Címke: sátánisták

Tegyétek le fegyvereiteket, mert ha nem, az apró darabokra lesz törve (&169.)

Igazság Könyve:

2014. október 2. csütörtök, 23:15

Drága szeretett leányom, ellenségeim megvethetik Szavamat, az Igazságot, de el fog jönni az a nap, amikor lehorgasztott fejjel, szégyenükben és lelkiismeret-furdalással a lelkükben fognak megállni Előttem.

Noét az ő napjaiban, és mindazokat, akik segítettek neki felkészülni Isten Igazságosságára, kigúnyolták. Gúnyosan lemosolyogták és üldözték őket, és minden kísérletet megtettek annak érdekében, hogy lejárassák Isten utasításait, amelyeket Noénak adott. A végsőkig engedelmeskedve, Noé irgalomért könyörgött a lelkükért. Arra sürgette őket, hogy keressenek vele együtt menedéket, de figyelmen kívül hagyták őt. És így lesz ez most is, egészen az Úr Nagy Napjáig. Csak egy maradék fog készen állni arra, hogy üdvözöljön Engem mindazokkal együtt, akik a Nagyfigyelmeztetés során érezni fogják a szívükben, hogy el kell fogadniuk Irgalmamat.

Arra kérem azokat, akik hisznek Bennem és azon Ígéretemben, hogy újra eljövök dicsőségben, hogy imádkozzanak mindazokért, akik megvetik ezt a küldetést, mert bár ők megkapták az Igazság Ajándékát, de mégis úgy döntöttek, hogy visszadobják azt az Arcomba. A meleg és gyengéd szívűeket, és a szelíd lelkűeket a Karjaimba fogom venni, független attól, hogy milyen hitet vagy vallást követnek, mert ők az Enyéim. Azok, akik nem ismerik Isten Igéjét, nagy irgalomban fognak részesülni, akik pedig a Nagyfigyelmeztetés során térnek meg, szintén a Karjaimba fognak lakozni. El fogok érni minden melegszívű lelket és azokat, akik szeretettel és könyörülettel vannak fivéreik és nővéreik iránt.

A legnagyobb csatára akkor fog sor kerülni,  amikor az arrogánsak és a büszkék felé nyújtom a Kezem, akikből hiányzik az igaz szeretet és a nemes-lelkűség. Ezekért a lelkekért sürgetlek, hogy imádkozzatok. De akik számára a leginkább kérem, hogy Irgalmamért könyörögjetek azok, akik értelmük teljes tudatában eladták lelküket az ördögnek. Ők önszántukból nem fognak Hozzám jönni, hanem egyedül csak a választott lelkek szenvedéseinek – azoknak, akik önmagukat Nekem szentelték – és a ti áldozataitoknak köszönhetően lehet majd őket megmenteni.

Kérlek benneteket, hogy imádkozzátok ezt az imát minden bűnös megmentéséért.

A Keresztes Imahadjárat 169. Imája: Azok üdvösségéért, akik elutasítják Krisztust

Drága Jézus, Együttérzésedre és Irgalmadra hivatkozva könyörgöm Hozzád azok üdvösségéért, akik elutasítottak Téged;

Akik tagadják Létezésed;

Akik tudatosan ellenszegülnek Szent Szavadnak, és akiknek keserű szíve megmérgezte lelküket Istenséged Fényével és Igazságával szemben.

Irgalmazz minden bűnösnek.

Bocsáss meg azoknak, akik a Szentháromságot káromolják, és Segíts nekem, hogy a magam módján, és személyes áldozataim által Szerető Karjaidba vigyem mindazokat a bűnösöket, akiknek a legnagyobb szükségük van a Te Irgalmadra.

Megígérem Neked, hogy gondolataim, cselekedeteim és kimondott szavaim által a legjobb tudásom szerint foglak Téged szolgálni Küldetésedben, az Üdvösség Küldetésében. Ámen.

Menjetek mindnyájan, és gyűljetek össze imádságban, Isten Igazságossága hamarosan látható lesz, hogy a világ tanúskodhasson arról. Az ember gonoszsága, megátalkodott cselekedetei és a felebarátja iránti gyűlölete miatt fogja Isten megakadályozni az embert a pusztításban, amelyet már minden módon kidolgoztak az emberi faj ellen.

Tegyétek le fegyvereiteket, mert ha nem, azt Örök Atyám Keze apró darabokra fogja törni. Szegüljetek csak ellene Istennek, és emiatt szenvedni fogtok. De amikor a hatalom nagymértékű visszaélésével akarjátok bántani az emberiséget, azonnal meg lesztek állítva, és már nem lesz több időtök arra, hogy Isten Irgalmát keressétek.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/tegyetek-le-fegyvereiteket-mert-ha-nem-az-apro-darabokra-lesz-torve-169



—————
Igaz élet Istenben:
SEMMI ÚJAT NEM HOZOK NEKTEK KEDVENC CÉLTÁBLÁI AZ ÉN FELSZENTELT LEKEIM
1996. február 12.   Rhodos

Uram?

ÉN VAGYOK. Vassulám, tanulj a szentektől! Engem nem nehéz megérteni, és nem is vagyok messze. Nem rejtem el Arcomat, és senkit sem hagyok sötétben. Jelenlétem világosság! 1 Sokan kérik közületek: “Uram, hozz valami újat nekünk!”… Ez az Antikrisztus lelke, és ez a Lélek elterjedt a világban. Semmi újat nem hozok nektek. Meghaltam, feltámadtam, én vagyok az Első és az Utolsó. Aki bennem bízik, annak örök élete lesz. örökké élek, dicsőségben élek, és kezemben tartom a halál és a Hades kulcsait. Vannak még dolgok, amelyeknek be kell következniük, de minden le van írva az idők végezetéig. Azért jövök, hogy Szentlelkemmel helyreállítsam látástokat, és hogy véghez vigyem, amit megmondtam… hogy végül én fogok diadalt aratni.

