Címke: Nagyfigyelmeztetés

Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető.

Igazság Könyve:

„Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető

  1. június 16., szombat, 7:40

Drága, szeretett leányom, Hangomat milliók hallják világszerte, miközben Isteni Irgalmasságomra készítem fel Isten minden gyermekét.

Vannak olyanok, akiket a Szentlélek megáldott, s akik Üzeneteim elolvasása után azonnal tudni fogják, hogy ezek Isteni Ajkamról származnak.

Azok, akik azt mondják, hogy ismernek, de nem ismernek fel Engem, mégsem tudnak ellenállni Szavam olvasásának, bár harcolnak Ellenem.

Ők elutasítanak Engem, mégis vonzódnak Üzeneteimhez.

Nem ismerik fel azt, hogy ez maga a Szentlélek, aki bár a lelkükben szunnyad, mégis Hozzám vonzza őket?

A következőket mondom nekik: Az idő elérkezett, hogy sértegetéseitek hamarosan, a Nagyfigyelmeztetés alatt, bemutatásra kerüljenek számotokra.

Szavam iránti gyűlöletetek feltárul majd előtettek, és akkor tudni fogjátok az Igazságot.

Amikor ez majd megtörténik, nektek csatlakoznotok kell testvéreitekhez, és harcolnotok kell a jogért, hogy Egyházamat megvédjétek a Földön.

Az égbolt majd visszahúzódik, mintha megnyílt volna egy tető, hogy feltárja a tüzet és Isteni Irgalmasságom lángjait.

A Föld olyan erővel fog megrázkódni, hogy senki sem fog elmenekülni Szemem, Lelkem és Ajándékom elől.

Sokan reszketni fognak a félelemtől, de csak azért, mert sokak számára ez lesz az első alkalom, hogy felismerjék a lelküket.

Tudni fogják, hogy a testük és minden érzékük iránti szeretetük, amelyet táplálnak, értelmetlen.

Lelkük minden egyes részét látni fogják, de nem a saját szemükkel. Ők a lelküket az Én szememmel fogják látni.

Betegnek és undorítónak fogják érezni magukat, mint ahogy Én, amikor gonosz tetteik szánalmas rondaságát látom.

Látni fogják, hogy mennyire romlott volt viselkedésük mások iránt, és azt a gonoszságot, amelyet felebarátaik ellen elkövettek.

Aztán az önszeretetüket fogják látni, önteltségüket, és a hamis bálványok iránti szeretetüket, és tudni fogják, hogy mennyire megbántottak Engem.

Mert azok, akiknek oly fekete bűneik vannak, betegnek és meggyötörtnek fogják érezni magukat, és nem lesznek képesek kiállni azt a rémületet, amelyet látniuk kell. Nekik minden erejükre szükségük lesz ahhoz, hogy kibírják a megtisztulás folyamatát, amelyre szükségük lesz, hogy a túlélést lehetővé tegye számukra, és hogy az Igazság ösvényét kövessék.

Fontos megérteni, hogy a Nagyfigyelmeztetés a következőt jelenti: Azért jövök, hogy figyelmeztessem Isten gyermekeit arra, hogy bűneiket meg lehet bocsátani, és meg is lesznek bocsátva.

Azért jövök, hogy megmutassam, milyen lesz az Ítélet Napja. Ez azt fogja jelenteni, hogy akik eddig az időszakig a bűnbocsánatért esedeznek, megmenekülnek.

Azok, akik még mindig elutasítanak Engem, a bűnbánatra időt fognak kapni, de nem sokat. Ha ők Irgalmasságom Kezét mégis eljátsszák, akkor Nekem vissza kell vonulnom.

Akkor majd megosztom őket: az igazakat egyik oldalra, és az igaztalanokat a másikra. Még lesz egy esély a megváltás keresésére, azután azok, aki visszautasítják Szeretetem és Irgalmasságom Kezét, a Pokolba lesznek vetve.

Ez a prófécia már kezdetben meg volt jövendölve.

Szívleljétek meg a Nagyfigyelmeztetést, és mentsétek meg a lelketeket, amíg tehetitek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/az-egbolt-majd-visszahuzodik-mintha-megnyilt-volna-egy-teto

Bár a Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek, mégis szenvedést fog okozni azok számára, akik nem lesznek a kegyelem állapotában

  1. június 14., csütörtök, 6:15

Én, a te szeretett Jézusod, azt kívánom tőled, drága, szeretett leányom, hogy kérd meg minden követőmet: vegyék figyelembe Utasításaimat.

Figyeljetek családjaitok minden tagjára, azokra, akik köztetek vannak, akik nem követik Tanításaimat.

Figyeljetek azokra közületek, akiknek a lelke eltávolodott Tőlem, akik látszólag elutasítanak Engem. Azon kívül arra kérlek benneteket, hogy kitartóan imádkozzatok értük.

Nektek Irgalomért kell könyörögnötök a lelkük számára. Imáitok és áldozataitok szörnyű szenvedéstől menthetik meg őket a Nagyfigyelmeztetéskor, a Megtisztulás alatt.

Bár a Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek, és mint Különleges Ajándékomat kell üdvözölnötök, mégis fájdalmat fog okozni azoknak, akik nincsenek a kegyelem állapotában.

Még idejében készítsétek fel a lelketeket, mert az egészséges lelkek a Nagyfigyelmeztetést örömteli eseménynek fogják érezni.

Ők nem fognak szenvedni, mert a kegyelem állapotában lesznek, különösen akkor, ha rendszeresen részesülnek a Gyónás Szentségében.

Az ő erejük segíteni fog azoknak, akiknek a Tisztítótűz fájdalmán kell keresztül menniük a Nagyfigyelmeztetés után.

Segítsetek azoknak, akik nem akarják naponta elimádkozni az Irgalmasság Rózsafüzérét.

Ajánljatok fel egy áldozatot Nekem, Jézusotoknak, családotok bűneinek jóvátételéért.

Én mindenki iránt Irgalommal leszek, akik elfogadják lelkük fekete állapotát, amikor a bűneiket a Nagyfigyelmeztetés alatt majd megmutatom nekik.

Csak az őszintén alázatosaknak és a tiszta szívűeknek lesz megbocsátva.

Azoknak, beleértve a gyerekeket is, akik elhagytak Engem, kétségbeejtően szükségük van imáitokra.

Itt van az az ima, amelyet imádkoznotok kell a Nagyfigyelmeztetés alatti Megtérésükért.

A Keresztes Imahadjárat 60. imája: Ima a családok megtéréséért a Nagyfigyelmeztetés alatt

„Ó drága, édes Jézusom, Irgalmasságodért könyörgöm családom tagjainak a lelkéért. (Itt nevezd meg őket.) Felajánlom Neked szenvedéseimet, megpróbáltatásaimat és imáimat, hogy a lelkük megmeneküljön a sötétség szellemétől. Ne engedd meg egyiküknek sem e gyermekeid közül, hogy ellent mondjanak Neked, vagy, hogy visszautasítsák Irgalmasságod Kezét. Nyisd meg a szívüket, hogy egybefonódjon a Te Szentséges Szíveddel, hogy így keresni tudják a szükséges megbocsátást, és hogy megmeneküljenek a Pokol Tűzétől. Adj nekik esélyt arra, hogy elégtételt adhassanak, és így a Te Isteni Irgalmasságod Sugarai által megtérjenek. Ámen.”

