Címke: megtérés

Amikor Igazságosságom Keze lesújt, próbára fogja tenni mindazok hitét, akik azt mondják, hogy a Fiamat képviselik

“… Történt pedig, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban, hirtelen nagy mennyei fényesség vett körül. A földre zuhantam, majd egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?”
Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak,
látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.
…”
ApCsel 22,3-16
 

Igazság Könyve:

2015. január 25. vasárnap, 15:45

Drága leányom, a Beavatkozásom, hogy megnyissam gyermekeim szemét szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szeretetére, egyre csak közeledik.

Én minden gyermekemet szeretem, és minden férfit, nőt és hét évnél idősebb gyermeket Fiam Irgalmának a Világosságába fogok hívni. Készüljetek Beavatkozásomra, mert az közelebb van, mint gondolnátok; és legyetek hálásak ezért a Nagy Ajándékért. A szellemi harc, amelynek tanúi vagytok a világban, a Földön fog megnyilvánulni, és a harc ellenségeim és azok között fog támadni, akiket ellenségeim megpróbálnak elhallgattatni, de akik elutasítják, hogy hamisságokba rántsák őket –meg azok között, akik elárulják Fiamat.

Amikor Igazságosságom Keze lesújt, próbára fogja tenni mindazok hitét, akik azt mondják, hogy a Fiamat képviselik, de csak azok lesznek elég erősek az Igazság hirdetésére, akik hajlandók követni a Keresztet. A pókhálók hamarosan el lesznek távolítva, és a ti örökségetek teljes mértékben fel lesz tárva számotokra. Ellenségeim a legtöbb esetben el fogják utasítani ezt a Beavatkozást, és a végsőkig fognak harcolni, hogy megtagadják Jézus Krisztust.

Én át fogok ölelni minden embert, minden fajhoz, hitfelekezethez és valláshoz tartozót és Fiam Fényébe fogom őket vinni; és sokan fogják Őt látni. Ez azt fogja jelenteni, hogy ennek eredményeként sokan meg fognak térni, és kérni fogják a jogot, hogy Fiam Dicsőséges földi Királyságában örök életet élhessenek.

Megígértem, hogy Fiam át fogja venni Helyét a Trónján, és ez valóra fog válni. Azok, akik nem akarnak Királyságához tartozni, a saját szabad akaratuk szerint fognak dönteni, amelyet Én adtam mindnyájatoknak.

Én, a ti szeretett Atyátok és mindannak Teremtője, ami van, és ami lesz, azt kérem, hogy ne tékozoljátok el elsőszülöttségi jogotokat. Ha megteszitek, a Sátán fel fog falni benneteket, aki épp olyan könyörtelen, mint amilyen hazug, csaló és vádló. Ti olyan Ajándékot kaptok, amely korábban egyetlen generációnak sem adatott meg, és nektek imádkoznotok kell azon Kegyelmek elnyeréséért, hogy el tudjátok fogadni Kegyeimet.

Jöjjetek a Világossághoz, mert ha ezt nem teszitek, akkor a sötétség meg fog vakítani benneteket mindörökre. Ez kettészakítaná a Szívemet, ugyanis Én senkit sem szeretnék elveszíteni közületek.

Megáldalak benneteket. Végig foglak vezetni titeket ezen a Szent Küldetésen, amelyet a Szentháromság ad nektek, amint az meg volt jövendölve.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten”

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-en-fogok-olelni-minden-embert-minden-fajhoz-hitfelekezethez-es-vallashoz-tartozot

 

 

———-
Igaz élet Istenben:

 

“MIKOR BOCSÁTANAK KI VÉGRE EGYHANGÚ HATÁROZATOT ARRÓL, HOGY MINDNYÁJAN UGYANAZON A NAPON ÜNNEPELIK A HÚSVÉTOT?

1992. december 21.

Az egység hetében fogom felolvasni Los Angelesben és Sacramentoban:

Szentséges Szívem leánya! Szeretném, ha írnál! Hallgasd meg hangomat a mennyből! Nem hallgatták meg kiengesztelődésre, békére és egységre hívó szavaimat, és nem is méltányolták. Egyszer már szóltam, és nem fogok ismét szólni. Nem fogok semmi újat hozzátenni.

Uram, látható, hogy nem könnyű! 1

Azt akarom, hogy ez alkalommal januárban olyan legyen a hangod, mint a mennydörgés! 2 Azt akarom, hogy hangod olyan hangos legyen, mint még sohasem! Az én Nevemben fogsz beszélni. Az egész világ hallja meg: A napok meg vannak számlálva, nincs sok idő hátra, hirtelenül és teljesen váratlanul fog véget érni az a kegyelem, amely az emberiséget betakarta… Ez úgy fog megtörténni, hogy felismerje a világ, milyen nagy volt az én irgalmam és jóságom, amely a magasból áradt ki évről-évre…

Mondd meg azoknak, akik az egységért dolgoznak, hogy nézzenek fel az égre! Látják-e milyen messze esik a Földtől? Szívük is ilyen messze van testvérük szívétől! Ilyen messzire kerültek egymástól! 3 Mikor bocsátanak ki végre egyhangú határozatot arról, hogy mindnyájan ugyanazon a napon ünneplik a húsvétot? Belefáradtam fennkölt stílusuk hallgatásába. Lehet, hogy számukra megfelelő és választékos, de számomra csak olyan, mint a gongütés, mert kong az ürességtől. Először azért szóltam, hogy gondjukat viseljem, majd könyörületből, de a mai napig sem halkította le egyikük sem a hangját azért, hogy az enyémet meghallja. Jaj nektek, akik azt mondjátok, hogy engem szolgáltok, és közben megakadályozzátok, hogy országom egységre jusson és megszilárduljon! De nem ti fogjátok egyesíteni országomat… mert ti semmit sem értetek és nem is fogtok érteni… Ha ti az én égi felszólításaim ellenére sem tudtátok felmérni Szívem mélységeit, hogyan tudnátok felfogni érveimet, hogyan tudnátok megérteni Szívem gazdagságát? Nem példabeszédekben és nem talányokban szóltam hozzátok. Érthető szavakat használtam, hogy szóljak hozzátok.

Megfeddtem a felelőseket, és összehívtam őket, hogy szóljak hozzájuk 4, de figyelembe vették-e Szívem buzdításait? Az volt a feladatuk, hogy adjanak hivatalos felszólítást. Megfeddtem a tekintélyviselőket 5, azon a napon azonban nem azért jöttem 6, hogy támadjam őket, hanem hogy olajat kínáljak lámpásuk feltöltésére, nehogy további kárt okozzanak Egyházamnak. Közülük hányan nyújtották az ég felé kezüket engem szólítva? Felfogják-e, hogy Véremet kétszer ontják ki, mintha csak víz lenne? 7 Bárcsak meghallanák sóhajtásaimat ez alkalommal!

Amit jobb kezem ültetett, azt szétválasztották előbb két, majd három részre, azután felaprították. Hol van az egész szőlőtő, amit elültettem? 8 Volt egyszer egy szőlőtő. Azt reméltem, hogy minden évben szőlőt terem. Betöltötte a völgyeket, a hegyeket, és elterjedt túl a tengereken, mert az én birtokomon, az én örökségemben vert gyökeret. Megnyújtottam indáit, hogy elérje a Föld négy sarkát, és ellássa gyümölccsel a világot. De ahelyett, hogy gondozták volna, elhanyagolták, és hagyták, hogy tövis és tüskés bozót növekedjen körülötte, és az sorra megfojtsa vesszőit és hajtásait. Egyenlővé tették a földdel ezt a választott növényt, amelyet jobb kezem ültetett, és romlott gyümölcsként hullik le most a szépség, a dicsőség és a gyümölcs, amit termett. Hiábavaló ezért felfuvalkodni a büszkeségben! Ne legyen önhittség szemetekben, amikor hibáitok sokasodnak és tetteitek visszahullanak saját fejetekre.

Azért jöttem, hogy olajjal töltsem fel és meggyújtsam lámpástokat, hogy lássátok, merre jártok. Aki most nem akarja meggyújtani lámpását, és nem használja, attól el fogják venni, és másnak adják. E szavakkal imádkozzanak:

Ó Uram, ki felettünk állsz,
viseld gondunkat!
Helyezd királyi trónodat
szőlőd közepébe
és rendelkezz velünk!

Ó minden szentség Szent Ura,
tisztíts meg minket,
hogy megőrizzük házad és szőlőd
tisztaságát!
Szeretettel lépj közbe
és oltalmazd,
mit jobb kezed megművelt!
Elhagytunk Téged,
de tudjuk,
hisszük
és bízunk benne,
hogy kitárod kapudat,
és az élet folyóját
szőlődre engeded.
Vesszők erednek újból belőle,
gyümölcsöt hoznak
és királyi bort,
mindnél nemesebbet,
mert Szentlelked,
az Életadó
fogja beárnyékozni.
Amen.

És téged, Vassulám, szenvedéseid majd megtanítanak arra, hogy türelmes légy. Nem hallottad, hogy a türelem állhatatossá tesz, és az állhatatosság reményt ad? És ezen a reményen, ezen a reményen fog felépülni országom. Dicsőíts most engem egész valóddal!

Szentlelkem megjelölt téged pecsétemmel, ezért ne félj! Lelkipásztorok, papok, tanítók, püspökök és bíborosok fogják felismerni a Pásztor hívását. Meg fogom újítani elméjüket, hogy régi énjük megsemmisüljön, és valóban fel fogják ismerni, hogy már visszafelé tartok hozzájuk, hogy egész teremtésemet átváltoztassam

az Igazság
jóságában és szentségében.

Jöjj, leányom, drágám, ÉN VAGYOK van veled.”

 
 
 
 
———
Római katolikus:

01-25

Szent Pál apostol megtérése

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Megtérésének elbeszélésével Szent Pál tanúságot tesz Jézusról.
A jeruzsálemi templomban Pál így beszélt a néphez:
Zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gámáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. A Törvény megtartásában buzgólkodtam, miként most ti is mindannyian. Halálra üldöztem azokat, akik ezt az (új) utat követték, férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. A főpap és a vének tanácsa tanúsíthatja mindezt. Megbízólevelet is kaptam tőlük, és azzal mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket és elnyerjék büntetésüket.
Történt pedig, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban, hirtelen nagy mennyei fényesség vett körül. A földre zuhantam, majd egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
Erre én megkérdeztem: „Ki vagy te, Uram?”
Ő azt mondta nekem: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak,
látták ugyan a fényt, de nem hallották annak hangját, aki hozzám szólt.
Megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?”
Az Úr akkor azt mondta nekem: „Kelj föl és menj be Damaszkuszba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”

Mivel azonban a ragyogó fényesség miatt
elvesztettem látásomat, kísérőim kézen fogva vezettek, és így értem be Damaszkuszba.
Egy bizonyos Ananiás nevű, Törvényt tisztelő férfi, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett, és elém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, nézz rám!” És én abban a pillanatban
visszanyertem látásomat.
Ő meg folytatta: „Atyáink Istene eleve arra rendelt téged, hogy megismerd az ő akaratát, meglásd az Igazat, az ő küldöttjét, és halld meg ajkának igéit, mert minden ember előtt tanúskodnod kell arról,
amit láttál és hallottál. Most pedig ne késlekedjél! Kelj fel, keresztelkedjél meg, és segítségül híva az ő nevét, mosd le bűneidet!”

Ez az Isten igéje.
ApCsel 22,3-16

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! (Mk 16,15 – 4. a tónus)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az Úr hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy : Alleluja.
Zsolt 116,1.2

Az első olvasmány helyett szabadon választható
ApCsel 9,1-22

ALLELUJA
Én választottalak titeket a világból, † hogy menjetek és gyümölcsöt teremjetek, * és gyümölcsötök maradandó legyen, mondja az Úr. Jn 15,16 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot!
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk:
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül,
aki nem hisz, az elkárhozik.

A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 16,15-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-25

 
 
 
 

————

Ortodox (Görög keleti):

A bölcsesség mindennél nagyobb kincs

Nem kiált-e a bölcsesség, nem hallatja-e szavát az értelem?

Kiáll a magaslatok ormára, az útra, a keresztutakra.

A városba vivő kapuknál, a bejáratoknál hangosan kiált.

Hozzátok kiáltok, férfiak, szavam az emberekhez szól.

Legyetek okosak, ti együgyűek, legyetek értelmesek, ti ostobák!

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok, ha felnyitom ajkamat, helyes, amit mondok.

Mert szám igazságot szól, ajkam utálja a gonoszt.

Számnak minden szava igaz, nincs bennük csalárdság vagy hamisság.

Mind világosak az értelmeseknek, és az ismeretre vágyóknak érthetők.

10 Intésemet fogadjátok el, ne az ezüstöt, inkább a tudást, mint a színaranyat!

11 Mert értékesebb a bölcsesség az igazgyöngynél, és nem fogható hozzá semmiféle drágaság.

12 Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal, és nálam van a megfontolt tudás.

13 Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat. A kevélyt és a kevélységet, a helytelen utat. meg az álnok beszédet gyűlölöm.

14 Enyém a tanács és a jutalom, én vagyok az értelem, enyém a hatalom.

15 Általam uralkodnak a királyok, és rendelkeznek igazságosan a fejedelmek.

16 Általam vezetnek a vezérek, és ítélkeznek igazságosan az elöljárók.

17 Szeretem azokat, akik engem szeretnek, megtalálnak engem, akik keresnek.

18 Gazdagság és megbecsülés van nálam, maradandó vagyon és igazság.

19 Gyümölcsöm drágább az aranynál, a színaranynál is, és jövedelmem a színezüstnél.

20 Az igazság ösvényén járok és a törvénynek az útjain,

21 hogy örökséget adjak az engem szeretőknek, és megtöltsem kincstárukat.

22 Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen.

23 Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt.

24 Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel.

25 Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem;

26 amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem.

27 Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött.

28 Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai,

29 amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait,

30 én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor.

31 Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.

32 Ezért, fiaim, hallgassatok rám, mert boldogok, akik megőrzik útjaimat!

33 Hallgassatok az intésre, hogy bölcsek legyetek, és ne hanyagoljátok el azt!

34 Boldog ember az, aki hallgat rám, ajtóm előtt vigyázva minden nap, ajtófélfáimat őrizve.

35 Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.

36 De aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Proverbs+10%3B+Proverbs+3%3B+Proverbs+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

 

——–
Tóra:

Nyolcadik csapás: sáskajárás

10 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Menj ismét a fáraóhoz, mert én keményítettem meg a szívét és főembereinek szívét, hogy ezeket a csodálatos jeleket véghezvigyem közöttük. Meg azért is, hogy újra meg újra elmondjátok majd fiaitoknak és unokáitoknak, hogyan csúfoltam meg az egyiptomiakat jeleimmel és csodáimmal, amelyeket véghezvittem közöttük. Ebből pedig mindannyian értsétek meg, hogy én vagyok az Örökkévaló!”

Ezután Mózes és Áron bementek a fáraóhoz, és ezt mondták neki: „A héberek Istene, az Örökkévaló mondja neked: »Meddig húzod-halasztod még, hogy meghajolj előttem? Engedd szabadon népemet, hogy imádjanak engem! Ha nem engeded el őket, akkor holnap sáskák sokaságát hozom Egyiptomra. Olyan nagy tömegben lepik el az országot, hogy látni sem lehet tőlük a föld színét, és fölfalnak mindent, amit a jégeső még meghagyott. Csupaszra rágnak minden fát, amely a mezőn nő. Sőt, még palotáidba is, főembereid házaiba és néped otthonaiba is benyomulnak. Olyan sáskajárást, mint ez, nem láttak még Egyiptomban őseitek idejétől fogva!«”

Ezután Mózes sarkon fordult, és otthagyta a fáraót.

A főemberek ekkor odafordultak a fáraóhoz: „Urunk, meddig hagyod még, hogy ez az ember mindenféle bajt okozzon nekünk? Inkább engedd el azt a népet, hadd menjenek és áldozzanak istenüknek, az Örökkévalónak! Nem veszed észre, hogy Egyiptom már egészen tönkrement?!”

A fáraó hallgatott tanácsukra: visszahívatta Mózest és Áront. Ezt mondta nekik: „Hát jó, nem bánom, menjetek, és áldozzatok isteneteknek, az Örökkévalónak! De előbb mondjátok meg, kik is fognak elmenni erre az ünnepre?”

Mózes ezt felelte: „Az Örökkévalónak tartunk ünnepet, ezért mindannyian elmegyünk: fiatalok és öregek, fiaink és leányaink, nyájaink és csordáink!”

10 De a fáraó gúnyosan válaszolt: „Az Örökkévalónak valóban veletek kell lennie ahhoz, hogy én valaha is elengedjem a kicsinyeiteket innen! Vigyázzatok magatokra, mert látom, hogy valami rosszban sántikáltok! 11 Szó sem lehet róla, hogy mindannyian elmenjetek! Ha olyan nagyon áldozni akartok az Örökkévalónak, akkor ti, férfiak elmehettek, de a többiek itt maradnak!”

Ezután Mózest és Áront kikergették a palotából.

12 Az Örökkévaló ekkor szólt Mózesnek: „Emeld föl a kezed Egyiptom ellen, hadd jöjjenek a sáskák! Falják fel az összes zöld növényt, amelyet a jégeső még meghagyott!”

13 Mózes fölemelte a botját Egyiptom földje fölé, az Örökkévaló pedig keleti szelet támasztott, amely egész nap és egész éjjel fújt, és reggelre meghozta a vándorsáskák[a] felhőit Egyiptomra. 14 Ellepték az egész országot, és mindenhol letelepedtek. Teljesen beborítottak mindent. Ilyen súlyos sáskajárás még sohasem volt Egyiptomban, és nem is lesz többé soha. 15 A sáskák felhői úgy belepték az egész országot, hogy a föld elsötétedett tőlük. Fölfaltak minden növényt, minden zöldet az egész országban, amit a jégeső még meghagyott. Nem hagytak egy fűszálat sem a mezőn, de még levelet vagy termést sem a fákon. Mindent teljesen letaroltak egész Egyiptomban.