Földem ma még megosztott, szétszakított. Házam táján adnak és vesznek. A prófétáknak, akiket hozzájuk küldök, azt mondják: “Ne prófétálj!” Elérkezett az az idő, amelyről korábban elmondtam, hogy bíborosok lesznek bíborosok ellen, püspökök püspökök ellen, papok papok ellen. A megosztó hatalma füstként szivárgott be házamba, hogy tönkretegye földemet. Romboló munkája erős, és kedvenc céltáblái az én felszentelt lelkeim. Gondolataikat úgy fordítja, hogy kövessék szívük szenvedélyeit. átkot hagy maga után a lázadó, amerre jár. Megesküdött, hogy egymás ellen uszít benneteket. Megesküdött dühében, hogy megrostál benneteket, de különösen felszentelt lelkeimet és kifosztja őket. Megesküdött, hogy játékszeréül fog használni mindannyiatokat.

Mondom neked: akinek szíve nem becsületes, az elbukik, de a becsületes hűsége jutalmául élve marad. Légy erős Vassula!
Én, Jézus, megáldalak téged és bajtársaidat. Ne ítélj! Mi ketten? Szeretlek! Béke. IC”

 
 
 
 
2014. október 1. szerda, 21:15.
… 
Aztán, amikor Isten Törvényeit félre tolták, és már alig beszéltek azokról, sokan elfelejtették, hogy Isten Parancsolatait minden áron meg kell tartani. …”
 
 
—-———
Római katolikus:
10-02Szent Őrzőangyalok

Ennek az emléknapnak saját olvasmányai vannak

OLVASMÁNY a Kivonulás könyvéből
Angyalom előtted fog járni és vezet.
Ezt mondja az Úr:
„Íme, én elküldöm
angyalomat, hogy előtted menjen, őrizzen téged az úton, és vezessen el arra a helyre, amelyet neked szántam. Tiszteld őt, és hallgass a szavára, ne ellenkezzél vele, mert nem bocsátja meg, ha vétkezel, mivel az én nevem van benne. De ha hallgatsz a szavára, és megteszel mindent, amit mondok, akkor ellensége leszek ellenségeidnek és szorongatója leszek szorongatóidnak. Akkor angyalom előtted fog járni.”

Ez az Isten igéje.
Kiv 23,20-23a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Angyalainak parancsol felőled, * hogy őrizzenek minden utadon. (15b. vers. – 2. tónus)
Előénekes: Aki a Fölséges oltalmában lakik, * a Mindenható árnyékában tartózkodik.
Így szól az Úrhoz: † „Menedékem és váram te vagy nékem, * Istenem, benned bízom.”
Hívek: Angyalainak parancsol felőled, * hogy őrizzenek minden utadon.
E: Megment ő téged a vadászok tőrétől, * és a gonosz beszédtől.
Szárnyaival oltalmaz, * tollai alatt menedéket találsz.
H: Angyalainak parancsol felőled, * hogy őrizzenek minden utadon. 
E: Pajzs és páncél az ő hűsége; * nem kell félned az éjjeli rémtől, 
a nappal szárnyaló nyíltól, † a sötétben ólálkodó ragálytól, * a fényes nappal
pusztító dögvésztől.

H: Angyalainak parancsol felőled, * hogy őrizzenek minden utadon.
E: Nem eshet semmi bajod, * otthonodhoz nem közelíthet semmi csapás.
Mert angyalainak parancsol felőled, * hogy őrizzenek minden utadon.
H: Angyalainak parancsol felőled, * hogy őrizzenek minden utadon.
Zsolt 90,1-2.3-4.5-6.10-11

ALLELUJA
Áldjátok az Urat, mind, ti, mennyei seregek: * szolgái, akik akaratát teljesítitek! Zsolt 102,21 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A kicsinyek angyalai az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be.
Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 18,1-5.10″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-10-02


2014. október 1. szerda, 21:15

….

Az Egyházammal szemben tanúsított sok megvetés azon elesett lelkek részéről érkezik, akiket súlyos bűnbe vittek annak belsejében. Sok ártatlan felszentelt szolgám szenved mások bűnei miatt, és ez nagy szégyent hozott rájuk. Aztán, amikor Isten Törvényeit félre tolták, és már alig beszéltek azokról, sokan elfelejtették, hogy Isten Parancsolatait minden áron meg kell tartani. Amikor felszentelt szolgáim többé már nem az Igazságot prédikálják, és elutasítják annak fontosságát, hogy létezik a bűn, akkor Isten gyermekei hogyan lehetnének okosabbak? Felszentelt szolgáimnak erkölcsi kötelessége, hogy védelmezzék Isten Igéjét, és hogy a bűn veszélyeire figyelmeztessék Isten gyermekeit. De ők úgy döntöttek, hogy ezt nem teszik. Sokan félnek hirdetni az Igazságot, mert attól tartanak, hogy üldözni fogják őket azok, akik őket fogják hibáztatni mások bűneiért.

… Akkor felszentelt szolgáim miért nem beszélnek arról, hogy feltétlenül szükséges keresni az örök életet. Ha nem keresitek az Örök Életet, nem is fogjátok azt megtalálni.

Akik Engem szolgálnak, azoknak kötelessége, hogy segítsenek megmenteni az embert az örök kárhozattól. Már hosszú ideje annak, hogy az Igazság el van rejtve, és emiatt  sok lélek veszett el Számomra. Tudnotok kell, hogy az utolsó napon elküldöm Angyalaimat, és az emberek két csoportra lesznek osztva: egyik oldalon azok, akik rémtetteket vittek végbe, a másik oldalon pedig, akik Hozzám tartoznak. Arra kérlek benneteket, felszentelt szolgáim, hogy mondjátok el az Igazságot, mert ha ezt nem teszitek meg, akkor sok lelket fogtok elveszíteni Számomra, és Én azt nektek soha nem fogok megbocsátani.