Isten gyermekei, készüljetek minden nap a Nagyfigyelmeztetésre, mert az bármikor megtörténhet.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/bar-nagyfigyelmeztetestol-nem-kell-felnetek-megis-szenvedest-fog-okozni-azok-szamara-akik-nem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

„Isten haragja minden emberen

18 Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot.

19 Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra.

20 Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük,

21 hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.

22 Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek,

23 és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével.

24 Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét.

25 Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.

26 Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel,

27 ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.”

20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába.”

21 “Hallottátok, hogy megmondtatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette.

22 Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.

23 Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened,

24 hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat.

25 Békülj meg ellenfeleddel hamar, amíg az úton együtt van veled, hogy át ne adjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a szolgának, és így börtönbe kerülj.

26 Bizony, mondom néked, ki nem jössz onnan, amíg meg nem adod az utolsó fillért is.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+1%3A18-27%3B+++++Matthew+5%3A20-26&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-15

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Bár a Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek, mégis szenvedést fog okozni azok számára, akik nem lesznek a kegyelem állapotában.

Igazság Könyve:

Bár a Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek, mégis szenvedést fog okozni azok számára, akik nem lesznek a kegyelem állapotában

  1. június 14., csütörtök, 6:15

Én, a te szeretett Jézusod, azt kívánom tőled, drága, szeretett leányom, hogy kérd meg minden követőmet: vegyék figyelembe Utasításaimat.

Figyeljetek családjaitok minden tagjára, azokra, akik köztetek vannak, akik nem követik Tanításaimat.

Figyeljetek azokra közületek, akiknek a lelke eltávolodott Tőlem, akik látszólag elutasítanak Engem. Azon kívül arra kérlek benneteket, hogy kitartóan imádkozzatok értük.

Nektek Irgalomért kell könyörögnötök a lelkük számára. Imáitok és áldozataitok szörnyű szenvedéstől menthetik meg őket a Nagyfigyelmeztetéskor, a Megtisztulás alatt.

Bár a Nagyfigyelmeztetéstől nem kell félnetek, és mint Különleges Ajándékomat kell üdvözölnötök, mégis fájdalmat fog okozni azoknak, akik nincsenek a kegyelem állapotában.

Még idejében készítsétek fel a lelketeket, mert az egészséges lelkek a Nagyfigyelmeztetést örömteli eseménynek fogják érezni.

Ők nem fognak szenvedni, mert a kegyelem állapotában lesznek, különösen akkor, ha rendszeresen részesülnek a Gyónás Szentségében.

Az ő erejük segíteni fog azoknak, akiknek a Tisztítótűz fájdalmán kell keresztül menniük a Nagyfigyelmeztetés után.

Segítsetek azoknak, akik nem akarják naponta elimádkozni az Irgalmasság Rózsafüzérét.

Ajánljatok fel egy áldozatot Nekem, Jézusotoknak, családotok bűneinek jóvátételéért.

Én mindenki iránt Irgalommal leszek, akik elfogadják lelkük fekete állapotát, amikor a bűneiket a Nagyfigyelmeztetés alatt majd megmutatom nekik.

Csak az őszintén alázatosaknak és a tiszta szívűeknek lesz megbocsátva.

Azoknak, beleértve a gyerekeket is, akik elhagytak Engem, kétségbeejtően szükségük van imáitokra.

Itt van az az ima, amelyet imádkoznotok kell a Nagyfigyelmeztetés alatti Megtérésükért.

A Keresztes Imahadjárat 60. imája: Ima a családok megtéréséért a Nagyfigyelmeztetés alatt

„Ó drága, édes Jézusom, Irgalmasságodért könyörgöm családom tagjainak a lelkéért. (Itt nevezd meg őket.) Felajánlom Neked szenvedéseimet, megpróbáltatásaimat és imáimat, hogy a lelkük megmeneküljön a sötétség szellemétől. Ne engedd meg egyiküknek sem e gyermekeid közül, hogy ellent mondjanak Neked, vagy, hogy visszautasítsák Irgalmasságod Kezét. Nyisd meg a szívüket, hogy egybefonódjon a Te Szentséges Szíveddel, hogy így keresni tudják a szükséges megbocsátást, és hogy megmeneküljenek a Pokol Tűzétől. Adj nekik esélyt arra, hogy elégtételt adhassanak, és így a Te Isteni Irgalmasságod Sugarai által megtérjenek. Ámen.”

Isten gyermekei, készüljetek minden nap a Nagyfigyelmeztetésre, mert az bármikor megtörténhet.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/bar-nagyfigyelmeztetestol-nem-kell-felnetek-megis-szenvedest-fog-okozni-azok-szamara-akik-nem

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/06/14

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-06-14

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Két csillag össze fog ütközni, és sokan félni fognak.

https://femina.hu/terasz/csillagok-utkozese/

Igazság Könyve:

Mindazok, akik megmentették magukat Szememben, a Nagyfigyelmeztetés alatt nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz fájdalmait

  1. május 24., csütörtök, 6:30

Amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés ideje, drága szeretett leányom, akkor ezt számos jel fogja kinyilatkoztatni.

Azért mondom el ezt neked, hogy Isten minden gyermekét emlékeztesse arra, hogy még idejében felkészüljenek.

Két csillag össze fog ütközni, és sokan félni fognak.

Nincs mitől félni, mert ez a legnagyobb ajándék, amit azért hozok, hogy egyetlen lélek se vesszen el a Pokol tűzében.

Aztán az Én Keresztem meg fog jelenni az égen, amely egyetlen lélek figyelmét sem fogja elkerülni.

Sokan összeesnek majd a félelemtől, és egy nagy földrengéshez hasonló remegés lesz érezhető.

Aztán csend következik.

Mindig úgy készüljetek erre a napra, mintha ez már holnap bekövetkezne. Keressétek most a megváltásotokat, és tárjátok fel Nekem bűneiteket.

A katolikusok menjenek gyónni!

Azok, akik nem katolikusok, mondják el a Keresztes Imahadjárat 24. imáját, amelyet a többiek számára adtam a világon a Teljes Búcsú elnyeréséért.

A Teljes Búcsú ajándéka Isten minden gyermeke számára adatott, bármelyik valláshoz tartozzanak is, és nagy megtisztulást kínál fel. Ne utasítsátok vissza ezt az ajándékot. Fogadjátok azt el!

Azoknak a katolikusoknak, akik megkérdőjelezik Ajándékomat, és akik húzódozva kritizálják azt, a következőket mondom:

Azt hiszitek, hogy Én nem ajándékoznám ezt a Szentséget Isten minden gyermekének?

Nektek nagylelkűnek kell lennetek, és boldognak, hogy ezt megteszem.

Azt gondoljátok, hogy ők nem kaphatnának ilyen ajándékot? Ha így gondoljátok, akkor ti nem igazán szerettek Engem.

Hajtsátok meg a fejeteket, és dicsőítsétek Istent ezért a csodálatos ajándékért, amelyet az emberiségnek adott, hogy megmentse a lelküket.

Akik megmentették önmagukat az Én Szememben, a Nagyfigyelmeztetés alatt nem fogják elszenvedni a Tisztítótűz fájdalmát.

Azok, akik meglátják bűneiket, feltárulván előttük úgy, ahogyan azokat Én látom, meg lesznek döbbenve.

Sokan nehéznek fogják találni, hogy elfogadják, mennyire megfeketedett a lelkük.

Azok, akik ezt elfogadják, és bűnbánatot mutatnak, kérni fognak Engem, hogy bocsássak meg nekik. És Én megteszem.

De néhányan nem fogják bánni, és szívükben megvédik az általuk elkövetett rémtetteket, ahogy azok Szemem előtt megjelennek. Ők nem fognak bűnbánatot tartani, és arcul fognak ütni Engem.