16 A fáraó ekkor sietve hívatta Mózest és Áront. Ezt mondta nekik: „Elismerem, hogy vétkeztem istenetek, az Örökkévaló ellen, és ellenetek is. 17 Kérlek, bocsássátok meg vétkemet, csak még ez egyszer, és könyörögjetek isteneteknek, az Örökkévalónak, hogy ezt a halálos csapást távolítsa el rólam!”

18 Mózes ezután kijött a fáraó palotájából, és imádkozott az Örökkévalóhoz, 19 aki megfordította a szelet. Az erős nyugati szél fölkapta a sáskák felhőjét, és a Vörös-tengerbe sodorta őket. Egyetlen vándorsáska sem maradt Egyiptomban.

20 De az Örökkévaló megkeményítette a fáraót, aki mindezek ellenére sem engedte szabadon Izráel népét.

Kilencedik csapás: sötétség

21 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Emeld föl kezed az égre, hogy legyen sötétség Egyiptom földjén! Olyan sűrű lesz a sötétség, hogy tapintani lehet!” 22 Amikor Mózes fölemelte karjait az égre, sűrű sötétség takarta be Egyiptomot három napig. 23 Az egyiptomiak nem is látták egymást, és ki sem mozdultak házaikból. Csak ott volt világosság, ahol Izráel népének családjai laktak.

24 A fáraó ismét hívatta Mózest, és ezt mondta neki: „Rendben van, menjetek mindannyian, és áldozzatok az Örökkévalónak! Vihetitek családtagjaitokat is, csak nyájaitokat és csordáitokat hagyjátok itt!”

25 Mózes azonban nem engedett: „Nem, elvisszük magunkkal összes jószágunkat is! Bele kell egyezzél, hogy a saját állatainkból adjunk égőáldozatot és véresáldozatot az Örökkévalónak! 26 Jószágaink közül nem hagyunk itt egyetlen egyet sem, mert azok közül kell áldozatra valót választanunk Istenünknek, az Örökkévalónak! Amíg arra a helyre nem érünk, még mi magunk sem tudjuk, milyen állatokat kell majd föláldoznunk.”

27 Az Örökkévaló ezúttal is megkeményítette a fáraót, aki ezután már egyáltalán nem akarta elengedni Izráel népét. 28 Ezt mondta a fáraó Mózesnek: „Takarodj a szemem elől! Vigyázz, hogy többé ne lássalak, mert akkor meghalsz!”

29 Mózes így felelt: „Ebben az egy dologban igazad van: engem többé nem látsz!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Exodus+10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Prófécia Egyiptom megtámadásáról

13 Ezt mondta az Örökkévaló Jeremiás prófétának arról, hogy Nebukadneccar, Babilónia királya meg fogja támadni, és elfoglalja majd Egyiptomot:[a]

14 „Hirdessétek ezt Egyiptomban,
    kiáltsátok ki Migdólban,
    hirdessétek Nófban és Taphanészban:
Készüljetek a harcra, fegyverkezzetek,
    mert a kard már öldököl körülöttetek!
15 Miért futott el Ápisz?
    Egyiptom, miért nem állt ellen istened?
Mert az Örökkévaló sújtotta a porba!
16 Az Örökkévaló csapásai alatt elestek,
    a fáraó harcosai egymásra rogytak,
    mind a földön hevernek!
A többiek ezt mondják:
    »Gyertek, fussunk vissza szülőföldünkre,
    meneküljünk népünkhöz az öldöklő fegyver elől!«
17 Azt mondják:
»A fáraónak, Egyiptom királyának
    csak a hangja nagy,
    de a dicsősége odavan!«”

18 „Ezt mondja a Király,
    az Örökkévaló, a Seregek Ura:
Életemre mondom, hogy bizony eljön,
    s megtámadja Egyiptomot,
akinek ereje, mint a Tábór hegye a dombok között,
    mint a Kármel-hegy a tenger fölött!
19 Készülj, Egyiptom népe!
    Csomagold össze batyudat,
    mert száműzetésbe hurcolnak hamar!
Nóf városát porrá égetik,
    csak lakatlan romja marad.

20 Mint a szép üszőborjú, olyan Egyiptom,
    de észak felől bögöly száll rá.[b]
21 Egyiptom zsoldosai olyanok, mint a hizlalt borjak,
    mégis megfutamodtak, elmenekültek.
Nem álltak helyt a veszedelem napján,
    mert
büntetésük ideje elérkezett.
22 Fut már Egyiptom, menekül,
    mint sziszegő kígyó a favágók elől.
Ellensége fejszéjét emelve közeleg,
    mintha favágók serege jönne erdőt irtani.
23 Bizony, kivágják Egyiptom erdejét
    — mondja az Örökkévaló —,
    ha még oly sűrű is!
Seregük tömérdek,
    mint a sáskák felhője,
    megszámlálhatatlan rengeteg!
24 Megszégyenül Egyiptom, vereséget szenved,
    és az északi nép kezébe kerül.”

25 Az Örökkévaló, a Seregek Ura, Izráel Istene mondja: „Bizony, megbüntetem Ámont[c], Nó istenét és a fáraót, meg egész Egyiptomot, isteneivel és királyaival együtt! Megbüntetem a fáraót is, meg azokat is, akik benne bíznak. 26 Kiszolgáltatom őket azoknak, akik az életükre törnek: Nebukadneccarnek, Babilónia királyának, meg a szolgáinak.

Azután majd Egyiptom ismét lakott föld lesz, mint a régi időkben” — mondja az Örökkévaló.

Prófécia Izráel helyreállításáról

27 „Ne félj hát, szolgám, Jákób,
    ne rettegj, Izráel népe!
Lásd, én megszabadítlak a távoli országokból,
    s gyermekeidet a fogságból.
Visszahozlak, Jákób népe,
    s békében élhettek,
    senki sem rémít meg többé!
28 Ne félj, Jákób, mert veled vagyok!
    — mondja az Örökkévaló. —
Véget vetek a nemzeteknek,
    akik közé szétszórtalak,
    de nektek nem vetek véget.
De igazságosan megfenyítelek,
    mert semmiképp nem hagyhatlak büntetés nélkül.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremiah+46%3A13-28&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———————–

A Nagyfigyelmeztetés segíteni fog a világnak leküzdeni minden idők legnagyobb hitehagyását

Igazság Könyve:
2015. január 20. kedd, 20:40

Drága szeretett leányom, amikor a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik, ez lesz a Második Eljövetelemre való felkészülés első szakasza. Azok, akik nem fognak elfogadni Engem, kapni fognak egy rendkívüli lehetőséget, hogy időt fordítsanak az Igazságról való elmélkedésre; ilyen nagy az Én Irgalmam.

Kérlek benneteket, nagy örömmel várjátok ezt a Napot, mert ezt követően a hitetlenek meg fogják érteni, hogy Én Ki Vagyok. Ők fel lesznek rázva közönyükből, és el fognak telni csodálkozással.

A Nagyfigyelmeztetés segíteni fog a világnak leküzdeni minden idők legnagyobb hitehagyását. Azáltal, hogy Hozzám fordultok e 15 perc teljes magányában, és arra kértek Engem, hogy bocsássak meg nektek, el fogtok telni a Szentlélek Ajándékával. Ezután fel kell készülnötök arra, hogy harcoljatok, segítvén így mások dicsőséges jövőjének beteljesülését.

Miközben a Nagyfigyelmeztetés lángra lobbantja a hívők hitét és sokakat megtérít, nagy számban lesznek olyan emberek – köztük papok és magas rangú egyházi személyek -, akik tagadni fogják azt, hogy a Nagyfigyelmeztetés megtörtént. Ők sokakat el fognak vinni Tőlem, és ezért szigorú ítélet alá fognak esni. A lelkiismeret megvilágítása magával fogja hozni a szeretet kiáradását azok számára, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.

Ezek azok az emberek – köztük sokan hitetlenek is – akik meg fognak térni, és harcolni fognak, hogy megmentsék testvéreiket.

Az Én Időm arra lesz felhasználva, hogy Magamhoz vonzzam azokat, akik egyáltalán nem ismernek Engem, de akik mégis Hozzám fognak jönni, amikor tanúi lesznek ennek a nagy eseménynek. Ők azonnal fel fognak ismerni Engem, és a legjobb tudásuk szerint fognak válaszolni.

Mindezek az események hamarosan meg fognak történni, és amikor a próféciák, amelyek a kezdetektől fogva adattak az embernek, kibontakoznak, tökéletes megértésre fognak találni. Sok prófécia a Jelenések Könyvében olyan módon lett leírva, hogy azt az emberek a jelképek használata által értsék meg. A valóság azonban más, de tudnotok kell a következőket: Beavatkozásom örökre meg fogja változtatni a világot. Ezt követően azok, akik Hozzám tartoznak és szeretnek Engem, segíteni fognak Nekem, hogy milliárdok számára Örök Életet hozzak.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/nagyfigyelmeztetes-segiteni-fog-vilagnak-lekuzdeni-minden-idok-legnagyobb-hitehagyasat

 
 
 

 

———-
Igaz élet Istenben:

VÉGÜL MINDENKI IMÁDNI FOG ENGEM
1993. január 17.
Az egység hetének előestéjén, Los Angeles

Uram, úgy imádkozom, ahogyan Te imádkoztál: legyünk mindnyájan egyek, amint az Atya benned van és Te őbenne, hogy mások is elhiggyék a világon, hogy az Atya küldött Téged. Azokért a juhokért is imádkozom, amelyek nem a te nyájadból valók, hogy ők is hallgassanak hangodra. Imádkozom a mohamedánokért, a zsidókért és másokért is, hogy mától fogva ébredjenek irántad való szeretetre! Amen.

Hallottalak, hallottalak, barátom. Végül mindenki imádni fog engem.

 

HOGY MINDNYÁJAN EGYEK LEGYENEK!
1993. január 18.
Sacramento

Ma van a születésnapom és az egység hetének első napja. Ezen a napon volt egykor Péter székfoglalásának az ünnepe. Ma az igen szentéletű Francis A. Quinn püspök hívott meg, hogy beszéljek az Oltáriszentség katedrálisában. Vendéglátóim ajándékot nyújtottak át nekem délután, közvetlenül a találkozó előtt. Amikor megláttam, éreztem, hogy Jézustól való. A következő szavakat mondta ugyanis nekem 1992. október 21-én: …
„örülj és ujjongj, én pedig oda fogom nyújtani neked kelyhemet Sorjában rá akarom venni a népeket arra, hogy éljenek árnyékom alatt, és higgyék, hogy az Atya küldött engem. Igen, el fog jönni a nap, amikor a föld királyai, nagyjai és hadvezérei, a gazdagok és hatalmasok, az egész nép el fog ismerni engem mint Krisztust, az élő Isten Fiát. Az emberek mindenütt egy hangon és egy szívvel fogják tisztelettel felemelni kezüket imádságra és imádásra…” És egy aranyozott kelyhet nyújtottak át, amelyre e szavakat vésték:

Hogy mindnyájan egyek legyenek!
1993. január 18.
A keresztény egység ünnepe

A szentmisét a két jelenlévő püspök mutatta be beszédem után. Kórus énekelt a katedrálisban, és minden fenséges volt. Az én kelyhemet használták ezen az egységért bemutatott szentmisén, és abban változtatták át Jézus drágalátos Vérét.

Amikor beszédem közben a katedrálisban az összegyűlt tömegre tekintettem – ezernyolcszázan lehettek -, szomorúságot éreztem. Ott álltam az Úr kérésére, hogy az egységről beszéljek a feltehetően 98%-ban római katolikus hallgatóság előtt. Az én népemből egy sem volt velem. 1 , 2 Mohamedánok és zsidók is voltak a katedrálisban… De az Úr későbbre tartogatta a születésnapi meglepetést. A szentmise előtt egy orthodox pap jött be kísérőjével. Mise után megkért, hogy beszélhessen velem. A sekrestyében találkoztunk, és akkor értettem meg, amit az Úr mondott nekem: „Oroszország lesz az, amely leginkább meg fog dicsőíteni engem.” A pap egy orosz orthodox pap volt… Megosztottságunk sötétségében az egység reményének egy gyenge fénye fog kigyulladni. A reménynek ez a kis fénye Oroszország. Az egység Oroszország által fog bekövetkezni, és Ő dicsőíteni fogja Istent! Megmondtam az orosz papnak, hogy Ő az én születésnapi ajándékom Jézustól. Az atya neve Vassili volt, ami az én nevemnek, Vassulának a hímnemű megfelelője.

A másik jel arra vonatkozóan, hogy az egység Oroszország által jön létre, az volt, hogy amikor az Úrtól egy bevezető imát kértem, Ő egy orosz papnak, Szergej Bulgakov atyának az imádságát választotta. Azt kérte, hogy találomra nyissam fel a könyvet és azt az imát láttam meg először, amelyet 1989. december 29-én írtam le.

Íme:

„Ó Jézus Krisztus, Urunk és Szabadítónk,
Te azt ígérted, hogy mindenkor velünk lakozol.
Te valóban meghívtál minden keresztényt,
hogy közeledjen Hozzád,
és részesüljön Testedből és Véredből.
De bűneink megosztottak minket,
és már nincs elég erőnk,
hogy együtt részesülhessünk Oltáriszentségedből.
Megvalljuk, hogy ez a mi bűnünk.
Kérünk Téged,
bocsáss meg és segíts,
hogy akaratod szerint
szolgáljuk a kiengesztelődést.
Gyújtsd lángra szívünket
a Szentlélek tüzével!
Add meg nekünk a bölcsesség és a hit lelkét,
a bátorság és a türelem lelkét,
az alázat és az állhatatosság lelkét,
a szeretet és a bűnbánat lelkét
a Boldogságos Istenszülő
és minden szent imája által!
Amen.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum776.html

 
 
 
———
Római katolikus:

2020-01-20

2. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Isten előtt kedvesebb az engedelmesség, mint az áldozat.
Az amalekiták elleni hadjáratban Saul király nem engedelmeskedett Isten parancsának. Amikor védekezni kezdett, Sámuel próféta leintette: „Kérlek, hagyd abba! Mert előbb én akarom elmondani neked, amit az Úr közölt velem az éjjel.”
Saul ráhagyta: „Beszélj!”
Sámuel ekkor így kezdte beszédét: „Bár kicsiny voltál a magad szemében is, nemde mégis te lettél Izrael törzseinek fejedelme, és téged kent fel az Úr választott népének királyává? Aztán elküldött az Úr ennek a feladatnak teljesítésére, és megparancsolta: Menj és büntesd meg a vétkes amalekitákat! Harcolj ellenük, míg meg nem semmisíted őket! Miért nem hallgattál hát az Úr szavára? Miért estél neki a zsákmánynak, és műveltél gonoszat az Úr szemében?”
Saul erre azt felelte Sámuelnek: „Hiszen én hallgattam az Úr szavára, és vállaltam azt a feladatot, amelyre az Úr küldött. Foglyul ejtettem Ágágot, az amalekiták királyát, és az amalekitákat is elpusztítottam. A nép pedig azért választotta ki a zsákmányból az áldozatnak való legjavát, az aprójószágot és a marhát, hogy áldozatul mutassa be az Úrnak, a te Istenednek, Galgalában.”
De Sámuel ezt válaszolta neki: „Azt hiszed, jobban tetszik az Úrnak az égő- és a vágóáldozat, mint ha engedelmeskedel szavának? Bizony, többet ér az engedelmesség, mint az áldozat; és többet ér a szófogadás, mint a juhok hájának bemutatása. Babonaság bűnével ér fel az ellenszegülés, és a bálványimádás vétkével az engedelmesség megtagadása. Mivel megvetetted az Úr szavát, téged most ő vet el, hogy többé ne lehess király.”
Ez az Isten igéje.
1Sám 15,16-23

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. (23b. vers. – 9. tónus)
Előénekes: Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
Hívek: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem;
hiszen gyűlölöd a törvény fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: így cselekedtél, és én csak hallgattam, † úgy vélted, hogy hozzád hasonló vagyok, * de felelned kell, mert számon kérlek.
Aki tisztel engem, az a dicséret áldozatát hozza, † aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Zsolt 49,8-9.16bc-l 7.21 és 23

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus az Újszövetség szerzője: övéit már nem kötelezik a régi előírások.
Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?”
Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 2,18-22″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2020-01-20

 
 

————

Ortodox (Görög keleti): 



Az igazak és az istentelenek sorsa.

3 1Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. 2Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, 3elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. 4Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. 5Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. 6Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. 7Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. 8Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre. 9Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottjainak osztályrészük. ”

15Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. 16Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. 17Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. 18Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. 19Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, 20bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. 21Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. 22És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. 23A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.

II. A BÖLCSESSÉG MIBENLÉTE, EREDETE, MEGSZERZÉSÉNEK ÚTJA

A királyok keressék a bölcsességet.

6.1 1Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! 2Figyeljetek föl, akik a sokaságon uralkodtok, és büszkék vagytok a népek nagy számára! 3A Mindenható adta nektek a hatalmat és a Magasságbeli az uralmat, s majd számon kéri tetteiteket, és kivizsgálja szándékaitokat.”

 
 



—–

https://oca.org/readings/daily/2020/01/20

Üdvösség Anyja: Az Igazság Könyvét tartalmazza a Nyilvános Kinyilatkoztatás

Igazság Könyve:
2014. november 8. szombat, 17:05

 

Drága gyermekem, a mai nap egy különleges nap, mivel a Mennyország az én első üzenetemet ünnepli *, mely neked, Isten hírnökének adatott. Azért jövök ma, hogy elhozzam nektek a hírt: hogy emberek milliói fognak megtérni e küldetésnek köszönhetően.

Én a Messiást, mint az Úr kiválasztott alázatos szolgálója adtam a világnak. Én az Isten Tervében egy nagyon különleges szerepet kaptam: hogy megmentsem minden gyermekét, és ma szerepem által, mint az Üdvösség Anyja, hívom minden gyermekét.