Ti vagy Istent szolgáljátok, vagy az emberek ostobaságának adjátok magatokat.

Jézusotok”

https://masodikeljovetel.hu/ti-vagy-istent-szolgaljatok-vagy-az-emberek-ostobasaganak-adjatok-magatokat

 

 
————–
Ortodox (Görög keleti): 

Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének. Ha valaki nem akar másoknak segíteni, mert olyan fontosnak tartja magát, akkor valójában senki, és csak magát csapja be. Ne hasonlítsátok össze magatokat másokkal, hanem mindenki a saját munkáját tegye mérlegre! Akkor csakis a maga munkájával dicsekedhet, hiszen mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia.

Akit Isten beszédére tanítanak, az viszonozza ezt a tanítójának, ossza meg a javait vele!

Amit vetsz, azt fogod aratni is

Ne áltassátok magatokat: Istent nem lehet becsapni! Amit vet az ember, azt fogja aratni is! Aki azért tesz valamit, hogy kielégítse a régi természetének kívánságait, annak ez a régi természet romlást és halált fog teremni, és azt is fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszése szerint cselekszik, az a Szent Szellemből arat örök életet. Ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek!

Ha kitartóan végezzük a munkánkat, akkor majd a maga idején aratni is fogunk! 10 Rajta hát! Amíg van lehetőségünk, addig tegyünk jót mindenkivel, de leginkább azokkal, akik hitünk családjához tartoznak!

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+6:2-10&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A bölcs és az ostoba háza

46 „Miért mondjátok nekem: »Uram, Uram!«, ha nem teszitek meg, amit mondok? 47 Aki hozzám jön, meghallgatja tanításomat, és engedelmeskedik a szavamnak, 48 az hasonló ehhez: egy ember házat épített, és jó mélyre leásta az alapját. Egészen a kőszikláig ásott, és arra alapozta a házát. Azután jött az áradat, beleütközött a házba, és el akarta sodorni, de nem tudta megingatni, mert erős alapra építették.

49 Aki pedig hallja a szavamat, de nem engedelmeskedik, az hasonló ehhez: egy ember házat épített, de minden alapozás nélkül, csak a földre. Amikor jött az árvíz, a ház azonnal összedőlt. Csak egy romhalmaz maradt belőle.”

A római százados hite

7.1 Miután Jézus befejezte, amit mondani akart, Kapernaumba ment.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luke+6-7&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————–
https://oca.org/readings/daily/2019/10/02

——
—–———

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben

“… 6 Ünnepélyesen megerősítette Jósuát főpapi tisztségében e szavakkal: „Ezt mondja neked az Örökkévaló, a Seregek Ura: Ha útjaimon jársz, és elvégzed, amit rád bíztam, akkor te fogod igazgatni a Templom szolgáit, és felügyelsz a Templom udvaraira, sőt szabad bejárást kapsz jelenlétembe azok között, akik itt állnak. Most pedig jól figyeljetek rám, te is, Jósua főpap és ti is, akik Jósua irányítása alatt teljesítitek a papi szolgálatot! Ti együttesen előre jelzitek azt, ami következik: el fogom hozni szolgámat, akit így hívnak: Csemete. Nézzétek! Ez az a kő, amelyet Jósua elé állítok! Ezen a kövön hét szem[b] van. Én magam vésem bele a feliratot, és letörlöm a bűnt erről a földről egyetlen nap alatt — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 Abban az időben mindegyikőtök békességben és bőségben fog élni, és vendégségbe hívja barátait a saját szőlőjébe és gyümölcsöskertjébe” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zechariah+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————-

Igazság Könyve 1.:

2014. június 15. vasárnap, 14:25

Drága szeretett leányom, azon Tervem, hogy megmentsem az emberiséget és felfedjem Új Királyságomat, sikerrel fog járni, ahogyan az meg volt jövendölve. Én nagy Ajándékot fogok hozni a világ számára, és mindazoknak, akik ezt nyomasztónak és félelmetesnek találják, tudniuk kell a következőt:

Én gyengéd, szerető és türelmes Vagyok, és minden el lesz követve Atyám Szent Akarata által, Aki nem szeret fájdalmat és gyötrelmet okozni gyermekeinek, függetlenül attól, hogy mennyire megfeketedett a lelkük. Ha ez lenne a helyzet, már elpusztította volna a világot és csak a kiválasztottakat vitte volna Új Paradicsomába. És így Atyám várt és várt, amíg a világ népessége a legnagyobb lett. Elkezdte Tervének utolsó részét, hogy megmentse az emberiséget, hogy egyszerre nagyon sok embert lehessen megmenteni.

Ettől a Tervtől nem szabad félni vagy ellenezni azt, mert a végső díj a legnagyobb dicsőséget fogja hozni mindnyájatok számára. Nem szabad annak ellenállnotok, kigúnyolnotok, vagy eldobnotok azt, mert ezt a döntést mindörökre meg fogjátok bánni. Egy ember se avatkozzon Isten Akaratába. Annak érdekében, hogy a többséget megmentse, Atyám nem fog tétovázni abban, hogy megbüntesse azokat, akik az útjába állnak, hogy ezáltal milliárdok lelkét mentse meg. És bár minden lélek értékes számára és bár Ő mindenféleképpen be fog avatkozni, hogy magukhoz térítse a lelkeket, mégis el fogja pusztítani azokat, akik felelősek, hogy lelkek millióit tagadják meg Tőle. Ne legyen kétségetek afelől, hogy ezért ők szenvedni fognak, és legyetek tudatában annak, hogy ezeket a lelkeket a tetteikről fogjátok felismerni és aztán pedig büntetéseikről. Büntetésük a Földön fog elkezdődni, ebben az időben, abban a reményben, hogy felismerik majd az Igazságot. Ennek hiányában, Atyám el fogja őket távolítani.