Mindkét esetben a megtisztulás és a szenvedés tűzét fogja érezni minden bűnös.

Az időtartam a bűneik súlyosságától fog függni.

Azoknak, akik eltávolodtak Tőlem, szükségük van a ti imáitokra. Ők több időt kapnak, hogy visszatérjenek Hozzám, és kérjék, hogy bocsássak meg nekik.

De ez az idő lehet akár olyan rövid, mint egy nap, vagy olyan hosszú, mint néhány év.

Senki más, csak egyedül Atyám tudja Második Eljövetelem időpontját.

A két esemény közötti időszak nem lesz olyan hosszú, amint azt gondolnátok.

Végül, gyermekeim fel fogják ismerni azt az időt, amelyben élnek, és elfogadják az Igazságot.

Azoknak, akik már ismerik az igazságot és hisznek Bennem, az a kötelességük, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik nem fogják Irgalmasságomat elfogadni.

Leányom, az a legnagyobb vágyam, hogy megmentsem az egész világot, beleértve azokat is, akik Számomra el vannak veszve.

Követőim – akik egyetlen hanggá egyesülnek – valamennyi imája segíteni tud Nekem, hogy ezt megtegyem.

Menjetek szeretettel. Bízzatok mindig Bennem, mert az idő rövid, és az emberiség üdvözítésének a terve Örök Atyám kezében nyugszik.

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/mindazok-akik-megmentettek-magukat-szememben-nagyfigyelmeztetes-alatt-nem-fogjak-elszenvedni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/24

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-24

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Közeledik az idő a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésére

Igazság Könyve:

Közeledik az idő a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésére

  1. május 21., hétfő, 8:15

Drága, szeretett leányom, közeledik az idő a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezésére.

Mégis nagyon sok a teendő még, hogy a lelkek kellőképpen felkészülhessenek az Én Nagy Irgalmasságomra.

Felkérem mindazokat, akik szeretnek Engem, hogy imádkozzanak kitartóan a globális megtérésért, amelyre vágyom.

Oly sokan fognak futva jönni a Karjaimba, a megkönnyebbülés elárasztja majd a lelküket, mert ők tudni fogják azt, hogy Én vagyok az, szeretett Jézusuk, aki hívja őket.

Oly sokan fognak küzdeni az Igazsággal, amikor azt bemutatják majd nekik. A bizonyíték, amit Én majd feltárok előttük, nem lesz elég ahhoz, hogy akár egyetlen szeretet lángot is gyújtson a lelkükben.

Őket ellopták tőlem, de mégsem akarnak megszabadulni attól, aki foglyul ejtette őket, a fenevadtól, aki felfalta a lelküket.

Olyan gyorsan terjeszd Szavamat, leányom, amilyen gyorsan csak tudod.

Hagyd figyelmen kívül azok gúnyolódását, megvető mosolyát és kinevetését, akik megpróbálnak megállítani téged.

Keljetek fel, és hirdessétek Legszentebb Szavamat, bármibe is kerül.

Azok, akik azt állítják, hogy az Én Nevemben beszélnek, és megpróbálnak megalázni benneteket, keresztre feszítenek Engem. Nem titeket kínoznak, hanem Engem, szeretett Megváltójukat.

Az emberi vélemény nem fontos. Minden, ami számít, azok a lelkek, akiknek a megmentésére vágyom.

Imádkozzátok ezt az imát, a Keresztes Imahadjárat 55. imáját, hogy Felkészüljetek a Nagyfigyelmeztetésre

„Ó, drága Jézusom, kérlek, nyisd meg Isten minden gyermekének a szívét Nagy Irgalmasságod ajándékára. Segíts nekik, hogy Isteni Irgalmadat szeretettel és hálával elfogadják. Tedd őket képessé arra, hogy Színed előtt alázatosakká váljanak, és könyörögjenek bűneik bocsánatáért, hogy így ők is részeseivé válhassanak Dicsőséges Királyságodnak. Ámen.”

Hamarosan sok millió ember világszerte meg fogja hallani hívásomat, és egyre több lélek menekülhet meg, és meg is fog menekülni.

Soha ne feledkezzetek meg annak fontosságáról, hogy mindennap imádkozzátok az Irgalmasság Rózsafüzérét a lelkek megmentéséért.

Menjetek békével és szeretettel,

Szeretett Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/kozeledik-az-ido-nagyfigyelmeztetes-bekovetkezesere

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

MIT JELENT KRISZTUS VISSZATÉRÉSE?
A SÁTÁN ÉVÁNAK MONDOTT HAZUGSÁGA ISMÉTLŐDIK

2002 június 1.

(NAGYFIGYLMEZTETÉS:)

Hogy mi az Úr napja?

Akik kitartóan lázadtak, és még most is lázadnak ellenem, meg fogják tapasztalni azt a napot és minden szenvedését. Az a nap

hirtelen villámcsapásként sújt le a bűnösökre, akik maguk is fáklyaként fognak szörnyű tűzzel égni. Igen, úgy lesz, ahogy

mondtad, a Föld lángba borul, és az emberek előtt feltárul lelkiismeretük, mintha kinyilatkoztatást kapnának.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1078.html

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Megszüntetik a Szent Eukarisztia jelenlétét, és emiatt Fiam a Keresztre feszítés fájdalmait fogja újra elszenvedni.

Igazság Könyve:

Szűz Mária: A szomorúság könnyeit sírom a Katolikus Egyház azon papjaiért, akik rettenetesen szenvednek ebben az időben

  1. május 10., csütörtök, 3:45

Gyermekem, Fiam, Jézus Krisztus most arra készül, hogy – még a Nagyfigyelmeztetés előtt – Isten gyermekei közül annyit mentsen meg, amennyit csak lehetséges. Mert a Nagyfigyelmeztetés után, Fiam Dicsőséges Visszatéréséig már nem marad sok idő.

A szomorúság könnyeit sírom a Katolikus Egyház papjaiért, akik rettenetesen szenvednek ebben az időben.

Ezek a tiszta, elveszett és tévelygő szolgák, a szakadás közepette fogságba estek, ahonnan nem tudnak kiszabadulni.

Ők a mások bűnei miatt elszenvedik azt a kínt, amellyel végig kell nézniük, amint a Fiam iránti hűséget félredobják.

Ez a gonosz megosztottság, melyet a szabadkőműves csoportok okoztak, szándékolt. Azok bűneit, akik az ártatlan lelkekre mért bűncselekményekért vétkesek, ürügyként használják fel, hogy az Egyház törvényeit megváltoztassák.

Sokan félre lettek vezetve az Isten gyermekei iránti hűség hamis értelmezése miatt.

Mennyire szenvedek, amikor látom, hogy a Katolikus Egyház falait tégláról téglára szedik szét, hogy utat nyissanak az új egyháznak.

Az új egyház, amely hamarosan felbukkan, Fiam részéről nem lesz elfogadható.

Ehelyett megszüntetik a Szent Eukarisztia jelenlétét, és emiatt Fiam a Keresztre feszítés fájdalmait fogja újra elszenvedni.

Az áldozatot, amelyet Ő meghozott, hogy ezt az ajándékot átadja a világnak, hamarosan figyelmen kívül hagyják, és elutasítják.

Ők – az új egyház – nem fogják mondani Isten gyermekeinek, hogy az Eukarisztiában Jézus, az Én Fiam, valóban jelen van.

