24 Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást -,

25 egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal,

26 olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.

27 Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők tudtotokra adják ugyanazt élőszóval.

28 Mert a Szentlélek jónak látta, és vele együtt mi is úgy láttuk jónak, hogy ne tegyünk több terhet rátok annál, ami föltétlenül szükséges:

29 hogy tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek. Legyetek egészségben!”

30 Ők tehát, miután útnak indították őket, le is mentek Antiókhiába, összehívták az egész gyülekezetet, és átadták a levelet.

31 Amikor felolvasták, megörültek a bátorításnak.

32 Júdás és Szilász, akik maguk is próféták voltak, sok beszéddel buzdították és erősítették a testvéreket.

33 Azután ott időztek még egy darabig, majd békességgel elbocsátották őket a testvérek azokhoz, akik küldték őket. (

34 De Szilász jónak látta, hogy ott maradjon.)

————————————

17 Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.

18 Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.”

19 Ismét meghasonlás támadt a zsidók között e beszédek miatt.

20 Sokan így szóltak közülük: “Ördög van benne, és őrjöng: mit hallgatok rá?”

21 Mások ezt mondták: “Nem megszállott ember beszédei ezek. Vajon meg tudja-e nyitni az ördög a vakok szemét?”

Jézus a templomszentelési ünnepen

22 Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt.

23 Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt.

24 Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: “Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!”

25 Jézus így válaszolt nekik: “Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem,

26 de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.

27 Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.

28 Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Acts+15%3A5-34%3B+++John+10%3A17-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
“… Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része. …”

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-12

húsvét 5. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál és Barnabás első missziós útjukról visszatérnek a szíriai Antióchiába, és beszámolnak apostoli munkájukról.
Amikor Pál és Barnabás Lisztrában hirdette a Krisztusról szóló tanítást, utánuk jött néhány zsidó pizídiai Antióchiából és Ikóniumból. Ezek úgy fellázították a népet, hogy a lisztraiak megkövezték Pált; majd abban a hitben, hogy meghalt, a városon kívülre vonszolták. De mikor a tanítványok köréje gyűltek, fölkelt és bement a városba.
Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. Ebben a városban is
hirdették az evangéliumot, és sok tanítványt toboroztak.
Ezután visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, buzdították őket, hogy
tartsanak ki a hitben, mert „sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába”. Az egyes egyházak élére kézrátétellel elöljárókat rendeltek, és végül imádkozva és böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akinek hívei lettek.
Pizídián keresztül haladva Pamfíliába jutottak. Miután pedig Pergében
hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába. Innét azután visszahajóztak (a szíriai) Antióchiába, ahonnan egykor elindultak Isten rendeléséből a rájuk bízott munka teljesítésére.
Megérkezésük után összehívták az egyházat, és elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, és hogyan tárta fel a pogányok előtt a
hit kapuját.
Ezután jó ideig a tanítványok körében tartózkodtak.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 14,19-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A te barátaid, Uram, * ismertessék meg országod dicsőségét. (Vö. 12. vers. – 5. tónus)
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
Hívek: A te barátaid, Uram, * ismertessék meg országod dicsőségét.
Vagy: Alleluja.
E: Hirdessék az embereknek hatalmas tetteid, * királyságod fölséges dicsőségét.
A te országod örökkévaló ország, * uralmad megmarad nemzedékről nemzedékre.
H: A te barátaid, Uram, * ismertessék meg országod dicsőségét.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr dicséretét hirdesse ajkam, * szent nevét mindörökké áldja minden élő.
H: A te barátaid, Uram, * ismertessék meg országod dicsőségét.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 144,10-11.12-13ab.21

ALLELUJA
Krisztusnak szenvednie kellett, és feltámadnia a halálból, * hogy bemehessen dicső országába. Lk 24,46.26 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Jézus búcsúzóul az ő békéjét hagyja övéire.
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: »Elmegyek, de visszajövök hozzátok.« Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek,
mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.
Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 14,27-31a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-12

“… Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. …”

“…

Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha.

…”
————
Ortodox (Görög keleti): 

 

21 Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: “Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt?”

22 Azok így feleltek: “Kornéliusz százados, igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt az utasítást kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz.”

23 Erre Péter behívta, és vendégül látta őket.

Péter Kornéliusz házában

23 Másnap aztán velük együtt útra kelt, és a joppéi testvérek közül is vele tartottak néhányan.

24 A következő napon megérkeztek Cézáreába, Kornéliusz pedig összegyűjtötte rokonait és legjobb barátait, és úgy várta őket.

25 Amint Péter be akart lépni, Kornéliusz eléje ment, lábához borult, és imádni akarta.

26 Péter azonban felemelte, és így szólt hozzá: “Állj fel, én is ember vagyok!”

27 Amikor beszélgetve bement vele, sok embert talált ott összegyűlve.

28 Ekkor így szólt hozzájuk: “Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatot tartania, vagy hozzá bemenni. De nekem Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak.

29 Ezért el is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?”

30 Ekkor Kornéliusz így szólt: “Négy nappal ezelőtt körülbelül ebben az órában, délután három órakor imádkoztam, és íme, egy férfi állt meg előttem fénylő ruhában;

31 és azt mondta: Kornéliusz, imádságod meghallgatásra talált, és alamizsnáidról megemlékeztek az Isten előtt.

32 Küldj el tehát Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is hívnak. Ő Simon tímár házában van megszállva a tengerparton.

33 Nyomban elküldtem tehát hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.””

———————

“… hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg. ….”

“… Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait. ….”

———————

Jézus Jeruzsálemben a lombsátor-ünnepen

7.1 Jézus ezután Galileát járta. Nem akart ugyanis Júdeában tartózkodni, mivel a zsidók meg akarták ölni.

Közel volt a zsidók ünnepe, a lombsátor-ünnep.

Testvérei ekkor ezt mondták neki: “Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a te dolgaidat, amelyeket cselekszel.

Mert senki sem cselekszik semmit titokban, aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt.”

Mert a testvérei sem hittek benne.

Jézus pedig így szólt hozzájuk: “Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.

Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert én arról tanúskodom, hogy a cselekedetei gonoszak.

Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el.”

Ezeket mondta nekik, és ott maradt Galileában.

10 Miután azonban elindultak testvérei az ünnepre, akkor ő is felment, nem nyíltan, hanem – amennyire lehetett – titokban.

11 A zsidók pedig keresték őt az ünnepen, és kérdezgették: “Hol van ő?”

12 És sokat suttogtak róla a sokaságban: némelyek azt mondták róla, hogy jó, mások viszont ezt mondták: “Nem az, sőt félrevezeti a népet.”

13 De nyilvánosan senki sem beszélt róla, mert féltek a zsidóktól.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+10%3A21-33%3B+++John+7%3A1-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/12

—–


“…
Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része. ….”

Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok

A második világháború alatt több millió ember békevágyának szimbólumává vált: a Sztálingrádi Madonna. Fotó: KNA
https://www.die-tagespost.de/kirche-aktuell/Eine-moderne-Ikone;art312,184442

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

———-
Római katolikus:

2020-05-10

Húsvét 5. vasárnapjaKezdőének:
Az Úrnak új dalt énekeljetek, mivelhogy
csodákat művelt, tudtul adta hűségét a nemzeteknek, alleluja. (Zsolt 97,1-2)

Könyörgés:
Istenünk, te megváltottál és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosan szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Kiválasztottak hét jó hírben álló, Szentlélekkel eltelt férfit.
Azokban a napokban, amikor a tanítványok száma már megnövekedett, zúgolódás támadt a görögök közt a zsidók ellen, hogy a mindennapi alamizsnaosztáskor az ő özvegyeiket háttérbe szorítják. Ezért a Tizenkettő összehívta a tanítványokat, és így szóltak hozzájuk: „Nem volna rendjén, hogy elhanyagoljuk Isten igéjét, s az asztal szolgálatát lássuk el. Szemeljetek hát ki magatok közül, testvérek, hét jó hírben álló, Lélekkel eltelt bölcs férfit, akiket megbízhatunk ezzel a feladattal. Mi pedig majd az imádságnak és az ige szolgálatánakszenteljük magunkat.”
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohóruszt, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Az apostolok elé állították őket, azok pedig imádkoztak felettük, és rájuk tették kezüket.
És az Isten igéje tovább terjedt, úgyhogy a tanítványok száma igen megnőtt Jeruzsálemben. Még a papok közül is tömegesen hódoltak meg a hitnek.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 6,1-7

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk. 5. tónus.
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Dicsérjétek az Urat citerával, * tízhúrú hárfán zengjetek néki.
Hívek: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti.
Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 32,1-2.4-5.18-19

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Választott nép, királyi papság vagytok!
Szeretteim!
Menjetek az Úrhoz, az élő sziklához, amelyet az emberek ugyan elvetettek, de Isten kiválasztott, és felmagasztalt. Mint élő kövek, épüljetek fel rá lelki házzá, szent papsággá, hogy
Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.
Ezért mondja az Írás:
Íme, Sionban kiválasztott, becses szegletkövet helyezek el, és nem vall szégyent, aki hisz benne.
Nektek tehát ő, mivel hisztek benne, a dicsőségetekre válik. A hitetlenekre azonban ez vonatkozik:
A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; a botlás köve és a botrány sziklája. Elbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.
Ti azonban választott nép,
királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét
hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket az ő csodálatos világosságára.
Ez az Isten igéje. 

1Pét 2,4-9

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4g tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Én vagyok az út, az igazság és az élet.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van.Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 14,1-12″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-10

“… Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. …”

“…

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. …”



Ortodox (Görög keleti): 

21 Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el,bizalommal szólhatunk Isten előtt;

22 és amit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte.

23 Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.

24 Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.

A lelkek megvizsgálása

4.1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.

Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van.

Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem az Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van.

Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.

Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat.

Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk,aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét.

—————————–

11 Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk.

13 Abból tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk.

14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül.

15 Ha valaki vallja, hogy Jézus Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben;

16 és mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.

—————————–

20 Ha valaki azt mondja: “Szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

21 Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

A hit győzelme

Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született.

Abból tudjuk meg, hogy szeretjükIsten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait.

Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.

Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?

….

….

….

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+John+3%3A21-4%3A6%3B+++1+John+4%3A11-16%3B+++1+John+4%3A20-5%3A5&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———————

https://oca.org/readings/daily/2020/05/10

—–
“… Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni. ….”

Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
 

“…

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

….”

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-02

húsvét 3. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az Egyház az üldöztetések ellenére is erősödik, és a Szentlélek békéjében él.
A jeruzsálemi üldözés elmúltával az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett, és tovább terjedt. Az Úr félelmében élt, és a Szentlélek vigasztalása töltötte el.
Ekkor történt, hogy Péter mindenhová elment. Így a Liddában élő hívekhez is eljutott. Ott egy Éneász nevű béna emberre talált, aki már nyolc éve ágyban feküdt. Péter megszólította: „Éneász, Jézus Krisztus
meggyógyít téged. Kelj föl, és vesd be ágyadat!” Az nyomban fel is kelt, Lidda és Száron lakói mindnyájan látták a meggyógyultat, és megtértek.
Joppében volt a tanítványok között egy asszony. Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint gazella. Sok jót tett, és bőven juttatott a rászorulóknak. Éppen azokban a napokban megbetegedett és meghalt. Lemosták tehát, és felravatalozták az emeleti teremben. Mivel Lidda közei esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott tartózkodik, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: „Késedelem nélkül siess hozzánk!”
Péter rögtön útnak indult velük együtt. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Az özvegyek mind körülállták, és
sírva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket Tabita még életében készített számukra. Péter mindenkit kiküldött, majd térdre borulva imádkozott. Azután a halotthoz fordult, és felszólította: „Tabita, kelj föl!”
Erre ő felnyitotta szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter kezét nyújtotta neki, és fölsegítette. Azután behívta a híveket meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy Tabita él. Az eseménynek egész Joppéban híre terjedt, és
sokan hittek az Úrban.
Ez az Isten igéje. 

ApCsel 9,31-42

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott. (Vö. 12. vers. – 7 b. tónus)
Vagy: Alleluja. 7. szám.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
E: Amit az Úrnak fogadtam, * megadom egész népének színe előtt.
Drága dolog az Úr színe előtt * szentjei dicső halála.
H: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
E: Szolgád vagyok, Uram, és szolgálód gyermeke, * bilincseimet széjjeltörted.
Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
H: Mit adhatnék az Úrnak viszonzásul, * mindazért, amit nékem adott.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 115,12-13.14-15.16-17

ALLELUJA
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,63c és 68c – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az Eucharisztia hitet kíván tőlünk.
Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 6,60-69″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-02

————
Ortodox (Görög keleti): 

21 Az apostolok engedelmeskedtek, és már hajnalban a Templom udvarába mentek, ahol tanítani kezdték az összegyűlteket.

Amikor a főpap megérkezett a kíséretével együtt, összehívta a Főtanácsot, vagyis Izráel vezetőinek testületét, majd őröket küldött a börtönbe, hogy hozzák eléjük az apostolokat. 22 Az őrök oda is mentek, de nem találtak ott senkit. Visszamentek a Főtanácshoz és jelentették: 23 „A börtönt jól bezárva találtuk, és az őrök is az ajtók előtt álltak. Mikor azonban bementünk, senkit sem találtunk odabent.” 24 A templomőrség kapitánya és a főpapok zavarba jöttek, és azon gondolkodtak, hogy vajon mi történhetett. 25 Ekkor valaki ezt a hírt hozta: „Azok a férfiak, akiket börtönbe zártatok, a Templom udvarában tanítják a népet!” 26 Ekkor a kapitány az őrökkel együtt odament, és elhozták az apostolokat, de erőszak nélkül, mert féltek a néptől, hogy megkövezik a katonákat.

27 Miután a Főtanács elé állították az apostolokat, a főpap ezt mondta nekik: 28 „Szigorúan megtiltottuk nektek, hogy erről az emberről tanítsatok. Ennek ellenére egész Jeruzsálemet betöltöttétek a tanításotokkal, és minket akartok felelőssé tenni annak az embernek[a] a haláláért!”

29 Erre Péter a többi apostollal együtt így válaszolt: „Inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek! 30 Ősapáink Istene feltámasztotta a halálból Jézust, akit ti keresztre feszítve megöltetek. 31 Felemelte, a jobb oldalára ültette, uralkodóvá és megváltóvá tette őt, hogy általa visszatérítse magához Izráelt, és a bűneiket megbocsássa. 32 Mi tanúi vagyunk ennek, és erről tanúskodik a Szent Szellem is, akit Isten mindazoknak ad, akik engedelmeskednek neki.”

33 Ennak hallatára a Főtanács tagjai dühükben a fogukat csikorgatták, és meg akarták ölni az apostolokat.

—————————-

“… Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait. …”

——————————-

“… 14 Az emberek látták ezt a csodát, amelyet Jézus tett, és ezt mondták: „Biztosan ő az a Próféta,[a] akinek el kellett jönnie!”

15 Jézus észrevette, hogy az emberek már-már meg akarják ragadni, hogy akár erőszakkal is királlyá tegyék. Ezért ismét félrevonult tőlük, és elment a hegyek közé egyedül. ….”

——————————-

“… ne feledjétek  el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek  szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra. …”

“…  minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ. …”

“…  Én Vagyok az Igazság. …”

“…  Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. …”

——————————-

“….