Isten Hatalma nyilvánvaló a Földön ebben az időben és ti látni fogjátok, hogy ezek a csoportok mennyire kiemelkednek a lelkekért folytatott csatában. Ezek közé tartoznak azok, akik valóban szolgálnak Engem, azok, akik nem ismernek Engem, és azok, akik bár ismernek, de úgy döntenek, hogy egy másik mesternek szolgáljanak, nem pedig Nekem. Az egyedüli győztesek azok lesznek, akiknek Isten Irgalma által megadatik a Kulcs Isten Királyságához.

Jézusotok”

IRGALMAMAT ÉS SZERETETEMET FEDEM FEL E VILÁG ELÕTT

1993. május 10.

Ó Jahve, miért vagy újból oly távol tõlem? Könnyíts szívem fájdalmán! Vess legalább egyetlen pillantást segéd rabszolgádra!

Jahve a Nevem, és a Nevem Szent 1 Az én békémet adom neked. Vassula, Atyád azért szól hozzád, hogy viszonzásul ismételd el Szavaimat minden nép elõtt, és fedd fel Szent Arcomat, fedd fel mindazt a titkot, amit a füledbe súgtam. Irgalmamat és szeretetemet fedem fel a világ elõtt. Azért jövök, hogy megmentsem az elnyomottat az elnyomó kezébõl és a megtévesztõtõl. Ne nyugtalankodjék szíved, gyermekem! Emeld hozzám újból megtört hangodat! Imádkozni fogsz, és én, a te Abbád, hallani foglak! Emeld hozzám szemedet, gyermekem és tudd, hogy én vagyok Védelmezõd és Pajzsod! Félelem nélkül emeld hozzám szívedet a téged körülvevõ sötétségbõl és homályból! Nem engedem, hogy szíved elmerüljön benne!

…”

 
 
—-
Római katolikus:

2019-06-15

10. évközi hét szombat

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Isten bűneinkért való áldozattá tette Krisztust, hogy általa megigazuljunk.
Testvéreim!
Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.
Ezután tehát nem ismerünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Nem tartja számon vétkeinket. Sőt, ránk bízta a kiengesztelődés tanítását. Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga int benneteket általunk.
Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel. Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné”
tette értünk, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,14-21

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve. (Vö. 8a. vers. – 11. tónus)
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart mindörökké.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van az ég a földtől, * oly nagy a szeretete az őt félők iránt.
Amilyen messze van napkelettől a napnyugat, * bűneinket olyan messze dobja tőlünk.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,1-2.3-4.8-9.11-12

ALLELUJA
Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet! Zsolt 118,36a és 29b – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megrója az égre-földre esküdöző embert.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a Földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 5,33-37″

https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2019-06-15

Igazság Könyve 2.:
“Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben
2014. június 15. vasárnap, 9:30

Drága, szeretett leányom, annak mértéke, ahogyan Engem figyelmen kívül hagynak, elutasítanak és gyűlölnek, meghaladja a legtöbb ember ismeretét.

Vannak olyan csoportok és szekták, amelyek a Sátán imádatára vannak szánva, és amelyek szörnyű rémtetteket követnek el annak irányítása alatt, aki gyűlöl Engem. A szegény bűnösök, akik ebben részt vesznek, eladták lelküket az ördögnek, és látszólag ők a szórakozás forrásai, de
hallgassatok meg most Engem: Nekik csak egy mesterük van, és ennek a mesternek nagy hatalma van fölöttük, mert ők neki adták szabad akaratuk ajándékát. És ahogyan a Sátán megveti az emberi fajt, épp úgy fel is használja ezeket a lelkeket, bár ők valójában nem értik ezt a tényt. Gyűlöletük irántam éppoly intenzív, mint azok iránt, akik Nekem, Jézus Krisztusnak szolgálnak.

A lelkekért folytatott végső csatát a világ minden sarkában meg fogják vívni, és éppen ezek a csoportok lesznek azok, akik nagyon keményen fognak harcolni azért, hogy az embereket elszakítsák Tőlem és a végső Üdvösségtől, amelyet Isten gyermekeinek hozok. Mivel Én mindenkit szeretek – beleértve azokat is, akik feláldozták az életüket és az Örök Üdvösséghez való jogukat a hazugság királyának üres ígéreteiért –, az a kötelességem, hogy elérésük érdekében legyőzzek minden akadályt, hogy meg tudjam őket menteni.

Le fogom rombolni ezeknek a szektáknak a templomait, és meg fogom állítani őket Isten gyermekei ellen elkövetett gonosz tetteikben. Azoknak, akik kiszabadulnak a gyűlöletnek eme börtöneiből, azt ígérem, hogy meg fognak találni Engem, amint rájuk várakozom. Minden egyes lélekért, akik ezekből a csoportokból a békét keresvén Hozzám jönnek, a lelkek tízszeresét fogom megtéríteni.
Le fogom győzni a gonoszt, és el fogom ragadni Isten gyermekeit a Pokol mélységének széléről, nem számít, hogy mit követtek el.

Soha ne féljetek a gonosz hatalmától, ha teljesen megbíztok Bennem.
Hatalmam, az Isten Hatalma, mely a Kezdet és a Vég, soha nem lesz megsemmisítve. De ha bárki is megpróbálja Isten Hatalmát megsemmisíteni – ismervén bár a következményeket -, és elutasít minden Általam tett erőfeszítést a lelke megmentése érdekében, egy örökkévalóságon át szenvedni fog.
 
 

Abrám és Melkisédek találkozása

18 Melkisédek, Sálem királya, a Felséges Isten papja Abrám elé ment, kenyeret és bort hozott neki, 19 majd megáldotta:

„A Felséges Isten,
    aki az eget és földet teremtette[a],
áldjon meg téged, Abrám!
20 Áldott legyen a Felséges Isten,
    aki győzelmet adott neked, Abrám,
    ellenségeid fölött!”

Akkor Abrám Melkisédeknek adta a csatában szerzett zsákmánya tizedrészét.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Genesis+14%3A14-20&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
 

Másnap továbbindultunk, majd Cézáreába érkeztünk. Itt Fülöp házához mentünk, és nála maradtunk. Ő volt az egyik a hét szolgálatra beállított testvér[a] közül, és mindenhol az örömüzenetet hirdette. Négy hajadon leánya volt, akik mindannyian a prófétálás ajándékát kapták.

10 Néhány napja már ott voltunk, amikor egy Agabosz nevű próféta érkezett Júdeából. 11 Odajött hozzánk, elvette Pál övét, összekötözte vele a saját kezét-lábát, majd ezt mondta: „A Szent Szellem azt mondja, hogy ennek az övnek a gazdáját így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, majd átadják őt az Istent nem ismerő más népeknek.”

12 Amikor ezt hallottuk, mi is, meg a többiek is kérlelni kezdtük Pált, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe. 13 Ő azonban így válaszolt: „Miért sírtok? Ne keserítsetek, hiszen felkészültem rá, hogy megkötöznek, vagy akár meg is ölnek Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.”

14 Mivel nem hagyta, hogy lebeszéljük, nem is próbálkoztunk tovább, hanem azt mondtuk: „Legyen úgy, ahogy az Úr akarja!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+21:8-14&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 

 
——
Görög keleti: 

Pál Málta szigetén

28.1 Miután mindannyian kimenekültünk a vízből, megtudtuk, hogy Málta szigetére kerültünk. Az ott lakók nagyon jóságosak voltak hozzánk. Tüzet raktak, és mindannyiunkat befogadtak, vendégül láttak, mert esni kezdett az eső, és hideg volt. Pál is fölszedett egy csomó ágat, és a tűzre dobta. Az ágak közül előbújt egy mérges kígyó és a kezébe harapott. Amikor a sziget lakói látták, hogy Pál kezén ott csüng a kígyó, azt mondták egymás között: „Ez biztosan valami gyilkos lehet. A tengerből ugyan megmenekült, de az isteni igazságszolgáltatás nem engedte, hogy éljen.” Pál azonban lerázta magáról a kígyót a tűzbe, és semmi különös sem történt. Az emberek arra számítottak, hogy Pál teste feldagad, vagy pedig hirtelen holtan esik össze. Hosszú ideig vártak, de semmi baja nem történt. Ezért mást gondoltak, és azt mondták, hogy Pál biztosan valami istenség lehet.

A sziget főemberének, Publiusznak nem messze volt a birtoka, és meghívott bennünket a házába. Ott három napon át nagy szeretettel látott bennünket vendégül. Publiusz apja betegen feküdt, mert lázas volt és vérhasban szenvedett. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét és meggyógyította. Miután ez történt, a szigetről a többi beteg is eljött Pálhoz, és meggyógyultak. 10-11 Ezért aztán sokféleképpen kifejezték a tiszteletüket irántunk, és amikor újból hajóra szálltunk, mindennel elláttak bennünket.

Három hónappal később felszálltunk egy alexandriai hajóra, amely a szigeten várta, hogy elmúljon a tél. A hajó címere az alexandriai iker-isteneket ábrázolta. 12 Megérkeztünk Szirakuzába, és ott töltöttünk három napot. 13 Onnan továbbhajóztunk, és Régiumban kötöttünk ki. Másnap déli szél fújt, így továbbindultunk, és két nap alatt eljutottunk Puteoliba. 14 Itt találkoztunk néhány testvérrel, akik megkértek, hogy maradjunk velük hét napig.

Pál Rómában

Végül megérkeztünk Rómába. 15 A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig[a] és a Három Vendégfogadóig.[b] Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott.

16 Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy egyedül lakjon. Csak az a katona lakott vele, aki őrizte.

17 Három nappal később Pál magához hívta a Rómában lakó zsidók vezetőit. Amikor összegyűltek, ezt mondta: „Testvéreim, annak ellenére, hogy semmit sem vétettem népünk vagy atyáink hagyományai ellen, Jeruzsálemben mégis fogolyként adtak át a rómaiaknak. 18 Miután a rómaiak kihallgattak, szabadon akartak engedni, mert semmi halálbüntetést érdemlő bűnt nem találtak bennem. 19 De a zsidók nem akarták, hogy a rómaiak elengedjenek. Emiatt kénytelen voltam azt kérni, hogy a császár ítéljen ügyemben. De nem azért tettem ezt, mintha valamivel vádolni akarnám népemet. 20 Ezért kértem, hogy jöjjetek hozzám, hogy beszélhessek veletek, mert Izráel reménysége miatt viselem ezeket a láncokat.”

21 A zsidó vezetők erre azt válaszolták Pálnak: „Mi nem kaptunk rólad semmiféle levelet Júdeából, és az onnan jött testvérek sem hoztak semmiféle rossz hírt rólad. 22 Ezért szeretnénk most tőled hallani, hogyan gondolkozol, és mit hiszel. De azt tudjuk, hogy ezzel a vallási irányzattal mindenhol ellenkeznek.”

23 Meg is egyeztek, hogy egy bizonyos napon újra visszajönnek. Azon a napon még többen eljöttek Pálhoz, ő pedig reggeltől estig magyarázott nekik, és tanította őket Isten Királyságáról. Mózes Törvénye és a próféták írásai alapján próbálta meggyőzni őket, hogy higgyenek Jézusban. 24 Néhányan közülük elfogadták, amit Pál mondott, a többiek azonban nem hittek neki. 25 Egymás között vitatkozva éppen el akartak menni, amikor Pál még valamit mondott nekik: „Milyen igaza volt a Szent Szellemnek, amikor Ézsaiás prófétán keresztül így szólt őseinkhez:

26 »Menj ehhez a néphez, és mondd nekik:
csak hallgattok, és hallgattok,
    de nem értitek meg,
csak néztek, és néztek,
    de nem láttok meg semmit.
27 Mert megkeményedett e nép szíve,
    nehezen hallanak fülükkel,
    és becsukták a szemüket.
Azért történt így, hogy ne lássanak szemükkel,
    ne halljanak fülükkel,
    ne értsenek szívükkel,
és ne forduljanak hozzám,
    hogy meggyógyítsam őket.«[c]

