Címke: Jézus Krisztus

Szent Eukarisztiámat továbbra is magatokhoz kell vennetek.

Igazság Könyve:
“Drága szeretett leányom, a napi Szentmisék még egy bizonyos ideig folytatódni fognak, és arra buzdítom Követőimet, hogy továbbra is vegyenek részt azokon, mint korábban.Szent Eukarisztiámat továbbra is magatokhoz kell vennetek. Nem szabad a napi Áldozatról elmaradnotok, mivel nem ti lesztek azok, akiket kényszeríteni fognak, hogy ezt a döntést meghozzátok. Azt fogják bejelenteni, hogy egy másfajta áldozatot fognak bemutatni Istennek, és amikor ez megtörténik, azonnal tudni fogjátok, hogy a Szentmise gyakorlatát a hamis próféta meg fogja szüntetni. A Szentmise helyébe az ’egy-világ’ pogány rituáléja kerül, és ti szeretett Követőim, megáldva a Szentlélek Ajándékával, annak fogjátok azt felismerni, ami az valójában lesz.

Nektek sohasem szabad elhagynotok azt az Egyházat, amelyet Én adtam a világnak, amely az Én Tanításaimon alapszik, valamint Kereszthalálom Áldozatát, amelyet Legszentebb Ajándékként mutatnak be nektek.

Ti, szeretett Követőim, az Én Egyházam vagytok. Szeretett papjaim és a klérus, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva, sohasem fognak elhagyni Engem. És benneteket sem hagynak el soha! És így Egyházam élni fog, mivel az sohasem halhat meg. Az Egyház az Én Testem a Földön, éppen ezért azt sohasem lehet megsemmisíteni. De ennek ellenére össze fogják zúzni, gyötörni fogják és eldobják és hagyják meghalni a vadonban. Bár ellenségeim minden kísérletet meg fognak tenni azért, hogy elpusztítsák benne az élet minden utolsó morzsáját, Egyházam ennek ellenére újra fel fog támadni. Nem szabad elfelednetek, hogy Egyházam – bár úgy tűnik, mintha meghalt volna -, sohasem fog meghalni. 

Egyházam a Földön kisebb méretet ölt majd magára – bár nem a saját hibájából – és a maradék hadsereggé válik.

Igaz Helytartóm, akit félredobtak, harcolni fog, hogy Isten gyermekeit a legjobb képessége szerint vezesse. Én, Jézus Krisztus leszek az, aki vezet, felemel és megszabadít majd benneteket a gonoszságtól, amelyet majd rátok kényszerítenek; egy gonoszság, amelynek hirtelen és rettenetes vége lesz mindazok számára, akik az Antikrisztus és az ő szolgái oldalára állnak.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szent-eukarisztiamat-tovabbra-is-magatokhoz-kell-vennetek-nem-szabad-a-napi-aldozatrol-elmaradnotok-mivel-nem-ti-lesztek-azok-akiket-kenyszeriteni-fognak-hogy-ezt-a-dontest-meghozzatok/ 

—–
Római katolikus:

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Sokszor a választottak is hálátlanok; a bűnbánatban azonban megtisztulunk, és örök életet nyerünk. 
Prófétája által szól az Úr: Halljátok az Úr szavát, Szodoma fejedelmei! Figyelj Isten parancsára, Gomorra népe! „Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg. El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat!
Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának s védelmezzétek az özvegyet. Aztán jöjjetek s szálljatok velem perbe!” – mondja az Úr. „Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
Ha készséggel engedelmeskedtek, majd a föld legjavából esztek. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket.” Igen, az Úr szája mondta ezt.
Ez az Isten igéje.
Iz 1,10.16-20

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. (Vö. 23b. vers.)
….

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Szakítsatok minden törvényszegéssel, † mondja a mi Urunk, Istenünk, * szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket a bűnbánatban! Vö. Ez 18,31 – 3 a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki Isten törvényét tanítja, legyen példakép a törvény megtartásában is! 
Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz;
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23,1-12″

——
Görög katolikus: 
A jó pásztor

10 “Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló;

de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.

Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. …”

20 A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,

21 tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen. “

—–
—–
—–
Tóra:
A nyugalom napja

12 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek:

13 Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az Úr, vagyok a megszentelőtök.

14 Tartsátok meg a szombatot, tartsátok szentnek! Meg kell halnia annak, aki megszentségteleníti. Ki kell irtani népe közül azt az embert, aki valamilyen munkát végez azon. …”

——–
—-

A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.

Igazság Könyve:

A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.Azt követően szeretném felfedni mindenki számára, hogy ki ez a személy a neked és a másoknak adott bizonyíték által, hogy még többen elfogadják az Üzenetek Igazságát. Ez a szegény lélek korábban már megmenekült a haláltól, de az ő újdonsült népszerűsége veszélybe fogja sodorni. Ő a szabadkőműves erők egyik ellensége, és nem fogják sokáig tűrni vezetését.

Amikor ti, követőim, látjátok, hogy egy választott léleknek adott próféciák beteljesednek, tudni fogjátok, hogy ők az Igazságot mondják, és hogy azokat a Mennyországból adták nekik, mert ők képtelenek lennének arra, hogy kitalálják ezeket.

Be szeretném bizonyítani azoknak, akik kigúnyolják Üzeneteimet, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki ezen a prófétán keresztül szól a világhoz. Bár nagy örömet hoz Nekem az, hogy látom, mennyire szerettek Engem, és hogy megszívleltétek a Mennyországból adott imákat, a szkeptikusok azok, akiket át kell ölelnem.

Nagyon hamar megosztottság fog bekövetkezni Európában, mindegyik az EU- hoz kapcsolódik és az országhoz, amelyben Péter Széke található. Ez háborút fog eredményezni, amely másfajta háború lesz, mint a többi. De az gonosz lesz. Az emberek egymás ellen fognak fordulni Németországban, Olaszországban és Franciaországban. Imádkoznotok kell, hogy Követőim erősek maradjanak, és biztosítanotok kell, hogy a „Jézus az emberiséghez imacsoportok” gyorsan létrejöjjenek ezekben az országokban.

Eljött az idő Számomra, Jézus Krisztus, az Isten Báránya számára, hogy további információkat fedjek fel, amelyeket a Pecsét tartalmaz. Én ezt óvatosan fogom tenni, mivel nektek mind lelkileg, mind testileg fel kell készülnötök. Mint az Igazságosság Istene, gondoskodni fogok arról, hogy mindnyájatokat vezesselek és az Én Erőmmel megáldjalak benneteket, miközben minden egyes réteg kibontakozik, egyik a másik után.

Szeretett Jézusotok

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-masik-ket-politikai-vezeto-egyiket-akikrol-regebben-beszeltem-hamarosan-meg-fogjak-gyilkolni/

A másik két politikai vezető egyikét, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.
—–
Római katolikus:
” OLVASMÁNY Dániel próféta könyvéből
A hűségesek imája az egész bűnös nép nevében bocsánatért esdekel. 
A babiloni fogságban így imádkozott Dániel: Hozzád könyörgök, Uram, félelmetesen nagy Istenem, Te híven megőrzöd szövetségedet s irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged, és megtartják parancsaidat. Vétkeztünk, gonosz életre adtuk magunkat, gonoszságot műveltünk, elfordultunk parancsaidtól és törvényeidtől. Sőt szolgáidat, prófétáidat sem követtük, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez és atyáinkhoz, meg az egész néphez is.
Az igazság mindig a tiéd, Uram, a miénk pedig a szégyenpír, amiként ma is. Miénk, az országé, a szent város lakóié, a választott népé, közelben és távolban is, ahová elűzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel, Uram, vétkeztek ellened! Az arcpirulás a miénk, Uram: bűnös királyainké és atyáinké, mert vétkeztünk ellened.
Viszont az irgalom és megbocsátás a tiéd, Urunk és Istenünk.
Mert elfordultunk tőled, nem fogadtuk meg szavad; nem követtük Urunk, Istenünk törvényeit, amelyeket szolgái, prófétái által adott ő nekünk.
Ez az Isten igéje.
Dán 9,4b-10