A vízen jár

16 Estefelé a tanítványok lementek a tóhoz, 17 beszálltak egy halászbárkába, és elindultak a túlsó partra, Kapernaum felé. Már besötétedett, de Jézus még mindig nem jött vissza hozzájuk. 18 Erős szél fújt, és egyre nagyobb hullámok támadtak a tavon. Már vagy öt-hat kilométerre eltávolodtak a parttól, 19 amikor meglátták Jézust, amint a vízen járva közeledett hozzájuk. Nagyon megrémültek, 20 de Jézus így biztatta őket: „Én vagyok az, ne féljetek!” 21 A tanítványok nagyon megörültek, s be akarták venni Jézust a bárkába, de hirtelen már partot is értek ott, ahová igyekeztek.

Az emberek keresik Jézust

22 Másnap a túlsó parton maradt tömeg észrevette, hogy a tanítványok elmentek azzal az egyetlen bárkával, amely ott volt, de Jézus nem ment velük. 23 Ugyanakkor néhány másik bárka érkezett Tibériásból, nem messze attól a helytől, ahol a kenyeret ették, miután Jézus hálát adott. 24 Amikor az emberek látták, hogy sem Jézus, sem a tanítványok nincsenek ott, ők is vízre szálltak, és Kapernaumba mentek, hogy megkeressék Jézust.

Én vagyok az élet kenyere

25 Amikor rátaláltak Jézusra a túlsó parton, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”

26 Jézus ezt válaszolta: „Igazán mondom nektek: nem azért kerestek engem, mert láttátok csodákat, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. 27 Ne azon igyekezzetek, hogy ilyen földi kenyeret kapjatok, amely mulandó! Inkább arra törekedjetek, hogy olyan kenyeret szerezzetek, amely örökké megmarad, és örök életet ad! Ezt a kenyeret majd az Emberfia adja nektek, mert ő az, akit Isten erre felhatalmazott.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts%205:21-33;%20%20%20John%206:14-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/02

—–
 
 
 
 
———————–
Tóra:

A papokra vonatkozó törvények

21.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Add tudtára a papoknak, Áron fiainak a következő törvényeket. A pap a közelébe se ne menjen a halottnak, hogy tisztátalanná ne legyen! Ez alól kivételt jelent, ha közeli hozzátartozója hunyt el: anyja, apja, fia, leánya, fiútestvére, hajadon leánytestvére. Ez utóbbi is közeli hozzátartozónak számít, mert nem ment férjhez. Az ilyen közeli hozzátartozók esetében a pap részt vehet a temetéssel kapcsolatos családi eseményekben. Viszont ha az elhunyt személy a papnak csak a házassága révén rokona, akkor a pap maradjon távol a gyásztól és temetéstől, hogy ne legyen tisztátalanná.

A pap ne nyírja kopaszra a fejét, még részlegesen se, ne nyírja le a szakállát, vagy annak a végét, se ne vágjon sebeket a testén a gyász kifejezéséül.

A papok maradjanak Istenük számára szentek, és ne hozzanak gyalázatot Istenük nevére, mert a papok mutatják be az áldozatokat és a kenyereket az Örökkévalónak — ezért szentek legyenek!

A pap az Örökkévalónak van szentelve, ezért nem vehet feleségül olyan nőt, aki előzőleg már szexuális kapcsolatban volt más férfival. Tehát elvált vagy parázna nőt, vagy olyat, akit megerőszakoltak, nem vehet feleségül. A nép szentnek tekintse a papot, mert ő mutatja be Istennek a szent kenyereket. Én, az Örökkévaló, szent vagyok. Én vagyok, aki megszentel. Ezért a papot is tekintsétek szenteknek.

Ha egy pap leánya prostituálttá lesz, gyalázatot hoz magára és az apjára is, ezért az a leány halállal lakoljon: meg kell égetni.

10-11 A főpapra, akinek fejére a felszentelésekor a szent olajat öntötték, s aki a főpapi öltözetet viseli, a következő törvények vonatkoznak. A közelébe se menjen a halottnak, hogy tisztátalanná ne legyen! Ne vegyen részt még a saját családja gyászában se: ne hagyja gondozatlanul a haját, ne szaggassa meg a ruháit, még akkor se, ha apja vagy anyja hunyt el. 12 Akkor se hagyja el a szent hely területét, ha közeli hozzátartozója hal meg, mert ezzel tisztátalanná válhat, és akkor a szent helyet is tisztátalanná tenné. Maradjon szent és rituálisan tiszta, hiszen amikor főpappá szentelték, Istenének szent olaját öntötték a fejére! Én vagyok az Örökkévaló!

13 A főpap csak hajadon és szűz leányt vehet feleségül. 14 Nem szabad feleségül vennie sem özvegyet, sem elváltat, sem olyat, aki parázna vagy akit megerőszakoltak. Csak saját népe közül való hajadon és szűz leányt vehet feleségül, 15 hogy a leszármazottjai is szentek legyenek a nép között. Én vagyok az Örökkévaló, aki a főpapot megszenteltem.”

16 Azután ezt mondta Mózesnek az Örökkévaló: 17 „Szólj Áronnak, hogy ha a leszármazottjai közül valaki testileg fogyatékos, az nem viheti az Örökkévaló elé a szent kenyereket. Ez nemzedékről nemzedékre érvényes törvény. 18 Testi fogyatékos személy nem végezhet papi szolgálatot az Örökkévaló oltáránál. Tehát ha valaki vak, sánta, az arca deformálódott, 19 keze vagy lába eltörött, 20 háta púpos, aki törpe növésű, akinek szeme vagy látása nem egészséges, akinek rosszindulatú bőrbetegsége van, vagy a bőrén fekély van, vagy a heréi nem épek, az nem végezhet papi szolgálatot.

21 Akinek Áron leszármazottjai közül akinek ilyen testi fogyatékossága van, az nem járulhat az oltárhoz, hogy áldozatot mutasson be az Örökkévalónak. Ha fogyatékos, akkor nem viheti az Örökkévaló elé a szent kenyereket. 22 Viszont az ilyen fogyatékos családtag is szabadon ehet a szent kenyerekből és a papoknak engedélyezett szent és az igen szent áldozatokból. 23 Azonban semmiképpen nem mehet be a függönyön túlra, a Szentek Szentjébe, vagy nem mehet az oltárhoz közel fogyatékossága miatt. Ne tegye szentségtelenné a szent helyet és a szent dolgokat, mert én vagyok az Örökkévaló, aki megszentelem ezeket.”

24 Mózes tehát tudtára adta Áronnak és fiainak, meg Izráel egész népének mindezeket.

22 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Mondd meg Áronnak és a fiainak, hogy bánjanak tisztelettel és nagyon gondosan azokkal az áldozatokkal, amelyeket Izráel népének fiai nekem hoznak, mert azok szentek. Ne gyalázzák meg szent nevemet, mert én vagyok az Örökkévaló! Ezt mondd nekik: mostantól fogva, ha valamelyik leszármazottjuk éppen tisztátalan állapotban van, de mégis hozzáér az Örökkévalónak fölajánlott szent áldozatokhoz, akkor soha többé nem járulhat az Örökkévaló jelenlétébe, s ezzel végleg elveszíti papi hivatását. Én vagyok az Örökkévaló.


….
….”

“…15 Cádók leszármazottjai, a lévita papok azonban hűségesek maradtak hozzám: ellátták a Templomban a papi szolgálatot akkor is, amikor egész Izráel elfordult tőlem. Ezért ők közel jöhetnek hozzám, hogy papi szolgálatot végezzenek előttem, és bemutassák az áldozatokat: az állatok kövér részeit és a vért. 16 Ők lépjenek be a Templom épületébe, ők járulhatnak asztalomhoz, hogy szolgáljanak nekem. Ők nekem szolgáljanak!