Nektek soha nem szabad elutasítanotok Isten azon próbálkozásait, hogy elhozza nektek az Igazságot. Ő, az Én Örök Atyám, mindenkit szeret; és ez a küldetés meg volt jövendölve. Ő elhozza a világnak azokat a titkokat, amelyeket a Dánielnek adott próféciák, majd pedig az Ő választott tanítványának, János Evangélistának próféciái tartalmaznak. Az Igazság Könyvét tartalmazza a nyilvános Kinyilatkoztatás, és fontos, hogy ne utasítsátok el ezt a Szent Könyvet.

Ezen üzenetek hatására már sok ember megtért, és éppen ennek a Küldetésnek köszönhetően sok ember fog Isten Irgalmában részesülni. Ne utasítsátok el az Ő Nagylelkűségét, mert legnagyobb vágya, hogy az eljövendő Új Világba gyűjtse az emberi nemet.

Amikor Fiam feltámadt a halálból, akkor ez egy üzenet volt a világ számára. Fiamhoz hasonlóan mindazok, akik hűek maradnak Hozzá, fel fognak támadni – úgy testben, mint lélekben – az utolsó napon. Senki sem fog kimaradni azok közül, akik Irgalmához folyamodnak. Sajnos, azok, akik a büszkeségük és gyűlöletük miatt Isten ellen harcolnak, akadályozhatják Küldetését, mely által egyesíti gyermekeit.

Legyetek hálásak Isten Irgalmáért. Legyetek hálásak a Keresztes Imahadjárat Imáiért, mert azok nagy Áldásokat hoznak magukkal. Arra kérlek benneteket, engedjétek meg nekem, szeretett Édesanyátoknak, hogy örömmel töltsem el a szíveteket. Engednetek kell, hogy a boldogság, mely csak Istentől jöhet, mint ajándék elárassza a lelketeket annak tudatában, aminek be kell következnie. Fiam hamarosan eljön, hogy visszakövetelje Királyságát, mely az Övé. Az Új Királyság, amikor kiemelkedik a parázsló hamuból, nagy örömet és boldogságot fog hozni mindnyájatok számára. Akkor fogtok hazaérkezni a Király, a Messiás Üdvözlő Karjaiba, Aki nagy áldozatot hozott üdvösségetekért.

Kérlek, fogadjátok el ezt a nagy Ajándékot. Ne hagyjátok, hogy azok, akiknek a szíve üszkös a gyűlölettől, félre húzzanak benneteket az Igazságtól. Igazság nélkül nincs élet.

Menjetek, drága gyermekeim, és kérjetek Engem, hogy állandóan védelmezzelek benneteket, mert az én küldetésem éppen az, hogy a nehéz út mentén drága Fiam, Jézus Krisztus Trónjához vonszoljalak benneteket.  

Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-az-igazsag-konyvet-tartalmazza-nyilvanos-kinyilatkoztatas

*

 
 
 

A VÁRAKOZÁS ALVÁST JELENT1988. augusztus 19.

Vassula, szeretném elmondani neked, hogy hamarosan bekövetkezik sok minden, amit Fatimában megjövendöltem. Tele vagyok kegyelemmel, és kész vagyok gyermekeimre kiárasztani ettől az évtől kezdve. Közel az idő, és a hátralévő idő rövidsége miatt, én, a ti Szent Édesanyátok közelebb leszek hozzátok, mint valaha. Sokakat eltöltök kegyelmeimmel, hogy szebbé tegyelek és közelebb vigyelek benneteket Jézushoz, aki rettenetesen szenved. Ó leányom... valahányszor egy lélek visszatér hozzánk, egy tövist húz ki szívünkből! Valahányszor azt kiáltják felénk, hogy “szeretlek!”, tövist húznak ki és virágot tesznek helyébe. Béke veled, leányom.

Mi ketten?

Igen, mi ketten.


———-

Igaz élet Istenben:

A HETEDIK PECSÉT 
1993. június 3. 
Uram?ÉN VAGYOK. Add át nekem terhedet, gyermekem!Fáj a fülem a gonoszok üvöltésétől. Rosszakaratú nyelvük hazugságot hazugságra mond rólam.

Egy napon elém kell állniuk vádlóidnak!… Én a te oldaladon állok, nem vetted észre? Minden vádjuk éppúgy semmivé lesz, ahogy a víz felszívódik. Kelj fel! Kelj fel, és tedd kezedet a betegre, és meg fogom gyógyítani. Beszélj! És szájadból jövő szavaim hangjától lelkük karomba omlik.1 Támaszkodj rám! Az én békémet adtam neked, lakozz tehát ebben a békében! Ne félj most! … lásd,

én vagyok a Feltámadás,

de e világ ura a halál. Ne vádold üldözőidet, hogy ne ítéljelek meg téged is az ítélet napján. Szenvedésem lelke! Én az Úr, mutatom meg neked azokat a lépéseket, amelyeket kínszenvedésem alatt tettem. Mivel nekem szolgálsz, engem kell követned. Mit szeretnél, hogy mondjak neked? Talán, hogy „kövess engem, de ne az én lábam nyomában?” Ez nem lehetséges, mert aki engem szolgál, az az én véres lábnyomomat követi… Az én ujjam érintésével támasztod fel a halottakat.2 Akik még mindig nem látják csodáimat, azok mellett elhaladt országom. Barátom, kis barátom, lásd hogy már eddig milyen sok mennyei mannával tápláltalak! És én, a te Istened, továbbra is táplálni foglak. Egyetlen ember sem tolhatja félre kezemet szájad elől. Én leszek a te Erőd, hogy törékenységed által véghez vigyem tervemet. Országomra készítelek fel mindannyiotokat. Írd:

A világ ma visszautasítja Szívünket, Szent Édesanyád Szívét és az én Szentséges Szívemet. Ezek az idők, amelyekben éltek, az irgalom idői. Már elmondtam neked, hogy mi következik, amikor feltörik a hatodik pecsétet.3 Most figyelj és írd:

Közvetlenül azután, hogy a két Szív befejezte tanúságtételét4 fel fogom törni a hetedik pecsétet és azt egy félelemmel telt csend követi.5 Ebben a csendben a világi emberek azt gondolják, hogy diadalt arattak Szívünk felett. Örvendezni fognak és megünneplik ezt az eseményt, mert azt gondolják, hogy megszabadultak Szívünktől, akik szócsöveink által tettek tanúságot, mert amiről tanúskodtak, az bántotta fülüket, bántotta érdekeiket és gonosz szándékaikat. Akkor ezt a csendet hirtelen az én napom érkezése töri meg, és jaj a tisztátalannak! Jaj annak, aki nem bánja bűneit! Holttestük e sivatagban fog feküdni, amelyet ők maguk hoztak létre.

Angyalom akkor megtölti parázzsal a tömjénezőt, amelyet trónom és az oltár előtt kezében tart, és ledobja a Földre.6 És miközben mindenki ezt nézi, heves földrengés keletkezik, a Föld elemei tüzet fognak és szétolvadnak.7 Sokan elmenekülnek a hegyekbe, hogy elrejtőzzenek a barlangokban8 és a sziklák között. Felkiáltanak hozzám, de nem fogok figyelni rájuk. Próbára fognak tenni, káromolni fogják Szent Nevemet, és azt fogják mondani a hegyeknek9 és a szikláknak: „Omoljatok ránk és rejtsetek el a trónon ülőnek színe elől, és a Bárány haragja elől!” Mert eljön az én napom, és ki fogja túlélni? A túlélők10 térdre fognak borulni, félelem szállja meg őket, és csak engem, az Ő Istenüket fogják dicsérni… Majd ezután eljön az új Föld és az új Ég hozzátok.11 A világ országa az én országom lesz, és én fogok uralkodni minden szívben. A régi világ elmúlik.12 Lélek, uralmam a ti napjaitokban  fog megkezdődni.”

http://www.tlig.org/hu/humsg/hum806.html


2014. november 6. csütörtök, 17:40

Ti fogtok a legtöbbet szenvedni, akik elárultatok Engem. Nektek, akik kővel dobáltatok másokat, abban a téves hitben, hogy ezzel Engem képviseltek, nem lesz senki, akihez fordulhatnátok. Mert bárhol  próbálnátok is megbújni, meztelenül fogjátok találni magatokat, mivel nem lesz semmi, amivel eltakarhatnátok szégyeneteket.

Azért mondom ezeket nektek, mivel Atyám türelme végleg elfogyott, a csatatéren pedig meg fog jelenni két csapat – azok, akik Velem tartanak, és azok, akik Ellenem vannak.

Imádkozzatok Isten Irgalmáért. Azoknak pedig, akik a Testemet ostorozzák, ezt kell tudniuk: lehet, azt hiszitek, hogy kitörölhettek Engem Házamból, de ezt hinni, a részetekről egy súlyos hiba lenne.

Távozzatok Tőlem, mert ti nem tartoztok Hozzám. Gonoszságotok lesz a bukásotok; a gonosz iránti hűségetek miatt vágtátok el magatokat Dicsőséges Királyságomtól.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/azok-akik-azt-gondoljak-hogy-isten-nem-fogja-megbuntetni-gonoszokat-nem-ismerik-ot


———-
Római katolikus:
2019-11-08

31. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Az apostol Jézus Krisztusnak szolgája a népek megtérítésében.
Testvéreim!
Meg vagyok győződve, hogy tele vagytok jóindulattal, és oly bőséges tudással rendelkeztek, hogy figyelmeztetni tudjátok egymást. Helyenként merészebben írtam nektek, hogy egyet-mást emlékezetetekbe idézzek az Istentől kapott kegyelem alapján.
Jézus Krisztus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell végeznem, hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek. Ezzel tehát dicsekedhetem Jézus Krisztusban Isten előtt.
Nem merek ugyanis dicsekedni mással, csak azzal, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével. Így Jeruzsálemtől Illíriáig bejártam az egész vidéket, és hirdettem Krisztus evangéliumát. De becsületbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus neve már ismerős volt, és ne a mástól rakott alapra építsek, mert írva van:
Akiknek nem hirdették, majd meglátják, és megértik majd, akik
hírét sem hallották.
Ez az Isten igéje.

Róm 15,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt. Vö. 2b. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Az Úr megmutatta üdvösségét * a nemzetek színe előtt.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Aki megtartja Krisztus igéjét, * abban Isten szeretete valóban tökéletes. 1Jn 2,5 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Okosan használjuk fel a ránk bízott javakat!
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:
„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: »Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm.«
Az intéző így gondolkodott magában: »Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből.« Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: »Mennyivel tartozol uramnak?« Azt felelte: »Száz korsó olajjal.« Erre azt mondta neki; »Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.« Aztán megkérdezett egy másikat: »Te mennyivel tartozol?« »Száz véka búzával« – hangzott a válasz. »Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.«
Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el.
Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 16,1-8″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-11-08


————

Ortodox (Görög keleti): 

Azok pedig kegyetlenül bántak velük. Ezért az izráeliek rejtekhelyeket készítettek a barlangokban és erődítményeket a hegyekben, ahová elrejtették a midjániak elől az élelmet.

…. 

[7] [a] Izráel népe a midjániak miatt segítségért kiáltott az Örökkévalóhoz.

Az Örökkévaló angyala meglátogatja Gedeont

11 Ebben az időben eljött az Örökkévaló angyala Gedeonhoz, és leült egy tölgyfa alá az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóás birtokán, Ofrában. Gedeon, Jóás fia ekkor éppen titokban búzát csépelt egy szőlőprés rejtekében. Ide bújt el a midjániak elől, hogy megmentse előlük a termést. 12 Az angyal megjelent Gedeonnak, és így szólította meg: „Az Örökkévaló veled van, bátor vitéz!”

13 Gedeon azonban így válaszolt: „Ó Uram! Ha az Örökkévaló valóban velünk van, akkor miért ér bennünket ennyi nyomorúság? Hol vannak most az Örökkévaló csodálatos tettei, amelyekről őseink beszéltek? Hiszen ő hozott ki bennünket Egyiptomból! De most már elhagyott minket az Örökkévaló, és kiszolgáltatott a midjániak kényének-kedvének”.

14 Akkor az Örökkévaló odafordult Gedeonhoz, és ezt mondta neki: „Én téged küldelek, hogy szabadítsd meg Izráelt a midjániaktól! Indulj el így, ahogy vagy, amennyi erőd van, azzal!”

15 „Ó Uram! Én szabadítsam meg Izráelt? De hogyan, mikor Manassé egész törzsében a mi családunk a legszegényebb, és apám családjában én vagyok a legfiatalabb?” — szabadkozott Gedeon.

16 „Én veled leszek — felelte az Örökkévaló —, ezért le fogod győzni a midjániakat, mintha csak egyetlen embert kellene megverned.”

17 Erre Gedeon így felelt: „Uram, ha kedves vagyok neked, kérlek, erősítsd meg, hogy valóban te vagy az, aki beszélsz velem! 18 Most hazamegyek, és áldozatot készítek a számodra. Kérlek, várj meg, amíg visszajövök, és eléd teszem az áldozatot!”

„Megvárom, amíg visszajössz” — válaszolta.

19 Gedeon hazasietett, hogy elkészítse az áldozatot: egy kecskegidát és egy éfá[b] lisztből kovásztalan lepényeket. A húst egy kosárba tette, a hús levét egy edénybe, és az egészet kivitte a tölgyfához, majd felajánlotta az áldozatot. 20 Isten angyala ekkor azt mondta: „Tedd a húst és a lepényeket a sziklára, a hús levét meg öntsd rá”. Gedeon engedelmeskedett.

21 Akkor az Örökkévaló angyala kinyújtotta a botját, és megérintette a húst és a lepényeket, mire a kősziklából tűz csapott ki, amely megemésztette az egész áldozatot. Ekkor az angyal eltűnt Gedeon szeme elől. 22 Gedeon csak ekkor ismerte föl, hogy az Örökkévaló angyalával találkozott. Fölkiáltott: „Ó, Örökkévaló Úr Isten! Hiszen magát az Örökkévaló angyalát láttam szemtől szembe!”

23 De az Örökkévaló megnyugtatta: „Békesség neked! Ne félj, nem halsz meg!”

24 Akkor Gedeon oltárt épített az Örökkévalónak, és így nevezte: „Az Örökkévaló a békesség”.[c] Ez az oltár ma is ott található Ofrában, az Abíezer nemzetség birtokán.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Judges+6%3A2-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Csendesen nyugszik az egész föld,
    végre megpihenhet!
Lakói ujjongva énekelnek.
Még a libanoni cédrusok
    és a fenyők is örülnek bukásodnak,
s mondják: »Mióta trónodról leestél,
    nem jön
favágó ellenünk!«

Felkavarodik érkezésed hírére a holtak birodalma,
    felriadnak árnyaik, kicsik és nagyok,
    még a régi királyok is felkelnek előtted.
10 Döbbenten kérdezik tőled:
    »Hát te is erőtlen lettél, mint mi?
    Te is ide kerültél közénk?«
11 Fennhéjázó dicsekedésed és hárfáid zengése
    mind az alvilágba süllyedt!
Most férgek között fekszel,
    és férgekkel takarózol.
12 Hogy lehulltál az égből, fényes hajnalcsillag!
    Aki népeken tapostál, elterültél,
    mint a
kivágott fa!

13 Pedig szívedben azt forgattad:
»Felemelkedem a Mennybe,
    fölemelem trónomat Isten csillagai fölé,
felülök a szent hegyre, messze északon,
    ahol az istenek összegyűlnek.
14 Fölemelkedem a felhők fölé,
    s olyanná leszek, mint a Felséges!«

15 Mégis alászálltál a holtak közé,
    lezuhantál a mélységes verem fenekére!
16 Akik látták zuhanásod, csodálkozva néznek,
    s eltűnődnek rajtad:
»Valóban ő lenne az, akitől reszketett a föld,
    akitől királyok és országok remegtek,
17 aki a lakott földet pusztává pusztította,
    a városokat romhalmazzá rombolta,
    s foglyait sohasem engedte szabadon?«
18 A nemzetek királyai mind
    dicsőségben nyugszanak sírjukban.
19 De téged nem temetnek díszes királysírba,
    csak eldobnak, mint egy gyümölcsfa beteg ágát,
    mikor
levágják.
Karddal átszúrtak hullái közé hajítanak,
    mint harctéren eltaposott holttestet,
    úgy dobnak jeltelen tömegsírba.
20 Téged nem tisztelnek,
    mint a meghalt királyokat szokás,
mert saját népedet gyilkoltad,
    országodat pusztítottad.
Bizony, a gonosz király ivadékait
    emlegetni sem fogják soha!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+14:7-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/11/08

—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen gúnyolódik

Igazság Könyve:
2014. október 23. csütörtök, 15:14

 

Drága szeretett leányom, a felebaráti szeretet minden egyes jó cselekedete és tette alkalmával a gonosz erői meggyengülnek. A sötétségben levő lelkekért felajánlott minden ima és szenvedés megsemmisíti a gonosz cselekedeteket és a gyűlöletet. Tudnotok kell, hogy a Szentlélek Ereje által megérintett emberek jó cselekedetei, megsemmisítik a Sátán befolyását a világban.

Emelkedjetek fel mindnyájan, akik elfogadtátok a Jelenések Könyvében foglalt Igazságot, és imádkozzatok Isten minden gyermekének a megmentéséért. Kérjetek, kérjetek, kérjetek, és Én válaszolni fogok nektek, amikor azokért imádkoztok, akikről tudjátok, hogy feltett szándékuk, hogy minden Belém, Jézus Krisztusba vetett hitet elpusztítsanak.

Ó, milyen arrogáns az az ember, aki Létezésemen, Istenségemen és azon Ígéretemen gúnyolódik, hogy újra eljövök. Mennyire zárt az elméjük azzal a Szeretettel szemben, amelyet a Szívemben tartok minden bűnös iránt, beleértve azokat is, akik elárulnak Engem. Milyen könnyen vezethetők azok, akikben nem lakozik a Szentlélek! Jaj azoknak, akik a Szentlélek Ajándéka ellen támadnak, mely minden dolog éltető ereje és amely Tőlem származik. Mennyire szomjasok vagytok ti, akik megtagadtok Engem. A víz soha nem fogja oltani a szomjatokat, és eljön majd a nap, amikor könyörögni fogtok Hozzám az Élet Forrásáért. Amíg el nem jön az a nap, nem lesz életetek, hacsak meg nem kértek Engem, hogy Belőlem igyatok.