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Uram, tanításod lélek és élet. * Örök életet adó igéid vannak. Jn 6,64b és 69b – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amit akartok, hogy nektek cselekedjenek az emberek, ti is tegyétek meg nekik. 
A hegyi beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el, Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 6,36-38″

——
Görög katolikus: 

Az új Jeruzsálem dicsősége

Azon a napon ékes és dicső sarjat ád az Úr, a föld gyümölcse pedig pompás és díszes lesz azoknak, akik Izráelből megmaradnak.

Akkor szentnek mondják majd azt, aki megmarad a Sionon, és életben marad Jeruzsálemben, aki csak föl van írva az élők közé a jeruzsálemiek közül.

Ha lemossa az Úr Sion leányainak a szennyét, és leöblíti Jeruzsálem vérét ítélő lelkével, megtisztító lelkével,

akkor teremt az Úr a Sion-hegy egész területe és a gyülekezet fölött nappal felhőt és ködöt, éjjel pedig lángoló tűz fényét. Mindezek fölött az Úr dicsősége lesz az oltalom.

Sátor lesz árnyékul nappal a hőség ellen, menedék és rejtekhely a zivatar és az eső ellen. …”

22 Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen,

23 kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.

24 És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.”

———–

—–

Tóra:
“… 33 Ki kell irtani népe közül azt, aki hasonló kenetet készít, vagy illetéktelent ken meg vele. …”
—-

Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia

Igazság Könyve:

Drága szeretett leányom, az eljövendő idők fel fogják rázni a világot szendergéséből, vallástól függetlenül – ha az még van egyáltalán –, mert a kis szarv hangja figyelmet fog parancsolni világszerte. Péter Székén ülve, ez a csaló fennhangon fogja rikoltani és büszkén hirdetni azon megoldását, hogy minden egyházat egyetlen egyházba kell egyesíteni. A szekuláris világ megtapsolja majd modern újítóként üdvözölve, mert ő a bűnt el fogja nézni.Ő olyan új törvényeket fog bevezetni, amelyek nemcsak a Katolikus Egyház Tanításainak mondanak majd ellent, hanem minden Keresztény törvény ellen is fognak irányulni. A papok, akik ellenzik ezeket az Üzenetek, kénytelenek lesznek újra értékelni őket, amikor a szörnyű igazság lelepleződik számukra. A neked adott Szavam Igazsága, leányom, végül lassan derengeni fog (feldereng) számukra. Mennyire sírni fognak bánatukban, amikor rájönnek majd, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki – az Atya Áldásával – a végidők próféciáit minden részletében feltárom neked.

Aztán minden Szót falni fognak az Ajkamról, amint Én a többi esemény bekövetkezését feltárom majd annak érdekében, hogy felkészítse az emberiséget. Fontos, hogy az ember meghallja és válaszoljon Hívásomra, hogy mindenkit meg tudjak menteni a fenevad szorításából.

A hamis próféta, miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókban ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia.

Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma. De a csatát a lelkekért meg kell vívni, amint az meg volt jövendölve. Azáltal, hogy terjesztitek Szavamat, Üzeneteimet és Imáimat, segíteni fogtok nekem megmenteni azokat a lelkeket, akikre szükségem van, hogy Új Paradicsomomat Isten minden gyermekével meg lehessen tölteni.

Mindig bízzatok bennem, Jézusotokban, mivel Én vezetni és védelmezni foglak benneteket ez utálatosság ideje alatt a Földön. Megígérem, hogy ez az időszak rövid lesz.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/o-egy-nagyon-kozeli-szovetsegese-lesz-a-hamis-profetanak-es-nem-fogja-illuziokban-ringatni-magat-afelol-hogy-ki-o-valojaban-a-satan-fia/

—–
Római katolikus:

“SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből
Testvéreim!
Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Kiemel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
Ez az Isten igéje.
Róm 8,31b-34

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
A fényes felhőből az Atya szózata hallatszott: * „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mt 17,5 – 3a. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve.
Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,2-10″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-25

——
Görög katolikus: 

21 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

22 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,

23 de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.