28 Ezért tudjátok meg, hogy Isten az üdvösségnek ezt az üzenetét az Izráelen kívüli nemzeteknek küldi, és ők majd meg is hallgatják!” [29] [d]

30 Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. 31 Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+28:1-31&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

24 Igazán mondom nektek: aki hallgat a szavamra, és hisz abban, aki elküldött engem, annak már örök élete van. Az ilyen ember nem kerül kárhoztató ítélet alá, mert már átment a halálból az örök életre. 25 Igazán mondom nektek, eljön az idő, sőt, már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak a szavára, örökké élni fognak. 26 Mert ahogyan az élet forrása az Atyában van, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy benne is az élet forrása legyen. 27 Sőt, arra is felhatalmazást adott neki, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az idő, amikor minden halott meghallja a sírokban a Fiú hangját, 29 és előjön. Akik életükben jót tettek, az örök életre támadnak fel, akik pedig gonosz dolgokat műveltek, azért támadnak fel, hogy ítéletre kerüljenek.”

Akik tanúskodnak Jézusról

30 „Önmagamban, az Atyától függetlenül semmit nem tehetek. Ahogyan az Atyától hallom, annak megfelelően ítélek és döntök. Nem a saját akaratom megvalósítására törekszem, hanem annak akaratát viszem véghez, aki elküldött engem, ezért igazságosak az ítéleteim.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+5:24-30&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

35 Jézus ezt felelte: „Én vagyok az a kenyér! Én adok életet! Aki hozzám jön, nem fog éhezni soha! Aki hisz bennem, nem szomjazik soha többé! 36 Korábban már megmondtam nektek: bár láttatok engem,[a] mégsem hisztek bennem. 37 Akiket nekem ad az Atya, azok mind hozzám jönnek, és senkit sem utasítok el, hanem mindenkit befogadok, aki hozzám jön. 38 Mert nem azért jöttem le a Mennyből, hogy a saját akaratomat vigyem véghez, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. 39 Ő pedig azt akarja, hogy senkit el ne veszítsek azok közül, akiket nekem adott, hanem mindegyiket támasszam fel az utolsó napon.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+6:35-39&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2019/06/15
—–

Tóra:

Az arany mécstartó

8.1 Így szólt az Örökkévaló Mózeshez: „Mondd meg Áronnak: az arany mécstartón úgy helyezze el a hét olajmécsest, hogy azok előre világítsanak”.

Áron így is tett: úgy helyezte el a mécseket, ahogy az Örökkévaló azt Mózesnek mondta. A mécstartó színaranyból készült, ötvösmunkával. Egyetlen darabból kalapálták ki az aljától a szárain lévő virágokig. Pontosan arra a mintára készült, amelyet az Úr megmutatta Mózesnek.

A léviták szolgálatba állítása

Azt mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Válaszd külön a lévitákat Izráel népéből és végezd el megtisztításuk szertartását, hogy rituálisan tiszták legyenek! Ezt kell tenniük, hogy megtisztuljanak: először hintsd rájuk a megtisztulás vizét, azután borotválják le a hajukat és egész testüket, majd mossák ki ruháikat, és mosakodjanak meg.

Hozzanak egy bikaborjút és a hozzá tartozó lisztáldozatot: olajjal gyúrt finomlisztet. Azután egy másik bikaborjút is hozzanak bűnáldozatul. Állítsd a lévitákat a Találkozás Sátora elé, és hívd össze Izráel egész közösségét. 10 Azután ahogy ott állnak az Örökkévaló jelenlétében, Izráel fiai tegyék rá kezüket a lévitákra. 11 Áron pedig ajánlja föl a lévitákat az Örökkévalónak Izráel népe részéről, hogy ezentúl a léviták végezzék az Örökkévaló szolgálatának munkáit.

12 Azután a léviták tegyék kezüket a bikák fejére, te pedig készítsd el az egyik bikát vétekáldozatul, a másikat égőáldozatul az Örökkévalónak, engesztelésül a lévitákért. 13 Így ajánld föl a lévitákat az Örökkévalónak, és állítsd őket szolgálatba, hogy legyenek Áronnak és fiainak, a papoknak segítői.

14 Így válaszd külön a lévitákat Izráel népének többi részétől, hogy személyesen nekem szolgáljanak. 15 Miután így rituálisan megtisztítottad és felajánlottad őket az Örökkévalónak, a léviták megkezdhetik gyakorlati szolgálatukat[a] a Találkozás Sátoránál. 16 Izráel népének elsőszülöttjei helyett a lévitákat fogadtam magamhoz, hogy személyesen nekem szolgáljanak, ezért Izráel népe őket egészen nekem adta.

17 Izráelben minden elsőszülött az én tulajdonom, mind az emberek, mind a háziállatok között! Amikor az egyiptomiak elsőszülöttjeit megöltem, egyúttal magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráel népéből. 18 Azonban Izráel elsőszülöttjeit a lévitákkal helyettesítettem. 19 A lévitákat pedig ajándékba adtam Áronnak és fiainak, a papoknak, hogy Izráel többi leszármazottjai helyett a léviták végezzék a Találkozás Sátoránál a gyakorlati szolgálatokat. A léviták segítsenek a papoknak az áldozatoknál, amelyek által engesztelést szereznek Izráel népe számára, és ne legyen csapás Izráel népén, amikor a szent hely közelébe jönnek.” …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Numbers+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Drága gyermekem, nem vagy apátlan árva, érezd jelenlétemet! ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK veled van. Így hát örömmel emeld hozzám lelkedet, és leld gyönyörûségedet jelenlétemben! Örvendezz, mert Szentlelkem, az igaz Közbenjáró és Szószóló fogja képviselni ügyedet! Mire céloznak tehát elnyomóid?

Jahve, Istenem, szavaim meggondolatlanok voltak, de nehezen tudok lépést tartani a Te szeretett Fiad, Jézus lépteivel. Félek, hogy mögötte maradok ebben a mûben, és elveszítem õt szemem elõl! Ne félj! Azt akarom, hogy az én hatalmas erõmre támaszkodj! Menj békében!

 

1993. május 11.

Itt vagyok Uram, újból a válladon sírok. Én vagyok a mi idõnk új Jóbja, tele panasszal…

 Nem ismered Jóbot, ha azt gondolod, hogy ugyanazt éled át, amit Jób átélt…”

A főpap pere és felmentése

3.1 Azután megmutatták nekem Jósua főpapot, aki az Örökkévaló angyala előtt állt. Jósua jobb oldalán a Sátán állt, és vádolta[a] őt.

Az Örökkévaló angyala azonban elhallgattatta a Sátánt: „Nem ad igazat neked, Sátán, és elutasítja vádjaidat az Örökkévaló, aki Jeruzsálemet kiválasztotta. Hát nem olyan ez, mint a tűzből kikapott, félig megégett fadarab?”

Jósua főpap piszkos ruhákat viselt, de az Örökkévaló angyala ezt mondta az ott állóknak, akik parancsait várták: „Vegyétek le róla a piszkos ruháit!” Azután Jósuához fordult: „Nézd, levettem rólad bűneid terhét, és ünnepi ruhákba öltöztetlek!”

Ekkor én, Zakariás közbeszóltam: „Tegyenek a fejére tiszta turbánt is!” Akkor Jósuát gyönyörű ünnepi ruhákba öltöztették, és a fejére tették a turbánt. Eközben ott állt mellette az Örökkévaló angyala.

Ünnepélyesen megerősítette Jósuát főpapi tisztségében e szavakkal: „Ezt mondja neked az Örökkévaló, a Seregek Ura: Ha útjaimon jársz, és elvégzed, amit rád bíztam, akkor te fogod igazgatni a Templom szolgáit, és felügyelsz a Templom udvaraira, sőt szabad bejárást kapsz jelenlétembe azok között, akik itt állnak. Most pedig jól figyeljetek rám, te is, Jósua főpap és ti is, akik Jósua irányítása alatt teljesítitek a papi szolgálatot! Ti együttesen előre jelzitek azt, ami következik: el fogom hozni szolgámat, akit így hívnak: Csemete. Nézzétek! Ez az a kő, amelyet Jósua elé állítok! Ezen a kövön hét szem[b] van. Én magam vésem bele a feliratot, és letörlöm a bűnt erről a földről egyetlen nap alatt — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

10 Abban az időben mindegyikőtök békességben és bőségben fog élni, és vendégségbe hívja barátait a saját szőlőjébe és gyümölcsöskertjébe” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zechariah+2-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

————-

Az Üzenet (Extra rész) Anton Szandor Levay
https://youtu.be/U8OPMefLspc

Minden lélekért, akit Irgalmasságomnak szenteltek, százzal többet fogok megmenteni

Igazság Könyve:

“Drága szeretett leányom, neked haladnod kell előre, és azokra a szegény lelkekre kell összpontosítanod, akik egyáltalán nem hisznek Istenben. Azokra utalok, akiknek még sohasem adatott meg az Isten, Teremtőjük létezésének Igazsága.

Emberek milliárdjai nem ismerik a Szentháromságot, mert el volt rejtve előlük. Ezek azok a lelkek, akiket nagy Irgalmasságomban fogok részesíteni, és akiknek fel kell hívni a figyelmét a világnak adott eme Üzeneteimre.

A többi lélek, akik aggodalmat okoznak Nekem és nem hajlandók elfogadni az örök élet Igazságát, a langyos lelkűek. Sok embernek, aki bizonytalan a megteremtésével vagy az Isten létezésével kapcsolatosan, hamarosan meg lesz mutatva az Igazság. Ismét megmutatom nekik nagy Irgalmasságomat, Szeretetem megérinti majd lelküket, és megmenekülnek.

De aztán ott vannak azok, akik továbbra is ellen fognak állni Beavatkozásomnak. Ők harcolni fognak minden olyan próbálkozás ellen, mely számukra az Igazságot adja, Irgalmam bizonyítékát pedig az Arcomba fogják dobni. Én újból be fogok avatkozni, és továbbra is harcolni fogok a lelkükért.

Végül ott vannak azok is, akik mindent tudnak Rólam és azt a tényt, hogy Én vagyok a Messiás. Sem csoda, sem pedig a szeretet cselekedetei nem fogják őket Hozzám vonzani, mert ők a Sátánnak engedték át magukat. Ezeket a lelkeket a fenevad fogja felfalni, és ő nem fogja őket szabadon engedni, mert nem a Megváltójukat látják bennem. Ők még mindig nem ismerik az igazságot a fenevad tervéről. Annak érdekében, hogy megmentsem őket, nektek, szeretett Követőim, hűségeteket kell ajándékoznotok Nekem, felajánlván őket imáitokban és mindannyiszor, amikor a Szent Eukarisztiát magatokhoz veszitek. Minden nap ajánljátok fel őket Nekem és Én minden lélekért, akit Irgalmasságomnak szenteltek, százzal többet fogok megmenteni.

Tegyétek meg ezt minden nap. Minden hónap végén teljes lesz a ti örömötök, mert tudni fogjátok, hogy sok ilyen lelket adtatok a Nagy Irgalmasságnak.

Ez csupán egy újabb Ajándék, amellyel megáldalak benneteket, és a kegyelmek, melyeket kapni fogtok, ha a Keresztes Imahadjárat eme imáját imádkozzátok, bőségesek lesznek.

A Keresztes Imahadjárat 104. imája

Szabadítsd ki ezeket a lelkeket – itt nevezd meg őket – a rabszolgaságból

Drága Jézus, Eléd hozom fivérem, nővérem lelkét, aki átengedte lelkét a Sátánnak.