Jöjjetek – kérjetek Engem, hogy világosítsalak meg benneteket. Engedjétek, hogy a Szentlélek tüze árassza el a lelketeket. Amikor teljes bizalommal és alázattal jöttök Hozzám, Én el foglak tölteni benneteket Jelenlétemmel, és ha elismertek Engem, megadom nektek azt az életet, amely után sóvárogtok. Csak ekkor fog béke uralkodni a szívetekben.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/o-milyen-arrogans-az-az-ember-aki-letezesemen-gunyolodik


———-

Igaz élet Istenben:

“LÉLEK VAGYOK – IGAZ ÉLET ISTENBEN

1988. szeptember 24. 

Istenem?

Én vagyok. Emlékezz arra, hogy Lélek vagyok és mindent megosztok lelkeddel, amim van. Te és én egy vagyunk, a szeretet egységében összekötve, egymáshoz kötve a szeretetben, én a te Istened és te; az én kicsim. En,a te Teremtőd, és te, az éri teremtményem. Emlékeztesd azokat, akiknek szíve megkeményedett, hogy Szívem megszentel titeket. Tudasd velük; hogy még a névtelen embereket, az erkölcsteleneket, az érdemteleneket is meghívom. Átalakítom a kőszívűeket, és kiemelem őket a semmiből. Váratlanul jövök a halottak közé, és mindannyiukat fel tudom támasztani. Nézz magadra Vassula, nincsenek érdemeid, nagy könyörületemben mégis felemeltelek. Most tudod, mit jelent az igaz élet Istenben. Én vagyok az Élet. Dicsőíts engem gyermekem, soha ne lázadj ellenem! Tartsd emlékezetedben tanításomat!

Uram?

Én vagyok.

Van valami, ami kellemetlenül érint. Valaki azt mondta, hogy én állandóan bűnben élek, mivel elváltam és újból házasságot kötöttem. Azt mondta, hogy az én állandó bűnöm kizárja annak lehetőségét, hogy Te adod ezt a kinyilatkoztatást; Istenem.

Mutatkozzék az az ember, aki bűn nélkül van! Jöjjön elém, és mutassa meg nekem arcát!

Igen Uram, segíts nekem! Nem tudom, mit feleljek ezekre a vádakra.

Ne válaszolj, jöjj gyorsan hozzám! Atyád vigyáz rád. Mi ketten gyermekem? _

Mindörökkön örökké! Amen!

A Bölcsesség szereti a gyermekeket. ”

 
 
 
 
 
———
Római katolikus:
2019-10-2329. évközi hét szerda

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
A keresztény ember megtagadja a bűn szolgálatát, és egészen Istennek szenteli magát.
Testvéreim!
Ne uralkodjék testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak! Ne adjátok át tagjaitokat a bűn szolgálatára a gonoszság eszközeként, hanem mint akik a halálból életre keltek, adjátok magatokat Isten szolgálatára, tagjaitokat pedig az igazság eszközéül szenteljétek az Istennek. A bűn ugyanis többé nem uralkodik rajtatok, mert nem az ószövetségi törvény alá vetve éltek, hanem a kegyelemben.
Mi következik ebből? Vétkezzünk tehát, mert nem a törvény alatt, hanem a kegyelemben élünk? Isten mentsen! Nem tudjátok-e, hogy Isten szolgái vagytok, és neki kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat?
Vagy a bűnnek engedelmeskedtek, és ez halálra vezet; vagy az Istennek engedelmeskedtek, és ez a megigazulásra vezet. Hála legyen azonban Istennek, hogy – bár a bűnnek szolgáltatok – most már szívből engedelmeskedtek annak a tanításnak, amelyre oktattak. A bűntől megszabadulva, az igaz élet szolgái lettetek.
Ez az Isten igéje.

Róm 6,12-18

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta. 8a. vers.
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, vallja meg most Izrael, † ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk
ellenünk.

Hívek: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
Legyen áldott az Úr, * mert nem adott minket foguk martalékául.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
E: Megmenekültünk, mint a madár a vadászok hálójából: * a vadászháló szétszakadt, és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
Zsolt 123,1-3.4-6.7-8

ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik! Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Sokról kell számot adnia annak, aki sokat kapott.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az
órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.

De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 12,39-48″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-23


————

Ortodox (Görög keleti): 

Pál Istentől kapta a felhatalmazást

11 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy az örömüzenet, amelyet nektek hirdettem, nem emberektől származik, 12 hiszen nem emberek tanítottak rá vagy adták át, hanem maga Jézus Krisztus jelentette ki nekem.

13 Ugye hallottátok, hogy életem korábbi szakaszában, amikor a zsidóság vallása szerint éltem, könyörtelenül üldöztem, sőt megpróbáltam elpusztítani Isten Eklézsiáját. 14 A zsidó vallás gyakorlásában sok kortársamat megelőzve, minden erőmmel igyekeztem követni őseim tanításait.

15 Isten azonban már a születésem előtt különválasztott engem a maga számára! Azután pedig kegyelme által megszólított, 16 és a Fiát kijelentette nekem, majd elküldött, hogy az Izráelen kívüli nemzeteknek hirdessem a Krisztusról szóló örömüzenetet. Attól kezdve senkitől sem kértem tanácsot, vagy segítséget. 17 Még azokat sem látogattam meg Jeruzsálemben, akik előbb voltak apostolok, mint én, hanem azonnal elmentem Arábiába, majd később visszatértem Damaszkuszba.

18 Csak három évvel később mentem fel Jeruzsálembe, hogy megismerkedjem Péterrel,[a] és nála is maradtam tizenöt napig. 19 De a többi apostollal nem találkoztam, csak Jakabbal, az Úr testvérével.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1%3A11-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

54 Visszatért a saját városába, és ott is tanított a zsinagógában. Mindenki nagyon csodálkozott rajta, és ezt kérdezgették egymástól: „Honnan szerzett ilyen bölcsességet és csodatevő erőt? 55-56 Hiszen ez csak az ács fia! Ismerjük az egész családját: anyját, Máriát, és a testvéreit, Jakabot, Józsefet, Simont és Júdást, meg a húgait, akik mind itt élnek közöttünk! Honnan vette hát ezt a bölcsességet és a csodatevő erőt?” 57 Ezért nem fogadták el Jézust, hanem visszautasították és elfordultak tőle.

Jézus ekkor ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik, csak a saját városában és családjában nem.”

58 Ebben a városban nem is tett sok csodát, mert nem hittek benne.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A54-58&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Az örömhír terjedése a császár udvarában

12 Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy amik eddig velem történtek, azok egyre inkább az örömhír terjedését szolgálják. 13 A császári palota egész őrsége, sőt, mindenki más is tudja már, hogy engem azért tartanak itt rabságban, mert Krisztust szolgálom. 14 Ezért sokan, akik testvéreink az Úrban, felbátorodtak, és félelem nélkül hirdetik Isten üzenetét.

15 Igaz, vannak olyan testvérek is, akik ezt féltékenységből és versengésből teszik. Mások azonban jó szívvel és tiszta szándékkal, 16 a szeretet által indítva hirdetik Krisztust, hiszen tudják, hogy Isten engem az örömhír védelmével bízott meg. 17 Azok, akik féltékenységből és nem tiszta szívvel, hanem önző szándékkal hirdetik Krisztust, azt hiszik, hogy ezzel még inkább megnehezítik a fogságomat. 18 De mit számít ez? Akár jó, akár rossz szándékkal teszik, az a fontos, hogy Krisztust hirdetik — ennek pedig szívből örülök!

19 Igen, örülni is fogok, mert tudom, hogy imádságaitok és Jézus Krisztus Szellemének segítsége által ez az én üdvösségemet szolgálja.[a] 20 Ugyanakkor ez meg fog felelni annak a határozott várakozásomnak és kívánságomnak is, hogy nem fogok szégyent vallani semmiben. Sőt, bátran meg fog mutatkozni bennem — akár életben maradok, akár meg kell halnom —, hogy Krisztus mindenkinél hatalmasabb. Igen, azt várom, hogy ez a mostani helyzetemben is így lesz, mint ahogy eddig is mindig így volt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Philippians+1%3A12-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…  Ezért mondom nektek: Kitartóan kérjétek, és megkapjátok! Kitartóan keressétek, és megtaláljátok! Kitartóan kopogtassatok, és kinyitják nektek az ajtót! 10 Mert aki kitartóan kéri, megkapja, amit kér. Aki kitartóan keresi, az megtalálja, amit keres. Aki kitartóan kopogtat, annak kinyitják az ajtót.

11 Vajon melyik apa adna kígyót a fiának, a az halat kér tőle? 12 Vagy ha tojást kér, talán skorpiót ad neki? 13 Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni a gyerekeiteknek, bár gonoszak vagyok, mennyivel inkább fog Mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+11:9-13&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/23
—–
http://hungary.orthodoxia.org/2019/05/01/egyhazi-kalendarium-a-2019-ev-majus-honapjara-az-ujnaptar-szerint/#more-19195
——

http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

Könnyű azt mondani, hogy Keresztények vagytok, amíg e miatt nem vonnak felelősségre benneteket

—-
Igazság Könyve:
2014. szeptember 23. kedd, 23:30

Drága szeretett leányom, miközben Isten gyermekeiért nyújtom ki a Kezemet, beleértve minden vallásút, hitetlent és Keresztényt, sokan át fognak térni a Keresztény Hitre Hívásom eredményeként. Ez Isten Kegyelme által a Szentlélek Erejében fog megvalósulni.

Eközben a jó szándékú Keresztények és elkötelezett követőim nagyon nehéznek fogják találni a megpróbáltatásokat, amelyekkel majd szembe kell nézniük. Most ezt kérdem tőlük: Ki olyan erős köztetek, hogy Mellém álljon majd, és kiálljon az Igazság mellett a nélkül, hogy Én beavatkoznék ebben az időpontban? Sokan, akik közületek jószívűek, hűek maradnak majd Hozzám, de csak a saját csoportjaitokon belül. Ha ti egyetértetek egymással, könnyebb nektek Engem szolgálni. De amikor szembe kell néznetek az ellenzékkel, nem fogjátok azt könnyűnek találni – és az idő egy bizonyos szakaszában szembe is fogtok nézni velük, ellenségeim személyében, akik a hamis tannal próbálnak majd félrevezetni benneteket.

Amikor bírálni fognak benneteket, mert Isten igaz Igéjét követitek, közületek sokan túl gyengék lesznek ahhoz, hogy megvédjék Azt. Amikor majd Keresztény felebarátjaitok személyében kell szembe néznetek az ellenséggel, és amikor majd egy újonnan átdolgozott, de hamis írás elfogadására kényszerítenek benneteket, akkor fájdalom fog sújtani titeket. Addigra már a hitetek valóban próbára lesz téve. Két választási lehetőségetek lesz: Vagy az Igazságban hisztek, ahogyan azt Isten meghatározta, amelyért már nagyon sok vér folyt, csakhogy az ember megbéküljön Teremtőjével, vagy Igém egy felhígított, hazugságokkal átitatott változatát fogadjátok el.

Amennyiben az első lehetőséget választjátok, az sok fájdalmat, bánatot és szenvedést fog hozni nektek, mert a többiek meg fognak vetni benneteket, mivel hűek maradtatok Hozzám. De ha a második lehetőséget választjátok, mely során sok dicsérettel fognak elhalmozni benneteket, és társaitok és ellenségeim elfogadnak titeket, akkor el fogtok merülni a sötétségbe, a lelketek pedig veszélybe fog kerülni.

Könnyű azt mondani, hogy Keresztények vagytok, amíg e miatt nem vonnak felelősségre benneteket. De amikor megvetnek, kigúnyolnak, nevetségessé tesznek és rágalmaznak benneteket az Én Nevemben, néhányan közületek nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak ennek a megpróbáltatásnak. Sokan a közvéleménytől való félelem miatt cserben fognak hagyni Engem, és el fognak távolodni Tőlem. Sokan közületek el fognak árulni Engem. Sokan pedig hátat fognak fordítani Nekem, mert szégyellni fogják Keresztem hordozását.

Soha ne gondoljátok, hogy könnyű az Én követőmnek lenni, mert nem az. De eljön az idő, amikor a hitetek a végsőkig próbára lesz téve, és Én akkor tudni fogom, hogy ki az, aki Tőlem való, és ki az, aki nem.

Jézusotok”

 
 

2014. szeptember 21. vasárnap, 17:45

Drága szeretett leányom, Szívem szorosan összefonódik minden családdal, és az a Vágyam, hogy megáldjak minden családot ebben az időben, legyen az kicsi, közepes vagy nagy. Amikor a szeretet jelen van a családokban, akkor azt jelenti, hogy helyet adnak Isten Hatalmának, mert minden gyermeke Hozzá tartozik. Ő volt az, aki egyenként mindnyájukat megteremtette.

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg, mert Szeretete csak ilyen körülmények között tud természetes módon növekedni. Az egységben együtt élő családokban lévő szeretet nagy kegyelmeket terem, mert a családtagok egymás iránti szeretete Isten egyik legnagyobb Ajándéka. Isten arra használja a családban lévő szeretetet, hogy szárnyat eresszen, hogy a szerető család minden tagja segítsen terjeszteni ezt a szeretetet, bárhová is mennek. Hasonlóképpen, amikor a család egysége megbomlik, az közvetlen hatással lesz közösségetekre, társadalmatokra és nemzetetekre. …”


2014. szeptember 24. szerda, 15:05

Drága szeretett leányom, ahogy Isten annak idején kiválasztotta Szeretett Édesanyámat, hogy a Messiás Eljövetelének előhírnöke legyen, éppen úgy Ő most szintén arra hívatott, hogy felkészítse az emberiséget Második Eljövetelemre. …”

https://masodikeljovetel.hu/az-elo-isten-kepmasara-teremtett-ember-szepsege-leirhatatlan

 

—————
Igaz élet Istenben:

 
MEGHATOTT IRÁNTAM ÉRZETT SZERETETED
1999. február 2. 

Látod, kedvesem, mily buzgó szándékkal szálltam gyengeséged fölé, hogy megváltoztassalak téged és általad másokat is, hogy Egyházam szilárd oszlopaivá váljatok? Teljes Szívemből megáldalak téged és azokat, akik az isteni tűz oszlopai lettek, és készek átadni szavaimat ezekben a sürgető üzenetekben. Megáldom azokat, akik önként és szeretettel megtették mindazt, amire képesek voltak, akik szeretettel és lelkesedéssel készek voltak az igazság megismertetésére, hogy kereszténnyé tegyék ezt a kereszténységét vesztett népet. Veled vagyok, és megígérem, hogy százszorosan megfizetek neked és a többieknek is. Látod, miként támasztok béke-követeket? Látod, miként sietek házam megmentésére? Tudod, Vassulám, az én szemem túl tiszta ahhoz, hogy a lázadáson nyugtassam.

Ó Vassula, örülök, ha tisztában vagy törékenységeddel és nyomorúságosságoddal, és ha tudod, hogy csak tőlem kaphatsz életet. Én csak akkor haladhatok benned, és akaratom csak akkor valósulhat meg benned, ha te elismered bűnösségedet, és elfogadod, hogy csak teljes rám hagyatkozásoddal kaphatsz tőlem kegyelmeket. Az én szándékaimat csak akkor valósíthatom meg benned igazán, ha átalakulsz Szentlelkem leheletének kegyelmétől.

Én, Jézus, megáldalak benneteket, legyetek egyek! IC ” ”

——-
KÉRD PIO ATYÁT! 
1988. november 14.
 
 
 
—–———
Római katolikus:
2019-09-2325. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Ezdrás könyvéből
A perzsák királya megengedi, hogy a választott nép visszatérjen ősi hazájába, és Jeruzsálemben felépítse az Úr templomát. Megparancsolja, hogy mindenki segítsen a templomépítésben.
Kürosz, perzsa király uralkodásának első esztendejében teljesítette az Úr, amit Jeremiás által megjövendölt. Az Úr arra indította ugyanis a király szívét, hogy a következő írásbeli rendelkezést tegye közzé egész birodalmában. Így szól Kürosz perzsa király parancsa:
„A föld minden országának urává tett engem az Úr, az ég Istene. Ő hagyta meg nekem, hogy felépítsem templomát Jeruzsálemben, Júdea fővárosában. Aki tehát ebből a népből még országunkban él, sietve
induljon Jeruzsálembe, amely Júdeában van! Legyen vele az ő Istene, hogy segítse felépíteni az Úrnak, Izrael Istenének templomát. Ő ugyanis az az Isten, aki Jeruzsálemben lakozik. Országunk többi lakosai viszont mindenütt segítsék a hazatérőket, bárhol lakjanak is: ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal – azon felül, amit önként és szabadon felajánlanak Isten jeruzsálemi templomának javára.”
Elindultak erre Júda és Benjámin családjának vezető emberei a papokkal, levitákkal és mindazokkal, akiket Isten arra indított sugallatával, hogy
hazatérjenek Jeruzsálembe, felépíteni az Úr templomát. A környező lakosság segítségükre volt minden munkájukban: ezüsttel, arannyal, felszereléssel, jószággal és egyéb holmikkal, azon felül, amit ajándékul adtak a templomra, önkéntesen és szabadon.
Ez az Isten igéje.
Ezd 1,1-6

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk. 3. vers.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek, és hozzák kévéiket.
H: Hatalmas dolgot * művelt az Úr vélünk.
Zsolt 125,1-6

ALLELUJA
Úgy világítson a ti világosságtok az emberek körében, * hogy jótetteitek láttán Atyátokat dicsőítsék! Mt 5,16 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
A keresztény ember hivatása az, hogy világítson másoknak.
Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon.
Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne.
Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,16-18″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-23

 

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

22 Az Írásban ugyanis azt olvassuk, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyiket Hágár, a rabszolganő szülte, a másikat pedig Sára, aki szabad volt. 23 A rabszolganő fia úgy született, mint mindenki más. A szabad asszony fia azonban Isten ígérete alapján született.

