A világ meglátja a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket

Igazság Könyve:

2015. május 6. szerda, 22:31

Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.

Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.

Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.

Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.

Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.

Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.

Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.

Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.

Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.

Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.

Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!

Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.

Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.

Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.

Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/soha-ezelott-keresztrefeszitesem-ota-nem-szenvedett-el-ekkora-uldoztetest-keresztenyseg


———-

Igaz élet Istenben:

EGYESÍTSÉTEK A HÚSVÉT DÁTUMÁT!
EGYHÁZAM EGYIK RÉSZE VAKKÁ VÁLT
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum847.html


http://www.calendarpedia.com/when-is/orthodox-easter.html

 
 
———-
Római katolikus:

2020-05-30

húsvét 7. hét szombat

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol Rómában, fogolyként is hirdeti az Isten országát.
Rómába érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy saját szállásán maradhasson egy katona őrizete alatt.
Harmadnapra magához kérette a legtekintélyesebb zsidókat. Amikor összejöttek, így szólt hozzájuk:
„Férfiak, testvérek! Én semmit sem vétettem a nép vagy atyáink szokásai ellen, mégis
bilincsbe verve adtak át Jeruzsálemben a rómaiak kezére. Ők kivizsgálták ügyemet, és szabadon akartak bocsátani, mert semmi okot sem találtak, amiért halálra ítéljenek. A zsidók tiltakozása miatt azonban kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népemet vádolni akarnám.
Ez az oka annak, hogy látni kívántalak titeket, és néhány szót akartam szólni hozzátok. Ezt a
bilincset ugyanis a választott nép reménysége miatt rakták rám.”
Két álló esztendeig maradt Pál apostol a bérelt szállásán. Mindenkit fogadott, aki csak fölkereste. Hirdette nekik az Isten országát, és bátran, akadálytalanul tanított Urunkról, Jézus Krisztusról.
Ez az Isten igéje.

ApCsel 28,16-20.30-31

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram. (Vö. 7b. vers. – 7. b tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Szent templomában van az Isten, * az Úr trónja a mennyben áll.
Rátekint szeme a szegényre, * pillantása az emberek fiait vizsgálja.
Hívek: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, * utálja azt, aki az erőszakot kedveli.
Az Úr igaz: az igazságot kedveli, * az igazak meglátják az ő arcát.
H: Minden igaz lelkű ember * látni fogja arcodat, Uram.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 10,4.5 és 7

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Az Igazság Lelkét küldöm nektek. * Ő minden igazságra megtanít titeket.” Jn 16,7.13 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
János apostol vallja, hogy igaz az ő tanúsága Jézusról.
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?”
Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!”
Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?”
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.
Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Ezek az evangélium igéi.

Jn 21,20-25″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-05-30

————
Ortodox (Görög keleti): 

Pál Tróászban

Amikor a hét első napján[a] összejöttünk, hogy megtörjük a kenyeret,[b] Pál egészen éjfélig beszélt, mert másnap tovább akart utazni. Az emeleti szobában, ahol összegyűltünk, elég sok világítóeszköz volt. Egy Eutikhosz nevű fiatalember az ablakban ült, és nagyon elálmosodott, mivel Pál kissé hosszúra nyújtotta a beszédét. A fiatalember olyan mélyen elaludt, hogy kiesett az ablakból. Három emelet magasról esett le, és amikor felemelték a földről, már halott volt. 10 Akkor Pál lement hozzá, ráborult a fiú testére, átölelte, és azt mondta: „Ne aggódjatok, mert él!” 11 Ezután Pál újra felment az emeleti szobába, megtörte a kenyeret, és evett. Még sokáig, egészen hajnalig beszélgetett a tanítványokkal, majd elment. 12 Eutikhoszt pedig — mindenki nagy örömére — épségben hazavitték.

—————————–

“… Ne féljetek Tőlem. …”
—————————–

10 Talán nem hiszed, hogy én az Atyában élek, az Atya pedig bennem él? Amit mondok nektek, nem magamtól mondom: az Atya, aki bennem él, ő végzi a maga munkáját rajtam keresztül. 11 Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya bennem van! Ha másért nem, higgyetek azoknak a tetteknek, amelyeket Atyám nevében vittem véghez! 12 Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, az is megteszi majd mindazt, amit én tettem. Sőt, még nagyobb dolgokat fog véghezvinni! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy én majd az Atyához megyek, 13 és megteszem, amit a nevemben kértek, hogy az Atya dicsőséget kapjon a Fiú által. 14 Igen, bármit kértek majd az én nevemben, meg fogom tenni.”

A Szent Szellem eljövetelének ígérete

15 „Ha szerettek engem, engedelmeskedni fogtok a parancsaimnak. 16 Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő egy másik Segítőt[a] küld nektek, aki örökre veletek marad. 17 Ő az Igazság Szelleme,[b] akit a hitetlenek világa nem tud befogadni, mert ők nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd.