24 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták.”

25 Akkor ő így szólt hozzájuk: “Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!

26 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” “

—–

49 Nátánaél így szólt hozzá: “Mester, te vagy az Isten Fiate vagy Izráel királya!”

50 Jézus így válaszolt neki: “Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.”

51 És hozzátette: “Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.” “

————
—–
—–
Tóra:

17 Amikor Aháb meglátta Illést, ezt mondta neki Aháb: Te vagy az, Izráel megrontója?!

18 Ő így felelt: Nem én rontottam meg Izráelt, hanem te és a te atyád háza, mert elhagytátok az Úr parancsolatait, és te a Baalokat követed. 

30 Akkor Illés ezt mondta az egész népnek: Jöjjetek ide hozzám! És odament hozzá az egész nép. Ő pedig helyreállította az Úr lerombolt oltárát.

31 Fogott Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint; Jákóbhoz szólt így az Úr szava: Izráel lesz a neved.

37 Felelj nekem, Uram, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!

38 Akkor lecsapott az Úr tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta.

39 Amikor látta ezt az egész nép, arcra esett, és ezt mondta: Az Úr az Isten, az Úr az Isten! …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1Kings+18&version=NIV;NR2006;SCH2000;NT-HU;BDS

———–
———

Ti egy olyan időszakban éltek, amelyben Isten sok gyermeke pogány lett.

Igazság Könyve:

“… ti egy olyan időszakban éltek, amelyben Isten sok gyermeke pogány lett.

Mennyire megbánt Engem, amikor tanúja vagyok annak a nagyrabecsülésnek, melyet Isten gyermekei a szívükben tartanak önelégültségükre és a hamis istenekbe vetett hitükre, amelyek csak az elméjükben léteznek. 

Az önmegszállottság, az öndicséret és a világi túlzások iránti szeretet nem más, mint az emberiség ostora és az a szorongás okozta kétségbeesés érzéséből, a nyugtalanságból és a sivárságból származik. A bálványimádás – a híres emberek, a hamis istenek és a pogány tárgyak közszemlére tétele iránti szeretet – a sötétség felhőjét hozza mindazok fölé, akik szenvedélyesen követik ezeket a dolgokat. A Keresztények az ilyen emberek gúnyolódásaitól szenvednek, de szenvedésük és imáik által segíthetnek megmenteni embertársaikat a Pokol tüzétől.

Ébredjetek fel az Igazságra. Én vagyok az Igazság. Nincs más út az örök boldogsághoz, csak Rajtam, Jézus Krisztuson, az Emberfián keresztül. Azért jövök most, hogy feltárjam az Igazságot, hogy így újra megmenthesselek benneteket, és hogy az örök életre vihesselek titeket, így segítvén nektek megmenteni a lelketeket.

Jézusotok”

Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/ti-egy-olyan-idoszakban-eltek-amelyben-isten-sok-gyermeke-pogany-lett/

 

—–
Római katolikus:

“ALLELUJA
Te Péter vagy, és e sziklára építem Egyházam, * s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Mt 16,18 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Te Péter vagy, és neked adom a mennyek országa kulcsait. 
Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 16,13-19″

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-22

——
Görög katolikus: 

11 Megalázza a kevély tekintetű embert, a halandók nagyságát porba hajtja. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon.

12 Mert jön a Seregek Urának napja minden kevély és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de majd megalázott lesz; …”

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az Urat, és kerüld a rosszat! …”

—–
—–
——

“Ez az utolsó csata. Helytartóm elesett. Egyházam el fog esni, de hamarosan ismét felemelkedik.”

Igazság Könyve:

Katolikus Egyházam már egy bizonyos ideje rettenetesen szenved a Sátán kezétől. Ők egyetlen egy alkalommal sem tudták békében teljesíteni szent kötelességeiket Velem szemben.Aztán ő, a gonosz, hogy biztosítsa még több kár okozását, elküldte saját szolgáit, hogy elvegyüljenek felszentelt szolgáim közé.