Ők az Eukarisztiáról egy új értelmezést fognak alkotni, és nem fog nekik sikerülni, hogy Fiam jelenlétét lehívják. Az élet kenyere meg fog halni.

Isten gyermekei már nem lesznek Fiam valódi testével és vérével táplálva.

Lelkük sivár, üres lesz Fiam jelenlétének és azon kegyelmének hiánya miatt, melyeket azoknak ad, akik Őt magukhoz veszik.

A papok számára kötelező, hogy megvédjék a Szent Eukarisztiát. Ők erősek kell, hogy legyenek, és ezt a drága és szent Ajándékot soha nem szabad felhígítaniuk.

Fiam szereti a Katolikus Egyházat, tudja, hogy az mennyire szenved. Ő érzi ennek fájdalmát.

Szeplőtelen Szívem kettészakad a fájdalomtól látván, amint ezt a Szent Templomot szándékosan megsemmisítik.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok az Atyához, szeretett Fia nevében, hogy legyen könyörületes azokhoz, akik az Egyházat el akarják süllyeszteni, és Isten gyermekeit szét akarják szórni az elhagyatottság szakadékában.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat 53. imáját a Katolikus Egyházért.

A Keresztes Imahadjárat 53. imája: „Ima a Katolikus Egyházért”

„Ó, Mennyei Atya, Szeretett Fiad Nevében kérlek, adj erőt és kegyelmeket annak érdekében, hogy segítsen ellenállni a papoknak abban az üldöztetésben, amelyet elviselnek. Segíts nekik, hogy ragaszkodjanak szeretett Fiad, Jézus Krisztus Tanításainak Igazságához, és soha ne mondjanak le az Eukarisztiában való jelenlétéről, a hazugságokkal szemben ne gyengüljenek el, és ne adják meg magukat azoknak. Ámen”

Szerető Édesanyátok,

A Föld Királynője, Az Üdvösség Anyja „

https://masodikeljovetel.hu/szuz-maria-szomorusag-konnyeit-sirom-katolikus-egyhaz-azon-papjaiert-akik-rettenetesen-szenvednek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/05/10

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-05-10

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Imádkozzatok, hogy imáitok segítsenek megfelelően felkészíteni az emberiséget – még mielőtt a Nagyfigyelmeztetés megtörténne.

Igazság Könyve:

„Soha ne használjatok ki másokat tisztességtelenül az üzleti életben, sem a politikában, vagy bármilyen más élethelyzetben

  1. április 19., csütörtök, 8:00

Drága, szeretett leányom, azt akarom, hogy mondd el minden követőmnek: imáik meghallgatásra találnak, és ennek eredményeképpen sok gonosz esemény enyhül.

Azt is szeretném a tudtodra adni, leányom, hogy szenvedéseitek eredményeként négymillió lelket tudtam megmenteni.

Irgalmam kiáradt Isten ezen gyermekeire, akik még ebben a világban élnek.

Más áldozatok is felajánlásra kerültek azon követőim által, akik imáikkal és böjtöléseikkel segítettek Nekem egy szörnyű sorscsapástól megmenteni az embereket.

A ti erőtök, szeretetetek, hűségetek és állhatatosságotok azt eredményezte, hogy a sátán hatalma gyengülőben van.

Ez azt is jelenti, hogy az Egy-Világ-Csoport globális hatalma egyre gyengül.

Tudnotok kell, hogy az imádság gyengíti a gonoszságot a világban.

Minél több az ima, annál kevesebb a sátán hatalma.

Soha ne becsüljétek alá egyetlen személy imáját és szenvedését sem, mert az nagy haladékot jelent azok számára, akik különben a Pokol tüzével szembesülnének.

A szeretet, amit éreztek, és amelyet a születésetekkor kaptatok, mint természetes ajándékot, egy tiszta dolog.

A gyűlölet addig ritkán lép be az életetekbe, amíg el nem éritek az értelmesség korhatárát.

A kiskorú gyerekek az Én Szemeimben ártatlanok, tiszták és alázatosak, és a dolgokat egyszerű módon látják. Ez az igazi szeretet, amelyet meg kell próbálnotok visszaszerezni életetekben.

Amikor egyszerű módon tekintesz az életre, tiszteled Istent, az Atyát, a Mindenség Teremtőjét, és engedelmeskedsz az Ő Parancsolatainak, akkor újra olyan leszel, mint egy gyermek.

Tiszta, szerető és egyszerű szívűekké váltok, és mentesek lesztek minden rosszindulattól. Akkor megkapjátok majd a Szentlélek erejét úgy, hogy a hitetek rendíthetetlenné válik.

Olyanok lesztek, mint a gyermekek, de megkapjátok egy harcos fegyverzetét, az igaz és tiszteletreméltó tagságot Isten Hadseregében.

Az Új Paradicsom idejében mellettem lesztek, és Velem fogtok uralkodni.

Mások iránti szeretetetek legyen egyszerű. Soha ne kössétek feltételhez a szeretetet csak azért, hogy cserébe érte valamit kapjatok.

Ehelyett feltétel nélküli szeretetet kínáljatok fel. Úgy ajánljátok fel szereteteteket másoknak, mint egy ajándékot Istennek.

Mindenkit, akivel csak találkoztok életetek folyamán, Isten szemével nézzetek.

Minden embert Istent teremtett. Mindenki Isten szeretete által került a világba.

Annak ellenére, hogy bizonyos lelkek súlyos kereszt viselésére születnek, őket Isten szeretettel helyezte a világba.

Hibáitok ellenére is szeressétek egymást, Atyám tiszteletére.

Úgy fürkésszetek át minden arcot, és úgy nézzetek rá, mintha Isten Szemével látnátok azt a személyt.

Csak akkor fogjátok könnyebbnek találni, hogy mások megítélésétől tartózkodjatok.

Próbáljátok mindenkiben a jót, sőt a legjobbat megtalálni. Mutassatok egymás iránt szeretetet és kedvességet.

Soha ne használjatok ki másokat tisztességtelenül az üzleti életben, sem a politikában, vagy bármilyen más élethelyzetben.

Amikor találkoztok a másokban jelenlevő gonoszsággal, akkor imádkozzatok állhatatosan a lelkükért, és ajánljatok fel Nekem, Jézusotoknak kisebb áldozatokat engesztelésül bűneikért.

Egy kis szenvedés, mások lelkéért hozott áldozat, és az imádság képes a megjövendölt jövőbeli üldöztetés intenzitását enyhíteni.

Ha ezt megteszitek, akkor Atyám Irgalmassága a kegyelmek özönét árasztja a világra.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy imáitok segítsenek megfelelően felkészíteni az emberiséget – még mielőtt a Nagyfigyelmeztetés megtörténne -, hogy csak kevesen vesszenek el még mielőtt esélyt kapnának arra, hogy lássanak Engem, amint a szeretet, az irgalmasság és a megbékélés nagy ajándékát mutatom be nekik.

Szerető Jézusotok,

Az emberiség Üdvözítője „

http://masodikeljovetel.hu/soha-ne-hasznaljatok-ki-masokat-tisztessegtelenul-az-uzleti-eletben-sem-politikaban-vagy-barmilyen

„Üzeneteim minden valláshoz és felekezethez szólnak, beleértve azokat is, akik nem hisznek

  1. április 17. kedd, 6:30

Drága, szeretett leányom, tudnod kell, hogy a neked adott üzeneteim az egész világ számára adatnak.

Ezek minden vallás és felekezet részére adatnak, beleértve azokat is, akik nem hisznek Isten, az Örök Atya létezésében, a világmindenség Teremtőjében.