18 Nem hagylak titeket árván, hanem visszajövök hozzátok. 19 Kis idő múlva a hitetlenek már nem látnak többé engem, de ti láttok. Mivel én élek, ti is élni fogtok. 20 Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyában élek, ti bennem éltek, én pedig bennetek. 21 Aki ismeri parancsaimat és engedelmeskedik nekem, az szeret engem igazán! Aki pedig engem szeret, azt Atyám is szereti, és én is szeretem — ezért megmutatom és kijelentem neki magamat, hogy igazán megismerjen engem.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+20%3A7-12%3B+++John+14%3A10-21&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2020/05/30

—–
 

“…. Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. …”

 

 
 
———————
Tóra:

A Gerson-nemzetségek feladatai

21 Azután ezt mondta az Örökkévaló Mózesnek: 22 „Vedd számba a Gerson-nemzetségeket! Családonként és nemzetségenként 23 írj össze minden 30 és 50 év közötti hadköteles férfit, akik alkalmasak a Találkozás Sátora körüli szolgálatok ellátására!

24 Az ő feladatuk és felelősségük, hogy gondot viseljenek a fölszerelésekre, hordozzák és őrizzék azokat, amikor a tábor vonul, megáll vagy elindul. 25 Ezek a következők: a Sátort borító összes takaró, beleértve a külső delfinbőr-takarót is; a bejáratokat fedő kárpitok, 26 a sátor és az oltár körüli udvar kerítését alkotó takarók; az udvar bejáratának kárpitja, és az ezekhez tartozó kötelek és egyéb fölszerelések. Ők végezzenek minden, ezekkel kapcsolatos teendőt a vonulás alatt, a Sátor szétszedésénél és fölállításánál egyaránt. 27-28 A szolgálatukat Áron és fiai felügyelete alatt végezzék akkor is, amikor vonul a tábor, meg akkor is, amikor helyben vesztegel. A gersoniak felelősek ezeknek a dolgoknak az őrzéséért is, mind vonuláskor, mind pedig a táborozás idején. Mindezeket Ítámár, Áron főpap fiának irányítása alatt végezzék.”

A Merári-nemzetségek feladatai

29 „Vedd számba a Merári-nemzetségeket is! Családonként és nemzetségenként 30 írj össze minden 30 és 50 év közötti hadköteles férfit, akik alkalmasak a Találkozás Sátora körüli szolgálatok ellátására! 31 Az ő feladatuk és felelősségük, hogy gondot viseljenek a következő fölszerelésekre, hordozzák és őrizzék azokat, amikor a tábor vonul, megáll vagy elindul. Ezek a következők: a sátor deszkái, reteszei, oszlopai és talpai, 32 az udvar kerítésének oszlopai, talpai, cövekei, kötelei, és minden egyéb ide tartozó fölszerelés. Készíts listát ezekről a tárgyakról, amelyekért a meráriak felelősek. 33 Ezeket a feladatokat kell ellátniuk a merári nemzetségeknek, Ítámár pap, Áron fia felügyelete és irányítása alatt”.

A léviták számbavétele

34 Mózes, Áron és a közösség törzsi vezetői együtt vették számba a Kehát-nemzetségeket családjaik és nemzetségeik szerint. 35 Jegyzékbe vették azokat a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 36 és úgy találták, hogy a létszámuk 2 750 fő. 37 Tehát ennyien teljesítettek szolgálatot a Találkozás Sátoránál a Kehát-nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

38 Azután számba vették a Gerson-nemzetségeket is családjaik és nemzetségeik szerint. 39 Jegyzékbe vették a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 40 és úgy találták, hogy a létszámuk 2 630 fő. 41 Tehát ennyien teljesítettek fizikai szolgálatot a Találkozás Sátoránál a gersoni nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

42 Azután számba vették a Merári-nemzetségeket is családjaik és nemzetségeik szerint. 43 Jegyzékbe vették a 30 és 50 év közötti férfiakat, akik alkalmasak voltak a szolgálatra a Találkozás Sátora körül, 44 és úgy találták, hogy a létszámuk 3 200 fő. 45 Tehát ennyien teljesítettek szolgálatot a Találkozás Sátoránál a merári nemzetségekből, ahogyan azt az Örökkévaló parancsa szerint Mózes és Áron megszámolta.

46 Mózes, Áron és Izráel törzsi vezetői így vették számba a lévitákat nemzetségeik és családjaik szerint. 47 Jegyzékbe vették az összes 30 és 50 év közötti férfit, aki alkalmas volt arra, hogy a Találkozás Sátorát és annak fölszerelését hordozza, fölállítsa és szétszedje. 48 Úgy találták, hogy a teljes létszámuk 8 580 fő. 49 Az Örökkévaló Mózesnek adott parancsai szerint tehát számba vették őket, és minden egyes lévitának meghatározták a maga feladatát a Sátor fölállításában, szétszedésében, és a vonulás idején.

Tisztasági törvények

5.1 Az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: „Parancsold meg Izráel népének, hogy küldjenek ki a táborukból mindenkit, aki tisztátalanná vált valamilyen rosszindulatú bőrbetegség miatt, vagy testéből származó folyás miatt, vagy mert megérintett egy holttestet.


…”

“…Élt ebben az időben egy Mánóah nevű férfi, aki Dán törzséből, Corá városából származott. Mánóah felesége meddő volt, emiatt gyermektelenek voltak.

Egyszer az Örökkévaló angyala megjelent Mánóah feleségének, és megszólította: „Figyelj rám! Eddig meddő voltál, de nemsokára mégis áldott állapotba kerülsz, és fiad születik. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan[a] ételt! Fiad fog születni, akinek fejét soha ne érje borotva, mert Istennek szentelt nazír[b] lesz fogantatásától kezdve. Ő kezdi majd megszabadítani Izráel népét a filiszteusok elnyomásától”.

Az asszony hazament, és elmondta ezt a férjének: „Isten embere jött hozzám, olyan volt, mintha Isten angyala lett volna. Nagyon megrémültem, mert félelmetes volt. Nem mertem megkérdezni tőle, honnan jött, és ő sem mondta meg a nevét. Azt mondta nekem: »Fiad fog születni, aki fogantatásától kezdve haláláig Istennek szentelt nazír lesz. Ezért mostantól fogva ne igyál se bort, se másféle szeszesitalt, és ne egyél tisztátalan ételt!«”

Ekkor Mánóah könyörgött az Örökkévalónak: „Kérlek, Uram, jöjjön el hozzánk ismét Istennek az az embere, akit küldtél! Tanítson meg bennünket, hogyan neveljük a születendő gyermekünket!”

Isten meghallgatta és teljesítette Mánóah kérését. Isten angyala ismét eljött Mánóah feleségéhez. Az asszony éppen a mezőn volt, de a férje nem volt vele. 10 Az asszony ekkor hazasietett, és hívta a férjét: „Gyere velem hamar! Ugyanaz a férfi, aki a múltkor beszélt velem, ismét eljött!”

11 Ekkor mindketten visszamentek a mezőre. Mánóah egyenesen a férfihoz fordult: „Te vagy az, aki a múltkor beszéltél a feleségemmel?”

„Én vagyok” — válaszolta az ismeretlen.

12 „Mit kell tennünk, amikor beteljesedik a szavad? Hogyan bánjunk a gyermekkel, és mit tegyen ő?” — kérdezte Mánóah.

13 „A feleségednek mindent elmondtam — válaszolt az Örökkévaló angyala — aszerint éljen! 14 Semmit ne egyen, ami a szőlőn terem, ne igyon bort vagy másféle szeszesitalt, és ne egyen semmiféle tisztátalan ételt. Mindenben ahhoz tartsa magát, amit mondtam neki!”

15 Mánóah kérlelte: „Hadd vendégeljünk meg! Kérlek, várd meg, amíg ételt készítünk a számodra egy kecskegidából!”

16 De az angyal ezt felelte: „Még ha itt marasztalnál, akkor sem ennék az ételből! De ha valóban szeretnél készíteni valamit, akkor a kecskegidát az Örökkévalónak áldozd fel égőáldozatul!” Azért mondta ezt, mert Mánóah még mindig nem értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszél.

17 Azután Mánóah ezt kérte tőle: „Kérlek, mondd meg, mi a neved, hogy amikor majd beteljesedik a szavad, tisztelhessünk téged!”

18 De az Örökkévaló angyala így felelt: „Miért kérded a nevemet? — titokzatos és csodálatos[c] az”.

19-20 Akkor Mánóah elkészített egy kecskegidát, meg az ételáldozatot, és egy sziklára helyezve feláldozta az Örökkévalónak, aki titokzatos és csodálatos dolgokat tesz.[d]

Amikor az oltáron a tűz lángja felcsapott az ég felé, az Örökkévaló angyala a lángok között felszállt a mennybe, és eltűnt. Mánóah és felesége látta ezt, és mindketten arccal a földre estek.

21 Mánóah csak ekkor értette meg, hogy az Örökkévaló angyalával beszélt! De az angyal többé nem jelent meg nekik.

22 Mánóah ezt mondta feleségének: „Biztosan meghalunk, mert Istent láttuk!” 23 De a felesége biztatta: „Ha az Örökkévaló meg akart volna ölni bennünket, akkor nem fogadta volna el tőlünk az égőáldozatot és ételáldozatot! Akkor nem mutatta volna meg ezeket, és nem ígért volna ilyen dolgokat nekünk!”

24 Ezek után az asszony fiút szült, akit Sámsonnak nevezett. A fiú felnőtt, és az Örökkévaló megáldotta őt. 25 Az Örökkévaló Szelleme kezdett működni Sámsonban, amikor még Dán táborában lakott, amely Corá és Estáól városok között terült el.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges%2013:2%20-%2013:25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———————–