17 Amikor a belső kapukon keresztül belépnek a belső udvarra, lenvászon ruha legyen rajtuk. Amíg a belső kapuknál, vagy a Templomban végzik szolgálatukat, ne viseljenek semmiféle gyapjúholmit! 18 Fejükön is lenvászon turbánt hordjanak, és még alsóruházatuk is lenvászonból készüljön! Úgy öltözködjenek, hogy ne izzadjanak meg! 19 Amikor pedig kimennek a nép közé a külső udvarba, előzőleg öltözzenek át: vessék le ruháikat, amelyekben szolgálatukat végezték, és hagyják azokat a szent területen, a szobáikban. Vegyenek fel más ruhákat, és úgy menjenek ki. Máskülönben a szent ruhákat az emberek megérinthetnék, és így a papok akaratlanul is megszentelnék az embereket.

20 A papok soha ne borotválják kopaszra a fejüket, de ne engedjék hosszúra se nőni a hajukat! Időnként nyírják meg, és tartsák rendben.[a] 21 Amikor a belső udvarba indulnak, hogy ott szolgálatukat végezzék, előtte soha ne igyanak bort! 22 Amikor megházasodnak, Izráel népéből hajadon leányt vegyenek feleségül, vagy egy meghalt pap özvegyét. Azonban férjétől elvált asszonyt, vagy más özvegyet nem vehetnek el.

23 A papok tanítsák népemet a szent és a közönséges, valamint a tiszta és tisztátalan közötti különbségre. 24 Vitás kérdésekben ők bíráskodjanak, és törvényeim szerint hozzanak ítéletet! Az ünnepekre vonatkozó törvényeimnek és rendelkezéseimnek engedelmeskedjenek, és a szombati nyugalmam napját szenteljék meg! 25 Ha meghal valaki, a papok közelébe se menjenek a holttestnek, nehogy tisztátalanná váljanak! Kivételnek számít, ha a papnak valamelyik közeli rokona halt meg: apja, anyja, gyermeke, fiútestvére, vagy hajadon leánytestvére — ilyen esetekben vállalhatják, hogy közel mennek a halotthoz, és ezáltal tisztátalanná válnak. 26 Amikor ezután újra megtisztultak, várjanak még hét napot, mielőtt visszatérnek a templomi szolgálatba! 27 Amikor pedig visszatérnek a szent területre, előbb mutassanak be bűnért való áldozatot, csak azután lépjenek be a belső udvarba és a szentélybe.

28 Ami pedig a papok örökségét illeti: én vagyok az ő örökségük! Ne jelöljetek ki saját birtokot a számukra Izráel földjéből: Én vagyok az ő birtokuk! 29 A papoké lesz minden ételáldozat, bűnért való áldozat, vétekáldozat, és minden fogadalmi ajándék. Ezeket csak ők ehetik meg. 30 Minden fajta terményből, gyümölcsből és a lisztből az első rész a papokat illeti. Ha ezt megadjátok nekik, áldás száll egész családotokra és háztartásotokra. 31 A papoknak nem szabad megenniük olyan ételt, amelyet elhullott, vagy vadállat által megölt madár, vagy más állat húsából készítettek.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+44:15-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—————————

Azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg

———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
“EZ A SZÍV A TE PIHENÕHELYED 1. rész

(1. rész)       (2. rész)
Vasárnap, 1997. november 2.Szentmisére vártam a görögkeleti templomban. Hirtelen félelem fogott el, hogy nem vagyok-e méltatlan Urunkat a szentáldozásban fogadni, és ha ez így van, magamra vonhatom Isten haragos ítéletét.
E gondolatok keringtek elmémben, amikor egyszerre olyan örömet és gyönyöruséget éreztem szívemben, ami meleg, gyógyító folyamként elárasztotta csontjaimat is, bár a szívemben fakadt. Lelkem is felvidult e vigasztalásra,
félelme és szomorúsága helyett örömet és világosságot lelt. Az Urat dicsérte lelkem, és csendesen Neki énekeltem ebben az örömben. Új erõre kaptam.
Akkor egyszerre Urunkat láttam, amint szólásra nyitja a száját. Nem tudom leírni, mennyire vidám volt, és örömmel így szólt:
Jöjj hozzám!

Széttárta zöldeskék köpenyét, és mozdulata magához vonzott, mint vasat a mágnes, és lelkemet is ellenállhatatlanul a Szívébe vonta. És fejem a mellén nyugodott. Akkor az emberiség Szerelmese gyengéden így szólt hozzám:

Ó, mily boldogtalan tudsz lenni!

Azon tünõdtem, “miképpen ölelheti valaki a tüzet anélkül, hogy maga is meggyulladjon?” A Szentséges Szívet magamhoz ölelve miért nem fog lángot szívem a szeretet tüzében?
Míg fejemet isteni Szívén nyugtattam, és a keblére hajoltam, éreztem, hogy fejemet a Testébe fogadja. Fejem átment a Testén és Szentséges Szívén. Fejemet körülvette Szíve, és így a Fiúban pihent meg, aki a legközelebb van az Atya Szívéhez.

Jézus: Ez a Szív a te pihenõhelyed. Világosságom hordozó edénye, ez a Szív az egyedüli, az elsõ és a végsõ hely, melyben a ti meggyötört lelketek örökké tartó, szeretetteljes békét és édességet talál.

Míg Kedvesem ez édes szavakat mondta, karjával átölelt engem, majd mindjobban a keblére szorított és mintha féltene a hidegtõl, teljesen a köpenyébe rejtett.
Úgy tartott engem, mintha félne, hogy elveszít.
Míg mindezt a templomban átéltem, azon gondolkodtam, hogy leírjam-e vagy sem, és ekkor Õ így szólt:

Írd le a lelkek épülésére, és ha leírod, én is hozzáteszem a részemet..

Az Úr Szíve ekkor már teljesen magába fogadta a fejemet.
Mintha a mennyország kapujában lettem volna, és e boldog pillanatban, míg mennyei nyugalma kimondhatatlan édességének és gyöngédségének örvendett lelkem, az Úr szüntelenül simogatta a fejemet.

Lelkedet elhalmoztam jóakaratommal. Kérlek, maradj ily módon a Szívemben! Maradj velem, kedvesem!

Lelkem megmárosodott, mintha bort ittam volna, és Szívében az Úr megéreztette velem az Õ édességét, a szentáldozás édes ízére emlékeztetve engem, és fejemet újból édes illatba merítette, mint szentáldozáskor.
Míg e pihenésben idõztem, éreztem, hogy körülöttem füst árad szét, az égett tömjén füstje. Ebben a derûs környezetben Uram és Kedvesem szavát hallottam:

Maradj itt! Maradj bennem! Majd jöjj elõre, és fogadj be engem! Szerezz nekem örömet és maradj itt!

Sóhajtottam és eltünõdtem, hogy mi örömet jelenthet Urunknak az olyan teremtmény, mint én, aki a nullák nullája.
Hogyan lehet egyáltalán elképzelni, hogy újból rám tekint Õ, a tökéletes Lény, aki elég önmagában.

A te végtelen nyomorúságosságod annyira megindítja Szívemet és egész Lényemet, hogy valahányszor rád . tekintek, szemem megtelik az irgalom könnyeivel.

Éppen mondani készültem valamit….