Gyermekek, nektek tudnotok kell, hogy mivel megkaptátok a Szentháromság Egy Isten Igazságát, a Szentháromságét, amelyet az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége alkot, az a felelősségetek, hogy Szent Szavamat az egész világnak hirdessétek.

Független attól, hogy hiszitek-e vagy sem, hogy Én ezen üzenetek által szólok hozzátok, segítenetek kell azon szegény lelkeken, akiknek szükségük van a Védelmemre ahhoz, hogy megmenekülhessenek.

Sokan kérdik, hogy ezek az üzenetek miért utalnak oly gyakran a sátánra.  Erre a válaszom a következő:

A sátán és bukott angyalai körbe járják a Földet, és keresik azt, hogy hogyan tudnák megfertőzni az embereket.

Ők leginkább az érzékeken keresztül támadnak, arra bátorítván őket, hogy testi bűnöket kövessenek el.

Gondolatokat ültetnek elméikbe, hogy rémtetteket kövessenek el, amelyekkel megsértik Atyámat.

Azon lelkek esetében, akik már bűnben vannak, birtokolhatják a testet. Amikor ez megtörténik, akkor ezek a szegény megszállott lelkek pusztítást hoznak létre maguk körül.

Ha ezek hatalmi pozíciót töltenek be, akkor ők szörnyű igazságtalanságot tudnak okozni azok között, akik felett uralkodnak.

Ők olyan törvényeket fognak bevezetni, amelyek ellent mondanak a Tízparancsolatnak, amelyet Isten, az Atya határozott meg.

Más esetekben nagy gyötrelmet fognak okozni az emberek életében.

A negatív (rossz) dolgokat a Sátán és démon angyalai okozzák. Ez nem Istentől jön.

Istentől csak a béke és a szeretet jöhet.

Mindazokhoz szólok, akik a negatív gondolatoktól és érzésektől meg akarják szabadítani az életüket: mindaz, amire szükség van: az odaadásuk Irántam, az ő szeretett Jézus Krisztusuk iránt.

Az imádság, az egyszerű beszélgetés elégséges. A saját szavaitokkal kérjetek Engem, hogy segítsek nektek.

Szívből mondjátok, azonnal válaszolni fogok, és közelebb segítelek benneteket Szentséges Szívemhez.

Kérlek, gyermekek, engedjétek meg Nekem, hogy közel tartsalak benneteket Magamhoz, és hogy azt a vigaszt nyújtsam számotokra, amelyre vágyakoztok egy boldogtalansággal, igazságtalansággal, kegyetlenséggel és gyűlölettel teli világban.

Én vagyok a ti mentőövetek. Egyedül csak Én segíthetek nektek. Kérlek, hívjatok Engem a Keresztes Imahadjárat 45. imájával:

„Ó, Jézus, én nagyon keveset tudok Rólad, de kérlek, segíts nekem megnyitnom a szívemet, hogy lehetővé tegyem Számodra, hogy a lelkembe jöjj, és így meggyógyíts engem, megvigasztalj, és eltölts a Te Békéddel. Segíts nekem, hogy örömet érezzek; hogy legyőzzek minden negatív gondolatot, és megtanuljam annak a módját, mely megérteti velem, hogy úgy örvendeztesselek meg Téged, hogy bemehessek a Te Új Paradicsomodba, ahol a szeretet, az öröm és a csoda életét élhetem Veled, örökkön örökké. Ámen.”

Szeretlek benneteket, drága gyermekeim, független attól, hogy milyen vallásúak vagytok, nem számít, hogy mennyit vétkeztettek, vagy hogy másoknak fájdalmat és kárt okoztatok.

Csak egyedül Én tudom megváltoztatni életmódotokat.

Az egyetlen módja annak, hogy kiszabaduljatok abból a nehéz életmódból, amelyet folytattok: hívnotok kell engem, hogy segíthessek nektek.

Szeretett Jézusotok „

http://masodikeljovetel.hu/uzeneteim-minden-vallashoz-es-felekezethez-szolnak-beleertve-azokat-akik-nem-hisznek

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

„Ezékiel látomása

1 A harmincadik évben, a negyedik hónap ötödikén, amikor én a fogságban élő nép között voltam a Kebár folyó mellett, megnyílt az ég, és isteni látomásokat láttam.

A hónap ötödikén, Jójákin király fogságba vitelének ötödik évében,

szólt az Úr igéje Ezékiel paphoz, Búzi fiához, a káldeusok országában, a Kebár folyó mellett, és megragadta őt ott az Úr.

Láttam, hogy forgószél jött észak felől, nagy felhővel és egymást érő villámlással, körülötte fényözönnel. A közepéből, a villámok közül mintha ezüstös csillogás tündöklött volna.

Négy élőlény alakja volt ott. Ilyennek látszottak: emberhez hasonló alakjuk volt,

de mindegyiknek négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt.

Lábaik egyenes lábak voltak, de lábfejük olyan volt, mint a borjúláb. Ragyogóak voltak, mint a fénylő réz.

Szárnyuk alatt négyfelől emberi kezek voltak. Mind a négynek voltak arcai és szárnyai.

Szárnyaik összeértek, egyiké a másikéhoz. Nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, mindegyik előre nézve tudott menni.

10 Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek.

11 Ilyen volt az arcuk. Felső szárnyaik ki voltak terjesztve, ez a két szárny összeért, egyiké a másikéval, kettő pedig eltakarta a testüket.

12 Mindegyik előre nézve tudott menni. Ahova a lélek akart menni, oda mentek, nem kellett megfordulniuk, amikor jártak.

13 Ilyenek voltak az élőlények: külsejük olyan volt, mint az izzó parázs, és az élőlények közt, mintha égő fáklyák lobogtak volna. Tűz ragyogott, és a tűzből villámok cikáztak.

14 Az élőlények járása-kelése olyannak látszott, mint a villámlás.

15 Amikor néztem az élőlényeket, megpillantottam egy-egy kereket a földön az élőlények mellett, mind a négy előtt.

16 A kerekek úgy voltak elkészítve, hogy ragyogó drágaköveknek látszottak, és mind a négy egyforma volt. Úgy készültek, hogy mindegyik kerék közepében egy másik kerék látszott.

17 Amikor jártak, négy irányban tudtak menni; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak.

18 A kerék abroncsai magasak és félelmetesek voltak, és mind a négy abroncs körös-körül tele volt szemekkel.

19 Amikor az élőlények jártak, a kerekek is jártak mellettük; és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek.

20 Ahová a lélek akart menni, oda mentek; ahová a lélek akarta. És a kerekek is fölemelkedtek velük, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ezekiel+1%3A1-20%3B+++++Exodus+1%3A1-20%3B+++++Job+1%3A1-12%3B+++++Matthew+21%3A18-43%3B+++++Matthew+24%3A3-35&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

https://www.oca.org/readings/daily/2022/04/18

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-04-18

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Nyisd meg a hitetlenek szemét, hogy ők is szent Karjaidba szaladjanak védelemért

Igazság Könyve:

„Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog minden hitetlent megtéríteni

  1. március 25., vasárnap, 3:30

Drága, szeretett leányom, ma arra sürgetem minden követőmet, hogy szenteljék idejüket imádkozásra azokért, akik nem hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, vagy az örök Üdvösségben.

Ezek a lelkek közel állnak a Szívemhez, és ők azok, akiknek szükségük van a megtérésre, oly módon, hogy elsőként üdvözülhessenek.

Azok, akik vakok, nem láthatják, hogy az életük a Földön nem ér véget.