24 Ennek az igaz történetnek szellemi jelentése is van. A két asszony ugyanis a két szövetséget jelképezi. Az egyiket Isten a Sínai-hegyen kötötte a népével, amikor a Törvényt adta nekik. Akikre ez érvényes, azok szolgák. Hágár, aki maga is szolga volt, 25 az Arábiában levő Sínai-hegyet jelképezi, és ugyanakkor a mostani Jeruzsálemet is, hiszen ez a város a népével együtt a Törvény rabszolgája.

26 Sára azonban szabad asszony volt, aki a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi. A Mennyei Jeruzsálem pedig szabad — ő a mi anyánk. 27 Mert az Írás így beszél róla:

„Örülj, te meddő asszony,
    aki még sohasem szültél!
Örvendj, és ujjongva kiálts,
    te, akinek nem lehetnek szülési fájdalmai,
mert több gyermeke lesz az elhagyott asszonynak[a],
    mint annak, aki férjnél van.”[b]

28 Testvéreim, ti Isten gyermekei vagytok, akik szellemi értelemben Isten ígérete alapján születtetek — akárcsak Izsák. 29 De ahogyan annak idején a természetes módon született gyermek üldözte azt, aki a Szent Szellem ereje által született, ma is ugyanez történik. 30 Mit mond erről az Írás? „Kergesd el a rabszolganőt a fiával együtt, mert az a fiú nem fog együtt örökölni a szabad asszony fiával!”[c] 31 Tehát, testvéreim, szellemi értelemben mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony leszármazottjai vagyunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+4:22-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Zakariás és Erzsébet

Abban az időben, amikor Heródes volt Júdea királya, élt egy Zakariás nevű pap, aki szolgálati beosztása szerint Abijá csoportjához tartozott. Felesége, Erzsébet is Áron családjából származott. 6 Isten elfogadta és kedvelte Zakariást és Erzsébetet, akik minden tekintetben az Örökkévaló parancsai és rendelkezései szerint, feddhetetlenül és igazságosan éltek. Gyermekük azonban nem született, mivel Erzsébet meddő volt, s abban az időben már mind a ketten idősek voltak.

Zakariás a saját papi csoportjában szolgált Isten előtt a Templomban. Történt egyszer, hogy amikor az ő csoportjára került a sor, a szokásos sorshúzás őt jelölte ki, hogy bemenjen az Örökkévaló Templomába, és ott illatáldozatot mutasson be.

Gábriel megjelenik Zakariásnak

10 Miközben Zakariás a Templomban az áldozati szertartást végezte — a nép pedig kint imádkozott —, 11 az Örökkévaló egyik angyala megjelent az illatáldozati oltár jobb oldalán. 12 Zakariás nagyon megdöbbent, és félelem fogta el.

13 Az angyal azonban így bátorította: „Ne félj Zakariás, mert Isten meghallgatta az imádságodat! Feleséged, Erzsébet fiút fog szülni neked, akit nevezz Jánosnak! 14 Megszületésekor ujjongó öröm tölt be téged, és sokan fognak veled együtt örülni a megérkezésének, 15 mert ez a fiú Isten nagy embere lesz! Nem szabad bort vagy más részegítő italt innia, és már az édesanyja méhétől kezdve be fogja tölteni a Szent Szellem. 16 Izráel népéből sokakat visszatérít majd az Örökkévalóhoz, Istenükhöz. 17 Ez a fiú az Úr előtt fog menni az Illés szellemével és erejével, hogy az apák szívét a gyermekeikhez fordítsa, hogy az engedetleneket bölcs és igazságos gondolkozásúvá tegye, és hogy az Örökkévaló számára felkészítse a népet.”

18 Zakariás így válaszolt az angyalnak: „Hogyan bizonyosodhatok meg felőle, hogy mindez valóban be fog teljesedni, hiszen öreg vagyok, és feleségem is idős már.”

19 Az angyal azt felelte: „Én Gábriel vagyok, aki mindig Isten előtt állok, hogy szolgálatára legyek. Ő küldött hozzád, hogy beszéljek veled, és elhozzam ezt az örömhírt. 20 De jól jegyezd meg: most megnémulsz, és mindaddig nem tudsz beszélni, amíg ez meg nem történik, mivel nem hittél a szavamnak. Amit pedig mondtam, az a maga idejében maradéktalanul be fog teljesedni.”

Erzsébet gyermeket vár

21 Az emberek ezalatt várták Zakariást, és csodálkoztak, hogy miért marad olyan sokáig a Templomban. 22 Amikor végre kijött, nem tudott egy szót sem szólni, csak a kezével intett. Ekkor megértették, hogy látomást látott. 23 Amikor pedig letelt a szolgálata, hazament.

24 Nem sokkal ezután Erzsébet áldott állapotba került, s a következő öt hónapban ki sem mozdult a házukból. Ezt mondta: 25 „Hát így tett velem az Örökkévaló, amikor rám tekintett, és elvette meddőségem szégyenét!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+1:5-25&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

2014. szeptember 18. csütörtök, 15:30.
… 

Gyermekeim, amikor majd a megjövendölt próféciák bekövetkeznek, fontos kérnetek Fiam Irgalmát, hogy a szenvedések enyhüljenek, az emberiség ellen elkövetett gonosz tettek pedig lecsökkenjenek.

Menjetek békével és szeretettel, hogy szolgálni tudjátok az Urat.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja”

https://masodikeljovetel.hu/udvosseg-anyja-imadkozzatok-fiam-irgalmaert-hogy-igy-minden-szenvedest-enyhiteni-lehessen-166

 
 
 
 

Isten a Krisztusban való hit által fogad el bennünket

11 Amikor viszont Péter Antiókhiába érkezett, nyíltan szembeszálltam vele, mivel helytelenül viselkedett. 12 Amikor ugyanis Péter először jött Antiókhiába, közösséget vállalt és együtt étkezett a nem zsidó származású hívőkkel. Azután néhány férfi érkezett Jeruzsálemből, akiket Jakab küldött, s ettől kezdve Péter minden kapcsolatot megszakított a nem zsidókkal. Ugyanis félt azoktól a zsidóktól, akik azt gondolták, hogy minden nem zsidó származású hívőt körül kell metélni.

13 Péter képmutató viselkedéséhez csatlakoztak a jelen lévő hívő zsidók is. Még Barnabást is rávették a képmutatásra. 14 Amikor tehát láttam, hogy nem az örömhír igazsága szerint viselkednek, mindnyájuk előtt felelősségre vontam Pétert: „Ha te zsidó létedre magad sem tartod meg a zsidó szokásokat, akkor miért kényszeríted a nem zsidókat, hogy zsidó módra éljenek?”

15 Mi, akik zsidónak születtünk — nem pedig ugynevezett „Izráelen kívüli bűnösnek” —, 16 jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2:11-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/23

——

2014. szeptember 23. kedd, 23:30

Drága szeretett leányom, miközben Isten gyermekeiért nyújtom ki a Kezemet, beleértve minden vallásút, hitetlent és Keresztényt, sokan át fognak térni a Keresztény Hitre Hívásom eredményeként. Ez Isten Kegyelme által a Szentlélek Erejében fog megvalósulni. …”

Én soha nem bíráltam a bűnösöket. Soha nem átkoztam őket. Soha nem bántottam őket.

Igazság Könyve:

2014. szeptember 20. szombat, 16:38

Drága szeretett leányom, tudnod kell, hogy az emberi gyengeségből Én nagy erőt nyerek. Az Én Erőm akkor a legnagyobb, amikor megérintem a gyenge lelkeket, mert pontosan ebben az állapotukban tudok úgy hatni rájuk, hogy lehetővé tegyék Számomra a bennük való munkálkodásomat.

A köztetek lévő gyengéknek mondom: kérnetek kell Engem, hogy megadjam nektek a bizalom Ajándékát. Bízzatok Bennem, drága kicsinyeim, és akkor minden Hatalom az Enyém lesz. Én nem tudok a büszke, dölyfös és arrogáns lelkekre támaszkodni, mivel azok nem alázzák meg magukat Színem előtt. A gőg egy akadály az ember és Isten között, mert a büszkeség elhiteti az emberrel, hogy az ő hangja erősebb, mint az Enyém. Ez mindig is így volt. Ma sem változott. Kérlek benneteket, imádkozzatok azokért a lelkekért, akik félreértenek Engem és szükségét érzik annak, hogy a saját értelmezésüknek megfelelően határozzák meg Igém valódi jelentését.

Amikor egy ember átkoz egy másik embert, és aztán azt mondja: „Isten is ezt akarná Igéje védelmének az érdekében”, vagy amikor megindokol egy rossz cselekedetet és azt mondja, hogy ez egy jó dolog az Én Szememben, akkor tudnotok kell a következőt: Ha szerettek Engem, akkor soha nem fogtok eltérni attól a szeretettől, amelyet Én tanítottam nektek, vagy attól a módtól, ahogyan utánoznotok kell Engem. Én soha nem bíráltam a bűnösöket. Soha nem átkoztam őket. Soha nem bántottam, és soha nem vádoltam őket. Nektek is így kell tennetek, ahogyan Én tettem.

Öleljétek meg a bűnösöket. Imádkozzatok értük. Mert ha ezt nem teszitek, szembeszegültök Akaratommal, és tetteitek a téves nézeteiteket fogják szolgálni arról, hogy Én valójában Ki Vagyok. Ti nem mondhatjátok, hogy az Enyéim vagytok, ha pontosan az ellenkezőjét prédikáljátok annak, mint amit Én tanítottam nektek. Soha ne nézzétek le azokat, akikről úgy gondoljátok, hogy bűnösök az Én Szememben. Imádkozzatok értük, de soha ne ítéljétek el őket, mert ehhez nincs jogotok.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/en-soha-nem-biraltam-bunosoket-soha-nem-atkoztam-oket-soha-nem-bantottam-oket

“… Az igazi örömüzenet az, amelyet mi hirdettünk nektek. Akárki hirdetne másfélét, az legyen átkozott — még ha egy Mennyből jövő angyal, vagy akár mi magunk mondanánk is! Ezt már korábban is mondtuk nektek, de most megismétlem: ha valaki másféle örömüzenetet hirdetne nektek, mint amelyet tőlünk elfogadtatok, az átkozott legyen! …

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+1-2&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

——


—————
Igaz élet Istenben:
MEGHATOTT IRÁNTAM ÉRZETT SZERETETED

1999. február 2.

….

Egyetlen szavam sincs, Uram! Mit találsz újból az én értéktelen és haszontalan szívemben, hogy a lépes méznél édesebb szavakat csurgatsz belé’?

Jogaroknál és trónoknál is többre becsülöm az ártatlan lelket, bármilyen nyomorúságos is! Nem mondtad-e nekem e napokban, hogy anyaként gondolsz rám? Mint az az anya, aki mindent kész megtenni gyermekéért, hogy megvédje az állandó bántalmaktól, a gúnytól és a világ sértéseitől. Meghatott irántam való szereteted, felülemelkedett nyomorúságosságodon

Mennyei Liturgiám,
Te, az Isten, aki minden lény felett rendelkezel,
királyi ruhába öltöztettél,
hogy képes legyek ki- és bejárni udvarodban.Felkentél, hogy szemtől szembe
beszélhessek Veled.Megtöltötted szívemet nemes gondolataiddal.

Jósággal és édességgel tápláltál,
királyi lakomát kínáltál nekem,
hogy osszam szét nagylelkűen
és királyi bőkezűséggel a nemzetek között.

Nem Te voltál az,
aki királyi adakozásodban
az isteni szeretet folyamát árasztottad rám
és életre keltettél?

Minden jóságnak Istene,
kegyelmeknek édes Lelke,
az emberiség nagy Szerelmese,
aki ismerted és ismered minden hibámat,
hiányosságomat és bűnömet,
miképpen tudsz ez “utálatos férgek” ellenére
kegyes lenni hozzám,
és meglátogatni engem?
Fényességes Megnyilatkozás,
dicsérettel és tisztelettel fordulok feléd,
és arra kérlek,
könyörülj nyomorúságosságomon
és méltatlanságomon!
Kyrie eleison!*
* Uram, irgalmazz!

Ó Vassula, örülök, ha tisztában vagy törékenységeddel és nyomorúságosságoddal, és ha tudod, hogy csak tőlem kaphatsz életet. Én csak akkor haladhatok benned, és akaratom csak akkor valósulhat meg benned, ha te elismered bűnösségedet, és elfogadod, hogy csak teljes rám hagyatkozásoddal kaphatsz tőlem kegyelmeket. Az én szándékaimat csak akkor valósíthatom meg benned igazán, ha átalakulsz Szentlelkem leheletének kegyelmétől.

Én, Jézus, megáldalak benneteket, legyetek egyek! IC ”

 
 
 
—-———
Római katolikus:
2019-09-2024. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből
Isten emberének igaz lelkületre kell törekednie.
Szeretett Fiam!
Isten igéjét tanítsd, és követésére buzdíts!
Ha pedig valaki ellenkezőt tanít, és nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az igaz tanítást, az elvakult, és semmit sem ért; fölösleges szavakon és kérdéseken vitatkozik, amelyekből csak irigység, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás és torzsalkodás származik. Ezek zavart eszű és igazság híján lévő emberek, akik a vallásosságot jövedelmi forrásnak tekintik.
Mindenesetre az igazi vallásosság bőséges jutalom forrása, ha megelégedettség kíséri. Hiszen semmit sem hoztunk erre a világra, és nem is vihetünk el semmit. Ha ennivalónk és ruhánk van, elégedjünk meg vele!
Aki meg akar gazdagodni, kísértésbe esik: az esztelen és káros kívánságok kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a kapzsiság, így azok, akik a pénz után sóvárogtak, eltávolodtak a hittől; és így bajba keveredtek.
Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől! Törekedjél inkább igaz lelkületre: életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre! Küzdj az igaz hit győzelméért! Szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, és erről tettél számos tanú előtt hitvallást.
Ez az Isten igéje.
1Tim 6,2c-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3
Előénekes: A rossz napoktól miért félnék, * amikor az alattomosak gonoszsága körülvesz engem?
Ezek erejükben bíznak, * és nagy gazdagságukkal dicsekszenek.
Hívek: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Nem válthatja meg az ember önmagát, * váltságdíjat nem adhat Istennek.
Az élet váltságdíja túl magas, † a végén is kevésnek bizonyul ahhoz, * hogy örökké éljen és ne lásson pusztulást.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Ne bánkódj, ha meggazdagszik valaki, * és ha gyarapszik házának fénye,
mert semmit sem visz magával, ha meghal, * nem követi őt dicsősége.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
E: Ha életében boldognak mondta is magát: * „Jól gondoskodtál magadról, dicsérni fognak!”,
mégis az elődök nemzedékét követi, * azokét, akik napvilágot már sohasem látnak.
H: Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
Zsolt 48,6-10.17-20

ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Szolgáló szeretetükkel Jézus kíséretében ott vannak a jólelkű asszonyok is.
Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 8,1-3″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-09-20

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

A tekintélyes vezetők tehát semmiben sem változtatták meg az örömüzenetről szóló tanításomat. (Nekem egyébként mindegy, hogy tekintélyesek-e, vagy sem, hiszen Isten előtt mindenki egyforma.) Sőt, belátták, hogy Isten nekem azt a különleges feladatot adta, hogy az Izráelen kívüli — vagyis körülmetéletlen — népeknek hirdessem az örömüzenetet, ahhoz hasonlóan, ahogy Péter a zsidóknak hirdeti. Mert Isten, akitől az erőt kaptuk, Pétert a zsidók közé küldte apostolnak, engem viszont az Izráelen kívüli népek közé.

Jakab, Péter[a] és János, akiket a gyülekezet tekintélyes vezetőinek tartanak, elismerték az én Istentől kapott különleges ajándékomat, és annak jeleként, hogy elfogadnak szolgatársuknak, barátságosan kezet nyújtottak nekem és Barnabásnak. Abban egyeztünk meg, hogy mi a zsidóságon kívüli népek közé megyünk az örömhírt terjeszteni, ők pedig a zsidók között teszik ugyanezt. 10 Csak azt kötötték a lelkünkre, hogy ne feledkezzünk meg a szegényekről — amit én magam is mindig fontosnak tartottam.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+2:6-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

22 Mindannyian elismeréssel hallgatták Jézust, és csodálkoztak, hogy a kegyelemnek ezeket az igéit idézi. De azt is kérdezgették egymástól: „Hogyan lehetséges ez? Hát nem ő a József fia?”

23 Ő pedig így válaszolt nekik: „Tudom, hogy azt a mondást akarjátok idézni: »Orvos, gyógyítsd meg magadat!« Hallottuk, milyen dolgokat tettél Kapernaumban — hát akkor tedd meg itt, a saját városodban is!”

24 Azután így folytatta: „Igazán mondom nektek: egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját városában. 25 Mondhatom nektek, sok özvegyasszony élt Izráelben Illés idejében, amikor három és fél évig nem esett az eső, és nagy éhínség uralkodott az egész országban. 26 De Isten egyikükhöz sem küldte Illést, csak a Szidón városa melletti Sareptába, egy özvegyasszonyhoz. 27 Hasonlóképpen, sok leprás élt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem gyógyult meg, csak Naámán, pedig ő nem is Izráelből, hanem Szíriából származott.”

28 Ezen a válaszon a zsinagógában mindenki nagyon felháborodott. 29 Felkeltek, kiűzték Jézust egészen annak a dombnak a sziklás pereméig, amelyen a városuk épült, hogy lelökjék a mélységbe. 30 Jézus azonban keresztülment a tömegen, és otthagyta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+4:22-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
————–
https://oca.org/readings/daily/2019/09/20

——

A világ Szavam Igazságára éhezik

“…

10 „Vigyázzatok! Egyet se nézzetek le ezek közül a gyermekek közül! Mert mondom nektek: a melléjük rendelt angyalok mindig látják Atyám arcát a Mennyben! [11] [a]

Az elveszett juh

12 Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és az egyik elkóborol, vajon nem hagyja-e ott a legelőn a kilencvenkilencet, hogy megkeresse azt az egyet? 13 Igazán mondom nektek: mikor megtalálja, jobban örül annak az egynek, mint a többi kilencvenkilencnek, amely nem tévedt el. 14 Ugyanígy Mennyei Atyátok sem akarja, hogy akár egy is elvesszen e gyermekek közül.”