Vedd ezt a lelket és mentsd meg őt a Te Szent Szemeidben.

Szabadítsd ki ezt a lelket a fenevad rabszolgaságából, és vidd őt az örök üdvösségre. Ámen.

Irgalmasságomat továbbra is ajándékozni fogom az emberiségnek, különösen minden olyan léleknek, akik elutasítják Isten Szavát.

Megáldalak benneteket hűséges Tanítványaim, és továbbra is elárasztalak titeket a Szentlélek Ajándékával.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/minden-lelekert-akit-irgalmassagomnak-szenteltek-szazzal-tobbet-fogok-megmenteni/

 
 
 
Amikor a mennydörgés hangja hallható lesz, csendes nyugalom ereszkedik majd a Földre, és a csend fülsüketítő lesz. Egy hang sem lesz hallható, csak az Én Hangom csengése fog bevésődni majd a szerencsétlenek lelkébe.

Üzeneteim napi táplálékukká fognak válni a Szent Eukarisztiával együtt, és nem lesz szükségük semmi többre. Olyan erősek lesznek, hogy semmi sem állja majd útjukat, semmi sem félemlíti vagy fékezi meg őket, amint maradék Hadseregemben az Új Paradicsomom felé menetelnek.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-ustokos-megjelenesenek-idopontja-amelyrol-mar-beszeltem-kozel-van-amikor-az-emberek-azt-fogjak-hinni-hogy-ket-nap-van/
 

A hetedik pecsét feltörése

Amikor a Bárány a hetedik pecsétet is feltörte, csend lett az egész Mennyben mintegy fél óráig.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Revelation+8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

 
“12: Az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Isten helyet készített neki, hogy ott gondoskodjanak róla ezerkétszázhatvan napig.”
 
 
 

—–
Római katolikus:
2018-04-11Húsvét 2. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Az apostolok miután kiszabadultak a börtönből, ismét tanították a népet.
A főpap és akik vele tartottak – vagyis a szadduceusok pártja –, féltékenységből elfogatták az apostolokat, és nyilvános börtönbe vetették őket. De az Úr angyala éjszaka kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette az apostolokat, és így szólt hozzájuk:
„Menjetek, álljatok ki nyíltan, és hirdessétek a népnek a templomban az örök életről szóló tanítást!” Az angyal szava szerint virradatkor be is mentek a templomba, és tanítani kezdtek.
Amikor a főpap és kísérete megérkezett, összehívták a főtanácsot – vagyis a zsidó nép összes véneit –, és üzentek a börtönbe, hogy vezessék elő az apostolokat. Amikor a szolgák odaértek, nem találták őket a börtönben. Visszatértek tehát, és jelentették: „A börtönt ugyan gondosan bezárva találtuk, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de mikor benyitottunk, odabent senkit sem találtunk.”
A templomőrség parancsnoka és a főpapok a hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett. Egyszer csak beállított valaki, és hírül hozta: „Azok a férfiak, akiket a börtönbe vetettetek, a templomban vannak, és tanítják a népet.”
Ekkor a parancsnok szolgáival együtt elment, és elővezette őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad ellenük.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 5,17-26

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt. Vö. 7a. vers.
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: A szegény az Úrhoz kiáltott, * és az Úr meghallgatta őt.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9

ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Isten elküldte Fiát, hogy üdvözítse a világot.
Abban az időben így tanított Jézus:
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,16-21″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-04-11


——
Görög katolikus:

22 Izráeli férfiak, hallgassatok rám! A Názáret városából való Jézus olyan férfi volt, akit Isten maga igazolt és ajánlott nektek azok által a csodák, erők és jelek által, amelyeket ő vitt véghez közöttetek Jézuson keresztül. Mindannyian láttátok ezeket a csodálatos dolgokat, és magatok is jól tudjátok, hogy mindez igaz. 23 Jézust a kezetekbe adták, ti pedig gonoszok segítségével keresztre feszítve megöltétek. Isten azonban előre tudta, hogy ez így lesz, mert minden az ő terve szerint történt. 24 Jézus elszenvedte a halál fájdalmát, de Isten feltámasztotta őt, mert lehetetlen volt, hogy a Halál fogva tartsa. 25 Hiszen Dávid is ezt mondja róla:

»Mindig az Örökkévalót látom magam előtt:
    itt van a jobb oldalamon,
    hogy biztonságban legyek.
26 Ezért örül a szívem,
    és nyelvem boldogan szól.
Még testem is abban a reménységben él,
27     hogy nem hagysz a Halál birodalmában[a],
nem engeded, hogy Szented teste
    a sírban pusztuljon el.
28 Megmutattad nekem az életre vezető ösvényeket,
    közel jössz hozzám,
    és betöltesz örömmel.«[b]

29 Testvéreim, nyíltan megmondhatom nektek, hogy Dávid, aki őseink közé tartozott, meghalt, eltemették, és a sírja itt van Jeruzsálemben mind a mai napig. 30 Ő azonban próféta volt, és tudta, hogy Isten megígérte neki, sőt meg is esküdött rá, hogy egyik leszármazottját teszi királlyá Dávid trónján.[c] 31 Mivel Dávid ezt előre látta, ezért a Messiás feltámadásáról beszélt, amikor azt mondta:

»Nem maradt a Halál birodalmában,
    és teste nem pusztult el a sírban.«

32 Így tehát nem Dávid, hanem Jézus az, akit Isten feltámasztott a halálból! Erről mi mindnyájan tanúskodunk. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Acts+2%3A22-36&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

„Rátaláltunk a Messiásra!” (A héber „Messiás” szó görögül „Krisztus”, magyarul „Felkent”.)[a]

https://www.biblegateway.com/passage/?search=John+1%3A35-51&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS
—–
https://oca.org/readings/daily/2018/04/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html