Sokan nem fogadják el, hogy ők örökké létezni fognak.

Ezek a lelkek mélyen megsebeznek Engem, és Én rémületet érzek, amint nézem, hogy lelkük életét hogyan teszik tönkre földi életük során.

Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog megtéríteni sokakat azok közül, akik ateistáknak vallják magukat.

Számukra az egyetlen lehetőség az üdvözülésre az imádság, és az önfeláldozó lelkek szenvedése.

Arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok ezekért a lelkekért a Keresztes Imahadjárat 41. imájával A hitetlenek lelkéért:

„Ó, Jézusom, segíts szegény Gyermekeidnek, akik vakok az Üdvösségre tett Ígéreteddel szemben. Könyörgöm Hozzád, hogy imáim és szenvedésem segítségével nyisd meg a hitetlenek szemét, hogy ők is láthassák gyöngéd Szeretetedet, és szent Karjaidba szaladjanak védelemért. Segítsd őket, hogy meglássák az Igazságot, és keressék bűneikre a megbocsátást, hogy megmenekülhessenek, és elsőként léphessenek majd be az új Paradicsom Kapuján. Imádkozom ezekért a szegény lelkekért, beleértve a férfiakat, nőket meg a gyermekeket, és sürgősen arra kérlek, hogy oldozd fel őket bűneik alól. Ámen.”

Menjetek most, értékes hadseregem, és összpontosítsatok ezekre a szegény elveszett gyermekeimre. Segítsetek Nekem, Jézusotoknak, hogy megmentsem a lelküket.

Szeretett Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/meg-nagyfigyelmeztetes-sem-fog-minden-hitetlent-megteriteni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/26

———-

Római katolikus:

„† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Aki magát megalázza, azt dicsőségre emelik.
Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 18,9-14

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-26

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog minden hitetlent megtéríteni

Igazság Könyve:

„Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog minden hitetlent megtéríteni

  1. március 25., vasárnap, 3:30

Drága, szeretett leányom, ma arra sürgetem minden követőmet, hogy szenteljék idejüket imádkozásra azokért, akik nem hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, vagy az örök Üdvösségben.

Ezek a lelkek közel állnak a Szívemhez, és ők azok, akiknek szükségük van a megtérésre, oly módon, hogy elsőként üdvözülhessenek.

Azok, akik vakok, nem láthatják, hogy az életük a Földön nem ér véget.

Sokan nem fogadják el, hogy ők örökké létezni fognak.

Ezek a lelkek mélyen megsebeznek Engem, és Én rémületet érzek, amint nézem, hogy lelkük életét hogyan teszik tönkre földi életük során.

Még a Nagyfigyelmeztetés sem fog megtéríteni sokakat azok közül, akik ateistáknak vallják magukat.

Számukra az egyetlen lehetőség az üdvözülésre az imádság, és az önfeláldozó lelkek szenvedése.

Arra sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok ezekért a lelkekért a Keresztes Imahadjárat 41. imájával A hitetlenek lelkéért:

„Ó, Jézusom, segíts szegény Gyermekeidnek, akik vakok az Üdvösségre tett Ígéreteddel szemben. Könyörgöm Hozzád, hogy imáim és szenvedésem segítségével nyisd meg a hitetlenek szemét, hogy ők is láthassák gyöngéd Szeretetedet, és szent Karjaidba szaladjanak védelemért. Segítsd őket, hogy meglássák az Igazságot, és keressék bűneikre a megbocsátást, hogy megmenekülhessenek, és elsőként léphessenek majd be az új Paradicsom Kapuján. Imádkozom ezekért a szegény lelkekért, beleértve a férfiakat, nőket meg a gyermekeket, és sürgősen arra kérlek, hogy oldozd fel őket bűneik alól. Ámen.”

Menjetek most, értékes hadseregem, és összpontosítsatok ezekre a szegény elveszett gyermekeimre. Segítsetek Nekem, Jézusotoknak, hogy megmentsem a lelküket.

Szeretett Üdvözítőtök,

Jézus Krisztus”

http://masodikeljovetel.hu/meg-nagyfigyelmeztetes-sem-fog-minden-hitetlent-megteriteni

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Mikor fogja Kelet háza szent csókkal üdvözölni Nyugat házát? IC”
http://www.tlig.org/hu/humsg/hum1066.html

„Keletről jön el a hajnal

  1. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————
Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/03/25

———-

Római katolikus:

03-25

Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony) – FÜ

Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!”
Ezután az angyal eltávozott.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,26-38

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-03-25

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

https://www.hebcal.com/shabbat

„Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem” – „tertium non datur”

https://dictzone.com/latin-magyar-szotar/tertium%20non%20datur

https://it.wikipedia.org/wiki/Tertium_non_datur

END-TIMES Vision: “The Beginning of the End is Here” Get Ready

https://www.youtube.com/watch?v=14kMoqkomEI

Igazság Könyve:

„Isten, az Atya: Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. A választás a tietek

2012. február 21, kedd, 12:30

Én vagyok az Atyaisten, a Mindenség Teremtője. Ma este a Szentháromság nevében szólok hozzád.

Leányom, elérkezett az idő az első Pecsét feltörésére, és ez nagyon elszomorít Engem.

Megígértem, hogy még mielőtt ez megtörténne, felkínálom Védelmem Pecsétjét mindazok homlokára, akik hisznek Bennem.

Most adok még egy utolsó esélyt nektek, hogy felálljatok, és döntsetek.

Ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. A választás a tietek.

Azokhoz szólok, akik elutasítják Szent Szavamat, melyet ennek a prófétámnak, a végidők prófétájának adok: most meg kell hallgatnotok Engem, amint hozzátok beszélek.

Prófétákat adok nektek, hogy vezessenek benneteket.

Miért utasítjátok vissza szeretetemet?

Miért hagyjátok, hogy a kétségek vakká tegyenek benneteket az igazság előtt?

Bármennyire is szeretlek benneteket, az idő kevés, és csak másodpercek lesznek adva nektek, hogy döntsetek saját sorsotok felől. De még időben, mert a türelmem el fog fogyni.

Ha most figyelmen kívül hagyjátok a hívásomat, akkor később már nehezetekre fog esni, hogy a vadonban megtaláljatok Engem.

Ha Szeretetem Pecsétjét elfogadjátok, akkor mindenkor Védelmem alatt lesztek.

Ez a védelem be fogja borítani családjaitokat is.

Ez az Én utolsó hívásom, hogy felajánljam nektek Szeretetem Pecsétjét.

Ezt követően egyedül kell szembe néznetek a Nagy Megpróbáltatás sivárságával anélkül, hogy akárcsak egy mankóra is támaszkodhatnátok.

Én soha nem fogom arra kényszeríteni gyermekeimet, hogy szeressenek Engem. Ez egyedül csak a ti választásotok kell, hogy legyen; természetesen a szeretet csakis a szívből jöhet.

Én most széttárom Szeretetem kezeit. Ha ismertek Engem, akkor fel is ismertek Engem.

Ha azt mondjátok, hogy ismertek Engem, de mégis elutasítjátok a szeretet és a védelem gesztusát, akkor ti egyáltalán nem ismertek Engem.

Gyermekeim, most maradjatok közel Hozzám, mert végül az első Pecsét felbontásra került.

A Föld remegni fog a világ különböző részein, és akkor már nem lesz kétségetek.

Ezt követően, várom válaszotokat, mivel szeretlek benneteket.

Ne utasítsátok el soha prófétáimat, mert akkor Engem utasítotok vissza.

Ha megbántjátok vagy rágalmazzátok prófétáimat, akkor Velem is ugyanazt teszitek.

Mert ez az Én Mennyei hangom, amelyet sértegettek.

Sokkal jobb lenne, ha csendben maradnátok, és egyáltalán nem beszélnétek, amikor kétségeitek vannak.

Most itt az idő, amikor a próféciák bebizonyosodnak.

Sokan térdre rogynak majd szégyenükben, és bánni fogják, amikor azt látják, hogy üzeneteim elutasítása, melyeket prófétanőm, a végidők prófétája által adtam, mennyire kettészakított Engem:

Hogy hogyan csúfolták meg Szent Szavamat, amikor elítélték és nevetségessé tették azt;

Hogy az igazságot milyen keserű volt nekik lenyelni, és hogy a hamis próféta és jövendőmondók milyen felszínes kényelmet nyújtottak számukra, amelyet kerestek.

Mennyire távol estek Tőlem az Én gyermekeim!

Mennyire hálátlanok!

Mindnyájan, akik ismertek Engem, és Pecsétemet elfogadjátok, tudnotok kell, hogy nektek örök életetek lesz.

Ti soha nem kételkedtetek Szavamban, mert az Irántam való alázatotok és gyermeki szeretetetek azt jelentette, hogy ti nem engedtetek annak az intellektuális érvelésnek, amely bezárja a fületeket.

Oly sok igaz Prófétámat, akik az elmúlt húsz év alatt hozzátok lettek küldve, kigúnyoltak, bántalmaztak, kínoztak, és a vadonba vetettek.

Azoknak mondom, akik rágalmazták Üzeneteimet: szégyelljétek magatokat.

A hamis prófétákat ellenben bálványoztátok, és meghajoltatok előttük.

Tőletek kérdem: Melyik Isten előtt hajoltok meg?

Ti tudjátok, hogy kik vagytok. Eljött az idő számotokra, hogy szembenézzetek az igazsággal.

Mert ti vagy Velem vagytok, vagy Ellenem. Ha nem tudtok felismerni Engem, el vagytok veszve.

Azoknak mondom, akik meghallják Szavamat: Kövessetek Engem, és segítsetek Nekem felépíteni maradék Egyházamat a Földön.

Én átvezetlek benneteket majd azon a pusztításon, amelyet az Antikrisztus fog véghezvinni.

Ti nem fogjátok azt a kínt elszenvedni, mely azokat fogja sújtani, akik nem akarják elutasítani a hamis bálványokat, a kapzsiságot, az anyagiasságot, és a hatalomvágyat.

Felszólítok minden gyermekemet, hogy nyissák meg a fülüket.

Azt kérem, hogy nyissátok ki szemeiteket, még mielőtt túl késő lenne.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

http://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-ti-vagy-velem-vagytok-vagy-ellenem-valasztas-tietek

„Miért utasítjátok el a Második Eljövetelem felkészülésére vonatkozó figyelmeztetéseimet?

2012. február 21. kedd, 7:45

Drága, szeretett leányom, mennyire szenvedsz az Én és szeretett Atyám Nevében.

Neked erősnek kell lenned, mivel ezek az üzenetek bizonyos körökben felháborodást fognak kiváltani, habár egyes lelkeket megérint majd, és erőt ad nekik.

Szent Szavamat, az Én időmben a Földön, a tanult emberek visszautasították.

A papok, és azok, akik szent embereknek tartották magukat, mint csalót elutasítottak

Igazuk lehet azoknak közületek, akik azt mondják, hogy az a bánásmód, amelyet kiszabtak rám, barbár volt;

Hogy akik abban az időben éltek műveletlen, durva és gonosz emberek voltak;

Hogy bánásmódjaik kegyetlenek voltak Velem, szeretett Megváltójukkal szemben.

Néhányan talán azt mondják, hogy tudatlanok voltak, és semmit sem tudtak a Szentírásról. De ez nem igaz. Mert azok, akik a mai világban élnek, bár iskolázottabbak és értelmesebbek, mégsem különböznek tőlük.

Azok, akik jártasak a Szent Biblia ismeretében, és akiktől elvárnátok, hogy a benne lévő tanításokra éberek legyenek, vakok az igazsággal szemben.

Mert Atyám Szent Könyvének megértése ellenére sem sikerült nekik felkészülniük arra az időre, amikor ismét vissza fogok jönni.

Ők vajon mikorra gondolták ennek az időnek a bekövetkezését?

A Földre való Második Eljövetelem egyre jobban közeledik.

De az emberiség nem készült fel az érkezésemre.

Még szent szolgáim sem prédikálnak ennek a legdicsőségesebb eseménynek a fontosságáról. Miért van ez?

Semmit sem tanultatok? Mi az, amit (még) tennem kellene?

Mikorra gondoltátok, hogy visszajöhetek, és miből gondoljátok, hogy ez az idő nincs közel?

Mi az, ami vakká tesz benneteket, és Hangom hallatára bezárja a fületeket?

Dobjátok le az arany, az ezüst és a gazdagság köpenyét, és fogadjátok el, hogy semmik sem vagytok Nélkülem.

Kegyelmeim nélkül nem tudnátok a lelketeket felkészíteni Dicsőséges Visszatérésemre.

Szeretett Atyám mindig prófétákat küld, hogy felkészítse gyermekeit. Az idő kezdete óta ezt teszi.

Miért utasítjátok el Második Eljövetelem felkészülésére vonatkozó figyelmeztetéseimet?

Kérlek benneteket, hallgassatok Rám.

Nem parancsolhatom nektek, hogy nyissátok meg fületeket, mert megkaptátok a szabad akarat ajándékát.

Én nem kényszeríthetlek soha benneteket, vagy nem parancsolhatom meg nektek, hogy cselekedjetek. Mert ez lehetetlen.

Atyám nem fog soha beavatkozni a ti szabad akaratotokba.

De tétovázni sem fog soha, hogy figyelmeztessen, vezessen benneteket, és hogy kegyelmekkel árassza el a lelketeket, hogy erőssé tegyen benneteket.

Azoknak, akik nyitott szívűek, a Szentlélek ajándékát fogja adni.

Azok, akiket a büszkeség, a gőg és a vallási nagyképűség bűne terhel, lehetetlennek fogják találni, hogy megnyissák szívüket, mivel hiányzik a legfontosabb tulajdonságuk: az alázat.

Az alázat és a szív nagylelkűsége nélkül nem tudtok közelebb kerülni Szent Szívemhez.

Gyertek hozzám, gyermekeim. Engedjétek, hogy a nyájamba vigyelek benneteket, akárcsak egy jó pásztor, a biztonságba vezetlek benneteket.

Jézusotok,

Az emberiség Megváltója”

http://masodikeljovetel.hu/miert-utasitjatok-el-masodik-eljovetelem-felkeszulesere-vonatkozo-figyelmezteteseimet

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/21

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-21

„… Vétkük által ugyanis kiáradt az üdvösség a pogányokra is, ami arra serkenti a zsidókat, hogy ők is igyekezzenek eljutni az üdvösségre. Ha tehát vétkük a világ javára vált, és az, hogy csak kevesen hittek közülük Krisztusban, hasznos volt a pogányoknak, mennyi áldás fakad majd abból, ha mindnyájan megtérnek!
Nem szeretném, testvéreim, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozva tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában. Izrael népe csak addig nem ismeri fel Krisztusban a Messiást, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek. „

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2021-10-30

———-

Tóra:

Az Atyaisten: A Vörös Sárkánynak Európa lesz az elsődleges célpontja, azt követően pedig az Egyesült Államok

https://index.hu/kulfold/2022/02/11/oroszorszag-ukrajna-konfliktus-jens-stoltenberg-nemetorszag-nato-klaus-iohannis/

Igazság Könyve:

„Az Atyaisten: A Vörös Sárkánynak Európa lesz az elsődleges célpontja, azt követően pedig az Egyesült Államok

2012. február 14., kedd, 18:00

Leányom, büntetésem időzítését és a Nagyfigyelmeztetés időzítését nem kell tudnotok.

Isteni időzítésem miatt nincs szükség aggodalomra, mert az egyedül csak az Én Szent Akaratom szerint lesz.

Azonban tudnotok kell, hogy a Vörös Sárkány, amelyről már egy bizonyos ideje értesültetek, most óvatosan, de halálos szándékkal felemelte fejét, hogy világszerte felfalja a keresztényeket.

Miután oly sokáig türelmes volt várakozásában, most le fog csapni – tüzet okádva –, hogy mindent elpusztítson, ami Irántam, a Legmagasságosabb Isten és szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránti hódolatot képvisel.

Európa lesz az elsődleges célpontja, és azt követően az Amerikai Egyesült Államok.

Bevezetésre kerül a kommunizmus, és jaj annak, aki ellenszegül a Vörös Sárkány uralmának.

Leányom, Én tudatában vagyok annak, hogy a neked adott legújabb Isteni Üzenetek zavaróak, de az igazságot ki kell nyilatkoztatni.

Csak a próféciák által válik ismertté, hogy a hitet újra helyre kell állítani. Ez az oka annak, amiért most gyermekeimnek próféciák adatnak, hogy tanításom igazságait felismerhessék.

Minden prófécia, mely Dániel prófétának és Jánosnak adatott, rétegről rétegre ki fog bontakozni.

Neked, leányom, részletek lesznek megadva, hogy segíts újraépíteni Egyházam maradékát a Földön.

Üzeneteim, a szeretet üzenetei által meg kell vigasztalni gyermekeimet, és erre hivatkozva meg fogom nyugtatni őket.

Támaszkodjatok Rám, szeretett Atyátokra, gyermekeim, és Én megadom nektek azokat a szükséges kegyelmeket, amelyekre szükségetek lesz az ellenség legyőzésére.

Ők nem tudnak győzni, és hatalmuk nemcsak hogy rövid életű lesz, hanem a Vörös Sárkány és vak szövetségesei az örök kárhozat tüzére lesznek vetve.

Imádkozzatok a lelkükért, mert imáitok segítségével megmenthetitek őket.

A Nagyfigyelmeztetésnek a sátán követői, a Vörös Sárkány és hadserege, kevés jelentőséget fognak tulajdonítani.

Annyira megkeményedett már a szívük, hogy szándékosan a Gonosz oldalára fognak állni. Hűségük a hamis Paradicsomnak szól, amelyet megígértek nekik.

Amint a kiválasztott lelkek is megkapják a látomás ajándékát, – amint a te esetedben is –, hogy Engem, vagy szeretett Fiamat, Jézus Krisztust láthassák, úgy egyes lelkeknek a sátán és bukott angyalaitól kapott látomásaik vannak.

Annyira szoros ezek elkötelezettsége a Gonosz iránt, hogy a sátán követői közül sokan inkább meghalnának, mintsem hogy Engem, a Mindenható Atyát elismerjenek.

Ez az Én ígéretem, gyermekeim:

Meg fogom védeni minden gyermekemet, akik szeretetem bélyegét beágyazták a lelkükbe.

Ti az üldöztetéstől meg lesztek kímélve, hogy erősek maradhassatok, és hogy teljes erőtökből imádkozzatok ezekért a gonosz emberekért.

Ez segíteni fog a terror gyengítésében, és a háború, az éhínség és a vallásüldözés elhárításában.

A Hozzám intézett különleges imát, a Keresztes Imahadjárat 30-as imáját, most be kell venni a napi imádságok közé:

Különleges ima a Mennyei Atyához

„Ó, Örök Atyám, a Mindenség Teremtő Istene, Drága Fiad Nevében kérlek, add, hogy jobban szeressünk Téged. Segíts nekünk, hogy bátrak, rettenthetetlenek és erősek maradjunk a nehézségekkel szemben. Fogadd el trónod elé vitt ajándékként áldozatainkat, szenvedéseinket és megpróbáltatásainkat, hogy megmentsd gyermekeidet a Földön. Lágyítsd meg a tisztátalan lelkek szívét. Nyisd meg szemüket Szereteted Igazságára, hogy a földi Paradicsomban minden gyermekeddel egyesülhessenek, amelyet Te Isteni Akaratodnak megfelelően, szeretettel teremtettél a számunkra. Ámen.”

Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül ma az életeteket érintő mennyei beavatkozásomat.

Mert közületek mindazoknak, akik Engem, Atyjukat mélyen szeretnek, tudniuk kell, hogy erre a fontos utazásra fel kell készítenem benneteket.

Mint szerető Teremtőtök és Atyátok, nem tenném meg a kötelességemet, ha nem kommunikálnék veletek ez alatt az idő alatt – a végidő alatt –, amelyet ti itt a Földön jelenleg így ismertek.

Ti, akik talán féltek legszentebb Szavaimtól, hadd vigasztaljalak meg benneteket azzal, hogy ez nem a világvégét jelenti. Mert ez nem az.

Ez egyszerűen csak a sátán hatalmának a végét jelenti a Földön, melyet köszöntenetek kell, gyermekeim.

Egyre közeledik az idő, hogy Fiam jogos Trónját átvegye, amikor azért fog eljönni Második Alkalommal, hogy az Új, Tökéletes Paradicsomban uralkodjék a Földön.

Szívem repes az örömtől, amikor az új földről beszélek nektek, gyermekeim, amelyet előkészítettem számotokra.

Az Én gyermekeim 1000 évig fognak élni abban a Paradicsomban, amelyet Én Ádám és Éva számára teremtettem.

Ekkor béke lesz, szeretet, harmónia, és nektek semmi másra nem lesz szükségetek.

Az emberek házasodni fognak, gyermekeik lesznek, és a virágok, a folyók, a tenger, a hegyek meg a tavak szépsége láttán elakad majd a lélegzetetek. Az állatok harmóniában fognak élni gyermekeimmel, és szeretettel lesztek vezetve Fiam, Jézus Krisztus uralma alatt.

Csak akkor teljesül majd Szent Akaratom a Földön úgy, amint a Mennyben is.

Szerető Atyátok,

Isten, az egész emberiség Teremtője,

A Legmagasságosabb Isten”

http://masodikeljovetel.hu/az-atyaisten-voros-sarkanynak-europa-lesz-az-elsodleges-celpontja-azt-kovetoen-pedig-az-egyesult

———-

Igaz élet Istenben:

Ld az újonnan lérehozott EGYHÁZ menüpont alatt:

https://remnant-army.org/wordpress/hu/egyseg/

„Keletről jön el a hajnal

2004. augusztus 20.

… Ahogyan az elején[4] többször is mondtam neked, gondolkodásodban maradj meg Kelet felé irányulva. Onnan fog felemelkedni a fény, és minden virágoskertté fog válni. Kezdettől fogva a Kelet után vágyakozom. …”

Source: http://ichtys.hu/index.php/142-2004-augusztus-20

————

Ortodox (Görög keleti):

https://www.oca.org/readings/daily/2022/02/15

———-

Római katolikus:

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-02-15