Ha a testvéred vétkezik

15 „Ha az Isten családjába tartozó testvéred vétkezik ellened,[b] menj oda hozzá, négyszemközt figyelmeztesd, és mutass rá arra, amit rosszul tett! Ha hallgat rád, akkor sikerült elérned, hogy testvérek maradjatok. 16 Ha nem hallgat rád, újra menj el hozzá, de ezúttal vigyél magaddal egy vagy két embert! Így mindent két, vagy három tanú[c] bizonyíthat. 17 Ha rájuk sem hallgat, mondd el a gyülekezetnek! Ha még a gyülekezetre sem hallgat, akkor úgy bánj vele, mint egy hitetlennel vagy vámszedővel!

18 Igazán mondom nektek: amit megköttök a földön, az meg lesz kötve a Mennyben, viszont amit feloldotok a földön, az fel lesz oldva a Mennyben is.

19 Igazán mondom nektek: ha közületek ketten összhangban vannak itt a földön, akkor kérhetnek akármit, Mennyei Atyám megadja nekik. 20 Mert, amikor ketten vagy hárman egységre jutnak az én nevemben, akkor én is ott vagyok közöttük.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+18%3A10-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

———–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/17

 
Igazság Könyve:
2014. június 17. kedd, 22:23

Mélységesen szeretett leányom, Maradék Hadseregem nagy számban gyűlt össze, és szétszóródott a világ minden táján. Az Enyéim ismernek Engem, és a Szentlélek Erejének köszönhetően, ismertté tettem Magam ezen Üzenetekben foglalt Szavaim Hatalma által.

Szavam gyorsan Hozzám fogja húzni azokat, akik a Szentlélekkel áldottak. Ezeket a lelkeket illetően, nem merül fel semmi kétség. Szavaimon keresztül a Szentlélek még a legvonakodóbbakat is vonzani fogja, és bár lehet, hogy ők bizonytalanok abban, hogy valóban Én, Jézus Krisztus Vagyok az, Aki hívja őket, hogy válaszoljanak Hívásomra, ennek ellenére, bár kissé vonakodva, mégis Hozzám fognak jönni. Végül egészen át fognak ölelni Engem. Aztán ott vannak azok is, akik hisznek Bennem, de nem fogadják el, hogy Én hívom őket. Idővel ők is válaszolni fognak Hívásomra. De mi is az Én Hívásom?  Egyszerűen csak azért van, hogy igazoljon Engem? Nem, mert arra nincs szükség.

Hívásom célja, hogy összegyűjtvén, felkészítselek benneteket, hogy minden Keresztény segítsen Nekem azon igyekezetemben, hogy megmentsem az emberiséget. Szeretett tanítványaimnak köszönhetően sok mindent meg tudok valósítani.

Az Küldetésem, hogy lelkeket mentsek, és ezt az emberi szabad akarat segítségével fogom megtenni. Isten Akarata az, hogy életet adjon, és hogy Védelme alá vegye minden gyermekét. Az Isteni Akarat által minden lelket meg lehet menteni, de az Örök Üdvösséghez vezető út az ember Istentől kapott szabad akaratában rejlik. Szabad akaratotoknak köszönhetően mindnyájan dönteni fogtok saját jövőtök felől. Ti nem lesztek arra kényszerítve, hogy elfogadjátok Isten Irgalmát, de meg lesztek kérve arra, hogy kövessetek Engem. Én ezt soha nem fogom megparancsolni nektek, mivel ez a ti jogotok – a szabad akaraté -, hogy ti magatok döntsétek el, mi az, amit tenni akartok.

Néhány ember bölcsen fog dönteni, mert ők tudni fogják, hogy mi az, amit számukra felkínálok: az Igazság Útját – az Örök Élethez vezető Utat. Néhány ember oktalanul fog dönteni, és a téves utat fogja követni. Ők ezt azért fogják tenni, mert nem voltak képesek megérteni az Igazságot – Isten Szavát. Engedni fogják, hogy a csábító anyagi világ erős vonzása, az érzéki vágyak meg az élvezetek elsodorják őket Tőlem. Ők nem hisznek a halál utáni életben, és bűntudatot sem éreznek bűneik miatt, amelyeket önző vágyaik kielégítése érdekében követnek el. Azonban, ha az Igazságot bemutatnák nekik, és mások ösztönzik őket arra, hogy hallgassanak Isten Szavára és a Jövőről tett Ígéretemre, meg tudnának változni. A Megtérés Ajándékának köszönhetően, Királyságomban lakhatnának.

Hívásom tehát azért van, hogy minden lelket az Igazság keresésére ösztönözzön. Szabad akaratuk által – és ennek saját elhatározásukból kell történnie – meg fogják engedni Nekem, szeretett Jézusuknak, hogy megmentsem őket. Hívok most minden Keresztényt: vegyétek fel a fegyverzeteteket, segítsetek Nekem összegyűjteni a szétszóródott és az elveszett lelkeket. Segítségetek által bátorítani tudok minden valláshoz, fajhoz és bőrszínhez tartozó lelket, hogy jöjjenek Hozzám. Amikor eléritek őket, Én a Szentlélek nagy Ajándékaival be foglak borítani benneteket, hogy sikerrel járjatok, és elhozzátok Nekem az elveszett lelkeket, akik után másodpercenként epekedem.

De az ember szabad akarata az, amely által az Isteni Akarat úgy fog beteljesedni, ahogyan annak lennie kell, amikor az ember saját szabad választása által úgy dönt, hogy a Karjaimba jön. Menjetek mindnyájan, és tanítsátok a Szent Evangéliumok Igazságát. A világ Szavam Igazságára éhezik. Szavamat többé már nem úgy tanítják, ahogyan azt kellene. Az embereknek át kell adni az Igazságot – mert pontosan ez az, amiért az életemet odaadtam. Az Igazság, azaz Szent Szavam hiányában, ti nem lesztek képesek az Örök Üdvösséghez vezető helyes utat választani.

Éppen ezért jövök most, hogy elhozzam nektek az Igazságot; hogy észhez térítselek benneteket, hogy legyetek felkészülve, és készen, minden félelem és aggodalom nélkül a szívetekben, várjátok a Nagy Napot. Ha elfogadtok Engem, és teljesen megbíztok Bennem, békében lesztek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/vilag-szavam-igazsagara-ehezik

—–
Római katolikus:

2019-06-17

11. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Minden helyzetben úgy viselkedjünk, amint Isten szolgáihoz illik; példaképül szolgáljon Pál apostol áldozatos élete!
Testvéreim!
Krisztus munkatársaként figyelmeztetünk titeket: Ne legyen bennetek hiábavaló az Isten kegyelme!
Ezt mondja ugyanis az Úr: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak. Ha eljön az üdvösség napja, megsegítlek.” Most van itt az alkalmas idő, most van itt az üdvösség napja. Mi nem adunk semmiféle okot megütközésre, hogy ne gúnyolhassák szolgálatunkat! Úgy viselkedünk minden helyzetben, mint Isten szolgái! Nagy türelemmel viseljük a nyomorúságot, a szükséget, és a szorongatást! Vállaljuk, hogy megverjenek, börtönbe zárjanak és tüntessenek ellenünk!
Fáradunk, virrasztunk, böjtölünk! Szolgálunk feddhetetlen élettel, tudással, türelemmel, a Szentlélekben, őszinte szeretettel! Hirdetjük az igazságot Isten erejével, harcolunk az igaz ügyért, és védjük minden erőnkkel: akár siker ér, akár kudarc, akár gyalázat, akár dicséret!
Csalónak mondhatnak, mégis igazak vagyunk; ismeretlenek lehetünk, mégis jól ismernek; meghalhatunk, és mégis élünk; megfenyíthetnek, mégsem halunk bele.
Megszomoríthatnak, mégis folyton derűsek vagyunk; szegények vagyunk, mégis sok embert gazdagítunk; semmink sincsen, mégis a miénk minden.
Ez az Isten igéje.
2Kor 6,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát. (2a. vers. – 6. tónus)
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet Szentséges karjával.
Hívek: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Az Úr megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: Megmutatta az Úr nékünk * üdvözítő jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Lámpás a te igéd lábam előtt, * és ösvényem világossága. Zsolt 118,105 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A rosszindulatot ne viszonozd rosszindulattal!
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Szemet szemért, fogat fogért.” Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,38-42″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-17

 
——
Görög keleti:
Igaz, hogy valamikor ti is sötétségben éltetek, most azonban világosság vagytok, mert közösségben vagytok az Úrral. Éljetek ezért úgy, ahogyan a világosság gyermekeihez illik, hiszen a világosság mindenféle jó, igazságos és a valóságnak megfelelő dolgot eredményez. 10 Mindig igyekezzetek mérlegelni, mi kedves az Úrnak!

11 Többé ne vegyetek részt azokban a hiábavaló dolgokban, amelyeket a sötétségben élő emberek szoktak tenni! Sőt, inkább leplezzétek le, és bizonyítsátok be, hogy ezek a dolgok rosszak! 12 Mert még beszélni is szégyen azokról a gonoszságokról, amiket ők titokban elkövetnek. 13 Ám minden cselekedet nyilvánvalóvá lesz, amikor fény derül rá, 14 és minden, ami napvilágra kerül, az maga is világosság. Ezért mondjuk:

„Ébredj fel, te alvó!
    Támadj fel a halálból,
és Krisztus világossága ragyog rád!”

15 Ezért ügyeljetek arra, hogyan éltek! Ne legyetek ostobák, hanem bölcsek! 16 Aki értelmes, minden lehetőséget kihasznál, mert gonosz időkben élünk. 17 Ne legyetek hát ostobák, hanem ismerjétek fel, és értsétek meg az Úr akaratát! 18 Többé már ne részegeskedjetek, mert az megvadít, és bolondságra vezet! Ellenkezőleg, inkább a Szent Szellem töltsön be újra meg újra benneteket! 19 Zsoltárokkal, himnuszokkal és a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást! Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket!”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians+5%3A8-19&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

…  Isten felkínálja nektek szeretete adományát. Válaszoljatok irgalmas hívására! Az Isten szól hozzátok. Õ és én a Föld négy sarkából hívunk benneteket, hogy térjetek meg, mert sürget az idõ! Kis gyermekeim, maradjatok kicsinyek és egyszerûek! Legyetek a föld sója azáltal, hogy kicsinyek maradtok, mivel ti vagytok a világ világossága, ti vagytok azok a lelkek, akiket a mi Szívünk rendkívül szeret… A mennyek országa a gyermekeké és a kicsinyeké.

Sok országban megjelenek mostanában, hogy az isteni világosság felé fordítsam szíveteket. Meg akarom gyógyítani lelketeket. Arra akarlak emlékeztetni, hogy mindannyian az Atyához tartoztok. Az Atya Szent, ezért éljetek ti is szentül!

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben

“… 6 Ünnepélyesen megerősítette Jósuát főpapi tisztségében e szavakkal: „Ezt mondja neked az Örökkévaló, a Seregek Ura: Ha útjaimon jársz, és elvégzed, amit rád bíztam, akkor te fogod igazgatni a Templom szolgáit, és felügyelsz a Templom udvaraira, sőt szabad bejárást kapsz jelenlétembe azok között, akik itt állnak. Most pedig jól figyeljetek rám, te is, Jósua főpap és ti is, akik Jósua irányítása alatt teljesítitek a papi szolgálatot! Ti együttesen előre jelzitek azt, ami következik: el fogom hozni szolgámat, akit így hívnak: Csemete. Nézzétek! Ez az a kő, amelyet Jósua elé állítok! Ezen a kövön hét szem[b] van. Én magam vésem bele a feliratot, és letörlöm a bűnt erről a földről egyetlen nap alatt — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 Abban az időben mindegyikőtök békességben és bőségben fog élni, és vendégségbe hívja barátait a saját szőlőjébe és gyümölcsöskertjébe” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zechariah+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————-

Igazság Könyve 1.:

2014. június 15. vasárnap, 14:25

Drága szeretett leányom, azon Tervem, hogy megmentsem az emberiséget és felfedjem Új Királyságomat, sikerrel fog járni, ahogyan az meg volt jövendölve. Én nagy Ajándékot fogok hozni a világ számára, és mindazoknak, akik ezt nyomasztónak és félelmetesnek találják, tudniuk kell a következőt:

Én gyengéd, szerető és türelmes Vagyok, és minden el lesz követve Atyám Szent Akarata által, Aki nem szeret fájdalmat és gyötrelmet okozni gyermekeinek, függetlenül attól, hogy mennyire megfeketedett a lelkük. Ha ez lenne a helyzet, már elpusztította volna a világot és csak a kiválasztottakat vitte volna Új Paradicsomába. És így Atyám várt és várt, amíg a világ népessége a legnagyobb lett. Elkezdte Tervének utolsó részét, hogy megmentse az emberiséget, hogy egyszerre nagyon sok embert lehessen megmenteni.

Ettől a Tervtől nem szabad félni vagy ellenezni azt, mert a végső díj a legnagyobb dicsőséget fogja hozni mindnyájatok számára. Nem szabad annak ellenállnotok, kigúnyolnotok, vagy eldobnotok azt, mert ezt a döntést mindörökre meg fogjátok bánni. Egy ember se avatkozzon Isten Akaratába. Annak érdekében, hogy a többséget megmentse, Atyám nem fog tétovázni abban, hogy megbüntesse azokat, akik az útjába állnak, hogy ezáltal milliárdok lelkét mentse meg. És bár minden lélek értékes számára és bár Ő mindenféleképpen be fog avatkozni, hogy magukhoz térítse a lelkeket, mégis el fogja pusztítani azokat, akik felelősek, hogy lelkek millióit tagadják meg Tőle. Ne legyen kétségetek afelől, hogy ezért ők szenvedni fognak, és legyetek tudatában annak, hogy ezeket a lelkeket a tetteikről fogjátok felismerni és aztán pedig büntetéseikről. Büntetésük a Földön fog elkezdődni, ebben az időben, abban a reményben, hogy felismerik majd az Igazságot. Ennek hiányában, Atyám el fogja őket távolítani.

Isten Hatalma nyilvánvaló a Földön ebben az időben és ti látni fogjátok, hogy ezek a csoportok mennyire kiemelkednek a lelkekért folytatott csatában. Ezek közé tartoznak azok, akik valóban szolgálnak Engem, azok, akik nem ismernek Engem, és azok, akik bár ismernek, de úgy döntenek, hogy egy másik mesternek szolgáljanak, nem pedig Nekem. Az egyedüli győztesek azok lesznek, akiknek Isten Irgalma által megadatik a Kulcs Isten Királyságához.

Jézusotok”

IRGALMAMAT ÉS SZERETETEMET FEDEM FEL E VILÁG ELÕTT

1993. május 10.

Ó Jahve, miért vagy újból oly távol tõlem? Könnyíts szívem fájdalmán! Vess legalább egyetlen pillantást segéd rabszolgádra!

Jahve a Nevem, és a Nevem Szent 1 Az én békémet adom neked. Vassula, Atyád azért szól hozzád, hogy viszonzásul ismételd el Szavaimat minden nép elõtt, és fedd fel Szent Arcomat, fedd fel mindazt a titkot, amit a füledbe súgtam. Irgalmamat és szeretetemet fedem fel a világ elõtt. Azért jövök, hogy megmentsem az elnyomottat az elnyomó kezébõl és a megtévesztõtõl. Ne nyugtalankodjék szíved, gyermekem! Emeld hozzám újból megtört hangodat! Imádkozni fogsz, és én, a te Abbád, hallani foglak! Emeld hozzám szemedet, gyermekem és tudd, hogy én vagyok Védelmezõd és Pajzsod! Félelem nélkül emeld hozzám szívedet a téged körülvevõ sötétségbõl és homályból! Nem engedem, hogy szíved elmerüljön benne!

…”

 
 
—-
Római katolikus:

2019-06-15

10. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten bűneinkért való áldozattá tette Krisztust, hogy általa megigazuljunk.
Testvéreim!
Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Nem tartja számon vétkeinket. Sőt, ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga int benneteket általunk.
Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel. Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné”
tette értünk, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart mindörökké.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van az ég a földtől, * oly nagy a szeretete az őt félők iránt.
Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.8-9.11-12

ALLELUJA
Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet! Zsolt 118,36a és 29b – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megrója az égre-földre esküdöző embert.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a Földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,33-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-15

Igazság Könyve 2.:
“Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben
2014. június 15. vasárnap, 9:30

Drága, szeretett leányom, annak mértéke, ahogyan Engem figyelmen kívül hagynak, elutasítanak és gyűlölnek, meghaladja a legtöbb ember ismeretét.

Vannak olyan csoportok és szekták, amelyek a Sátán imádatára vannak szánva, és amelyek szörnyű rémtetteket követnek el annak irányítása alatt, aki gyűlöl Engem. A szegény bűnösök, akik ebben részt vesznek, eladták lelküket az ördögnek, és látszólag ők a szórakozás forrásai, de
hallgassatok meg most Engem: Nekik csak egy mesterük van, és ennek a mesternek nagy hatalma van fölöttük, mert ők neki adták szabad akaratuk ajándékát. És ahogyan a Sátán megveti az emberi fajt, épp úgy fel is használja ezeket a lelkeket, bár ők valójában nem értik ezt a tényt. Gyűlöletük irántam éppoly intenzív, mint azok iránt, akik Nekem, Jézus Krisztusnak szolgálnak.

A lelkekért folytatott végső csatát a világ minden sarkában meg fogják vívni, és éppen ezek a csoportok lesznek azok, akik nagyon keményen fognak harcolni azért, hogy az embereket elszakítsák Tőlem és a végső Üdvösségtől, amelyet Isten gyermekeinek hozok. Mivel Én mindenkit szeretek – beleértve azokat is, akik feláldozták az életüket és az Örök Üdvösséghez való jogukat a hazugság királyának üres ígéreteiért –, az a kötelességem, hogy elérésük érdekében legyőzzek minden akadályt, hogy meg tudjam őket menteni.