Ekkor történt, hogy a gonosz förtelem belépett Egyházamba.

Amikor azok, akik a lelkek táplálására voltak kijelölve, bűnt követtek el, Én voltam az, Jézus Krisztus, Akit megvádoltak és a vádlottak padjára ültettek.

Minden megtévesztés közül a legnagyobb az volt, amikor a gonosz arról győzte meg az embert, hogy Én voltam az, Jézus, a Katolikus Egyház feje, Aki becsapta az emberiséget.

Az emberiség bűnnel született. Az ember vétkezni fog, egészen Második Eljövetelem idejéig. Engem, mint a világ Megváltóját félredobni az ember bűne miatt, beleértve azokat is, akik a félrevezetett lelkekért felelősek, a ti bukásotok lesz.

Tanításaim Igazságát hamarosan jelentéktelennek és hamisnak fogják bejelenteni. Atyám Haragja Egyházam fertőzöttsége miatt a Földön hamarosan érezhető lesz szolgái között Egyházamban, Rómában. Ez az utolsó csata. Helytartóm elesett.* Egyházam el fog esni, de hamarosan ismét felemelkedik.
Jézusotok”
” Én azonban közbe fogok lépni, és jeleket fogok küldeni annak érdekében, hogy figyelmeztessek minden lelket az imádkozás fontosságára, hogy meg tudják különböztetni az igazságot a hamisságtól.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-szabadkomuvesek-beszivarogtak-foldi-egyhazamba-es-hamarosan-ahogyan-az-elore-meg-lett-jovendolve-az-egyhazszakadas-megosztottsagot-es-nyugtalansagot-fog-eloidezni-huseges-szolgaim-kozott/
—–
Római katolikus:
” SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Itt az alkalmas idő, hogy kiengesztelődjünk Istennel. 
Testvéreim!
Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít titeket általunk.
Krisztus nevében kérlek, engesztelődjetek ki az Istennel! Ő a bűn hordozójává tette értünk azt, aki bűnt nem ismert (Jézust), hogy általa Isten igaz voltának részesei legyünk.
Mint az ő munkatársai, figyelmeztetünk titeket, hogy Isten kegyelmét ne vegyétek hiába. Azt mondja ugyanis az Úr: „Amikor az időt alkalmasnak látom, meghallgatlak, és ha eljön az üdvösség napja, segítek rajtad.” Nézzétek, most van itt az alkalmas idő! Most van itt az üdvösség napja.
Ez az Isten igéje.
2Kor 5,20-6,2
….
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat. …”
” Amikor Péter apostol megvallotta, hogy Jézus a Messiás, akkor az Úr így szólt a tanítványokhoz:”
http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-02-15
——
Görög katolikus: 

12 De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva!

13 Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is.”


A Lélek kitöltése

Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.

Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm lelkemet abban az időben.

Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat.

A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja.

De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a menedék az Úr ígérete szerint, és azok menekülnek meg, akiket elhív az Úr.”

—–
—–
—–
Tóra:

“… 42 Állandó égőáldozat legyen ez nemzedékről nemzedékre a kijelentés sátrának bejáratánál az Úr előtt, ahol kijelentem magam nektek, és beszélek veled.

43 Ott fogok megjelenni Izráel fiainak, és dicsőségemmel szentelem meg azt.

44 Megszentelem a kijelentés sátrát és az oltárt. Megszentelem Áront és fiait is, hogy papjaim legyenek.

45 Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek.

46 És megtudják, hogy én, az Úr, vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az Úr, az ő Istenük.”

—–

—-
Something Biblical is Going On!

Az igaz próféták Küldetései azok, amelyek felháborodást okoznak.

Igazság Könyve:
“Drága szertett leányom, legnagyobb kívánságom, hogy lássam, amint a hitetlenek Szent Szavamat olvassák. Hacsak mindössze néhány percre is, de kísértést éreznének arra, hogy újra és újra visszatérjenek Írásomhoz.

Mivel a Sátán megtéveszti a világot, elhitetvén azt, hogy ő nem létezik, és hogy démonai, a bukott angyalok nem járják be a világot, hogy az emberek testében és szívében menedéket keressenek, így ő ismeretlen a hitetlenek számára. Csak amikor az ember elfogadja a gonosz létezését a világban, fogja igazán megnyitni elméjét, hogy elfogadja Isten Létezését.

Amikor a gonosz szellemek kóborolnak, akkor ők olyan helyek után kutatnak, ahol könnyen beléphetnek egy lélekbe. Ha egyszer már bekerültek a lélekbe, akkor nagyon nehéz tőlük megszabadulni. Ők belekapaszkodnak ezekbe a szegény lelkekbe, akiknek nincs hitük, vagy nem bíznak Istenben.

Nektek követőim, sohasem szabad megbántva vagy sértve éreznetek magatokat, amikor nem fogom megengedni prófétámnak, hogy találkozzanak veletek, vagy, hogy nyilvános rendezvényeken részt vegyenek. …”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/az-igaz-profetak-kuldetesei-azok-amelyek-felhaborodast-okoznak/

“Drága szeretett leányom, azt szeretném, ha tanítványaim félelem nélkül köszöntenék az előttük álló változásokat. Ezek a változások azért vannak, hogy az ember megtisztulhasson.

A gonosz háborús cselekmények és jogaitok megszüntetése, melyek hamarosan bekövetkeznek, idézik elő azt a helyzetet, amelybe országaitok belerohannak. Ha ez a végső csata Atyám Királysága és az ördög meg annak gonosz szellemei között nem következnék be, akkor a gonoszt nem lehetne megsemmisíteni.

Folyamatosan kísérleteket fognak tenni annak érdekében, hogy elvegyék pénznemeiteket és a pénzhez való személyes hozzáférhetőségeteket. De imáitok megakadályozhatják ezeket a gonosz vezetőket abban, hogy a rabszolgaság érdekében ilyen kísérletet tegyenek. Ezek az emberek meg fogják semmisíteni Egyházaimat, és csak néhány szolgám fogja tudni bemutatni a napi Áldozatot.

Mégis ott lesznek azok is közöttük, akik kitartóak maradnak, Isten Kegyelmének köszönhetően.

Üldözni fogják az Egyházat, és a Keresztény Egyházak vezetői között nagy megosztottságot fognak okozni, és mégis lesznek papok és egyházi személyek, akik kitartóak maradnak, mert nem lesznek hajlandóak engedni ennek a nyomásnak.

Megpróbálják majd megszüntetni a Keresztség Szentségét, a Szentáldozást és a Szentgyónást, és mégis ezek a hűséges és bátor felszentelt szolgák továbbra is szolgálni fognak Engem.

Ne feledjétek, hogy imáitok enyhíteni fogják ezen megpróbáltatások hatását és keménységét. Amikor választott lelkeim rendkívüli módon fognak imádkozni az Irgalmasság e cselekedeteiért, Én válaszolni fogok hívásaikra.

Jézusotok”

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/draga-szertett-leanyom-legnagyobb-kivansagom-hogy-lassam-amint-a-hitetlenek-szent-szavamat-olvassak-hacsak-mindossze-nehany-percre-is-de-kisertest-ereznenek-arra-hogy-ujra-es-ujra-visszaterjenek-irasomhoz-mivel-a-satan-megteveszti-a-vilagot-elhite/

—–
Római katolikus:
Ó jaj, a harcban elestek a hősök
Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük.

Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette.
Ezek az evangélium igéi.

Mk 3,20-21″
——
Görög katolikus: 
“A mustármagnyi hit

Az apostolok így szóltak az Úrhoz: “Növeld a hitünket!”

Az Úr ezt válaszolta: “Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és így szólnátok ehhez a vadfügefához: Szakadj ki gyökerestől, és gyökerezz meg a tengerben – az engedelmeskedne nektek.””
—–
—–
—–
Tóra:
“…     ha nem hisztek szavamnak,
    bizony, ti sem maradtok meg!”