Nem! Ne szólj! Fogadd magadba az én békémet, és nyugtasd meg szívedet ebben a csendben! Örvendj a kegyelem pillanatainak, és vedd az édességet, amit az Úr kínál neked! Frissítsd fel szívedet, kedvesem, és maradj karjaim között! Engedd, hogy szeresselek! Ne hagyd, hogy a világban kalandozzanak gondolataid, mert semmit sem kapsz a világtól. Jöjj hozzám, és érezd meg édes szeretetemet, melyet irántad érzek, és mindenkor éreztem! 1 Inkább így mondd: Kimondhatatlan gyengédséget érzek irántad., aki a legkedvesebb drágakõ vagy kezemben! Szeretetem kenete oly erõs, hogy a szeretet lángoló pillanataiban rajtad pihentetem meg isteni szememet.
Komolyan gondolkozz ezen, míg eljövök, hogy magammal vigyelek! Nincs másban hasonló örömem, mint azokban a pillanatokban, amikor veled vagyok, és te olyan vagy elõttem, mint a nyitott könyv, amelybe beleírhatom szeretetem új himnuszát. Légy mindig készséges és elérhetõ számomra, így megmented magadat és azokat, akik rád figyelnek. Én neveltelek, hogy tanítványom légy.

Uram! Ha megfontolom, Te valóban csodálatos módon neveltél Szentlelked által a csendben. Belém lehelted Szentséges Szívedbõl isteni kinyilatkoztatásaidat. Ez más, mint amikor tanítványaidat hallható szavakkal tanítottad.

Így van! Azt akartam, hogy teljes szívvel fordulj felém, hogy szeretetem és erõsségem felé vonjam szívedet. Fel akartam készíteni lelkedet, hogy hordozza isteni üzenetemet. Ó, Vassula, amit most mondok neked, azt újból fogod hallani, amikor adott idõben nyíltan megjelenek neked. Lelkem most örvendez, amint kertemre 2 tekint, és örül, hogy benned lélegzik.
Minden lépés, melyet megengedsz, hogy kertemben tegyek, gyengéd és vigasztaló lesz számodra.

Hogyan lehetséges, hogy nem hagytál el elsõ látásra, amikor isteni tekintetedet a földre vetetted, hogy elbûvölje szívemet, és méltatlanságom oly örömet adott Neked, hogy hozzám vonzott Téged?

Engem arról ismernek, hogy teremtésembõl a leggyengébbet hívom meg. Rád tekintettem, és megszerettelek… 3 Már kezdetben megmondtam neked, ha megengednéd, hogy neveljelek, kegyelmemben a szeretet kötelékeivel vezetnélek. Lelkedre nyomtatnám isteni Arcmásomat, és ezzel az isteni pecséttel, ami a Szentháromság bélyege, istenségünk teljességébe vinnénk téged, és így tökéletesítenénk isteni szeretetünkben velünk való bensõséges egységedet. Továbbra is szándékomban áll, drágám, hogy a füledbe súgjam titkos kinyilatkoztatásaimat, és míg bõséggel öntöm rád tetszésem szerint adományaimat és jóindulatomat, folytonosan emlékeztetlek arra, hogy mivel oly elválaszthatatlanul Szívembe vontam szívedet, ebben a nagylelku tettben tökéletessé vált egységünk, és kegyelmem folytán lelked eggyé lett az enyémmel. 4 Egy imádságot adtam neked 5, melyben Szentséges Szívemnek ajánlod fel testedet és lelkedet, hogy a te gondolataid az én gondolataimmá, a te cselekedeteid az én cselekedeteimmé váljanak, így adva át önként nekem akaratodat, hogy az én akaratom legyen meg benned.
Emlékeztetlek arra, hogy mialatt Szívemen pihenteted fejedet, a belsõ gyönyörûség e pillanataiban én leszek szíved szándéka, beszéded ékesszólása és bája, én leszek szemed világossága, hogy jó tanácsot adjak azoknak, akiknek szükségük van rá. Tõlem való lesz minden cselekedeted és minden jóindulatod. Figyelni fogsz minden sóhajomra, megérted jelentésüket és isteni akaratom szerint fogsz cselekedni. 6
A kegyelem által belélegzed édességemet, mint amikor édes ízét élvezve a Szívemen pihentetted fejedet 7. Emlékezz arra, miként tanított téged Atyám! 8 Azt mondta, ha megengednéd, hogy megerõsítse a Vele való egységed kötelékeit, lelked akkor annyira Õhozzá lenne kötve, és annyira beleolvadna az én Lelkembe, hogy amit tennél, az én Lelkem szerint tennéd, minden munkád a mi jóságunkban gyökerezne, beszédeid pedig a mi Lelkünkben. Atyám akkor példát mondott neked arról, hogy miként muködnek tested tagjai: “nem kell megmondanod kezednek, hogy mit tegyen, és mégis a te akaratod szerint dolgozik.” Ily módon szeretnénk mi is vezetni téged.

Uram! Bocsásd meg bizalmatlanságomat! Teljes méltatlanságomban bõséges kegyelmet adtál nekem ingyenesen. Elrejtettem kegyelmeidet, mert féltem attól, hogy mit gondolnak mások.

A világ mindig megpróbál megtéveszteni téged, és megsebesíteni azt, aki olyan drága nekem. Már az is sebet üt Szívemen, ha a világra hallgatsz, mely elvonja lelkedet a szemlélõdéstõl. 9 A kegyelem által vontalak Szentséges Szívembe, hogy egyedül csak az enyém légy, és a kegyelem által szeretnélek megtartani ebben a nyugalomban.
Ha ez a hideg világ kisértésekkel támad téged, és igyekszik saját hasonlatosságára elrútítani lelkedet, siess hozzám, és keress oltalmat a Szívemben! Helyezd belém bizalmadat és bízd rám minden gondodat! Én csak arra várok, hogy kegyes lehessek hozzád, választottam.
A világ mindig megpróbál visszahúzni téged magához, abba a sötét völgybe, ahol csak elhagyatottság van. Én azonban ezrek közül választottalak ki téged, tehát miért szomorítasz most bizalmatlanságoddal? Veled való egységem istenségem világosságában oly tökéletes, hogy nem kell többé bizalmatlannak lenned. Inkább tedd fejedet a Szívemre, és ne kételkedj többé áldott egységünkben! Jöjj és mondd:

“Jézusom, isteni Irgalom,
bizalmatlan voltam Veled szemben,
megszomorítottam Szívedet.
Szegénységemben alázattal kérlek,
bocsáss meg nekem!
Végtelen irgalmadban és jóságodban
gyógyítsd meg lelkemet,
melyet a világ cselekedetei és beszéde
elcsúfítottak és megsebeztek.”

{Elmondtam. Megértettem, hogy az ördög továbbra is igyekszik belém sulykolni a világ száján keresztül, hogy ez a mû, mely Istentõl való, nem is olyan fontos. Ezáltal kisebbíti értékét, és megpróbálja csökkenteni fontosságát. Állandó küzdelemben élek, igyekszem elutasítani a hamis vádakat, és nem adom meg magamat.}

Örömmel fogadtam imádat. Bár tökéletlen, én teljessé teszem, hogy megdicsõítse háromszor Szent Nevemet.” 

 

———-
Római katolikus:

2020-04-20

Húsvét 2. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok, a Szentlélek erejében, bizalommal hirdetik Isten igéjét.
Péter és János apostolok – kiszabadulásuk után – visszamentek övéikhez. Elbeszélték, hogy mit mondtak nekik a főpapok és a vének. Ennek hallatára egy szívvel-lélekkel felfohászkodtak Istenhez ezekkel a szavakkal:
„Urunk! Te alkottad az eget, a földet, a tengert és mindent, ami benne van. Így szóltál a Szentlélek által Dávid király, a te szolgád szájával:
Miért háborognak a nemzetek, és töprengenek hiábavalóságokon a népek? A föld királyai felkeltek, és a fejedelmek összefogtak az Úr ellen és az ő Fölkentje ellen.
Mert valóban, ebben a városban összefogott Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és a választott néppel, szent Fiad, Jézus, a te felkent szolgád ellen, hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod előre elhatározott. Most tehát, Urunk, tekints fenyegetőzésükre, és add meg nekünk, hogy teljes bizalommal hirdessük igédet! Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások, jelek és csodák történjenek szent Fiad, Jézus nevében!”
Amint így imádkoztak, megrendült a hely, ahol egybegyűltek. Mindnyájan elteltek
Szentlélekkel, és bátor bizalommal hirdették az Isten igéjét.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 4,23-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok mindazok, * akik benned bíznak, Uram! (Vö. 12d. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Miért zúgolódnak a nemzetek, * miért szőnek hiú terveket a népek.
A föld királyai fölkelnek, † Összeesküdnek nagyjai * az Úr ellen és fölkentje ellen.
Bilincsüket törjük össze, * rázzuk le magunkról igájukat.
Hívek: Boldogok mindazok, * akik benned bíznak, Uram!
Vagy: Alleluja.
E: A mennyben lakó csak mosolyog rajtuk, * az Úr kineveti őket.
Haragjában akkor így szól hozzájuk, * dörgő szava rémületbe ejti őket:
„Királyommá őt én magam tettem, * szent hegyemen, Sion hegyén.”
H: Boldogok mindazok, * akik benned bíznak, Uram!
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr szólt hozzám: † Fiam vagy nékem, * ma adtam neked életet.
Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, * az egész földkerekség lesz a birtokod.
Vasvesszővel kormányzod őket, * és mint cserépedényt törheted össze őket.
H: Boldogok mindazok, * akik benned bíznak, Uram!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 2,1-3.4-6.7-9

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Kol 3,1 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Csak az láthatja meg Isten országát, aki újjászületik.
Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki:
„Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.”
Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki
újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.”
Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már Öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked:
aki újjá nem születik vízből és
Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek!
A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a
Lélekből született.”
Ezek az evangélium igéi.

Jn 3,1-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-20

“… Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban. …”

 
————
Ortodox (Görög keleti): 

Jézus megjelenik tanítványainak

19 Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: “Békesség néktek!”

20 És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.

21 Jézus erre ismét ezt mondta nekik: “Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.”

22 Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyetek Szentlelket!

23 Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.”

Jézus és Tamás

24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus.

25 A többi tanítvány így szólt hozzá: “Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: “Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.”

—————————

Jézus feltámadása

28.1 Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.

És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.

Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó.

Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.

Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: “Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.

És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!”

Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.

És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: “Legyetek üdvözölve!” Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte.

10 Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: “Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” …”

———————————–

“… Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. …”

———————————–

“…

Az őrség megvesztegetése

11 Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt.

12 Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak,

13 és így szóltak: “Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt amíg mi aludtunk.

14 És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük, és kimentünk benneteket a bajból.”

15 Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.

Az apostolok kiküldése

16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.

17 Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket.

18 Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

———————————-

Jézus feltámadása

16.1 Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.

A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz,

és erről beszéltek egymás között: “Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”

Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.

És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.

De az így szólt hozzájuk: “Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.

De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”

Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

————————–

……..

………

………”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+20%3A19-25%3B+++Matthew+28%3A1-20%3B+++Mark+16%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka azok számára, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka azok számára, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy  hirdessék az IgazságotDe tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

A SZERETET ÁLDOZATA

Nagyszombat,1988. április 9.

 
 

———-
Római katolikus:

2020-04-11

Húsvéti vigília, Urunk feltámadásának ünnepe

Hosszabb forma:
(1.) OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Isten szólt: „Legyen világosság”, és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap.
Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó.
Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.
Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak.” Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó.Isten megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap. Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten
megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog.”
Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.
Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
Ez az Isten igéje.

A szertartás további összes olvasmánya az alábbi dokumentumban olvasható.
Ter 1,1-2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét. 8 G. tónus.
Előénekes: Mondj áldást, lelkem az Úrnak! * Nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Eged kamráiból öntözd a hegyeket, * a földet jóltartod javaid ségével.
Az állatoknak füvet sarjasztasz, † és növényeket az ember javára * hogy kenyeret nyerjen a földből.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
E: Mily sokrétű a te műved, Uram! * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Áraszd ránk lelkedet, Istenünk: * újítsd meg a föld színét.
Zsolt 103,1-2a.5-6.10 és 12.13-14.24 és 35c

ALLELUJA
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Mondja Izrael háza, hogy jó az Isten, * mivel irgalma örökké megmarad. – 6. tónus.

A évben
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Feltámadt, és előttetek megy Galileába.
Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt: Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Ő nincs itt, mert feltámadt, amint megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam nektek!” Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”
Ezek az evangélium igéi.
A évben: Mt 28,1-10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-04-11

“…

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka azok számára, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy  hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. …”

————
Ortodox (Görög keleti): 

28 Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.

29 Mert a mi Istenünk emésztő tűz.

Buzdítás szeretetre és tiszta életre

13.1 A testvéri szeretet legyen maradandó.

A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.

Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok.

Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: “Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.”

Ezért bizakodva mondjuk: “Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?”

Óvás az idegen tanításoktól, buzdítás a jótékonyságra

Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket.

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

——————————

 

Lázár feltámasztása

11.1 Volt pedig egy beteg ember, Lázár, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából.

Mária volt az, aki megkente az Urat kenettel, és megtörölte a lábát a hajával: az ő testvére, Lázár volt a beteg.

A nővérei megüzenték Jézusnak: “Uram, íme, akit szeretsz, beteg.”

Amikor Jézus ezt meghallotta, ezt mondta: “Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.”

Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt.

Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt,

de azután így szólt tanítványaihoz: “Menjünk ismét Júdeába!”

A tanítványok ezt mondták neki: “Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és ismét oda mégy?”

Jézus így válaszolt: “Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát,

10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs világossága.”

11 Ezeket mondta nekik, és azután hozzátette: “Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem.”

12 A tanítványok ezt felelték rá: “Uram, ha elaludt, meggyógyul.”

13 Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól.

14 Akkor azután Jézus nyíltan megmondta nekik: “Lázár meghalt,

15 és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek. De menjünk el hozzá!”

16 Tamás, akit Ikernek neveztek, azt mondta tanítványtársainak: “Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.”

17 Amikor aztán Jézus odaért, megtudta, hogy már négy napja a sírban van.

18 Betánia pedig közel, mintegy félórányira volt Jeruzsálemhez,

19 ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.

20 Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, elébe ment, Mária azonban otthon maradt.

21 Márta ekkor így szólt Jézushoz: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

22 De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.”

23 Jézus ezt mondta neki: “Feltámad a testvéred!”

24 Márta így válaszolt: “Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”

25 Jézus ekkor ezt mondta neki: “Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;

26 és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?”

27 Márta így felelt: “Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.”

28 Miután ezt mondta, elment, és titokban szólt a testvérének, Máriának: “A Mester itt van, és hív téged.”

29 Ő pedig, amint ezt meghallotta, gyorsan felkelt, és odament hozzá.

30 De Jézus még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen tartózkodott, ahol Márta találkozott vele.

31 A zsidók, akik vele voltak a házban, és vigasztalták, látták, hogy Mária hirtelen felállt, és kiment. Utánamentek tehát, mert azt gondolták, hogy a sírbolthoz megy, hogy ott sírjon.

32 Mária pedig, amint odaért, ahol Jézus volt, meglátta őt, leborult a lába elé, és így szólt hozzá: “Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”

33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott,

34 és megkérdezte: “Hova helyeztétek őt?” Azt felelték: “Uram, jöjj és lásd meg!”

35 Jézus könnyekre fakadt.

36 A zsidók ezt mondták: “Íme, mennyire szerette!”

37 Közülük néhányan pedig így szóltak: “Ő, aki a vak szemét megnyitotta, nem tudta volna megtenni, hogy ez ne haljon meg?”

38 Jézus – még mindig mélyen megindulva – a sírhoz ment: ez egy barlang volt, és kő feküdt rajta.

39 Jézus így szólt: “Vegyétek el a követ.” Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: “Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.”

40 Jézus azonban ezt mondta neki: “Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”

41 Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: “Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.

42 Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”

43 Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: “Lázár, jöjj ki!”

44 És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: “Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!”

A nagytanács elhatározza Jézus megölését

45 Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=+++++Hebrews+12%3A28-13%3A8%3B++John+11%3A1-45&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/04/11

“…  Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl.  …”
 
 
 
————————
Tóra:

21 Ezután Mózes magához hívta Izráel népének minden vezetőjét, és ezt mondta nekik: „Mindegyik családfő válasszon családja számára egy bárányt — az legyen a páskaáldozat. Ma este vágjátok le ezt a bárányt. 22 Vegyetek egy köteg izsópot, mártsátok bele a bárány vérébe, majd kenjetek a vérből házaitok szemöldökfájára és a két ajtófélfára. Holnap reggelig senki se menjen ki a ház ajtaján! 23 Ma éjjel az Örökkévaló átvonul Egyiptom földjén, hogy lesújtson az egyiptomiakra, de mikor meglátja a vért az ajtó szemöldökfáján és a két ajtófélfán, akkor elmegy az ajtó mellett, és nem engedi, hogy a pusztító belépjen a házaitokba, és rátok is lesújtson.

24 Minden évben tartsátok meg a Páska ünnepét! Örökké érvényes törvény ez a számotokra, és minden utódotok számára is. 25 Ne felejtsétek el akkor sem, amikor majd bementek arra a földre, amelyet az Örökkévaló ad nektek, ahogyan megígérte! Ott is tartsátok meg a Páska ünnepét minden évben. 26 Gyermekeitek majd megkérdezik: »Mit jelent ez a szertartás?« 27 Ti pedig akkor így válaszoljatok nekik: »Páskaáldozat ez az Örökkévalónak, aki elment otthonaink ajtaja mellett, és megmentett minket a haláltól. Ugyanakkor azonban megölte az egyiptomiak elsőszülöttjeit. Akkor történt ez, amikor Izráel népe még Egyiptomban lakott.«”

Amikor Izráel vezetői hallották ezt, földre borultak, és úgy imádták az Örökkévalót. 28 Azután Izráel népe megtartotta a Páska ünnepét úgy, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mózes és Áron által. Mindenben engedelmeskedtek.

29 Azon az éjjelen, éjfélkor az Örökkévaló megölte az elsőszülött fiút minden egyiptomi családban. Az éppen uralkodó fáraó elsőszülött fiát éppen úgy megölte, mint a börtönben raboskodó fogoly elsőszülöttjét, sőt, még a háziállatok elsőszülötteit is. 30 Azon az éjjelen fölkelt a fáraó, meg főemberei és mindenki más is. Egész Egyiptom hangos volt a sírástól-jajgatástól, mert minden családban halottat sirattak.

Izráel népe kivonul Egyiptomból

31 A fáraó még azon az éjjelen hívatta Mózest és Áront, és ezt mondta nekik: „Azonnal induljatok el! Sürgősen hagyjátok el országomat, és menjetek ki népem közül! Mindannyian menjetek innen, és áldozzatok az Örökkévalónak, ahogy mondtátok! 32 Vigyétek magatokkal állataitokat is kívánságotok szerint, csak menjetek már! Mondjatok áldást rám is!” 33 Az egyiptomiak sürgették az izráelieket, hogy minél hamarabb hagyják el az országot. Azt mondták: „Menjetek innen, amilyen gyorsan csak tudtok, különben mind meghalunk!”

34 Izráel népe a nagy sietség miatt nem tudta elkészíteni még a mindennapi kenyeret sem. Ruhákba csavarták a dagasztóteknőket, amelyekben a kovásztalan tészta volt, vállukra vették, és úgy vitték magukkal. 35 Az izráeliek — Mózes utasítása szerint — kértek az egyiptomi szomszédjaiktól ezüst- és aranytárgyakat, meg ruhákat. 36 Az Örökkévaló jóindulatúvá tette az egyiptomiakat irántuk, és adtak nekik bőségesen mindent, amit kértek. Így fosztotta ki Izráel népe az egyiptomiakat.

37 Elindultak tehát az izráeliek az egyiptomi Ramszesz városától Szukkót felé. Izráel seregében ekkor mintegy 600 000 férfi volt, nem számítva családtagjaikat. 38 Sokan, akik nem tartoztak Izráel közösségéhez, szintén velük mentek, meg rengeteg sok jószág is: marhák, juhok, kecskék és egyéb háziállatok. 39 Mivel az egyiptomiak sürgették Izráel népét, hogy hagyják el az országot, az izráelieknek nem volt idejük arra, hogy a szokásos kovásszal kelesztett kenyereiket elkészítsék, sem arra, hogy útravalót készítsenek maguknak. Ezért abból a tésztából, amelyet Egyiptomból cipeltek magukkal, kovásztalan kenyereket sütöttek.

40 Izráel népe összesen 430 évig tartózkodott Egyiptomban, 41 és éppen azon a napon vonult ki az Örökkévaló serege onnan, amikor ez az idő letelt. 42 Azon az éjszakán, amikor kivonultak, az Örökkévaló éberen őrködött felettük, hogy biztonságban kihozza őket Egyiptomból. Ezért minden évben ugyanezen az éjjelen Izráel népe is nemzedékről-nemzedékre megünnepli ezt, és megemlékezik arról, hogy az Örökkévaló mit tett velük.

43 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek és Áronnak: „Ezek a Páska ünnepére vonatkozó rendelkezések: Aki nem tartozik Izráel közösségéhez, az nem vehet részt a Páska-vacsorán.[a] 44 Azonban, ha egy izráeli pénzen vásárol szolgát magának, és előbb körülmetéli férfi szolgáját, akkor az a szolga részt vehet a Páska-vacsorán. 45 Aki csak átmenetileg tartózkodik, vagy csak napszámosként dolgozik Izráelben, az nem vehet részt ezen az ünnepen.

46 Minden család abban a házban fogyassza el az egész páska-vacsorát, ahol azt elkészítették. A kész páskabárányból semmit nem szabad kivinni a házból. A páskabáránynak egyetlen csontját se törjék el! 47 Izráel közösségéből mindenki vegyen részt a Páska-vacsorán.

48 Ha a közöttetek élő idegen nemzetiségű férfi is részt akar venni az Örökkévaló Páska ünnepén, akkor őt, és háza népében minden fiút és férfit előbb körül kell metélni. Ezután már ugyanúgy részt vehetnek a Páska-vacsorán, mint az aki izráelinek született. De az a fiú vagy férfi, aki nincs körülmetélve, nem ehet a páskabárányból. 49 Ezek a rendelkezések egyformán vonatkoznak a született izráeliekre és a közöttetek élő idegen nemzetiségű lakosokra.”

50 Izráel népe engedelmeskedett mindazoknak a parancsoknak, amelyeket az Örökkévaló Mózesnek és Áronnak mondott. 51 Azon a napon az Örökkévaló kihozta Izráel népét Egyiptomból. Törzseik szerint, rendezett csoportokban vonultak ki onnan.

————————————-

Áldozat a Páska ünnepen

16 Az első hónap 14. napján mutassátok be az Örökkévalónak a Páskaáldozatot. 17 A következő, vagyis a 15. napon kezdődik a Kovásztalan Kenyerek hét napig tartó ünnepe. Ez alatt csakis kovász nélkül készült kenyeret egyetek. 18 Az ünnep első napján gyűljetek össze az Örökkévalót tisztelni és imádni. Ezen a napon ne dolgozzatok. 19 Mutassatok be ajándékul az Örökkévalónak égőáldozatot. Hozzatok az Örökkévalónak két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős hím bárányt. Valamennyi hibátlan legyen. 20 A hozzájuk tartozó lisztáldozat a borjúhoz három tized, a koshoz két tized 21 és a bárányokhoz egy-egy tized éfá finomlisztből álljon, minden esetben olívaolajjal keverve. 22 Ezen fölül vigyetek az Örökkévalónak bűnáldozatul egy bakot is, hogy engesztelést szerezzen számotokra. 23 Mindezek a reggeli mindennapi áldozaton fölül legyenek.

24 Az ünnepi hét napján minden nap ezt az áldozatot mutassátok be, a szokásos mindennapi áldozaton és a hozzá tartozó italáldozaton fölül. Jó illatú ajándék ez, amelyet az Örökkévaló kedvesen fogad.

25 A hetedik napon ismét gyűljetek össze az Örökkévalót tisztelni és imádni. Ezen a napon se végezzétek napi munkátokat.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+12%3A21+-+12%3A51%3B++Numbers+28%3A16+-+28%3A25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————————-

https://www.hebcal.com/holidays/pesach

Az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
“KYRIE ELEISSON!
1989. szeptember 15. 

(Amikor ágyba bújtam, hogy megpihenjek, tizenegy óra múlt. Imádkoztam és imádkoztam, és mielõtt az “alvás” rettegett állapota hatalmába kerített volna, még sikerült néhány KYRIE ELEISSON-t és CHRISTIE ELEISSON-t elmondanom. Váratlanul egy erõs hang szólalt meg bennem, ami felriasztott és kiugrasztott az ágyból. “SEGÍTENI FOGOK NEKED!” – Az éjszaka folyamán többször is észleltem, hogy a hang folyamatosan imádkozik értem. Idõnként én is megismételtem a “hang” imáját, bár nem értettem.)Reggel.Vassula, még többet kérek tõled. Hajlandó vagy-e még többet adni nekem?Jézus, végy el mindent, amit tõlem szeretnél megkapni.Még az életedet is?Az én életem a Tiéd.

Virágom, szeretetbõl adok neked szenvedést. Ne feledd, hogy a szenvedésbõl fakad a megszentelõdés. Engedd meg, hogy felolvassak neked egy részt a Szentírásból. 1 Maradj hûséges hozzám! Ne feledd, hogy én vagyok a teljes hûség. Bízz bennem, ne szegülj ellenem, add át magadat teljesen nekem, tudom, hogy mi a legjobb lelked számára. Szeretet vagyok.  “

 
 
 
———-
Római katolikus:

2020-04-10

Nagypéntek

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
A mi bűneinkért szúrták át.
Így szól az Úr:
Íme, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. Amint sokan elborzadtak láttán – hisz oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt.
Mert olyasmit fognak látni, amilyet még sohasem hirdettek nekik, és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?
Úgy nőtt föl előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, hogy szívesen nézzük őt, a külsejére nézve nem volt vonzó.
Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.

Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást! Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.
Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki száját.
Erőszakos
ítélettel végeztek vele.
Ugyan ki törődik ügyével? Igen, kitépték az élők földjéről, és népem bűnei miatt halállal sújtották. A gonoszok között adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt szájában.
Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete és teljesül általa az Úr akarata.
Azért, mert lelke szenvedett, látni fogja a világosságot, és betelik megelégedéssel.
Sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek zsákmányai, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben a bűnösökért imádkozott.
Ez az Isten igéje.
Iz 52,13-53,12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet. 2. tónus.
Előénekes: Te vagy, Uram, én reményem: † ne hagyj soha szégyent érnem, * igaz voltodban szabadíts meg engem.
Uram, kezedbe ajánlom lelkemet, * megváltottál engem, hűséges Istenem.
Hívek: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Ellenségeimnek gúny tárgya lettem, † szomszédaimnak szégyene, barátaimnak félelme, * kitérnek előlem, akik az utcán látnak.
Szívükben elfelednek, mintha meghaltam volna, * olyanná lettem, mint az összetört edény.
H: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Én azonban benned remélek, Uram, * azt mondom: „Te vagy Istenem, kezedben van sorsom.”
Ragadj ki az ellenség kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem.
H: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
E: Ragyogjon fel arcod szolgád fölött, * irgalmasságodban szabadíts meg engem.
Legyetek bátrak, és erős szívűek, * mind, akik reménykedtek az Úrban.
H: Atyám, Istenem, * kezedbe ajánlom lelkemet.
Zsolt 30,2 és 6.12-13.15-16.17

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
A Fiú a szenvedésből engedelmességet tanult, és hódolatáért meghallgatást nyert.
Testvéreim!
Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken: Jézus, az Isten Fia, ezért legyünk állhatatosak a hitvallásban. A mi főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.
Krisztus földi életében hangos kiáltással és könnyek között imádkozott, könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatást nyert. Isten Fia volt, de a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik neki engedelmeskednek.
Ez az Isten igéje.
Zsid 4,14-16;5,7-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek. Fil 2,8-9 – 7b. tónus.

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent János szerint

Elfogták Jézust és megkötözték.

Abban az időben: Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok”. Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”, meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A Názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta és a főpap szolgájára sújtott vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”

Jézust először Annáshoz vezették.

Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált és melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.

Talán te is az ő tanítványai közül vagy? Nem vagyok!

Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.

Az én országom nem ebből a világból való!

Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek el és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.

Üdvöz légy, zsidók királya!

…”
 
 
 
 
 
 

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

 …

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.  …
 
————
Ortodox (Görög keleti): 

….

10 Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!

11 Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét.

12 Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket.

13 Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást!

14 Meglátjátok, és örül szívetek, testetek is virul, mint a fű. Megtudják, hogy az Úr támogatja szolgáit, ellenségeit pedig megbünteti.

15 Mert eljön az Úr tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél. Rájuk zúdítja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben.

16 Mert tűzzel ítél az Úr, kardja mindenkit elér, és sokan lesznek, akiket megöl az Úr.

17 Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik dísznóhúst, undok állatot és egeret esznek – így szól az Úr.

18 Ismerem tetteiket és gondolataikat. Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet!

19 Csodát teszek majd köztük, és a megmentetteket elküldöm a népekhez: Tarsísba, Púlba és Lúdba, az íjászokhoz, Tubalhoz és Jávánhoz, a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. Vigyék hírül dicsőségemet a népeknek.

20 Elhozzák minden honfitársatokat az összes népek közül ajándékul az Úrnak: lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken, szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr -, ahogyan Izráel fiai szokták elhozni ajándékukat tiszta edényben az Úr házába.

21 Én pedig ezek közül is választok papokat és lévitákat – mondja az Úr.

22 Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok – így szól az Úr -, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is.

23 Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem – mondja az Úr.

24 Amikor eltávoznak, meglátják azoknak a holttestét, akik hűtlenül elhagytak engem. Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük.

———————————-

… 

József nagylelkűsége testvéreihez

15 Amikor látták József bátyjai, hogy apjuk meghalt, ezt mondták: Hátha József bosszút forral ellenünk, és visszafizeti nekünk mindazt a rosszat, amit vele szemben elkövettünk!

16 Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk halála előtt:

17 Ezt mondjátok Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki.

18 Oda is mentek hozzá a testvérei, leborultak előtte és ezt mondták: Szolgáid vagyunk!

19 De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én?

20 Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa.

21 Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük.

22 József Egyiptomban lakott, mind ő, mind apjának a háza népe. Száztíz esztendeig élt József,

23 és megláthatta József Efraim fiait harmadíziglen. Manassé fiának, Mákirnak is születtek gyermekei, és térdére vette őket József.

József halála

24 Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.

25 Meg is eskette József Izráel fiait, és azt mondta: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen az én csontjaimat.

26 Amikor József száztíz éves korában meghalt, bebalzsamozták és koporsóba tették Egyiptomban.

—————————–

“…  Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban
….
Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.
 
 
 —————————–
….”