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben. Azoknak, akik kiszabadulnak a gyűlöletnek eme börtöneiből, azt ígérem, hogy meg fognak találni Engem, amint rájuk várakozom. Minden egyes lélekért, akik ezekből a csoportokból a békét keresvén Hozzám jönnek, a lelkek tízszeresét fogom megtéríteni.
Le fogom győzni a gonoszt, és el fogom ragadni Isten gyermekeit a Pokol mélységének széléről, nem számít, hogy mit követtek el.

Soha ne féljetek a gonosz hatalmától, ha teljesen megbíztok Bennem.
Hatalmam, az Isten Hatalma, mely a Kezdet és a Vég, soha nem lesz megsemmisítve. De ha bárki is megpróbálja Isten Hatalmát megsemmisíteni – ismervén bár a következményeket -, és elutasít minden Általam tett erőfeszítést a lelke megmentése érdekében, egy örökkévalóságon át szenvedni fog.
 
 

Abrám és Melkisédek találkozása

18 Melkisédek, Sálem királya, a Felséges Isten papja Abrám elé ment, kenyeret és bort hozott neki, 19 majd megáldotta:

„A Felséges Isten,
    aki az eget és földet teremtette[a],
áldjon meg téged, Abrám!
20 Áldott legyen a Felséges Isten,
    aki győzelmet adott neked, Abrám,
    ellenségeid fölött!”

Akkor Abrám Melkisédeknek adta a csatában szerzett zsákmánya tizedrészét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+14%3A14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

Másnap továbbindultunk, majd Cézáreába érkeztünk. Itt Fülöp házához mentünk, és nála maradtunk. Ő volt az egyik a hét szolgálatra beállított testvér[a] közül, és mindenhol az örömüzenetet hirdette. Négy hajadon leánya volt, akik mindannyian a prófétálás ajándékát kapták.

10 Néhány napja már ott voltunk, amikor egy Agabosz nevű próféta érkezett Júdeából. 11 Odajött hozzánk, elvette Pál övét, összekötözte vele a saját kezét-lábát, majd ezt mondta: „A Szent Szellem azt mondja, hogy ennek az övnek a gazdáját így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, majd átadják őt az Istent nem ismerő más népeknek.”

12 Amikor ezt hallottuk, mi is, meg a többiek is kérlelni kezdtük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 13 Ő azonban így válaszolt: „Miért sírtok? Ne keserítsetek, hiszen felkészültem rá, hogy megkötöznek, vagy akár meg is ölnek Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.”

14 Mivel nem hagyta, hogy lebeszéljük, nem is próbálkoztunk tovább, hanem azt mondtuk: „Legyen úgy, ahogy az Úr akarja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+21:8-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
——
Görög keleti: 

Pál Málta szigetén

28.1 Miután mindannyian kimenekültünk a vízből, megtudtuk, hogy Málta szigetére kerültünk. Az ott lakók nagyon jóságosak voltak hozzánk. Tüzet raktak, és mindannyiunkat befogadtak, vendégül láttak, mert esni kezdett az eső, és hideg volt. Pál is fölszedett egy csomó ágat, és a tűzre dobta. Az ágak közül előbújt egy mérges kígyó és a kezébe harapott. Amikor a sziget lakói látták, hogy Pál kezén ott csüng a kígyó, azt mondták egymás között: „Ez biztosan valami gyilkos lehet. A tengerből ugyan megmenekült, de az isteni igazságszolgáltatás nem engedte, hogy éljen.” Pál azonban lerázta magáról a kígyót a tűzbe, és semmi különös sem történt. Az emberek arra számítottak, hogy Pál teste feldagad, vagy pedig hirtelen holtan esik össze. Hosszú ideig vártak, de semmi baja nem történt. Ezért mást gondoltak, és azt mondták, hogy Pál biztosan valami istenség lehet.

A sziget főemberének, Publiusznak nem messze volt a birtoka, és meghívott bennünket a házába. Ott három napon át nagy szeretettel látott bennünket vendégül. Publiusz apja betegen feküdt, mert lázas volt és vérhasban szenvedett. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét és meggyógyította. Miután ez történt, a szigetről a többi beteg is eljött Pálhoz, és meggyógyultak. 10-11 Ezért aztán sokféleképpen kifejezték a tiszteletüket irántunk, és amikor újból hajóra szálltunk, mindennel elláttak bennünket.

Három hónappal később felszálltunk egy alexandriai hajóra, amely a szigeten várta, hogy elmúljon a tél. A hajó címere az alexandriai iker-isteneket ábrázolta. 12 Megérkeztünk Szirakuzába, és ott töltöttünk három napot. 13 Onnan továbbhajóztunk, és Régiumban kötöttünk ki. Másnap déli szél fújt, így továbbindultunk, és két nap alatt eljutottunk Puteoliba. 14 Itt találkoztunk néhány testvérrel, akik megkértek, hogy maradjunk velük hét napig.

Pál Rómában

Végül megérkeztünk Rómába. 15 A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig[a] és a Három Vendégfogadóig.[b] Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.

16 Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy egyedül lakjon. Csak az a katona lakott vele, aki őrizte.

17 Három nappal később Pál magához hívta a Rómában lakó zsidók vezetőit. Amikor összegyűltek, ezt mondta: „Testvéreim, annak ellenére, hogy semmit sem vétettem népünk vagy atyáink hagyományai ellen, Jeruzsálemben mégis fogolyként adtak át a rómaiaknak. 18 Miután a rómaiak kihallgattak, szabadon akartak engedni, mert semmi halálbüntetést érdemlő bűnt nem találtak bennem. 19 De a zsidók nem akarták, hogy a rómaiak elengedjenek. Emiatt kénytelen voltam azt kérni, hogy a császár ítéljen ügyemben. De nem azért tettem ezt, mintha valamivel vádolni akarnám népemet. 20 Ezért kértem, hogy jöjjetek hozzám, hogy beszélhessek veletek, mert Izráel reménysége miatt viselem ezeket a láncokat.”

21 A zsidó vezetők erre azt válaszolták Pálnak: „Mi nem kaptunk rólad semmiféle levelet Júdeából, és az onnan jött testvérek sem hoztak semmiféle rossz hírt rólad. 22 Ezért szeretnénk most tőled hallani, hogyan gondolkozol, és mit hiszel. De azt tudjuk, hogy ezzel a vallási irányzattal mindenhol ellenkeznek.”

23 Meg is egyeztek, hogy egy bizonyos napon újra visszajönnek. Azon a napon még többen eljöttek Pálhoz, ő pedig reggeltől estig magyarázott nekik, és tanította őket Isten Királyságáról. Mózes Törvénye és a próféták írásai alapján próbálta meggyőzni őket, hogy higgyenek Jézusban. 24 Néhányan közülük elfogadták, amit Pál mondott, a többiek azonban nem hittek neki. 25 Egymás között vitatkozva éppen el akartak menni, amikor Pál még valamit mondott nekik: „Milyen igaza volt a Szent Szellemnek, amikor Ézsaiás prófétán keresztül így szólt őseinkhez:

26 »Menj ehhez a néphez, és mondd nekik:
csak hallgattok, és hallgattok,
    de nem értitek meg,
csak néztek, és néztek,
    de nem láttok meg semmit.
27 Mert megkeményedett e nép szíve,
    nehezen hallanak fülükkel,
    és becsukták a szemüket.
Azért történt így, hogy ne lássanak szemükkel,
    ne halljanak fülükkel,
    ne értsenek szívükkel,
és ne forduljanak hozzám,
    hogy meggyógyítsam őket.«[c]

28 Ezért tudjátok meg, hogy Isten az üdvösségnek ezt az üzenetét az Izráelen kívüli nemzeteknek küldi, és ők majd meg is hallgatják!” [29] [d]

30 Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. 31 Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+28:1-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

35 Jézus ezt felelte: „Én vagyok az a kenyér! Én adok életet! Aki hozzám jön, nem fog éhezni soha! Aki hisz bennem, nem szomjazik soha többé! 36 Korábban már megmondtam nektek: bár láttatok engem,[a] mégsem hisztek bennem. 37 Akiket nekem ad az Atya, azok mind hozzám jönnek, és senkit sem utasítok el, hanem mindenkit befogadok, aki hozzám jön. 38 Mert nem azért jöttem le a Mennyből, hogy a saját akaratomat vigyem véghez, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. 39 Ő pedig azt akarja, hogy senkit el ne veszítsek azok közül, akiket nekem adott, hanem mindegyiket támasszam fel az utolsó napon.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6:35-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/15
—–

Tóra:

Az arany mécstartó

8.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Mondd meg Áronnak: az arany mécstartón úgy helyezze el a hét olajmécsest, hogy azok előre világítsanak”.

Áron így is tett: úgy helyezte el a mécseket, ahogy az Örökkévaló azt Mózesnek mondta. A mécstartó színaranyból készült, ötvösmunkával. Egyetlen darabból kalapálták ki az aljától a szárain lévő virágokig. Pontosan arra a mintára készült, amelyet az Úr megmutatta Mózesnek.

A léviták szolgálatba állítása

Azt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Válaszd külön a lévitákat Izráel népéből és végezd el megtisztításuk szertartását, hogy rituálisan tiszták legyenek! Ezt kell tenniük, hogy megtisztuljanak: először hintsd rájuk a megtisztulás vizét, azután borotválják le a hajukat és egész testüket, majd mossák ki ruháikat, és mosakodjanak meg.

Hozzanak egy bikaborjút és a hozzá tartozó lisztáldozatot: olajjal gyúrt finomlisztet. Azután egy másik bikaborjút is hozzanak bűnáldozatul. Állítsd a lévitákat a Találkozás Sátora elé, és hívd össze Izráel egész közösségét. 10 Azután ahogy ott állnak az Örökkévaló jelenlétében, Izráel fiai tegyék rá kezüket a lévitákra. 11 Áron pedig ajánlja föl a lévitákat az Örökkévalónak Izráel népe részéről, hogy ezentúl a léviták végezzék az Örökkévaló szolgálatának munkáit.

12 Azután a léviták tegyék kezüket a bikák fejére, te pedig készítsd el az egyik bikát vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul az Örökkévalónak, engesztelésül a lévitákért. 13 Így ajánld föl a lévitákat az Örökkévalónak, és állítsd őket szolgálatba, hogy legyenek Áronnak és fiainak, a papoknak segítői.

14 Így válaszd külön a lévitákat Izráel népének többi részétől, hogy személyesen nekem szolgáljanak. 15 Miután így rituálisan megtisztítottad és felajánlottad őket az Örökkévalónak, a léviták megkezdhetik gyakorlati szolgálatukat[a] a Találkozás Sátoránál. 16 Izráel népének elsőszülöttjei helyett a lévitákat fogadtam magamhoz, hogy személyesen nekem szolgáljanak, ezért Izráel népe őket egészen nekem adta.

17 Izráelben minden elsőszülött az én tulajdonom, mind az emberek, mind a háziállatok között! Amikor az egyiptomiak elsőszülöttjeit megöltem, egyúttal magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráel népéből. 18 Azonban Izráel elsőszülöttjeit a lévitákkal helyettesítettem. 19 A lévitákat pedig ajándékba adtam Áronnak és fiainak, a papoknak, hogy Izráel többi leszármazottjai helyett a léviták végezzék a Találkozás Sátoránál a gyakorlati szolgálatokat. A léviták segítsenek a papoknak az áldozatoknál, amelyek által engesztelést szereznek Izráel népe számára, és ne legyen csapás Izráel népén, amikor a szent hely közelébe jönnek.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Drága gyermekem, nem vagy apátlan árva, érezd jelenlétemet! ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK veled van. Így hát örömmel emeld hozzám lelkedet, és leld gyönyörûségedet jelenlétemben! Örvendezz, mert Szentlelkem, az igaz Közbenjáró és Szószóló fogja képviselni ügyedet! Mire céloznak tehát elnyomóid?

Jahve, Istenem, szavaim meggondolatlanok voltak, de nehezen tudok lépést tartani a Te szeretett Fiad, Jézus lépteivel. Félek, hogy mögötte maradok ebben a mûben, és elveszítem õt szemem elõl! Ne félj! Azt akarom, hogy az én hatalmas erõmre támaszkodj! Menj békében!

 

1993. május 11.

Itt vagyok Uram, újból a válladon sírok. Én vagyok a mi idõnk új Jóbja, tele panasszal…

 Nem ismered Jóbot, ha azt gondolod, hogy ugyanazt éled át, amit Jób átélt…”

A főpap pere és felmentése

3.1 Azután megmutatták nekem Jósua főpapot, aki az Örökkévaló angyala előtt állt. Jósua jobb oldalán a Sátán állt, és vádolta[a] őt.

Az Örökkévaló angyala azonban elhallgattatta a Sátánt: „Nem ad igazat neked, Sátán, és elutasítja vádjaidat az Örökkévaló, aki Jeruzsálemet kiválasztotta. Hát nem olyan ez, mint a tűzből kikapott, félig megégett fadarab?”

Jósua főpap piszkos ruhákat viselt, de az Örökkévaló angyala ezt mondta az ott állóknak, akik parancsait várták: „Vegyétek le róla a piszkos ruháit!” Azután Jósuához fordult: „Nézd, levettem rólad bűneid terhét, és ünnepi ruhákba öltöztetlek!”

Ekkor én, Zakariás közbeszóltam: „Tegyenek a fejére tiszta turbánt is!” Akkor Jósuát gyönyörű ünnepi ruhákba öltöztették, és a fejére tették a turbánt. Eközben ott állt mellette az Örökkévaló angyala.

Ünnepélyesen megerősítette Jósuát főpapi tisztségében e szavakkal: „Ezt mondja neked az Örökkévaló, a Seregek Ura: Ha útjaimon jársz, és elvégzed, amit rád bíztam, akkor te fogod igazgatni a Templom szolgáit, és felügyelsz a Templom udvaraira, sőt szabad bejárást kapsz jelenlétembe azok között, akik itt állnak. Most pedig jól figyeljetek rám, te is, Jósua főpap és ti is, akik Jósua irányítása alatt teljesítitek a papi szolgálatot! Ti együttesen előre jelzitek azt, ami következik: el fogom hozni szolgámat, akit így hívnak: Csemete. Nézzétek! Ez az a kő, amelyet Jósua elé állítok! Ezen a kövön hét szem[b] van. Én magam vésem bele a feliratot, és letörlöm a bűnt erről a földről egyetlen nap alatt — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 Abban az időben mindegyikőtök békességben és bőségben fog élni, és vendégségbe hívja barátait a saját szőlőjébe és gyümölcsöskertjébe” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zechariah+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————-

Az Üzenet (Extra rész) Anton Szandor Levay
https://youtu.be/U8OPMefLspc

Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)

Igazság Könyve:

medalactual_5

“Üdvösség Anyja: Az „Üdvösség Anyja” Ünnepe az utolsó ünnepnap lesz, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek (&154.)
2014. június 4. szerda, 14:13


Drága gyermekeim, egyedül csak Fiam, Jézus Krisztus adhat üdvösséget azoknak a lelkeknek, akik elfogadják Isteni Irgalmasságát.
Azonban az Üdvösség Érme egy rendkívüli Mennyei Ajándék, mely a világnak adatik Fiam azon nagy Szeretetének köszönhetően, amelyet Fiam Isten minden gyermeke iránt érez. Örök Atyám Parancsára, a nekem adott hatalom által ez az Érem lelkek milliárdjait fogja üdvösségre segíteni. Ez azért lehetséges, mert ha a lélek nyílt szívvel fogadja ezt az Érmet, akkor az megtérést fog eredményezni.

Társmegváltói szerepem, hogy segítsem Fiamat nagy Tervének megvalósításában, hogy mindenkit egyesítsen, és Örök Életet hozzon az emberiségnek, megállapítást nyert. Mivelhogy nekem, mint az Üdvösség Anyjának, minden hatalom megadatott arra, hogy összezúzzam a kígyó fejét, ez azt jelenti, hogy az ő hatalma gyorsan fog gyengülni. Ez az oka annak, amiért is ő, a gonosz, megveti ezt a Medált; és minden lelket, akiket ő megfertőz, arra fog felhasználni, hogy ocsmányságokat ordítsanak és harcoljanak a Medál ellen. Nektek figyelmen kívül kell hagynotok minden alkalommal a gonosz lelket, és az elkövetkezendő években ezen a különleges napon különleges Kegyelmekért kell imádkoznotok hozzám, szeretett Édesanyátokhoz. Ezt a napot: 2014. június 4-ét az „Üdvösség Anyja” Ünnepének nyilvánítom. (Ezentúl), ezen a napon, amikor az alábbi imát imádkozzátok, közben fogok járni mindenegyes lélek nevében az Üdvösség Ajándékáért, különösen azok számára, akik nagy lelki
sötétségben vannak.

A Keresztes Imahadjárat 154. Imája: Ima az Üdvösség Anyja ünnepére
Ó, Üdvösség Anyja, ma, ezen a napon, június 4-én, az Üdvösség Anyja Ünnepén, a következő lelkeket helyezem eléd: (a nevek felsorolása).
Kérlek, részesíts engem és mindazokat, akik tisztelnek téged, drága Édesanyám, és azokat is, akik szétosztják az Üdvösség Érmét, a védelem mindenféle formájában a gonosszal és mindazokkal szemben, akik elutasítják szeretett Fiad, Jézus Krisztus Irgalmasságát és mindazon Ajándékokat, amelyeket Ő örökségül hagy az emberiségre.
Imádkozz, drága Édesanyám, hogy minden léleknek megadassék az Örök Üdvösség Ajándéka. Ámen.

Gyermekek, gondoljatok arra, amit már mondtam nektek: mindig hívjatok Engem, Édesanyátokat, hogy a nagy szükség idején segítségetekre jöjjek. Én mindig közben fogok járni értetek, hogy békét és vigasztalást hozzak nektek azon igyekezetetekben, hogy közelebb kerüljetek Fiamhoz.

Ma, az „Üdvösség Anyja” Ünnepe lesz az utolsó ünnepnap, amelyet nekem, az Isten Anyjának szentelnek.
Örvendjetek most, mert minden angyal és szent egyesül azon lelkek miatt, akik most a gonosz elleni védelemben fognak részesülni, és akiknek sorsa Fiam Kezében fog nyugodni.

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja ”
https://remnant-army.org/wordpress/hu/igazsag-konyve/

—–
Római katolikus:

2019-06-04

húsvét 7. hét kedd

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Szent Pál azzal a vallomással búcsúzik híveitől, hogy ő az életét egészen Isten ügyének szentelte.
Harmadik missziós útja vége felé Pál apostol Milétuszba érkezett. Magához kérette az efezusi egyház presbitereit. Amikor azok megérkeztek, így szólt hozzájuk:
„Tudjátok jól, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve egészen a mai napig hogyan éltem köztetek. Az Úrnak szolgáltam teljes alázatossággal, könnyek és zaklatások között, amelyek a zsidók áskálódásai folytán értek engem. Semmit sem tagadtam meg tőletek, ami javatokra szolgálhatott: nyilvánosan és magánházakban tanítottalak titeket. Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg Istenhez, és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban.
Most pedig a Szentlélek ellenállhatatlan indítására Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi történik ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek minden városban, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. De mit sem aggódom. Nem becsülöm sokra életemet; csak fussam végig pályámat, amelyet az Úr Jézus rám bízott, és tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.
Tudom azt is, hogy közületek, akiknek Isten országát hirdettem, nem lát többé senki. Ezért most ünnepélyesen kijelentem: Ártatlan vagyok abban, ha valaki mégis elvesznék. Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy Isten akaratát teljes egészében föltárjam előttetek.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 20,17-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Bőséges esőt adtál, Istenünk, * örökségedbe, ellankadt népedbe új erőt öntöttél.
Lakást adtál nyájadnak azon a földön, * amelyet jóságodban szereztél a szegényeknek, Istenünk.
Hívek: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Áldott legyen az Úr mindennap, * üdvösségünk Istene, ő visel ránk gondot.
Istenünk ő, szabadító Istenünk,* az Úr, a mi Urunk, kivezet minket a halálból.
H: A Föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,10-11.20-21

ALLELUJA
Kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ád majd nektek, * hogy veletek maradjon mindörökké. Jn 14,16 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A búcsúzó Jézus imádkozik a világban maradó tanítványaiért.
Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
„Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél.
Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem.
Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők – hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük.
Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 17,1-11a”

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-04

——
Görög keleti: 

“… 30 Mindeddig Isten türelmesen elnézte, hogy az emberek nem ismerik és nem értik őt. Most azonban parancsolja az egész világon mindenkinek, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és térjenek vissza őhozzá. 31 Mert Isten már kijelölte azt a napot, amelyen majd igazságos ítéletet tart az összes ember fölött. Ezt az ítéletet egy olyan férfira bízta, akit erre a célra már régen kiválasztott, és ezt azzal bizonyította mindenki számára, hogy feltámasztotta a halálból!”

32 Amikor azonban Pál a halottak feltámadását említette, egyesek csúfolódni kezdtek, mások meg azt mondták: „Majd később még meghallgatunk erről.” 33 Pál ezután otthagyta őket.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+17:19-33&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

19 A farizeusok pedig ezt mondták egymásnak: „Látjátok! Hiába minden erőfeszítésünk, az egész nép mégis őt követi!”

A búzaszem példázata

20 A páska ünnepére igen sokan jöttek Jeruzsálembe imádkozni, és voltak közöttük görögök is. 21 Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából származott, és megkérték: „Uram, szeretnénk látni Jézust!” Fülöp szólt Andrásnak, 22 azután mindketten odamentek Jézushoz, és szóltak neki.

23 Jézus így válaszolt: „Eljött az idő, hogy az Emberfia megdicsőüljön. 24 Igazán mondom nektek: a búzamagot el kell vetni a földbe, hogy ott elhaljon, azután majd felnő, és gazdag termést hoz. Ha viszont nem hal el, akkor csak egymaga marad.

25 Aki ragaszkodik[a] a lelkéhez, vagyis az életéhez, az el fogja veszíteni. Aki pedig kész feladni a lelkét, vagyis az életét ezen a világon, az megtartja azt az örök életre. 26 Aki nekem szolgál, engem kövessen! Akkor, ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is velem. Aki pedig engem szolgál, azt megbecsüli az Atya.”

Jézus előre jelzi a halálát

27 „Most nyugtalan a lelkem, mit is mondhatnék? Kérjem talán azt: »Atyám, ments meg engem ettől az időtől«? Nem! Hiszen éppen ezért jöttem a földre! 28 Inkább azt mondom: »Atyám, szerezz dicsőséget nevednek!«”

Ekkor hang hallatszott a Mennyből: „Dicsőséget szereztem nevemnek eddig is, és most másképpen is megdicsőítem nevemet.”

29 Ezt a sokaság is hallotta, de úgy gondolták, hogy az ég dörgött.

Mások azt mondták, hogy biztosan egy angyal szólt Jézushoz.

30 Ő maga azonban ezt mondta: „Ez a hang nem értem, hanem értetek szólt. 31 Elérkezett az ideje, hogy kihirdessék az elmarasztaló ítéletet e világ fölött! Elérkezett az ideje, hogy ennek a világnak a fejedelmét[b] elűzzék. 32 Engem pedig föl fognak emelni a földről,[c] s akkor majd minden embert magamhoz vonzok.” 33 Így jelezte Jézus, hogy milyen módon fog meghalni.

34 Az emberek erre megkérdezték: „A Törvényből úgy tudjuk, hogy a Messiás örökké él. Miért mondod akkor, hogy az Emberfiát fel fogják emelni? Kicsoda ez az Emberfia?”

35 Jézus így felelt: „Már csak egy rövid ideig marad közöttetek a világosság.[d] Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy. 36 Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világossághoz tartozhassatok!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+12%3A19-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/04
—–

 
 
“Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.
2014. június 3. kedd, 18:22
… 
… 
Hamarosan eljövök, hogy felkészítselek benneteket az Általam hozott Üdvösségre.Örvendjetek,  mert az Én Időm közel van.

Menjetek, szeretett követőim, és maradjatok meg továbbra is szeretetben, reményben, és Nagy Irgalmasságom várakozásában. Teljesíteni fogom Ígéretemet mindnyájatoknak, és ti be fogjátok takarítani Királyságom jutalmát, ha alázattal fogadjátok Szeretetem nagy kiáradását.


“Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)
2014. május 31. szombat, 8:20

Szeretetem örök. Lelketek örök.
Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.
Ha szörnyű bűnt követtetek el, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és
törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem származik.

Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.

Igazság Könyve:
“Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.
2014. június 3. kedd, 18:22

Drága, szeretett leányom, az a szándékom, hogy a világon minden nemzetben megtéréseket érjek el, és ezt gyorsan fogom megtenni. Mindnyájatok iránt érzett szeretetem olyan nagy, hogy még azok esetében is, akik nem ismernek Engem és zűrzavar uralkodik a szívükben, olyan módon fogok beavatkozni, ami eddig ismeretlen volt az emberiség számára.

Az Én Békémet fogja megkapni minden lélek, aki látja az Igazság Fényét. Szeretetem a lélek egyfajta nyugalmát fogja hozni számukra, amilyet a lelkek eddig még nem igazán ismertek. Az Igazság Lelke Ajándék lesz a világ és azon emberek számára, akik nem ismernek el Engem. Csak így tud az ember
nyitott lenni Isteni Beavatkozásomra, mely szeretett Atyám Parancsára történik, hogy minden gyermekét megölelhesse.

A sivár lelkek hamarosan tanúi lesznek Isten Szeretetének – azok a lelkek, akik határozottan elzárkóztak a Szentlélek hatása elől. A Szentlélek Lángja kardként fog a szívükbe hasítani, és ennek következtében ki fog áradni rájuk az az ösztönös megértés, hogy milyen nagyon értékes minden lélek Isten Szemében. 

Az Igazság Lelke fel fogja ébreszteni azok lelkét, akik tagadnak Engem, akik megvetik azokat, akik hisznek Bennem, és felébreszti azokat is, akik hisznek a saját legyőzhetetlenségükben. Ugyanúgy fogja megérinteni a gőgös, a büszke, az arrogáns ember szívét, mint a tudatlanokét, a megkeményedett bűnösökét, akiknek gyűlölet van a szívükben, valamint az alázatosakét. Senki sem lesz kizárva közületek ebből a Nagy Csodából. Megígértem Atyámnak, hogy minden lelket követni fogok, akikért Életemet áldoztam. És ezt meg fogom tenni.
Mert mire volt jó a Halálom, ha ez azt jelentené, hogy általa még egy bűnöst sem lehetne megmenteni? Hamarosan eljövök, hogy felkészítselek benneteket az Általam hozott Üdvösségre. Örvendjetek, mert az Én Időm közel van.

Menjetek, szeretett követőim, és maradjatok meg továbbra is szeretetben, reményben, és Nagy Irgalmasságom várakozásában. Teljesíteni fogom Ígéretemet mindnyájatoknak, és ti be fogjátok takarítani Királyságom jutalmát, ha alázattal fogadjátok Szeretetem nagy kiáradását.
 
 
Drága és hûséges gyermek, te gyenge vagy, de én Király vagyok. Lám visszaküldelek a tieidhez, hogy emlékeztesd õket tanításomra. …”

—–
Római katolikus:

2019-06-03

húsvét 7. hét hétfő

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
A keresztények, amikor megkeresztelkednek és megbérmálkoznak, megkapják a Szentlelket.
Amíg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett.
Itt Pál apostol néhány tanítványt talált, és megkérdezte őket: „Megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?” Erre ők azt válaszolták: „Még csak azt sem hallottuk hogy van Szentlélek.”
Pál tovább kérdezte őket: „Hát milyen keresztségben részesültetek?” „János keresztségében” – felelték.
Ekkor Pál megmagyarázta nekik: „János a bűnbánat keresztségével keresztelt. A népet pedig arra biztatta, hogy higgyenek abban, aki őutána jön, vagyis Jézusban.”
Ennek hallatára megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál azután rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek. Ismeretlen nyelveken kezdték dicsérni Istent, és jövendöltek. Összesen vagy tizenketten lehettek. Pál pedig bejárt a zsinagógába, és bátran tanított. Három hónapon át vitatkozott velük, és igyekezett meggyőzni őket Isten országáról.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 19,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent. (33a. vers. – 2. tónus)
Vagy: Alleluja. 2. szám.
Előénekes: Fölkel az Isten és szétszóródnak ellenségei, † színe elől gyűlölői szertefutnak, * szétszórod őket, amint a füst eloszlik.
Amint elolvad a tűztől a viasz, * úgy pusztulnak el a gonoszok az Isten színe előtt.
Hívek: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek az igazak és ujjongjanak Isten színe előtt, * és örömükben ujjongjanak.
Énekeljetek az Istennek, † nevének zsoltárt zengjetek, * valóban Úr az ő neve.
H: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
E: Árváknak atyja és özvegyek gyámola * Isten az ő Szentséges templomában.
Isten a hontalannak otthont készít, * a rabnak visszaadja szabadságát.
H: A föld minden országa * énekszóval áldja az Istent.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 67,2-3.4-5ac.6-7ab

ALLELUJA
Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján! Kol 3,1 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A búcsúzó Jézus bizalmat kér övéitől.
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondotta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték:
„Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.”
Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,29-33″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-03

 
 
 
 
“Szeretetem soha nem hervad el, nem inog meg, és soha nem hal meg, független attól, hogy mit követtetek el. (&152.)
2014. május 31. szombat, 8:20

 

A Keresztes Imahadjárat 152. Imája: Segíts nekem tehetetlenségem órájában
Drága Jézus, segíts nekem tehetetlenségem órájában.

Szabadíts meg a bűntől, és nyisd meg szemeimet, szívemet és a lelkemet, hogy felismerjem az ördög megtévesztését és gonosz útjait.
Tölts el engem Szereteteddel, amikor gyűlöletet érzek a szívemben.
Tölts el engem Békéddel, amikor
bánatot érzek.
Tölts el engem Erőddel, amikor gyenge vagyok.

Szabadíts ki engem börtönömből, hogy szabad lehessek, és tarts biztonságban engem Szentséges Karjaidban. Ámen.

Szeretetem örök. Lelketek örök. Királyságom örök, és a gonosz Királysága is örök.
Ha szörnyű bűnt követtetek el, minden másodpercben harcolnotok kell azért, hogy eltávolítsátok magatokat a veszélytől, és
törekednetek kell arra, hogy mindenkor hűségesek maradjatok Hozzám. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ezt megtegyétek: szeressétek egymást úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. Ami eltávolít benneteket az egymás iránti szeretettől, az nem Tőlem származik.

 


“… 
Gyermekeim, a Szeretet áll az ajtótok elõtt! Dicsérjétek az Urat és szeressétek! Az Isten Szeretet! Megáldalak benneteket, és megáldom azokat is, akiket börtönbe zártak. Úgy küldöm szívükbe a béke áradatát mint folyót.
Vassula, légy türelmes! Fiam, Jézus, könnyekig meghatódva szeret téged. Soha ne kételkedj! Érezd szeretetét! Dicsérd Õt mindig, ha nyugovóra térsz! Fogadd
békémet!
Mi ketten?
Igen Szûzanyám! Mi ketten.”
 
——
Görög keleti: 

Pál és Szilász Thesszalonikában

17.1 Pál és Szilász Amfipolisz és Apollónia érintésével Thesszalonikába érkeztek. Ebben a városban zsinagógájuk is volt az ott élő zsidóknak. Pál — szokása szerint — itt is elment a zsinagógába. Három héten keresztül minden szombaton vitatkozott a zsidókkal az Írásokról. Magyarázta és be is bizonyította nekik az Írások alapján, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és azután fel kellett támadnia a halálból. Azt mondta nekik: „Az a Jézus a Messiás, akit én hirdetek nektek.” Néhányan elfogadták ezt, és csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz.

Ebbe a zsinagógába azonban nem csak zsidók, hanem olyan görögök is jártak, akik az igaz Istent imádták, meg gazdag és előkelő asszonyok is. Közülük is sokan csatlakoztak Pálékhoz. Ezt látva, azok a zsidók, akik nem hittek Jézusban, féltékenységgel teltek meg. Maguk mellé vettek néhány lézengő, hitvány embert a piactérről, akiknek segítségével csődületet támasztottak, és fellármázták az egész várost. A feldühödött tömeget azután Jázon házához vezették, hogy Pált és Szilászt erőszakkal kihozzák onnan, és a városi népgyűlés elé állítsák.

Pálékat azonban nem találták ott, ezért Jázont ragadták meg, és néhány másik testvérrel együtt a város vezetői elé hurcolták őket. A vezetők előtt ezt kiabálták: „Ezek a bajkeverők, akik az egész világot felforgatták, most itt is megjelentek, és Jázon befogadta őket! Szembeszállnak a császár parancsával, mert mást tartanak királynak: egy bizonyos Jézust!”

A tömeg és a város vezetői ezen nagyon felháborodtak. A vezetők kötelezték Jázont és a testvéreket, hogy egy bizonyos összeget helyezzenek letétbe, s azután szabadon engedték őket.

Pál és Szilász Béreában

10 Ezután a testvérek még azon az éjszakán útnak indították Pált és Szilászt, akik továbbmentek Bérea városába. Amikor megérkeztek, ott is elmentek a zsinagógába. 11 Az ottani zsidó közösség tagjai nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikabeliek. Nyitott szívvel és örömmel fogadták az üzenetet, amelyet Pál hirdetett. Naponta tanulmányozták az Írásokat, és gondosan megvizsgálták, hogy valóban igaz-e, amit Páltól hallottak. 12 Ennek az lett az eredménye, hogy sokan hittek Jézusban. De nemcsak a zsidók közül, hanem a gazdag és előkelő görög asszonyok és férfiak közül is sokan hívőkké lettek.

13 Amikor azonban a thesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Béreában is hirdeti Isten üzenetét, oda is utánamentek, és Pál ellen uszították a helybelieket. 14 Ekkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált a tengerhez, míg Szilász és Timóteus a városban maradtak. 15 Azok a testvérek, akik elkísérték Pált, egészen Athén városáig mentek vele, majd visszatértek Béreába. Pál azt üzente velük Szilásznak és Timóteusnak, hogy ők is minél hamarabb menjenek utána Athénbe.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+17:1-15&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

47 Emiatt a főpapok és a farizeusok összehívták a Főtanácsot. Amikor összegyűltek, ezt kérdezték egymástól: „Most mitévők legyünk? Ez az ember tényleg sok csodát tesz! 48 Ha engedjük, hogy ezt folytassa, a végén majd mindenki hinni fog benne! Azután majd jönnek a rómaiak, elveszik tőlünk a Templom és a nép fölötti irányítást!”

49 Akkor Kajafás, a Főtanács egyik tagja, aki abban az évben a főpap volt, ezt mondta: „Nem tudtok ti semmit! 50 Nem értitek, hogy jobb, ha csak egy ember hal meg a nép helyett, mintha az egész nemzet elpusztul?”

51 Ezt azonban nem magától mondta, hanem prófétált, mivel abban az évben ő volt a főpap. Ez a prófécia azt jelentette, hogy Jézusnak meg kell halnia a népért. 52 De nem csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszéledt gyermekeit összegyűjtse, és eggyé tegye.

53 Ettől a naptól kezdve a vallási vezetők már arról tanácskoztak, hogyan végezzenek Jézussal. 54 Emiatt Jézus többé nem mutatkozott nyilvánosan a júdeabeliek között. Tanítványaival együtt elvonult egy pusztához közeli városba, Efraimba.

55 Közeledett a zsidók nagy ünnepe, a páska. Ezért vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe, hogy még az ünnep előtt elvégezzék a megtisztulási szertartásokat. 56 A Templom területén nagy tömeg gyűlt össze. Az emberek keresték Jézust, és egymástól kérdezgették: „Mit gondoltok, talán nem is jön fel az ünnepre?” 57 A főpapok és a farizeusok pedig kiadták a parancsot, hogy ha valaki tudja, hol van Jézus, azonnal jelentse, mert le akarták tartóztatni őt.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+11:47-57&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS